+  Roxfort RPG
|-+  Ősi tekercsek
| |-+  Hasznos információk
| | |-+  Archivumok
| | | |-+  Archivum 2001/2002
| | | | |-+  Nott família
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Nott família  (Megtekintve 5150 alkalommal)

Roman Nott
Varázsló
*****


Építész, ex-halálfaló

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2015. 03. 03. - 05:19:09 »

 A Nott-ok családfáját a windsori ág egy megbűvölt aranytáblán követi, ami a hallban lóg, jól látható helyen. A tábla azonnal jelzi, ha új varázsló vagy boszorkány érkezik a családba, aki azután felkerül a születési dátummal együtt, ez pedig kiegészül a Roxfortos háza színének megfelelő elszíneződéssel, amikor elkezdi az iskolát, végül pedig az elhalálozás dátumával, beházasodás esetén a boszorkány családnevét is megjeleníti. Alapesetben a tulajdonos generációja, illetve mindkét irányba két generáció látható, és az idő múlásával ebből kiszorulnak lassan a régebbi Nott-ok, azonban nem vesznek el. Ha valaki a táblához érinti a pálcáját, a vége aranyszínű szikrákat szór, és így lehetőség nyílik rá, hogy az azt megtekintő feljebb lapozzon.* Ezen felül, a pálcát a névhez érintve megjelennek adatok az illető varázslóról vagy boszorkányról, röviden olvashatóak a nevezetes tetteik.
 Bár vitatott a hatékonysága, sőt, a létezése is, egy régi varázslat védi az aranytáblát, amit még a készítői tettek rá. Ez a varázslat megakadályozza, hogy nem aranyvérű személyek felkerüljenek a táblára, ennek köszönhetően kifejezetten ritkaságszámba mennek a megjelenített bal kézről született gyerekek, a nem aranyvérű leszármazottak pedig egészen egyszerűen nincsenek rajta a táblán.**
 
*Hasonlóan működik egy érintőképernyős telefon görgetőjéhez
**Az elmúlt generációk botránytól és kitagadástól mentesek voltak, ezért nem egyértelmű, hogy működik a varázslat. Valentina Nott úgy gondolja, hogy nincs semmilyen varázslat, egyszerűen csak az aktuális családfő eltávolította a kellemetlen neveket, ha szükséges volt. Ezt cáfolja az 1812-ben született William Nott megjelenése az aranytáblán, aki Rodrick Nott és Angeline Longbottom iskolai légyottjainak gyümölcse volt, és annak ellenére, hogy nyilvánvalóan végtelenül kínos volt mindkét családnak, a táblán maradt, és nőágon még most is élnek megjeleníthető aranyvérű leszármazottai.


A tábla jelenleg

Catharina Nottnál található egy elírás, ő nem 1954-ben, hanem 1945-ben született.
Naplózva

Roman Nott
Varázsló
*****


Építész, ex-halálfaló

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2015. 03. 04. - 01:04:03 »

A családtagok listája, a publikus és nem publikus információkkal. Az aranytáblára olyan dolgok, amik árthatnak a személynek, jellemzően csak a halála után kerülnek fel, az olyan dolgok pedig, amik árthatnak a családnak, nem kerülnek fel soha.




Név: Elena Nott (Született: Elena Rosier)
Nem:
Élt: 1866-1936
Ház: Mardekár
Az aranytábla ismertetője: Cantankerus Nott neje, és négy gyerekük anyja. Neves asztrológusként tisztelték, a munkássága úttörőnek mondható, rengeteg jelenlegi ismeret az ő kutatásaira épül. Másodszülött fia halála után visszavonult, és a családjának élt haláláig. Generációjának halhatatlan szépsége volt, férjét az utolsó leheletéig támogatta. Természetes halállal halt meg.
Ami az ismertetőből kimaradt: Elena Rosier kivételesen intelligens volt, osztotta férje nézeteit az aranyvérrel kapcsolatban. Egyesen nem Cantankerus-nak, hanem neki tulajdonítják az Aranyvérűek címjegyzékét. Benjamin halála előtt karrierista volt, csak fia halála után kezdett el igazán törődni a gyerekeivel, férje szerint már túlzottan is közelivé vált a kapcsolata két kisebb gyermekével, akiknek rendkívül kevés önállóságot hagyott. Végül ez odáig fajult, hogy Gwenn lázadni kezdett, egy botrányos szerelmi kapcsolatnak köszönhetően 23 éves korára özvegy és meddő lett, Robert pedig nem olyan nőt vett el, és nem olyan karriert választott, amilyet szántak neki, és végül mindketten kiköltöztek Észak-Írországba.
 Elenáról rengeteg portré készült, ami megerősíti legendás szépségét. Minden Nott-ok által lakott házban lóg egy valamelyik falon. A festményeken általában fiatalnak ábrázolják, de inkább az öregebb, családcentrikusabb személyiség jellemző a festményekre. Elena Nott portréinak furcsa, és idegenek számára talán idegesítő szokása, hogy éjjelente altatókat dúdol. Elena álmában halt meg hetven évesen, a sírja a család windsori kriptájában van. Evan Rosier nagynénje volt.

