Virágot a virágnak?

Camellia Flower Shop



Ms. Camellia Callen virágos boltja az év minden szakában szépen
virágzó növényekkel várja a vásárlóit. Megtalálhatóak itt az egzotikus
papagáj virágtól kezdve a kaktuszon keresztül a hagyományos szegfűig
minden. Az eladó hölgy garantálja, hogy minden virágja friss, mintha csak
akkor szedték volna. És valóban... Ki tudja mit rejt a bolt hátulja, ahonnan
olyan mámorító virágillat terjeng kifelé az Abszol úton sétálók felé.

A virágok nyelve sokszor beszédesebb minden emberi szónál.

          Soha nem fogom megunni az út adta szabadságot. Bár, a Roxfort eléggé megköti az időmet, azért sikerült összeegyeztetnem a hobbimmal a kötelességem. Szerencsére, így biztos nem kell tartanom tőle a jövőben, hogy ez később is probléma lehet. Ha ezt az évet túléltem, akkor mindegyiket túl fogom, nincs kérdés. Ahhoz viszont, hogy ne érjen meglepetésként néhány kérdés és néhány esemény, muszáj a nyarat is azzal töltenem, hogy tanuljak, készüljek. Sage-nek köszönhetően egy plusz olyan dologhoz jutottam, ami nagy segítségemre lehet a későbbiekben, most viszont az Abszol útra kellett jönnöm. Korgó gyomrom azt kívánná tőlem, hogy előbb valami ehető után nézzek, de a Czikornyai és Patza polcai előrébb valóbbak. Mintha a múlt ismételné magát, mert tavaly pont ezt a sorrendet követtem, aztán persze össze is futottam Emilyvel. Kíváncsi vagyok mi lehet vele. Talán hozzá is el kéne mennem látogatóba, ha már Londonban járok. Nem hiszem, hogy mostanában visszatérek ide.
          Ahogy kilépek a könyvesboltból megcsap megint az a bizonyos meleg, amit csak az Abszol út környékén lehet érezni. Nem tudom mi okozza ezt az anomáliát, mert a motoron bőven elkél a dzsekim, most viszont leveszem magamról. Hiányzott már a bőr érintése, de a pólóm bőven elég most. Megindulok a kávézó felé, ahol be tudok majd kapni egy pár falatot és át tudom nézni a mai híreket. Az úton sétálva azonban egy új eddig nem tapasztalt illat csapja meg az orrom. Valamikor az év folyamán nyitottak egy virágboltot és ennek bódító illata volt az, ami odavonzotta a figyelmem. Kicsit olyannak érzem magam, mint egy kisgyerek, aki új játékot talál.
          Vonzza a tekintetem a színkavalkád és az illat is, az egzotikumok, de nem igazán tudom mégis miért kéne vennem virágot. Nem tudom senkinek sem odaadni. Kivéve, ha tényleg elmegyek Emilyhez, de mivel nincs megbeszélve nem kockáztatok. Főleg, mert ahogy elnézem van néhány olyan virág is közöttük, amik igencsak mágikus eredetűek. Csak úgy véletlenszerűen odaadni egy utcán közlekedőnek, ha felsülnék nem kéne. Egy valami mégis odavonzza a figyelmem. Azt hittem rosszul látok, ezért odamegyek a bolthoz.
          - Jó napot, Mr. Montrego!
          Hangosan köszönök, mert úgy látom eléggé el van veszve a virágok sokasága között. Azt viszont nem hittem, hogy a Godrikot valaki otthagyja, hogy egy ilyen takaros helyen dolgozzon. Biztos valami nő van a dologban, mert másként nem tudom elképzelni, hogy a híres Montrego család egyik örököse egy virágboltban dolgozzon.
          - Azt hittem, hogy sikeresen felvételizett a Godrik Akadémiára. Hogyhogy mégis itt van?
          Beszéd közben meglátom a felénk közeledő hölgyet, amiből már kezdem sejteni, hogy nagyot tévedtem a munkával kapcsolatban. A Godrik még mindig ott lehet az esélyesek között, viszont a szerelem is. Igazán csinos a hölgy bár az is igaz, hogy Mathiashoz kicsit idősnek tűnik. De a szerelem kifürkészhetetlen, így biztos vagyok benne, hogy az életkor nem lehet akadály. Még akkor is, ha saját magam nem hiszek a nagy korkülönbséges szerelmekben.
          - Sajnálom, azt hiszem tévedtem – vakarom meg a fejem zavaromban, majd hónom alá csapom a könyvet, amit vettem és megfogok egy boglárkát. Igazán szép virág. – Csodálom azokat, akik képesek minden virágot megtalálni és tökéletes csokorba gyűjteni őket. Minden virágnak van valamilyen jelentése, amit a nők nagyon ismernek és ha valami olyan virágot ad az ember, ami az elképzelésüknek nem megfelelő azonnal megsértődnek. Látod, ez a boglárka a vonzerőt és bájt szimbolizálja a nőknek. De ott az a gardénia már utalhat titkos szerelemre is.
          Visszateszem a virágot, mielőtt még rám szólnának, hogy elhervad.

