Tanács a tanácstalanságra

          Azt hittem, hogy lesz még egy nyugis hetem a Roxfort kezdete előtt, de hamar rájöttem, hogy ez a hét minden csak nem nyugis. A rengeteg élmény után, ami ért, kezdve Leander meggyilkolásától bezárólag Mimi látogatásáig mind egy pluszt adtak az életemhez, amikre nem is gondoltam volna. Nem véletlen, hogy már indulnom kéne a vacsorára, de még mindig a szoba közepén toporgok. Tisztáznom kéne magamban ezeket az érzéseket, ezeket az élményeket, de tudom, hogy egyedül nem fogom tudni. De nincs is olyan ember, akinek erről beszélhetnék. Kean még nincs itthon, más pedig… Hacsak nem. Gyorsan ránézek a hozzám legközelebb eső órára, de elmosolyodva jövök rá, hogy az visszafelé jár. Igen, ez az, amit Leontól hoztam el és nagyon tetszik, hogy visszafelé jár, egyszerűen nem hagyhattam ott. De a külseje is mutatós, nem tagadom. Kicsit kilóg a lakás berendezései közül, de pont ezért van olyan különleges helyen itt. Még mindig inkább itt, mint ott a többi kacat között.
          De visszatérve az illetőre, akihez talán elmehetek. Még időben megfordulhatok, ha nem beszélgetünk sokat. A bátyám még dolgozik ilyenkor, nekem pedig még van egy kevés időm, hogy odaérjek a vacsorára. Felkapom a bőrkabátom, és hoppanálok a házához. Remélem, Gretát legalább itthon találom, és a reményem nem is hiábavaló. Gyanakodva nyit ugyan ajtót, de elmosolyodik mikor meglát, azonnal a kertbe is kísér, és friss itallal kínál, amiről először azt hiszi, hogy kávé, de visszautasítom. Azzal a jellegzetes arccal néz rám, mint mikor azt gondolja, hogy beteg vagyok, vagy történt velem valami, amiről nem akarok beszélni, de ezúttal téved. Egyszerűen így is túl vagyok pörögve, nem kell még egy lépcsőfok azon a bizonyos létrán.
          - Azt hittem, az a búcsú Timothynál végleges és soha többé nem látlak majd. Nyúzott voltál, aggódtam miattad, de tudod…
          - Tudom, ne aggódj miatta. – A karjára teszem a kezem, hogy tényleg megnyugtassam kicsit. – Többet köszönhetek neked, minthogy egy szó nélkül el tudjalak engedni.
          Felemelem a poharat és belekortyolok a kólába. Csak egy pillanat az egész, de eltűnik és egy tálca süteménnyel tér vissza. Tudja, hogy nincs rá szükségem, mert mindig megcsinálom magamnak, amire szükségem van, mégis úgy gondolja minden egyes alkalommal, hogy nekem igenis szükségem van rá, hogy kicsit felhizlaljon. Elveszek egyet a tálcáról, amit ki is használ, így nem tudok közbeszólni.
          - Mindig oka van annak, ha felkeresel, nem hiszem, hogy ez most is másként lenne. De várj, összevesztél a bátyáddal, az apáddal, a barátoddal, a munkatársaddal vagy csak a szomszéd nénivel? Esetleg szerelmi ügy? Azzal kapcsolatban is jöttél már el hozzám.
         Sűrűn ingatom a fejem, majd az utolsó kérdésénél megállok egy pillanatra, aztán arra is megingatom a fejem. Nem tudom hogyan jellemezni ezt a helyzetet, és pont ez az egész, ami miatt itt vagyok. Minerva megkavarta az érzéseimet, olyan dolgokat élek meg mellette, amit korábban nem éreztem másnál, de ez nem szerelem.
          - Tudod, pont ezért vagyok itt. Van egy mu… varázstalan lány, aki kicsit összezavart. – Felhúzza a szemöldökét pont úgy, ahogy én is szoktam. Nem is mondaná meg senki, hogy nem vagyunk rokonok, ha csak ezt a mozdulatot látja tőlünk reakcióként. – Egy hónapja ismertem meg, azóta többször találkoztunk, és utána mentem Párizsba is, és…
          - Azt hittem fel fogod ismerni, ha szerelmes vagy. Voltál már – neveti el magát.
          - De nem vagyok szerelmes belé, ez… Ez nem tudom micsoda, de nem szerelem. A közelében akarok lenni, féltem, de most elválunk kilenc hónapra. Aggódok is érte, és… és olyan fiatal, hogy a diákom lehetne.
          Még feljebb szalad a szemöldöke, ahogy mesélek neki a nyáron történtekről, arról is, ami alig néhány napja nálam esett meg. Ez tudom minek a jele nála. A rosszallásé, nem helyeselné akármi is történne, de azt is tudom, hogy csak jót akar nekem. Tudom mit fog mondani, és nem is értem miért jöttem ide, de kell valakitől hallanom, aki nem én vagyok.
