Mitch

 - Akkor örülhetsz, keveseknek adatik meg, hogy óra nélkül pontosak legyenek. Sőt! Sokak még azzal sem képesek semmiféle pontosságra.
 Mosolygott vissza Caline, de azért még mindig kicsit „bánatos” arccal meredt az óra után. Már amennyire lehet sajnálni egy élettelen valamit. Bár, ő képes rá, hiszen jómaga nem ilyen szerencsés „ejtés” terén. Eddig ami kicsúszott kezéből, annak vagy teljesen vége lett, vagy maradandó károsodást szenvedett, vagy pedig millió apró darabra hullt szét, és jó sok időbe tellett mire újra összerakhatták. Úgyhogy minden elismerése újra csak a fiúé. Vagy inkább az órájáé? Elvégre, az nem törik szét…
 Helyette inkább hellyel kínálja újdonsült fürdőtársát, aki kedvesen elutasítja azt. Bár elég furcsán hangzik, hogy Caline dolgaitól nem akarja foglalni a helyet, hiszen még lenne mellette hely, de hát a fiú tudja, nem erőszakolhatja rá, hogy márpedig lerakod oda a cuccodat! Helyette csak derül rajta egyet, és egy vállrándítással tudomásul veszi a fiú szavait.
- Mindenesetre ha meggondolod magad, akkor ott lesz a hely.
Fűzi még azért hozzá, és ezek után csobban egyet a vízbe, mely mint jó édesanya vonja magához. Mindig is kedvelte Caline a vizet, talán ezért is döntött úgy, hogy a mai napját végül egy kis fürdőzésnek szenteli. Ahogy felbukik a vízből, hamarosan egy frappáns választ kap, amire lágyan felkacag. Kedveli mikor valaki nem válaszol egyből, és bolondozik mellette. Így jómaga is kicsit el tudja magát engedni. Mondjuk, ez sem igaz minden helyzetben, de hát kire lehet egy pólót úgy ráhúzni, hogy élete hátralevő részében azt kell hordania? Nem sokáig tud azonban felhőtlenül nevetni, mert hamarosan a fiú már ugrik is a vízbe. Természetesen nem rá ugrik, de azért elég ijesztő látvány, mikor a partról valaki nekifut, és repül, oda ahol te vagy. Vagyis a közelébe. Kicsit arrébb úszik, és szívéhez kapva onnan néz a hullámok felé, amit Mitch kavart.
- Nem mondom, egy pillanatig azt hittem rám esel.
Kiabálja, hogy a víz alatt „bujkáló” hallja amit mond. Pár pillanat, a hullámok kezdenek elhalni, és úgy tűnik Mitch is lassan a felszínre bukik. Bár ne tette volna… Mondjuk az se lett volna jó, de ez a fájdalommal teli arc amivel előkerült. Hiába, halálra rémisztette újra a lányt.
- Jövök már, jövök!
Kiabálta először, bár még pár pillanatig nem tudott mozdulni. Őszintén szólva nem került még olyan helyzetbe, hogy kimentsen valakit... De úgy tűnik az „életmentés” magától jön, hamarosan minden erejét összeszedte, és a fiú mellé úszott, egyik karját hóna alá dugta, és megragadta mellkasát, másikkal pedig nyakára húzta Mitch kezét, és próbált a part felé kapálózni lábával, de… Talán hátrafelé többet haladtak mint előre, így a „partramegyünk” tervét Caline elvetette. Egyáltalán annak örült még, hogy a vízen tudja tartani magukat. De ha görcsöl a lába valakinek mégis mit kell tenni? Pont ilyenkor nem jut az eszébe az embernek semmi használható, bezzeg ha valamilyen órán ülne, és ott kérdeznék akkor egyből tudná hogy…
- Próbáld meg kinyújtania lábad!
 Ezt kell tenni. Miközben utasította a másikat, helyben taposta a vizet, és csak reménykedni tudott, hogy ereje kitart addig, míg a fiúnak kimegy a lábából a görcs, mert nem szeretné ha netán tényleg miatta megfulladna a másik.

            Mitch

* A válaszra Caline mosolya kicsit szélesebbre húzódott, sőt még egy gyengéd kacajt is megenged magának. Tetszik neki, ha valaki ilyen csattanósan, és viccesen tud válaszolni. Könnyebb felengedni a társaságában, ami Calinenél igencsak fontos, miután eléggé nyüzüge személyiség. Kicsit felsóhajt, miközben karjait végre volt szíves leengedni maga elől, amivel utat engedett a másik szemeinek. Érzi, ahogy gyorsan végigpásztáznak rajta a kék íriszek. Enyhe borzongás fut végig rajta, elég furcsa számára ez, hogy így megnézik. Nem szokott még hozzá az ilyenekhez, mondjuk, még nem is volt túl sok alkalma ahhoz, hogy hozzászokjon. Ám ekkor az ő szemei is végigfutnak a másikon. Őszintén szólva, eddig a rémülettől igazán fel sem tűnt neki, hogy a vele szemben álló már félig ruha nélkül van, teljesen máshol járt agya. Ám most, szemtelenül felüti fejét, hogy bizony egy csinos fiatalember áll előtte. Igyekszik minél kevesebb feltűnéssel végignézni a másikon, mert azért nem illő dolog, lánynak így viselkednie. De lássuk be, ami szép az szép, és még egy üveggömbbe zárt porcelánbabának is megakad rajta, a folyamatosan előre néző tekintete. A kalandozás végén újra megkeresi a fiú tekintetét, majd egy fürdőzésre invitálja. Amire nagy örömére helyeslő választ is kapott, és a másik már dobálja is le magáról ruháit. Szó szerint, ami kicsit meglepi Calinet, főleg, hogy az óra olyan kegyetlenséggel kerül a földre.*
- Nem félsz hogy tönkremegy? * Bök fejével a már földön heverő karóra felé.* - Egyébként meg, pakolhatsz a törölközőmre is ha szeretnél. Nem lesznek füvesek a cuccaid.
*Ám nagyon úgy tűnik, hogy a fiút nem igazán érdekli az életnek ezen része, hogy most füves, vagy nem füves. Mosolyába némi csintalanság is szaladt, miközben figyelte, ahogyan a másik percek alatt szabadult meg a maradék ruháitól. Jobbra-balra dobálva őket. Tipikus fiú. Gondolatba fejét megcsóválja, mert sohasem értette meg igazán, miért is jó így, hogy később majd keresgetni kell agyba-főbe, hova is dobta le az előbb, de ők tudják. Mindenesetre. Lehet hogy hanyagságot tükröz a fiúnak ezen mozdulatai, de mégis, valami azt súgja, elég kifinomult alak. Hamarosan már nem csak valami súgja, hanem alá is támasztják mindezt, egy kedves bókkal. Hogy mennyire gondolta komolyan, azt nem tudni, mindenesetre Calinet elég jól telibe találta, és enyhe vöröses pír ült a megilletődéstől arcára. *
- Én is örülök... * Mondja az első értelmes mondatot, ami eszébe jutott miután elengedték kezét. Lehet meg kéne már végre tanulnia valahogy normálisabban viselkednie, hogyha bókolnak neki. Szégyenlősen csavargatni kezdte elől maradt tincsét, és úgy nézett fel Mitchre. Néhány csendes pillanat után, azonban Line is érezte, hogy lépni kéne már valamit, mert a végén még halálra untatja a másikat. Sajnos ez valami átok nála. Ám Mitchnek hamarabb jutott eszébe, hogy egyébként fürdeni készülnek.*
- Köszönöm. Igazi hős vagy!
* Újabb jégdarab olvadt le Caline kis jégvárából, hogy most már egy kicsit csevegősebb hangnemre tudjon váltani. Egy kicsit szélesebb, és immáron némi huncutsággal megspékelt mosollyal búcsúzott, és vetette bele magát a tó vizébe. Talán még kacsintott is volna, de ez már nem az ő hatáskörébe tartozik. A vízből hamar felbukkant vizes kobakja, amihez hamarosan kacaj is párosult.*
- Na bejössz? * Kérdezte, miután letörölgette szeméről a vizet. * - Vagy meggondoltad magad? * Fűzte hozzá, és már készült is, hogy lepocsolja Mitch-t. Nem tudja, hogy a fiú mennyire kedveli, hogyha csak úgy szó nélkül lefröcskölik, ezért is pofozta meg csak óvatosan a vizet, hogy az véletlenül se érjen el célpontjáig. Bár kitudja, lehet a víz még jobban előhúzza a lányból a kisgyereket, és berántja a fiút a tóba. Már ha képes rá...*

