Átváltoztatástan tanterem

Sat már fordult is kifelé, mert bizony, ha nem muszáj, nem jár órára, hiszen Sztahanovot még csak hírből se ismete. A felesleges gyötrődést meghagyja inkább a stréber Hollóhátasoknak, azok a maguk perverz módján még élvezik is. Ám, ahogy lépett volna ki, homloka összekoppant valakiével… Sőt, nem is akárkiével. Seyaaaaa, a mutogatós Seya! ^^ Na jó, szerencsére nem emlékszik rá teljesen, mit látott, - ugye a jó öreg Beherovka hatása -  de talán jobb is így, még a végén megint elhányná magát. Az emlékfoszlányok nyomasztó súllyal zúdultak rá, mintha csak teljesen el akarnák taposni. Sok volt ez így kora reggel, főleg hogy teljesen még fel se ébredt… Bár az az életkép se múlt el nyomtalanul, amikor oly’ kedvesen söpört ki egy kósza tincset a lány arcából. Ez is ember valahol, akkor is, ha nem látszik, Sat már csak tudja…
-   Mindjárt gondoltam… - dünnyögte miközben megeresztett egy bamba félmosolyt, s már húzott is volna el, köd előtte köd utána, amikor meghallotta háta mögül a vén madárijesztő hangját.
 ~ What the fuck? Ennek teljesen elmentek otthonról? ~
A lány pár pillanatig még kábán meredt maga elé, mint akit egy vödör jéghideg vízzel jól nyakon öntöttek. Egyszerűen nem fért a fejébe, hogy ez a nő még két év után se ismeri őt eléggé. Ez most komolyan azt hiszi, hogy az ő kedvéért hajlandó változtatni a stílusán? A kis naiv… hát ez szánalmas. Bágyadtan dörzsölte meg tarkóját, ezzel még jobban összekócolva egyébként is kusza, per pillanat fekete tincseit. Szemei alatt mintha most még sötétebbek lettek volna a karikák, mint általában, s így, ebben a pózban egészen úgy festett, mint egy előember.
„Örülök kisasszony, hogy ilyen remek és csipkelődő humorral áldotta meg a sors!” zúgtak fülében a sértődött szavak, mintha csak egy kellemetlenkedő darázs lenne. Egy pillanatra rátört a hányinger… már megint… mostanság elég gyakori. Végül inkább kisujjával igyekezett kidugaszolni bal fülét, s egy nagyot ásítva megszabadult a kellemetlen érzéstől.
-   Önt viszont, ha jól látom megkímélték tőle az égiek… - dünnyögte továbbra is háttal, majd unott arccal nyúlt a kilincs felé, hogy ha már így bentragadt, becsukja az ajtót. Na végül nem ő volt az egyetlen késő, így még tőle szokatlan illedelmességgel megvárta, amíg a másik lány is betiplizik, s csak aztán húzta be. Persze a háklis nyanya tovább folytatta a mondanivalóját, képtelen volt egy pillanatra is befogni a száját. Jájjj, de rossz ez így kora reggel, ez annyira ébresztően hat, Satine pedig még nagyon nem akart felébredni.
-   Na persze… - köpte szinte a szavakat, miközben elindult hátra a padsorok között – röhög a vakbelem…
Bakancsos léptei hangosan döndültek a padlón, miközben minden egyes mozdulatánál megcsörrentek a szoknyájára s szimatszatyrára aggatott láncok. Lustán kémlelt körbe, keresve a többieket, intett „a valószínűleg Kay-nek”, majd CC felé lesett, ám inkább nem zavarta meg a „nagy produkcióban”. DeLeon? Meg hapsija? Pff… hát jobb híján… aludni mellette is lehet. 
-   Mi a halál? – fordult hátra, amikor Matt valami „elsőbbségről”  meg „lányokról” beszélt, ám nem volt mögötte senki, így végül leszűrte, hogy rá gondoltak – Jah, rózsa kéne?
Lecsapta a szimatszatyrot az asztalra, majd könyékig túrva benne egy kisebb kábelköteg kíséretében kihúzta a nyáron zsákmányolt mahagóni pálcát. Igazából nem sok mindenre használta, leginkább arra, hogy a fűtőtest vagy az ágy alól pöckölgessen ki cuccokat, ám a célnak most pont megfelelt. Elvileg egyébként is erre lett volna hivatott, mármint hogy átváltoztasson vele dolgokat. Legalábbis biztos volt benne, hogy ez a spec kombója, hiszen erre az egyre normálisan fel tudta használni.
- Mi a lóf*sz… pff… Efflorescota! – lendült a pálca, sitty-sutty, zöld villanás, s a Nokia töltő helyén ott éktelenkedett egy giccses vörös virág - No megfelel? - kérdezte Matt-et, ám a következő pillanatban már kelletlen fintorra húzta orrát - Drága virág...
 

