+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  VEGYES CSAPATOK
| | | |-+  Fényes Kompánia
| | | | |-+  Nathaniel (Moderátor: Nathaniel Forest)
| | | | | |-+  Tengerszem
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 ... 6 7 [8] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Tengerszem  (Megtekintve 15188 alkalommal)

Nathaniel Forest
[Topiktulaj]
*****


Natan Archie Welch

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #105 Dátum: 2021. 04. 13. - 18:36:55 »
+1


IN MY HEART

Milyen is most az élet? Számtalanszor feltettem magamnak ezt a kérdést, amire tulajdonképpen nem sok esélyem volt válaszolni. Először is azért nem, mert valaki mindig a gondolataim közé visított, így kénytelen voltam felhagyni remekbe szabott elmélkedésem és az engem zargató illetőre figyelni. Másodszor pedig, még ha volt is kis időm merengeni és semmiféle tologatós autó, sípoló medve, éhes baba nem rondított a gondolataim közé, akkor is csak álltam, vagy épp ültem, feküdtem, attól függ épp hol tartózkodtam, és megvontam a vállam; élek. És bár a gyerekeim elég erőt adtak hozzá, hogy normális életet tudjak élni, vagyis hát erőt épp nem adtak, hanem elvettek, de azt nagyobb tehetséggel, mint minden nemű emberi búbánat. Na, szóval, élnem kellett, tennem a dolgom, és ez a tudat helyretett minden mást is a fejemben.
Hogy belül szenvedtem? Igen. Hogy ez szépen lassan múlni kezdett? Igen. Az élet pedig lassan, de biztosan visszazökkent a normál kerékvágásba. Ettől még persze a válásom úgy ment át rajtam, mint egy úthenger, lassan, minden négyzetcentimet és a lelkemet is kilapítva, de miután elment egy egyenes, tiszta mezőt hagyott hátra, amin mondjuk jelenleg csak cumik, cumisüvegek, játéktraktorok gurulnak keresztül, de idővel gondolom a boldogság is.

Bár amúgy egyáltalán nem állíthatom azt, hogy boldogtalan lennék, hogy az arcomra sosem tud mosoly kiülni, mert ez nem lenne igaz. Három csodaszép gyermekem van. Egészségesek, kedvesek és éppúgy tele vannak szeretettel, mint vággyal a szeretetre. Az, hogy mindent meg akarok nekik adni, biztosítani az életükben a legjobb perceket és hosszú távon a legjobb lehetőségeket, engem is a helyes ösvényen tart.
Apa vagyok, valaki aki könnyeket szárít fel, hóembert épít, felhőbárányokat számol, hajnalig ébren marad, hogy végül három gyerekkel és két háziállattal az ágyában aludjon el.
Mariel azt hiszem kinevetne, ha így látna. El se hinné. Bár néha elgondolkozom rajta, hogy vajon lát-e minket. Vajon elégedett-e azzal, ahogy a lányát nevelem. És néha megkérdezem a sötét éjszakában a pislogó csillagok egyikétől. Te merre vezetted volna? Te még miket adnál a kezébe? Vagy ez így elég? Megtettem mindent?
Érdekes, ahogy a szívtelen és hanyag íróból szépen lassan egy kiadó tulajdonossá, majd egy minden határidőt észben tartó többfrontos hadparancsnokká fejlődtem. Egyensúlyoztam egy kiadónyi ügy és három gyerek életben tartása között. Nem kis feladat.

Valahol azt hiszem a saját igényeim kicsit el is vesztek félúton. Legalábbis a régen oly hírhedt szexuális életem most konkrétan nulla. Mire szexre kerülne sor rendszerint elalszom, bárki is legyen az illető. Nem mintha olyan jelentős alakok megfordultak volna az életemben Elliot óta. Nem is tudnék most bárkit befogadni. Hozzá hasonlót, még egyet nem fog a világ elém terelni. Ezzel tisztában vagyok. Nagyon nagy szerelmek az életben csak egyszer adatnak meg. De ha ő legalább szépen marad meg az emlékeimben, akkor azt hiszem, megérte. Nem a szakításunk, de az, hogy valaha a családom része volt… illetve tulajdonképpen még most is az…

Legalábbis így, hogy ez a lelkesen gügyörésző fekete szemű kisember a nappalim közepén részben az ő vére, egyértelműen örökre a családom részévé teszi. És ez jól van így. Mosolyodom el, miközben forró csokim utolsó kortyát hörpintem fel nagy sietve, mert látom, hogy KisNat megint túl nagy lelkesedéssel viszi kisgyerek nagyságú traktorját Noah felé, ebből pedig volt már párszor sírás-rívás. Gyorsan ki is kapom a sárga játékot fiam kezéből, lehelyezve kicsit arrébb a nappaliban, jelezve, hogy ott játszhat vele, de a kicsitől tartsa távol. Erre persze KisNat elégedetlen szóáradatba kezd, megvédve jogait és elképzeléseit… Miért neveltem belőle dumagépet? Mióta megtanult beszélni, mást se csinál, csak beszél… Még jó, hogy Adának van türelme eldiskurálgatni vele. Lehet, hogy nem is én neveltem dumagéppé, hanem a lányom?
Felnevetek, mert Noah úgy dönt, ha traktort nem kaphatott a bátyjától, akkor inkább megkopasztja a macskát. Az pont ugyanolyan jó buli és szerencséjére Muffin sem egy vérdög. Modnjuk kikapott érte párszor már, mert fújt valamelyik gyerekre. Szerintem megtanulta, hogy jobb a békesség. Bár irigykedve néz Nautilusra néha, akinek családi előjogi úgy feldönteni mindenkit és bárkit, ahogy senki másnak. De hát ő egy szolid jó teremtés, csak túl lelkes…

Káosz az életünk?
Ááá dehogy. De ennek is megvan a bája.

Inkább felkapom a kicsit a játszó szőnyegről és a karomra ültetem. Még pár dolgot elő kell készítenem, mielőtt Elliot megérkezik. Többek között a szívemet, de ez mellékes… Ollót, meg a babaülőt, bármelyiket… Be is húzok egyet az étkezőasztaltól a nappaliba. Arra gondoltam, hogy babócát majd ebbe ültetjük bele, és a kezébe nyomom a kedvenc játékát elterelésképpen. Ma ugyanis a bilifrizurájából rövidebb bilifrizurát gyártunk. A napokban már egy pálmafa copfot kellett tennem a feje tetejére, hogy lásson. Az apja ki is fog akadni, ha meglátja, most is ott van Ada rózsaszín csillámos hajgumija a feje búbján. Mondjuk ő még élvezi is a vicces frizurát, néha jobbra-balra lóbálja a fejét, hogy érezze a pálmafát lobogni. Ada olyankor besír a nevetéstől, és én is… Miközben a kezemben van szintén eljárja a pálmafa táncot, jókat kuncogva saját magán is.

