+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  99/2000-es tanév
| | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | |-+  Birtok
| | | | |-+  Park
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Park  (Megtekintve 1791 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Elérhető Elérhető
« Dátum: 2018. 06. 17. - 21:33:43 »
+1




A kastélyt körülölelő hatalmas park. Itt lehet szabadon sétálni, esetleg leülni egy fa alá, és tanulni. Télen remek hógolyócsatákat lehet itt vívni.
Naplózva

Sophie Vanheim
Moderátor
***


Let's say sunshine for everyone

Elérhető Elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 07. 02. - 10:49:54 »
+1

Nyuszi hopp, nyuszi hopp...
Avery
(2000. 05. 02.)

Legszívesebben visítva rohantam volna ki a bájitaltan óráról. Nem hiszem el, hogy hogyan lehet képes valaki arra, hogy normális bájitalt csináljon. Beletettem minden hozzávalót, a jó irányba kevertem, mégis mit tehettem volna még? Hmmm? EZ volt az utolsó alkalom, hogy valamivel is próbálkozok, inkább nem csinálok semmit, a tanár meg buktasson meg, ha akar. Kántálnom is kellett voln valamit, vagy mi? Majd, ha úgy fogok kinézni, mint Zsa Zsa, abból a meséből... Fúú de várom már az órák végét, hogy kiszabaduljak ezek közzül a nyomasztó falak közzül.
Hatalmas kő esik le a szívemről, amikor végre vége az órának. Gyorsan felpattanok, még a többiek előtt, és megcélzom a Parkot, ami elég nagy ahhoz, hogy senki se furakodjon közel hozzám. Bár igazán szívesen el szoktam lenni másokat fogyelgetve néha, egy-egy társaságban, de valahogy most a pubertáskori lázadás nem hagyta ezt az amúgy elvileg békés szívemnek. Egyszerűen minden felidegesített. Csapot papot hátra hagyva magam mögött, meg egy-két felháborodott kiáltást, egyre izgatottabb és várakozóbb szívvel loholok a park felé, hogy kieresszem a felgyülemlett gőzt.
Inkább szenvedtem volna egy normális iskolában metek órán vagy fizikán, mint hogy furcsa eredetű növénykéket kutyuljak össze egy olyan iskolában, ami még mindig abszurd nekem. Istenem, miért nem adtál nekem szárnyakat? Sóhajtozok magamban, miközben nagyban köröket róvok immár a parkban. A természet kicsit megnyugtat, mégsem egy ezer éves kőépületben bolyongok, ahol felzaklatnak a mozgó festmények és a random kísértetek.
Nem én vagyok az egyetlen a parkban, de legalább jó nagy távolságot lehet tartani mindenkitől. Igyekszem a szokásosnál is jobban elkerülni az ott kóricáló Mardekárosokat, még minidg kiver a frász az ő társaságutól.
Inkább lekuporodom egy padra, ami két sövény között áll és bámulok bele a semmibe. Pontosabban a tájra, de nem igazán fogom fel mit is nézek igazából. A következő pillanatban összerezzenek, mert egy macska telepedik fel az ölembe, szájában egy halott egérrel.
- Uhh, szia Tarzan, megint kalandoztál? - vakargatom meg a cicám álla alatt, mire ő olyan hangos berregésbe kezd, hogy még a bajusza is beleremeg. Amíg meg nem unja berreg nekem összevissza, majd végül az egértetemet az ölembe ejtve tovább áll. Öhm, hát köszi. Legalább nem várja meg, míg megeszem, vagy ilyesmi. Előveszem a pálcám, és inkább ellebegtetem a bokor mögé. Magam is meglepődöm, milyen természetesen csináltam ezt. Legutóbb még zsepivel szerencsétlenkedtem. Úgy tűnik mégis csak változom. Csak azt nem tudom ez jó vagy nem.
Csendben nézelődöm, és igyekszem figyelmen kívül hagyni a közelben lévő, szőke Mardekáros lányt is. Nem lenne szerencsés valami rosszaságba belekeveredni.
Naplózva


