* Odabent a kávézóban minden rózsaszín. Alapvetően soha az életben nem jöttem volna be ide, de most nem volt jobb ötletem, és kísértést éreztem arra, hogy beüljünk beszélgetni egy kicsit Riannel. Madame Puddifoot azonnal oda jött hozzánk és szerelmes párnak nézett minket. Nagyon elvörösödtem és végül egy kis cappucino mellett döntöttem. Helyet foglaltam Dariannal szemben és én is játszani kezdtem az asztalterítővel*
- Tartozom neked egy vallomással. Vagyis....Tudom, hogy mi már nagyon rég óta barátok vagyunk és mindent elmondunk egymásnak így a tanácsodat kérem. - *mondom majd eszembe jut az az ötlet amit az egyik hugrabugos lány mondott nekem*
- Van egy barátnőm akinek a nevét nem akarom elmondani. Szóval ez a lány jó ideje nagyon jó barátságban van egy fiúval. Mindenhova együtt mennek, mindent együtt csinálnak. Afféle legjobb barátok. Szóval a barátnőm elmondta nekem, hogy beleszeretett ebbe a fiúba csak nem meri elmondani neki. Nem tudom, hogy mit tanácsolhatnék neki, mert fél attól, hogy ha elmondja a fiúnak, hogy mit érez akkor a barátságuk is tönkre mehet. - *mondom és érzem,hogy a torkom kiszáradt, a szívem hevesebben ver és a gyomromban mintha pillangók lennének. Megint ez a furcsa érzés ami mindig elfog a közelében. Ráadásul most félek is, hogy átlát a szitán és rájön, hogy én szeretem és elküld, vagy elmegy vagy vége a barátságunknak. Mielőtt bármi is történne megjelenik Madame Puddifoot és kihozza a kávét és a cappucinómat. Mosolyogva figyel minket, de észreveheti az arcomon, hogy valami fontosról beszélhetünk és kettesben hagy minket. Elkezdem iszogatni amit rendeltem miközben féle pillantok a fiú felé. Vajon a szomorúságot látom most a szemeiben? Vagy a tanácstalanságot? Rájött volna arra, hogy róla beszélek? Leteszem a csészét az asztalra és a kezem a kezére csúszik*
- Szóval mit gondolsz mit tanácsoljak ennek a lánynak? Merjen színt vallani a srácnak, vagy maradjon a dolog örökre titokban? Szerinted hogyan érezne a fiú ha ez kiderülne? vagy inkább úgy kérdezem, hogy te mit reagálnál ha éppen én lennék ilyen helyzetben? - *az utolsó kérdés suttogva érkezett meg a fiúhoz és elkaptam róla a pillantásomat. Sosem voltam valami jó a mellébeszélésben. á bele sem kellett volna kezdenem ebbe az egészbe. Nem volt jó ötlet. Talán van remény arra, hogy eltereljük a beszélgetést más irányba és úgy tegyünk mintha ez az egész meg sem történt volna. *
- Nem muszáj erről beszélgetnünk. Van esetleg valami más ötleted? - *kérdezem zavartan és közben iszogatok vagy a terítővel játszadozom. Elképesztő, hogy mennyit bénázom a jelenlétében. *

// Bocsi Rian, hogy csak most és ilyen rövidet legközelebb jobb lesz //

* Vége van az óráknak. Megkönnyebbülten megyek ki a teremből és azon gondolkozom,hogy mit kéne most csinálnom. Kicsit fáj a fejem, így a többiek társaságát most próbálom kerülni. Ilyenkor nem vagyok valami bő beszédű, és nem akarok senkit sem megbántani, azzal hogy nem beszélgetek. Elindulok kifelé a kastélyból a friss levegőre, hátha az elmulasztja a fejfájásom. Haladok valamerre, minél messzebbre a kastélytól, a zsivajtól, a diákoktól. Már sötét van, de nincs késő, így nem vétek szabályt szerencsére. Kicsit még a szél is fúj, de nem vészesen így nem fázom a farmeromban, a fehér ujjatlanomban és a tornacipőmben. A szél picit belekap a szőke hajamba amit most kiengedve hagytam. Végül úgy döntöttem, hogy a magányos tölgyhöz megyek ami a park egy távolabbi részében van. Itt mindig csend és nyugalom van és nekem pont erre.....De nem tudom befejezni a gondolataimat mert egy pillanatra valami fényt látok a tölgynél, majd eltűnik. Vajon van ott valaki? Elindulok arra lassan, és a zsebemben lévő pálca markolatát szorongatom. lehet,hogy szükség lesz rá. Nem vagyok ijedős alkat félreértés ne essék, de volt már olyan, hogy egy egyedül sétáló DS tagra egy két mardekáros rászállt, ezt pedig nem akarom. Mikor kicsit közelebb érek előveszem a pálcámat*
- Lumos! - *mondom mire a pálcám végéből egy kis fénycsóva kezd el világítani. Észreveszem a tetőtől talpig feketébe öltözött lányt. Látom, hogy feldúlt ezért is nem viccelek azzal, hogy ilyen ruhában temetésről jött e. Kell egy kis idő amíg felismerem Amethistet aki griffendéles *
- Szia Amethist. Leülhetek ide? - * kérdezem barátságosan és ha megengedi, hogy mellé telepedjek akkor leülök és nekidőlök a fának. *
- Ő.. tudom, hogy nem az én dolgom, de tudok segíteni esetleg valamiben? Eléggé feldúltnak tűnsz. - *mondom halkan és figyelem a lány arcát. Nem akarok tapintatlan lenni, vagy ilyesmi, éppen ezért kérdezem óvatosan. Lehet, hogy ha beszélne a dologról akkor jobb lenne neki. Én ha feldúlt vagyok valami miatt segíteni szokott ha beszélek a dologról. De nem akarom, hogy azt higgye, hogy mindenbe bele akarom ütni az orromat.*
- Persze nem muszáj elmondanod ha nem akarod. Csak gondoltam hátha könnyebb lesz utána a dolog. Ha a terhet nem cipeled egyedül.

Tudom Rian, tudom. De vannak dolgok amik ha napvilágra jönnének, akkor hatalmas felfordulást okoznának. Nem akarom elveszíteni a barátságodat, mert az számomra mindennél fontosabb. - *na igen ez most nekem is kicsúszott. Nem tudok sajnos minden félelmet magamban tartani, hiába is próbálkozom vele. Rian előtt nem tudom magam visszafogni ilyen dolgokban. Előtte semmi sem megy. Mások előtt képes vagyok színlelni, tettetni, megjátszani magam. Elrejteni mások elől, hogy szomorú vagyok. Hogy miért vagyok az? Hát megmondom. Mert szerelmes vagyok. Életem szerelme, a hercegem itt áll előttem, mégis bizonytalan vagyok. *
- Csak egyszer, csak talán Rian. Lehetséges, hogy jobb ha bizonyos dolgok örökké titokban maradnak. - *mondom halkan. Ekkor derül ki, hogy az a lány közel van hozzá. Lehetséges volna? Mi van ha rám gondol? lehet, hogy ilyen vak vagyok, hogy nem veszem észre, hogy rám gondol? Nem kizárt dolog. Elmondta volna.

