+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  99/2000-es tanév
| | |-+  London
| | | |-+  Abszol út
| | | | |-+  A főút
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: A főút  (Megtekintve 3390 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2018. 09. 02. - 10:44:23 »
+1




Egy végeláthatatlan, macskakővel felrakott hosszú út, melynek mindkét oldalán boltok sorakoznak. A meleg nyári napokon a standok megtelnek a nyüzsgő, sürgölődő vásárlókkal, izgatott gyerekekkel és az egymást túlkiabáló árusokkal. A híresebb üzletek előtt kígyózó sorok szinte lehetetlenné teszik a kényelmes közlekedést, persze ennek is megvan a maga bájos hangulata.
Naplózva

Benedict Destain
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 03. 15. - 10:29:08 »
+1


to; Mr. Cartwright


2000. március

Nem tudom, mikor loholtam utoljára bárkinek is a nyomában így. Legalább három vaskos dossziét és jegyzetet szorongattam, egyre nehezebbnek tűnt tartani a lépést a neve Fleur Keddle professzorral. Ugyanis éppen az ő kíséretében érkeztem Londonba, azon belül is az Abszol útra, hogy eladjuk a legújabb jegyzeteket a Minisztérium egyik emberének az egyik kis kocsmában. Egész éjjel azon dolgoztam, hogy a számok, a betűk mindenhol olvashatóak legyenek, így tökéletesen tudjanak dolgozni ezekből a számításokból. Csakhogy már az érkezésünktől fogva egyértelmű volt, hogy Keddle professzor nem akar a maga közelében tudni. Folyamatosan előre csattogott magassarkú, zajos cipőjében… leginkább akkor ha megtaláltam szólalni.

– Keddle professzor! – Értem végre be. Lihegve beszéltem természetesen, mintha kilométereket futottam volna és nagyjából így is volt. – Gondolja, hogy a főosztályon dolgozóknak hasznosak lesznek a méréseink?
Nem tudom, miért is próbálkoztam egyáltalán. A tekintete egyértelműen elárulta, hogy hallani sem akar rólam és leginkább egy ócska kis titkárnak tekint, aki semmire sem fogja vinni az életben. Talán a kutatásaim nem olyan hangzatosak, mint az övé és cseppet sem biztos, hogy sikerülni fog kihámozni a bolygók állásából bármit is, ami megmagyarázná a Mágikus Szeszélyt, de ettől még érthetek el eredményeket. Lényegében Keddle professzor az elejétől kezdve ellenezte a kutatási témámat. Szerinte semmi köze az égi dolgoknak ahhoz, ami velünk történik.
– Talán megmutathatnánk nekik az előző féléves eredményeimet. A Mars nagyon gyakran… – folytattam a szövegelést persze, mert általában már csak akkor tudok lakatot tenni a számra, ha alaposan leégettem magam.
– Fogja már be, Destain! Koncentráljon a feladatra! – mondta kemény hangon.
– Elnézést…

Erőtlenül megráztam a fejemet, sőt meg is torpantam egy pillanatra. Így persze Mrs. Keddle már megint magamra hagyott, cipője undok sarkai már a távolban kopácsoltak, én pedig nem győztem utána rohanni ismét. Alig két perc múlva már izzadtan, remegő térdekkel haladtam a nyomában… párszor még a nevét is kimondtam, hátha meghall és megvár. Nem így történt, ugyanis egy idő után még a kopácsolás hangját is elnyomta valami furcsa zaj… aztán egyszer csak éreztem, amint elborít a víz. Fogalmam sem volt, hogy honnan jön, de mire felfogtam volna, egy nagyobb ár ledöntött a lábamról és a jegyzeteimmel együtt elsodort. A papírok kisiklottak a kezemből… mindenfelé keveredve az Abszol úton.
Vizesen, vacogva a koratavaszi hűvösben hevertem az utcakövön… szinte teljesen biztos voltam benne, hogy hullámos fürtjeim hamarosan még hullámosabbra száradnak majd meg és bűzleni fogok, mint egy partra vetett hal. Nagyjából ekkor fogtam fel, hogy nem, cseppet sem csak engem ért az áldás, és még ráadásul valaki áll is fölöttem. Valaki, akinek éppenséggel a cipője orrán landolt a fejem.
– Bocsánat… – Motyogtam, de mikor mozdulni próbáltam, éreztem, hogy mennyire fáj a hátam. Azon fekve szántottam keresztül a macskaköveket. Biztos voltam benne, hogy alaposan lezúztam magam, talán még a kabát sem védett meg attól, hogy felsértse az bőröm.
– Nem ütköztem nagyon magába, ugye? – kérdeztem rekedten, ahogy a lábába markolva felhúztam magam ülőpózba. Abban a percben aligha foglalkoztatott, hogy ez nem éppen udvarias. Csak fel akartam kelni, de egyelőre a fájdalomtól nem ment. Szorítás közben ugyanis szinte csillagokat láttam, annyira fájt a jobb karom. – Ahhh… – Nyöszörögtem és lehunytam a szemeimet egy pillanatra.
Naplózva


Christopher Cartwright
Varázsló
*****


tolvajvezér

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2019. 03. 15. - 17:19:24 »
+1

manners maketh man



...A múltad, ahonnan jössz, az is fontos, de nem olyan fontos,
mint a jövőd, ahová tartasz...



..a trágár szavak esélyesek...

A színházak éjszakáját idén összekötötték az egyik nagyszabású színházi darab bemutatójával. Ha valaki megölne se tudnám fejből mi is ennek a darabnak a címe vagy a jelentősége. Szimplán nem érdekel, csakhogy mások történetesen nem így gondolják.
Ha pedig valaki a Kelet Hercegnőjével van együtt nincs sok választása. Pláne akkor ha a bagoly fél napon át a feje körül kering, hogy a levél biztosan célba érjen.
Így jutottam el London közkedvelt szabóságába, hogy a jelesnek titulált alkalomra a méretemre szabassak egy vadi új öltönyt. Vagyis ez pontosabban egy hete volt. Azóta már letűnt jópár nap s ma hozta a hírt Alfred, mehetek az elkészült darabért.
A napos időt némi szél kísérte. A mugli szemét végiggurult az utcán, ki az autók elé be a sikátor egy csendesebb sarkába. Nyugodt délutánnak ígérkezett ez is, nem tűnt fel a veszély vagy bármi szeszély apró jele..
Nem izgattam magam különösebben. Tudtam hogy minden igényt kielégítő lesz az öltözékem, és Zara is tökéletesen elégedett lesz. Mindössze pár órát kell kibírnom este, végig ülöm a baromira unalmas előadást aztán eszek pár falatot a kaviáros ínyencségből és a falat tonhalból és ott se vagyok már... Persze a nő lehet nem épp így gondolja majd... Na jó végül is ma estére szabaddá tehetem magam csak az ő kedvéért...
Halovány mosollyal arcomon pillantok a tükörképemre. Elegáns úriember benyomását keltem. Olyasvalakiét, aki ide született. A pompába, a fénybe, a csillogásba.
Mindez persze baromira nem igaz.
Nem számít. Mint oly sokszor, ez is tökéletesen bizonyítja szellemi erőm, elszántságom és gondolkodásom realitását. Hogy kurvára nem a vér minden...
- Sokzsebes, ahogy kértem?
Az igenlő válaszra megtapogatom az öltönyt mintha csak tesztelném, hogy valóban az-e. Valóban az. Elégedetten bólintok. Az ujjhossz pont megfelelő, a deréknál tökéletes az illesztés, a hajtóka kifogástalan szögben áll, a szín kiváló az anyag első osztályú. Elégedetten fizetem ki a kemény vételárat.
Drága. Baromira drága. És az ilyen kényes öltönyök amúgy is a szívem csücskei.
Elégedetten nézek ki az utcára. A nap szikrázó csillanással törik meg egy szépséges szőke hajú nőn, aki elhalad az üzlet előtt. Rám pillant én pedig ösztönösen húzom ki magam. Kacsintok felé, amire a nagy kerek szemekben megcsillan valami. Nem tudom harag vagy tetszés, mert már tovább is áll belevész két majd több ember néma társaságába az utcán.
Feltépem az ajtót, ami csilingelve nyílik ki.
- Viszlát!
Köszönök el és hangosan becsapom magam mögött a szabóság bejáratát. Épphogy eléri a cipőm orra a talajt féktelen morajlás mellett egyszer csak leszakad az ég.
Annyi időm sincs hogy pálcát rántsak, hogy egy kurva protego-t vagy valamit morogjak...
Másodpercek alatt szarrá ázok.
- Baszki... mi a faszom?
Morgom miközben megpróbálok feltekinteni az égre. Most komolyan egy kibaszott esőfelhő pont engem talált meg? A kövéren hulló cseppektől ez azonban totálisan sikertelen próbálkozás... mert semmit nem látok.
Valamikor ekkor ütközik a lábamhoz egy alak. Egy fej egész pontosan, aki a lábamba kapaszkodva tornázza fel magát ültő helybe. Mi vagyok én? Szeretetotthon?
- A Mungóra támaszkod kisfiam, ne rám!
Közlöm zsémbesen miközben letörlöm az arcomat. Ezzel csak annyit érek el hogy homlokomról és szemöldökömről kevesebb víz hullik a ruhámra meg a számba.
– Nem ütköztem nagyon magába, ugye?
- Nem. De ha te okoztad ezt az elcseszett özönvizet azt megbánod...
Hangom nyers, kezemben pedig már ott a pálca. Némán intek, hogy további ázást elkerülhessek, mert rohadtul unom hogy a méregdrága öltönyömmel így jártam. Csak remélem, hogy estére nem marad egyetlen folt se...
De vajon lesz ilyen szerencsém?
Naplózva


