+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Roxfortos diákok
| | | |-+  Hugrabug
| | | | |-+  Merel Everfen (Moderátor: Merel Everfen)
| | | | | |-+  MSI: Londoni helyszínelők
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: MSI: Londoni helyszínelők  (Megtekintve 1235 alkalommal)

Merel Everfen
[Topiktulaj]
*


VII. Hugrabug - A Vérborz Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2014. 09. 13. - 15:52:07 »
0

1985, Május nyolcadika, este tíz óra

-Dr. Tholus Henry Pitt. A Mágiaügyi Minisztériumból küldtek a bizonyos Ms. Everfen ügyében.
A Foltozott Üst a megszokott félhomályban fürdött. Pont annyi lámpafény volt, hogy az esti sötétet ellensúlyozva visszaállítsa azt a derengést, ami nappal üli meg a fogadót.
-Üdvözlöm, Dr. Pitt. Erre tessék.
A kocsmáros, akit - bár minden beidegződésem sír ettől - én is csak Tomként ismerek, felvezet az emeletre, az egyik szobába. Tizenegyes.
-Mint azt a bagollyal is megüzentük, Ms. Everfen nyolcóratájt érkezett, és kivett egy szobát. Sajnálatos módon nem sikerült megmentenünk, minden igyekezetünk ellenére kilenc óra negyvenháromkor elvesztettük. Öröm az ürömben, hogy a gyermek makk egészséges. Őérte jött?
-Jelenleg. Már beszéltem az árvaházzal. De én nyomozok az ügyben, úgyhogy szerintem még fogok erre járni. A halottkém hajnalban fog érkezni.
A szobában síri csönd honol. A holttest az ágyon fekszik, letakarva egy lepedővel. Egy karosszékben ül egy ápolónő a Szent Mungóból, akit még a szüléshez hívtak ki segédkezni. A karjaiban bepójálva alszik az újszülött.
-A Merel nevet kapta. Az anyja utolsó kívánsága. Amennyire tudjuk, a végrendelete is ennyi lehet.- Közli velem az ápolónő, miközben átveszem a gyermeket óvatosan.
-Köszönöm, szebb estét önöknek.
Szükségük is lehet rá, nem a leg lélekemelőbb dolog, ha valaki az ember vendégszobájában tér örök nyugalomra. Főleg így. Mr. Tom még kikísér.
-Azt hittem, hoppanált.
-Idefele valóban. Mugli környékre megyek, ott inkább nem akarok feltűnni. 'Estét.
A Foltozott Üst előtt áll egy üres kocsi. A Minisztériumban egész jól eltalálták kivételesen, bár így is régi modell, legalább nem valami századeleji darab, ami mugliknál vagy múzeumban, vagy miliomos gyűjtők kezében lenne. A kocsi magától talált ide, miközben én bent voltam. Egy egész ötletes kiábrándítóbűbájjal is ellátták, amitől a mugli szemek úgy látták, mintha ülne benne valaki.
Ilyenkor tudok örülni a mugli származásomnak. Az átlag, mugli területen intézkedő minisztériumi munkatársnak példátlan érzéke szokott lenni ahhoz, hogy milyen ruhadarabokat nem vesz föl együtt egy mugli. Ezt soha nem értettem, szerintem bőven elég lenne belenézniük egy divatlapba vagy akár csak egy kirakatban vetni egy pillantást a próbababákra, az egy irányadó jelleggel már tájékoztatná őket. De ezúttal mindegy, én tisztában vagyok egy öltöny fogalmával, és ez most bőven elég is.
Az utcán egy lélek se, úgyhogy nem szórakozok, egy pálcamozdulattal nyitom ki az ajtót, hogy ne kelljen bajlódni így, hogy a másik karomban a gyermeket tartom… és rájövök, hogy most sem kell csalódnom a minisztériumban. Sofőrülés. Teljesen rendben van a modell csak európai. Átsétálok a jármű túloldalára, megismétlem a műveletet, majd egy babaülést varázsolok az ülésre, és abba teszem a lányt, majd én is beülök a magam helyére.
Szerencsére a kis utcákon nincs nagy forgalom, mert így is elég nehezítés egy csecsemővel, és a nem a megszokott oldalon vezetni. De szerencsére sikerül gond nélkül megérkezni a célhoz.
Állami árvaház a Kind Street-en. Lassan tizenegy óra.
Az utcán csak két fényforrást látni, a kocsi lámpáit, és az árvaház bejáratában derengő fényt. Valamennyi fény szűrődik még a felhők mögül ki-kileső holdból, és a közeli, forgalmasabb belváros közvilágításából, de csak szórtan. Leállítom a motort, felhajtom a gyerekülés fogantyúját, azzal együtt viszem a gyermeket. A fény a portán égő lámpától származik. Egy kisméretű televiízión még megy a műsor, előtte egy hatvanas éveiben járó ember ül, bár láthatóan elbóbiskolt a székében. Másképp talán már nem is ülne a kis - mármár fülkének minősülő - szobában. Minő szerencse a maga módján, hogy az illető elaludt, valószínűleg mostanra bezárt volna már másképp a porta, és itt vesztegelhetnék, vagy bárhol, ahol tudok, egészen reggelig. Bezörgetek az ablakon, amire a portás felriad. Miután összeszedte magát, az ablak felé fordul a székével, és az egyik üvegtáblát oldalra húzza.
-Szép estét, és elnézést a kellemetlenségért, magam is csak kényszerből jövök ezen a kései órán. Dr. Henry Pitt, nyomozó.- Nem fárasztom a túl különös részletekkel, mint az első nevem, vagy a pontosabb foglalkozásom és munkahelyem, ahhoz már késő van így is. És az utóbbit nem is lenne jó ötlet felfednem.
-Estét. Mi kéne?- Morogja a férfi.
-Egy árvát hozok.- Emelem meg a gyerekhordót, hogy láthassa a portaablakból. -Az este már beszéltem telefonon az intézet vezetőjével, de csak mostanra tudtam ideérni, és máshol nem lehetne elszállásolni szegény teremtést reggelig. Tudja, egy motelszobában jött a világra, és ott is árvult el, úgyhogy az nem lenne megfelelő környezet egy újszülöttnek.
-Valóban. Nos, akkor szerencséje van, hogy még itt talált. Egy pillanat.
A portás feláll a székből, és kisétál a látóteremből. Hallatszik, hogy kulcsokkal zörög egy ideig, majd az árvaház kétszárnyú ajtaja nyílik, ott jelenik meg.
-Merel Everfen a neve. Holnap nyitásra itt leszek a szükséges papírmunkákkal. Még annak is ma kell utánajárnom...- Teszem hozzá mormogva. Ahogy a portás átveszi a gyerekhordót, el is köszönök. Még koránt sincs vége a napomnak.
-További szép estét, Mr...
-Ernest Naras. Önnek is, fiam.- Vereget vállon az öreg, aztán egy kézrázás után mindketten indulunk a magunk dolgára. A kocsi felé tartva felvonom a szemöldököm a portás közvetlenségén az imént, de ennél jobban nem firtatom az ügyet.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 07. 30. - 23:16:20
Az oldal 0.077 másodperc alatt készült el 32 lekéréssel.