+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  99/2000-es tanév
| | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | |-+  Roxmorts
| | | | | |-+  Madam Puddifoot kávézója
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Madam Puddifoot kávézója  (Megtekintve 6114 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2018. 09. 02. - 12:00:05 »
0




Egy kávéház, melyet főképp a szerelmespárok látogatnak előszeretettel. Be kell vallani, hogy mást már eleve az ízléstelen dekoráció távoltartana... Pontosan ezért többnyire kétszemélyes asztalok találhatóak a rózsaszín, túlcicomázott helységben, de hátul, egy eldugottabb szakaszon többszemélyes asztalokkal is találkozhatunk.
A hely a diákok roxmortsi látogatásai alkalmával zsúfolásig megtelnek, még annak ellenére is, hogy olykor felreppen a pletyka, itt bizony szerelmi bájitalt rejtenek az italokba. Persze lehet, hogy a rózsaszín pompa éppen ezért nem zavar senkit sem...  
Naplózva

Lottie Lowell
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2018. 12. 03. - 19:46:47 »
+1

Lottie & Morgan

Kellemes találkozás a Roxfortban

Ma a Roxmorts faluban lesz egy előadásunk, aminek én kimondottan örültem. Nagyon régen jártam már itt,talán utoljára egy találkozó alkalmával és persze az iskolával. Életem legszebb időszakát éltem az iskolai évek alatt, és ott ismertem meg a barátaimat, akikkel mostanában ritkán beszélünk. Mindeniküknek valami problémái vannak és sok a dolgunk, így kevesebb időnk van egymásra. De jól van ez így, legalább nem pletykálunk egy csomó hülyeségről. Meg mindig lesz beszélgetni való témánk, amit rendesen kifejthetünk ha találkozunk.
Sokat gondolkodunk, hogy a Roxmortsban melyik helyszín volna  a legmegfelelőbb egy színházi előadáshoz, nem igazán van nagy helyiség ott. És a legtöbb hely foglalt pont aznapra. Hmm. Nehéz eset. Mrs. McGalagony-nyal nagyon sokat társalogtunk, arról, hogy hol is lehetne megtartani ezt az előadást. Ő sokat jár oda és ismeri a legjobb helyeket. Szóval ő tud segíteni. Szóba jött ez is meg az is. De aztán egy nagyszerű ötletünk lett. Mi lenne ha a Madame Puddifoot kávézójában tartanánk meg ezt a műsort. Annál is inkább jó lesz ez a hely, mert ez egy szerelmes sztori lesz. Na meg talán azok fognak csak eljönni akiket érdekel ez, és azok lesznek ott akik úgyis ebbe vannak benne.  Legalább nem fogok csupa álmos és unatkozó ábrázattal találkozni a néző téren. Ott megengedik, hogy varázsoljunk is. Oda varázsolunk öltözőket, meg színpadot és kész. Csak nekünk kell majd a ruhát vinni a szerepekhez. Imádom a varázsvilágot!
Én egy kicsit hamarabb érkezek meg a Roxmortsba, mint a többiek. Szeretnék egy kicsit körbenézni. Kíváncsi vagyok mi változott és olyan jó elmerülni az emlékekben. Amióta végeztem a Roxfortban nem jártam itt. A húgommal sem szoktam itt találkozgatni, csak ritkán és csak a Három Seprűben. Habár a legutóbb igen csak felültett a drága, amiért kissé mérges vagyok. Na jó azért, annyira mégsem, hisz a sors kegyes volt hozzám és megismerhettem egy igazán kedves úriembert Mathiast. Vajon most ő is itt van? Azért összefutnék vele is meg a húgocskámmal is, hogy jól megdorgáljam, amiért legutóbb faképnél hagyott. Na jó talán inkább az utóbbival futnék össze a legszívesebben. Lenne egy két kedves szavam hozzá.
A fenébe! Észre se vettem, hogy mennyi az idő rohannom kell, mert mindjárt én magam kések el az előadásomról. Ilyen nincs! Folyton ez történik, amikor nagyon belemerülök valamibe. Még ráadásul sem a húgommal, sem pedig Mathhias-al nem találkoztam, hogy legalább erre foghassam azt, hogy nem vettem észre az időt. A franc essen belé!
Futó lépésben indulok el Madame Puddifoot kávézója felé, nem figyelek semmire és senkire csak rohanok. Ekkor Puff! neki ütközöm valakinek. Szerencsére nem esem el és ő sem. Felpillantok arra, akit elütöttem. De hisz ez Morgan, ismerem, csak nem tudom honnan. Vagy lehet, hogy mégse. Mindegy.
- Ő szia. Bocsi - motyogom neki. - Figyelj a darab után, ha akarod összefuthatunk és akkor jóvátehetem, hogy beléd mentem - hadarom le, egy mosoly keretében.  Rögtön ezután szaladok is be a terembe.
Szerencsémre még épp időben értem be, ahogy látom jó sokan összegyűltek. Ennek örülök. Gyorsan felkapom magamra a jelmezem, elmormolom még magamba a szövegem és már indulok is ki a színpadra. De még mielőtt a porondra lépnék nagy levegőt veszek.
Hatalmas tapsot kapunk, ez pedig mindennél a legjobb. Ezt szeretem a szakmámban, mikor örömet szerezhetek az embereknek. A taps az ami engem éltet, vagyis minket színészeket. Ez jól sikerült. Nagy sóhajtások közepette leszállok a színpadról és bemegyek az öltőzömbe. Kissé lefáradtam. Leülök a székembe, belenézek a tükörbe, hu milyen rosszul nézek ki. Mint egy lestrapált nem is tudom mi.
Ideje leszednem magamról ezt a jelmez, olyan jól fog esni, hogy megszabadulhatok tőle. Micsoda megkönnyebbülés! Fel sóhajtok, mikor már csak egy melltartó és alsó nemű van rajtam. Magamra veszek egy fürdőköpeny féleséget és lehuppanok laza pozícióba a székemre,a  lábaimat asztalra helyezve. ÁH! Ez de jó érzés.
Naplózva


Morgan Williamson
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2018. 12. 16. - 00:12:06 »
+1

