+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Eltávozottak kincsei
| | | |-+  ● ● kiscsapat
| | | | |-+  Carithy Denalie (Moderátor: Carithy Denalie)
| | | | | |-+  Csoportos vérengzés
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Csoportos vérengzés  (Megtekintve 1329 alkalommal)

Carithy Denalie
[Topiktulaj]
*****


bukott hatodéves ~ HUGRABUG

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2016. 01. 10. - 22:08:29 »
+1






Szellemszállás
1998. október 20.

Maybe you think that you can hide.
I can smell your scent for miles.
Just like animals.


Naplózva

Carithy Denalie
[Topiktulaj]
*****


bukott hatodéves ~ HUGRABUG

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2016. 01. 10. - 23:34:29 »
+2

-   Üdvözlet.  - szólalt  meg Dr. Dobrev.
Az íróasztala mögött állt.
-   Kérem, foglaljanak helyet!   - azzal a lendülettel ő is helyet foglalt a vörös fotelban, ami asztala mögött díszelgett.
Az apró kis iroda roppant kellemes és nyugalmat árasztó volt. A levegőben a fű illatát éreztem, ami furcsa, hiszen semmiféle növényt nem láttam a szobában. Undorral jöttem, hiszen nem fűlt a fogam még egy szájbarágós pszichológiai magánórához, de amint megláttam a többi diákot az iroda ajtaja előtt várakozni, még jobban el fogott a hányinger. Sejtettem, mi lesz a téma, de nagyon reméltem, hogy nem az, amire gondolok. Aztán mikor beléptem valami furcsa nyugalom árasztott el, hirtelen úgy éreztem sokkal könnyebb a lelkem. Kicsit sem lett jobb a kedvem, de mintha világosabbnak láttam volna a világot. Aztán persze, amikor a kiselőadás végén kiléptem a szobából, ismét visszatért a hangulatom, így rá kellett jönnöm a doktor fondorlatos bűbájára, ami elismerésemet érdemelte ki. Okos Dobrev, nagyon okos.
Mindannyian parancsszóra leültünk az ívben kihelyezett székekre, és eltérő kíváncsisággal vártuk a professzor mondanivalóját.
-    Valaki esetleg egy csésze teát?   - senki nem válaszolt. Mindenkinek volt jobb dolga, mint itt tespedni. Dobrev érdeklődő tekintettel nézett körbe. Vajon ilyen naiv, vagy ez csak álca? -    Nem? Hát jó, ti tudjátok!  - és belekortyolt a saját csészéjébe, ami innen inkább kávénak tűnt, mint teának, de voltaképp teljesen mindegy.
-    Nos, azért hívattalak ide titeket, hogy tájékoztassalak titeket az idei évtől behozott új szabályról, amely az iskolában tartózkodó/tanuló vérfarkasokat érinti.   - itt egy picit elhallgatott.
Gondoltam. Amikor megláttam kint a többieket, egyből tudtam, hogy erről fog szólni. Nagy ez az iskola, de a pletyka  - és pláne a mocskos igazság- gyorsan terjed. Habár rólam se tudják biztosan a diákok, hogy vérfarkas vagyok, Gary Fitzroynak hála, némelyek már beavatottak. A lényeg, hogy mi, az iskola elb*szott sorsú fiatal vérfarkasai pontosan tudják, kik a társaik. Na, nem mintha ezt annyira megbeszéltük volna, hiszen attól még, hogy havonta egy méretes szörnyeteggé változunk, még nem leszünk puszipajtások és nem beszéltjük meg szombat délutánonként, hogy legutóbb hány nyulat beleztünk ki. Nem, ez nem az a klub. Csupán az évek során szembesítettek minket egymással, hogy tudjunk egymásról. Hogy támaszt nyújtsunk egymásnak. Ja. Röhög a vakbelem. Legalább nem voltunk sokan, a létszámunk közelebb van a nullához, mint a tízhez, szóval nincs itt miről beszélni. Kényelmesen volt időnk elkerülni egymást. Eddig a napig.
-   A minisztérium ajánlásával, az iskola úgy döntött, hogy szabályozni kell valahogyan ezt a témakört.   - Témakört. szép kifejezés, doki. -    Eddig kimenőt kaptatok egy napig az iskola birtokáról, és szigorú szabályok között szerintem ez működött is, mindenki mindig visszaért és lejelentkezett a kijelölt időpontban. De sajnos új szabályt hoztak be.   - látszott rajta, hogy ő szerinte is ez egy szar ötlet, úgyhogy már előre fintort vágtam. -    Minden hónap telihold napján egy kijelölt helyszínen kell megjelennetek együtt, csoportosan, és ott tölteni az éjszakát. Ez a hely a Szellemszállás. Kellően kiesik a falu vonzáskörzetéből, gondosan lezárjuk az éjszaka idejére a házat védőbűbájokkal, esélyetek sem lesz kijutni. Reggel pedig vissza kell térnetek a kastélyba, és lejelentkezni McGalagony professzornál, ahogy eddig is.
Vettem egy mély levegőt, behunytam a szemem, és visszafogtam magamat. A rohadt életbe.
Dobrev nem totojázott sokáig, elmondta, hogyha nem így teszünk akár ki is csaphatnak minket, majd megköszönte, hogy eljöttünk, és kitessékelt minket birodalmából, hátrahagyva minket ezzel az elb*szott információtrágyával a nyakunkban. Jól kezdődött ez az év is.

