+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  2000/2001-es tanév
| | |-+  Hertfordshire, egyetemváros
| | | |-+  Griffendél Godrik Akadémia
| | | | |-+  Akadémiai Levél- és Okirattár
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Akadémiai Levél- és Okirattár  (Megtekintve 1468 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 07. 06. - 19:54:18 »
0



Az Akadémia egyik tornyában tárolják mindazokat a periratokat, melyek valaha készültek, mióta a Wizengamot áll. Aki akar, itt aztán megtalálhatja a legutóbbi varázslóháborúk összes feljegyzését, a védőbeszédeket, a vádlottak listáját, utána olvashat annak, miért is tört ki a hatodik koboldlázadás, még a Koboldok Kiáltványa is megtalálható! Az egyetlen probléma, hogy a mindennap diákok által forgatott könyveken kívül (melyek viszonylagos rendben sorakoznak a torony alsó szintjének olvasótermében) a fölsőbb szinteken óriási a kupleráj. Egyik auror sem arról híres, hogy kimondottan nagyra értékelné a papírmunkát, és egyik jogásznak sem ismérve, hogy szívesen takarítana az aurorok után. A könyvtáros, Mr. Essex már szinte vak, és néha ő maga is rossz helyre teszi vissza a hallgatók által használt kézikönyveket.
Naplózva

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 05. 27. - 19:41:13 »
+2

Mr. Hammi és az álElliot



Dawson
2001. május 27.

outfit

D… Ham… ox… Próbáltam magamban felidézni a megfigyelt fickó nevét, miközben már a Godrikon voltam. Nem szerettem ezt a helyet, hiszen legutóbb akkor jártam itt, mikor Nat mágiafilozófiát oktatott és el akartam csábítani. Régi idők azok már, olyannyira, hogy már leginkább csak álomnak tűnt az egész. Furcsa, hogy csak két év volt ez a kapcsolat, mégis mintha egy életet éltünk volna le egymás mellett. Talán ezért is menekültünk mind a ketten a magunk dolgába. Ő elment Izraelbe, mintha csak magát keresné, én pedig visszatértem a suttogóba s elvettem apám papírjait.
Na mindegy. Lényeg, hogy felsiettem a toronyba, mely kifejezetten az irattár számára volt kialakítva és beültem a sarokba, egy poros doboznyi akta felé, amit egészen véletlenül biztosan egy diák hagyott ott. Nem hiszem, hogy feltűntem bárkinek is. Már pontosan megtanultam, hogyan kell az embernek úgy tenni, mintha oda tartozna, ahová nem. Csak éppen akkor kaptam el néhány szempár, mikor helyet foglalni készülve a táskám neki koccant a széknek. A benne rejtőző nehéz, aranyserleg neki csapódott a fának. Igen, bizony hölgyeim és uraim, az a serleg volt, ami olyan mély nyomot hagyott a lelkemben, csupán azért, mert négy alkalommal kísértem meg ellopni a Wroxeterben található templom kriptájából. A Szent András templom átlagos mugli hely volt, még is éppen ott, egy hulla csontos, oszladozó ujjai között lapult ez a csodás varázstárgy, aminek erejére és történetére képtelen voltam egész egyszerűen rájönni magamtól… és igen… majd hülye leszek ezt átadni Wade Riversnek. Megtartom, mert tetszik. Lehet ebből fogom iszogatni az esti sörömet.
Megköszörültem a torkom, amolyan ébresztőként a nagy álmodozásból, mikor pontban egészkor, belépett az ajtón ez a Hammer… vagy Hamox. Megráztam kicsit a fejemet, majd megdörzsöltem a szemeimet is. Unalmas volt, hiszen jó pár napja figyelem. Nem csak azért, hogy kitapasztaljam, mikor mit csinált – bár kétségtelen, hogy az is jól jött –, hanem hogy ellenőrizzem megbízható-e. A kutatómágusok egyik szaklapján, talán a Havi Zseniben olvastam vele egy riportot, ahol egy középkori kódex mágikus szövegeiről beszélt. Úgy gondoltam, ő képes lenne arra, hogy elmondja, mi is ez, amit találtam.
Megvártam míg leült a szokásos helyére, a szokásosnak tűnő dobozzal, majd felkeltem és átszeltem egész egyszerűen a levéltárat és kérdés nélkül kihúztam a szemközti széket, hogy leüljek. A táskám megint hal koppanással csapódott a széknek, de nem érdekelt.
Üdvözlöm, Mr. Hamm… Mr. Hammi. Elliot Appelton vagyok, vezető muzeológus a Veszélyes Varázstárgyak Legeslegtitkosabb múzeumából, vagyis rövid nevén a VVLM-ből. – Vettem komolyra hangom és az orromra biggyesztett szemüveget kissé megigazítottam, mintha nagyon tudományos lennék, majd felé nyújtottam a kezemet. Nem olyan alaknak tűnt, mint aki sok pletykalapot olvas, így talán kimaradt neki, a „Nathaniel Forest kínai szeretője” című botrány is.
Az ölembe igazítottam a táskámat, hogy az ne koppanjon minden mozdulatomnál a szék oldalán. Tenyeremmel kicsit meglapogattam az anyagot, hogy érezzem alatta a serleg kidolgozott formáját. Tetszett a csicsás, arany díszítése, így máris megjelent lelki szemeim előtt az egész alkotás.
Múzeumunk megbízásából kerestem fel önt, egy igen komoly ügyben. Egy wroxeteri ásatás során, mugli kollégák bukkantak egy varázstárgyra. Természetesen azonnal amneziáláson estek át és a tárgy hozzánk került. Ennek azonosításában és a képességei feltérképezésében szeretném a segítségét kérni. A munka kezdetének ideje, most azonnal. – Kihúztam magam, ahogyan a fontos emberek szokták.