Avery Cassen
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2019. 07. 02. - 12:07:26 »
+1

bunny, bunny ~

a v e r y & s o p h i e

Elégedetten kevergettem a kis bájitalomat, aminek bár elég orrfacsaró volt a szaga, olyannak tűnik, mint a könyvben leírtak. Középlila, és bugyog egy kicsit... Szerintem jó lesz. Mindig is szerettem a bájitaltant, élveztem a kotyvasztást, habár nem mindig sikerült, de a mai egy jó napnak mutatkozott. Még egyszer átkevertem a löttyöt, aztán vártam, hogy a tanár rápillantson. Ez az óra vége előtt pár perccel meg is történt, szóval a maradék időt pakolással töltöttem, meg az ablakon kifelé bámulással. Mivel ez az utolsó órám ma, miközben eltettem a könyvemet, el is terveztem, hogy lemegyek sétálni egyet a parkba. Elegem van már a vizsgára tanulásból, muszáj kiszellőztetnem egy kicsit a fejem.
Mikor vége lett az órának, felkaptam a cuccaimat, és először is a hálókörletembe mentem, hogy ott mindent lepakoljak, meg levegyem a taláromat, mert máris hihetetlen meleg volt, pedig alig köszöntött be a május. Vetettem egy pillantást Jensen üres kalitkájára az ágyam mellett - a kastélyban szinte folyton szabadon van, hogy repkedhessen a közelben, csak akkor tér vissza, ha éhes -, aztán útba vettem a birtokot.
A nap kellemesen melengette az arcomat, de azért az enyhe szellő miatt nem bántam, hogy a pulóveremet nem hagytam fent. Sétálgattam egy kicsit a fák mellett, miközben az eget kémleltem, hátha feltűnik Jensen alakja, de végül erről lemondtam, lévén, nem az enyém az egyetlen fülesbagoly a kastélyban. Valószínűleg meg sem ismerném.
A természet mindig is gyógyító hatással volt rám. Otthon is szerettem nagyokat sétálni a házunkhoz közeli erdőben, figyelni a növényeket is állatokat. Emiatt az elején elég különcnek éreztem magam a házamban, de aztán rájöttem, hogy nincs olyan, hogy különc. Sokan félreismerik a Mardekárt, és akik nem ebbe a házba tartoznak, nem is fogják megérteni soha, amit mi igen. Azt hiszem, ezért van, hogy már nem is erőlködünk azzal - én legalábbis biztosan nem -, hogy megvédjük a ház esetleges becsületét azokkal szemben, akik néhány, évekkel ezelőtti tanuló miatt elítélnek mindent és mindenkit.
Végül úgy döntöttem, hogy letelepszek egy közeli padra, és ki is szúrtam egy teljesen üresen és hívogatóan álldogálót nem messze tőlem, amikor a szemem sarkából feltűnt valami a jobb oldalamon húzódó bokor aljánál. Kicsi volt, fehér, és mocorgott... Szégyen rám, de először egérnek hittem, és duplán szégyen rám, de azoktól embertelen undor öntött el, mindenesetre nem voltam benne teljesen biztos, hogy tényleg az, szóval megálltam, és oldalra fordítottam a fejem.
Hála égnek, nem egér volt, de igazából ezt is csak a nagy füleiből ítéltem meg. Egy apró kis fehér nyuszi szaglászott felém, és elképesztően... aranyos volt. Csak azt nem értettem, hogy kerül ide, és miért nem szalad el, miután néhány másodpercig egymás szemébe néztünk. Bár sose volt nyulam, párszor láttam őket állatkertben, és elég volt egy pillantást vetnem rájuk, hogy elrohanjanak az ellenkező irányba.
A fehér gombóc ekkor közelebb ugrott, legalábbis próbált volna, és észrevettem, hogy nagyon húzza a hátsó lábát. Összevontam a szemöldökömet, és lassan, óvatosan közelebb mentem. Erre persze egyből megijedt, és megpróbált beszaladni a bokor alá, de nem sikerült neki a hátsó lába miatt, amely nagyon furcsa mód, kicsavarodva állt. Kirázott a hideg a látványra.
- Hé, kishaver, ne aggódj, nem bántalak! - Leguggoltam, erre viszont még kétségbeesetten kapart a kis első lábaival. Hihetetlenül sajnáltam, nem bírtam volna ott hagyni, szóval akármilyen kegyetlen döntés is volt hirtelen, gyorsan lecsaptam rá, és megfogtam, mielőtt bevonszolhatta volna magát a bokor alá, ahol már biztos, hogy nem érem el. Szerencsétlen nyuszi szívverését éreztem az ujjaim alatt, és ijedten rángatózni is kezdett a kezemben, hogy engedjem el, de nem tettem, csak kicsit eltartottam magamtól, hogy nehogy belegabalyodjon az egyik lába mondjuk a pulóverembe.
- Nyugi! - próbálkoztam. - Csak segíteni szeretnék.
Hirtelen semmi nem jutott eszembe, amivel megoldhattam volna a törött láb problémát. Idegesen harapdáltam az alsó ajkam, miközben óvatosan az ölembe tettem a puha kis állatot, és megsimogattam a fejét, hátha megnyugszik valamennyire. Sajnos rájöttem, hogy egyedül nem tudom megoldani, így körbenézelődtem, hátha találok egy ismerős arcot. Hirtelen kiszúrtam egy közeli padon ücsörgő Hugrabugost, akivel bár nem hiszem, hogy sokat beszéltem eddig, de tudtam, hogy osztálytársak vagyunk. Nem is kellett több, felpattantam, és elindulta, felé.
- Szia! - Egy pillanatra elbizonytalanodtam a nevében. Uh, basszus, basszus, basszus... - Soo... Sophie, ugye? Tudnál kicsit segíteni?
Óvatosan felmutattam a kis nyuszit, aki még mindig rugdosta a kezemet az ép hátsó lábával, szóval gyorsan letelepedtem a lány mellé, hogy az ölembe tegyem a nyughatatlan tapsifülest.
- Megsérült a hátsó lába - magyaráztam, bízva benne, hogy ő okosabb nálam, és tud segíteni az állatkával.
Naplózva


