+  Roxfort RPG
|-+  2003/2004-es tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Birtok
| | | |-+  Kastélypark
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Kastélypark  (Megtekintve 3310 alkalommal)

Dawson A. W. Hamox
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2021. 04. 27. - 21:28:09 »
+1

Éjszakai párbaj



2002. március 17., hajnali két óra környéke

Demelza


Tanárnak lenni... világéletemben erre készült, hisz apja, nagyapja, s dédapja is ezt a hivatást űzte. Mindig úgy érezte, kiváltság másokat tanítani... Megtiszteltetés volt, és az ezzel járó tiszteletet már-már természetesnek vette a Godrikon. Az egyetemisták között is érték természetesen incidensek, nem várt izgalmak, stresszes pillanatok, de olyan, mint amit most, Demelza társaságában élt át, sohasem.
- Meghiszem azt! Megedzenek minket… ezek… a kölykök... - szuszogta mellette Miss Digby futás közben, és Dawson akaratlanul is elmosolyodott. Bizony, volt ebben az egész helyzetben valami végtelenül komikus, ahogy szaladtak az elkanászodott diák után. Talán épp ez az ironikus érzés tehetett arról, hogy nem vette elég komolyan a helyzetet, és végül Wilson átkának áldozatává vált. A hűs, kemény föld nem bántotta, tulajdonképpen nem esett semmi komoly baja, csak... a becsületén esett némi csorba. Soha nem hitte volna, hog egy tinédzser ilyen ravasz módon képes lefegyverezni. Hiába, bele kell még tanulnia ebbe az új szerepbe. Roxforti tanárnak egészen más lenni, mint az Akadémia oktatójának, ez most már tiszta sor.
Bár szólni nem tudott, megkönnyebbülve látta, hogy Demelza nem futott a veszedelmes mardekáros után, és azt is hallotta, hogy valaki másnak viszont sikerült fülön csípnie a fiút. Kolleginájának köszönhetően nem kellett túl sokáig ebből az igen passzív testhelyzetből szembesülnie az eseményekkel, mert a professzor asszony csakhamar felszabadította szorult helyzetéből.
- Kutya bajom! Köszönöm Demelza - mosolygott hálásan a boszorkányra, s közben nem tudta nem észrevenni, milyen gyönyörűen csillan meg a holdfény Miss Digby fehér bőrén, s milyen varázslatos látványt nyújt, ahogy az éjszaka finom fuvallata incselkedve táncra hívja vörös tincseit. Talán az illőnél egy pillanattal tovább időzött Miss Digby vonásainak csodálatával, ezért lehetett, hogy nem nyúlt időben a tanárnő segítő keze után... de aztán ha akart, se tudott volna így tenni, mert valami kis baki folytán aztán kollégája rajta kötött ki.
- A házimanóba! Elnézést... - nevetett kissé zavartan Demelza, mire Dawson is hangosan elkacagta magát. - Semmi gond... - felelte hasonlóan pironkodva Hamox is, majd mikor Miss Digby legördült róla, maga előtt is alig tudta leplezni csalódottságát. Őszintén szólva igazán nem zavarta volna, ha egy kicsit tovább időzik rajta Demelza... de ezt a gondolatát persze a világért sem osztotta volna meg vele hangosan. Közben Miss Digby a csillagokba feledkezett, és Dawsonnak is el kellett ismernie, hogy nagyon szépen csillognak a sötét égbolton, de... ő valami egészen mást figyelt. - Valóban gyönyörű... - mondta halkan, oldalra fordítva fejét.
- aaaz égbolt ilyenkor - fejezte be mondandóját, mely közben ismét Demelza holdfényben úszó arcát kémlelte. A meghitt pillanatnak aztán túlságosan hamar szakadt vége, amikor a segítségükre siető auror közölte, hogy az igazgatónő elé viszi a két bajkeverőt.
- Egy teát esetleg? A nagy ijedelemre… - vetette fel az ötletet Demelza, miközben Dawson hitetlenkedve figyelte a jelenetet, amint az auror a vállán cipelte az ájult griffendéles diákot.
- Az igazán jól esne most... remek ötlet - válaszolta döbbent arccal, majd felpattant és ezúttal ő nyújtott segédkezet Demelzának. Ha a boszorkány élt vele, úgy egy mozdulattal felhúzta a földről, majd szép lassan megindult a tanárnő mellett a kastély felé.
- Mondja csak... gyakran él át hasonló kalandokat? Tényleg, mióta is tanít itt, a Roxfortban? - kérdezte kíváncsian, menet közben lazán megmozgatva karját, lábát, nyakát, hogy a korábbi zsibbadást végleg kiűzze megmerevedett tagjaiból.
- Van kedve elmesélni, hogy mi szél hozta ide annak idején?
Naplózva


Demelza Digby
Tanár
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2021. 04. 29. - 15:40:32 »
+1

Párbaj
2002. Március 17. Hajnal
To mr. D.





