Music
Milyen csodálatos lehet egy kipusztult utca, a maga csöndjével, a színes gazokkal, a vörös téglás épületekkel, s a korhadó fából készült, roskadozó hintákkal és kerítésekkel. Bámulatos és egészen lenyűgöző. Miért van az, hogy mások borzonganak az efféle helyektől?
Oldalra döntöm a fejem, miközben zsebre tett kézzel figyelem a kihalt épületeket, s próbálom ideképzelni az egykoron itt élt embereket, a forgatagot. Egész egyszerűen lenyűgöz a látvány, s ha másokat riasztja, engem vonz ez a hely. Beljebb lépkedek, kezem a korhadt hintára siklik, majd körbefordulok, s magamba szívom a dohos épületek szagát. Persze, a kosz és a szag az egyetlen taszító dolog, de maga a látvány, s a nap narancssárgás fényében csillogó korhadt épületek, bámulatos. Itt végre kiélhetem vágyaimat, s művészetemet. Sokan nem tudják, kedvenc időtöltésem egyike a fotózás. Egy régi típusú, mugli eszközt használok, s bár megvetem őket, el kell ismernem, hogy némely találmányuk igazán remek ötlet volt. Kezembe veszem a gépet, beállítom, úgy, hogy benne legyenek a korhadt hinták és a kihalt udvarok, majd kattintok. Általában fekete-fehér fotókat készítek, azok sokkal jobban éreztetik a helyzet drámaiságát, s az üresnek tűnő képek valódi jelentését. Miközben fotókat készítek, egy hangra, majd léptekre leszek figyelmes. Hátra fordulok, s megpillantok egy skandináv szőke, nádszál karcsú lányt. Micsoda véletlen, hogy egy ilyen kietlen helyre micsoda szépség keveredik. Persze, az ő szépsége nem hasonlítható össze a kihalt növényekével. Ajkaimra halovány mosoly kúszik, egy pillanatra elképzelem, hogy hogyan is festene a képeimen, a halott környezetben egy halott lány. Ám, ezt az ostobaságot gyorsan ki is verem a fejemből, hisz nem vagyok én gyilkos, legalább is, nem ebben az értelemben. Ha kell, halálfalóként végzem a dolgomat, azonban csak úgy magamtól nem tennék semmi ilyesmit, ha nincs rá különösebb okom. Ismételten kiverem a gondolatot a fejemből, s inkább elindulok a lány felé.
- Szia, csak nem eltévedtél? Veszélyes ez a környék, igen sok kóbor kutya mászkál erre, főleg estefelé...Amúgy Ryan Scott Reynolds vagyok, egykori Roxfortos. - Mutatkozom be kedvesen, nem tudom, hogy ki lehet, de biztos vagyok abban, hogy ezzel a modorral nem riasztom el őt.

