+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Eltávozottak kincsei
| | | |-+  Tania Niel (Moderátor: Tania Niel)
| | | | |-+  Oxford Street
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Oxford Street  (Megtekintve 4635 alkalommal)

Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Elérhető Elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2019. 07. 29. - 19:42:12 »
+1

TO; T A N I A

2000. június


"I think we're alone now,
There doesn't seem to be anyone around
I think we're alone now,
The beating of our hearts is the only sound"


Megint vállvonogatást kaptam, de azért éreztem, hogy Tania ujjai milyen erősen markolnak bele az ingembe oldalt. Nem bírtam ki, közelebb húztam egy kicsit én is magamhoz, az ujjai a sötét kincsek közé fúrtam. Csendesen bíztattam, szinte megnyugtatón, hogy nekem elmondhatja. Közben azonban valamit éreztem ott a nadrágzsebembe. Taniának már feltűnhetett, hogy kicsit kidudorodik, majdnem olyan tökéletes gömb alakban, mintha csak egy kisebb méretű labda lenne. Valójában az a rúnákkal díszített tárgy volt, amit ott találtunk északon egy erdőben megannyi kutatótársammal. Csak én tudtam hozzáérni, a többiek tenyerén komoly égésnyomot hagyott. Azóta kiválasztottnak gondoltam magam, akinek minden lehetősége megvan, hogy megtudja a gömb titkát. Most lüktetett, izzott, de nem annyira, hogy megégessen engem is. Éppen csak éreztem, hogy forrósodik.
Különösen akkor éreztem hevesnek a melegséget odabent a nadrágzsebemben, mikor Tania ellépett tőlem és a tenyeremet a vállához vezette. Kirázott a hideg, ahogy odaértem és szinte feszülten vártam a magyarázatot. Biztos voltam benne, hogy ezzel valami mondani akar, arról ami történt és tudtam a választ máris a korábbi kérdésemre. Az a férfi bántotta őt és azért sírt, azért lett ilyen törékeny. A korábban az arcát cirógató kezemet odahúzta a karjához. Hagytam, hogy úgy mozdítsa az ujjaimat, hogy azok kulcsolják és már nem is akartam elengedni. Úgy éreztem meg kellett őt óvnom, sőt visszamennem és átkokat szórnom arra a majomszabású idiótára.
– A zúzódásaim már nem látszanak. – Szólalt meg aztán. Ösztönösen, óvón léptem közelebb hozzá, még ezzel is biztosítani akartam, hogy bennem bízhat, én nem ártanék neki sehogyan sem. Nincs meg az erő és a kegyetlenség bennem ahhoz, hogy lányokat lökdössek, szorongassak meg vagy rosszabb… Engem nem így neveltek. Soha életemben nem verekedtem, leszámítva egy-két kisebb csetepatét az öcsémmel, de az még a legjobbakkal is előfordulhat, pláne ilyen nagycsaládban.  – Ha a bolt tulaja nem lép ki a pult mögül, és zavarja el a fenébe, valószínűleg…
Nyeltem egyet. Sejtettem, hogy miképpen és mennyire bántotta volna az a fickó őt. Tania szép, figyelemfelkető lány volt. Fogalmam sem volt pontosan mennyi idős lehetett, de még nekem is feltűntek a kedves kis szeplők az arcán, a szépen csillogó szem. Erről persze azonnal elvonta a figyelmem a zokogása és ahogy leguggolt a fal mellé. Közelebb húzódtam hozzá és én is leguggoltam, de most nem értem hozzá, éppen csak felé fordultam.
– De hiszen már nincs okod félni tőle – megint halkan beszéltem, szinte bizalmasan, mintha nagyon jó barátok lennénk. Odanyúltam a kezéhez, finoman simítottam végig az ujjain. A kisujját összefűztem a sajátommal. – Van egy saját Sage-ed, aki megvéd. – Folytattam, de nem mertem közelebb hajolni hozzá, puszit adni az arcára biztosítékként. Nem akartam halálra rémíteni a történtek után. Ha valami nem akartam lenni, akkor az a félelme tárgya.
Tudom, hogy nem nézek ki valami erősnek. Mindig is magas és vékony voltam, de ha kell megütöm. Nem engedem, hogy bántson. Mostantól, ha mugli italt akarsz inni, szólsz nekem és együtt megyünk el megvenni.
Nem tudom, nagyon szerettem volna biztosítani arról, hogy nem lehet gond, hogy ez az egész nem számít. Még mindig nem engedtem el a kezét, sőt odahúztam magamhoz és apró puszit leheltem rá. Ez még nem volt olyan tolakodó.
– Amíg nincs senki a környéken hoppanálhatunk a szobámba. – Javasoltam. – Ott kicsit összeszeded magad, meg iszunk, jó sokat.
Ha rábólintott, akkor azonnal hoppanáltam úgy guggolva, egyenesen a Szirénbeli szobámba, ami nem éppen a rendezettségéről volt híres. Egy vagyont fizettem ki azért, hogy egy nyikorgós ágyban aludja, ami neki volt tolva egyik oldalról az íróasztalnak, másik oldalról egy ruhásszekrénynek. Az ablakon éppen csak betört a fény, mert az is meglehetősen kicsi volt. Mindenfelé szakkönyvek hevertek, közöttük azok is, amiket én írtam. Sage Enos Bolton: Az izlandi termékenységi rúnák használata gyakorlatban. Megpillantottam legutóbbi könyvemnek egyetlen szerzői példányát. A többit mind elajándékoztam más szakmabelieknek, hogy egy kicsit reklámozzam magam. A könyvek mellett persze a ruháim, a sáros bakancsok, a szép fényes, elegáns cipők, az elegáns ruhák, a szakadt ruhák mind ott hevertek egy széken vagy az ágyon.
Naplózva


