Jason

- Igen, ez a jó szó rájuk. Elérhetetlen. - bólintott- Akkor te végső soron jó sok kultúrát ismersz. A harcművészet pedig biztos érdekes dolog lehet. Bár valahol azt olvastam hogy nehéz, és nagy önuralom kell hozzá. - mondta elgondolkozva.
* Jason szavai igazak voltak. Végül is hol volt már a gondtalan gyerekkor? Sehol. Elszállt. Kicsit sajnálta ugyan, de mégis kíváncsi volt a dolgok kimenetelére. De most félretette ezt a dolgot. Minek beszélni róla amíg el nem kezdődnek az események? *
- Ilyenkor még az általam írt dalok is furcsán negatív hangvételűek. A szövegek szintúgy. Kellene valami kis pörgés nem gondolod? Valami jó buli...hogy életre keljen a nép! - nevetett fel. - Vagy szerinted nem?

* Megint felütötte a fejét a kisördög. De csak egy egészen kicsikét. Valamire annyira vágyott. De nem igazán tudta megfogalmazni hogy mire. *
- Mondd...mi volt életed eddigi legnagyobb őrültsége? Már ha volt ilyen persze...

Jason

* A nyár kérdése őt is körbelengte. Igazából bármit szivesebben csinált volna, minthogy visszamenjen a nagyszülei házába, és megint a sértéseket hallgassa. Így valószínűleg elég hosszú időre el fog tűnni. Már ha összejön neki. Amikor tavaly nyáron megpróbálkozott, egyből megtalálták a nagyanyja barátai. Sokszor már úgy tartotta, hogy annak a nőnek mindenhol beépített kémei vannak. Már tényleg nem értette hogy mit akar még tőle. Elterelte inkább a gondolatait, és Jason-re figyelt. Hallgatta a sok utazással kapcsolatos tervét. És abban a pillanatban nagyon is irigyelte.*

- De jó neked. Japán és Dél-Korea. Én még sosem jártam ezeken a helyeken. De a japán kultúra mindig is érdekelt. Olyan...hogy is mondjam..varázslatos. Legalábbis én úgy érzem.
Említetted a gyakorlást. Mire gyakorolsz, vagy kérdezem úgy inkább hogy mit? És milyen mesteredhez készülsz? - kicsit lelassított a kérdésáradattal, de hát mindig is kíváncsi típus volt - Na igen. Én is úgy érzem hogy nem lesz éppen gondtalan a következő év.

- Nyárra? Nos, igazából fogalmam sincs. Lehet meglépek otthonról, már ha sikerül valami ürüggyel eltűnnöm egy kicsit. A nagyanyám olyan mint valami hülye rendőr. Vagy inkább egy titkosügynök. Mindig megtalál. De én is szeretnék pár itteni emberkével összefutni, már ha lesz rá lehetőség. Nincs kedvem még egy nyáron bezárva lenni - ereszt meg egy szomorkás mosolyt - Ám, ha a helyzet rosszra fordul, tudom mit kell tennem. Legalábbis azt hiszem. Nem tudom erre fel lehet-e készülni teljesen.

* Gondolatok rohanták meg. Tudta hogy a nagyszüleit és az apját nem fogja bántódás érni. De mi lesz az anyjával? Őt vajon megvédik? És a fő kérdés, ő mit fog lépni? És mi lesz vele egyáltalán? Nem tudta, de még nem is akart erre gondolni. Ne vakarjuk a csípést amíg nem viszket. Ez az elv tökéletesen jellemezte őt. Majd ha megjelenik a probléma, ráér vele foglalkozni.*

Jason


* Igen, egyetértett azzal, hogy Voldemort újbóli megjelenése csak még jobban kiélezte a helyzetet az iskolában is. Tavaly Dumbledore professzor eltűnése, és a sok furcsa esemény. Nem tett jót a légkörnek. Ó tudja ő is hogy nagyanyja Voldemort párti, ám ő ezzel nem volt így. Szép dolgok az elvek, csak a rengeteg haláleset ami a nagy úr visszatérését kísérte, eléggé aggasztotta. Momentán pedig ez a kastély az egyetlen ahol jól érezte magát. Nem akarta hogy ennek vége legyen. Normális életet akart, és nem rettegést. *

- Nem tudom hogy mennyire fog ez másképp alakulni a későbbiekben. Ez már nagyon régóta így megy. Bár függ a diákságtól is. Én már nem foglalkozok ilyenekkel hogy ki melyik házba tartozik. Ez csak egy dolog. Időbe telt mire rájöttem, hogy nem a ház teszi az embereket.