Hát nem unatkozunk, azt meg kell hagyni. Kicsit eltávolodik ez az egész Wilson ügy, és meg is oldódik, így lazíthatunk. Meg azért is, mert az egyikünket a padlóra küldte az a megátalkodott kölyök, a másikunkat… meg az egyikünk.
- Kutya bajom! Köszönöm Demelza.
Kedvesen, szerényen mosolygok, mert hát nincs sok minden, amit köszönhetne, ha csak az nem, hogy nem hagytam itt vadkempingezni mozdulatlan addig, míg valaki erre jár, és feloldja az átkot. Lehet, hogy az a valaki legalább nem borult volna rajta át. De legalább humoránál volt, mindannak ellenére, ami az imént történt, és ez jó jel.
- Semmi gond…
Furcsa hangszínt vélek ebben felfedezni, és az az oldalpillantás, ahogy egymásra sandítunk… Inkább a csillagokban gyönyörködöm, és közben arra gondolok, hogy nem is különbözünk olyan sokban azoktól, akiket nevelnünk kéne itt. Épp csak mi már megtanultuk elfogadni ezeket a képtelen helyzeteket és érzéseket. És megtanultunk rajtuk uralkodni… Vagy méltósággal engedni. Egy kicsit.
- Valóban gyönyörű… aaaz égbolt ilyenkor.
Furcsa pillanat ez, egy kicsit újra diáknak érzem magam. Feltámad egy kis szikra, nem több egy csillag fényénél, csak hogy nem is fenn van a fejünk feletti fekete égen, hanem inkább itt, a somolyogva összefonódó szempárokban. Jó is, hogy megjelenik az az auror. Igazán nem illene ilyen éretlenül viselkednem. De aztán rájövök, hogy az illemet inkább félre teszem, mert az unalmas. Különben pedig csak teázni hívtam a nagy kaland után, nem pedig piálni és egy még nagyobb kalandra… Remélem. De igent mond…
- Az igazán jól esne most... remek ötlet.
Somolygok kedvesen, és próbálok az arckifejezésemmel nem vitatkozni a jelzővel. Lehetne ez épp egy remek ötlet, kollegális kedveskedés, és annak is kéne maradnia. De épp ezért, veszélyes ötlet is, nem csak remek. Az auror minden esetre roppant kevés együttérzéssel, sőt inkább kárörvendően eltávolította a rendzavaró kölyköt a környékről, így nekünk sincs már semmi okunk maradni.
Hálásan fogadom el a segítő kezet, ráfonom az ujjaimat az övére, és már talpon is vagyok, meglepően könnyeden. Nem kifejezetten az a kigyúrt izomállat, de azért van azokban a formás karokban erő is, meg kell hagyni.
- Köszönöm... Hogy nem adta vissza a kölcsönt, és borult rám.
Halkan kuncogok, ahogy célozgatok az előbbi szerencsétlen-szerencsés véletlenre, aztán követem most már ráérősen bandukolva vissza az úton, ahol idefelé rohantunk. Így, hogy hosszabb a táv, de kevésbé kifullasztó, több alkalom van beszélgetni is.
- Mondja csak... gyakran él át hasonló kalandokat? Tényleg, mióta is tanít itt, a Roxfortban?
- A Griffendél házvezetőjeként? Áh! Rendkívül unalmasak az éjszakáim...
Kedélyesen viccelődöm el, magamban kuncogok és fel sem tűnik elsőre, mit mondok. Csak mikor már kimondtam, de akkor meg már mindegy, legfeljebb érti, ahogy szeretné.
- Pár éve. A háború után álltam munkába. Tudja, ami az előző mugliismeret tanárnővel történt... épeszű ember nem jelentkezett volna. Legalább nem volt konkurenciám, egyből felvettek.
Visszakérdeznék, de ő a legújabb tag a karban, így éppenséggel emlékszem, amikor megjelent itt. De egyébként is tovább kérdez, én pedig szívesen válaszolok.
- Van kedve elmesélni, hogy mi szél hozta ide annak idején?
- Múló elmebaj?
Csibészesen kérdezek vissza, aztán legyintek, és komolyabban válaszolok.
- Korábban a varázstalan világban dolgoztam. Jelentéktelen munkát. Gondoltam, itt tehetek valamit, ami többet számít. És Ön? Hogyhogy épp a Roxfortot választotta?
Ahogy beszélgetünk, lassan felérünk a kastélyba. A csetepaténak már nyoma sincs, a gyerekek nyilván a gyengélkedőn, az aurorok a dolgukra mentek. Csendesek a folyosók, csak halk lépteink és szavaink hallatszanak, és néha más éjjeli ügyeleteseké, akikkel összefutunk., míg az irodámba érnénk, ami egyben amolyan “nappali” is nekem.




A HELYSZÍN SZABAD, A JÁTÉK ITT FOLYTATÓDIK!
Naplózva

Ezra Ellsworth
Hugrabug
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2022. 06. 28. - 21:53:27 »
+1