             Abbey

*Szebb idő nem is fogadhatta volna Calinet a mai nap. Mondjuk, nem teljesen indult fényesen a mai sem, hiszen még reggel szemerkélt az eső, az éjszakai viharnak volt úgymond az utolsó lökete. Persze késő ősszel már egyre kevésbé várhatóak jó idők. Ám késő délutánra a reggeli esőnek már nyoma sem volt. Az ég is a maga őszi formájában szürkéskéken takarta be a földet, míg a nap is összeszedte minden erejét, és halvány sárgásan kisütött. Szóval, szép idő volt, mindenképpen jó egy délutáni kis kiruccanásra. Bár maga Line sem tudta merre is mászkáljon. Folyosókon baktatott végig, még a könyvtárba is benézett. Máskor ez a hely némi örömet nyújt a lánynak, de most a porosodó papírok semmi érdekldést nem keltettek fel benne. Ahogy a nap gyönge fénye megcsinnalnt rajta... Végül hosszas gondolkodás után Caline rájött mit is kéne tennie. Ki kéne mennie a szabadba és ott kezdenie magával valamit.
 Hamarosan már seprőjével a kezében tartott a kviddicspálya felé, néhány pulóverrel, és egy jó vastag nadrággal megnagyobbítva magát. Kviddicsezett már régebben, szerette is ezt a sportot, bár valamikor túl durvának tartotta. Mondjuk a gurkókat kivenné belőle. Bár valakik meg pont emiatt szeretik, sőt a kviddicskedvelők többsége, úgyhogy egy ember miatt úgysem fognak lemondani róla. A pályára érve azonban kicsit megilletődött. Régen ült már seprőjén, és nagy hirtelen most azt sem tudta, hogy egyedül hogyan is fog játszani. Az is lehet, hogy csak tesz néhány kört a levegőben, aztán bemegy. De úgy meg tovatűnik a szórakozás ami miatt most kitette a lábát a kastélyból. Hosszas gondolkodás következett, ami őszintén szólva nem esett nehezen Calinennek, és hamarosan egy jó ötlet is felültötte fejét. Valami apró labdaszerűséget kéne keresnie, amit megbűvöl, hogy meneküljön előle, vagy pedig egyszerűen csak a gyűrűkbe fogja dobálni. Az utóbbi tűnt végül jobb öltelnek, hiszen, hiszen nem tudja milyen varázslat is lenne jó hirtelen egy műcikessz előállításához. De labda még mindig nincs, ígyhát lehet az egészről kénytelen lesz lemondani... Na jólvan, azért egy kis repülést még megenged magának. Felpattan seprőjére, és már az egekbe is száll. Kellemes volt, ahogy a szél vadul tépdelni kezdte erős lófarokba fogott haját, és a sok ruhától is meg szerette volna szabadítani a hölgyet. Néhány kör, a pálya körül, aztán irány a föld... Ám az érkezés nem sikerült valami jól. A fű alatt alatomosan bújt meg a csúszós sár, ami még a reggeli nedvességet őrizte magában. Caline enyhén szólva pofára esett... Pár pillanatra még a földön is maradt, és erőtlenül nyögött egy párat. Nem mondja, hogy az érkezés nem fájt, de azért némi sajgó végtagon kívül semmi más baja nincs. Lassa felemeli fejét, és szerencsétlenül néz... Nézne végig magán, hogyha nem állna fölötte valaki. Nagyon jó, végignézte szerencstélenkedését a másik, és az is meglehet, hogy a frászt hozta rá. Gyorsan letörölgeti az arcára fröccsent sarat, majd egy halvány szégyenlős mosolyt húz fel rá, hogy az arra kiíródott pirosságot korregláni tudja.*
- Öhm. Jól vagyok. *Mondjuk lehet a másikat nem is érdekli igazán. Micsoda írtó ciki helyzet! Mit lehet ilyenkor tenni? Nyakig sárosan, a seprőd valahol 3 méterre tőled szintúgy tiszta sár... Biztosan vicces lehet. Hm... Lehet ez segítene is. Tarkójához emeli kezét, és még mindig a sárban ülve nevetni kezd.* - Hát erre is csak én vagyok képes.