* Valamiért kitört belőle a nevetés. Nem akarta hogy Jason bolondnak tartsa, ezért megmagyarázta neki. *
- Ez a mondatod nagyon tetszett. De igazad van, hagyjuk is. Elég az órákon a tanulással foglalkozni. A szabadidő szóljon a szabadságról. - kacsintott rá.
- A rajzolás jó. Sokan így tudják kifejezni a gondolatokat. Szerintem ha mindenki komplett művésznek születne, a világ nem állna másból csak festményekből, szobrokból, és hasonló alkotásokból. Hogy én? Nos a rajzolás tőlem távol áll egy kicsit. Inkább gitározok, vagy dalokat esetleg verseket írogatok. De az ihlet mindig a legfurcsább pillanatokban tud megszállni.
* Örült Jason társaságának. Jól esett valakivel beszélgetni egy kicsit, aki normális, és nem csak hülyeségeket hord össze egyfolytában. *
~ Különös, mostanában csupa olyannal beszélgetek, aki tényleg jófej. Ilyenkor a bennem lévő kisördög lenyugszik, és képes vagyok rendesen viselkedni. Most azt mondom, szép az élet!~
- Nemsoká vége a sulinak is. Milyen terveid vannak a nyárra? Már ha a helyzet nem zavar bele. - kérdezte.

Jason

- Így van - felelte - Ha foglalkozol velük, csak megadod nekik azt az örömöt hogy tovább csinálják. Ha nem foglalkozik velük az ember, akkor előbb-utóbb csak leállnak.

* Hallgatta a beszámolót a programjáról, és a hollósok megjegyzésén nevetni kezdett. Igen, ő is sok pletykát hallott arról, hogy mindegyikük tanulásmániás. De már a második példával találkozik aki nem tartozik abba a kasztba. Na igen. Ő is megtanulta már az itteni 6 év alatt, hogy ne nagyon ítéljen meg senkit ház alapján. Végül is a süveg döntött, nem ők. És attól hogy valaki x tulajdonságokkal rendelkezett 11 évesen, még nem biztos hogy a későbbiekben is olyan marad.*

- Ne aggódj, nem gondolom ezt. Mostmár legalábbis. De egyébként a sztereotípiás dologban igazad van. Annyira sokan nézzük le egymást, pusztán azért mert egy másik házba tartozunk, hogy az eszméletlen. Pedig inkább össze kéne tartani. Főleg ebben a mostani szélsőséges helyzetben, amikor a társadalom megoszlik a két oldal között.
Hogy én? Mondjuk úgy hogy két percig nem tudok egy helyben ülni. Főleg nem bezárva. Ezért indultam sétálni. Csak aztán megláttalak, és gondoltam miért ne? Ha zavarok úgyis megmondod. - mondta mosolyogva- Meg aztán, egy sereg csajjal összezárva, elég érdekes dolgok sülhetnek ki. De többnyire halálra untatnak a hülyeségeikkel.

- Egyébként csak hobbiból rajzolsz, vagy kikívánkozik belőled a művészi hajlam? -kérdezte érdeklődve.

Jason


A fiú jobban reagált mint várta. Ezért sokan elküldték volna a fenébe. Egyesek egyáltalán nem voltak rá büszkék, ha volt rajtuk valami különleges a külvilág számára. De szemmel láthatólag Jason az volt, hisz mosolygott és nem kezdett kiabálni.