zene:ToS: Guns For Hands


’A vágy eleven bizonyítéka, az emberi sóvárgás és a
földi odaadás egyedüli és legékesebb tanúbizonysága. '

Lya utolsó levele egyértelmű volt. Meghív magához. Igazából nem tudom mi aggaszt jobban, az invitáció vagy mindaz ahogy alakulni készülnek a dolgok. Valójában örülök, nagyon is örülök, de azt hiszem normális, hogy az idegesség egyre jobban mardos belülről.
Korábban volt jó sok ügyem jó sok novel, szóval mondhatnám, hogy nem kell a szomszédba mennem tapasztalatért, de mégis csak így van. A közbeeső amnesia nem volt épp szerencsés húzás, és ha úgy vesszünk olyan, mintha újra vesztettem volna el a…
Szóval Clemet sorolnám egyedül olyan valamirevaló valódi barátnőnek, akivel a tapasztalataim kellően relevánsak. És meglepő módon a vele megesett dolgok nem a pozitivitásukról híresek, mert ha úgy lenne, akkor nem London utcáin sétálnék és nem Lyanának keresnék ideális ajándékot, vagyis virágot. Hanem neki.
Kutatásom már kezdem egészen feladni. Enyhe csalódottsággal fog el a keserű gondolat, hogy nem kellett volna mindent az utolsó pillanatra halasztanom, de addig addig húztam a dolgokat, ameddig csak lehetett. Nem azért, mert ne lelném ebbe örmömöm, hanem mert maga az egész tény hogy Lyanához megyek látogatóba kellően abszurd. Lya gyönyörű, lenyűgöző és szinte biztos vagyok benne, hogy a felmenői közt minimum egy de inkább több vela is megfordult. Az a földöntúli báj, ami sugárzik belőle csak nagyon keveseknek adatik meg, s ehhez megtalálni az ideális ajándékot szinte lehetetlen. Én pedig maximalista vagyok és nem érem be sem olcsóval, sem egyszerűvel. Szóval nem elég egy pezsgő, hogy arcon löttyintsen vele, akkor tegye már ezt jó drágával legalább. Mint szilveszterkor.
A gondolat mosolyt csal arcomra, és nyomban le is fékezek az utcán, mert a szembe oldalon a jó illat mellett a színkavalkád tűnik fel.
Virág! Nem is akármennyi és nem is akármilyen!
Megörülök, és a szívem hevesebben kezd verni, a tudatra, talán tényleg szerencsém lesz. Átvágtázom a túloldalra figyelve, hogy el ne üssön semmi se lehetőleg, mert nem szeretnék a lány lakása és talán ágya helyett a Mungóban vagy ami még rosszabb, egy mugli kórházban kikötni!
Két perc alatt felmérem a kínálatot és újabb két perc kell, hogy totálisan elvesszek a virágözönben. Van itt minden. Dália, Azálea, Harmatfű, Selyemvirág, Orgona, Fragepáni, Levendula, Orchidea, Ciklámen, Játszint, Orchidea…
A bőség totális kavalkádja.
A tulajdonosnő ugyan próbál segíteni nekem, de semmit nem érek vele. Jobb is, hogy nem tartom fel, mert jönnek hozzám hasonló lelkes vásárlók, akikre rá kell szentelnie a figyelmét. Nem hibáztatom.
Már épp nagyban belemerülök egy szép csokor nárcisz összeválogatásába, mikor ismerős hang csendül fel a hátam mögött. Jól tudom kihez tartozik, mindössze a hang éle már már. Nem olyan parancsoló vagy követelő, mint eddig.
Megfordulva nem is csalódom, Fawett prof áll velem szemben. Meglep, hogy laza, talár nélküli stílusban nyomja, de egy mugliktól hemzsegő utcán nem is elvárt a süveg viselete.
Alaposan végigmérem a bőrkabátos viseletet és egy Tanárur’-t kinyögök tiszteletem jeléül. Nem tudom hova fog fajulni a dolog, de az biztos nem időzhetek itt sokat. Nem Willow az oka, hanem az, hogy késésben vagyok. Ráadásul még döntenem is kellene…
 - Azt hittem, hogy sikeresen felvételizett a Godrik Akadémiára. Hogyhogy mégis itt van?
Már épp szóra nyitnám a szám, mikor folytatja.
- Sajnálom, azt hiszem tévedtem.
- Nem, nem tévedett. Valóban felvettek a lénygondozói szakra… - kezdem a magyarázkodást. - … csak tudja, a tanév nem most kezdődik, és addig itt maradok, Londonban.
Kissé furan jönne ki az, hogy a barátnömnél, vagy sokkalinkébb a leendő barátnömnél, szóval ezt nem teszem hozzá, hanem csak kínosan udvariasan mosolygok. Ugyan a férfi már nem a tanárom, mégis kissé kínosnak érzem a szituációt. Végtére is ez bizalmas dolog, nem?
– Csodálom azokat, akik képesek minden virágot megtalálni és tökéletes csokorba gyűjteni őket. Minden virágnak van valamilyen jelentése, amit a nők nagyon ismernek és ha valami olyan virágot ad az ember, ami az elképzelésüknek nem megfelelő azonnal megsértődnek. Látod, ez a boglárka a vonzerőt és bájt szimbolizálja a nőknek. De ott az a gardénia már utalhat titkos szerelemre is.
Eltöprengek a monológon. Van igazság a szavaiban, félek, túl sok is. Minden növény szimbolizál és a jelkép igazán erőteljes hatást gyakorolhat. Nem akarom elszúrni a dolgot újra. Semmiképpen nem. Szóval nem árt megfontolt és alapos döntést hoznom.
- A boglárka valóban azt szimbolizálja…
Biccentek, miközben nézem, ahogy Willow visszadobja a kezébe tartott csokrot. A boglárka képe Clemet idézi bennem, hisz neki volt a kedvence. Sosem fogom elfelejteni, mikor lóheréből transzformáltam egyet. A szeme, ami úgy örült…
- És smit gondola a liliomról? Túl elcsépelt?
Ha már ilyen nagy botanikus és virágszakértő, hát lássam valami hasznát. Még a végén a suliban egyszerre két tantárgyat is oktatni fog… az mekkora móka lenne!