            Mitch

* Micsoda kellemetlen helyzet... Itt van, egy szál fürdőruhában, egyedül, és arra vár, hogy valaki kilépjen a fák közül. Hamarosan előlép egy Kentaur, és lelövi... Vagy meg valami vadállat ugrik ki a fák közül, és tépi ízekre... Aztán meg majd magyarázkodhat a túlvilágról vissza bátyjának, hogy mit is keresett egy szál bikiniben a tóparton... Szegény Giles... Na még az kéne, hogy tulajdon bátyja kerüljön elő! Ő biztosan, ha nem is a hajánál fogva, de úgy ráncigálná vissza a kastélyba mint a sicc! Vagy lehet jó bulinak gondolná és vele együtt fürdene egyet? Inkább az előbbi, túlságosan is félti a húgát az ilyesfajta dolgoktól. Line, egy kicsit jobban összehúzza magát, ahogy a lépteket hallja, és nagy szemekkel várja az érkezőt... És mi van akkor, ha valamelyik tanár, vagy... Nem sok idő néhány pillanat, mégis ilyen helyzetben, mintha egy örökkévalóság lenne. Miért van az, hogy ennyire lassan telik, ilyen esetekben az idő? Bezzeg, mikor jól érzi amgát, akkor csak úgy elszalad. Szóval, akkor jöjjön az a valaki... Tanár, Giles, Kentaur... Ám ehelyett egy ismeretlen srác lépett elő. Reménytelenül pislogott még egy párat, bár félig meddig meg is könnyebbült. Sem bátyja, sem egy professzor... De még mindig kicsit kellemetlen volt így, hogy ennyire mosolyog a másik, míg ő teljesen bepánikolt arccal mered rá. *
- Hát, így hogy látlak kielégítő, de, ha mondjuk a fa mögül válaszoltál volna, akkor valószínű nem.
* Kicsit enged a szorításán. Na most mit csináljon? Gyorsan kapja fel a törölközőjét a földről, tekerje magára, és rohanjon be a kastélyba? Vagy kezdjen el felöltözködni arra hivatkozva, hogy bizony, ő már fürdött, és megszáradt, és épp indulni készült? Állj! Miért akar menekülni? Hiszen, csak egy iskolatársa, aki valószínű... Nem tudni miért van itt, valamiért biztosan. Meg amúgy is, nincs rajta semmi kivetni való, hiszen fürdőruha van rajta, nem fehérnemű! Nos akkor... Lassan leengedi kezét maga mellé, és igyekszik valami elfogadható ábrázatot festeni arcára. Egy mosoly talán megteszi. Úgyis mindig mosolyog. Szereti is ezt csinálni, akkor meg miért ne? Majd... Zavaró csend. Szemét gyorsan körbefuttatja a helyen... Csakhogy, tényleg ő volt e az egyetlen aki ide érkezett, és neme leselkedik rájuk valahonnan egy Kentaur... Vagy a bátyja... De ahogy elnézi, rajtuk kívül egy árva lélek sincs sehol. Biztos mindenki a kastélyban nyüzsög még mindig, és pakolászik jobbra balra... Közben visszaemeli kék íriszeit a fiúra. Aranyos srácnak tűnik, semmiképpen sem gyilkosnak. Ez a kis mosoly meg pláne jól mutat rajta... ~Ejnye Line, hát miken jár a te agyad!~ Horkan fel benne egy jókislány hangja. Kicsit bele is pirosodik, de ami elsőre megfogalmazódott agyában, azt nem hagyja annyiban.*
- Van kedved fürdeni egyet? * Kérdezi elég halkan. Nem nagyon megy neki az ilyesfajta kérdések feltevése, de... Azt sem mondhatjuk, hogy nem próbálkozott. Pár pillanatra még a szemét is lesüti, de lassanként újra felkapja őket. Nem lehet ennyire zárkózott, kis szégyenlős mimóza! Na az meg a pláne, hogy név nélkül nem hagyhatja a másikat. Ha már meginvitálta egy fürdésre, illene legalább a nevét tudni. Közelebb lépked hozzá, bár kicsit lassan haladt, mert félő volt, hogy mezítelen talpa valami kellemetlennel találkozik a fűben. Majd mikor elé ért, felé nyújtotta kezét.*
- Egyébként Caline vagyok. 

            Mitch

Megkezdődött immáron ez a tanév is, és Caline úgy döntött ezt méltón meg kell ünnepelnie. Hiszen 5. tanévébe lép, és most fog nemsokára RBF-ek tömkelegét írni. Akkor hát, míg jó idő is van, meg természetesen még nem kezdődik meg a hatalmas tanulási hajsza, addig kicsit kikapcsolódik. Először arra gondolt, hogy lenéz a kviddics pályára, hogy hogyan hány méter arrafelé, de... Egy lelket sem talált még ott. Valószínű még most mindenki üdvözli rég nem látott barátait, vagy éppenséggel kajálnak vagy valami hasonló. Neki nincs különösképpen kit üdvözölnie. Egyedül szobatársaival beszélgetett némiképpen, de őket is hamar letudta. Sosem volt velük olyan jóban, hogy órákig regéljen, mennyire semmi sem történt vele a nyáron, és mikor az RBF is szóba jött, csak vállát vonogatta. Szóval a kvidiccs pálya után visszabicegett a kastélyba, ahonnan egy ablakból bámult kifelé, míg mögötte diákok tömkelege csipogott erről arról. Mennyire szép is a tó.. Csillog, vizes... Biztosan még kellemes is a vize.. Ez lesz az! Fürdeni fog a tóban! Elvégre, nem említették, hogy nem lehet! Mindig csak a Tiltott Rengeteg, hogy jajj az de veszélyes oda ne menjenek! De a tóról még nem mondtak semmit. Akkor hajrá Caline, irány a tó! Hatalmas mosollyal az arcán lépkedett be hálókörletébe, ahol gyorsan felvedlette kedvenc bikinijét. Neon zöld színű volt, kissé hivalkodó Line szemében, de amikor vette, akkor más zöld árnyalat nem volt belőle, így kénytelen volt ezt megvenni. Majd felkapkodta magára egyenruháját is, talárját, és egy törölközővel a karján megindult kifelé, a tóhoz.
 A fújdogáló szél kacagva borzolta fel egyenesen lehulló tincseit, és a víz csalogató illatát gyengéden lökte felé. Még a nap is jobban kisütött, mintha csak Line kedvébe szeretne járni. Mikor a tóhoz ért a lány először jól szemügyre vette. Itt a varázslóvilágban azért mégis lehet fura dolgokra számítani. Néhány követ dobott bele, de semmi nem történt, azon kívül, hogy a tó felszíne hullámozni kezdett, így elkönyvelte biztonságosnak ezt a helyet. Leterítette törölközőjét, majd amit előbb magára kapott ruhát, most gyorsan levedlette, és szépen lehajtogatta. Haját, egy gumival összefogta, hogy a nagy úszás közepette ne legyen túlságosan útban, és irány a víz! Azaz, csak irány lett volna, ha csak nem hall lépteket valahonnan. Kicsit megriadt, ugyanis nagyon szégyenlős figura. Még senki nem látta ilyen hiányos öltözetben, hiszen strandra sem nagyon jár, előbbiből kifolyólag. Két karját maga köré csavarta, és kétségbeesett pislogás közepette, halkan erőtlenül rámordult az érkezőre. *
- Ki az?