2003 Június 12

Henriette le Fay

Gyönyörű ilyenkor a kastély parkja. Még nem szállt le a nap, de már nem süt oly erősen, hogy elriasszon bárkit is. Kellemesen hűs, a fák néhol árnyékot adnak, ideális helyszín ez a festéshez és arra, hogy az ember elmerüljön kicsit a gondolataiban. Ezra gondosan állítja le az eddig a hóna alatt tartogatott festőállványt. Beletömködi kicsit a puha földbe, egyenesbe hozza, majd a horizontra emeli egyik vastagabb ecsetét, majd elfordítja kezét vízszintesbe.
~ Jó lesz. ~ Gondolta magában, majd egy nagyobb vázlatfüzetet helyezett az állványra és lapozott egyet.
Előtte a horizonton rengeteg fa és maga a füves rét, néhol egy-két pillangó. Madarak inkább a fák lombkoronáiban bújtak el, onnan szólaltatták meg a délutáni fúvós dallamát. Gyönyörűen szól, sehol egy hamis dallam.
Kikerült már a festőpaletta is, mi még koszos volt a korábbi festése miatt, de már száradt ahhoz, hogy új festék színek kerüljenek fel rá. Először valami tompább színben gondolkozott, amire felviheti a többi alapot, az kihozza a mélyebb tónusokat, de talán két fényvilágban is gondolkodhatna. Tanakodva néz le közben a fehér alapozó színre is, még hozzá kettőt hozott magával, talán szükség lenne rá, azonban csak vázlatfüzetbe fest, ami gyakorlásra van, talán elhanyagolható.
Egy vászon van a táskájában, de talán nem lesz annyi ideje a napnyugtáig, tehát egy bátor bólintással mégis első opciójánál marad. Vázlatfüzet, mező és park.
-  Madárének hangja zúg, házam biz a Hugrabug, jó az idő, szép a táj, Ezra is szép és ő a király. – énekelgetett magában, miközben palettájára nyomogatta a türkiz és az okkersárga festékeket, amit egy kis oldószerrel tett hígabbá, kenhetőbbé.
Rég festett már szabadban, leginkább otthon szokta művelni ezen tevékenységét, de már kezdtek elfogyni onnan is a megfesthető lehetőségek. Ilyenkor apja mindig új megvilágításokkal traktálta, édesanyja pedig vagy adott neki valami észszerűtlen magyarázatot, vagy csak megkérte, hogy ne zargassa őt. Bátyja flegmán vállba verte és közölte vele, hogy nem menő festeni, míg húga folyton játszani akart, vagy elvette a festékeit és rendszerint összekente magát.
-   Festő leszek, mind közül a legnagyobb, portré a szebb vagy a tájkép a jobb? – motyogta folytatva szeánszát, festésének előkészítését.
Naplózva


Henriette le Fay
Hugrabug
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2022. 06. 29. - 13:04:41 »
+1

⌘ Ezra Ellsworth ⌘

☾ 2003. 06. 12. ☽

Végre kiszabadultam a friss levegőre, kezdett sok lenni a bent lét, hisz lassan két napja akkor már nem voltam kint. De meg volt az okom rá, meleg volt kint és nem bírom a meleget. Most mire jó a meleg..? Leizzadsz, szenvedsz és minden áron vízbe akarsz lenni. Melegről eszembe jutva egyszer történt, hogy kint játszottunk a kertbe előtte anyánk mondta, hogy kenjük be magunkat mert lefogunk égni, de mi mint jó gyerekek kimentünk nélküle. Este jöttünk be legközelebb, mindenki rák vörös volt. Ekkor már éreztük, hogy szenvedés lesz a következő pár nap. Mint minig akkor is mondta Anyánk az idegesítő mondatot, amit mindenki utál, és ez így szól "Én megmondtam gyerekek, hogy ez lesz", most is szinte hallom és érzem bőröm forróságát, ettől az emléktől.
A szél itt is csendesen fujdogál, mintha ő is csak játszadozna, szerencsére a nap sem süt már annyira. Kellemes idő arra hogy elgyönyörködjünk a tájban, hogy is nem vettem én ezt észre korábban. Kicsit messzebb egy fa alá lefeküdtem, és onnét néztem az eget. ~Milyen jót lehetne itt repülni, a kék égen át a fák lombja közt a madarakkal...madarak.~ zökkentem ki a gondolkodásból
- Bakker Soren, szegényt már rég meg se látogattam a bagolyházban. Biztos haragszik rám. Majd viszek neki egy kis nasit akkor majd elfelejti - Mondom magamnak.
- Mekkora eszem van, nálam tuti nincs okosabb a földön - nevetem el magam a mondatom hallatán ~ Ez itt a fejemben jobban hangzott~ mosolygok tovább. Elővettem az egyik kedvenc könyvem és elkezdtem olvasni. Hol máshol lehetne jobb olvasni, mint a puha fűben a szabadban. Az olvasásomból egy halk messziről jövő valami éneklés szerű hang zökkentett ki. Körülnéztem, messzebb láttam egy alakot egy álvánnyal, fura. Könyveltem el magamba, majd folytattam az olvasást. Lassan megy le a nap, azt ma tuti megvárom, túl csendes és megnyugtató itt minden. Felültem, a hátamat neki támasztottam a fának és a távoli tájat kémleltem, láttam ahogy a madarak vidáman repkednek, pici pillangók a virágok közelében repdesnek. Mintha ezt így teremtették volna, egyenesen egy mesébe, ahol a régi barátok újra találkoznak, friss szerelmesek mászkáljanak és minden amit ellehet képzelni egy könyvben, az itt megtörténhet. "Ahogy a nap, egyre lejjeb ereszkedik a horizont alá, ugy egyre jobban vonza a tekinteteket ez a táj. Mind új szerelmesekét vagy épp rég nem látott barátokét" irtam le a könyvem hátuljába a kis jegyzeteimhez
- Micsoda megszólalások, Henriette te ma nagyon formában vagy - Dicsérem meg magam, ettől a pillanattól kezdve mosolyogva néztem a tájat.
Naplózva