A virágok nyelve sokszor beszédesebb minden emberi szónál.

          Nagy volt a megdöbbenésem, mikor egykori tanítványom szembe kerül velem egy virágbolt előtt. De örültem neki, és összességében jó érzéssel tölt el ez a találkozás. Eleinte azt gondoltam, hogy nem szükséges majd nyomon követnem a diákok életét a Roxfort után, és igazából ezt még most is így gondolom, de azért nem kell félni egy találkozástól. A kedves érdeklődés lehet ugyanolyan fontos, mint a nyomon követés. Ráadásul a Godrickkal szeretném majd felvenni a kapcsolatot, és minden diákot, aki valamilyen módon az aurori pályára készül elvinni oda az iskola ideje alatt. Látnák már azelőtt, hogy milyen egy kiképzés, hogyan épül fel az aurori pálya és beszélhetnének korábbi diákokkal, akik elmondják a véleményüket. Én nagyon örültem volna annak idején egy ilyen lehetőségnek.
          Örömmel hallom, hogy végül mégis sikerült felvételt nyernie a főiskolára, és csak én láttam félre az egész helyzetet. Bevallom, tényleg meglepett volna, ha a Montrego család bármely tagja engedi azt, hogy egy virág boltban dolgozzon Mathias. De úgy látom sok dolog változott azóta, hogy én a Godrickra jártam. Nekem még muszáj volt egy hónappal korábban megjelennem ott, és mivel nagyon rossz volt a helyzet otthon, inkább oda is költöztem. Így viszont bőven volt időm megismerni Hertfordshire városát. Azt hiszem, az a szabadság érzés, amit azóta is hajkurászok már ekkor elkezdődött.
          És ha így alakult, akkor körbenézek kicsit. Egyszer volt egy barátnőm, aki nagyon értett a virágkötészethez, és rám ragadt néhány dolog, de azóta nagyon sok mindent felejtettem. Az ő kedvenc virága volt a boglárka, ezért mindig volt nála egy csokorral belőle.
          Sóhajtok kicsit, mert mostanában eléggé össze vagyok zavarodva. Tudom, hogy elfelejtettem valamit, az érzések ott vannak bennem, de nem tudom megmondani mi az. Amíg viszont egy fura érzésnél nem lesz több, addig nem fogom bolygatni. Addig csak a jelennek élek, és csak azzal foglalkozok, amik valójában fontosak nekem.
          A csokorral kapcsolatban viszont azt látom, hogy Mathias is ért hozzá valamennyire, de talán kell neki a segítség mégis. Körbenézek a virágokon, amikből bőven lehet válogatni, ezért nehezebb lesz tanácsot adni úgy, hogy nem ismerjük az illetőt, akinek a csokor készül.
          - Nos, a liliom lehet jó választás. Erős az illata, ezért más illatos növényt nem javaslok mellé, mert úgyis elnyomná. Egyébként a gazdagság és büszkeség, az ártatlanság jelképe. A muglik a keresztény festményeiken használják elsősorban. Egyébként a kék jelentése, hogy titkos hódolótól van – itt jelentőségteljesen nézek rá, mert akár ezt is el tudom képzelni. – A narancs gyűlöletet, a fehér pedig ártatlanságot, tisztaságot és szüzességet, reményt jelképez. Ezek alapján a fehéret javasolnám, de központi virágként egy csokorba. Persze, ez függ a hölgytől is. Azon kellene elgondolkodni, hogy illik-e akár látványban is a hölgyhöz, akinek készül a csokor.
          Vannak virágok, amiket mindenkinek lehet ajándékozni, de ha valakinek van egy kedvenc virága, akkor érdemes aköré építeni egy csokrot. A liliom jó választás lehet, de kevésbé hangsúlyos virágokat érdemes mellé rakni, mert önmagában elviszi a csokrot. Feltéve, ha több féléből készül a csokor, és nem csak egyből. Akkor azért jóval egyszerűbb a helyzet.
          - Esetleg tudja a hölgy kedvenc virágát? Ha nem, akkor melyik jut róla először eszébe?

