2. emelet - Varázsbűn - üldözési Főosztály; Varázshasználati Főosztály

[my matter]

H A N D S  Ω  T H R O W N

nobody

                     gon' move my
                                                   life, my goal
                                                                                      my matter

+18! szégyenítés, szülők szégyenítése, fenyegetés, feltételezés, káromkodás.
        Mikor gyermek voltam, a hozzá nem értő angol mágusok tudós közössége tartott tőle, hogy talán obskurus leszek - ami elmélet már akkor is nevetségesnél gyermetegebb volt. Egy tizedik életévét be nem töltött kislány számára is világos, hogy az ismeretlentől félni bár tanulságos, akadály is: Quinton úgy őrizkedik tőle, mint én őtőle.
        Ura vagyok a képességeimnek akkor is, mikor elfog a harag - nem tettem véletlenül kárt soha senkiben, csak.. Azon az egyetlen napon. Ehhez ennek a férfinak igazán semmi köze, se nem értője, se nem ellenpontja, de eszembe jut róla. Talán haragjában szorítja a markát, talán félelmében - de most nem őt látom, hanem a húgomat. A tekintetét. A vonásait - az enyémhez oly hasonló vonásait. És azt, ami mögötte lapul: épp az ellentéte Quintonnak, de semmi nem tudná így felidézni azt.

        - ...GEH ZUM TEUFEL! - a fülemre szorítom a tenyerem, ahogy távozik, az ajtó csapódását inkább csak sejtem, mint hallom. Még a szemem is szorosan behunyom, és így maradok egészen addig, amíg.. friss levegő. Az ajtó, bizonyára.
        Sosem beszéltünk róla - és nem is fogunk, nem akarom. Ezek az emberek - és gólemek - mit sem tudnak abból, kik vagyunk valójában, a testünk csak egy vászon, amelyet átengedünk a nyugalomért cserébe. Számtalanszor megismételtem magamban, mielőtt úrrá lenne rajtam a rettegés: most sem fogok engedni neki. A bőröm nehezen szilárdul meg, és ugyan könnyebb volna összeroskadni, a sarokban dajkálni ezt a mélyről feltörő pánikot - de hagyni fogom, ahogy mindig, hogy átcsapjon rajtam. Nem adom meg magam a középszerűségnek, amely felmentene az önuralom alól: a karomat a koponyámra szorítom, számolni kezdek. Ein.. Revan véres alakja, nyugodt lélegzete. Zwei.. a lapockáim közül, a hátamon, a vállaimon: hideg, fémes lemezek, eltakarják a bőröm. Drei.
        A másik ember figyelme mindig emberré tesz.

        - ... nem hiszek magának, Herr Quinton. - leengedem a karjaimat, felállok a félig térdelő helyzetemből. Abban, hogy én állok - ő pedig nem képes rá, nincs lenézés, nincs hatalom. A gondolataim nehezen nyerik vissza eredeti mivoltukat: a testem nem követi az oktrojált obstrukciót.
        Az obskurusról való értekezés most is nevetséges - nem vesztettem el semmit. Ami nem hajlik - csupán törni tud, én pedig lehetek kevéssé ember, mielőtt ártanék egynek. Azok után, ami a húgommal.. a húgomnak nevezett gyilkos szenvedéllyel történt, én nem tartom oda egyetlen orcámat sem.
        Csak leszakítom a gyakorláshoz készített ruha néhány foszlányát - nem érezném tolakodónak, ha meztelenül kellene itt állnom. A Quintonok árulása nem a húsé, társadalomé vagy személyes - ezért is vált személyessé igazán.

        - A vizet. Nem vagyunk olyan viszonyban, hogy alkoholt igyak magával. - még nem mozdulok innen - ahogy a gerincem, bordáim, ízületeim, állcsontom sem formálják magukat udvariassá, befogadhatóvá ismét. Ha arra kérne - ha arra kért volna, bármely anyag alakját fel tudnám venni. Az egyetlen, amit a képességem nem alkothat meg, a fiának nevezett váz lélektelensége - az a természettel ellentétes minden létezésében.
        - Nem tudom, mit akar eladni nekem.. de nem akarom megvenni. - elveszem a poharat, maradék emberségem gesztusaként beleiszom. Meg tudna mérgezni - de a szavaival teszi. Vajon attól fél, tönkreteszem a kísérleteit - vagy ezt a kegyet meghagyja a fiának? Ami történt, újdonság biztos nem lehet, együtt él vele, mint mások halálos kórokkal - bizonyára gyakorlott abban, hogy enyhítse a tüneteket.