Ekkor hallom meg, hogy a bejárati ajtó nyílik és mielőtt még bármit is kiejthetek a számon Nautilus már agyon is taposta az érkezőt.
- Újfajta házőrzési módszert választott. Mindenkit kinyír az ajtóban. – Nevetek, miközben a kicsivel a karomon Elliot felé sétálok. – Szia. – Mosolyodom el, bár picit inkább mindig keserédesre sikerül az első mosolyom felé, de aztán ahogy a kalapáló szívem helyrejön, sikerül nekem is kicsit felszabadultabbá válnom. – Egyáltalán nem vagy kisebb, ő túl lelkes kicsit. – fogom vissza a blökit, majd azzal a mozdulattal át is lendítem Noaht Elliot kezébe. – Fogd csak. A tied. – Próbálok viccelődni, még ha látványosan szarul is sikerül, mivel egy pillanatig nem tagadom azt sem, hogy a gyerek az enyém. Az enyém és kész. Még a lapok is megírták pár hónappal ezelőtt mikor óvatlan voltam és lefotóztak vele. Nem tagadtam. Nincs mit. Ez az igazság. – Arra gondoltam, hogy a nappali elég világos babahaj vágáshoz. – Magyarázom a nappali felé mutatva, de jó magam a konyha felé indulok. – Ajjajj, készülj még két támadásra! - Két másik gyermekem egyszerre indul meg fogadott apjuk felé, de persze Ada a gyorsabb. Óvatosan megölelgeti Elliotot, megpuszilja, boldogan hozzábújik, aztán átadja a helyet öccsének, aki hangos magyarázásba kezd a traktorral kapcsolatban, miközben összevissza köpi a nyálát lelkesedésében. Nem tőlem örökölte… Bár az izraeli anyám szerint pont ugyanilyen voltam gyerekként…
- Kérsz valamit? Kávét? Csokit? Bármit? – Mosolygok a hűtőnek dőlve, hátha Elliot át tud vergődni a fogadó bizottságon. – Ez is egy taktika ám. ha esetleg a kutya nem nyírt ki, a gyerekek még halálra szeretgethetnek…
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #106 Dátum: 2021. 04. 15. - 08:08:31 »
+1

in my heart


Nat
2002. április 29.

outfit


A csend csupán egy pillanatig tartott. Pontosan addig, amíg Nautilus nyelve végig szántotta a maga nedvességében az arcomat, aztán érkezett a hozzátartozó gyerekzsivaj, na meg az óriás is. S ezzel együtt a furcsa érzés is megszűnt. Már nem éreztem magam kellemetlenül, Tengerszem gyorsan visszazökkent abba az otthonos szerepbe, amiben mindig is tekintettem rá.
– Újfajta házőrzési módszert választott. Mindenkit kinyír az ajtóban. – Ahogy feltűnt Nat abban a kötött kék pulcsiban, azonnal feltűnt, hogy milyen szépen kiemeli a szeme szenít, hogy milyen tökéletesen fekszik fel a széles vállakra. De a letökéletesebb mégis csak a gyerekem volt a karjában. Régen ez a kép volt az álmom… ez, hogy láthassam, amint egy család vagyunk. Hát már nem vagyunk, csak olyan félig-meddig. Ez viszont így volt most jó. Már nem szakadt bele a szívem, egyszerűen elmosolyodtam a jelenettől.
– Egyáltalán nem vagy kisebb, ő túl lelkes kicsit.
Nautilus is végre leszállt rólam. Így ki tudtam egyenesedni annyira, hogy nagyon törpe helyett csak törpének tűnjek Nattal szemben megállva.
– Szia. – Köszöntött végül Nat is. Persze felismertem a mosolyában bújkáló keserűséget. Túl sokat éltem vele ahhoz, hogy bármiféle érzést is tudjon előlem rejtegetni. De talán nem is akarta és nem is volt szükséges. Megértettem valahol. Én is ilyen voltam pár hónappal ezelőtt… még élénken élt bennem a kép, ahogy a születésnapját végig bőgve ücsörögtem abban a londoni kávézóban. Nehéz elszakadni attól, amit megszokott az ember, de így idő után az lesz a természetes és a megszokott. A sebek pedig összeforrnak.
Sziasztok… – Integettem a gyereknek. Azok a sötét szemek, majdhogynem feketék voltak, mint az enyémek. Olyan furcsa volt, hogy hasonlít rám… mégis örömmel töltött el. Sokkal gyönyörűbb, mint te, O’Mara… – emlékeztetett a hang s én olyan természetes módon értettem egyet vele. Azt sem bántam, hogy Nat a kezembe nyomta. Két hónapja nem láttam, rengeteget nőtt, kicsit arcra is megváltozott… olyan jól esett magamhoz ölelni, végig simítani a hátán. Csakhogy még mindig nem éreztem magam apának. Talán sosem jön el az a pillanat, mikor ez megtörténik. Lehet, hogy Nat sokat gyötört régen a szülőség miatt… de igaza volt. Ez nem én voltam.
– Fogd csak. A tied. – A gyerek úgy nézett rám, mintha meg kéne vizsgálnia alaposan, nem vagyok-e veszélyes. Még a feje tetejére kötött pálmával is bájos volt. A rózsaszín hajgumit picit meg is pöcköltem, amire elvigyorodott. Én is pont így fogok kinézni egy hét múlva, ha nem megyek el sürgősen levágatni a hajamat vagy nem oldom meg ügyesen.
A miénk… – Vigyorodtam el, kivillantva a fogaimat és lehunytam egy pillanatra a szemeimet, ahogy Noah ösztönösen átkarolta a nyakamat. Nem hittem, hogy felismerne. Lényegében alig vettem részt az élete kezdetén. – Szóval mi a terv akkor mára? – Kérdeztem és újra végig simítottam a dünnyögő Noah hátán.
– Arra gondoltam, hogy a nappali elég világos babahaj vágáshoz. – Magyarázta Nat. Így már értettem a copfot, meg azt is, hogy miért kellettem. A saját hajamat is nehéz volt egyedül vágni, nem hogy egy izgő-mozgó gyerekét. Mondjuk meglepett, hogy Forest ezt házilag bevállalta, mikor én vágtam itthon a hajamat sikítófrászt kapott és el akart rángatni a fodrászához. Mindenesetre tuti bulibb, mint végig ülni egy szalonban, amíg bömbölve nyesik a tincseit.
– Ajjajj, készülj még két támadásra! – Éppen léptem volna Nat után, mikor előkerült Kis Nat és Ada is. A kislányt vontam először félkézzel magamhoz, finom puszit lehelve a feje búbjára. Hihetetlen volt, hogy az a komoly kisgyerek, akinek a piramisokról meséltem pár éve már lassan kész nővé érik. Kis Nat pedig le sem tagadhatta az apját. Gyönyörű gyerek lett belőle, bár csak pár hónapja nem láttam, már egészen nagyfiú volt. Valamit beszélt, de nem értettem mit.
Fogalmam sincs, mi az a trakizé, de örülök neki. – Válaszoltam és mikor elengedtek, szépen elindultam a konyha felé. – Ez a gyerek pont olyan, mint te. Egésznap magyaráz, mi? – kérdeztem és Noah felültettem a konyhapultra, kicsit odadőlve elé a testemmel, nehogy fejjel előre lezuhanjon. Elvolt azzal, hogy a bordó kardigánom gombjait piszkálta.
– Kérsz valamit? Kávét? Csokit? Bármit? – kérdezte, most már kicsit őszintébb mosollyal. – Ez is egy taktika ám. ha esetleg a kutya nem nyírt ki, a gyerekek még halálra szeretgethetnek… – Tette hozzá, mikor Kis Nat a lábamba csimpaszkodott. Hát nem lesz könnyű megszabadulni a gyerekektől a hajvágás idejére. De nem zavart cseppet sem. Jó volt kicsit családba érezni magamat.
Egy kávé jól esne. – Válaszoltam és megborzoltam a túlzottan lelkes kisfiú haját. – Többet kéne idejönnöm, ezért a fogadtatásért megérné. – Tettem hozzá és elvigyorodtam. A gyerekek szép lassan persze megnyugodtak és miután kigyönyörködték a vézna testemben magukat, látótávolságon belül játszani kezdtek. Éreztem, hogy szemmel tartanak, mintha attól félnének, hogy örökre eltűnök. Én tényleg nem akarok… egyszerűen csak az élet mindig másképp hozza a dolgokat, mint ahogy terveztem. Ettől pedig állandóan bűntudatom van.
És te hogy vagy? – kérdeztem. Valahol tartottam attól, hogy a válaszba belefűzi a gyerekeket. Csakhogy engem nem ez érdekelt. Elváltunk, de nem lettem egy érzéketlen seggfej. Nat volt a mindenem valamikor, és most is ugyanaz a mérföldkő, aki két-három éve volt. Ezen nem változtat az sem, hogy az életünk nem egy mederben folyik. Nélküle nem lennék az, aki most vagyok.
Naplózva


