Nov. 18.

World beware
What is to come

[- Nem akarok felébredni ma reggel… ugyanolyan unalmas nap lesz, mint a többi…]

Ahogy felkelek, kómásnak érzem magam…
- Nem akarok felébredni ma reggel… ugyanolyan unalmas nap lesz, mint a többi… - gondolom, addig a pillanatig, amíg a drágalátos macskám telibe rá nem vetődik a gyomromra. Aminek hatására hangos kiabálás közepette dobom fel a mellkasom.
- Cooole! - kiabálom, de szerencsére senki nincs már a szobában, így nem égetem le magam… meg amúgy is… Cole mióta csinál ilyeneket?
- Te szemét - simogatom a cicám – ez nagyon csúnya húzás volt – vigyorgok, majd gyorsan felugrok felöltözni… amikor…
- Ez mégis mi? - látom az apró vöröses dobozt aranyszínű szalaggal az ágyam mellett, amibe majdnem beletalpaltam. Jaaaaa, szülinapom van… tényleg… el is felejtettem… félreteszem a pici dobozt, majd felöltözök.
- Szóval ezért kínoztál meg a reggel, te szőrcsomó! - vigyorgok rá a szemtelen kis jószágra, aki pár unott nyávogás közepette tovább is áll.
Ezután felöltözök… felkapom a legmelegebb cuccaim, és zsebre vágom a pici dobozt. Már most megöl a kíváncsiság, mi lehet benne… de nem egyedül akarom kinyitni… Ezzel a gondolatommal ki is rohanok az ajtón, minden könyvem és füzetem hátrahagyva, van jobb dolgom a tanulásnál ebben a pillanatban...
Körberohanok, és egy bizonyos személyt keresek… de valahogy sehol nem találom… sárga sál… sárga sál. Még egy… és még egy…
- Mégis merre lehetsz, törpe?… - agyalok magamban… hol nem kerestem még?… de nemááár… eh.
Mindjárt kezdődnek az órák, de sehol nincs meg… Ebben a pillanatban éreztem úgy, hogy feladom a  keresést, amikor a távolban megláttam… könyvekkel a kezében megy éppen órára… vagyis próbál…
Odarohanok, és elkapom az egyik kezét, majd halkan odasúgom neki, miközben próbálom elhúzni.
- Gyere, lógjunk el egy órát! - vigyorgok az ismerős törpére.

Miért van ilyen hideg, amikor még úgy egy fél hónapig nem is kéne tél legyen? Csak azért be kell magam bugyolálnom a sálamba, hogy átvágjak pár kerengős belső udvaron, ajtótól ajtóig távolságokra. És még szaladnom is kellett annyira, hogy a könyveimet nem volt időm a táskámba rakni, úgyhogy az egészet kézben hozom. Aztán valaki diszkréten letámad. Anélkül, hogy jobban megnézném, ki is az, belecsimpaszkodok az enyémet megfogó kezébe, és elvonszolom a következő útbaeső folyosóajtón belülre, csak aztán fordulok meg és reagálok.
Valamennyire felismertem a hangot eddigre, aminek okán a szívem úgy dönt, most jó alkalom van azt játszani, mint ha most futottam volna két iskolakört. A szívem kérem kussoljon. Tekintetbe véve, hogy az agyam is felzárkózik a fejleményhez, aztán én is tekintetbe veszem a hanghoz tartozó Zsiráfot.
-Várjá, várjá, van itt neked valamim- teszem le egy közeli ablakpárkányra a könyveimet, aztán a táskámat, teszem bele őket egymásba, ha Quinn úgyis megállított már, aztán szintén a táskámból előveszem, és még azzal a mozdulattl a hasának bököm a varázspálcám.
-Cygnogibbo.
A beszédhez úgse lesz szüksége a karjára.
Oké, lehet, hogy a műsor se lesz ellenemre valahol mélyen, de az üzenete most a lényeg.
-Miért is akarjak? Mert hirtelen úgy tartotta kedved?
Drasztikus hangnemváltozás ahhoz képest, ahogy a legutóbb beszéltünk. Úgy egy bő hónapja. Ami szintén nem az én hibám kérem, én próbáltam keresni Quinnt azóta. Meg lehet kérdezni Madit is, voltak itt napjaim, amikor az egész iskolát próbáltam felforgatni a keresésben, nem győzte tartani velem a lépést.
Közben felnyalábolom a táskámat, és indulok is tovább, ha akar valamit Quinn, van annyi ideje meggyőzni, ameddig odaérek a teremhez. Ha a kétszerannyi lépéshosszával is lemarad tőlem, az meg már őt minősíti.

