+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  98/99-es tanév
| | |-+  London
| | | |-+  Mágiaügyi Minisztérium
| | | | |-+  Folyosók és liftek
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Folyosók és liftek  (Megtekintve 2433 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2015. 02. 16. - 19:18:41 »
0




A Minisztérium épületének folyosói és liftjei. Mindig számtalan kis papírrepülő röpdös egyik szobából a másikba, egyik szintről a másikra, időpontotokkal, utasításokkal, stb...
Naplózva

Louise Lott
Eltávozott karakter.
*****


♦ VII. Hollóhát ♦ Prefektus ♦ "Cinkemadár"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2015. 03. 11. - 00:00:05 »
+3

Maxwell Shafiq

♦♦♦

Kedves Ms. Lott!

Arról értesültünk, hogy Ön kábító-bűbájt hajtott végre egy muglin 1998. június 12-én, este 9 óra 13 perckor, egy muglik által lakott övezetben.
A muglik elleni bűbájgyakorlás ésszerű korlátozásáról szóló rendelet fenti súlyos megsértése miatt az Ön részére a Minisztérium fegyelmi eljárást rendelt el.
Az ügyében tartott fegyelmi tárgyalásra június 17-én, 9 órakor kerül sor. A fenti időpontban jelenjen meg a Mágiaügyi Minisztériumban.

Minden jót kívánunk!

Szívélyes üdvözlettel:
Mafalda Hopkirk
Mágiaügyi Minisztérium
Varázshasználati Főosztály

♦♦♦

A levél hétfő reggel érkezett. Egy kövér minisztériumi bagoly hozta. Anyám vette el tőle, de szerencsémre nem merte kibontani. A kapcsolatunk kezdtem úgy érezni, hogy végérvényesen megromlott. Én nem tudtam a szemébe nézni, ő pedig már nem látta a saját lányát bennem. Arra sem mondott semmit, amikor pénteken hazakeveredtem. Felnézett a kanapéról, végig nézett a csapzott megjelenésemen, majd visszafordította a tekintetét a magazinjára. Idegenek lettünk egymásnak, annyira, hogy ez nem is ejtett kétségbe.
Letaglózott a gondolat, ami azóta sem hagyott nyugodni, megtámadtam egy védtelen embert. Valakit, aki csak a kötelességét végezte. Cserbenhagyott a józan eszem. Muszáj voltam kérdőre vonni mindent, amit csak gondoltam. Tudtam, hogy poszttraumás stresszben szenvedek, ami az engem ért események fényében nem nagy meglepetés. Mégsem tudtam elviselni a tudatot, hogy már nem bízhatok saját magamban.
Korán keltem és elegáns ruhát húztam. Nem akartam, hogy gyereknek nézzenek, hiszen jogilag már nem voltam az. De még a magassarkú cipőm és a hátrafogott hajam sem tudta elhitetni velem, hogy szilárd jellemű fiatal felnőtt vagyok. És velük sem fogja sóhajtottam. Ott lesz előttük az aurorok jelentése, és tudni fogják, hogy egy érzelmileg instabil kamasz meggondolatlan cselekedeteit kell elbírálniuk. Jelentéktelennek éreztem magam. Soha ennyire messzire nem kerültem még önmagamtól. Igazából már azt sem tudtam ki vagyok én, vagy mi vagyok? Vagy miért vagyok? Arról pedig, hogy mit tegyek még ennyi elképzelésem sem volt.
A látogatói bejáratot használtam, egy egyszerű telefonfülkét. Tárcsáztam a levél hátulján mellékelt számot, mire egy hang szólalt meg a fejem felett, megijesztve engem.
- Köszöntöm önt a Mágiaügyi minisztériumban. Kérem, adja meg nevét és a látogatása célját.
Mély levegőt véve összeszedtem magam. Ezen muszáj túlesni.
- Louise Charlotte Lott. Idézésem van fegyelmi meghallgatásra – mondtam határozottan, mire a pénzvisszaadó automata kiköpött egy jelvényt, rajta a pontos nevemmel és a látogatásom céljával.
- Köszönöm. Látogató, kérem vegye el a kitűzőt, és erősítse talárjára.
Még sosem jártam a Minisztériumban, ezért lenyűgözött ez az apróság, azt leszámítva, hogy ahogy a mugli ruhámra tűztem a kitűzőt, égni kezdett az arcom. A kitűzőm letagadhatatlanul hirdette: Bűnös!
- A minisztérium látogatójaként ön köteles motozásnak alávetni magát, és pálcáját regisztráció céljából átadni az előcsarnok túlsó végében található asztalnál.
Ezzel megint csak nem lesz gond, hiszen a pálcám elkobozták az aurorok. Kénytelen voltam átverekedni magam a fél városon a fülkéig, és nem tudtam leküzdeni a kiszolgáltatottság érzését. Belegondolva, tényleg olyan volt, mintha egy végtagomtól fosztottak volna meg. Csak reméltem, hogy a hazajutás már nem lesz ennyire körülményes.
- A Mágiaügyi Minisztérium kellemes itt tartózkodást kíván önnek! - szólt a női hang ismét, mire a fülke elindult lefelé, a föld alá.
Meg kellett kapaszkodnom a kilincsben, hogy ne essek előre és a szemem is becsuktam. Nem csak én lifteztem, de a gyomrom is. Egészen addig, amíg egy tompa puffanás után, már nem ereszkedtünk lejjebb. Lassan kinyitottam a szemem, és eltátottam a szám.
Olvastam már az előcsarnokról, de még sosem jártam itt. Hatalmas volt. Nagyobb, mint hittem, és az első gondolatom az volt, hogyan tudja magát bárki is fontosnak érezni ebben a kavalkádban egy ilyen monumentális építményben. Kinyitottam az ajtót és kiléptem a fülkéből, mire két rohanó bunkó is belém jött.
- Elnézést! – kiáltott vissza sebtében legalább az egyik.
Már láttam a pultot, ahol elméletileg le kellene csekkoltatnom a pálcám.
- Jó napot – köszöntem a varázslónak, aki mögötte ült. – Meghallgatásra jöttem, és elkobozták a pálcám – mondtam a férfinak nagyon halkan. Szégyelltem az egész ittlétem okát, és nem akartam, hogy bárki is felfigyeljen rám.
- Jó napot! Ez esetben láthatnám a beidézést? – hajolt közelebb és azonnal méregetni kezdett. Remegő kezekkel nyúltam be a táskámba és húztam elő a levelet. Még senkinek sem mutattam meg. A férfi átvette, majd ismét végignézett rajtam. – Második szint, Varázshasználati Főosztály.
Csak bólintottam felé, majd visszavéve a levelemet elindultam a tömeget követve. Nem nézelődtem, ahhoz túlságosan is zavarban voltam, úgy éreztem mindenki tudja, hogy egy bolond közveszélyes gyerek vagyok, és hogy mindenki titkon engem néz. Persze tudtam, hogy ez badarság, de nem tudtam lerázni az érzést. Egy aranykapun átsétálva a liftekhez értem. Próbáltam kinézni a legkevésbé zsúfoltat, ezért beálltam középről a másodikhoz. Csak egy öltönyös férfi, és két idősödő boszorkány várakozott a rácsok nyílására.
Naplózva


