+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  VEGYES CSAPATOK
| | | |-+  Silver moon
| | | | |-+  Esmé Fawcett (Moderátor: Esmé Fawcett)
| | | | | |-+  Bath party
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Bath party  (Megtekintve 4587 alkalommal)

Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2018. 06. 01. - 10:58:37 »
+1

Negyedik ajtó Balgatag Borisz szobrától balra, az ötödik emeleten.
A jelszó: pacsuli. Ez a prefektusi fürdő.




1997. március 30.
Naplózva


Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2018. 06. 01. - 18:43:07 »
+1


          Még mindig nem tudom elhinni, ami korábban történt, pedig azóta már jó pár nap eltelt. A rajzaim többsége is Mathiasról szólnak, ha nem is az összes. Ezt még magamnak sem merem bevallani. De teljesült a vágyam, még akkor is, ha csak egy délután erejéig, amíg a többiek kviddicseztek. Biztos vagyok benne, hogy én jártam jobban. De hogy ne keringjenek pletykák rólunk, csak az unokatestvéremnek meséltem el. Szerettem volna, ha több is kialakul egy egyszerű kalandnál, de ehhez nem akartam még egyszer egy olyan helyzetbe belekeverni, mint a korábbi is volt. Így hát nem volt mit tennem, inkább kerek-perec odaálltam az egyik Mágiatörténet óra után elé, és elhívtam egy kis éjszakai kalandra.
          - Találkozunk este tíz körül a prefektusi fürdőben. Fontos lenne.
          Egy papírt nyomok még a kezébe, amire felírtam a jelszót. Túlságosan is le leszek ezzel kötelezve a testvéremnek, de nem bírtam tovább csak ülni az órákon vagy a klubhelyiségben és nézni, ahogy mások is álmodoznak róla. Nem, ez alkalommal nem tudtam belenyugodni abba, hogy nekem is sikerült már megkapnom őt. Persze a vázlatfüzetem ott lesz velem, de elsősorban másra szeretném fordítani az erőmet. Eldönteni egyszer és mindenkorra van-e értelme reménykednem.
          Sikerül időben felkészülnöm arra, hogy kimenjek a klubhelyiségből. Akkor nem látom őt, fogalmam sincs, hogy hol van. Azt tudom, hogy én egy kicsit korábban indulok, így ha összetalálkozok valakivel, akkor tudom azt mondani, hogy csak elfelejtettem valamit. Elő akarom készíteni a helyet. És kicsit magamat is. Nem véletlenül vettem bikinit a ruhám alá a fehérnemű helyett. Nem mintha számítana, hiszen látott már meztelenül is. De legalább a látszatát szeretném megadni ennek az egésznek.
          A fürdő vizét kellemes melegre engedem, a habfürdők közül pedig a liliomot, a rózsát és a levendulát választom. Eléggé habosodik is, de azért nem túlságosan, hogy mindent eltakarjon. A hold fénye gyönyörűen világít át az ablakokon keresztül. Lábamat belelógatom a vízbe, nem is törődve azzal, hogy a rövid nadrágom vizes lesz kicsit, és el is kezdem lerajzolni. Legalább elszórakoztatom magam addig, amíg Mathias ide nem ér.
          Kicsit azért összerezzenek, mikor nyílik az ajtó. Mi van, ha rosszul gondoltam és valaki szintén ilyen későn akar majd fürdeni és ott talál? Egy büntetőmunkával biztos megúszom, de azt sehogy se tudnám kimagyarázni, hogyan szereztem meg a kulcsot. Biztos ki tudnák deríteni még akkor is, ha hazudok. Aztán végül is eszembe jut egy nagyon kézzel fogható magyarázat. Majd azt mondom, hogy innen a legjobb a rálátás a holdra ma este és szerettem volna mindenképp lefesteni. Igen, és egy kedves támogatómtól kaptam segítséget hozzá, és ha már itt voltam, akkor fürödtem is egyet. Igen, ez lesz a legjobb.
          Az ajtó másik oldalán viszont azt találom, akit várok is. Nagy kő esik le a szívemről. A képet félre is teszem úgy, hogy ne legyen vizes, majd felállok.
          - Könnyen idetaláltál? Nem találkoztál senkivel?
          Megindulok felé, de sikerül megcsúsznom a kövön, ezért fenékre is ülök. Nagyon fáj, szerintem nem foguk tudni most rendesen ülni egy ideig. Meg is dörzsölgetem, ahogy kicsit oldalra fordítom a testem, aztán elnevetem magam.

          - Hát, azt hiszem, itt a bizonyíték arra, miért vagyok jó művész és miért nem jó sportoló.
Naplózva


Mathias Montrego
Adminisztrátor
***


elsőéves sárkánykutató

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2018. 06. 02. - 17:28:28 »
+1

zene: Still Here


’s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
kihez vakon, némán is eltalálnék.'


+16



Az Esmével történt afférom után a napok fénysebességgel kezdtek el peregni. Jószerével azt sem tudtam hol áll a fejem. A dupla bájitaltan óra kellően megviselt ahogy a sötét varázslatok kivédése óra is. Ettől rosszabb csak a sosem múló rémálmaim voltak szörnyebbek. Még valahol ellettem volna a rúnatan kilométeres beadandóival, elücsörögtem volna naphosszat a könyvtárban hogy Crasso sötét tekintete mellett adjam le a házimat, de az pocsék közérzetet és mellé hangulatot biztosított hogy aludni sem tudtam.
A szürke hétköznapok unalmasságát mindössze Fawcett kissé ideges ám annál bájosabb arca törte meg, mikor ugyanis a kezembe nyomta a cetlit, ami nekem szólt. Ha bárki kérdezte volna, fogalmam nem lenne melyik óráról estem épp ki, mindössze annyi rémlett hogy már késésben vagyok és az üvegházak fele menet tuti elkések ha nem indulok mert ma az ötösbe kellene Bimbának a mimózák fejlődéstanáról tartanom egy kiselőadást...
- Találkozunk este tíz körül a prefektusi fürdőben. Fontos lenne.
Hát lehet erre nemet mondani? Pláne a szemei csillogásának? Persze hogy nem. Mégis, annyira rettentően rossz passzban vagyok hogy egy beleegyező bólintásra futja csak tőlem. Szánalmas. Mire már megkérdezhetném hogy hogy van addigra már tova is siet. Bambán bámulok utána egy pillanatig, ahogy alakja távolodik a folyosón. Igazán remek. A napom fénypontja ő, és még csak normálisan megszólalni sem tudok. Mi ütött belém?
Elmélkedni viszont nincs időm, mert rohamléptekkel szelhetem a folyosókat, lépcsőket majd a birtokot hogy odaérjek az órámra.

