Deranged Delicacies

Nem tesz nekem jót ez a szabadság. Gondolom. Úgy értem, nem én panaszkodok, én kérem nagyonis örülök neki, de ha a régi nevelőimet kérdezném, valószínűleg egybehangzó lenne a vélemény, hogy el fogok kanászodni.
Mostanra normalizálódott ki ez az új világom nagyjából, azóta, hogy tavaly ilyenkor Apucsekhez költöztem az árvaházból. Az még az újdonság éve volt, az egész nyár közösen, úgy-ahogy utólérni magunkat az elmulasztott családkodás terén, sok látogatás Dave báéknál és a nagyszülőknél, végig családdal töltött téliszünet - az egy szilveszteri bulit leszámítva, amire beszöktem a Roxfortba, hogy a végén kiszökjek, aztán megint menjek vissza be, csak már hivatalosan, vonattal - visszagondolva nagyon sűrűre volt pakolva mindennel a szabadidőm nagyrésze. Erre a nyárra már nincs olyan teletáblázott program, úgyhogy most is, csak lógok az Abszolon jobb dolgom híján.

Az utóbbi napokban vadászni kezdtem Morgana hagyatékára, ha már ráérek. Itt van a tértágított táskámban a jegyzetkötege, amit még tavaly találtam a szobájában, abból építem újra a benne lévő munkáját. A kiindulópontot már meg is találtam egy antikváriumban. Szabálykönyv a Muglik és Munkahelyek nevezetű szerepjátékhoz, régebbi kiadás még 'hetvennyolcból, könnyebb lenne újabbat találni, de ez az, amire ő épített sokmindent a jegyzetei szerint. Vastagabb, mint a Roxfort Története, dögnehéz, alig fér a táskámba, és meggyőzően alkalmas lehet emberölésre.
Önmaga szabályai alapján kétkezes ütőfegyver, és a Kocka, Könyvtáros, Ügyvéd és Irodista kasztok plusz öt sebzésbónuszt kapnának rá. Vagy csak amputálja a karomat, mert ekkora súlyhoz nem elég széles ennek a táskának a szíja.
Inkább le is pihenek, egy kevésbé forgalmas falnak dőlve nézelődök, mi érdekeset látok, embereket, boltokat, kitömött állatokkal díszített süvegeket, itt mindig lehet valami érdekeset látni. De ha már érdekes, kevés dolog múlja felül az üzletet, pontosabban cukrászdát, amivel szemközt találom magam.
Egy kevésbé forgalmas pillanatban át is flangálok a kirakatuk elé, bebámészkodni az üvegen, látok-e valami újat. A Deranged Delicacies, hölgyeim és uraim, az Abszol és a Zsebpiszok sarkán, kicsit inkább az utóbbi felé eső irányban, London legagyeldobottabb cukrászdája. Imádom a helyet. A szilveszteri bulájra is innen csempésztem be egy szeretetcsomagot a Roxfortba.
Hátrébb lépek még gyönyörködni egy rövidet az absztrakt kirakatukban, és már épp úgy döntenék, ha már erre hozott a lábam, be is nézek, amikor egy reccsenés, aztán - nem puffanás, amire számítottam volna, - döngés, a táskám szíja kapitulál, és az egész, könyvestől, becsapódik a földbe.
Egy járókelő járókelni próbáló lába elé.
-baQa! Bocsi- pillantok az akaratlan merényletem áldozatára, aztán gyorsan kezdem összeszedni a kiborult könyvet és jegyzetköteget. Szerencsére kicsit szóródott csak szét, de azért nem akarok mégnagyobb torlódást okozni.