* Megszorította a kezem. Ezt akár jelzésértékűnek is vehetném. De merjem annak venni? Valahogy nyugalmat, és békét érzek amikor velem van. Szeretem. Nagyon is. Nem is bírnám más lánnyal látni. Képtelen vagyok rá, hogy átengedjem egy másik lánynak. Kicsit úgy érzem, hogy rám gondolt. Sőt. O milyen boldog lennék akkor. Hevesebben ver a szívem és reménykedem, de nem kapok más szavakat. Ennyit a reményeimről. Na mindegy. Vagyis nem az de tehetek mást? Megsimogatja az arcom, és akaratlanul is elmosolyodom, és a kezére helyezem az enyémet. Csak pár pillanatra utána elhúzom *

* Várok. Várom, hogy megtalálja a titkos utat amiről beszélt. Világítok neki amennyire csak lehet, hogy megkönnyítsem a dolgát. Meg is kapom érte a jutalmamat, ami az ő édes mosolya és a puszi az arcomon. Ááá a számra akarook. Na mindegy. Aki a kicsit nem becsüli...Hűvös van. Hűvösebb mint odakint, de a pulcsijában nem fázom. Látom, hogy elvesztette a türelmét. Csak kárt ne tegyen magába. Nagy hiba lenne, és én is megverném utána az biztos. Én is a feszületet figyelem. Sosem voltam az a vallásos típus, így a kis kereszt nekem semmit sem jelent. Figyelem, hogy mit akar most csinálni*

* Egy ideig látom, hogy gondolkozik. Én is azt teszem hátha kipattan valami a fejemből, bár ennek kicsi a valószínűsége. Á ez az elégedett mosoly az arcán, engem is még nagyobb mosolyra késztet. Imádom látni ha ilyen. Fényleni kezd a kereszt és ez érdeklődést vált ki belőlem. Nem is akármekkorát. Latin szavak. Ennyit értek csak, de a szavak jelentése teljesen homályos nekem. Ez az egész Kínai. Legalábbis nekem. Eloltom a pálcámat, elvégre már van elég fény így felesleges világítanom. Figyelem ahogyan koppintgatja a köveket, és addig leülök a földre, hogy ne legyek útban.*

* Negyed óra után a kis zseninek sikerül kinyitnia az átjárót. *
- Ügyes vagy - *jelentem ki és felkelek, és már megyek is vele kézen fogva. Teljes sötétség telepedik ránk, így újra előveszem a pálcámat és fényt gyújtok, hogy ne essünk orra. Az általa megjelölt irányba megyek, de ő kicsit előrébb ment ahova a pálcám fénye nem ért el és neki ment a falnak. Nem nevetem el magam, nem nevetem el magam. Nem, nem és nem. Nagyon nehezen sikerül csak magamban tartani a nevetést, és odasietek hozzá* - Jól vagy? Elég nagyot koppantál. - *mondom és adok egy puszit az arcára, enyhítés gyanánt, hátha elmulaszt valamit a fájdalomból. Végül rátalálunk a helyes útra, és haladunk tovább.*

* Nemsokára kilyukadunk valahol. Kimegyünk az alagútból, és egy sötét sikátorba találjuk magunkat. Elindulunk valamerre még mindig kézen fogva, és elérünk Madame Puddifoot kávézójához. Az ilyenkor már zárva szokott lenni, de most valamiért mégis nyitva van. nem tudom, hogy mi lehet az oka, de én csak örülök neki*
- Menjünk be ide?

* Amikor felteszi nekem a nagy kérdést kicsit leblokkolok. Nem is kicsit hanem nagyon*
~ Mond csak biztos hogy a sakkról akartál velem beszélni? ~
* Nem tudok megszólalni. Egyszerűen gombócot érzek a torkomban és egy hang sem akarj kijönni belőlem. Szívem szerint megmondanám neki, hogy nem nem azt akartam vele megbeszélni, hanem éppen készültem szerelmet vallani, mikor is az a nyomorult fa közbe esett. Mérges vagyok, dühös és riadt. Talán jobb, hogy így történtek a dolgok, de Rian átlát rajtam. Tudja ha sumákolok, vagy próbálom átverni*
~ Ezt a vonást, de utálom benne néha. lehetetlen így előtte titkolózni. Kell neki mindig mindent meglátnia. ~
- Nem nem csak erről akartam veled beszélni, de a téma már lényegtelen. Vagyis majd egyszer talán elmondom amit akartam. Talán...
* Mintha a megkönnyebbülést látnám az arcán amikor elmondom neki, hogy nincs senki a láthatáron.*
~ Lehetséges volna?...Lehet, hogy úgy érez ahogyan én? Lehet, hogy azért láttam az imént ezt az arcán mert valóban megkönnyebbült? Vagy csak én képzelem bele ezt a dolgokba? Ki tudja. ~


* Az én kérdésemnél jó ideig hallgat. Már már azt hiszem, hogy nem is akar majd válaszolni, de végül hosszú idő után csak megteszi. De milyen válasz ez?*
~ Nee. Ezt nem hiszem el. Ezek szerint tetszik neki valaki. Miért? Lehet, hogy az imént azért dőlt ki az a fa, hogy ne csináljak magamból hülyét a vallomásommal. De ki lehet az a lány? Csak nem az a barna griffendéles aki a nagyteremben folyton bámulja? Egyszer úgy is kikaparom a szemét az biztos. ~
* Megint csak feljött bennem az indulat és a szomorúság, hogy elveszíthetem azt aki a legfontosabb nekem a világon. Vagy a barátságát veszítem el vagy a szerelmét. Egyiket sem akarom. De inkább nem szólok semmit. Ha mást nem barátként szeretném örökké magam mellett tudni Riant. Inkább bedobtam Roxmortsot, de a kijutásra egyenlőre nem nagyon volt épkézláb ötletünk*


* Nem szokásom amúgy szabályt szegni. Mindenki az iskola jó kislányának ismer engem, de ez most valahogy nagyon rám jött. Szeretnék vele kimenni egy kicsit az iskolán túlra. Kettesben lenni vele még akkor is ha azt csak barátilag tesszük. Elmenni vele sétálni, vagy beülni a Három Seprűbe vagy bármi mást csinálni. A hangsúj úgy is azon van, hogy vele szeretném csinálni. Egyszer csak a gondolataimból a hangja zökkent ki. Eszébe jutott egy járat*
- Valahogy sejtettem, hogy az útnak a sírkerten keresztül kell áthaladnia. Miért van az, hogy ha veled vagyok akkor az esetek 90% - ban itt lyukadunk ki? - *na jó erre nem várok választ hiszen ez költői kérdés volt. Mikor megkérdezi, hogy megyünk e bólogatok, de nem túlzottan lelkesedem azért, hogy egy kriptából kelljen mennem a faluba.Na mindegy ha ott nem kapnak el akkor megéri. *