Név: Cantankerus Nott
Nem: férfi
Élt: 1855-1945
Ház: Mardekár
Az aranytábla ismertetője: Cantankerus Nott a Nott-ok egyik legnagyobbika volt, a mágiaügyi miniszter közeli barátjaként sokáig esélyes volt a miniszteri székre. A konzervatív értékek rendíthetetlen bajnokaként élt, élete végéig harcolt a nézeteiért. Rendkívül tehetséges varázsló volt, aki a mágia titkait kutatta egész életében, több új varázslatot is felfedezett. Kilencven évesen vadászbaleset érte Görögországban.
Ami az ismertetőből kimaradt: Cantankerus-tól származnak a Nott család gazdagabb tagjai, és ez a legnépesebb része a családnak (bár az egyik öccsének vannak leszármazottai, és élnek nőágon is leszármazottak). Az ismertető nem említi meg, miért nem lett Cantankerus-ból mágiaügyi miniszter: a nézeteit ugyan sokan osztották, de országszerte ismert volt a vadászszenvedélye, ami nem ismert törvényt, de még józan észt sem, több alkalommal a magas kapcsolataira és a pénzére volt szükség hozzá, hogy elkerülje a felelősségre vonást. Számtalan törvénytelen dolgot követett el: védett, sőt, néha intelligens élőlényeket ölt, nem egyszer kapták el rezervátumok területén, és többször használt főbenjáró átkokat is (ez utóbbit már csak az önvédelemre hivatkozással úszta meg, és mivel nem emberen használta őket, és jóban volt a legtöbb miniszerrel, elnézőbbek voltak vele). Rengeteg különböző öltönye, talárja volt, és mind az általa  megölt sárkányok bőréből készült, egyesek szerint több tucatot ölhetett meg élete során. Ez, és legendás, még a legtöbb aranyvérű varázsló által is túlzottnak ítélt szadizmusa a házimanókkal szemben mindig túlzottan beárnyékolta a nevét hozzá, hogy megnyerje a választásokat.
 Legendásan kemény, hideg volt, soha nem látszott rajta érzelem, sokan azt mondják, képtelen volt a szeretetre. Állítólag már gyerekként sem sírt soha, és egész életében két csepp könnyet hullatott: egyet a fia temetésén, egyet pedig akkor, amikor a felesége nem ébredt fel mellette.
 Rejtélyek övezik Cantankerus utolsó útját, aki kilencven évesen sem tűnt többnek hatvannál, és a kora előrehaladtával sem adta fel a szenvedélyét, és egy újabb vadászkörútra indult Európába élete utolsó évében. Állítólag találkozott Gellert Grindelwald-dal, akivel hosszú órákon át beszélt zárt ajtók mögött. Soha nem derült ki, hogy miről tárgyaltak, vagy egyáltalán találkoztak-e, Grindelwald néhány héttel az állítólagos találkozójuk után vereséget szenvedett Dumbledore-tól, Cantankerus szétmarcangolt holttestét pedig egy görög rezervátumban találták meg, közel egy halott kimérához. Az összeesküvés-elméletek kedvelői szerint gyilkosság áldozata lett, de erre nem találtak bizonyítékot. A sírja Elenáé mellett van, Windsorban. Róla is rengeteg portré készült, különböző életkorokból, de általában csendesen, szigorúan néz, bár néha ellátja a leszármazottait tanácsokkal.

Név: Benjamin Nott
Nem: férfi
Élt: 1907-1923
Ház: Hugrabug
Az aranytábla ismertetője: Benjamin Cantankerus és Elena másodszülött fia volt. Rövid élete alatt nem tudott nagy tetteket felmutatni, de szép jövő elé néző varázsló volt. 1923-ban beválasztották a Hugrabug kviddics csapatába második hajtóként. Kegyetlen gyilkosság áldozata lett.
Ami az ismertetőből kimaradt: Benjamin Nott-ra sokáig tekintettek a család fekete bárányaként, amiért nem a Mardekárba került, de a nézetei nem tértek el annyira a család fő vonalának nézeteitől, ő is fontosnak tartotta a származást. A Roxfort-ban kifejezetten népszerű diák volt. Tizenöt éves korában, amikor Londonba utazott néhány barátjához megünnepelni a Szilvesztert, egy mugli sorozatgyilkos elrabolta az utcáról. Az aranytáblára az eltűnése után egy nappal,  1923 első napjának estéjén került fel a halála, a holtteste maradványai további két nappal később kerültek elő. Az eset hatalmas felháborodást kavart az egész országban, az aurorok egyik legnagyobb fiaskójaként vonult be az eset a történelembe, akik nem tudták időben megtalálni a fiút. Ez tovább szította a mugli-ellenes indulatokat is, sokak szerint ez vezetett az Aranyvérűek címjegyzékének megírásához is a család részéről. Cantankerus a kapcsolatain keresztül elérte, hogy a gyilkos megkapja a dementorcsókot, ezzel ő lett azon kevés mugli egyike, aki ezt törvényesen szenvedte el. Benjamin Windsorban van eltemetve, a lelke kísértetként hátramaradt, és nem sokkal a temetés után jelent meg a családi házban. Elsőre meglehetősen ijesztő látványt nyújt a sebek miatt, amiket a halála előtt elszenvedett, a megjelenését ki is használja arra, hogy megijessze a látogatókat. A halála körülményei ellenére meglepően jókedvű, jó humorérzékkel megáldott, beszédes kísértet. A szülei házában kísért, amiben a házimanókat leszámítva jelenleg egyedül Theodore Nott él apja letartóztatása óta.