Happy hour with Merel & Tania

outfit

mood

A mai nap egy olyan átlag kedd volt, hogy mindenképp fel akartam dobni valamivel, nehogy méltatlanul feledésbe merüljön. A négyM-esek közül sokan rebesgették már, hogy van egy nagyon izgalmas cukrászda, ahol speckó édességeket lehet kapni... Olyasféléket, amiket normál körülmények között nemhogy kiskorúak kezébe nem lehetne adni, de az országba sem volna könnyű behozni, tudván, hogy milyen brutál hatással képesek lenni az emberi tudatra.
Néha irigyeltem a holland meg a cseh varázslótársadalmat, ahol nem voltak ilyen prűdek a minisztériumiak, de aztán mindig rájöttem, hogy mi britek, meg elég leleményesek vagyunk ahhoz, hogy mindig és minden körülmények között megtaláljuk a kiskapukat. Egy ilyen kiskapu volt most hát a Dekadens Delicicák is vagy mi... a nevét talán nem sikerült tökéletesen megjegyeznem, de a lényeget tudtam: D-vel alliterált a neve és az Abszol út és a Zsebpiszok köz kereszteződésénél volt megtalálható. Belevigyorogtam a napsütésbe, ami az arcomat simogatta, és hagytam, hadd vigyen a lábam arra, amerre a sütödét sejtettem.
Viszonylag hamar ráleltem, amihez hozzájárult az édes, mennyei illat, ami már messzebbről megcsapta az orromat. Már kívülről tetszetősnek tűnt a cikornyás, izgalmas épület, ami olyan aromát árasztott magából, mintha a puncsot keverték volna pisztáciával. Mélyet szippantottam a helyiség illatából és megcsodáltam a kissé bohém üzlethelyiséget, nagy, üvegkirakatán keresztül. Ahogy belestem, mintha egyetlen egy szék és asztal sem lett volna ugyanolyan méretű vagy színű, de épp ettől lett olyan otthonos fílingje.
Pár lépéssel előttem egy rövid barna hajú lány is a kirakatban gyönyörködött, aki rögtön ismerősnek tűnt, de nem volt elég időm, hogy előhívhassam a memóriámból, honnan is...Mert ahogy közelebb léptem a bejárathoz, egy rohadt súlyos dolog landolt a bal lábfejemen.
- Pasztmek, de jóóóó - visítottam fel, egy elvarázsolt repülő malacéhoz hasonló iróniával a hangomban, ami nem sokkal felszállás után jön rá, hogy kurvára nem tudja, hogyan kell leszállni. Ahogy lenéztem, egyből tetten értem a gyilkost, akarom mondani a támadót...Egy Hatalmas könyv személyében.
- Merlinre, milyen mutáns könyv már ez! - sziszegtem még mindig fájdalmasan, mert férfiasság így vagy úgy, ez rohadtul fájt, valljuk csak be. Főként, hogy a jó időre való tekintettel egy espadrillest húztam csak fel, ami ugyan stílusosnak stílusos lépő, de semmit nem véd alattomos könyvtámadásokkal szemben.
-baQa! Bocsi - nézett rám az ismerősen ismeretlen szempár, majd a gazdája gyorsan lehajolt, hogy összeszedje nem csak az engem megnyomorító, hanem az összes többi méretes könyvét is. Ahogy visszatért belém a szusz, én is a segítségére siettem, elvégre biztos nem direkt amortizált le így és a bocsánatkérése is erről tanúskodott.
- No para... - morogtam még nem teljesen őszintén. A táskája nem messze tőlünk hevert a földön, így feltételeztem, hogy majd oda pakoljuk vissza a szürkeállománytágító irományokat. Felnyaláboltam néhány könyvet és türelmesen tartottam a karomban, hogy aztán odaadjam a lánynak....Akinek a nevét közben még mindig kétségbeesetten próbáltam felidézni magamban. De nagyon nehezen ment.... Alapvetően nem volt rossz a memóriám szerencsére, ami mind szövegtanulásnál, mind vizsgaidőszaknál fontos szkill volt, de a névmemóriám erős kivételt képezett...Mintha egy másik agyhoz tartozott volna. Egy jóval kevesebb IQ-jú agyhoz. Hiába agyaltam, egyszerűen nem tudtam megfejteni, hogy mi a keresett megoldás az egyenlet végén, így hebegve csak ennyit tudtam kinyögni.
- Szia... Te hugrás vagy ugye? Láttalak a klubhelyiségben még pár éve - mondtam már eggyel kevésbé szenvedő arcot vágva, sajgó lábfejemet simogatva.
- Én Giacomo Belian Santeria vagyok - mutatkoztam be, felé nyújtva a szabad kezem.

