+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Eltávozottak kincsei
| | | |-+  Louise Lott (Moderátor: Louise Lott)
| | | | |-+  Nagy szájak találkája...
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Nagy szájak találkája...  (Megtekintve 3106 alkalommal)

Louise Lott
[Topiktulaj]
*****


♦ VII. Hollóhát ♦ Prefektus ♦ "Cinkemadár"

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2015. 08. 17. - 00:57:50 »
+2

Louise hálószobája
                                                                                                              ...avagy Balmoral fecseg.
Naplózva


Louise Lott
[Topiktulaj]
*****


♦ VII. Hollóhát ♦ Prefektus ♦ "Cinkemadár"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2015. 08. 18. - 19:37:45 »
+2

Minerva Balmoral

♦♦♦

+16
Az utolsó pillanatra hagytam szokás szerint a rendrakást, de az eddigiekkel szemben annyi előnyöm volt, hogy a szobámban lévő kupleráj egy pálcaintésembe került.
Elégedetten huppantam le a székembe, hogy ameddig Minnie nem érkezik meg, még olvassak kicsit a jövő évi Bájital tankönyvből. Nem ártott a felkészülés, na meg amúgy is kíváncsi voltam, hogy miket fogunk venni. Minél hátrébb volt egy bájital annál nehezebb volt elkészíteni, és annál érdekesebbnek találtam. Az pedig kifejezetten tetszett, hogy elég sok gyógyításban alkalmazott főzetet fogunk venni. Kezdetem ugyanis látni magam előtt valamiféle jövőképet, ami szorosan kapcsolódott a gyógyításhoz. Bár orvosnak, vagy medimágusnak túl türelmetlen és bunkó lettem volna, a kutatás gondolata izgatott már egy ideje. Nyomot akartam hagyni, és hol lehetne jobban, ha nem a gyógyítás terén. Nem annyira az emberek érdekeltek, mint az új dolgok megismerései.
Apropó új dolgok. Már alig vártam, hogy végre önmagamra nem jellemző módon fecseghessek. Baszki rengeteg dolgon járt az agyam mostanában és egyre inkább úgy tűnt sem a dugó-szeánszok Owennel, sem a magamban való morfondírozás nem segített. Ezért is kaptam az alkalmon, amikor Minerva felhozta, hogy tartsunk egy ilyen bugyuta csajos estét. Ha volt két marhára nem tipikus csajos estére való lány, akkor azok mi voltunk. Valamilyen szinten már előre felizgatott a dolog és féltem is attól, hogy Balmoral majd kinyitja a száját és a megszokott közömbösségével bejelenti, hogy egy közönséges picsa vagyok, de hát, ami igaz, az igaz. Mostanában pedig, ha valamiből, akkor a szexből biztosan kivettem a részem. Más kérdés, hogy emellett még mindig egy idegroncs voltam, és az önbizalmam kergettem egy olyan versenyben, ahol már tavaly szeptember óta vesztésre álltam. De komolyan, ez más kérdés.
A csöngőre felkaptam a fejem, és áldottam Balmoral kicsiny koponyáját, amiért nem a hopphálózaton keresztül jött. Mostanában pattanásig feszültek itthon az indulatok, ami alaposan megviselt, de még tartottam magam az elhatározásomhoz. A Maxes este óta viszont anyám semmi féle képpen nem volt hajlandó a varázsvilágról beszélni, vagy hallgatni, vagy egyáltalán elismerni a létezését. Egyre aggasztóbb volt, de már csak két hete kellett kibekkelnem a vonat indulásáig, ami négy hónaphoz képest semmiségnek tűnt.
Leódalogtam a lépcsőn, és szélesre tártam a bejárati ajtót drága barátosném előtt.
- Balmoral – húztam vigyorra a szám, majd színpadiasan intettem és arrébb álltam az útból. – Kerülj beljebb, már alig vártam, hogy vére ideérj – forgattam meg a szemem, csak, hogy érezze a törődést, de azért a mosolyom töretlen maradt. Uccu neki, adjunk annak a csajos estének!
Naplózva


Minerva E. Balmoral
Eltávozott karakter.
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2015. 08. 18. - 23:04:48 »
+2


Louise Lott

Mikor azt hiszem, engem már nem lehet meglepni semmivel, ott találom magam Louise Lott ajtaja előtt, oldalamon egy csinosan összepakolt csomaggal, és persze a szórakoztató szándékkal, miszerint itt most csajbuli következik be, párna párnán nem marad. Kíváncsian pillantok fel a homlokzatra, és habár nagyon lelkesítő lenne, ha hirtelen tanúbizonyságot tennék az építészeti érdeklődésről, a helyzet tulajdonképp az, hogy ötletem sincs, mi következik majd. Voltam már efféle szeánszokon, de azért nem vagyok épp gyakori vendégük, és a levelemben felvetett lehetőség, miszerint mi is tartsunk egyet, elsőre csak vicc volt. Most mégis komolyan gondolom, elvégre az ember nem jelenik meg mások küszöbén komplett pizsamával és dugi borral, ha nem gondolja komolyan.
- Csajbuli lesz? – kérdezte vigyorogva az öcsém, amikor elindultam. – Kifestitek egymás körmét, begöndörítitek egymás haját és cukorkát esztek?
- Túl sok Disney, túl kevés fantázia! – szólt a végszavam, de az emlék hatására én is mosolyogni kezdek. Bizarr elképzelni is ezeket az elfoglaltságokat, elvégre ez a legkevésbé sem jellemző ránk, de tény, egy igazán jó, korlátok nélküli kibeszélés már nagyon hiányzott. Ugyan levelezünk, ahogy jól nevelt hölgyekhez illik, de az mégsem ugyanaz, és őszintén szólva nagyon szívesen meghallgatnám, hol tart aktuálisan a Redway-akta. Gyanítom, ezzel így vannak sokan mások is, de mégis enyém a megtiszteltetés, hogy láthatom Louise esetleges zavarát, mikor újra szóba kerül az úriember.
- Helló, Lott! – emelem meg a kalapom – Tudod, egy varázsló sohasem késik, sohasem jön korán, mindig pontosan akkor érkezik, amikor érkeznie kell.
Vigyorogva lépek be mellette, a ház pont olyan, amilyen bölcsőt képzeltem Louisenak, így adózom néhány néma másodperccel a gyönyörködésnek. Mikor azonban kezdene elhúzni mellettem a pillanat varázsa, visszafordulok drága jó vendéglátómhoz.
- Hoztam körömlakkot, meg cuki csajos magazinokat, és persze megnézhetjük egymás horoszkópját…! – gúnyos grimasz, csak ügyesen – És ha magadhoz tértél a gyönyörtől, bort és csokoládét. Valahogy úgy érzem, ez utóbbi lesz a győztes.
Felballagunk a lépcsőn, és én már érzem, hogy igen élvezetes óráknak nézünk elébe – sok minden van, amit nem árultam el Louisenak, vagy a kényes felhang, vagy amiatt, mert nehéz szembenéznem vele. A szobájába érve rövid körutat tartok, mosolyogva a gondolaton, hogy hány férfi szeretne ide eljutni, és milyen fájdalmasan kevesen tudják a módját. Megcsodálom a részleteket, a rendet, amit nálam soha, szökő évente sem lehet találni, végül pedig megállapodom a helyiség közepén, és leteszem az alaposan kitömött táskát.
- Befonjuk előbb a hajadat, vagy kezdjük a borral? Viszont ígérd meg, hogy párnacsatázni csak akkor fogunk, ha magasztosabb cél érdekében történik, teszem azt, Redway a gardróbban bujkál.
Nem titkoltam előtte igazán, hogy szimpatikusnak tartottam Owent, habár igazán részleteket nem tudtam, tehát komplett érvrendszer nélkül indulnék egy olyan csatába, ahol meg akarom győzni az igazamról. Mielőtt azonban nagyon fölényben érezhetném magam, beugrik a saját témám, amellyel igen jó eséllyel az arcomat egy paradicsomhoz hasonlatossá tenni, így ez egyből ugrott is.
- Oké, viszont ezúttal nekem is lesz valami, ami, nos… nem jellemző rám, Lott. Előrebocsájtom, kiröhöghetsz érte, sőt, kiröhögheted a fonási technikámat is, de a pizsamámat soha.
Nagyot kacsintva tolom odébb az utazáshoz használt csomagot, és kényelmesen nekidőlve várom a legfurcsább, mégis, legizgalmasabb pizsamaparti kezdetét.

