+  Roxfort RPG
|-+  2002/2003-as tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Birtok
| | | |-+  Kastélypark
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Kastélypark  (Megtekintve 3065 alkalommal)

Dawson A. W. Hamox
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2021. 04. 27. - 21:28:09 »
+1

Éjszakai párbaj



2002. március 17., hajnali két óra környéke

Demelza


Tanárnak lenni... világéletemben erre készült, hisz apja, nagyapja, s dédapja is ezt a hivatást űzte. Mindig úgy érezte, kiváltság másokat tanítani... Megtiszteltetés volt, és az ezzel járó tiszteletet már-már természetesnek vette a Godrikon. Az egyetemisták között is érték természetesen incidensek, nem várt izgalmak, stresszes pillanatok, de olyan, mint amit most, Demelza társaságában élt át, sohasem.
- Meghiszem azt! Megedzenek minket… ezek… a kölykök... - szuszogta mellette Miss Digby futás közben, és Dawson akaratlanul is elmosolyodott. Bizony, volt ebben az egész helyzetben valami végtelenül komikus, ahogy szaladtak az elkanászodott diák után. Talán épp ez az ironikus érzés tehetett arról, hogy nem vette elég komolyan a helyzetet, és végül Wilson átkának áldozatává vált. A hűs, kemény föld nem bántotta, tulajdonképpen nem esett semmi komoly baja, csak... a becsületén esett némi csorba. Soha nem hitte volna, hog egy tinédzser ilyen ravasz módon képes lefegyverezni. Hiába, bele kell még tanulnia ebbe az új szerepbe. Roxforti tanárnak egészen más lenni, mint az Akadémia oktatójának, ez most már tiszta sor.
Bár szólni nem tudott, megkönnyebbülve látta, hogy Demelza nem futott a veszedelmes mardekáros után, és azt is hallotta, hogy valaki másnak viszont sikerült fülön csípnie a fiút. Kolleginájának köszönhetően nem kellett túl sokáig ebből az igen passzív testhelyzetből szembesülnie az eseményekkel, mert a professzor asszony csakhamar felszabadította szorult helyzetéből.
- Kutya bajom! Köszönöm Demelza - mosolygott hálásan a boszorkányra, s közben nem tudta nem észrevenni, milyen gyönyörűen csillan meg a holdfény Miss Digby fehér bőrén, s milyen varázslatos látványt nyújt, ahogy az éjszaka finom fuvallata incselkedve táncra hívja vörös tincseit. Talán az illőnél egy pillanattal tovább időzött Miss Digby vonásainak csodálatával, ezért lehetett, hogy nem nyúlt időben a tanárnő segítő keze után... de aztán ha akart, se tudott volna így tenni, mert valami kis baki folytán aztán kollégája rajta kötött ki.
- A házimanóba! Elnézést... - nevetett kissé zavartan Demelza, mire Dawson is hangosan elkacagta magát. - Semmi gond... - felelte hasonlóan pironkodva Hamox is, majd mikor Miss Digby legördült róla, maga előtt is alig tudta leplezni csalódottságát. Őszintén szólva igazán nem zavarta volna, ha egy kicsit tovább időzik rajta Demelza... de ezt a gondolatát persze a világért sem osztotta volna meg vele hangosan. Közben Miss Digby a csillagokba feledkezett, és Dawsonnak is el kellett ismernie, hogy nagyon szépen csillognak a sötét égbolton, de... ő valami egészen mást figyelt. - Valóban gyönyörű... - mondta halkan, oldalra fordítva fejét.
- aaaz égbolt ilyenkor - fejezte be mondandóját, mely közben ismét Demelza holdfényben úszó arcát kémlelte. A meghitt pillanatnak aztán túlságosan hamar szakadt vége, amikor a segítségükre siető auror közölte, hogy az igazgatónő elé viszi a két bajkeverőt.
- Egy teát esetleg? A nagy ijedelemre… - vetette fel az ötletet Demelza, miközben Dawson hitetlenkedve figyelte a jelenetet, amint az auror a vállán cipelte az ájult griffendéles diákot.
- Az igazán jól esne most... remek ötlet - válaszolta döbbent arccal, majd felpattant és ezúttal ő nyújtott segédkezet Demelzának. Ha a boszorkány élt vele, úgy egy mozdulattal felhúzta a földről, majd szép lassan megindult a tanárnő mellett a kastély felé.
- Mondja csak... gyakran él át hasonló kalandokat? Tényleg, mióta is tanít itt, a Roxfortban? - kérdezte kíváncsian, menet közben lazán megmozgatva karját, lábát, nyakát, hogy a korábbi zsibbadást végleg kiűzze megmerevedett tagjaiból.
- Van kedve elmesélni, hogy mi szél hozta ide annak idején?
Naplózva