Nathaniel Forest
[Topiktulaj]
*****


Natan Archie Welch

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #107 Dátum: 2021. 04. 16. - 18:39:33 »
+1


IN MY HEART

Szerettem volna rendezni a szívverésem, de éreztem, hogy ez sok-sok forró csokoládé torkon való leöntése után sem menne. Hiába folyna abban az esetben már inkább csoki az ereimben, vér helyett… De azt hiszem ez még sokáig így lesz. Elliot annak idején az egész életemet fenekestül felforgatta. Mint egy forgószél, jött, látott, lesöpört mindent, hogy új dolgokat hordjon a helyébe, aztán amilyen gyorsan és hevesen érkezett, épp ugyanúgy állt tovább. Hiába volt az már nagyobb részt az én hibám, semmint az övé.
Új életet adott. Jobb életet. Legalábbis azt hiszem ő volt az aki miatt sikerült megtanulnom milyen is embernek lenni, felelősséget vállalni, helyt állni. Addig csak sodródtam. Inkább csak író voltam, annak ellenére is, hogy egy gyönyörű kislányt már mellém vetett a sors az utamon. Elliotnak köszönhetően lettem előbb ember, valaki aki képes felvállalni gerincesen a dolgokat, aztán pedig apa. Aki nem csak két lábbal állt a földön, de uralta is a birodalmát. Persze nem mindig száz százalékosan, mert az három gyerek mellett valójában egy csoda is lenne, de azért nagyon nagy részt.
Határozottan fáj tehát, amikor Elliot megérkezik. És minden egyes alkalommal úgy kell megküzdenem a tudatta, hogy ezt én rontottam el, hogy nem, most sem vonhatom magamhoz, csókolhatom meg és fogadhatok neki örök szerelmet. Bár azt hiszem ez utóbbit valójában ígéret nélkül is tartom és tartani fogom. Most legalábbis úgy érzem. Talán egyszer megállok valaki mellett, talán egyszer valakivel békében és boldogságban eléldegélünk. Talán szeretni is fogom azt a valakit. De nem úgy, mint ezt az Átokfajzatot, aki azóta is agyam minden négyzetmilliméterét uralja, amint felbukkan világának horizontján.

- Jól vagyok. – Vonom meg a vállam és bár önkéntelen félig a mozdulat, de elfordulok. Aztán persze próbálom leplezni az egészet, mintha csak az újonnan beszerzett kávégépem lenne olyan hihetetlenül érdekes. Amúgy is jövök egy kávéval Elliotnak, nekiállok hát azzal foglalatoskodni egy ideig. Merthogy erre nincs válaszom. Jól vagyok, de lehetnék jobban. Amikor ő itt van, akkor inkább a zaklatott a helyes kifejezés. De ez van, pár perc és megszokom azt is, hogy az illata betölti az egész házat. – Tényleg többet kéne jönnöd. – Mondom végül, még mindig nem őt nézve, hanem a kávét adagolva a gépbe. – Nagyon hiányzol. Mármint a gyerekeknek. Mármint… Nem ígértél semmit, tudom én. De… Tudod még Ada is talált benned valakit, akihez kötődhet. És én szeretném, hogy az életük része légy. Pár év és irány Roxfort, onnantól úgymond… szóval azt hiszem onnantól elveszítjük Ada fölött az irányítást… ami aggaszt, mert… nem tudom, csak aggaszt. Addig kell éreznie, hogy mellette állunk, addig kell megtanulnia, hogy hozzám és hozzád bármikor fordulhat. De ehhez az kell, hogy gyere. – Elhallgatok és végre megfordulok, hogy ránézhessek, de igaziból kicsit el is szégyellem magam. – Ne haragudj. Nem leszidni akarlak, sem számon kérni. A te életed, a te dolgod, sajnos már nem látok bele, mikor mit csinálsz. De itt mindig várni fog valaki aki szeret. – Bár magam sem tudom, hogy ez alatt a gyerekeket vagy magamat értem-e inkább, de ezt azért nem teszem hozzá hangosan. – Na mindegy. Tudom, hogy sok a dolgod. Örülünk, bármikor is jössz. Csak mindig aggódom, hogy jól vagy-e… És félek, hogy egyszercsak nem jössz többé…

Közben a kávégép hangos berregéssel adta tudtunkra, hogy lefőzte a kért adagot, én pedig ismét elfordultam, hogy elkezdjem Elliot ízlésének megfelelően tálalni. Apropó… tudom én még, hogy milyen is az? – Tessék. - Rakom inkább le elé a bögrét, aztán a cukros, tejes, mindenes pult felé mutatok. – Szolgáld ki magad. – Addig kicsit elveszem tőle Noaht, hogy nyugiban megihassa legalább azt a kis kávét. Persze nem mozdulunk messzire, mert a babóca elég határozottan kiköveteli magának az őt megillető helyet. Úgy kapaszkodik Elliot pulóverébe, mintha muszáj lenne. – Az is lehet, hogy simán az öledben kéne fognod, amíg vágom a haját. – Gondolkozom hangosan, miközben kicsit megütöm a feje tetején lévő pálmafát. Ettől hangos nevetésbe kezd. – Amúgy azért vágjuk itthon, mert nincs jóban a fodrászokkal… - Kezdem magyarázni. – Egyszer próbálkoztunk mi már egy szalonban. És direkt nem mugliban, mert gyanús volt, hogy a fiad épp olyan egyszerű eset mindenben, mint te. – Magyarázom egy önkéntelen, széles vigyorral az arcomon, miközben Noaht nézem. – Szóval miután az összes tükröt széttörte és elgörbített három ollót, azt kérte tőlünk a tulaj, hogy soha többé ne menjünk arra… Igaz Noah? – Kezdem önkéntelenül gügyögve. – Remélem rám majd egy kicsit jobban vigyázol. – Nyomok egy puszit a homlokára. – Azért jobb, ha felkészülünk minden eshetőségre. A tesóit nem fogja bántani, annyi biztos. Nekem meg nem árt semmi. – Vonok vállat. – Szóval nem lesz egyszerű menet, de ha nem akarjuk, hogy bokáig érő hajjal kezdje a Roxfortot, akkor muszáj lesz neki megtanítani, hogy a hajvágás nem feketemágustól való…
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #108 Dátum: 2021. 04. 17. - 18:09:17 »
+1

in my heart


Nat
2002. április 29.

