Satine Cherhal
Eltávozott karakter
Negyedéves önsegélyező kisiparos
'' Defender of Anarchy Vigyázat, Csipet Csapat tag, veszélyes!
Hozzászólások: 103
Jutalmak: +50
Előtörténet: Megnézem!
Származás: Mugli születésű
Hajszín : Barna/Fekete
Szemszín: Zöld
Kor: 15
Ház: Griffendél
Évfolyam: Negyedik
Családi állapot: Nem nyilatkozom
Kedvenc tanár: Perselus Piton
Legjobb barát: Kay Scarlet
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 12 hüvelyk, borostyán, unikornisszőr maggal
Nem elérhető
|
|
« Válasz #3 Dátum: 2012. 12. 08. - 22:15:45 » |
0
|
Vaszilij Zajcev
- Mon Dieu! – nyögte Sat, miközben leemelte a polcról az első szembe jövő üveget. Egy ideig csak pislogott, majd értetlenül forgatta ujjai közt a fiolát, ám Piton írása enyhén szólva is olvashatatlannak bizonyult. Az üvegcsére ragasztott cetlire valami olyasmi volt firkálva, hogy Pipacs vagy talán Pacsuli. Szürkés színű lötty, enyhe csillogással, ám inkább matt… mint amikor a fekete festékes ecsetet az egyébként is használt vizes tálkába mártjuk. Persze biztos volt benne, hogy egyik szer se mókából került a szertárba, így csak óvatosan lazította ki a dugót, majd még annál is megfontoltabban döntötte meg az üveget, hogy belekandikálhasson. Az illata már messziről megcsapta orrát, nem is kellett közel hajolnia. Pedig amúgy tök topán érzékelt bármit, ám most még neki is feltűnt az üvegcséből áradó kénes bűz. Arra a következtetésre jutott, hogy a varázskotyvaléknak köszönhetően vagy visszanyerte a szaglását, vagy ez valami ritkán ótvar büdös dolog lehet. A felirat csak ekkor nyert számára értelmet: Pocsolya egy kis büdös sajttal fűszerezve, meg persze száznapos-tojás körítéssel. Ha nem is az, hát neki akkor se ér többet. ~ Bűzbombának jó lesz… ~ süllyesztette talárja egyik kis titkos rekeszébe a holmit, majd óvatosan meg is paskolta, mint aki jól végezte dolgát. Volt ebből a zsebből még jó pár a belső oldalon, hosszú, fáradtságos estéket töltött azzal, hogy felvarrja ezeket. Beszerzőkörútjain mindig ezt a ruhakölteményt hordta, s ha valaki szembe jött vele a folyosón, csak annyit motyogott orra alatt, hogy az utóbbi időben felszedett pár kilót, majd rögvest tovább sietett. Az eggyel lentebbi polcon álló fiolán a következő felirat díszelgett: Ropi vagy Floppy esetleg Csoki… a szaga alapján Zokni, a plafonra ragadós fajtából, genny sárga színnel. Újabb üveg a zsebbe. A Gríz feliratú – színtelen, szagtalan vackot inkább a polcon hagyta. A Magóra elnevezésű zöld lötyiből pedig szó szerint visszakacsintottak rá… rémesen bizarr élmény volt. Egyébként is, mi a fenét jelent az, hogy Magóra? Ennek ellenére ezt is zsebre vágta. A tárgykeresgélős játékokból rég megtanulta: amiről végképp nem gondolnád, hogy hasznos, pont az fog a legjobban kelleni a későbbiekben. A Faggyúmag és a Tócsniháj címkék után már inkább nem is olvasgatott, úgy gondolta Pitont nagyon csúnyán átvágták, hisz ilyen cuccok tutira nem léteznek. Egy darabig csak csüggedten meredt maga elé, végül óvatosan tapogatózva körülnézett, hátha talál valami kapcsolót vagy gyertyatartót, esetleg titkos kart, hogy a fentebbi sötétségbe vesző polcokat is szemügyre vehesse. Ám sehol semmi, ha lett is volna ilyen alkalmatosság, a félhomályban amúgy se találta volna meg. Végül mélyet sóhajtva, csak benyúlt a talárja alá, hogy elővegye az egyébként használaton kívüli mahagóni pálcát. Közben erősen kattogott az agya, mi is lehetett az a primitíven egyszerű varázsszó, amit még elsőben próbáltak a fejébe gyalulni, és ő csak elemlámpa-varázsnak nevezte. - Lompos! – nyögte ki végül, ám legnagyobb bánatára még egy bagóvégnyi parázs se pislákolt fel az általa sokszor csak gyújtósként emlegetett pálca végén. Pedig fél órával ezelőtt még, amikor budira ment, emlékezett rá. Lehet, nem kellett volna a teljes kviddics-hasábot végigbogarásznia közben, akkor most nem folyton a „Vratsa Valtures” szó jutna az eszébe. - Lakkos… Lapos… - még meg is rázogatta a hasznavehetetlen gallyat - Lumos! Kitartó próbálkozását végül mégiscsak siker koronázta. Egy darabig csak pislogni tudott, nem is igazán a váratlan sikernek köszönhetően, inkább hogy telibe vakuzta magát, s nagy formátlan foltok ugráltak a szeme előtt. Nem is volt olyan rossz az a pálca… Talált a sarokban egy rozoga széket. A polcok elé vonszolva felmászott a nyikorgó tákolmányra, majd végigfuttatta tekintetét az ilyen-olyan poros vagy egyszerűen csak régi üvegcsék tömött sorain. Végül úgy véletlenszerűen magához vett párat, ahogyan csak a gyerekek szoktak választani: a színes csillogó cuccokat. Később ráér még bogarászni a bájitaltan tankönyvben, hogy rájöjjön mi-micsoda. Főleg hogy a tákolmány, amin egyensúlyozott meg is reccsent, jobbnak látta végre lemászni. Még pár fiola lentről, s mivel a zsebei már mind foglaltak voltak, a karjában egyensúlyozva ezekkel megindult kifelé. Az ajtó résnyire nyitva volt, így már a kilinccsel se kellett bajlódni. Egyszerűen egy jól irányzott rúgással próbálta meggyőzni a vasalt falapot, hogy nyíljon ki, hisz az acélbetétnek a diófa amúgy se árt. Ha pedig nem tárul ki elsőre, belerúg még kettőt, hátha csak egy kiálló járólapban akadt el odakint…
|