Nem rémített meg sosem, ha tilosba kellett járnom. Alkalmanként, ha elkaptak maximum egy rivallóra számíthattam apámtól, meg persze iskolai részről némi pontlevonásra és büntetőmunkára. Őszintén szólva egyik sem hatott meg és nem szegte különösebb kedvem az iskolai kóborlásra. Amióta Dean a prefektus sosem volt gond az sem hogy elkapnak. Ha épp Emily járőrözött egy ejnye-bejnye elintézte a dolgot irányomba, pláne hogy elég neki egy-két behízelgő mosoly meg bók... Bírom azt a csajt mert mindig társ a bajba, minden körülmények között.
Szóval háromnegyedkor hagyom el a pincét hogy felosonjak a második emeletre. Nem foglalkozom a hajcsavarókban és hálósipkába bugyolált békésen horkoló festmények lakóival. Némelyik ciccegve figyeli ugyan utam, ahogy elmegyek mellettük, de a legtöbb ügyet sem vet rám. A lehető legrövidebb utat választom, remélve, sem Friccsnek sem Mrs. Norrisnak de talán még Hóborcnak sem jut eszébe pont erre járni. Mikor beérek a prefektusi fürdő mellett szobrozó Borisz szobrához kijelenthetem, sikerrel vettem az akadályokat. Talán meglepően túl sikeresen is.
- Pacsuli!
Suttogom halkan mire az ajtó zárja halk kattanással adja meg magát. Belépve a félhomályos derengés fogad. Párás az idő idebent, köszönhetően a forró víz gőzölgésének. Elég egy pillantás és tudom, Esmé már itt van. A hófehér habon a mozaiktáblán beszüremlő fény megcsillan. A sellő az ablaküvegen a haját igazgatja és felfigyelve jelenlétemre egy csókot dob nekem. Nem ez az első alkalom hogy erre járok és a kép talán már túl jól is ismer...
Tekintetem körbehordozom, mint a vadász, aki a prédát lesi, és meg is pillantom a lányt. Nyugodtan ücsörög a medence szélén, lába a vízben, ölében pedig a fehér vázlatfüzet.
Szép látványt nyújt. Hirtelen kívánom meg, olyan elemi erővel, amire nem gondoltam volna. Az együtt töltött óráink emléke, ami eddig távoli homályként úsztak el előttem hirtelen éles részletességgel elevenednek meg benne. Rájövök hogy illet volna hoznom valamit, de üres kézzel nyargaltam be és nincs mit tenni... csak magam ajánlhatom fel. Remélhetőleg ez talán épp elég.
- Könnyen idetaláltál? Nem találkoztál senkivel?  
Ahogy észrevesz rögtön kérdésekkel bombáz. Elmosolyodom erre.
- Szia neked is... - kezdem ahogy felé lépek és már épp eltervezem hogy arcát tenyerembe fogva szelíd csókkal üdvözlöm úgy ténylegesen mire sikeresen elvágódik a padlón.
- Esmé!
Kiáltok és kapok utána, de elkések. Ő már a földön ül mire mellé érek, így csak leguggolni tudok mellé.
- Hát, azt hiszem, itt a bizonyíték arra, miért vagyok jó művész és miért nem jó sportoló.
A szavaiból arra következtetek hogy nem lett nagyobb baja, de azért mégis...
- Jól vagy?
Ösztönösen jön a kérdés, és aggódó tekintetemből kiolvashatja, valóan féltem őt. Ostobaság lenne ebbe többet beleképzelni, mert esélyesen minden nő iránt ugyanígy vagy közel ehhez hasonlóan viselkednék, de mégis... vele valahogy minden más. És már itt, a fülledt prefektusi fürdőben is érzem. Ugyanaz a hév fog el, mint legutóbb mikor rajzolgattunk.

Naplózva


Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2018. 06. 05. - 19:31:23 »
+1


          Hogy izgultam? Az nem kifejezés. Hogy elcsesztem. Hát ez még kevésbé az. Hogy képes valaki elesni azelőtt a férfi előtt, akit éppen akkor akar meghódítani? Persze, lehet szándékosan is így tenni, valakinek beválik ez a módszer, de én nem tartozom közéjük. Mással szeretek hódítani, ami inkább a magabiztosságom, a bájom vagy minek is nevezte még negyedévben az a srác. Hát, az most valahogy a semmivé foszlott úgy érzem.
          - Szia! – mosolygok, mikor eszembe jut, hogy talán nem jól kezdtem ezt az estét.
          De cserébe legalább megtudom a válaszokat is, még ha nem is szóban. Biztonságban vagyunk, és hacsak Hisztis Myrtil vagy Hóborc nem talál ránk, akkor bármeddig maradhatunk. A kulcsot úgyis csak holnap tudom visszajuttatni a tulajdonosának.
          Azért kicsit simogatom a fenekemet, mert ha nem is fáj annyira, hogy mondjuk holnap ne tudnék ráülni, annyira azért igen, hogy sajogjon picit. Látom, ahogy felém közeledik, látom az aggodalmat a szemeiben és ami még fontosabb, látok még valamit, de egyelőre nem tudom eldönteni, hogy mi az.
          - Igen, jól vagyok. Semmi bajom. Te hogy vagy?
          Óvatosan állok fel, mert kicsit ingatagnak érzem a talajt a még mindig vizes talpam alatt, de aztán végül is ez is megoldódik. Egy kicsit stabil helyzetbe sikerül megállnom. Azért is teszem fel ezt a kicsit ostobának ható kérdést ebben a helyzetben, hogy bizonytalanságom leplezzem kicsit.
          - Köszönöm, hogy eljöttél.
          Valahogy úgy érzem, muszáj megköszönnöm, hiszen választhatott volna sok más programot is, más lányokkal. Akár úgy is, hogy még a klubhelyiséget sem kell elhagynia. Miért vagyok teljesen határozott sok kérdésben, de a vele valóakban teljesen bizonytalan? Bárkit megkaphatnék, ha akarnék. Tudom, tapasztaltam már, még akkor is ha nem használtam ki a lehetőséget. És most még bizonytalanabb vagyok, mint bármiben az életben.
          Most sem tudom, hogyan kéne belefognom abba, amit mondani akarok. Pedig elhatároztam magam, azért is tudtam átadni azt az üzenetet. Remegnek a lábaim, és nem tudom, mit kéne tennem. Bele kellene vágni a közepébe?
          - Hiányoztál.
          Hát, ha nem is a közepe, de legalább belekezdek valahogy. És nem is hazudok. Tényleg hiányzott, még úgy is, hogy ott volt a közelemben minden nap, minden órán.
          - Hogy lehetsz ennyire távol tőlem, mikor annyira közel vagyunk egymáshoz?
          Érzem, hogy a mondat előrehaladtával egyre jobban elvörösödöm. Le is hajtom a fejem, mert nem akarom, hogy mindjárt az elején kiderüljön mennyire felzaklatott ez a pár nap, amit távol töltöttünk. És most jó értelemben, mert úgy érzem, az érzelmeim megváltoztak. Eddig is akartam őt és ez nem változott. De egyelőre nem éreztem többnek magam, mint bárki más, akiről pletykáltak vele kapcsolatban. Én többet akarok. Már az első alkalomnál is többet akartam, de valahogy nem tudom miért nem úgy alakultak a dolgok, és én most ezt szeretném tisztázni. Igen, ezért jöttem ide ma este, és ezért hívtam őt ide. Mert olyat szeretnék elmondani magamról, amit előttem talán nem sokan, vagy egyáltalán senki. Azt akarom, hogy csak az enyém legyen.
          - Én… - Nem, még nem tudom kimondani, de nem akarom, hogy csak úgy lógjon ez itt a levegőben.
– Akarod, hogy lerajzoljalak?
 
Naplózva


Mathias Montrego
Adminisztrátor
***


elsőéves sárkánykutató

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2018. 06. 07. - 21:47:51 »
+1

zene: Still Here


’s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
kihez vakon, némán is eltalálnék.'