* Újabb ölelést kap, amire a lány visszaölel, de közben elégedett vigyor jelenik meg ábrázatán. Örül neki, hogy tartanak haragjától, hiszen tényleg képes egy két nem szép dologra, bármennyire is ártatlan ábrázat ő. Mondjuk idegenekkel nem nagyon merne kekeckedni... Lehet csak bátyját éri ez a kiváltság, hogyha ideges megtapasztalja haragját? Na jó, régebbi hálótársai is tapasztalták már a Hollóhátba, hogy bizony Calineke sem egy teljesen nyugodt folyású patakocska. Ám mosolya nem tarthat soká, mert bátyja meglepő dolgokat közöl vele. Szemöldökei a magasba szöknek és úgy néz a másikra. Nem tudja, hogy most kimondja-e amit gondol, vagy inkább hagyja. Hiszen ha kimondja, akkor valószínű, hogy hatalmas veszekedés lesz belőle, de ha nem... Akkor semmi nem látja kárát, talán csak Giles marad meg önzőnek. Igen, ezt gondolja róla most húga. Teljesen más véleménye van erről a Potter herce-hurcáról. A dühkitörésre amit csak a tárgyak remegése mutatott, hogy jelen van, Caline nem reagált, csak továbbra is értetlenül bámult testvérére. Pislog néhány hosszút, és még a Főnix-rendjét is szóba hozza. Itt lenne már az ideje, hogy szóljon, de most tényleg megérné összeveszni ilyenen a testvérével? Hát... Akkor adja elő burkoltabban.*
- Nos nekem erről teljesen más a véleményem, és szerintem neked is lehetne kicsit szelídebb. Elég "énközpontú"-nak tűntek a szavaid. ~Magyarul Önző vagy!~ Sugallja tekintete azért a valós gondolatát is, de remélhetőleg Giles nem akad ki túlzottan. Vagy ha mégis, akkor a lány már nem fog többet szólni erről. Mondjuk... Meg is érthetné bátyját, hiszen ő teljesen másképp dolgozta fel mindazt ami 5 éve történt velük. Indulatokkal, és bosszúvággyal nyomta el azt a szomorúságot, ami akkor érte őket, míg Line maga egyszerűen a csendességet, és a visszafogottságot választotta. Egyik sem jó módszer, de mondja meg valaki, hogy mi a jó módszer annak a felejtésére, hogyha elveszted a szüleidet...
Felsóhajt még egyszer, és a bocsánatkérésre lágy mosoly rajzolódik arcára.*
- Nincs miért bocsánatot kérned. De azért vigyázz, hogy mit hoznak ki belőled az indulatok... *Lassan közelebb lépked, és megveregeti a fiú vállát.* - Na gyere már! *Fogja viccesebbre mondani valóját. Nem szeretné ha egész este ilyen hangulatba kelljen segítenie bepakolnia testvérének, hiszen szüleik sem örülnének ha ilyennek látnák őket. Lágyan megráncigálja bátyja ruháját, majd nekilát a könyveknek.
Nem csodálkozik mikor testvére felkiált, de szerencsére az hamar veszi a lapot, és már szórja is az utasításait. Persze Caline erre próbált a legfelháborodottabb képpel válaszolni. Sikerült is neki, leszámítva hatalmas vigyorát.*
- Na! Én bujkáljak az ágy alatt mi?! Nem vagyok én porrongy! *Majd nevetve vállonboxolja testvérét, és már el is tűnt a nagy ágy alatti sötétségbe. Néhány perc múlva, vad köhögést imitálva csúszik elő, néhány könyvel a hóna alatt.*
- Ugye azzal tisztába vagy, hogy nincs itt az összes könyved? Hova pakol... MIT CSINÁLSZ!? *Rémül meg mikor látja hogy Giles eléggé félre értette, hogy mit is kell kezdeni a könyvekkel. Gyorsan felpattan és ijedt tekintettel nézi a letépett borítót, majd kikapja Giles kezéből.*
- Te szerinted egy borítóval mit fogsz kezdeni? Áh Gili... * Elmélkedve kezdi nézegetni a borítót. Tudhatta volna, hogy bátyja ilyen.* - Jól van, te könyveid. *Leejti Giles elé.* - Na de a lényeg. Hol van a többi? Ennyivel semmire se fogsz menni. *Csípőre csapja a kezét, és úgy bök az ágy alól előkotort poros kupac felé.*

*Még hogy neki be nem áll a szája? És hogy amit mond az értelmetlen? Szemeit bátyjára szegezi, és fenyegetően összehúzza! Még hogy értelmetlen! Igen is komoly dolgokról szokott beszélni! Tekintete kicsit megenyhül. Na jó, talán némiképpen igaza van bátyjának. Valamikor a "Nagyonokost" is elkapja némiképp a képzelet világa, és elragadja, valahova, ahol tényleg értelmetlen(nek tűnő) dolgok történnek. És amilyen Line, még ki is mondja ezeket, természetesen az egyetlen embernek akivel képes úgy igazán szót váltani, Gilesnak. De most mégis, kinek is mondhatná? Emily már olyan messze van, és ha még közel is lenne akármennyire is jó barátnője, neki sem tudná mindig elmondani, azt amit agya szül. Szóval újra csak Giles marad, de hogy értelmetlen! Ezt megjegyezte, arra számíthat a bátyus! Szemei apránként visszanyerik eredeti méretüket, a mosolyt pedig lelkesen viszonozza. Ez a valaki vele szemben, mennyi mindenen ment át vele. Egy ember, aki mindig mellette volt, ha pedig mégis úgy hozta a sors, hogy elkallódtak egymás mellől, hosszabb rövidebb vitákra, akkor is, mindig újra egymásra leletek. Megbocsájtás, kitartás és szeretet. Ezek azok a szavak, amiket ők olyan természetesnek vesznek, ám ebben a mai helyzetben. Olyan feszélyezett minden. Talán, még az is megtörténhet a közeljövőben, hogy újra halálfalók tépik fel az ajtót, és mivel szülő már nincs akit megöljenek, ezért valamelyik testvért küldik a halálba. Kicsit beleborzong gondolataiba, a hideg pedig táncos lábaival, a feje búbjától, végig a gerincén, le szteppel egészen a talpáig. Micsoda világ... Giles felkérése szinte mentőcsónakként szolgált, Calinenek a rémképek sötét tengerébe, és egy megkönnyebbült sóhajjal ötvözve huppant le az ágyra. Előbb még szemügyre veszi a prófétát, amiben jól láthatólag különbözik Gilessal a véleményük. Érzi a másikban a dühöt, és a mélyen elvetett keserűséget, ezért nem emelt hangon szól vissza. Nagyon ritka, hogy Line megemeli a hangját. Csak nagyon szükséges esetekben teszi, és ez most nem volt az. Sokkal inkább nyugodt hangnemet kívánt, minthogy kiossza bátyját.*
- Giles. Igen, elmenekültünk a halálfalóktól, az is tény, hogy szenvedtünk. És az is hogy még most is... De mit irigyelsz mégis tőle? Most jobb lenne, ha minden évben ilyenkor újságírók hada támadna meg, hogy hogy történt az az eset? *Feláll a helyéről, odalépked az immáron már nyugodtnak tűnő testvéréhez, és vállára rakja kezét. Mélyen szemébe néz, mintha keresne benne valamit, ám csak magát Gilest szeretné megérteni.* - Hogy minket ki sajnál, azt nem tudom. De azt a sok száz embert, varázslót, félvért ki sajnálja? Ugyanúgy megkérdezhetnék még sokan rajtunk kívül ezt... De szerintem nem ezen kéne gondolkozni, hogy ki sajnál, hanem pont az ellenkezőjén! Hogyan tegyünk azért, hogy végül ne szoruljunk sajnálatra.
*Még ő sem tudja konkrétan mit is akart ezzel mondani, de reméli sikerült valami lelket öntenie testvérébe. Vagy ha nem is lelket, akkor kicsit változik a véleménye ilyen téren, mert lássuk be. Kissé undok hozzáállása van, de erről nem tehet. Mindenki másképp éli meg az ilyen történéseket. Line például, ha teheti inkább eltitkolja... Már pedig ez sem jó. Kicsit még vár, aztán, ahogy jobban megnyugodott a hangulat, lehuppan a könyvek mellé.*
- Tudod, ha úgy vesszük, célszerű lenne mindet magunkkal vinni. Elvégre RBF! Hamarosan számot kell adnunk. De mivel ez így sok lenne, ezért... *Megragadja a tavalyi Gyógynövénytan könyvet, párat lapozgat, majd egy oldalt kitép belőle.* - Csak a legfontosabbakat célszerű kigyűjteni. És ha majd visszajövünk, akkor meg majd egy gyors Reparo-val mindent helyrehozunk... Mit szólsz? * Egyik kezében egy papírlappal, a másikban egy könyvel, mosolyogva néz fel bátyjára. Giles vajon bele mer gondolni, hogy húga hány tavalyi meg azelőtti könyvel csinálta ezt? *