Sophie Vanheim
Moderátor
***


Let's say sunshine for everyone

Elérhető Elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 07. 04. - 09:57:45 »
+1

Nyuszi hopp, nyuszi hopp...
Avery
(2000. 05. 02.)

Minden bizonnyal kicsit elbóbiskoltam, mert arra riadok fel, hogy csorog a nyálam. Bár nem értem, hogy lehettem képes elaludni ülve. Diszkréten körbe pillantok, majd letörlöm arcomról a nyálat és megnyugodva sóhatok fel, hogy nem vette észre senki, ahogy beégetem magam. Közben kicsit összaráncolt szemöldökkel nézem a mardekáros lányt, aki matat valami bokorban, de inkább nem vizslatom tovább, még a végén belém kötne. Megborzongok, és bár jól tudom, nem lenne szabad általánosítgatni, nincs túl jó tapasztalatom a Mardekárral. Nem mintha a többi házban ne lennének bunkó hülye barmok. Te köztük túl sok az erenyvérű, és ők félelmetesek azzal a büszkeségükkel. Még a hideg is végigrohan a hátamon a gondolatra.
- Mindegy a vér... - dünnyögöm az orrom alatt, majd tekintetemmel Tarzant keresem, bár meglehet, hogy azóta árkon-bokron túl van. Inkább a táskámban kezdek matatni, hátha találok valamit, amivel leköthetem magam, de semmi érdekeset nem fedezek fel, így jobb ötlet híjján előszedem a táska alján gubbasztó öreg, nyúlós zsinórt és összekötöm a két végét. Bár kissé szomorú sóhaj szakad fel belőlem, ugyanis magányosan macskabölcsővel játszani eléggé beszett feladat, ráadásul elég kevesen ismerik itt. Kíváncsi vagyok a varázsló gyerekek mikkel játszanak egyáltalán.
Magvas gondolataimból pedig fűzörgés zökkent ki, és felpillantva meglátom az előbbi mardekáros lányt, aki valahogy olyan ismerősnek tűnik nekem. Összeráncolt képpel bámulok rá, és próbálom felidézni korábbról az arcát. Aztán meglátom a kezében a nyuszit és méginkább gyanakodva pislogok rá.
- Szia! - köszönt barátságosan, ami méginkább összezavar és csak egy ühüm futja tőlem. - Soo... Sophie, ugye? - kérdezi, és erre már leesik, hogy bizony ez a lány az évfolyam társam.
- Ühhhhümmmm - motyogom és talán kicsit hátrébb, vagyis inkább oldalra csusszanok tőle, és nem veszem le a szemem a kezében fogott nyúlról. A fejemben ezer kérdés kezd cikázni, miközben még hallom, hogy kéri valamihez a segítségem.
Ő sebesítette meg a nyuszit? Rám akarja sózni, hogy én takarsítsak fel utána? Ugye nem akarja, hogy megöljem? Egyre rémisztőbb és rémisztőbb gondolatok cikáztak a fejemben, a lány pedig csak beszélt hozzám tovább.
- Megsérült a lába - magyarázza nekem és kérdőn mered rám. és most mégis mihez kezdjek vele? akarnám feltenni a mogorva kérdést, de gorombáskodás helyett marad a talán nagyon is gyanús nézés.
- Hát látom - dünnyögöm. - Talán megmarta valami vadállat? - teszem fel a kérdést, bár az én helyzetemben ez eléggé kétértelműnek hangzott, pedig minden gyanakodásom ellenére nem vadállatoznék le nyilvánosan, szemtől szembe egy mardis lányt. Na jó, áshatom a sírom, ha magára veszi. Felsóhajtok.
Világ életemben mással sem voltam körülvéve, csak macskákkal, szóval egy ideig tanácstalanul méregetem a nyulat.
- Nem is tudom... - motyogom a fantasztikus választ. Bár egyáltalán nem vagyok otthon annyira gyógynövénytanba, mintha rémlene, hogy a málnalevél elállítja a vérzést, de nem nem nem, nem érzik neki. Jobban nyújtogatva a nyakam látom, hogy szegénynek milyen kifacsarodott a lába. Eszembe jut Ruffian, így mégjobban megborzongok. - Van valami törést gyógyító varázslat, deee nem hiszem, hogy tanultuk volna, és inkább lehet ártanánk vele... Keresni kéne valami gyógylöttyöt vagy gyógyborogatást. De a gyógynövénytan sose ment olyan profin...
Naplózva


Avery Cassen
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2019. 07. 04. - 14:35:12 »
+1