Már az elején tudtam, hogy hülyeség a Szárnyas Vadkanban üzletelni. Mégis megtettem időről időre, mert volt, amit csak így lehetett megoldani. Persze ez ritkán történt meg és csak nagyon indokolt esetben. Például most, amikor egy igen ritka közel-keleti cédrusfaanyag beszerzésére volt szükségem. A felsőoktatási jelentkezésemhez le kell adnom egy munkadarabot, én pedig valami igazán nagy dobást szeretnék s egy kis alapanyag kísérlet bizony teljesen jó ehhez. Még időm is van, nem véletlenül kezdtem el ezzel foglalkozni az első félévben. A bökkenő ott kezdődött, hogy miként szerezzem be? Nos, az első roxmortsi hétvégén szereztem kontaktot, a másodikon pedig esedékes volt a találkozó.
Szóval ezen a hétvégén a többiekkel együtt én is kimentem a faluba, csakhogy én nem nassoláson vagy egyéb léhaságokon törtem a fejem, amikor egy félreeső sarkon befordultam, hogy előkerítsem az egyik, címertől megfosztott iskolai talárom, amit a ruhám fölé húzok, csuklyáját pedig fejemre takarom, jótékonyan árnyékolva be arcom, elvégre nem hiányzik, hogy bárki kifigyeljen és gondok legyenek... vékony jégen járok és karácsonykor se szabadulnék a büntetőmunkákról, ha lebuknék. Így vágok át a sikátoron, hogy a túloldalon már a Vadkan ajtaján slisszoljak be pár gyors lépés után.
A füstös késdobáló nyugtalanító atmoszférája melegen, de kellemetlenül is fogad, mert ahol a meleg ott a büdös és itt sem uralkodnak kellemes illatok, inkább dohány, olcsó alkohol és kétes alakok szaga keveredik a kinti nyirkosság szülte kipárolgásokkal, mely még pregnánsabbá avanzsálja a bukét. Igyekszem a csuklya árnyékából körülnézni, a jelek szerint már van is valaki a megbeszélt sarokban. Szóval a pulthoz lépek először és rendelek két lángnyelvet, amikkel a sarokban lévő asztalhoz is lépek. - Egy lángnyelvet a hideg időre? - teszem fel a kérdést, ami meg lett beszélve s a nem feltétlenül megnyugtató tisztaságú pohár feneke koppan is a poros asztalon, a kapcsolatom pedig bólint. Nem az a bőbeszédű fajta, de nem is gond. Szóval leteszem magam a székre, a magam piáját továbbra is egyik kezemben tartva húzom hátra a fejemről a csuklyát. Sajnos neki muszáj látni, hogy ki vagyok, ezt kikötötte... - Itt van. Remélem a pénz is. - a maga lakonikus stílusában csikorogja el rekedtes szavait, ahogy a kisebb csomagot az asztalra fekteti, én pedig a talárom zsebébe nyúlok. - Persze, amiben megegyeztünk. - bólintok nyugodtan, mire ő csak a fejét rázza. Számíthattam erre. - Nem, többe fog fájni, főleg, ha azt akarod, hogy hallgassak... - villantott egy nem túl bizalomgerjesztő mosolyt ahogy kissé heges ráncokba futott az arca arra utalva, hogy találkozott már a kés hegyével. - A megbeszéltnél többet nem fizetek. - rázom meg a fejem, mert nem is tudnék. Unottan lögybölöm meg az italom pókerarccal, mintha nem is érdekelne, hogy mit fog mondani. Drága eladómat ez persze felnyomja, ráadásul alá is becsült, így teljesen váratlanul éri, amikor meglepő gyorsasággal kapja az italt a képébe, ami marni kezdi a szemét, ez a pillanat pedig pont elég, hogy megmarkoljam a kis zsákot a fával, másik kezemmel pedig a talár rejtekéből egy patron perui instant sötétségpor érje a padlót, hogy én a széket hátrarúgva a sötétség leple alatt máris egérutat próbáljak nyerni... csakhogy azt kihagytam a számításból, hogy a talárban futkosáshoz nem vagyok annyira hozzászokva, így el is vágódok, majd a kialakult káoszban érzem, hogy a bokámnál fogva megpróbál valaki visszahúzni. Én ösztönből rúgok ki hátra, hogy halljak egy kiáltást, majd a szorítás lazul, így elhúzom a lábam s kivergődök az utcára, miután kitapogattam a kilincset. Kár, hogy értékes időt vesztettem, mert így kétségbeesett fogócska alakul ki a szűk, középkori alaprajzú utcák zegzugaiban köztem és, a hangok alapján nem egy-, de két üldöző között. Megmondom őszintén, ez nem pont úgy sült el, ahogy szerettem volna s már nem is emlékszem hogy, de végül sikerül csak bevergődnöm egy helyre pár roxfortos diák közé vegyülve. Bent esik le, hogy Puddifoot-nál kötöttem ki a rettenetes giccsből kiindulva. Viszont odabent sincs nyugtom, mert valaki majdnem fellök, de épp, hogy visszanyerem az egyensúlyom. - Bocsi! - nem nagyon figyeltem oda én sem, ez tény. - Nem tesz semmit, majd megbeszéljük. - hadarom el, miközben az is leesik, hogy én ismerem a leányzót, akivel összeütköztünk, még a nyáron találkoztunk Londonban, valami rémlik... de az eszem most nem itt jár, hanem azon, hogy periférikus látásom észleli az ajtó dühödtebb mozgását. Még mindig a nyomomban vannak! Most beltéri fogócska kezdődik, én pedig már nem is tudom, hogy merre járok, ahogy kerülgetem az embereket, igyekszem meglógni. Egy ajtó előtt gázmaszk táskám zsebébe átrakom a kis zsákot, a talárt pedig ledobom, majd így slisszolok tovább immáron farmerban és bőrdzsekiben, hogy egy másik ajtón forduljak be találomra, majd bezárjam azt. Most megállok egy pillanatra és kifújom magam. Hallom a "taláros ajtó" csapódását egyszer, majd még egyszer. Léptek közelednek. Én pedig sietve ugrom a nyitott nagy, kétajtós szekrénybe és zárom azt. Majd tapsot hallok és hamarosan nyílik az ajtó, de nem azzal a hanggal, amit eddig hallottam. Más jöhetett be... megpróbálok hát kicsit úgy helyezkedni, hogy kis rést nyithassak és kileshessek, ám sokat nem tudok leszűrni, mert sikeresen kivágódom arccal előre. Ez nem az én napom! Felnézve pedig a "lökdöső" lánnyal találom szemközt magam, akinek már a neve is beugrik. - Kérlek Lottie várj, megmagyarázom! - emelem fel azonnal a kezem csitítóan, mert biztos vagyok benne, hogy most a frász jött rá... elvégre most estem ki a szekrényéből, a... szemmel láthatólag az öltözőjében. Kompromittáló. Mondjuk neki is.
Naplózva


Lottie Lowell
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 01. 03. - 15:13:51 »
+1