Reggel már korán felkelek, de nem azért mert olyan szuper felkelni korán, hanem mert borzasztóan aludtam. Hát persze, mindig ez van. Morgósan kivágódom az ágyból, és mit sem törődve azzal, hogy hajnalban még a diáktársaim mélyen alszanak, betrappolok a fürdőszobába, és lezuhanyzok. Magamra húzom az egyenruhámat, megfésülködöm, fogat mosok, és nekiindulok a kastélynak. Lemegyek a Nagyterembe, hátha van reggeli, de sehol semmi. Fél órát üldögélek a padsor egyik végén újságot olvasva - mivel jobb nem jutott -, mire hirtelen megterítődik előttem, és pár tálnyi kaja is megjelenik. Idegesen mocorgok, és a tányéromra pakolok három sült kolbászt, négy sonkaszeletet, két pár virslit, és egy kis tükörtojást, de aztán hányingerem lesz, ahogy ránézek, és visszateszem inkább. Azért egy szelet kenyeret is veszek, nehogy később viszontlássam a sok zsíros dolgot.
Miután befaltam egy fél óriást, felveszem a vastagabbik taláromat, amit magammal hoztam, és kisietek a teremből, ekkor már mások is szállingóztak a reggelihez. Sokkal inkább mennék saját ruhában, de muszáj az egyenruha, hiszen hétköznap van, és kitűnnék a diákok soraiból a farmerommal és pulóveremmel. Gyorsan a rejtett alagúthoz sietek, és eltűnök benne, mielőtt bárki is meglátna.
Senki nem mondta, hogy együtt, kézenfogva kell elmennünk a szállásig.

