+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Roxfortos diákok
| | | |-+  Hugrabug
| | | | |-+  Merel Everfen (Moderátor: Merel Everfen)
| | | | | |-+  Tárnák & Tündérmesék
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] 3 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Tárnák & Tündérmesék  (Megtekintve 5294 alkalommal)

Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2020. 04. 03. - 19:14:09 »
+2

TO; AZ ASZTALTÁRSASÁG

2001. március


"Kinyitottam szemem,
s a sas hátán ültem,
tudom, varázslat volt,
hogy ide kerültem."

– Egy vajsört elfogadok, köszönöm. – Felelte Merel, én pedig intettem a kocsmárosnak, hogy hozza, amit a lány kért. Közben kihalásztam a cigarettát a dobozból és odatoltam Josh felé az asztallapon, hogy vegyen, ha akar.
– Tiéd a pálya – közöltem és mikor elvette a cigit, visszahúztam magamhoz a kis dobozt. Gyorsan elrejtettem a zsebembe, majd egy pálcaintéssel rágyújtottam. A dohány mentolos íze azonnal nyomott hagyott a nyelvemen, a füst pedig körbe táncolt, majd utat talált az orromba, a tüdőm felé. Valami ilyesmi illatot képzeltem el az öreg Edronnak, hiszen a fejemben naphosszat mást sem csinált – leszámítva a játék és a kocsmalátogatások alkalmát –, minthogy ült a kis kunyhója előtt és pipa lógott a szájából. Meglehet ő is szeretett füstkarikákat eregetni vagy bármiféle bonyolultabb formát.
Figyelmesen hallgattam, ahogy a többiek mesélnek. Az sem zavart meg, hogy időközben Merel vajsörét is kihozták és halkan koppant a korsó az asztal lapján. Inkább még egyet szippantottam a cigarettából, ahogy Elliot is végzett a maga részével. Végre hát rajtam volt a sor.

– Edron figyelmét egy pillanatra magához vonzotta az arcát elrejtő férfi kisugárzása. Valami furcsa dolog járta körbe, talán kicsit veszély és megtévesztés bűz, de ennyire nem volt jó emberismerő, hogy ilyen pontosan meghatározza. Csupán a gyomrában érezte azt a kis pezsdülést, amit fiatal korában a legkíváncsibb pillanataiban tapasztalhatott meg. Jó ideje nem volt kíváncsi. Jó ideje csak élt bele az erdő csendjébe, a főzetek készítésébe. Nem kutatott vagy vizsgált ő semmit sem. Annyira lefoglalta a figyelmét a különös férfi, hogy nem vette észre Eliza mozgolódását a háta mögött. Csak figyelte a fiú és a csuklyás alak kettősét, mintha a mozdulataikból kiolvashatna valamit.  Nem így volt, sőt… talán ismerős állvonal villant ki a csuklya alól, de nem volt benne egészen biztos. Így hát, csak megrázta a fejét, mikor felfogta, hogy mindenki elhagyta a kocsmát rajta, a kocsmároson és egy horkoló munkáson kívül.
Tekintete hamarosan az ablakra tévedt. Meglátta a szekeret és a vele érkezőket, na meg a körülötte gyülekező embereket. Egy kicsit gonosz gondolat furakodott a fejébe: ha ezek egymásnak menne, jó pénzért még több embert kezelhetne a főzeteivel. Szóval kicsörtetett a kosárkát véletlenül maga mögött hagyva. Azonnal rátalált a csuklyásra és Elizára, így hát odahúzódott melléjük. Természetesen valamivel a kelleténél közelebb a fiatal nőhöz. Egyelőre viszont nem ért hozzá. Jobban foglalkoztatta  az, ami történik.
– Mi folyik itt? – kérdezte a két ismeretlent, bár nagyjából volt elképzelése arról, hogy mi történhet valójában. Szóval egész egyszerűen megköszörülte a torkát és várta, mi történik hamarosan. Tekintete éppen csak egyszer vándorolt Eliza teste felé, hogy újra végig mérje.

 
Naplózva


Merel Everfen
[Topiktulaj]
*


VII. Hugrabug - A Vérborz Prefektus

Elérhető Elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2020. 04. 06. - 01:45:46 »
+3

Egy biccentéssel megköszönöm, ahogy a pincér kihozza nekem is a vajsört, és egy nagy kortyot iszok is belőle. Ez tényleg nem jön most rosszul.
-Lassan még a környezet is a játékhoz igazodik- vigyorgok, pedig most készül pont megváltozni a történeten belüli helyzet, mindenki szállingózik kifele, meg még a tömegbunyő is elmarad végül. Mondjuk remélhetőleg itt se tör ki felettünk. Bolton prof füstje is hozzájárul a hangulathoz, ízlés kérdése, hogy ki szerint kellemes. Én nem találom olyan csípősnek, mint számítottam, és most a négyszögletű kerekerdőt se gyújtja ránk így.
Legfeljebb az üveghegyet, de na, azt nehezebb. És egyelőre még nem tart ott a sztori. Kicsit somolygok a hatalmamon, csak hogy hátha úgy érezzék, nyomás alatt vannak.

Ahogy a három idegen is elhagyta a fogadót nagysokára, hallattszott egy halk koppanás a pult alól, ahogy a fogadós visszatette a helyére a biztonsági bunkósbotját, ami egyébként pont egy régebbi kocsmai verekedésben széttört szék lábából lépett elő erre az új tisztségére.
Kiérve látták már tisztán is, a poros úton egy minden jel zerint kereskedői szekér állt, ez meg is magyarázta a népszerűségét, amivel minden ébren lévő vendéget kicsalt a fogadóból csak a megérkezése által. Négy lándzsás őr vette körül a szekeret lóháton, díszesen dekorált fegyverkabátjukon látszott, hogy jómódú felbérlőt szolgálhattak. Feltehetőleg pontosan a kereskedőt. A szekér bakján pedig egy törp ült. Egy igen ismerős törp Elizának és Edronnak is, neves kereskedőként többször megfordult már mindkét ország udvarában.
Szerencsére az őröknek nem kellett a bányászok tömegét fegyelmezni, így csak a lóhát magaslatáról pásztáztak árgus szemekkel, miközben a kereskedő üzletelt a kocsijához járulókkal. Az egyik, közelebbi őr tekintete megakadt az idekint is egy kupacba gyűlt trión, és gyanakodva méregette őket egy ideig...
-Jaj! Felség! Nem tudtam, hogy... Ezer bocsánat...
...És hirtelen elkezdett bocsánatkérően, dadogva hajbókolni, ahogy valamelyikőjüket felismerni vélte. Ezzel hatékonyan felhívva a figyelmet a vegyes kis társaságra, akarta ezt vagy sem.