Just fly high, as a kite

Nem is tudom mi volt ami arra vitt. Pár véletlen elcsípett beszélgetésfoszlány, itt-ott elkapott félinformációk, és valami, ami elől mániákusan menekülök. Az anyám. Ahogy apu bejelentette, hogy anyám igényt tart egy időpontra ma délutánra, rávágtam, hogy dolgom van az Abszol Úton, esetleg legközelebb. Mire apu bármit is mondhatott volna, a walkmanemmel együtt kint voltam az ajtón. Mire kiértem a lépcsőházból, már csak a bömbölő zenét hallottam.

Sétálgattam egy darabig, de nem tudtam mit kezdjek magammal. Végül addig keringtem London különböző pontjain, amíg tényleg az Abszolon kötöttem ki. Imádom ezt a forgatagot, számomra fel nem fogható, ezt hogy tudja valaki megunni. Ma azonban ehhez sem volt igazán kedvem, szóval maradt a walkman és a fülhallgató is. Lassan haladtam a tömegben, nem akartam elkapkodni, sem túl sok kört tenni. Nézelődtem, az érdekesebb dolgok előtt megálltam pár percre, körülbelül úgy keringhettem a varázslók között, mint valami élőhalott. Biztos nagyon bizalomgerjesztő látvány lehettem.
Persze nem figyeltem semmire, minek is azt, csak mentem amerre éppen nem láttam. Pedig szerintem még át is szűrődött a világot kirekesztő zajomon keresztül egy hangos "Pasztmek de jóóóó" és egy kevésbé hangos, de annál indulatosabb "baQa!"felkiáltás, de valahogy nem éreztem úgy, hogy ennek különösebb figyelmet kéne szenteljek. Valószínűleg kellett volna, de nem én lennék, ha nem balfácánkodnék legalább egy kicsit.
Láttam, hogy valami történik,azt is, hogy pár könyv és egy táska hever a földön. Csak szerintem a jobbik eszemet otthon hagytam apunál, a pulton, mert mire észbe kaptam volna, hogy lehet meg kéne állnom, vagy lassítanom kéne, vagy valami, addigra belesétáltam az előttem álló srác hátába. A napszemüvegem és a zenélő ketyerém a földön kötött ki, én meg kicsit instabilan tántorogva mértem fel a srácot, akit eddig nem igazán láttam, de legalábbis az biztos, hogy a hátával nem találkoztam még.
- Aztak... mindenségit- léptem a srác mellé - Ezer meg egy bocsi, nem akartam beléd menni.
Ahogy leguggoltam, hogy összeszedjem a cuccom, amit elszórtam, észrevettem a könyvek gazdáját. Hugrás lány, ha jól emlékszem, évfolyamtársak vagyunk, de nem mertem volna biztosra mondani. Miután megállapítottam, hogy megint elhagytam a PAUSE gombot a kütyümről, kínosan felnevettem.
- Még egyszer ezer bocsi- folytattam a mentegetőzést kettejükre nézve.