+16



Ahogy köszön és belemosolyog saját bénázásába nemhogy kevesebbé, még vonzóbbá varázsolja. Imádom hogy nem tökéletes és tetszik, hogy tud mulatni saját magán. Más lány jó esetben is csak elbőgné magát vagy hanyatt homlok kimenekülne. Még a meneküléssel tudnék is mit kezdeni, esélyesen utána se mennék, a sírással már annál kevésbé. Így hát szívből örülök, hogy Fawcett nem a bőgőmasina lányok körébe tartozik és hogy rögtön védekezőn válaszol arra, jó van.
A mosolyom megjelenik, de nem őt vagy az ügyetlenségét mosolygom meg, hanem a hozzáállását. A szememből kiolvashatja, ennyire tetszik ez. És jutalmul kinyújtom a kezem felé, hogy felsegítsem.
- Én? Jobban, mint te...
Amint megérzem a finom kezét a kezemben, könnyeden húzom fel és nyúlok a dereka köré ösztönösen, hogy ha netalántán megint síkos talajra érne a talpa és újabb randit tervezne helyettem a padlóval, hát megakadályozzam. Ugyanis nem szeretek osztozni a partneremmel és maximum abban az esetben engedem a padlón való további hentergést, ha már ketten vagyunk ott. Mondjuk úgy, hogy ő van alattam.
- Köszönöm, hogy eljöttél.
A szavai kedvesek és mégis érzek benne valami pluszt. Talál félelem? Azt hitte nem jövök el ő meg lebukik ha erre járőröz egy tanár? Vagy esetleg nem gondolta, hogy érdekel? Tulajdonképpen ő is lehetne egy egyéjszakás -azaz egydélutános- kis kaland, de valahogy mégis itt vagyunk. Ő meg én. A fülledt prefektusi fürdőben. Tilosban. És ez nemcsak hogy érdekes vagy izgalmas, ez rohadt jó.
- Hiányoztál.
A nyílt vallomása meglep egy másodpercre, majd kiszélesedő, kissé már-már önelégült vigyort képez arcomon. Megszoktam, hogy nekem kell bókolni, noha az is igaz, nem ismeretlen, ha utánam epekednek a nők. Na de Esmé nyílt színvallása azért nem mindennapi. Lehet ennek az az oka, hogy a szemeibe pillantva tudom, valóban igaz amit mond, bármilyen ostobán vagy nyálasan, esetleg hihetetlenül hangzik.
- Hogy lehetsz ennyire távol tőlem, mikor annyira közel vagyunk egymáshoz?
A megjelenő pír az arcán egyértelműen nem az időjárási körülményektől élénkül meg. A szavak csikarják elő belőle, amit felém intéz. Annyira bájossá válik ettől, annyira jól áll neki, hogy nem tudom megállni, hogy ne emeljem meg a kezem és játsszak el egy fél pillanatig ujjaimmal az arca előtt hogy aztán finoman érintsem meg a sima, selymes bőrét, pont az arccsontja vonalában. Szelíden húzom végig pár millimétert ujjbegyeimet, ezzel is remélve, legalább egy kéjes kis sóhajt ki tudok csikarni belőle. Azt úgy szeretem.
- Te is hiányoztál, Csillagvirág..
Hangom halk, suttogó, és elfojtott szenvedélyről árulkodik. Közelebb hajolok, már csak centik választanak el tőle. Nem célom csókot lopni tőle. Meghagyom ezeket az amatőr huszároknak. Inkább választom a taktikát. A kiéheztetést és a hozzá párosuló tökéletes behódolást. Nem, nem csak szeretném akarom, hogy felforrjon a vére és nem csak a medence meleg vizétől, hanem attól, hogy megvan a lehetősége ma itt velem bármire. És igen, kivételes lehet, ha valóban képes többet nyújtani, mint a legtöbben.
Ajkaim centikre vannak tőle, leheletem a bőrét csiklandozza mielőtt egy lágy, édesen semmitmondó és mégis sokat kecsegtető csókot nyomok álla ívére a bal oldalán. Kiélvezem a pillanatot, ha félrebicsaklik a feje és több területet hagy, de nem viszem tovább a dolgot. Nem akarok megszerezni egyszerre mindent. A mai este a fokozatosságé, mert a múltkori óriási lángon izzás után lehet jobb lassítani. Így csak mélyen beszívom az illatát, a mi keveredik a víz aromájával és hátrébb húzódom hogy a szemeibe nézhessek mélybarna tekintetemmel.
- Én…
Hangja megakad és ha engem kérdez bárki, csodának tartom hogy meg bír szólalni. A legtöbb nő ilyenkor csak hebeg vagy habog, vagy rögtön rám veti magát.
Innen látszik, hogy Esmé Fawcett azért csak nem olyan tucat, mint ahogy elsőre kinéz. Meg még talán másodikra is. A kérdése egyértelmű bizonyíték erre.
– Akarod, hogy lerajzoljalak?
Kaján mosoly suhan át arcomon és már csak egy pillantásból tudhatja a választ. Persze a biztonság kedvéért azért bólintok is egy igenlőt aprón, hogy aztán elengedjem a derekát és elszakadva tőle hátrébb lépjek. Lassan kezdem el kigombolni az ingem, mert feltételezem csak fürdünk ma, ha már ide rángatott.
- Aktot akarsz megint?
Szemeim vészjóslóan villannak meg, és sokat ígérnek. Ha olyan alkotás lesz, mint a múltkor, hát én aztán nem vagyok ellene. Most azonban, valószínű tovább játszunk el előtte. Végtére is, miénk az egész este.
Naplózva


Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2018. 06. 09. - 20:33:36 »
0


          Érezni a közelségét, érezni azt, hogy a karjaiban biztonságban vagyok, ez minden tilosban járást, minden kockázatot megér. Elveszni az illatában és a tekintetében olyan dolog, amit egész hátralévő életemre kívánnék. Igazából nagyon is önző vagyok, mikor őt saját magamnak akarom, de ez esetben nem érdekel. Megküzdök érte bárkivel, akárkivel. Nem fogom hagyni, hogy más azt higgye az övé lehet. Nem, de ehhez még nekem is meg kéne szereznem. De talán ez már nem fog olyan sokáig tartani, mint ahogy azt egy hónapja gondoltam. Lehet azzal a fogadással mégis hálásnak kéne lennem Malfoynak, mert így legalább kénytelen voltam rávenni magam, hogy elhívjam arra a festés délutánra.
          - Tényleg?
          Bevallom, nem tudom miért lep meg annyira az, hogy hiányoztam. Örülök neki, hogy így érez. Örülök neki, hogy ez talán azt jelenti, mély benyomást tettem rá. A szívem repesni kezd, a pillangók még jobban csapkodnak a szárnyaikkal. Hiányoztam neki. Ilyet eddig a családomon kívül talán senki sem mondott. Jó, azok nem számítanak, mikor valaki ki akart kuncsorogni korábban egy házit vagy egy korrepetálást és ezzel kezdte az ismertséget.
          Lehunyom a szemem, ahogy megérzem puha ajkait az államon. Nem gondoltam, hogy ennyire hamar bele is vágunk majd a közepébe, de abban biztos vagyok, hogy nem fogok nemet mondani bármit is akarjon. Kicsit megdöntöm a fejem, hogy hozzáférjen amihez csak akar, de mikor eltávolodik, akkor sem hagyom magam. Kapok… kapnék utána, de ahogy meglátom a tekintetét az enyémbe fúródni úgy érzem, ha most egymásnak esnénk, mint legutóbb, akkor minden, amiért harcoltam, amit kitaláltam erre az estére egy pillanat alatt…. A gyönyörűség pillanata alatt szertefoszlana.
          Szóval, marad a rajzolás, még akkor is, ha ez kicsit lelohasz mind a kettőnket. Engem mindenképpen. Legalábbis másként fog majd megmozgatni, mert az sem lesz majd mindenapi látvány, ahogy izmos felsőtestén lassan végig folynak a vízcseppek. Azt hiszem, össze kell szednem majd magam, hogy ne remegjen meg egyszer sem a kezem.
          - A habtól úgyse látszik majd, hogy mennyire vagy pucér, szóval rád bízom mennyire dobod le a ruháid.
          Azért nyelek egy nagyot. Mind a ketten láttuk a másikat már meztelenül, nem tudnánk nagyon újat mutatni a másiknak, és mégis ott van bennem valamiféle izgatottság, hogy vajon meddig jutok el a rajzban ma este?
          - Tudod, ha kiállítást szeretnék rendezni, illetve referenciának tovább küldeni kiadókhoz vagy a főiskolára, akkor nem hiszem, hogy örülnének, ha akttal kopogtatnék. De ki tudja, talán bejön. Majd kipróbálom. És akkor majd büszke lehetsz magadra, hogy te voltál az, aki meghozta nekem a hírnevet. Egy csomó férfi fog majd sorban állni, hogy meztelenül lefessem.
          Azért remélem ez nem fog bekövetkezni, de nyilván, ha egy ügyfélnek ez a vágya, akkor nem is utasíthatom el. Mathias esete más. Az első egy fogadás volt, amit vissza is utasíthatott volna. Tehát valahol ő is benne volt, és hát, nyilván én is, hiszen ezzel olyat értem el, amit nem gondoltam, hogy valaha el fogok. A mostani pedig már mind a kettőnk részéről önkéntes és úgy gondolom, hogy mind a ketten akarjuk is.
          - Csobbanj és helyezkedj el, ahogy jónak érzed. Csak arra figyelj, hogy a hold valahogy mögötted legyen.
          Nem, egyáltalán nem akarom megkötni, és mégis. A hold nem fog egy helyben maradni addig, amíg be nem fejezem a képet vagy legalább fel nem skiccelem az egészet, de legalább a fények miatt érdekes lesz. Ezt az apróságot még meg tudom jegyezni. És ha nem végzünk az sem lesz majd gond.
          - Gyorsan szeretnél túl lenni rajta, vagy lassan? Ha lassan, akkor beszélek azzal, akitől a kulcsot kaptam, hogy pár napig még nálam lenne.
          Elmosolyodom, mert a festésen túl ez sok más izgalmas dologgal is járna és én nem akarok kimaradni ezekből az izgalmas dolgokból. Sőt, nagyon is benne akarok lenni, hiszen így minden nap kihívás elé leszek állítva.
 