Lottie & Morgan

Kellemes találkozás a Roxfortban

Ahogy a megérdemelt pihenésemet töltöm a székemben hirtelen valaki kivágódik az szekrény ajtón, hatalmas csattanással. Én meg úgy ugrok fel a székből, mint akibe áram ütött. Lepillantok a földön fekvő illetőre. De hisz őt ismerem. Morgan. Igen azt hiszem Morgan-nek hívják. Mit keres itt és mit akar? Összezárom magam előtt karjaimat, mint egy élve óva csupasz testemet, amit csak egy köpeny takar.
- Te meg mit keresel itt? - kérdezek rá ijedten és mérgesen. Ösztönösen indulnék el az ajtó felé, hogy segítséget hívjak, hogy valaki kirakja. Ám megtorpanok, amikor felemeli kezét csitítóan.
- Kérlek Lottie várj, megmagyarázom! - Megmagyarázza. mégis hogyan? Mit kereset a szekrényemben? Még mindig erősen szorítom köpenyemet és éles tekintetet vetek rá.
- Reméltem is, hogy megfogod. - mondom dühösen. Leginkább az feszélyez, hogy éppen most kellett úgy döntenem, hogy csupán egy köpenyben hagyom el a fürdő helyiséget, amit ráadásul normálisan be sem kötöttem. Ilyen is csak velem történhet meg. - Mit akartál a szekrényemben? - kérdezek rá, miközben azon munkálkodom, hogy fürdőköpenyem kötőjét gondosan összebogozzam derekam körül. Fel segíteni őt a földről, így, nem áll szándékomban. Majd fel áll ha akar, ugyanúgy, mint ahogyan bekerült a szekrényembe. Ideges és izgatott vagyok. Zavartan érzem magamat, ilyen helyzetben még sosem látott senki sem. Tudom, hogy nem vagyok teljesen meztelen, engem mégis zavar, hogy csupán egyetlen rongydarab takarja meztelen bőrömet.
Ha elkezdett beszélni, akkor közben feléje emelem a tekintetemet. Ha pedig nem akkor kissé megsürgetem a magyarázkodását. - Halljam. Kezdj bele! -  hihetetlen, hogy nem tudom megkötni ezt az átkozott izét. Olyan mintha nem akarna engedelmeskedni nekem. Már egy jó néhány perce ezzel az izével kínlódok és még most sem sikerül rendesen megcsinálnom. Ha meg nem kötöm be, vagy nem fogom, akkor nagy a valószínűsége, hogy szétnyílik, mintegy szabaddá téve bájaimat. Azt meg ugye nem engedhetném meg magamnak. Főleg nem előtte.
Remélem megfelelő magyarázattal tud szolgálni, mert különben nem állok jót magamért. Le kell nyugodnom kissé. Nem törődve a kőtővel, inkább összefogom a köpenyt és töltök magamnak egy korty vizet, amit gyorsan be is vedelek.  Oké Lottie. Nem történt semmi, csupán Morgan a szekrényedbe volt és kiesett onnan pont a lábad elé. Ha jól meggondolom ez eléggé nevetséges szituáció. Elmosolyodom kissé. Tulajdonképpen a lábam elé borul egy férfi, ilyet még álmomban sem képzelhettem volna el.
Nem akarom kinevetni, főleg ha még mindig a padlón van. De ha belegondolok tényleg eléggé kínos és vicces ez az egész. Kezemet szájamhoz emelem, hogy eltakarjam azt, hogy nevetek. Meg is feledkezek arról, hogy nincs bekötve a köpenyem. Már majdnem teljesen szétnyílt, amikor is gyorsan és zavartan odakapok, hogy újra összefogjam.
- Oké. - mondom arat amit mond, persze ha mond valamit. De nem is inkább azért, hanem, hogy elfedjem zavaromat. - Tudom, hogy azt mondtam a darab után találkozhatunk. - említem meg. - De nem éppen így gondoltam a találkozást - jegyzem meg rá emelve őzike szemeimet.
Naplózva


Morgan Williamson
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2019. 01. 03. - 15:46:57 »
+2

A bukás általában nem nevezhető mókás folyamatnak, most valahogy mégis az lesz. Már nem egy igazi drámai hanyatlásról beszélünk esetemben, csak egy szekrényből zuhanok ki, illetve a rejtekhelyem buktatom le. A helyzet tragikuma abban lehet, hogy nem nézhettem végig a 'teljes" Lottie műsort. Valóban kár... azonban a szőnyegen hasalva nem pont ezen jár az eszem. Inkább azon, hogy el kell érnem, ne csődítse rám a teljes házat. Biztosan itt ólálkodnak még ezek a rohadékok, elvégre megloptam őket... nem számít, hogy ők is hasonlóban gondolkodtak az én esetemben. Közben elkezdek lassan feltápászkodni, kicsit leporolni magam.
- Na szóval, az úgy volt... - kezdek bele minden magyarázatok ősanyjába már talpra állva, mármint ami a megközelítést illeti. - Hogy én eredetileg nem akartam semmit a szekrényedtől, bár ha már így alakult, meg kell jegyezzem, hogy elég tágas bútordarab és a ruháidról párolgó parfümöd maradványa is meglehetősen kellemes illatú. - mellékvágány? Kétségtelenül, de kell, hogy kicsit összeszedjem magam és a gondolataim, meg azt, hogy mit és mennyit is mondjak el neki. Nem tudom, hogy mennyire bízhatok meg benne. Elvégre csak egyszer találkoztunk még a nyáron, tán Brightonban a tengerparton, aztán az utcabálban töltöttünk némi kellemes időt, de valamelyik barátnője elszólította s utána már nem akadtam rá.
- Tehát a helyzet az, hogy menekültem, mert két sötét alak üldözött és búvóhelyet kerestem. Megtévesztettem őket, így a szemközti ajtón nyitottak be, én pedig ide osontam be és a szekrénybe húzódtam, mert tudtam, hogy ide is be fognak nézni... - nem tudom megállni, hogy ne mosolyodjak el kicsit, ahogy szerencsétlenkedését figyelem, illetve hülye lennék nem észrevenni a bájait, mert mitagadás, Lottie egy igazi szépség. Főleg így. Kezdem magam szerencsésnek érezni balszerencsés helyzetem ellenére is. Ugyanakkor még nem nyugodhatok meg. Bár nyugtalanságom annyira nem mutatom ki, inkább már-már pimasz arckifejezéssel támaszkodom meg lazán pipereasztalának sarkán s úgy vizslatom őt meleg barna tekintetemmel. - Még mindig keresnek valószínűleg, mert... - ekkor hallom meg a döngő lépteket és kaparászást a záron párhuzamban egy kopogással. Csendre inteném Lottie-t, de ő annak ad hangot, hogy nem így gondolta a viszontlátást, én pedig gyorsan döntök s pálcát húzva a fürdő felé intek egyszer, hogy a zuhany meginduljon, másodszor pedig bezárom a fürdője ajtaját, megragadom törékeny csuklóját, hogy behúzzam magammal a szekrénybe, az ajtót pedig magunkra húzom. A két rosszéletű pedig már be is ront a helyiségbe, hogy elképedve nézzenek körbe. Látják Lottie levetett ruháját, majd a fürdőajtó kilincsét kezdik próbálgatni, míg én a szekrény kettőnknek szűkös terében ösztönösen tartom Lottie-t derekánál fogva s nézek vele közelről farkaszszemet, ajkaimmal némán formálva, hogy "egy szót se!" egy vaskosabb, boros hang dörmög a szobában - Hölgyem! Elnézést! - próbálnak neki bekiabálni a fürdőbe, majd válasz híján csak eloldalognak, legalábbis a hangok alapján. Remélhetőleg a trükk ismét megtévesztette őket, azt hiszik, hogy a szoba tulaja a fürdőben zuhanyzik és nem hallotta őket. Mert a trükk lényege ez volt. Nem valami vaskos, de improvizálni kellett. Én pedig még várok, közelről nézve megnyugtatóan Lottie szép őzike szemeibe, karcsú derekát átkarolva s valahol még élvezem is az egész helyzetet. Nem vagyok normális, de ez nem új.
Naplózva