bunny, bunny ~

a v e r y & s o p h i e

A lány nem köszönt vissza, csak hümmögött; erre kissé összevontam a szemöldökömet, hiszen emellé még olyan pillantással is méregetett, mintha legalábbis egy halott patkány lenne a kezemben.
Oké, ez morbid. Nem akarom, hogy halott patkány legyen a kezemben.
Leültem mellé, ölemben a nyuszival, erre pedig ismét ümmögött, és ahogy oldalról rápillantottam, láttam, hogy arrébb araszol, egészen a pad karfájáig. Közben olyan pillantással méregetett, mintha azt kértem volna tőle, harapjon bele egy mérgezett almába.
- Nem foglak megcruciozni, ne aggódj - morogtam oda kissé kelletlenül, aztán inkább visszafordultam a nyuszi felé, amely hatalmasra tágult, fekete szemekkel bámult, de szerencsére már nem izgett-mozgott, próbált szabadulni.
Hazugság lenne azt mondani, hogy nem idegesített ez a kinézés, de nem akartam megadni senkinek azt az örömöt, hogy feltűnően kiakadok rajta. Helyette inkább úgy tettem, mint akit hidegen hagy a következő megjegyzése, de egy gonosz kis visszaszólást képtelen voltam megállni:
- Igen, talán egy borz.
Aztán csak ártatlan arcot vágtam, mintha fogalmam sem lett volna, ezzel esetleg valami rosszat mondtam. Valóban nem voltam gonosz, rosszakaró, de igenis megvédtem magam és a házamat, ha úgy hozta a sor. Nem öltem bele minden energiámat, de azt se szerettem volna, ha alábecsülnek. Aztán inkább halkan kifújtam a levegőmet, és megpróbáltam elvonatkoztatni a dologtól, hogy újra a kisállatra koncentráljak, aki egész biztosan sokkal jobban szenvedhetett annál, hogy megérje ez a gyerekes kis Mardekár-Hugrabug szópárbaj.
Mint ahogy az emberekhez, úgy az állatokhoz sem értettem, ami a gyógyítást illeti. Borzalmas voltam mindenben, ami az egészségügyhöz kapcsolódik valamilyen szálon, de ezt minél jobban igyekeztem nem mutatni. Ebben a helyzetben azonban sajnos képtelen voltam elrejteni, hiába nem voltam rá büszke, ahogy egyik gyengeségemre sem.
- Van valami törést gyógyító varázslat, deee nem hiszem, hogy tanultuk volna, és inkább lehet ártanánk vele... Keresni kéne valami gyógylöttyöt vagy gyógyborogatást. De a gyógynövénytan sose ment olyan profin... - mondta. Bólintottam egyet, aztán hirtelen eszembe jutott valami.
- És ha elvinnénk a gyengélkedőre? - gondolkoztam. - Valószínűleg Madam Pomfrey eléggé kiakadna, de ő biztos tudja, mit kell csinálni egy törött lábbal. Szerintem egy próbát megér.
Már fel is pattantam, óvatosan fogva a nyuszit.
- Vagy esetleg Hagrid? Bár ő inkább a varázslényekre szakosodott.
Naplózva


Sophie Vanheim
Moderátor