Benedict Destain
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 03. 16. - 20:30:38 »
+1

to; Mr. Cartwright


2000. március

Remegve szorongattam a hirtelen jött vízsugártól nedves nadrág anyagát. Ujjaim görcsösen martak bele, ahogy a karomba hasított a fájdalom. Megpróbáltam magam meggyőzni arról, hogy talán nem tört el és nem kell a Mungóba mennem a hátamat csúfító karcolások miatt… mert akkor magyarázkodhatnék a szíj okozta régi sebhelyek miatt is. Azt nem akartam. Minden erőmmel el akartam kerülni, hogy idegeneknek kelljen megmutatnom magam csupaszon. Szégyelltem az apám által okozott mély sebek nyomait… és azt is, milyen gyenge vagyok.

– A Mungóra támaszkod kisfiam, ne rám!
A hang némi gúnnyal és kegyetlenséggel vegyesen csendült fel. Azonban nem tudtam azonnal a varázslóra pillanatani, aki bizonyára nem feltétlenül miattam, sokkal inkább a szakadatlanul ömlő víz miatt volt mogorva. Szerettem volna elnézést kérni, de nem sikerült, sőt az erőm kissé elhagyva arra ösztönzött, hogy támaszkodjak a lábaknak. Arcomat a térde fölé szorítottam, állam megtámasztottam a csontban. Jól van, jól van, most már össze kéne kapnom magam… olyan volt ez, mint a reggeli buzdítás, mikor nem bírtam kimászni a takaró melegsége alól. Lustaság fogott el, mintha kényelemben érezhetném magam abban a nedves környezetben. Valójában egyre inkább reszkettem.
– Sajnálom.
A hangom nagyrész motyogás volt, így elmosta a víz okozta zaj. Ezért csak akkor szólaltam meg újra, mikor sikerült talpra verekednem magam, továbbra is az ismeretlen áldozatom ruhájába kapaszkodva. Valójában nem szoktam csak így megfogdosni embereket az utca közepén, de túlságosan a történtek hatása alatt voltam. Fájt még mindig a hátam, a karom pedig egyenesen lüktetett a kínok alatt.

Tekintetem végig pásztázott a víz áztatta főutcán. A cipőm még mindig hullámok, mocskos lé alatt volt. A bokámig álltam benne lényegében, még mindig reszketve. Eszembe sem jutott, hogy varázsoljak. Úgy tűnt, hogy csatornák sokaságából tör fel magas sugárként vagy bugyog szépen komótosan a víz. Nagyon jól tudtam, hogy ez bizony maga a Szeszély, aminek kutatásával olyan sokat töltöttem…
– Nem. De ha te okoztad ezt az elcseszett özönvizet azt megbánod...
Erre persze az ázott, szőke fickó felé fordultam. Kezem még egyszer végig cirógatott a sérült karomon, ami csak nem akart a lüktetés miatt nyugodni. Minden aprócska mozdulatra belenyilallt a fájdalom.
– Dehogy! – Emeltem meg kicsit a hangomat, hogy megnyugtassam. Ép karomat felemeltem, hogy ujjaimmal hullámos tincseim közé nyúljak és elsimítsam azokat a homlokomból. Így máris kicsit jobban láttam az ismeretlen alakot. Jó magas volt és erősnek is tűnt. Nem örültem volna, ha esetleg mégis engem bélyegez bűnösnek és letalál ütni.

– Ez csak is a Szeszély lehet… bízzon bennem évek óta kut… – Próbáltam én nagyon tudományosnak tűnni, na meg nyugtatónak, de amilyen szerencsém volt, pont ilyenkor talált megint el egy agresszívabb vízsugár. Egyenesen a férfi mellkasának ütköztem arccal. Testem az övéhez simult, egészen addig, míg az ő háta valami épületfalnak nem talált ütközni. Akkor persze abba maradt a vízözön is és megint csak a hangos csobogás maradt valahol a hátunk mögött.
– Igazán sajnálom… – Nyögtem megint, ahogy levegőhöz jutottam és tudtam tenni egy apró lépést hátra. – Jóvá tehetném valahogy ezt a kellemetlenséget?
Nem értettem magam, hogy minek kérdezek ilyesmit. Hülyeség volt, hiszen nem én, hanem a Mágikus Szeszély állt mindezek hátterében. Ráadásul „kisfiamnak” nevezett. Mégis hány évesnek tűnök? Tíznek?
Naplózva


Christopher Cartwright
Varázsló
*****


tolvajvezér

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2019. 03. 22. - 23:29:34 »
+1

manners maketh man



...A múltad, ahonnan jössz, az is fontos, de nem olyan fontos,
mint a jövőd, ahová tartasz...



..a trágár szavak esélyesek...