*Nem lepte meg, hogy testvére azonnal ajtót nyitott neki, hiszen hány éve is játsszák ezt? Olyan 13-14... Mióta Caline járni tud, és beszélni. Igen, azóta (vagy már még korábbról?) retteg a viharoktól, és mindig testvérénél lelt nyugalmat. A mai nap pedig még jobban rányomta félelmére a bélyeget. Az 5 éves "évforduló", amire egy gyermek szíve a legkevésbé kíván emlékezni, ám lehet a halálfalók között a mai nap úgymond egy 5 éves siker, és csilingelő poharakkal koccintanak. Lehet a lány már nem is inkább a viharoktól fél, hanem csak a benne keltett rémképek miatt rohan testvéréhez? Lehet már rég kinőtte volna, ha nem jött volna az az éjszaka el? Nem tudni, de egy biztos. Épp bátyja karjai között préselődik, és azon van, hogy legalább könnyeit visszatartsa. Igen, könnyezne legszívesebben. Először is félelme nő rajta olyannyira úrrá, hogy az könnyeket csal szemébe. Másodszor az emlék, mi ilyenkor mélyen előtör. Édesanyja, édesapja akik... De talán a legjobban Giles kedvessége hozná elő belőle a könnyeket. Annyiszor hall a testvérharcokról, hogy mennyire nem szeretik egymást két olyan ember akik közös vérből valóak. Ám ők teljesen mások! Annyi év után, ennyi idősen, még mindig képes bátyja tárt karokkal várni. Nem küldi el, nem mondja azt hogy "Nőj már fel!", hanem elfogadja olyannak, amilyen. Igaz az ő kapcsolatuk sem felhőtlen, hiszen mindkettejüknek megvan a maga kis heppjük, de ez ilyenkor mintha elmúlna. Erőtlenül bólint bátyja szavaira, majd mikor annak biztató öleléséből kikerül, a biztonság kedvéért megtörölgeti a szemét, olyan arckifejezéssel, mintha olyan nagyon álmos lenne.*
- Sajnos az ember még akaratlanul is gondol dolgokra... Lehet nem is tud róla, és mégis azon jár az agya. *A dörrenésre újra összerezzent, immáron egy halk sikkantás is kiszaladt torkán.* - Olyan szörnyű... Miért nem lehetne halkabb?! *Megvető pillantásokat küld az ablak felé, mintha csak az a szerencsétlen üvegdarab tehetne mindenről. Hosszabb ideig bámulja folyamatosan, és mikor úgy vélte, hogy egy darabig nem fogja nagyobb villám ostromolni a földet, felpattant az ágyról, és nézelődni kezdett a szobában. Mintha nem látná szinte minden nap, legalább egyszer. Lassú léptekkel halad végig a szobán. Tipikus Giles szoba... Nem, nem fiú szoba, azok másabbak. Nem tudja miben, de azok akkor sem olyanok mint a Gilesé. Az övét valami egyedivé teszi, bár egy külső személynek igencsak kérdéses lenne, hogy mégis micsoda.*
- Látom még nem pakoltál be. *Mondja kicsit gúnyos hangon, miközben a fejével az ágy mellett heverő könyvek felé bök. Ám hamar szemet szúr neki valami más is. A Reggeli Próféta. Arcára egy félmosoly ült, majd kicsit gyorsabb léptekkel odatipegett az újsághoz, felkapta, és kényelmesen lehuppant az ágyra.* - Megint ez a Potter fiú! Végre már hisznek neki! Szegény... Én sajnálom őt... *Majd összehajtogatja az újságot, és visszateszi a "helyére".*