Megpróbálom gyorsan le is hervasztani az arcomra kúszó mosolyt az "áldozatom" felkiáltása kapcsán. Vicces, na, engem is ér kivigyorogni az én hülyeségeimért, biztos akad elég. De nem akarok itt kárörvendeni, nem is helyes dolog. Inkább utánamászok két hosszabb kéz-lépést egy pergamennek, mielőtt belibben a sikeresebben elhaladó gyalogosok lába alá.
-Hát... Azt hiszem, ilyet hívnak "összesített bővített kiadás"nak.
Meg a maffiózók ilyet kötnek a lábadra, ha be akarnak dobni a Temzébe.
-Óh, köszi- fogadtam el a segítséget a jegyzetfüzetek összeszedésében, és kitárva a táskám tértágított rekeszét a srác felé nyújtottam, hogy abba tegye a jegyzeteket. Aztán én még a földön maradtam beletornázni a könyvmonstrumot is, meg szemügyre venni, hogy is szakadt le ez a vállamról.
-Most, hogy mondod,- néztem fel rá ültömből, jobban beazonosítani Giacomot, ha már így köszönt meg bemutatkozott. -akkor onnan vagy annyira ismerős. Merel Everfen, a nevemet lehet hallottad már többször is.
Beszég közben arra se figyelve bogarászok a szíj rojtosnak tűnő végével, ami utólag ránézve meg is magyarázza a baleset mikéntjét. Bőrszíj lévén nem tudna rojtosan szakadni, de mint kiderül, a varrása adta meg magát a Muglik és Munkahelyek súlyának, az elszakadt cérnavégek állnak ki belőle rojt gyanánt. Megoldja egy reparo, csak megint elszakadna valószínűleg. Mégegyszer körülnézek, hogy kimaradt-e valami papír, vagy összeszedtem mindent.
-Vigyázz!- veszem észre papír helyett a gondolataiba merült lányt, és próbálok, de csak tésőn sikerül figyelmeztetni, belesétál Giacomo hátába. Egyre jobb, már háromfős úttorlaszt okoztam az utcán szétszórt holmikkal. Bezárom és felnyalábolom mostmár tényleg a táskám, szíj hiányában csak a hónom alá fogva, meg felveszek egy szerencsésen pont mellém gurult műanyagdarabot a földről, amit a lány - a változatosság kedvéért nem hugrás, de évfolyamtársam, talán Niel valaki a pirosaktól, ha jól rémlik - elvétett a walkmanjét összeszedve, és végül én is feltápászkodok.
-Én kérek bocsánatot, miattam estünk itt halomba mint kereszt- iktatom közbe a vallomást. -Ha gondoljátok, a vendégeim vagytok valamire, ha már ilyen jó helyen sikerült kigáncsolnom a fél utcát.
A vállam fölött a cukrászda felé bökök a szabad kezemmel, amivel nem a táskámat szorongatom magamhoz, hogy meg ne szökjön mégegyszer. Csak a műanyagdarabot. Gombnak tűnik, most hogy jobban meg is nézem.
-Ez szerintem tőled dezertált- nyújtom oda a lánynak.