Tania Niel
[Topiktulaj]
*****


Naprapörgő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2019. 08. 01. - 13:31:07 »
+1

-o-

SAGE BOLTON
outfit
újabb melódia
Nem tudtam megszólalni, csak hálás voltam, hogy nem vagyok egyedül. Nem vagyok épp egy egyszerű eset, amikor összeomlok, meg pláne. Nem mertem mozdulni, csak hagytam, hogy Sage közelebb lépjen.
- De hiszen már nincs okod félni tőle – szólt hozzám halkan, ahogy ott guggoltam hüppögve a fal tövében. - Van egy saját Sage-ed, aki megvéd. – mondta halkan és puhán, ahogy összekulcsolta egyik kisujját az enyémmel, csak hogy megpróbáljon visszaadni valamennyit a biztonságérzetemből. - Tudom, hogy nem nézek ki valami erősnek. Mindig is magas és vékony voltam, de ha kell megütöm. Nem engedem, hogy bántson. Mostantól, ha mugli italt akarsz inni, szólsz nekem és együtt megyünk el megvenni. – nagyon kitartóan próbálkozott, és igazából hatásos volt, kezdtem megnyugodni. Még könnyezett a szemem, de már nem zokogtam. Magához húzta a kezemet, nem volt benne semmi tolakodó, én pedig a térdének támasztottam a homlokom. Óvatos puszit lehelt a kezemre, még mindig nagyon figyelt, hogy ne legyen túl rámenős.
- Nem… nem kell állandó felügyelet. Felejtsd el azt a neandervölgyit. Majd megoldom, legfeljebb kijárok a város másik végébe. – motyogom alig hallhatóan, még egyszer-egyszer megremeg a hangom, de már lényegesen jobban vagyok. Kicsit megszorítom Sage kezét, majd felemelem a fejem a térdéről.
– Amíg nincs senki a környéken hoppanálhatunk a szobámba. Ott kicsit összeszeded magad, meg iszunk, jó sokat.
Először nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet, és kicsit bizonytalanul néztem végig a velem szemben guggoló varázslón. Rövid gondolkodás után bólintottam, mire valahol teljesen máshol kötöttünk ki. A hoppanálást még mindig nem igazán tudtam megszokni, így kicsit váratlanul ért. Egy kupleráj közepén voltunk, na, nem mintha én beszélhetnék, akinek a szobája úgy néz ki, mint egy raktár. Lassan álltam fel, miközben felmértem magam körül a terepet.  Ruhák, cipők és könyvek mindenfelé, egy ágy, egy íróasztal és egy szekrény közé beszorítva, ráhajigálva egy adag ruha. Elengedem Sage kezét, és az asztalon szétterített könyveket néztem meg magamnak először. A legtöbb rúnákkal foglalkozó szakkönyv volt, de volt egy köztük, ami eléggé meglepett. Felkaptam a könyvet az asztalról. Sage Enos Bolton: Az izlandi termékenységi rúnák használata gyakorlatban. Végigpörgetem a könyv lapjait, majd beleszagolok a könyvbe. Ismerős a papír és tinta illata, kellemesen új szaga van a könyvnek.
- Írsz? – kérdezem, ahogy Sagere nézek. Nekitámaszkodom az asztal szélének. - Ja és nem tudom milyen ketyere van a zsebedben, de elég meleg. – teszem hozzá, csak úgy amúgy, ahogy visszateszem a könyvet az asztalra. Elkezdem csavargatni a hajam, ahogy nézelődök a szobában, és próbálom feldolgozni a történteket.
Naplózva


Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Elérhető Elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2019. 08. 04. - 09:36:10 »
+1

TO; T A N I A

2000. június


"I think we're alone now,
There doesn't seem to be anyone around
I think we're alone now,
The beating of our hearts is the only sound"