Maxwell Shafiq
Eltávozott karakter
*****


A védelmező

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2015. 03. 13. - 15:44:52 »
+3

Louise Lott

°°°

Semmi sem tesz boldogabbá, mint a jól végzett munka öröme. Az érzés, amikor egy fárasztó nap után elnyúlhatok a kedvenc fotelemben, és nincs semmi bűntudat. A családom szerint túlságosan is sok időt töltök a Minisztériumban, és gyakran panaszkodnak rá, hogy még odahaza is munka körül jár az eszem. De hogy is várhatják el, hogy nyolc óra letelte után egyszerűen csak kilépjek a szerepemből, és eldobjak mindent? Amit én csinálok, arra a társadalom csak nagyon szűk rétege képes. Én nem dobozos tejeket pakolgatok, nem leveleket kézbesítek, és nem is a katedrán bohóckodok. Én emberéletekért felelek. A gonoszt pedig nem érdekli, hogy belefér-e még a munkaidőmbe. A nap huszonnégy órájában készen kell állnom rá, hogyha szükség van rám, én azon nyomban ott tudjak teremni. Én pedig imádom azt érezni, hogy szükség van rám…
Ugyanolyan szerdai nap volt, mint a többi. Reggel pontban fél hatkor ébredtem, fél órát kocogtam a háztömb körül, majd letusoltam, megborotválkoztam, reggeliztem, felvettem az előző este kikészített öltönyömet, nyakkendőt kötöttem, végül felkaptam az aktatáskámat, és belépve a kandallóba, belevetettem magamat a smaragdzöld lángnyelvek közé. A Minisztérium pontosan ugyanolyan volt, mint ahogyan előző este fél tizenegykor hagytam.
Egyenes háttal, lassú léptekkel haladtam a liftek irányába, és reflexszerűen visszaköszöntem mindenkinek, aki szembejött velem. Rég hozzászoktam már, hogy az emberek felismernek engem, de én magam csupán kevés archoz tudtam nevet is kötni. A családom lévén ismert volt a nevem a varázsvilágban, de igyekeztem tetteimmel is tovább öregbíteni azt. Jól eső érzéssel fogott el mindig, amikor egy idősebb mágus előre köszönt nekem, főleg ha az illető épp a Wizengamot tagja volt. Kétség sem fért hozzá, hogy partnerként tekintettek rám, és én roppantul büszke voltam magamra emiatt.
A liftek előtt kisebb sor torlódott fel. Nem lepődtem meg ezen, hiszen minden áldott reggel így zajlott. Mire hazaindulok, már úgysem kell a soromra várnom – gondoltam magamban, azzal beálltam a legkevésbé zsúfolt lift elé, ahol csupán két idősebb boszorkány várakozott. Tiszteletteljesen köszöntöttem őket. Nőknek mégis csak előre köszön az ember, ráadásul az egyik édesanyám barátnője volt, Margaretnek hívták, és gyakori vendég volt a családi kúriánkban. Fél percet sem kellett várnom, már nyílt is a lift rácsa, én pedig előre engedtem a két nőt, illetve egy harmadik, fiatalabb lányt. A liftajtó bezáródott mögöttünk.
- Hová lesz, kedvesem? – Kérdezte a Margaret nevű asszony a fiatal lánytól, aki a lift falának támaszkodva, szótlanul meredt a lábaira, és nem válaszolt. – Gyermekem? Melyik szintre óhajtasz menni?
Oldalra fordítottam a fejemet, hogy megnézzem, miért nem válaszol a lány, és meglepetten tapasztaltam, hogy az a vörös hajú tinédzser áll mellettem, akivel közel egy hónapja találkoztam, Roxfort ostromának másnapján. Akkor éppen próbált magához térni egy dementortámadásból, de olyannyira megmakacsolta magát, hogy nem volt hajlandó enni az általam felkínált csokoládéból sem, csak miután megfenyegettem, hogy ráuszítom Madame Pomfreyt.
Végignéztem a lányon, és szemem egyből megakadt a mellkasán feszülő kitűzőn. Louise Charlotte Lott, fegyelmi tárgyalás. Felvontam a szemöldököm, majd visszafordultam Margaret asszonyhoz, és Louiset megelőzve válaszoltam a korábban feltett kérdésére.
- A kisasszony a második szintre tart, mint ahogy én is, Margaret. Köszönöm!
A lift nyikorogva megindult.
Naplózva