Naplózva


Dawson A. W. Hamox
Tanár
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 05. 28. - 17:43:14 »
+1

Váratlan megbízatás

to: Mr. Appelton


2001. május 27.

„A hazugság az igazság meggyilkolására tett reménytelen kísérlet” – olvasta a minap egy könyvben és mélyen egyet tudott érteni vele. Amikor valaki hazudott saját magának, akkor valójában önmagát hátráltatta, durvább kifejezéssel élve: lassanként kivéreztette önmagát. Amikor belépett a Godrik kapuján, mindig felmerült benne a kérdés, vajon jól tette-e, hogy felmondott januárban… De aztán ilyenkor eszébe jutottak Dalton szavai.
– Apám… Több mint harminc évet töltöttél itt az életedből… Ideje továbblépned! – fogalmazta meg a lényeget egyszerűen. Bizony, a fiának igaza volt. Ide járt egyetemre, itt ismerte meg élete szerelmét, akivel a legszebb éveiket ezeken a folyosókon sétálva, ezeken a padokon ülve, az itteni könyveket falva töltötték. Nem csoda, hogy Cecilia emléke túlságosan fájdalmasan égetné, ha minden percét itt kellene töltenie továbbra is.
Ezért döntött végül a változás mellett, és már alig várta a szeptembert, hogy a tanítás egy teljesen új oldalát ismerhesse meg. Egészen más ugyanis tizenéveseket, mint huszonéveseket oktatni, és nagyon izgatott volt, milyen kihívások elé állítja majd hivatásának ezen új fejezete.
Addig is el kellett azonban foglalnia magát, és mivel világéletében tevékeny ember volt, ez nem esett nehezére. A mai napra az volt a célja, hogy folytassa az egyiptomi mágusok módszereinek kutatását, melyet hónapokkal ezelőtt kezdett el. Bár már nem tanított a Godrikon, minden héten ellátogatott ide, már csak a kutatása végett is. Az itteni levéltár ugyanis telis-tele volt értékesebbnél értékesebb feljegyzésekkel, gyakorlatilag nem volt olyan mágiatörténeti téma, amivel kapcsolatban Hamox nem tudott előrehaladni, ha eljött ide és szétnézett a régi feljegyzések és krónikák között. Még ha nem is találta meg azt, amit konkrétan keresett, valami fogódzó, támpont mindig akadt, ami tovább lendítette a munkában. Ma kifejezetten jókedvűen lépett be a tágas helyiségbe, ahol egyből magába szívta a tudás és ami még fontosabb, a tudásvágy aromáját, amely annyira érződött a levegőben. Mintha az egyes részecskék, amik ide-oda mozogtak, izgalommal és borzongással töltötték volna meg a teret… ahogyan a tudásvágytól fűtött hallgatók elmélyedtek olvasmányukban, majd lapoztak vagy fel-felsóhajtottak tanulás közben. Megfontolt léptekkel ment el az