Ezra Ellsworth
Hugrabug
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2022. 06. 29. - 21:01:01 »
+1



2003 Június 12

Henriette le Fay

Szinte táncra perdült, ahogy a színeket vitte fel füzetének alapozott lapjára. Úgy járt a keze, mint a karmesterek pálcát tartó karja egy előadás fináléján. Kifejezetten élvezte a festést, bár aggódott, hogy lemegy a nap, mire végezne és eléri a takarodó idejét, bár egy mosollyal elhessegette ezt a gondolatot, megszokta már a büntetőmunkák végzését és ha még egy kis szerencséje is lesz, akkor Sandy mellé osztják be.
Mindenesetre megpróbál azért most majd időben felérni, nem nagy képet kezdett el festeni, valószínűleg végezni fog vele, mielőtt fellőnék neki a pizsamát.
- Lemegy a nap, de nem fontos, csak a vekkerem legyen most pontos. – dudorászta ismét, ami eszébe jutott, nem nagyon zavarta semmi, egyedül volt a természet lágy ölén, senki nem volt, aki megzavarhatta, vagy meghallhatta volna idétlen dalolászását. Ki tudja, milyen csorba esne hírnevén a suli falain belül, főleg, hogy mire egy pletyka körbeérne, addigra már úgy ki lenne színezve, a terjesztő sem ismerne rá a témára. Valószínűleg, a festés közbeni éneklésből romantikus melankóliát torokhangon való sikoltozása lenne szigorúan nagymama bugyogóban persze.
Annak azért örült, hogy jegyei jól sikerültek, hiába kap annyi büntetőmunkát és követ el annyi csínyt, a beadandókra odafigyel és a tanulást sem veti meg. Semmilyen büntető feladat nem érne fel édesanyja haragjával, ha rossz jegyet vinne haza. Igazi törtető típus és ezt elvárja mindhárom gyermekétől is.
Sóhajtott egy mélyet, azt az elégedett fajtát, majd valami hirtelen ötlettől vezérelve a kastély felé vezette tekintetét. Szeretett volna ihletet kapni, ez a hatalmas, védelmező iskola pedig mindig megindította, főleg ilyen időtájban. Mosollyal az arcán figyelte az ódon nagy falakt, ahogy elreppen mellette néhány madár, szinte szinkronban vannak az őt körülvevő éneklő tollasokkal. Már éppen fordította volna vissza a tekintetét, mikor meglátott valakit az egyik fa tövében.
~ Na van itt valaki más is, jól döntött, jó időnk van. ~ gondolta magában bólogatva, mikor hirtelen tágra nyíltak szemei és ijedten tekintett ismét hátra.
- Van itt valaki! – állapította meg rémülten, majd kapkodva próbált az állványa felé nyúlni, takarva a képet, amit éppen festett, no nem mintha ezzel éneklését meg nem történtté tehette volna. Ez amolyan hirtelen reflex. Meg is lett a baj belőle, ugyanis a kép felé kapkodásban megdöntötte az állványt, aminek köszönhetően az beleakadt lábába, kapaszkodási lehetőség híján pedig eldőlt azzal együtt.
Naplózva


Henriette le Fay
Hugrabug
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2022. 07. 03. - 11:41:27 »
+1

⌘ Ezre Ellsworth⌘

☾ 2003. 06. 12. ☽

Gyönyörködött a tájban, magában dúdolászott, és elővette a kis nasiját amit nem rég kapott egyik osztálytársától. Megint hall valamilyen kis énekelgetést, a hang irányába néz és látja, hogy valaki az álvány mögött táncikálva énekelget. Elmosolyodik ezen, majd tovább olvassa a könyvét és majszolja a nasiját. Kis idő múlva felpillant mjad látja, hogy lassan takarodó, bár nem sietett hisz túl jó idő volt, meg amúgy is kell néha egy kis kaland. Elhatározta, hogy holnap is kijön ide ha engedi a szabad ideje. Mit tud csinálni egy másod éves egész nap, ha nincs szabad ideje, éppenséggel lenne ha barátai nem vinnék őt mindenbe bele. Szeret velük lenni mert ha bajba is keverednek ki beszéli magukat, sok esetben sikerült is, pont emiatt Friccs mérges és bosszús tekintetével találkoznik állandóan, és az öreg ember macskájába is belebotlik mindig, mintha csak követné őt. Csoda, hogy itt még nem találkozott vele. Hirtelen egy puffanást hallot, mintha valaki elesett volna, az egyetlen ember felé fordult akit látott ide kint. Szegény az állványával együtt eldőlt, amint ez meglátta felkapta könyvét majd lassan megközelítve őt oda sétált.
- Szia, nagyon megütötted magad? Jól vagy? - Kérdezi kicsit félénken mert ahogy közelebb ért látta, hogy idősebb nála, akinek most szerte szét áll a haja, és a barna szemeivel néz fel rá ~ Nem ő az aki mindig büntető munkán van valami csíny miatt a házunkból... mintha már láttam volna is..~ gondolkodik magában majd várja, hogy hogy tud segíteni. Menetközbe eltette a könyvét mega nasiját és a képre terelődött a figyelme
- Ez nagyon szép lett... - Mondja a képre és össze hasonlítja a tájjal és szinte ugyan az.
Naplózva