Happy hour with Merel & Tania

outfit

mood

Hát... Amilyen idillin indult ez a nap, olyan gyorsan elcsesződött.... Vagy ha el nem is csesződött még, akkor sem abban a mederben folyt már, amin elindult. Persze az általános optimista hozzáállásomnak hála nem szegte kedvem ez a kis malőr, és amikor a „támadóm” elejtett egy poént a bővített kiadásról, nem állhattam meg a nevetést.
- Ja.... Kösz az infót... Ezért nem járok könyvtárba - vigyorogtam rá most már a tőlem megszokott pozitivitással. Igazság szerint természetesen én is jártam könyvtárba, és eléggé szerettem is a helyet... a hertfordshire-i könyvtár az egyik leghangulatosabb volt, amit csak ismertem. Egy-egy vizsga előtt szívesen hesszeltem a minimum öt méter belmagasságú „szobában”, ami inkább hasonlított bálteremre, mint könyvtári helyiségre.
Na de nem csak a vizsgák miatt bújtam a könyveket, az előadásokhoz is bőven kellett olvasni, sokszor nem csak szövegkönyvet, hanem az adott kornak megfelelő leírásokat, történeteket, mítoszokat, akármit.  Nem voltam egy könyvmoly típus, aki képtelen könyv nélkül elaludni, de ha kellett, szívesen elmerültem a betűk kusza sorában, hogy egy kis értelmet csempésszek az agyamba. Bármily meglepő is lehet, az is volt benne egy kevés.... Nem csak megállíthatatlan hülyeség.
- Óh, köszi - élt a lehetőséggel a lány, egyértelműen jelezve, hova dobjam a meglehetősen nagy mennyiséget képező lapokat. Gyorsan belapátoltam őket a helyükre, aztán bemutatkoztam.
- Most, hogy mondod, akkor onnan vagy annyira ismerős. Merel Everfen, a nevemet lehet hallottad már többször is.
Őszintén szólva, nem rémlett a neve annyira, de nem akartam megbántani, úgyhogy csak lelkesen bólogattam.
A pillanatnyi fegyverszünetnek egy újabb személy vetett véget, aki lazán belesétált a hátamba. Még hallottam, hogy Merel figyelmeztetni próbál egy vigyázzal, de nem volt időmelkerülni a becsapódást. Szerencsére fájni nem fájt a dolog, lévén, elég masszív alkat voltam mindig is.... Bár a roxfortos kviddicsedzések híján már nem voltam olyan vállas, mint végzős koromban, azért a magasságom, meg az alap csontozatom, a folyamatos rohangálás és a rendszeres zabálás megtette azt a minimális hatást, ami az „alakom” megőrzéséhez kellett.
Ha meg nagy ritkán összeálltunk ötyézni a régi kviddics-csapattal, annak nem csak a közérzetem, hanem a két éve sajnos kevéssé kihasznált izomzatom is örült. Legutóbb két hónapja kerítettünk sort egy ilyenre, de már szerveztük a következőt, elvégre ki kell használni a nyár adta lehetőségeket...Mindezek fényében nem viselt meg annyira, hogy a hátamon kötött ki az a bizonyos... lány.
- Aztak... mindenségit - lépett mellém sajnálkozva. - Ezer meg egy bocsi, nem akartam beléd menni - magyarázkodott, amire vigyorogva reagáltam.
- Meg van bocsájtva. No para - vettem szemügyre őt és azt a téglalap alakú, fémszínű izét, ami ott hevert mellettem a földön. Így első ránézésre mugli cuccnak tűnt, nem láttam még ilyet. Valamin elnevette magát a lány, de ez erősen inszájd dzsók lehetett, így nem krédeztem rá inkább. Az ilyen poénok belül mindig viccesebbek, mint kint, ezt tapasztalatból tudtam.
- Még egyszer ezer bocsi - tette hozzá, Merel meg fogta magát, és ráült a Bocsi vonatra....
- Én kérek bocsánatot, miattam estünk itt halomba mint kereszt. Ha gondoljátok, a vendégeim vagytok valamire, ha már ilyen jó helyen sikerült kigáncsolnom a fél utcát.
Ezek után már muszáj volt hathatósabb eszközökhöz nyúlnom.
- Engem meghívhatsz nyugodtan, de ha még egyszer kimondjátok, hogy bocsi, akkor csak úgy tudtok kiengesztelni, ha idevarázsoltok nekem ezer medvebocsot.... - nevettem rájuk csillogó szemmel.
- Ez szerintem tőled dezertált - nyújtott közben valamit Merel oda az egyelőre anonim leányzónak, aki nem volt ismerős így kapásból, pedig ahogy elnéztem, biztosan ő is a roxfortos diák korosztályba esett még.

Just fly high, as a kite

-Én kérek bocsánatot, miattam estünk itt halomba mint kereszt. Ha gondoljátok, a vendégeim vagytok valamire, ha már ilyen jó helyen sikerült kigáncsolnom a fél utcát.- kér bocsánatot a hugrás lány, Mmmvalaki, a srác, akinek nekimentem, és a legkisebb mértékben sem volt ismerős, pedig vidáman szól közbe.
- Engem meghívhatsz nyugodtan, de ha még egyszer kimondjátok, hogy bocsi, akkor csak úgy tudtok kiengesztelni, ha idevarázsoltok nekem ezer medvebocsot....- nevetett, mire én csak megforgattam a szemem.
-Rendben, akkor azt mondom sajnálom, és azt hiszem én is élek az ajánlattal- kuncogok, és nézek először a srácra, majd a lányra. Ezek után azt hiszem, rám fér.
-Ez szerintem tőled dezertált- nyújtja felém a lány a PAUSE gombomat. Miután begyűröm a kütyüt és a fülhallgatómat a táskámba, elveszem a gombot, és bepottyantom a táskámba.
- Köszi, rendszeresen elhagyom, majd visszaszerkesztem.- fecsegtem feleslegesen, kicsit kínosan éreztem magam. Megpróbáltam eltűrni a hajam a fülem mögé, több-kevesebb sikerrel. -Tania. Niel.- mutatkozom be, miután észbe kapok. Közben vészesen kutatok a siralmas névmemóriámban a lány neve után, hátha többet találok egy M betűnél. A srácot elkönyveltem reménytelen esetnek, szerintem sosem találkoztunk még, és biztos vagyok benne, hogy nem roxfortos. Közben, miután vagy tizedjére is végigmértem a lányt, ami biztos nem volt egyáltalán feltűnő, beugrott, Merel. Nem sokon múlt, hogy fel ne kiáltsak hangosan, de sikerült elkerülni egy újabb kínos összetűzést, ahogy kellően hosszú ácsingózás után bevonulunk a mozgalmas helyiségbe. Ennyi különböző színű, szagú, méretű, alakú bútort szerintem sosem láttam még egy helyen.   