ismerős arcok mellett, akik közül többen is halkan odaköszöntek neki, hogy „Jó napot Hamox Professzor!”, mire ő mosolyogva biccentett, majd leült a szokásos helyére, egy díszes karosszékre a sarokban. Meghitt, privát hely volt ez, és kutatás közben ritkán zavarta bárki is. Először csak kipakolta vaskos jegyzetfüzetét és kedvenc pennáját, majd már indult volna az egyiptomi kódexek sora felé, hogy egy nagy köteg olvasnivalóval térjen vissza, amikor… Egy ismeretlen férfi egyszer csak leült a vele szemközt lévő székre, amit máskor általában mindig tapintatosan üresen hagytak a hallgatók, ha ő itt kutatott, mert tudták, hogy ahogy telik az idő, kelleni fog a hely, hogy miután telepakolta az asztalt, oda is rakhasson még egy nagy kupac könyvet.
– Üdvözlöm, Mr. Hamm… Mr. Hammi. Elliot Appelton vagyok, vezető muzeológus a Veszélyes Varázstárgyak Legeslegtitkosabb múzeumából, vagyis rövid nevén a VVLM-ből – mutatkozott be a férfi, de Hamox egyelőre csak összevont szemöldökkel hallgatta. Jó ideje foglalkozott már kutatással és varázstárgyakkal is, de még soha nem hallott erről a bizonyos VVLM-ről. Ám még mielőtt visszakérdezhetett volna, hogy ez létező múzeum-e, a férfi tovább folytatta:
– Múzeumunk megbízásából kerestem fel önt, egy igen komoly ügyben. Egy wroxeteri ásatás során, mugli kollégák bukkantak egy varázstárgyra. Természetesen azonnal amneziáláson estek át és a tárgy hozzánk került. Ennek azonosításában és a képességei feltérképezésében szeretném a segítségét kérni. A munka kezdetének ideje, most azonnal – jelentette ki határozottan, mire a professzor továbbra is összevont szemöldökkel figyelte. Egy pillanatra elgondolkodott, aztán így felelt:
- Öhm… Örvendek Mr. Appelton. Először is hadd kérdezzem meg, hogy mióta létezik ez a bizonyos múzeum? Fájdalom, de még sosem hallottam róla – tárta szét a kezeit.
- Mindazonáltal örömmel segítek Önnek. Ha jól értem, akkor a szóban forgó varázstárgy most itt van Önnél? Mert feltételezem csak akkor fogom tudni azonosítani és megvizsgálni, ha fizikálisan jelen van a tárgy... Ez esetben viszont nem tart attól, hogy itt avatatlan szemek is könnyen megláthatják? – folytatta már kissé közvetlenebb modorban, mert bármennyire is zavarta, hogy kizökkentették a napi rutinjából és csak úgy lerohanták, a felkérést magát egyértelműen nagyon hízelgőnek találta.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 05. 29. - 10:39:45 »
+1

Mr. Hammi és az álElliot



Dawson
2001. május 27.