Demelza Digby
Tanár
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2021. 04. 29. - 15:40:32 »
+1

Párbaj
2002. Március 17. Hajnal
To mr. D.





Hát nem unatkozunk, azt meg kell hagyni. Kicsit eltávolodik ez az egész Wilson ügy, és meg is oldódik, így lazíthatunk. Meg azért is, mert az egyikünket a padlóra küldte az a megátalkodott kölyök, a másikunkat… meg az egyikünk.
- Kutya bajom! Köszönöm Demelza.
Kedvesen, szerényen mosolygok, mert hát nincs sok minden, amit köszönhetne, ha csak az nem, hogy nem hagytam itt vadkempingezni mozdulatlan addig, míg valaki erre jár, és feloldja az átkot. Lehet, hogy az a valaki legalább nem borult volna rajta át. De legalább humoránál volt, mindannak ellenére, ami az imént történt, és ez jó jel.
- Semmi gond…
Furcsa hangszínt vélek ebben felfedezni, és az az oldalpillantás, ahogy egymásra sandítunk… Inkább a csillagokban gyönyörködöm, és közben arra gondolok, hogy nem is különbözünk olyan sokban azoktól, akiket nevelnünk kéne itt. Épp csak mi már megtanultuk elfogadni ezeket a képtelen helyzeteket és érzéseket. És megtanultunk rajtuk uralkodni… Vagy méltósággal engedni. Egy kicsit.
- Valóban gyönyörű… aaaz égbolt ilyenkor.
Furcsa pillanat ez, egy kicsit újra diáknak érzem magam. Feltámad egy kis szikra, nem több egy csillag fényénél, csak hogy nem is fenn van a fejünk feletti fekete égen, hanem inkább itt, a somolyogva összefonódó szempárokban. Jó is, hogy megjelenik az az auror. Igazán nem illene ilyen éretlenül viselkednem. De aztán rájövök, hogy az illemet inkább félre teszem, mert az unalmas. Különben pedig csak teázni hívtam a nagy kaland után, nem pedig piálni és egy még nagyobb kalandra… Remélem. De igent mond…
- Az igazán jól esne most... remek ötlet.
Somolygok kedvesen, és próbálok az arckifejezésemmel nem vitatkozni a jelzővel. Lehetne ez épp egy remek ötlet, kollegális kedveskedés, és annak is kéne maradnia. De épp ezért, veszélyes ötlet is, nem csak remek. Az auror minden esetre roppant kevés együttérzéssel, sőt inkább kárörvendően eltávolította a rendzavaró kölyköt a környékről, így nekünk sincs már semmi okunk maradni.
Hálásan fogadom el a segítő kezet, ráfonom az ujjaimat az övére, és már talpon is vagyok, meglepően könnyeden. Nem kifejezetten az a kigyúrt izomállat, de azért van azokban a formás karokban erő is, meg kell hagyni.
- Köszönöm... Hogy nem adta vissza a kölcsönt, és borult rám.
Halkan kuncogok, ahogy célozgatok az előbbi szerencsétlen-szerencsés véletlenre, aztán követem most már ráérősen bandukolva vissza az úton, ahol idefelé rohantunk. Így, hogy hosszabb a táv, de kevésbé kifullasztó, több alkalom van beszélgetni is.
- Mondja csak... gyakran él át hasonló kalandokat? Tényleg, mióta is tanít itt, a Roxfortban?
- A Griffendél házvezetőjeként? Áh! Rendkívül unalmasak az éjszakáim...
Kedélyesen viccelődöm el, magamban kuncogok és fel sem tűnik elsőre, mit mondok. Csak mikor már kimondtam, de akkor meg már mindegy, legfeljebb érti, ahogy szeretné.
- Pár éve. A háború után álltam munkába. Tudja, ami az előző mugliismeret tanárnővel történt... épeszű ember nem jelentkezett volna. Legalább nem volt konkurenciám, egyből felvettek.
Visszakérdeznék, de ő a legújabb tag a karban, így éppenséggel emlékszem, amikor megjelent itt. De egyébként is tovább kérdez, én pedig szívesen válaszolok.
- Van kedve elmesélni, hogy mi szél hozta ide annak idején?
- Múló elmebaj?
Csibészesen kérdezek vissza, aztán legyintek, és komolyabban válaszolok.
- Korábban a varázstalan világban dolgoztam. Jelentéktelen munkát. Gondoltam, itt tehetek valamit, ami többet számít. És Ön? Hogyhogy épp a Roxfortot választotta?
Ahogy beszélgetünk, lassan felérünk a kastélyba. A csetepaténak már nyoma sincs, a gyerekek nyilván a gyengélkedőn, az aurorok a dolgukra mentek. Csendesek a folyosók, csak halk lépteink és szavaink hallatszanak, és néha más éjjeli ügyeleteseké, akikkel összefutunk., míg az irodámba érnénk, ami egyben amolyan “nappali” is nekem.