Igazság szerint lövése sincs, hogy a fenébe került hirtelen a tanterembe.. Túlságosan lefoglalta volna a táskájával való vacakolás? Az említett hordeszköz most is épp oly kopottan és lazán lóg a fiú vállán, mint mindig. Imitt-amott már feslik a varrás, s az alján is meglátszik, hogy nem épp tegnap lett cserélve a kemény betét. A könyvek és füzetek vonalai élesen kirajzolódnak a fekete anyagon, ahogy teljes súlyukkal húzzák lefelé a csontos kis vállat. Seya egy ideig még Sat arcát fürkészi, aztán dob egyet a tatyón és sarkon fordulva ő is beljebb kerül. Neki esze ágában sincs maga elé engedni a harmadik későt, így aztán viszonylag hamar a padok között találja magát, s tekintete máris lustán McGalagony szemeit lesi.

Biccentéssel köszön, mivel nem akarja megzavarni a többieket, s ebben részéről a bocsánatkérés is benne foglaltatik. A vén boszorkány valószínűleg már megszokta a kissráctól, hogy mindig a legelső sorban foglal helyet, ha teheti, így most kicsit meglepő lehet, hogy olyan távol húzódik, amennyire csak teheti. Miközben elsétál a számtalan idegen ismerős mellett, eszébe ötlik, hogy egyiknek-másiknak még a nevét sem tudja. Nem mintha annyira érdekelné, ez csupán érdekesség. Két éve koptatja itt a padokat, gyakorlatilag minden órára bevonszolja a belét még lázasan is, erre.. idegenebbnek számít, mint egy marslakó.

Ehh.. Egy pillanatra megtorpan, mikor a termet unottan pásztázó pillantása a másik Sat irányába kalandozik. Ledermed.. Ez meg mi a kénköves pokol?! A táskáját egy lusta mozdulattal lecsúsztatja a válláról és a felső kis fülnél fogva magához öleli. Továbblép, de tekintete továbbra is idegesen rebben egyik lányról a másikra. Hogyan?.. Van egy ikertestvére? Megfordul a fejében, hogy annak idején vajon melyikük hányt a falnál és melyikük leste meg. Elpirul. A kis zöldszegélyes acélszürke szemei lázasan ragyognak, miközben szégyenének látható nyomait igyekszik eltüntetni az arcáról. Inkább a padlót nézi. Igen, ez így mindjárt más.