-Oké, akkor inkább... Örvendek, hogy a lábad alá ugorhattam, kigáncsolni egyben mindkettőtöket- vigyorgok, remélhetőleg jelezve, hogy csak kiforgatom, hogy ennyire ragaszkodik az álláspontjához, nem én gondolom tényleg így.
De így vagy úgy, végülis túléltük, mégnagyobb forgalmi dugót nem okoztunk, és még a bemutatkozási körön is átevickéltünk valahogy.
-Csak utánatok- engedem előre a kigáncsoltjaimat a Deranged bejáratához érve, többekközt mivel nincs egynél több szabad kezem, ahogy ölelgetem ezt a dögnehéz táskát a hónom alá, hogy véletlen se szabaduljon el. Nem hiányzik, hogy megint valakire "rátámadjon".
Aztán ha valamelyikük nyitva tartja nekem az ajtót egy pillanatra, meg is köszönöm egy mosollyal, mert medvebocsokat több szempontból sem lenne a legjobb ötlet varázsolni. Ugyan az Abszol-Zsebpiszok környéken vagyunk, ahol elnézőbbek a szabályok, de még mindig létezik az a nyomjel dolog; idebent már pláne útban lenne annyi bébifenevad; ennyire jó azért nem vagyok megidézésből,.. sorolhatnám még.
-Egy nagyon jó tipp figyelmesen elolvasni a fluff szöveget is a sütik neve alatt, abból kiderül minden fontos, mi mit csinál, de ha nem figyelsz rá, a leg... különösebb meglepetések érhetnek. Nem rosszak, de simán lehetnek váratlanok.
Totál expozíciónak hangzok, de teljesen megalapozott figyelmeztetés ezen a helyen, és ha már meghívtam őket valamire, nyílt étlapokkal illik játszanom. De ahol ilyenek vannak, mint a Szinesztéziás Szelet, a Mindenízű Mignon, Ehető Füst, és a többi, ott érdemes is lehet olvasgatni. Ki tudja, mitől láthatod mindenhol anyád arcát, bújhatsz ki a gravitáció alól, vagy törhetsz ki őszinteségi rohamban az első eszedbe jutó gondolatokról, ha óvatlan vagy.
De hagyom is, hogy felfedezzék maguknak a lehetőségeket, meg lesem én is nagyban a pultüveg túloldalát, találok-e valamit, ami korábban elkerülte a figyelmem.