- Üdv Jason - mondta mosolyogva - Voodoo mágus? És feltűnési viszketegség - nevett fel - Hát ez jó. Néha meglepődöm hogy az emberek mennyire kreatívak tudnak lenni amikor szekálni kell valakit. Persze, a saját unalmas létükről nem eshet egyetlen szó sem, mert akkor összedől a világ. Egyébként sejtettem hogy hülyeség az ilyen pletyka. Csak a hülyék találnak ki ilyeneket. De az jó, hogy nem foglalkozol vele. Ez csak még jobban sérti őket.

Elfogadja az ajánlatot, és letelepszik Jason mellé a fa tövébe. Körbenéz a parkon maguk körül. Még mindig elég sokan lézengtek erre. De nem meglepő, hisz nagyon jó idő van. Minek szenvedne az ember a kastélyban ha a szabad ég alatt is lehet?

- Egyébként, mit csinálsz itt kinn egyedül? - nézett rá kérdőn

Ma jó kedve volt. Határozottan. De megint nem akart a Hugrabug toronyban maradni, és hallgatni a sok értelmetlen fecsegést Voldemortról, és a többiről. Majd ha itt lesz az ideje, akkor foglalkozik vele. De addig minek? Csak lelombozza a kedélyét. Úgy döntött sétálni megy. Múltkor a mólóhoz ment. Na igen. Az jól sikerült. Most a nyugati park felé vette az irányt. Itt is mindig sokan tartózkodtak. Látott is egy kisebb csapatot elvonulni. Vidáman nevetgéltek. Az ő jó kedvük tovább fokozta az övét is. Ezt nevezik talán sugárzásnak? Lehet.
Lépdelt tovább, és egy srácot vett észre az egyik fa tövében. Valamit rajzolt. Nem akarta megzavarni a kis ténykedésében, de felkeltette a figyelmét a nem mindennapi külseje. És a haja nagyon tetszett neki. Nem sűrűn látott ilyet, főleg nem a Roxfortban. Mindig is csípte az olyan embereket, akik kitűnnek az átlagból. Akik mellett nem lehet csak úgy elsétálni. És emellett a srác mellett, most ő se tudott.
Közelebb ment hozzá, most nem nagyon érdekelte hogy esetleg megzavarja valamiben.
- Szia! Bocs a zavarásért, de ilyen hajat még sosem láttam! Ez jó hülye duma mi? Viszont így igaz! Egyébként én CJ vagyok. És te?

- Ja tudom, én sem szeretem az okoskodókat. Annak könnyű akinek úgymond tökéletes élete van, haláli kedves meg tündéri rokonsággal, és ő a szemük fénye. Tehát mindkét szülőd felöl jön a dolog igaz? Ez elég pocsék dolog. De valamelyikük csak enyhébb nem? - a megvédésnél megvillan a szeme, és nevetni kezd - Ugyan-ugyan! Apám a nagyszüleim kiskutyája, anyám meg imádja őt, és szerinte minden helyes amit csinál. A testvérem halála óta, én szinte nem is létezem a szemükben. Egyszerűen mondva, nekiadtak a vén banyának. - a mondatán felcsillan a szeme - Megléptél otthonról? Na, ezt el kell mesélned! Nagyon kíváncsi vagyok rá!
* Az, hogy Patricknek voltaképpen mi esett jól, nem igazán értette de nem akarta megzavarni a gondolatsorát, így inkább csendben maradt egyenlőre.*
- Hmm, valóban annak tartják. Elismert a szakmájában. És úgy gondolom hogy boldog is. De jó ideje nem beszélek vele. Az álmokkal kapcsolatban pedig egyetértek. Ha nem lennének, már befásultam volna teljesen, vagy lehet hogy megőrültem volna - nevetett fel - Ki tudja?!
* A bulizás dolgon mosolyogni kezdett. Ő nagyon is szeretett szórakozni. Meg őrültségeket csinálni. Persze, igazán nem durvult bele soha a dolgokba, de gyakran direkt bosszantotta maga körül az embereket. Néhányan annyira faarccal élték a világot, hogy csak ilyenekkel lehetett őket kizökkenteni.*
- Hmm, és az itteni 7 éved alatt volt kapcsolatod? Már bocsi ha indiszkrét, csak engem érdekelnek az ilyen dolgok. Egyébként a házassággal én is várok. Ráérek bőven. Úgy gondolom, amíg ki nem éltem magam, addig nem szabad. Mert utána elromolhat. De nem tudom. Általában a szerelem villámcsapásként éri az embert, szóval nem tudom mit tartogat a jövő, de én állok elébe mindennek. Bár néha úgy érzem, az egész életem egy háborús övezet, és becsületrendet érdemel az aki elviseli. - mosolyodott el. - Egyébként a jól esettet azt mire értetted? - nézett rá kérdőn.