Lassan megérkezik a kijelölt helyre, s a táskáját le is vágja maga mellé a földre. Szóval.. így hívják ezt a ficsúrt. Remek. Ugyan még soha életében egy büdős szót sem szólt hozzá, most mégis úgy érzi, hogy DeLeon gyűlöli és lenézi őt. Ez az egész hozzáállás és stílus aztán villámgyorsan fiatal Mardekáros agyára megy, s erős késztetést kezd érezni arra, hogy egy derekasat bemosson a pimasz kölyöknek.. De lehűti magát, s nem mutatja jelét sértettségnek vagy egyéb érzelemnek. Mondhatni leszarja, hogy épp a porba akarják alázni, hogy egy nősténnyel szemben akarják megsemmisíteni. Azért.. magában kénytelen megmosolyogni a srác sokszori próbálkozás utáni sikerét. Milyen nagy a pofája és milyen kis göcsös az agya! Persze lehet, hogy egyszerűen csak tehetségtelen. Nah.. nem lényeges, ugorjunk. Figyeli, ahogy DeLeon mozdítja a pálcáját, közben a táskájából előkotorja a spirálfüzetet és kitép belőle egy üres, szinte átlátszóan vékonyka lapot. Hiába, olcsó füzet, olcsó papír. Nézi, ahogy Sat pálcája mozdul, közben összehajtogatja a cakkos szélű papírt, s ráérősen lerakja maga elé az asztalra.
Talán elismerő pillantást vetett a lányra, talán nem, mindenesetre jobb szemöldöke enyhén feljebb kúszott a homlokán, s ajkai szegletében is mintha egy borzasztó halovány mosoly árnyéka jelent volna meg.

Most ő jön. Az előírásnak megfelelően, félelmetes magabiztossággal és lendülettel mozdul az égerpálca - Efflorescota. - s a következő pillanatban az összehajtogatott papírlap helyén ott pompázik a kívánt rózsa. Seyala elégedetten felszegi az állát és cseppet sem gúnyos, mégis kifejezetten rideg és unott hangon megjegyzi.*

- Nem vagyok a haverod, DeLeon.

*Hát igen. Aki tehetséges, az tehetséges. Nem néz se Satra, se a többiekre, csupán a rózsáját figyeli. Unott sóhaj szakad fel a torkából, melyet keserű kis mordulás követ. Ez szar.. Miért tanulnak ilyen hülyeséget? Ki a fenének kell egy vacak rózsa? Ő nem is megy a bálra, nem lehetne inkább valami mást? Valami nehezebbet? Valami hasznosabbat, ami kihívást és örömet is okoz a fiúnak, nem pedig a szemét rohasztja ki giccses külsejével.. Unottan pöckölgeti a virág szirmait pálcája hegyével, s némán vár. Ha ez volt a mai feladat, hát nyugodtan késhetett volna többet is. Amint felkelhet innen, azonnal kivágja az első kukába, amit talál.*

Csendben ül...
Nem szólal meg, csak magában mormolja a varázsigét, miközben gyakorolja a kézmozdulatokat.
Az események gyorsan pörögnek... megérkezik Kay, csak annyi a bibi, hogy Sat alakjában.
Ad is csak a vízkék szemeiről ismerte fel a volt barátnőjét.
Kicsivel később megérkezik az igazi Sat is és egy kicsit be is szól McGalagonynak.
De hát... ilyen a modora.
Leila is befut.
Leila ahogy a muglik mondják "bejön" Adamnek.És a lány is szimpatizál a fiúval, és jó lenne egy kis boldogság is a Hannahval folytatott sikertelen kísérletek után.Ugyanis Hannah, mint későb kiderült halálosan bele van zúgva Dracoba...Részvétem... (Nem azért Draco, tudod még mindig te vagy a főszereplő )
És Sattal együtt érkezik meg Seyala, akivel Adam nem igazán társalgott.nem mintha Seya társalogna valakivel is.De különösebb baja nincs a fiúval, mivel nem kerültek összetűzésbe és úgy néz ki, hogy az ifjú "kígyócímeres" gazdagítja a normális Mardekárosok klubját.
Bár a CSCS-ből mostanra igazán már csak Christine-vel maradt barát.No de Ad gonndolatai nagyon is elkalandoztak.Ideje az órára összpontosítania, legalább egy kicsit.
A sikeres próbálkozások láttán a másodéves fiúnak is megjött a kedve egy kis varázsláshoz.
- Efflorescota. - szól határozott hangon a fiú, miközben elvégzi a szükséges kézmozdulatokat.
A vékony papírlap egy szempillantás alatt átváltozott egy színes és vidám rózsává.
A művelete után vár, nem kérdezi meg, hogy lesz-e következő feladat, ha lesz akkor úgyis közli.
Némán várja, hogy történjen valami...