De hogy kit ismert föl, véleménye szerint lagalábbis, azt persze nem fedem fel. Talán tévesen Leo-t hiszi a hercegnek, vagy helyesen Elizát ismeri föl, ki tudja?
Én. De először had reagáljanak arra, hogy még bizonytalan valamelyikőjüknek, minden jel szerint elégtelen az álcája. Aztán még kiderül, hogy Edron lepleződik le valami uralkodóként mindkettőjük helyett, bár az a fordulat már engem is meglepne. Gonosz vigyorral nézek véig a játékosokon.
-Nos?
Naplózva


Joshua Davis
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2020. 04. 10. - 07:31:21 »
+2


Szerepjáték a négyzeten, avagy Eliza hercegnő bőrébe bújva


Jófej volt ez a prof, hogy megkínált a cigijéből.
– Tiéd a pálya – csúsztatta elém lazán a dobozt, amiből gyorsan zsákmányoltam is egy szálat. Gyújtó szerencsére volt a zsebemben, ez sok mindenhez jól szokott jönni, így az alap „felszerelésemhez” tartozik, amit a kabátzsebemben szoktam tartani. Van még benne bicska, egy nagy anyag zsepi, na meg egy flaska lángnyelv vészhelyzet esetére. Nem egyszer volt már például, hogy váratlanul úgy alakult, a hidegben kellett éjszakáznom. Ilyenkor pedig mindig jól jött egy-egy korty szíverősítő.
- Kösz Prof – biccentettem Bolton felé, és élvezettel beleszívtam a cigibe. Az igaz, hogy a pipát sokkal jobban szerettem, de most ez is jól esett. Ez a kis mentolos íz kifejezetten jót tett a dohánynak.
- Lassan még a környezet is a játékhoz igazodik - jegyezte meg Merel találóan.
- Így az igazi - vigyorogtam rá én is.
Miután a többiek és Merel elmondta a maga részét, folytattam a mesét én is. Nem gondolkoztam sokat azon, hogy Eliza mit is tenne ebben a szorult helyzetben, egyszerűen mentem az ösztöneim után.
 
– Mi folyik itt? – kérdezte Edron a kint összeverődött társaságot, köztük Elizát is, aki szelíden vállat vont.
- Mindenki megrohamozta a kereskedőt…. – mondta el neki az egyértelmű tényt, majd hogy ne szúrjon szemet senkinek, hogy ő miért nem vásárol, így folytatta.
- Nekem most nincs szükségem semmire.
Ez egyébként igaz volt, de ha nem is lett volna az, a stratégiájának, hogy maradjon észrevétlen, nem tett volna jót, ha ő is benyomakodott volna a tömegbe. És valahol a lelke mélyén még attól is tartott, nehogy felismerje őt a törp kereskedő, aki már sokszor láthatta őt korábban. Finom ételeket és portékákat, ruhákat hozott neki messzi falukból, így számtalanszor látta már. Tudta persze, hogy nincs nagy esély rá, hogy bárki is felismerje, hisz a tőle telhetően alaposan elváltoztatta a külsejét. Mégis elég kellemetlenül érintette, amikor az egyik őr erősen meresztgette feléjük a szemét, majd hamarosan megszólalt:
- Jaj! Felség! Nem tudtam, hogy... Ezer bocsánat...- hajbókolt az őr, mire Elizának erősen össze kellett kapnia a lélekjelenlétét. Feltűnően elkezdett maga körül nézelődni, mintha ő maga is azt a bizonyos felséget keresné a szemével, akit az őr felismerni vélt. S közben magában amiatt fohászkodott, hogy ne lepleződjön le a kiléte…Nem volt könnyű elszöknie otthonról és még csak egy fél nap telt el azóta, hogy végre szabad lett. Nem akart visszatérni apjához, aki bizonyára nagyon megbüntette volna…. Most már valószínűleg nem csak azért, mert elszökött, hanem mert ilyen gyorsan lebukott, és ezzel az elrablásáról szövött terve dugába dőlt.

Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2020. 04. 12. - 12:29:40 »
+2

 
Babázás felnőtteknek
- avagy szerepjáték a hobbittal, a félóriással és a füvessel -


Merel, Josh, Sage
2001. március 7.

outfit

Lassan még a környezet is a játékhoz igazodik – mondta Merel, én pedig csak bólintottam. Nem voltam a kedvem ellenére a dohányfüst, de inkább csábítóbb pillanatokban élveztem. Mondjuk, ha egy aromás szivar lóg ki egy viking szájából. Például apám dohánybűzét elviselni is alig tudtam, pedig az sem különbözött a többitől. Valószínűleg a személye elleni lázadásom része volt ez is.
Mindegy. Nem akartam rágondolni, szóval az előttem lévő söröskorsót piszkálgattam óvatosan, miközben Merel mesélését hallgattam a kereskedőről és a katonákról. Igazság szerint egyre nehezebben ment, hogy Leot elszakítsam magamtól. Hirtelen nagyon is a részemmé vált, mintha tényleg én lennék egy másik világban, fiatalabb kiadásban. Eliza is hamarosan elmesélte a saját kis történetét, így én és a tolvaj-csalóm következtünk, ami bizony érdekesnek tűnt az elhangzottak fényében.

Leo érdeklődve bámulta a díszes ruhát viselő őröket. Talán annyira meg is tetszett neki a viseletük, hogy véletlenül hagyta lecsúszni a fejéről a csuklyát, ami addig takarta. Nem tudta, nem vette észre, ugyanis a csillogás, a díszes berakások mindennél jobban érdekelték. Odahaza, ahonnan ő jött, nem sok előkelő alakkal találkozhatott. Így csak a munkája során csodálta meg az ilyen szépen kidolgozott ruhadarabokat.
– Azt hiszem, elrontották az üzletedet, öreg. A törp sokkal jobban érdekli a munkásokat, mint te… – bökött oda ő is egy-két keresetlen szót Edronnak, mintha csak meg akarná sérteni. Valójában nem volt ilyen szándéka, egyszerűen csak ilyen volt, magának való, mindig morcos. Ha pedig éppen nem az, hát akkor játékos, mint egy kölyökmacska, de tény, ami tény, mások nehézségeiben általában örömét lelte. Addig sem kellett a saját nyomorúságával foglalkoznia, míg kinevette a többi embert. Sokszor kérdezgette magától, ha ennyire hasonlít valaki egy királyi sarjra, hogy a fenébe lehet ennyire nyomorult?
Már majdnem ismét szóra nyitotta a száját, mikor észrevette, hogy az őrök a hármasukat figyelik. Leo megilletődve nézett körbe, hogy vajon melyikük szúrt szemet nekik, de aztán szóban jött a válasz: – Jaj! Felség! Nem tudtam, hogy... Ezer bocsánat...
Érzete, ahogy a füle hegye vérvörös lesz a zavarodottságtól. Máskor élveszte volna a hercegnek kijáró tiszteltet, de nem éppen egy ilyen helyen, ilyen körülmények között. Beletúrt a fekete tincseibe, hogy megvakarja a tarkóját és várja, most mi fog történni. Ugyanis arra ötlete sem volt, hogy most mi a fenét mondjon... az pedig bizony ritka dolog volt, ha Leo nem tudta kénye-kedve szerint csavarni a szavakat, úgy hogy egy helyzetből jól jöjjön ki.
– Khöm... - szakadt ki belőle éppen csak ennyi.