Louise Lott
Eltávozott karakter.
*****


♦ VII. Hollóhát ♦ Prefektus ♦ "Cinkemadár"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2015. 03. 15. - 13:34:05 »
+3

Maxwell Shafiq

♦♦♦

Nem is hallottam, ahogy kinyílt a felvonó ajtaja, csak a férfi előre mutató keze hívta fel a figyelmemet rá. Bólintottam egyet elhaladva mellette, hogy tudja észrevettem a gesztust, de nem néztem fel rá. Ahogy beléptem a liftbe, kirázott a hideg. Kezdtem nagyon izgulni és a szégyen is mardosta az arcomat. Lehajtott fejjel támaszkodtam neki a lift falának és reménykedtem benne, hogy beleolvadhatok a mintába. Úgy éreztem ez az egész szörnyen megalázó. Nem elég, hogy teljesen megbolondultam, a Minisztérium még hülyét is akar csinálni belőlem azzal, hogy közszemlére tesz. Önkéntelenül haraptam be a szám, majd gyorsan el is engedtem, mert eszembe jutott, hogy ki van rúzsozva. A vörös rúzs pedig nem mutat jól a fogakon.
- A kisasszony a második szintre tart, mint ahogy én is, Margaret. Köszönöm! – Ismerős volt a hang, de még inkább a stílus. Felkaptam a fejem, és majdnem el is tátottam a szám. Felismertem a pasit.
A kellemes pánik hangulatomból ez a félig elcsípett mondata is sikeresen kiragadott.
- Te?! – csúszott ki a számon mérhetetlenül bunkó stílusban. Hiába, így kiszakítani egy bolond embert a révedéséből előfordulhat, hogy határtalan taplósághoz vezet. De mégsem bántam meg annyira. Idegesített a fellengzős stílusa. Lefogadom, hogy elvárta volna, hogy magázzam, de ehhez mégsem fűlött a fogam. Köszönöm!
Csak bámultam a szemeibe, és eszembe jutott, hogy miért is utáltam őket annyi, amikor utoljára láttam. A kisfiú üveges tekintete most is alattomosan bekúszott a gondolataim közé, és tudtam, hogy ezektől az emlékektől nehéz szabadulni. Miért kellett pont most megjelennie? kérdeztem magamtól, de nem tudtam elszakítani a tekintetem tőle. Undok egy dolog volt a visszaemlékezés, és amikor csak tudtam megpróbáltam elkerülni. De itt és most, ahová pont az engem üldöző rémképek és rosszemlékek jutattak, fikarcnyi esélyem sem volt.
Próbáltam elterelni a gondolataimat. Végignéztem a férfin és el kellett ismernem, hogy a megjelenése makulátlan volt, bár meglehetősen száraz. Semmi egyéni ismertető. Unalmas öltöny, unalmas hozzá illő nyakkendővel. Nem voltam lenyűgözve, és ettől jobban éreztem magam. Mr. Tökéletes mégsem annyira tökéletes, mint hiszi. Lemertem volna fogadni, hogy annyira el van telve magától, hogy csak önmagára áll fel neki. Ez egy önelégült mosolyt csalt az arcomra, és egy fél pillanatig elhomályosította a szorongásomat, és a bizonytalanságot azzal kapcsolatban, ami rám várt. De csak egy pillanatig. Mert még ez a hólyag sem volt elég, ahhoz, hogy elfelejtsem, miért vagyok itt. Hogy megátkoztam egy ártatlan muglit. Bár valószínűleg még mindig jobban fogok ebből kijönni, mintha a mugli rendőrség kapott volna el. Ez legalább nem kerül be CV-mbe, és a szüleimnek sem kell tudomást szerezniük róla. Szörnyen rosszul éreztem már magam a bíráló tekintetük nélkül is. Ráadásul, ha megtudnák, el kéne mesélnem a háborút is. Nem volt szívem hozzá. Hogyan mond el az ember ilyesmit az anyjának? Nem voltam képes rá, hogy kiűzzem a csillogást a szemeiből. Inkább utáljon azért, mert azt hiszi simán csak elhidegültem tőlük és a varázsvilágot választottam, minthogy tudja, a sebhely a halántékomon nem egy elrontott bűbáj miatt van.
Talán egyszer, majd elmondom nekik, de még nem voltam kész rá. Nem, ameddig én magam nem tudtam megbirkózni azokkal a dolgokkal, amiket velem tettek, és amiket én tettem. Ameddig nem tudtam kiismerni az új személyiségem. Semmit sem akartam elárulni, amíg meg nem tudtam, hogy mindez mit csinált belőlem. Más ember lettem, de még én sem tudtam, hogy milyen, és szükségem volt időre, hogy legalább elkezdhessem felfedezni az új határaimat.  Újra ráfókuszáltam a férfire, de nem tudtam, hogy szólt-e hozzám. A képe még mindig egy kicsit megnyúlt volt. Talán a hangos felismerésemtől.