Ezra Ellsworth
Hugrabug
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2022. 07. 03. - 16:55:16 »
+1



2003 Június 12

Henriette le Fay


Próbált feltápászkodni, de csalódottan vette tudomásul, hogy mellényére a konkrét tájkép odaragadt, legalábbis vissza-tükröződött.
~ Így kell festmény duplikálni, szép volt Ezra. ~ korhollta le magát az ifjú, így csupán négykézlábra állt, úgy próbálta magáról levakarni a füzetet, ami szerencsére nem sérült meg olyannyira menthetetlenül. Sóhajtott egyet, mikor léptek zaja ütötte meg fülét, így elöntve arcát a vérvörös zavartság nem nézett fel Henriette-re, lehajtott fejjel megköszörülte a torkát, és megfordult mellkasán a konkrét festményével.
-  Jól vagyok, igen. Köszönöm. Ezt így terveztem, tudod én ilyen extrém absztrakt festő vagyok. – ült fel végül kényelmesebb pozícióba, majd egy idétlen mosolyt erőltetett az arcára. Kedves lánynak tűnt Ezra számára, nem sokan rohantak volna oda hozzá, esetleg kinevetni őt, bár nem hibáztatta volna, valóban idétlenül viselkedett a zuhanást leszámítva. Ismerős is volt neki, valószínű, hogy ő is Hugrabugos, talán étkezésekkor tűnt fel neki az fiatal lány.
- Óh, köszönöm, igazából rám esett az egész, de szerencsére nem sérült meg annyira, kedves tőled, hgy ettől megdícsérted. – mosolyodott el a fiú zavarában, majd gondolkozott rajta, hogy fel kel a fűről, de olyan kényelmesnek tűnt neki ücsörögni a fa tövében. Nem volt kiszáradva a fű, szinte csiklandozta sejhaját, még jól is esett ebben a melegben egy kis hűs a tomporának.
- Ezra Ellsworth vagyok, örvendek. Csüccsenj le itt az Ellsworth birtokon. – mutatott a maga mellett lévő fűtengerre, majd felhúzta lábait és ölébe fektette rajzfüzetét. Hagyta az állványt a földön, a pelattája kéztávolságban volt, így nem kellett feltápászkodnia, hogy elérjen egy-egy festékes tubust. Ha meg véletlen nem volt valami szín a közelében, a mellényéről kölcsönzött egy keveset, azt valószínűleg úgy is ki kell dobnia. Az olaj sajnos nem jön ki könnyen a ruhákból.  
- Hugrabugos vagy igaz? Emlékszem rád a reggeliről. – kérdezte abszolút közvetlen hangnemben, miközben új ülőhelyzetéből új perspektívát keresett a horinzonton ecsetének kinyújtásával.
- A legjobb embert találtad meg itt kinn a parkban. Mellettem izgalom az élet. – kacsintott végre levetkőzve teljes zavarát és továbbra is a horizontra koncentrállt. A nap fényébe kicsit belelógott a zöld szín a fákról, de azt ha kinyújtja, igazából kicsit megváltoztatja vele az összeképet, de maga a festmény menthető. A színek túlságosan egységben vannak ahhoz, hogy túlságosan összekeveredjenek, csupán a részletek mosódtak el, azt pedig könnyen ki tudja javítani, csak időigényes. A ruha az más kérdés, az sajna már bukta. Bár, ha kidolgozza azt is és lekeni lakkal, talán lessz egy mellénye tájképpel a mellkasán. Mekkora bizniszt csinálhatna ebből.

Naplózva


Henriette le Fay
Hugrabug
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2022. 07. 11. - 14:20:04 »
+1