A mesém végére elvigyorodtam, majd büszkén kihúzva magam, mintha minimum a legjobban fogalmaztam volna meg, intettem még egy sörért. Nem számít, hogy mennyit döntök ma le, innen úgyis egyenesen hazamegyek, hogy a sebeimet nyalogassam aztán, mint általában minden esete, mikor leiszom magam. Persze próbáltam elhitetni még magammal, hogy nem is olyan szar a helyzetem, mint gondoltam… sőt igazából ebből a pillanatból akartam táplálkozni: jó társaság, jó játék, jó ital és kellemes meleg, ami a kandallóból árad.
Naplózva


Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2020. 04. 13. - 10:10:48 »
+1

 
TO; AZ ASZTALTÁRSASÁG

2001. március


"Kinyitottam szemem,
s a sas hátán ültem,
tudom, varázslat volt,
hogy ide kerültem."

Én nem bántam, hogy a füst megtöltötte körülöttünk a levegőt. Valahogy ettől csak méginkább mesebeli hangulat keletkezett. Ez pedig igazán illet a mi kis történetünkhöz, Edron történetéhez. Figyelmesen hallgattam, ahogy Merel tovább meséli a történetet. Úgy tűnt, hogy a kocsmás csetepaté után végre valami izgalmasabb fordulatot vett a történet. Egész egyszerűen elvigyorodtam, arra, ahogy Josh – azaz Eliza – tovább haladt a mesélésben. Annyira előttem volt a karakter reakciója. Leo sem maradt le, akiről láthatóan valahogy kijövet lekeveredett a csuklya. Igazán színes karakterek voltak a mieink.
Egy nagy korty vajsört vettem magamhoz és megpróbáltam nem annak képzelni ami. Mondjuk apám pincéjéből lopott édes bornak vagy egy kis pohárka lángnyelvnek. Nem sokat ittam mióta a Roxfortban tanítottam, pedig néha igazán rám fért volna. Ezt nyilván McGalagony is észrevette, már csak abból is, hogy egyre többet dohányoztam. Legutóbb is megjegyezte, nem éppen kedvesen, hogy: „Bolton professzor, nem kéne telefüstölnie a pihenőt.” Így hát rászoktam arra, hogy kimentem az épület elé, ha dohányozni támadt kedvem, bár odabent is az ablakba húzódva próbáltam intézni a dolgot. Bár szerettem a cigarettát, a füstjét nem akartam egésznap a szobámban vagy a tanáriban érezni.
Végre rajtam volt a sor a mesélésben, így elnyomtam a cigi maradékát, kifújtam egy jó adag füstöt, ezúttal sárkányalakban. Majd megköszörülve kissé a torkomat, kezdtem bele Edron történetébe.

– Eliza válasza nélkül is szép lassan kirajzolódott az öreg varázsló előtt, hogy mi folyik itt. Ráadásul a szekéren ülő törpöt és a csicsás ruhába bújtatott őröket is könnyedén felismerte. A fickót nem csak korábbi, udvari életéből ismertem, hanem máshonnan is. Nem egyszer tönkre tette már az üzletét… ennek ellenére, ha az élete múlt volna rajta, sem tudta volna felidézni a nevét. Öreg agytekervényei között régen elveszett ez az információ, de nem is nagyon érdekelte. Magában csak úgy hivatkozott rá, hogy a Mocskos Törp.
Morogva vette tudomásul Leo beszólását is, ami sajnálatos módon egyre inkább igaznak bizonyult. A munkások ugyanis szó szerint megrohamozták a szekeret, ahelyett, hogy az ő balzsaimait és gyógyitalait szemlélték volna meg. – A mocsok… – Súgta maga elé. Ekkor szúrta ki, hogy az őrök nagyon is az ő kis triójukat vizslatják. Megvolt győződve, hogy Eliza miatt, hiszen ő volt itt a legformásabb nő… sőt talán az egyetlen nő, ugyanis eddig nem szúrt ki másikat, igaz nem is nagyon próbálkozott azzal, hogy alaposan körbe nézzen.
– Jaj! Felség! Nem tudtam, hogy... Ezer bocsánat...
Felség? Gondolkodott el. Fogalma sem volt, hogy ez most úgy mégis kinek szól. Azonnal Elizára pillantott, de a cseppet piszkos nő egyáltalán nem tűnt királyi sarjnak, így azonnal a csuklyás alakra kezdett gyanakodni. Ha szégyenszemre nem ismert fel egy „felséget,” akkor bizonyos lehetett benne: tényleg megöregedett, mert még az arcmemóriája is alaposan megkopott. Edron ugyanis a jelenleg uralkodó családok mindegyikével találkozott már ilyen-olyan apropóból… bár az is tény volt, hogy a csuklyás fiatalembernek eddig nem tudta megnézni az arcát, így hát felé fordult, hogy szemügyre vegye.

Naplózva


Merel Everfen
[Topiktulaj]
*


VII. Hugrabug - A Vérborz Prefektus

Elérhető Elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2020. 04. 19. - 16:53:53 »
+2

A kereskedő is hajbókolni kezdett, de aztán az egyik őrével sugdolózott össze, mint ha nem teljesen értené a helyzetet. Eközben a tömegből is egyre több sugdolózás emelkedett, néha elcsíphető mondatokban is felütve a fejét.
-De mit akar itt? Valami ellenőrzés lehet?
-Miért van álruhában?
-Melyikük az?