Naplózva

Louise Lott
[Topiktulaj]
*****


♦ VII. Hollóhát ♦ Prefektus ♦ "Cinkemadár"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2015. 08. 19. - 00:01:18 »
+2

Minerva Balmoral

♦♦♦

- Helló, Lott! – üdvözöl Minerva hasonszőrű izgatottsággal. – Tudod, egy varázsló sohasem késik, sohasem jön korán, mindig pontosan akkor érkezik, amikor érkeznie kell – fárad be a neki szánt helyen fölényesen, ahogy azt szokta, majd vizslatni kezdi a házat. Marhára örülök neki, hogy anyáék nem hallották a varázslókról szóló kommentet, mert azzal lehet, hogy egy kisebb családi botrány robbant volna ki, amit igyekeztem minden áron elkerülni.
- Tudom, nem kötöd magad olyan halandó gyarlóságokhoz, mint az idő – forgattam meg a szemem, ahogy kirévedt a bámulásból. A fagyos hangulat miatt nem éreztem szükségét Minerva bemutatásának. Jobb a békesség alapon. – Ami mellesleg a negyedik dimenziónak számít, bár, ahogy vesszük – teszem még hozzá, mielőtt folytatná.
- Hoztam körömlakkot, meg cuki csajos magazinokat, és persze megnézhetjük egymás horoszkópját…! – Majdnem felnevetek. Mondhatni egyik sem lett volna szörnyű, na de azért Minervával… Mintha a pókoknak azt mondanád, hogy mostantól kiskacsák. Jó vicc. – És ha magadhoz tértél a gyönyörtől, bort és csokoládét. Valahogy úgy érzem, ez utóbbi lesz a győztes.
- Hát, mit ne mondjak, lehet, hogy át kéne venned az új Jóslástan tanártól a tárgyat – mondom neki lesajnálón, ahogy nekiállok szedni a fokokat. – Lenyűgözőek a képességeid.
Azért ez már valahogy közelebb áll hozzánk. Amolyan rohadt őszinte kibeszélősdi meg egy kis bor, hogyha valamelyikünk nyelve mégsem akarna megeredni. Belököm a szobám ajtaját, és hagyom, hogy Balmoral egy kicsit elidőzzön a részleteken.
- Befonjuk előbb a hajadat, vagy kezdjük a borral? Viszont ígérd meg, hogy párnacsatázni csak akkor fogunk, ha magasztosabb cél érdekében történik, teszem azt, Redway a gardróbban bujkál. – Felnevetek az ötletre, bár annyira nem is lenne szürreális. Amennyit mostanában Owen leledzik a szobámban…
- Lekésted, három napja itt volt – mondom neki vigyorogva, majd gondosan becsukom az ajtót. – Szóval ígérem nem fogunk párnacsatázni – nyugtatom meg nagy lelkesen, majd felveszem a pálcám a fotelemből, amin az előbb ültem. – Na, mutasd azt a bort! Remélem nem zavar, ha poharat nem hozok. Kicsit rontaná az élményt – mondom neki, majd egy egyszerű bűbájjal dúgótlanítom az üveget. – Mit szólnál, ha kiülnénk az erkélyre? – bökök a fejemmel az ajtó felé, aminek a fél szárnya nyitva van, hogy bejöhessen a hűvös nyári levegő. – Van néhány dolog, amit szívesen elmesélnék – vágok bele a közepébe a tőlem megszokott türelmetlenséggel, majd meg is indulok a kis erkély felé.
- Oké, viszont ezúttal nekem is lesz valami, ami, nos… nem jellemző rám, Lott. Előrebocsájtom, kiröhöghetsz érte, sőt, kiröhögheted a fonási technikámat is, de a pizsamámat soha – mondja vészesen komolyan Balmoral, mire azért egy kis kacagás kiszakad.
- Miért? Potter ugrál rajta körbe és teli van szívecskékkel, mint a kis griffendéles szíved? – kérdezem tőle, majd kilibbenek a kicsinyke erkélyre. Tényleg nem nagy, csak két kényelmes fotel van rajta, meg a sarokban egy vízipipa és néhány itt felejtett könyv. Lehuppanok a szőrmés takaróval félig letakart fotelbe, majd Minnie felé emelve koccintok és belekóstolok a borba. Dugiborhoz képest egész jó. Nem lepne meg, ha a szüleitől nyúlta volna. – Halljuk, mi az a dolog, ami nem jellemző rád, Minnie – nézek rá, és várom a folytatást. Marha kíváncsi vagyok, mi mondani valója van. Ráadásul azért is izgatott vagyok, hogy vajon őt mi érdekli majd. – Aztán elmesélem széltében és hosszában Redway hány centi – kacsintok rá vigyorogva.
Naplózva


Minerva E. Balmoral
Eltávozott karakter.
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2015. 08. 19. - 00:31:14 »
+2


Louise Lott

- Azt mondod, lekéstem? – biggyesztem látványosan az ajkaimat – A fenébe, pedig érdekelt volna, igaz e, amit mesélnek a… bűbájos képességeiről, de azt hiszem, be kell érnem az elmélettel.
Követem a szoba gazdáját az erkélyre, ahol rögtön kiszúrok pár olyan részletet, amely minden estének remek kelléke lehet. Helyet foglalok Louiseval szemben, elegánsan koccintunk, aztán lelkesen le is küldöm az első kortyot. Ami az illeti, valahol középen helyezkedhet el a ranglétrán, ami nagyjából az elfogadhatónak minősíthető – őszintén remélem, hogy csak ennél jobb értékelések repkednek majd a mai estén, akárki is lesz ezek alanya. Ugyan nem időztünk sokáig bent, a számomra talán enyhén, az idő múlásával azonosan kényelmetlenné váló körülmények épp ideálisak arra, hogy habozva bár, de belekezdjek neki abba a bizonyosba.
- Elég sok pizsamát láthattál már, ha ez felmerülhet, mint lehetőség, de majd meglátod! – újabb korty, újabb mosoly – Oké, izé… találkoztam valakivel. Tudom, hihetetlenül páratlan esemény, elvégre azért ezt híresztelték sokan és sokféleképp már rólam korábban is, de ez meglehetősen különleges dolog.
Felhúzom a lábam, törökülésbe helyezkedem, és a biztonság kedvéért iszom még egy kicsit, amolyan szíverősítőnek, felkészülve Louise esetleges kritikájára, ami talán csípős, de jogos.
- Rendben, igyekszem felesleges részletek nélkül előadni a dolgot, főleg, mert nagyon is érdekel, mit és hogy mértetek le Redwayon és Redwayon belül – szóval találkoztam egy férfival az egyik kocsmázós eventen, mikor Greget támogattam. Csináltam róla néhány képet, amíg gitározott, aztán leültünk beszélgetni, megmentett egy részeg baromtól, hazacipeltük drága öcsémet, aztán metróztunk – még mielőtt közbeszólnál, igen, egészségtelen és perverz dolog ennyire élvezni a metrót, haladjunk – aztán felültünk egy óriáskerékre, ami megállt alattunk.
Szinte hihetetlen, hogy ez egy lélegzettel mind kijött belőlem, méghozzá kellemetlen botlás nélkül. Zavartan ugyan félrepillantok időnként, de ezt valahol meg is követeli a történet, és végül is nem karakteridegen ilyen kontextusba helyezve. Míg Louise önmagát meg nem hazudtoló válaszát hallgatom, ismét remek társaságra találok az üvegben, ami így, a sokadik korty után jóval kevésbé hagy maga után kívánnivalót.
- Oké, ez eddig még semmi, - folytatom egy sóhajtással – finoman megemlítettem neki, hogy ha annyira sürgős megkapnia a képeket, jöjjön utánam Párizsba. És ott volt, csak úgy hirtelen a semmiből!
Ezen a ponton élénk, látványos gesztikulációval körítve regélem el neki a vacsorát, aminek keretein belül a francia gasztronómia és én látványos győzelmet arattunk, a táncot az esőben, végül persze elérkezem ahhoz a részlethez, amely fölött nem kell a történt megérthetősége miatt könnyedén átlibbenni.
- … Louise, te is tudod, hogy Minnie Balmoral nem kap frászt egy férfi felsőtesttől. Sőt, reggelire fogyasztja őket, kiskanállal, narancslével, vagy könnyű esti nassként olvasáshoz. De azt hiszem, én még életemben ennyire nem jöttem zavarba egy férfitól, alsónadrágban. Az egész csak azért lehetett, mert megijedtem, hogy megtalálja a pálcámat, ehelyett én ijedtem meg az… övétől.
Rendben, ezt a poént már el kellett engednem, ha nem mondom ki hangosan, ugyanúgy áthallásosan billeg a mondat végén. Elgondolkozva kortyolok ismét, mosolyogva figyelem a mondjuk ki, magunkban persze, barátnőmet, és azon pörögtem, vajon őt is meglepték e a dolgok annyira, mint engem azóta is?
Naplózva

Louise Lott
[Topiktulaj]
*****


♦ VII. Hollóhát ♦ Prefektus ♦ "Cinkemadár"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2015. 08. 20. - 21:05:23 »
+2