Ahogy az alagutat járom, sok mindenen gondolkozok, amik az elmúlt pár hétben is foglalkoztatott. Az orbitális f*szságok sora, ami ebben az új szabályban díszeleg. Először is nyilván sokkal ésszerűbb pár vérfarkast egy épületbe zárni, ahol nyilván szétszedik egymást, súlyos sebeket ejtve, minthogy a szabadba szélnek eresszük őket. Az meg a másik, hogy nem szívesen vetkőzöm le mások előtt baszki. Tudom, hogy nagy az a ház, és nem feltétlen kell egy szobában levetkőznünk, de akkor is olyan bizarr. Vagyis nem tudom a többiek hogy csinálják, de én nem szoktam havonta új gardróbot venni.
Szándékosan ilyen korán indultam el, tudom, hogy még senki sem lesz ott, és épp ezért megyek. Nyugalom, csend, ahol nyugodtan élvezhetem ezt a k*rva migrént, ami három napja gyötör. Hoztam magammal könyveket, rajzlapot, pennát, meg egy párnát. Igen, egy párnát, hogy legyen mire ráülnem / minek nekidőlnöm, / vagy tököm tudja. Nem tudni, milyen állapotok uralkodnak ott. Mivel szigorúan tiltott oda a bejárás, és amúgy is, kit érdekel, ezért sosem voltam még bent. Voltaképp egyszer láttam kívülről, de nem nagyon izgatott fel a dolog.
Megérkezek egy ajtóhoz. Pontosabban egy csapóajtóhoz. Megpróbálom felnyomni, de meglepetésemre nem nagyon mozdul.
-    Na, most meg mi van, baszki...   - motyogom, ahogy izomból próbálom felnyomni, és nagy erőfeszítések árán, nagy erővel sikerül felnyomnom, és hirtelen kicsapódik, ahogy leesik róla, ami eddig lent tartotta. Por zúdul a arcomba, én meg három hatalmasat tüsszentek, mire magamhoz térek. A tüsszentéstől még a migrénem is erősödik. Bakker.
Felmászok a lyukon, és kiülök a padlóra, kihúzom lábaimat, felállok, majd leporolom magamat, de ahogy körbenézek, rájövök, hogy feleslegesen.

Nos, a hely úgy néz ki, mintha senki nem járt volna itt ötven éve. De aki utoljára itt járt nagy kupit hagyott. Egy konyhában voltam. vagyis, úgy néz ki, mint ami valaha az volt. Gondolom a szállás régi személyzeti konyhája. A szag elviselhetetlen, a látvány ocsmány, így lecsapom az ajtót, és felmegyek a kétes biztonságú, recsegő lépcsőkön a földszintig. Igazán kitakaríthatott volna  valaki, mielőtt iderendeltek volna minket. Porlepte bútorok, kilincsek, polcok, padló, szóval... szóval minden. Még jó, hogy nem vagyok allergiás. Néhol elszalad egy egér a lábamnál, de hagyom futni őket. Majd éjszaka...
Egy emeletet még merek menni, aztán gondos megfontolásból, a lépcsőt elnézve, inkább úgy döntök, megtelepszem ott, hiszen ahogy látom, az egész ház ugyanígy néz ki, és nincs kedvem minél magasabbról lezúdulni, ha felmondaná a szolgálatot a ház. Mondjuk így meg rám borul az egész... de hát nem finnyáskodom. Valahogy meg kell halni.
Áldom az eget, hogy hoztam párnát, ugyanis, semmi kényelmes dolgot nem találok, mármint, amibe bele/rá is ülnék/feküdnék.  Egy szobába vackolom be magam. Megnézem az ágyat, megnyomogatom a matracot, pár bogár fut szerteszét... Szép. Leteszem a párnámat a földre, a fal tövébe, és hátamat nekivetve, fejemet a mennyezet felé irányítom, szemeimet behunyom, és megpróbálom elűzni ezt a kib*szott migrént, és hozzászokni ehhez a gyomorforgató szaghoz.
Naplózva

Freya Blood
Eltávozott karakter.
*****


szofisztikált úrhölgy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2016. 01. 13. - 13:11:50 »
+1