Naplózva


Mathias Montrego
Adminisztrátor
***


elsőéves sárkánykutató

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2018. 06. 14. - 18:31:41 »
+1

zene: Still Here


’s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
kihez vakon, némán is eltalálnék.'


+16



Ahogy visszakérdez tudom, meglepődött. Szeretek meglepetést okozni, ez nem vitás, azonban nem igazán értem kristálytisztán miért is olyan hihetetlen mindez. A hangjából kiérződik hogy azért persze remélte, valóban így van, de nem igazán akaródzik neki elfogadni, hogy ez könnyedén lehetne a valóság is. Nem igazán értem, mi a gondja ezzel. Ember vagyok én is, érzelmekkel, még ha férfi és kevésbé mutatom ki, mint a nők többsége. Való igaz nem szokásom túlnyomó részt csöpögős maszlagokat okádani magamból, nem vagyok egy tipikus hősszerelmes alkat mint Aaron Samuels volt annak idején -ő volt az egyik legnagyobb szívtipró Ben Bishop társaságában- de azért vannak határok... Ha Belbyt kérdezitek, én így kellő szívmennyiséget szaggattam ketté.
Mindezt azonban feledteti vele a közelségem, legalábbis erre következtetek. A szemeit lehunyja, a pillái megrebegnek és mikor ajkaim a bőrét súrolják, tudom, meggyőztem. Ennyire egyszerű ez. Édes kis semmiség, néha csak ennyi kell. És hamisnak tűnhető ígéretek, amik talán annyira nem is hamisak. Tulajdonképp ezzel nem ártok senkinek és magam is védem. Épp ezért csakis ennyit adok és veszek el tőle, nem többet. Mikor pedig hátrébb húzódok és ő rám tekint ott a szemében a csillogás, ami arra utal, akarna ő többet... ó de mennyire akarna... azonban megvárja a kezdeményezésem.
Ez részben zavarba hoz részben bosszant. Jobbnak látom hát kérdezni, mert végül is azért hívott hogy végezzen a munkával és ne kelljen plusz kellemes szórakozásokba bocsátkoznia. Pedig a kellemes és a hasznos igazán remek párosítás tud lenni...
- A habtól úgyse látszik majd, hogy mennyire vagy pucér, szóval rád bízom mennyire dobod le a ruháid.
Halkan kuncogok a válaszán, ami csípős kis nyelvéről pattan. Ó de móresre tanítanám...!
- Szóval neked mindegy? - vonom fel a szemöldököm kihívóan miközben rá szegezem a tekintetem. Benne van a kihívás, és az utalás arra, hosszú lesz ez az este... pláne nekem belemerevedve egy pozícióba.
- Tudod, ha kiállítást szeretnék rendezni, illetve referenciának tovább küldeni kiadókhoz vagy a főiskolára, akkor nem hiszem, hogy örülnének, ha akttal kopogtatnék. De ki tudja, talán bejön. Majd kipróbálom. És akkor majd büszke lehetsz magadra, hogy te voltál az, aki meghozta nekem a hírnevet. Egy csomó férfi fog majd sorban állni, hogy meztelenül lefessem.
- Ha nem aktot akarsz rajzolni, akkor talán nem épp a prefektusi fürdőbe kellett volna a randit szervezned, édesem...
A szavaim lágyak és kedvesek, csöppet sem sértésnek szánom mondandóm, inkább csak amolyan kiigazításnak. Mindketten tudjuk, hogy ennek a helyiségnek az atmoszférája már magában hordozza annak a veszélyét, hogy ugyanoda lyukadjunk ki, ahol legutóbb is kikötöttünk. Nem is értem mit akart, ha nem ezt?
- Csobbanj és helyezkedj el, ahogy jónak érzed. Csak arra figyelj, hogy a hold valahogy mögötted legyen.
- Igenis kapitány!
Színészkedek egy sort, ahogy engedelmességet parancsolóan szalutálok, majd az ing utolsó gombjával is végezve leveszem azt és eldobom. Nem nézem hova mert rohadtul nem fontos. Úgy teszek, mint aki egyedül van, nem foglalkozom hogy a lány bámul-e, pedig tudom jól, biztosan bámul. Mindig bámulnak. Már egész megszoktam. Sőt, szeretem. És még jobb zavarba hozni őket. Esménél sincs ez máshogy és sandán felpillantva azért rávigyorgok míg a nadrágövem csatjával bajlódok. Aprócska kis gesztus, aprócska másodperc mégis jelentős és célt ér az esetek ... 100%-ban. Végül az is lekerül rólam, ahogy a cipő is, és minden egyéb. A vízben amúgy sincs semmi értelme eláztatni a ruhámat és habok ide vagy oda, nem akarok Fawcett alkotói vénájának útjába állni.
Somolyogva gázolok a vízbe miközben figyelem a lány mozdulatait, ahogy letelepedik a medence szélére. Mikor véglegesnek tűnik a helye elrúgom magam a víz aljától és mellé siklok, hogy végül karommal a falnál megtámaszkodjak.
- Gyorsan szeretnél túl lenni rajta, vagy lassan? Ha lassan, akkor beszélek azzal, akitől a kulcsot kaptam, hogy pár napig még nálam lenne.
Akaratlanul is kiérzem a szavaiból az enyhe átvitt értelmet. Milyen kérdés ez?
- Te mit akarsz? - kérdezek vissza érdeklődően, és senki nem mondhatja, hogy nem kezd el megint szikrázni a levegő körülöttünk. - Naná hogy lassan akarom, Csillagvirág...  csak a hülye nem akarná úgy veled. Így sokkal tovább tartana...
mondom, miközben ujjaim a vízbe lógó lába külső oldalát érintik meg és szelíden elindul felfelé, lassan végigsimítva a puha bőrén. Szeretem, ha reagálnak az érintésemre. És Fawcett eléggé odaadó ebben is. Most meg... még a víz hűvös bársonya is a segítségemre siet.