outfit

Nem nagyon érdekelt, hogy a körülöttünk lévőket zavarja a beszélgetés. Éppen csak annyira beszéltem halkan, amennyire muszáj volt, ám közben meg kellett őriznem a komoly tudós szerepét. Ezért hát, mondandóm végén még egyet igazítottam a szemüvegen, míg másik kezem a táskámra simult. Szinte éreztem, ahogy a serleget övező varázserő behatol a bőröm alá és finom csiklandozásként átjárja minden porcikámat. Meg akartam érteni mindennél jobban és ez a fickó egyfajta kulcs lehetett volna ehhez.
Egyébként meglepően kellemesnek tűnt a kisugárzása, amit nem sok igazi tudós ember mondhat el magáról. Talán csak egyszer éreztem úgy, hogy van aki ilyen szimpátiát vált ki belőlem… mi is volt a neve? Már nem is emlékszem. A Roxfortban találkoztam vele egyszer, mikor egész véletlenül betörtem és berángatott a bájitaltan szertárba.
Öhm… Örvendek Mr. Appelton. Először is hadd kérdezzem meg, hogy mióta létezik ez a bizonyos múzeum? Fájdalom, de még sosem hallottam róla – mondta egészen tetszetős hangnemben, bár túlságosan is emlékeztetett valakire, ahogyan széttárta a karjait. Ettől megborzongtam. Nem akartam ezt a mozdulatot látni, fájdalmas volt és keserű. Ideje szépen tovább lépni, O’Mara.
A hangnak igaza volt, én pedig megköszörültem a torkomat, hogy visszanyerjem az önuralmamat. Megpróbáltam a kellemes kisugárzásra és modorra koncentrálni. Már szinte bántam, hogy átverem, de hát önmagamért valószínűleg nem tenné meg azt a kis szívességet, hogy ránéz a varázstárgyra.
Mint mondottam, a legtitkosabb múzeum. – Hangsúlyoztam ki mindazt, ami elhangzott korábban. – Így hát nem is hallhatott róla, elvégre akkor nem lenne titkos. Csak kiválasztott személyek léphetnek be, így természetesen, ha a munka el lett végezve, ön is belépést nyer és természetesen egy tagsági kártyát az elkövetkezendő öt évre. – Magyaráztam és hirtelen belém is hasított, hogy esetleg tényleg kéne egy ilyen múzeumot csinálnom, végül is a tárgyak megvannak hozzá és üres szoba is akad a Suttogóban. Milyen menő lenne már, ha ilyen komoly pipázó tudósok vizsgálgatnák a képességeiket.
Mindazonáltal örömmel segítek Önnek. Ha jól értem, akkor a szóban forgó varázstárgy most itt van Önnél? Mert feltételezem csak akkor fogom tudni azonosítani és megvizsgálni, ha fizikálisan jelen van a tárgy... Ez esetben viszont nem tart attól, hogy itt avatatlan szemek is könnyen megláthatják? – kérdezte. Nos ebben igaza volt határozottan. Én sem akartam közszemlére tenni a serleget, pláne, hogy egy sírból loptam el. Nem kizárt, hogy Mr. Hammi is rájön erre hamarosan, ha ismeri annyira ezt a kincset. Nem ismerem a középkori forrásokat, nem tudom milyen szövegek maradtak meg, amik esetleg említik.  De ő, mint mágiatörténész bizonyára sok mindennel találkozott már a kutatómunkák során. Egy kicsit irigyeltem őt. Azt csinálhatta pénzért, amit szeretett, a magamfajta koszos tolvaj – szigorúan mielőtt aranyvérűvé hazudta az apja – nem sok pénzt keresett egy-egy akcióval.
Látja, Hammi, kezd ráérezni a lényegre. Valóban jobb lenne egy kicsit elzártabb helyen vizsgálni a tárgyat. Igencsak értékes és komoly mágia veszi körbe, ami könnyen magára vonja a figyelmet. – Mondtam és felkeltem ültömből, hogy mutassak az ajtó felé. – Csak Ön után!
Megvártam, hogy elinduljon, majd pár lépéssel mellette teremtem. Nem akartam, hogy esetleg lehagyjon lerázás céljából, szóval megerőltettem a fájós lábamat. Így közvetlenül akkor, mikor kicsit hozzáért a vállam a karjához, felszisszentem.
Ismer esetleg valami intimebb helyet itt?


A játék más helyszínen folytatódik.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 04. 26. - 16:30:35
Az oldal 0.196 másodperc alatt készült el 32 lekéréssel.