Naplózva


Maxwell Shafiq
Eltávozott karakter
*****


A védelmező

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2015. 03. 16. - 12:18:24 »
+4

Louise Lott

°°°

- Te?!
Visszafordultam Louise irányába, majd felvontam a szemöldökömet, mint aki nem tudja mire vélni a lány kifakadását. Szinte biztos voltam benne, hogy legutóbbi találkozásunk alkalmával nem sok pozitív emléket hagytam benne, és hogy éppen ezért nem túlzottan kedvel engem. Ugyanakkor tudtam, hogy nincs ezzel egyedül. Kevesen bírták elviselni a száraz stílusomat. Nem volt benne semmi meglepő, hogy egy tizenéves tini lánynak sem jön be. Elvégre az ő korában a motoros dzseki és a szakadt farmer sokkal menőbbnek számít, mint egy drága öltöny, és egy jó nyakkendő. Megjegyzem, kicsit sem érdekelt, hogy mit gondol rólam…
Úgy nézett rám, mintha bele akart volna pillantani a fejembe, mintha képes lett volna az én agyamban kutakodni. Álltam a tekintetét, és gonoszul ki is használtam az alkalmat, mert tudtam, hogy ellenben vele, én igen is képes vagyok rá. Kíváncsiságom felülkerekedett az illemen, és mivel jogom nem igen volt hozzá, hát engedély nélkül léptem be a tudatába, hogy kiolvassam onnan, miért is került mellkasára az a bizonyos jelvény.
Egy szabadtéri színpadon találtam magam. Ott volt Louise is, egy ismeretlen fiú társaságában. A csillagokat nézték, amikor egy sötét árny tört rájuk a sötétből. Végignéztem, ahogy Louise megátkozza a mugli biztonsági őrt, és láttam az aurorokat is, akik a helyszínre érkeztek. Ezután egy másik kép tolakodott be lelki szemeim elé, egy halott kisfiú üveges tekintete…
Megszakítottam a néma varázslatot, és ismét ott álltam a liftben. Továbbra is Louiset néztem, akinek arcára időközben önelégült mosoly ült ki. Nem tudtam mire vélni a dolgot, így hát elfordítottam a fejemet. Louise tehát bajba került, mert megátkozott egy muglit. Az utóbbi hetekben számos hasonló eset történt, noha egyikhez sem volt közöm személyesen. Az ilyesfajta apró-cseprő ügyekkel nem szokás az én részlegemet zavarni. Ám így is tisztában voltam vele, hogy miért történt mindaz, ami. Sok kiskorú varázsló volt ott Roxfort ostrománál, akik koruknál fogva képtelenek feldolgozni a történteket. A rémálmok, és a hallucinációk pedig felmorzsolják az ember idegeit, zavarodottá, és veszélyessé tesznek bennünket. Azt pedig mindnyájan tudjuk, hogy mi történik akkor, ha varázspálcát adunk egy zavarodott gyermek kezébe…
Tudtam, hogy Louiset felmentik, egy percig sem aggódtam volna a helyében. Mégsem mondtam el neki, hogy felesleges görcsölnie, egyrészt mert akkor be kellett volna vallanom neki, hogy a fejében kutakodtam, másrészről pedig nem tett volna jót neki a túlzott magabiztosság. Gondoltam had főjön még egy kicsit a saját levében, már csak az előbbi megnyilvánulásáért is.
A lift egy rándulással megállt.
- 2. szint: Varázsbűn-üldözési Főosztály, Wizengamot Végrehajtási Szolgálat, Varázshasználati Főosztály – recsegte egy női hang.
A liftajtó nyikorogva kitárult, én pedig ismételten előreengedtem a lányt. Láttam rajta, hogy tanácstalanul nézelődik a folyosón, fogalma sem volt merre is induljon.
- Balra a második – szóltam, miközben elhaladtam mellette. – Mellesleg nagyon csinos az a rúzs, de a helyedben letörölném. Női bírád lesz… Sok sikert!
Azzal elindultam az irodám felé.
Naplózva

Louise Lott
Eltávozott karakter.
*****


♦ VII. Hollóhát ♦ Prefektus ♦ "Cinkemadár"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2015. 03. 16. - 17:10:46 »
+3