A HELYSZÍN SZABAD, A JÁTÉK ITT FOLYTATÓDIK!
Naplózva

Ezra Ellsworth
Hugrabug
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2022. 06. 28. - 21:53:27 »
0



2003 Június 12

Henriette le Fay

Gyönyörű ilyenkor a kastély parkja. Még nem szállt le a nap, de már nem süt oly erősen, hogy elriasszon bárkit is. Kellemesen hűs, a fák néhol árnyékot adnak, ideális helyszín ez a festéshez és arra, hogy az ember elmerüljön kicsit a gondolataiban. Ezra gondosan állítja le az eddig a hóna alatt tartogatott festőállványt. Beletömködi kicsit a puha földbe, egyenesbe hozza, majd a horizontra emeli egyik vastagabb ecsetét, majd elfordítja kezét vízszintesbe.
~ Jó lesz. ~ Gondolta magában, majd egy nagyobb vázlatfüzetet helyezett az állványra és lapozott egyet.
Előtte a horizonton rengeteg fa és maga a füves rét, néhol egy-két pillangó. Madarak inkább a fák lombkoronáiban bújtak el, onnan szólaltatták meg a délutáni fúvós dallamát. Gyönyörűen szól, sehol egy hamis dallam.
Kikerült már a festőpaletta is, mi még koszos volt a korábbi festése miatt, de már száradt ahhoz, hogy új festék színek kerüljenek fel rá. Először valami tompább színben gondolkozott, amire felviheti a többi alapot, az kihozza a mélyebb tónusokat, de talán két fényvilágban is gondolkodhatna. Tanakodva néz le közben a fehér alapozó színre is, még hozzá kettőt hozott magával, talán szükség lenne rá, azonban csak vázlatfüzetbe fest, ami gyakorlásra van, talán elhanyagolható.
Egy vászon van a táskájában, de talán nem lesz annyi ideje a napnyugtáig, tehát egy bátor bólintással mégis első opciójánál marad. Vázlatfüzet, mező és park.
-  Madárének hangja zúg, házam biz a Hugrabug, jó az idő, szép a táj, Ezra is szép és ő a király. – énekelgetett magában, miközben palettájára nyomogatta a türkiz és az okkersárga festékeket, amit egy kis oldószerrel tett hígabbá, kenhetőbbé.
Rég festett már szabadban, leginkább otthon szokta művelni ezen tevékenységét, de már kezdtek elfogyni onnan is a megfesthető lehetőségek. Ilyenkor apja mindig új megvilágításokkal traktálta, édesanyja pedig vagy adott neki valami észszerűtlen magyarázatot, vagy csak megkérte, hogy ne zargassa őt. Bátyja flegmán vállba verte és közölte vele, hogy nem menő festeni, míg húga folyton játszani akart, vagy elvette a festékeit és rendszerint összekente magát.
-   Festő leszek, mind közül a legnagyobb, portré a szebb vagy a tájkép a jobb? – motyogta folytatva szeánszát, festésének előkészítését.
Naplózva