Patrick

- Igen, megértelek - mosolygott rá.
* Nagyon is értette Patrick érzéseit, és örül hogy ő legalább nem próbálja arról győzködni, hogy de igenis fogadd el a családot, és ne eszközölj változást, mert úgy sincs értelme. Jaj, mennyiszer mondta ezt neki az egyik háztársa. Halálra untatta már vele. *
- Az idegesítő az enyhe szó rá. Nem arról van szó, vagyis...nos, lényegében próbálok neki megfelelni. De nem azért mert annyira a szivemen viselem a véleményét, hanem hogy békén hagyjon. Ha minden úgy megy, ahogy az őnagyságának tetszik, akkor nincs szövegelés - nevetett rá.
* Az invitálást elfogadta. Sosem volt az a kényeskedős típus. Sokszor üldögélt már ezen a helyen. Így most is lehuppant Patrick mellé, és továbbra is figyelmesen hallgatta.*
- Igazán nincs mit, bár nem szoktam senkinek az otthoni dolgaimról beszélni. De ha már megnyíltál előttem, akkor így a korrekt. Meg fene tudja, valamiért megbízhatónak tűnsz - kacsintott rá- Miért könyveltelek volna el nyomulósnak? És érzékeny lelkületű ficsúrnak? Ugyanmár! - ezzel bátorítólag megsimogatta a fiú karját, és tovább hallgatta őt.
* A gyógyítást ő is jónak tartotta, révén az édesanyja is orvos. Becsülte is érte titkon, ám ezt nem mondaná ki semmiért előtte, tekintve hogy milyen a kapcsolatuk, és azért amit tett vele. *
- Az orvosi szakma szép. Tudod, az édesanyám orvos. Bár ő nem boszorkány. De elhivatott. Nagyon is.
* Patrick szavin elmerengett. A tervei jól hangzanak, és tetszett neki, hogy nem akar valami megafényűzést maga köré. *
- Szép tervek. Tényleg. Az pedig biztos, hogy előbb-utóbb lesz valakid - a hozzá intézett kérdésen elgondolkozott egy kicsit- Nos, egyenlőre semmi komoly. Bár egy saját lakást mindenképpen szeretnék. A család dolgot még nem tudom. Azért nagy létszámút nem szeretnék. Gyakran csak a baj van belőle. Ám, egyenlőre olyanokban hogy szerelem, és házasság nem nagyon tudok hinni. Illetve, még nem találkoztam senkivel, akivel ezt fontolóra tudnám venni. Persze tele vagyok álmokkal azért. - mosolyodott el - De előtte szeretnék még szórakozni, érezni hogy élek. Te hogy vagy ezzel? Hivatás és család, vagy belefér egy kis lazítás is?

Patrick

- Megértelek - mondja egy kis mosoly kíséretében - Én sem szeretek otthon lenni. Valahogy olyan, hogy mondjam neked, nyomasztó, frusztráló, és idegesítő. Tudod, a nagyszüleimmel élek. A nagyanyám..istenem, egy mániákus tökéletességre törekvő vén banya. - mondja nevetve. - Szóval nagyon úgy tűnik, hogy mindketten menekülünk otthonról. Vagy nem?

