Egy hideg őszi napon találkozott először Cain a különleges hölgyeménnyel, aki célzottan azért érkezett, hogy igazán felkorbácsolja a kedélyeket. Bár kissé nehezen indult meg a kontaktus a két fél között, ugyanis a legutolsó opció volt, hogy ő megjelenjen az ajtóban. Ugyanis a kényes uraság, éppen a hálószobájában ópiumozott egy fekete szín selyem köntösben, hosszú fényes hajából mákonyos illat és drága parfüm párolgott. Nem igazán volt dolga csak pihengetett szokása szerint és droggal nyugtatta a beteges gyomrát és idegrendszerét. Dante éppen az alsó szinten sertepertélt elvéve a házimanó munkáját, aki idegesen konstatálta, hogy a szőkeség  bizony belakta a konyhát és nem hajlandó többszöri felszólításra sem elhagyni azt. A mérges apró lényre amúgy is rájárt a rúd mostanában hiszen amióta beköltözött  Skarsgard úrfi , azóta szinte minden nap  orgiákat tartottak az emeleten ,ezzel borzolva a kevésbé szabados elvű manó idegeit. A munkanélküli elf le és fel mászkált a házban, kereste mit is lehetne kipolírozni vagy fényesre suvickolni , de ez az átok Dante mindent leporolt, a saját kezeivel. A konyhából is ütemesen érkezett a zajongás, a csörömpölés, valamilyen glutén és cukormentes süteményt kotyvasztott Cainnak, aki alapból sosem szerette az édességeket, de a fiú kedvéért mindent megevett. Pupi valahol mélyen azért örült magában, hogy Cain élete jobbra fordult, hiszen amióta összekötötte az életét Dantéval azóta nem öl halomra nőket és sokkal nyugodtabb is a drogoktól. Kevés aranyvérű nemes mondhatja el magáról, hogy a homoszexuális párkapcsolat és a narkó jót tesz neki, de a félvámpír egy volt a sok közül, igen! A manó gondolatait egy hirtelen és váratlan vendég törte meg. Pupi az ajtó felé sietett és azon gondolkodott, hogy vajon kit várhatnak a ház urai, de senki sem volt bejelentkezve mára. Kicsit tétovázott, mielőtt kinyitotta a gazdagon faragott bejáratot, remélte hogy esetlegesen nem egy auror bóklászik a birtok körül, hogy elhurcolja Caint az eddigi bűneiért pont most amikor egyenesbe jött az élete. Miután Pupi túl volt a stressz hullámon résnyire kinézett és meglátott egy csinos, húszas évei elején járó nőt. Az öltözetéből ítélve nem a szegények vagy az átlagemberek sorába tartozott, büszke tartása és arca önbizalmat sugárzott. A manó tojásnagyságú szemeiben azonnal tűhegynyire ugrottak a pupillák és nyájas hangon ám gyanakodó testtartással köszöntötte az idegent. El nem tudta képzelni, hogy mit keres egy fiatalasszony ezen a tornácon. Lehetséges, hogy délibáb?

- Üdvözletem hölgyem, ha szabad kérdeznem mi járatban van a birtokon? Ne haragudjon meg a kukacoskodásomért, de úgy tudom a ház urai... akarom mondani a ház ura ma nem jelentett be vendéget... Tudja Professzor Angifilius igazán elfoglalt mostanában ...- Itt hirtelen bevillant a fejébe az a sok obszcén hang amit éjjelente szokott megszenvedni, gyorsan megtörölte  a homlokát és megpróbált értelmes mondatokat alkotni.

- Szóval előzetes bejelentkezés nélkül aligha hiszem, hogy fogadná önt. Továbbá, ha valamelyik szennylaptól jött, akkor kérem mielőbb hagyja el a tornácot, ugyanis a ház lakói nem hajlandóak egy kérdésére sem válaszolni! Remélem megérti... 