*Talán még életében nem érezte magát ennyire jól kedvenc kis szobájában. Csendes nyár végi késő este volt, és Caline izgatottan pakolászott. Igaz még bő egy hetük volt, hogy újra visszatérjenek a Roxfortba, de a lány már nem bírt magával, és ruháinak többségét már elcsomagolta, ahogy könyvei nagy részét is már átnyálazta. Soha nem gondolta volna, hogy az ötödév ilyen izgalmas lesz! Főleg, hogy most fogják írni azt a bizonyos RBF vizsgát, amit ugyan nagyon vár már Line, de egyben retteg is tőle. Annyi félelemgerjesztőt hallott róla a folyosókon, hogy nehéz, meg hogy majd meghalnak a tanulástól. Kicsit vállat vont, mikor utolsó könyvét is benyomta bőröndjébe, majd polcára nézett. Javarészt már csak mugli könyvek pihentek ott, némelyik arra várva, hogy Caline végre elolvashassa, és némelyik pont azt remélve, hogy a kis könyvmoly többet kézbe nem veszi. Hosszú ideig nézegette a könyveket, vajon melyikeket vigye magával mégiscsak, hiszen nem teheti be mindet. És nicsak! Itt van egy, ami még csak a csomagolásából sincs kinyitva. Ezt mindenképpen magával viszi! Hiszen még Emtől kapta, aki megbízta, csak akkor nyissa ki, hogyha már nagyon messze lesznek egymástól. Ugyan már 5 éve igencsak messze vannak egymástól, de eddig a nyárig tiltólistán volt számára ez a könyv, és még a suli kezdetéig minimum a listán is marad. Kicsit felsóhajtott legszívesebben már most feltépné a díszes kis csomagolást, ám ekkor szörnyű dörej rázta meg minden porcikáját, aminek következtében halk sikoly is elhagyta torkát, és könyve is nagyot puffanva érkezett a földre.
 Vihar tört ki, de olyan hirtelen. Derült égből, mondanák is sokan, de ez most tényleg így volt. Hogy lehet, hogy pont most, hiszen... Caline ábrázata elkomorodott. ~Hiszen, ma 5 éve! Hogyan is felejthettem el...~ Újabb dörrenés rázta meg minden részét, és immáron az ablakot is vaskos vízcseppek kezdték ostromolni. Line, egy kicsit erőt vett magán, és közelebb lépkedett az ablakhoz, hogy kikémleljen rajta. Azon a szörnyű estén, ilyenkor jöttek... Ám nem tudott olyan közel lépni az üveghez, hiszen az ég újra hangosat üvöltött, amire Caline a földre rogyott. Immáron hatalmas félelem járta át, és tudta, hogy csak egyet tehet. Amilyen gyorsan csak tudott, bár remegtek végtagjai, átszalad Giles szobája elé. Ott megállt egy pillanatra, és tétovázni kezdett. ~Ugyan már Caline, hiszen már nagy lány vagy! Ez csak egy vihar! Nőjj már fel végre... Hiszen tudod is hogyan keletkeznek! A felhőkben lévő...~ Újabb villám ostromolta valahol a földet így Line nem tudta befejezni gondolatát, de egy új cselekményt indított el benne. Félősen kopogtatni kezdett bátyja ajtaján, majd halkan, bocsánatkérő hangon megszólalt.*
- Giles! Giles! Ne haragudj hogy zavarlak, de...*Milyen nehéz is ezt kimondania az embernek. Még a tulajdon testvérének is.* - Félek...

Caline K. Lawrence [19:01]:   egy könyvet egyszer kettéfejeltem, de tök véletlenül  
Norkys C. Graham [19:01]:   jönnek a polipok  
Norkys C. Graham [19:02]:   asszem a roxiról is lesz egyszer műsorom a coolon  
Jules Shine Kingwoods [19:02]:   az jó
Jules Shine Kingwoods [19:02]:   majd szój
Norkys C. Graham [19:02]:   a címe : Kiss Ádám a Nagy frpg világában *__*
Norkys C. Graham [19:02]:   jó egyeztetek a menimmel  
Norkys C. Graham [19:02]:   caline leszel a menim ?
Caline K. Lawrence [19:03]:   apal
Norkys C. Graham [19:03]:   jules már sp-jé
Jules Shine Kingwoods [19:03]:   xD
Caline K. Lawrence [19:03]:   xD
Jules Shine Kingwoods [19:03]:   és bebüszkül a gondolattól, hogy ő SP menije xD*
Melore Lainey [19:03]:   xD
Norkys C. Graham [19:03]:   Caline K. Lawrence [19:03]: apal ?? ezt vehetem igennek ?
Norkys C. Graham [19:04]:   melore a harmadik énemnek te leszel kacsint
Caline K. Lawrence [19:04]:   apal = alap = igen
Melore Lainey [19:04]:   ki a harmadik?
Norkys C. Graham [19:04]:   de igazából júzer tényleg ádám kiss   a nagy stand up comedy star  
Norkys C. Graham [19:04]:   az majd jön mel
Caline K. Lawrence [19:04]:   xdxdxdxdxdxd
Melore Lainey [19:04]:   ha azt mondod egy kilencedikes akkor jönnek a polipok
Norkys C. Graham [19:05]:   *előre fizeti menijét* mert bőkezűű vagyok 
Norkys C. Graham [19:05]:   ha nem elég bicsi bocsi
Caline K. Lawrence [19:06]:   Jól teszed *elégedett mosoly
Caline K. Lawrence [19:06]:   kilencedikes
Norkys C. Graham [19:06]:   de mi a vélcsid az új szemcsimről---->  
Caline K. Lawrence [19:06]:   *nézelődik körbe*
Norkys C. Graham [19:06]:   jönnnek a polipook
Caline K. Lawrence [19:06]:   szarcsi-foscsi
Caline K. Lawrence [19:06]:   jöneeeeeeeek xD
Norkys C. Graham [19:07]:   180 centi altt lábbal pofozok  jöhetnek
Norkys C. Graham [19:07]:   na ezeket kell aranyköpésekbe bé rakni
Melore Lainey [19:07]:   ádcsi.. de most komcsi, mi a vélcsid?  
Jules Shine Kingwoods [19:07]:   na jól van , nyomok egy sárgát 
Caline K. Lawrence [19:08]:   xDDDDDDDDDDDDD
Jules Shine Kingwoods [19:08]:   mármint ide a cetbe egyet írok, vécén most voltam  
Norkys C. Graham [19:08]:   szarcsi b*azd meg foscsii
Melore Lainey [19:08]:   *meghal XDDDD* túl soook.
Caline K. Lawrence [19:08]:   dxdxdxxddxdxdx
Norkys C. Graham [19:08]:   pislantottál egy cseppecskét
Caline K. Lawrence [19:08]:   Tú mács
Norkys C. Graham [19:08]:   valaki rakja má be!
Melore Lainey [19:08]:   Kys, hajrá köpcsi az arcsiba  
Norkys C. Graham [19:08]:   mm ne értsétek félre xD
Caline K. Lawrence [19:09]:   én berakom xD
Caline K. Lawrence [19:09]:   ércsd félre xD
Caline K. Lawrence [19:10]:   de mennyit rakjak be?
Norkys C. Graham [19:10]:   miné többet
[19:10]:   Melore Lainey most veszi észre, hogy Jules azt írta, hogy a cetbe ír
Tyana Chelsea Miscreant [19:10]:   
Caline K. Lawrence [19:10]:   akkor berakom amim van
Caline K. Lawrence [19:10]:   Ő profi már halba nyomja  