* Különös, még senkinek nem tudott erről ilyen formában beszélni. Muszáj volt úgy emlegetnie mindig is a házat amelyben élt, hogy egy igazi nagybetűs otthon. Talán azért beszélt Patrick-nek erről, mert hasonló az ő helyzete is. De ő már annyira közel volt ahhoz hogy elmenjen otthonról. Neki pedig még volt hátra 1 éve a költözésig. Természetesen ha valaha is számíthatott rá hogy összejöjjön neki a saját lábra állás dolga. Nagyon reménykedett benne. Figyelt a fiú szavaira és elégedetten nyugtázta magában, hogy vannak álmai. Az álmok jók. Néha csak azok tudnak segíteni hogy az ember ne süllyedjen bele a depresszióba, és a rossz kedvbe.*

- Naa, azért az a bárhol szerintem elég tág fogalom. De biztos kalandos lehet. Vagy te nem így gondolod? Oké, ez lehet kicsit furcsán hangzik, hisz elvileg nem a kalandokért megy valaki dolgozni. De érdekes lehet úgy élni az életedet, hogy nem varázsolhatsz, és ezáltal nem teheted könnyebbé az ottani dolgaidat. Nem hinném hogy a mugli világban túl sok varázsló vagy boszorkány tud élni feltűnés nélkül. Főleg úgy, hogy a gyerekeik egy szép napon ide kerülnek. - mondta elgondolkozva - És, lakásba szeretnél élni? Netán valami nagy házban? Biztos vannak elképzeléseid. A rögtönzés nem baj. Néha jól jön. Én is többnyire spontán cselekszem. Viszont az álmokban pont az a jó, hogy a tieid, és úgy alakítod és később úgy éred el őket, ahogy te akarod. Senki nem szólhat bele. És nem is kell róluk tudnia senkinek sem.

Patrick

* Hallgatta a fiút, és nagyjából megértette amit érez. Igaz neki még volt egy éve a mostanin kívül, de nem volt túl boldog a tudattól. Lehet hogy strébernek tartanák érte, de ő szeretett itt lenni. Még ha néha unatkozott is, vagy nem éppen így tűnt a külvilágának.*
- Nos igen, jól gondolod. Néha nekem is ki kell egy kicsit szabadulni. És igyekszem a lehetőségekhez mérten húzni a pórázt a szabadság felé. Egyébként sajnállak hogy utolsó éves vagy. Mármint nem a tanulás miatt. De én most még nem állnék rá készen hogy elmenjek a suliból. Valahogy, akármennyire szidom néha, szeretem, és sokat jelent hogy nem otthon kell lenni.
Az otthoni leveles részedet megértem. Én is pont egy ilyen miatt jöttem most ki ide. Komolyan, néha úgy gondolom hogy a családom csak azért írogat nekem hogy felbosszantson. De ha vissza merészelném küldeni a leveleket bontatlanul, hát szép kis botrány lenne belőle - nevetett fel.
* Elgondolkozott a további dolgain. De nem tudta hogy mennyit mondtat Patrick-nek. De úgy gondolta hogy üsse kő. Nem olyan srácnak látszott, aki felhasználná az ilyesmiket.*
- Mondd, és mugli munkaként mit tudnál magadnak elképzelni? Nehéz lenne nem? Mármint hogy ha el kellene titkolnod azt aki igazán vagy.