Henriette le Fay
Hugrabug
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2022. 06. 29. - 13:04:41 »
+1

⌘ Ezra Ellsworth ⌘

☾ 2003. 06. 12. ☽

Végre kiszabadultam a friss levegőre, kezdett sok lenni a bent lét, hisz lassan két napja akkor már nem voltam kint. De meg volt az okom rá, meleg volt kint és nem bírom a meleget. Most mire jó a meleg..? Leizzadsz, szenvedsz és minden áron vízbe akarsz lenni. Melegről eszembe jutva egyszer történt, hogy kint játszottunk a kertbe előtte anyánk mondta, hogy kenjük be magunkat mert lefogunk égni, de mi mint jó gyerekek kimentünk nélküle. Este jöttünk be legközelebb, mindenki rák vörös volt. Ekkor már éreztük, hogy szenvedés lesz a következő pár nap. Mint minig akkor is mondta Anyánk az idegesítő mondatot, amit mindenki utál, és ez így szól "Én megmondtam gyerekek, hogy ez lesz", most is szinte hallom és érzem bőröm forróságát, ettől az emléktől.
A szél itt is csendesen fujdogál, mintha ő is csak játszadozna, szerencsére a nap sem süt már annyira. Kellemes idő arra hogy elgyönyörködjünk a tájban, hogy is nem vettem én ezt észre korábban. Kicsit messzebb egy fa alá lefeküdtem, és onnét néztem az eget. ~Milyen jót lehetne itt repülni, a kék égen át a fák lombja közt a madarakkal...madarak.~ zökkentem ki a gondolkodásból
- Bakker Soren, szegényt már rég meg se látogattam a bagolyházban. Biztos haragszik rám. Majd viszek neki egy kis nasit akkor majd elfelejti - Mondom magamnak.
- Mekkora eszem van, nálam tuti nincs okosabb a földön - nevetem el magam a mondatom hallatán ~ Ez itt a fejemben jobban hangzott~ mosolygok tovább. Elővettem az egyik kedvenc könyvem és elkezdtem olvasni. Hol máshol lehetne jobb olvasni, mint a puha fűben a szabadban. Az olvasásomból egy halk messziről jövő valami éneklés szerű hang zökkentett ki. Körülnéztem, messzebb láttam egy alakot egy álvánnyal, fura. Könyveltem el magamba, majd folytattam az olvasást. Lassan megy le a nap, azt ma tuti megvárom, túl csendes és megnyugtató itt minden. Felültem, a hátamat neki támasztottam a fának és a távoli tájat kémleltem, láttam ahogy a madarak vidáman repkednek, pici pillangók a virágok közelében repdesnek. Mintha ezt így teremtették volna, egyenesen egy mesébe, ahol a régi barátok újra találkoznak, friss szerelmesek mászkáljanak és minden amit ellehet képzelni egy könyvben, az itt megtörténhet. "Ahogy a nap, egyre lejjeb ereszkedik a horizont alá, ugy egyre jobban vonza a tekinteteket ez a táj. Mind új szerelmesekét vagy épp rég nem látott barátokét" irtam le a könyvem hátuljába a kis jegyzeteimhez
- Micsoda megszólalások, Henriette te ma nagyon formában vagy - Dicsérem meg magam, ettől a pillanattól kezdve mosolyogva néztem a tájat.
Naplózva

Ezra Ellsworth
Hugrabug
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2022. 06. 29. - 21:01:01 »
0



