Karácsonyi céllövölde
2003.12.20.
♩ ♪ ♫ ♬
Nem is tudm, miért nem gyanakodtam jobban. Még akkor is megtalál a munka, ha Melanie-val vagyok, nagyon civilben, de most ráadásul egy kollégával tartózkodom itt, sokkal kevésbé civilesebben, mint alapból kéne. Nem meglepő, hogy az egyik üveggömbből egy magas szintű küldetés egyik bizonyítéka fordul ki.
Milton ügyesen leszereli a bódét felügyelő hapsit, és teljesen igaza is van.
- Nem a nehezedéssel van gond. Azzal, hogy ezt a játékot egy szint felett nem lehet megnyerni, mert valamilyen csalás van benne.
A másik erre színészkedik, szomorúan mosolyogva a fejét csóválja, és a “közönség megerősítését keresi a kimondatlanul képére írt véleményhez, miszerint “egyesek nem tudnak veszíteni”. Közben pedig egyre nyilvánvalóbb, hogy ebben a játékban nyerni pedig lehetetlen.
Belekezdünk hát egy másikba, ami kirabolt ékszerboltról, lopott aranyról és drágakövekről, és alvilági feketekereskedelemről szól.
- Látja, nincs semmi csalás… - mutat körbe a pasas, és még mindig félig a körénk gyűlő bámészoknak mondja, hátha ott megerősítést talál. De a tömeg megoszlik, senki sem tudja, mit gondoljon, nekünk viszont ez a munkánk.
- Tehát, ha maga csak vezeti ezt a játékot, akkor biztos van egy főnöke. Jó lenne, ha előkerítené, mert ez a kis csecsebecse itt egy lopott ékszer és nagyon is veszélyes. Kíváncsi vagyok, kollégámmal mégis mennyi lopott holmit fogunk találni még a gömbökben.
A gömböt még kézzel se egyszerű megfogni, világosan látszik, hogy mágia menekíti el elsőre Milton kezei közül. Másodjára felfedi a benne rejtőző karkötőt, ami szép, de ugye nincsen rózsa tövis nélkül…
- Mit gondolsz? Talán nem is a gömbök, hanem a tárgyak vannak megbűvölve?
Míg a sál eredeti méretét ölti, én elgondolkodva bólintok. Aztán felnézek a férfire, aki közben… Elkerekedik a szemem, ugyanis már egyáltalán nem adja a lazát, hanem lesápadtan áll. Méghozzá a puskával a kezében. És ránk fogja.
- Nyugi-nyugi. Nekünk csak a főnökkel lenne egy kis beszélgetni valónk… - mondom, és békítőn emelem fel egy hajszálnyit mindkét kezem. Bár az egyikben ott a pálca. És ezt ő is tudja, meg itt mindenki. Az emberek megdermednek, az össznépileg elakadó lélegzetek egész hangosan csengnek össze. A pasi láthatólag gondolkodik, ha lő, én varázsolok, na de mit csinál Milton, és vajon megéri-e rohanni neki, vagy jó eséllyel úgyis elkapjuk.
Először azt hiszem, feladja, mert feltartja a puskát a plafon felé. Jól benézem, persze. Mielőtt rájönnék, mire készül, belelő egyet a felettünk lévő bódétetőbe, és a nyakamba potyog egy adag csicsás vásári izzó szilánkja, meg némi fadarab és szikrázó kábelek. Nyilván azzal avgyok elfoglalva, hogy a pálcámmal megvédjem magam ezektől.
- Picsába…
Nem tudom, hány kiskorú van körülöttünk, de ennél cifrábbat mondani nincs idő, ugyanis a férfi nemes egyszerűséggel kereket old. Kivágódik az oldalajtón, aztán eltűnik a szemünk elől.
- Tán’ egyéni vállalkozó…?
Nincs más hátra, mint előre. Nem tudom, Milton, meg a kutya mit tesz, de nekem még kell egy pillanat, hogy kikavarodjak a rámpotyogott vackokból, és követni tudjam őket. A fickó láthatólag a Zsebpiszok köz felé ered, így ha követni akarjuk, arra kell továbbmennünk.