– Nem… nem kell állandó felügyelet. Felejtsd el azt a neandervölgyit. Majd megoldom, legfeljebb kijárok a város másik végébe.
Nem válaszoltam Taniának. Leginkább azért, mert nem értettem egyet a dologgal. Lehet, hogy ő állandó felügyeletnek látta volna a dolgot, én azonban szükségesnek. Nem akartam, hogy egy nagydarab tahó zaklassa. Megijesztett az, ahogy sírt és remegett a szemem láttára. Kevés ember iránt éreztem ilyen rövid idő után ragaszkodást, pedig sosem volt gondom az ismerkedéssel. Sokakkal barátkoztam össze már az első találkozásunkkor, de keveseknek mutattam meg a nem röhögő, iszákos és dohányzós Sage-t. Hát Tania odakint az utcán tökéletes ízelítőt kapott belőle, ahogy megérintettem a kezét, ahogy nyugtattam. Láthatta, hogy nem tudok ezzel mit kezdeni és más helyzetben egy béna viccel próbáltam volna elodázni a dolgot, nála azonban komolyan próbálkoztam. Meg akartam vigasztalni.
A hoppanálás a koszos, szűk kis szobába vitt minket. Nem voltam tehetséges a háztartás vezetésben. Az ilyen jellegű bűbájokkal nem is nagyon boldogultam, így amikor megpróbáltam rendet rakni, akkor csak még nagyobb katasztrófa lett. Inkább mugli módra törölgettem mindent és próbáltam a helyére rakni, de ezt sem ejtettem már meg addigra jó pár napja.
– Bocsi a mocsokért – mondtam. Míg ő körbenézett és az íróasztalhoz sétált, én felkaptam néhány ruhadarabot az ágyról és bedobtam a szekrénybe, hogy legalább annyival nagyobb rend legyen. A bakancsaimat és a szebb cipőimet is elrugdostam az ajtó melletti kis részig, hogy ne legyenek útban. A könyvekkel és a jegyzetekkel teli pergamennel azonban nem tudtam mit kezdeni. Azok komoly rendszerezésre szorulnak. Nem csoda, hogy a legtöbb kutató asszisztenseket alkalmaz, akik ezt megteszik helyettük.
– Írsz? – A kérdésre Taniára pillantottam, aki az íróasztalom szélének támaszkodva szorongatta az egyi könyvemet. Az izlandi termékenységi rúnák használata gyakorlatban. Szerettem azt a könyvet. Szerettem, ahogy a gerincén aranyozott betűkkel ott csillogott a nevem. Elmosolyodtam, ahogy a kezében láttam. Ez is legalább annyira tetszett, mint a girbegurba írás a bőrkötésen. – Ja és nem tudom milyen ketyere van a zsebedben, de elég meleg.
A kezem a nadrágom zsebére vándorolt. Valóban izzott kicsit a rúnákkal borított golyó, de örültem, hogy Tania még véletlenül sem ért hozzá szabad kézzel. Előhúztam onnan, megforgattam az ujjaim között, majd olyan magasra tettem, a szekrény tetejére, ahol ő biztosan nem érheti el. Nem szerettem magamtól távol tartani, de Tania közelében akartam lenni, így pedig a veszélyes tárgyakat messzebb kell tenni.
– Egy varázstárgy, aminek a működését és a történetét kutatom. – Mondtam, aztán odasétáltam az asztalhoz és közvetlenül előtte álltam meg. Nem tudom miért, de hozzá akartam érni. Tudtam persze, hogy ezekre a dolgokra felesleges is lenne bármi féle magyarázatot találni. Akartam és kész. Mégsem léptem közelebb. Nem akartam ráerőszakolni a társaságom és semmiféle hátsószándék nem volt bennem, mikor ide meginvitáltam. Ezért lazán zsebre vágtam a kezem.
– Csak egy-két tudományos publikációt írtam meg eddig. – Válaszoltam aztán. – Ez az ötödik könyvem, ami megjelent. Északon voltam több éves kutatómunkán… pontosabban Izlandon, amit a címből is láttál. Előtte Lappföldet jártuk be pár professzorral, akik a Godrikon tanítanak.
Mindig zavarba jöttem, ha ilyenekről beszéltem. Az emberek nagyrésze nem nézte ki belőlem, hogy kutató vagyok, én pedig néha érdemtelennek éreztem magam az eredményeimre. Ha ennyien megkérdőjelezik, akkor valami nem lehet rendben…
– Unalmas. – Legyintettem és magamhoz vettem az egyik üveget, hogy igyak belőle. – Ülj le, ahova csak tetszik!

Naplózva


Tania Niel
[Topiktulaj]
*****


Naprapörgő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2019. 08. 15. - 14:18:11 »
+1

-o-

SAGE BOLTON
outfit
melódia
Ahogy nadrágzsebéből kihúzza azt a golyót, és elteszi a szekrény tetejére, leveszem a farmerdzsekim, és a táskámmal együtt leteszem a székre. Még odanézek, ahova tette a gömböt. Nem feszegetem miért tette el, biztos megvan az oka.
– Egy varázstárgy, aminek a működését és a történetét kutatom. – lép hozzám közelebb, én pedig feltűröm az ingem ujját, felfedve jobb karomon a hosszú heget, amit a Roxfort ablakának betörése okozott és még pár kisebb heget, amiknek egy részéért a macskám volt a felelős. A hajamat kezdem csavargatni, ahogy Saget hallgatom.
– Csak egy-két tudományos publikációt írtam meg eddig. Ez az ötödik könyvem, ami megjelent. Északon voltam több éves kutatómunkán… pontosabban Izlandon, amit a címből is láttál. Előtte Lappföldet jártuk be pár professzorral, akik a Godrikon tanítanak.
Szóval rúnákat kutat. Megmagyarázza a pergameneket és a szakkönyvek végtelen sorát az asztalon. Végigmérem Saget, még egyszer, sokadszorra. Illik hozzá a kutatás, remélem szerette is csinálni, nem valaki más nyomására állt neki.
– Unalmas. – legyint, majd meghúzza az egyik üveget.
- Miért lenne az? – lépek egyet előre. – Nem gondolkodtál azon, hogy te is taníts valahol? – kérdezem, ahogy elveszem a kezéből az üveget és iszok belőle egy emberes kortyot. Kicsit hátradöntöm a fejem, érzem, hogy a vodka melegíti a torkomat. Leülök a földre, az asztal elé, húzom magammal Saget is.
- Nekem itt tetszik. - nézek körbe még egyszer, ezúttal a földről, de még mindig nincs ötletem, hogy merre lehet a szoba, ahová hozott. Az is lehet, hogy egy, vagy két utcányira vagyok otthontól, de az is megeshet, hogy Skóciában vagyok, és még csak nem is tudok róla. Az asztal lábának támasztom a fejem. Megint megcsörren a telefonom, ahogy előkotrom, felveszem. Apu teljesen kikelve magából kérdezi, hogy hol vagyok.
- Ez egy igazán jó kérdés. – válaszolom felvont szemöldökkel a telefonba. Apám erre hőbörög még egy kicsit, majd megkérdezi, mikor megyek haza. Tesz még egy megjegyzést, hogy lassan neki kéne állnom szétválogatni a cuccaimat és csomagolni. - Minek kéne csomagolnom pontosan? –sokáig nem kapok választ, majd csak egy sóhajtást hallok a vonal másik oldaláról, meg hogy nem így akarja elmondani, de szeptemberig szeretné eladni a lakást és visszamenni Orleansba. Teljesen ledöbbenek, nem tudok válaszolni. Felnézek Sagere, majd a hajamba túrok.
- Holnap találkozunk – motyogom, és lerakom a telefont. Lefeszegetem a hátlapot és kiveszem az akksit, miközben azon gondolkodom, hogy vajon mi a franc lesz így velem. Nem akarok Franciaországba költözni, eddig nem volt szó semmi ilyesmiről. Meghúzom még egyszer a vodkát, majd sóhajtok egyet. Ökölbe szorítom a kezem, a körmeim belevájnak a tenyerembe, majd megint Sagere nézek.
- Tudom, hogy nem így tervezted… de, itt maradhatok éjszakára?- kérdezem bizonytalanul, hiszen annak is meg van az esélye, hogy nemet mond. Amit persze, megértenék, csak jobb lenne, ha nem sétálgatással kéne töltenem az éjszakát.
Naplózva


Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Elérhető Elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2019. 08. 17. - 18:04:29 »
+1

TO; T A N I A

2000. június


"I think we're alone now,
There doesn't seem to be anyone around
I think we're alone now,
The beating of our hearts is the only sound"


– Nem gondolkodtál azon, hogy te is taníts valahol?
Beleremegtem a kérdésbe. Fogalmam sem volt, hogy mi volna a helyes döntés. Mert bizony vallomást azt tehettem volna a korábbi kirúgásomról, meg arról is, hogy jelentkeztem a Roxfortba tanítani. Azonban nem akartam elhidegülni már most Taniától, éppen csak megismertem és a fiatalsága ellenére is nagyon vonzott a társasága. Kedveltem az illatát, azt ahogy csavargatja a göndör tincseit és ahogy rám nézett. Ezt nem voltam kész elengedni egy ilyen kis információ miatt. Ráadásul még nem is tudtam, mi lesz a döntés az iskolában a sorsomról.
Tania lehuppant a földre, majd finoman engem is odahúzott maga mellé. Nem akartam tolakodni, csak annyira ültem közel, amennyire odavont. Így is éppen eléggé éreztem az illatát és tökéletesen láthattam azokat a játékos tincseket. Aztán hirtelen átfutott rajtam valamiféle borzongás. Mi lesz, ha felvesznek a Roxfortba? Akkor nem ülhetek majd ilyen közel ehhez a lányhoz, nem érinthetem meg és ő sem engem. Hülyeség lett volna tagadni, hogy tetszik és vonz benne valami, de ugyanakkor kimondani sem mertem. Számomra egyértelmű volt, de ő talán fel sem fogta ezt az egészet.
– Igazából már tanítottam a Godrikon. Egy egészen kis ideig. – Megrántottam a vállamat. Közben őt figyeltem, ahogy körbe néz, barna szemeit végig futtatja a szoba szegényes, zsúfolt berendezésén. Valószínűlegnem olyan vendégeknek rendezték be, akik több napot töltenek itt. Mégis csak egy bordélyház volt, de ezt nem szívesen fejtettem volna részletesebben ki Taniának és egyelőre még korán volt ahhoz is, hogy nyögéseket hallhasson.
–  Nekem itt tetszik.
Elmosolyodtam volna éppen, mikor éles hang törte meg a szoba csendjét. Aztán Tania beletúrt a táskájába és előkerült megint az a telefonizé. Hamarosan beszélni kezdett bele és olyan furcsán megváltozott az arckifejezése. Reméltem, hogy nem egy újabb szörnyű hír volt az. Valójában azt sem tudtam, hogyan működnek ezek a dolgok. Valaki fel veszi a hangját és azt hallják vagy élőbeszélgetés folyik-e rajta keresztül. Akármennyire is érdekeltek a mugli dolgok, egyelőre nem nagyon volt alkalmam ismerkedni velük.
– Minden rendben? – kérdeztem, mikor elemelte a fülétől a különös tárgyat. Még mindig láttam, hogy valami nem igazán tökéletes. Tania talán mások előtt jól tudta rejtegetni az érzéseit, de én azonnal láttam a szeme csillogásában a változást és komolyan aggódni kezdtem.
–  Tudom, hogy nem így tervezted… de, itt maradhatok éjszakára? – kérdeztem, tekintetem a szemeiről az ökölbe szorított kezére vándorolt. Nem bírtam ki, odanyúltam, hogy szétfeszítsem az ujjait. A kérdés annyira nem hökkentett meg, inkább csak az, hogy nagyon apró volt az ágyam két embernek.
– Maradhatsz… de-de mi a baj? – A hangom egy kicsit megremegett a mondandóm közepén. Féltem, hogyha egy ágyban alszunk, akkor ez a vonzalom, amit egyelőre nagyon enyhének és kontrollálhatónak felerősödik. Sosem tudtam igazán visszafogni magam. Ha valami tetszett, akkor addig hajtottam, míg ki nem élveztem minden cseppjét. Végül hátra dőltem az íróasztal öreg lábának. Megnyikordult a súlyom alatt.
– Rám számíthatsz. Annyiszor alszol itt, ahányszor csak akarsz. – Válaszoltam aztán őszintén és magamhoz vettem valamelyik üveget. Nem számított, milyen alkoholt döntök magamba, a lényeg az volt, hogy belém kerüljön. Egy korty után rá is gyújtottam egy cigarettára és sárkányforma füstöt fújtam. Nem néztem Taniára, inkább a plafont bámultam, hátha elmúlik a cseppnyi zavar, ami rám telepedett.
Naplózva


Tania Niel
[Topiktulaj]
*****


Naprapörgő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2019. 08. 20. - 14:39:06 »
+1