        - Maguknak szüksége van rám. De nekem nincs szükségem magukra, nincs szükségem senkire, aki tiszteletét ígéri, közönyét adja! Én megbíztam magában, Herr Quinton, megbíztam az értékítéletében és a munkásságában, aztán a szavaiban, mikor nem voltam biztos az első kettőben.. - és mikor a testvéreim kételkedni kezdtek. Vagy mikor én kezdtem: szégyenletesen sokáig akartam hinni, hogy ez a férfi, talán megalázottságában, de meglátta bennünk a valóságot. Hívővé sem kívántam tenni, egyetlen szó sem esett Benzaitenről, és nem csak azért, mert óvatosságra körülményeink intettek: még én is felismerem világaink különbségeit. Herr Quinton világának egésze tényeken nyugszik.

        De nincs senki, akire úgy haragudhatnék, mint saját magam - amiért hagytam a bizalmatlanságom elszunnyadni a vélt bajtársiasság ígéretével. Minden tragédia lehetőség: ha a fia nem beszél úgy, nem bizonyul kevesebbnek egy embernél, talán most is meggyőzöm magam mindezek szükségességéről. 
       - ...és hogyan képzeli, hogy megbízom magában? A nagyobb jóval fog nekem érvelni, az emberiség érdekeivel, a szenvedők megsegítésével? Vagy egyéni sikerrel, hogy majd hálásak lesznek nekem, vagy hogy kiválthatom a testvéreim itt töltött idejét? Vagy a sajátomat az országukban, amelynek állampolgára vagyok? Vagy azt fogja mondani, ami a valóság: hogy bármilyen jól viselkedünk, sosem szűnnek meg félni tőlünk? - füstösek a szavak a számban, csak akkor nyugszom meg a jelenlétüktől, mikor elhagyták már az ajkaimat. Rémületes a gondolat: rémületes, hogy igaz.
        Talán nem mondhatja ki, de: úgy van szükségük rám, ahogy bűnözőkre a cellákban.
        

[Kísérleti Bűbájok Bizottsága]

Kísérleti Bűbájok Bizottsága 2005 február Orin Morgenstern A bird without its wings cannot be free