⌘ Ezra Ellsworth ⌘

☾ 2003. 06. 12. ☽

Elég vicces helyzet alakult ki. Afiú zavarában teljesen elvörösödött, és a mellényéről próbált leszedni egy füzetet.
-  Jól vagyok, igen. Köszönöm. Ezt így terveztem, tudod én ilyen extrém absztrakt festő vagyok. – Végül felült, és egy kajla mosollyal nézett fel a lányra. Egyre ismerősebb lett a fiú, így hogy teljesen látta az arcát. Reménykedett, hogy nem küldi el őt, hisz ki kérné egy másodéves segítségét. A festménye attól függetlenül hogy elmosódott, igen csak hasonlított a tájra, állapította meg.
- Ezra Ellsworth vagyok, örvendek. Csüccsenj le itt az Ellsworth birtokon. - Kicsit elneveti magát, ahogy a fiú invitálta maga mellé. ~ Ezra Ellsworth, hallottam már a nevet de most a diákok szájából. mintha már az újságba is benne lett volna amit szerkesztettem.~ Gondolkodik magában a név hallatán.
- Henriette le Fay, szintúgy. -  Elfogadva a fiú ajánlatát leült meléé, kellemes volt az idő kár, hogy lassan be kell menni majd, ha nem szeretnének büntető munkát így év végén.
- Hugrabugos vagy igaz? Emlékszem rád a reggeliről. –  ~Ooo, akkor onnét volt ilyen ismerős, tudtam hogy láttam már valahol.~Jut eszébe az a reggel, akkor heves vitában volt barátaival. A vita pedig egy hír hitelességéről szólt, mert persze nem elég, hogy segítenek szerkeszteni nekik muszáj utána is járniuk, igazi kotnyeles banda lett az ő kis barátságukból.
- Igen Hugrabugos vagy, ezek szerint te is. Nekem az Újságból jobban rémlesz, mint a reggeliről. - Picit felnevet.
- A legjobb embert találtad meg itt kinn a parkban. Mellettem izgalom az élet. – Ezen elmosolyodott, hiszen már tudja jól, hogy miket csinált a fiú.
- Ne aggódj, már tudom ki vagy és hát láttam pár csínytevésed. - Neveti el magát. A fiú teljesen elmerült a festésbe, amit persze be kell látni, hogy van hozzá tehetsége. Újra elő vette a könyvét és bele írt pár gondolatot ami megfogalmazódott benne. A mai napból elegendő ihlete lett, hogy neki tudjon kezdeni, a kis regényszerüségének. Otthon volt már jó pár próbálkozása, de egyiket se tudta folytatni. Mikor újra feleszmél már kicsit elszaladt az idő, mondhatni a nap már majdnem elbújt a horizont mögé, de valahogy most ez nem volt akkora probléma. Jó volt kint, élvezte a levegőt meg a társaságot is, és azt hogy ilyen rövid idő alatt mennyit ki tudott javítani a festményen.
- Hogy lehet, hogy eddig sose láttalak, csak hallottam rólad? - Törte meg az idilli csendet.
Naplózva


Ezra Ellsworth
Hugrabug
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2022. 07. 18. - 19:01:05 »
0



2003 Június 12

Henriette le Fay

A fiú alaposan megrágta a lány nevét, mielőtt véleményt nyílvánított volna arról, ismeri-e az illetőt. Egy dolog, hogy egy név már valamilyen úton módon megfordult emlékei között, más az, hogy össze is tudja párosítani azt egy személlyel.
- Nos, örvendek Henriette. – mosolygott a másodéves fiatal bemutatkozása után, miközben figyelte ahogy lecsüccsen mellé a fűre.
- Használjuk ki ezt a kis időt, míg be nem sötétedik, mert bár izgalmas Friccs elől menekülni, de a büntetőmunka annyira nem vicces. – kacsintott a Hugrabugos lányra Ezra, majd ellapozta félkész festményét jegyzettömbjéről. Megva-karta tarkóját, miközben hallgatta Henriette válaszát lehetséges ismerettségükről.
- Igen Hugrabugos vagy, ezek szerint te is. Nekem az Újságból jobban rémlesz, mint a reggeliről.
- Újságból? Benne voltam egy újságban? Ilyen hires lennék? – pislogott zavartan az ifjú, majd ránézett háztársára.
- Amennyiben szeretnéd, adok interjút. Bár nem tudom, milyen témákban írsz. – ajánlotta fel önfeledten, miközben festékeiből különböző színeket nyomott ki a palettájára. Krapplakk, ivory fekete, titanium fehér. Egymást követték a színek, ugyanis céllal tette ezt, nem is sejtette még Henriette, hogy igazi festőt fog belőle faragni az ötödéves fiú. Na nem akarja most megtanítani festeni, absztrakt játékot fog vele játszani, méghozzá kérdezz-felelek festő módra.
- Hogy lehet, hogy eddig sose láttalak, csak hallottam rólad? - törte meg a csendet.
– Hát a legtöbb időt a festőtermemben töltöm, vagy a cimboráimmal ötletelgetünk a következő csínytevésünkön, viszont a tanulást sem hanyagolhatom el. Ez a három dolog sok időt kivesz egy ember napjából a tanórák mellett. – válaszolt egykedvűen, majd mikor elkészült a festékek kinyomásával, felnézett a lányra.
- Van kedved Kérdezz-felelek-et játszani? Nagyjából még van egy fél óránk. – nézett a horizontra kis szünetet tartva, hogy Henriette megeméssze ötletét.
- Persze, nem kell lehozni az újságban vagy bárhol, csak úgy játékból. – nevetett feje búbját vakarva.
- Három-három kérdést teszünk fel egymásnak és amennyi kérdésre válaszolunk, annyi vonalat húzhatunk a lapra a palettán lévő festékkel. A színt természetesen a válaszoló választja ki. Ha csak két kérdésre válaszolunk, akkor két vonal és így tovább. – magyarázta ujjaival mutatva számszerűsítését.
- A végére megismerhetjük egymást, jókat nevethetünk és kettőnk játékából egy igazi absztrakt mű fog készülni. Mit szólsz hozzá? – kérdezte végül játékosan meglóbálva a palettát Henriette előtt. Mivel fiatal, remélte, hogy benne lesz egy ilyen kis dilis játékban, ami egyébként szórakoztató is tud lenni.
- Kezdem.- nézett fel mosolyogva az égre, jól megfontolva milyen kérdéseket tegyen fel, ugyanis nyílván nehezeket akart, nehogy a válaszadó, vagyis Henriette máris három vonal behúzásával kezdjen.
- Mi a célod az életben? Milyen emberré szeretnél vállni? Mi a legnagyobb titkod? – tette fel sorozatban a kérdéseket, az utolsónál természetesen gúnyosan elmosolyodott, tudta ugyanis, hogy erre a kérdésre nem fog válaszolni vagy hantázni fog, kicsi az esélye, hogy tényleg elmond egy féltve örzött titkot, amit aztán ő vagy elfogad vagy nem.