Angol-ág

Név: Sacricia Nott (Született: Sacricia Malfoy)
Nem:
Élt: 1909-1979
Ház: Mardekár
Az aranytábla ismertetője: Sacricia Barney Nott felesége volt, Abraxas Malfoy nővére, és három évig a Wizengamot tagja a házassága előtt, amikor visszavonult, hogy a családjának éljen. Sárkányhimlőben halt meg hetven éves korában.
Ami az ismertetőből kimaradt: Nem véletlenül ilyen szűkszavú az aranytábla ismertetője: két fia születése közötti időben Sacricia megcsalta a férjét egy mugli-születésű varázslóval, ami kevés híján katasztrófához vezetett az egész család számára. Ahogyan az lenni szokott, a férfi rejtélyes körülmények között meghalt, de Sacricia csak nagyon nehezen nyerte vissza a férje bizalmát. A leírás ellenére elég távolságtartó anya volt. Két portré készült róla, mindkét fia házában lóg egy-egy, a sírja pedig Windsorban van. A portré egyáltalán nem beszédes, csak néha hajlandó beszélgetni, akkor is csak a fiaival, vagy Vitalie-val, akit még látott halála előtt.

Név: Barney Nott
Nem: férfi
Élt: 1904-1963
Ház: Mardekár
Az aranytábla ismertetője: Barney a család egyetlen olyan tagja, aki Mágiaügyi Miniszter volt, a kora egyik legbefolyásosabb politikusa, emellett számos filozófiai tartalmú könyv szerzője. Kivételesen intelligens varázsló, jó családapa és szeretett ember volt. Idegproblémák vitték el ötvenkilenc évesen.
Ami az ismertetőből kimaradt: Annak ellenére, hogy élete vége felé tényleg kifejezetten humanista vonalat képviselt, és tényleg példás családapa volt, az egész varázsvilág szájára vette őt felesége félrelépése miatt, illetve a szerető rejtélyes halála miatt (igaz ugyanakkor, hogy többen vádolták meg Cantankerus-t, mint Barney-t). A tábla nem említi azt sem, hogy ugyan valóban Mágiaügyi Miniszter volt 1962-ben, de a rövid periódusa miatt mindenki „tavaszi miniszternek” nevezte a háta mögött, néhány radikális törvénytervezetével annyira nevetség tárgyává tette magát, hogy kénytelen volt lemondani. Sokan mondják, hogy a halála nem természetes volt, hanem öngyilkos lett a szégyen miatt, a pálcáját a kezében találták. Akár így, akár úgy, ha nem hal meg ilyen rövid idővel a lemondása után, egészen biztos, hogy sokáig nevettek volna még rajta, így viszont inkább sajnálták, sőt, követői is akadtak az eszméinek (bár őket továbbra is úgy kezelik, mint a holdkórosokat, és nincsenek is sokan). Több portré is készült róla, egy a minisztériumban is lóg. A teste Windsorban nyugszik.

Név: Talia Nott (született: Talia Avery)
Nem:
Élt: 1936-1988
Ház: Mardekár
Az aranytábla ismertetője: Talia hosszú, boldog, kiegyensúlyozott házasságot élt Brian-nel, még abban az évben hozzáment, amikor végzett a Roxfortban. Életét férje támogatásának szentelte, de emellett volt ideje kiadnia több sikeres szakácskönyvet is, és kivette a részét a családi vállalkozásból. Hosszú idő után született csak gyermeke, akit nagyon szeretett, utolsó éveit az ő nevelésének szentelte. Kertészkedés közben halt meg egy mandragóra sikolyától.
Ami az ismertetőből kimaradt: Talia bátyja halálfaló volt, de ő maga soha nem állt Voldemort szolgálatában. Élete legnagyobb részét otthon töltötte, de viszonylag tevékeny életet élt, a főzés mellett remekül boldogult a bájitalokkal, a mérgekkel és a gyógynövényekkel. Éppen ezért az ő halála sem teljesen egyértelműen baleset volt, sokan beszéltek róla, hogy a férjén álltak bosszút valamiért, amit akár halálfalóként, akár Wizengamot tagként tett. Fia szemtanúja volt anyja halálának, aki állítása szerint valóban a mandragóra sikolyától halt meg, amikor egy pillanatra levette a fülvédőjét. Egyetlen portré készült róla, ez Brian és Theodore Nott otthonában lóg az étkezőben, általában szelíd mosollyal figyelve a szeretteit. A teste Windosrban nyugszik, a családi kriptában.

Név: Brian Nott
Nem: férfi
Élt: 1930-
Ház: Mardekár
Az aranytábla ismertetője: Brian Nott harminc évig ült a Wizengamot-ban, meghatározó hatást gyakorolt a működésére, mielőtt gyilkosság és egyéb bűncselekmények vádjával letartóztatták és leváltották. Mindig határozott, céltudatos varázsló volt, aki rendkívül népszerű volt a varázsvilágban.
Ami az ismertetőből kimaradt: Brian Nott egy volt Voldemort legrégebbi halálfalói közül, az Azkabant és a karrierje kettétörését az első bukása után csak az Imperius-átokra hivatkozva, illetve a kapcsolatai és a pénze megmozgatásával tudta elkerülni, ez pedig valószínűleg nem fog rajta segíteni most, mind a Minisztériumban, mind a Roxfort ostrománál fogságba esett, és legalább hét gyilkosságban való részvételt rá tudnak bizonyítani. Sok halálfalóval ellentétben egyáltalán nem volt szadista, inkább csak az apja nézeteit próbálta megvalósítani sokkal radikálisabb módszerekkel, ennek ellenére végig hű volt Voldemorthoz, akit a végsőkig követett. Eléggé elhidegült a fiától a felesége halála után, ezzel is magyarázható, hogy nem ugyanazon az oldalon harcoltak a háború végén.
 Brian legfőbb ereje nem a varázslatokra épült, hanem a puszta szavakra, manipulációra, amivel egyaránt megállta a helyét a Wizengamot-ban, a Zsebkosz-közben, vagy akár Voldemort színe előtt. Ez az ereje azonban lassan visszaütött rá, a hosszú évek folyamatos hazudozásának eredményeképpen lassan sikerült elhitetnie magával is, amit mond.

