+  Roxfort RPG
|-+  2001/2002-es tanév
| |-+  A Királyság egyéb részei
| | |-+  Észak-Írország
| | | |-+  Cranagh
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Cranagh  (Megtekintve 1158 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 06. 25. - 08:56:55 »
+1

Elliot O’Mara pennájából



A Glenelly-völgyben található aprócska faluról talán nem hallott szinte senki. Nem is meglepő, hiszen rendkívül kevesen lakják, ám azoknak egy része varázsló. Észak-Írországnak ezen a vidékén meglepően nagy élet zajlik a helyi mágusközösségnek köszönhetően. A falu csodálatos természeti adottságokkal van megáldva, így a környék kirándulásra is alkalmas. Emellett időnként mulatságokat is rendeznek, ahol fő fogás a birkahús… nem meglepő, hiszen a környéken mindenhol legelők fekszenek.



Naplózva

Aiden J. Fraser
(N)JK
*****


Én már érzem, hogy alakul körülöttem az orkán.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 03. 14. - 22:22:25 »
+1


2002. április 2.
outfit

Sucker love, a box I choose
No other box I choose to use


Nem is tudom hanyadik cigit szívtam el. Már nem számoltam. Ahogy azt sem, hogy hanyadik napja gubbasztok ebben a faluban, de biztosra akartam menni. Legalább Cleot Benjaminéknál hagytam. Remélhetőleg vele jobban bánik, mint azzal a szerencsétlen baglyával. Tessék, benjamin, máris rád gonodlok és ideges leszek. Ez biztos ilyen alapd dolog. De most fontosabb dolgom is volt annál, hogy azon agyaljak hogyan sérül meg már megint a szerencsétlen öcsém. Múltkor az a gurkó amit az arcába kapott, nekem is fájt...
Halk sóhaj kíséretében kifújtam a füstöt az ajkaimból, és ellöktem magamat a derekamig érő kőkerítéstől. Valahogy volt egy tippem, hogy most itt találom. Mert üres volt Cukormáz, és a Suttogó is, és anya egyből elmodta volna, hogy ha Elliot esetleg náluk húzza meg magát. Náluk. Valahogy már nem volt az a hely többé, amit én is úgy hívhatnék, hogy otthon. Pedig szerettem volna, csak kibaszottul fájt. Vagy csak gyenge voltam. Gyengébb, mint Benjamin, vagy anya, akik még midnig ott voltak aközött a sok emlék között. Vagy talán túl akartak lépni. Szépen lassan.
És talán... Talán nekem is ezt kellett tennem. Szépen lassan. De teljesen úgysem fogok tudni ettől megszabaulni. A vér a kezemen lesz. Erre sosem lesz mentség. Csak abban reménykedhetek az is egy heg lesz, egy olyan heg a lelkemen, mint a szétzúzott csuklóm, vagy a bazinagy átokheg a hátamon.
Meg kellett találnom O'Marát. Akkor is, ha esetleg talált magának valaki mást. Szükségem volt rá, szükségem volt az érintésére, mindenére, ami egy kicsit hozzám tesz... Abból az Aidenből, amit nála hagytam. Mert túl sok arcom volt már, túl sokáig viseltem ezt a rideg maszkot. És basszameg, Benjamin, igazad volt, hogy ez előbb utóbb kicsinál. De sosem fogom neki bevallani. De most csak vissza akartam szerezni egy darabkát önmagamból. Ami talán jó is.
Lassan suhantam a város vége felé, és nem zavart, hogy nem hopponálgattam. Hiányzott a pálcám minden szarsága ellenére hozzám nőtt, és valamennyire sebezhetőnek éreztem magam megint, mint a legelején, amikor pálca nélkül vergődtem Anglia mocskos, elhagyatott hoteljeiben. Csak élveztem a hűvöst, a lábam alatt kanyargó kis utat, és vártam, hogy felbukkanon az a ház. Ahol azok a para birkák bámultak minik azokkal a para szemeikkel.
Most sem értettem az a nő miért hagyott életben. Talán kiült rám az a tipikus rúgott kiskutya nézés, mint amilyen feje általában az öcsémnek volt. Vagy egyszerűen csak elege volt ebből az egészből. És talán azt gondolta nekem is elegem volt csak egyedül nem tudtam meglépni azt amit kellett volna. És még milyen kibaszott hevesen esett nekem a Tabuban pár hónapja.
Beletúrtam a hajamba, mert a szél már megint éreztem, hogy elbaszta, én meg még most is szerettem azért jól kinézni. A sok szenvedés után, amit az utcán töltöttem, és amilyen ruhákban jártam, bár nem fordítottam olyan nagyon-nagy fiygelmet arra, mit is vettem fel, azért mégis csak volt némi önbecsülésem. És Fraser voltam. Ami azt jelentette, hogy kibaszottul hiúk.
Ahogy felbukkant előttem végre a kis házuk, egy rövid időre megtorpantam. Annyi emlék rohant le.
Könyörgöm, csak legyél ott. Szükségem van rád.
Magam sem tudtam miért zakatolt ez a fejemben, azok után, ami történt velünk. De ő egy menedék volt. A birakbégetés ismerős hangja, a patáik halk kopogása, de a négy kutyára felvontam a szemnöldökömet, akik ptt gubbasztottak a legelőn. Elliotban elindulhatott valami szenvedéjes kutyamánia, Cleo után. Egy ideig szemeztem velük, de nem igazán tűntek úgy, hogy szét akarnának tépni, szóval átlendültem a ház kerítésén, és egyenesen az ajtó felé csörtettem.  habozás nélkül téptem fel az ajtót, és kerestem meg Elliotot.
Nem vártam meg, hogy bármit is mondjon, éhesen taapsztottam az ajkaimat a szájára, miközben egyik kezemmel beletútram a hajába. A nyelvem mohón kereste meg az övét, miközben lendületesen tessékeltem be magunkat a szobájába, és kezeimmel már matattam is a ruhája alatt.
Egyszerűen csak akartam.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 03. 14. - 23:56:13 »
+1

i told the stars
about you


Aiden
2002. április 2.

outfit

18+

Furcsa érzés lüktett a gyomromban, ahogy magamra húztam zuhany után a kék pólót és a fekete, mostanra már túlzottan is elálló nadrágot. Olyan volt, mintha a vihar előtti csend ülne meg rajtam, de már távolról hallanám a dörgést... csupán nem elég tisztán. Gyorsan végig simítottam a hajamat az ujjaimmal, nem érdekeltek már egy ideje olyan apróságok, mint fésülködés. Csak fogtam a kutyákat és idejöttem, hogy más illatot érezzek, egy biztonságos, megnyugtató illatot. Nem sírtam többet, csak nyomorultul voltam egész egyszerűen.
Nehezen vonszoltam ki magam az ebédlőbe. Elnéztem a bejárati ajtó felé... nem tudtam pontosan mennyi az idő, de még délelőtt volt. Dean nem rég távozhatott, mert az ajtó melletti ablak függönyét elhúzta már és kipakolta oda a virágcserepeket, hogy a növényeket érje a délelőtti fény. Sőt... a kutyákat is kiengedte, egyik sem loholt elém, hogy összenyalják a képemet. Szerették ezt a helyet. Ez volt a természetes közeg nekik, a legelő, a többi állat szaga. Talán olyan volt nekik, mint egy nyarálás, ahol felépülnek a történtekből. Ők is elvesztettek valakit. Valakit, akinek az életüket köszönhették.
Tovább sétáltam a konyha felé, hogy a régies konyhapult repedt lapjáról elvegyem a kávét, ami még mindig gőzölgött. Dean hagyta itt és bűbájjal látta el, hogy akkor is fogyasztható legyen, amikor kijövök végre a szobámból. A cetlit néztem meg mellett, amin a következő állt: Elliot, ha felkeltél, légyszíves gyere át az apotékába. Kellesz. Meg kell főzni pár bájitalt. Dean. Apa. Tudtam mi ez. Meg akart menteni attól, amibe zártam magam.
Belekortyoltam a kávéba, de az ajtó nyílt. Így azonnal letettem a bögrémet és kisétáltam.
- Bocsi, csak most keltem... - kezdtem. Azt hittem, Dean jött haza esetleg ebédelni, vagy valami hasonló. Csakhogy nem ő volt az... az az illat... az máshonnan volt ismerős. Cukormáz. Remegve léptem felé, de mielőtt megszólalthattam volna, a tenyere a testemhez ért, az ajkaim az ajkaimhoz. Túl hevesen, túl ellenállhatatlanul, mert úgy éreztem magam, ahogyan régen akartam... ahogy akartam, hogy érjen hozzám Ő. Aiden.
Viszonoztam a csókot. Átkaroltam a nyakát, miközben ő a nadrágomba tűrt sötétkék pólót rángatta ki és már éreztem is az ujjait a bőrömön. Akart engem. Képtelenség volt, hogy ennyire vágyjon éppen ő, aki már egyszer maga mögött hagyott vagy annyiszor utasítson el. Mégsem kerestem benne logikát, csak a nyelvére, a kettőnk nedves, sóhajtással teli kis táncába kapaszkodtam.
Hagytam, hogy lenyomjon a gyerekkori ágyamra, ami aligha volt két személyes... de elfértünk rajta. Aiden nőtt, mint a gomba, én viszont egyre kisebb voltam, főleg széltében. Aiden súlya belepréselt az ágyba. Ujjaim vadul lökték le róla a kabát anyagát, de úgy, hogy véletlenül se húzódjanak el az ajkaink egymástól. Finoman haraptam bele az alsó ajkaiba egy sóhajtás kíséretében, ahogy a nehéz anyag a földre került. Könnyedén vetkőztethetett ő is, segítettem neki minden mozdulatommal.
Nyögtem egyet, ahogy egy percre elváltunk egymástól. Lehúztam róla a felsőrészt. Így tudtam a nyakára csókolni, miközben már a nadrág gombját piszkáltam. Eddigre már teljesen meztelen voltam, cska érezni akartam őt magamban, mélyen, forrón, mint mindig, de nem húztam le róla a nadrágot jobban. Nem volt rá idő. Túlzottan is forró volt a hangulat, így csak hagytam, hogy közelebb húzódjon, a magáévá tegyen úgy, ahogyan ő szeretné. A saját ritmusában. A levegő hihetetlenül forróvá vált a szobában. Remegtem, sóhajtottam és csókoltam, túrva azokba a hullámos tincsekbe. Aztán kezem lecsúszott a nyakán a tarkóján a vállaira.
A forróság egyre elviselhetetlenebb volt. Aztán szép lassan felforrt tőle a testem, szinte egyszerre Aidenével. Egy-két nagyobb lökés. A ritmus vaddá vált, felfoghatatlanná. S megint az övé lettem... talán hiba volt.
Remeg fordultam az oldalamra, ahogy nyugodni kezdett a testem. Éreztem milyen izzadt és elhasznált vagyok. Eddig egy szót sem szóltunk egymáshoz. Csak csókoltunk, nyögtünk és élveztünk. Most azonban, a szemeit figyelve, tudtam, meg kell szólalnom.
- Muci... ez mire volt jó? - kérdeztem csendesen. A hangom erőtlen volt. - Mi történt?
Naplózva