Naplózva


Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2018. 06. 16. - 19:15:32 »
+1


          Nem tudom kifejezni, mennyire megkönnyebbülök a közelségétől. Mintha most készülnék életem legnagyobb kalandjára, ami ki tudja meddig tart és mi fog közben történni, de akár mi is legyen az, megváltoztathatja az életem. Vagy talán mind a kettőnkét. Most azonban csak erre az estére koncentrálok. Az események többsége majd úgyis adja magát.
          Ha tudná, hogy nem annyira mindegy nekem, hogyan van felöltözve, akkor azt is tudná, csak a lehetőséget akarom megadni neki, hogy eldöntse, milyen gyorsan haladjunk. Bár a képen a habtól valóban nem fog majd látszódni semmi, azért nekem nem olyan mindegy, hogy mit látok. Aztán persze elmosolyodom.
          - Ruhában is képes lennék lefesteni téged bárhol. Nem különösebben zavar, hogy hol vagyunk, az viszont zavar, ha sok ruha van rajtad.
           Nem tagadom, szeretem nézni a meztelen testét, de nem az az, ami megfogott benne. Pontosabban, nem csak az. Rengeteg módon képzeltem el őt az álmaimban és a vágyaimban. Persze mindegyiket felülmúlta az a korábbi találkozás, és pont ezért nem tudom elengedni sem. Fülig belezúgtam, visszafordíthatatlanul.
          Amíg teljesen levetkőzik és elhelyezkedik a medencében, én is ledobom magamról a ruhámat, csak a bikinim marad rajtam. Nem éppen egy mai darab, de azért nem is szégyenkezek benne. Főleg úgy, hogy korábban nem is gondoltam rá, valaha itt fel fogom húzni. Persze, terveztük az unokatesómmal, hogy bejövünk ide kettesben, ha tehetjük, de nem gondoltam, hogy ezt majd nem egy rokonommal fogom megtenni.
          Persze, nem tudom megállni, hogy öltözködés közben ne vessek rá egy pillantást, és végül ott is ragadjon a tekintetem egészen addig, amíg meg nem érzem az övét magamon. Nem tudom, hogy tényleg így van-e, csak egy érzés fog el, de ez is elég ahhoz, hogy elkapjam a tekintetem róla. Inkább felteszem azt a kétértelmű kérdést, ami remélem legalább egy kicsit elgondolkodtatja, hogy végül is mire gondolhattam. Mert hát szeretek rajzolni, szeretem őt rajzolni, azért ezzel az egy dologgal mégsem ragadnék le olyan sokáig. Mással viszont igen, és ezt talán mohó tekintetemből ki is tudja olvasni.
          - Nos, én azt szeretném, ha minden tökéletes lenne és minél többször tudnánk ilyen nyugodta pillanatokat átélni. Szóval a lassan az, ami mellett voksolnék.
          Elönt a forróság, ahogy keze a combomon siklik. Igyekszem arra fogni, hogy meleg van itt benn a víztől és a párás levegőtől, de biztos vagyok benne, hogy nem lehet átverni. Pontosan tudja, hogy mit érzek, hiszen már eléggé felfedezte az apró rezdüléseimet is.
          - Hé, így nem tudok a rajzra koncentrálni. Mit szólnál hozzá, ha véletlenül egy Monstro fejet kapna a tested?
          Cukkolom és szerintem tisztában van vele. De olyan aranyos, ahogy így néz rám. Egyszerűen el kell olvadni, és ha szerencsém van, akkor majd össze is fog tudni kanalazni. De abban mondjuk nem tévedett, hogy ebben a helyzetben legalább a Hold mögötte van. Lehajolok, és egy csókot nyomok a feje tetejére. Azért ide, mert jelenleg ezt érem el. Ennél nem vagyok hajlékonyabb, és soha nem is voltam.
          - Tudod, hogy hős vagy? Az én hősöm.
          Ezzel kicsit visszautalok az első találkozásunkra és arra is, hogy nem mindenki tudja bevállalni, ha hosszabb ideig kell egy pozícióban maradni. Bár ennek kiküszöbölése miatt legtöbbször csak vázlatot rajzolok, és a környezetet előre vagy később próbálom rekonstruálni. Ahogy most is előre megtettem a szükséges intézkedéseket előre.
          - Szerinted el tudjuk majd titkolni Belby elől? Szeretném, ha az első időkben lenne egy kis nyugtunk, utána meg úgyis mindenki erről fog beszélni. Azt hiszem, szét fognak szedni a rajongóid – adok még egy csókot neki.
 

Naplózva


Mathias Montrego
Adminisztrátor
***


elsőéves sárkánykutató

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2018. 06. 20. - 20:20:09 »
+1

zene: Still Here


’s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
kihez vakon, némán is eltalálnék.'


+16



- Ruhában is képes lennék lefesteni téged bárhol. Nem különösebben zavar, hogy hol vagyunk, az viszont zavar, ha sok ruha van rajtad.
Kell ennél több az egóm növelésére? Egyértelműen nem. A hiúságom legyezgetésében Fawcett egyértelműen a legjobb, ami azért is meglepő mert nem kutyakötelessége és eddig Medeia csinálta ezt közel a legjobban.
Kiélvezem a percek adta örömöt és az ehhez párosuló diadalt. Nem kicsit duzzad tőle a mellkasom, mert hát annak ellenére hogy Esmé imponálni akar nekem, azért jó hallani a tényt; bárhol festegetne.
- Nos, én azt szeretném, ha minden tökéletes lenne és minél többször tudnánk ilyen nyugodta pillanatokat átélni. Szóval a lassan az, ami mellett voksolnék.
Édes a zavarodottsága, ahogy ujjaim szelíd mohósággal siklanak fel a lábára. Nem számított rá, ez egyértelmű és jó látni a reakcióját. Hatással vagyok rá, nem is kicsit és kiélvezem ravaszkás élvezettel ezt. Nem bántó ez, hanem sokkalta imponálóbb. Nem csak a szavakban rejlik bók és odaadás hanem a tettekben is. A lány reakciója egyértelműen sugallja, nem közömbös irántam és valószínű a legutóbbi alkalom közel sem volt számára kellően kielégítő. Míg más nő egy alkalom után eltűnik a színről, vagy legalábbis nem mer irányítani én meg vagyok olyan lusta hogy ne tegyek sokat a dologért ha nem érdemes, így a valódi kapcsolataim száma leredukálódik egy tízes számrendszer alsó egyharmadára.
- Hé, így nem tudok a rajzra koncentrálni. Mit szólnál hozzá, ha véletlenül egy Monstro fejet kapna a tested?
A kiáltása zökkent ki a gondolataim múltba révedő kusza szövevényéből és egy őszinte, gyermeki mosolyt csal arcomra már csak a feltételezés is. Édes, ahogy így próbál védekezi ellenem, a sármom ellen. Nem szeretem ha valaki ledegradálja saját magát, vagy a merlin adta tehetségét, de hát az ilyesfajta módszerek nem égbekiáltó bűnt hordoznak. Vigyorom nem csitul, de ujjaim megállnak a térdénél és ott köröznek párat szelíden, ám annál szenvedélyesebb érzelmeket igyekezvén előcsalogatni.
- Akkor annak kemény büntetés lesz a vége...
Közlöm és a szemeim megvillannak. Ebben bele lehetne képzelni a haragot, de csöpp sincs bennem. Inkább hasonló incselkedés, és mivel Esmé okos mardekáros létére is, tudhatja vagy talán inkább csak sejtheti, miféle büntetéssel sújtom. És abban is biztos lehet inkább fogja szenvedéssel tarkítva élvezni mint fordítva.
Mikor felém hajol nem épp erre számítok. Felsandítok rá és meglep a puszija, ami kedves és finom s már-már bensőséges. Többre sarkall, mert többet is akarok kapni tőle... belőle. Hát tovább viszem a mozdulatot azzal, hogy a pillanat varázsát megtörve kicsit feljebb lököm magam hogy immár az ajkaink találkozzanak egy kósza pillanatra.
Jó érezni újra őt, a puhaságát, a kedves ártatlan naivitását. Élvezettel szívom magamba mindezt de olyan gyors másodperc ez, hogy túlontúl hamar foszlik szerte.
- Tudod, hogy hős vagy? Az én hősöm.
- Hős? - kérdezek vissza, és egy percig zavartan bámulok, csak aztán esik le mire is utal. - Hát így sem hívtak még sosem...
Voltam már minden a nők körében. Szívtipró, csődör, szemét hazug, casanova és amit akarsz, de hősnek egyik sem hívott.
- Ez igazán megtisztelő...
Közlöm komolysággal a hangomban, de benne bújkál a mosoly és a vele párosuló öröm. S hogy mindezt száz százalékosan kifejezzem a lány térdére lehelek egy laza csókot, ami biztos megbizsergeti itt, ott, amott.
- Szerinted el tudjuk majd titkolni Belby elől? Szeretném, ha az első időkben lenne egy kis nyugtunk, utána meg úgyis mindenki erről fog beszélni. Azt hiszem, szét fognak szedni a rajongóid.
- Eltitkolni?
A hős kérdést oké, hogy félreértelmeztem első hallomásra, na de ezt? Már zsinórban a második, amit nem bírok hova tenni. Nem vágom mire gondol a lány, és kell jó pár súlyos perc, mire leesik a tantusz...
- Nincs mit eltitkolnunk édes. Csak összejárunk alkalmanként. Miért olyan nagy ügy ez?
Tény, hogy Belby mindent felfúj, de ezt titkolni? Hisz csak ez egy viszony... nem kapcsolat. És remélem Fawcett sem lát többet ebbe bele. Ha igen, akkor nem is annyira okos kis mardekáros, mint elsőre gondoltam.
Naplózva


Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2018. 06. 24. - 21:27:38 »
+1


          Nagyokat nyelek, ahogy végignézek azokon a vízcseppeken, amit szép kidolgozott testén folynak végig. Hogy én hogyan irigylem őket, mennyire lennék a helyükben most. De hogy kicsit ténylegesen kizökkentsem magam és ha már beígértem a festést, akkor meg is valósítsam, próbálom komolytalan komoly módon elviccelni. Mert csak egy nagyobb sértés illetve figyelemelterelés lehet a Monstro fejnél. Egy Monstro test egy Mathias fej alatt. Bár ennek a legkevesebb az esélye, hogy bekövetkezik, mert az arcát bármelyik pillanatban le tudnám rajzolni, bármilyen állapotban.
          - Mégis mennyire kemény?
          Incselkedek kicsit, mert hát miért is ne? Azt tudom, hogy tettekben elég sokáig el tudunk menni, na de szájalásban? Mi az a pont, amikor már azt mondja az ember, hogy eddig és ne tovább? Úgy gondolom, hogy kettőnk között, ha be is következne az a lehetőség, hogy elérnénk a határokat, le tudnánk vezetni akár egymáson, akár magunkon. De erre azért remélem nem mostanában kerül sor.
          De a múlt, az már megtörtént, azon pedig ezért nem lehet változtatni, és ami azt illeti, nem is szeretnék. Mathias hős volt, és számomra már az is marad. És nem csak azért, mert megmentett Malfoytól, hanem azért is, mert kiállta azt a napot, mi több egy olyan élménnyel ajándékozott meg, amiben még nem volt részem. Ha egyszer felajánlaná valaki, hogy megváltoztathatok egy momentumot az életemben, akkor biztos, hogy nem ez lenne az.
          - Sokféle módon tudnálak hívni, de jelenleg nekem ezt jelented.
          És tudom, hogy sokféle hősök léteznek, de biztos vagyok benne, hogy senki sem úgy gondol egyikükre sem, ahogy én. Mert ki ne szeretne bele a hősébe, még akkor is, ha esetleg csak plátói a dolog. Az is számít, hiszen az érzelmek valósak, akkor hát ideje lenne belekezdeni abba a munkába, amiért ezt az egészet kitaláltam. Mert garantálom, hogy a ma este sorsfordító lesz mind a kettőnknek. De ahhoz, hogy mindent úgy tudjak majd végrehajtani, ahogy én szeretném, ahhoz az kéne, hogy eleinte a legkevesebben tudjanak majd rólam… Vagyis inkább rólunk. Ezért is kérem ki a véleményét az egész ügyről. Biztos vagyok benne, hogy hasonlóan gondolkodunk még akkor is, ha nem teljesen. A válasz viszont teljesen ledöbbent.
          - Komolyan? – Kicsit megrázom magam, és igyekszem eltűntetni a zavart az arcomról. – Mármint persze, csak tudod nem akarom, hogy rólunk pletykáljon az egész iskola meg a tanári kar is.
          Leteszem a rajztáblám és a ceruzám egy olyan helyre, ahol már nem érheti a víz és becsusszanok a medencébe. Sokkal nehezebb dolgom lesz, mint ahogy azt én gondoltam. Innentől már csak két kimenetele lehet a dolognak. Az egyik, ha tényleg sikerül magamba habarintanom, a másik hogy én török darabjaimra. Elúszom a másik felére a medencének, mint ahol eddig voltunk. Eddig azért vigyáztam rá, hogy a hajam ne legyen vizes, mert utána a papír is olyan lehet, de most már nem érdekel, hogy mi lesz azzal a képpel.
          - És ha mégis komolyan gondolnám, hogy én azt szeretném, ha mi járnánk?
          Tudom, hogy most veszélyes vizekre eveztem ezzel a kérdésemmel, de akkor is meg kell próbálnom. Tudni akarom, hogy mennyi esélyem van arra, amit kigondoltam. Mert ha szinte esélytelen, akkor akármennyire is élvezem, én nem akarok csak egy valaki lenni, akivel néha összejövünk, mert már nem bírjuk szex nélkül.
          - Csak egy pillanatra képzeld el.
          Igyekszem minden szalmaszálba megkapaszkodni. Ha már sikerül legalább elképzelnie, akkor talán könnyebben megy majd a dolog. De az is lehet, hogy teljesen ellentétes módon sül el ez a dolog, ezért nem is erőltetem jobban a témát. A válaszok nekem elegek ahhoz, hogy el tudjam magam helyezni egy tervben.
          - De tudod mit? Ha legközelebb ostobaságokat beszélek, akkor koppints a fejemre, rendben? – mosolyodom el.
          Felfekszem a vízre. Hogy lehet ennyire igazságtalan a rendszer, hogy a prefektusoknak ekkora medencéjük van, míg mi azokban a kis fülkékben szenvedünk? Hihetetlen. Innen még a Hold is sokkal, de sokkal szebb. Azt hiszem, feszült vagyok mostanában egy kicsit, nem ártana kiengednem a gőzt.
 

Naplózva


Mathias Montrego
Adminisztrátor
***


elsőéves sárkánykutató

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2018. 06. 28. - 20:06:45 »
+1

zene: Still Here


’s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
kihez vakon, némán is eltalálnék.'