Sajnálja. Cinikusan pillantok rá. Ez vajon most egy kibaszott vicc? Vagy valóban komolyan gondolja? Ahogy azúrkék tekintetem befókuszálja a szinte tinédzsernek ható gyereket rájövök, valóban így gondolhatja.
Hirtelen nem tudok sírjak-e vagy nevessek. Egy suhanc kér tőlem elnézést, a feltehetőleg roppant ízléstelen tréfája miatt. Mert igenis csakis neki tulajdonítom az öltönyöm szarrá ázását. Pillantásom tehát szigorú és hideg, csak hogy érezze, nem tartom többnek valami kosznál, ami a cipőm talpára ragadt és le kellene onnan kellemetlenül vakarnom.
Vajon mit szólna Zara, ha látná hogy a vadiúj öltönyöm tropára ment a bemutató előtt? Esélyesen őrjöngene. Számára ez ugyanis valami nagy dolog, hisz elvileg még a királyi páholyban is ülni fognak...
Persze csak elvileg... ezeknél a sznob uralkodócsaládoknál sose lehet tudni mikor betegszik le a kutya és szarnak bele mindenben.
Zara megérdemelné a fényűzést. Hisz ő joggal Kelet Hercegnője és joggal van oda érte mindenki, többek között én magam is.
– Ez csak is a Szeszély lehet… bízzon bennem évek óta kut…
Az elharapott mondatvégre felvonom a szemöldököm. Kérdőn. Szóval a kurva Szeszélyre fogja? Milyen eredeti!
Igen, hallottam ám a varázslótársadalmat megkeserítő újabb rákfenéről. Nem elég nekünk egy Tudodki, most itt van a mágia rakoncátlan csínytevése, ami ’állítólag’ lépten nyomon bekövetkezhet. Mondjuk épp itt és most, az Abszol út kellős közepén. A Próféta szerint még maga a Roxfort sem kerülte el a bajt, sőt... talán ott burjánzik az egész alapja...
No de én ebben személy szerint kurvára nem hiszek. Könnyű az ilyen léhűtőknek, mint ez is itt a lábamba kapaszkodva a szaros tréfájukat ilyen mögé dugdosni. Igazából legalább lenne annyira eredeti mint a Weasley kölykök voltak... de nem. Silány utánzat az összes utcai mókázó, az már egyszer biztos.
- Na persze. Hogyne!
Hangom merő gúny és cinizmus.
- Én meg Merlin vagyok maga... borulj térdre és csókold meg a seggem!
Horkantok és hátrálok egy lépést. Ne belém kapaszkodjon már ez a szánalmas nyomorult könyörgöm. Van nekem elég bajom nélküle is.
- Jóvá tehetném valahogy ezt a kellemetlenséget?
- Jóvá?
Hüledezve, hitetlenkedve kérdezek vissza. Egyúttal némi nevetés is elhagyja a számat. Hány éves lehet ez a taknyos? Tizenöt? Húsz? Nem, Davidtől fiatalabb... Nem iskolapadban lenne a helye?
- Nos, ha képes vagy megadni az öt perce elsuhanó káprázatosan gyönyörű nő lába közé való bejutást vagy legalább a nevét és hogy hol találom vagy esetleg veszel nekem egy másik hatvan galleonos öltönyt, akkor esetleg lehet róla szó...
Hangom nyers és szinte kiköpöm a szvakat. Érezze csak hogy az élet kemény. A szar poénokhoz szar alanyok társulnak. Ha már volt szíves elárasztani a fél utcát és nyakig eláztatni engem is egyúttal, hát tegyen érte kárpótlásul ha már ennyire ajánlkozik. Lehet a végén megenyhülök... de ez is csak egy erős talán.
Naplózva


Benedict Destain
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2019. 03. 30. - 18:21:54 »
+1

to; Mr. Cartwright


2000. március

Meglepett az öltönyös férfi. Nem kapta fel a vizet, mikor egy újabb löket vízhullám egyenesen a mellkasának taszított, majd a mellkasára simuló tenyérrel kellett ellöknöm magamat. Meglehet, eddig már annyira hozzászokott a kaotikus állapotokhoz, hogy nem számított neki ez az újabb kellemetlenség… vagy éppenséggel már annyira haragudott rám, hogy azt tervezte, hogyan üt le a későbbiekben. Talán ha nem haraptam volna el a mondatot még komolyan is vesz és elhiszi, hogy kutatómunkát végzek a Szeszéllyel kapcsolatban, ám a vízsugár ebben megakadályozott és valóban, ahogy már említettem igenis a mellkasának csapódtam.
Éreztem, ahogy a hátamon lefolynak a vízcseppek a nadrágomig, ami legalább annyira átázott, mint a cipőm és a zoknim. Összességében úgy festettem, mint egy ázott kutyakölyök, a hullámos tincsek is kicsit elnehezültek a víz súlya alatt, így nem győztem újra és újra beletúrni, hogy ujjaimmal kicsit helyre rázzam őket. Az nem számított, hogy a professzor asszony már messze előttem járt és lehagyott – valószínűleg, ha el is ázott, ez megnyugtatta.
– Én meg Merlin vagyok maga... borulj térdre és csókold meg a seggem!

Sértetten nyeltem egyet, de egyelőre nem válaszoltam. Kezemet becsúsztattam a feszes nadrág farzsebébe, abban reménykedve, hogy esetleg megtalálom a belépő kártyámat, amin ott díszeleg a bizonyíték és a fényképem, hogy igenis a Merlin Kutatóközpont Mágikus Szeszélyügyi Kirendeltségén dolgozom. Közben megkérdeztem, miként tehetném jóvá a történteket, mert láthatóan engem tartott felelősnek a kárért, ami érte.
– Jóvá?
Remek, erre meg kiröhögött, mintha a világ viccét mondtam volna el. Igen, talán egy elázott egyetemista vagyok, de azért volt félretett pénzem. Nem véletlenül dolgoztam éjjel-nappal az elmúlt hetekben. Szükségem volt mindenre, hogy biztos alapot teremtsek magamnak. Elherdálhattam volna a pénzt bulira, ivásra, lányokra vagy éppen egy saját albérletre, de nem, én spóroltam, ahogy csak tudtam.
Végül inkább undorodó fejet vágva bólintottam. Cseppet sem volt szimpatikus ez az alak.
– Nos, ha képes vagy megadni az öt perce elsuhanó káprázatosan gyönyörű nő lába közé való bejutást vagy legalább a nevét és hogy hol találom vagy esetleg veszel nekem egy másik hatvan galleonos öltönyt, akkor esetleg lehet róla szó...
Na jó, ezen meg én röhögtem. „Káprázatosan gyönyörű nő…” Hogyne! A professzorom minden volt éppen csak szép nem. Ráadásul az egyetlen ember, aki bejuthat a lábai közé az egyik rossz hírű diákja vagy éppen az élettársa.
– Áhá! – Rángattam ki a kissé nedves, de épségben maradt belépő kártyát és felmutattam a fickónak. – Benedict Destain vagyok, a Merlin Kutatóközpont Mágikus Szeszélyügyi Kirendeltségének egyik gyakornok kutatója. Így már elhiszi, Mr. Merlin?

Hangosan sóhajtottam. Hatvan galleon rengeteg pénz volt persze, ebben a formában képtelen lettem volna kifizetni neki az öltönyt és éppenséggel Keddle professzor lábai közé sem óhajtottam bejuttatni.
– Hát… esetleg meghívhatom egy denevérburgerre a Foltozott Üstbe, de hatvan galleonom nincs. A gyönyörű nő meg azt hiszem, a diákokra bukik. Őszintén szólva, maga egy kicsit öreg neki. – Magamhoz mérten meglehetősen nyersen beszéltem és persze, amikor ez eljutott a tudatomig, zavarba jöttem. Éreztem, hogy enyhe pír ül ki az arcomra. – Mást sajnos nem tudok felajánlani. – Tettem azért hozzá, ahogy ujjaim a tarkómon lévő tincsek közé fúródtak. Újabb jele annak, hogy Benedict Destaint bizony nagyon is zavarba lehet hozni.
Naplózva


Christopher Cartwright
Varázsló
*****


tolvajvezér

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2019. 04. 15. - 17:05:20 »
+1

manners maketh man



...A múltad, ahonnan jössz, az is fontos, de nem olyan fontos,
mint a jövőd, ahová tartasz...