***


Let's say sunshine for everyone

Elérhető Elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2019. 07. 06. - 14:57:00 »
+1

Nyuszi hopp, nyuszi hopp...
Avery
(2000. 05. 02.)

Talán túlságosan ellenségesnek hat a megjegyzésem, ami menthetetlenül kicsúszik a számon. Upsz. Hát nem az én dolgom, ha ezt így magára veszi, és bár látszik, hogy igyekszik figyelmen kívül hagyni, az amúgy sem szándékos "beszólást" mégis magára veszi. Uhg. Nem túl szerencsés kezdet ez egy ismerkedésnél, Sophie, már megint fantasztikusan megcsináltad. Mpf.
- Igen, talán egy borz.
Borz? Borz... Kicsit lassan esik le a tantusz. Óhe. Aztán erre csak megvonom a vállam, és igyekszem nem magamra venni semmit.
- Meglehet - dünnyögöm. Aztán inkább én is a nyuszit tanulmányozom. Nem minden nap lát az ember aranyos kis szőrgombócokat, ée a nyiszi meg elképesztően aranyos. Nem vagyok egy orvos zseni, de valószínüleg eltörhetett a nyuszkó lába. Míg mind a ketten valami megoldáson agyalunk, eszembe jut egy nem rég tanult bűbáj.
- Őszintén fogalmam sincsen, hogy ez véghez vihető e ilyen kis jószágokon, de ezzel megakadályozhatnánk, hogy tovább romoljon esetleg a lába... - dünnyögöm, majd mély lélegzetet véve előveszem a pálcám, ami most kivételesen nálam van. - Hát, próba, cseresznye... Ferula - suttogom, és nagyon reménykedem abban, hogy jó lesz a sínpólya bűbáj  nyuszi lábára.
Minden esetre a szenvedő állatok látványától mindig majd meghasad a szívem.
- Talán egyszerűbb lenne, ha előbb felkeresnénk Hagridot. Közelebb is van, és kisebb a valószínűsége, hogy belefutunk bárki kellemetlen alak társaságába... Meg ő talán nem csapna égtelen nagy bajt, mint Madam Pomfrey. Tudsz valami nyugtató bűbájt ami esetleg használna neki? Nem lenne jó, ha túl sokat fészkelődne.
Sóhajtok. Nem vagyok hozzászokva a sok bezsédhez. Fárasztó. Kicsit még feszülten ücsörgök a padon, nem szokásom random emberekben megbízni, de valahogy nem tűnik olyan pszichopatának a lány. Még megvárom, hátha tud valami jó varázslatot, ami állatnyugtató is.
Aztán újabb sóhajtás szlad ki belőlem, majd erőt véve magamon ránézek a lányra. Ideje tpvább lépni, Sophie, Végül is Nolan Pye sem fogyasztott el uzsonnára, szóval magad mögöd hagyhatnád a mardekárosoktól való viszolygásodat. Ha már elrontasz valamit, hozd is helyre. Nagylány vagy, mindjárt nagykorú, ne legyél idétlen, mint egy hibás droid.
- Bocsi az előzőért, kicsit rástresszelek az emberekre - mosolygok barátságosan. Nem mintha szándékos lenne, de inkább bocsánatot kérek, mint félreértett szöveg miatt ellenségeskedjek.
Naplózva