Minerva Balmoral

♦♦♦

- Elég sok pizsamát láthattál már, ha ez felmerülhet, mint lehetőség, de majd meglátod! – telepedik le mellém Minnie, majd elveszi és beleiszik a felé nyújtott borosüvegbe.
- Pizsamát? – morfondírozok el, majd vigyorra húzom a szám. – Maximum a szobatársaimét. A többi ember, akivel éjszakáztam inkább az Ádámkosztümöt preferálta – mondom neki őszintén. Mert hát a lányokon kívül nem kifejezetten sok pizsamás emberrel aludtam együtt. Bár az alvás amúgy sem volt fő tevékenysége az olyan estéknek. Minden esetre nem húztam tovább a szót, mert igenis fúrta az oldalam a kíváncsiság, hogy vajon Minerva mégis miről akar beszámolni eme becses estén.
– Oké, izé… találkoztam valakivel. Tudom, hihetetlenül páratlan esemény, elvégre azért ezt híresztelték sokan és sokféleképp már rólam korábban is, de ez meglehetősen különleges dolog – kezdte és felhúzta a lábait. Nem szóltam közbe, csak én is felhúztam az egyik lábam és csendesen vártam, hogy folytassa. Meglehetősen nagy volt a pofám, de azért nem akaródzott mindig kinyitni, főleg ha nem is volt rá okom. Minnie-nek meg aztán pláne nem kell attól tartania, hogy szándékosan egrecíroztatnám, elvégre egészen kedveltem a nagy ló fejét. - Rendben, igyekszem felesleges részletek nélkül előadni a dolgot, főleg, mert nagyon is érdekel, mit és hogy mértetek le Redwayen és Redwayen belül. – szóval találkoztam egy férfival az egyik kocsmázós eventen, mikor Greget támogattam. Csináltam róla néhány képet, amíg gitározott, aztán leültünk beszélgetni, megmentett egy részeg baromtól, hazacipeltük drága öcsémet, aztán metróztunk – még mielőtt közbeszólnál, igen, egészségtelen és perverz dolog ennyire élvezni a metrót, haladjunk – aztán felültünk egy óriáskerékre, ami megállt alattunk.
- Baszki, de utálom az óriáskerekeket – jegyeztem meg mellékesen, mielőtt a lényegre tértem volna. – Egészen pontosan mit is élveztél annyira a metrón? Ha azt mondod, ott dugtatok az egyik kocsiban, lepetézek – vigyorodtam el kajánul. Azért ahhoz még Balmoralt is kevésnek tartottam, hogy egy ilyet pofa nélkül megcsináljon.
- Oké, ez eddig még semmi, finoman megemlítettem neki, hogy ha annyira sürgős megkapnia a képeket, jöjjön utánam Párizsba. És ott volt, csak úgy hirtelen a semmiből!
- Ki ez baszki, valami szuperhős? – vágtam közbe, de Minerva folytatta tovább a nyálgombócos kis estéjük kibontakozásával. A bamba vigyor meg asszem marhára nem volt ránk jellemző, de mégis ott éktelenkedett mindkettőnk arcán. Mi romantikusok? Ergya még a feltételezés is, de azért már kíváncsi voltam mi lett a vége.
-  … Louise, te is tudod, hogy Minnie Balmoral nem kap frászt egy férfi felsőtesttől. Sőt, reggelire fogyasztja őket, kiskanállal, narancslével, vagy könnyű esti nassként olvasáshoz. De azt hiszem, én még életemben ennyire nem jöttem zavarba egy férfitól, alsónadrágban. Az egész csak azért lehetett, mert megijedtem, hogy megtalálja a pálcámat, ehelyett én ijedtem meg az… övétől.
- Ne szívass már, mondd el a lényeget! – kaptam az alkalmon, hogy Minerva végre levegőt vett. – Lefeküdtél vele, vagy marad ennyiben a csöpögős párizsi éjszakátok? Ha? Ha? Ha? – dőltem egészen közel hozzá és kivettem az üveget a kezéből, hogy én is ihassak végre emberesen. – Aztán elmesélheted azt is, hogy miféle pálcától ijedtél meg – forgattam meg a szemem. Azért nem voltak olyan ritkák a varázslók, ha esetleg nem a viccesebb pálcától ijedt volna be nagyszájú barátném. Bár az kevésbé lenne izgalmas sztori.


Naplózva


Minerva E. Balmoral
Eltávozott karakter.
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2015. 08. 21. - 02:23:18 »
+3

Louise Lott

+16
Ugyan nagyon jól szórakozom Louise kéretlen kommentárjain, szaladok és rohanok a történet dramaturgiájával, minél hamarabb jöhessen az a konklúzió, amely tulajdonképp azóta is feszegeti a problémákat megoldó képességem határait, elvégre nem jutok vele semmire.
- Louise, én… oké, tessék! – a kezébe nyomom az üveget, jobb, ha iszik, mielőtt kész tények elé állítom – Ott álltunk a fürdőszobában, és a dolog vége az lett, hogy bevitt a hálószobába, és akkor frászt kaptam. Nem a szokásos, jaj mi lesz, ha nincs nálam gumi, vagy jaj mi lesz, ha valaki ránk találná nyitni az ajtót félelem volt, hanem… én még nem feküdtem le senkivel.
Oda se merek pillantani, az arcomon lifeg egy meglehetősen zavart vigyor, ez ugyanis egyike volt azon eszmefuttatásoknak, amelyeket nem a leglelkesebben osztok meg, még ilyen közeli barátokkal sem. Szinte hallani vélem, ahogy egy világ zuhan össze a hátam mögött, olyan emberek bámulnak rám a romjai között, akik szentül meg voltak győződve az ellenkezőjéről, és persze azok, akik szerettek ezzel dicsekedni… nos, el kell ismernem, ez a legkevésbé valószerű forgatókönyvek egyike valakiről, akivel kapcsolatban az általános szemlélet azt tartja, már végigtáncolta a négy ház arra érdemes lovagjait, és bizonyos hangok szerint hölgyeit is. Megvolt rá az okom, hogy ne tegyem, de mivel szeretem az intim témákat magamban kezelni, erről más nem értesült.
- Teljesen mindegy, mit mondanak, nem találtam meg azt a valakit, akivel úgy gondoltam, hogy van értelme. – néztem vissza zavartan – Igazából fogalmam sincs, mire várok, elvégre nagyjából annyira hiszek a klasszikus szerelemben, mint abban, hogy most elvágtat egy daliás herceg az erkély alatt, de mégis… félek ettől az egésztől. Nem kellene, sokszor voltam már nagyon közel hozzá, húzzuk alá a közelt és a sokszort, de ennyire még sosem akartam és rettegtem egyszerre.
A hajamat piszkálom, álmodozva játszom a tincsek végével, és próbálom legalább magamban helyretenni az események láncolatát – Párizs ezúttal több olyan dolgot is hozott az életembe, amelyről nem gondoltam volna, hogy ekkor és így történik meg. Kontrollálhatatlan érzelmek, kicsapongó hangulatok, és persze a határok villámszerű morzsolódása. Mi tagadás, sűrű nyaram volt.
- Te voltál már ilyen helyzetben? – sóhajtom – Vagy nálad hogy zajlott ez az egész? Vagy teljesen megőrültem, hogy félek kiadni magamat, félek, hogy átszaladok egy ponton, és aztán pont olyan ártatlan, álmodozó idióta leszek, mint a szerelemben nyakig pancsoló tini lányok? Ááá, Lou, annyival könnyebb nem érezni semmit, csak mosolyogni, nevetni a hülye vicceken, táncolni szépen, de aztán ez most…! Ez most más. Érezted már azt valakivel kapcsolatban, hogy kiráz a hideg, de egyszerre jólesően és borzongatóan, és te szeretnéd a kezedben tartani fegyvered, de az most semmit nem ér, mert saját magad ellen kell fordítanod?
Naplózva

Louise Lott
[Topiktulaj]
*****


♦ VII. Hollóhát ♦ Prefektus ♦ "Cinkemadár"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2015. 09. 07. - 21:13:32 »
+2