..a trágár szavak esélyesek...

Mire észbe kapok egy plasztik kártya leng az orrom előtt fennen hírdetve hogy valóben egyfajta bizonyos Benedict Destain akinek is a tulajdona. Én azonban már rég nem hiszek ezekben a nyuanszni apróságokban. Hogy miért? Nos, rettenetesen jó hamisító vagyok. Nem okozna gondot alkotnom egy ilyet. Másrészt, annyi hamis álnevem és útlevelem van hogy azzal már a Temzét lehetne rekeszteni. Nem mintha ennek a gyereknek akár a képe, akár a fizimiskája bármiben is azt sugallná, veszélyes. Sokkal inkább a bénasága tűnik szembe. Esküszöm az iskola lúzere címre joggal pályázhatna ezzel a hajjal, és öltözékkel. Pláne hogy a fél utcát elárasztotta még mellé. Szar poén, de tényleg.
– Benedict Destain vagyok, a Merlin Kutatóközpont Mágikus Szeszélyügyi Kirendeltségének egyik gyakornok kutatója. Így már elhiszi, Mr. Merlin?
- Hogyne!
Horkantom a szót és közben kitolom a képembe fityegő kártyát, hogy lássak is valamit, ne azt a bénára sikeredet mosolyt. Komolyan már csak egy mugli fogszabályzó kellene neki és tökéletes alany lenne bármelyik tinifilmben...
Ám mielőtt hangot adhatnék bárminemű gondolatnak is, egy váratlan lecsapó vízhullám a falhoz lök és rám küldi a gyereket is. A levegő másodpercek alatt szorul ki a tüdőmből és csak a jó szerencsének köszönhetem hogy nem nyelem tele magam vízzel. Ösztönösen lököm el a másikat amint tudom és támaszkodom meg a térdemre görnyedve, hogy oxigént préseljek a tüdőmbe.
Aztakurva... innen el kell tűnni márpedig sürgősen...
Még végig se bírom gondolni merre is induljak, mikor megkapom az újabb, közel sem várt ajánlatot.
– Hát… esetleg meghívhatom egy denevérburgerre a Foltozott Üstbe, de hatvan galleonom nincs. A gyönyörű nő meg azt hiszem, a diákokra bukik. Őszintén szólva, maga egy kicsit öreg neki.
- Kurvára rühellem a denevérburgert és a Foltozott Üstöt is.
A szavakat morogva köpöm ki. Szimplán felháborít az utolsó szó, amit ki merészel ejteni ez a taknyos a száján.
Öreg.
Én. Öreg. Öreg? Mi a fasz?
A harag, ami eddig is a felszínt kapizsgálta most elemi erővel törne ki ha hagynám. De csak nem kezdek el csurom vizesen a nyílt utcán veszekedni egy tizenévessel, aki a gyerekemnek tűnhet. Ahj baszza meg.... valóban öreg lennék?
– Mást sajnos nem tudok felajánlani.
- Felajánlhatnád, hogy befogod a szád, első sorban. Vagy azt hogy nem bohóckodsz itt tovább. Nem bírom a féleszűeket.
Ahogy nem bírom a szar poénokat sem és a szarul sikerült trükköket. Mert most komolyan, a kisebb fajta özönvíz mégis kinek vált a hasznára? Nekem semmiképpen.
Kiegyenesedem, a fiú felé tornyosulok. Egyetlen elegáns mozdulattal beletúrok nedvesen csillogó hajamba és hátrafésülöm. Még így, talpig elázva is úgy festek, tudom jól, mint egy úriember. Kivárok egy percet, átgondolom a helyzetet, aztán morgok valamit az orrom elé, ami szinte kivehetetlen. Olyasmit érthet ki a másik, hogy ’ázott patkány’ de ettől többet nem igazán. Aztán fogom magam és se szó se beszéd faképnél hagyva ellépek mellette le a járdáról. Terveim szerint a túloldalon a második saroknál balra fordulva és végigérve a Közgyógyítók utcáján el is érem a Vakegeret. Haza már nincs időm menni, hogy Alfred segítsen rendbe tenni az öltözékem, de talán a Patkányfészelben akad némi segítségem.
Eszembe sem jut, hogy nem köszöntem el a kis nyikhajtól, de nem is csoda... jelenleg van nagyobb gondom is, mint az udvariasság...
Naplózva


Benedict Destain
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2019. 04. 17. - 15:26:02 »
+1

to; Mr. Cartwright


2000. március

Nem volt elég mára, hogy a világ legborzalmasabb kutatóprofesszorát sikerült kifognom a megbeszélésre és eláztatott a víz igencsak alaposan, de még egy mogorva vén varázslóval is összekellett sodornia annak a bizonyos löketnek. Ilyen azt hiszem, amikor a mi drága Merlinünk bottal veri az embert. Őszintén szólva, örültem volna, ha legalább a papírjaimat meg tudtam volna szerezni, de azokat már régen messzire sodort a víz, így nem volt más választásom, mint elviselni a tényt: ezeket bizony újabb álmatlan éjszakák árán le kell körmölnöm, úgy hogy közben a vizsgáimra is készülnöm kell.
– Kurvára rühellem a denevérburgert és a Foltozott Üstöt is.
Tehát nem csak öreg, de rigolyás is. Egyre jobb. És még ez akart becsajozni. Igencsak nehéz lesz, ha képtelen normálisan beszélni a körülötte lévő emberekkel. Na mindegy, legalább nem rá költöm a nehezen megszerzett galleonokat. Egyszerűen csak vállat rántottam, majd sóhajtottam.
– Magad tudja… – Löktem oda, pontosan olyan stílusban, amit amúgy megérdemelt.
Alapvetően nem szeretem, ha megpróbálnak rám fogni. Csak remegek és ideges leszek tőle, ráadásul összevissza magyarázkodom, ahelyett, hogy simán faképnél hagytam volna még időben. Amikor pedig megmutattam a kutatóintézettől kapott hivatalos kártáymat, akkor is úgy csinált, mintha valami hamisítványt tolnék a képébe. Mégis mit hisz rólam? Hogy az a hobbim, hogy beleütközök öltönyös emberekbe meg megfürdetem őket a csatornából jövő vízzel? Az én munkám is legalább annyira kárba veszett, mint az ő nyamvadt öltönye. Ráadásul arról még nem is mondtam semmit, hogy az én eredményeim emberi életek múlthatnak, az ő öltönyén meg legfeljebb egy szánalmas kimenetelű randi.

– Felajánlhatnád, hogy befogod a szád, első sorban. Vagy azt hogy nem bohóckodsz itt tovább. Nem bírom a féleszűeket
Magamhoz képest meglepően dühösen bámultam a fickó szemébe. Nem szoktam ennyire felvenni a harcot, ugyanis nekem aztán végképp nem állt szándékomban senkivel sem összeveszni, pláne nem a nyilvános utcán. Apámmal sem vesztem össze soha, hiába vert addig, míg vérezni nem kezdtem. Csakhogy ez igazságtalan helyzet volt. Aztán meg persze elindult valamerre, úgy mentem utána: – Adok tíz galleont a rohadt öltönyéért. – Jelentettem ki. Többet amúgy sem tudtam volna tenni érte, azon kívül, hogy egésznap a nyakában lihegek és azt bizonygatom, hogy nem én voltam, hanem a Szeszély. Amúgy meg mit is érdekelt a véleménye? Mégis ki a fene ő? Csak egy öltönyös pasas, aki arra sem méltatott, hogy normálisan viselkedjen velem.
– Vagy… meghívom valami másra… – magyaráztam, nem mintha érdemelte volna az engesztelést. Minden erőmet be kellett vetnem, hogy tartani tudjam a lépést vele. Én ugyanis cseppet sem voltam edzett… mégis mitől lennék? Egyrészt elég alacsony is voltam hozzá képest, másrészt amúgyis csak könyvek felett ülök egésznap, ha pedig nem ott, hát a csillagvizsgálóban. Azon kívül meg örülök, ha egyáltalán aludni tudok egy kicsit… – Cserébe beszélhetne velem normálisan.