És sok hasonló találgatás, valamint egyre több hosszabb mondat. Ezek már elfojtották egymást, hogy csak az egy-két közvetlen közelálló hallhatta a tömegben, de minden bizonnyal találgatások lehettek, mit keres itt a bizonyos uralkodó álruhában. Melyik uralkodó? Nem tűnt egyértelműnek, viszont várható volt, hogy csupán idő kérdése, és egyre vadabb elképzelésekre lehet számítani, hacsak ki nem derül valami hivatalos információ.
-De ha végre tesz valamit az ügyünkben, minek álruhában jön?
-Mi köze a mi dolgunkhoz Seholországnak? Ha kémkedni jöttek, azt nem kéne hagynunk!
-Nem Kerekerdő királya van itt?
-Dehogy, Kerekerdőt már vagy tíz éve leigázta Seholország, nincs már királya.

Egy dolog volt csak biztos.
Lassan már senki nem foglalkozott a kereskedő portékájával a kocsi őrein kívül, még maga a kereskedő is a szóbeszédekbe elegyedett bele, valaki meg még a kocsiba fogott lovainak is nagyban magyarázta az elképzeléseit.
De a legtöbb, és egyre több szempár mind a három többiek közül kilógó idegen felé fordult.


-És akkor most dobjatok egy-egy Álca próbát, kivéve Edront, aki pedig egy észlelést, hogy valamelyikőtök megtévesztésein át sikerül-e látnia.
Meg természetesen  a fél falu is ezzel próbálkozik, de hát meglátjuk úgyis, mi sül ki belőle.
-Persze ha valami nagyon más ötletetek van, mit csinálnátok, azokkal is nyugodtan elő lehet rukkolni.
Naplózva


Joshua Davis
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2020. 04. 23. - 10:44:48 »
+2


Szerepjáték a négyzeten, avagy Eliza hercegnő bőrébe bújva


Szépen alakult a játék, a többiekhez hasonlóan engem is teljesen beszippantott a történet.
- És akkor most dobjatok egy-egy Álca próbát, kivéve Edront, aki pedig egy észlelést, hogy valamelyikőtök megtévesztésein át sikerül-e látnia. Persze ha valami nagyon más ötletetek van, mit csinálnátok, azokkal is nyugodtan elő lehet rukkolni - adta ki az ukázt Merel. Jól esően szippantottam a dohányból, majd megragadtam a kockákat és lazán elgurítottam őket az asztalon. Ezúttal nem használtam nonverbális varázslatot, őszintén kíváncsi voltam, hogy Fortuna mennyire áll most a pártomon. Aztán, ha a többiek is dobtak, gyorsan folytattam a mesét, hisz pontosan tudtam, hogy mivel szeretnék előrukkolni.

- Ahogy lecsúszott a köpeny az ismeretlen férfi arcáról, Elizának feltűnt, hogy mintha nagyon is hasonlítana valakire… Hamar észbe kapott, hogy ki is az a valaki. Ez a véletlen egybeesés most igazán kapóra jött neki, hiszen elterelheti magáról a figyelmet. Közben a körülöttük tobzódó tömeg egyre arról a bizonyos felségről beszélt…
- De ha végre tesz valamit az ügyünkben, minek álruhában jön?
- Mi köze a mi dolgunkhoz Seholországnak? Ha kémkedni jöttek, azt nem kéne hagynunk!
- Nem Kerekerdő királya van itt?
- Dehogy, Kerekerdőt már vagy tíz éve leigázta Seholország, nincs már királya.
Egyre találgatták, hogy az őr kihez és milyen okból szólhatott. Eliza erősnek érezte az álcáját, ezért meg merte kockáztatni, hogy teljes mértékben elterelje magáról a figyelmet.
Meghajolt Leo előtt és így szólt: - Ó, Elliot herceg… Elnézését kérem, hogy nem ismertem meg előbb. Szolgálatára, fenség! – és mindehhez a lehető legszerényebb és alázatosabb arcot vágta, hogy még véletlenül se kételkedjenek a kilétében. Apja palotájában találkozott már Elliot herceggel, amikor az kisfiú volt, s pár évvel ezelőtt még egyszer. Elliot szép szál, mondhatni daliás legénnyé cseperedett és Eliza fel is figyelt rá. Nem bánta volna annyira, ha apja hozzáadta volna, hogy ily módon köttessen béke a két ország között, és már majdnem lépett is volna a herceg az ügyben, amikor gyalázatosan félresiklott minden… Hiába, Elizának olyan peche volt, hogy egy annyira mohó király lányának született, aki mindent akart, csak békét nem… Igazából senkivel nem, de főleg nem Üvegheggyel. Ő béke helyett azt akarta, hogy mindenki feltétlen engedelmességgel tartozzon és hajbókoljon, behódoljon neki…Erre a gondolatra kissé elszomorodott ugyan, de igyekezett tartani magát, és szomorú arckifejezését inkább mentegetőzésnek próbálta álcázni. Őszintén szólva olyan kísérteties volt a hasonlóság, hogy szinte maga is elhitte, hogy aki mellette áll, csakugyan Üveghegy álruhába öltözött hercege lehet.


Miután befejeztem a mondókámat, élvezettel kiittam a maradék lángnyelvet, és lelkesen integettem a csaposnak. Feltűnően rámutattam a kupámra, jelezve, hogy még egy kört kérek. Nem féltem attól, hogy az alkohol miatt nem tudok koncentrálni, vagy hogy beálmosodok majd, ennyi nekem meg se kottyant, edzésben voltam.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2020. 04. 27. - 23:03:43 »
+2

Babázás felnőtteknek
- avagy szerepjáték a hobbittal, a félóriással és a füvessel -


Merel, Josh, Sage
2001. március 7.

outfit

A játék ismét izgalmas fordulatot vett. Miközben figyeltem Bolton meséjét, azon gondolkodtam, vajon mi lenne érdekesebb… ha Leo bukna le, vagy pedig Eliza. Már ennyi is elég volt, hogy a bennem dolgozó állandó feszültség alább maradt. Csak az előttem várakozó, talán még félig telt söröskorsó és az én, vagyis a mi mesénk foglalkoztatott. Hirtelen már nem volt Nat, nem volt pénzhiány és nem volt a Suttogó sem. Ez egy más világ volt, amit nem csak Merel, hanem mi hárman is együtt formáltunk.
– És akkor most dobjatok egy-egy Álca próbát, kivéve Edront, aki pedig egy észlelést, hogy valamelyikőtök megtévesztésein át sikerül-e látnia. – Mondta Merel. Így hát a kezembe vettem a kockát, amit szívem szerint máris zsebre vágtam volna, mégsem tettem. Csak megvártam, hogy asztal lapján koppanjon, majd gurulva egy keveset egy hármasra forduljon. Hogy ez mire volt elég? Jó kérdés, de nem is nagyon számított, miképpen alakul. Élveztem volna akárhogyan is.
S hamarosan, miután a nagydarab, szőrös Eliza befejezte a saját történetét, ismét én jöttem. Megnedvesítettem hát a torkomat a kesernyés, de még mindig kellemesen hűvös sörrel, hogy aztán bele is vágjak:

Leo érezte magán az öreg mágus, Edron fürkésző tekintetét, ám nem ez zavarta igazán. Nem is az őrök túlzottan feltűnő viselkedése, hanem mindaz, ami körülöttük kibontakozni látszott a suttogásból és furcsa találgatások sorából.
Természetesen Leo más alkalommal élvezte volna a feltűnést és a furcsa félelemszerűséget, amit az emberekből kivált a megjelenése. Azonban ez a helyzet más volt, veszélyes. Már-már aggodalomra adott okot, hogy ezt nem ő irányítja, nem ő gerjeszti. Nem kedvelte ezt az érzést, ahogyan azt sem, ahogyan őket figyelték.
– Öhm… – köszörülte meg a torkát Leo és óvatosan tett hátra egy lépést, mintha menekülni próbálna. – Azt hiszem, ideje lenne szépen tovább állni innen. – Mondta, de a tömeg már-már ijesztő ereje miatt a földbe gyökerezett a lába. Leo nem volt különösebben bátor, inkább vakmerő, de az is most cserben hagyta. Hirtelen azt hitte, hogy ezek az emberek képesek lennének elevenen szétszedni, csak mert némi hasonlóságot mutat a herceggel. Meg sem fordult a fejében, hogy az öreg varázsló vagy a koszos kis nőcske királyi vérből származhatna. Egyenesen biztos volt benne, hogy neki szólnak az ijesztő pillantások. Hirtelen pedig jött a Eliza megszólalása... és egyenesen őt nézte. Hogy mi? Futott át a fején a kérdés.
Aztán, egyszer csak megrázta a fejét. Tudta, hogy menekülés helyett nem maradhat más, mint egy kis rögtönzés. Így hát elővette legjobb tudását és ennyit mondott: – Királyi vér, itt? – Blöff. Vagy bejön vagy nem. Utóbbi esetben tudta: érdemes lesz felvenni a nyúlcipőt és még időben meglépni.


A mesém végével hátra dőltem a székemben, majd sokatmondón pillantottam Sage-re, jelezve, hogy most aztán rajta van a sor. Halljuk csak Edron miképpen reagál a történtekre.
Naplózva


Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2020. 04. 28. - 20:15:07 »
+2

TO; AZ ASZTALTÁRSASÁG

2001. március


"Kinyitottam szemem,
s a sas hátán ültem,
tudom, varázslat volt,
hogy ide kerültem."

Miután Merel felszólítására én is dobtam egyet a kockával, vidám gyújtottam rá egy újabb cigarettára. Az előzőt eddigre már elfogyasztottam s csupán a mentolos füst lengett közöttünk. Ahogy felparázslott a dohány, a kockám végre meg is állt, neki ütközve Merel poharának. Így le tudtam róla olvasni egy kilencest. Egészen jó eredménynek tűnt, úgyhogy reméltem, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy végre valami érdekes történjen.
Míg a többiek meséltek, én kedélyesen dohányoztam. Ahogy a tüdőmet egyre jobban átjárta a füst, úgy éreztem magam még közelebb Edronhoz, bár a korával és a bölcsességével igencsak nehéz volt azonosulnom, mégis annyira a magaménak éreztem a magányos, a szerelemben balul járó alakot, aki a könyveibe s tudományába temetkezik, hogy aki csak ismert, könnyedén megmondhatta volna: ezt Sage Bolton alkotta.
Tetszett, amerre haladt a történet, így mikor átvettem a szót, elmosolyodtam. Kicsit megköszörültem a torkomat, a cigarettát távolabb tartottam, hogy a füstje ne közvetlenül a többiek arcába szálljon, sokkal inkább valahova a hátunk mögötti asztal irányába.


– Edron is hallotta, ahogy összesúgnak, ahogy megindul a találgatás, miféle királyi vérről van szó. Azonban őt, akárcsak minden bizonnyal az ifjú Leot, Eliza felszólalása lepte meg. Természetesen pont úgy állt, hogyha a csuklyás alak arca végre láthatóvá is vált, csupán féloldalasan láthatta, jobb képet kapva a füléről és az agyatól kócossá borzolt fekete hajáról.
– Elliot herceg? Itt? – Meglepetten bukott ki Edronból a kérdés. Közeli ismertségben állt az uralkodói családdal, még ha közvetlenül nekik sosem dolgozott. Egy alkalommal egy lovagi tornán ápolta le a herceget, de akkor még csupán nyúlánk kamasz volt, azóta igazi daliává cseperedett, ám Edron csak távolról látta s kétségtelen, hogy öregszemei nem ismernék fel ismét.
Leo kétségbesett hangja elárulta, hogy nem volt benne biztos, Eliza tényleg neki szánja ezt a mondatot, habár Edron eddigre biztosan látta, hogy a nő a fiatal férfi felé fordul és olyan alázatos arcot vágott, mintha tényleg csak egy királyi sarjjal volna dolga.
– Felség? – kérdezte zavartan Edron és úgy lépett, hogy jobban megnézze magának Leot. Még mindig nem volt biztos a látásában, ezért hunyorogva próbálta kiszűrni, mi is az, amivel szembe néz. Tekintetét végig futtatt a az arcvonásain, de az a sebhely ott az arcán nem különösebben tetszett. Hercegen ilyesminek nincs helye. Nem egy hasonlót tüntett el, vagy legalábbis halványított el annyira, hogy a megfelelő fényviszonyok között szinte láthatatlan legyen. Ez amolyan nemesi dolog volt.

Naplózva


Merel Everfen
[Topiktulaj]
*


VII. Hugrabug - A Vérborz Prefektus

Elérhető Elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2020. 05. 11. - 08:52:50 »
+2

Baljósan vigyorogva hallgatom, ahogy összeáll a kép, kialakul a történet szinte magától is, csak terelgetnem kell. Még ha nem is a legvadabb tempóban vagy irányokban, de fokozzák a tündérkéim maguk alatt is a nemzetközi helyzetet.
Kortyolok egy nagyot a vajsörömből, ahogy hallgatom a fejleményeket, és tervezgetem, merre tereljem, mit hozzak ki belőle. Mert nem kell tudniuk feltétlen, de igazából improvizálok, nagyon kevés előre tervezés ment ebbe a játékba, inkább csak egy-két támpont. És így is milyen jó eredménye van eddig.