-o-

SAGE BOLTON
outfit
melódia
A kérdésem után, mintha az örökkévalóságig csend lett volna. A körmeim a tenyerembe vájnak, apró vörös csíkokat hagyva a bőrömön. Ahogy Sage szétfeszíti az ujjaimat, rázni kezdem a fejem. Apa nem csinálhatja ezt velem, nem most, hogy kezdett minden helyreállni. Nem, valamelyik szülőmnek mindenképpen csinálnia kell a fesztivált, nehogy nyugtom legyen, legalább egy kicsit.
– Maradhatsz… de-de mi a baj? – hallottam, hogy megremegett a hangja. Csak találgatok, hogy miért, de hallottam. Reszkető kézzel nyúlok az egyik üveg után, mint valami rossz alkoholista. Mielőtt válaszadásra szánnám el magam, meghúzom az üveget.
- Rám számíthatsz. Annyiszor alszol itt, ahányszor csak akarsz. – a hajamba túrok kínomban. Ötletem sincs, hol álljak neki, visszadőlök az asztal lábának. Sage is így tesz, rágyújt. Sárkányformában ereszti ki az első slukkot, a plafont bámulja. Én meg őt. Sóhajtok egyet, aztán megköszörülöm a torkom, hogy hang is jöjjön ki belőle.
– Amikor kiderült, hogy boszorkány vagyok, anyám elpártolt tőlem, elvált apámtól, és lelépett egy amerikai pasival, hogy az ő lányát nevelje. – tartok egy kis szünetet, mert még mindig fájó pont volt anyám levele, amiben leírta, hogy kiköltözik. – Most telebeszélte apám fejét, hogy hagyjam ott a Roxfortot, mert nem leszek elég sikeres. Apám meg kitalálta, hogy vissza akar költözni Franciaországba. – elcsuklik a hangom, de visszatartom a könnyeimet. Kezdek besokallni tőlük, és hogy mindig miattuk van valami, amin rágódhatok. Felhúzom a térdeimet.
– Kezdem úgy érezni, hogy a macskám az egyetlen, aki nem akar folyamat keresztbe tenni nekem. – motyogom, majd ismét Sage felé fordítom a fejem. Eddig meg sem fordult a fejemben, a kérdés, hogy vajon hány éves lehet. Nagyjából nyolc, tíz évvel lehet idősebb, mint én. Esetleg még több. Ki tudja. Még egyszer meghúzom az üveget, érzem a tompa nyomást, mint mindig, amikor elkezdek becsiccsenteni. Kicsit közelebb húzódom Sagehez, vállára hajtom a fejem, majd felsóhajtok. A karomon lévő heget bámulom, amikor megfogalmazódik bennem egy gondolat, amit véletlenül hagyok kicsúszni a számon.
– Nem vagyok sehova se való. Muglinak túl boszorkány vagyok, varázslónak meg túlságosan mugli. Egyszerűbb lett volna elvérezni a fenébe.
Naplózva


Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Elérhető Elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2019. 08. 24. - 12:29:28 »
+1

TO; T A N I A

2000. június


"I think we're alone now,
There doesn't seem to be anyone around
I think we're alone now,
The beating of our hearts is the only sound"


Mióta Taniával találkoztunk, ez volt a második alkalom, hogy úgy éreztem, akármit mondok, attól nem lesz sem jobb, sem szebb a helyzet. Először ott volt az a medveszabású fickó, most meg a váratlan telefon a fekete féltéglán keresztül. Tehetetlenül ücsörögtem mellette dohányozva, tartva az ujjait, hogy ne szoruljon megint ökölbe a keze. Nem voltam jó ebben. Sosem tudtam vigasztalni vagy megvédeni, hiszen nem is kellett eddig senkivel sem így tennem.
– Amikor kiderült, hogy boszorkány vagyok, anyám elpártolt tőlem, elvált apámtól, és lelépett egy amerikai pasival, hogy az ő lányát nevelje. – Kezdett bele a történetébe. Bár nem néztem rá, csak újabb sárkányforma füstöt eregettem a plafon felé, érezhette hogy figyelek. Meg sem mukkantam, csak hallgattam a szavait, amik át voltak itatva rengeteg fájdalommal. Hát hogyan tehetném boldoggá? S miért akarom egyáltalán azzá tenni? Nem tudtam a választ egyikre sem, csak tudtam, tennem kell valamit. –Most telebeszélte apám fejét, hogy hagyjam ott a Roxfortot, mert nem leszek elég sikeres. Apám meg kitalálta, hogy vissza akar költözni Franciaországba.
A számhoz emeltem a cigarettát, hogy mélyet szippantsak belőle. A tüdőmet megtöltötte a füst, de nem nyugtatott meg úgy, mint stresszhelyzetben általában. Ez egészen másfajta feszültség volt. Kellemetlen, fájdalmas és aggódó. Nem aggódtam senkiért soha, talán csak a háború alatt a családért, de valahogy elképzelhetetlennek tűnt, hogy bajuk essen… és még is bajuk esett.
– Most telebeszélte apám fejét, hogy hagyjam ott a Roxfortot, mert nem leszek elég sikeres. Apám meg kitalálta, hogy vissza akar költözni Franciaországba.
Tania felé fordultam hirtelen. Láthatta a szememben az aggodalmas csillogást. Én nehezen tudtam csak elrejteni az érzéseimet és előtte nem is igazán akartam. Persze voltak azok az érzések, amiket jobb lett volna elnyomni és úgy tenni, mintha nem létezzenek. Nem mondtam Taniának semmit a Roxfortról vagy arról, hogy oda mennék tanítani. A szívem mélyén viszont reménykedtem, hogy legalább ott láthatom majd a göndör tincseket, ha vége a nyárnak.
– Kezdem úgy érezni, hogy a macskám az egyetlen, aki nem akar folyamat keresztbe tenni nekem.
Nem tudtam mit mondjak, pedig ott volt a gondolat a fejemben. „Ne menj el Franciaországba!” Ezt akartam mondani, sőt egyenesen kérni, de közben meg tudtam, hogy nem helyes. Az sem volt éppen jó ötlet, hogy egy kiskorúnak vettem alkoholt, de bizonyára amúgy is megoldotta volna nélkülem. Nem ismertük olyan jól egymást, hogy jogom legyen ilyen szinte beszólni az életébe.
A vállamra hajtotta a fejét, olyan közel volt hozzám az arca, a haja, az illata, hogy egészen elakadtak a szavaim. Nem tudtam közbe vágni, azt mondani, hogy nem csak a macskája nem akar keresztbe tenni és nálam mindig van helye. Annyi gondolat volt bennem, de egy sem akart szóvá formálódni.
– Nem vagyok sehova se való. Muglinak túl boszorkány vagyok, varázslónak meg túlságosan mugli. Egyszerűbb lett volna elvérezni a fenébe.
– Elég! – Csattantam fel erre. Elkaptam a csuklóját, hogy eltakarjam a sebet. – Nem lett volna egyszerűbb semmivel sem, Tania.
Felháborított a gondolat, ami elhagyta a száját. Igen, talán túl heves vagyok, talán nem is kellett volna felhúznom magam, nem számított és nem érdekelt abban a pillanatban.
– Nem akarom, hogy elmenj. – Jelentettem ki némileg határozottabban, mint amit ki lehet nézni belőlem. – És azt sem akarom, hogy ilyen megtört legyél. Ha kell egy támasz, mert a szüleid ilyenek, hát itt vagyok. Felajánlom az ágyamat, én alszom a padlón, ha kell… vagy, amint beköltözöm a régi otthonomba, jöhetsz velem. De nem engedem, hogy itt keseregj vagy feladd, jó?
Elfogyott a levegőm, annyira hadartam. Még mindig olyan közel volt, hogy megőrjített az illata, kicsit közelebb húzódtam, annyira, hogy ajkain között csupán egy leheltnyi hely volt, de nem mertem megcsókolni. Megtehettem volna? Nem hinném. Túl fiatal, túl megtört. Nem lett volna helyes, de még is közel maradtam és néztem rá nagy szemekkel.
Naplózva


