Mikor minden összeáll, és levelek halmaza lesz belőle.

Szerelmem!

          Tegnap jöttünk haza Bath-ból. El kell mondjam, hogy isteni volt. Az a város gyönyörű, olyan jó lenne, ha egyszer együtt is el tudnánk menni. De ha a közös program nem is jön össze, próbáld meg rábeszélni a családodat, hogy menjetek el oda. Szerintem nektek is jót fog tenni a kikapcsolódás. És hidd el, ott semmi más nem fog eszedbe jutni, még én se.

Még mindig elragadnak az emlékek, annyira foglyul ejtett ez a hétvége. A termálfürdő, a hatalmas park, az ókori és középkori épületek, a vízesés és még sorolhatnék rengeteg mindent, amik miatt úgy elrepül az ott töltött idő, hogy észre sem lehet venni. Megfordulok a pokrócon, és a felhőket kezdem figyelni. Suzie a héten a nagyiéknál van. Szerették volna, ha én is megyek, de úgy döntöttem, majd később csatlakozok hozzájuk. Amiből persze nem lesz semmi. Anyuval és apuval könnyű volt megbeszélni az elmúlt évben történteket, de a nagyiék helyzete más. Őket nem lehet beavatni a varázsvilág dolgaiba, anélkül pedig nehezen tudnám megmagyarázni, hogy miért kellett anyut és Suzie-t annyi ideig Írországban tartaniuk. Abban se vagyok biztos, hogy apu megmagyarázta nekik, miért volt olyan sokáig távol. Megunom az átvonuló felhők figyelését, ezért felülök. A folyót nézem inkább, ami alig pár méterre van most tőlem.

          Tudod, azon gondolkodtam, ha vízre tennék valamit, amíg te Londonban vagy a barátodnál, akkor vajon elérne hozzád? Kibírná az utat anélkül, hogy megsemmisülne, vagy bármilyen kár keletkezne benne? Egyszer ki kellene próbálnunk. Persze, nem fűzök hozzá sok reményt, hogy tényleg sikerrel járnánk, de a kíváncsiságom nem hagyja annyiban ezt a kérdést.

          Annyi kérdésem lenne, csak nem tudom, kinek tehetném fel őket. Annyi mindenre keresem a választ, csak nem vagyok benne biztos, hogy meg is akarom őket találni. Leteszem a pergamen lapot és a pennát magam mellé. A húgom baglya volt olyan kedves, hogy elkísérjen. Már tudja, ha ide jövök, akkor dolga lesz. Megsimogatom a buksiját, és adok neki egy kekszet. A part felől Matthew közeledik felém. Már megint messze mehetett el, mert egész éjszaka nem láttam, most pedig egy egér lóg ki a szájából, amit letesz Alex elé, majd az ölembe kuporodik. Megsimogatom a füle tövénél, de közben tovább figyelem a folyó mozgását. Nem, biztos nem bírná ki az utat Londonig az a valami, hacsak nincs megbűvölve.

          Ne haragudj az udvariatlanságom miatt. Hogy vannak a szüleid és Clar? Arra már nem is merek rákérdezni, hogy javult-e a kapcsolat Clar és Zordon között. Ha csak erre gondolok, hallom a hangját és a véleményét, ami valószínűleg sohasem fog megváltozni.

          - Alex, gyere, megjöttek a vendégek.
          Megfordulok a pokrócon, bár enélkül is tudom, hogy apu jött el értem. Én kértem meg rá, mert mindenképp találkozni szerettem volna azzal, akivel együtt töltötte a háború egy részét, akit már majdnem a társának tekint. Vajon, ha auror leszek, nekem is lesz egy ilyen megbízható társam? Gyorsan összecsomagolom a pergament, a tollat és a pokrócot. Újra megsimogatom a bagoly fejét. Ma nem lesz ebből elküldött levél, de nem is baj. Még közel sem vagyok kész vele, és nem szeretném elkapkodni.
Apu átveszi tőlem a pokrócot, míg a másik karjával átöleli a vállam. Néha mikor ránézek, akkor eszembe jut, hogy talán tud mindenről. Tudja, hogy mi történt szerelmemnél, de az nem lehet. Senkitől sem tudhatta meg; azt mondta bízik bennem, nem hiszem, hogy követett volna.
          - Kik is jönnek hozzánk?
          - Merre jársz mostanában? Scott, a társam és a fia, Hugh.
          - Tényleg. Nem gond, ha gyorsan átöltözöm majd?
          Szerencsére nem kell sokat sétálni a parttól a házig. Még mielőtt köszönnék a vendégeknek, felrohanok a szobámba, és átöltözök. Nem válogatok sokáig, már így is udvariatlan vagyok, csak gyorsan felkapom az első nadrágot és felsőt, ami a kezembe akad. Nem meglepő módon ez pont ugyanaz a párosítás, mint ami szerelmemnél volt rajtam, mikor kiszöktünk éjszaka a strandra. Indulnék is lefelé, de még eszembe jut valami.