Elegáns pálcamozdulattal tölti ki a vizet Ms. Morgenstern számára. Vékony ajkainak nem kell szólásra nyílniuk hozzá, hogy érezze a benne tomboló feszültséget, amit fia okozott. A fia tette – szeretné nyugtatni magát, de végérvényesen ő volt az, aki megengedte számára, sőt, utasította, hogy váljék önállóvá, és vegye át a kísérlet koordinálását. Neki kellett volna okosabbnak, bölcsebbnek, belátóbbnak lennie. Egy híján harminc – mégis úgy kellett volna kezelnie, mintha csak három lenne. Fognia a kezét, leültetni a leckéhez, hogy figyeljen és tanuljon, és megakadályozni abban, hogy olyan helyzetbe kerüljön, ahol felelős, igazán felelős a tetteiért, hiszen nyilvánvaló, ha vak lenne, és nem nyomorult, még akkor is tisztán látná, hogy Kipp erre képtelen. Egy gyerek még önmaga is, akit most felmérgelt egy másik, nála erősebbnek tűnő gyermek a játszótéren.
Csak hogy a másik gyerek komolyabban sérül, akár egész életére. És sérülnek vele együtt a szülők is, akiket a konfliktus okozta gravitáció berántott középre.
A tükör mögött jól tudja, hogy feszült figyelem kísér minket. Ms. Morgensterntől félnek – félnek a beosztottjai, akik alig mernek a szemébe nézni, ha közös térben kell osztozkodniuk, akár egy kísérlet miatt, vagy akár azért, mert ugyanaz a lift hozza fel őket erre az emeletre. Fél tőle a Minisztérium is, ami valahogyan más, mint amit a többi Morgenstern gyerek felé táplálnak. Nem, ez nem pusztán a kontroll elvesztéséből fakadó aggály, a riadalom mélyebbről gyökerezik. Félnek azoktól a szavaktól, melyeket itt ki nem mondanak, de mindannyian ismernek. Félnek attól, hogy mi van, ha egyszer igaza lesz. Lathan nem látja ezt másként, mint amikor Pottert is üldözték. A Minisztérium talán a metamorf-mágusokat is meghazudtolóan volt képes számtalan arc felöltésére az évtizedek alatt. De van, ami sosem változik.
És még ha nem is állíthatja, hogy Morgenstern minden szava kinyilatkoztatás volna, a legtöbb megfigyelése olyan kínos pontossággal tisztánlátó, hogy ahhoz, hogy ne ismerjék fel bennük az igazságot, Cornelius politikai rögeszméit kellene folytatni. A Minisztérium önmagáról alkotott összképét még így is rontja az, ahogyan a hölgy helyenként rávilágít a dolgokra.
- Reméltem, hogy meg tudom győzni. – rövid szakálla mögött elmosolyodik, bár már tudja, hogy kudarcot vallott. A maga részéről badarságnak tartja a félelmet. Érti és látja, miből gondolja a Minisztérium a potenciális veszélyforrást. Ugyanakkor látja az elárvult, fiatal fiókát is, akit lassan mindenki magára hagyott. Most pedig a Minisztérium is kikényszeríti őt a biztonságos fészkéből.
- Azt már tudja, hogy a képességei bár lenyűgözőek, de egyes körökben egyúttal komoly aggodalmakra is okot adnak. - leteszi a poharát az asztalra; a whiskey elfogyott, csak a precíz és tökéletes jéggömb maradéka csúszkál benne magányosan.
- Néhány elővigyázatossági intézkedés továbbra is érvényben marad. Az eljárás ismerős Önnek, ezúttal viszont egy másik medimágus, Mr Romanov felügyeli majd, tekintettel arra, hogy az eddig megbízott Mr Collingsworth nyugalmazásra került. – az ünnepélyre természetesen a legjobb lángnyelv whiskeyvel készült számára, illetve néhány szivarral. Az előzőek alapján jobbnak látta, ha Ms. Morgensternt előre tájékoztatja a változásról – egy olyan változásról, ami valószínűleg egyedül Mr. Collingsworthnek lehet kellemes. Karácsonykor volt alkalma találkozni Romanovval egy mindentől független, családi esemény kapcsán, és olvasta a jelentéseket is az auror parancsnokságról. De még nem tudja, hogy mennyire bízhat benne, még ha abban biztos is, hogy a Minisztérium csupán ki akarja használni ezt a fennálló… helyzetet.
- A Minisztérium anyagi támogatását továbbra is élvezheti mindaddig, amíg tanulmányait folytatja, beleértve a felsőoktatási képzéseket is. Amennyiben ez a végleges döntése, az erre vonatkozó szerződés aláírása szükséges, mely tartalmazza a titoktartási és egyéb záradékokat is. Ezeket leszámítva Ön szabad ember, Ms. Morgenstern. – pálcájával az asztalra koppint, ahol megjelenik a paktum részleteit tartalmazó pergamen, egy üveg tinta és egy penna is.
- Nem szeretném nyomás alá helyezni. Dönthet úgy is, hogy később dönt. Hazaviheti, nyugodt körülmények között átolvashatja, kérheti képviselője segítségét. – a Minisztérium mindig felkészült volt arra, hogy az együttműködés talán nem lesz örök. De bármi is lesz – Lathan Quinton el fogja fogadni a döntését.

[my matter]

H A N D S  Ω  T H R O W N

nobody

                     gon' move my
                                                   life, my goal
                                                                                      my matter

+18! szégyenítés, politikai kritika, valós történelmi traumák, feltételezés.
        - Mindketten tudjuk, hogy a félelmük oka valós. Ostobának vagy őrültnek kellene lenniük, ha nem félnének tőlem, és ennél nagyobb ostobaság vagy őrültség az lenne, ha nem használnák ki a lehetőségeiket! - túl gyorsan iszom, majdnem félre is nyelek, de..
        ...de a fulladás pillanatában a garatom kiigazítja magát. Minden természetesebb, mint beszélgetni arról, miként értelmezik félre a szándékaimat: ha a vesztükre törnék, ha azt kívánnám, ez nem maradna egyszerű ténymegállapítás vagy fenyegetés. Tudom, hogy a Minisztérium végül megbékél a maga delejes oktondiságával, ezt tette Potter meg a szekta gyermekei kapcsán is, de.. Abban nem vagyok biztos, hogy volna türelmem ezt kivárni. A nyugati liberalizmus önmaga legnagyobb ellensége, mert elveire hivatkozván saját kezére csap, mikor nehéz döntése nyomán kisebbségek arcán árnyékolná a mosolyt.. De az élet nem a megelégedés, kényelem elveit vallja, nem kíván csupán azért könnyebbé válni, mert társadalmunk elpusztíthatatlan vágya a nemlét nyugalmához való visszatérésre még ennyi évszázad után is kísérti a lelkünket.