Just like animals

+18





   Hát a büdös kurva életbe már tényleg, hogy ebben a rohadt iskolában idén minden elromlik, de nem ám szépen, fokozatosan, ahogy kell, hanem kurvára a lehető legrosszabb kombókat megütve egymás utána francos balszerencse-nyerőgépen.
    Persze mit is lehet várni egy ilyen tök inkompetens társaságtól, elég csak végignézni rajtuk: az egyik látó vagy mi a franc, a másik kávéfüggő, a harmadiknak be nem áll a szája... És nem, nem a hülye többiekről beszélünk, hanem a tanárainkról, akik állítólag felelnek itt valamiért meg kézben tartják azt. Nagyjából annyira van ez kézben tartva, mintha ráeresztenének egy falka vérfarkast a báránykákat őrizgetni, és ha jól veszem ki az előttünk ülő pasi szavaiból, itt mi egymásra leszünk eresztve. Eleve, olyan illat van, mint egy mészárszékben. Oké, kellemes, elismerem, de most komolyan, ez a pszichológus kellene, hogy legyen a legbizarrabb dolog ilyen paraméterekkel, és nem, nem ő az egyetlen a kastélyban, akinek fel lehetne tenni idén a nagy kérdést: mégis mi a fasz történik itt?!
     Kezdődött azokkal az északiakkal, és voltak itt még cifraságok bőven, most meg ez. Kér a faszom teát a pokol tornácán lábat lógatva. Nem normális, hogy jó képet kell vágni, ha összeterelik az összes vérfarkast - mert igen, mi itt mind emberbőrbe bújt fenevadak voltunk, nem a simogatós csendesőrültek, hanem azok, akik havonta egyszer hangot adtak a természet afölötti felháborodásának, hogy nincs elég vadállat világon, ami magáénak követelheti a tápláléklánc csúcsán a pozíciót. Dobrev, vagy ki, meg megkínálja őket teával. Mint a házvezetőnk..Ez tuti valami szekta lehet.
     - Kurva jó... - morgom, mikor rátérünk a lényegre. Nem mintha ezt a szerencsétlen szóvivőt utálnám ezért, de azért nem tudok konszolidált lenni, amikor arról van szó, felzabálhatom e társaim arcát vélhetően, vagy nem. Eleve nem vagyunk az itt ülőkkel valami jóban, mert mi nem a véla-klub meg ilyenek vagyunk, akik szépen befonják egymás haját, aztán kimennek táncolni a holdfényben, vagy mi a fasz, mi konkrétan ragadozunk, és az magányos elfoglaltság. Magunkat sem mindig tudjuk elviselni, pláne azokon a reggeleken, amikor épp a jobb híján elfogyasztott szarvas fél lábát okádjuk a friss hajnali gyepre, aztán egész nap megy a drogos-szimulálás azzal, hogy lövésünk nincs, hol vagyunk (komolyan, ez megtörtént eset, küldtek már ezért elbeszélgetni McGalihoz, aki meg kekszet kínálgatott. Mondom én, hogy valami szekta...) és akkor most piknikezünk itt nagy boldogságban. Egy büdös faszt. Ki akarok menni innen, elfelejteni ezeket az embereket, mert nem hiányzunk mi egymásnak a legkevésbé sem.
    - A minisztérium benyalhat. - vonom le a következtetést, de épp csak olyan hangosan, hogy a mellettem ülő esetleg kommentálja. Kellenek a sorstársak, ugyebár, és ha már barátkozni kell, hát az legalább őszinteségi alapon menjen, nehogy ott lepjem meg őket azzal, hogy az állítólag babaarcom nem társul egy tündérmókus jellemével.
    Pont azt mondja, aminek kurvára nem örülök. Már mondtam, jó szarok azok a reggelek, már csak az emberi méltóság szarba tiprása miatt is, de valahogy nem illik a képbe, hogy lepacsizzunk majd a meztelen, véres ébredés után, és egymásba karolva felvonaglódjunk McGalihoz. Bazdmeg, ez szürreális, nem érdekel, milyen kedvesek meg megértőek velünk a tanárok, ez egy faszság. Dobrev nem is szarakodik tovább, kidob minket a francba, mielőtt őt támadjuk le a felháborodással, ami az első okos ötlet itt bárkitől. Abban a tudatban húzom el a belem a hálókörletbe, hogy a tavalyi év szívás volt ilyen szempontból, de az idei igazi csillagos, ötpontos szopás, és nem abból a fajtából, amit élvezünk, hanem amire az arcunkra élveznek. Kurva jó.