Avery Cassen
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2019. 07. 08. - 17:40:35 »
+1

bunny, bunny ~

a v e r y & s o p h i e


Sajnálattal realizáltam, hogy hiába az előbb gondolkodtam azon nagy büszkén, a Mardekárosokról milyen könnyen lepereg a bántó szó, most mégsem ezt bizonyítottam, és ezért kicsit haragudtam is magamra, mert tulajdonképpen - talán vele ellentétben - nem szerettem volna megbántani a lányt. Úgy döntöttem, hogy minél inkább megpróbálok elfelejtkezni a végtére is, valljuk be, nem túl nagy sérelmeimről, és új lappal kezdeni.
Figyeltem, ahogy a Ferulával sínpólyát varázsol a nyuszi lábára, aki erre még jobban megijedt, és azon nyomban megpróbálta leszedni a lábáról a kötést. Talán kicsit fájt is neki, de mindenesetre ez tényleg jó ötlet volt, mert legalább tartotta a lábacskáját. Egy kicsit eltartottam magamtól az állatot, hogy rúgkapálásával ne gabalyodjon belém semmilyen módon, aztán amikor újra megnyugodott, puhán visszatettem az ölembe, és megsimítottam a fejét. Selymes, hófehér szőre volt, fekete kis gombszemei és aranyosan rángatózó, rózsaszín orra. Roppant édes jószág volt, és megborzongtam a gondolatra, hogy ha a baglyom nem lenne annyira lusta és elkényeztetett, hogy a repülő körútjaiból visszajárjon hozzám kajálni - napi ötször... -, akkor ilyen kis apróságokat falna naponta.
- Igazad van. Remélem, Hagrid túl rajta segíteni - pillantottam a nem olyan messze derengő kunyhó felé, amikor Sophie felhozta az ötletet, hogy inkább a vadőrt látogassuk meg, mint a gyengélkedőt. Meg abban is reménykedtem, hogy Agyar is túl lusta ahhoz, hogy amikor meglátja a nyuszit, akkor feléledjen benne a lelke mélyén szunnyadó vérszomjas farkas. - Nyugtató bűbáj? - Hirtelen semmi nem jutott eszembe, legalábbis nem olyan, amit mertem volna egy ekkora kis állaton használni. A Stupor ugrott be először, de abban sem voltam biztos, hogy milyen hatást váltana ki egy nyuszinál, így megráztam a fejem. - Nem, nem igazán. De már nem mocorog annyira. Talán nem lesz baj.
Elindultunk Hagrid kunyhója felé. Közben feltámadt egy gyenge szél, ami nagyon jól esett ebben a melegben, és már csak abban reménykedtem, hogy nemsoká a nap is elbújik, mert ahogy az égre pillantottam, felfedeztem néhány felhőt is. Nem szerettem a meleget, a nyarat, az ősz és a tél volt az én évszakom. Imádtam a téli ünnepeket, a havat, a vastag pulóvereket és az égősorokat, amikkel teleaggattam a szobámat a karácsonyi szünetben. A nyárban egyedül a hűvös estéket és a meleg záporokat kedveltem, különben meg nem szívesen mozdultam ki a ventilátor mellől.
- Bocsi az előzőért, kicsit rástresszelek az emberekre. - Csöppet megleptek Sophie már árnyalatokkal kedvesebb szavai, de felé fordítottam a fejem, és lassacskán viszonoztam is a mosolyt, ami arcán ült.
- Tőlem is bocsi, nem akartam bunkó lenni. Egyébként Avery vagyok.
Nem voltam biztos benne, hogy tudja a nevemet, szóval inkább bemutatkoztam. Aztán egy gyengébb pillanatomban ismét megszólaltam.
- Amúgy meg, a borzok elég menő állatok. Kétlem, hogy nyuszit ennének, vagy ilyesmi.
Naplózva