Ne haragudj, ez most csak egy ilyen rövidke levél lett. Szeretlek! Hamarosan találkozunk.

Alex

Odaadom a levelet a bagolynak. Mégis lesz belőle egy kézbesítés. Azt már nem várom meg, hogy eltűnjön a horizonton, mint általában, rohanok lefelé a nappaliba. Már várom ezt a találkozást is.

                     Szerelmem!

          Talán kicsit korai volt még elküldenem azt a levelet, de nem baj. Most majd megírok mindent, amit szeretnék.

          A nappaliban két férfi ül a kanapén anyunak és apunak a társaságában. Illedelmesen köszönök, ahogy belépek a szobába, majd elfoglalom a helyem az egyik fotelban. Nem igazán tudok érdemben hozzászólni a beszélgetéshez és nem is akarok. Jelenleg a csendes megfigyelő szerepét szánom magamnak, főleg anyu miatt. Töltök magamnak és a vendégek üresen lévő poharába is egy kis üdítőt. A beszélgetés lényegi része apu munkájáról szól, hogy mivel foglalkoznak mostanában, és milyen jövő bontakozik ki a Minisztérium szerint a közeljövőben. Örülök neki, hogy a Minisztérium ennyire pozitívan látja a jövőt, de szerintem sok Roxfortos diáktársam értene egyet velem, ha azt mondanám, hogy nem kéne tovább álmodozniuk róla, inkább cselekedni, mert a rossz emlékek mindenki lelkébe belevésődtek, és nehezen lehet egy kicsit is feledtetni őket. Elnézést kérek, de inkább a konyhába megyek, hogy ott folytassam a levelemet.

          Azt hittem, hogy el tudom majd titkolni előled, hogy mire készülök, mert olyan csodálatos volt az az idő, amit együtt töltöttünk, és szeretném viszont hálálni valahogy, és erre a legjobb és legtökéletesebb idő a születésnapod lenne. Megfogadtam, hogy sohasem hazudok neked, ezért…