     Eljön a nagy nap. Ez az, semmit nem vársz jobban, mint egy pizsipartit vérfarkasokkal. Nem mellesleg, miközben épp a fogamat vakarom reggel a fogkefémmel, beugrik, hogy így aztán vadászni sem fogunk, és a felesleges energiánkat egymáson fogjuk levezetni. Morgok, és ráharapok a kis piszkafára, mire az elreccsen a fogaim alatt. Orális fixáció meg a kurva anyám, ez jut nekünk a csodálatos Roxfort csodálatos nevelési elveiből.
     A nap maga kész rémálom - elalszom az első két órán, a tanerő üvölt, én is üvöltök, aztán a nyakamba sóz megint egy valag büntit, mintha nem lenne elég az éjszaka gondolata. Megrágom a könyvem, azért is lecsesznek, de ebédre megvigasztalom magam egy jó adag hússal. Nem is érdekel most, mi ez, csak nyomom befelé a számba, még az sem dob fel, hogy Balmoral úgy ül itt, mint akitől ellopták a gyerekkori plüssnyulát és/vagy megcsalták. Odaszólnék alapesetben, hogy rohadjon meg, és az segítene, de ma ez sem tudja tűrhetővé tenni ezt az x órát. A délutáni jóslástanon perverz vicceket mesélek, Lutece kiakad, de ki nem szar le már itt bármit is...?
      Elvonszolom a belem a Szellemszállásra, de olyan lelkes vagyok, mintha megdögleni mennék oda. Jó, úgy is érzem, mintha megdögleni mennék oda. Kurvára megdögleni megyek oda. A hülye egyenruha pulóvere meg beakad, ahogy a csapóajtót akarom felnyomni, és mikor sikerül, fejen is basz. Nem fárasztom magam még a tetejébe azzal, hogy kiadjam a mérgemet, de ha megtenném, szerintem tíz percig káromkodnék folyamatosan. Felrúgom a fenébe a deszkát, reccsen egy kurva nagyot, és bemászom a helyiségbe. Nem vártam valami palotát, de azért ez egy kibaszott túlzás, egy merénylet a jóízlés ellen. Körbenézek, de mindenhol csak ez a szar fogad, meg az egyik lyukban egy nálam magasabb csaj. Na ez is rosszul van.. Tudom, mind tök máshogy reagáljuk le az egészet, ő itt épp elájulja magát, én meg futkosni akarok, vakarózni, és hogy ne legyen olyan baszottul idegesítő a haraphatnékom, két pofára rágózom. A combomat már véresre karmolásztam, de amúgy is mindig kiszakadt a hülye harisnyám, senkit nem érdekel, mennyire vagyok szalonképes, ha itt fogunk vérengzeni meg aztán másnap reggel egymásra bámulni hülyén, hogy haver bocs, nem akartam ám kiharapni belőled egy darabot. Lövésem sincs a nevéről, csak látom hogy hugrás, mint az a másik csávó, de egyelőre ketten vagyunk. Lecsapom a táskám a matracra, mire egy csomó csótány rohan elő alóla, szóval előbb rájuk taposok, mielőtt élénk csevegésbe merülnénk. Beletörlöm a csizmám orrát az amúgy is rongyos anyagú bútorba, megállom, hogy rohanjak itt néhány kört, és adok az illemnek. Vagy mi.
   - Csá! Szarul vagy? - kérdezem a tök nyilvánvalót, de hát mi a faszt kérdezzek mást - Nem akarlak baszogatni, én is.
   Nem fogok szerencsétlennel beszélgetést kezdeményezni, ha lefoglalja a halódás, szóval csak lecsapom magam a padlóra, mert még ez a legkevésbé ótvar helyiség itt, és valahogy lefogom a kezem, hogy most ne a nyakam akarjam szétkaparni... Pukkasztok párat a rágóval, és várom, hogy végetérjen a mélytorkos szopás.
Naplózva

Carithy Denalie
[Topiktulaj]
*****


bukott hatodéves ~ HUGRABUG

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2016. 02. 07. - 22:15:47 »
+1