*Örült Caline, hogy egyetértenek vele. És még jól is fogalmazott ez az idegen, hogy nem mindennapi látvány. Ilyenkor az fut végig Line agyán, hogy olyan jó lenne, ha az ember, mégha csak egy kis időre is, de láthasson a másik szemével. És akkor leglább meg tudná mutatni otthonlévő barátnőjének, vagy éppen a mit tudja hogy hol csavargó bátyjának. Hosszabb szünet következik, ami megnyugtatóan, és boldogítóan hat a lányra. Nem tudja miért, vagy hogyan de egyre csak nyugodtabb és nyugodtabb. Pedig nem volt ám ideges. A névre kedvesen biccent, majd halkan megismétli. Nem tudja miért, de szereti, hogyha valaki bemutatkozik akkor visszamondja a nevét.*
- Greg... *Eddig szerencsére nem volt baja ebből, hiszen mindig helyesen ejtette ki a másik nevét. Talán akkor ütközött volna problémába, ha kínai, vagy valami más nyelvezetűvel találkozott volna élete során. ELmosolyodva nyújtja kezét a fiú felé, majd mikor célt ér, könnyedén, szinte táncoltatva megrázza azt.*
- Caline. De szólíts csak Linenak. Egyszerűbb. *Mondja kicsit hosszabbra nyújtva szavait, majd mikor már szabdjára engedi a másik kezét akkor nyílik meg újra szája.* - Esetleg Reihenek is szólíthatsz. Egyik barátnőm találta ki, aki nagyon szerette a német nyelvet, és a Linenak a német megfelelőjével látott el. *Kicsit kuncog.* - Én is tanulok németet, bár nekem nem annyira tetszik, olyan durva nyelv. *Arcára egy pillanatra meglepetség ült, ami saját maga miatt rajzolódott rá, és elhalgat. Hirtelen olyan sok zagyvábal árasztotta el szegény fiút, de... Elvégre be kell mutatkozni, és lehetőséget is szeretne adni a másiknak, hogy más neveken is szólíthassa. Legalábbis most. Máskor letudja egy egyszerű Calinennel. Mosolya végül újra visszaül arcára, és kíváncsi tekintettel fordul oda teljes testével a fiú felé, félig a korláton könyökölve.*
- És te, kedveled a német nyelvet? Vagy tanulsz valamilyet? *Arcára ártatlan kíváncsiság ült. Jó volt végre ezzel a furcsa félmosolyúval beszélgetni. Igaz még csak most kezdtek el, de lehet hamarosan jobban is megismeri, és megtudja (vagyis reméli), miért is van ez a félmosoly. Csak félig lenne boldog? Vagy csak egyszerűen ehhez van hozzászokva?*

*Dallamok, versek, lírák, novellák. Mit meg nem fogalmaz egy gyermeteg lélekben egy aprócska dolog. Pontosabban egy szép kilátás, mely minden eddiginél szebb távlatokba helyezi az "iskola" fogalmát. Mert bizony, nem sok iskola büszkélkethet még ilyen mesebeli épülettel és hozzátartozó vidékkel mint a Roxfort. Még az a meseszép Zeneiskola sem ér fel vele, amire kiskorában Caline azt hitte, attól szebb épület nem létezik a földön. Egy villának tűnő épület volt, halványsárgára festve, körötte megannyi vörösrózsabokorral. Teteje csúcsos volt, sötétvörös cserepekkel kirakva. Ablakai hatalmas nagyok voltak, és csak úgy táncolt rajtuk a nap fénye. Belülről nem sokat látott belőle a lány, hiszen mindig a földszinten voltak. De ha belépett valaki a hatalmas diófa ajtón, rögtön egy tölcsér alakú hatalmas lépcsóvel találta szembe magát, mely egyre feljebb érve, csak keskenyedett, végül két felé ágazódott. A hófehér fokokat, királykék szőnyeg borította, ami mindig frissen volt porszívózva. Innen ők mindig balra haladtak el, ami egy hatalmas zeneterembe nyílt. Az is csodálatos része volt a háznak, de arról regéket lehetne mesélni. Meg már nem is nagyon tudott visszaemlékezni a zeneteremnek erre a részére Line, mert egy hang törte meg, a fejében játszódó dallamok, és szeme elé vetítődött képek rengetegét. Nem volt ismerős a hang, de annál kedvesebbnek hatott a lány füleinek. Egy fiú hangja volt, amin kicsit meglepődött a lány. Eddig fiú hangot Gilesén kívül talán egyszer hallott, de ahhoz sem hasonlítható ez a hang. Ez egy új, egy másik fiúé, akit még nem ismer. Mikor mellé ér a valaki, rá emeli óvatosan szemeit a lány, és igyekszik nem mutatni, hogy bizony kicsikét talán tényleg egyedüllétre vágyott. Ám egy pár pillanat múlva már nem is kellett ettől félnie, mert ahogy meglátta a másik arcát, feltűnt neki, hogy bizony ő egy "Ismeretlen Ismerős". Ő az a fiú, aki minig csak féloldalasan mosolygott vissza Caline határozottan kétoldalas mosolyára, mikor összefutottak a folyosón. Kicsit furcsa volt, Line mindig azt hitte, hogy féloldalas mosolya csak azért féloldalas, mert nem is igazán tudja, a lány normális e, hogy így szaladgál, ám mégis átragadt valami jókedvéből. Egy biztos, a félmosoly is mosoly, ezért abba a kis rétegbe tartozik, akiket Caline "Ismeretlen Ismerősnek" nevez.*
- Szia! Nem, nem zavarsz!
*Vágja rá, majd újra a tájat kezdi kémlelni.*
- Hát nem szép...? *nyögi elgondolkozva, miközben az éppen felröppenő madarakat figyeli.*

Változtatás történt a karakteremmel kapcsolatban!
A kinézeténél változtattam, hogy a szeme színe nem Barna hanem Kék!
Nem nagy dolog, de gondoltam szólok.