* Az úton amig a kriptáig mentünk nem tudtam semmilyen témát sem felvetni mivel az egyetlen gondolat ami jelenleg bennem volt az az volt, hogy minél előbb keveredjünk ki innen és senki ne kapjon el minket. Megnyugtató a gondolat, hogy az a dög, vagyis Mrs Norris oda bent van a gazdájával együtt. Már csak az kéne, hogy amíg lejutunk addig más se lásson meg minket. 10 perc az út amíg elérjük az állítólagos titkos utat rejtő kriptát és engem kerülget a félelem. Eleve utálom ezt a helyet, most bemegyünk egy kriptába ami eleve ijesztő dolog. Csendben várom, hogy Rian megtalálja amit keres, de én is fényt biztosítok neki, hogy lássa mit csinál*

Hmm séta? Nem is rossz ötlet. Szerinted merre menjünk? A szellemszállás felé vagy van más ötleted? - *érdeklődöm miközben még mindig azon dolgozom, hogy azt a rémképet eltüntessem a fejemből. A séta végén a Három seprű nem is rossz gondolat mert azért elég meleg van és a végére biztosan meg fogunk szomjazni. *
~ Ez a lány sem teljesen komplett az biztos, de a mai világban ki számít annak? Elismerem hiányzik pár kereke, de nekem is, ez így meg még muris is. ~
* Kérdőn várom a válaszát miközben csak nem bírom ki és kiveszek egy nyalókát a csomagomból*
- Hmmm meggyes. A kedvencem. Kérsz te is? - *na igen jelen pillanatban sokkal inkább hasonlítok egy öt esztendős kislányra aki imádja az édességet mint egy 5. - es diákra az biztos. *
~ Na mindegy. Úgy is tudja, hogy függő vagyok, akkor mit szégyelljem a dolgot? ~
* Egyszer csak valami mintha fejbe találna hátulról. Megfordulok kicsit indulatosan és észreveszek pár mardekárost akik röhögcsélve állnak tőlünk nem messze és mindenféle megbűvölt papírmadarakkal szórakoznak. Kicsit morcosan vetem nekik oda a mondani valómat*
- Ti melyik állatkertből szabadultatok? És a gondozóitok nem keresik már a két elszabadult majmukat? - * oké egy kicsit kiakadtam, hogy ezek már itt sem képesek nyugton maradni. *
~ Csak nehogy baj legyen a végén, mert azt nem akarom. Túl szép ez a nap ahhoz, hogy két mardis elrontsa azt~
- Ti voltatok rossz helyen, nem pedig mi. Még tönkre is tetted az egyik madaramat - *mondja az egyik vigyorogva*
- Szerintem húzzunk innen gyorsan mielőtt még leátkoznám a kis egos fejét. - *suttogom Josienak, elvégre tényleg nem akarom, hogy ha esetleg párbaj lenne a vége akkor Piton ránk szálljon. Mindig megvédi a háza diákjait, még akkor is ha azok állnak neki kötözködni másokkal. *
~ Undok vén denevér ~

Josephine

Nem csak te vagy így ezzel. Én is meg tudok hibbanni ha nem jutok csokoládéhoz jó ideig. Türelmetlen leszek, remegek, és undok meg nyűgös vagyok olyankor. - *sorolom a jelzőket magamra mosolyogva.*
- " Nálam elég súlyos módon szokott kiütközni a hiány, néha már a diákokat is két lábon járó csokoládéfigurának látom. Bár a múltkori alkalommal, mikor Pitont láttam így...egy hétre elment a kedvem az édességtől. " -* na erre a mondatra elkerekednek a szemeim és majdnem elejtem a zacskómat. Kis híja volt, de még éppen, hogy elkaptam a levegőben a jól megtömött szatyrot*
- Szentséges Merlin! Elképzeltem! Ááááá egy életre megutáltam a csokoládéét. Juj. Ez még nekem is elég beteg gondolat volt. Huhh - *megborzongok és teljesen libabőrös leszek. Kell egy kis idő, hogy visszanyerjem az eredeti állapotomat*
- Hát nem mindennapi látvány kúszott most a gondolataimba. Csoki Piton. Röhej.
* Ez a gondolat még a bolt előtt is ott motoszkált a fejemben így alig hallottam meg amikor amikor újra megszólalt*
- Hüm?? Jaaa.. nincs konkrét tervem. Mehetünk  Szellemszálláshoz, Zonkóhoz, A három seprűbe, a  cukrászdába vagy csak sétálhatunk. Amelyiket akarod - * mondom mosolyogva és nagy nehezen elhessegetem a fejemből a Pitonos gondolatot.*
~ Ez nekem túl beteg dolog ~

 

- Oh te Rontól kunyizol? Én Dariantól szoktam nyalókát kérincsélni. - *mondom kuncogva és én is a pulthoz megyek, hogy kifizethessem a zsákmányomat. A hölgy a pultnál egy nagy zacskóba pakolja az édességeket és átadja nekem miután oda adtam neki a pénzt. Miután végeztem visszafordulok a lány felé még mindig letörölhetetlen mosollyal az arcomon*
- Én köszönöm jól vagyok csak már szükségem van a napi csokiadagomra. Akár hiszed akár nem, ha huzamosabb ideig nem eszem csokit jönnek az elvonási tüneteim. - *nevetek mert nálam ez tényleg ki szokott jönni. Olyankor kicsit rosszabb a kedvem, türelmetlenebb vagyok, és néha néha remegek is. Súlyos. *
- Jól látod a dolgot tényleg nem vágytam most nagyobb társaságra. Sose voltam nagy csapatban járkálós fajta. Általában vagy csak Dariannal megyek valamerre vagy nagy ritkán egy - két emberrel külön külön. - *mondom és feltehetőleg együtt megyünk ki az üzletből miután elköszöntünk az eladóktól. *
- Van kedved velem valamerre jönni? Nekem tulajdonképpen mindegy, hogy hova csak ne a kastélyba keljen lennem. - *várom a válaszát nekidőlve addig is az egyik oszlopnak*