Happy hour with Merel & Tania

outfit

mood

- Rendben, akkor azt mondom sajnálom, és azt hiszem én is élek az ajánlattal - vágta ki magát ügyesen a bocsrengetegből az új lány, akinek hamarosan a nevére is fény derült.
- Helló Tania - intettem egyet barátságosan felé, majd Merel ironikus megjegyzésére elnevettem magam.
- Oké, akkor inkább... Örvendek, hogy a lábad alá ugorhattam, kigáncsolni egyben mindkettőtöket.
Jónak ígérkezett ez a közös sütizés vagy mi, így, hogy láthatóan olyan társaim akadtak, akiket megáldott az ég humorérzékkel. Tania közben Merel felhívására meg is indult erre a DD monogrammú szimpi helyre, én másodikként követtem őt, hogy megtartsam az ajtót a könyveivel még mindig erősen küszködő Merel előtt.
- Parancsolj - tessékeltem be a hugrás leányzót, aztán becsuktam magunk mögött az ajtót. Őszintén szólva nagyon tetszett az az illatkavalkád, ami bent fogadott, volt benne citrusos, édes, sőt, még kicsit égett szag is, ami így összekeveredve kifejezetten izgalmas nexust varázsolt a helynek. Beleszippantottam az illatorgiába, aztán szemügyre vettem a pultban felsorakoztatott desszerteket. Igaz, nem voltam nagy cukrászdába járó, inkább a hertfordshire-i kávézókban és pubokban voltam állandó vendég, mivel jobban kedveltem a folyékony-, mint a szilárd halmazállapotú szerektől való beállást, de ez a kínálat még engem is lenyűgözött. Így elsőre az ehető füst keltette fel leginkább az érdeklődésemet, lévén, imádtam vizipipázni, és valami hasonló élményre számítottam ettől is, de persze nem volt kizárva, hogy köze nincs a két élménynek egymáshoz.
Az apróbetűs részt elolvasva nem tűnt túlzottan veszélyesnek a dolog, úgyhogy miután végigpillantottam még egyszer a soron, leadtam a rendelésem a pult mögött álló szőke boszorkánynak.
- Boldog napot! Én egy adag ehető füstöt szeretnék kérni meg egy pohár hideg sütőtöklevet - mosolyogtam lelkesen, aztán kerestem egy szabad asztalt és leültem, hogy bevárjam a lányokat. Gondoltam, majd egybe kihozzák a rendelésünket, addig meg lesz időnk akár egy kis csevegésre is, kit milyen szél fújt éppen ide ezen a mai napsütéses délutánon.
Ha megérkeztek hozzám újonnan szerzett roxfortos ismerőseim, oda is fordultam hozzájuk, hogy megkérdezzem.
- Na és ti gyakran jártok ide ilyen extrém desszerteket falatozni? Most mit rendeltetek?
Kíváncsi voltam, ők mit kértek, és milyen hatással lesz rájuk az a bizonyos édesség. Ha egy jó flesselésről volt szó, abban mindig partner voltam, és ez most elég izgalmas kalandnak ígérkezett, főként mert teljesen ismeretlen volt számomra az összes cucc.... Bár mezei varázssütit ettem már, nem is egyszer, de az csak egy kis hagyományos fűvel volt megspékelve, egy mugli spanom sütötte őket. Ilyen speckó sütiket viszont még sosem volt alkalmam kóstolni, sőt, nem is igen hallottam hasonlókról korábban.

Just fly high, as a kite

Bent a pult előtt ácsorogva vettem szemügyre a kínálatot, a pult mögötti sütik és édességek feléről még hallani sem hallottam sosem.
-Egy nagyon jó tipp figyelmesen elolvasni a fluff szöveget is a sütik neve alatt, abból kiderül minden fontos, mi mit csinál, de ha nem figyelsz rá, a leg... különösebb meglepetések érhetnek. Nem rosszak, de simán lehetnek váratlanok.- jegyzi meg Merel, aki halál otthonosan mozog itt ebben a fura cukiféleségben, nem tartom kizártnak, hogy már végigkóstolta a kínálatot. A hajam végét kezdem birizgálni, amíg azon filozofálgatok, mivel csapom magam szét a legkevésbé, és vajon melyik hasonlíthat legjobban a maris sütire. Amíg szemezek a szineztéziás szelettel, Giacomo rendel, és levágódik egy asztalhoz. A bőség zavarától kicsit bizonytalanul nézek a boszira a pult túloldalán.
- Szép napot! Szeretnék szintén egy sütőtöklevet és egy szineztéziás szeletet - mondom egy halvány mosollyal, majd megköszönöm és leülök Giacomo mellé az asztalhoz, nem sokkal utánam érkezik Merel és a táskája.
- Na és ti gyakran jártok ide ilyen extrém desszerteket falatozni? Most mit rendeltetek? - kezdeményez beszélgetést a srác.
- Most vagyok itt először, eddig csak a mugli "varázssütivel" volt dolgom. -mondom mosolyogva, közben két kezemmel mutatva a macskakörmöket, csak hogy érzékeltessem, a fűben semmi varázslatos nincs. Körbepillantok a színes-szagos, mozgalmas helyiségen, ahogy a pult mögül a boszi elindul felénk egy tálcával.