          - Willow, elhiszem, hogy esetleg barátokként indultatok, de azok alapján, amit most elmeséltél te már túlléptél ezen, hidd el nekem, láttam a szemedben, mikor róla meséltél. De vigyázz, mert túl nagy közöttetek a korkülönbség, ő sohasem fogja megérteni azt, amit érzel és ezen csak ront az a tény, hogy olyan, mint én.
          Sohasem tudta kimondani, hogy mugli és varázstalan, és ez teljesen jogos. Neki az a természetes és mi vagyunk természetellenesek vagy nem is tudom hogyan kéne ezt az egészet jellemezni, hiszen ez így nem létezik. És sajnos akármennyire is reménykedtem benne, hogy nekem ad majd igazat, mégis úgy látja, hogy ez szerelem, de ez nem az.
          - Greta, tisztelem a véleményed, de ez nem szerelem, akárhogy is csillog a szemem. Tudom…
          - Akkor miért jöttél ide? Azt hittem a véleményem kéred, de szemmel láthatóan te ezt már eldöntötted. Nekem az a véleményem, hogy szerelmes vagy, de te tagadod, és nem hiszem, hogy bárhogyan meg foglak tudni győzni az ellenkezőjéről.
          Hallom a hangsúlyából, hogy fel van háborodva. Megértem, tényleg a véleménye miatt jöttem, és vagyok annyira makacs, hogy ne tudjon meggyőzni az igazságról. Szerencsére hamar lenyugszik, és folytathatjuk tovább a beszélgetést, de egy teljesen más irányban.
          - Nem gondolod, hogy sokat vállaltál a tanítással?
          - Greta, tudom mit vállaltam a tanítással, és szeretném megosztani az élményeimet, a tapasztalataimat a diákokkal. Tanítottam már, szerettem, de a család nem volt az, ahova bármikor visszamentem volna vagy szép emlékekkel lettem volna gazdagabb.
          - Nem azon van a hangsúly, hogy szeretsz tanítani, és milyen célok vezettek oda, hogy elvállald azt az állást, hanem azon, hogy egy helyben kell maradnod hónapokig. Ez menni fog?
          Elhallgatok. Gondolkodtam már ezen én is, nem is egyszer, legutóbb pont Till látogatásakor. És ahogy most Gretának nem tudom megválaszolni ezt a kérdést, úgy saját magamnak se tudtam sohasem. És bekövetkezik az, amire nem számítottam, mert nem terveztem, hogy ilyen sokáig maradok, a bátyám hazaérkezik. Ez viszont azt jelenti, hogy kapkodnom kell magam, mert elkések a vacsoráról.
          - Mit keresel itt, fattyú?
          - Én is örülök a találkozásnak – felállok és elindulok, de miközben a kijárat felé tartok, Greta megfogja a karom.
          - Miller Fawcett, te semmirekellő gazember, hogy beszélhetsz még mindig így az öcséddel azok után, hogy tudod mit csinál? Mert olvastad az újságban ne is tagadd!
          Amit biztos nem akarok soha megtapasztalni, hogy Greta úgy kiabál velem, mint ahogy most Millerrel. Sohasem tudta elviselni, ha nem vesz emberszámba, és a jelek szerint akárhogy is titkoltam előle, a Próféta miatt megtudta. Így nem sok értelme volt annak a kirohanásnak otthon. Timothy is biztos tud róla… Gondolhattam volna erre, de elfelejtettem, és… Hát, hagyjuk akkor a családi köteléket továbbra is. Úgy tűnik, tényleg akármit is csinálok, nem leszek elég jó nekik.
          - Hagyd Greta, nem éri meg, hogy miattam ti is összevesszetek. Egyébként is mennem kell, lassan ott kéne már lennem az iskolában.
          - Te csak ne döntsd el, hogy én miért és hogyan veszek össze a férjemmel, Willow.  – És igen, én is megkaptam, amit a bátyám. – Azt hiszed, hogy ha egész eddig harcoltam érted, akár tudtál róla, akár nem, akkor majd pont akkor nem fogok, mikor a legfontosabb lenne?
           - Greta, nem kell megvédened, meg tudom védeni magam bárkivel szemben. – Elengedi a karom. – Köszönöm, a tanácsot, az észrevételt, és mindent. Majd egyszer találkozunk még.
          Elsétálok a bátyám mellett, de ott megtorpanok és beverek neki egyet. Greta felpattan a helyéről, ahogy Miller megtántorodik. Nem szoktam tettlegességig fajulni, de ez most nagyon kikívánkozott belőlem. Nem, ennél több is, de azt tényleg nem az előtt a nő előtt fogom megtenni, aki akár az anyám is lehetne, mert jobban szeret, mint a családomból bárki. Meg aztán az apámat mégse üthetem meg, azért tisztelem annyira Millerrel ellentétben.
          - Menj el, Willow és egy ideig ne is gyere vissza.
          - Nem kell figyelmeztetned, úgyse tettem volna meg, és nem csak azért, mert kilenc hónapig az iskola falain belül leszek.
          Gyorsan hazahoppanálok, hogy összeszedjem a bőröndöm, és kandallón keresztül megérkezzek az iskolába, majd elfoglaljam a helyem az asztalnál.