Maxwell Shafiq

♦♦♦

Ahogy tovább néztem a férfit, még a fejem is megfájdult. Nem tudtam, hogy a stressztől, vagy csak ettől a baromtól, de nem jött jól. Lassan a halántékomhoz nyúltam, de nem hagytam abba a fixírozását. Azt akartam, hogy ő nézzen félre előbb, amit meg is tett, legnagyobb örömömre. Nem tudom mit láthatott az arcomon, de nem nézett rám többet. Egy ideig ráncolta a homlokát, aztán megjöttünk.
- Második szint: Varázsbűn-üldözési Főosztály, Wizengamot Végrehajtási Szolgálat, Varázshasználati Főosztály – mondta be a lift, majd nagy nehezen kinyíltak az ódon rácsok. Újra előreengedett, szinte gondolkodás nélkül. Mintha gyerekkorától belé nevelték volna az illemet. Most, hogy volt időm jobban szemügyre venni nem lepődtem volna meg, ha valami régi aranyvérű családból származna. Az a siralmas öltözködését is megmagyarázná. Legalább egy színes gomb lett volna rajta, de az unalmas galambszürke szúrta a szemem.
Néhány lépésre a lifttől ismét lelassítottam. Fogalmam sem volt hová menjek, és újra egyre szánalmasabbnak éreztem magam. Ha még le is kell állnom kérdezősködni, akkor belefulladok a szégyenbe.
- Balra a második – ment el mellettem a pasas és közben fölényesen megszánt a keresett céllal. Hirtelen nem tudtam volna megmondani, hogy a szégyentől égett az arcom, amiért leolvasta a kitűzőmről, miért is vagyok itt, vagy a dühtől, amiért ekkora seggfej. Komolyan, díjazni kéne. Egy csinos kitűző legalább feldobná a megjelenését. – Mellesleg nagyon csinos az a rúzs, de a helyedben letörölném. Női bírád lesz… Sok sikert!
Egy pillanatig még táncoltam azon a bizonyos késélen, majd lendült a kezem és a középső ujjam erősen kitüremkedett a többi közül. Mint valami úr, úgy vonszolta magát, és legszívesebben a cipőm is hozzá vágtam volna. Tudtam, hogy ezzel csak a gyerekes képzetét erősíteném magamról, de egyszerűen nem bírtam elviselni a lekezelő stílusát. Tényleg, mintha egyesével tépkedné a hajszálaimat. Az idegeimre ment a pasas, és szinte megkönnyebbülve fordultam az ajtó felé. Szinte. Utána néztem még egyszer, de már elvonult a folyosón. Azért magamnak nem teszek keresztbe, akármilyen csábító is volt, hogy fennhagyjam a rúzsom. Kivettem egy zsepit a táskámból és gyorsan ráharaptam háromszor. Nem voltam hajlandó tükör nélkül elkezdeni maszatolni, és amúgy is, ennyitől pont tökéletesen hétköznapi lett a sminkem. Mintha csak kicsit kifújta volna a szám a szél. Elmegy.
Mély levegőt vettem, és lenyomtam a kilincset. Újra izzadt a tenyerem. Belépve egy rövid folyosón találtam magam, ahol különböző korú emberek ücsörögtek. Legtöbben lehajtott fejjel. Olyan érzésem volt, mint amikor egyszer a mugli iskolámban az igazgatóiba küldtek. Odasétáltam a legközelebbi székhez és leültem.
A várakozás nem tett jót az amúgy is szétmarcangolt idegeimnek. A harmadik óra után már egyre jobban izgultam. Olyan volt, mint amikor egy pánikbeteget bezártak kísérlet céljából egy üres szobába, és egy idő után elkezdtek neki összemenni a falak. Én is nagyjából így voltam. Minél kevesebb ember ült előttem, annál kisebbnek és nyomottabbnak éreztem a folyosót. Arról nem is beszélve, hogy egyre melegebb lett.
- Louise Charlotte Lott – szólt ki egy női hang, és kinyílt az ajtó. Összerezzentem a nevem hallatára, de végül felálltam. Olyan volt, mintha nem is én irányítanék, hanem a testem automatikusan tette, amit elvártak tőle. Besétáltam az ajtón, és leültem az asztal másik felére. Olyan volt, mint egy kihallgató szoba, és mindössze két másik varázsló tartózkodott odabent. Egy nő az asztal másik felén, és egy fiatal férfi, aki a polcon lévő mappák között turkált. – Ön Miss Louise Charlotte Lott?
- Igen – feleltem halkan.
- A P6231H267-os eset, muglik elleni bűbájgyakorlás ésszerű korlátozásáról szóló rendelet megszegése, egy mugli megátkozásával. Elismeri, hogy az említett bűncselekményt elkövette? – mondta a nő, és titkon örülni kezdtem, hogy hallgattam arra a bunkóra. Láttam az unalmat és az undort az idősebb boszorka szemeiben, és tudtam, hogy a rendezett, elegáns megjelenésem nem segít a helyzeten. Tipikusan olyan nőnek nézett ki, aki a saját sérelmeit nem azok okozóin, hanem mindenki máson tölti ki, visszaélve a hatalmával.
- El-elismerem – mondtam, és begyűrtem a kezeimet a combjaim közé, hogy ne játsszak az ujjaimmal, mint valami kölyök. – De nem volt szándékos!
- Arra válaszoljon, amit kérdezek – mondta szigorúan, majd lenézett az előtte lévő mappába. – Írja le az esetet a saját szavaival – utasított, de nem nézett fel rám. Látszott rajta, hogy a hatszázadik senki voltam már a mai napon, akinek a nyavalygását végig kellett hallgatnia.
- A biztonsági őr olyan hirtelen jelent meg mögöttem, hogy a zseblámpája fényére azt hittem varázslat, és automatikusan szórtam vissza a saját átkom. Megijedtem, és olyan hirtelen volt az egész, azt hittem, hogy egy megszökött halálfaló az. Nem akartam bántani az őrt – válaszoltam. Nem akartam neki elmondani, hogy azt hittem Carrow áll előttem, és hogy még az átok kimondása után is beletelt néhány másodpercbe mire mindezt feldolgoztam. – Én sajnálom.
- Értem – bólintott, majd leírt valami a lapra, és végül le is pecsételte. – A vádlottat a vádpontok alól felmentem, és egyszeri elbeszélgetést rendelek el egy medimágussal. Az időpontot hivatalból kiküldjük magának bagolypostával. A pálcáját a raktárból kérheti ki, ami a következő ajtó balra. Adja oda ezt a papírt. Elmehet.
Hogy mi? Ennyi volt? Hitetlenkedve és remegő lábakkal álltam fel, hogy elvegyem az igazolást a nő kezéből. Bólintottam a bíró és a srác felé is a sarokban, majd kisétáltam az ajtón. Muszáj volt, hogy leüljek az egyik székbe. Ezt nem tudtam elhinni. Ennyi volt? Komolyan? Határtalanul megkönnyebbültem, de fel is voltam háborodva. Nem tudtam elhinni, hogy ilyen ügyekben ennyi lenne az igazságszolgáltatás. És ha én valami hibbant mugli-kínzó lennék? Akkor is ennyivel elengedtek volna? Bárki elsírhatja magát azt hajtogatva, hogy nem volt szándékos. Előre hajtottam a fejem és kicsit még ücsörögtem ott, nem törődve a többi emberrel.
Végül erőt vettem magamon és a táskám a vállamra vetve, kisétáltam az ajtón. Egészen más látvány fogadott, mint reggel. Az órámra pillantva konstatáltam, hogy valószínűleg ebédszünet lehet, mert a sok minisztériumi dolgozó úgy lézengett a folyosókon, mint az öregek reggel a buszokon. Mint akiknek semmi dolguk sincs. Balra fordultam, ahogy a boszorkány mondta és a következő ajtóig mentem. Nem is igazán ajtó volt, hanem olyan, mint egy recepció. Egy férfi ült egy üvegablak mögött és, amikor elé léptem, kinyújtotta a kezét a lyukon. A kezébe tettem a papírt, mire felállt, és néhány perc múlva a pálcámmal tért vissza, ami egy szürke dobozban feküdt.
- Ez az ön pálcája? – kérdezte, mire csak bólintottam. – Elmondaná, hogy miből van? – kérte, és maga felé fordította a doboz alját.
- Szilfa pálca, főnixtoll maggal – sóhajtottam, mire kiemelte a dobozból a varázspálcám, és felém nyújtotta. – Köszönöm! – Amikor megfogtam az egyszerű fadarabot, olyan volt, mintha kómából ébredtem volna. Újra teljesnek éreztem magam, és már nem voltam védtelen.
- További szép napot, hölgyem – mondta és ő volt ma az első, aki rám mosolygott. Halványan viszonoztam a gesztust, majd sarkon fordultam. Most, hogy már túl voltam ezen a tárgyalásnak nem nevezhető beszélgetésen és már kicsit kevésbé éreztem magam egy senkiházi bolondnak, rájöttem, hogy piszok éhes vagyok. Sarkon fordultam és elindultam vissza a lift felé. Vajon milyen messze van a legközelebbi McDonald’s? Legszívesebben valami gusztustalanul egészségtelen kajára vágytam, és hát annál nincs is jobb.