Aiden J. Fraser
(N)JK
*****


Én már érzem, hogy alakul körülöttem az orkán.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 03. 17. - 00:03:41 »
+1


2002. április 2.
outfit

Sucker love, a box I choose
No other box I choose to use

18+


Az elmúlt hónapok keserves csendje megőrjített, és ez teljesen kirobbant belőlem, ahogy Elliotot megpillantottam. Csak össze akartam vele forrni. Nem mintha nem éreztem volna iránta semmit. Sőt, nagyon is lobogott bennem még valami a szakításunk után is, egyszerűen nem tűntek el bennem az érzések. Ez nem jó, Aiden, hiszen neked nem kéne érezned, ugye? De talán csak elhitettem eddig magammal, hogy ne nézzek szembe önmagammal, hogy legyen okom a meneküésre. De már nem akarok menekülni, nem akarok hátralépni, egyenesen előre akarok menni, törni előre, ahogy Benjamin is, ahogy anyám is.
Ahogy az ajkaimat az övére tapasztom, és megérzem a nyelvét az enyémen halkan felnyögök a csókra, de egy percre sem válok el tőle, nem akarom, hogy bármennyi kis levegő közénk furakodjon, nem akarok távolságot, csak a melegét akarom, önző módon csak magamnak, úgy ahogy minden egyes pillanattal magamnak akartam a lila kanapén is. Ujjaim a bőrét érintik, és taszítom be egyenesen a gyerekkori szobájába, ahol zavartan igyekezem figyelmen kívül hagyni, hogy egy birka már megint bedugja a fejét az ablakon hangosan rágva valami növényt az ablakpárkányon.
Inkább csak behunyom a szememet, és engedelmesen belesimulok Elliot érintésébe, és hagyom, hogy lehúzza rólam a kabátomat aztán a felsőmet is, miközben én is azon vagyok, hogy lassan megszabadítsam minden egyes ruhadarabjáról.
A szabad kezemmel az ágyéka bőrét cirógatom meg, majd hevesen ráfogok arra, ahol a legérzékenyebb. Közben egy kicsit elválnak az ajkaink, hogy én is megszabaduljak. Megnyalom az ajkaimat, ami kissé bizsereg a csókcsata után, majd meg sem várva, hogy Elliot szusszanjon, ismét rátamasztom a számat az övére.
Belesimulunk az ágyba, miközben forrón csókolva összeolvadok vele. Szeretem ahogy felnyög alattam, miközben kezemmel végigszaladok a karjain és mozgás közben összekulcsulom az ujjainkat. Az illata megbódít, mert érzem rajta a kókusz aromáját. Mélyet szippantok a nyakába, miközben aprót harapok a bőrébe. A testemmel egyre veszélyesebb ritmust diktálok, miközben egyre jobban elönt a forróság.
Halk sóhaj hagyja el az ajkamat, miután legördülök Elliotról, majd nemes egyszerűséggel magunkra húzom a takarót. A birka még minidg befelé néz, én meg zavartan félre pislogok. És Elliot szobjának plafonját bámulom.
- Muci... ez mire volt jó? Mi történt? - kérdezi Elliot erőtlenül, én meg lehunyom egy pillanatra a szememet, és átnyúlva rajta a földön matatok a cigim után. Kell egy cigi, nagyon, nagyon kurvára kell. Miután meggyújtom.
- Csak kellett, nyuszi - dünnyögöm szűkszavúan. Iagzából én se értem. Nagyon nem, de hülye leszek ezt bevallani. - Ne mondd, hogy nem élvezted - villantok felé egy kis mosolyt, miközben a cigit az ajkaimhoz érintem. Egyszerűen nem akarok ebbe belemenni, megmagyarázni az érzéseket. Nem vagyok olyan, mint Benjamin, hogy meg is élek mindent. Ezt mindig is irigyeltem benne.
- Meg akartam ölni Feryll lányát. Párbajoztunk. Amikor végezhetett volna velem életben hagyott - bukik ki belőlem tömören a történet. Csak el kell mondanom, mert tudom, hogy az öcsémen és anyámon kívül Elliot előtt sem lehetnek már titkaim. Ha már bevallottam, hogy mit műveltem a családommal. Azt hiszem a szánalmas bukásomat sem szégyellhettem előtte. - És te? Hogyhogy itt?
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 03. 17. - 09:11:34 »
+1

i told the stars
about you


Aiden
2002. április 2.

outfit

18+

Még éreztem a bizsergést a testemen, ahogy Aiden elhúzódott tőlem és megszűnt a közöttünk lévő kapocs. Csak a forrósága hagyott nyomot rajtam, de ez éppen elég volt, hogy ne tudjam tökéletesen összeszedni a gondolataimat s csak dünnyögve tegyem fel a kérdéseimet. Amikor szóra nyitottam a számat, jöttem rá, hogy nem csak magára, hanem rám is húzta azt a takarót. Minden más volt, mégis ugyanaz, mint régen. Éreztem, hogy valamin átment, csak éppen fogalmam sem volt, mi lehetett az... de elindított benne valami változást, ami idehozta s arra késztette, hogy csak úgy leteperjen. Talán csak a feszültséget akarta levezetni.
Hagytam, hogy átnyúljon fölöttem. A hullámos tincsek végig cirógattak az arcomon, az illatából hatalmas löketet kaptam... amit nagyon nem kellett volna. Összezavart. Összezavart, pedig én eldöntöttem már, hogy inkább magam maradok a történtek után. Ki akarna egy halott vőlegény után bármit? Én nem. De Aiden itt volt. Itt volt az illata, az érzés, amit odalent hagyott rajtam... aztán jött a dohány ismerős aromája.
- Csak kellett, nyuszi - mondta, mikor visszahelyezkedett a sárga ágyneműre, az egyetlen párnára, ami az ágyon volt. Elég minimalista volt a szobám, de párnából öt is volt, csak a szeretkezés közben letúrtuk őket a földre... holott az nem is volt durva. Inkább csak szenvedélyes és gyors, mint mikor két ember hosszú időt tölt külön.
Az oldalamon feküdtem. Tökéletesen láttam az arcát, ahogy a füst elhagyja az ajkait.
- Csak kellett. - ismételtem meg motyogva, amit mondott. Végül is... nekem is kellett a szex, mintha valami hiányt akarnék vele kitölteni. De ez azért egy leheletnyivel több volt annál. Egyelőre nem akartam magamban ennél mélyebben kutakodni. Túl sok, túl fájdalmas lett volna.
-  Ne mondd, hogy nem élvezted - tette hozzá. Erőtlenül sóhajtottam egyet. Úgy éreztem magam, mint akit egészen elhagyott az ereje. Túl gyors, túl erőteljes volt az egész. Egy napot tudtam volna átaludni.
- Egészen élveztem... - suttogtam csendesen aztán, csakhogy ne vegyem el az önbizalmát, ha már egyszer képes volt idejönni és leteperni. Ez sem sokszor történt meg... nagyon ritkán talán, mikor be akarta fogni a számat egy kis szexszel. Talán azért is kérdeztem rá, hogy mi történt, mert olyan szokatlan volt. Igazából nem is számítottam rá, hogy valaha még találkozunk. Elváltak az útjaink, ő pedig csak még jobban kifordult magából. Már ott a Vakegérben is éreztem, hogy valami egyszerűen nincs rendben vele. Elvesztette talán önmagát. Talán ezért sem voltunk jók együtt.
- Meg akartam ölni Feryll lányát. Párbajoztunk. Amikor végezhetett volna velem életben hagyott - mondta. Szokás szerint úgy beszélt, mintha semmiféle érzés nem kapcsolta volna a törétntekhez. - És te? Hogyhogy itt? - kérdezte aztán, mielőtt még bármit is tudtam volna reagálni az elhangzottakra. Tipikus húzás volt ez is tőle.
- Meghalt az, akivel éltem. - Ha már nyíltak vagyunk, én is nyílt voltam. Utáltam persze kimondani, utáltam, mert még túl mélyre szántott bennem az élmény. Csak nem rég tudtam emg, hogy nem jön többé haza. Test nem volt, csak egy véres kabát... de ez épp elég volt, hogy Cranagh-ig űzzön. Nem akartam a régi ágyunkat nézni, vagy az illatát érezni mindenhol. Éppen elég fájdalmat éltem meg az elmúlt időszakban. Ezt csak... elfogadtam. Nyúltam érte, meg is markoltam, de az élet kitépte a kezemből. Nem volt családja. Az én dolgom volt meggyászolni, vigyázni a kutyáira, rendben tartani, ami maradt után.
- Hazaköltöztem, hogy ne egy üres házba legyek egyedül... az illatával... - Magyaráztam, hogy a szavakra koncentrálja, ne a gombócra, ami Gabriel gondolatától is megült a torkomban, szinte késztetve arra, hogy újabb adag könnyt hullassak. Elég volt már. Elég, hogy állandóan sírni kell, hogy állandóan fáj. Egyedül kellett megerősödnöm most.
- Csak azt kaptam, amit érdemlek. - Mondtam aztán, hogy ne is menjünk jobban bele a témába. Nem volt szükségem a sajnálatára, habár Aidentől ilyesmit amúgy sem vártam volna. Kellemesebb is volt témát váltani, miközben zavartan piszkálgattam a takaró anyagát. Jobb volt ezt a témát kerülni még, túl friss volt ahhoz, hogy sokáig bírjam könnyek nélkül. Szex után bőgni meg olyan béna.  - Miért akartad megölni Feryll lányát? Tényleg rájött, hogy mit tettél az apjával? - kérdeztem csendesen, visszagondolva arra a beszélgetésünkre, mikor haloványan ugyan, de beszélt a történtekről.  Ujjaim a takarót piszkálták, kicsit feljebb haladva prdig az ismerős tetoválást simítottam a hasán.
Naplózva