outfit


Akármilyen keserédes emlékek kötöttek ide, olyan volt bennük megmártózni, mintha a forró nyáron az ember hűvös patakba mártaná a kezeit és azokkal a jeges cseppekkel végig dörzsölte volna az arcát. Kicsit magamhoz térített, kicsit kellemesen borzongatott. Volt egy rész bennem, ami még mindig ide tartozott Nathaniel Foresthez és talán egy másik életben, más körülmények között majd megint egymásra találunk. Sosem állítottam, hogy nem Nat volt az igazi. Még most is biztosan meg vagyok róla győződve… csak egyszerűen én nem voltam az az Elliot, aki mellé illett. Most sem vagyok az, hiába fejlődtem. Az viszont, hogy a legjobb kezekben van a gyerekem bizonyosabb volt mindennél.
„Jól vagyok.” Úgy hangzott a szájából, mint valami sablonos kijelentés, amit az ember hivatalos környezetben tesz. Csakhogy engem nem a hazugsági érdekeltek. Én tényleg tudni akartam, hogy mi van vele. Valahol még mindig egy csapat voltunk, akiknek együtt kellett működnie abban, hogy ezt a csapatnyi kisembert valamikor felnőtté kovácsoljuk majd. Talán sosem leszek mintaszülő, de a gyerekeim mindig számíthatnak rám.
–  Nagyon hiányzol. Mármint a gyerekeknek. Mármint… Nem ígértél semmit, tudom én. De… Tudod még Ada is talált benned valakit, akihez kötődhet. És én szeretném, hogy az életük része légy. Pár év és irány Roxfort, onnantól úgymond… szóval azt hiszem onnantól elveszítjük Ada fölött az irányítást… ami aggaszt, mert… nem tudom, csak aggaszt. Addig kell éreznie, hogy mellette állunk, addig kell megtanulnia, hogy hozzám és hozzád bármikor fordulhat. De ehhez az kell, hogy gyere. – A kisebb szónoklatra elmosolyodtam. Éreztem, hogy kicsit zavart, zaklatott… mintha beletiportam volna az életébe, ami eddig nyugodt volt s talán rendszer is volt benne, habár nem látszott. Ujjaim finoman simítottak végig Noah pofiján. Én nem próbáltam meg elrejteni az érzéseimet. Nem tudtam volna még ilyen hebegve-habogva sem, mint Nat. De ezt tudta ő is, látott szomorúnak, dühösnek, erőszakosnak, boldognak és lelkesnek is. Ő aztán mindent megélt velem, amit csak lehet. – Ne haragudj. Nem leszidni akarlak, sem számon kérni. A te életed, a te dolgod, sajnos már nem látok bele, mikor mit csinálsz. De itt mindig várni fog valaki aki szeret. – Érkezett a folytatás, én pedig csak egy hatalmasat sóhajtottam. Nem azért, mert megsértet. Tudtam nagyon jól, hogy nem vagyok eleget itt. Nem vagyok eleget a gyerekekkel, hiába vittem el néha-néha őket.
– Na mindegy. Tudom, hogy sok a dolgod. Örülünk, bármikor is jössz. Csak mindig aggódom, hogy jól vagy-e… És félek, hogy egyszercsak nem jössz többé…
Nyeltem egyet. Ismertem a félelmeit. Ismertem őt is, bár most még nem oldódott fel a közelemben.
Nat… – mosolyodtam el megint. Igazából nem voltam rá dühös, amiért kimondta ezeket. Nem olyan dolgok voltak, amiket a kapcsolatunk alatt ne mondott volna el. Tudtam, mennyire fél, hogy egyszer nem bukkanok fel. Miatta nem kalandoztam többet és meg is voltam a dolog nélkül. Egy-két kisebb melót vállaltam csak be. – Megígérem, hogy még véntrottyként is ott fogok állni abban az ajtóban, hogy a gyerekeinkről beszélgessünk. – Mondtam és lenéztem az engem fürkésző sötétbarna szempárra. – Ő az egyetlen ilyenem… – Suttogtam és adtam egy puszit a kicsi homlokára, mire egy „óóó”-szerű hangot hallatott. – Egyébként te is hiányzol nekem. – Tettem hozzá és rápillantottam, ahogy a kávéfőző gép hangos berregésbe kezdett.
Amint elvette tőlem a gyereket a kezembe vettem a kávémat. Nem változott semmi, mióta elmentem. Ugyanúgy üresen, keserűen ittam, édesítőszerek és tej nélkül. Talán egyszer-egyszer megengedtem magamnak valami komolyabb kávét, ha elmentem olyan helyre, ahol éppen kiszolgáltak. De alapvetően még mindig minimalista voltam ezen a téren.
– Az is lehet, hogy simán az öledben kéne fognod, amíg vágom a haját. – vázolta fel a tervet. Láttam, ahogy egy kis mozdulattal megütögette a pálmát a gyerek feje tetején, az meg szinte visítva nevetett fel. – Amúgy azért vágjuk itthon, mert nincs jóban a fodrászokkal… – Magyarázta, erre vigyorogva pillantottam a fiamra. Nos ebben is rám ütött minden bizonnyal. – Egyszer próbálkoztunk mi már egy szalonban. És direkt nem mugliban, mert gyanús volt, hogy a fiad épp olyan egyszerű eset mindenben, mint te. – Erősítette meg Nat is feltételezést. – Szóval miután az összes tükröt széttörte és elgörbített három ollót, azt kérte tőlünk a tulaj, hogy soha többé ne menjünk arra… Igaz Noah? Remélem rám majd egy kicsit jobban vigyázol. – Imádtam, hogy milyen gyengéden bánik vele Forest. Bárcsak én is tudnék olyan jó apa lenni, mint ő… – gondoltam és nagyot kortyoltam a feketéből. Óvatosan nyeltem le az italt, hagytam, hogy keserű ízt hagyjon maga után. – Azért jobb, ha felkészülünk minden eshetőségre. A tesóit nem fogja bántani, annyi biztos. Nekem meg nem árt semmi. Szóval nem lesz egyszerű menet, de ha nem akarjuk, hogy bokáig érő hajjal kezdje a Roxfortot, akkor muszáj lesz neki megtanítani, hogy a hajvágás nem feketemágustól való…
Szóval máris varázsol a kis apróságunk. – Vigyorodtam el és lehúztam a maradék kávét, majd a csészét betettem a mosogatóba. Ott legalább egyik gyerek sem éri el. Jó, Ada már lehet, elég nagyot nőtt és már kész nő. Kinéztem volna belőle, hogy most már egész komolyan részt vesz a házi munkákban. – Még a végén kiderül, hogy tehetségesebb mindkettőnknél... de vigyázunk azért apára, igaz? – Nyújtottam aztán a kezemet a gyerekért. Valójában máris készen álltam, hogy neki essünk a dolognak.
Egy kicsit be kéne vizezni a haját. Úgy sokkal könnyebb vágni, mert nem mennek összevissza a szálak. – Magyaráztam, hiszen én már sokszor vágtam magamnak a hajamat, ráadásul rosszabb ollókkal is, mint amikkel Nat közelítene a kisfiához. – Olyan leszel, mint én, jó lesz? – Emeltem fel kicsit a babát, hogy a szemeibe nézzek. Erre elvigyorodott és gügyögött valamit. Imádtam, ahogy az apró kezeivel felém nyúlt és megpróbálta elérni a tincseimet. Sejtettem, hogy imádná megrángatni őket. Engedtem neki, ahogy visszahúztam magamhoz. Így létem vele oda a mosogatóhoz. Kihúztam a hajgumit óvatosan a hajából, hogy ne okozzon neki fájdalmat és éppen csak a kezeimet nedvesítettem be meleg vízzel, hogy végig simítsak a tincsein.
Hova üljek le vele? Vagy maradjak inkább állva?
Naplózva


Nathaniel Forest
[Topiktulaj]
*****


Natan Archie Welch

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #109 Dátum: 2021. 04. 21. - 17:11:41 »
+1


IN MY HEART

- És mi lenne, ha inkább te vágnád, én pedig fognám? – Fogalmazódik meg bennem a gondolat, amit azonnal ki is mondok, bár ez eddig nekem nem jutott eszembe. De tény, hogy nem egyszer kaptam frászt Elliottal való kapcsolatom során, mikor egy hatalmas konyhai ollóval állt neki igazítani gomba frizuráján. Valahogy a végén mégis mindig jobban nézett ki, mint a hajvágás előtt, szóval volt hozzá kellő tehetsége és igaziból ügyessége is. Az, hogy féltettem, magától értetődő volt. Most is féltem. Mindenkit, mindig féltek, aki közel áll hozzám. Elliottal pedig különösképp így volt. Szerettem, és ez a szeretet birtoklóvá tett még a bajokkal, veszélyekkel szemben is. Ő az enyém volt, nem akartam hagyni, hogy bármilyen olló kárt tegyen benne. Nem mintha a végén nem én okoztam volna a legnagyobb kárt, pont a lelkében…