2003 Június 12

Henriette le Fay

Szinte táncra perdült, ahogy a színeket vitte fel füzetének alapozott lapjára. Úgy járt a keze, mint a karmesterek pálcát tartó karja egy előadás fináléján. Kifejezetten élvezte a festést, bár aggódott, hogy lemegy a nap, mire végezne és eléri a takarodó idejét, bár egy mosollyal elhessegette ezt a gondolatot, megszokta már a büntetőmunkák végzését és ha még egy kis szerencséje is lesz, akkor Sandy mellé osztják be.
Mindenesetre megpróbál azért most majd időben felérni, nem nagy képet kezdett el festeni, valószínűleg végezni fog vele, mielőtt fellőnék neki a pizsamát.
- Lemegy a nap, de nem fontos, csak a vekkerem legyen most pontos. – dudorászta ismét, ami eszébe jutott, nem nagyon zavarta semmi, egyedül volt a természet lágy ölén, senki nem volt, aki megzavarhatta, vagy meghallhatta volna idétlen dalolászását. Ki tudja, milyen csorba esne hírnevén a suli falain belül, főleg, hogy mire egy pletyka körbeérne, addigra már úgy ki lenne színezve, a terjesztő sem ismerne rá a témára. Valószínűleg, a festés közbeni éneklésből romantikus melankóliát torokhangon való sikoltozása lenne szigorúan nagymama bugyogóban persze.
Annak azért örült, hogy jegyei jól sikerültek, hiába kap annyi büntetőmunkát és követ el annyi csínyt, a beadandókra odafigyel és a tanulást sem veti meg. Semmilyen büntető feladat nem érne fel édesanyja haragjával, ha rossz jegyet vinne haza. Igazi törtető típus és ezt elvárja mindhárom gyermekétől is.
Sóhajtott egy mélyet, azt az elégedett fajtát, majd valami hirtelen ötlettől vezérelve a kastély felé vezette tekintetét. Szeretett volna ihletet kapni, ez a hatalmas, védelmező iskola pedig mindig megindította, főleg ilyen időtájban. Mosollyal az arcán figyelte az ódon nagy falakt, ahogy elreppen mellette néhány madár, szinte szinkronban vannak az őt körülvevő éneklő tollasokkal. Már éppen fordította volna vissza a tekintetét, mikor meglátott valakit az egyik fa tövében.
~ Na van itt valaki más is, jól döntött, jó időnk van. ~ gondolta magában bólogatva, mikor hirtelen tágra nyíltak szemei és ijedten tekintett ismét hátra.
- Van itt valaki! – állapította meg rémülten, majd kapkodva próbált az állványa felé nyúlni, takarva a képet, amit éppen festett, no nem mintha ezzel éneklését meg nem történtté tehette volna. Ez amolyan hirtelen reflex. Meg is lett a baj belőle, ugyanis a kép felé kapkodásban megdöntötte az állványt, aminek köszönhetően az beleakadt lábába, kapaszkodási lehetőség híján pedig eldőlt azzal együtt.
Naplózva

Henriette le Fay
Hugrabug
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2022. 07. 03. - 11:41:27 »
+1

⌘ Ezre Ellsworth⌘

☾ 2003. 06. 12. ☽

Gyönyörködött a tájban, magában dúdolászott, és elővette a kis nasiját amit nem rég kapott egyik osztálytársától. Megint hall valamilyen kis énekelgetést, a hang irányába néz és látja, hogy valaki az álvány mögött táncikálva énekelget. Elmosolyodik ezen, majd tovább olvassa a könyvét és majszolja a nasiját. Kis idő múlva felpillant mjad látja, hogy lassan takarodó, bár nem sietett hisz túl jó idő volt, meg amúgy is kell néha egy kis kaland. Elhatározta, hogy holnap is kijön ide ha engedi a szabad ideje. Mit tud csinálni egy másod éves egész nap, ha nincs szabad ideje, éppenséggel lenne ha barátai nem vinnék őt mindenbe bele. Szeret velük lenni mert ha bajba is keverednek ki beszéli magukat, sok esetben sikerült is, pont emiatt Friccs mérges és bosszús tekintetével találkoznik állandóan, és az öreg ember macskájába is belebotlik mindig, mintha csak követné őt. Csoda, hogy itt még nem találkozott vele. Hirtelen egy puffanást hallot, mintha valaki elesett volna, az egyetlen ember felé fordult akit látott ide kint. Szegény az állványával együtt eldőlt, amint ez meglátta felkapta könyvét majd lassan megközelítve őt oda sétált.
- Szia, nagyon megütötted magad? Jól vagy? - Kérdezi kicsit félénken mert ahogy közelebb ért látta, hogy idősebb nála, akinek most szerte szét áll a haja, és a barna szemeivel néz fel rá ~ Nem ő az aki mindig büntető munkán van valami csíny miatt a házunkból... mintha már láttam volna is..~ gondolkodik magában majd várja, hogy hogy tud segíteni. Menetközbe eltette a könyvét mega nasiját és a képre terelődött a figyelme
- Ez nagyon szép lett... - Mondja a képre és össze hasonlítja a tájjal és szinte ugyan az.
Naplózva