Aiden J. Fraser
(N)JK
*****


Én már érzem, hogy alakul körülöttem az orkán.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2021. 03. 19. - 22:25:34 »
+1


2002. április 2.
outfit

Sucker love, a box I choose
No other box I choose to use

18+


Össze vagyok zavarodva, pont úgy, mikor Benjamin kicsapongásait próbálom megérteni. Nem értem magam, hogy mit miért teszek, holott eddig minden kibaszott lépésem tökéletesen el volt tervezve. Nagyjából. Aztán midnig kicsúsztak a kezemből a lapok, és a kártyapakli szétperegve hevert a lábam előtt. Most még el is fújta tőlem a szél. Na baszki milyen szentimentális vagyok, még a végén kiderül, hogy Benjaminra is hasonlítok. Lehunyom a szemem, és ízlelem a cigit a számban, mélyen belélegezve Elliot gyerekkori szobájának illatát, és persze az övét is. Még érzem magamon minden érintését, még a testmelegét is.
Francba, Aiden mit csinálsz? Most először érzem úgy, szívesen eldumálnék Benjaminnal. ő úgyis mestere a szétkuszált érzelmeknek, nem? A szemem sarkából vizsgálom Elliotot, és magamon hagyom a nyugodt arcom. És lassan magamat is nyugtatom. Csak kellett. Kellet valami ami emlékeztet arra a kölyökre aki voltam, mielőtt megint magam mögött hagytam volna mindenkit. Csak kellett, hogy élőnek érezzem magam. Csak kellett, hogy tudjam még Aiden vagyok.
De vajon az voltam? Szeretném ezt hinni, hogy még midnig Aiden vagyok.
- Meghalt az, akivel éltem - közli Elliot, mire úgy érzem félre nyelem a cigit. Anyám mintha mondta volna, hogy ne cigizzek fekve, de, nos nem vagyok az aki másra csak úgy hallgat. Kissé feltámaszkodom a könyökömmel, és úgy bámulok Elliotra. Na baszdmeg. Erre mit mondjak?
- Baszki - dünnyögöm, de nem tudok mást modnani. Sajnálom? Az Benjaminnak és anyának sem segített. Senkinek se segít.  De azért kiveszem a számból a cigit és halvány csókot lehelek az ajkaira. Mást úgysem tehetek.
- Hazaköltöztem, hogy ne egy üres házba legyek egyedül... az illatával... - Vajon az én eltűnt illatommal együtt tudott élni? Önző dög vagy Aiden. Egy halott jelenléte mellett te is tudod, hogy képtelenség létezni. Nagyon is jól tudod. Sokszor minden sejtem csak menekülni akart otthonról. De csak túl gyáva voltam.
- Csak azt kaptam, amit érdemlek - suttogja, mire én öszevonom a szemöldökömet. Tudom, hogy néha hajlamos túlságosan is befordulni magába, de ő nem bántott senkit. Úgy nem.
- Ez ne mondd, nyuszi - mondom halkan, és újra a számba nyomom a cigimet, hogy a remegő belsőmet megtöltse azzal a sok mocsokkal. - Nagyon ne.
- Miért akartad megölni Feryll lányát? Tényleg rájött, hogy mit tettél az apjával? - teszi fel a kérdést, én meg halkan sóhajtok egy mélyet és felbámulok a szobájának a falára. Tények voltak igazából száraz keserű tények, a tetteim utolsó elvarratlan szálai, melyek utolértek, és a nyakamra tekeredtek, akár a drót, amit Feryll nyakán feszítettem meg. És én tényleg fulladoztam tőle. Nem volt levegő. És most, hogy ennek az egésznek elvileg vége, fel kellene szabadulnom, nem? Közben érzem Elliot érintését, ahogy végig simít a tetoválásomon. Egy pillanatra megint minden a helyén volt.
- Pár hónapja belebotlottam a Tabuban. Kicsit berúgtam, lehet volt valami cucc a piámban, de Feryllnek kezdtem látni és ordítoztam vele. Azt hiszem kihámozta mi történt, utána jól helyben hagyott, de meglógtam asszem. De a nyomomban volt, és párbajoztunk.
Belegondolva a z a tbaus eset is jelzi, mennyire kiesett a kezemből az irányítás. Már nem is emlékszem miért ittam, csak ittam. És bekattantam. Szánalmas, Aiden Fraser. Szánalmas, pedig milyen büszke voltál magadra.
- A párbajban eltört a pálcám is. De az a lány megkímélt. - Furcsa volt a galagonyám nélkül, egészen kedztem megszeretni, ahhoz képest, hogy számtalanszor kinyírt majdnem, és elég sok heget köszönhettem neki. Szaros, beteg pálca volt, de az enyém. És mégis egy részem örül, hogy eltűnt az is a mocskos, feketén hömpölygő múltammal és Feryll árnyékával együtt.
A szám sarkába sordom a cigarettát, és egy kis csönd elteltével Elliot felé gördülök, hogy megint összeérjen a testünk. Belenézek a szemébe, és próbálom kiolvasni mit érezhet. Olyan zavarodott vagyok még mindig, mint egy kóbor állat.
- Mondd csak nyuszi... Hogyan tovább?
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2021. 03. 21. - 11:17:56 »
+1

i told the stars
about you


Aiden
2002. április 2.