Minerva Balmoral

♦♦♦

Már az is gyanús volt, ahogy Balmoral a kezembe nyomta az öveget, önmagához képest önfeláldozóan, a grimasztól meg a képén egyre jobban rápörögtem az egész mondanivalójára.
- Ott álltunk a fürdőszobában, és a dolog vége az lett, hogy bevitt a hálószobába, és akkor frászt kaptam. Nem a szokásos, jaj mi lesz, ha nincs nálam gumi, vagy jaj mi lesz, ha valaki ránk találná nyitni az ajtót félelem volt, hanem… én még nem feküdtem le senkivel.
- Hoppá – csúszott ki a számon meggondolatlanul. Hát erre aztán nem számítottam. Azt gondoltam, hogy a könyvtáros sztorik nem voltak igazak, amiket fél füllel hallottam, meg azért a kis mardekáros fiú meséje is sántított nekem, amivel a Nagyteremben hencegett, de hogy Minnie soha, senkivel. – Nem mondom, megtanulhattam volna már, hogy ne adjak a pletykákra, de azért bamm! – fejeztem be még mindig kerekre nyílt szemmel a mondatot. Rólam aztán keringtek olyan pletykák, hogy még az én fülemet is bántotta az az elmevesztett perverzség, ami jellemezte ezeket. Na, de azért volt, ami igaz volt. – Baszki semmi sem igaz abból, amit összehordanak? Fene a világba, hogy az ember már a pletykákban sem hihet – forgattam meg a szemem, és vártam, hogy Minerva folytassa. Hát, esküszöm magam előtt láttam megismétlődni a két évvel ezelőtti jelentet, amikor rájöttem, hogy James szája sem a nőitől nagy. Azért lassan el kell gondolkoznom azon, hogy valóban megvetni való-e, hogy rólam kevesebb a pletyka, mint az igaz történetek kiszínesítve. Elhúztam a szám a gondolatra, de azért nem tulajdonítottam ennek nagyobb jelentőséget.
- Teljesen mindegy, mit mondanak, nem találtam meg azt a valakit, akivel úgy gondoltam, hogy van értelme. Igazából fogalmam sincs, mire várok, elvégre nagyjából annyira hiszek a klasszikus szerelemben, mint abban, hogy most elvágtat egy daliás herceg az erkély alatt, de mégis… félek ettől az egésztől. Nem kellene, sokszor voltam már nagyon közel hozzá, húzzuk alá a közelt és a sokszort, de ennyire még sosem akartam és rettegtem egyszerre.
Feljebb toltam magam a székben, és lecuppantam a borosüvegről, de a válasszal még vártam egy kicsit, végig akarom gondolni, hogy értelmes tanácsot adhassak drága Balmoral barátnőmnek, akinek úgy tűnik, a morálja mégis csak a helyén van. Valamint az is elkezdi fúrni az oldalam, hogy vajon mikor léptem elő a szüzek védőszentjévé. Először Wolf, aztán Cael, most meg Minerva is. Szépen gyűlik a rakás.
- Te voltál már ilyen helyzetben? – sóhajtja közbe Balmoral, még mielőtt válaszolhatnék. - Vagy nálad hogy zajlott ez az egész? Vagy teljesen megőrültem, hogy félek kiadni magamat, félek, hogy átszaladok egy ponton, és aztán pont olyan ártatlan, álmodozó idióta leszek, mint a szerelemben nyakig pancsoló tini lányok? Ááá, Lou, annyival könnyebb nem érezni semmit, csak mosolyogni, nevetni a hülye vicceken, táncolni szépen, de aztán ez most…! Ez most más. Érezted már azt valakivel kapcsolatban, hogy kiráz a hideg, de egyszerre jólesően és borzongatóan, és te szeretnéd a kezedben tartani fegyvered, de az most semmit nem ér, mert saját magad ellen kell fordítanod? – Minerva őrült zagyvasága minden bizarr dolog ellenére kerek egésszé állt össze a fejemben szinte rögtön. Amire jól meg is húztam az üveget, majd megráztam a fejem.
- Nem – feleltem neki egyszerűen. – De szeretném, néha. Néha irigyelem azokat az embereket, akik ezt így meg tudják élni – fordulok felé és jelentőségteljesen rámeredek. Tudja csak, hogy róla van szó. – Fele annyira sem vagy érzelmi nulla, mint én Balmoral, szóval, ha így érzed, az csak jó lehet, nem mondom, kapsz majd tőlem két pofont, ha elcsitrisedsz, de azon kívül… – vonom meg a vállam. – A szextől meg nem éri meg parázni, lelövöm a poént: még a legjobb sem ér fel az illúzióiddal – mondom neki szintén csak kegyetlenül őszintén. – Nem azt mondom, tudod, hogy szeretem a szexet, de ne misztifikáld túl, ha rágerjedsz erre a fazonra, hát adjál neki – kacsintok felé, majd újabbat kortyolok a bórból, ami kezd ütemesen fogyni. – A hideg meg mostanában jó sokszor kirázott. Majd mesélek neked Shafiq-ről, ha túljutottunk a dilemmádon, meg, ha végre beavatsz, hogy mitől is olyan különleges ez a szuperhősöd – mosolyogok rá a szokottnál kedvesebben. – Redway meg – forgatom meg a szemem játékosan. – Hát, ő meg még mindig Redway. Mostanában néha megfordult nálam – közlöm vele ízelítőnek. Ha valakivel, hát Owennel tényleg érdemes volt összejárni.

Naplózva


Minerva E. Balmoral
Eltávozott karakter.
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2015. 09. 10. - 17:12:50 »
+2


Louise Lott

+16

Mindig imádtam hallgatni a sztorikat magamról: kivel, hol, hányszor, milyen pózban… lehet, hogy eleinte még zavart is, olykor megfenyegettem a történet egyéb szereplőit, hogy kerüljenek el a jövőben, ha nem akarják, hogy valami sokkal fájdalmasabb emlékkel bővüljön esetleges közös pályafutásunk, aztán egy pontnál meguntam, nihilben támaszkodva elengedtem magam mellett a rémségek kavargását. Mostanra nem nagyon maradt olyan sztori, aminek valamilyen változatával ne találkoztam volna, és megszoktam őket annyira, hogy már szórakoztatóak legyenek: a mardekáros évfolyamtársaimmal a seprűtárolóban (látta valaki valaha, milyen kicsi ott a hely egy orgiára?), egy elég ismert hugrabugossal a tiltott rengetegben (nem lenne kényelmetlen?), esetleg a háztársaimmal a prefektusi fürdőben…? Kevés dolog lep meg. Arra mindenesetre jó volt, hogy rájöjjek, sokunk népszerűsége mögött rejlenek érdekes vonások a sötétben, és persze a hírek jó része nem igaz. Ha most drága barátnőmre nézek, róla is biztosan fel tudnék sorolni kapásból négy-öt olyan történetet, amelyben nagyítóval kellene hajkurászni a valóságot.
- Miért, gondolod, hogy ez nem az önzőség fizikai megmutatkozása? – kérdezem a kezemet bámulva, miközben érzem, hogy a bor végre dolgozni kezd bennem – Az anyám felpofozott, mikor egyszer elmondtam neki, hogy tetszik valaki. Ki a franc üt meg egy öt éves gyereket ilyenért? Aztán kijelentette, hogy az első ember nyilván megalapozza a karrieremet, mint kurva. Persze, tudom, mekkora faszság ez, főleg tőle, de eléggé el tudja rontani a hangulatot, ha eszedbe jut… na jó, szerintem az első pofont ki is oszthatod, utálok erről beszélni, mint valami kiszolgáltatott kis nyomorult.
Louise kacsintása mindig szórakoztató – órákig el tudnám nézni a kis gesztust, ami sokat ígér, esetünkben további izgalmas témák megtárgyalását. Utalást tesz egy Shafiq nevű alakról, aztán persze magáról Owenről, és mindkettő bőven jobban hangzik már most, mint elképzelni tudnám.
- Gondolkodj a pikáns részletek megfogalmazásán, kedvesem, mert mindjárt te következel… - vigyorgok rá, kissé talán komiszabban, mint máskor – Ez a férfi… belát a trükkjeim mögé. Illetve, belátott, mert mellette eszemben sincs játszani… és ez baromi ijesztő. Nem is tudom, mikor volt ilyen utoljára, hogy ennyire… igazi legyen minden, és ne kelljen egyik vagy másik gondolatomat cenzúráznom. Van benne valami sötét, mély parázslás, ami hasonló ahhoz, amit én is olyan gondosan rejtegetek, az a fajta, amikor tudod, hogy a másik félszavakból, ki sem mondott foszlányokból felépíti azt a világot, amiben közös nyelvet beszéltek, nincs mitől félni, és minden rendben van. Jesszus, Lou, jöhet a második pofon is, főleg, mert mi tudjuk a legjobban, hogy soha, a legnagyobb nyugalomban sincs olyan, hogy minden rendben, és én mégis ezt érzem….! Mi a fenét kezdjek ezzel?