Lottie Lowell
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2019. 03. 24. - 17:56:51 »
+1

Lottie & Morgan

Kellemes találkozás a Roxfortban

Amikor elkezdi a magyarázkodást, már tudom, hogy nem kellett volna erre kérnem. Biztos vagyok benne, hogy minden szó amit mond puszta kitaláció. Karba tett kézzel csak vizslatom szemeit, mintegy unszolva arra, hogy csakis a tiszta igazat mondja el nekem. Az első magyarázatára miszerint, pontosabban megjegyzésére, hogy milyen illatosak a ruháim csak összehúzom szemöldökömet. Egyáltalán nem vagyok vicces kedvemben, főleg, hogy így betört hozzám. 
Aztán következik az újabb magyarázat, ami aztán már tényleg kiveri a biztosítékot nálam. Persze még hogy üldözik. Na igen. Én meg a Dalai láma vagyok vagy az Angol királynő. Nevetséges. Tudom, hogy azért jött mert mondtam, hogy találkozhatunk a darab után, de én egyáltalán nem így gondoltam. Nem most és nem ebben a pillanatban. Ennek hangot is adok. Azt észre se veszem, hogy Morgan csendre intene. Nem is, hogy nem veszem észre, hanem nem érdekel.
Fogalmam sincs mit csinál de előveszi a pálcáját és megindítja a csapot a tusolómban. Mi a fenét akar? Mérgemnek nem tudok hangot adni, mert hirtelen megragadja karomat és beránt magával a szekrénybe, ahol az előbb még ő volt egyedül. Olyan szűk a szekrény, hogy nagyon közel kerülünk egymáshoz. Érzem testének minden rezdülését és karját a derekamon. Ekkor hallom, hogy valakik tényleg belépnek az ajtómon. Fogalmam sincs kik lehetnek, mert ide nem szokott senki se bejönni kopogás nélkül. Nem értem. Akkor lehet, hogy ezek az alakok azok, akikről Morgan mesélt? Szóval mégsem hazudott nekem? Felemelem boci szemeimet, hogy szembe nézzek vele. Megcsap arcszeszének mámoros illata, valamint férfias parfümje, ami szinte magával ragadja képzeletemet. Most tudom csak jobban szemügyre venni ezt a Morgan alakot. Igazán megnyerő és jóképű fiatalember, legalább is nekem nagyon bejön. Ajkamba harapok zavaromban, fogalmam sincs, hogy ő ezt észrevette-e. De az se baj ha igen. 
Gondolataimból az ránt vissza, hogy hallom amint azok a valakik elhagyják a szobát. Elmenetek. Végre kimentek innen. Újra ráemelem tekintetemet Morganre és összetalálkozik szemünk. Én meg szinte elveszek tekintetében. Azon kapom magam, hogy ajkamat az övéhez közelítem, de aztán meggondolom magamat és gyorsan kimászom a szekrényből.
- Morgan! - dörrenek rá, amikor kikászálódtam a szekrényből. - Hogy hozhattál ilyen helyzetbe? - nézek rá kérdőn persze ha kikászálódott a szekrényből. Aztán egy hirtelen nem is gondolkodva közelebb lépek hozzá és már lendítem is a kezemet, hogy egy jókora pofont lekeverjek neki. Legfőképpen amiatt, hogy megbújt a szekrényemben és a lábam elé huppant. Ha célba ér az ütésem akkor legalább látja, hogy nem szeretem ha váratlanul zavarnak meg, ha nem akkor meg ez van.
Naplózva


Morgan Williamson
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2019. 06. 06. - 20:28:56 »
+1

Édes, ahogy Lottie arcokat vág arra, ahogy beszélni kezdek. Nem nehéz kitalálni, hogy mire is gondolhat s egy színésznőtől talán több önuralmat várna az ember, de én megértem: most van túl egy darabon, a lazításhoz ez nem passzolna. Na meg akkor is tetszik a dolog. Sokkal jobb úgy beszélgetni egy nővel, hogy látom az arcán az őszintének tűnő reakciókat, mintha attól kellene tartanom, hogy mikor szúr hátba.
Hitetlenség ül ki arcára egyre jobban és jobban, én pedig lassan már kezdhetek elgondolkodni, hogy mégis mi a fenével érdemeltem ezt ki? Mármint azt, hogy akármit mondok egy nőnek, az kétkedéssel fogadja. Még akkor is, ha igen rossz vicc lenne azt felhozni, amit én most elregéltem, ráadásul nem is teljesen ellenőrizhetetlen. Valahogy ide lyukadok ki attól függetlenül, hogy kivel állok szóba. S ilyenkor teljesen indokolt a kérdés: miért legyek tisztességes, kiterítenek úgy is - miért ne legyek tisztességes, kiterítenek úgy is! Alkalom szüli a tolvajt, vagy tolvaj az alkalmat, már tulajdonképpen egyre megy, kezdem úgy érezni: nem kell komolyan vennem, amit a külvilág gondol rólam, de még azt sem, amit én magamról. Akkor nem érhet csalódás. Minden hozzám hasonló fiatal fejében biztos megfordul, hogy már eleget csalódott, pedig még az élete java hátra van s nem is tudhatjuk igazán miről beszélünk, de... ez egy-egy helyzetben nem vigasztal. Mondjuk én inkább tartok ott, hogy már szimplán nem érdekel. Semmi.
Szóval az sem érdekel igazán, hogy a sors elégtételt ad, megmutatva Lottie  számára, hogy igazat mondtam. Változik ettől bármi is? Pillanatnyilag lehet, most lehet, hogy hitelt ad nekem, de tudom, hogy a nő olyan akár a szerencse kereke: forgandó. Nem ő konkrétan, hanem mind. Úgyhogy nem is morfondírozom ezen, nem megyek bele "ugye megmondtam" felesleges körökbe, inkább pálcát ragadok és a biztonságunkról gondoskodom. Harcolhatnék, de azzal csak bajt hoznék a saját fejemre, Lottie-éra és a kimenetele is kétes lenne. A Roxfort ostroma alatt belekóstolhattam ebbe is és tudom, hogy csak a bolond fut neki fejjel a falnak, én pedig nem hiába vagyok Hollóhátas: továbbra is csellel próbálkozom. Minden tettem ezt építi fel és nem lohasztja tettvágyam az sem, hogy az előző trükkök nem sültek el tökéletesen. Hátha majd ez... szóval a víz megindul, mi pedig a szekrényben kötünk ki. Egyszerű, de nagyszerű, lehet pont ez lesz a jó megoldás, nincs túlkomplikálva.
Az azért nem elhanyagolható, hogy egy fehérneműs színésznő nádszál derekát ölelhetem át az akció közben s így várhatom ki keresőim elvonulását, élvezve bőrének puhaságát tenyerem alatt, édes illatát. Szép szemei kérdőn függnek az én tekintetemen, mire csak finoman biccentek egyszerre jelezve, hogy most nem alkalmas megszólalni, másrészt pedig, hogy ez bizony az, amiről beszéltem. A jelek szerint szépen meg is érti, mert jó kislány marad és nem bukunk le. Sőt, annyira "jó", hogy még ajkait is látom kicsit közeledni, de végül inkább elhagyjuk a szekrényt, először ő, aztán én. Azt viszont nem hagyom, hogy itt rikoltozni kezdjen, mert visszajönnek a jómadarak, szóval ujjam ajkaira kerül, vagy épp ujjaim, hogy tompítsam a hangját, így pedig hagyom pofozkodni, kevésbé tudok védekezni, de mondjuk nem is akarok. Egy gurkónak csak a szele az, amit Lottie produkál. De ha ilyen hevesre és szenvedélyesre veszi a figurát, hát legyen: tétovázás nélkül húzom magamhoz immár a szoba közepén, hogy határozott, de mégis lágy csókot csenjek ajkairól hosszan, aztán meglátjuk mennyire kapálózik, csapkod, de legalább csendben lesz... és ez most mindkettőnk biztonságát is jelenti.
Naplózva