          - Anya, mi a baj?
Pont a lényeges résznél zavar meg. Gyorsan összehajtom a lapot és ráteszem a pennát.
          - Be kéne jönnöd a nappaliba. Ha már itthon vagy, akkor szeretnének megismerni téged is.
          - Lehet, de nem igazán tudok hozzászólni, és szerintem apu sokkal jobban érdekli őket. Nem találkoztak azóta, hogy szétváltak az ostromnál.
          Sokkal természetesebben mondom ki ezeket a szavakat, mint kéne. Anyu nem volt ott, és mindig látom rajta, hogy mennyire fáj neki. De mégis mit akart volna látni? Ahogy meghalnak az emberek, sorjában? Ahogy az iskolából alig marad valami? Minden vágyam az volt, hogy ugyanoda járjak, mint apu, de eszembe se jutott, hogy az én kalandjaim teljesen másmilyenek lesznek az övéhez képest.
          - Azért menj csak be hozzájuk. Biztos tudnak valami érdekeset mondani.
          Nem tudom mire vélni a kacsintását, de úgy teszek, ahogy kér. Megfogom a kis csomagomat és a nappaliban lévő kis asztalkára teszem. Pont időben érkezek meg ahhoz, hogy elcsípjek egy igen jelentősnek ígérkező félmondatot.
          - …és Hugh-t most vették fel a csapatba. Ugyan csak tartalékosként, de tehetségesnek tartják, talán hamarabb lesz belőle kezdő játékos, mint gondolnánk.
          - Tényleg? – kérdezem kicsit nemtörődöm módon. – Melyik csapatnál lettél tartalékos?
          - Alex, hova tűntél az előbb? - Persze, apu nem tudja szó nélkül hagyni, hogy ne szóljon le egy kicsit. – Ha itt lettél volna, akkor tudnád, hogy a Wigtown Wanderers csapaté.
          Azonnal abbamarad a karom mozgása, ami még a levél elrakás következménye. Még élénken él bennem Cael szobájának a látványa, a csapaté, amelyért annyira rajong. A vendégek felé fordulok, úgy hagyva mindent, nem is törődve vele, hogy ki láthatja.
          - Ismételd meg még egyszer, kérlek!
          Visszaülök a fotelba a helyemre, így pont velük szemben vagyok. Látni akarom, hogy nem hazudnak, hogy tényleg van ekkora véletlen, hogy anyu tudta, és szándékosan küldött be.
          - Alex, ne legyél illetlen, te is hallottad, tisztán és érthetően.
          - Jól van, apu, de muszáj még egyszer hallanom.
          - Semmi baj. A Wigtown Wanderersnél vagyok csapattag, még ha csak tartalékosként is. – Hugh válasza meglepett. Pontosabban az, hogy tőle hallottam a választ.
          - Kész a vacsora.
          Anyu ma este nem találja el a megfelelő pillanatokat. Rengeteg kérdésem van még, és biztos vagyok benne, hogy ha leülünk majd vacsorázni, akkor ezek a kérdések megválaszolatlanok maradnak.
          - Várj, Alex! – fogja meg a karom Hugh, így lemaradunk kicsit a többiektől. Kérdőn nézek rá, de nem kell. Azonnal belekezd a mondandójába. – Talán furcsán fog hangzani, amit kérek, de felajánlottam apukádnak egy jegyet, hogy jöjjön el megnézni az egyik játékot. Tudom, hogy mennyire szereti a kviddicset, és biztos jót tenne neki a kikapcsolódás. Tudom, hogy téged nem érdekel, de talán te is eljöhetnél, és akkor…
          - De érdekel. Miért ne érdekelne?
          Egy kis zavar ült ki az arcára. Nem csodálom, hiszen néhány hónappal ezelőttig tényleg nem érdekelt, de azóta nagyon sok minden megváltozott. Tényleg nagyon sok minden.
          - Hol van az a két jegy? – Hugh felém nyújtja őket, mire én kikapom a kezéből. – Ott leszünk, biztos lehetsz benne. Cael imádni fogja.
          Felkapom a szekrényről a levelet és felrohanok a szobába. Nem kellett sok hozzá, hogy a kérését figyelmen kívül hagyva, és szerelmem eredeti születésnapos terveit teljesen felül írva, egy sokkal jobb kezdjen kialakulni. Megtorpanok, hogy megnézzem, mégis melyik napra szólnak, de tényleg nem lehet ekkora szerencsém. Még a dátum is stimmel.
          - Szerelmes – hallom a távolból apu hangját, mikor már felérek az emeletre. – Majd elmegyek máskor.
          A szobámban még leírok néhány sort kiegészítésként, de hugi baglyának hiányában nem tudom elküldeni. Majd megszámozom a leveleket, hogy milyen sorrendben kell elolvasnia. Egyre izgatottabb vagyok a dologgal kapcsolatban, bár még szükség van néhány részlet pontosítására.

                    Szerelmem!

          Eljött a búcsú ideje. Sajnos a terveim, a vallomásom, amit olyan nagy buzgalommal elkezdtem írni neked egyelőre várat még magára. Hidd el, nem fogsz csalódni, és biztos vagyok benne, hogy meglepetés is ér majd bőven. Addig is légy jó. Szeretlek!

                                                                                                                           Alex

                    Egyetlenem!

          Ha ezt a levelet nyitnád ki először, akkor jelzem, hogy a másik elsőbbséget élvez ezzel szemben, mivel az keletkezett korábban. Nem sokkal, de akkor is.