Spontán kiráz a hideg, meg a rémület, hogy már megint eljárt a szám egy ilyen dologgal kapcsolatban: mostanában úgy látszik, az önkontrolom számlájára iszom. Nem valami kecsegtető lehetőség ez, idegesen ki is halászom a zsebemből az öngyújtómat és a cigit, aztán bocsánatkérően az erkély tulajdonosára nézek, felé is nyújtva a dobozt, hátha osztozni akar a második káros szenvedélyben is ma este.
- De egyébként is, mindegy, mit gondolok. – gyújtok rá – Willow mugli, én boszorkány, és ez nem valami magasabb mágikus faszság miatt probléma, hanem mert én be leszek zárva az iskolába, ő meg… élni fogja az életét, ahogy a normális emberek. Mi meg nem vagyunk azok, én legalábbis biztosan nem. Milyen szerencsétlen már, hogy valaki tudja, mire és hogy kell gumit húzni, aztán meg... na de legalább neked nincs ilyen problémád Owennel. Együtt vagytok? Már értem ezt a szó kényelmesen előnyös barátság értelmezésében. Na és Shafiq...? Mostanában aranyvérűekkel mulatsz?
Naplózva

Louise Lott
[Topiktulaj]
*****


♦ VII. Hollóhát ♦ Prefektus ♦ "Cinkemadár"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2015. 10. 09. - 22:35:31 »
+1

Minerva Balmoral

♦♦♦

"A hazugság a gyöngék fegyvere."

♦♦♦

+16
Ütemesen iszom a bort miközben Minerva költői túlzásait hallgatom a fazonról, akit halálra akar nyalogatni. Mindazonáltal irigykedem is egy kicsit. Velem ez tényleg sosem fog megtörténni. Hiába hányja magából a romantikus képeket, tudom, hogy bennem ez nincs meg. Az utolsó kérdése ismét ösztökél arra, hogy jól megrántsam az üveget. Mit kezdjen ezzel? Hát, kurva jó embertől kérdezi.
- Őszintén? – kérdeztem és a hüvelykujjammal elkezdtem kőrözni a borosüveg tetején. – Én primitív módon elvinném egy körre a fickót. Amúgy meg, ha tényleg ennyire levett a lábadról, miért nem adsz neki egy esélyt? Mit gondolsz, mi sülne ki belőle? – kérdezem tőle, majd megrázom a fejem, amikor előveszi a cigit a zsebéből. Dohányozni sosem dohányoztam. Kinyújtva a lábam felpakolom a korlátra és lecsúszok a fotelemben, ahogy Minerva ismét belekezd.
- De egyébként is, mindegy, mit gondolok. Willow mugli, én boszorkány, és ez nem valami magasabb mágikus faszság miatt probléma, hanem mert én be leszek zárva az iskolába, ő meg… élni fogja az életét, ahogy a normális emberek. Mi meg nem vagyunk azok, én legalábbis biztosan nem. Milyen szerencsétlen már, hogy valaki tudja, mire és hogy kell gumit húzni, aztán meg... na de legalább neked nincs ilyen problémád Owennel. Együtt vagytok? Már értem ezt a szó kényelmesen előnyös barátság értelmezésében. Na és Shafiq...? Mostanában aranyvérűekkel mulatsz? – Lenyűgöz Minerva milyen logikai kapcsolatot képes állítani a mugli pasija, a reménytelenség, meg a szexuális életem között. Lenyelem a kortyot, ami a számban van, majd visszatolom az üveget Minerva felé. Lassan ideje lesz lemászni apám készleteit megcsapolni.
- Hát, ez így valóban… kellemetlen – ismerem el, jobb kifejezés híján. Én mondjuk ezt mindig is pozitívumnak éltem meg, hiszen legalább többet nem volt gondom a srácra, de Minerva esetében ez tényleg frusztráló lehet. – Akarsz még vele találkozni, vagy inkább…? – kérdezem és, hogy gondolkozási időt hagyjak, folytatom is. – Visszatérve Owenre, nem akkora hülyeség ez a barátság extrákkal dolog. Rohadt jó vele a szex, és az sem hátrány, hogy utána nem kell elküldenem, hanem simán csak kiülünk ide és beszélgetünk egyet. Mondjuk határidős a dolog, ha Bishop beadja végre a derekát – húzom el a szám. Szép kis csavar lesz majd. A csaj tuti megpróbálja majd beszabályozni Owen minden idejét. Nem is beszélve, a közös időnkről. – Shafiq meg – forgatom meg a szemem és hátradöntöm a fejem. – Az a pasi egy paradoxon. Tudod mi a véleményem azokról, akik saját maguknak hazudnak. Na, ez a csávó ki is mondja. Honnan ismered amúgy? Nem tudtam, hogy ilyen Minisztériumi körökben is mozogsz. – Eddig nem tudtam, hogy a galambszürkének vannak külön árnyalatai, de Maxnek sikerül mindig abban az unalmas színben parádéznia. – Csak egyszer szeretném elkapni és addig tolni a képébe az igazságot, ameddig bőgni nem kezd. Barom az csávó, de komolyan. – Már csak az emlegetésétől is felforrt az agyvizem. A legutolsó találkozásunk emlékei mély nyomokat hagytak bennem. Fel nem tudom fogni, hogyan lehet valaki ennyire ostoba. Van egy határ, ami után már muszáj beismerned legalább magad előtt az igazságot, de Shafiq úgy táncolt azon a határon, mint valami akrobata. Hol erre billent, hol arra, maga sem tudta eldönteni, hogy mit is akar igazából. Szemeztem még egy kicsit a borosüveggel, majd felálltam a helyemről. – Hozok még piát, mit szólsz? Bor, vagy whisky? – kérdezem Minervát. – Addig nézz körül, ha akarsz, vagy valami – intek a kezemmel az erkélyajtó felé, majd be is lebbenek rajta, hogy megcélozzam egyenesen a nappalit.
Naplózva


Minerva E. Balmoral
Eltávozott karakter.
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2015. 10. 23. - 18:01:44 »
+1


Louise Lott

+16

Az üveget dajkálva bámulok Louisera, és ugyan feltett egy kérdést, úgy döntök, ezt majd csak azután válaszolom meg neki, hogy eltüntettem a maradék bort. Végül, mire idáig jutunk, már nyakig merülünk egy egészen más témában, és az arcomra vigyort rajzol a lassan feloldódó alkohol a véremben. Hiba volt egész nap csak gumicukrot eszegetni… de ugyan ki a fenét érdekel ez, amikor ilyen izgalmas dolgok hangzanak el?
- Owennel, komolyan? – a kérdés elsőre hangozhat megdöbbenésnek, pedig nem épp egy vérmes öregasszony véleményét kívánom vele tolmácsolni – Louise, te huncut kis seprűfényező, van ám ízlésed! Bishoppal meg ne törődj, ő sem szokott másokkal.
Aztán inkább elnémítom saját magamat, egyrészt mert szomorúan jövök rá, hogy elfogyott a bor, másrészt pedig felvidítom magam a cigarettával. Kicsit még parádézom is a barátnőmnek a kifújt karikákkal, de aztán jön az igazán pikáns rész, és akkor a kelleténél mélyebbre is tüdőzöm a füstöt.
- Shafiq? Komolyan, pont Shafiq?! – muszáj nevetnem – Ne törődj vele, az ilyen aranyvérűek mind szexuálisan frusztrált idióták, akik előadják neked, hogy ők mennyire képben vannak az élettel, azzal, ki mennyit ér, de ha bármi komoly téma is kerül szóba, a kis farkukat szorongatva szaladnak el sírva anyucihoz a családfás kárpitot simogatni, mert az nem kéri tőlük, hogy felnőttek legyenek. Ne hagyd, hogy ez a pöcs így felhúzzon… amúgy meg… tudod, ha éveket töltesz el családfák bemagolásával, megmaradnak az ilyenek. Ültem még én is hülye kis selyemruhában ilyen aranyvérű pofaviziteken… lehet, még a te Shafiqodat is láttam már, de azért azt lefogadom, hogy nem egy vén trotty, akkor ugyanis nem beszélnél róla ilyen átéléssel. Hol találkoztál vele egyébként?
Élvezettel figyelem, hogy lesz Louise egyre idegesebb, és ezúttal úgy néz ki, jogos is a mérge, annak tárgya legalábbis mindent megtett, hogy magára vonja. A Shafiq családról éppen nem tudok a kötelezőkön túl sokat, köszönhetően annak, hogy nem esnek bele a bigottan vérmániás körökbe, ami tulajdonképp enyhítő körülmény lenne, ha barátnőm nem úgy ejtené ki a nevét, mintha az Antikrisztus maga lenne az.
- Whisky! – intek széles gesztussal – Egy angyal vagy, Lou!
Mikor bemegy, a táskámig követem, finoman odébb parkolva a kiürült üveget. Ahogy előhúzom a cuccok közül a jól ismert laposüvegem, elöntenek a nosztalgikus emlékek, melyekbe beletartozik a tanórák között fogadásból meghúzása, a kora nyári játszóterezések az öcsémmel… és még maga Párizs is, bár ott csak az általában benne lévő dolog érvényesült. Ezúttal csak lángnyelv-whisky lapul a kis edényben, és ezt is mutatom fel lelkesen a visszaérő házigazdának.
- Tudod, se Owen, se Shafiq nyelvét nem tudom most neked prezentálni, de mint szólsz ahhoz, ha lángok nyalják a tiédet? – kuncogok – Tényleg, az kimaradt a nagy hősi eposzból, hogy aztán Párizsban úgy berúgtunk az abszinttól, hogy négykézláb mentünk hazáig. Tudom, arra gondolsz, hülye vagyok, hogy nem használtam ki a helyzetet, de örültem, hogy még a saját nevemre emlékszem, pedig többször kijelentettem neki, hogy szólítson Hooknak. Lehet amúgy, hogy a te problémádat is megoldaná, ha ilyen állapotban futnál össze az öltönyösöddel, akkor nem tudna annyi hülyeséget összemagyarázni. Ha mégis, lennél te is annyira részeg, hogy már ne is érdekeljen… apropó, részegség, te nem jössz a bálra? Hiányozna onnan egy csípős megjegyzésekkel szórakoztató Lott, ráadásul akkor bemutatnálak a nagybátyámnak is.
Naplózva

Louise Lott
[Topiktulaj]
*****


♦ VII. Hollóhát ♦ Prefektus ♦ "Cinkemadár"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2016. 02. 01. - 21:10:03 »
+1

Minerva Balmoral

♦♦♦

"Férfit bátorrá, nőt lazává tenni."