Eliza hangjára hirtelen elhalkult minden más sugdolózás, mint ha a teljes bányászfalu figyelt volna, mi derül ki. Aztán megint kitört a susmus mindenfele.
-Herceguram,.. herceguram, tnusítom egész Kvarcbányád nevében, természetesen nem állt le a kitermelés, csak... csak tudja, technikai okok miatt le kellett lassuljon...- hajbókolt mentegetőzve egy öreg törp Leo előtt, hogy a szakállát bele-belelógatta a földet vékonyan borító fehér, hó és homok egyesülésének kinéző üvegporba. -Herceguram, ha szabad érdeklődni, mi okból jár szerény kis bányászfalunkban? A tárnákat kívánja megszemlélni?
Mindeközben az önakaratán kívüli hercegi hasonmás hiába nézelődött, mostanra körülözönlötte a tömeg a hármasukat, a kereskedőszekérben érdeküket vesztve, és innen bizony nem volt egykönnyen kijutás. A bányászok, nagyrészt törpök átlagmagassága okán diszkréten kilopózni sem lehetett már könnyű. Ugyanennek a tömegnek a közepén ragadt így az öreg druida és a valóban inkognitóban érkezett tényleges hercegnő is, ha szabadulni akartak, valami igazán bravúrosat kellett produkálniuk.


-...Vagy persze megpróbálhatjátok játszani a szerepet is, ne érezzétek magatokat megkötve a lehetőséégek terén, itt az idő a kreativitásra. Még az orzság sorsa is múlhat rajtatok.
Aztán hosszan belekortyolok a vajsörömbe megint, a korsó pereme fölött kíváncsian figyelve a három játékosomat. És mégegy csavar eszembejutott közben, de hagyni kell időt mindegyik részletnek kibontakozni, mielőtt a következőt ráhalmozzuk, úgyhogy azt csak elrakom talonba. Aztán hátha tárgyát is veszti, mert húznak egy olyat, ami eszembe se jutna előre, és minden tényezőt átrendez teljesen.
Naplózva


Joshua Davis
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #25 Dátum: 2020. 05. 16. - 09:09:59 »
+1


Szerepjáték a négyzeten, avagy Eliza hercegnő bőrébe bújva


Egyre izgalmasabbá kezdett válni a történet, és én nagyon örültem, hogy vettem a fáradtságot, hogy eljöjjek ma és beszálljak a játékba. Elliot és Merel aztán rátett még egy lapáttal a feszültségteljes helyzetre:
- ...Vagy persze megpróbálhatjátok játszani a szerepet is, ne érezzétek magatokat megkötve a lehetőségek terén, itt az idő a kreativitásra. Még az ország sorsa is múlhat rajtatok.
Mire enyém lett a szó, szerencsére kihozták az új köröm. Belekortyoltam a jó öreg lángnyelvbe, hogy adjon egy kis ihletet a folytatáshoz, majd hirtelen beugrott, hogy mit is lépne Eliza és beszélni kezdtem.

- Eliza elégedett volt a zavarral, amit szavai keltettek, és amiknek hála rövid idő alatt valódi káosz látszott kialakulni. Leónak ebben a helyzetben két választása volt, gondolta ő. Az egyik, hogy megpróbál menekülni, a másik, hogy előadja, hogy ő tényleg a herceg, és királyi mivoltát felhasználva mielőbb lelép. Nos, Eliza nem találta el, mert egyik opció sem valósult meg. Leo blöffölni kezdett.
– Királyi vér, itt? – kérdezte, de addigra a tömeg már annyira beleélte magát abba, hogy egy királyi sarj van közöttük, hogy az akciója láthatóan nem jött be.
- Herceguram,.. herceguram, tanúsítom egész Kvarcbányád nevében, természetesen nem állt le a kitermelés, csak... csak tudja, technikai okok miatt le kellett lassuljon... – kérdezte hajbókolva egy öreg törp Leótól.
- Herceguram, ha szabad érdeklődni, mi okból jár szerény kis bányászfalunkban? A tárnákat kívánja megszemlélni? – érdeklődött továbbra is meghajolva a törp, mire Eliza alig tudta letörölni a kaján mosolyt az arcáról, bármennyire is próbálta. Nem akarta elárulni, hogy mennyire örül a fejleményeknek, de aki nagyon megfigyelte az arcát, azért finoman láthatta rajta a kárörömöt.
Bár ez a mosoly nem tartott túl sokáig, ugyanis annyian gyűltek köréjük, hogy mozdulni is alig tudtak már. Eliza úgy döntött, itt az ideje távoznia. Behunyta a szemét és erősen koncentrált Ozmiumra, hogy felvegye a sólyommal a kapcsolatot. Szerencsére nem ment túl messzire, mióta letette őt az erdőben. A mentális kapcsolat hamar létrejött közöttük, és Ozmium pár percen belül ott csapdosott a szárnyával a tömeg fölött. Eliza még mindig behunyt szemmel utasította őt, hogy hangos, sikoltozó hangokat adjon ki, és Ozmium így is tett, közben vadul csapdosva továbbra is a szárnyával a levegőben. Eliza remélte, hogy a madár fenyegető jelenlétére eloszlik a tömeg, és mielőbb kereket oldhat.


Miután befejeztem a mesélést, kíváncsian fordultam Elliot felé, nagyon érdekelt, hogy ő hogyan igyekezik kivágni a csávából Leót, na és persze Sage reakciójára is kíváncsi voltam.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #26 Dátum: 2020. 05. 18. - 14:04:55 »
+2

Babázás felnőtteknek
- avagy szerepjáték a hobbittal, a félóriással és a füvessel -


Merel, Josh, Sage
2001. március 7.

outfit

A kiürült korsót piszkáltam. Mutatóujjam újra és újra végig siklott a szélén, mintha csak végig akarnám törölgetni, de nem így volt. Amolyan pótcselekvés volt, miközben elmém egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedt a mesevilágban, amit Merel és mi hárman kreáltunk. Tetszett, elvonta a figyelmem mindaz, ami odakint volt. Olyan volt ez, mint egy biztonságos paplan, amit magamra húzva úgy véltem, elmenekülhetek az élet gondjai elől. Amikor pedig végre hozzám került a szó, olyan könnyedén kerültem át Leo személyiségébe, mintha csak a sajátom volna – talán így is volt. Tagadhatatlanul magamról mintáztam.