+16



Incselkedve visszakérdez, és csak sejtelmesen vigyorgok. Most valóban osszam az észt? Nem. Valójában meghagyom őt a rejtélyes ismeretlen puha sötétjében. A fantázia izgató tud lenni, az ismeretlen pedig kihívás. Van, akit rettegéssel tölt el, akad olyan, akit kíváncsisággal és van, akit tettekre sarkall. Az emberi természet egyszerűen ilyen. Keres, kutat, érdeklődik és felfedez. Ha nem így lenne nem tartanánk ott ahol. Nemcsak az emberiség egészére igaz ez, hanem ránk is, mi kettőnkre. Ha nem érdekelt volna Malfoy szemétkedése, nem segítettem volna Esmének. Ha Malfoy kicseszését vesszük alapul persze régen rossz, de hát mégis csak ez teremtette meg az alapszituációt...
- Sokféle módon tudnálak hívni, de jelenleg nekem ezt jelented.
Kissé meglepetéssel vegyes iróniával pislogok fel Fawcett szép ívű orrára. Innen, ebből a szögből elsősorban azt látom, meg a lefele ívelő pilláit, ahogy a lap fölé hajol. Fürtjei kicsit belelógnak az arcába, szelíden keretezve s egyúttal takarva őt. Hozzászoktam, hogy bókok hada tör magának utat, de jobbára én osztom őket a másiknak, hogy megfűzzem egy jó kis fülled összefekvéshez... nem pedig fordítva. Talán ezért is bizonytalanít el a dolog. Ha a szerepek felcserélődnek, máris nem érzem magam jól a bőrömben és nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Ilyen az, ha valaki bőgni kezd nekem. Egyszerűen... pánikba esek.
-...csak tudod nem akarom, hogy rólunk pletykáljon az egész iskola meg a tanári kar is...
- Hát ezzel már ketten vagyunk.
Elmosolyodom, ahogy felpillantok rá. Nem akarom, valóban nem. Így is hangos tőlem a folyosó, ami sokaknak szemet szúr. Nem mintha ez különösebben érdekelne, sőt, valójában élvezem hogy szívathatom Draco-t vagy épp Zambini irigy pillantásait zsebelhetem be. Nem érdekel az sem, hogy Emily néhanapján mérgesen pislog rám és helyteleníti a viselkedésem.
Úgy vagyok vele, hogy ha ennyivel is kivívhatom Iza figyelmét, akár fél tized pillanatra is, hát megéri... Piszkosul megéri!
- És ha mégis komolyan gondolnám, hogy én azt szeretném, ha mi járnánk?
A kérdés ott csattan el, ahol ne várom. Mint egy kőkemény éles kéz, ami arra jó hogy felrázzon valamiből, amibe nem is gondoltál, hogy belesüppedsz. Kapcsolat? Velem? Vele? Nekünk?
Nem. Egyértelműn nem akarom, mert... nem mintha Esmével lenne gond, szimplán a... nem vagyok túl jó kapcsolat-materiál. Nem igazán vagyok se hűséges típus se megalkuvó személyiség. Arról meg már nem is beszélve, hogy maximum Izabel Bishop az, akivel együtt lennék, de ő úgy néz át rajtam ahogy Félig Fej Nélküli Nick suhan át rajtad. Pont olyan hányingert kelt bennem egy Izával való találka a folyosón. Egy egész tanóra a griffendélesekkel pedig kész tortúra!
- Csak egy pillanatra képzeld el.
Hát ennyire az arcomra van írva minden? Ennyire szörnyen egyértelmű, hogy nem osztom a lány idilli elképzeléseit? Miért kell több? Minden kurva esetben? Miért nem jó minden ahogy van? Miért kell kizsigerelni a másikat? Segítettem, igen, mert megtehettem. Eközben jól éreztem magam és ő is. Remek nap, remek alkalom jó kis dugás na és? Miért nem elég ennyi? Miért kell neki egy hős mindenáron? Miért bennem látja?
Mély sóhajjal töröm meg a csendet, mert tisztában vagyok azzal, hogy a bennem szunnyadó makacsság, mely bombáz folyamatosan a kérdésekkel sosem fog választ kapni. A nők romantikusak, szeretnek elveszni a részletekben, a mostban, és imádnak többet beleképzelni mindenbe, mint ami. B számtalanszor elmagyarázta és számtalanszor vitatkoztunk azon, mekkora marhaság ez. Ha csalódás ér valakit emiatt hát magának köszönheti. Belelovallja magát olyanba, ami nincs is... elég szánalmas és taszító.
Elrettent, nem tagadom. Engem is. Pláne engem!
Medeia után meg... hát kösz nem. Inkább kihagyom!
Csakhogy azzal nem számolok, ahogy a lány félredobja a füzetet, hogy utánam jön, hogy a haját kibontja amin megcsillan a fény és visszatükrözi a víz felszíne. Nem azonosulok azzal, ahogy rám pillant, a szomorú nagy csillagfényű szemeivel, és azzal sem, ahogy vicceskedve megpróbálja elrejteni a fájdalmát. Mert tudom, hogy tudja... kiadta magát és nem vagyok vele egy hullámhosszon az érzelmi sík terén. És ez egyszerre édes, megható, szomorú és kétségbe ejtő.
Annyi sok és vegyes érzelmet vált ki belőlem, hogy egy immár megadó sóhajjal fordulok felé és lépek mellé. Kezeim felsiklanak a derekához és magamhoz húzom őt. Nem bírom, ha marcangolja magát, ráadásul miattam.
- Nem beszélsz ostobaságokat, csak...
Hogy mondjam meg? Hagyjon választási lehetőséget? Ne rohanjon ennyire? Végtére is mindig fordítva szokott ez lenni, nem? Mi férfiak akarunk többet és erre tessék... csak a minősége más az akarásnak.
- Nem veled van a baj, Esmé. - közlöm gyengéden. - Nagyon jó veled.
Apró csókot lehelek ajkaira. Szelídet, bíztatót, őszintét.
- De járni? Én nem vagyok az a típus és... nem igazán vagyok túl jó ebben.
Ahhoz több kell pár festegetésnél, meg szexnél. Vagy ennyi egy kapcsolat szerinte? Csak mert akkor már pont abban vagyunk...
- És amúgy is... nekem kellene kezdeményeznem nem? Hagyd meg a lehetőséget... Az hittem szeretnéd ha elhívjalak egy igazi randira.. egy igazi Malfoy mentes randira.
Húzódik mosolyra a szám. És tessék... beadtam a derekam. Mert Fawcett és a csillogó szemei, na meg a fergeteges hentergés emléke megint felfűtött épp annyira, hogy elhagyjam a józan eszem és a károgó kérdéseim tömkelegét.   
Naplózva


Esmé Fawcett
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2018. 06. 29. - 19:26:07 »
+1


