9: 47, mutatja a kis vekker az éjjeliszekrényen. Mikor az óramutató egy nagy kattanással előre lép egyet az imént említett kis szerkezet nagy csörrenések közepette felébreszti álmából gazdáját, ki álmosan dörzsölgeti szemeit és lábait kirakva takarója alól nagy nehézséggel, mint valami hatvanéves öregember feltápászkodik puha fekhelyéről, mely egy halkabb csikorgással jelzi hogy James felállt róla, majd lomha léptekkel, mezítláb átvánszorgott a mosdóba, mely a szomszéd helyiség volt. Egy tusolás és egy alapos fogmosás után visszasétál szobájába, hogy keressen magának tiszta farmert, pólót és alsóneműt. Még eléggé nehezen tájékozódik az új szobában, melyet alig két hete hódított, meg és ami már berendezve és szinte előző szobájának mintáját követve egy trehány és szétszórt srácot idézett. Mikor elhalad az ablakban lévő üres kalitka mellett egy kedvtelen kis mosoly, jelenik meg arcán, majd miután megtalálja a farmert és a mai napra kijelölt kék színű pólót, áthajítja őket az íróasztalon, egyenesen ágyára, hol a takaró még mindig azt a formáját viselte, ahogyan ő hagyta.
Gyorsan felöltözik, felhúzza szakadt tornacipőjét, majd az ajtót félig behajtva kisétál a szobából, le a lépcsőn és útja egyenesen a konyhába vezet.

- Szia nagyi. Mi a reggeli? – kérdi tőle érdeklődve, majd leül az asztal mellé, és nyugalmasan vár, míg el nem készül az ínycsiklandó reggeli.
- Abb ébren van már?
- Nem tom’, tuti még alszik, ahogy ismerem.
- Ma akarsz Londonba menni?
- Aha.
James mai programja az, hogy elmegy Londonba és eltölt egy kellemes délutánt Gwennel, akivel már a tanév vége óta egy szót sem váltottak.

A laktató reggeli után felmászott a lépcsőn, bement szobájába, majd felkapta a sarokból válltáskáját, belegyömöszölt pár szükséges cuccot, a táskát vállára kanyarintotta és egy hangos pukkanással eltűnt a rumlis kis helységből. Semmi nem maradt utána, csak a puszta illúzió, ahogyan a srác ott pörög-pörög a szoba közepén.

A következő kép, amit lát egy londoni sikátor, melynek oldalain hatalmas zöld kukák sorakoznak, és nyávogó macskák jönnek elő a sötétből, élelem után kutatva.
James gyors mozdulatokkal leporolja magát, majd komor arccal megindul a sikátor vége felé.
MACGOWAN STREET – hirdeti egy tábla a sikátor végén.
~Ez az, jó helyen járok.~
A fiú immár biztos magában, így hát ruganyos léptekkel megindul balra, az utca vége felé. A cél, ahol Gwen lakik, a MacGowan Street 66. címen található. Vagyis a lány elmondása szerint a 3. nagy szürke ház a sikátor végétől balra.
Mikor a házhoz ér és fürkésző tekintettel elkezdi nézegetni a csengő kis-kis gombjait, melyek mellé egy-egy név volt odaírva, de épp sikerült kibetűznie az első nevet, melyet kézzel írtak, megjelent Gwen az ajtóban.
- Szia.- köszönt neki a srác mosollyal az arcán. – Mi a helyzet Gwennie?

Bárgyú mosollyal száján állt az ajtóban és várta hogy a belülről érkező Gwendolyn ajtót nyisson. Közben gondolatai egymást kergették fejében.
~Vajon hogy fog fogadni?
Mik lesznek az első kérdései?
Vajon itthon van-e Tristram, kiről oly sokat hallottam?~
Mikor az öreg ajtó nyikorogva kitárult James mosolyogva, közben kissé aggodalmas ellenérzelmekkel ölelte meg a lányt, ki alig egy perc elteltével vadul berántotta a lépcsőházba és egy vérszomjas amazon módjára elkezdte rángatni „barlangja” felé ínycsiklandó „táplálékát”.
- Hát…nem. – vallotta be.

Fogalma sem volt róla, mi vihette volna rá hogy veszekedés céljából utazzon Londonba. Egyszerűen nem talált megfelelő magyarázatot a dolgokra. Igaz, sokszor történnek érthetetlen dolgok a világban, melyeket bizony senki sem ért, de ez a téma valahogy nem hagyta nyugodni.
Miközben értetlenül caplatott Gwen után a kihalt lépcsőházba, várta hogy a lelkesnek bizonyuló csaj kifogyjon a levegőből és akkor végre ő vehesse át a helyét.

- Hm, bizony bizony a mocskos fantáziájú öregemberek a harmadikról. – dünnyögi James, a feltörő emlékektől keserűen, majd szótlanul megáll az ajtó előtt, udvariasan megvárva a lány mímelődését, majd nagy hévvel bevágódik a nyitott ajtón és lehuppan az említett helyre.
Gyorsan körbenézett, de úgy döntött, a bámészkodást későbbre hagyja, inkább elmondja a lépcsőzés közben előre kigondolt monológját.