Név: Theodore Nott
Nem: férfi
Élt: 1980-
Ház: Mardekár
Az aranytábla ismertetője: Theodore Brian és Talia egyetlen fia, jelenleg Cantankerus kúriájának tulajdonosa. Mindig okos és szorgalmas diák volt, és bátorságról is tanúbizonyságot tett, amikor részt vett a Roxfort megvédésében. Jelenleg a Roxfort nyolcadik évfolyamos diákja.
Ami az ismertetőből kimaradt: Nem teljesen egyértelmű, hogy Theodore miért tért vissza Lumpsluck professzorral a Roxfortba harcolni, egy olyan csatába, ahol több rokonával is szembe találhatta magát, közöttük a saját apjával is. Nem igazán tudja senki, hogy Theodore Nott mit miért tesz, mi mozgatja, ritkán beszél bárkivel saját magáról, vagy ad esélyt rá, hogy megismerjék. Szemtanúja volt az anyja halálának, ennek köszönhetően látja a tesztrálokat, és természetesen mély nyomot hagyhatott benne az eset. Nem volt túl szoros a kapcsolata az apjával sem, ő sem igazán értette Theodore-t soha.

Név: Valentina Nott (Valentina Crack)
Nem:
Élt: 1948-
Ház: Griffendél
Az aranytábla ismertetője: Valentina visszavonulásáig vezető beosztású aurorként dolgozott, és annak ellenére, hogy régóta nem harcolt senkivel, még mindig a legjobb párbajozója a családnak. Intelligens, jó természettel megáldott nő, remek feleség és családanya.
Ami az ismertetőből kimaradt: Valentinával szemben gyakran előítéletes, aki ismeri az öccsét, vagy ismerte a Roxfortban meghalt unokaöccsét, amikor pedig jobban megismerik, gyakran mondják azt, hogy ellopta az összes jó tulajdonságot, és csak a rosszakat hagyta az öccsének. Éppen ezért gondolja kevés ismerőse, hogy valóban korrupció gyanúja miatt kényszerült visszavonulni, sokkal hihetőbbnek tartják azt a történetet, hogy egy túl magas rangú minisztériumi tisztségviselő ellen nyomozott, túlzottan indiszkréten. Van, aki kombinálja a két történetet, eszerint a minisztériumi tisztségviselő intézte úgy, hogy zavarossá váljanak bizonyos pénzügyek Valentina körül.
 A családja túlélése érdekében Valentina követte és támogatta Brian és Thaddeus hintapolitikáját Voldemort és a Minisztérium között, előbbi felé az öccsén keresztül, utóbbi felé a régi munkakapcsolatain keresztül hitegetett. Sajnos, mindkét kapcsolat meglehetősen keveset érő volt. Valentina egy kisebb megbetegedés miatt bekerült a Szent Mungóba, amikor Voldemort megjelent a házában, és magával vitte a fiát- amennyiben otthon van, valószínűleg több halálfaló, és az egész családja holtan végezte volna. A kapcsolata komolyan megromlott a férjével az elmúlt események miatt, de a kritikus időkben továbbra is magabiztosnak tűnik, idegenek nem érzékelik ezt a változást. Egy dolog érdekli csak igazán: hogy megóvja a gyermekeit a további szenvedéstől.

Név: Thaddeus Nott
Nem: férfi
Élt: 1947-
Ház: Mardekár
Az aranytábla ismertetője: Thaddeus Nott a család eddigi legjobb roxforti eredményeit felmutató diákja volt, aki emellett a Kviddics csapat fogója is volt két évig. Majdnem harminc éve gyógyító a Szent Mungóban, a varázslatok és mérgek által okozott sérülések elismert szakértője Európa szerte, emellett több gyógyászati bájital feltalálója. A Szent Mungó egyik főorvos-jelöltje. Három gyermek szerető édesapja, szerető férj.
Ami az ismertetőből kimaradt: Thaddeus a szülei házassági válságának lezárójaként jött a világra, tizenhét évvel bátyja után. Viszonylag fiatalon elveszítette az apját, a bátyját pedig túlzottan lefoglalta a kapaszkodás a minisztériumi ranglétrán, illetve a helye biztosítása Voldemort pártján, úgyhogy korán kellett elkezdenie a családja irányítását. Nagyon fiatalon kezdett dolgozni a Szent Mungóban, ahol rendkívül sikeres karriert sikerült befutnia, ez a karrier pedig most is úgy tűnik, hogy felfelé ível. A Nott család régi, már virágzó gyógyászat bájital üzletét ő emelte igazán magasra néhány saját maga által kikísérletezett bájital forgalmazásával. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a gyakran melléktermékként keletkező mérgeket is eladta illegálisan a Zsebkosz-közben, nyilvánvalóan ez is hozzájárult az anyagi gyarapodáshoz.
 Soha nem tartozott a halálfalók közé, és bár osztja a vértisztasági elveket, mindig elvetette az erőszakot, éppen ezért mindig csak érdekből vagy félelemből támogatta Voldemortot. Teljesen semleges maradt az első háborúban, a másodikban pedig hintapolitikát próbált folytatni, ami végül nem bizonyult túl sikeresnek, Voldemort személyesen látogatta meg az otthonában, és vette az egyik fiát a halálfalók közé. Ez természetesen nagyon erős lelkiismeret furdalást idézett elő nála, és komolyan megromlott tőle a házassága is. A háború végén az elsők között adományozott egy nagy összeget a rászorulóknak, számtalan sérültet ő látott el. Ezzel a célja elsősorban az volt, hogy megmentse a családját, de ő is kételkedik benne, hogy ez a kétségbeesett lépés még elég lesz hozzá, hogy a fiát kimentse, vagy megakadályozza, hogy a Nott nevet örökre összekapcsolják Voldemorttal.
 Thaddeus a jelenlegi tulajdonosa Barney Nott villájának, ami Windsor-on kívül fekszik, éppen a másik irányba, mint az a villa, ahol Cantankerus élte le az életét.  