//Játéktechnikailag ez úgy fog kinézni, hogy nyitsz egy paint progit és ott kiválasztasz egy új lapot és amennyi választ adott Henriette, annyi vonalat húzol, olyan színnel amihez kedved van és olyan irányban, ahogy jól esik, nagyjából egy normál ecset vastagságút. A válaszod végén pedig beilleszted ide, mintha csak egy képet töltenél fel. Azzal fogunk to-vább haladni. //




Naplózva


Henriette le Fay
Hugrabug
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2022. 08. 03. - 16:43:10 »
+1

⌘ Ezra Ellsworth ⌘


☾ 2003. 06. 12. ☽

Miután, bemutatkozott leüllt a fűbe a fiú mellé.
- Igen Hugrabugos vagyok, ezek szerint te is. Nekem az Újságból jobban rémlesz, mint a reggeliről. -
- Újságból? Benne voltam egy újságban? Ilyen hires lennék?
- Amennyiben szeretnéd, adok interjút. Bár nem tudom, milyen témákban írsz. -

- Áhh én sajnos nem irok, inkább a szerkesztőségnél segítünk be a barátaimmal, és ott olvastam rólad az egyik cikkben, amiben az egyik csínytevésedet írták le- Mosolyodott el.
- Hogy lehet, hogy eddig sose láttalak, csak hallottam rólad? - Gondolkodott, mert hát elég sokat járja az iskola folyosóit és az arc memóriája is elég jó, de ezt a fiút még csak nem is látta.
– Hát a legtöbb időt a festőtermemben töltöm, vagy a cimboráimmal ötletelgetünk a következő csínytevésünkön, viszont a tanulást sem hanyagolhatom el. Ez a három dolog sok időt kivesz egy ember napjából a tanórák mellett. – Ez érthető, talán ötöd éves lehetett, a következő két éve egészen nehéz lesz hisz le kell tennie majd a R.A.V.A.SZ-t.
- Van kedved Kérdezz-felelek-et játszani? Nagyjából még van egy fél óránk. – Meglepődött ezen az ötleten. Kérdezz-felelek, csak így ennyi idő után. Kicsit elgondolkodik, hogy jó ötlet-e de hát egyszer él az ember ugy, hogy kiváncsian hallgatja a folytatást.
- Három-három kérdést teszünk fel egymásnak és amennyi kérdésre válaszolunk, annyi vonalat húzhatunk a lapra a palettán lévő festékkel. A színt természetesen a válaszoló választja ki. Ha csak két kérdésre válaszolunk, akkor két vonal és így tovább. – Magyarázta tovább a játékot, amit egy kicsit kiszinesített azzal, hogy rajzolnak közbe. Ez a lánynak meglehetősen tetszett, hisz szeret új dolgokat kipróbálni.
- A végére megismerhetjük egymást, jókat nevethetünk és kettőnk játékából egy igazi absztrakt mű fog készülni. Mit szólsz hozzá? –Kérdezte végül a fiú játékosan.
- Tetszik, igazán jól hangzik, és már most kiváncsi vagyoka végeredményre. - Mondta lelkesen, és csillogó szemekkel a lány.
- Kezdem. - Mondta, majd felnézett az égre egy huncutt mosollyal az arcán, Henriette inenn már tudta, hogy nem lesz egyszerű feladata.
- Mi a célod az életben? Milyen emberré szeretnél vállni? Mi a legnagyobb titkod? – A fiú egy kis idő múlva már tette is fel a három kérdést, egyben a másod éves lányt gondolkodásra késztette, hiszen eléggé elgondolkodtatóak voltak.
- Háth nem egyszerűek a kérdések, meg kell hagyni... De, hogy mi a célom az életben... -Gondolkodott a lány. Kis idő múlva megszólalt.
- Két lehetséges célom van. Vagy bekerülni egy profi kviddics csapatba, vagy munkába állni mint Auror. - Húzta a vászonra az első vonalat. Mosolygott, és kicsit zavarba is jött, ezért elkezdte kémlelni a távoli fákat.
- Milyen ember szeretnék lenni? Ez viszonylag egyszerű,mert most is erre törekszem. Egy szeretet teljes, segítőkész, magabiztos, független nő szeretnék lenni. Mondjuk lehet nem erre voltál kíváncsi, de hát én így szűrtem le... -Meghúzta a másodikat is, majd felnevetett, közben már azon agyalt, hogy mit kérdezzen a fiútol.
- Viszont a harmadik kérdésre nem válaszolok, mert hát ugye azért titok és nem tudhatja sok ember. - Most Henriettém volt a sor, hogy kérdezzen. Nem kellet sok, és már ki is találta őket, szerencsére a sok újságnak, és könyvnek hála, kérdésekből mindig volt elég a fejében.
- Mi volt a tavalyi évben meghozott legjobb döntésed? Mi a legnagyobb félelmed? Éss mi lennl szivesebben Oroszlán, Sas vagy Delfin? - Ahogy elmonda a kérdéseit, elégedett volt magával. ~Egész jó vagyok ma, és annyira talán nem is nehezek ezek a kérdések.~