* Végre egy újabb Roxmorts- i hétvége. Már nagyon vártam rá mert a kastélyban már valahogy nem tudok meglenni. Nagyon szép idő van, süt a nap, kék az ég, alig van pár felhő ami takarná a napot, egyszóval túl szép az idő ahhoz, hogy bent a kastélyban ücsörögjek. Még azt sem bánom kivételesen, hogy nem tudtam magammal könyvet hozni. Elindultam egyedül a faluba mert most valahogy nem volt kedvem nagy társasággal menni. Leérve a faluba azon gondolkozom, hogy merre is menjek először.*
~ Hmmm...Három seprű?...Nem most még valahogy nincs kedvem bemenni. Talán majd később. Zonkó bazára?..Nem onnan már van mindenem ami csak kellhet. Megvan! Mézesfalás. Úgy is kell még csokibéka meg bűvös bizsere. Meg hátha van valami finom nyalóka is. Szegény Dariant szerintem már kiettem a készletéből. Jólvanna. Szeretem a nyalókát na. ~
*Elindulok a Mézesfaláshoz gondolkozva. Pár perccel később már oda is érek és benyitok. Megszólal a kis csengő ami az ajtóra van akasztva. Illedelmesen köszönök és becsukom az ajtót. A tekintetemmel végig pásztázom a boltot és észreveszem Josephinet aki egy jól megrakott kosarat tart a kezében*
~ Subidubi rókaprémmás is függő nem csak én. ~ * gondolom magamban és elmosolyodom ezen. Odalépek a lány mellé egy kosárral amit én is jól megpakolok csokibékával és nyalókával amit nagy örömömre találtam.*
- Jé szia! Csak így egyedül? - *kérdezem mosolyogva és megkérem az eladónő férjét, hogy vegyen le nekem a polc tetejéről egy nagy csomag bűvös bizserét. *
- Mi újság veled? Látom van rajtam kívül még csokifüggő a Roxfortban.

Semmi baj csak egy ici pici megfáztam. Nem lényeges tényleg. Ígérem ha már nem bírom tovább akkor szólok és bemehetünk - * mondom halványan mosolyogva mert látom, hogy aggódik és azt nem szeretem. Megszárítom magunkat egy varázslattal, így már nem is fázom annyira. *
- Ne adjam vissza a pulcsidat? Te nem fázol? - * kérdezem és egy pillanatra feltűnik a szememben az, hogy az előbb korán sem ezt akartam mondani neki hanem valami mást, de egyszerűen elbizonytalanodtam. Nem akarom kockára tenni a barátságunkat egy ostoba vallomással amivel ő valószínűleg nem értene egyet úgy sem. Csendben szomorkásan ballagok tovább, de igyekszem palástolni a szomorúságot, hogy ne vegye észre. Nem akarom őt is elszomorítani. Hamarosan a csendet Darian töri meg egy kérdéssel ami első hallásra lesokkol egy kicsit*
~ Na most erre mi a fenét mondjak? Hogy szerelmes vagyok egy fiúba aki a legjobb barátom? Hogy beléd szerettem, de te úgy se viszonoznád? Hogy nem tetszik nekem senki más csak te? Szeretném ezeket mondani, de tudom, hogy nem tehetem. ~
- Háát tulajdonképpen nem állok sehogy. Nincs senki aki tetszene. Tudod jól, hogy nem vagyok az a fiúzós fajta. Távol áll tőlem az egész - * mondom még mindig halványan mosolyogva bár tudom, hogy most becsaptam a legjobb barátomat és egyben a szerelmemet is. Egy ideig csendben sétálok tovább fogva a kezét és kicsit meg is szorítom mert nagyon jó érezni a kezét a kezemben. Még akkor is ha ő csak barátilag csinálja az egészet. Kis idő múlva belőlem is kibukik a kérdés mivel csak nem bírom ki, hogy ne tudjam meg, hogy az ő szíve foglalt e már*
- Te hogy állsz a lányokkal? Van esetleg valaki aki felkeltette az érdeklődésedet? - * kérdezem reménykedve. De miben is reménykedem? Hogy azt mondja, hogy igen te? Hogy kiderül, hogy ő is szeret engem? Igen bevallom a szívem mélyén ebben reménykedem bár tudom, hogy ezt úgy sem fogja mondani. Figyelmesen hallgatom a válaszát és miután megkaptam azt ismét némán sétálok tovább egészen addig amíg ki nem pattan a fejemből egy ötlet. Megjelenik az arcomon az a tipikus huncut kislányos mosoly és megállok*
- Hé Rian nem szökünk ki egy kicsit Roxmortsba? Tudom kint vannak aurórok, de ha kiábrándítanánk magunkat...vagy átváltoznánk vagy valami titkos úton mennénk csak nem buknánk le. Mit gondolsz? - *kérdezem kíváncsian és közben csak figyelem*

* A vihar miatt nagyon megijedtem, úgy mint kiskorunkban is. Alapvetően szép látvány a villámlás meg az eső, de ha kint vagyok a szabadban és úgy kap el egy vihar azt valahogy már nem annyira tudom díjazni. A karjaiban valahogy sikerül megnyugodnom pláne akkor amikor ő is nyugtatgatni kezd. Tényleg nem változott semmit. Kiskorunkba is ezt csinálta. Ő az egyetlen aki mindig minden helyzetben képes nyugodt és normális gondolkodású maradni és képes lehiggasztani, megnyugtatni vagy éppen felvidítani engem. Hosszabb idő után kapok egy puszit az arcomra és elhúzódik*

~ Bár ne tette volna. Bár még mindig ölelne. És az a puszi...azt is inkább a számra adta volna. ~* Az arcomra egy röpke pillanatra kiül a csalódottság és a szomorúság, hogy nem vallhatom be neki, hogy beleszerettem. Nem tudom, hogy meddig tudok még megbújni a " legjobb barát " álcája mögött elvégre Dariant soha nem tudtam átverni, mindig észrevette ha volt valami bajom és általában addig nyúzott amíg el nem mondtam neki, hogy mi is az. A pillanat tova száll és újra magamra öltöm a mosolyomat, hogy ne legyen feltűnő, hogy elszomorodtam*

* Egy ideig csak hallgatok. Mi egyebet is tehetnék? Egyszerűen muszáj most némaságba burkolóznom különben felül kerekedne rajtam a kétségbeesett igazmondásom és kitálalnék neki. Már milliószor elképzeltem, hogy elé állok és elmondok neki mindent, de valahogy mindig az lett a vége a dolognak, hogy vagy otthagyna, vagy elutasítana vagy azt mondaná, hogy felejtsük el, de mégis megváltozna a kettőnk viszonya. Egyiket sem szeretném így most kénytelen vagyok szó nélkül ácsorogni és várni. *

* Nem sokkal később Rian hangja töri meg a csendet egy kérdéssel. * ~ Maradjunk még, vagy menjünk vissza? ~ * elgondolkozom egy kicsit. Teljesen bőrig áztunk és bár igyekszem nem mutatni valószínűleg megfáztam bár nem vészesen. Mielőtt válaszolhatnék tüsszögök párat majd visszafordulok felé*
- Tőlem még maradhatunk. Eső után a legjobb sétálni. - * felelem és elindulunk valamerre. Egy ideig némán ballagok és gondolkozom, hogy mi lenne a legjobb velünk kapcsolatban és végül az őszinteség mellett döntök. Megállok és szembe fordulok vele. *