Eközben Pupi periférikusan látta, hogy jobboldalról egy szőke fej jelenik meg a konyhaajtóban. Még az hiányzott, hogy a fiú odajöjjön intézkedni. Egész biztosan mosolyszünet lenne Cainnal, tekintve hogy még kis kötényt is húzott magára a sütögetés okán. Az egy dolog, hogy végre felvállalta  szerelmét Dantéval,  de azért a szeretője ne csámborogjon vadidegenek előtt... bugyiban.

Amikor a házimanó nyit ajtót majdnem felnevet. Lélekben már teljesen rákészült, hogy találkozni fog a tökéletesség hercegével, az örök idol Cain Angifiliussal, már felkészült a torkában hevesen kalapáló szívverésre, a férfit körülvevő dicsfényre és az angyalok trombitáira, erre pedig... Nem mintha baja lenne a manóval, de ez csak ismét tovább tolta előre az időben a Nagy Találkozást. Kedves mosolyt varázsol az arcára, mert bár aranyvérű, és Tethys előtt tartania is kellett az arca előtt a beképzelt arisztokrata kisasszony arcát, valójában semmi gondja nincs se a muglikkal, se az egyéb értelmes fajba tartozó lényekkel, így a manókkal sem. Sőt néhány esetben kifejezetten veszélyesek lehetnek.
"A ház urai"... Szóval így állnak? Csupán egy pillanatra suhan át a mélyre maró gyűlölet a kék szemekben, de az arca nem rezdül, inkább próbál válaszolni a manónak a lehető legteljeskörűbben. Persze véletlenül sem az igazságot, az teljességgel kizárt. El kell hát kezdeni felépíteni a kis hazugságát, gondosan, lassan... Persze a Professzor megszólítás is megüti a fülét, nem is bírja hova tenni, de azért gondosan elraktározza az információt. Kicsit úgy tesz mintha feszengene. Zsebre teszi a kezét, beharapja az ajkait, hogy hiteles legyen.
- Noss... Valóban nem jelentkeztem be. Nem, nem egy pletykalaptól vagyok, isten ments éppen ellenkezőleg! - ami azt illeti, ez az irány sem tűnt hirtelen rossznak. Elmondani amit Tethysnek is, hogy segíteni akar tisztára mosni az Angifilius nevet, merthogy minden féle borzalmas pletykákat hallott. Már kezdene is bele a hosszabb válaszba amikor meglátja... Azt. Egy pillanatra sem kételkedik abban, hogy mégis kitláthat olyan kötényben amit még tisztes nő sem venne fel, nemhogy férfi, ráadásul, a haja a vonásai... A megszólalásig hasonlít Tethysre. Úgy tűnik Dante Skarsgard még nem vette észre őt, és hirtelen nem is tudja, hogy akarja-e hogy észrevegyék. Most mit tegyen?
- Yennefer Lumpsluck vagyok. - kihúzza magát, hogy a másik kettő azt érezze, mintha maguktól tudniuk kéne, hogy ő valami fontos ember, és egyértelmű lenne, hogy mit keres itt. Persze a név kötelez, azt mindenképp tudniuk kéne, hogy az egyik legősibb máguscsalád vére, és ebből kifolyóan csak valami fontos ügyben járhat.
- Tényleg fontos lenne, hogy beszélni tudjak Angifilius.... professzorral. Nagyrészt személyes dologról lenne szó, és ha tényleg aranyvérű úriember, akkor nem utasíthat vissza egy kisasszonyt.
Kíváncsi, hogy átveszi-e Dante az ügyet vagy marad a manó... Valamiért utóbbinak sokkal jobban örülne, szimpatikus kis lény. Ha engednék hogy a közelükben legyen, hasznos lenne. Tudja, hogy az lenne. Annyi mindenben kiváló, annyi mindenre jó lenne! Bárcsak ők is látnák! Meg kell neki mutatniuk igen! De nem fog Dantéval tárgyalni, akinek egyértelműen az lesz az érdeke, hogy ő ne létezzen. Talán foglalhatna egy későbbi időpontot... De csak most van bátorsága, később nem lesz.