zene:ToS: Guns For Hands


’A vágy eleven bizonyítéka, az emberi sóvárgás és a
földi odaadás egyedüli és legékesebb tanúbizonysága. '

- Nos, a liliom lehet jó választás. Erős az illata, ezért más illatos növényt nem javaslok mellé, mert úgyis elnyomná. Egyébként a gazdagság és büszkeség, az ártatlanság jelképe. A muglik a keresztény festményeiken használják elsősorban.
Szórakozottan játszik egy kövirózsa szárával. Pillantásom nem Willow-t fürkészi, hanem a kínálatot. A koszorúk az üzlet jobb oldalán sorakoznak, szépen rendben, az évszaknak megfelelő díszítéssel, de akadnak félkész darabok is, mik valószínűleg arra várnak, hogy leendő gazdájuk megálmodja a további díszítésüket.
A narancs gyűlöletet, a fehér pedig ártatlanságot, tisztaságot és szüzességet, reményt jelképez. Ezek alapján a fehéret javasolnám, de központi virágként egy csokorba. Persze, ez függ a hölgytől is. Azon kellene elgondolkodni, hogy illik-e akár látványban is a hölgyhöz, akinek készül a csokor.
- Nem is tudtam, hogy ennyire fontosak a színek...
Nem tudom kinek is mondom mindezt. Az egykori tanáromnak, a morcos eladónőnek, a közelemben tébláboló másik vásárlónak vagy egyszerűen csak magamnak. Összességébe talán leginkább egy félig hangosan elkottyintott gondolat volt, nem több...
- Esetleg tudja a hölgy kedvenc virágát?
Ha tudnám nem állnék itt már negyed órája, szerencsétlenül...
Kedvem lenne csípősen visszavágni, de nem akarok tiszteletlen leni és csak a bennem tomboló feszültség mondatná velem mindezt. Hát csak nemet intek a fejemmel. Nem kellene szégyellenem hogy nem ismerem Lyát, de akaratlanul is Clem ugrik be. Az övét tudnám.
- Ha nem, akkor melyik jut róla először eszébe?
Most nézek Willow-ra először. Most nézem meg őt alaposan magamnak. Hiába benne jár már a korban, azért még mindig jóképű. Így motorral, biztos minden mugli nő csorgatja is a nyálát utána. És nem mellesleg még kedves is. Valahol megértem Balmoralt, hogy vette a fáradtságot és széttette neki a lábát... már ha valóban igaz a pletyka.
- Hát... nem a liliom!
Nevetem el magam. A lilom túl erőteljes, túl intenzív, noha a virág alakja és kinézete tökéletesen illene Lyanához. Visszatérek inkább a fehér rózsáktól roskadozó elegáns kristályvázák mellé. Ránézek egy szálra, kiemelem és úgy teszek mintha nagyon fontos lenne az összes szirmát megvizsgálnom a tökéletes mértani pontosság érdekében, miközben megszólalok:
- No és maga, tanár úr? Mi járat? Pont itt?
Rásandítok a mondat közepe felé, majd a növények felé biccentek. Az egyértelmű, hogy én mit bénázok össze. A kérdés az az, hogy ő miért állt meg? Csak miattam? Nem, ez kizárt!
Fawcett professzornak biztosan jóval nyomósabb érve van arra, hogy itt rontsa a levegőt. A kérdés csak az, ki miatt teszi mindezt...?
Ha pedig az illető az egykori roxfortos iskolatársnőm, akkor lehet el kellene magyaráznom a segítőkész férfinak, hogy ez a kis affér, amit valószínűleg szerelemnek titulál könnyedén az állásába is kerülhet...