– Edron kétségtől csengő hangja némileg megnyugtatta Leot, ám tudta, ennyivel nem fogja megúszni. Nem volt menekülési útvonal, s már nyakig benne volt a bajba, így hát kénytelen volt elővenni a megfelelő arcot, hanglejtést, amivel igazán Elliot herceg lehet. Belesimított a hajába hát, miközben kissé felszegte az állát, olyan uralkodóian, beképzelten, ahogy a hercegtől látta jó párszor. Közben persze nem általott azt fontolgatni magában, hogy miképpen álljon bosszú Elizán.
Technikai okok? – kérdezte felháborodva az előtte álló, idősebb törpöt. Ilyenkor a hangja is egészen hasonlított a hercegére, de jobb kezét a háta mögé dugta, hogy rámarkoljon az öve hátsó feléhez csatolt tőrre. Még kesztyűn keresztül is érezte annak díszes markolatán végig futó sárkány mintát. Egy gazdag embertől lopta, s imádta. – Egy csoport részeg munkást látok, akik a dolguk helyett a kocsmában lopják a napot. A hercegetek titkos küldetés miatt járja ezt a veszélyes világot, hogy nektek meglegyen a betevőtök és tudjatok, hol aludni, ti pedig mit tesztek? Bevonultok a kocsmába! Hát így építjük mi együtt a birodalmat? – Próbált nagyon komolynak tűnni, de közben már a menekülési útvonalat kereste. Tudta nagyon jól, hogy közelről megnézve láthatóvá válik az arcán húzódó sebhely, amilyen a hercegnek bizonyára nincsen, ráadásul egyértelműen fiatalabbak voltak a vonásai, még ha nem is sokkal.
Még mondott volna valamit, de akkor a semmiből megjelent egy madár. Nem tudta megnézni magának milyen fajta, mert az hangosan visítani kezdett. Erre Leo tett hátra egy lépést, lényegében átgyalogolva egy hanyatt esett törpre, majd megragadva Eliza karját és kiutat keresett a tömegből, hogy a nőt alaposan kiossza… vagy rosszabb, eltegye lábalól.


Intettem megint a kocsmárosnak, tudván, hogy ez lesz az utolsó söröm. Nem szabad olyan sokat innom, mert akkor hazafelé bizonyára belekeveredek megint valami baromságba. Nem, mintha számítana, minden napom arról szól mostanság, hogy beleugrok valamibe, majd megpróbálok kimászni belőle. Jól van, O’Mara, igyad, csak igyad. A hang buzdított, én meg magam elé vontam az újabb korsó italt, hogy gyönyörködjek a habban.
Naplózva


Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #27 Dátum: 2020. 05. 18. - 21:56:44 »
+2

TO; AZ ASZTALTÁRSASÁG

2001. március


"Kinyitottam szemem,
s a sas hátán ültem,
tudom, varázslat volt,
hogy ide kerültem."

Még mindig irigyeltem Elliot sörét. De már nem néztem olyan erőteljesen a korsót, mikor megérkezett a kocsmáros és friss italt tett elé. A többi poharat, korsót elvitte magával, így nekünk továbbra sem maradt más, csak a vajsör. Nem bántam, hogy nem leszek tökéletesen ittas ennek a napnak a végére. Egyrészt, mert majd Merellel együtt megyek vissza a Roxfortba és kicsit ciki lenne, ha éppen a tanár lenne ittas. Másrészt szerettem volna megőrizni a józan eszemet és rendesen kiélvezni a játékot.
Mosolyogva hallgattam, ahogy a többiek mesélnek. Közben végig gondoltam, mit tehetne Edron ilyen helyzetben. Volt egy kis varázsereje, ami talán valamikor még jelentős is tudott lenni. Megöregedett persze, ez pedig némileg megkoptatta a tudását és nem is gyakorolta a képességeit olyan intenzitással, mióta visszavonult.

– Edron tökéletesen látta Leo vonásai. Öreg szemei könnyen kivették a hercegi vonásokat és a sebhelyet, amit bizonyosan nem látott utolsó találkozásuk alkalmával. Ráadásul valahogy minden bűzlött ebben a helyzetben, ami csak gyanús lehetett. A tekintete egy pillanatra Elizára vándorolt, akinek az arcán furcsa mosoly ült. Nem tudta hova tenni a nő reakcióját a dologra, s éppen ezért nem is hagyta nyugodni őt.
– Biztos vagyok benne felség, hogy csak egy kis pihenő tartottak… – kezdte Edron, mikor Leo, illetve a látszólagos Elliot hercegből kiszakadt megannyi indulat, de időközben köréjük gyűlt a tömeg, a levegő fogyott és nem volt kilépési lehetőség. Ez még Edront is megakasztotta, öreg volt már ehhez a fullasztó, tolakodó tömeghez. Ezért hát, mikor a hatalmas madár megjelent és rikoltozni kezdett, egészen megörült. Botját a földhöz csapta, remélve, hogy egy enyhébb földrengéssel ledönti a lábáról a tömörülőket. Ő mindenesetre az éppen félre lépő Leo vállába kapaszkodva próbált kiutat, de leginkább támaszt keresni a varázslatához.


 Így hát, ha szükséges volt, megfogtam a kockát és dobtam egyet, hogy Merel eldönthesse sikerült-e a varázslat. Közben a második szál cigarettát is elővettem, hogy rágyújtsak. Végre ellalzultam, ami megdöbbentő volt az elmúlt időszak magánéleti és munkahelyi stresszhelyzetei után.
Naplózva