Sophie Vanheim
Moderátor
***


Let's say sunshine for everyone

Elérhető Elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2019. 07. 23. - 17:15:10 »
+1

Nyuszi hopp, nyuszi hopp...
Avery
(2000. 05. 02.)


- Uhh, elfelejtettem előtte elkábítani - csapok a homlokomra a kezemmel, miközben az ajramat harapdálva nézem a szegény kis szőrgombóc kapálózását, de szerencsére egy kis idő után pihegve lenyugszik Avery kezében.
- Mennyivel jobb lenne, ha nem csak baglyok macskák és patkányok lehetnének az állataink. Valahogy hozzájuk olyan nehéz kötődni, a baglyok is elvannak, szabadok, a csakák meg... hát ők csak macskák - nevetem el magam. - A patkányokról ne is beszéljük, nem nagyon csípem őket. Kicsit megrekedtünk ez ügyben, pedig a legtöbb hiedelem történetben a boszorkányoknak más állat követőik is vannak, például farkas, vagy ló esetleg holló - sóhajtok ábrándos tekintettel. Milyen menő lenne ha lehetne farkasom.
Közben lassan elindulunk Hagrid kunyhója felé, hátha ki tud találni valami használható ötletet. A idő kissé hűvösre fordul, mire máris érzem, hogy a fejem búbjától a lábujjamig libabőrös leszek. Sokkal jobban szeretem a forróságot, meg a nyarat, és még olyankor is forrócsokit iszom. Ennek az volt az oka, hogy már ősszel vacogva jártam-keltem, sálban és sapkában. Rose néni mindig esküdözik arra, hogy rossz a keringsem, mert ez nem túl normélis, ha az ember még 40 fokban sem izzad, de 20 fok alatt már kiskabát kell neki meg kötött pulcsi. De ahogy Averyre pillantok észreveszem, hogy ő már alig várja, hogy elbújjon a felhő mögött a nap utolsó sugara is. Még jó, hogy a talárom magamon van, mert itt válnék jégkockává.
- Tőlem is bocsi, nem akartam bunkó lenni. Egyébként Avery vagyok. - mutatkozik be, miközben meglep, hogy egy mardis bocsánatot kér. Bár Nolan is egész jófej volt velem, szóval tényleg szakítanom kéne a mindenmardekárosrossz mániámtól. Elvégre nem minden hugrás hülye... Jobb esetben. Khm.
- Áh, sejtettem, hogy te vagy az, minden fiú titokban rólad álmodik a házamban is - mosolygok. Az tény, hogy szép lány, de legalább nem az a beképzeld szép lány, velük aztán tényleg nem tudok mit kezdeni.
Egy ideig csendben haladunk, majd Avery töri meg a csendet.
- Amúgy meg, a borzok elég menő állatok. Kétlem, hogy nyuszit ennének, vagy ilyesmi.
Erre kicsit hangosan elnevetem magam.
- Hát igen, és elg jó önvédelmük is van - forgatom a szemem bazsalyogva. - De tudod, a kígyók is nagyon klasszak. Kiskoromban volt egy a ház körül és mindig levadászta az idegesítő egereket.
Lassan elérjük Hagrid házát, és bekopogok az ajtón. Nagyon reménykedek, hogy otthon legyen, és ne kapjon minket rajta senki, hogy egy nyulat hurcikálunk.

A kaland folytatódik Hagridnál;
a helyszín szabad!
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 04. 25. - 00:22:10
Az oldal 0.099 másodperc alatt készült el 36 lekéréssel.