A virágok nyelve sokszor beszédesebb minden emberi szónál.

          Nem gondoltam volna korábban, hogy ennyire furcsa lesz majd egy diákommal találkozni. Főleg olyan diákommal, akivel igazából már bármiről beszélhetünk. Mondjuk nem a legjobb ha a saját magánéletünk a téma, de valahol el kell kezdeni. Főleg, ha nem feltétlenül szeretném a beszélgetés túlnyomó részét a virágokra fordítani. Tudom én, hogy fontosak, de azért nem a legfontosabbak. Látszólag most mégis errefelé halad a beszélgetés, így maradok a virágoknál, és igyekszem minden kérdésre válaszolni. Legalábbis azokra, amikre még bizton mondhatom, azok tényleg úgy vannak.
          - Igen, a színek legalább olyan fontosak, mint maguk a virágok.
          Bár nem szoktak tudomást venni róla a férfiak, sőt talán a többség nem is tud róla, hogy maguknak a virágoknak is van jelentése. Mindegy is, az már legyen az ő dolguk. Az enyém az, hogy a párom mindig a legjobbat kapja. Már, ha lesz egyszer olyan, aki meg is érdemli azt.
          Látom, hogy egykori tanítványom bajban van a virágokkal, ezért próbálom rávezetni kicsit másként a megoldásra, miközben én is keresem a tökéletes darabot. Szinte szomorúan látom, ahogy visszateszi a liliomot a helyére, de egyszer nem az a megfelelő virág, akkor valószínűleg más lesz a tökéletes megoldás. Azt tudom, hogy Emilynek, Esmének vagy Gretának milyen virágokat vinnék, de egy teljesen ismeretlen nőnek nem tudom, hogyan lehetnék a segítségére.
          - Én? – kicsit meglepődve kérdezek vissza. – Nos, én beugrottam a Czikornyai és Patzába néhány könyvért az új tanévhez, aztán elmegyek majd ebédelni valamit.
          Hogy mi lesz utána? Még nem tudom. Akarok tárgyalni Emilyvel is a lakásról, másrészt viszont nem állíthatok be csak úgy hivatlanul. Szóval valószínűleg hazamegyek és elkezdek készülni az iskolára, összepakolom a holmimat.
          - Aztán valószínűleg hazamegyek, hacsak addig nem kapok egy üzenetet Ms. Deantől. Ez esetben megbeszélném vele a londoni lakásom eladását neki.
          Egy idő után már nyűg a két lakás, és ahhoz nem is kötöttek olyan nagyon jó emlékek, ezért nem is volt számomra meglepő mennyire hamar meghoztam a döntést azzal kapcsolatban. Igen, azt hiszem, akkor neki vihetnék egy csokrot. Csak később kapcsolok, hogy talán félreérthet, hiszen nem tudja mivel foglalkoztam korábban, így meg is lepheti, hogy van itt is egy lakásom, ami igazából ajándék volt, és csak a szerencsémnek köszönhettem, hogy nem kellett visszaadnom.
          Azt nem tudtam, hogy Mathias esetleg tud-e róla, mi van most vele, legalábbis a lakhatással kapcsolatban. Magyarázkodni viszont nem akartam. Nem szorgalmaztam a diákokkal való kapcsolatot, de Emily már nem volt a diákom. Szóval akárhogy is néztük, én nem láttam volna okot arra, hogy valami elválasszon minket.
          - Ön tartja valakivel a kapcsolatot az iskolatársai közül? Vagy bőven elég lesz annyi is, hogy találkoznak a campuson.
          Oda mondjuk nem mindenki ment, ha jól tudom, pedig vannak nagyon tehetségesek, akik megérdemelték volna, hogy főiskolára mehessenek. De az ellen nem lehet mit tenni, ha maguknak más sorsot szántak. Viszont ezúttal két évfolyam ballagott, és pont ezért kicsit jobban össze is tudtak szokni az iskola idő alatt. Jó ötlet volt a nyolcadév, még akkor is, ha ránk, tanárokra kicsivel több munkát hárított. Egy évet azonban ki lehetett bírni.
 

zene:ToS: Guns For Hands


’A vágy eleven bizonyítéka, az emberi sóvárgás és a
földi odaadás egyedüli és legékesebb tanúbizonysága. '