Most az történik, hogy épp a takaró alatt gubbaszt, mikor már rég nem ott kellene, hanem valahol máshol. Rémlik valami olyasmi, hogy képentörölte egy párna vagy valami puha még vagy fél órával ezelőtt, de azóta meg sem moccant, csak a gyanús csend a szobában és a folyosón siető léptek késztették arra a leányzót, hogy kinyissa nagy barna szemeit.
Itt most valami nem stimmel. Nagyon nem stimmel.
Felül az ágyon, körülnéz, hát most is kupleráj van, mi más lenne…
-Megan. Neked most órán kellene lenned. – mondogatja magának nagy nyugis hanggal. Cicussal van ma órájuk, áá az a vén szipirtyó még képes lenne valami gonosz dologba belevinni Meget, mint büntetőmunka vagy pontlevonás. Pontlevonás végülis oké, végülis jah…
Ajj… ezek a lányok már megint úgy léptek le, hogy fel sem ébresztették, vagy az a párna vajon ébresztés gyanánt szolgált? Hát már mindegy, az óra végére hátha odaér.
Gyorsan magára kap valami ruhát, amiben azért nem tűnik annyira csövesnek, beletúr a hajába, hogy megfésültnek tűnjön, bár a fésűvel már hetek óta nincsenek beszélő viszonyban, azért a látszatot nem árt fenntartani ugyebár.
Könyv. Penna. Pergamen.
-Megvan minden? Meg… -állapítja meg és rohan ki az ajtón. De… már épp kilépne a klubhelyiségből, mikor eszébe jut, hogy erre az órára varázspálca se ártana… Bár hátha Matt megszánja és dolgoznak együtt. De nem… annyira nem csöves, van neki pálcája… öhm… valahol. Előző átváltoztatástan óta nem találkoztak. Vagyishát… bűbájtanra is kellett volna, de akkor beteget játszott, így felmentést kapott, vagy itt nem tudni hogy hívják ezt.
Siető léptek az immáron kihalt folyosón, no igen, minden rendes diák már órán csücsül, kivéve az ilyen hétalvókat, mint Megan.
-Ehh… de messze van… -sóhajtozik, majd lassacskán odaér ahhoz a bizonyos ajtóhoz, ahová most be kellene lépnie. Most. Kelll… Bemenniii…
MENJ MÁR BE!
Óvatosan lenyomja a kilincset, reménykedve, hogy nem nyikorog, és feltűnésmentesen be tud surranni hátra. Hát Cicus már elkezdte az órát, ahogy hallja. Nem baj, majd úgy csinál, mintha ő is ott ülne az elejétől kezdve. Végülis nem késett sokat. Annyira. Résnyire nyílik az ajtó, Cicus épp háttal áll (?) és besurran. Utolsó pad szerencsére üres, gyorsan ledobja magát, mintha mi sem történt volna.
A CSCS-s lányok már nagy munkában vannak, úgy tűnik, még a végén strébernek titulálja őket Meg, ha így haladnak… Behódoltak Cicusnak… Rosszalló tekintettel nézi a lányokat, majd megakad a szeme az imádott férfin.
-Pszt! Matt! Heló! – suttogja oda a fiúnak, aki vagy meghallja az ügyetlen leányzót, vagy nem. Vajon McGenyának feltűnik, hogy csak most toppant be? Tuti nem… vén szatyor, már nem is lát jól…

Csendben ül, még csak meg se mukkan, de kezd unatkozni, ami nála nem minden napi. Egy darabig még csak elmélkedik, majd elnyúlik a padon, mint valami részeg, aki nem aludt volna három napja. Aztán lassacskán feltápászkodik a nagy nyugis elhelyezkedésből, és előkotorászik a holmijai közül egy papírdarabot, amit külön tartogatott a többi kitépett lappal. Mindig van nála üres lap, amire tud rajzolni majd, vagy valami hasonlót, de minek az, ha ott a füzet? Bár...mi mindenre jó az is?