- Rian...az az igazság..szóval van valami amit már egy ideje szeretnék elmondani, de eddig nem mertem. Az a helyzet, hogy én...vagyis, hogy te..azaz, hogy én szóval.. - * kezdenék bele valahogyan, de ekkor elég nagy robajjal tőlünk nem messze kidől egy fa. Valószínűleg a vihar csavarta ki a földből vagy merlin tudja, hogy miért de kidőlt és hangosan földet ért. *
~ Talán ez volt a jel, hogy hallgassak. Talán így üzentek odafentről, hogy nem mondhatok neki semmit. Talán.. ~ * elfognak a kétségek és tovább indulok *
- Az a helyzet, hogy majd én is akarok veled sakkozni nem csak a papa. - * vágom ki magam az első dologgal ami az eszembe jut és megkerülve a fát haladok tovább*
~ Na gratulálok. Ennél bénább dolgot már nem is mondhattam volna. ~

Naná, hogy én választok, ezt már régen eldöntöttem. - * jelentem ki mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Mikor kinevet a pulcsi miatt durcásan, nézek és kinyújtom rá a nyelvem, de csak viccből, mert rá képtelen vagyok haragudni. Valahogy amióta megismertem Dariant azóta valami szoros kötelék fűz össze minket. Mindig is többet éreztem felé puszta barátságnál. Egy idő után már létfontosságúvá vált a számomra a szó legkonkrétabb értelmében. Iskolán belül szinte mindenhova együtt mentünk, az órákat is együtt választottuk, nyáron gyakran átjött hozzánk játszani meg beszélgetni. Bár azt az esetet a mai napig nem felejtettem el neki, amikor 2. - ban képes volt békát tenni a párnám alá. Nagyon leszidtam érte emlékszem rá. Az idők során teljesen összekovácsolódtunk annyira, hogy az már lassan olyan volt, mint az idős házasoknál. Fél szavakból megértjük egymást, befejezzük egymás mondatát, szinte mindent tudunk a másikról és ez nagyon jó. *

* Mikor látom, hogy az esőn ledöbbent csak kuncogok egy kicsit hiába is próbáltam magamban tartani egyszerűen kijött belőlem*
- Meg mondtam, vagy megmondtam? - *incselkedem és jó ideig, csak élvezem, ahogyan az eső az arcomhoz ér, legördül rajta és végül vagy eléri a földet vagy rajtam, marad. Az sem zavar, hogy megfázhatok vagy ilyesmi elvégre, ha ez bekövetkezne csak be, kell mennem Madam Pomfreyhoz és ad valami bájitalt, ami azonnal el is mulasztja a bajt. Egy idő után megérzem magamon az érintését, és ahogyan magához ölel*

~ Jaj merline olyan jó így ~ * hozzábújom, de úgy, hogy az arcom még mindig az ég felé van fordítva a szemem, pedig be van csukva. Valószínűleg ő is éppen ezt teszi, vagy ki tudja, de a magam részéről mindig is imádtam az esőn lenni. Olyan megnyugtató és békés. Egy idő után a fejemet a mellkasába fúrom és megérzem, hogy milyen hevesen dobog a szíve, amit nem furcsállok elvégre most az enyém is ugyan így dobog, mint az övé. Valami furcsa ritmusra, aminek különös mondanivalója van mégsem értem még. Vagy talán mégis?*

~ Hosszú ideje gyötör egy titok. Egyetlen titok, ami Darian előtt van. Mégpedig az, hogy megváltoztak az érzésem, Rian felé. Már nem csak testvérként és legjobb barátként nézek rá. Ez az érzés sokkal több, erősebb, tisztább. Nem merem neki elmondani elvégre eléggé félénk és visszahúzódott típus, és ha megtudná, hogy többet érzek felé baráti szeretetnél, lehet, hogy előttem is bezárkózna, és azt nem akarom. Ha elveszíteném, azt nem bírnám ki annyira hozzám nőtt már. De tényleg. Senki nem állt még hozzám ennyire közel, mint Darian. ~

* Hosszabb idő után valamit belesuttog az esőbe, ami eléggé elgondolkodtatott. Valami ilyesmi fogalmazódott meg bennem is nem olyan régen. Mielőtt válaszolhattam volna, azonban Darian elhúzódott és tovább indult*
~ Belém fojtotta a szót, mielőtt megnyikkanhattam volna. Ezt annyira nem bírom benne. ~ * duzzogok magamban, de így nem szólok semmit, csak haladok tovább. Hamarosan az eső mellé hatalmas szélvihar is párosul, és villámlani kezd* ~ Ez már nem tréfadolog be kéne menni....~ * de mielőtt szólhattam volna Dariannak hírtelen minden abbamaradt. Pár perc volt csupán mégis teljesen megijedtem tőle és fedezéket kerestem a fiú oltalmazó karjai között*

* Szépen lassan ballagtam a keleti szárny folyosóján úti célom felé, ami nem más, mint a jóslástan terem. * ~ Gyakorlatilag nem is terem sokkal inkább valami teaszalonra hasonlít, amit már ezer éve nem takarítottak ki és valahogy szellőztetni is elfelejtettek úgy kb. 1000 éve. Na de nem kötözködöm. ~ * gondoltam magamban miközben elhaladtam egy kis csapat mellett akik épp az ellenkező irányba haladtak* ~ Most nem tudom, hogy irigyeljem e őket vagy sem. ~ * elgondolkozva fordultam be egy kanyarba, ahonnan már nem volt messze a terem, mert beszélgetésfoszlányokat lehetett hallani. Gondolataim a múlt felé kalandoztak, amikor első jóslástan órámon voltam. Akkor még hittem ebben az egészben és minden egyes szavát kézpénznek vettem. Gyanútlanul ültem be a professzornő órájára, aki az óra elején megjegyezte, hogy valami szörnyűséget lát a jövőben. Összerezzentem és félni kezdtem, hogy mégis mi az, amit láthat majd nem sokkal később meg is, tudtam. A nő a halálomat látta. El lehet képzelni, hogy mit váltottak ki belőlem a szavai. Mikor vége lett az órának hulla sápadtan és reszketve mentem ki a teremből és ballagtam végig a folyosókon mindenkinek nekimenve, másokat felborítva. Na igen a napom további részében pániklova tettem mindent és jóformán csak mások mögött bujkálva jártam - keltem a folyosókon vagy éppen a halálomon gondolkozva ültem az órákon. Vacsora előtt véletlenül feldöntöttem egy griffendéles lányt és csak hosszú idő után esett le, hogy Izáról van szó. Sajnálkozva és elnézést kérve segítettem fel a lányt, aki leporolta magát majd alaposan megnézett. Persze mikor meglátta milyen állapotban, vagyok rögtön kifaggatott, hogy mi történt velem, mi a bajom, amiért ilyen rémes állapotban vagyok. Remegő hangon mondtam el neki, hogy meg fogok halni, mert Trelawney professzor látta a jövőben a közelgő végemet. A lány egy ideig csak gondolkozott majd elmosolyodott és meg vígasztalt. Hamarosan megjelent McGalagony professzor is, aki Izát kezdte el faggatni, hogy mi történt, mert belőlem egy szót sem tudott kihúzni annyira sokkos voltam. Miután meghallgatta a lány beszámolóját halkan kacagni kezdett majd barátságosan fordult hozzám az amúgy szigorú professzornő* - Steele kisasszony. Mióta Sybill elnézést Trelawney professzor itt van az óta minden évben legalább 30 gyereknek megjósolta már a szörnyű halálát, akik a mai napig is kicsattanó egészségi állapotnak örvendenek. - * mondta és még motyogott valamit az orra alatt, amit sajnos nem hallottam és utána elköszönve távozott. A mai napig erősen él bennem az emlék és a hideg kiráz, ha órára kell mennem. Persze ezután az eset óta a bizalmam a tanárnő jóslataiban és magában a tantárgyban is jelentősen megingott, bár azt elismerem néha apró jóslatait, láttam teljesülni. Ilyen volt például Neville és a teáscsésze esete is. Már éppen belekezdtem volna egy újabb visszaemlékezésbe mikor is odaértem a teremhez. Visszatértem a jelenbe és felmásztam a létrán miután még szippantottam párat a friss levegőből. *