- Én? Nos, én beugrottam a Czikornyai és Patzába néhány könyvért az új tanévhez, aztán elmegyek majd ebédelni valamit.
A meglepődés nem ér váratlanul. A válaszra pedig hümmögve nyögöm ki, hogy hát érthető. Mert érthető. Valóban teljesen normális hogy egy tanár útba ejti a könyvesboltot, és utána elsétálva mellettem megáll, no de kinek válogatja a virágot? Mert nem nekem segít ilyen nagy lelkesen az biztos.
Nem tudok sokat Fawcett professzor magánéletéről. Nemcsak azért, mert tanár és mert a professzorom volt, ennél fogva tabu az iskoláéban ilyenekről beszélni, hanem azért is, mert közel sem voltunk ilyen szoros viszonyba. Tudok róla dolgokat, nem tagadom, de ennek jó része pletyka csupán. Olyan, ami megbízhatatlan, kétes forrásokból származik, és ezekre alapozni egy egész véleményt... ostobaság. Én pedig minden vagyok, csak ostoba nem.
Kezembe fogok egy adag cikláment. A cserepe kissé nedves. Tudom, ezeket árnyékos helyen kell tartani és hűvösbe. Lyanánál vajon hűvös van? Nem hiszem. Mellé valami finomat képzelek el, és tavaszi langymeleget. Azt a fajtát, ami kellemes és amitől jól érzed magad.
Nem, a ciklámen nem nyerő. Azt inkább képzelem el Balmoralhoz. Iskolatársnőm, aki hűvös és még griffendéles is, gyakran volt szóbeszéd tárgya ráadásul legtöbbször Fawcett professzorral hozták hírbe. Vajon igaz? Vajon neki válogat?
A férfira sandítok. Nem illik rákérdezni és nem kellene szóba hoznom... mégis érdekel...
Már épp szóra nyitnám a szám, hogy kérdezzek, de a másik beelőz.
- Aztán valószínűleg hazamegyek, hacsak addig nem kapok egy üzenetet Ms. Deantől. Ez esetben megbeszélném vele a londoni lakásom eladását neki.
Megdöbbenve pislogok. Dean? Miss Dean? Emily Dean? Valóban? Hát neki lesz a virág? Neki kedveskedne? Hozzá igyekszik?
- Ejha...! - nyögöm ki és nem palástolom meglepettségem egy percre sem.
- A jelek szerint akkor nem csak én vágtam nagy fába a fejszémet.
Elmosolyodom olyan barátilag. Ismerem Dean-t nagyon is jól. Kedves lány, többnyire. Azokat, akiket szeret igazán értékeli és megbecsüli. De mindemellett igazi aranyvérű. Sokat köszönhetek neki, nem tagadom, de nem egyszerű vele... Mondjuk én mindig is a barátja voltam és az is maradok.
- Egy világhírű táncosnő sem egyszerű, de Emily... sok sikert, Fawcett.
Biccentek miközben figyelem a férfit, ahogy válogat a növények közt. Hangomban nyoma sincs gúnynak, mindössze az elismerés jelét érezheti ki belőle. Valóban csodálom, hogy ennyire nyíltan felvállalja a dolgot. Nem sokat vállalják be. És persze ott van a korkülönbség is. Most már evidensen nem akadály a tanár-diák alul-felül rendeltség, de a távolság továbbra sem egyszerűsíti meg a dolgaikat. Minden esetre ez nem rám tartozik.
- Nem is tudtam hogy van lakása. És hogy Emily pont azt keres.
Ezt valahogy sikeresen kifelejtette a legutóbbi leveléből. Hm, érdekes.
- Ön tartja valakivel a kapcsolatot az iskolatársai közül? Vagy bőven elég lesz annyi is, hogy találkoznak a campuson.
- Nos... - térek vissza a rózsák szekciójához. - Valójában nem igazán. A nyaram jó részét külföldön töltöttem a húgommal, és a barátommal. Talán ismeri Eric Lestrange-et. Emilyvel ugyan levelezek, de mással jelenleg nem kommunikáltam az elmúlt... két hónapban.
Furcsa belegondolni hogy már vége az iskolának és elkezdődik lassan egy másik. Nincs meg a bizsergető izgalom az egyetem után egyelőre. Most még minden energiámat leköti Lyana. És persze az, hogy ő meg én mi legyünk.

A virágok nyelve sokszor beszédesebb minden emberi szónál.

