Használaton kívüli Rúnaterem

[- Glacius!]

..:: Artemis ::..

Egy újabb álmatlan éjszakába vághatok bele. Amióta az iskola vezetősége megváltozott, feltűnően gyakran tűnnek el gyógynövények és alapanyagok, amik a mindenféle bájitalokhoz kellenek. Éppenséggel nekem is el kéne valami, de elfogyott az utolsó csepp lestyánolaj is, így ki kell bírnom egy éjszakát.
Ahelyett, hogy egy újabb éjszakán keresztül forgolódnék, inkább úgy döntöttem, útra kelek. Egyszerűen nem bírom már tovább. Gyűlöletes dolog, amikor hosszú órákon át csak az éjszakai neszeket hallod. Néha még a házimanókat is sikerül megpillantanom, ahogy a napi teendőket végzik a hálószobában, ettől pedig őszintén szólva cseppet sem vagyok nyugodtabb. Szerintem elég creepy, hogy amíg alszol, vadidegen házimanók sündörögnek körülötted, és lehet, még a cuccaidban is turkálnak. @_@ Bár eddig soha nem tűnt el semmim, a szennyes ruhákat és a szemetet kivéve. Ez az egy mázlijuk van.
Tudom, hogy nem lenne szabad, én mégis kiosonok a hálószobából, majd a klubhelyiségből. Ha nyakon csípnek, majd megmondom, hogy nem kaptam meg a gyógyszerem. Úgy se csinálnak semmit. Velünk, mardekárosokkal azt hiszem, egy kicsit elnézőbbek is. Bár bevallom, jobban örülnék, ha már nem lennének itt.
Nem akarok messze császkálni. Pontosan tudom, hogy mi az a hely, amit keresek. Nem értem, hogy ezt a termet ma már miért nem használják, pedig csodálatos. Amióta megtudtam, hogy állítólag minden évben felajánlanak egy kiváló év végi értékelést annak a diáknak, aki meg tudja fejteni a világító rúnákat, néha-néha meg is próbálkozom vele. Végtére is, a kedvenc tantárgyam. De az a helyzet, hogy ez még nekem is sok. Az ilyen fajta mágia már bizonyára RAVASZ szintű tudást igényel. Hajh... Ha addig nem murdálják meg a tanárokat a halálfalók, tutibiztos, hogy megtanulom, amit csak meg lehet.
Belekezdek a bűbájgyakorlásba. Jobb dolgom úgy sincsen igazából, aludni pedig, hát úgy néz ki, egy darabig nem megy. Talán ha eléggé kifárasztom magam. Bár most is elég fáradt vagyok, de nem eléggé. Használom ki a rúnaterem minden előnyét, például, hogy a kutya se jön le ide. A másik pedig, hogy elég vastag a fal ahhoz, hogy legfeljebb akkor lehessen hallani valamit belőlem, ha közvetlenül az ajtó előtt áll valaki. Ráadásul nagyon pakolásznom sem kell, hiszen lényegébe véve minden asztal és szék a terem szélein kuporog. Éppoly magányosak, amilyenek az én éjszakáim is.
A Glacius bűbájt kezdem gyakorolni. Megfelelő beállás, pálca előre, kiszemelt célpont az egyik odatámasztott szék.
- Glacius! - próbálkozok vele. Gyenge kísérletem hatására mintha valami ezüstös szín kilövellne pálcámból, ám már azelőtt köddé válik, mielőtt egyáltalán útja felét megtenné.
~ Nem baj... Elsőre soha senkinek nem megy. ~ elvégre a pozitív életszemlélet a siker kulcsa. Legalábbis azt mondják. Meg aztán mondanak sok minden mást is. Például hogy a roxforti hintókat igazából csontsárkánygriffek vontatják, amiknek a nevüket sem hallottam azelőtt. Pfff... butaság. Elvégre azt is mondták, hogy Tudjukki meghalt, és nem tért vissza, Potter csak hazudik. Aztán lám, mi lett a vége.
- Glacius! - ezúttal behajtom a könyököm, s a varázsige kimondásakor, hogy megnyomatékosítsam a bűbűjt, hirtelen kiegyenesítem azt. Mintha valami működne. Egy apró jégtakaró indul meg, a lendület hatására azonban nem a széket, hanem a bejárati ajtót megcélozva. Ami nem is lenne nagy probléma - csak hogy a sötétben egy vadidegen árnyat is látni vélek.
- Hííííí! - riadtan eresztem le pálcámat, s első dolgom nem is azt felmérni, hogy ki is az, hanem hogy sikerült-e a varázslat. Most először pedig azt remélem, hogy nem sikerült. Fortuna azonban velem van. Ugyan valamit sikerült csinálnom, az egész nem több egy enyhe, hűs szellőnél, ami még csak nyomot sem hagyott.
- Ja, csak te vagy az Greyback? Nem lenne szabad itt császkálnod. - azt mondják, nem az, amit a neve sugall, de sose lehet senkiben sem bízni. Különösen manapság... Sok meglepetést láttam már a Roxfortban, hamar kiderült némelyik barátomról, hogy igazából mekkora egy tetű mind, mások meg éppen ellenkezőleg, de pozitív meglepetést okoztak. A Greybackekhez viszont akkor is azt az egy nevet tudom csak hozzáfűzni. Tudom, mert elég hírhedt a varázslóvilágban. Nem lenne jó, ha kiderülne, hogy Artemis is egy közülük. Van elég bajom nélküle is. Nem szeretnék hold alatt vonyítani, mint a fajtájuk.