Merel Everfen
[Topiktulaj]
*


VII. Hugrabug - A Vérborz Prefektus

Elérhető Elérhető
« Válasz #28 Dátum: 2020. 06. 03. - 20:53:05 »
+2

A "herceg" reakcióját pár pillanatig döbbent csend fogadta. Szerencsére ezután megint az öreg törp vette magához a szót, mert így a többi hang - egyelőre - a háttérben bmaradt sustorgásként. Felismerhető volt az elégedetlen, vagy épp felháborodott hangnem, de ameddig a szavak nem voltak kivehetőek a közvetlen közelnél távolabbról, a helyzetet nem súlyosbították.
-Herceguram, kérem legyen megértő, az egyetlen pihenőnapunkat csak nem venné el? A munkások vagy felének így is kisebesedett kézzel kell fognia a csákányt az üvegpor miatt, és sok, gyakran, el is fertőződik. Mi dolgozunk, ahogy tudunk, de ezekkel együtt nem tudunk úgy dolgozni, mint ha frissek és egészségesek lennénk mind.
Érezhető volt pusztán a levegőben, hogy a vélt herceg elé a legbékésebb megoldást kereső törp léphetett, és hogy nem sok ilyen volt a táborban rajta kívül, ha volt még. Biztosan nem a jelenlévők között. A bányászok egyelőre feszülten figyeltek, mit ér el az önkéntes elöljárójuk, de nem volt kérdés, hogy Kvarcbányád puska- és főleg üvegporos hordóvá vált.
Talán ezen a ponton még lehetett volna a megfelelő szavak váltásával deeszkalálni a helyzetet, és békés úton jutni egyezségre, de ezen a ponton jelent meg Eliza madara.
A bányászok számára egyértelmű kép állt össze, a "herceg" maga ismerte el, hogy inkognitóban jár erre, és tanusította, mekkora együttérzéssel fordul a kvarcbányádiak sorsa felé, pontosabban mennyivel nem. A titokzatos nő kézenfekvően a kísérete lehet csak, szintén inkognitóban, minden bizonnyal testőrség, és nem tanusít sok türelmet a hercegét így megközelítő alantasabb népek felé, nem hátráltak elég hamar, és rájuk is idézte máris a madárbestiáját. Egyszerű napokon a druida is segítőkész idegenként fordult a bányászokhoz, de most, hogy állást kellett foglalnia két fél között, ő is bizonyította, hogy elsőképp a koronához hűséges.
Így látták a képet a bányászok összeállni legalábbis, de egy elégedetlenkedő nép számára ennyi bőven elég is a meggyőződéshez, nem fog az objektív megbizonyosodásra várni, csak fellép a maga érdekei nevében.
Edron földrengető praktikája ledöntötte a lábáról a hármas körül legközelebb álló törpöket, és sokan a madarat méregették, mekkora veszélyforrás az idegenekhez képest, de valaki félrelökte az öreg törp szóvivőt a helyére lépve, és a tömeg egyre több pontján megcsillantak rejtekhelyekről előcsúszó, szaggatott jégcsapokat idéző pattintott üvegkések.
És noha nem voltak az ilyenek annyira strapabíróak, mint az acél, annyira voltak csak törékenyek, hogy az áldozatukba csorbulva üvegszilánkokat hagyjanak, és a csorbulás helye is pontosan ugyan olyan éles maradjon mint önmaga: törött üveg. És bár tény, hogy egy láncvérten ezek nem vághattak keresztül, itt ilyen felszereléssel csak a kereskedő őrei rendelkeztek.
Egész pontosan azok a lándzsás zsoldosok, akik az imént vágtattak el, fedezve a munkáltatójukat, hogy az a veszélyessé vált helyzet örömére a lovai közé csapott, és elrobogott.


-Uraim,- Davisre vigyorogva hozzáteszem -hölgyem, dobjanak Kezdeményezést.
Közben összerendezem a rögtönzött figuráikat, és bekerítem őket a lázongókat jelölendő, bármiféle mütyűrökkel, amiket találok.
Naplózva


Joshua Davis
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #29 Dátum: 2020. 06. 10. - 09:30:17 »
+1


Szerepjáték a négyzeten, avagy Eliza hercegnő bőrébe bújva


Egyre jobban élveztem ezt a mesét, kezdett nagyon váratlan és izgalmas fordulatot venni. Hátradőlve hallgattam, milyen fordulatot vesz a történet, aztán folytattam Eliza meséjét.

– Technikai okok? Egy csoport részeg munkást látok, akik a dolguk helyett a kocsmában lopják a napot. A hercegetek titkos küldetés miatt járja ezt a veszélyes világot, hogy nektek meglegyen a betevőtök és tudjatok, hol aludni, ti pedig mit tesztek? Bevonultok a kocsmába! Hát így építjük mi együtt a birodalmat? – kelt ki magából az álherceg, mire Eliza szórakozottan somolygott, hogy ennyire jól sült el az ő kis terve, és sikerült félrevezetnie mindenkit. Leo szerencsére tovább játszotta a szerepét, így senki nem gyanakodott őrá. Hamarosan Edron is ráerősített az álcára, amikor mentegetni kezdte a törpöket a „herceg” előtt.
- Biztos vagyok benne felség, hogy csak egy kis pihenő tartottak… - igyekezett csitítani az egyre feszültebb légkört az öreg, de nem úgy tűnt, hogy ez sikerült neki… Sőt. A törpök egyre elégedetlenebbnek tűntek.
- Herceguram, kérem legyen megértő, az egyetlen pihenőnapunkat csak nem venné el? A munkások vagy felének így is kisebesedett kézzel kell fognia a csákányt az üvegpor miatt, és sok, gyakran, el is fertőződik. Mi dolgozunk, ahogy tudunk, de ezekkel együtt nem tudunk úgy dolgozni, mint ha frissek és egészségesek lennénk mind – magyarázkodott egy békésebb tagjuk, de a többiek láthatóan nem ilyen békés eszközökkel kívánták elrendezni a kérdést… Miután Ozmium megjelent, a varázsló pedig földrengést keltett, ledöntve néhányukat a lábukról, köztük az eddigi békés tárgyalást folytató öreg törpöt is. Láthatóan a többiek egyre jobban fenyegetve érezték magukat, és félelmükben elő-elővették fegyverüket. Eliza könnyen felismerte, hogy ezek bizony üvegkések, és ennek a fele sem tréfa. Behunyta a szemét, erősen koncentrált, és arra összpontosított, hogy még közelebb hívja magához Ozmiumot. Terve szerint felugrott volna a sólyomra, és gyorsan felmászva annak szárnyára, kereket oldott volna minél előbb ebből a roppant kényelmetlenné vált, szorult helyzetből.


- Uraim, hölgyem, dobjanak Kezdeményezést – adta ki az ukázt Merel, mire izgatottan nyúltam a kockák felé, hogy remélhetőleg megtámogassam a lépésemet a számok segítségével. Ezúttal sem éltem a nonverbális varázslattal, nem akartam csalni, így sokkal jobb volt a játék. - Fú, nem hittem volna, hogy ez ennyire izgalmas lesz... Gyakrabban kéne ilyet játszanom – vigyorogtam a társaimra, majd ismét leöblítettem a torkom egy jó nagy korty lángnyelvvel, biztos, ami biztos alapon. Reméltem, hogy Elizának sikerül elmenekülnie, még mielőtt tettlegességre kerül sor, de azzal is kibékültem volna persze, ha nem így történik. Pont ez volt annyira jó ebben a játékban, hogy egyáltalán nem lehetett előre megjósolni, hogyan folytatódik majd a sztori.

Naplózva

Oldalak: 1 [2] 3 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 08. 23. - 13:16:23
Az oldal 0.12 másodperc alatt készült el 46 lekéréssel.