 Felkócolom a lábam az erkély rácsára és még lejjebb csúszom a fotelomban, ahogy Minerva anekdotája a végére ér. A bókot pedig csak egy félmosollyal és némi vállrántással konstatálom. Elvégre azért nem volt Owent annyira nagy kihívás ágyba vinni. Sőt mondhatni lelkesen jött ő magától is.
- Shafiq? Komolyan, pont Shafiq?! – folytatja egy nevetéssel, majd én is hamar bekapcsolódom, amikor kifut a következő néhány mondat is a száján. – Ne törődj vele, az ilyen aranyvérűek mind szexuálisan frusztrált idióták, akik előadják neked, hogy ők mennyire képben vannak az élettel, azzal, ki mennyit ér, de ha bármi komoly téma is kerül szóba, a kis farkukat szorongatva szaladnak el sírva anyucihoz a családfás kárpitot simogatni, mert az nem kéri tőlük, hogy felnőttek legyenek. Ne hagyd, hogy ez a pöcs így felhúzzon… - Csak képeken láttam eddig ilyen családfás falikárpitot, de azért a tény elgondolkoztató. Vajon tényleg minden aranyvérű családnak van? Hmm, későbbi megfejtésre eltároltam az információt, bár már most meg tudtam volna esküdni rá, hogy jó ideig nem fog eszembe jutni. - Amúgy meg… tudod, ha éveket töltesz el családfák bemagolásával, megmaradnak az ilyenek. Ültem még én is hülye kis selyemruhában ilyen aranyvérű pofaviziteken… lehet, még a te Shafiqodat is láttam már, de azért azt lefogadom, hogy nem egy vén trotty, akkor ugyanis nem beszélnél róla ilyen átéléssel. Hol találkoztál vele egyébként?
- A Nagyteremben – sóhajtom. Az ismeretségünknek már a kezdete sem volt túl rózsás. – Sokkos voltam a dementoroktól ő meg letolt egy szelet csokit a torkomon – magyarázom neki készségesen, bár az emlékeket nem szívesen idézem fel. Ilyenkor az is mindig eszembe jut, miért is ragadt meg annyira Shafiq. Vele asszociáltam először a halott kisfiút, aki miatt sikeresen belefolytam az egészbe. Azok a fagyos szemek köszöntek vissza rám, leheletnyivel több élettel, Shafiqen. – És nem a külsejével van bajom. Ha befogná a száját, jó lenne nálam egy menetre – fordulok Minerva felé és konstatálom, hogy kifogytunk a borból. – Hozok még piát, mit szólsz? Bor, vagy whisky? – tápászkodom fel a fotelomból, és az első mozdulattal jól meg is ingok. Amindenit. – Addig nézz körül, ha akarsz, vagy valami – intek még hátra a vállam felett, miután Minerva leadta a voksát a whiskyre.
 Erőltetett óvatossággal másztam le a lépcsőn, végig a korlátba kapaszkodva, majd a villany felkapcsolása nélkül beninjáztam az étkezőbe is. A bárszekrény teli volt mindig mindenféle piákkal, amióta csak az eszemet tudom. Nem volt ritka, hogy egy-egy sikeres per után apám markát ne csak egy kis extrapénz, de valami egyéb juttatás is üsse. Gyakran alkohol. Lassan kinyitottam a szekrényt egy egészen pici résnyire és kinyomtam a lámpát két ujjammal, hogy ne villanjon fel a háromsornyi LED szalag a vitrinben. A lépcsőházból beszűrődő fény, meg a francia teraszajtón keresztül besütő holdfény bőven elég volt, hogy meg tudjam különböztetni a jó öreg Sétálót a többitől. A mozgáskoordinációm majdnem teles hiányában az üveg kiemelése is komolyabb művelet volt, szóval fogalmam sincs mennyi idő elteltével osontam vissza a szobámba, ahol Minerva rögtön diadalmas vigyorral és egy flaska Lángnyelv-whiskyvel fogadott.
- Tudod, se Owen, se Shafiq nyelvét nem tudom most neked prezentálni, de mint szólsz ahhoz, ha lángok nyalják a tiédet? – kérdezi vihogva, mire én csak kaján mosollyal a fejemen lezipzárazom a pulcsim és felmutatom az üveget, amit odarejtettem.
- De csak, akkor, ha aztán Johnny is végigsétálhat rajta – nyomulok vissza az erkély felé, hiszen bazi jó idő van, és ott kint legalább gondolkozás nélkül lehetünk hangosabbak.
– Tényleg, az kimaradt a nagy hősi eposzból, hogy aztán Párizsban úgy berúgtunk az abszinttól, hogy négykézláb mentünk hazáig. Tudom, arra gondolsz, hülye vagyok, hogy nem használtam ki a helyzetet, de örültem, hogy még a saját nevemre emlékszem, pedig többször kijelentettem neki, hogy szólítson Hooknak. – Szkeptikusan bámulok Balmoral felé, miközben lecsavarom az üveg tetejét és a lábammal magam felé gurigázom az erkély sarkában álló kólát is. Betegnek éreztem volna egy üveg bor után magában inni a whiskyt is.
- Hát, az emberes lehetett. A szülinapodra majd veszek neked munkáskesztyűt. A keresztapám ilyenkor arra esküszik – emelem meg felé az üveget, majd belekortyolok, és rögtön utána küldöm is a kólát.
- Lehet amúgy, hogy a te problémádat is megoldaná, ha ilyen állapotban futnál össze az öltönyösöddel, akkor nem tudna annyi hülyeséget összemagyarázni. Ha mégis, lennél te is annyira részeg, hogy már ne is érdekeljen… apropó, részegség, te nem jössz a bálra? Hiányozna onnan egy csípős megjegyzésekkel szórakoztató Lott, ráadásul akkor bemutatnálak a nagybátyámnak is.
 Ismét csak pislogni tudok Minerva In medias res stílusú témaváltásán, majd lecuppanva az üvegről megfontoltam a hallottakat.
- Ha Shafiqkel így futnék össze, lehet, hogy megütném – mondom neki felpislantva áldásos üvegem takarásából. – Ami meg a bált illeti, nem tudom, hogy van-e nekem ahhoz elég lelki erőm, de komolyan, egész este bájologni… - bámulok át a korláton. Tudtam, hogy Minerva is szívesen látna, és mivel Wolf is pedzegette már témát, talán ideje lenne megfontolnom a határozott nemet. – Mindegy, még van pár napom átgondolni – nézek vissza rá. – Visszatérve Willowra. Akarod még újra látni? – kérdezem tőle, majd felé nyújtom a whiskyt és a kólás üveget is átpakolom közénk.