Tania Niel
[Topiktulaj]
*****


Naprapörgő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2019. 08. 26. - 15:10:09 »
+2

-o-

SAGE BOLTON
outfit
melódia

– Elég! – Nem fogom tagadni, megijedek. Megugrok, mire elkapja a csuklómat, már a széknek vetett háttal ülök. Úgy hallgatom a szavait.
– Nem lett volna egyszerűbb semmivel sem, Tania. – valamivel nyugodtabban mondja, már én sem vagyok annyira befeszülve, mint pillanatokkal ezelőtt.
– Nem akarom, hogy elmenj. – szinte észrevétlenül került megint közelebb. – És azt sem akarom, hogy ilyen megtört legyél. Ha kell egy támasz, mert a szüleid ilyenek, hát itt vagyok. Felajánlom az ágyamat, én alszom a padlón, ha kell… vagy, amint beköltözöm a régi otthonomba, jöhetsz velem. De nem engedem, hogy itt keseregj vagy feladd, jó? – alig marad hely kettőnk között, mire befejezi a hadarást. Én meg folyamatosan az arcát nézem, minden egyes apró részlettel együtt, ahogy anyám szavai visszhangzanak a fejemben. Az apró részletek… Amiket mindenki lát, csak senki nem figyel oda rájuk. Na, azok az apró részletek teszik széppé az embereket. Óvatosan kisimítok egy tincset Sage arcából, és eltűröm a füle mögé. Nem gondolkodom már semmin, teljesen elveszek a gondolataim között, csak a fehér zajt hallom. Óvatosan zárom be a kettőnk közt alig létező távolságot. Puhán érnek össze az ajkaink.
Aztán, mintha villám csapott volna belém, úgy húzódom el megint.
- Bassza meg. - csúszik ki a számon. A hajamba túrok, ahogy megpróbálok felállni, de szinte érzem az ütést, megszédülök a piától, és visszaesek oda, ahol ültem. Hogy lehetek ennyire hülye? Nem lett volna szabad ezt csinálnom. De valahogy pont ez a nem szabad volt az, ami miatt megtettem volna még egyszer. Ha nem száműztem volna szinte azonnal a gondolatot. És ott volt Giacomo is. Tudom, hogy egy randi nem azt jelenti, hogy hozzá kell mennem feleségül, de ettől nem érzem magam jobban. És tényleg kedvelem, nem akarom bántani.
- Lehetne... lehetne, hogy ezt elfelejtjük? - motyogom alig hallhatóan, ahogy ismét megpróbálok feltápászkodni.
- Sajnálom, ezt nem... nem gondoltam át.
Sóhajtok, próbálok megnyugodni, és elhessegetni minden olyan gondolatot, ami azt mondja maradjak és tegyem meg újra és újra. Megint Sagere nézek, majd megrázom a fejem. Hogy lehetek ennyire hülye? Nem számít, ha elmegyek a Roxfortba, úgy is elfelejt. Valószínűleg csak én fogok erre emlékezni.
Naplózva


Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Elérhető Elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2019. 08. 30. - 14:57:47 »
+1

TO; T A N I A

2000. június


"I think we're alone now,
There doesn't seem to be anyone around
I think we're alone now,
The beating of our hearts is the only sound"