        - ...és ha nem akarom, ha nem egyezem bele?! Várjon, Romanovot mondott? Azt a Romanovot? - visszadobom az asztalra a poharat, de még most is ügyelek rá, hogy véletlenül se használjak túl nagy erőt. Még mindig mértéktelenül dühös vagyok, de tudom, hogy Quinton azért van itt, hogy megmentse a hazájának a darabokat, melyek a fia ügyetlenségéből származnak. Ezen kísérlete sosem sikerülhet, a romlás már a magban rejtőzött, amelyből ez a szellemi kútmérgezést elvégző fa sarjadt.
        Vajon ez a Romanov - a sok között, ha jól tudom - miben érdemel többet nálam? Képességei nem lehetnek, akkor bizonyára nem úgy végzik, de valami oka bizonyára van, hogy megtűrik. Sőt, az emberükké lett: de mi lehet az? Medimágus, de ha maga a következő Freud is, hazája, származása, egykori szándékai azok, amik. Vagy őt is fogolyként tartják a saját hasznukra, talán valamiért cserébe? Valakiért cserébe?
  
        - Nem hiszem, hogy van olyan egyetemi képzésük, ahol szívesen látnának. Magának igaza van, és nekem is, Herr Quinton, ez az ország nem tud aként becsülni, aki és ami vagyok. Mit kellene tanulnom? Bölcsészetet? - nem kétlem, hogy ez az ajánlat szebben hangzik, mint ami valójában. Nem fogom arra pazarolni fájdalommal nevelt éveimet, hogy eszméiben próbáljam megjavítani egy rothadó rendszer alapjait - főleg, ha annak létezésével sem értek egyet. Az érzés kölcsönös, az sem ért egyet az enyémmel: egyértelmű, hogy számomra nincs hely igazán ebben az Angliában, talán soha nem volt, és talán egyetlen másikban sem lesz.
        Nem jellemző rám az önsajnálat, az ilyesmi csak elterel a valóban fontos dolgoktól - tudom, hogy igazam van, még a jól ismert szégyen sem ér el ezúttal. Ha válaszhatok a középszerűség oktrojált szervilizmusa és aközött, hogy.. A gondolat végére már egészen máshol járok. Ha el is fogadnám az ajánlatát, az egészben nem nyílik számomra lehetőség a győzelemre: vagy jelenlétemmel igazolom tovább félelmeiket, és végül okozom a magam izolációját elővigyázatosságból, vagy aként leszek ennek tárgya, hogy önként távozom. Talán ez volt a gólem osztályrésze is, mégis - őt a nepotizmus most is megmenti tetteinek felelősségétől, ha meg is nyomorítja az állam, mely használni vágyik.
        
        - ...akkor hazaviszem, és minden sorát átolvasom! Romanov tud arról, hogy.. ezt akarják tőle? - egyelőre nem veszem fel a lapot, még nem végeztünk. Az üveg mögött rettegők bizonyára sejtik, hogy nem bántanám Quintont, úgy egészen biztosan nem, mint a fiát. Utóbbit is csak fizikailag lehetne, soha nem is volt szellem a gépben.
        - Ő is olyan, mint én? Mint mi? - nem tudom, melyikük lett medimágus. Most már arra hajlok, hogy ez is olyasféle barátság lehet, mint Mengele és Argentina között: az eredmények hangosabbak a morálnál. Kivéve az angolokat, ők most is későn érnek céljukhoz, ahogy annak idején is. Beszélhetnénk a férfiról, akire úgy kellene udvariasan hivatkoznom: Großvater, de ő is megtalálta a maga helyét, holott jóval több bűne volt, mint nekem. Talán az idegenség teszi, talán azért nem ismernek bennem is a jövőjükre - én a keleti fenyegetés vagyok, nem a büszke európai testvérük, akit meg lehet menteni, fel lehet oldozni a sötét 20. század alól. Mindenből egy kicsit: mindenből túl sok, és minden máskor mindenből végtelenül kevés.