- Igen. szerintem határozottan inkább te csináld! – Mondom újra és már el is húzom Noaht az apja kezéből. Nem teljesen önzetlenül. Ez is egy tény. A szívem még mindig hevesen kalimplál, Elliot illata pedig úgy töltötte be a tudatom, mint semmikor máskor a válásunk óta. Valami van velem, valami van a levegőben ami miatt most még nehezebben szabadulok ettől a torkomat is szorító hiányérzettől. Azt hiszem nem mernék most én a kicsi körül sem varázsolni, sem egy ollóval lófrálni. Elliot amúgy is sokkal ügyesebb volt nálam mindenben. Jól fog állni neki ez a szerep is. – Nem baj? – Fordulok azért felé, hogy felmérjem, mégis mennyire trappolhattam bele valamibe, amibe nem kellett volna. Mondhat nemet, ha akar. Szerettem volna azt feltételezni magamról, hogy hagyok választási lehetőséget az embereknek, de a főnök szerep nem sok ilyesmit engedélyezett. És lássuk be, apaként sem az volt a feladatom, hogy túlontúl engedékeny legyek. Tudom ez a kisfickó az ölemben rendesen meg fogja edzeni ezt a tulajdonságomat. De pont ő miatta kell majd a leginkább sziklaszilárdnak lennem. Az alma nem esik messze a fájától, Noah pedig már most olyan vonásokat mutat, amik nagyban emlékeztetnek inkább Elliotra, mint rám. Egy lélekben óriási teremtést kell majd féken és a helyes úton tartanom. Vajon készen állok erre?

- Nem elfogultságomban mondom, bár azt hiszem külső szemlélő bizonyára annak gondolná. De azt hiszem nem egy másodrangú kis varázsló lesz majd belőle. – Magyarázom, miközben mélyen, komolyan Elliot szemeibe nézek, de a kicsi hátát simogatom, aki közben mintha próbálna bejutni a számba, kezével az ajkaim körül matat. - Pár hete tűnt fel neki, hogy ezt-azt képes irányítani. És el is kezdte kihasználni. Tudatosan. Beszéltem pár, nálam hozzáértőbb mágussal, és azt mondták ez elég ritka. Most még nem baj, ha akaratoskodik, kicsi. De ezt később nagyon kordában kell majd tartanunk. És nagyon-nagyon figyelni kell rá, hogy milyen értékrendeknek hagyunk teret, nyitunk utat a számára. – Sóhajtok egy kicsit, ebből Elliot talán érezheti is, bár a mondandómból is, hogy van bennem némi aggodalom. Főleg Elliot családi hátterét ismerve… Nem szeretnék egy gengsztert nevelni. – Nehéz dolgunk lesz. Mind a hárommal. – Mondom ki végül. – Szóval maximálisan kell majd a támogatásod. Kell majd az, hogy mindenbe ketten álljunk bele velük szemben. Mert másom nekem nem lesz, csak te. – Magyarázom ismét egy komoly sóhajjal ajkaimon, hogy aztán a kicsi gyönyörű sötét szemeibe nézzek. Hatalmas vigyorral üdvözli a figyelmem, majd belemar a szakállamba, hogy közelebb húzva magához a nyakamba bújjon. Hogy is gondolkozhatok már olyasmin, hogy mi lesz ha… Hiszen valahol ott lesz benne az én természetem is, az én, a mi nevelésünk és szeretetünk is. A család védelmétől és szeretetétől övezve nem is lehet ő sem majd másmilyen, csak védő és szerető. És ki tudja, talán a soron következő roxforti igazgató.

Megengedek egy halvány mosolyt, miközben lapát tenyeremmel a kis hátát simogatom. – Nagyon szeretlek. – Suttogom neki, aztán a másik apjára nézek. – Bocsánat, kicsit eltértem az eredeti tárgytól. De kivel mással, ha nem veled beszéljem, beszélhetem meg ezeket? Persze Ballardék sokat segítenek. És Batsa is egyre gyakrabban jön át. Persze Adára van a legnagyobb hatással. Már mondta, hogy szeretne olyan szép lenni egy nap, mint Batsa… Mondtam neki, hogy már most olyan szép. Na, de ők nem a gyerekek szülei. Az te vagy. – Jelentem ki teljes komolysággal, aztán a nappali felé indulok. – Kezdjük, mielőtt megint belekezdek valami őrült jó szónoklatba, hogy aztán egy hétre itt ragadj azt hallgatva, hogy milyen szorongásaim vannak az apasággal kapcsolatban… 
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #110 Dátum: 2021. 04. 25. - 22:04:29 »
+1

in my heart


Nat
2002. április 29.