          Kordul egyet a gyomrom, ami elég figyelmeztetés, hogy visszamenjek a konyhába, és csatlakozzak az étkezőkhöz.
          - Bocsánat – ülök le az asztalhoz.
          - Minden rendben? – kérdezi apu.
          - Persze, csak volt egy kis dolgom – szedek a párolt zöldségből és a halból, mivel számítok rá, hogy anyun és rajtam kívül nem sokan fogjuk ezt választani. Meg aztán kell a hely és a kalória a desszertnek. Legnagyobb meglepetésemre azonban Hugh is vesz a halból. Elmosolyodok, majd szép lassan, egyáltalán nem kapkodva megeszem, ami előttem van.
          - Beszélhetnék veled egy kicsit? – kérdezi a fiú, alighogy leteszem a villámat.
          - Most?
          - Menjetek nyugodtan, kell még egy kis idő, amíg elkészül a desszert.
          Anyu hazudik, tudom. Segítettem megcsinálni a desszertet, mert sok idő kellett neki, hogy tökéletes legyen. Felállok az asztaltól, és a konyha felőli ajtón kimegyünk a kertbe. Kicsit messze állunk meg az ajtótól, és olyan helyen, ahol nem láthatnak ránk. Nem igazán van ilyen hely, de mégis sikerül megtalálnunk.
          - Mit szeretnél?
          Távolságtartó vagyok, mert félek én tőle, hogy mit akar. Gyanús is, hogy eddig a társaságom se kereste, most pedig hirtelen kétszer is szeretne négyszemközt beszélni velem.
          - Nyugi, csak kérdezni szeretnék valamit. Azt mondtad, hogy rajongasz a kviddicsért, mióta?
          - Csak nem régóta. Miért olyan fontos ez?
          - Be akarsz kerülni a házad csapatába, gondolom. Ha pedig eddig nem foglalkoztál a kviddiccsel, úgy lehetetlen lesz. A meccs után tartok majd egy tájékoztatót. Akarnak indítani egy délutáni foglalkoztatást, ahol a kicsiket tanítják a játékra. Te ugyan nagyobb vagy már, de mivel én tartom azokat az órákat, tudnék veled is foglalkozni.
          - Hugh, köszönöm, majd meggondolom.
          Nem akarok többet mondani, mert nekem még mindig gyanús ez a dolog. Ráadásul még nem is igazán döntöttem el, hogy jelentkezzek-e kviddicsezni, de szerelmem biztos örülne neki, ha nem lennék ilyen analfabéta ezzel a témával kapcsolatban.

                    Szerelmem!

          Örülnél neki, ha a nyomdokaidba lépnék, és kviddicsezni tanulnék? Mit tennénk, ha bekerülnék a Griffendél csapatába, és egymás ellen játszanánk? Félre tudnánk tenni a kapcsolatunk a játék idejére?

          Pár percre néma csönd áll be a beszélgetésünkbe, ami pont elég idő, hogy végiggondoljam az ajánlatát. Akár bekerülök a csapatba, akár nem, azért jól fog jönni az a kis edzés.
          - Rendben, legyen, de lenne egy kérésem is. A meccs után, de még a megbeszélés előtt, nem lenne gond, ha kicsit repkednénk a stadionban?
          - Úgy érted, mintha meccs lenne?
          - Nem, olyan körülményeket biztos nem tudnánk összehozni, de legalább néhány kört, teljesen más érzés lehet, mint a Roxfortos pálya. Ez egy igazi profi stadion.
          - Nos, meglátom, mit tehetek, de nem ígérek semmit. Ez nem…
          - Akkor csak addig, amíg tart a megbeszélés. Gondolom, akarsz majd próbarepüléseket is csinálni.
          - Nem, azokat pont nem. Ez csak egy megbeszélés lesz, de tudod mit, legyen. Ha vége a megbeszélésnek, és kiürült a stadion, akkor hagylak titeket garázdálkodni egy kicsit.
          - Tényleg? Köszönöm.
          Annyira örülök a hír hallatán, hogy a nyakába ugrok. Kezd egyre érdekesebb lenni ez az egész, és úgy érzem sikerül majd egy tökéletes napot is összehoznom. Visszamegyünk a desszertre, de alig férek a bőrömbe, nem tudom mi lesz még itt két hétig, amíg el nem érkezik a nagy nap.

          Két nappal később kapok egy levelet Hugh-tól. Azt írta, hogy sikerült beszélnie a csapattal, és a meccs után, mikor a megbeszélésnek is vége, akkor tartanak egy, amolyan levezető szórakozást, amihez csatlakozhatunk majd. Ezért cserébe csak annyit kérnek, hogy tartsuk titokban, mi folyik a stadion falain belül, és hogy a következő meccsen, ami két nap múlva lesz, menjek oda, hogy megismerjem őket, és vegyem fel a kabala talárjukat, amit csak kivételes embereknek adnak oda. Azt hiszem, ennél többet is teljesítenék, ha azzal örömet okozok szerelmemnek.