Hörögve vettem a levegőt a nagy rohanásban, észre sem véve, hogy a nem éppen kellemes része felé haladok a varázslónegyednek. Őszintén szólva nem ehhez voltam szokva. Mármint, hogy én vagyok az, aki valaki után rohan. Általában visszahúzódtam és befogtam a számat, de most túlságosan zaklatott voltam és egészen kifordultam magamból.
– Tudja, én is sokat veszítettem. Egész éjjel azokon a papírokon dolgoztam, amiket elvitt a víz. Látja a karikákat a szemem alatt? – kérdeztem. – Napok óta nem aludtam rendesen… csakhogy a Minisztérium megkapja, amit akar.
Ezután megint mély levegőt vettem, hangosan hörögve.
Naplózva


Christopher Cartwright
Varázsló
*****


tolvajvezér

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2019. 04. 23. - 09:36:13 »
0

manners maketh man



...A múltad, ahonnan jössz, az is fontos, de nem olyan fontos,
mint a jövőd, ahová tartasz...



..a trágár szavak esélyesek...

Nem hat meg különösebben a gyerek pofátlansága. Igazából csak bosszant, hogy egy suhanc mekkora kárt is tud okozni. Az azonban, hogy félvállról úgymond hozzám vág valami megalázónak ható szócskát kurvára nem érdekel. Mindössze egy lesajnáló pillantással méltatom, bár ha jobban belegondolok, még erre is kár fecsérelni az energiát. Mert minek? Úgyse hatja meg. Úgyse változtat a dolgokon. Úgyse lesz ettől makulátlanul tiszta az öltönyöm vagy szárazabb a hajam.
Nem. Itt nem a víz zavar, hanem az elv. Hogy egy ilyen kis nyikhaj itt szórakozhat, ráadásul büntetlenül. A varázslótársadalom pedig mindezt elnézi, mert elnézi. Mégis mire fizetjük a kurva aurorokat, ha nem erre? Hiszen a Sötét Nagyúr uralma réges rég leáldozott már, hívei mind eltűntek, nem a rendfenntartás lenne a cél? És ez nem pont beleesik?
Bosszankodva megyek inkább faképnél hagyva a kölyköt. Szórakozzon mással, találjon magának más szerencsétlen flótást, akit boldogíthat. Nekem még bőven akad dolgom mára e nélkül is…
Csakhogy az élet nem igazán kegyes. Még be se sikerül fordulnom a sarkon, már hallom a fiúcska hangját nem sokkal mögöttem lemaradva.
– Adok tíz galleont a rohadt öltönyéért.
Horkantva röhögök fel. Nem az összeg maga a probléma, tíz galleon neki valószínű rohadt sok pénz, nekem meg… hát pont annyi amit ma ötször megtoldva fizettem épp ki. Egyszerűen a levakarhatatlansága ami nemcsak bosszantó, egyenesen idegesítő. És mielőtt azt hinném, hogy tovább sétálva majd szépen lekopik rólam mint a cipő sarka, újból tévedek.
– Cserébe beszélhetne velem normálisan. Tudja, én is sokat veszítettem. Egész éjjel azokon a papírokon dolgoztam, amiket elvitt a víz. Látja a karikákat a szemem alatt?
Erre már hirtelen torpanok meg és fordulok vele szembe. Elég egyetlen pillantást vetnem rá, hogy tudjam, fiatal. Nagyon fiatal. Még egy perc néma firtatás után valóban feltűnnek a szeme alatt megbújó árnyékok, melyeket csakis az álmatlan éjszaka okozott. Szánalmas látványt nyújt így, nyúzottan, de mégis tetszik a tejfehér, hibátlan arcbőr, a vele kontrasztos sötét és hol jobbra, hol balra göndörödő haj na meg a kissé mandula vágású szemek.
– Napok óta nem aludtam rendesen… csakhogy a Minisztérium megkapja, amit akar.
- Inkább lettél volna egy csinos lánnyal és kúrtad volna meg jó alaposan. Akkor megérteném a picsogásod…
Magamban persze inkább úgy helyesbítem a mondatot, hogy férfival is akár, de ezt nem kötöm az orrára. Összefűzöm magam előtt a karom. Nyers vagyok, mert még mindig dühös az előzményekért. Ugyanakkor valami mégsem hagyja, hogy folytassam az utam. Talán a nagy barna szemek, amik bűnbánóan vetülnek rám? Sose hatott meg a bocsánatkérés, még Sophie esetében sem igazán…
Ellenben most, mégis az árnyas téglafalnak dőlök és úgy figyelem a gyereket, akit akár kinézete alapján a szeretőim közé is beválogatnék…
- Miért nem gyűjtötted be a papírjaid és szárítottad ki ha olyan rohadt fontosak?
Teszem fel a nyilvánvaló kérdést, hisz varázsló könyörgöm. A sima begyűjtőbűbájt emlékeim szerint pedig már a Roxfort negyedik évében tanulják a diákok ha nem korábban.
Naplózva


Benedict Destain
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2019. 04. 26. - 18:46:16 »
+1

to; Mr. Cartwright


2000. március


- Inkább lettél volna egy csinos lánnyal és kúrtad volna meg jó alaposan. Akkor megérteném a picsogásod…
Hirtelen már nem is értettem, minek rohanok egy ilyen fickó után. Tartalmas élete lehet, ha az egyetlen téma az életében a „csinos nők megkúrás.” Nem elég, hogy az előbb még a világ legborzasztóbb professzorasszonyát akarta megkaparintani magának, hirtelen az én szerelmi életem is gyanúsan érdekelni kezdte. Sosem értettem az ilyen alakokat. Mit ér a testiség, ha nem társul mély érzésekkel? Semmit. Csak egy futó valami, ami még csak emlékképként sem marad meg. Meglehet persze, hogy én ezért nem voltam soha igazán nagy nőcsábász… és nem csak a szerencsétlenségem játszott rá. Nekem mindig kellett valami kapocs az olyan lányokhoz, akikkel együtt töltöttem az éjszakáimat… illetve ahhoz az egyhez, kár is a többes szám. Mirandán kívül nem sok lányhoz volt közöm, lényegében egyetlen egyhez sem.

- Megértené? - kérdeztem vissza. - Nem kell megértenie. Elég, ha én kezdem kapisgálni, hogy miért picsogott az öltönye miatt. Csak egy felszínes ember van ennyire elfoglalva a testiségel.
Nem volt szokásom gúnyolódni, de azért engem is ki lehet hozni a sodromból és hát ennek az elázott aranyifjúnak sikerült. Sóhajtottam végül egyet és elnyomtam a bennem igen csak tombolni vágyó érzéseket.
- Tudja mit? Sajnálom. Nem kellett volna így beszélnem, de én is éppen olyan ideges vagyok, mint maga. Csak nekem nem a méregdrága öltönyöm ment tönkre – mutattam magamra és a gyerekes öltözetemre. - Az egész munkám odaveszett ebben a szökőárban. Engedje meg, hogy kárpótoljam! - kértem ismét, remélve, hogy akkor rövidre zárjuk ezt a kis vitás helyzetet.