* Mikor a terembe értem azonnal a füstölők, az állott levegő, a por, és a meleg hatása alá kerültem. A berendezés most is olyan volt, mint mindig szinte már bosszantóan változatlan volt minden. Elnézést kértem a tanárnőtől, mert hajszálpontosan 1 percet késtem és elindultam helyet keresni. Iza mellett észrevettem egy szabad helyet így köszönés után leültem hozzá, ha ez őt nem zavarta és figyelni kezdtem a többieket* ~ Látszik rajtuk, hogy szívesebben lennének inkább Pitonnal órán, minthogy végigszenvedjenek itt egy újabb 45 perces humbugot. Na mindegy ez van, ezt kell szeretni ~ * gondoltam magamban és a gondolataim azon diákok felé kalandoztak, akik nem jelentek meg a teremben órán. * ~ Na igen neki volt valamennyi eszük. Inkább kihagyták azt az órát, ahol felettébb ritkán történnek normális dolgok. ~ * egy halvány mosoly megjelent az arcomon a gondolatmenet befejezésekor és csak figyeltem a többieket*

* Elgondolkozva haladok végig a folyosókon miközben diákok tucatjai haladnak el mellettem. *~ Alkímia..miért is éppen ezt a tantárgyat vettem fel? Na igen ez egy nagyon jó kérdés Nath. Az egész úgy kezdődött, hogy év elején mikor választani lehetett leültünk Dariannal egymás mellé és azon agyalogtunk, hogy vajon mely órákra iratkozzunk fel. Volt választék az már biztos amikor is megakadt a szemem egy bizonyos tantárgyon. Ez volt az alkímia. Annak idején olvastam róla valamicskét de bizonyosan nem annyit amennyi fedhetné ennek a tantárgynak a valódi mivoltát. Végül addig addig győzködtem Riant, hogy ő is feliratkozott velem együtt az órára. Valószínűleg inkább azért tette, hogy abbahagyjam a győzködést, de nem baj a lényeg, hogy ő is meg én is jelentkeztünk az órára. ~ * miközben haladtam a terem felé észrevettem, hogy pár diák ácsorog a terem előtt* ~ Ezek miért nem mennek be? Nincs még tanár vagy csak nincs kedvük még bemenni? ~ * elhaladok mellettük és úgy döntök inkább kimaradok a társalgásokból elvégre sosem voltam az a nagy társaságban beszélgetős és a kezem elindul a kilincs felé. Ekkor megcsapja az orromat egy jellegzetes illat* - Vér! - * sápadok el és kezem megáll út közben és a szemem a kiírásra vándorol fel. * ~ Oh hogy ezért ácsorog kint mindenki. Már értem.~ * mivel nem volt mit tenni így elhátráltam az ajtótól véletlenül nekimenve egy griffendéles lánynak és nekitámaszkodtam a szemközti falnak. Míg a tanárra vártunk akaratlanul is meghallottam, hogy pár diák az új tanárról beszél* ~ Szóval Cedrah Lupen professzor.....ezt a nevet mintha már hallottam volna valahol...de vajon hol? Na mindegy ez biztosan lényegtelen dolog. ~ * közben észrevettem, hogy sok a griffendéles és a mardekáros, de hugrabugost nem nagyon látok* ~ Na szép lehetséges, hogy csak én leszek itt hugrás. ~* hamarosan léptek zaja töri meg a beszélgetések menetét. Jómagam is oda kapom a tekintetemet amikor is feltűnik a már annyit emlegetett alkimista. Megjelenése nem is akármilyen, de félreértés ne essék nem azzal a tekintettel nézek rá, mint az olvadozó lányok akik mellett elhalad. Nem...ez valami teljesen más. Ahogy elhalad előttem valami különös érzés kerít a hatalmába ami hasonlít a félelemre, de mégsem az. A megjelenése tekintélyt parancsoló ezt meg kell hagyni. Látszik rajta, hogy nem a kedves, barátságos professzor karakterét akarja felvenni, sokkal inkább érzelemmentes vagy ha van is benne érzelem az semmiféleképpen nem pozitív. Mikor kinyitja az ajtót és beenged minket maga előtt besietek a többiekkel együtt mert nem akarok rögtön az első alkalommal valami konfliktusba kerülni. Észreveszem, hogy a mardekáros diákok elfoglalják a hátsó padokat így esélyem sincs arra, hogy meghúzódhassak valahol. Mivel legelőre még sem merek ülni így elfoglalok egy helyet a középső sorban és leülök. Az asztalon és a többi berendezési tárgyon észreveszem a felgyülemlett porréteget és néhol a koszt is. Gyaníthatólag ide még egy házi manó sem tette be a lábát takarítási célzattal, nemhogy valaki más. Körbenézek a teremben és látom, hogy a lombikok és egyéb felszerelések is igen koszosak. * ~ Szentséges merlin ide sem akarok kerülni büntető munkára ~ * fut végig az agyamban a gondolat és egy kicsit összehúzom magam a padban, hogy véletlenül se tegyek olyat amivel kiérdemelném ezt a kellemetlen pozíciót. A professzor belekezd a beszédbe így felé fordulok és figyelni kezdek. Valahogy érzem, hogy ha jót akarok magamnak akkor minden egyes szavára oda kell figyelnem. Mikor előre hívja Seant összerezzenek. * ~ Mit akar vele csinálni? Miért van rossz érzésem? ~ * gondolom magamban mivel valami nagyon rossz előérzetem támadt. A professzor miután kiadta az utasítást egy szellem kislányhoz kezd el beszélni aki első ránézésre egész aranyosnak látszik, csakhogy a külső nem minden. Köztudomású, hogy a legtöbb szellem csíntalan és imád kitolni a roxforti diákokkal. Erre a tökéletes példa Hóborc a kopogószellem aki nem egyszer viccelt már meg engem. Mikor Sean megérinti a kilincset mintha valami átok érte volna összeesik. * ~ Szentséges Merlin! Mit tett vele??? Megölte??Hogy tehette ezt egy diákkal?? Melyik elmegyógyintézet intézetből szabadult ez?? Dumbledore professzor tudja, hogy kit vett fel?? Szegény fiú vajon él még?? ~* suhan át az agyamon gondolatmenet, de képtelen vagyok felkelni, hogy oda szaladjak és megnézzem mi történt vele, pedig szívem szerint ezt tenném. Mikor a szellemlány oda megy és kérdőre vonja a professzort valahogy jobban kezdek figyelni. Kicsit megnyugszom, hogy elmondja a fiú nem halt meg csak " pihen ". * ~ Miféle elmebeteg ez?? Így fegyelmezni.....~ * de nem szólok semmit csak a zöld szemeim a haragtól elkékülnek és úgy vetnek szúrós pillantás a professzor felé. Ahogy halad a padok között és beszélni kezd követem a tekintetemmel* ~ Hogy nem pedagógus? Ez egyértelmű csak rá kell nézni. Pitonban is több a rokonszenv mint benne. ~ *gondolom és ekkor derül fény a valódi foglalkozására* ~ Szóval aurór és alkimista. Aurór?....Hát innen volt ismerős a név....a papa is aurór valószínűleg ő említette meg valamikor. ~ * gondolom és a dolgok így már kicsit másabb színezetet kapnak. Nem mentem fel az iménti cselekedete alól, de azt már megértem, hogy miért így fegyelmezett és miért épp Seant. Ahogy beszél tovább az érdeklődésem egyre nagyobb lesz. Valahogy számítottam rá, hogy nem fogunk mindenféle aranyat előállítani meg drága köveket így mikor azt, monda, hogy aki emiatt jött az húzza ki a nevét a listáról valahogy elfog az a gondolat, hogy már csak azért is itt akarok maradni és figyelni akarok. Mikor belekezd az alkímia ismertetésébe minden egyes szóra figyelni kezdek bár van olyan ami kissé homályos a számomra még sem kérdezek.* ~ Hogy miért nem? Talán azért mert nem akarok ostobának tűnni. Azért van az ember agya hogy gondolkozzon. Megpróbálok valamit kitalálni és ha nem jön össze akkor majd segítséget kérek, de addig nem. Ahogy hallgatom feltűnik az a szenvedély a beszédében, az a lelkesedés ahogy a munkájáról beszél. Észrevehető mennyire élvezi a munkáját és ez a lelkesedés valahogy rám is átragad. Többet akarok hallani. ~* Majd mikor megmutatja a képet megint csak értetlenül kezdem el figyelni* ~ Értelmezni ezt?? Ööööö ha tudnám, hogy mit írjak...de halvány lila gőzöm sincsen. Na jó gondolkozzunk... ~ * ezzel törni kezdtem a fejemet miközben elővettem egy pergament és a pennámat * ~ Na lássuk ~ * ezzel írni kezdek mindent ami eszembe jut abból amit az imént mondott el és abból amit egy könyvben olvastam bár akkor még nem nagyon értettem*