Lottie Lowell
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2019. 11. 10. - 15:06:18 »
+1

Lottie & Morgan

Kellemes találkozás a Roxfortban

Hogy, miért nem tudok rendesebben és erősebben célozni, akkor már egy jókora piros folt éktelenkednek ennek a fiúnak az arcán. Tőlem gyorsan megtanulná, hogy mi az a tisztelet. Na meg, hogy nem szabad másokra csak úgy rátörni. Akármi van is. Szemtelenség.
De mégis miért nem tudok haragudni rá. Nem értem. Mi a fenéért nem érzek hatalmas gyűlöletet és haragot iránta. Megmagyarázhatatlan. pedig én nagyon is mérges akarok lenni rá, sőt fel szeretném pofozni nagyon.
Hirtelen azon kapom magam, hogy a karjában vagyok és az ajkát közelíti felém. Már kezemet mellkasára helyezem, mintegy védekezőn. Másik kezemmel természetesen még mindig a kis köntöst fogom. Az előbb is majdnem Morgan szeme elé tárult ami alatta van. Azt pedig nem engedhetem meg neki.
Mire észbe kapnék már ajkában vagyok. Mellkasán lévő kezemmel próbálom eltolni őt magamtól. Közben ő viszont nyelvét is bele veti a csókba, ami kezdi elvenni az eszem. Olyan észvesztően csókol ez a srác, hogy minden porcikám beleremeg. Még mindig van bennem egy nagyon kis erő, hogy küzdjek ez ellen a vágy ellen vagy micsoda ellen. Nem akarom, hogy ilyen könnyen megkaparintson. Csak hát olyan jól csókol. Ahh. Azon kapom magam, hogy hevesen és szenvedélyesen csókolom vissza őt. Másik kezemmel is elengedem köntösömet és nyaka köré fonom karjaimat. Többet akarok belőle. Csak még egy kicsit többet.
Azon kapom magam, hogy a gondolataimba is teljesen beleférkőzött. Aztán mintha észhez térnék olyan erővel lököm el magamtól, hogy azon már én is meglepődőm.
- Mégis mit képzelsz magadról? - rivallok rá, mikor sikerül megszabadulnom karjaiból. Gyorsan összefogom magam előtt a köpenyemet és mérgesen nézek rá. Vagyis hát próbálok mérgesen nézni rá, de az előbbi csókot valahogy nem tudom feledni. Pár pillanat múlva meg már ismét lendül a kezem, hogy egy újabb az előbbinél hatalmasabb és erősebb pofon sújtson le az arcára. Ez most célt fog találni garantálom. Még azt is megbánja, hogy megérintett az előbb
- Soha ne merészeld még egyszer megpróbálni!- emelem fel mutató ujjamat fenyegetően. Bár igazából valamennyire remélem, hogy újra a szájába lehetek. Mi a franc vonz ennyire ebben a srácban? Sokkal fiatalabb, mint én. Ezt nem szabadna. Ezt nem lehet. Nem érezhetek ilyent. Ráadásul még alig ismerem. Pontosan ezért is remélem, hogy célba talál a pofonom és többé nem merészeli újra megtenni, amit az előbb csinált.
Naplózva


Morgan Williamson
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2019. 11. 10. - 16:45:47 »
+1

Hiába talált el Lottie első pofonja, az nem sikerült valami tökéletesre, meg, legyünk őszinték: nagyon nem hatna meg vele. Azt ő nem tudja, hogy már két éve játszom terelő poszton, előtte évekig voltam őrző, ha valamihez hozzászoktam, hát az a kemény találatok, a komoly fizikai kontaktus. Szóval kósza pofozkodással nem sokra megy, mert egy mardekáros meccs alatt kapok sokkal durvábbakat is, őrző koromban meg még rosszabb volt a helyzet egy-egy alkalommal... de aki gurkókkal dolgozik az ne panaszkodjon és én nem is teszem. Lottie csattanós tenyere miatt sem. Inkább belé fojtom a szót elsőre ujjaimmal.
Csakhogy én hirtelen természet vagyok, ennek örömére pedig hamarosan meg is csókolom őt. Édes tiltakozása ami leginkább látszatnak érződik, annál is inkább, mert nagyon kevés idő kell, hogy nyakam kör fonja karjait s vékony selyemköntösbe burkolt testét vágyfokozóan lágyan érezzem a magam izmos felépítésének feszülni. Ajkaink és nyelveink édes csatát folytatnak s pár idilli másodpercre az egész kellemetlen szituáció tovaröppen. Tenyereim határozottan, de gyengéden járják be kicsit a selyem köntösön keresztül karcsú alakját s már kicsit rá is markolok csípőcsontjának idomaira, amikor végül ellök, én pedig megjegyzésén felnevetek először.
- Arra nincs idő, hogy mind felsoroljam! - jegyzem meg könnyedén. Igen, ez is az igazi, régi Morgan aki megszólalt a számon keresztül, akitől távol vannak a kétségek közé taszított belső vívódások, a rendezetlen érzelmi játszmák... valahogy Lottie közelében mindez távoli. Lehet azért, amit az imént tettem... akárhogy is, mintha kicsit elszabadultam volna láncaimról. Mintha újra teljesen önmagam lennék kicsit e négy fal között ezzel a hölgyeménnyel . aki újfent ütlegel. Meg is üthet ismét. Én meg állom a pofont rezzenéstelenül s még fel is nevetek újra. Mondjuk komplett hülye vagyok, mert ő itt hangoskodik, én meg szintén azt teszem s újra hallom azokat a döngő lépteket, amiket az imént. Pont ezt akartam elkerülni... így hát inkább nem tárgyalom meg vele, hogy mit ne próbáljak meg még egyszer, csak cselekszem. Pálca a kézben, őt meg villámgyorsan húzom magamhoz ezúttal megpördítve, hogy háta feszüljön mellkasomnak, én pedig a szoba ajtajának tolom őt szemből, az ajtólap és testem között ejtve fogságba, szabad kezem pedig befogja száját. Alapvetően nem csinálnám én ezt így, de valamelyest ő provokálta ki. Az fix, hogy hangos, szeret hadonászni és nem teljesen értette meg, hogy itt nem tét nélküli a játék már neki sem. Ez kétségtelenül az én hibám, nem akartam én bajba keverni őt, ezt elcsesztem. De most már így állnak a dolgok. Szóval kénytelen elviselni, hogy erős alakom az ő hátának feszüljön és az ajtónál tartsa, kissé mintha birtokolná, míg a pálcám abban a pillanatban, hogy a kilincs mozdulását látom lendüljön. - Confundo... - mormolom el az igét, hogy a delikvens kellően megzavarodjon és ahelyett, hogy benyitna, jobbra-balra kezdjen a folyosón botorkálni, más ajtón benyitni s ennek meg is lesz a hatása... persze erről még mi nem tudhatunk.
- Egyébként a fenyegetőzésed hatásosabb lett volna, ha nem bújsz hozzám az imént már-már dorombolva és nem csókolsz úgy vissza... - ennyit arról, hogy ne próbáljam meg újra. És vagyok olyan pofátlan, hogy még a nyakát végig csókokkal borítsam így hátulról fel-s alá járva, majd finoman fülcimpájába harapjak, míg leveszem tenyerem ajkairól . Nem vagyok normális, de dolgozik bennem a kalandvágy, az adrenalin, az, hogy kicsit úgy érzem nincs holnap s tulajdonképpen egy bizonyos tekintetben számomra tényleg nincs... szóval most, hogy ajkait elhagyta tenyerem fejem előre hajtom s újabb csókot lopok tőle, majd miután újra kiélveztem édes ajkait lassú, érzéki szenvedéllyel, hátrébb lépek s szabadjára engedem őt. Igazából most meg is próbálhatnék kisurranni, de... még nem visz rá a lélek.
Naplózva