Elragadtattam magam. Ezt tagadni sem tudtam volna, hiszen úgy hadartam, mint egy őrült. Tania könnyedén kiszúrhattam a szememben a megváltozott csillogást. Nem kellett volna nyilván ennyire bepipulnom és azt hinnem, hogy bármiféle jogon megmondhatok dolgokat ennek a lánynak. Mégis úgy éreztem, annyira közel állunk egymáshoz, hogy bármit kinyöghetek neki, bármit megmondhatok. Közel állunk! Nevetséges gondolat volt, de abban a pillanatban bele sem gondoltam, hogy alig ismerjük egymást. Éreztem valamit ott feszülni kettőnk között, ami egyre erőteljesebben vibrált és vonzott felé.
Nem voltam vele egyedül, legalább ezt merészeltem hinni, mikor lecsökkent a közöttünk lévő táv. Puha ajkai az enyémekhez simultak. Az egész testem beleremegett a kellemes melegbe, ami átjárta minden porcikámat. Valahogy olyan tökéletes volt az a pillanat, hogy amikor megszakította, fel sem fogtam mi történik. Aztán jött a káromkodás, a hirtelen mozdulatok és ugyanúgy visszakerült a földre.
Menthetetlenül zavarba jöttem és összehúztam magamat úgy, hogy még véletlenül se érjek hozzá. Éreztem, hogy elrontottam, még ha nem is igazán mondta ki, vagy legalábbis egyelőre még nem kötötte az orromra. Nem akartam ennyire tahó lenni, lerohanni, mint valami mugli masina. Az ajkaimhoz emeltem megint a cigarettát és nagyot szippantottam belőle, mielőtt a mellkasomból kiszakad a vadul kalapáló szív.
– Lehetne... lehetne, hogy ezt elfelejtjük? – Nagyon halkan beszélt, de még így is tökéletesen értettem, amit mondani akart. Nem segítettem neki felkelni, mert azzal voltam elfoglalva, hogy éppen gombóc nő a torkomba. Meg kellett szólalnom, de még nem tudtam. – Sajnálom, ezt nem... nem gondoltam át.
Nem pillantottam rá, inkább megint magamhoz vettem a cigarettát. Mosolyogni akartam, hogy megnyugtassam, de képtelen lettem volna rá abban a percben.
– Nyugi. – közöltem csendesen és még intettem is neki, hogy ne ficeregjen. – Nem volt ilyen nagyügy. Elfelejtjük. – Folytattam, mintha tényleg nem lenne nagy ügy. A kezem remegését persze nem tudtam visszafogni. Az északi nőkkel könnyebb volt, ha meg akartam őket fektetni, ha nem rám másztak és minden történt, nyugiban, egyszerűen. Ez nem volt egyszerű. Nem csak azért, mert nem megfektetni akartam, hanem a közelemben érezni… hanem azért sem, mert Tania egy érzelmi hullámvasútnak tűnt, amivel nem tudtam nagyon mit kezdeni. Szerettem volna megnyugtatni és éreztetni vele, nekem milyen fontos, de még ezt is elcsesztem. Láthatóan nem úgy gondolta, mint én.
Azért itt maradhatsz éjszakára. Nem fogok rád mászni, megígérem – mondtam komorabb hangon. Majd később kapok vacsorát is, szóval éhezni sem fogunk és pia is van elég, hogy kiüssük magunkat. – Nem tudom minek magyaráztam, de úgy éreztem még ez is jobb, mint az arcát nézni abban a pillanatban. Össze kellett kaparnom a nem létező büszkeségem.
Naplózva


Tania Niel
[Topiktulaj]
*****


Naprapörgő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2019. 09. 02. - 16:31:29 »
+1

-o-

SAGE BOLTON
outfit
melódia

Megint dohányzik. Tétován nyúltam a farmerdzsekim után, hogy a zsebéből kikotorjam a dobozom. A még mindig bizsergő ajkaim beleremegnek a filter érintésébe. Halkan szólal meg.
– Nyugi. Nem volt ilyen nagyügy. Elfelejtjük. - szeretnék hinni neki, de nem vagyok benne biztos, hogy az igazat mondja. Hallok valamit a hangjában, ami mintha fájdalom, vagy megbántottság lenne, de nem vagyok benne biztos. Mondjuk én sem könnyítettem meg az ő dolgát. Soha senki dolgát nem könnyítettem meg.
- Én... - nyitom szóra a számat, de itt meg is akadok. Beleszívok a cigimbe, próbálom kitalálni, hogy mit is kéne mondanom, közben a cipőm orrát bámulom. Nem akarok bántani senkit. Valószínűleg előbb kellett volna gondolkodnom.
– Azért itt maradhatsz éjszakára. Nem fogok rád mászni, megígérem.Majd később kapok vacsorát is, szóval éhezni sem fogunk és pia is van elég, hogy kiüssük magunkat. – mondta, valószínűleg, hogy oldja a feszültséget, vagy valami ilyesmi. Szeretem hallani a hangját, de most mégis volt a hangjában valami, amitől kényelmetlenül éreztem magam. Az üvegekre néztem, és éreztem a tompa fájdalmat a fejemben. Felsóhajtottam.
- Azt hiszem, inkább mennem kéne - motyogom, majd remegős kézzel sikeresen megégetem magam, mire felszisszenek. Eloltom a cigimet, majd lassan megpróbálok feltápászkodni a földről. Tétován az ajkamhoz érintem a megégetett ujjam közben.
- Tényleg, jobb hogy ha megyek... - kezdek a táskámban turkálni - Azért köszönöm. - motyogom halkan, ahogy megfogom a dzsekim és a walkmanem. Még ott állok pár másodpercig, Saget nézve.
- Sajnálom - mondom még halkabban, majd legyőzve a vágyat, hogy visszaüljek vele szembe és megcsókoljam megint, elindulok az ajtó felé.
Naplózva


Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Elérhető Elérhető
« Válasz #25 Dátum: 2019. 09. 03. - 08:42:15 »
+1

TO; T A N I A

2000. június


"I think we're alone now,
There doesn't seem to be anyone around
I think we're alone now,
The beating of our hearts is the only sound"