Nathalia Chloe Steele.: hugrabug. 5.évfolyam

Értelmezzük a képet az alkímia függvényében

Ezen a képen a megkoronázott, vagy filozofikus Mercuriust láthatjuk, aki mindkét kezében a Caduceust (azaz a hírnök botját, amire kígyó tekeredett) tartja, ami az ő tipikus jelképe. A szárnyak pedig, amik a vállán vannak, az elpárolgó állagot jelenti. De szárnyak vannak a lábai alatt is, ami azt jelenti, hogy felülmúlta ezt az állapotot, és megszilárdult a Bölcsek Műve által, ami a Nagy Mű része, ami megköveteli a Nap és a Hold közreműködését, melyeknek szimbólumai megjelennek mögötte. Mindkét oldalon lévő alak viszi a maga botját vagy kardját, illetve Hermész madarát és a koronázott kígyót. (Az utóbbi megfelel annak a kígyónak, ami Mózes parancsára felemelkedett a pusztában, hogy meggyógyítsa Izrael gyermekeit.) Ahogy ezen a képen Mercurius egy állandó tűzzé vált, az egyik figura eltakarja az arcát a tündöklés elől. Ő a növekvő hold felőli oldalon van, de a nap felőli oldalon álló ember elérte a Gyógyszert, és ezért rendületlen arccal nézi a vízió leplezetlen arcát. Basilius Valentinus 15. századi alkimista szerint, a Merkúr az élet alapja. Azt is mondja, hogy a Szaturnusz a mű fő kulcsa, noha kevésbé hasznos az uralomban.

~ Remélem nem írtam nagy hülyeséget. Valami ilyesmi volt abban a könyvben...de lehet, hogy keverem? Na mindegy. Megpróbáltam maximum a professzor kijavít ha tévedtem~* miután ezzel a feladattal végeztem figyelni kezdtem a folytatást. Amiket elmondott azoknak a java részét még nem hallottam, vagy olvastam anno, de nem értettem. Most viszont ahogy magyaráz a sok poros szakadt könyv tartalmának végre értelme lesz. Végre kezdem ezeket felfogni. Iriske jelenetére csak halványan elmosolyodom alig láthatóan mert tényleg aranyos kislánynak tűnik és látszik, hogy szereti a bácsikáját. Mikor újabb feladatot kapunk azon kezdek el gondolkozni, de ez nekem még bonyolultabbnak tűnik mint az előző. * ~ Jaj merlinre ez nekem sok....de hátha ki tudok magamból préselni valamit....talán...~