Ahogy behunyt szemmel ízlelgetem azt a hullaszagot, ami a szobában terjeng, elnyom az álom, így szerencsére pár órára (?) a tudatlanság kellemes nyugalmában úszkálok, ahol nincs migrén, csak a tökéletes végleten feketeség. Furcsamód nem álmodtam semmit, pedig a telihold környékén szoktam cifra dolgokat álmodni, de most nem. Bár hozzá kell tennem nem is aludtam olyan édesdeden, sokszor felriadtam, ahogy lebicsaklik a fejem, vagy valami zajra riadtam fel. De most valahogy jobban érzem magam. Habár az a nyomorult migrén valami csoda folytán megszűnt, egy erős fejfájás azért maradt utána. Táskámból előkotorászom a jegyzetfüzetemet, tintásüvegem, és pennám. Nekiállok rajzolni, mert unatkozok. Szar várni a szörnyeteggéválást.
Két vázlatot felfirkantok a lapokra, de inkább félreteszem magam mellé a rajzokat. Semmiféle ihlet nem száll meg, ami művésznyelven azt jelenti, hogy semmi kedvem most ehhez. Vagyis van, de nyűgös vagyok, fáj a fejem, és valamiért éhen akarok dögleni. Még kaját is hoztam magammal a reggeliről, nem is keveset csempésztem ki, de már mind megettem. Szalvétában hoztam ki a sültkolbászt. Nagyon nőies, tudom, de annyira megkívántam, hogy még hozzácsaptam három sült szalonnát is. De már elfogytak. Nem kéne éhesnek lennem, már vagy egy fél hipogriffet lenyomtam a torkomon, de úgy érzem, hogy még megtudnék enni egy csordát. Nekiesek a táskámnak, könyékig turkálok benne, hátha valahol elkallódott egy pillanatnyi zsíros császárszalonna, de már csak a táskámból kiáramló füstölt illat emlékeztet arra, hogy valaha volt valami élelem ebben a nyamvadt táskában.
Nyögve hátravetem a fejemet a falnak, ami nagyot koppan, és még fáj is. Szép. Ha meglátok egy egeret, Merlin lássa, de megeszem nyersen.

Zajt hallok lentről, ami nem tűnik egérzajnak, vagy ha mégis, ez akkora egér, amitől már jól laknék. Kinézek az ablakon: még nincs olyan késő. Kíváncsi vagyok melyik másik pokolfattya keveredett ide idejekorán. Amint belép, megismerem.
Ismerem a kislányt látásból, Freya Bloodnak hívják, negyedéves griffendéles. Körülbelül ennyit tudok róla, ezt is csak azért mert elhíresült a mocskos szájáról és heves természetéről, és Dobrev irodájában is ott volt - vérfarkas, már csak névből ismernünk kell egymást.
Olyan laza a csaj, hogy szétesik mindjárt, ahogy nagyban nyomja a rágóját, és ledobja magát ugyanolyan életuntan, mint én. Kb. én is ugyanilyen undorodó pofát vághatok.
-   Szia.   – mondom kicsit hangsúlyosan a „csára”. Ezt aztán megnevelték. Blaine is káromkodik eleget, de tudja, hol van a helye. –    Kb. úgy érzem magam, mint ahogy kinézek.    – nézek rá jelentőségteljesen, karikás szemeimmel, fehér arcommal. Majd visszavetem fejemet a falnak, így arcom kicsit felfelé néz, de tekintetem előre néz, kissé lefele.
Blood pukkaszt párat a rágójával és már most érzem, hogy őt fogom felfalni.
-    Van kajád?    – kérdezem rápislantva. –    Ha nem lennél ennyire csontos, még téged is megennélek.     – mondom komoly hanggal, de természetesen humorizálni próbálok. Ja igen, én így barátkozom.
Ha ad valami élelmet, nem szedem le a fejét az idegesítő pukkasztgatás miatt.
Naplózva

Freya Blood
Eltávozott karakter.
*****


szofisztikált úrhölgy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2016. 02. 17. - 16:17:31 »
0