outfit

18+

A szoba csendje tökéletesen körülölelte a pillanatot. Különleges meghittség volt közöttünk, amit csak a félelem rontott meg, amivel belegondoltam, mi lenne velem, ha Aiden megint kisétálna az ajtón s nem látnám hetekre. Ne foglalkozz ezzel, O’Mara… És a hangnak igaza volt, megint. Semmi értelme nem volt belemerülni ezekbe az érzésekbe. Semmi értelme nem volt azon agyalni, hogy mi lesz. Ez csak szex… nem igaz? A gondolat közben végig siklott a tekintetem Aiden ajkain, ahogyan elszakad tőlük a cigaretta és lágy füst tölti meg a szobát. Azért sem haragudtam, hogy megült a füst, nem szállt ki a félig nyitott ablakon.
– Baszki – dünnyögte, mintha számítana neki, hogy meghalt az, akivel megcsaltam. Elszúrtam mindent az elmúlt hónapokban és hetekben. Aiden csókja még is olyan finom simult az ajkaimra, hogy a gombóc, ami a torkomban nőni kezdett egész egyszerűen visszahúzódott. A nyelvemen éreztem a dohány kesernyés ízét, ami keveredett a nyálának ízével. Lehunytam egy pillanatra a szemeimet is.  
– Ez ne mondd, nyuszi – mondta halkan, ahogy ujra az ajkai közé kapta a cigarettát. –  Nagyon ne.
Nem mondom Aiden. De tény. A gondolat megült bennem, majd egy nyeléssel arra fordítottam a szót, ami kevésbé volt keserű… legalábbis számomra, önző módon. Talán nem kellett volna a számra venni Feryll nevét, mégis úgy éreztem, tudnom kell, lezárta-e végre a múltját, ami az együtt töltött hónapjainkban végig kínozta és ami miatt sosem tudtunk igazán mi lenni. Éreztem, hogy az állandó depressziója közénk állt, de most mintha ez megszűnt volna létezni. Véget ért volna? Lezárta volna? Készen állt volna egy új, másképpen izgalmas életre? Azt kívántam mondjon igent, mert Aiden megérdemelte.
– Pár hónapja belebotlottam a Tabuban. Kicsit berúgtam, lehet volt valami cucc a piámban, de Feryllnek kezdtem látni és ordítoztam vele. Azt hiszem kihámozta mi történt, utána jól helyben hagyott, de meglógtam asszem. De a nyomomban volt, és párbajoztunk. – Valami rémlett. Rémlett, hogy a ruhákat hajtogattam és részen jött haza, hogy akkor is vadul csókolt, mintha azzal elfelejthetné mi történt. Aiden ritkán volt részeg s az a kevés alkalom megmaradt. Említette, hogy sok ivott, láttam rajta, hogy kibukott. Talán éppen akkor volt ez.
– A párbajban eltört a pálcám is. De az a lány megkímélt. – Ujjaim a mondandója közben a tetoválásra simultak. Óvatosan járták körbe a motívumot, emlékezve azokra az időkre, amikor mindez a mindennapjaink része volt. Szerettem Aidennel lenni, egészen más volt, mint Foresttel.
A történetre nyeltem egyet. Örültem, hogy az a lány megkímélte és most itt van mellettem, még ha pálcája nélkül is. Ez is kellett talán ahhoz a bizonyos újrakezdéshez, amire Feryllt lezárva nagyon is szüksége lehetett.
Jó, hogy nem esett bajod. – Ujjaim lejjebb simultak, be a takaró alá, majd visszatáncoltak a tetoválásra. Megint érezni akartam magamon, magamban, s ahogy felém fordult és végig simítottam a bőrén, túlságosan is forróságot éreztem. Közel került megint, összesimultunk, és én még fel is húztam az egyik lábam, hogy átkaroljam fele a derekánál. Sötét szemeim az övéire találtak, megnéztem magamnak a sérült szürkét, majd a szépen csillogó barnát. Bár ki tudtam volna belőle olvasni mit akar igazán… mert hogy én mit akartam az rejtély volt számomra.
– Mondd csak nyuszi... Hogyan tovább?
Az lesz muci most, hogy kell neked egy pálca… – Simítottam fel a nyakán, ujjaim finoman a tarkójára simultak, benyúlva a hullámos tincsek közé. Így leheltem újabb csókot az ajkaira. – Egy hajvágás is rád férne – Suttogva folytattam, kicsit belesóhajtva a szájába, ahogy a hátamra gördültem és megint magamra húztam. Csípője finoman simult a lábaim közé, de én csak csókoltam és csókoltam. Nem kellett volna újra indítani ezt az egészet. Nagyon nem kellett volna.
Aiden… Aiden… – Nyögtem a nevét az ajkai közé, ahogy a mellkasára tenyerelve óvatosan eltoltam magamtól. – Van egy pálca itt… van egy pálca, ami a tiéd lehet… – A szemeibe néztem, az arcom bizonyára rózsaszín volt a vágyaktól, éreztem, ahogy remegve veszek levegőt. – Megörököltem anyám pálcáját, de nekem sosem engedelmeskedett igazán. – Sóhajtottam és ha hagyta, hogy felkeljek, úgy ruhátlanul másztam ki az ágyból, hogy az íróasztalhoz lépjek, amit most ruhatartónak használtam. Az anyagok között egy bársonyos felületű, sötétlila doboz feküdt. A hosszúkás formájából látszott, hogy egy pálca van benne.
Ha Aiden követett, felé fordultam és odanyújtottam a dobozt felé. Lehúztam a tetejét, így láthatta az elegáns, fehér pálcát, mintha csak elefántcsontból készült volna.
Nyárfa, tizenhárom és fél hüvelykes, a magja főnixtoll és elég ragaszkodó típus. És a kulcsa én vagyok, Aiden. Tettem volna hozzá, ám nem mondtam ki. Anyám egyetlen célja az volt, hogy engem életben tartson apám kegyetlenségével szemben… én viszont túl eszetlen voltam újra és újra bajba sodortam magam. Ezért a pálca sosem lett az enyém igazán, hiszen nem tettem azt, amit beléültettek: nem védtem meg Elliotot. Magamat. – Szeretnéd kipróbálni? – Kérdeztem halkan, bár még mindig bizsergett minden részem a korábbi csókcsatától, összesimulástól. – Tudok egy helyet.

Naplózva


Aiden J. Fraser
(N)JK
*****


Én már érzem, hogy alakul körülöttem az orkán.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2021. 03. 25. - 20:57:50 »
+1


2002. április 2.
outfit

Sucker love, a box I choose
No other box I choose to use

18+


Hogyan tovább. A kérdés midnig a fejemben volt, minden egyes alkalommal. Hiszen terveztem, terveket szőttem, és midnig kitaláltam a következő lépést. Józan voltam és racionális, szinte még kételkedni sem kételkedtem magamban. Mert Aiden fraser mindig mindenre tökéletesen tudta a választ. De ahogy a szemem sarkából Elliot arcára pillantottam kurvára elbizonytalanodtam. Mert nem tudtam semmit. Gyűlöltem ezt, hogy nem csak véget ért pár nappal ezelőtt az életem, oylan szánalmasan és méltatlanul, ahogy csak egy Csehov drámában lehet, de még el is vesztettem egy időre az irányítást. Legalább is mertem remélni, hogy nem leszek olyan döntésképtelen, mint amilyen Benjamin. ha a bénaságával megfertőz, én megfojtom.
Kis időre lehuntyam a szememet, és élveztem Elliot testének rintéseit a bőröm pontajin, miközben beszűrődött a legelőn bégető birkák hangja és annak a négy dobbermannak a játékos vakkantása is. Kicsit kellemes volt itt lenni, a világtól távol, majdnem a semmi közepén, ELliot ágyában. Jó volt és emlékeztetett azokra a napokra, amikor együtt voltunk és csak élevzük egymást, vagy a lila kanapén, vagy a fürdőkádban, vagy egyszerűen csak elvoltunk. Sose hittem volna hogy egy rövid időre is, de békére lelhetek valaki mellett, és Elliotnak emiatt hálás voltam, még ha szarul is kommunikáltam le.
– Az lesz muci most, hogy kell neked egy pálca… – szólalt meg Elliot, majd a számon éreztem az övét, mire egyszerűen csak viszonztam a csókot, a nyelvemmel keresve az övét, és megborzongatm, ahogy az ujjaival a hajamba túrt. - Egy hajvágás is rád férne.
- Pedig itt van egy igen jó pálca - tapintottam ki azt a bizonyos pálcát és szemtelen félmosolyra húzta a számat, hogy aztán ismét megcsükolhassuk egymást. Éreztem, ahogy a csípőm közelebb simult Elliothoz, én pedig az alkaromra támaszkodva felé hajoltam. - És gondoltam bejönnék neked olyan hosszú hajjal, mint ami Raffaello Sanzionak volt - motyogtam halkan, miközben újra egymásra találtak az ajaink. Igazából lassítanom kellett volna, de egyre jobban simultam hozzá, egyre hevesebb tempóval, aminek ugyan az lett volna a vége, mint az előbb, de éreztem, ahogy ELliot el kezdett magától távolabbra tolni.
– Aiden… Aiden… Van egy pálca itt… van egy pálca, ami a tiéd lehet… - kérdőn felvontam a szemöldökömet, és nem akartam arra gondolni, ami a tippem volt. Legördültem róla, hogy könnyebben eljusson az íróasztalához, miközben próbáltam kissé uralmam alá helyezni megint a tetsemet, ami valljuk be nehéz volt. – Megörököltem anyám pálcáját, de nekem sosem engedelmeskedett igazán.
- Az anyád? Elliot, ugye nem akarod nekem adni az anyád pálcáját? - kérdeztem, megdöbbenve. Valahogy méltatlannak éreztem volna magam ahhoz, hogy az anyja pálcáját használjam,a zok után amik köztünk történtek, amit tettem vele. Én anyám pálcáját snekinek sem adtam volna, még Benjaminnak sem. De azt hiszem én túlságosan is önző voltam.
Ahogy Elliot visszajött a pálcát tartalmazó dobozzal a kezében, és levette a tetejét, ahoyg megpillantottam a páclát, szinte zakatolni kezdett a szívem. Gyönyörű volt, kecses, elegáns és művészi. Én pedig imádtam mindig is  a művészetet.
– Nyárfa, tizenhárom és fél hüvelykes, a magja főnixtoll és elég ragaszkodó típus - magyarázta, de én csak néztem a hófehér elefántcsont színű pálcát. Nagyszerű boszorkény lehetett az anyja, még nem is találkoztam olyan emberrel, aki nyárfapálcát használt volna.
- Elliot, ezt én nem fogadhatom el - néztem bele a szemébe. Nem vehettem el az anyja emlékét.
- Szeretnéd kipróbálni? Tudok egy helyet - mondta és láttam a tekintetében, hogy komolyan gondolta. Az emberi arcról sok mindent le tudtam már olvasni gyerekkorom óta. Ehez nekem volt tehetségem, míg Benjamin repkedett. Sóhajtottam egyet, és beletúrtam a kissé izzadt hajamba, majd magamhoz húztam az ágyra ELliotot, hogy hosszan megcsókoljam.
- Ha ennyire ragaszkodsz hozzá, nyuszi. De előtte be kell fejeznünk vaalmit, nem gondolod? - kérdeztem és végigzongoráztam ujjaimmal a gerincén, fel a ynakán, és szenvedélyesen csókoltam.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2021. 03. 27. - 17:26:22 »
+1

i told the stars
about you


Aiden
2002. április 2.