Naplózva


Maxwell Shafiq
Eltávozott karakter
*****


A védelmező

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2015. 03. 17. - 13:00:59 »
+4

Louise Lott

°°°

Nem láttam a provokatív mozdulatot, bár ha láttam volna, akkor sem csináltam volna belőle nagy ügyet. Talán még ki is nevettem volna érte a lányt. Olyan kislány volt még, és a legszebb az egészben, hogy ő ezt egyáltalán nem tudta magáról. Azt hitte, hogy egy kis rúzstól felnőtt nő lesz belőle. Hát tévedett. Pontosan olyan volt, mint a többi korabeli tini lányka. Egyszerűen az idegeimre mentek a hozzá hasonló kölykök. Én is voltam fiatal, én bennem is buzgott a tettvágy, és én is roppantul okosnak hittem magamat ennyi idősen, de mégsem viselkedtem úgy, mint a mai gyerekek. Egyszerűen változik a világ, én pedig napról napra öregebb leszek. Persze az is lehet, hogy az testvéreimnek van igazuk, és egy nyolcvan éves öregember lakik bennem…
Végig a folyosón, az utolsó iroda jobbra. Beléptem a szürke kis irodámba, mely éppen olyan volt, mint bármelyik másik nyomozói iroda. Szemben az ajtóval egy hatalmas íróasztal helyezkedett el, mögötte pedig egy bőrszék kapott helyet. A falakon parafatáblára tűzve, több tucat körözött bűnöző mozgó képe volt látható. Az ablak mellett egy világtérkép állt, melyen egy-egy terület piros filccel volt megjelölve. Az ajtó mellett fiókos szekrény kapott helyet, telis tele kartotékdobozokkal, és régi aktákkal. A jelenlegi ügyek az asztalon álltak, szabályos kupacokba rendezve, gondosan ügyelve rá, hogy oldalaik párhuzamosak legyenek az asztal széleivel. A sarokban felállított, kis vitrinben a lehető legkülönösebb tárgyakat halmoztam fel: gyanúszkópokat, kis fiolába zárt bájitalokat, elkobzott varázspálcákat, valamint besuvasztottam egy homályos malicia mutatót is az üveg mögé. Ez volt az én kis birodalmam, az a hely, ahol mindennapjaim közel nyolcvan százalékát töltöttem.
Lehuppantam a bőrszékembe, és magam elé húztam egy nagy adag papírhalmot, mely csak arra várt, hogy átolvassam. Böngészni kezdtem az unalmasnak tűnő, száraz adatokat, melyeket olvasva mindig úgy éreztem, hogy csak úgy repül az idő. Szerencsés voltam, mert ellentétben a legtöbb aurorral, én a munka irodai részével is szerettem foglalkozni, mindamellett, hogy számos alkalommal mehettem terepre. Észre sem vettem, és már is egy óra telt el azóta, hogy nekifogtam az aznapi teendőimnek. Felálltam kinyújtóztatni a tagjaimat, és tettem egy kört az irodámban. Időközben levetettem a szürke zakómat, melyet a fogasra dobtam, ám a mozdulat közben megakadt a tekintetem valamin. A fogas mögötti falról egy tépett kinézetű Halálfaló vicsorgott rám.
Közelebb léptem a képhez, és elolvastam az arcképe mellett szereplő bűnlajstromot. "A nevezett Halálfaló a tiltott, Crutiatus átkot használta Edgar Shafiq gyógyítón, és családján." Összeszorult a gyomrom a dühtől és a hányingertől. A képen szereplő mocsok még kiélvezte a bátyám, és családja utolsó pillanatait, és még egyszer utoljára megkínozta őket, mielőtt kimondták volna rájuk a halálos átkot. Amikor az egyik bűntársa beismerő vallomást tett, én magam kértem, hogy adják nekem az ügyet. Persze nem kaptam meg, mondván, hogy elragadnának a személyes érzelmeim az üggyel kapcsolatban. Azt azonban megígértem magamnak, hogyha egyszer összefutok ezzel az alávaló kutyával, elfelejtem az összes szabályt, melyet az akadémián a fejünkbe vertek…
Tovább olvastam a bűnöket. "Bizonyítottan meggyilkolt további két varázslót, mugli ivadékokat szolgáltatott ki az umbridge-féle rezsimnek, és megtámadott egy mugli családot." Hirtelen egy korábbi kép tolakodott az agyamba. Ott álltam a csillagok alatt, és végignéztem, ahogy a liftben látott lány átkot szór egy mugli biztonsági őrre. Magam sem tudom miért, de az asztalomhoz sétáltam, és üres pergament vettem elő. Belemártottam lúdtoll pennámat a fekete tintába, majd apró betűkkel a következőt körmöltem a tiszta lapra:

Tisztelt Bírónő!

