Arabian nights

Arabian Nights

A bájos mágiatörténész asszony szavai igazán meghatottak és teljes jókedvvel indultam hát neki a túrának, kicsit sem fintorogva vagy azt kívánva, hogy egy sivatagi hernyó zabálja fel tüneményes lényét. Őszintén szólva, nem hiába hallogattam, hogy belemenjek az expedícióba. Reménykedtem benne, hogyha elég sokáig húzom a dolgot, Romilda találni fog egy másik kutatót, de eltökélt szándéka volt velem dolgozni. Fiatalos rajongásom az efféle kutatásokért alábbhagyott, mióta hazajöttem Hollandiából. Természetesen, minden ilyennek megvan a maga bája és izgalma, de hogyha az embernek sikerül a Roxfortban berendeznie otthonát – annak ellenére, hogy egy májusi éjszaka elég ahhoz, hogy lerombolják a fél kastélyt – nem igazán kívánkozik a Núbiai sivatagba. A brit kutatónő fejébe vette, hogy megfejtette a több mint tízezer éves Nabta Playa titkát, amit nem hogy mugliknak, de ezelőtt egy mágusnak sem sikerült. Persze számtalan mágiatörténészt izgatott a dolog, de mind odavesztek, főleg a XIX. században, amikor annyira divatos volt a sivatagban ásatni. Egyetlen okom eljönni a wizengamoti fenyegetés volt. Ha bevonják a mágiakutatói engedélyemet – ami sajnos valóban megtörténhet, hogyha szándékosan nem vállalok egy ekkora kaliberű akciót – többet nem publikálhatok és hiába vagyok biztos, hogy Minerva továbbra is alkalmazna, úgy érzem hitelemet veszteném tudományos szempontból.
Válaszbaglyomra pár nappal már utazhattam is Egyiptomba, hogy Romilda tézisének megfelelően a helyszínen legyünk holdtöltekor. Mondanom sem kell, mennyire hanyag az Abszol úton lévő üzletek felszereltsége sivatagi utakat tekintve. Majdnem hét óráig tartott beszereznem minden szükséges eszközt kezdve a homokpergetőtől egészen a skorpiófullánk kivonatig. A megfelelő zsupszkullcsal legalább nem kellett törődnöm, a boszorkány előkészített nekem egy ósdi üstöt, ami elvitt Kairóba, bár az expressz úttól kis híján megtiszteltem a fogadó padlóját. Vendéglátómnak nyoma sem volt, csak egy üzenet fogadott, hogy este találkozzunk egy oázisi tivornyázóban. Bizonyára össze kellett gyűjtenie a csoport többi tagját. Ettől a gondolattól elfogott a bűntudat, ki tudja hány ember várt hónapokon át az én beleegyezésemre.