outfit

18+

- Pedig itt van egy igen jó pálca - mondta. A szavaira legalább annyira megborzongtam, mint az érintésére a bőrömön. Tudtam, hogy ismeri már a testemet, pontosan sejtette, hogyan kell érintenie ahhoz, hogy kicsalja belőlem azokat a bizonyos érzéseket. - És gondoltam bejönnék neked olyan hosszú hajjal, mint ami Raffaello Sanzionak volt. - Csendesen sóhajtottam az ajkai közé, ahogy megint egyetlen csókban forrtunk össze. Éreztem a nyelve játékát, a simulását. Eddig fel sem fogtam, milyen forró a szoba, a közöttünk húzódó levegő... a teste... az én testem. Mintha minden a régi lett volna, de még sem. Akkoriban csak szenvedélyesen simultunk össze, most viszont még jobban éreztem az akarását, mint valaha.
Nehéz volt elválni tőle. A tenyerem alatt forrónak tűnt a mellkasa, ahogy eltoltam magamtól. Könnyebb lett volna persze beleolvadni azokba az érintésekbe, nem megoldani a problémát, amivel idejött... de én segíteni akartam. Érezni akartam az érintését magamon. Mégsem lehettem önző. Pálca nélkül meghalna, megölnék. Bár a varázsvilág sokszor tűnik mókának és kacagásnak, közel sem volt az, pláne, ha az ember betévedt a Zsebpiszok közbe.
Nekem pedig volt varázspálcám, olyan amit nem használtam. Anyámé. Szépséges, fehér, letiszult pálca volt. Nem voltak benne giccses vésések, mégis igazi műalkotásnak tűnt. Aident ismerve tudtam, hogy értékeli az ilyesmit, ujjai finoman simulnának rá... s a pálca hűséges volna hozzá. Igen, mert már megvédett engem nem is egyszer.
- Az anyád? Elliot, ugye nem akarod nekem adni az anyád pálcáját?
A kérdésre félmosolyra húztam a számat. Ez csak egy tárgy... - suttogta a hang, ám az igazság nem ez volt. Nagyon is ragaszkodtam volna hozzá, bár sosem vittem sehova magammal. Itt porosodott a gyerekkori szobámban már régóta. Aidentől nem sajnáltam egyedül.
- Pontosan ezt akarom. - A hangom halk volt, de éppen elég ahhoz, hogy kihallhassa belőle a határozottságot. Csendesen folytattam, mondtam el a pálca tulajdonságait s közben engedtem, hogy szemügyre vehesse. - Nálad nagyszerűbb varázslót nem tudnék elképzelni hozzá. - Tettem hozzá, hátha ez egy kis önbizalmat ad. A tekintetem az arcára vándorolt, eddig a pálcát szemléltem, mint egy darab gyerekkori emléket. Sokszor láttam anyám ujjai között pihenve.
- Elliot, ezt én nem fogadhatom el.
- Dehogynem. - A meggyőzés kedvéért még elmondtam neki, hogy elmehetnénk kipróbálni valahova. Az erdő jutott eszembe, a romok és a kis rakások, amiket állítólag egy tündérlény hagyott a fák között. Gyerekként állandóan ezeket piszkáltam, sőt néha-néha őrt álltam arra várva, hogy felbukkan a teremtmény. Mondanom sem kell, sosem láttam, ám azok a kis kőrakások most kapóra jöhettek. Tökéletesen lehetett volna rajtuk gyakorolni, tönkretenni, majd újra összerakni őket. Bár tudtam, hogy Aiden akkor a legerősebb, mikor kellő adrenalin is társul a helyzethet.
Végre nem emlékezett, csak odahúzott magához az ágyra, s ajkaink újra egymásra találtak. Az ujjaim közül kisiklott a doboz, hallottam, hogy a földre hullik, tompa hangot halltva a szőnyegen. Karjaim átkarolták a nyakán, az egyik tenyeremmel végül a nyakára simítottam, az arcára, érezve az izzadtságot, amit éppen én csaltam ki belőle nem is olyan régen.
- Ha ennyire ragaszkodsz hozzá, nyuszi. De előtte be kell fejeznünk vaalmit, nem gondolod? - Érintése a gerincemen libabőrös remegést váltott ki belőlem. Megint az ajkai közé sóhajtottam, hogy egy pillanatra elhúzódva válaszoljak.
- Túl sok lesz a jóból, Muci... - motoygtam, mégsem toltam el, vagy húzódtam el. Hagytam, hogy közelebb húzzon magához, hogy a szenvedély megint végigrohanjon a testemen. Visszasimultam ajkaimmal az övéire, óvatosan harapdáltam végig a száján. Csak ezután sóhajtottam fel újra és úgy mozdítottam magunkat, hogy megint tökéletesen fölém, a combjaim közé simuljon a teste. Engedtem, hogy ugyanúgy törje át a határaimat, a gerincem megfeszült, amint egészen eggyé váltunk. A ritmus erőteljesebb lett, egyre szívszaggatóbb. Nem tudtam gondolkodni, csak átengedtem magam a forróság és a szenvedély szédítő keverékének. Még inkább Aidené voltam talán, mint korábban. A testem könnyen alkalmazkodott az ő formáihoz, az ő tempójához. Ujjaim nem a fájdalom miatt, hanem a vágyak hullámzó kínzása alatt martak a bőrébe a karján. Aztán egyetlen sóhajjal adtam meg magam a gyönyörnek.
Hosszú percekig lihegtem. Bár még nem lehetett több egy óránál, éreztem, hogy minden porcikám rendkívül fáradt és elhasznált... olyan régóta nem éreztem ezt. Egészen olyan volt, mintha a testem belesüppedt volna a matracba. Remegve próbáltam még mindig magamhoz térni az egészből.
- Merlinre... - lihegtem bele rekedten a szobám levegőjébe. - A pálcát... a nyárfapálcát holnap... próbáljuk ki... - A hangom még akadozott, a szívem vadul kalapált. Csak a bőrömön éreztem, ahogy a nyitott ablakból még az észak-ír hűvösség be-betör.
- Aiden... fázom... - motyogtam és beletúrtam a hajamba, kicsit félreborzolva a homlokomból a fekete tincseket.

Naplózva


Aiden J. Fraser
(N)JK
*****


Én már érzem, hogy alakul körülöttem az orkán.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2021. 04. 01. - 22:30:08 »
+1


2002. április 3.
outfit

Sucker love,
a box I choose


Ahogy Elliot mellett átbillenek a másnap ködös és kiszámíthatatlan jelenébe, ismerős birkák bégetése ébreszt. Még fülemben csak ELliot fázós hangja, majd ahogy betakarom a takaróval és természetesen saját magammal is. Igazából nincs okom fejtegetni, hogy miért vagyok itt. Bár rohadtul zavar, hogy nem látom a dolagimnak jelenleg értelmét, nincs meg a rendszer, amit annyira szerettem az életemben. De azt hiszem az a fajta irányítás, amire annyira kibaszottul büszke voltam már tizennégy évesen kicsúszott a kezeim közül. Itt az ideje most már összeszedned magad, Aiden, basszemeg. Nagyon nem lenne rám büszke Chrissie, ha látná a tökéletes bátyját így. Sőt lehet, hogy egyáltalán nem is büszke rám.
Vajon mit gondol mos az imádott testvéréről, aki gyilkolt és gyilkot, és gyilkolt, már ha egyáltalán igaz az a hülye duma, hogy bámulnak minket. Őszintén remélem, hogy ha ez igaz, apa eltereli rólam néha-néha a tekintetét. De igazából magam sem tudom, hogy miben kéne hinnem. A kurva életbe az élettel, de te cseszted el Aiden, és most megszoptad, hogy még mindig élsz és élned is kell. Túl nagy farokság lenne tőled, ha magad mögöd hagynád a megmaradt csalédtagjaid, nem? Így is eleget szenvedtek már miattad.
Az ablakon beszűrődik a fény, és a birkák már megint belegelnek rajta. Megforgatom a szememet, és inkább a cigiért nyúlok, ami valahol magam alá gyűrve van a takaróban. Ahogy lassan előhalászom a dobozt, kiszedek egy szálat, és miután apám régi öngyújtója is megkerül, kissé bénázva meggyújtom. Lustán forgatom a szémban a nyelvemmel a cigimet, miközben érzem ahogy a nikotin megnyugató mérge belém árad. Oldalra pillantok ELliotra, a hajszálai szinte csikizik az orromat, mire sóhajtok egyet, és ujammal megnyúzgálom az arcát.
- Az orromba mászik a hajad, nyuszi. Tudom, hogy minden porcikáddal kívánsz, de ez nem túlzás kicist? - dörmögöm, majd ha megmozdul, és felszabadul a fél tüdőm, még levegőhöz is jutok. Ahogy lehemperedik rólam, lehajolok, és magamhoz veszem a szétdobált cuccaimat, miközben a fülemet megüti valami neszezés, gondolom a konyha felől.
- Kell egy kibazsott kávé, leszívtál teljesen - kapom fel magamra a cuccomat, és kócos hajamat megborzolva kitámolygok a konyha felé, mit sem törődve azzal, hogy ott nem mást találok, mint egy döbbenten, aztán mérgesen bámuló szakállas fószert. Hát helló, Mr. Nevelőapu.  Még mindig lenyűgöz az emberi arc mimikája, és ez még jobban kenegeti a hiúságomat, hogy én menniyre tudok uralkodni az érzelmeimen. Nem úgy mint Benjamin. Drága öcsám még egy süketnéma vak számára is egy nyitott könyv. De néha. Egy egsézen picit. Irigykedem is rá emiatt. És ezért utáltam régen annyira. Mert őszinte volt, kibaszottul őszinte még ha mérges is volt. Én meg csak játszottam és hazudtam.
Cigimmel a számba biccentek felé és lazán megtámaszkodom a falnál, és egy szemtelen félmosollyal várom mit szól apuci a jelenlétemhez.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2021. 04. 03. - 17:40:15 »
+1