Én, Maxwell Isidro Shafiq speciális auror, mint a Varázsbűn-üldözési Főosztály különleges ügynöke, és mint felettese, ezennel utasítom Önt, hogy mentse fel minden vádpont alól Louise C. Lott, roxforti tanulót, akit a mai nap alkalmával fegyelmi tárgyalásra idéztek be, a muglik elleni bűbájgyakorlás ésszerű korlátozásáról szóló rendelet megsértése miatt. Továbbá arra kérem, küldje át Miss Lott aktáját a 277-es irodába!
 

Köszönettel:
Maxwell Shafiq, S.A.
 

Egy pálcaintéssel papírrepülővé hajtottam a pergament, majd egy újabb intéssel kiröptettem azt az ajtómon. Elégedetten hátradőltem a székemben. Nem egészen tudtam, hogy miért is tettem mindazt, amit, mégis úgy éreztem, hogy helyesen cselekedtem. Nem ismertem a lányt, és nem is féltettem őt attól, hogy netalán elítélik, mégis tisztában voltam vele, hogy milyen büntetéseket kaphat azért a kis semmiségért. Nem mondhatni, hogy kedveltem volna Louise Lottot, de ahogy bátyám megkínzójára pillantottam, végigolvasva a bűnöket, amit elkövetett, szinte nevetségesnek éreztem Louise helyzetét.
Elhessegettem a gondolataimat, és visszahajoltam a papírhalom felé, mely csak rám várt. Három óra múlva pillantottam fel legközelebb, amikor gyomrom vészesen nagyot korgott. Ebédidő – gondoltam magamban, majd megdörzsöltem szemeimet. Az aznapi jócselekedetem után úgy gondoltam megérdemlek pár finom falatot az egyik kedvenc, közeli éttermemből, melybe előszeretettel jártunk kollégáimmal. Így hát felkaptam az öltönyömet, és varázspálcámat magamhoz véve elindultam a folyosón a liftek irányába.
Sorsszerű pillanat volt, ahogy megpillantottam a liftajtó előtt ácsorgó lányt. Nem szerettem volna, hogy tudomására jutna, hogy én segítettem rajta, így hát felvettem az általa korábban is ismert, eredeti Maxwell Shafiq modoromat.
- Elnézve téged, azt hiszem illő lenne gratulálnom a felmentésedhez.
Megálltam mellette, és együtt várakoztunk a liftre, de továbbra sem néztem rá.
- Remélem jó döntést hozott a Bírónő, és nem vagy közveszélyes. Máskülönben könnyen lehet, hogy még találkozunk…
Gúnyos mosolyra húztam a számat, és rásandítottam Louisra, akinek majdhogynem gőzölgött a füle a méregtől.
- Hm… Azt hiszem tévedtem. Jobb volt a rúzs.
A liftajtó zörögve kitárult előttünk.
Naplózva

Louise Lott
Eltávozott karakter.
*****


♦ VII. Hollóhát ♦ Prefektus ♦ "Cinkemadár"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2015. 03. 17. - 14:49:58 »
+3

Maxwell Shafiq

♦♦♦

Amikor aznap másodszorra is meghallottam a hangját, erős vágyat éreztem arra, hogy megüssem. Vagy csak rátapasszam a kezem a szájára. Mindegy, amelyiktől hamarabb elhallgat.
- Elnézve téged, azt hiszem illendő lenne gratulálnom a felmentésedhez. – Megfeledkezve az éhségemről összeszorított álkapcsokkal bámultam fel a simára borotvált arcába. Alapjáraton dögösnek találtam, ha egy pasinak gödröcskéi vannak, de az övéibe legszívesebben a pálcám szúrtam volna, egy melegítő bűbájjal a végén.
- Azt hiszem ezt illendő lenne megköszönnöm, de eltekintek tőle – forgattam meg a szemeimet és ugyan olya semleges hangon válaszoltam neki, mint ahogy ő megszólított majd újra a lift rácsaira néztem. Komolyan, még csak a nevét sem tudtam a pasasnak.
- Remélem jó döntést hozott a Bírónő, és nem vagy közveszélyes. Máskülönben könnyen lehet, hogy még találkozunk… - Olyan volt, mint ha arcon öntött volna egy tál jeges vízzel. Újra visszanéztem rá, de csak bámultam. Hogy a fenében képes valaki ennyire eltelni saját magától? Nekem sem volt soha problémám a magabiztossággal, de ez már enyhe túlzás. Na, állj. Közveszélyes?
- Te belenéztél az aktámba? – esett le és a szégyen újra mardosni kezdte az arcom. Nem tudtam mit is mondhatnék neki, de valamit nagyon akartam. Kinek képzeli magát? – Mégis ki a… Tudod, mit, nem érdekel – ráztam aprót a fejemen, és felszegtem az állam. Sok bunkóval találkoztam már eddig is, és én is sokakkal voltam bunkó, de azért ezzel a csávóval nehéz lett volna bárkinek is versenybe szállni. Komolyan, hozzá képest a korombeli emberek gúnyolódásai, és idegesítő kommentjei bókoknak tűntek. Sejtettem, hogy egy szópárbajban alulmaradnék, ezért inkább becsuktam a szám.
- Hm… Azt hiszem tévedtem. Jobb volt a rúzs. – Be kellett harapnom az alsó ajkam, mert ez már tényleg sok volt. Szerintem még a szemem is rángani kezdett a meghökkenéstől. Azért ennek a seggfejnek volt bőr a képén. Meg sem vártam, hogy előre engedjen, csak elegánsan belibbentem előtte a liftbe.
Mintha csak a reggeli lift utat játszottuk volna újra, megint ott találtam magam azzal az idősebb nővel és ezzel a pöccsel.
- Hová lesz aranyom? – kérdezte megint a boszorkány, de most nem hagytam, hogy válaszoljanak helyettem, csak lőttem egy szúrós pillantást a férfi felé, mielőtt kinyithatta volna nagyobbra a száját.
- Az Átriumba megyek. Köszönöm! – idéztem őt reggelről. Gyerekes volt, bevallom, és ez kezdett idegesíteni. Talán, ha nem veszek róla tudomást, nem csinálok magamból majmot. Mintha csak szándékosan húzná elő belőlem azt, amit elvár. Komolyan megbolondultam. Ha közveszélyes nem is vagyok, de teljesen százas sem. Megigazítottam a hajam, és mély levegőt vettem. Ha Istent akar játszani, hát had játssza, csak ne velem.