Lottie Lowell
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2019. 11. 16. - 19:57:43 »
+1

Lottie & Morgan

Kellemes találkozás a Roxmortsban
16+
- Arra nincs idő, hogy mind felsoroljam! - mondja nevetve. Gyorsan előkapok egy tükröt és a rúzsomat, hogy bekenjem vele ajkaimat. Idegességembe, mert még mindig nem térek magamhoz. Hogyan érezhetek ilyesmit iránta, hiszen még csak nem is ismerem. Alig találkoztunk. Csak véletlen összefutások voltak jóformán. Mit akarhat tőlem? Egyáltalán mért jött ide? Kezdem azt hinni direkt találta ki ezt az egész helyzetet. Oh s ez a válasz milyen pökhendi. Nem is tudtam, hogy ennyire beképzelt alak tud lenni. pedig elsőre azt hittem kedves, aranyos és jós srác. Hát nagyon úgy néz ki, hogy tévedtem. Mégsem tudom gyűlölni őt, de miért nem?
A pofonom ismét célba talál de erre csak felnevet, ami engem csak még jobban idegesít. Nem az idegesít, hogy nevet a pofonomon hanem, hogy ennyire nem tisztel. Ennyire nem veszi a lapot, amit ezzel akarok tulajdonképpen mondani. Na jó. Igazából csak az eszme mondatja ezt és nem a szívem. Az teljesen másfele fordítana most. Na de mindegy. Az nem számít.
Hirtelen észreveszem, hogy elő kapja a pálcáját. Mi a fenét akar azzal? Összeráncolom a szemöldökömet, miközben azon gondolkodom mire kell az. Aztán ugyanezzel a tekintettel bámulok feléje.
- Mi jár a fejedben? Mit akarsz azzal? - vetődnek fel bennem a kérdések sorjában. Igazából éppen csak kitudom ejteni ajkaimon a kérdéseket érzem, amint karja elkapja derekamat. Gyors mozdulattal megpördít és az ajtóhoz nyom arccal. - Ah. - szisszenek fel erőteljes mozdulatától. Hozzám simul, pontosabban oda szorít az ajtóhoz befogva számat.
Annyi lélek jelenlétem sincs, hogy befogott szájjal próbáljak meg kiáltani. Teljesen elveszi az eszem domborulata, amint megérzem fenekemnél. A lenge lepel alatt, teste minden egyes vonalát tisztán érezhetem. Ha nem szorítana ennyire az ajtóhoz talán tennék egy fordulatot, hogy ismét ajkába lehessek és vadul megcsókolhassam. Így viszont csak gondolataimat engedem szabadjára: nem is tudnék parancsolni most nekik. Érzem szívem kissé hevesebben kalimpál, bőröm kissé libabőrös lesz. Lottie türtőztesd magad! Ezt nem szabad! Próbálok parancsolni szívemnek, agyamnak és testemnek is, nem sok sikerrel.
- Confundo... - térít magamhoz varázsszava. Elképzelni sem tudom, hogy kinek vagy minek mondta ezt. Pálcája irányát figyeli. Úgy tűnik az pedig az ajtó kilincs felé mutat. Bár ez engem kevésbé érdekel. Nagyon ajánlom, hogy most már elengedjen. Különben nem tudom, hogy mit csinálok vele.
- Egyébként a fenyegetőzésed hatásosabb lett volna, ha nem bújsz hozzám az imént már-már dorombolva és nem csókolsz úgy vissza... - mielőtt megint mondanék valamit, leordítanám a fejét finom csókokat érzek meg nyakam vonalán. Megrezzenek érintésébe. Ilyen nincs. Miért nem tudom parancsolni magamnak? Olyan szenvedélyesen csókol végig, hogy szinte megörülök tőle. Mikor fülembe harap összerezzenek. Amint ajka az ajkamhoz ér, olyan hevesen csókolom vissza, mintha ő volna az utolsó férfi a földkerekségen.
Rögtön ahogy szabadon enged olyan lendülettel rohanok neki, hogy szinte ledöntöm őt a kanapéra.
- Te idióta! Te disznó! Te macsó! Te..te..te - ütlegelem a mellkasát mérgesen, haragosan. Pedig valójában talán újra megcsókolnám.  
Naplózva


Morgan Williamson
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2019. 11. 17. - 13:17:45 »
+1