Ezra Ellsworth
Hugrabug
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2022. 07. 03. - 16:55:16 »
0



2003 Június 12

Henriette le Fay


Próbált feltápászkodni, de csalódottan vette tudomásul, hogy mellényére a konkrét tájkép odaragadt, legalábbis vissza-tükröződött.
~ Így kell festmény duplikálni, szép volt Ezra. ~ korhollta le magát az ifjú, így csupán négykézlábra állt, úgy próbálta magáról levakarni a füzetet, ami szerencsére nem sérült meg olyannyira menthetetlenül. Sóhajtott egyet, mikor léptek zaja ütötte meg fülét, így elöntve arcát a vérvörös zavartság nem nézett fel Henriette-re, lehajtott fejjel megköszörülte a torkát, és megfordult mellkasán a konkrét festményével.
-  Jól vagyok, igen. Köszönöm. Ezt így terveztem, tudod én ilyen extrém absztrakt festő vagyok. – ült fel végül kényelmesebb pozícióba, majd egy idétlen mosolyt erőltetett az arcára. Kedves lánynak tűnt Ezra számára, nem sokan rohantak volna oda hozzá, esetleg kinevetni őt, bár nem hibáztatta volna, valóban idétlenül viselkedett a zuhanást leszámítva. Ismerős is volt neki, valószínű, hogy ő is Hugrabugos, talán étkezésekkor tűnt fel neki az fiatal lány.
- Óh, köszönöm, igazából rám esett az egész, de szerencsére nem sérült meg annyira, kedves tőled, hgy ettől megdícsérted. – mosolyodott el a fiú zavarában, majd gondolkozott rajta, hogy fel kel a fűről, de olyan kényelmesnek tűnt neki ücsörögni a fa tövében. Nem volt kiszáradva a fű, szinte csiklandozta sejhaját, még jól is esett ebben a melegben egy kis hűs a tomporának.
- Ezra Ellsworth vagyok, örvendek. Csüccsenj le itt az Ellsworth birtokon. – mutatott a maga mellett lévő fűtengerre, majd felhúzta lábait és ölébe fektette rajzfüzetét. Hagyta az állványt a földön, a pelattája kéztávolságban volt, így nem kellett feltápászkodnia, hogy elérjen egy-egy festékes tubust. Ha meg véletlen nem volt valami szín a közelében, a mellényéről kölcsönzött egy keveset, azt valószínűleg úgy is ki kell dobnia. Az olaj sajnos nem jön ki könnyen a ruhákból.  
- Hugrabugos vagy igaz? Emlékszem rád a reggeliről. – kérdezte abszolút közvetlen hangnemben, miközben új ülőhelyzetéből új perspektívát keresett a horinzonton ecsetének kinyújtásával.
- A legjobb embert találtad meg itt kinn a parkban. Mellettem izgalom az élet. – kacsintott végre levetkőzve teljes zavarát és továbbra is a horizontra koncentrállt. A nap fényébe kicsit belelógott a zöld szín a fákról, de azt ha kinyújtja, igazából kicsit megváltoztatja vele az összeképet, de maga a festmény menthető. A színek túlságosan egységben vannak ahhoz, hogy túlságosan összekeveredjenek, csupán a részletek mosódtak el, azt pedig könnyen ki tudja javítani, csak időigényes. A ruha az más kérdés, az sajna már bukta. Bár, ha kidolgozza azt is és lekeni lakkal, talán lessz egy mellénye tájképpel a mellkasán. Mekkora bizniszt csinálhatna ebből.

Naplózva
Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 05. 22. - 15:02:22
Az oldal 0.085 másodperc alatt készült el 35 lekéréssel.