i told the stars
about you
- after -


Aiden
2002. április 3.
Kora reggel

outfit

Túl világos. Túl világos volt, ahogy Aiden mozgolódására én is ébredezni kezdtem. A fejem valahol a mellkasa és a válla közötti részen pihent... éreztem az illatát, ami olyan erősen ült meg a nyakánál. Furcsa biztonságérzetet adott, talán csak a közös emlékeink miatt. Nyújtózkodva, ismét lehunyva a szememet feküdtem még jobban rá, átvetve rajta a lábamat is. A homlokomat a nyakához nyomtam, majd kicsit feljebb húzódva az arcához, hogy érezzem a finom szúrós borostákat a bőrömön. Imádtam, hogy egyre férfiasabb.
Éreztem, ahogy hozzá ér az arcomhoz. Még bele is bújtam, hogy úgy nyúzza, ahogy neki tetszik. Nem akartam reggelt... nem akartam kisétálni, hogy Dean az orrom alá dörgölje, hogy megint egésznap aludtam. Átkaroltam még egy pillanatra, végig simítottam a tenyeremmel a nyaka másik oldalán. Éppen csak megéreztem a dohánybűzét, ami megtöltötte a szobámat.
- Az orromba mászik a hajad, nyuszi. Tudom, hogy minden porcikáddal kívánsz, de ez nem túlzás kicist - Magyarázta.
- Muci... - motyogtam félkómásan, majd óvatosan legördültem róla. Nem tudom, miért de az első gondolatom az volt, hogy most biztosan nem lát szépnek. A bőröm még kicsit ragadt az együttlét nyomán, éreztem, hogy az illatom helyét átvette az övé. A hajam túlzottan is kócos volt, éreztem, ahogy az ujjaimmal végig simítottam rajta.
Hangosan sóhajtottam egyet, ahogy végre résnyire nyitott szemmel megnéztem magam a mocorgó Aident. Közben hallottam a kintről jövő zajokat. Dean jól ismerte Aident, nem féltem a kettejük találkozásáról, ráadásul nem is nagyon érdekelt a véleménye. Mégis mit számítana bármit? Felnőtt ember vagyok, el tudom dönteni, mit akarok. Ha le akarok feküdni Aidennel még ezer meg ezer alkalommal megteszem. Legfeljebb megint padlóra küld, mikor eltűnik.
- Kell egy kibazsott kávé, leszívtál teljesen.
- Van a konyhában... gondolom... - motyogtam, s miközben végig néztem Aiden meztelen testén, ahogy a ruháit kapkodta fel, én is kibújtam a takaró alól. Nem nyúltam az egy nappal korábban szinte leszaggatott ruhákért, hanem elsétáltam a ruhásszekrényig. Mire megcsapta az orromat az anyám által is használt narancsos-fahéjas szekrényillatosító kellemes aromája, Aiden már az ajtó felé sétált, hogy elhagyja a szobát.
Hallottam kintről, ahogy Dean odakint ügyködik, majd morgolódva talán tudomásul is veszi Aiden jelenlétét. Egy gyors pálcamozdulattal tisztítottam le magamról a korábbi nap nyomait, a hajamat is helyre tettem, aztán magamra rángattam a fekete nadrágot, pólót, a kockás kabátot és belebújtam az életképtelennek tűnő papucscipőmbe.
- Kérsz egy kávét? - kérdezte Dean odakint minden bizonnyal Aident. Hallottam a hangján a morgást, de nem zavart. Engem is lekötött ugyanis a kávé aromája. Magamba kellett döntenem, mielőtt még azon kezdtem volna el agyalni, hogy amit tettem miért tettem... és mi lehet ennek a következménye. - Szóval megint itt vagy? - kérdezte a nevelő apám, mintha csak puhatolózni akarna a szándékairól. - Jó lenne, ha nem bántanád meg... - Tette hozzá, így két nagyobb lépéssel kisiettem a konyhába.
Szakítottunk. Aiden elment, mert... ki tudja miért. De elment, eldöntötte és most visszajött, mégha csak egy kis szexért is. Nem akartam, hogy bárki is kárhoztassa a döntéseiért. Ahogy a családjával kapcsolatos félelmei megülték a szívét, úgy az én ilyen fajta jelenlétemre semmi szükség nem volt. Túlságosan szerettem őt ahhoz, hogy felzaklassam. Főleg, hogy nem voltak elvárásaim sem vele kapcsolatban.
- Jó reggelt, apa! - Köszöntem Deannek és nagy vigyorral megtámaszkodtam a konyhapultnál. - Én is kérek egy jó erős kávét. - Tettem hozzá, ugyanis éppen ekkor nyújtott egy finom, virágmintás csészét Aiden felé. Ezeket még anyám vette, mikor bolhapiacot tartottak a falu szívében. Imádtam őket, szép emlékek voltak. Morgolódva fordult aztán vissza a pulthoz, hogy a lefőtt adagból még egy csészébe - az én nyúlformájumba - is kimérjen egy adagot. Ezzel a lendülettel nyomta a kezembe a görémet, majd mérgesen bámulva Aidenre elindult kifelé a konyhából.
- Jó szórakozást. - Tette hozzá, de nem nézett vissza ránk. Hamarosan úgyis indult dolgozni, nem kellett áldását adnia a mai erdőjárásunkra sem. Nyeltem egyet, majd a számhoz emelve a bögrét, kortyoltam egyet és úgy pillantottam Aidenre.
- Szexi vagy szex után... - közöltem nyersen a tényeket. - Ha megkávéztál indulhatunk az erődbe kipróbálni a pálcát és nem azt a pálcát... vagy zuhanyoznál egyet? - kérdeztem, közben hallottam, amint Dean bevágja maga mögött az ajtót, hogy elinduljon a patikába dolgozni.
Naplózva


Aiden J. Fraser
(N)JK
*****


Én már érzem, hogy alakul körülöttem az orkán.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2021. 04. 07. - 21:23:54 »
+1


2002. április 3.
outfit

Sucker love,
a box I choose


Furcsán delíriumittas ez a reggel, rég nem ébredtem fel Elliot mellett. Kissé fájdalmasan nosztalgikus, amin eléggé meglepődök, hogy a sok keserűség ellenére ami köztünk történt nem fáj annyira a mellette ébredés, a reggeli napsugarak. Egyszerűen csak elvagyok. Igen ez  alegmegfelelőbb szó. Elvagyok, furán mint aki hosszú álomból ébred, és rájön, hogy még vannak szerettei, hogy még van egy hely, ahová hazavárják. Szinte rémisztő ez az érzés, a hosszú-hosszú évek sötét vérfoltos árnyai után ez. Inkább csak a számba tömöm a cigarettát, mielőtt még benjamin válna belőlem, mert ez a fajta drámai, nyálas szentimentalizmus inkább az ő asztala, mint az enyém.
Kikászálódok, az ágyban hagyva a - természetesen tőlem - alélt állapotban lévő Elliotot, és kitámolygok felöltözve a konyha felé. Út közben halvány fintorral igazítom meg a ruhámon a gyűrődéseket, mert túlságosan szeretem még mindig a nagyképű tökéleteset játszani. olyannyira hogy már nem tudom ez tényleg a részem-e, vagy ez is csak egy önmagamra öltött álalrc a sok közzül.
Dean bozontos szakálla mögé látnom sem kell, hogy tudjam, mennyire nem tetszik nekem a jelenlétem. De én nem zavartatom magam, nem igazán érdekel az emberek véleménye arról, hogy hol meg kivel pláne mit csinálok. Az én dolgom és azé akivel éppen vagyok. Másrészt meg felettébb jól esik idegesíteni őt azzal, hogy nem éppen az illemnek megfelelően támaszkodom az ajtófélfának.
Mennyire kiakadna rám az a kölyök, aki voltam. Az a fontoskodó minden szabályt betartó kölyök, aki egyfolytában Benjamin segge után rohant, hogy feltakarítsa a maga után hagyott szart, és védjem őt a kicsapástól. Talán az egyetlen dolog, amit a halálfalóknak köszönhetek, hogy megtanultam lassan a saját szabályaim szerint élni. És játszani. Bár ez sem az ő érdemük, hanem az enyém, hogy ezt a lehetőséget a túlélés miatt megragadtam. De persze midnennek ára van. Mindennek kibaszottul ára van, és a kis Aiden Fraser kurvára megfizette annak az árát.
- Kérsz egy kávét? - kérdezi, kissé kelletlen hangsúllyal, mire én félmosolyra húzom a számat és bólintok.
- Feketén semmi extrával, nem szeretném, hogy kimerítőek legyenek a nagy igényeim - válaszolok nagyszájúan, majd lazán oldalra fújom a füstöt, és élvezem a helyzetemet. Dean kissé felmorran megint, szerencsémre nem az  afajta vérmérséklet mint az idióta öcsém, aki erre már rámborította volna a szekrényt. Igen, a szekrényt.
- Szóval megint itt vagy? - kérdezi, mire én helyeslőan széttárom a kezem, hogy hát igen itt vagyok. - Jó lenne, ha nem bántanád meg... - kezdi, de ekkor már hallom Elliot loholó lépteit.
- Én? ugyan dehogy is - vigyorgok felé ártatlanul, miközben az ujjaim között megforgatom a szálat, mielőtt megint a számhoz emelném. Lassan elfogy. Talán valami erősebbre kéne váltanom? Minde esetre a szavival tisztában vagyok, hogy igen, megbántottam. Nem egyszer, nem többször. Mintha csak ez a belőlem kiáramló sötétség lenne, de már nem vagyok kölyök, hogy midnent ráfogja a sötétségemre, ami bennem rejlik már születésem óta. Ó, nem. Itt egyedül én vagyok az aki vétkezik.
- Jó reggelt, apa! - toppan mellém elliot, én meg egy kis fehér virágos porcelán cserépben elnyomom a cigimet, majd ha kész a kávám egy biccentéssel elfogadom, majd belekortyolok, és érzem, ahogy a koffein bombaként keveredik össze a bennem lévő nikotinnel, és máris úgy érzem, a reggelem tökéletes, akár csak én.
- Szexi vagy szex után... Ha megkávéztál indulhatunk az erődbe kipróbálni a pálcát és nem azt a pálcát... vagy zuhanyoznál egyet? - Ahogy Dean becsapja maga mögött az ajtót, tekintetem Elliotra fordítom, majd lazán átkarolom Elliot vállát.
- Én mindig tökéletes vagyok, nyuszi. De nyugodtan bókolj csak, kifejezetten simogatod vele a lelkemet - vogyorgok rá, és megborzolom a haját, miközben kiiszom a maradék kávét. - Nehezek ezek a reggelek odalent, ugye? - pillantok rá, és jelentősségteljesen lejjebb vezetem a tekintetemet. - Hirtelen nem is tudom, hogy melyik pálcát válasszam - húzom az agyát, de közben bevezetem a fürdőbe, mert hát a tisztálkodás fontos dolog.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2021. 04. 09. - 20:18:43 »
+1