Kedves sógorasszonynak   Tekintetem körbe siklik a szürke, repedezett falakon, az ócska, szú rágta bútorzaton, a mocskos, macska szőrrel borított, puritán padlózaton. Még, ha csak ez lenne...de a macska alom bűzétől a hányinger kerülget. Akárhová nézek, mindenütt kosz, elég idegesítő. Balra biccentem a fejemet, ezzel kicsit megropogtatva a nyakamat, majd előrébb lépek, s lepillantok a varázslattal székhez bilincselt, köpcös, sápatag, s hosszú zsíros hajú alakra, aki a tiszteletemre még csak fel sem öltözött. Szégyen. Hogyan lehet várni egy halálfalót alsógatyában és egy kinyúlt, szakadozott atlétában? Pfejj... Cipőm orra megakad valamiben, lepillantok, egy szelet pizza. A félig kihűlt sajt gusztustalanul ragad oda tökéletesre fényesített cipőm orrához. Egy fintor kúszik az arcomra, s lassan kezd szétvetni az ideg, amiért ilyen helyekre kell járkálnom. Ezért már minimum veszélyességi pótlék járna, vagy valami ruhatisztítási utalvány.
- Mi a szxr ez? - Förmedek rá, majd gyilkos tekintetem enyhül, s helyette beteges mosoly kúszik az ajkaimra.
-   Szánalmas egy alak vagy Aldrick, ugye tisztában vagy ezzel? - Továbbra is figyelem a férfit, aki tátott szájjal, s félájultan ül a széken, végtagjai elernyedten lógnak. Kellett nekem Crutiozni… Valamit makog, talán próbálna magyarázkodni? Nem, nem hiszem… hisz szókincse annyi, akár egy légynek, vagy még talán annyi sem, s szemeiből sem csillog túl sok értelem. Ápolt körmeimre pillantok, majd a pálcámmal kezdek el játszadozni. Csak úgy forgatom a levegőben, kedvemre, jobbra-balra, jobbra-balra...Az idő meg csak megy, s kezdek ráébredni arra, hogy unom az itt létet. Minek is hallgatom végig ezt a szánalmas, nyögésekkel teli szóösszerakást? Voldemort Nagyúr határozottan kijelentette, hogy nem tart igényt többé erre a roxmortsi kémre. A faliórára pillantok, melyen éppen tizenegyet üt az óra.
-   Na jó, utolsó kívánság? – Kezdem el sürgetni, hisz szívesebben tölteném az időmet valami mással. Például azon diáklánykákkal, akik reggel érkeztek a faluba. Micsoda véletlen, éppen aznap, amikor én is erre járok. Csak távolból láttam őket, de talán végzősök lehetnek…Ajjaj, már megint elvonták a figyelmemet jelen feladatomról. Visszapillantok a fickóra, aki immár könyörög az életéért. Hófehér ingem ujjait feltűröm a könyökömig, majd pálcámat az ablakok felé emelem, s egy egyszerű varázslattal behúzom a függönyöket, melyek sötét hangulatot teremtenek a szobában. Annyira sötétet, hogy éppen csak látom Aldrick izzadságtól csillogó arcát. Egy utolsó vigyor kúszik az ajkaimra, miközben hátrébb lépkedek, oly annyira, hogy biztonságosan végezhessem a feladatomat, s végül könnyedén ejtem ki azt a két szót, áldozatomra szegezve a pálcámat.
-   Adava Kedavra! – Zöldes fény tör elő a pálcámból, s a varázslat pillanatok alatt végez a székhez kötözött alakkal…

Végeztem, nyugodt szívvel, megbánás mentesen hagyom el a szobát, s az épületet. Kilépve a fényre visszaigazgatom az ingemet, miután vetettem egy pillantást a karomon ékeskedő, sötét jegyre. Ezután megigazítom a nyakkendőmet, a zakómat, s egy tisztító varázslattal letakarítom az undorító ételmaradékot a cipőm orráról. Valahogy most már sokkal jobban érzem magam, a friss levegő mámorító. Közepes léptekkel indulok tovább, hogy végre kicsit szórakozzak, mikor a háztól csupán pár saroknyira megpillantok egy lányt, amint éppen cicázik. Ostoba nők, mi lehet édes egy olyan büdös dögben? Mindegy is, azért megszólítom, hátha szerencsém van és nem kell tovább keresgélnem.
-   Nahát, milyen aprócska kis állat. – Szólalok meg közelebb érve, majd leguggolok, s a dögre vetek egy kedves pillantást, végül tekintetem a lány arcára vezetem.
- A te cicád?…Szabad? – Kezem lassan a macska felé indul, ha szerencsém van, akkor a lány állatbarátnak néz, s egy óra múlva talán már a barátjának…

Music

Ostoba talpnyalók, ütődött miniszterek. Mégis, mit képzelnek, meddig süppeszthetik hátsójukat a kényelmes bársonyszékekben? Már közeleg a nap, egyetlen pálcamozdulat, s nyisszannak a nyakak...Bárcsak sikerülne, még pár év és...
- Finomabban nem lehetne?- Mondom kicsit ingerülten, tekintetem a szabó ráncos, aszott bőrére siklik, amint igazgatja rajtam a talárt, s különféle gombos tűkkel szurkál szanaszét. Az egyikkel még a kézfejemet is eltalálja. Szemeim ápolt bőrömre siklanak, melyen kicsordul egy egészen apró, vörös vércsepp. Tessék, elég ennyi, hogy elveszítsem a gondolatmenetem, s a fontos dolgok helyett erre az ostoba szabóra kelljen figyelnem. Elkap a düh, utálom az ilyen szerencsétleneket, akik még a saját szakmájukhoz sem értenek. Hány éves lehet ez? Hatvan -hetven? Szánalmas vén trotty, már rég a föld alatt volna a helye.  Nem sok kell ahhoz, hogy kiadjam valódi énemet, s pálcát szegezve rá leátkozzam a fejét, vagy kelésekkel árasszam el.
- Merlinre, figyeljen már! - Próbálok lenyugodni, szavaimra összerezzen az öreg, s bocsánatát hajtogatja. Jobb kezemmel legyintek, hogy felejtse el. Nincs kedvem órákig itt ácsorogni, a legjobb lesz, ha minél hamarabb elvégzi a megfelelő összeöltéseket. Inkább a zenére koncentrálok, amely talán megnyugtat. Ezt az egy dolgot szeretem ezen a helyen, bármikor jövök is ide, mindig kellemes opera szól. Ez szinte már megnyugtató, csak ne frusztrálna annyira ez az öregember, akinek legszívesebben kitekerném a nyakát, most, itt helyben...