outfit


Nat közelebb lépett, hogy kihúzza a karjaim közül Noah-t. Talán ilyen közel lépve, kiszúrhatta, hogy bár mosolyogtam és nyugodt voltam, még mindig megremegtem az illatától. Igen. Kötődtem hozzá, fontos volt nekem… és még mindig nem igazán tudtam hogyan álljunk egymástól. Adtam a lazát, mert mindig is ebben voltam jó, a színjátékban. Meg amúgy is, elég nyugodt voltam ahhoz, hogy kezelni tudjam a helyzetet, az illatát, a szemében megülő csillogást. Számomra ez az egész már tényleg nem volt negatív vagy fájdalmas, talán azért, mert azóta más dolgok vették át annak a fájdalomnak a helyét, vagy azért, mert egész egyszerűen eltelt a megfelelő idő. Meggyászoltam a kapcsolatunkat, tovább léptem és képes voltam őt a gyerekem apjaként tisztelni. Erre a szerepre nem is kívánhattam volna jobb embert… így hát nem zavart az sem, hogy ekkorát dobbant a szívem, ahogy kicsit a bőrömet is érintette, mikor átvette a fiunkat.
Ugyan már… miért lenne baj? Azért jöttem, hogy segítsek. – válaszoltam egyszerűen, ahogy lehúztam a kávém aljának javarészét. Nem szakítottam el a tekintetem Mr. Óriás Forestről. Még mindig szerettem a látványát a gyerekemmel a karjában, bár nem is élveztem ezt olyan sűrűn. Talán egy másik helyen, egy másik életemben a mi szerelmünk tényleg az a tartós valami lesz, aminek lennie kellett volna. Talán lesz még lehetőségünk, mikor az egész folyamat újra indul. Én hinni akartam, hogy nem egyszer éljük ezt a világot és valahol belül tudtam, Nathoz tartozom… vagy tartoztam volna, ha minden olyan, amilyennek lennie kell. Csakhogy én nem illettem be abba a bizonyos nagykönyvbe, amiben ez meg van írva.
Nem elfogultságomban mondom, bár azt hiszem külső szemlélő bizonyára annak gondolná. De azt hiszem nem egy másodrangú kis varázsló lesz majd belőle. – Szerettem a hangját. A legkomolyabban tudott beszélni még erről az apró kisfiúról is, akinek bármilyen jövője lehetett. Elmosolyodtam, még egyet kortyoltam. Már csak egy csepp volt a feketéből. – Pár hete tűnt fel neki, hogy ezt-azt képes irányítani. És el is kezdte kihasználni. Tudatosan. Beszéltem pár, nálam hozzáértőbb mágussal, és azt mondták ez elég ritka. Most még nem baj, ha akaratoskodik, kicsi. De ezt később nagyon kordában kell majd tartanunk. És nagyon-nagyon figyelni kell rá, hogy milyen értékrendeknek hagyunk teret, nyitunk utat a számára.
Számító kis dög, mint te… A hang suttogott, én pedig elfogadtam, mintha csak valami bók volna. Engem gyakran a leleményesség tartott életben odakint a világban, így hát azt kívántam a fiamnak, legyen meg benne ez a képesség. Ha jól alakul a sora, talán sosem kell használnia.
– Nehéz dolgunk lesz. Mind a hárommal. Szóval maximálisan kell majd a támogatásod. Kell majd az, hogy mindenbe ketten álljunk bele velük szemben. Mert másom nekem nem lesz, csak te. – Figyeltem őket egy pillanatra, majd elszakítottam a tekintetem, mielőtt hagynám megint összetörni a szívemet a jelenet gyönyörűségétől. Magam sem tudom, hogyan hihettem azt, hogy megérdemlem én ezt. Nem érdemeltem. Túl sok rosszat tettem ebben az életben, öltem, loptam, hazudtam… nagyon sokat hazudtam. Minden porcikámmal kívántam, hogy ez ne legyen így, de igazából mindig is tudtam. Nem való nekem a normális életstílus. Eleve nem gondolkodtam annak megfelelően és nem éreztem jól magam úgy. Vad voltam, mint egy róka, akinek szabadság, vadászat kellett. Most talán lenyugodtam, mert idősebb lettem, de más hajtott. Egészen más, mint amit megálmodtam magamnak. Talán csak a szenvedély hiányzott ebből az életből igazán.
Ez a dolgom. Ez a dolgom apaként. Támogatni foglak és akarlak is. – Suttogtam magunk közé, mintha titok lenne, amit a gyerekek nem hallhatnak meg. Egyszerűen csak jobban illettek a csendes szavak Tengerszem nyugalmához. Hiába volt káosz, mikor beléptem, valahogy még is békét árasztott az egész. Órákig el tudtam volna nézegetni, ahogy Nathaniel dajkálja a fiunkat.
– Bocsánat, kicsit eltértem az eredeti tárgytól. De kivel mással, ha nem veled beszéljem, beszélhetem meg ezeket? Persze Ballardék sokat segítenek. És Batsa is egyre gyakrabban jön át. Persze Adára van a legnagyobb hatással. Már mondta, hogy szeretne olyan szép lenni egy nap, mint Batsa… Mondtam neki, hogy már most olyan szép. Na, de ők nem a gyerekek szülei. Az te vagy. – Indult meg a nappali felé, én pedig csendesen követtem. Egy időben azt kívántam, hogy én legyek a női példa is a gyerekinknek, főleg Adának… ezért küzdött Elfelda ellen. Bár közel sem voltam ahhoz elég finom vagy kecses… Egyszerűen csak azt akartam, hogy mindent megadhassunk a gyerekeknek mi ketten. – Kezdjük, mielőtt megint belekezdek valami őrült jó szónoklatba, hogy aztán egy hétre itt ragadj azt hallgatva, hogy milyen szorongásaim vannak az apasággal kapcsolatban…
A pálcámat előhúzva egy néma intéssel hívtam magamhoz az ollót. Megvártam, hogy Nat megtalálja a megfelelő pozíciót, amit egy gyerekkel lehet… ha egyáltalán lehet, mikor az ember a haját próbálja vágni.
Vicces, régen azt hittem, hogy a női szerepet is pótolhatom majd Ada életében… – Nem tudom miért mondtam, talán, hogy kicsit jobban megtörjön a jég. Már nem beszéltünk egymással olyan lazán, mint régen. Csak bemagyarázod magadnak, O’Mara – emlékeztetett a hang, ahogy végig simítottam Noah tincsein. Így persze teljesen a szemébe lógtak azok, hangosan jelezte is az elégedetlenségt.
– Bábábábá – valami ilyesmit gügyögött és mocorgott.
Nyugi, baba, mindjárt látni fogsz. – A hangom csendes volt, talán elég megnyugtató ahhoz, hogy hagyja a munkát. A pálcámmal még egy kicsit megnedvesítettem a hajvégeit, hogy ne legyen kicsit sem szálkás a haja. – Mintha magamat látnám a fodrásznál… – Nevettem el, mert a kicsi ide-oda mocorgott továbbra is. - Nem akarsz neki énekelni, hogy megnyugodjon?
Naplózva


Nathaniel Forest
[Topiktulaj]
*****


Natan Archie Welch

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #111 Dátum: 2021. 04. 30. - 16:26:55 »
+1


IN MY HEART

Ahogy leülök a kanapé anyaga egy kis mocorgással jelzi nem kifejezett tetszését a súlyom és méreteim iránt. Na igen, egy ideje valamiért mindenféle hangokat ad ki, gyanús, hogy ennek is köze lehet Noah váratlan varázslataihoz. Legalábbis előtte semmi baja nem volt a kanapémnak velem. Mikor Noah vagy KisNat mászik rá, akkor speciel olyan mintha elégedetten szusszanna egyet. Lehet ezt meg kéne nézetnem valakivel, mert nem lenne túl kellemes, ha lassan a bútoraim megutálnának…
Önkéntelenül mosolyodom el teljesen felesleges gondolatmenetemen, miközben a babócát ölembe ültetem. Ahogy másik apja közeledni kezd hozzá olyan lelkes lesz hirtelen, hogy attól félek kiugrik az ölemből. Hangosan gügyörészik, mondja a magáét babanyelven. Örül. Egyértelműen érzem és látom. Mintha valójában tudná, hogy ő az igazi apja és nem én. Mintha megérezné, hogy hozzá több köze van, mit én hozzám, még ha én is nevelem. Vajon mit csinálna, ha pár hónapig nem látna? Lehet észre sem venné a hiányom, vagy fel sem tűnne neki, ha visszatérek az életébe. Bár… Elég nagy voltam már mikor örökbe fogadtak. És mégis tudtam majdhogynem anyámként szeretni Ballard asszonyt. És epekedve vártam minden egyes levelet abból a házból, amit akkor nem tudtam otthonnak nevezni, de később rájöttem, hogy érzéseimben nagyon is annak tartottam.
Talán van reménye az én apaságomnak is…

- Hát egy időben anyunak szólított téged Ada, mondván, hogy olyan csodaszép vagy, mint másnak az anyukája. Szóval… Szerintem lett volna rá esélyed, hogy hasonló példává válj. Bár bizonyos női dolgokban így se, úgy se tudtál volna segíteni… És én is előre félek… - Megint kicsit felnevetek, miközben szorosabban fogom Noaht, mert elégedetlenkedni kezdett, mikor Elliot leengedte a haját. - Na… - Mondom neki kissé szigorúbb hangon, amire úgy lebiggyeszti az ajkait, mintha minimum a csokifagyitól tiltottam volna el… - Most nehogy sírni kezdj nekem… - Mondom kicsit csendesebb, nyugtató hangon, mire hátranézve rám pillog. – Veszélyes ez a gyerek. – Jelentem ki Elliotnak címezve a mondatom. – Ugyanúgy le fog venni a lábamról, mint anno te, elég lesz, ha így néz rám… - Sóhajtok egy nagyot és az apja felé fordítom Noaht, hogy Elliot is lássa épp milyen fegyvertárral nézek szembe. Érdekes amúgy, mert bár szemeinek alakja teljesen olyan, mint Ellioté, a szemszínébe furcsa mogyoróbarnaság vegyült a feketeség közé. Gyönyörű a szeme, nagyon különleges színe van.

Mikor Elliot közeledni kezd felé az ollóval, ismét mocorogni kezd és oldalról látom, ahogy szájainak széle határozott ívben halad lefelé. – Ne sírj… - Suttogom, miközben kicsit, apró mozdulatokkal lovagoltatom a térdemen. – Nyugi, ő csak apa. Nézd milyen érdekes az ő haja, meg szeme. – Mutogatom a kicsinek, kicsit meg is fogva Elliot egyik tincsének a végét, mire a babóca odafordul és a tincsekre mosolyog. – Még egy hajtincseddel is fel lehet vidítani… Kész ez a gyerek. – Mosolygok, de aztán persze kapok Elliot ötletén és dúdolni kezdek egy régi mágikus gyerekdalt, amit még Marieltől tanultam Ada születésénél. A szőrtelen ló a víztükör előtt a becses címe és bár eredetileg nagyobb gyerekek számára egy gúnyolódó, vicces dalocska, lelassítva igazán széppé válik a dallama. Ada és Noah piff-puff el is aludtak mindig rá. KisNatnak még a lassított verziós dúdolás is túl humoros, ő inkább végigkacagja, ahelyett, hogy elaludna…

Mikor látom, hogy a pici kicsit elernyed, nem alszik, de kifejezetten elpihen a kezemben, akkor jelzek a fejemmel Noah felé. – Kezdheted. – Suttogom csendesen, aztán folytatom a dúdolást és bár Noah tényleg kis pihe-puha párnának kezdi használni a karomat, hallom, hogy KisNat hátradől a nevetéstől. – Ez a gyerek bolond… - Mosolyodom felé nézve, aztán folytatom a dúdolást, miközben Ada pórbál lakatot tenni, nem szó szerint, nagyobbik öccse szájára. Könnyen le is rendezi a dolgot, mikor belenyom egy cumit. Lássuk be frappáns és elegáns. KisNat onnantól kezdve a cumijával és a traktorjával foglalkozik, Ada pedig a legújabb kedvenc Egyiptomról szóló könyvével.

