Gyengélkedő

Sally

Örömmel nézek végig magamon, hogy képes voltam ezt megtenn, amikor szembesülök a miértjével. Kék vagyok. Ez jár annak, aki mindenkitől elfogad mindent. De remélem hamar vége lesz ennek, mondjuk a Madam Pomfrey szúrós pillantásával nem igen szeretnék találkozni.
A folyosó kihaltnak tűnik, szerencsére ilyenkor senki nem szokott a folyosókon járkálni, legalábbis amíg meg nem változik a színe...  Kicsit nyugtató volt a nagy csönd, bár mindtha a képek sutyorogtak volna a háttérben... De lehet csak a mászásról, elvégre a ruhám elég jól eltakar, kivéve az arcom. Ezért leginkább a földet figyelem, hátha nem kellt még szárnyra a pletyka.
- Már nincsen sok hátra, a következő kanyarban van a Gyengélkedő... Remélem minden fekvő diák kellően ki van ütve, a Madame nyugtató nagyon erősek... Szóval kevesen fognak majd...kéken látni.
- Akkor essünk túl rajta! - zártam rövidre, csak lennék már túl a kékségen.
- Egyébként...legalább történt valami izgalmas... mostanában minden olyan semmilyen...
- Igen, de néha a semmi is jó. A rossz dolgok után, amik történtek, jó egy kis pihi.
Amikor a fordulóhoz értünk, hirtelen megjelent Mrs. Norris a semmiből. Mivel a földet néztem, majdnem átestem rajta. Még szerencse, hogy jó a fék rajtam, így egy kissé röhejes kapálózással meg bírtam állni még épp a macska előtt. Akkor ez azt jelenti, hogy a gazdája sincs messze... Ekkor tette a helyzetet még rosszabbá, mikor elkezdett nyivákolni. Vagy nyervogni. Mindenesetrá nyávogásnak nem hívtam volna. Az az állat, ami ilyen hangot ad ki, általában haldoklik... rajta azonban nem láttam, hogy baja lenne. ÉS mielőtt a gazda megjelenhettett volna, Sally megragadott és elkezdett húzni a gyengélkedő felé. Nekem sem kellett kétszer mondani, én is sietősebbre vettem a lépteim, már nincs messze.

[a félelem most kék színű]

Lup

január;2001

.~.~.one more light .~.~.

Kék a kutya, kék a macska,
Sötétkék a kövezet,
Kék cipőmnek kék orrával
Rugdosok kék köveket.

a félelem most kék színű

Végre megérkezünk a gyengélkedőre, minden beégés nélkül. Az a macska nemigazán számít, egyáltalán tényleg hány éves lehet? Biztos örök életű, vagy nem tudom. De amint berobbanok a háztársammal az oldalamon, már meg is jelenik Madame Pomfrey, aki csak fejcsóválva nyugtázza a tényt, hogy a lány mellettem kék. Teljesen kék, mint egy óriási Törpilla. Még jó, hogy a haja nem lett kék színű, úgy teljesen úgy nézne ki, mintha valami űrlény lenne.
- Egek, mi történt magával?! - kérdezi a nő, miközben maga előtt terelgeti Lupot, én pedig magyarázkodhatok.
- A kaktusz tüskéket akartam eltávolítani belőle egy bájitallal, de attól csak bekékült... Azt hiszem valami növényvédő szerrel keverhettem össze... - magyarázom miközen mélységesen szégyellem magam.
Madame Pomfrey csak leülteti az ágy szélére Lupot, majd a nő csípőre tett kézzel végigméri, majd sóhajt egyet.
- Ez bizony allergiás reakció, drágám. Javaslom kerülje az olyan bájitalokat, amikben kékikra van - magyarázza, majd el is illan, hogy a gyógyszereket meg az akármiket visszahozza. Annyira pörög, hogy megszólalni se nagyon tudok, csak áldogálok a gyengélkedőben. Lupnak készít valami fura bájialt és akezébe nyomja.
- 2-3 nap és elmúlik, addig itt töltheti az idejét, ha nem akar nevetés tárgya lenni. Igya meg ezt reggel és este - magyarázza, majd otthagy minket. Én még álldogálok ott egy kicsit, majd lassan sóhajtok és indulni készülök.
- Még egyszer ne haragudj, majd holnap is beugrok - vetek felé egy kis mosolyt, majd lassan távozni készülök, hogy visszaosonjak a hálókörletünkbe.

köszönöm a játékot!
A HELYSZÍN SZABAD