A képen szereplő fémek és viselkedésük

Az alkímiának 3 célja volt: A bölcsek kövének segítségével fémeket arannyá alakítani, előállítani az örök ifjúság elixírét, és létrehozni úgynevezett Homonculusokat.
Az első szimbólum a Nap, melyet köztudottan összepárosítottak az arannyal hasonló színük és fényük miatt, de ez mindössze egy tévhit, hiszen az arany maga is egy elem, míg a Nap elemek alkotta bolygó. Ezen felül még a fény és a melegség égitestje, az élet forrása. A kozmikus értelem és az igazság egyetemes szimbóluma. Az élet, a halál és az újjászületés jelképe.
A következő a Hold. Ezüstös színe miatt a Hold és az ezüst szimbóluma ugyan az. Fénye ezüstös, és színe is. De attól még a Hold is csak különböző anyagok keveredéséből született bolygó, és az anyagai között tudtommal nem szerepel az ezüst elem. Egy legenda szerint a halhatatlanság elixírjét a holdbéli nyúl készíti mozsártörőben, de ez csak legenda.
A következő a Mars. Színe, mint a berozsdásodott vas. A Marsnak ugyancsak alkotó elemileg semmi köze a vashoz, de itt is megvan a kapcsolat. A Mars a hadisten bolygója, ami miatt a középkorban a rontás bolygójának nevezték. És mint tudjuk a hadászatban a vas volt a fő alkotóelem. Így a bolygóhoz csatolták elemként a Vasat.
A következő a Merkúr. A Higany a fém, amihez kötik. Egy legenda szerint régebben a bölcsek kövét trükkel próbálták előállítani, és ehhez használták fel a higanyt is. De lebuktak, mert létezett egy megoldás, mivel ki lehetett deríteni igazi-e a kő. A kő normál esetben a tűz hatására nem olvad meg, míg a higany igen. Így ami utána ott maradt az mindössze egy kevés aranyrög volt, amit alapnak használtak. A Merkúr ezen felül az átalakulás, a változás bolygója, ura a kapcsolatoknak, a cseréknek, a cselekvésnek és az alkalmazkodásnak.
A következő a Jupiter. Az alkímiában az asztrológiai Jupiter jelet, a középkor előtt gyakran a réz ötvözeteire tették, attól fogva azonban, az újabb alkímiában mindig az ónt jelentette. Az egyensúly, a tekintély, a rend, a stabil fejlődés, a törvényesség és a bőség megtestesítője. Ugyan az ón nem tartozik alkotó elemei közé.
A következő Vénusz. A nőiesség, az érzelem, a harmónia megtestesítője. A Vénusz bolygó kettősségre utal azzal, hogy hajnalcsillagként szoláris, estcsillagként lunáris szerepet tölt be, így az ellentétek egyesítését is jelképezi. Ő váltotta fel a Jupitert és kapta a rezet szimbólumaként.
És végül a Szaturnusz. Lassú keringési ideje miatt az öregség szimbóluma, de egyben az állhatosságot, tudást, lemondást is szimbolizálja. És még további negatívumai, hogy a szerencsétlenséget és erőtlenséget jelenti. Gyakran jelenítik meg csontvázként, néha falábú, vagy mankóra támaszkodó aggastyánként, sarlóval vagy kaszával az egyik, homokórával a másik kezében. Az ólom a fém, amit jelképez.

* Mikor végeztem a leírással átolvastam még egyszer a fogalmazványomat* ~ Hát ha jó jó, ha nem nem. Nincs több ötletem. ~* csukom be a bájitaltan könyvemet amibe lapozgattam majd csak újra és újra átolvasom amit írtam, hogy ne legyen benne hiba.*

~ Darian ~

Könnyű mondani, hogy ne féljek mert te imádsz itt lenni, de engem kikészít ez a hely. Persze a kastély is tele van szellemekkel, de azokat legalább már ismerem.. - *motyogom majd mikor odaadja a pulcsiját belebújok. Mondhatom nagyon jól nézhetek ki. Egy nagy fekete pulcsi ami nagyon nagy rám.*
~ De kényelmes és jó illatú. ~ * állapítom meg magamban és csak bólogatok arra amit mond. Mikor elindultunk sétálni megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy távolodunk az általam méltán utált résztől és kezdtem megnyugodni*
~ Tudom, hogy az előbbi bűnbánó pillantás nem is volt igazi elvégre Rian nem tud olyat színlelni. Láttam azt a mosolyt átsuhanni az arcán hiába próbálta meg eltitkolni előlem. Csak tudnám, hogy miért imád ennyire ide járkálni. Komolyan néha felmerül bennem, hogy nem komplett, bár ez nem újdonság már elsős korom óta tudom, hogy hiányzik pár kereke, de kinek nem?~
- Alig várom már a nyári szünetet. A papa egész nyáron otthon lesz ha minden igaz és lehet, hogy elutazunk valahova. Karib - szigetek, Franciaország vagy ki tudja. És remélem, hogy amikor otthon leszünk meglátogatsz minket. A papa folyton kérdezget, hogy mikor jössz mert még mindig pályázik arra a visszavágóra sakkban. - * mondom mosolyogva és még nagyon jól emlékszem arra, hogy tavaly nyáron Darian 3 hetet töltött nálunk és egyik nap amikor kint esett az eső leültek a papával sakkozni. Én csak figyeltem őket mert nem volt kedvem játszani és Rian legyőzte a papát. Na azóta a " Mikor jön már Rian? Visszavágót akarok. " rengetegszer felmerül*
- Neked mik a terveid? Utaztok valahova? - * érdeklődöm miközben még inkább fújni kezd a szél, az ég kitisztul így látni lehet az összes csillagot és a teliholdat is. Hallani ahogyan a levelek megrebbennek a szél hatására és ahogy lépkedünk a lábunk alatt elterülő már elszáradt levelek zaját is kitűnően halljuk. Az ágak megreccsennek miközben a szél ide- oda fújja őket. A levegő lehűl pár fokot alig érezhetően*
- Esni fog -*jelentem ki és Darian furcsán néz rám mert az ég teljesen tiszta sehol egy esőfelhő*
- Figyeld meg másodpercek múlva esni fog - *mondom és az ég felé fordítom az arcomat és behunyom a szemeimet*
- 3.....2.....1....kezdődik - * suttogom és amint kimondom az utolsó szót azonnal elered az eső *

Barbi

* Teljesen megnyugszom elvégre Barbi arany vérű mégsem viselkedik úgy mint a legtöbb mardekáros vagy aranyvérű család tagja. Beszélgetésünk alatt remekül megállapíthattam, hogy ő azon különleges emberekhez tartozik akik nem nézik le az embereket hanem elég nyitottan viselkednek. Mikor meghallom, hogy szokott olvasni mugli hetilapot is még inkább elmosolyodom elvégre ilyet sem hallok minden nap. *
- Én is szoktam olyanokat olvasni amikor otthon vagyok. Ide nem szoktam küldetni a papával mert félek, hogy ha valaki olyan kezébe kerülne aki nem díjazza a mugli irományokat az rám szállna emiatt vagy ilyesmi és azt nem szeretném. Megígértem a papának, hogy nem kerülök bajba. Látod ezért rejtettem el kapásból a könyvet is. - *mondom haloványan mosolyogva majd egy kicsit elgondolkozom*
~ Hmm...nem kerülök bajba...igen ezt ígértem, de ha esetleg elkapnak minket a roxmortsi kilógásnál akkor igen is bajba kerülök. Mondjuk Barbi azt mondta, hogy még egyszer se buktak le és remélem most se fognak. Nem akarok csalódást okozni a papának....Na mindegy próba cseresznye...egyszer nekem is ki kell próbálnom a dolgokat. ~
* Kis idő múlva felocsúdok a lány hangját meghallva és visszafordulok felé, elkergetve a fejemből minden addigi gondolatot*
- Szerintem én is megyek mert még nekem is van pár dolgom - * kelek fel kezemben Salemmal aki már egy ideje elaludt és kinyitom az ajtót a lány előtt*