Sértett nem voltam. Azt azért túlzás lett volna állítani, de eléggé fájt a büszkeségemnek, hogy így el lettem utasítva. Nyilván nagy közöttünk a korkülönbség és én csak egy vénember lehettem Tania szemében, aki félreértette a közeledését és „rámászott.” Vissza kellett volna fognom magam azután, hogy sírt amiatt a fickó miatt. Miért is tettem volna, ha egyszerűen elronthatok mindent? A Sage-rendszer bekapcsolódott és tudtam, hogy addig nem áll le, míg katasztrófa nem történik.
– Azt hiszem, inkább mennem kéne – motyogta. Ránéztem, már elmúlt annyira a zavarom, hogy újra látni akarjam a barna szemeket. Megégette az ujját, aztán mikor eloltotta a cigarettát, az ajkaihoz emelte. Nem reagáltam rá, nem tettem inkább semmi hirtelen mozdulatot, csak beleszippantottam a sajátomba. Hagytam, hogy a dohányfüstös íze átjárja a tüdőmet és megnyugtasson, mielőtt megint valami idiótaságot csinálok. Ujjaim elvesztek a hullámos, fekete tincsek között, hogy eltűrjem őket az arcomtól.
– Megengedtem, hogy itt maradj. – Mondtam nagyon halkan, nehogy esetleg ezzel is elijesszem. – Ha gond van otthon, ennél jobb helyet nem is találnál. És… visszafogom magam. Ez csak egy kis félreértés volt. Esküszöm!– Tettem hozzá. Nem akartam vele vitatkozni vagy ilyesmi, csak valamit megígértem és ahhoz igyekeztem tartani magam. Nem rángattam persze vissza, mikor felkelt. Semmi jogom nem lett volna hozzá, ezért csak elnyomtam a cigim és ott maradtam a padlón, őt figyelve.
– Tényleg, jobb hogy ha megyek...  – Nyúlt bele a táskájába. – Azért köszönöm.
Bólintottam egyet.
– Rendben. Ha ezt akarod, akkor menj. – Adtam fel végül.
Miért kellett volna próbálkoznom? Ezzel a kérdéssel a gondolataimban pillantottam rá. Nem akartam rámenős lenni, már éppen eléggé elrontottam a magamról kialakult képet. Igen, Sage, egy marha nagy idióta vagy!
– Sajnálom. – Közölte, mielőtt megindult volna az ajtó felé. A csuklójára pillantottam, hogy mennyire elkapnám és visszahúznám. Csókolni akartam, mert a vágy iránta még mindig ott volt bennem. Vadul lüktetett, annyira akarta érezni őt a karjaim között. De már eléggé elrontottam enélkül is. Nem valószínű, hogy a történtek után valaha is keresni fog.
– Ne sajnáld. Igazad van, hülye voltam. – Feleltem, meglepően nyugodt hangon és felkeltem, hogy odaugorjak az ajtóhoz. Az ujjaim a kilincsre simultak, lenyomtam, hogy kinyissam neki. – Majd ne nézz nagyon körbe odakint. Le kell menni a földszintig azokon a keskeny lépcsőkön és egy nagy szalonszerűségben találod magad. Ott lesz a kandalló, ahonnan könnyen megközelítheted a Foltozott Üstöt vagy ami jó. De az utcára ne menj ki. A Zsebpiszok közben vagyunk. – Magyaráztam. Nem akartam belemenni, hogy miért ne nézzen körbe, de ez a hely mindig tele van félmeztelen nőkkel és férfiakkal. A Szirén már csak ilyen.
– Bocs, hogy elrontottam a napod. – Tettem hozzá azért búcsúzás képpen.
Naplózva


Tania Niel
[Topiktulaj]
*****


Naprapörgő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #26 Dátum: 2019. 09. 15. - 18:30:06 »
0

-o-

SAGE BOLTON
outfit
melódia

Nem fogom tagadni, a lényem egy része vágyott arra, hogy visszahúzzon. De nem merte megtenni. Én sem mertem magamtól maradni, különben sem szokásom visszakozni.
- Ne sajnáld. Igazad van, hülye voltam. – szól, ahogy az ajtóhoz lép, hogy kinyissa azt. Mielőtt kilépek az ajtón, még felnézek rá, hogy átfürkésszem az arcát.
- Majd ne nézz nagyon körbe odakint. Le kell menni a földszintig azokon a keskeny lépcsőkön és egy nagy szalonszerűségben találod magad. Ott lesz a kandalló, ahonnan könnyen megközelítheted a Foltozott Üstöt vagy ami jó. De az utcára ne menj ki. A Zsebpiszok közben vagyunk. – mintha nem jártam volna még a Zsebpiszok közben. Vonakodva lépek el mellette, közben végigsimítok a kezén.
- Azért remélem látlak még. - nézek rá még egyszer az ajtón kívülről.
- Bocs, hogy elrontottam a napod. – mondja még, mire közelebb lépek hozzá és átölelem. Nem bírtam megállni, és valószínűleg ezt nem lett volna szabad, de már mindegy.
- Nem rontottad el. - motyogom, majd elengedem. Nehezen vesz rá a lélek, hogy elinduljak a folyosón lefelé. Egyrészt dúl bennem a vágy, hogy visszaforduljak a folyosón, és visszamenjek hozzá, másrészt pedig be akarok zárkózni a szobámba, és kibőgni a szemem, mert nem tudom mi is történik pontosan.
Még visszanézek a folyosón, ahogy elindulok lefelé a lépcsőn. Leérve, rá sem nézek a kandallóra, kirongyolok az ajtón. Kiérek a Zsebpiszok közbe, majd az ajtó mellett meg is állok, a falnak támaszkodom. Szédelgek még egy kicsit, majd elindulok abba az irányba, amerre emlékeim szerint hazajutok.

Köszönöm a játékot! Vigyorog
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 09. 23. - 19:18:47
Az oldal 0.085 másodperc alatt készült el 42 lekéréssel.