- Miért nem gyűjtötted be a papírjaid és szárítottad ki ha olyan rohadt fontosak?
Sóhajtottam.
A kék szemekbe néztem, elfelejtve a korábbi kis neheztelést, amivel rápillantottam. Végül is ez nem volt egy rossz ötlet, mindössze az volt vele az egyetlen baj, hogy nem működött volna. Már sok ilyen papírral dolgoztam, levédték őket a kutatók mindenféle varázslat ellen… így valószínűleg a legegyszerűbb bűbájjal sem nagyon szedhettük volna össze őket, pláne, hogy már valahol a csatornarendszer mélyén pihenhetett.
- Sajnos az ilyen papírok immunisak a mágiára. Védelmi okokból természetesen… – megrántottam a vállamat. - A jegyzeteimből majd rekonstruálom őket!

Lehajtottam megint a fejemet, hogy a mocskosnak ható cipőm orrára bámuljak. Kellett egy perc, míg előre meggyászolom az előttem álló álmatlan éjszakák sorát. Csak ezután néztem megint a pasas kék szemeibe.
- Egy italt sem fogad el? - kérdeztem aztán. Úgy éreztem nekem sem ártana meg egy aprócska korty lángnyelv. Jól esne, ha kicsit felmelegítene, most hogy egészen átfáztam a csatornákból felbukkanó hideg víznek köszönhetően. - Természetesen maga választhat helyet… de azért jó lenne, ha a nálam lévő tíz galleonból kijönnénk. – Tettem hozzá.
Naplózva


Christopher Cartwright
Varázsló
*****


tolvajvezér

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2019. 05. 09. - 17:58:41 »
+1

manners maketh man



...A múltad, ahonnan jössz, az is fontos, de nem olyan fontos,
mint a jövőd, ahová tartasz...



..a trágár szavak esélyesek...

A visszavágása, nem meglepő módon, mint a gyerek maga felettébb szánalmas. Talán sajnálnám ha lenne rá időm és hozzá hangulatom, de valójában egyik sincsen. Igaz, az öltönyömön nem segít ha öt vagy tíz perccel hamarabb vagy később érek bárhova is, esélyesen így sem lesz sétamenet kiszedni a kényes anyagból a vízfoltokat. De talán megérhetne egy próbát.
- Tudja mit? Sajnálom. Nem kellett volna így beszélnem, de én is éppen olyan ideges vagyok, mint maga. Csak nekem nem a méregdrága öltönyöm ment tönkre. Az egész munkám odaveszett ebben a szökőárban. Engedje meg, hogy kárpótoljam!
Persze ez azért már megakaszt a Patkányfészekbe való utamban. Nem értem, valóban nem értem. Minek áldozza fel valaki a munkásságát legyen akármilyen kicsi és jelentéktelen holmi ostoba csínyért? Ez nem normális. Kezdek elbizonytalanodni magamban, és a gyanúban, amit a kölyökre kentem. Lehet tényleg másvalaki volt? Tényleg a Szeszély?
Írnak mindenfélét az újságok, de én nem adok holmi pletykákra. Furcsa anomáliák nekem is feltűntek már, de nem épp pont ilyenek.
- Sajnos az ilyen papírok immunisak a mágiára. Védelmi okokból természetesen...
- Természetesen...
Köpöm ki kissé cinikusan a nyilvánvaló választ leutánozva őt. Érezze csak hogy ami neki olyan kurvára egyértelmű egy kevésbé bennfentesnek baromira nem az. Mindig is rühelltem a Minisztériumot és ez a fiú sem épp a megkedveltetése útján jár.
- A jegyzeteimből majd rekonstruálom őket!
Ó remek, szóval akkor ennyi. Neki megoldódik a baja jó pár óra plusz befektetéssel (de hát így jár az aki védelmi okokból nem vízhatlanítja le a szaros papírjait), ellenben én szívhatok az öltönyömmel és a ma estémmel. Remek.
Kedvem lenne mindezt a gyerek orra alá dörgölni, de az a tény hogy csak a feje búbját látom, mert máris megbánást tanusít nem épp arra kárhoztat hogy nekiálljak kioktatni őt. Nem. Kivételesen lenyelem a dühöm és már épp csak egy mordulással tovább indulnék utamra, mikor...
- Egy italt sem fogad el?
Nos, sok mindent el lehet mondani rólam, de azt hogy nem élek egy potya pia lehetőséggel azt nem.
- Ha van sör és wishkey kombó akkor igen.
Leszarom hova megyünk, rábízom. Csak üssön a koktél, ahogy szokott mert ma aztán alaposan rám fér. Már egy jó kis csehó gondolata is feldob és még a kölyköt is szimpatikusabbá varázsolja hirtelen.
- Természetesen maga választhat helyet… de azért jó lenne, ha a nálam lévő tíz galleonból kijönnénk.
Megrázom a fejem, kissé sajnálóan.
- Tíz galleonból alaposan berúgsz, mi? Na nem bánom, megtámogatlak, de csak mert valóban nem te zúdítottad rám az árvizet. Menjünk a Vasorrúba, az van ide a legközelebb. Jártál már ott?
Érdeklődve pillantok azúrkék tekintetemmel a göndör hajú kísérőmre. Vajon bábaszűz a szentem vagy csak jól titkolja?
Naplózva


Benedict Destain
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2019. 05. 18. - 11:58:28 »
+1

to; Mr. Cartwright


2000. március

Még mindig csöpögött belőlem a víz. Éreztem, ahogy újra és újra földet érnek a cseppek valahol mellettem a macskakövön, de mit sem számított mindez, miközben az ismeretlen, meglehetősen zabos fickót próbáltam boldoggá tenni. Nem, mintha megérdemelte volna, de azért nyilván belőlem sem kellett volna kitörnie annak a kevés felháborodottságnak. Nem voltam sosem az a típus, aki csak úgy neki esett az embereknek. Inkább némán, fülemet-farkamat behúzva távoztam. Nem szerettem a vitát, a hangosszót… gyerekkorom óta ösztönösen összehúztam. Most még is úgy felháborított, hogy nem tudtam visszafogni magam.

Aztán persze jött a bűntudat, amiért hangosabban beszéltem vele és nem éppen kedves gondolatokat vágtam a fejéhez. Így már duplán kárpótolni akartam, ha más nem hát egy pohárka itallal. Bár azért, tíz galleonból alaposan be lehet rúgni még egy drágább kocsmában is.
– Ha van sör és wishkey kombó akkor igen.
A normálisabb válaszra végül elmosolyodtam. Nem gondoltam volna, hogy elérek nála bármit is, hiszen az előbb még meg akart ölni az öltönye miatt… holott lefogadom, az ilyen szépfiú típusú alakok bármilyen ruhadarabban felhívják magukra a figyelmet. Én sosem voltam jóképű vagy jólöltözött, de nem is vágytam rá. Jobban éreztem magam törékenyen, a kinyúlt, szürke ruhadarabokban, amiket hordtam általában. Ezek már szinte a személyiségem részeivé váltak.
– Szerintem ilyet bárhol lehet kapni. – Megrántottam a vállam és vártam, hogy ő válassza ki a helyet.