                                                                Patrick

Amikor a fiú megfordult, végigmérte. Szerette alaposan tanulmányozni az embereket. Főleg mielőtt szóbaelegyedik velük. Ezt sokan tolakodónak tekintették, de őt nem zavarta. Azért van szeme hogy nézzen is vele. Pontosan tudta, hogy néhányan zsémbesnek tartják. Pedig alapvetőleg jó természete volt, viszont sajnos könnyen begurult. És akkor kő kövön nem maradt körülötte. A fiú válaszára felvonta a szemöldökét.
- Örülök hogy nem zavarlak - eresztett meg egy mosolyt - Talán nem szereted azt a tárgyat?
Ő is csak azt szerette, ha gyakorlatban oktatták. Elméletben halálosan untatta. Mint általában minden, ami száraz volt és unalmas, és nem tették egy kicsit izgalmasabbá.
- Hmm, érdekes kérdés. Bár ugyanezt kérdezhetném tőled- mosolyodott el megint. - Egyébként csak egy kicsit sétálni akartam. És itt szerencsére sosincs nagy tömeg.
Na igen. Jobbnak látta elhallgatni hogy a halálosan prűd és a szigorúság kőszobrának kikiálltott nagyanyja szakította el nála a cérnát. Megint. Néha úgy érezte hogy óriási késztetése van rá hogy kikiabálja magából a sérelmeit, de ezidáig senkinek nem tudott megnyílni. Félt hogy gyengének vagy szánalmasnak tartanák miatta. Ezért inkább hallgatott róla mindenki előtt.
Végignézett a tavon. Ő is sokat volt itt amikor elsős volt. Sokat nevetett az évfolyamtársaival. Élvezte a fiatalságát, távol az otthoni szigortól. Itt legalább önmaga lehetett. De mostanában ez a hely is üres. A mostani helyzet, rányomja a bélyegét az egész diákságra, és a tanárokra is. De ő nem szeretett magába süllyedni. Ha már a világ összedőlni készül nevetni még lehet. Vagy nem?
- Üdv, Patrick! Az én nevem Cissy. Vagy CJ. Ahogy tetszik. - mosolyodott el. - Gyakran jársz ki ide szusszanni?

                                                            Patrick

Unatkozott bent a suliban, és kihasználva a szünetet, kisétált. Megint összeveszett egy évfolyamtársával, de ez néha mindennapos volt nála. Főleg miután megkapta a levelet a nagyanyjától. Amelyben már megint valami apró-cseprő dolog miatt szidja őt.
~ Vén banya! Csak az idegeimre megy! De legalább nem vele kell lennem egy teljes évig. Ilyenkor komolyan örülök a sulinak meg mindennek, ami vele jár. És még van egy évem. ~
Tudatosan boldog mosoly kezdte el uralni a vonásait. Távol a családtól. Annál jobb nincs is. De annyira magába bambult, hogy igazából észre sem vette hogy merre jár. Körbepillantott, és meglátta a tavat. De azt is látta hogy nincs egyedül. Egy srác állt a mólón, elég elgondolkodó arckifejezéssel. CJ nem akarta megzavarni, de ha már úgy hozta a véletlen hogy összefussanak, akkor odaköszön neki. Látásból ismerte a fiút, de csak mert egy évvel felette járt. Egyébként még a nevét sem tudta. Annyian jártak a Roxfortba, hogy nem is tudott volna annyi nevet megjegyezni.
Kényelmes léptekkel a mólóra sétált, kicsit lenyugtatta magát és ráköszönt a neki háttal álló fiúra.
- Szia! Remélem nem zavarlak, csak valahogy erre hozott a lábam.

jelszó ||" A Csíny letudva!"
teljes név || Cissy Jaqueline Bliss
becenév || Ciss, Cj
nem || nő
születési hely, idő || London, 1980. április 18.
kor || 17
faj || ember
vér || félvér
évfolyam || 6