Név: Vitalie Nott
Nem:
Élt: 1979-
Ház: Mardekár
Az aranytábla ismertetője: Thaddeus és Valentina legidősebb gyermeke. Vitalie kiváló tanuló volt a Roxfortban, anyja nyomdokain kíván haladni, és aurorként akar dolgozni. Sokan hasonlítják őt Elena Nott-hoz, szerintük dédanyja legendás szépsége született újjá benne, emellett megörökölte anyja bátorságát és tehetségét.
Ami az ismertetőből kimaradt: Vitalie a társasági élet középpontja volt a Mardekárban, azok között a lányok között, akik az évfolyamába jártak, és rengeteg udvarlója is akadt, ami miatt tizennégy éves korától folyamatosan kapta a figyelmeztető, óvó leveleket a szüleitől. Szeretett volna kviddicsezni, de nagy bánatára végül soha nem került be a csapatba, még a kapitány megkörnyékezésével sem. Mindig szerette idegesíteni az öccseit és a szüleit, de Voldemort látogatása óta sokkal közelebbinek érzi magához a családját, eltűnt belőle a gyerekesség.

Név: Roman Nott
Nem: férfi
Élt: 1982-
Ház: Mardekár
Az aranytábla ismertetője: Roman Thaddeus és Valentina középső gyereke, mindig kiváló eredményeket hozott, bőven túlteljesítette a családja egyébként magas elvárásait, különös tehetséget mutatott a mágia iránt már fiatal korától, és kifejezetten magas intelligenciáról tett bizonyságot. Jelenleg a Roxfort hatodéves tanulója.
Ami az ismertetőből kimaradt: (lásd: előtörténet és kincsesláda)

Név: Finnick Nott
Nem: férfi
Élt: 1984-
Ház: Mardekár
Az aranytábla ismertetője: Finick a Thaddeus és Valentina legkisebb gyereke, jelenleg a Roxfort negyedéves tanulója.
Ami az ismertetőből kimaradt: Nem véletlenül ennyire rövid az ismertető Finick-ről. Ő a generáció fekete báránya, rendkívül rossz eredményeket produkál, inkább lustaságból és nemtörődömségből, mint ostobaságból, sokkal inkább a társasági kapcsolatait próbálja építeni, és mint a legtöbb fiú, ő is próbál bekerülni a Kviddics csapatba. Voldemort látogatása látszólag nem hagyott rajta mély nyomokat, bár természetesen okozott neki rémálmokat, és közelebb került a családjához, egy árnyalatnyival jobban igyekszik nekik megfelelni. Eltűnt a bátyja felé érzett ellenszenve is, amit főleg a „bezzeg Roman” típusú mondatok váltottak ki belőle (ettől függetlenül nem volt rossz a kapcsolatuk korábban sem).

Észak-ír ág
Név: Garry Monstro
Nem: férfi
Élt: 1913-1939
Ház: Mardekár
Az aranytábla ismertetője: Garry Monstro Gwenn Nott férje volt két hónapig. A házasság gyermektelen maradt, a nászútjukon megtámadta őket egy mantikór, ami megölte és felfalta Garry-t. Csak egy mozgó fénykép maradt róla, ami Gwenn Nott tulajdona. Garry kviddicsezett, két évig volt a Mardekár egyik terelője.
Ami az ismertetőből kimaradt: Garry Monstro-ról nincs igazán mit írni, meglehetősen átlagos képességekkel megáldott varázsló volt, aki előrevetítette a családja értelmi szintjének gyors zuhanását a következő generációkra. Viszonylag megnyerő külseje volt, és elég kedves volt hozzá, hogy Gwenn még negyven évvel a halála után is emlékezzen rá alig két hónapnyi házasság után. Mivel egyetlen darab sem került elő a testéből, nincs sírja.