Just like animals

+18




      Azért jól meg kellene most nézniük minket mindenféle felelős köcsögöknek: így megy tönkre két élet. Ez a szerencsétlen pont úgy néz ki, mint aki inkább meghalni szeretne átváltozás helyett, nem érdemli meg ezt a szart, ami következik - nekem meg olyan fejem van, mintha most másztam volna le egy templom freskójáról, és akármilyen nagy most a pofám, azért tudom, hogy fájni fog kellően pár óra múlva, mikor már a most csak simán dzsuvás deszkákba fogom verni a számat, és magamból kivetkőzve őrjöngeni... Nem csoda, hogy kurvára egyedül vagyunk. Senki sem szereti végignézni, hogy leszünk látszólag ártalmatlan diákokból tomboló vadállatok, és nincs senki, aki túlélné, hogy lejegyezhesse.
       - Akkor jól tippeltem. Hányni is fogsz? Csak mert akkor én is fogok, és kurva sokat ebédeltem, nem lesz kellemes. - a kezem már a combom felé is vándorol, belemarkolok a húsba, és újabb vonalakat húzok bele a körmömmel - Bár reggel úgyis fogunk egymás gyilkolása után. Egy jó hányás mindig aktuális, asszem.
       Kurvára nem, de ha valaki annyit zabál össze-vissza, mint egy vérfarkas, sajnos megesik. Nem mindig friss a hús, nem mindig bírjuk elviselni a tudatot, hogy esetleg még életben volt, amikor belekóstoltunk, és főleg, annyi szag és íz keveredik egybe, amit az emberi test nem szeret tolerálni. Izmok, csontok, vér, belek, genny, testnedvek - ezek mind szereplenek az étlapon, és ugyan kurvára szeretném azt hinni, hogy szofisztikált, kiművelt ízléssel bíró ragadozó vagyok, egy nagy faszt. Ha eluralkodik rajtunk a hisztéria, mindent megeszünk, ami mozog és utolérhető.
        - Valamennyi akad, de nem fogjuk kihúzni vele. - odarúgom a táskámat, amiben még valamennyi maradék van az ebédről, de nem vesződtem sokat a becsomagolásával, szóval mehetett a könyveimre is, de ki nem szarja le - Hát ezzel én is kurvára így vagyok. Figyelj, ha le tudsz törni belőlem egy darabot, meg is érdemlem. De akkor fordítva is.
        Felé mutatom a véresre kapart lábaimat, és rögtön újabb késztetést érzek arra, hogy harapni kezdjek, tépni és marcangolni... Így inkább csak lehajtom a fejem rájuk, és lenyalom azt a halvány kis vérpatakot, amit az imént serkentettem belőle. Remeg egy kicsit a vállam, és utálom, hogy ilyen perverz módon kell kielégítenem a hülye igényeimet, de nincs más. Az ujjaim a padlón szaladgálnak, a körmeim sorban törnek be, nagy részük amúgy is csonk a rágás miatt. Éhes szemekkel pillantok fel újra a lányra, és nagyot nyelek.
        - Most valahogy még szarabb, mint eddig. Volt kin levezetni, de ide mégsem hozhattam uzsinak... - Mattre gondolok, és arra, sejti e vajon, miért nem dugunk ma éjszaka - Azért elég nagy kibaszás, hogy be leszünk zárva. Te is mindig ilyen fosul viseled, vagy van valami a levegőben?
        Azon túl, hogy kezdek kifordulni önmagamból, és ez élénk tünetekben mutatkozik meg, egész szimpatikus a lány - már amennyire mi egymásnak azok tudunk lenni, abban a tudatban, hogy magunkkal sem könnyű együtt létezni. Bele kell továbbá kalkulálni azt is, hogy órákon belül ordas kurva nagy farkasok leszünk, akik egymásnak fognak esni, és kérdés, ki és hány darabban ússza meg a privát partit... A falnak csapom a fejem, mert zúgni kezdett a fájdalomtól, a vér távoli, erősödő suttogása közelebb kúszik hozzám. Lekeverek egy kurva nagy pofont magamnak, de a keletkező vért véletlenül sem köpöm ki, csak koncentrálok, hogy egyelőre ez kielégítsen, és még legalább ne most vessem rá magam, ha már ilyen szépen elbeszélgetünk.
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 01. 02. - 01:11:05
Az oldal 0.068 másodperc alatt készült el 36 lekéréssel.