          a múlt
1980 tavaszán születtem. Szüleim, Conn Geoffrey Bliss - aranyvérű varázsló- és Jessica Ellen Lester - mugli orvosnő - második gyermekeként, a testvérem Anthony után 4 évvel. Mivel apám varázsló volt, raádásul aranyvérű, ezért már egészen kiskoromban tudtam, hogy egy szép napon én is boszorkány leszek. Boldogsággal töltött el a tudat, hogy különbözök az ovis és az általános iskolás társaimtól. Persze ezt nem hangoztattam. Anyám boldogsága legendás volt. Apám hidegségét is képes volt feloldani. Anthony volt a szeme fénye. Engem is szeretett, de valahogy mindig is kicsit távolálltunk egymástól. De átlagos családi szokásaink voltak. Vasárnapi ebédek, kirándulások, a fiúk focimeccsei, és anyámmal a vásárló körutak. Nagyobb családi rendezvényünk sosem volt, mivel az apai nagyszüleim mélyen elítélték a szüleim házasságát, és anyámat nem akarták többször látni a szükségesnél. Valamiért azonban a két félvérű unokájukat megszánták. " Conn, nem hagyhatod hogy a gyerekeid mugli nevelést kapjanak! Elég nekik együtt élni a szégyennel, hogy félvérek. A többi család előtt már magyarázkodtunk eleget miattad. Legalább miattuk ne kelljen!" Gyakran ismételte el ezt a nagyanyám. Nevezetesen Dora Lydia Xevan. A származásmániás öreg dáma. Éppen ezért apám beleegyezett, hogy átjárjunk a nagyszüleimhez okításra. Beszéltek nekünk a varázslókról és a híres boszorkányokról, az iskoláról, és arról hogy ha nem leszünk a legjobbak valamiben, akkor hátrányba kerülhetünk a származásunk miatt. Én még nem igazán értettem meg. Csak annyiban voltam tisztában, hogy az az örömöm amivel különbözök a mugli társaimtól előnyömre, az a varázslótársadalomban a hátrányomra válhat. Elszomorodtam emiatt. Ám a testvérem megvigasztalt. Azt mondta, hogy van bennünk aranyvér, és ez a lényeg. Semmivel ne foglalkozzak. Éljek boldogan.
Egy szép napon meg jött Anthony felvételi papírja a Roxfortból. Az egész család örült neki, és büszke volt rá. Én pedig sírtam. Nagyanyám emiatt pofonvágott, hogy legyek büszke rá hogy felvették. És reméljem hogy én is felvételt nyerek. Az indulás előtt, Anthony megígérte nekem hogy mindig haza fog jönni amikor kap szünetet. Tartotta is a szavát. Ám egy nap, nem jött haza a szünetre, hanem levelet kapott apám az igazgatótól, hogy Anthony egy sajnálatos balesetben életét vesztette. Tiltott helyen járt, és lezuhant a seprűjéről, vagy lelökte valaki. A testvérem nagyon is biztosan ült a seprűjén. A levelei bizonyították. De senkit nem láttak vele elmenni. Anyám legendás boldogsága, Anthonyval együtt meghalt. Apám pedig olyan hideg és kimért lett, mint a nagyszüleim. Amit persze a nagyanyám elismeréssel nyugtázott. Kiharcolta apámtól, hogy velük éljek, és hogy nyugodtan bízzák rá a nevelésemet. Egyáltalán nem akartam hozzájuk költözni.
Ezt komoly évek követték. Elvesztettem a bizalmam az anyámmal szemben. A nagyszüleim pedig ahogy lehetett, megvonták az életemből a mugli dolgokat. És belém ültették hogy nem vagyok igazi boszorkány. A kevert vérem miatt. De csinálhatok belőle előnyt, ha a legjobb leszek. Ezzel azt érték el, hogy elkezdtem lenézni a sárvérű társaimat. És noha nem vagyok tisztavérű, de az apai ágam nagyon is az. Erre egy idő után büszke voltam. Nagyapámmal összebarátkoztam. Ő nem volt annyira zsémbes mint a kedves nagyanyám. Sokat beszélgettünk. Eljött a nap, és megjött a levelem a Roxfortból. Felvettek. Nagyanyám boldog volt. De figyelmeztetett, hogy minden húzásomról tudni fog. És ne merészeljem a család nevét megszégyeníteni az iskolában. Felhívták a szüleimet hogy elbúcsúzzanak. Anyám olyan volt velem mint egy idegen. Megveregették a vállam apámmal, és elmentek. A nagyszüleim megvették mindenemet, és megkedztem a tanulmányaimat.
Eleinte nehezen ment a beilleszkedés. Nos, igen. A természetem miatt. Hajlamos lettem a parancsolgatásra, és mások lenézésére. Ott bántottam a nálam gyengébbeket ahol értem. Ezzel kivívtam hogy tartsanak tőlem. De nem igazán érdekeltek. Az iskolát megszerettem, és lettek barátaim is. Akik elfogadtak.