Név: Gwenn Nott
Nem:
Élt: 1916-
Ház: Hollóhát
Az aranytábla ismertetője: Egy rövid házasság után Gwenn olyan súlyos sérüléseket szenvedett, ami megfosztotta őt attól, hogy valaha gyermeke legyen. Az életét a bátyja családjának és a könyveknek szentelte, számos tudományos művet készített, két enciklopédiája bekerült a Roxfort ajánlott irodalmába is. Cantankerus utolsó élő gyermeke, és jelenleg a legöregebb élő Nott.
Ami az ismertetőből kimaradt: Gwenn élete olyan botrányokkal volt terhes, amik kitagadást eredményeztek volna, ha nem néhány évvel a bátyja halála után történnek, így Elena meg tudta akadályozni a férjét abban, hogy az ő egyetlen kislányát kitaszítsa a családból. Huszonhárom éves volt, amikor hirtelen összeházasodott Garry Monstro-val mindenféle előzetes egyeztetés nélkül, és mivel egyik család sem tiltakozott, szinte biztos, hogy ez annak az eredménye, hogy Gwenn teherbe esett- ez természetesen soha nem derült ki, a mantikór támadása után az őt ellátó orvosok diszkrétek voltak. Mivel egy aranyvérű férjet sem találtak, aki gyermektelen házasságot akar kötni, Gwenn özvegy maradt. Amikor Robert a feleségével elhagyta Windsort, és Észak-Írországba költözött, Gwenn követte, és sajátjaiként nevelte fel bátyja gyerekeit az elárvulásuk után. A háborúkat kívülről szemlélte, és szinte elviselhetetlen fájdalmat okozott neki a két fogadott gyerekének halála. Egyetlen dolog van még, akiért él: a fogadott unokája, Ravena. Hamis nyomok miatt az aurorok egyelőre úgy tudják, hogy Ravena Kelet-Európába menekült, de valójában Gwenn és nagyapja kúriájában bujkál Antrim-ban. Természetesen Gwenn tudtával és segítségével.

Név: Robert Nott
Nem: férfi
Élt: 1910-1949
Ház: Mardekár
Az aranytábla ismertetője: Robert Nott lázadó szellemű fiatal varázsló volt, aki szülei akarata ellenére lett auror, ahol egy kollégáját vette el szerelemből, szintén a szülők akarata ellenére. A kezdeti dac ellenére komoly felnőtt lett belőle, aki tisztességgel élt. Egy bevetésen halt meg feleségével együtt.
Ami az ismertetőből kimaradt: Robert Nott nem volt annyira lázadó szellemű, hogy ne aranyvérűt válasszon, sőt, hasonló céljai voltak, mint apjának, csak más irányból próbálta elérni őket. Sokan állítják, hogy az aurori hivatal élére akart kerülni, hogy azután egyszerűen erővel vegye át a minisztériumot. Viszonylag magas beosztásba került, különlegesen képzett auror lett a feleségével együtt, de a terve soha nem lépett működésbe. Grindelwald egy régi, Angliába szökött követője végzett vele, a feleségével, és négy másik aurorral, amikor megpróbálták letartóztatni. Robert-et egy halálos átok ölte meg, a teste sértetlenül került haza Antrim-be. Azzal, hogy a végrendeletében meghagyta, hogy ne Windsorba temessék, hanem új otthonába, ő lett az első Észak-Ír ági Nott. Egy portré készült róla, ami Antrim-ban lóg magasan a többi felett, Robert onnan néz le a belépőre. Még gyerekként felkerült egy családi portréra is, ami Windsorban van kiállítva, apja régi kúriájában.

Név: Elizabeth Nott (született: Elizabeth Carrow)
Nem:
Élt: 1913-1949
Ház: Mardekár
Az aranytábla ismertetője: Elizabeth rendkívül eszes, tehetséges boszorkány volt, aki három évig volt a Mardekár kviddics csapatának őrzője. Szerelemből ment Robert Nott-hoz, szülei akarata ellenére, akik ezért kitagadták a családból, ezután végleg elhagyta lánykori nevét. A kevés női auror egyike volt, az elsők között került be a különleges aurorok közé, egyesek szerint messze túlszárnyalta a társait. Egy bevetésen halt meg férjével együtt.
Ami az ismertetőből kimaradt: Elizabeth Carrow kifejezetten pozitív személyiségnek mondható még azok szemében is, akik nem foglalkoznak a vér tisztaságával, szerelemből házasodott, a szülei akarata ellenére, és ha tovább él, és komolyabb hatást gyakorol a gyerekeire, elképzelhető, hogy elvetik az aranyvér fontosságát, és a teljes Észak-Ír ág lekerül a családfáról. Grindelwald egy régi, Angliába szökött követője végzett vele, amikor megpróbálták letartóztatni, ő halt meg elsőként, amikor megpróbálta megvédeni a társait a rájuk szabadított Táltos-tűztől. A testéből csak a pálcáját markoló jobb keze maradt meg. Antrim-ban nyugszik Robert mellett, egyetlen portré készült róla, ami a kúriában függ, a családfő jobbján, éppen csak egy hüvelykkel alacsonyabban.