Mindegy. Az már rendben van, hogy kikotorta azt a szerencsétlen lapot, amit aztán kettéhajtott és letette magával szemben a padra. És most el kellett végeznie azt a varázslatot is, amit a többiek, hogy már azért ne unatkozzon, és ne is maradjon hátra. Először az elméjében kezdte mondogatni a varázslatot, és elképzelte, ahogyan birizgál a pálcájával a levegőben, majd ezt kísérelte is megtenni. Lendül a pálca, majd elhangzik a varázsszó is.
- Efflorescota!- azzal a papír helyén már ott virított a vörös rózsa.
*Hoppsz. Ez mélyvörös. Nem így gondoltam, de jobban szeretem az élénkebb színeket. És a mélyvörös… hát, nem is olyan rossz.*

Miután végzett a kis "bemutatóval", a rózsát odébb tologatta a pad szélére, lehajtotta a fejét, és már csak a plafont kezdte el bámulni. Nem volt rajta semmi érdekesség, ugyanúgy, akár ebben az órában. Hasznosabb dolgot is lehetett volna tanulni, mert, ugyebár ha harc lenne, vagy valami nagyobb baj, akkor csak nem egy rózsával fogunk harcolni, tegyük fel, hogy egy kard helyett. Milyen nevetséges is volna!
*Milyen kényelmetlen tud lenni valamikor a ...a valami.*

Szép lassan mindenki megérkezett az órára. Még Meg is, bár róla az elején lemondott, hogy most megjelenik, de aztán rájött, hogy Matt is itt van. S a lány nem hagyhatja csak annyiban.
~Hogy lehet egy pasit ennyire ajnározni???~ gondolja mindig, amikor az egyik CSCs-s lány egy kinéz magának valakit. Ott volt Adam és Kay, Sat és az a nem normális Mirol, most Meg és a Deleon. Nem mintha valami baja lenne a mardekáros társával, csak hát, ő is hímnemű, s őt is kiszemelte az egyik barátnője. Ilyenkor mindig rájön, hogy ő a legnormálisabb mindközül, s a lányokat néha elfogja az idiótaság… na jó, ennek ilyen mértékben nem ad hangot, bár a csajok pontosan tisztában vannak vele, miért is húzogatja a száját CC, ha egy fiú is szóba kerül.
Közben a varangy visszaváltozott papírrá, amit a fiatal dobos igen rosszul vett. Szereti ő a virágokat, de a békákat is. Bár egyszer rossz tapasztalata volt velük, mert Bijou megevett egyet, utána meg habzott tőle a szája. Azt hitte, hogy elveszíti kis barátját, de gyorsan rájött, hogy a mérgezés nem annyira súlyos. De többet se vitte le a tóhoz.
Na jó, ha már megint papír volt előtte, ideje volt, hogy újra próbálkozzon. Most egyetlen egy külső tényező sem befolyásolta, nem vonta el a figyelmét, így a kis kézmozdulat és az Efflorescota! Kimondása után a pergamen szép vörös rózsabimbóvá alakult át.
- Yupppééééééé! – kiáltott fel sikeres eredmény után a lány, majd feldobva a rózsát örült az eredményének. Sőt ami a legrosszabb, hogy szinte fel is pattant azonnal a padra, hogy örömtáncot leljen. Hát igen, a reggeli nyugtatók és a kávé keverése meghozta az eredményt.  Szeme csillogott, minden másról elfeledkezett, csak a rózsáját dobálta az égbe, kissé komikusan úgy hatott, mint a friss diplomások, mikor feldobják a sapkájukat.
Miután csillapult a varázs, visszaült eredeti helyére, s ahány pergamen lapot talált, annyi rózsát gyártott, mintha sorozat-gyáros lenne…