          jellem

Vidám, jó humorú lány. De nem beszél akárkivel. A nála gyengébbeket lenézi, kihasználja és áttapos rajtuk. Hajlamos a parancsolgatásra, és nem szereti ha nem ő van a központban. Ám ha valaki a barátja lesz, azt megvédi és kiáll érte ha szükséges. Alapjáraton szereti az embereket, és imád beszélgetni. A szabályokra odafigyel, ám nem szereti őket. Hajlamos a könnyed flörtökre, de nem köti le magát.


          apróságok

mindig || sötét mágia , barátok, zene, cigi, bájitalok
soha || szülei, gyenge emberek, jellemtelen emberek, száraz tananyagok, unalmas dolgok
dementorok || A testvére halálhíre, és a családja elidegenedése
mumus || Nagyanyja, pókok
titkok || Elsős korában nagyon csúnyán megütött egy sárvérű lányt, mert lenézte őt. Továbbá a nagyanyjával szemben elkövetett húzásai.
rossz szokás || Ha ideges dobol a lábával, sűrűn gyújt rá, és a hajában turkál.


          a család

apa || Conn Geoffrey Bliss , 42, aranyvérű
anya || Jessica Ellen Lester, 40, mugli
testvérek || Anthony Bliss, 21 lenne, (elhunyt)
családi állapot || Egyedülálló
állatok || -


          külsőségek

magasság ||162 cm
tömeg ||53 kg
rassz || európai
szemszín || kékeszöld
hajszín || szőke
különleges ismertetőjel || Egy csillag alakú tetoválás a bal csuklóján, és a feltűnő ékszerek
kinézet || Elsőre csinosnak mondják, feltűnőnek. Nem lehet mellette elmenni az utcán. Törekszik is rá hogy kitűnjön az átlagból. Szereti a magasabb talpú cipőket, ezzel ellensúlyozza alacsony termetét. Imádja az ékszereket, különösen a fülbevalókat és a gyűrűket. A giccses dolgoktól rosszul van.
egészségi állapot || Egészséges


          a tudás

varázslói ismeretek || Sötét varázslatok kivédése, és a bájitaltan. Szabad idejében szivesen kísérletezik is.
mugli képzettségek || Gitár, hegymászás
pálca típusa || 12 és fél hüvelyk, tölgy , sárkányszívizomhúr
különlegesség || -


          szerepjáték-példa

- Ne merj velem ellenkezni ifjú hölgy! Én a nagyanyád vagyok, nem a beosztottad, és ha mégegyszer ellent mondassz nekem csúnyán megbánod! - és csattant is a pofon a lány arcán.
- De nem az én hibám! Elvonták a figyelmemet! - nézett fel könnyes szemmel a nagyanyjára.
- Nem vagyok kíváncsi a kifogásaidra hallottad?! És ne merészelj nekem sírni, nem hatnak meg a könnyeid. Ez is csak azt mutatja hogy gyenge vagy! Te félig Bliss vagy, legyél szives ehhez méltóan viselkedni. És legyél hálás, amiért segíteni próbálok neked!
- Segíteni?! Ezt te segítségnek nevezed? Undok vén banya! - már remegett a dühtől. Ekkor kapta a második pofont.
- Ostoba! Istenemre mondom, addig ütlek amíg engedelmességet nem tanulsz te hálátlan! - és már emelte is a kezét, ekkor lépett be a férje.
- Elég legyen Dora! Hagyd a lányt békén! - Cissyre nézett - Menj fel a szobádba, és ne dühítsd fel nagyanyádat mégegyszer.
* Cissy felállt, és felrohant az emeletre. Azt kívánta bárcsak egyszer minden dühét a nagyanyjára zúdíthatná. A könnyeit szétmorzsolta az arcán. Már nem mert sírni. De félelemmel vegyes dühvel gondolt a nagyanyjára. És az életére, amelybe a szülei lökték. Az apját megértette, mert nem mondhatott nemet a szüleinek. Örült hogy nem tagadták még ki. De az anyját nem értette. Az a szeretetre méltó nő aki volt, az örök mosolyával, egyszerűen hagyta hogy elvigye a lányát. Kiegyenesedett, és pakolni kezdett. Holnap vége a szünetnek. Ideje visszamenni az iskolába. El innen. Messzire. *


          egyéb