Naplózva


Ezra Ellsworth
Hugrabug
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #25 Dátum: Tegnap - 23:35:53 »
0



2003 Június 12

Henriette le Fay

- Igen Hugrabugos vagyok, ezek szerint te is. Nekem az Újságból jobban rémlesz, mint a reggeliről. – válaszolt ké-szségesen, mire visszakérdezve rá is tapintott a lényegre.
- Pontosan, én is hugrabugos volnék. – válaszolta Ezra is mosolyogva, majd elhülve hallgatta a lány mondandóját.
- Áhh én sajnos nem irok, inkább a szerkesztőségnél segítünk be a barátaimmal, és ott olvastam rólad az egyik cikkben, amiben az egyik csínytevésedet írták le. - Mosolyodott el, mire az ifjú elhülve bámult maga elé.
- Benne voltam az újságban és én nem is tudok róla? Sűrgősen kell szereznem egy példányt és kikeretezve kiteszem a falamra. – vihogott büszkén felemelve hüvelykujját.  
A játék kitalálójának magyarázata közben látszódott Henriette-en, hogy tetszik neki az ötlet, legalábbis felragyogott az arca, miközben mesélte a művészpalánta a szabályokat. Végülis megfelelő elfoglaltság ez két fiatalnak, akik most ismer-ték meg egymást.
- Tetszik, igazán jól hangzik, és már most kiváncsi vagyoka végeredményre. - Mondta lelkesen és ezzel nem volt egyedül, Ezra is érdeklődve készítette ki a festékeket és a lapocskát, amire kettejük műve elkészülhet majd.
- Háth nem egyszerűek a kérdések, meg kell hagyni... De, hogy mi a célom az életben... – intette le Henriette az ifjú fiút, aki csak mosolyogva mutatott halántékára.
- Ha könnyű lenne, össze vissza firkálnánk a lapot olyan színekkel és vonalakkal, amik nem jelentenének sokat. – vála-szolt a fehér árnyalatú vászonra mutatva, majd érdeklődve hallgatta a lány válaszát.
- Két lehetséges célom van. Vagy bekerülni egy profi kviddics csapatba, vagy munkába állni mint Auror. –
- Hasonló az enyémhez, csak én a kviddicset kicserélném művészetre. – nevetett önfeledten Ezra, majd boldogan nyújtotta át a palettáját és egy egyszerűbb ecsetét, hogy megérdemelten húzza meg az általa megadott válaszának színét.
- Milyen ember szeretnék lenni? Ez viszonylag egyszerű,mert most is erre törekszem. Egy szeretet teljes, segítőkész, magabiztos, független nő szeretnék lenni. Mondjuk lehet nem erre voltál kíváncsi, de hát én így szűrtem le...
- Remek, elfogadjuk. Nemes és szívmelengető, ilyen emberekre van szüksége kis házunknak. – tapsolt a fiú önfeledten, majd ismét átnyújtotta az ecsetet, mint valami díjat, hogy meghúzza következő vonalát.
- Viszont a harmadik kérdésre nem válaszolok, mert hát ugye azért titok és nem tudhatja sok ember.
- Megértelek, viszont én meg szeretem a titkokat. – nyújtotta ki Ezra a nyelvét játékosan, majd figyelte, ahogy játszótársa kérdésein gondolkodik, szinte lázasan várta a felé szánt próbát.
- Mi volt a tavalyi évben meghozott legjobb döntésed? Mi a legnagyobb félelmed? Éss mi lennl szivesebben Oroszlán, Sas vagy Delfin? – pörgette le a kérdéseket, amiket érdekesnek tartott az ifjú tini, sőt tetszettek neki nagyon.
- Tavalyi legjobb döntésem? Talán, hogy megismerkedtem egy bizonyos lánnyal. – válaszolt mosolyogva, majd ha Henri-ette elfogadja a választ, meghúzza saját vonalát.
- Félelmem? Az idő. Hogy eljár felettem az idő úgy, hogy nem értem el, amiket kitáűztem magam elé célul. Hogy úgy távozom, hogy nem éltem. – mondta Ezra a lenyugvó nap irányába bámulva. – Nem szeretnék megbánni semmit, tudod? – mosolygott végül bátorítóan, remélve, hogy nem lőtte le a jó hangulatot, majd nagy sóhaj mellett húzott meg egy erőteljesebb vonalat.
- Egyértelműen sas. A három közül, ő a legszabadabb. – bólogatott elégedetten, majd behúzta a harmadik vonalát is.
- Hát kedves Henriette le Fay, most én jövök. Melyik a kedvenc tantárgyad? Kit kedvelsz az iskolában a legjobban? A harmadik pedig, mi az amit a következő tanévre ki tűzöl magadnak célul? – tette fel sorban a kérdéseket, majd mo-solyogva nyújtotta felé az ecsetet várva a válaszokat.





Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 05. 22. - 15:02:22
Az oldal 0.091 másodperc alatt készült el 39 lekéréssel.