          Eltoltam. Egyetlen esélyem volt, és eltoltam. Jobb, ha megbékélek azzal, talán közöttünk nem lesz majd más, mint testi kapcsolat. Bár, ha jobban belegondolok, talán az is több, mint a semmi. Abból még bármi ki is alakulhat, csak nem szabad sürgetnem semmit. Legalábbis nem ennyire. Innentől nem teszek mást csak magam adom, igen. Ez lesz a legjobb megoldás.
          Eddig a vízen feküdtem, de immár jobb lenne, ha szembe is tudnék nézni az igazsággal. Még akkor is, ha miután elmentünk innen, majd kibőgöm a szemem a párnámba, ha holnap reggel most dacosan és arccal a valóságba fogom viselni a szavait. Talán ezért is lep meg, mikor hozzám lép, és keze a derekamra csúszik. Azonnal felhevülők, ismerem már ezt az érintést, tudom, mi várhat rám és azt is, hogy minden józan eszem ellenére nem fogok tudni nemet mondani. Nem is akarok, hiszen, ezért hívtam ide.
          - Nem beszélek ostobaságokat, csak lerohantalak, igaz? Sajnálom.
          Sóhajtok egyet, kezemet a mellkasán pihentetem, de aztán mintha égetni kezdené a bőröm, végigsimítok rajta a válla felé, majd megállapodok én is a derekánál. Igyekszem tartani legalább annyira a távolságot, hogy a szemébe nézhessek, hogy ő a szemembe nézhessen, de ettől meg úgy érzem, hogy bármelyik pillanatban elveszthetem a fejem. És utána mi lesz velem? Lényegében azt csinál majd, amit akar, nem leszek képes egy normális választ sem kinyögni, csak néhány sóhajt.
          Nem is meglepő, hogy viszonzom a csókot, és kicsit utána is kapva többet akarok. A testem, mintha mást akarna, mint amit az eszem, és ez esetben nem is engedi felülkerekedni. És örülök is annak ebben a pillanatban, hogy megtart, mert tuti, hogy a víz alá merülnék inkább.
          Végül mégis inkább lehajtom a fejem, még akkor is, ha csak egy pillanatra. Nem tudom milyen tapasztalata van korábbról. A pletykákat hallottam és azt, hogy miről ábrándoztam. És mégis elhangzanak azok a szavak, amik melegséggel és új reménnyel töltenek el. Siettettem valamit, azt akartam, hogy tudják, nekem sikerült az, ami másnak nem. Bólintok egyet, és szélesen elmosolyodom.
          - Ez is már Malfoy mentes találkozó, nem gondolod?
          De ettől még igaza van, főleg akkor, ha ez a kívánsága. Nem mindenki szereti a kezdeményezést, és a legutóbbi alkalomból azt szűrtem le, hogy Mathias olyan személy, aki nem szereti, ha más irányít. Tényleg önző voltam a kérésemmel, de azt hiszem, most már minden rendben lesz.
          Kezemmel a kezét a derekamról, majd megint elmerülök a habokban. Várom, hogy kezdeményezzen, és ezt izgatottan teszem. Nem most azonnal fog, ebben szinte biztos vagyok, ahogy abban is, hogy jól van ez így. Tudja, hogy készen állok, ennél egyértelműbben nem is adhatnám a tudtára.
          - Tényleg sajnálom. Azt hiszem, a kelleténél rámenősebb voltam.
          Úszkálok kicsit, be akarom cserkészni, mint cápa az áldozatát, és ennek megfelelően el is merülök a vízben, igyekszem megtalálni a lábát, majd nagy levegővétel kíséretében a felszínre is bukkanok. Azt hiszem a nyáron el kell majd mennem a strandra, mert most érzem, hogy nagyon hiányzik ez nekem. A tengerpart és a szabadság.
          Végül addig forgolódom, míg Mathias mögé kerülök. Átölelem hátulról, végigsimítok az izmos mellkasán, közben adok néhány csókot a hátára.

          - Ugye tudod, hogy ellenállhatatlan vagy? Megpezsdül a vérem, ha a szemembe nézel. Nem tudom leállítani magam és a képzelőerőm.
 

Naplózva


Mathias Montrego
Adminisztrátor
***


elsőéves sárkánykutató

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2018. 07. 05. - 17:33:32 »
+1

zene: Still Here


’s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
kihez vakon, némán is eltalálnék.'


+16



- Nem beszélek ostobaságokat, csak lerohantalak, igaz? Sajnálom.
Nem szívesen ismerem be, de valahogy így is mondhatjuk. A szelíd fanyarság kiül az arcomra s ez nem elsősorban Esmének szól, hanem sokkalta inkább a szituáció okozta kellemetlenségnek. Nem értem miért kell a nőknek mindent túlgondolni. Ebből lett elegem annak idején Medeiánál is. Mindent kombinált, túlképzelt és bár rohadt jó nő és remek barát, de már annak is sok volt. Nem bántam mikor a szülők kitalálták, elhagyják az országot. Nm mintha nem bombázna a baglyaival az óceán túlfeléről... sajnos Ausztrália még mindig nem elég távoli... Pech.
- Ez is már Malfoy mentes találkozó, nem gondolod?
Eltűnődöm egy percig a Malfoy-mentességen, majd szavai megerősítéseképp elmosolyodom. Őszinte ez, kissé pajkos, és játékos. Kezd visszatérni belém az élet, mert igen, ez valóban Malfoy-mentesre sikeredett és szeretném ha ez így is maradna. Nem mintha attól tartanék hogy a tejfölszőke háztársunk épp Balgatag Borisz szobra mellett ide téved, de már csak emlegetni is bosszantó.
- Valóban...
Biccentek egyet a lánynak miközben figyelem a vonásait. Az íves ajkait, a puha szinte tükörsima arcát, amit a hold fénye tökéletesen megvilágít porcelánfehérré varázsolva. Odébb lökök egy tavirózsaszerű valamit, ahogy felé lépek. Amaz halkan loccsan kissé odébb tőlem és ismét a víz felszínén úszik tovább immár vízcseppekkel tarkítva.
- Tényleg sajnálom. Azt hiszem, a kelleténél rámenősebb voltam.
Ösztönösen tolja el magáról a kezét, ami evidensen nem tetszik. Kivárok egy percet, míg lepillant s hagyom annyi időt, hogy az ne legyen se túl kevés se épp túlontúl sok. Akkor, abban az adott másodpercben szelíden ölelem át újra a derekát, s hagyom hogy ha akar, belém kapaszkodjon.. Kicsit olyan ez, mint egy újra egymásra találás, aminek az izgatott érzelemvilága teljesen hatalmába kerít. Mintha csak most fognám először meg őt, vagy simítanék végig a bőrén, pedig ez nem igaz. Nem először érzem az izmos fenekét a kezem alatt, de mégis olyan, mintha meg se történt volna.
De talán ő nem akarja ezt, vagy én voltam túl gyors... legalábbis az, hogy inkább kicsusszan ujjaim közül és a habokba merül erre enged következtetni. Felnevetek a sajátos megoldásán, mert nem is Fawcett lenne ha nem okozna meglepetéseket. Szeretem a spontanitást egy bizonyos szintig és egész bájosan teszi ezt a lány. Nem olyan mint Mimike, aki már halálra untatott és egyben bosszantott...
Lehet megérdemelne egy esélyt?
Az ahogy mögém kerül nem épp ismeretlen, és mindössze egy önelégült mosollyal díjazom az elszólását. Nem szükséges bizonygatnia hogy tetszem neki, elég abba a csillogó szempárba néznem, és tudom mi a helyzet. Megszoktam már ezt, a folyosón mustráló tekinteteket épp ugyanolyanok, maximum elfojtott irigységtől csillognak, mert igenis akarnak engem. Esmé pillantásában legalább felszabadult vad és egyben buja vágy bújik meg, ami csábítóvá teszi másodpercek alatt.
Hagyom, hogy ujjai végigszántsanak rajtam és elkalandozzanak arra, amerre csak kedve tartja. Ujjairól a vízcseppek hideg tánca libabőrt csal elő sajátos hűvösével. Jóleső kényeztetés ez és ugyan kivárok egy pár pillanatot, de végül csak nem tudom megállni és felé fordulok.
- Én ellenállhatatlan? - kérdezem miközben magamhoz húzom. Csípőm az övét érinti és kissé erőszakosan követelőző csókot lopok tőle. - Akkor te mégis mi vagy?
Kérdésem incselkedve csattan nem épp fájóan sőt, talán kellemesen. Tudhatja, hogy könnyen elkábíthat, pláne ha sokat kelleti magát. Nem vagyok fából könyörgöm és noha úriembernek neveltek de elveszem azt, ami megtetszik nekem. Ilyen egyszerű. Ezért lehet utálni a gazdagságot, a nevelést vagy a férfi nemet, esetleg Lestrange-t, aki mesteri szintre fokozta a képességeimet, de voltaképp rohadt egyszerű. Ha akar valamit, ahhoz  bizonyítani kell. És eddig meglepően jól áll a dolog. Miért épp most rontanánk el?

Folytatás itt
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 09. 01. - 14:35:02
Az oldal 0.303 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.