Ujjaim végig siklanak a könyvek bordáin, keresgélve egy horrorisztikus művet. Már oly rég olvastam efféle könyvet, hogy kedvet kaptam hozzá. Mostanában úgy sem volt részem személyesen ilyesmiben halálfalóként. Pedig, ha tudnák azok, akik nem HF-ek, hogy olykor a csata, a kínzás, az izgalom, s a kihívás milyen élvezetet tud nyújtani. Beteges lennék? Kicsit, talán. Ha azt nézzük, Voldemort is az, vagy Piton, s mégis élnek. Mondjuk Piton elég rosszul csinálja. Azért, mert halálfaló , még élvezhetné az életet. Ki tudja, hogy mikor látott nőt utoljára, s most nem a tanítványaira gondolok...
Lábaim akaratlanul is pattognak a ritmusra. Ki is volt ez a fazon? Valami király, apám így emlegette. Nem vagyok jártas mugliismeretből, ezért furcsa is számomra, hogy egy király szórakoztat másokat. Nálunk ez biztosan fordítva lenne. A gondolatra egy fintor kúszik az arcomra, közben tovább böngészek a könyvek között.
"Lefejezett klánok" - nocsak, ez igen érdekesen hangzik, de nem...biztos valami történelmi írás, engem most az évszámok nem érdekelnek. Ekkor figyelek fel egy neszezésre, s igen jó szaglásomnak köszönhetően egy ismerős illat csapja meg az orromat. Az a fajta hajápoló, amit az apámtól nyúlt le az öcsém. Miközben kiemelek egy könyvet a polcról, oldalra fordulok, s már tekintetemmel is láthatom közeledő öcsémet. Most sem csalt a szimatom. Figyelem családunk selejtes tagját, aki meglepően megveregeti a vállamat. A szemöldököm a magasba szökken, majd tekintetem a vállamat érintő kezére siklik. Igazából utálom, ha csak úgy megérintenek mások a mocskos kezükkel. Kissé mániákus betegségben szenvedek, s a tisztaságra igen csak háklis vagyok. Kémlelem Josh vonásait, gőzöm sincs, mi ütött belé, ahelyett, hogy most is letámadna valami ostoba lelki sérülésével, s engem hibáztatna, hogy őt semmibe sem veszik, ahelyett kedvesen érdeklődik felőlem.  
- Neked meg mi bajod, hogy ilyen nyájas vagy? -  Teszem fel a kérdést, miközben visszacsúsztatom a könyvet a polcra, s elhúzom a mellette lévőt.
- Csak nem dobott a csajod, s most a traumát próbálod kiheverni ily módon? - Fordulok ismét felé, egy apró mosoly fut az arcomra. Mindig is szerettem húzni az öcskös agyát, de igazából fogalmam sincs, hogy igaz-e a hír, miszerint barátnője van. Ezen kis akcióm csupán csak próba cseresznye. Eközben a kezemben tartott könyvre pillantok, s ellépek Josh mellől, mit sem törődve korábbi mondatommal.
- Kínzások Merlin idején....ez jó lesz. Olvastad? - Teszem fel a kérdést, háttal neki, miközben a lemezjátszóhoz sétálok, s egy durva mozdulattal húzom le róla a tűt, melynek következtében a lemez sisteregve, csikorogva hagyja abba a dallamok szórását. Újra öcsémre pillantok, aki talán zokon vehette korábbi megjegyzésemet.
- Na, de komolyan, mesélj öcsém, mi van veled? Alig pár napja, hogy szüneten vagy, de még semmit nem meséltél. - Próbálok testvérként viselkedni, őszintén érdeklődni.  Az illem mindenképp megkívánja, s nem árt, ha tudok néhány dolgot a közeli családtagjaimról...