[- Miiii? Neked is van vala…]

Ahhoz képest, hogy hogyan letámadtam a törpét elég érdekesen reagál… végül is abban a pillanatban el is cibált egy csendesebb helyre.
- Miiii? Neked is van vala… - megörültem a pillanatnak hisz úgy néz ki, hogy még a törpe is tudja a szülinapom elvégre adni akar valamit! Yeaah… természetesen a boldogságom addig tartott amíg meghallottam mit is mond pálcát szegezve a gyomromhoz… - Hé! Ne már! Törpe nehogy már! - mondogatom reménykedve… de nem… nem tévedtem… úgy feszül a karom mintha most készülnék egy testépítő versenyre… természetesen egy idő után elkezd fájni de ez várható volt… -
Mond, hogy csak viccelsz… könyörgöm mond, hogy ez csak egy vicc. - nevetgélek kínomban – Ezt még egyszer visszakapod…
- Az egyik ok lehet az is végül is… de akár az is lehet, hogy már rég láttalak… vagy lehet akár ez is, – mutatom neked a pici dobozt amibe pontosan tudom is, hogy mi van de a poént nem jó egyből lelőni nemde? - de legnagyobb valószínűséggel mindhárom.
Biztos voltam ebben… nem megy bele egyből hisz majdnem hogy kerültük egymást az elmúlt hónapban… vagyis... én voltam aki nem kereste a társaságát de igazából magam sem tudom, hogy miért egyszerűen nem volt téma amit fel tudtam volna hozni… nem vagyok jó az ismerkedésben ez tény… de megpróbálhattam volna legalább… Na majd most.
Először a törpe rövid előnyt szerzett de hamar utolértem és elkaptam a kezét a bal kezemmel… elvégre a jobbat még mindig feszegetem…
- Ötletem sincs arról, hogy mivel tudnálak meggyőzni de na. Most az egyszer kérlek. - próbálok örömtelien mosolyogni rá úgy hogy konkrétan izzadok a kezem feszegetésétől ami kifejezetten kellemetlen érzés…
- Hidd el tetszeni fog. - vigyorgok Merelre remélve, hogy beadja a derekát és eljön velem kipróbálni az ajándékom.

Olyan cuki, ahogy kegyelemért könyörög. Elégedett, és van egy tippem, hogy egyben gonosz vigyorral nézem, ahogy a saját karja tormentálja. Nem vicc ez kérem, teljesen komolyan kaptad.
-Rég. Ja. Mennyi is volt, csak egy bő hónap?
Kicsit meghökkenek, amikor a szabad, úgymint nem még azóta is önmaga határait és izomzatát feszegető kezével egy kis ajándékcsomagot vesz elő. Már ezt így nekem? Vagy mi van?
Ha engesztelő ajándékot akarsz adni, én kérem nyitott vagyok rá, nem úszod meg ennyivel persze de kezdésnek jó. Már ha tényleg az.
-Szóval csak így spontán előkerülsz, mert épp unatkoztál, és felrémlett, hogy én is létezek. Gyönyörű! Hol a fa…iparban voltál az elmúlt hónapban!? Akárhányszor, amikor én kerestelek!?- Amikor szükségem volt rád, hogy ne kapjak a qoH apámtól, meg úgy a feje tetejére álló életemtől agyf… azt!? Csak egy kis üresjárat az agyamnak, amikor készül besokallni, de áh. Az úgy túl jó lenne már, ha olyankor is előkerülnél.
De ezeket már szóban nem zúdítom rá, annyira nem vagyunk jóban. Csak összefonom a karjaimat a mellkasomon, és a tekintetemmel nyársalgatom végig a karját, ami a rontás nevéhez hűen egy púpos hátú hattyút formáz, ha tudja az ember, hogy kell nézni.
-Mostmár úgyis elkéstem, mit akarsz?- engedek a kérlelésnek.
Jut eszembe: ez a rontás még mindig tart? Nem kéne pedig pár másodpercnél többnek lennie, ha jól tudom. Mondjuk Quinn fejét elnézve lehet, hogy begörcsölt, és azért maradt úgy. Hát na, tiszafa, sárkányszív és pipuló klingonhobbit, lehet, hogy nincs is min csodálkozni egy ilyen kombinációval.
-Najó, finite- legyintem le róla a varázslatot, de csak miután kigyönyörködtem magam a művemben mégegyszer.