                    Egyetlenem!

          Eltelt ugyan néhány nap mióta elkezdtem írni ezt a levelet, de nem bánom. Azóta annyi minden történt, amit leírni sem lehet szavakkal, és remélem, hogy majd legalább annyira örülni fogsz neki, ha meglátod és megtudod, mint én, mikor megtudtam.

                                                                                               Alex

                    Szerelmem!

          Lassan egy hét telt el utolsó levelem óta, ezért biztosítalak felőle, minden rendben van velem. Ne haragudj, ha megijesztettelek, csak sok dolgom volt. Készülök a bálra is, te jössz? Engem nagyon meglepett, mikor Minnie-nél jártam és hallottam róla valamit fél füllel.

          Anyuval bejöttünk Oxfordba, most a város utcáin sétálok. Még hiányzik egy részlet, ami igazán megkoronázhatná az estét, és annak ellenére, hogy tudom, mi lenne a tökéletes befejezés, segítség nélkül nem fog menni. Oda kéne mennem egy napra vagy… Vagy igazából elég anyunak a segítsége, ő azzal az interbigyóval rá tudna keresni vagy mit csinálni az éttermekre, onnantól pedig minden jó lenne.
          - Anya, segítesz majd nekem egy kicsit, ha otthon leszünk?
          Már a kocsiban ülök a báli ruhámmal a hátsó ülésnél, és bevallom, a szervezés sokkal jobban izgat és idegessé tesz, mint maga a bál. Gyorsan felvázoltam a tervem még útközben, aztán anyu egy mosoly kíséretében biztosított róla, hogy segíteni fog. Hazaérve még le se pakoltam a ruhámat és a vásárolt holmikat, mikor már szólt, hogy talált valami érdekeset. Néha meg tudott lepni a lelkesedésével. Lementem hozzá a nappaliba, és odaültem mellé. Sorban mutogatta az éttermek listáját és képeit. Megpróbáltam rangsorolni őket különlegességek alapján, és végül meg is találtam az ideálisat.
          Gyorsan felhívtam őket, és foglaltam asztalt az estére. Ha jól számoltam, akkor a kviddics meccs és az utána lévő edzés nem tarthat tovább öt óránál, onnan visszamegyünk majd hozzájuk hopp-porral, és jöhet majd a vacsi. De még mindig hiányzik valami. Egy olyan dolog, ami tökéletesen betetőzhetné ezt a napot. Nézegetem Aberdeen térképét, és egyszer csak beugrik valami. Az étteremhez viszonylag közel van egy park, a Westburn park, az lesz a tökéletes hely egy kis nézelődésre, gyertyafényes beszélgetésre és egy kis romantikázásra.

                    Szerelmem!

          Néha olyan bajban vagyok, amire korábban nem is gondoltam. Nem hittem, hogy valaminek a megszervezése ennyi előkészülettel jár, és ennyi utánajárással. Tudod, ennek a fényében sokkal jobban értékelem mindazt, amivel megleptél a strandon. El se tudom képzelni, hogy mennyi szervezésed lehetett mögötte. Még egyszer köszönöm azt az éjszakát.

          Még néhány napig rohangáltam Oxfordba és Londonba, hogy megtaláljam a megfelelő pokrócot, a tökéletes kicsi lámpácskát valamint egy tökéletes ruhát, ami passzol az alkalomhoz. Biztos vagyok benne, hogy a meccsel, a meccs utáni játékkal, az étteremmel és a beszélgetéssel nem fogok kudarcot vallani. Aztán, hogy hol fog megállni az éjszaka, azt már nem tudom, de akárhol is áll meg, tudom, megérte majd annyit tervezgetnem a dolgot.

          Egyelőre zárom soraimat. Tudom, hogy hamarosan találkozunk, talán hamarabb is, mint gondolod. Addig is vigyázz magadra! Szeretlek!

                                                                              Alex

          Már csak egy dolgom maradt. Nem szeretnék hoppon maradni, ezért szükségem van belső segítségre is. Előveszem a következő papiruszt, újra megmártom a pennám a tintában, majd elkezdem megfogalmazni a következő levelem.

                   Kedves Mrs. és Mr. Edevane,

          Szeretném egy nagyon fontos dologban a segítségüket kérni…