Név: Richard és Catharina Nott
Nem: férfi és nő
Élt: 1945-1998
Ház: Mardekár
Az aranytábla ismertetője: Ikertestvérek, a szüleik nyomdokait követve aurorként dolgoztak, mindketten kiváló eredményeket produkáltak a Roxfortban, és harminc évig dolgoztak aurorként. Legendásan jó testvérek voltak, akik korán egyedül maradtak, és a nénikéjük mellett elsősorban egymásra támaszkodva nevelkedtek. A második varázslóháborúban mindketten meghaltak a Roxfort ostrománál.
Ami az ismertetőből kimaradt: Az ikrek az első varázslóháborúban Alastor Mordon mellett részt vettek Evan Rosier elfogásában, és segítették a felettesüket a hírhedt halálfaló megölésében, és részt vettek több más halálfaló letartóztatásában is. Az első varázslóháborúban hűek voltak a Mágiaügyi Minisztériumhoz, a másodikban viszont a halálfalók mellé álltak az elestekor, és bár hivatalosan továbbra is aurorként tevékenykedtek, mindketten megkapták a jegyet, a Roxfortnál pedig fekete talárban jelentek meg. Nem egyértelmű, hogy a két korábban hűséges auror pontosan miért is váltott oldalt, de elképzelhető, hogy Voldemort őket is meglátogatta, ahogyan Thaddeus Nott-ot. Richard Nott a csata kezdetén elpusztított néhány kőszobrot, mielőtt párbajra hívta Kingsley Shackelbolt-ot, de régi kollégája viszonylag gyorsan legyőzte, és halálosan megsebesítette. A kegyelemdöfést Bellatrix Lestrange adta meg neki. Catharina Nott a harc elején megölt három diákot, egy viszonylag kiegyenlített párbaj végén legyőzte George Weasleyt, azután visszavonult a tűzszünet hírére. A tűzszünet alatt értesült a testvére haláláról, amiért bosszút akart állni. A harc újrakezdésekor megölt néhány kentaurt, azután a kastély felé indult, és megpróbálta megkeresni Kingsley Shackelbolt-ot, de nem jutott el a kastélyba, azok között a halálfalók között volt, akiket Harry Potter elkábított, és a tömeg átgázolt a testén. Mivel mostanában haltak meg, még nem készült róluk portré, és nem gondoskodtak a temetésükről sem. Richard teste eltűnt a csata végére, valószínűleg megette valami, Catharina teste pedig véres masszává vált, amikor rálépett egy óriás.

Név: Victoria Nott (született: Victoria Yaxley)
Nem:
Élt: 1951-1990
Ház: Mardekár
Az aranytábla ismertetője: Victoria rendkívül fiatalon ment hozzá Richardhoz, és csak tizenöt éves volt, amikor megszületett a lányuk, ami miatt félbe kellett hagynia a Roxfortos képzését. Emiatt soha nem tudta befejezni az iskolát, de rendkívül odaadó anyának és feleségnek bizonyult. Negyvenkilenc évesen tragikus baleset áldozata lett.
Ami az ismertetőből kimaradt: Nem egyértelmű, hogy hogyan kezdődött Victoria és Richard kapcsolata, először a Roxfortban találkoztak, amikor Richard végzős volt, Victoria pedig elsős. Nem egyértelmű, hogy milyen körülmények között kerültek közelebb, vagy hogyan fogant Ravena, de a botrány elkerülése végett összeházasodtak. A házasságuk hideg, szerelemtelen volt, de kölcsönös tiszteletre, és a lányuk kölcsönös szeretetére épült. Victoria soha nem fejezte be a Roxfortot, és bár nem volt kvibli, a tudása rendkívül kezdetleges szinten ragadt meg, ami csak lassan fejlődött, ahogy a férje, Gwenn és Catharina, majd később Ravena segítettek neki. A tragikus balesetet, ami a halálát okozta, sokan gondolták gyilkosságnak, de nincs erre egyértelmű bizonyíték: Victoria lezuhant egy sziklaszirtről, közel a házukhoz, amin gyakran szeretett ülni és festeni, és valószínűleg meggyengülhetett a talaj az idő múlásával. Antrim-ban van eltemetve, az Észak-Ír ág kriptájában.

Név: Ravena Nott
Nem:
Élt: 1966-
Ház: Hollóhát
Az aranytábla ismertetője: Ravena intelligens boszorkány, aki apjához és a nagyszüleihez hasonlóan auror lett. A Roxfortban kiváló eredményei voltak, és öt évig volt a kviddics csapatának játékosa, négy évig hajtóként, egy évig fogóként. A második varázslóháború után felfüggesztették a szolgálatból, és körözést adtak ki ellene.
Ami az ismertetőből kimaradt: Ravena Gwenn mellett az utolsó élő Nott az Észak-Ír ágról, ismert, körözött halálfaló. Sokáig, hasonlóan apjához és nagynénjéhez, lelkes, tisztességes auror volt, aki részt vett több sötét varázsló elfogásában is, ezért nem egyértelmű, hogy mikor és miért lett halálfaló, de elképzelhető, hogy kényszerből cselekedett, ahogy Roman is. Legalább két ember megkínzásában és megölésében vádolják, mint társtettest, és a Roxfort ostrománál is bizonyíthatóan súlyosan megsebesített legalább egy embert. Az apja halála nagyon letörte, azok között volt, akik először menekültek el a csatatérről, amikor megérkezett a felmentősereg.
 Köszönhetően annak, hogy auror volt, egyelőre sikeresen megtévesztette az üldözőit, a nyomai Szerbia-Montenegróba vezetnek. Valójában a családja házában bujkál, nagyapja húga, Gwenn segítségével, éppen nagy mennyiségű százfűlé-főzet készítésén dolgozik, és reménykedik benne, hogy minél gyorsabban elfelejtik.

Mivel az Észak-Ír ág két, még élő tagja, Gwenn Nott és Ravena Nott nő, nem fogják tovább vinni a Nott nevet, ez az ág férfiágon kihalt.