*Kellemes hangulatú napra ébredt ma a lány, ami szerencsére, hasonlóképpen befolyásolta gondolatait is. Habár kicsit fárasztó volt a mai, az órák után, ő mégis úgy döntött, hogy pihenés helyett szétnéz egy kicsit a kastélyban. Régen járta már körbe, és ideje lenne újra felfedezni, hiszen egy varázskastély mindennap mutathat valami újat. Ahogy lépkedett a folyosón, kedves mosolya most még jobban ragyogott arcán mint szokott. Sőt, még arra is ráfolyamodott Line, hogy a falon csüngő, néhány kedvesen visszamosolygó képnek, még köszönjön is. Jól is tette, mert egy könnyed csevejbe is belekeveredett, egy kedves középkori hercegnővel, aki divattanácsokkal látta el Linet. Igaz a mi kis mosolyzsákunk nem sokat fogadott meg belőle, de mégis jólesett neki ez a kis társalgás, a szoba csendje után. Majd léptei újra csak visszhangoztak hol erre, hol arra. Nem sok érdekeset talált, csak néhány visszamosolygó diákot, és annál több "normális ez?" ábrázatú Mardekárost. Hirtelen az utóbbiak száma nőttön nőni kezdett. Caline kicsit meg is rémült, hogy mi is történhetett. Netán bűbáj hatására, minden talár zöld szegéllyel, és Mardekáros jelzéssel lett ellátva? De akkor az övé miért nem? Igazán igazságtalan, hogy pont neki nem zöldült talárja szegélye, hanem továbbra is kéken rikított. Egy rövidebb eszmefuttatás után, azonban kénytelen volt rájönni, hogy bizony a Déli szárnyba kalandozott el, ami nem más háznak ad otthont mint a Kígyósoknak. Nem volt előítéletes Caline, de azért tartott egy kicsit a Mardekár házi diákoktól. Épp megindult volna visszafelé, mikor eszébe jutott egy remek ötlet. Ha már itt van, akkor kimegy a kilátóba! Ott még úgysem volt, és jó lenne szétnézni onnan, milyen is az iskola környéke. Lehet valami új utat, vagy ösvényt is felfedez onnan. Vagy egyszerűen csak összefut néhány madárral. Neki is indult, lépteit kicsit szaporázva, mert időközben hallotta, egy nagyobb csapatnak trappoló lépteinek zaját. Még ha nem is Mardekárosok, akkor sincs kedve most sok diákkal összefutni. Mondjuk, neki sosincs úgy igazán. Mikor végre kiér a kilátó tetejére, lélegzete szinte eláll. A látvány, ami elé tárul fantasztikus, és a levegő is mintha frissebb lenne itt fent. Bele is szippant, és hagyja, hogy az kellemesen átjárja belsője minden egyes porcikáját, nem csak tüdejét. Mikor kipréseli magából a levegőt, a tájat kezdi bámulni. Mindig is szerette az ilyen helyeket, mert itt jön a legtöbb és legszebb gondolatai az embernek. ~Legközelebb hegedűvel jövök!~ Határozza el magában, miközben gondolatai messze elszállnak e világról, és egy másik dimenzióba csöppen. Pontosabban egy madár lelkébe, amelyik ott száll a kilátó körül, szabadon és kecsesen.*

/Wade/

*Kicsit félrebiccenti fejét, és úgy fürkészi a másik tekintetét. Mikor megbocsájtanak neki előbbi "bűnéért" amiért el-el kalandozik, nagyot sóhajt. Elvégre, nem nagyon szokták jó néven venni, ha valaki eltűnik egy beszélgetésből. Vagyis, nem annyira kedvelik az olyat. Legalábbis ő ezt vette észre eddigi "pályafutásán". Hiszen próbáltak ő vele ismerkedni, de hamar rájöttek, hogy "nem érdemes". Mert eléggé elvonulós figura, aki jobban kedveli a könyvei, és a hegedűje társaságát, mint az emberekét. És ez a pörgősebb diákoknak nem igazán jön be, így hát maradt egyedül. Persze ennek megvan a maga kis oka, amit még ő sem tud igazán. Mert nem azóta ilyen zárkózott, mióta elvesztette szüleit, hanem már korábbról. Egészen születése óta. Biztosan örökölte vagy valami történt vele születése közben. Nem tudni, legalábbis ő még nem tudja. Majd csak rájön, vagy megváltozik. Lehet csak gyakorolnia kell, hiszen nem is olyan szörnyű kicsit pörögni a világgal, kicsit hagyni magad sodortatni az árral. Hiszen Emet is így ismerte meg, bár az a lány is ugyanolyan mint ő, és ezért értik meg nagyon egymást. Meg itt van Wade is. Egész kedves figura ez a srác, kár lett volna ha nem ismeri meg. Bár kitudja, hány ilyen ember mellett ment már el... Kicsit vállat von gondolatban, majd mosolya még szélesebbre húzódik mikor Wade visszakérdez. Már hogy hinne neki? Egy ilyen kedves fiúra ne tapadnának? Hiszen ismeri a lányok szokásait, mert ő is abból van. Tudja, hogyha valaki kicsikét bevállalósabb már leszólítja a másik nem képviselőjét. Vagy megpróbálkozik valami módszerrel, hogy az figyeljen fel rá hamarabb. Tuti, hogy sok lány áll sorban Wade-ért. Épp vissza is szeretett volna válaszolni, hogy tényleg nem hisz neki, mikor a barna hajú mesélni kezdett. Line kicsit nekidőlt a fának, és hallgatta a történetet. Egy elég kertelt mesét hallhatott. Hát nem csoda, nem nyílhat meg rögtön előtte, hiszen még alig ismerik egymást. Nem is bánja, sőt, örül neki, hogy a fiú csak ennyit osztott meg vele, így legalább tudja jól, hogy ő is józan ésszel gondolkozik, és nem mondja el idegeneknek a titkait. Mert akármennyire is jó ember Caline, még nem tudhatja igazán róla Wade. És ha nem az lenne, hanem egy pletykás? Aki most kedves, de később szétkürtöli a sulinak amit megtudott? Ilyen is lehetne... És Wade is lehet ilyen. Nem feltételezi róla, mert még most igazán kedves, de akkor is, jobban meg kell még ismernie úgy érzi. Ám mikor befejezte meséjét Caline nem értette igazán. Azaz értett valamit, de biztosan rosszul, amire ő még nem gondol. Pontosabban, megbizonyosodott arról, hogy a lányok sorban állnak érte, és hogy a fiú ezt nem is nagyon sajnálja, sőt! Jól elszórakozik velük... Bár a javítás. Kicsit megkavarodott a lány, de egyben egy válasz is lebegett előtte. Wade egy olyan srác, aki nem vágyik semmi komolyra lányoknál. Persze, ez érthető, hiszen még diák. Nem is szabad ilyenkor lekötnie magát egy srácnak, akármennyire is az a vágya a lányoknak. Hiszen bátyjától megtanulta már, hogy a fiúk szeretnek szabadok lenni, ezért nem is csoda, ha megtántorodnak néha-néha. Bár rá is tudnak cáfolni erre, de akkor valamiért nagyon szerelmesnek kell lenniük. De úgy látszik Wade inkább a szabad szellem típusú. Bár a múltját okolja ezért. Netán történt valami rossz vele? Na jó ez már egyre zavarosabb Caline számára. Nem baj egyről megbizonyosodott, ez a srác szabad szellem. Nos akkor az sem baj, amit most fog tenni.*
- Azt hiszem értelek.
*Mondja miközben átkarolja Wade-t. Barátilag teszi, ez érezhető is hangnemén, és ahogyan teszi ezt az egészet. De miért is csinálja ezt? Ha egyszer ő megnyílik valakinek, bizony, az számíthat ilyen gesztusokra a lánytól.*
- Sajnos a múlt, igencsak ki tud hatni az ember jelenjére, és jövöjére is egyaránt. De én úgy gondolom, hogy a múltat feledni nem érdemes, csak egy olyan helyre elzárni, ahonnan csak akkor befojásolhat minket, amikor szükséges.
*Majd óvatosan leveszi Waderől a kezét, és megveregeti a vállát.*