Naplózva


Minerva E. Balmoral
Eltávozott karakter.
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2016. 03. 12. - 22:55:35 »
+1

Louise Lott

+16


             A munkáskesztyű nem teljesen tiszta, de ennél nagyobb bajom soha ne legyen - az alkohol kellemes melegként vesz körbe, mellé társul az ismét cigaretta füstje, olyan szép és békés az egész, mintha csak meghaltam volna. Morbid példa talán, de mindig úgy képzeltem a mennyországot, mint ahol mindig részegek vagyunk, és mivel már nincs mibe belehalni, a bűneink bocsánata afféle szenvedélyekben nyilvánul meg. Az ég olyan eszméletlenül körbejelzőzhetetlenül kék, mint Willow tekintete, és.. Vészesen kezdek közel kerülni a részegséghez, bár ezúttal a halált megnyugvásnak képzelő változathoz, ami még mindig sokkal szebb, mintha mondjuk azt képzelném, hogy minden üvöltve kell megválaszolnom. Tulajdonképpen igazán keményen részeg nagyon ritkán vagyok, megtartom ezeket a páratlanul szofisztikált Minnie-darabokat különleges alkalmakra, bár egy hajbefonós pizsiparti Lou és köztem minősülhetne akár annak is..
              - Vááárj... hogy ütnéd meg? Ugye vágod, ha közben vigyorogsz és néhány csepp nyállal is gazdagabb a padló, akkor annyira azér' nem jár rosszul... - kajánul felkuncogok, mert bár nincs előttem a férfi arca, biztos vagyok benne, hogy nem járna túl rosszul - Lou... milyen érzés odaadni magad valakinek, és megbízni benne, hogy nem él vissza vele? Nem az igaz szerelemre várok... Hanem arra, akiben igazán meg tudok bízni.
              Nem terveztem ezt ilyen elgondolkodóra, de már kint van, és beismerni a gyengeségünket valaki előtt, aki egyébként is nagyon jól tudja, nem újabb rés a pajzson, Louise előtt végképp nem, elvégre merő ostobaság lenne megpróbálni bármelyikünket is abba a hitbe ringatni, hogy nem rendelkezünk ilyesmivel. Mielőtt azonban a beszélgetés fonala végképp alámerülne a kétségbeesés mocsarába, vidáman belekortyolok a laposüvegbe, és ugyan fintorgok egy sort a nem túlságosan lágy aromán, kell ez a szíverősítő.
               - Mi idegesít ennyire a csokisbácsiban? Mert nehogy azt mondd, hogy csak az, hogy pofátlan meg annyi fantáziája van, mint annak, aki kinevezte Florest prefektusnak, mert ezekkel a paraméterekkel sok ember rendelkezik még az iskolában is, mégsem csillant ilyen perverz tűz a szemedben a gondolatra, hogy megütheted. Komolyan, együtt élünk x éve az imént emlegetett két lábon járó logikai cáfolattal, sőt, Redway páratlanul széles vigyorával meg hasonlókkal, úgyhogy Shafiq igencsak mélyre hatolhatott.. a nem jó nyíláson át.
              Hagyom kibontakozni, nehogy már csak én nyilatkozzak itt meg páratlanul nőies őszinteségben, miközben nyakon kapom az üveget, és tisztán húzok belőle. Mikor lettem én ilyen lelkes kezdő alkoholista? Csúnya vége lesz az estének, de egyelőre tökéletesen tudom követni a szavait, bár a biztonság kedvéért a colából is küldök némi támogatást a gyomrom számára, amiért a következő reggeli Minerva nyilván eszméletlenül hálás lesz. Nagyon szívesen, én.
Nem akarok messzemenő következtetéseket levonni, főleg, mivel tartok tőle, hogy mondjuk egy ésszerű érvelés is olyan ingatag módon szakadna fel belőlem, amilyen stabil voltam Párizsban is, így aztán csak eljátszom egy tinccsel, amíg a végére ér, aztán elmosolyodom.
               - GYE-RE EL A BÁL-RA. C'est simple comme bonjour. - valamiért baromira viccesnek érzem, hogy lassan szótagolom neki, de lehet, hogy ezt csak a bennem tanyázó úriemberek sugallják - Találkozni...? Hát úristen, igen. A szemei... olyan gyönyörűek, hogy boldogan belefulladnék, a mosolyába takaróznék, és ahogy nevet.. Szeretném, ha az lenne az utolsó, amit életemben hallok, és akkor már jöhet akármilyen szar dolog, mert én ismertem és táncoltam vele az esőben..És tudod, hogy csókol...?
              Egy pillanatra megállok, mert az lenne a természetes, hogy rávágom, hogy fogalmam sincs, de most valamiért nem esik nehezemre felidézni az ajkait.. Gyorsan leöblítem az élményt whiskeyvel, közben feltartom az ujjam, miszerint a gondolatnak még nincs vége, a részeg költő nem fejezte be a perfomanszot, a cifraságok selyemszalagos kurvája még bőven leszek, csak várjon, amíg ez a picike édes korty leér...
            - Mintha azzal a lendülettel szakadnál ki a testedből... De nem csak valami satnya kis atomrobbanással, lélekvándorlással vagy olcsó lábremegéssel, ez egy pokoli csodálatos utazás a mennyből egyenesen az alvilágig, és olyan nevetve kárhozol el tőle, mintha egy egész swing zenekar játszaná az aláfestést... Te Lou, lenne hozzád egy kérdésem. Szerinted megőrültem? Ha igen... az azok miatt a kék szemek miatt van...
              Elbiggyesztem az ajkamat, és dobok neki egy puszit, aztán felnevetek, és a kezébe nyomom a laposüveget, majd folytatom a kóstolgatást az üvegen. Valahol mintha lett volna itt valami szénsavas üdítő is, de biztos elgurult valamerre, nem is hibáztatom érte. A szórakozás csak most kezdődik, és jól teszi, ha nem akar gyáva szívvel a részese lenni, mert ki tudja még, hol állunk meg. Felmarkolom az üres boros üveget, és jelentőségteljes vigyor közepette Lotti felé mutatok vele - lehet az övé a megtiszteltetés, hogy csodálatos ívben kihajítja az erkélyről az egészségünkre...
Naplózva

Louise Lott
[Topiktulaj]
*****


♦ VII. Hollóhát ♦ Prefektus ♦ "Cinkemadár"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2016. 05. 31. - 18:28:18 »
+1

Minerva Balmoral

♦♦♦

"Fiatalkorú/Felnőtt Alkoholisták Szövetsége"

+16
Visszafészkelem magam kényelmesen a helyemre, és a hasamra támasztom a whiskys üveget, aminek már sikerült már valahová eltüntetnem a kupakját, de végül is mindegy. Ha az egész nem is fogy el, majd reggel megkeresem, vagy elfogy – vagy-vagy. Megrántom a vállam a belső monológom lezárása képpen és húzok egyet az üvegből ismét. Anyám, komolyan feliratkozhatok lassan a FASZ-ba. Ezt a nyarat valahogy sikerült aktívan végig innom, kisebb nagyobb szünetekkel.
- Vááárj... hogy ütnéd meg? Ugye vágod, ha közben vigyorogsz és néhány csepp nyállal is gazdagabb a padló, akkor annyira azér' nem jár rosszul... – neveti Balmoral, mire megforgatom a szemem és a lábujjammal kezdem el birizgálni a fém korlát csavaros motívumait.
- Úgy ütném meg, hogy az fájjon, legalább annyira, mint amennyire nekem az fáj ha kinyitja a száját. Mondjuk állkapcson nem vágnám, az buzimódon ököl gyilkos, inkább gyomorszájon – morfondírozok el, ahogy kicsücsörített szájjal felbámulok Minervára. Azért nem annyira rossz elképzelni ezt a jelenetet. Shafiq fapofával áll előttem én meg behúzok neki egyet. Hát biz Isten megnézném utána az arcát. Csak a másik kezemben meg akkor rögtön ott kéne, hogy legyen a pálcám, hogy dehoppanálni tudjak, mielőtt bevinne hivatalos személy elleni erőszakért. Szépen mutatna a növekvő bűnlajstromomban.
- Lou... milyen érzés odaadni magad valakinek, és megbízni benne, hogy nem él vissza vele? Nem az igaz szerelemre várok... Hanem arra, akiben igazán meg tudok bízni. – Nagyokat pislogva bámulok továbbra is Minervára, miközben próbálom feldolgozni a logikai kapcsolatot az előző téma, meg eközött. De rá kell jönnöm, hogy nincs. Nada. Non. A-a. Cuppantok egyet a számmal, majd megrágom a mondanivalóm mielőtt kis is nyögném.
- Hmm – kezdem elmésen. – Hát, nem tudom. Engem speciel sosem érdekelt, hogy vissza él-e vele, a visszaélésnek abban a formájában, hogy elmondja-e utána bárkinek. Mert mondjuk azt személy szerint lefosom. Mielőtt tovább próbálkoznék tisztázzuk, hogy milyen visszaélésre is gondolsz – javaslom bölcsen, mielőtt feleslegesen jártatnám tovább a szám, ha nem is erre gondolt. Mert kezdenek összefolyni a témák és a hangok, és a képek is már. Elvégre beszlopáltam egy fél üveg bort és két tisztességes korty whiskyt is már.