[THEY SAY I GOTTA RESPECT A SYSTEM]

Egy ideig még olyan, mintha hallaná a körülötte történő dolgokat. Aztán elkezdik idegesíteni a zajok, amik egyre csak tompulnak. És tompulnak. És tompulnak.
Valaki felszólítja Miss Cherhalt. Nem kapcsol. Ő nem Miss Cherhal. Ős most alszik. Adam és CC, ahogy összebújtak, ő pont mögöttük elfér, a padra borulva, csendesen szuszákolva.
Ki kéne nyitnia a szemeit. Ki kéne, de átkozottul nehéz, és nincs is kedve. Bakker kit érdekel az átváltoztatástan? Sat úgyis ebben is profibb nála. Mint mindenben. Szar ügy. Felesleges minden erőlködés.   
Csendben csorog a nyála a füzetére, ahogy légzése egyre gyengébb ritmusban hullámzik. Bár kezében feltartja a pennát, mintha jegyzetelne, néha meg-megmoccantja álmában reflexből, de nyilván csak azért, mert azt álmodja, hogy a NOIR a színpadon áll, és épp zúznak.
Mintha egy csendes, elhaló hörr hallatsszana felőle, de talán csak valami apró, fáradt nyögés volt.

          [percekkel később]

Valaki felkurjant, Kay pedig úgy kapja fel a fejét, mintha eddig is figyelt volna. Begyógyult szemekkel pislog a világba, és azon gondolkozik, hogy vajon kit érhetett ekkora öröm, hogy rögtön kiáltozni kell, hogy sallári sallárom, meg tudjahalál... Amint képes fókuszálni, nyögve veszi tudomásul, hogy az illető nem más volt, mint CC, de hogy mi ilyen jó dolog, azt Kay továbbra se tudja, na de figyelmes lesz rá, hogy valahol mellette épp két pasi kakaskodik egymással. És nem miatta. Na ilyen se volt még... Sat? Hö? Az ott tényleg ő, aki ott áll a csávók mellett? LoL! Ha ezt Satnak elmeséli...
Na de várjunk csak...
Mi van?
Kicsit álmos még.
Pislog párat, és felegyenesedve kinyújtóztatja a tagjait. Elfojt egy gusztustalan és bunkó ásítást, és a szemét is megdörzsölné, ha nem lenne vastagon kikenve, és nem félne, hogy elmaszatolja az egészet.
Magához veszi a pálcáját, és körül néz, és próbálja felvenni az óra ritmusát. Az emebrek a pálcáikkal hadonásznak, hadonászik hát ő is. Nagy szám. Csak tudná, mi a stájsz. Na mindegy. Megszokott, hogy Kay egyik órán se remekel, kivéve a mágiatörit, de akkor is inkább csak a poénos beszólásokkal hódít, és azt is csak azért, mert az a pasi, gyerekek... micsoda feneke van...
Raimbourg prof hátsójáról ábrándozgatva hintázgat épp a széken, mikor Megan betoppan. Hehe. Jól időzített, alig van már hátra az órából. Lassan, komótosan elkezd összepakolni.
Olyan, mint egy áááárny, nem árt ő senkinek, és nem sok vizet zavar...