Cassius ága

 Ez az ág Cantankerus öccsétől, Cassiustól származik, és bár kevésbé gazdagok, mint Cantankerus leszármazottai, azért tekintélyes aranyvérű család. Cantankerus és Cassius nem voltak jó viszonyban, viszonylag laza kapcsolat van a leszármazottaik között is.
 Ennek az ágnak a feje a 18 éves Oliver Nott.
Naplózva

Roman Nott
Varázsló
*****


Építész, ex-halálfaló

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2015. 03. 10. - 03:06:02 »

Hagyományok



A Nott család számtalan hagyományt, szokást, jelképet őrzött meg a múltból, hasonlóan a legtöbb aranyvérű családhoz. Bár természetesen minden generációval érkeznek új családi hagyományok (például Cantankerus Nott óta hordanak a család felnőtt férfi tagjai mindig legalább egy ruhadarabot, ami sárkánybőrből készült, és Barney Nott volt az, aki meghonosította az egymásba fonódó monogramot, mint aláírást), néhányról egyértelműen megállapítható, hogy már több évszázados hagyománya van, sőt, talán még korábbra nyúlik vissza.
 Például a sárkány már régóta a Nott család szimbóluma. Egészen pontosan a walesi zöld az az állat, ami sokáig a család címerállata volt. Ennek oka állítólag az, hogy az egyik legrégibb ismert Nottot, Sir Waltert egy ilyen állat mentette meg egy vámpírtól, és a tiszteletére viseli a család azóta is a címerében. Egy másik változat szerint valamikor a tizenötödik században generációjának legerősebb sötét varázslója, Alaric Nott olyan erős Imperius-átkot fejlesztett ki, hogy azzal tökéletes irányítása alatt tartott egy walesi zöld sárkányt, aminek a hátán ülve terrorizálta a kor jóra való varázslóit (és muglijait természetesen). Még most sem egyértelmű, hogy Sir Walter vagy Alaric után jelent meg a család címerpajzsán a sárkány, bár jóval valószínűbb, hogy már Sir Walter után, Alaric pedig pont ezért választott egy ilyen fajtájú sárkányt szolgájául. A címerpajzs már nagyon régen kiment a divatból, de egy-egy pajzs, rajta egy széttárt szárnyú, tűzokádó walesi zölddel még mindig felfedezhető a Nott kúriákban. A legtöbb antik, de Cantankerus még a huszadik században is csináltatott néhány újat.
 Az aláírásban használt változatát ugyan Barney Nott honosította meg, de már nagyon régi jelkép a kacskaringós, sárkánypikkely-mintás N betű, a „Nott-N.” A család színei a sötétzöld és az arany, általában arany alapon zöld színnel jelenik meg ez az N, bár a közelmúltban kihalt Észak-ír ág tagjai megfordították ezt, ott az N jelenik meg arannyal, és a háttér zöld.
 Létezik egy nagy, aranyszínű lepel, amin vörös vagy enyhén barnuló, apró N-ek ezrei sorakoznak. Erre a lepelre minden családtagnak fel kellett írnia egy N-t egy olyan pennával, ami tinta helyett vért használ, ha elérte a tizenhét éves kort. Cantankerus eltörölte ezt a hagyományt felesége nyomására, de a lepel azóta is megvan a régi kúriában, és azóta önkéntes alapon kerülnek fel a betűk.
 A család jelmondata, „Anima ex Auro,” már a család Angliába költözésekor megvolt. Jelentése többféleképp értelmezhető. „Lélek aranyból” az a fordítás, amit valószínűleg eredetileg jelenthetett. Mivel sok volt a hugrabugos a korai generációkban, éppen csak kevesebb, mint mardekáros, ez valószínűleg arra utal, hogy a jelmondat megalkotója azt tartotta fontosnak, hogy kedvesség és szeretet jellemezze az utódait. Az újabb értelmezése, a „Szándék/akarat aranyból,” már inkább a vérre utal, illetve arra, hogy az aranyvér összeköti a Nott családot, a kedvességet felváltotta a büszkeség és az összetartozás, mint követendő útirányt. Ez a latin mondat annyira fontos a családnak, hogy még ma is ezzel nyílnak a kúriák kapui, illetve egy érintéssel valakitől, aki a Nott nevet viseli, vagy az adott kúriában lakik.
 Furcsa, és máig ismeretlen eredetű és okú hagyomány az, ahogy a Nott-ok a házimanókkal bánnak. Az aranyvér-felsőbbrendűség hívei között szokatlan módon kifejezetten jól bánnak az őket szolgáló házimanókkal, akik ezt hűséggel és büszkeséggel viszonozzák. Ugyanaz a házimanó család szolgálja a Nottokat már legalább ötszáz éve, ezalatt nekik is hasonló hagyományaik fejlődtek ki: számozzák  az ismétlődő neveket (például Terky, a hatodik), a halottjaikat a windsori Nott kúria egyik hátsó kertjében lévő barlangba viszik, és a szabadidejük jelentős részét töltik azzal, hogy családfákat építgetnek (halszálkából, és egyéb hulladékból). A tizenhatodik század elején Terky, az első megmentette Julius Nott életét, ezért hálából a varázsló készített neki egy páncélt fémhulladékból, ami hatalmas megtiszteltetés volt a manónak. Ez az ócska, rozsdás, manók méreteire szabott fémdarab azóta is öröklődik a házimanók között, amikor az előző tulajdonos meghal, a családfő, vagy az általa kijelölt családtag rengeteg idejét elveszi, hogy döntsön, kié legyen a páncél (az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy ez a legkevésbé sem szokta érdekelni a Nott család fejét, aki általában ráhárítja a döntőbíró szerepét arra a gyerekére vagy unokájára, aki még elég kicsi hozzá, hogy ezt érdekesnek találja).
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 26. - 14:41:11
Az oldal 0.121 másodperc alatt készült el 31 lekéréssel.