- Mi idegesít ennyire a csokisbácsiban? Mert nehogy azt mondd, hogy csak az, hogy pofátlan meg annyi fantáziája van, mint annak, aki kinevezte Florest prefektusnak, mert ezekkel a paraméterekkel sok ember rendelkezik még az iskolában is, mégsem csillant ilyen perverz tűz a szemedben a gondolatra, hogy megütheted. Komolyan, együtt élünk x éve az imént emlegetett két lábon járó logikai cáfolattal, sőt, Redway páratlanul széles vigyorával meg hasonlókkal, úgyhogy Shafiq igencsak mélyre hatolhatott.. a nem jó nyíláson át. – Úristen, ocsmány módon röhögök fel a Flores-szes példa hallatán. Ez annyira szar volt, de nem tudom megállni, és az üveget is inkább két kézzel kezdem el fogni.
- Ezzel most lehoztál az életről, de szerintem amúgy ugyan az, aki engem, vágod engem, megválasztott prefektusnak! Milyen elszigetelt szobában élnek ezek, hogy engem morális példának akarnak a többiek elé állítani? – kérdezem tőle még mindig küzdve a nevetésem foszlányaival. – Anyám! Shafiq meg, annyira nem a jó nyílásba dugta be, hogy azt el sem tudom mondani. Szerencsétlen a saját komplexusait vetíti ki rám. Nem azt mondom megvannak a sajátjaim, de azért amit a faszi művel az már komolyan mutogatni való – mesélem Minervának felelevenítve az utolsó kis légyottunkat. – Most őszintén, mikor emlékeztettelek én téged egy üresfejű, magát háborús hősnek képzelő, újságírónak készülő büdös gyökérre? – kérdezem őszintén. Ez annyira messze állt tőlem, hogy magát a feltételezést sem értettem. Ja, hogy nem bírja elviselni a kritikát, ja hogy gondjai vannak az igazsággal? Szánalmas. – Szánalmas – mondom ki hangosan is, és felemelem az üveget a számhoz, majd Balmoral felé tolom.

- GYE-RE EL A BÁL-RA. C'est simple comme bonjour. – A nyelvtanulás sosem volt a prioritási listám elején, így gőzőm nem volt róla, mit mondott franciául.
- Hát, majd meglátom – mondom neki. – Az egy csomó macera is. Őszintén megmondom nem sok kedvem van hozzá, de már Wolf is felvetette – jegyzem meg kibámulva a fekete éjszakába. Olyan dobálhatnékom támadt. Kár, hogy a kutya se jár erre. – Mindegy, még van pár napom átgondolni – nézek vissza rá. – Visszatérve Willowra. Akarod még újra látni?
- Találkozni...? Hát úristen, igen. A szemei... olyan gyönyörűek, hogy boldogan belefulladnék, a mosolyába takaróznék, és ahogy nevet.. Szeretném, ha az lenne az utolsó, amit életemben hallok, és akkor már jöhet akármilyen szar dolog, mert én ismertem és táncoltam vele az esőben..És tudod, hogy csókol...?
- Nem, de baszki lassan leolvadsz a székről – nevetek rá, mert különben kezdene szétmenni az agyam a tömény rózsaszíntől, ami sugárban folyik ki Minerva száját.
- Mintha azzal a lendülettel szakadnál ki a testedből... De nem csak valami satnya kis atomrobbanással, lélekvándorlással vagy olcsó lábremegéssel, ez egy pokoli csodálatos utazás a mennyből egyenesen az alvilágig, és olyan nevetve kárhozol el tőle, mintha egy egész swing zenekar játszaná az aláfestést... Te Lou, lenne hozzád egy kérdésem. Szerinted megőrültem? Ha igen... az azok miatt a kék szemek miatt van...
- Legalább már azt tudjuk, hogy kék a szeme. A kérdésedre válaszolva pedig, szerintem már nem most, szóval ne aggódj. Sose voltál te egészen normális – lököm meg a lábammal a lábát. Aztán meg mintha csak olvasna a gondolataimban Minerva felém nyújtja az üres borosüveget, amit rögtön el is fogadok, és előre dőlve jó nagy lendülettel áthajítom a korláton. Az üveg meg néhány másodperc múlva már csattan is az úttest közepén.
- Egy megvan, még egy pedig készül – ciccentek a whisky felé, ami ha így folytatjuk lehet, hogy el fog tűnni. Most bennünk, aztán meg egy pár óra múlva majd a wc-ben is. Fizikailag nem ihatott ennél többet lassan egyikünk se. Hacsak… - Együnk! – ragadtam meg Balmoral vállát. – Van itthon valahol egy rakat chips, keressük meg.
Naplózva


Minerva E. Balmoral
Eltávozott karakter.
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2016. 06. 14. - 23:41:46 »
+1


Louise Lott

+16


        Baszott lelkesen bólogatok Louise mugli harcmodorról való fejtegetésére, de szerintem azt hiszi inkább, hogy a piát éltetem ilyen módon, pedig épp ezen a nyáron nyertem némi alapfokú betekintést a pankráció szépségeibe, mert nem mindig volt egyszerű eldönteni otthon, kinél lesz a távirányító. Néha konkrétan, néha képletesen, de miután eddig Greg viselte a koronát, hatalmas örömmel és lendülettel töltött el lelökni onnan.. Lelki szemeim előtt aztán megjelenik a leesett állú Shafiq, meg egy hősies győzedelmének hevületével üvöltő Louise képe. Mások hülyére isszák magukat, én meg szürrealistára.. nem is tudom, örüljek-e ennek az információnak.
         - Neeem, nem az érdekel, beszélnek-e róla, mert ha az érdekelne, már csak sötétített napszemüvegben tudnék végigmenni a folyosón. - magammal egyetértően intek egyet az üveggel, idült alkoholistákat megszégyenítő arckifejezéssel megtámogatva a látványt - Nem, hanem.. hogy megismer, és aztán tudja, hol a rés a pajzson.
         Én tökéletesen értem, mit akarok ezzel mondani, de nem vagyok benne tökéletesen biztos, hogy a partnerem is, úgyhogy erre megfelelő válaszként ezúttal iszom, mint a pótcselekvések egyik hasznos rétegét játékba hívó, pultot rendszeresen támasztó alkoholisták. Én nem vagyok az, de ez nem akadályoz meg abban, hogy az ő eszköztárukból válogassak gesztusokat illetően, és valahol mélyen a delej alatt tudom, illetve tudni vélem, hogy a hollóhátas jobban is kisilabizálta a lényeget, mint ahogy gyakorlott részegek szagolják ki a minőségi alkoholt. Na ez viszont igaz rám, úgyhogy iszom még egyet az egészségemre, meg kicsit büszkeségből is, éltetve a félig skót származásomat. Még néhány korty, és megkeresem a hajómat is...!
         - Merlin szentséges szűzlyuka, Lott, láttad az idei névsort?! Igazi allstars leszünk, az erkölcsök megközelíthetetlen fellegvára! - visszhangzom a vihogást, aminek pár erre repülő denevér nyilván nem örül - Lesz itt minden, válogathatnak kedvükre, ki lesz a legerkölcsibb példa: ex-halálfaló, szűzkurva, Malfoy, akire már nem is mondok jelzőt, mert ez önmagában egy negatív melléknév, fiatal alkoholista, érzelmi nyomorék.. a legjobb gárda, ha hatalmat akarsz adni valaki kezébe! - megállok a gyönyörű beszéd végével, mert most épp Shafiq van terítéken, abba csatlakozom bele - Büdös gyökérnek nevezett? Még Flores is választékosabban küldi el az embert anyjába. Hagyd a gecibe, biztos hazament nagy boldogan a kárpitot végignyalni, hogy ő igen, jól megmondta auror létére egy diáklánynak. Tényleg szánalmas.
         Nem ismerem Shafiqot a nevén kívül, de nem most kapta a diplomáját, ha éppen Lottot találta be egy ilyen eszméletlen jelzőkkel megtámogatott sértéssel, Lott ilyeneket eszik reggelire daliás mosollyal. Miért derül ki minden lovagról páncélban, hogy az a puha kis pöcsüket kell védje, tényleg kihaltak az igazi férfiak a világból? Oké, én is tudom, hogy neeem, ott vannak és asztalra csapják a kellemetlenkedők koponyáját, ha arról van szó, csak a barátnőm fogta ki inkompetencia kapitányt.
         - Csak kapj fel valamit, majd Wolfie lekapja rólad! - kitör belőlem a lelkesedés kicsit indokolatlanul, de olyan jó lenne Lottot önfeledten boldognak látni, hogy erre is iszom egyet- Danke, mademoiselle. Azért élek, hogy örömet okozzak az időnkénti inkompetenciámmal... Gyönyörű dobás! Tíz pont a Hollóhátnak! Vááárj, támadt egy zseniális ötletem, és végre is hajtjuk miután kiosztottunk egy istenes kurva nagy pofont az arcbőrünknek. Itt van a baglyod valahol?
         Az utolsó kortyokat még félreteszem, jól jöhetnek a visszatérésünket megünneplendő, de most küldetésre indulunk. Átigazítom magam a betörőket idéző stílusba, és ál-komolysággal várom a parancsnok vezényszavát.
Naplózva
Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 02. 21. - 17:50:06
Az oldal 0.205 másodperc alatt készült el 45 lekéréssel.