Tavaly még jól ment az átváltoztatástan, de most nem tud lekötni. Totál máshol jár az eszem, míg Cicus oda nem küldi Satot és Seyalát.
Lánccsörgés… tisztára mint az állatkertben… mintha már eltépte volna a láncát az oroszlán, de még nem sikerült megszabadulnia tőle teljesen, és most a nyakában lóg. Képzavar. Sat mardis, tehát kígyóról van szó, arra viszont nem tehetnek láncot. Röhöghetnékem támad, ahogy elképzelem a kígyót, melynek nyakába karvastagságú láncot akasztanak. Amiből aztán fél másodperc alatt kisiklana a dög.
Egy csomag Bűvös Bizserét húzok elő a táskám aljából, és körbekínálom a körém lehuppanó háztársaimat. Azután – akár kértek, akár nem – veszek belőle egy szemet én is. Másodperceken belül néhány centivel a szék főlé emelkedek a levitációs pezsgőcukor hatására. Alig-alig feltűnő a változás, inkább úgy néz ki az egész, mintha csak kihúztam volna magam.
„Jah, rózsa kéne?” – kérdezi Sat, mire félvigyorral az arcomon bólintok, és lustán megismétlem szavait.
- Jah, rózsa kéne. De nem nekem, hanem Cicusnak.
Neki elsőre sikerül. Talán azért, mert egyáltalán nem érdekli az egész. Szerintem csak a bulizási lehetőségek miatt nem lépett még le a kastélyból, na meg az itt tanuló haverjai és az együttes miatt. Nekem éppenséggel megfelel a virág, de majd McGali ellenőrzi, ha lesz hozzá kedve.
- Drága ám, de csak akkor, ha virágboltban akarod megvenni. Ha temetőből, virágkertészetből lopod, rögtön sokkal olcsóbban jössz ki, ha viszont van virágkertész ismerősöd, akkor még a verést is megúszhatod, mivel úgy nem kell lopnod…
Valaki beoson a terembe, de nincs időm szemrevételezni. Már csak akkor kapok észbe, mikor Meg rám szisszen. Széles vigyorral fordulok hátra félig, hiszen már egy teljes napja nem láttam a csajt.
- Hello, babám! Nem tán elaludtál? – suttogom neki.
Cseppet sem érdekel a meglehetősen beképzelt Seyala remeklése, egyszerűen érzéketlenné válok a rideg hangnemre, amivel hozzám szól. Ha nem haver, hát nem az, ki a halált érdekel az a beképzelt kis majom?! Visszafordulok felé egy pillanatra, és megrándítom a vállamat. Nem fogok veszekedni egy ilyen kis hülyével.
- Szoc problem.
Mondhatnám neki akár azt is, hogy öcsi vagy cica, de gyaníthatóan egyiknek sem örülne jobban, mint a haver titulusnak. Ossza be magának, ha ilyen sértődős. Lazán fordulok vissza Meg felé, ezzel is jelezvén, hogy hallgatom, és nem érdekel Seyala mondandója. A szemem sarkából látom a kölyök arcán elterülő méla undort, mikor a kezében vöröslő rózsára pillant. A stréber. Ha már elkésett, legalább elsőre pontos munkát végez. Huhh, de vagány. Megvetően szusszanok egyet, mialatt saját kísérleteimre gondolok. Hát igen, lehet, hogy nem elsőre sikerült tökéletesen a virág, de én legalább nem vagyok stréber.
Lovaglóülésbe helyezkedek a széken, ígyként teljesen hátat fordítok a tanárnak. Szerintem észre sem veszi a vén banya, amilyen vaksi, de ha mégis lecseszne, akkor sem zavartatom magam.
Kölyökvigyorral nézek a kedvesre, és újfent firtatni kezdem késése okát, meg a tegnapi hiányzását.
- Tán megint beteg voltál, mint tegnap bűbájtanon? A tanárok rajonganak ám az egynapos betegségekért, tudtad? Gyere, na! – adom meg magam, még mindig vigyorogva. – Csüccs ide mellém, aztán meglátjuk, mire mész a vörös rózsával, babám.
Megpaskolom a mellettem lévő széket, hogy oda telepedjen le, ha esetleg előrébb szeretne jönni egy pöttyet. A cukorról jut eszembe… halkan elsuttogom a levitációs bűbáj varázsigéjét, és rövidesen egy nemrég elkészített vörös rózsa landol a leányzó padján.
- Kérsz Bűvös Bizserét? – kérdezem meg tőle is.