+16

Nem vagyok az az ember, aki pimaszságért, vagy nagyot mondásért a szomszédba menne, akinek gondot okozna egy-egy ilyen megjegyzés. Persze mindennek van határa, de azt még Lottie nem érte el jelen esetben... persze volt pár hónapja aki képes volt erre s az merőben érdekes fordulatokat vett, de... erre most inkább nem gondolok. A tompa sajgás is pont elég, hogy inkább másra koncentráljak.
Aki felületesen ismer, az könnyen bedől az ilyen dumáimnak s ez is a cél valahol: nem mutatni, hogy milyen vagyok mélyen belül. Mert akkor támadási felületet adok. Helyette marad a fölösleges ember típusának könnyedsége, sőt valami más is, az a bohémség, amiben könnyen megtalálom a magamra ölthető legkényelmesebb maszkot. Ami a legjobban ápol s takar el. Hogy Lottie mit ért, mennyire, erre nem kötnék komoly fogadásokat s meg is van rá a jó okom: egyszerűen nem volt lehetősége megismernie. Mondhatnám, hogy még, de ehhez a kérdéshez igen szkeptikusan állok: egyrészt egyik felem akarná ezt, tudna bízni s tán közel engedni, a másik fele pedig tiltakozik minden ilyesmi ellen. Mert még nem vagyok belül teljesen szabad. Még egy kék szempár rabja szellemem egy része s ez nem tudom mikor fog megváltozni. Talán szilveszter? Elvégre meghívó oda is ment, aztán meglátjuk mi lesz. Talán semmi. S meglehet az lesz a legjobb. Azért nem sokáig tanakodhatom ezen, sem Lottie esetén, vagy azon, hogy mit és hogyan kavar fel bennem s ez milyen elegye vágynak, vonzalomnak, bűntudatnak s még ki tudja hány érzésnek, ami ha hagynám tán darabokra is szakítana, de ezt nem lehet. Például azért sem, mert a lány lármázása beteljesítette amitől féltem s újra elterelő akcióba kell lendülnöm, amit meg is teszek gyorsan, drasztikusan és célra törően. Nincs sok vesztegetni való idő és jól kell időzíteni éppen ezért, de annyira még futja, hogy Lottie-nak feleljek.
- Azt hiszem, ha most elmondom se akarod elhinni. - jegyzem meg lemondóan. - S talán később sem. - apró kis keserűség fullánkja van ezekben a szavakban, de aztán kénytelen vagyok befogni szájacskáját amit az imént még bőszen rúzsozott, hogy most aztán tényleg hallgasson. Hogy rúzsnyomos lesz a tenyerem? Nem érdekel, inkább legyen az, mint csináljanak faliszőnyeget a bőrömből, amiért megloptam őket. eleve nem volt szép dolog csempészárut venni, de az se, hogy át akartak verni, így annyira nem érzem magam rosszul a történtek miatt. Jelen helyzetben Lottie közelsége meg is zavarhatna, túl jó ez így, de nem engedhetem, hogy ez megtörténjen. Még nem. Előbb a visszatérő puhatolózóról kell gondoskodnom, amit egy konfúziós bűbáj segítségével meg is oldok, a lehető legjobban időzítve azt. Nem véletlenül lettem Hollóhátas, a találékonyság nem hagyott cserben s a sikeres varázslat hatására delikvensünk eltéveszti az ajtót, rossz helyre nyit be s ezt kiabálás, csapkodás követi, de én erre már nem figyelek.
Innentől már csak a lány közelsége, Lottie személye tölti ki a figyelmem, mert eddig bírtam koncentrálni. A veszély elhárult, az adrenalin még dobol bennem s hátulról simulok neki egy igen vonzó női testnek, nincs is ebben semmi meglepő, ahogy abban sem, hogy elcsábulva csókolom nyakát, majd fülét s játékosan még harapom is, hogy aztán végül újra csókban forrjunk össze, még szenvedélyesebben, mint ahogy az első elcsattant. Ez legalább annyira köszönhető Lottie-nak is, mint nekem, mert hiába hepciáskodott mégis indulattal, szenvedéllyel és odaadással csókol vissza s ez mindennél többet árul el. Én ennek hiszek, mert szavakkal többet lehet hazudni, még olykor egy-egy érintéssel is, de ezzel már kevésbé. Annyira személyes, közeli és intim gesztus, hogy csak kifelé lehet "színlelni" a résztvevők indig érzik a valóságot, pont azért, mert a valóság többi része megszűnik körülöttük. A csók után végül szabadjára engedem a leányzót s úgy lépek hátra, ő pedig egyből támadásba is lendül. Nem lep meg, így csak mosolygok, főleg, hogy indulatában elengedte köntösét s heves mozdulatainak hála az szabadon libben két oldalra, megmutatva fehérneműbe csomagolt bájait, amit pár pillantásra így ki is élvezhetek, s így még sikerül is meglöknie, egyensúlyom megborul s most nem igyekszem visszanyerni, csak mellkasom püfölő kacsóinak egyikét ragadom meg csuklójánál fogva, hogy magammal rántsam. Hogy így biztos esek, hiszen dupla a tömeg, amire a tehetetlenségi erő hat? Nem számít, mert őt is magammal rántom s így zuhanunk a kanapéra, elterülve azon, Lottie pedig rám érkezik. Ütlegelésének úgy veszem elejét, hogy szorosan átölelem derekát, másik kezem pedig előre zuhant tincseit simítják ki arcából gyengéden ellentétben derekát határozottan tartó kezem szilárdságával.
- Ha kifogytál a bókokból, akkor használhatod másra is, azokat az édes ajkakat. - jegyzem meg pofátlan vigyorral, hogy harmadszor is megcsókoljam kissé békítőleg, ha már elhordott itt mindennek. De nem bánom, mert valahol igaza is van. A csók után viszont fordítok magunkon, hogy én kerüljek felülre kissé rá nehezedve, bőrkabátom s alatta ingem és a farmerom feszül az ő alulöltözött alakjának, édes, de határozott fogságban tartva. Lehet kicsit sok már rajtam ehhez a ruha... de meglátjuk, hogy ez fog e változni. Egyelőre mélyen a szemeibe nézek, míg ismét megcirógatom sötét fürtjeit. - Biztos sokan mondták már, hogy gyönyörű mély tüzű barna szemeid vannak. Ne higyj nekik, mert csak azt akarják... - villantok játékos félmosolyt és folytatom. - Én is, de én téged is! - zárom kacsintással szavaimat, hogy aztán ismét megcsókoljam őt futólag, merthogy ajkaim ezúttal tovább vándorolnak nyakán végig, nyakának tövére harapást helyezek el, de itt nem állok meg, csókjaim fürgén vándorolnak tovább mind lejjebb és lejjebb, kezeim cirógató simításától követve bársonyos bőrén.
Naplózva


Lottie Lowell
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2020. 04. 15. - 08:22:32 »
+1