i told the stars
about you
- after -


Aiden
2002. április 3.
Kora reggel

18+

outfit

Dean hangjából kihallatszott a feszültség, így hiába rángattam magamra gyorsan a ruhákat, nem tudtam megakadályozni, hogy nem magyarázzon be olyasmit, amit nem kéne. Nem kellett volna Aidenben bűntudatot keltenie… azok az idők már elmúltak s a múlton aligha lehet változtatni. Nem vártam bocsánatot, hiszen én is bőven tettem a kapcsolatunk ellen, pláne a végén, amikor már úgy tűnt, semmivel sem tudom kirángatni a csigaházából. De most magától volt itt, magától ért hozzám és csókolt meg. Akármiért is tette, legalább egy kis emléke volt annak az időnek, amikor még együtt voltunk és én arra nem tudtam rosszként tekinteni. Sok mindent adtunk egymásnak. Ő döntött úgy, hogy nem hajlandó tovább lépni, hogy nem akar már minket úgy, ahogy korábban. Ezért pedig nem vádoltam. Tudtam nagyon jól, hogy nem is nekem való ez a családosdi, sem az apaság és már nem is vágytam rá igazából. A gond csak az volt, hogy fogalmam sem volt, mire vágyom.
Alighogy kiértem, Aiden válasza is felcsendült.
– Én? ugyan dehogy is. – Éreztem a hangján, hogy szemtlenkedik, de ki tudja mi játszódott le a fejében. Akárhogy is, nem akartam, hogy egymásnak menjenek. Dean eleget küzdött már a boldogságomért. Nem volt rá szükség többé. Egész egyszerűen nem kellett, mert megváltoztam, más dolgok motiváltak, nem kerestem többé olyat, ami elérhetetlen. Csak élni akartam a szenvedélyemnek, amíg bele nem halok.
Nem bántam, hogy Aiden cigarettájának a füstje megtöltötte a konyhát, olyan csodálatosan megszokott volt. Megint a régi dolgokat ébresztette fel bennem, amikor még ez az egész működött és őt nem nyelte be a depresszió. Örültem, hogy most más… hogy olyan lazán nyomja el a cigit a cserépeben és még csak nem is érzi úgy, hogy az nem helyes. Megmosolyogtam a helyzetet, aztán nagyot kortyoltam a kávémból.
– Én mindig tökéletes vagyok, nyuszi. De nyugodtan bókolj csak, kifejezetten simogatod vele a lelkemet – vigyorodott el, majd megborzolta a hajamat. A francba. Már a puszta érintése is kicsit hatással volt rám… bár talán csak a reggel okozta. – Nehezek ezek a reggelek odalent, ugye? – Nézett végig rajtam, én meg inkább leraktam a csészét és kicsit elpirulva takartam el magam odalent.
Megköszörültem a torkomat és megpróbáltam valami értelmes válaszfélét keresni a fejembe. Nem ment. Mikor lett rám ilyen hatással egy tizenkilencéves kölyök? Nem tekintettem rá soha igazán így… a kor csak egy szám, semmi köze nem volt az érzésekhez és a vágyakhoz, ráadásul Aiden érettebb volt nálam. Sokkal érettebb.
Amíg működik addig… nem vagyok öreg… – Motyogtam.
Persze hagytam, hogy szép lassan a megfelelő irányba tessékeljen. Tudta, hol van a fürdő, nem először voltunk ebben a házban… könnyen kiigazodhatott igazából.
– Hirtelen nem is tudom, hogy melyik pálcát válasszam – mondta, ahogy beléptünk a régies, kopott, zöld ajtón. A fürdő elég kicsi volt, csupán egy kád, egy vécé és egy kis mosdó volt itt, ami felett az öreg tükör várta, hogy valaki belenézzen. Na meg volt pár növény is, amiket anyám azért tartott itt, mert nagy a páraigényük, viszont a fényt nem kedvelik. Akkoriban még hatalmas, gyógynövényes kert állt a ház mellett, azon kellett átsétálni ahhoz, hogy az ember a legelőkhöz jusson. Mára már sok minden változott persze.
Most én választok pálcát… – Gomboltam ki Aiden nadrágját és mélyen besimítottam alá. Aztán csak segítettem neki levetkőzni. Magamról pillanatok alatt lekaptam a ruhát és már léptem is be a kellemes, melegvízű zuhany alá, a kádba. Amint Aiden is belépett, letérdeltem elé és végig nyaltam a hasán lévő hullámtetováláson. Meg sem zavart, hogy közben a hajam, a hátam az egész testem csupa víz lesz. Még a szemembe is kaptam egy keveset, de még így is rá tudtam nézni, ahogy finoman végig simítottam rajta odalent a meleg vízzel együtt. Sóhajtottam egyet, majd lassan kényeztetni kezdtem. A mozdulataimban semmi durva nem volt, csak szenvedélyes, akaró volt. Közben az ujjaim végig simítottak az oldalán, és közben hagytam, hogy a nyálam az ő ízével keveredjen. A ritmus nem szakadt meg, s nem állt le, míg nem éreztem a kellemes forróságát. Akkor is nehezen húzódtam el és kerestem az egyensúlyomat.
Köszi a reggelit… – Dörzsöltem meg az ajkaimat, majd újra végig simítottam rajta a tusfürdővel. Ez már nem kókuszillatú volt, mint odahaza, hanem Dean valami túlzottan is friss férfiillata. – Elhoppanálok az erdőbe, ha tiszták vagyunk… – Magyaráztam, fölfelé tolva a kezem a mellkasán a nyakáig, ujjaim hátul belefúródtak a tincsei közé. A mozdulat közben szúrtam ki az A-betű forma heget a gyűrűsujjamon, a tetoválás, amivel magamra varrtam elég nagy vitát eredményezett közöttünk… de talán csak azért, mert akkor már túl nagy volt a feszültség Aidenben.
Naplózva


Aiden J. Fraser
(N)JK
*****


Én már érzem, hogy alakul körülöttem az orkán.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2021. 04. 14. - 18:32:42 »
+1