Öcskösnek

Kicsit unottan teszem meg lépteimet a lefelé vezető lépcsőfokokon, talán még ásítok is egy nagyot , ezzel magamnak is kifejezve a fáradtságot , amit a mai nap okozott. Bár, hétköznap amúgy is elég lestrapált vagyok a lóti-futi meló végett, ráadásul utána még akadnak halálfalói teendőim is, így ténylegesen nem sok szabad perc jut szórakozásra. Méregzöld köntösöm érinti a bordó bársonnyal fedett fokokat, lépteim neszezése elmosódik a puha felületen. Bal kezem a szintén zöld pizsama nadrágom zsebében pihen, másikkal az államat vakargatom. Kellene egy jó kis könyv, ha már egyéb szórakozásra most nincs energiám. Pedig anyám társalkodónője igazán mutatós, de most nem zargatom, majd talán máskor. Ahogy leérek a hallba, érdekes hangokra leszek figyelmes, melyek egyenesen a könyvtárszobából áradnak. Le merném fogadni, hogy Kevin megint az ostoba mugli zenei gyűjteményét hallgatja. Kevin az apám, s annak ellenére, hogy ízig-vérig aranyvérű, odavan a mugli ócskaságokért. Mondjuk, azért be kell vallanom, akad néhány dal, ami nekem is tetszik, de ezzel nem igazán dicsekszem másoknak. Odaérve a szoba elé, egy könnyed mozdulattal húzom szét a gurulós , tölgyfából készült ajtót, köntösöm lazán csusszan feljebb a csuklóimon, majd , mikor leengedem a kezeimet, visszacsusszan. Nem tévedtem, az öreg ott áll az egyik sarokban, s lábfeje ütemesen pattog Elvis Presley Don't Be Crueljára. Olyan élvezetes arckifejezést vág, mintha számára ez lenne a legnagyobb boldogság. Aztán, mikor észrevesz, vonásait megszigorítja, s abbahagyja az ütemre pattogtatást. Háta mögé fonja a kezeit, s felém sétál.
- Ostoba muglik...de ebben az egyben azért alkottak. - Fordul felém, ahogy közelebb ér, s megpaskolja a vállamat.
- Aludj jól fiam! - mondja, majd elsétál mellettem. Utána pillantok, figyelem, ahogy elhagyja a szobát. Olykor azért elcsodálkozom. Apámat külsőleg simán eltudnám képzelni halálfalóként. A tekintete, s a vonásai is olyan tekintélyt parancsolóak, az alkata is megvan hozzá. Mégis, valami hiányzik belőle. Az elhivatottság, a bátorság, s a hidegvér. Mondjuk, az bennem megvan, csak tudnám, hogy kitől örököltem...Miután elhagyja a szobát, már csak én maradok, a könyvek, s a lemezjátszóból feltörő, sistergő muzsika. Nem kapcsolom ki, élvezem. Miért is ne hallgathatnám? Most nincsenek itt olyan személyek, akiknek meg kellene felelnem. Odalépek az egyik polchoz, s keresgélni kezdek a könyvek között...