–Tíz galleonból alaposan berúgsz, mi? Na nem bánom, megtámogatlak, de csak mert valóban nem te zúdítottad rám az árvizet. Menjünk a Vasorrúba, az van ide a legközelebb. Jártál már ott?
Megrántottam a vállam.
– Tíz galleonból mindketten alaposan berugunk, Mr… – mondtam, ugyanis nem tudtam a vezetéknevét. – Nem volt még szerencsém a helyhez, de eléggé híres ahhoz, hogy ne kerülje el a figyelmemet. Tudja, nem igazán Londonban szoktam intézni az ivást, Hertfordshire-ben rengeteg kis kocsma van, diákbarát árakkal.
Nem valószínű, hogy érdekelte az életem története, de azért elmeséltem neki. Végül is, már kezdett normálisan viselkedni, így hát megérdemelt ennyit tőlem. Talán nem kéne ilyen kedvesen engesztelgetnem, de hát tényleg megsajnáltam. Valamiért nagyon tetszeni akart valakinek abban az öltönyben… aki lehet nem örülne a tudatnak, hogy egy agyon sminkelt, tipegő professzort is meg akart dönteni rajtam keresztül.

Lábaim máris a Vasorrú felé vették az irányt. Néha-néha a szemem sarkából az új ismerősömre pillantottam… azon gondolkodva volt-e valaha nála gyanúsabb ember a társaságomban. Aligha, pedig már nem egy külföldi konferencián is részt vettem, ott meg hát azért tényleg mindenféle alak előfordult. Legutóbb például, a A LXXXIII. Asztronómiai Varázslókonferencián, Szófiában egy trollszagú varázslóval is kezet fogtam… utána napokig próbáltam megszabadulni a bűztől. De ez a pasi, a durván kék szemeivel, a szőkés hajával és a furcsán gyűrött öltönyével… különösnek tűnt. Még sem bántam, hogy éppen az ő társaságában tértem be egy kocsmába.

Köszönöm a játékot!
Naplózva


Scarlett Bridget
Eltávozott karakter
*****


Drama Queen

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2019. 07. 21. - 18:47:47 »
+1

Theodora

Megjelenés



Már régóta szerettem volna egy saját házi kedvencet, de otthon erre egyáltalán nem volt lehetőségem, mivel apám nem igazán szívlelte az állatokat. Egyszer mikor előhozakodtam a témával, hogy lehessen egy macskám, nyomban elutasított, arra hivatkozva, hogy allergiás a macska szőrre, meg egyébként is folyton csak láb alatt lenne az állat. Mikor hörcsöggel próbálkoztam, arra is volt kifogás, miért nem tarthatok, hangosan nyikorog a kerék, amit használ, plusz amúgy is kevés ideig él, minek nekem, hogy aztán folyton sírjak? Hát sosem volt egyszerű természet az öregem, iszonyat makacs volt a maga módján. Szóval egy ideig nyaggattam, hogy lehessen valamilyen állatkám, aztán idővel meguntam a sikertelen próbálkozásokat, és feladtam a dolgot egy időre. Mikor a Roxfort-ba kerültem mindig is szemezgettem az itteni állatkereskedéssel, de sosem volt bátorságom, hogy vegyek magamnak egy kis állatot. Már a negyedik évemet tapostam itt, idővel több önbizalomra tettem szert, kicsit fel is dobott, hogy nem lihegtem a szüleim állandóan a nyakamban. Ennek örömére elhatároztam, hogy veszek magamnak egy cicát, ha beleegyeznek, ha nem, ha tetszik nekik, ha nem. Most nem hozakodhatott elő apám semmivel, mert eléggé messze éltem tőle, a leendő szőrmókom pedig így semmilyen vizet sem zavarhatott az ő szempontjából. Egy kellemes nyári délután fogtam magam, aztán lementem a faluba, hogy szert tehessek a leendő macskámra, előtte persze minden szükséges dolgot elintéztem, hogy ne legyen belőle baj. Az Abszol útra érve nem győztem kerülgetni a tömeget, úgy látszott, mindenki most ruccant le vásárolni valamit. Egy lány annyira bele volt feledkezve a gondolataiba, hogy egyenesen nekem ütközött nem adva meg a jobb kéz szabályt. Szabadkozva elnézést kért, én pedig megnyugtattam, hogy semmi gond, bárkivel előfordulhat ez. Az utamat folytatva nézegettem a kirakatokat, ahol jobbnál jobb dolgokat árusítottak. Hát tudtam volna vásárolni, az tény, de jelenleg a célpontomra összepontosítottam. Elég sok gondolat megfordult a fejemben amíg úton voltam. Például, hogy hogyan nevezzem el a cicust, milyen eszközöket vegyek még neki, azt már tudtam, hogy milyen alap dolgok kellenek majd, ebbe pedig beletartozott a kaparófa is. Hoztam magammal egy macskahordót is, hogy biztonságosan haza tudjam vinni a macsekot. Lehet, hogy lett volna erre valamiféle egyszerű varázslat, de nagyrészt még mindig mugli fejjel gondolkodtam, pedig egy ideje már belekóstoltam a varázsvilág csínjaiba, rejtelmeibe. Sokszor a szobám takarítását is mugli módon végeztem, mert egyrészt elfoglaltam magam, másrészt lekötött annyira, hogy ne gondolódjak felesleges hülyeségeken. Azért szívesen éltem a varázslatokkal is, amely nagyban megkönnyítette bizonyos dolgaim elvégzését, emiatt pedig iszonyat hálás voltam. A szüleim mindig örömmel fogadtak, mikor szünetekben hazatértem, azt is gyorsan megtanultam, hogy más vendég státuszban lenni valahol, mint ott lakni. A roxfort-i éveim alatt pedig anyámék engedékenyebbek voltak velem szemben, mint amikor otthon éltem velük. Ez a helyzet pedig különösképp tetszett, bár apám azért próbálta tartani a szigort, de így, hogy ritkábban látott, azért valamilyen szinten megenyhült velem szemben. Azt az egyet nagyon untam, hogy azt erőltette, ideje lenne eldöntenem, mit szeretnék csinálni a jövőben, mivel szeretnék foglalkozni. Plusz még azt is kiemelte, hogy reméli, valami rendes, tiszteletbeli szakmát választok majd magamnak, ha már ennyit taníttattak és foglalkoztak velem, mondjuk olyat, amiben létezik előrelépési lehetőség. Szerinte sokra vihettem, én inkább azon voltam, hogy olyan foglalkozásom legyen majd, amit szeretek is csinálni, de ezt nem kötöttem az orrára. Különben sem tudtam még egyelőre, hogy mit csinálnék igazán szívesen, ez úgymond a jövő zenéje volt számomra.
Naplózva


Theodora Riley
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2019. 07. 27. - 11:33:14 »
0

S c a r l e t t

június vége

"she is water;
soft enough
to offer life
tough enough
to drown it away"