2002. április 3.
outfit

Sucker love,
a box I choose


Lustán állok, és a távozó Deant nézem, miközben az egyik kezemben a bögre kávém a másikban meg a cigim szorongatom. A talpammal lassan dobolni kezdek, kissé mintha csak várnám a mugli járatot, és a hátamat  afalnak vetem. Érzem, ahogy a kávé és a cigaretta energiabombái felpezsdítenek, megtöltik a bennem lévő kis hézagokat.
Csak követem Elliotot a fürdőbe, miután igyekszem minden mást kizárni, minden múltbérli fekete hegnek a fájdalmát elnyomom, mert csak élvezni akarom az együttlétet vele, hogy hozzám ér, hogy velem van. A bennem lévő üres helyek, ami a húgom és az apám után maradtak nem fájnak vele annyira, és örülök, hogy azt az ürességet se anya, se Benjamin nem mélyíti el mégjobban. Tudom, önző vagyok, hogy hátrahagyom őket minden egyes alkalommal. Utálom magam amiért ezt teszem velük, hogy magamra gondolok és így menekülök a saját magam okozott fájdalmam elől. De mindig is gyáva voltam. gyávább, mint az öcsém, és utáltam ezt, hogy ő sokkal erősebb és bátrabb volt nálam.
Még most is utálom. És mégis kurvára hiányozna, ha ez egyszerűen megszűnne létezni.
Inkább csak magamhiz húzom, és engedem a testemnek, hogy élvezze midnen porcikám Elliot érintését. megborzongok ahogy a tetobválásomat nyalja, és önkántelenül markolok bele a hajába, miközben csókjaival elborít alul. Lehunyom a szememet és hagyom hogy ez az érzés vigyen tovább, és zakatoljon bennem végig, elfeledtetve bennem az üres helyeket a fekete mételyeket. Ahogy Elliot a végéhez vezet engem, beleremegek az érzésbe, kicsit közelebb is húzom magamhoz a fejét, majd egy félmosollyal lepillantok rá. tetszik, hogy előttem van.
– Köszi a reggelit… - vigyorog rám elliot, mire óvatosan felhúzom, miközben zubog ránk a víz. Kifejezetten erotikus látványt nyújt, amivel ő is tisztában van még azok után is, hogy kellően megmozgatott alul.
- Látod. Szinte tálcán kínálom magam, nyuszi - vonom magamhoz közelebb, mintha annyira sok időnk lenne, mintha nem is kéne valami pálcát próbálgatnom a vadregényes írorszégi tájban. Nem, már rég megtanultam a bőrömön, hogy minden pillanatot ki kell élvezni. Mindent, mert valami szar, kereszbehúzhat mindent, és akkor mindennek vége. És egy pillanattal később már nem lezs kihez menned. Kihez szólnod. Csak a lelkiismeret marad benned, hogy mit tehettél volna másképp. De az ember midnig utólag okosabb. Mert a sors, vagy bármi ami itt van kemény árat követel mindenért, amiről azt hisszük jót szolgál. - De veled ellentétben, én még éhes maradtam - suttogom halkan, és kezeimmel végigsimítok midnen érzékeny ponton, hogy aztán megfordítsam elliotot és a csempének nyomva összepréselhessem a testünket ismét úgy, ahogy már annyiszor megtettük.
A víz sem képes lehűteni azt a forróságot, ami akkor bennem tombol, ahogy együtt mozgok vele, ahogy a hátát, a nyakát csókolom, és ahogy siogatom őt ahol a legjobban szereti. Nem is tudom meddig vagyunk így a zuhany alatt. talán egy nap is eltelt már? Vele valahogy elvesztem midnen időérzékemet.
Kiszállok végül a zuhany alól, és megtörlöm valami random lenyúlt és tisztának tűnő törölközővel a testem. Még ha eszembe is jut, hogy ez másé lehet, nem igazán izgat. Közben Elliot felé nyúlok és már csak azért, hogy húzzam az agyát, megnyalom az A betűs heget az ujján. Még ha össze is kaptunk rajta, tallán nem kellett volna olyan dögként viselkednem vele. De csak túl sok mindet volt bennem amit nem zártam le. Talán Benjaminnak mégis igaza volt. De ezt sosem vallanám be neki.
- Na és mégis merre akarsz kirándulni, nyuszi? - kérdezem, miközben magamra húzom az ezredjére is ledobott ruháimat, és igyekszem minden kis gyűrődést kisimitani rajta. Utálom ha valami nem tökéletes rajtam, és ez a pálcám nélkül kifejezetten fárasztó. - Eszedbe jutott az is, hogy mi van ha nem fogad el az anyukád pálcája?
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2021. 04. 15. - 09:02:01 »
+1

i told the stars
about you
- after -


Aiden
2002. április 3.
Kora reggel

18+

outfit

Hangosan kapkodtam a levegőt. Annyira, hogy ez a kis zaj összekeveredett a zuhanyrózsából előtörő víz ritmusával. Különleges elegyet alkotott, talán kicsit zavaró is volt, ahogy a tekintetem elveszett Aiden barna-szürke pillantásában. Még éreztem a számban az ízét és nem akartam szabadulni ettől az érzettől. Imádtam ugyanis.
– Látod. Szinte tálcán kínálom magam, nyuszi – vont közelebb magához. Szinte éreztem, ahogy az idő egyre telik, de mi újra és újra egymásba gabalyodtunk… mintha sosem akarna a testünk elindulni abba az erdőbe. Nem zavart. Én is vele akartam lenni, érezni a bőrömön a bőre melegét… ki tudja meddig tart ez a lehetőség. –  De veled ellentétben, én még éhes maradtam – suttogta. A simításokra megborzongtam. Aiden tökéletesen ismerte a testemet. Tudta, hogy hol kell érintenie a bőrömet ahhoz, hogy azonnal reagáljon rá a testem. Tudta, ha végig nyal a fülemen, akkor azonnal dolgozni kezd a forróság bennem.
A hideg csempéhez nyomta a testemet. A mellkasom már-már felüdült egy pillanatra. Ahogy kitöltött újra, és megint simított. Újra és újra megborzongtam. Az ajkai a nyakamhoz, a vállamhoz, a hátamhoz értek. Minden apró érintés apró kis szúrás volt, ami közelebb lökdösött a gyönyör újabb, hevesebb fokozatához. Nem bántam, hogy Dean elment otthonról, egyébként hallotta volna, amint mind élesebben, mind hangosabban élvezem Aiden testének minden mozdulatát. Ez a gyönyör gyorsabban jött, de olyan remegéssel és szenvedéllyel, hogy egy pillanatra úgy éreztem nem tudja a térdem megtartani a testem súlyát. Aztán jött a víz, kicsit lehűtve a testemet.
Sóhajtottam egyet, ahogy Aiden a törölközőért nyúl. Az enyémért, de nem bántam. Édes volt, ahogy végig dörzsölte vele a testét. Én is követtem, nem zavart, hogy még végig folyik a bőrömön egy-egy vízcsepp. Aztán felém nyúlt. Megfogta a kezemet, odahúzta az ajkaihoz és végig nyalt az A betűt formáló hegen. Ebbe is beleborzongtam, de éreztem, hogy ma már nem kéne többet szexelni. Így is furcsán fogok járni egy kicsit. Háromszor. Háromszor egymás után, meglehetősen vadul és szenvedélyesen. Ez nyomot hagy az ember testén.
Átvettem tőle a törölközőmet. Először végig dörzsöltem a bőrömet, aztán megdörzsöltem a hajamat is vele, hogy kicsit száradjon meg.
– Na és mégis merre akarsz kirándulni, nyuszi? – kérdezte, ő közben már öltözködött. Nekem még kellett egy pillanat, hogy viszonylag szárazra töröljem a hajamat. Kicsit borzosan hullottak vissza a tincsek a homlokomba, ahogy megnéztem magamnak.
Az erdőben vannak romok. Oda járok ki néha varázsolgatni… meg élvezni a mágiát. – Magyaráztam és letéve a törölközőt elkezdtem magamra kapkodni a ruhámat. Szerencsére nem gyűrődtek meg annyira, így tudtam Aidennek segíteni azzal, hogy a tenyeremmel végig simítottam a felsőjén. Így a finom kis ráncok kisimultak és érezhettem a mellkasát az ujjaim alatt.
– Eszedbe jutott az is, hogy mi van ha nem fogad el az anyukád pálcája?
Nem igazán. Már elfogadott. – A szavaim egyértelműek voltak. Sokat köszönhettem Aidennek, ő vigyázott rám, ő eljött megmenteni, mikor senki másnak nem voltam fontos. Elővettem a pálcámat, majd intettem vele egyet. A pálcát rejtő doboz a szobámból hamarosan a fürdőszobába reppent, majd kinyújtottam a kezemet, hogy megérintsem Aiden ujjait. – Indulunk. – Közöltem, majd a következő pillanatban jött a pukkanás hangja, mi pedig egész egyszerűen egy rántással távoztunk.
Az erdő közepén, a rügyező fák árnyékában, kis utak találkozásánál értünk földet egy kisebb kőrkör állt. Éreztem, ahogy a gyomrom felkavarodik, kicsit megszédülök. Előre is kellett görnyedni. Az öklendezést aztán sikerült csak úgy elnyomni magamban, hogy kinyissam a dobozt és Aiden kezébe nyomjam a fehér páclát.
Ha figyelt, érezhette, hogy a helynek milyen mágiája van. Furcsa, kusza, egészen ősi, mikor az emberek még nem tudták úgy irányítani az elemeket, mint mi… amikor még nem voltak szabályok. A vérmágia legalább annyira elfogadott volt, mint az, amit most ismerünk. Talán szabadabb világ volt. Élvezetőbb, veszélyesebb. Szinte vágytam rá, hogy visszatérjek az időben arra a napra, amikor ezt a kőkört építették a helyi, kelta druidák.
Itt másképp működik a mágia, segít stabilizálni a kapcsolatodat a… áááá! – Kiáltottam fel és szó szerint ráugrottam Aidenre, átkulcsolva a lábaimmal a derekát, a nyakát meg a karjaimmal. Valami furcsa, kutyafülű, kutyafarkú törpe állt mögötte, fehér bunda borította a testét. A mozdulatomtól gonoszan felröhögött.

Naplózva

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 05. 05. - 08:03:03
Az oldal 0.127 másodperc alatt készült el 43 lekéréssel.