- Ilyen egy idilli este nálunk. – Mondom mosolyogva. – Nehogy elhidd. Ez nagyon-nagyon ritka, általában minden a feje tetején áll. Szóval lehet, hogy ez csak a bemutató neked… - Mosolygok továbbra is, miközben próbálom úgy tartani az ujjait szopogató Noaht, hogy Elliotnak is kényelmes legyen. Odavarázsolok magamhoz egy cumit és a kezébe adom, hátha jobb lesz az ujjai helyett. És azonnal le is cseréli a nyálas végtagot. – Annyira édes, hogy belehalok… - Suttogom, aztán immáron a saját megnyugtatásomért dudorászok. Titkon semmi mást nem akarnék, csak azt, hogy egy család legyünk mi így, mindannyian.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #112 Dátum: 2021. 05. 03. - 13:55:12 »
+1

in my heart


Nat
2002. április 29.

outfit


Le sem tudtam venni a szemem Nathanielről. Igen elhagytam, igen úgy döntöttem, hogy már nem akarom ezt így folytatni. Mindketten megváltoztunk, sok minden más lett, de ahogy a fiam az ölében volt, azt a képet láttam, amit annyira vágytam. Van tökéletesebb állapot ennél? A gyerekem életem egyik legnagyobb szerelme karjaiban? Ez örökre össze fog kötni minket, még akkor is, ha ő már régen mással lesz… vagy, ha én leszek boldog másképp, másik emberrel. Az életünk túl hosszú, hogy egyedül töltsük csak azért, mert egymással már nem voltunk kellőképpen boldogok. Talán egyszerűen csak nem tudtam elég érett lenni Nathoz sosem. Én játszottam, míg ő komolyan vette az életet…
– Hát egy időben anyunak szólított téged Ada, mondván, hogy olyan csodaszép vagy, mint másnak az anyukája. Szóval… Szerintem lett volna rá esélyed, hogy hasonló példává válj. Bár bizonyos női dolgokban így se, úgy se tudtál volna segíteni… És én is előre félek…
Szerintem bele fogsz tanulni… bele fogunk tanulni a lány dolgokba. – Próbáltam biztosítani arról, hogy mellette vagyok. Én tényleg mellette vagyok, még ha kicsit rángatni is kell néha, hogy tegyek valamit. Noah persze a mocorgásával gyorsan elterelte a figyelmet az egészről. Láthatóan nem tetszett neki, hogy kivettem a gumit a hajából, talán kicsit meghúztam, vagy túlzottan is a szemébe lógott. Nem számított. Így tudtam elég benedvesíteni ahhoz, hogy rendesen hozzá férjek. Természetesen Nat nyugtatására elő is vette a lebiggyesztett ajkak, csillogó kutyaszemek módszert, amit nem egyszer én is alkalmaztam. Őszintén büszke voltam rá, ahogy Natra pillantott.
– Veszélyes ez a gyerek. Ugyanúgy le fog venni a lábamról, mint anno te, elég lesz, ha így néz rám…
Elmosolyodtam. Picit megcirógattam a kis arcot a mutatóujjammal. Tökéletes… mintha nem is lenne közöd hozzá, O’Mara… Emlékeztett a hang. Igaza volt. Talán én is ilyen gyerek lettem volna, ha az anyámnak nem kellett volna állandóan menekülnie és lett volna gyerekszobám. De nem volt, játékaim sem sok, csak az a kis majom, a kezében cintányérral, amit Aiden időről időre leszólt a szobámba. Persze minden sokkal egyszerűbb lenne, ha nem Deannél laktam volna.
Remélem, ügyesebb lesz nálam… – Sóhajtottam fel és még szélesebbre húztam a vigyort, ami kiült az arcomra. A kezembe vettem az ollót, ahogy magamhoz hívtam.
– Nyugi, ő csak apa. Nézd milyen érdekes az ő haja, meg szeme. – Magyarázta neki Nat, nehogy elsírja magát. Közelebb hajoltam, hogy könnyebben érinthesse meg a tincseimet. Ez láthatóan egészen felvillanyozta a kicsit, elmosolyodott. A szemébe néztem, mintha azt akarnám jelezni, hogy minden rendben lesz. – Még egy hajtincseddel is fel lehet vidítani… Kész ez a gyerek.
Ez a te érdemed, Nat. – Vigyorogtam rá. Aztán szépen jött a dúdolás is s az ötletem beválni látszott. Sejtettem, hogy a fiam is legalább annyira szereti az apja mély hangját, ahogy én rajongtam minden szaváért. Nat olyan volt, mint egy kétlábon járó mesekönyv, minden szava mélyre hatolt az emberbe, egyszerűen annyira tökéletes orgánumon formálta meg őket, hogy bele-beleborzongtam.
Noah gyorsan elernyedt a karjaiban. Nem elaludt, inkább csak elpilledt, még az ujját is a szájába vette, tovább nyugtatva magát. Ez volt valóban a tökéletes állapot belekezdeni a vágásba. Nem volt nehéz. Éppen csak arra kellett figyelnem, hogy ne nagy lépésekben haladjak. Sokkal kevesebb haja volt, mint nekem. Egész aprólékos munkának kezdett tűnni.
– Ilyen egy idilli este nálunk. – Mondta mosolyogva Nat. – Nehogy elhidd. Ez nagyon-nagyon ritka, általában minden a feje tetején áll. Szóval lehet, hogy ez csak a bemutató neked…
Nyugi, még emlékszem, milyen volt az élet itt. – Válaszoltam és cinkos vigyorral a szemeibe néztem, mielőtt újabb tincset vettem volna az ujjaim közé. Ada és a cumizó KisNat egész békésen elvoltak a háttérben… igazából cseppet sem bántam, hogy akárhányszor találkoztunk, a gyerekeink is ott voltak. Így kevésbé volt kínos az egész. Mégis mit mondhatnék kettesben Natnak? Biztosan úgy még fájnának a közöttünk történtek. A gyerekek mindent jobbá és vidámabbá tettek.
Míg kicsit elhúzódtam Noah is megkapta a cumiját. Ettől csak még édesebb volt, igazi kisbaba… az én igazi kisbabám. Még mindig hihetetlen volt, hogy ő belőlem lett. Egy cseppet sem bántam, hogy apám nem tud róla, hogy elrejtettem előle.
– Annyira édes, hogy belehalok…
Nyeltem egyet és visszatértem a hajvágáshoz. Hirtelen keserű gondolatok futottak át a gondolataim felett. Én tényleg nyugodt akarok lenni, nem akarom már belelovalni magam a dolgokba… de a régi életem nyomait látni, érezni nehéz volt. Nem tehetett erről Nat. Valamilyen módon még az utolsó pillanatig küzdött értem, de elfáradtunk. Mindketten elfáradtunk. Ha két év után elfáradunk mi lenne egy közös élet végén… valójában sosem voltam elég jó hozzá. Harmincnégy évesen pedig egész egyszerűen már nem változik az ember. Hiába szerettem volna nem ment. Egy nagyranőtt óvodás maradok örökre. Natnak pedig nem erre van szüksége.
Tökéletes ez a gyerek. Mert a kettőnk szerelmének gyümölcse. Nem fejeztem be ezzel. Nem kellett senkiben sem fájdalmat kelteni. Én csak élvezni akartam az itt töltött időt. Elmosolyodtam hát, még ha egyelőre kicsit keserédesre sikeredett is. – És veled mi a helyzet? Kicsit fordíts oldalra. – Kértem, de a kérdésre vártam a választ. – Sok a munka? – A fülénél óvatosan vágtam, éppen csak annyira, hogy ne csiklandozzák a kóbor hajszálak feleslegesen.
Naplózva