Megcirógattam Kean fejét, aki lelkesen dörgölődzött kézfejemnek, és egyáltalán nem zavartatva magát rálépett a kezemben tartott könyvre, ezzel kishíján kilökve azt a kezemből. Mégsem tudtam rá haragudni, ahogy lelkesen a mellkasomhoz simult, és közben hangosan dorombolt. Végül pedig kidőlt az ölembe, ezzel a lábai bár a könyvön maradtak, a feje az alá csúszott - elég nevetséges látvány volt, szóval megjegyeztem az oldalszámot és oldalra tettem a könyvet, hogy inkább a cica cirógatására fordítsam az időmet. Kisebb-nagyobb szakokra oszlott fel a viselkedése, néha, a mostanihoz hasonlóan egy bújós kis angyal volt, máskor azonban egy elviselhetetlen kandúr, aki mindig mindenhol ott van, vagy pedig épp sehol, mert a lehető legprofibb módon ignorál. Persze tudtam, mire megy ki a játék - éhes volt, bár ez nem túl konkrét, hiszen ő mindig éhes, a nap minden egyes percében, de reggel óta tényleg nem evett, és ami azt illeti, már az is csak egy kis maradék volt, mert elfogyott a tápja.
Nem mondhatnám, hogy sok kedvem volt feltápászkodni és nekiveselkedni a macskakaja vásárlásnak. Bár kint jó idő volt, ma így is inkább lustálkodni és az ágyban fetrengeni volt kedvem, mint sem az Abszol útra merészkedni a rengeteg, furábbnál-furább fazon közé.
Kean viszont mostmár nyávogni is elkezdett, és tudtam, hogy ha nem akarom, hogy a többiek hozzám vágjanak emiatt egy enciklopédiát, akkor kénytelen vagyok összeszedni magam.
Kitettem a macskát az ölemből egy utolsó simogatás kíséretében, és miközben megfésültem meg felkötöttem a hajam, figyeltem, ahogy lustán végignyúlik a párnámon, és annak a sarkával kezd el játszadozni. Egyébként a kedvenc alvóhelye az ágyam alatt volt, természetellenesen sok időt töltött ott, de mióta egyszer bevitt oda magával egy döglött egeret, én nem lelkesedtem túlzottan a dologért.
Eléggé tűzött a nap, de mire elértem az Abszol útra, felütötte a fejét egy lágy kis szellő, így nem is volt olyan elviselhetetlen a dolog. Ha már itt jártam, néhány egyéb dolgot is beszereztem, mert bár a tanévnek mindjárt vége, kihasználtam az itt töltött időt. Mire eljutottam az eredeti úticélomig, már éhes is voltam ráadásként, de azt mondogattam magamnak, hogy minden bizonnyal Kean is, ezért hát átcsusszanva egy kisebb embertömeg mellett, benyitottam a boltba, amit egyébként el se tudtam volna téveszteni, olyan feltűnő volt a cégére, amelyen macskák és kutyák kergették egymást. Halkan köszöntem az eladónak, aztán felkaptam egy kosarat az ajtó mellől - az azonban abban a pillanatban nyílt ki, és pont eltalálta a karomat, lévén, hogy nem voltam elég figyelmes, hogy kitérjek előle. Beharaptam az alsó ajkamat, és kissé riadt, elpirult pillantást vetettem az ajtóban álló lány felé, akit aztán fel is ismertem... Bár a nevét nem tudtam volna megmondani. Ami meglehetősen kellemetlen, tekintve, hogy évfolyamtársak voltunk, vagy mi a szösz.
Észbekaptam, és gyorsan elhúzódtam az ajtóból, hogy egyáltalán be tudjon jönni, ha már abban útját álltam abban, hogy ki tudja nyitni az ajtót. Arra gondoltam, hogy mekkora bunkóság nem ráköszönni, de még az is lehet, hogy neki nem is vagyok ismerős. Úgy általánosságban eléggé elveszek az órákon, a leghátsó padok egyikében, némán kuporogva, szóval tulajdonképpen egyáltalán nem lepett volna meg a dolog, ha ő annyira sem ismer fel, mint én őt.
Naplózva

Scarlett Bridget
Eltávozott karakter
*****


Drama Queen

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2019. 08. 03. - 18:42:30 »
0

Theodora

Megjelenés


Nem tudtam igazából eldönteni, hogy jó ötlet volt-e részemről a macska vásárlás, mert ha egyszer haza költözöm, akkor a szüleim bizonyára nem lennének elragadtatva az állattól... márpedig nem szabhatják meg nekem, hogy ne élhessen velem, ha már az iskolában is a társam volt. Legbelül abban reménykedtem, hogy sose kell már hazaköltöznöm véglegesen, ha elvégeztem a tanulmányaimat. Úgy voltam vele, hogy inkább bevállalok valamilyen állást a tanulmányaim mellett, ha arra kerül majd sor, mintsem hazacuccoljak. Azt már elhatároztam magamban, hogy inkább meglátogatom majd többször a szüleimet, de külön életet szeretnék majd élni a későbbiekben. Eléggé megtetszett itt, hogy kicsit kikerülhettem a kontrolljuk alól, végre igazán önmagam lehettem, független, ami rengeteget számított. A későbbi életemet is hasonlóan képzeltem el, mindenképp önálló akartam lenni, megvalósítani az álmaimat, élni a saját életem. Persze nagyon szerettem őket, de apám eléggé irreális elvárásokat szabott ki irányomban, aminek nem volt egyszerű eleget tenni, elsősorban pedig a saját életemet akartam élni, nem pedig azt, amit ők elképzeltek nekem. Egyelőre nem kellett ezen a dolgon agyalnom, mert meg volt oldva a szállásom egy időre, de azért időnként elgondolkodtam azon, hogy később merre visz vajon az élet, persze azzal is tisztában voltam, hogy nem minden a számításaim szerint fog alakulni. Még ötletem sem volt, hogy mivel szeretnék majd foglalatoskodni, ezen pedig ráértem még aggodalmaskodni. Bíztam benne, hogy idővel rájövök majd, hogy mi az, amit a későbbiekben szívesen csinálnék. Reméltem, hogy a idő eldönt majd mindent, ahogy mondják, és majd én is megtalálom azt a foglalkozást, amelyet szívesen csinálnék a jövőben. Gondolataimból visszatérve a valóságba hirtelen szemben találtam magam a kisállatos üzlettel, majd egy nagy lendülettel benyitottam, ám nem voltam elég figyelmes és egy lány karját találtam telibe az ajtóval. Hirtelen elvörösödött az egész arcom, nagyon ciki volt a szituáció, ijedt szemekkel néztem rá, majd sikerült kipréselni magamból pár bűvös szót:
- Bocsánat, nem akartam. Remélem, nem fáj nagyon a karod.
Szidtam magam gondolatban, hogy milyen figyelmetlen voltam, nem szabadott volna ekkora lendülettel bemennem az üzletbe... Rögvest elhatároztam, hogy legközelebb sokkal körültekintőbb leszek majd. Úgy vettem észre, hogy nem csak én voltam megilletődve, hanem a másik fél is, akire rápillantva ismerős arcot véltem felfedezni. Már találkoztam vele az órákon, mindig a leghátsó padok egyikében ült, szóval évfolyamtársak voltunk, de a nevére nem emlékeztem.
- Szia! Scarlett vagyok! - nyújtottam felé a kezemet bemutatkozás gyanánt udvariasan. Még egy kis megnyugtató mosolyt is sikerült ráerőltetnem az arcomra, bár még mindig cikinek éreztem a bevonulásomat. Közben körbetekintettem a helyiségben, odaköszöntem az eladónak is, majd észrevételeztem, hogy itt rengeteg eladó állatka van, mondhatni a bőség zavara fogadott.
- Tudod esetleg, hogy merre találom a macskákat? És a kaparófákat meg egyéb tárgyakat? - kérdeztem tőle felvont szemöldökkel. Nem is értem, miért szaladt ki ez a számon, lehet, hogy nem is szereti a cicákat vagy más állata vagy, illetve elképzelhető, hogy nem is tudja, hogy mi merre van itt. Reménykedtem benne, hogy nem lett még cikisebb a szitu, bár nem nézett ki emberevőnek a lány, meg egyébként is szimpatikus volt első blikkre, hátha segít...
Naplózva

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 04. 08. - 02:11:44
Az oldal 0.329 másodperc alatt készült el 43 lekéréssel.