Köszönöm a játékot!
Naplózva


Maxwell Shafiq
Eltávozott karakter
*****


A védelmező

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2015. 03. 18. - 09:08:46 »
+3

Louise Lott

°°°

- Elnézve téged, azt hiszem illendő lenne gratulálnom a felmentésedhez – susogtam a tőlem megszokott tárgyilagos, száraz stílusban.
- Azt hiszem ezt illendő lenne megköszönnöm, de eltekintek tőle – replikázott.
Eleresztettem a fülem mellet a megjegyzést, és tovább ütöttem a vasat, mintha csak próbáltam volna egyensúlyba hozni a korábbi jócselekedetemet a szúrkálódásaimmal.
- Remélem jó döntést hozott a Bírónő, és nem vagy közveszélyes. Máskülönben könnyen lehet, hogy még találkozunk…
Villant a gúnyos mosoly, mely olyannyira szokatlan volt tőlem, hogy még saját magamat is megleptem vele. Arcizmaim is rutintalanul húzták szélesre képemen a bőrt, kirajzolva ezzel azokat a kis gödröcskéket, melyeket Louise is észrevett.
Szinte látni lehetett rajta, ahogy egymást érik fejében a gondolatok, majd szép lassan elérkezik a felismeréshez. Ekkor már rájöttem, hogy bizony elszóltam maga.
- Te belenéztél az aktámba? Mégis ki a…
Mennyivel jobban hangzott ez a verzió, mint az igazság - gondoltam. Ha így kiakadt amiatt, hogy élve jogaimmal, belepillantottam az ügyeibe, amire megjegyzem, még nem került sor, akkor vajon mit szólt volna a korábbi akciómra, nevezetesen arra, hogy belepillantottam a fejébe?
- A munkám része, hogy… - kezdtem bele a magyarázatba, mely természetesen nem tükrözte volna az igazságot, de mindenképp jobban hangzott volna, mint a „Kíváncsiságból belemásztam a koponyádba, és onnan tudom, hogy mit tettél”. Ugyan minek zaklatnának egy speciális aurort kiskorúak véletlen bűbájgyakorlásaival, amikor így is annyi munkánk van a szökött Halálfalókkal, hogy ki sem látunk a papírhalmok mögül?
- Tudod, mit, nem érdekel – fojtotta belém a szót, én pedig újabb mosolyra húztam számat.
Egyszerűen nem hagyhattam, hogy övé legyen az utolsó szó.
- Hm… Azt hiszem tévedtem. Jobb volt a rúzs – vittem be a kegyetlen találatot, holott teljes mértékig tisztában voltam vele, hogy semmi jogom nem lett volna megszólni a kinézetét, sőt… Megbámulnom sem szabadott volna, habár esetemben nem igazán beszélhettünk megbámulásról, csupán egyszerű szakmai ártalomról. Tudtam, hogy az ember igazi valója, az apróságokban van elrejtve.
A liftajtó zörögve kitárult előttünk, Louise pedig úgy menekült be rajta, mintha kergetnék őt. Sejtelmes mosollyal arcomon léptem be a szűkös fülkébe, majd hátratettem a kezeimet és úgy vártam meg, hogy elinduljon a lift. Olyan volt, mintha a délelőtti utunk visszajátszott verziójába csöppentem volna. Ismét ott volt Margaret, aki úgy tűnt, ezen a napon a lift gombjainak nyomogatására szentelte életét.
- Hová lesz aranyom? –kérdezte.
- Az Átriumba megyek. Köszönöm!
Ezúttal megelőzött a válasszal a lány, mi több, olyan hitelesen adta elő a Maxwell Shafiq figurát, hogy látszólag Ms. Roseflowers is meglepődött. Remek, még csak az kellene, hogy az öreglány elkezdjen szervezkedni a hátunk mögött – gondoltam magamban. Ahhoz mondjuk nagyon értett. Magát a jelenetet elintéztem egy rövid, száraz kacajjal, melyből csak úgy áradt a szánalom a kislány felé, majd mikor a lift csörögve-zörögve célba ért, hátra sem pillantottam, kiléptem az ajtón, és csak úgy hanyagul hátravetettem:
- További kellemes napot, hölgyeim!

Köszönöm a játékot!
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 04. 15. - 01:55:38
Az oldal 0.16 másodperc alatt készült el 37 lekéréssel.