- Először is nem. Nem veszekedni jöttem. Bár nem tudom, mi okom lenne rá, hogy eljöjjek Londonba csak azért hogy a végén letámadjalak. Szerintem nem lenne túl logikus. – torkollja le kissé a csajt, majd áttér egy másik, remélhetőleg kellemesebb témára. – A berángatásért semmi baj. Legalább mugli az öreg? Hm…Trist biztos félelmetes alak lehet, amennyit halottam róla….
Hát az utóbbi időkben valóban sokat találkozott Tristram De Crasso nevével. Olyannyira sokat, hogy néha már unta is az úrias csengésű nevet.

~ Szegény öregember. ~
Most végre van ideje végigpásztázni a nappalit.
Valóban eléggé rumlis kis helyiségről van szó, ruhadarabok hevertek szinte mindenhol, de nem a fiú nem ítéli meg ezért Gwenéket, hisz a tulajdon szobája ugyanilyen rendetlen, ha nem rosszabb, néha Regina kénytelen maga kitakarítani helyette a szoba egy részét, mivel a srácot elég nehéz rávenni a házimunkára. Főleg hogy csak estére jár haza, no meg néha ebédre, többi szabadidejét különféle mágus-könyvtárakban, vagy ha elég felkészültnek érzi magát, kietlen pusztákon, animágia tanulásával illetve gyakorlásával tölti. Sose gondolta volna hogy ennyire hasonlítani fog édesapjához, noha neki még se munkája, se nagyobb jelentőséggel bíró családja nincsen, ígyis ritkán jár haza. Néha el kéne egy kevéske kis pihenő. Ebből a szempontból nem éri meg animágiát tanulni, ő is sokszor gondolkozott már el a mágia eme művészetének feladásán, de estére mindig meggondolta magát és az utóbbi siker után, mely két nappal ezelőtt történt, egyre lelkesebben műveli azt. Három perc. Három perce sikerült átváltoznia csakhogynem hibátlanul. Igaz rengeteg erejét felemésztette és utána úgy lefárasztotta hogy másnap kihagyta a gyakorlást, és egész álló nap az ágyában fekve lustálkodott.
~Hm, meséljek. Mesélek! ~

- Képzeld, Godric’s Hollowba költöztünk a nagyival meg Abbsel. Nagyon jó kis város, csak sajnos eléggé kevés időt töltök otthon… - azon morfondírozott vajon elárulhat-e mindent Gwennek, tekintve hogy drága bátyja, a lány leírásaiból kikövetkeztetve, hűen szolgálja tudjukkit és bizony nem tudhatom, Gwennie mennyire tart titkot bátyja előtt, noha nem lenne különösebb információ Voldemort számára, az, hogy animágiával foglalkozik, de sose tudni, jobb nem beszélni róla, no és aztán ott van Caleb is, aki biztos nem szeretné, ha a Crasso lány megtudná közös titkunkat.
Caleb és James az iskola befejeztével, minden napjukat az animágia elsajátításával töltik, így azért mégis jobb mindkettőjük számára.
Befejezetlenül hagyja mondatát, majd elgondolkozik a Darren-témán.
Igazából semmi ésszerű magyarázattal nem tud szolgálni, ha pedig az igazságot mondja akkor Gwen lehet hogy kineveti. Mindegy. Hiszen a lány már ígyis nagyon sokszor nevetett Jamesen, nemegy kínosabb helyzetben.

- Igaz, igaz. Valóban régen beszéltünk, de ne hidd hogy ez a drágalátos szőke herceged miatt van. Nem. Mint ahogy már említettem rengeteg dolgom van mostanság. Eléggé elfoglalt vagyok és nem mindig van erőm vagy éppen kedvem egy levél megírásához. Na, ezért beszéltünk régen és ezért jöttem el ma, csakmert hiányzott a társaságod. – az utolsó szavak kiejtésénél kissé elpirul, de aztán újra erőt vesz magán és folytatja befejezetlen válaszát. – Tulajdonképpen az a bajom vele hogy körülötted mászkál, ezt ne értsd félre, nem vagyok féltékeny, miért is lennék. Miért sajnálnám tőle a veled töltött időt, mikor tudom hogy azok az egyik legjobb, legviccesebb percek. Nem. Csak maga a tudat idegesít, hogy – mint valószínűleg te is tudod- egy halálfaló-palánta sündörög körülötted, méghozzá eléggé komoly szándékokkal. Magával Darennel semmi bajom nincs, csak a tudat bánt hogy HF. – félt kimondani a szót, úgy gondolta, ha kimondja, kissé messze megy, túllő a célon és aztán nincs visszaút, de attól is tartott hogy a lány nem igazán értette meg magyarázatát így hát még gyorsan hozzátette – féltelek.