Lottie & Morgan

Kellemes találkozás a Roxmortsban
16+
Heves dühömet csak még erősebb ütlegelésbe váltom át. Igazából mérges vagyok magamra és minden egyes férfi egyedre, aki olyan jól néz ki. Magamra pedig azért, mert nem tudok ellenállni az ilyen típusú férfiaknak. Az olyanoknak, akik számomra eszeveszettül jól néznek ki. Nem gondolok semmire csak püfölöm és püfölöm a mellkasát, mindenféle dolgot vágva a fejéhez. Pedig valójában nem ezt szeretném igazából hanem teljesen mást. De mérges is vagyok. Igazából kavarognak bennem az érzések harag, boldogság, vágy, gyűlölet, minden.
Hirtelen elkapja csuklómat én pedig egyenesen neki esek, így pedig már ketten zuhanunk a kanapéra. Én egyenesen rá. Mielőtt még észbe kapnék, hogy leszálljak róla szorosan megragadja derekamat, hogy moccanni se bírjak. Másik kezével fülem mögé simít egy hajtincset. Én olyan zavarban érzem magam, hogy megszólalni se bírok csak bámulok hirtelen nagyon közel került arcába. Anyám miért érzem ennyire furcsán magamat ha közel kerül hozzám. Most is csak vágyakozva nézek előbb szemébe aztán finom ajkára. Szinte minden porcikám beleremeg közelségébe.
Mire mondanék valamit ajkamról tett megjegyzésére, már azon kapom magam, hogy szájában vagyok. Úgy csókolom vissza, mintha ez volna az utolsó alkalom erre. Hitelen elfelejtem minden haragomat és vele való kapcsolatos negatívizmusomat. Egy határozott mozdulattal fordít a felálláson, hogy ő kerülhessen felülre. Ellenkezni sem tudom. Egész testével hozzám feszül, én pedig megérzem nadrágjában feszülő férfiasságát is. Egyenesen a szemembe néz én pedig őzike szemeimet szintén az övébe irányítom. 
Már majdnem kimondtam, hogy miért te nem azt akarod, mikor újra ajkamra tapadnak ajkai, aminek ismételten nem tudok ellenállni. Miért ilyen nehéz ez? Aztán ajkai egyre lentebb és lentebb vándorolnak, sóhajom pedig egyre erősödni kezdenek. Egyik kezemet fejemhez kapom, hogy miért nem tudok uralkodni magamon. Miközben Morgan csókjaitól testem egyre jobban remegni kezd, sóhajaim hangosabbak és mélyebbek lesznek. Érzem lassan már annyira se fogok tudni uralkodni magamon, mint most. Aztán hatalmas erőt véve magamon felemelem Morgan fejét magamról és a a testét is kissé el tolom.
- Nem ezt nem szabad. - mondom szinte csak magamnak. Kicsusszanok alóla és felülök az ágyon, térdeimet magam elé húzva. Nem tudom mi tört most rám, igazából azt sem tudom, hogy mit akarok. Olyan furcsa ez az egész. Akarom is meg nem is Morgant. Olyan mintha az eszem viaskodna a szívemmel. Összekucorodva ülök az ágyon, feléje nézek egy hatalmasat sóhajtva.
- Te biztosan ezt akarod? -  kérdezek rá végül halkan. 
Naplózva


Morgan Williamson
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2020. 04. 15. - 23:34:41 »
+1

+16

Azt hiszem a suli után boxzsáknak kéne állnom, legalábbis Lottie kifejezetten annak néz, ahogy furiaként püföl folyamatosan. Heves és nem gondolkozik, nem kontrollálja magát ezt meg kell hagyni, de a gurkók ütéseivel igazán akkor sem ér fel. Meg őrzőként is kaptam már keményebb találatokat a testemre. Mégis ösztön, hogy meg akarom állítani, meg persze az se lenne rossz, ha ehelyett az értelmetlen püfölés helyett bármi normálisat, vagy legalább valahová vezető dolgot csinálnánk.
Ennek persze az a végi, hogy a kanapéra érkezünk, mert a másik ösztönös cselekedetem az volt, hogy hátráltam kissé így az egyensúlyom is megbillent. Mondjuk ez pont előnyös nekem, mert az ő lendületét is megtöri és azonnal akcióba is tudok lendülni. Jön az újabb kis verbális roham ami nem tud csörtévé alakulni, mert nem hagyom. Egyszerűen nem szabad, mert ahogy tapasztalom Lottie igen ingadozó hangulattal kezeli mindezt. Gesztusainak egy része szinte napon felejtett vajként olvadozik, a másik meg majdnem gyilkos de nem fókuszált indulatok tömkelege, a szerencse az, hogy nincsen nála semmilyen hegyes tárgy mert nem csak ütögetett volna! Szóval segítek neki "befogni" a kis szájacskáját és megmutatni, hogyan is kéne viselkedni. Magabiztosan és határozottan viselkedem, nem hagyom magam eltántorítani és kitartó vagyok, úgyhogy lépésenként számolom fel az amúgy sem komoly ellenállást, mert amint csókolom, ismét változik a viszonyulása. Ismét érzéki szenvedéllyel csókol vissza és nem dühvel, nyelveink s ajkaink egyaránt táncra és játékos párbajra kelnek amíg csak szusszal bírjuk, hogy aztán pici szemezős szünet után s tüdőm feltöltését követően újra megszólalok hogy provokáljam, bókoljak és végső soron a szándékom is kinyilvánítsam. Továbbra sem adok le a határozottságból.S ha ez nem lenne elég, csókjaimmal nyomatékosítom is a dolgot újfent, ezúttal illatos, puha és édes bőrét fedezve fel, ahol a köntös és a fehérnemű vonalai csak engedik. Sóhajai és remegése csak még jobban megerősít és több támaszt ad, az érzékenyebb pontokat meg is jegyzem.
Persze most is jön a már-már törvényszerű eszmélés részéről és nem is tudom hányadik felvonása, talán harmadik ennek a pávatáncnak, de én is felülök s türelmesen meghallgatom nem túl elszánt, rövid kis szavait és kérdését. Válaszként pedig fogom és szépen újra magamhoz húzom, ezúttal az ölembe ültetve a barna szépséget és úgy simogatom meg selymes sötét fürtjeit.
- Igen. - mondom határozottan, mélyen a szemeibe nézve. - Akarlak téged Lottie, mindenestül. - teszem még hozzá hasonló hangnemben. Túl sokáig "gyászoltam" a múltam kis viszontagságait, húzódtam egy szofisztikált álarc mögé ami megtartotta az extrovertáltságot, de mégis sokkal visszahúzódóbb és önsanyargatóbb volt már jó ideje. A sebek behegednek idővel s talán pont ez az az orvosság, amire szükségem van. Lottie édes illatára, ahogy szavaim után ismét nyakán csókolok végig lassan, érzékien, olykor meg-megharapva finoman a bőrt, tovább haladva csodásan domborodó dekoltázsán is végigvezetem ajkaim s a másik oldalon fel, egészen a fülecskéjéig.
- Érzem, hogy te is ezt akarod, kár is tagadni... inkább engedd el magad és legyünk boldogok, amíg tehetjük. - mormolom karcos hangon szavaim fülébe s kezeim birtoklóan, határozottan de mégis gyengéden cirógatják, ahol érik, egyszersmind végre tényleg lefejtve a köntöst... túl hosszan koplaltam s most, hogy érzem a "vad" illatát, már nem eresztem egykönnyen... itt az ideje, hogy megpróbáljak visszatalálni magamhoz a keserű tavasz után. Túl sok hónap volt ez.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 06. 29. - 10:24:38
Az oldal 0.157 másodperc alatt készült el 42 lekéréssel.