* * *

El kell ismernem a stílusos helyszínválasztást. Az óázis hemzseg az arab mágusoktól, akik le sem szállnak repülő szőnyegeikről, csak ahogy érkeznek, rendelnek is és az utazási eszközön lebegve beszélgetnek. Az ültetőmanó egy kipárnázott sátorba kísér engem, ahol csettintésével beüzemeli a vízipipát majd magamra hagy várakozni. Belesüppedem hát a párnámba és nagyot szippantok a datolya ízű füstből. Így sötétedés után már igazán kellemes a klíma, ellenben akárhogy is nézzük nem kifejezetten briteknek lett kitalálva. Literszámra ittam a vizet a kiszáradástól félve, igaz csak azt vagyok hajlandó itt meginni, amit én magam idézek meg – senkinek sem hiányzik valami alattomos mugli vírus, pláne nem egy hölgy társaságában. Rémesen kínos jelenetek születhettek volna gondatlanságomból, ami sokkalta alábbásta volna tekintélyemet, minthogy végül nem jövök el.
- Áh Mr. Qcross – köszönt egy női hang és fehér, fátyolos ruhájában helyet is foglal mellettem a boszorkány.
- Üdvözlöm Ms. Historica, régen láttam – de nem eléggé. A nő keménysége gyönyörű arca mögött mindig is megrémisztett. Bár együtt végeztük el a Roxfortot, a tény hogy még mindig hűvösen távolságtartó felfoghatatlan számomra.
- Kellemes hely nem igaz? – figyeli révedve az arabokat, akik szfinxekké formálják a kifújt füstöt. – Igazán örömteli volt három hónapot itt várnom magára…
- Senki nem tartoztatta volna fel, hogyha mást keres – célzok udvariasan arra, hogy nem vette a lapot, miszerint eszem ágában sem volt vele dolgozni – kettesben töltjük az estét? Szeretnék bocsánatot kérni halogatásom végett a többi kutatótól.
- Többi kutató? Igazán mókás Alexander – arcán még csak egy halvány rezdülés sem jelzi, hogy valóban viccesnek találna, a mogyorószín szemek csak figyelik a formálódó füstöt – Manókkal fogunk dolgozni. Nem gondolta komolyan, hogy emberéleteket fogok kockáztatni.
- Csak az enyémet? – rántom össze szemöldökömet és most már próbálom elkapni tekintetét.
- Mintha önt bárki is megsiratná… - közli tényszerűen. Szóval ezért ragaszkodott hozzám. Romilda Historica nem hazudtolta meg önmagát, egyszerű faarccal képes közölni kollegájával, hogy csak azért választotta, mert tudja, hogy nincsen családja így nem lenne kár érte. Három nap Alex, csak három napot kért. – Egyébként is a kutatás titkos. Nem kockáztathatok. A manók az enyémek, előbb lesznek öngyilkosok, minthogy eláruljanak, ön pedig emlékeim szerint sosem volt az a beszédes típus. Öröm lehet az óráira járni.
- Többen élvezik a társaságomat, mint az önét, ebben megegyezhetünk.
- Háborús helyzetben hajlanak a zsenik felé, a remény hitében – akármennyire nem is látszik ez egy dicséret volt. A nagy Romilda Historica éppen zseninek nevezett. Bámulatos.

El kellett ismernem, hogy Ő sem hozott szégyent Hollóháti házára. Alaposan utánajárt a Kusita királyság mitológiájának és a Nabta Playa lehetséges funkcióinak. Elmélete szerint nem kell komoly szertartások helyeként gondolni a sziklakőrre, sokkal inkább kapu lehet valahova és ez megmagyarázná miért tűntek el az eddigi kutatók. Sikerült kitárniuk a kaput és belépni rajta, bármit is rejtsen. A dolog pedig innentől vált izgalmassá, hiszen nincsen semmiféle feljegyzés arról, hogy mi lehet ott és élő ember nem tudja megmondani nekünk. Ellenben teliholdas éjszakákon, mint kiderült ellepik a sivatagot a szellemek, s bár egyik sem konkrétan a kapunál, de pár kilométeres körzetben megtalálhatóak. Romildának egy asszír boszorkány lenyomatával sikerült találkoznia, aki bár nem emlékezett semmire a kapuval kapcsolatban, de egy mítoszról hadovált.
- „és elzárták örökre, hogy több bűn ne foganhasson” – zárja le beszámolóját. Arca, ahogyan végigfut rajta az izgalom több érzelmet fejezhet ki, mint valaha. A rókavágású szemek fürkészik tekintetemet. – Bármi is lehet ott, bizonyára hatalmas jelentőséggel bír!
- Nem tudom… jó ötletnek tartja, hogy feltárjunk valamit, amit több ezer éve elzártak az emberek elől? – kérdem gyanakodva. Nem tagadom sikerült felkeltenie az érdeklődésemet, de konkrétan arról a korról beszélünk, amikor a mágusok jóformán még pálcát sem használtak. Ki tudja, milyen ádáz tárgyat rejthet a sivatag mélye.
- Csak nem fél Alexander? – cukkol – Többet vártam attól, aki részt vett a Roxfort védelmében.
- Mikor indulunk? – sóhajtok beleegyezve, mintha lenne választásom egy ilyen fenyegetés után.
- A manók már felpakolták a holmiját a fogadóból. – állával bök egyet, jelezve, hogy nézzek hátra. Aljas nőszemély, tudta jól hogy alig másfél óra alatt meggyőz, a manók addig meg gondosan kipakoltak a szobámból. – Utazott már szőnyeggel? Igazán kellemes. – pedig reménykedtem a tevékben.