~~ CLARICE ~~

Shay…Shay – motyogok magam elé álmomban, majd egyszer csak teljesen felriadok. Shay valóban ott van mellettem, ahogy általában éjszakánként fel szokott kucorodni egészen az arcomig. Kezdetben csak úgy csinál, mintha a lábam mellett teljesen kényelmes lenne számára a pozíció, de aztán persze egyre feljebb és feljebb mászik. Imádom ezt a játékát, amelynek az a vége, hogy puha, tiszta nyúlillatát beszívhatom az orromon. Shay számomra a gyógyír a téboly ellen, amely évek óta a hatalmába kerített. Úgy érzem, most is szükségem van egy kis sokkterápiára, hogy magamhoz térjek a rémálmomból. Egyszerűen nem telik el nap, amikor ne látnám magam előtt azoknak az embereknek a fájdalomtól eltorzult arcát, akiket a Reggeli prófétában szoktam látni, mint Fenrir Greyback áldozatait. Fen az utóbbi időben úgy tűnik, még korábbi vérszomjas énjét is felülmúlta, legalábbis az áldozatok mennyiségének tekintetében. A vérszomja ugyanis mindig olyan drasztikus volt, hogy azon már nem lehet „fejleszteni”.
Nos, úgy döntök, hogy a szükség szobájában veszek erőt magamon a nagynénémtől gyakorolt sokkoló bűbáj segítségével, ezért magamra kapom az iskolai köpönyegem, ami alatt csak a pizsamám van. Kezdem egyre jobban várni a pillanatot, mikor kiléphetek az elmémből, ám mikor odaérek a szükség szobája bejárata elé és háromszor elsétálok a fal előtt azt kívánva, amit szoktam, egész egyszerűen semmi sem történik. Hogy ez a sors keze, vagy csak egy jel akar arra lenni, hogy hagyjam már abba önmagam sanyargatását, vagy csak egyszerűen valaki más van bent a szobában, arról fogalmam sincs. Szegény kicsi Artemis, most bizony pórul járt… De én nem vagyok az a típus, aki bármikor is feladnám, ha van valamilyen határozott elképzelésem. Úgy határozok, hogy a használaton kívüli rúnateremben fogok enyhíteni szenvedéseimen. Azon a bűntudaton, amit teljesen vétlenül érzek mégis. Hiszen az én kezemen is szárad mások vére… azaz ez így nem igaz. Az én vérem kezén szárad mások vére. És ez fáj. Kimondhatatlanul kínoz, amely kínnak csak egy módon vethetek véget.
Elérem a rúnatermet és be is lépek az ajtón. Azaz belépnék rajta, ha nem épp valami furcsa, hideg szellő fújna kifelé rajta. Első feltevésem az, hogy csak huzat van, de nincs mitől félnem, így belépek. Ekkor jövök rá, hogy már megint tévedtem, a helyiség ugyanis nem üres, pedig ez a hely jó ötletnek tűnt. Lesokkol a dolog, aztán rájövök, hogy ez csak egy diák lehet, aki bűbájt gyakorol éjnek idején. ~Mekkora stréber~ gondolom, majd egy vörös hajú árnyat pillantok meg a sötétben, akit csak ezüstös varázslata világít meg. Ám nem csak én látom meg őt, hanem ő is engem.
"Ja, csak te vagy az Greyback? Nem lenne szabad itt császkálnod"  – mondja ez a vörös lány. Nem sokat tudok róla, ugyanis nem igen járunk egy órára, tekintve, hogy bár egy évfolyamba járunk, ő mardis, én meg hugrás vagyok.
Őszintén szólva, mivel anyámmal Tudjukki pártján állunk a saját házamon kívül leginkább a mardekárosok állnak közel hozzám. Már amennyire ez lehetséges, hiszen beszélgetni elég keveset szoktam. Egyrészt nem vagyok az a szószátyár típus, másrészt sokan tartanak és undorodnak tőlem a nagybátyám miatt. Ezt meg is értem, bár ettől még a csontomig hatol minden pillantás, amit kapok azoktól, akik előre ítélkeznek felettem és a családom felett. Clarice tekintetét nem látom tisztán, ám szavai egyértelművé teszik, hogy nem igen lát engem szívesen. Nem is akarom sokáig feltartani, arra viszont kíváncsi vagyok, hogy mi volt ez a hűs szellő az előbb, mert ezt még nem igen sikerült elsajátítanom és ha kicsit erőteljesebben is lehetne szelet kreálni, akkor talán a sokkterápia helyett néha ezt is alkalmazhatnám. Egész jól kitisztította a fejem ugyanis.
- Tudom, hogy nem kéne itt lennem… - majd egy pillanatnyi sóhaj után hozzáteszem.
- Na és Te mit keresel itt? Miért nem az álmok delíriumos mezején vándorolsz, mint mások? - megvárom a válaszát, aztán halkan rátérek arra, ami igazán érdekel.
- Szabadna megtudnom, hogy melyik bűbájt gyakoroltad az előbb?