          Lassan készen vagyok a válogatással. Ez a virág téma nagyon messze áll tőlem, még akkor is, ha van növény a lakásomban. Muszáj volt tennem oda, hogy akkor is legyen egy kis élet ott, mikor én a Roxfortban vagyok. Bár a locsolás azért körülményes, volt növényem, ami már ki is száradt, de ettől még jól érzik ott magukat. Nagyon jót tesz nekik az a lakás, jót sikerült választanom. Most már csak azt kell eldöntenem, hogy mi legyen a Londonival, mert kicsit inkább tehernek érzem. A fekete fellegek már elmentek felőlünk, még akkor is, ha a mágia szeszélye egy olyan probléma, amit minél előbb meg kéne oldani. Mi lenne, ha valaki besétálna egy olyan helyre, ahova nem kéne neki?
          Felhagyok a virágok nézegetésével. Úgy döntök, hogy mégsem ez lesz az, amit magammal viszek a találkozóra, ha esetleg mégis összejönne. Bár tudok néhány dolgot a virágokról, azért mégsem annyit, mint egy virágos. Ha mondjuk a kezembe fognék egy flamingó vagy vitorla virágot, akkor azoknak már biztos nem tudnám megmondani a jelentését. Annyit azért nem voltunk együtt az exemmel, és a tudásom is kopott. Igazából ezeket is csak azért jegyeztem meg, mert befürödtem velük, mikor megleptem velük őt.
          Másrészről viszont meglep, és elgondolkodtat kicsit, hogy miért kíván sok sikert. Tényleg nem értem a dolgot, hiszen úgy érzem, semmi olyat nem mondtam vagy tettem, ami indokolttá tenné. Végül azért mégis rájövök, hogy mi lehet a félreértés tárgya. Bár, eddigre már megelőz kicsit.
          - Igen, van egy Londonban. Még tavaly nyáron adtam bérbe Ms. Deannek, mert már akkor is úgy éreztem, sok nekem a két lakás úgy, hogy a Roxfortba költözök lényegében. Perth-ben van a másik lakásom, ahol ténylegesen lakok is.
          Nem igazán akarok belemenni az egésznek a történetébe. A londoni lakást soha nem éreztem magaménak, és nem is igazán volt rá szükségem az országot járva. Már akkor is ki volt adva, de csak a nyüg volt vele, mindig vissza kellett nézni, ha elromlott valami, akkor megjavíttatni. Megfogadtam, hogy még egyszer nem megyek bele, de Emily kedvéért megtettem. De ennek is véget akarok vetni.
          - Szeretnék megelőzni egy pletykát vagy inkább félreértést. Nem, Ms. Dean és én nem alkotunk egy párt. A kisasszony kedves és figyelmes, de ennyi. Nem vonzódom hozzá. A virág csak figyelmesség lenne, de nem hiszem, hogy eljutok hozzá a mai nap folyamán, szóval felesleges is vennem bármit is.
          Azért körbenézek a kínálaton talán találok valamit magamnak, ami miatt megérné hazacipelni a növényt. Mondjuk valami jó szárazságtűrőt, ami nem kaktusz. De közben már terelem is el a témát arra, ami talán nekem is kényelmesebb és könnyebb, mint a virágok és a szerelmi életem. Nem hiszem, hogy valaha meg fogok nősülni, és ha mégis, akkor ki tudja mikor lesz majd belőle valami. Bár, most már akkor nagyon el kéne gondolkodnom rajta, ha komolyan gondolom. A világ és az ország járása nem éppen családalapításra való.
          - Volt szerencsém néhány Lestrange-hez, de Ericet nem ismerem. – Ő már valószínűleg nem az én generációm tagja, és nem is tanítottam. Mivel nem annyira mozgok a varázsvilág belső köreiben, mint Kean, még a neve se volt eddig előttem. – Ez valahogy nem szokatlan. A diákok nem igazán szokták tartani a kapcsolatot, ha jól sejtem. Legalábbis annak idején én csak azokkal találkoztam, akik szintén a Godrickra jártak.
          Sóhajtok egyet, mert nagyon nem hiányoznak azok az idők. Pontosabban, ha jobban belegondolok, most megint pont azokat az időket éljük. Hiszen akkor is egy háború után voltunk. Már csak abban reménykedtem, hogy többet nem kell megélnem, mert nem tudom túl tudnám-e élni.
          - Ne haragudjon, de nincsenek jó emlékeim a Lestrange-ekről, ezért ha tehetem kerülöm őket.
          Ahogy volt még néhány ilyen varázsló család. Igazából a Rowle-ok is ilyenek, csak Kean az, akit ismerek annyira, hogy ne kerüljem. Még egyszer végignézek a standon, és végül odamegyek egy cserepes orchideáért. Ez még nekem is jól jöhet vagy odaadhatom Emilynek is, ha úgy alakul.

zene:ToS: Guns For Hands


’A vágy eleven bizonyítéka, az emberi sóvárgás és a
földi odaadás egyedüli és legékesebb tanúbizonysága. '