Nathaniel Forest
[Topiktulaj]
*****


Natan Archie Welch

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #113 Dátum: Tegnap - 17:58:53 »
+1


IN MY HEART

Egyszerűen nem tudtam levenni róla a szemem. Még mindig ugyanolyan hihetetlenül szépnek láttam, mint mikor legelőször megpillantottam. Akkor szégyelltem az érzéseim, szégyelltem azt a vágyat, amit felborzolt bennem, amit próbáltam apai mivoltomban jó mélyre elrejteni. Gonosznak és alattomosnak éreztem, ahogy tudatomba kúszott és felülírta minden önuralmam. Abban a pillanatban nagyon nem akartam a férfiak iránt vonzódni. Abban a pillanatban azt kívántam bár csak ne létezne semmilyen érzésem, vágyam, gondolatom. De létezett. És ő jobban kifürkészte, ügyesebben a felszínre hozta és a maga igényeire szabta. Azt gondoltam ilyesmi nem létezik, ledöbbentett hát. De kellemesen, azt hiszem. Lenyűgözött, és ez volt a lényeg. Nem bánok semmit. Csak azt, hogy el kellett engednem. A szégyent felváltotta hát a szomorúság és a beletörődés. Most megint kicsit azt kívánom, bár ne szeretnék soha többé, bár ne lenne senki aki iránt vágyat érzek. Lehet nem is lesz… Lehet ő volt az utolsó és most ebben az érzésben elégtem. Azt hiszem az lenne a legjobb. Nem… nem igaz… A legjobb az lett volna, ha örökre vele tudok égni…

- Azóta hárman lettek… - Mondom csendesen, válaszolva egy apró megjegyzésre, amit az én gondolatmenetemre fűzött fel. Szinte alig voltunk már együtt, mikor Noah született, tudja milyen együtt élni két kisgyerekkel, de arról, hogy milyen ebbe az egységbe, ami akkor már két éve jól működött, belevonni egy Átokfajzatbabát. Arról tulajdonképpen fogalma sincs. Ada és KisNat túl nyugodtak. Szinte sosincs velük semmi gond, elvannak most is, mint a jó befőtt a polcon. Persze számítok rá, hogy KisNat életében lesznek nehézségek, elvégre az anyja őrült volt és öngyilkos lett. Nem arra számítok, hogy ő is hasonló sorsra jut, bár nekem sem volt könnyű életem, biztos vagyok benne, hogy ha gyerekként végig egy olyan erős család vett volna körül, mint a Welch-ek vagy, mint Ballardék, akkor én sem akadok bele olyan emberekbe, mint a költő, akinek már godnolatban sem vagyok hajlandó kimondani a nevét, vagy, mint KisNat anyja, akinek úgy szintén nem akarok emlékezni a nevére. Pedig kell. Mert egyszer bizony ez a fiúcska érdeklődni fog az anyja felől. És akkor nekem őszintének kell lennem vele, mert azt hiszem, most úgy érzem, azzal tudom megvédeni a legjobban. – Nem kritikának szántam… - Sóhajtok egyet, miközben elfordítom a tekintetem, hogy végre ne bámuljam őt annyira. – Te az állóvizet ismerted, már úgy gyerekfronton, még ha néha fel is erősödtek a hullámok. Noah viszont felkavarta a tavunkat. Ami nem baj, tenném hozzá. De most már tajtékzó tenger vagyunk, nem hegyek közti kis tavacska. – Költő énem bevillan ezerrel… Képes vagyok rá, hogy mindent hasonlatokba foglaljak, egyszer Ada már rám szólt, hogy nem lehet engem érteni… Nyilván hatalmasat nevettem.

- Most még tökéletes, igen. – Mosolyodom el, mert most már aztán tényleg kötekedésnek tűnhet, hogy mindennek ellentmondok, amit Elliot állít, de ma már kifejtettem párszor, hogy miközben iszonyúan, leírhatatlanul imádom ezt a gyereket, azzal is tisztában vagyok, hogy lesznek ajtócsapkodós pillanataink a jövőben. – Nyugi, az marad felnőttként is, csak akkor majd izgalmasan tökéletes lesz. Nem pedig babásan.
Önkéntelenül ringatni kezdem Noah-t, ami persze nem könnyíti meg Elliot dolgát, szóval szerencsére hamar rájövök, hogy lehet nem kéne kockáztatni a babóca szemének épségét némi szeretgetéssel egy olló közvetlen közelében. Szóval csak engedelmeskedem Elliotnak és oldalra fordítom, ahogy kéri. – Egyre szebb lesz. Bár szerintem az a pálmafa hiányozni fog neki a feje tetejéről. Amúgy azt hittem kiakadsz miatta. Elvégre fiú, én meg a hajába biggyesztettem egy rózsaszín masnit. – Nézek megint egy mosoly kíséretében Elliotra, ami persze hiba a részemről, mert aztán a tekintetem megint ott ragad.

- Semmi különös. – Vonom meg aztán a vállam, mikor rólam és a munkáról kérdez. Most erre komolyan mit válaszoljak? Az elmúlt három évben főállású íróból, főállású apává, majd egyedülálló apává változtam. Kifejezetten szexi váltás. Nem mintha bánnám, és nem mintha rá akarnám lőcsölni bárkire is a gyerekeim, van elég segítségem, de néha örülnék egy párnak az oldalamon. – Ha minden jól alakul lesz egy leányvállalatunk Ázsiában. Angliából Európa és Amerika felé nagyon jól megy a terjesztés. A műveim sikeresek Ázsiában is, Kína, Korea és Japán hatalmas piaca a könyveimnek. De nem olyan minőségben jut el oda, a fordítások miatt, mint amire igazán büszke lehetnék. Így kis lépéssel akarom kezdeni és én magam tárgyalok fordítókkal a munkákról, kezdetben a Noldar sorozat kapcsán. Még a könyvek külsejét is az ottani trendeknek megfelelően alakítjuk majd át. Ennyi az üzleti rész. Most egy kicsit el vagyok maradva az írással. Érthető okokból. – Mutatok az ölemben nagy bőszen cumizó Noah felé. – Bent nem tudok írni, mert üzletembernek kell lennem, itthon nem tudok írni, mert apának kell lennem. Ha néha egyszerre tudok kivenni szabadságot mindkét munkahelyemről, akkor alszom. – Magyarázom belelendülve a dologba, bár azzal sose vádolt senki, hogy keveset beszélek. – Panaszkodni nem akarok. – Nézek aztán komolyan, mélyen Elliot szemébe. - Mármint ezt tényleg nem annak szántam. Csak kérdezted… És most ezek töltik ki a gondolataim. Veled mi újság?

Kérdezem, de lehet a válaszra később kerülhet csak sor, mert Noah vészes hirtelenséggel kapcsol ki a chill módból és kezd el mérgesen mutogatni az ollóra. Persze azonnal hallom is az üveg csörömpölését. Azt hiszem ez a fürdőszoba tükör lesz…
Naplózva

Oldalak: 1 ... 6 7 [8] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 04. 21. - 18:17:10
Az oldal 0.142 másodperc alatt készült el 41 lekéréssel.