- Igen, van egy Londonban. Még tavaly nyáron adtam bérbe Ms. Deannek, mert már akkor is úgy éreztem, sok nekem a két lakás úgy, hogy a Roxfortba költözök lényegében. Perth-ben van a másik lakásom, ahol ténylegesen lakok is.
Megütközve pislogok fel. Egyrészt fogalmam sem volt hogy Mr. Fawcett ennyire tehetős, hogy két háza is van és ráadásul hogy ennyire jó viszont ápol az egyik háztársammal. Vagyis egykori háztársammal. Persze lehet, hogy ők másképp látják a helyzetet és evidensen másképp is élik meg. Csak talán számomra különös és fura ez a jó viszony... Ellenben, ki vagyok én hogy megítéljek bármit vagy bíráljak?
Hümmögve bólintok és inkább a virágok válogatására koncentrálok. Szeretném a lehető legtökéletesebb csokrot összeállítani, mert ez a lány csakis azt érdemli.
- Szeretnék megelőzni egy pletykát vagy inkább félreértést. Nem, Ms. Dean és én nem alkotunk egy párt. A kisasszony kedves és figyelmes, de ennyi. Nem vonzódom hozzá. A virág csak figyelmesség lenne, de nem hiszem, hogy eljutok hozzá a mai nap folyamán, szóval felesleges is vennem bármit is.
- Nem kell magyarázkodnia, taná....
Elakaldok. Egyrészt kellően kínos az egész. Már az, hogy úgy érzi meg kell indokolnia a tettét. Aztán meg persze ott a tény amire féúton döbbenek rá, hogy Willow Fawcett már nem a tanárom. Így kicsit összezavarodva pislogok, minek is nevezzem a férfit előttem. Jó ismerősnek biztos nem, barátnak még kevésbé...
Inkább hagyom az egészet a francba és kiveszek egy újabb virágot, miközben közlöm.
- Nem tartozik rám a magánélete, ahogy Dean-é sem. Egyszerűen csak... furcsa lett volna.
Vállat vonok. Nem ez lett volna az első pletyka és az első tanár-diák viszony sem az iskolában. Tudom hogy volt már sok ilyen, mint pl Gray, az inspektor és Delacour ki nem mondott nyílt viszonya. Állítólag egyszer maga McGalagony kapta őket rajta Brandon irodájában... aztán hogy ebből mi igaz ténylegesen a fene se tudja...
Gondolataim eltereli Willow Eric említésével. A barátomról alkotott összkép rend szerint nem épp pozitív az emberekben. Eric teszi is róla, hogy így legyen. A legtöbb gazdag férfi feleségét az ágyába csábítja, elnyeri a kaszinón vagy kátyán a vagyonuk jó részét és mellesleg ha sokat iszik még a száját is kinyitja. Ugyanakkor azért elég jó barát, sokat segít annak, aki fontos a számára. Miután félig együtt nőttünk fel, olyan mintha a testvérem lenne. Így én egy olyan oldalát ismerem, amit evidensen talán senki sem, kivéve B-t. Nem lep meg tehát, hogy Fawcett így reagál rá, mikor szóba hozom, ahogy az sem hogy elítéli. Nem kicsit hanem maximálisan. Nem kell kimondania, az arcára van írva.
- Akkor ugyanúgy nem lehetne a Malfoyokról, a Nottokról vagy az Averykről sem. Vagy akár a saját családomat is ide sorolhatnám. Persze... ez nem hiba.
Teszem hozzá, igyekezve menteni a helyzetet.
- Igazából azt sem tudom ki került be a Godricra, de majd kiderül a szemeszter kezdetével.
Valahol vágyom rá, valahol tartok tőle. Kettős érzéseim vannak az egyetemmel kapcsolatban, de B szerint ez teljesen normális. Hisz új környezet, ismeretlen terep, stb...
- Nos, köszönöm a segítségét. Jó volt látni önt... - biccentek Willow felé, mikor a kezemben lévő nagy csokor virágot elégnek ítélem meg. A virágárus boszorkány kezébe nyomom hogy selyempapírba csomagolja és a zsebembe nyúlva előkapom a sarlókat, hogy kifizessem őket.
- Sok sikert kívánok a házeladáshoz. És üdvözlöm Emily-t!
Biccentek, és kissé félszegen hátba verem a férfit, majd a kezemben a virággal elindulok az utcán tovább, hogy a Hyde parkon átvágva a lányhoz siessek, aki életem szerelme. S ekkor még itt nem is sejtem, hogy milyen meglepetéseket rejteget nekem a park, azon kívül hogy rendszeresen eltévedek benne.

Köszönöm a játékot!