Miss

Egek, hogy milyen sok nyomoronc dolgozik a minisztériumban. Ezt vidd ide, azt vidd oda...Pff, ez életem álma, hogy rohangáljak annak a sok behízott fejű, tokával rendelkező, pöffeszkedő alaknak. Nem baj, még pár év és feljebb jutok a ranglétrán. Bár nehéz lesz, az ostoba Crasso gyerek miatt. Hihetetlen, egy kis kapcsolat és máris berakják a legjobb helyre. Undorító. Ráadásul nők sincsenek a vezetőségben, hogy egy kis hancúrral feljebb keveredjek...
Bosszúságom közepette egészen megfeledkeztem a feladatomról, amit rám bíztak. Mivel a nemzetközi kapcsolatok osztályánál dolgozom közel egy éve, elég sok "rohangálós" feladattal bíznak meg. Ezt vidd oda, azt hozd házhoz, ezt fizesd ki, azt hívd meg, menj el ide, menj el oda és még sorolhatnám. Egyértelmű, hogy csicskaként tartanak számon, bár otthon mindig fényezem a pozíciómat. Mondjuk, most már közel egy fél éve nem kellett kávét vagy teát főznőm, s úgy tűnik, hogy egyre gyakrabban kérik ki a véleményemet bizonyos ügyekben, szóval, talán érik már az előléptetésem.
Jelenleg az a feladatom, hogy néhány jogszabály kiegészítést juttassak el a főnökeimnek. Egész hajnalban ezen dolgoztam, s így talán sikerül még tíz előtt a főnök asztalára juttatnom az anyagot. Mondjuk az lenne a legjobb, ha Finch lelépne a titkárnőjével egy kis kamatyra, s talán akkor át tudnám kutatni az irodáját...A fenébe, már megint elmerültem a gondolataimban. Sietősre fogom a lépteimet, jobb kezemben lifeg a fekete aktatáska, amely a kért dokumentumokat rejti, bal kezem sötétszürke öltönynadrágom zsebébe siklik, miután mugli típusú órámra pillantottam. Öltönyöm jó szabású, egyetlen gyűrődés sem figyelhető meg rajta, s a világoskék ing tökéletesen passzol az öltönnyel. Fekete bőrcipőm tiszta és csillog, de mégsem keverhető össze a bohócok által viselt lakkozott lábbelikkel. Olyat csak ízlésficammal rendelkező, fuxos alakok hordanak. Hajam tökéletesen fésült, arcom, kezeim, s körmeim ápoltak. Ha valaki rám pillant, azt hihetné, hogy egy vezető személyiséggel van dolga. Mindig is hiú voltam a külsőmre, utálok pancserként kinézni. Fontos, hogy az első benyomás pozitív képet alakítson ki rólam másokban. Közben újra kihúzom bal kezemet, s órámra pillantok, talán már csak megszokásból, hisz egy perccel ezelőtt láttam azt, hogy már öt percet késtem. Ekkor történik meg az ütközés. Vállammal egy nő hátának ütközök, s mivel igen gyors ütemben haladtam, ennek köszönhetően sikeresen kiverem a kezeiben heverő iratokat. Ráadásul, a lendülettől egy kicsit el is veszítem az egyensúlyomat, s a bal vállába kapaszkodva korrigálom ezen egyensúlyvesztésemet. Tekintetem a másik arcára siklik, s egy szépséges hölggyel találom magam szemben. Igazából elküldhetném a fenébe, amiért az utamba akadt, de miért is legyek goromba? Azt sem tudom, hogy kiféle, miféle, s talán még a hasznomra lehet. Előveszem a jobbik modoromat, s arcomra egy elnéző mosoly kúszik.
- Ó, hölgyem, igazán sajnálom, nem figyeltem...a papírjai..- Tekintetem a széthullott iratokra fut, s már hajolok is le, hogy összeszedjem azokat...

Én köszönöm a gyors bírálatot 

* Ryan megfogja a kezét, s magához húzza. *
- Remélem, hogy csak jókat mesélt. - * Egy mosoly, s kipörgetés*
 
A siker végig kísér, köszönöm *megy, keres játszópartnert*

          alapok

jelszó ||„Wingardium Leviooosa, nem Leviosaaaa..."
teljes név || Ryan Scott Reynolds
becenév || Scotti a mamának, tőle még elviseli.
nem || férfi
születési hely, idő || Anglia, Newcastle, 1975 november 1.
kor || 22
faj || ember
vér || arany


          a múlt

Múlt? Ugyan, ki kíváncsi a múltra, amikor a jövőre kell koncentrálni? Ez egy emberi ostobaság, a múlton rágódni, elemezni a hibákat, s a gyermekkort. Úgysem az számít. Hogy mi lesz tíz év múlva? Ez már érdekes téma és kicsit elgondolkodtató. Nem vagyok jós, de azt garantálom, hogy a Sötét Nagyúr végre megkapja méltó helyét a varázsló társadalomban, még, ha ez áldozatok árán múlik is. Nem tartozom a talpnyalók, vagy lábtörlők soraiba, akik kettős játékot játszva evickélnek a jó és a rossz között, keresve mindig a legjobb pozíciót. Hiszem, hogy a Nagyúr van olyan erős, hogy az ő vezetésével végre felülkerekedjünk az alantas népen, a világon, s többé ne kelljen titkolni a tudásunkat. Fiatal korom ellenére teljes mértékig mellette állok, ha kell, hát meghalok. Abban sem hiszek, hogy nekem ez lenne a sorsom, vagy egy örökség, melyet büszkén kell átvenni. Nem, ez egy életvitel, egy eszme, amiben hiszek. Azonban nem vagyok szónok, s most nem kezdek hosszas filozofálásba arról, hogy miért is jó halálfalónak lenni, a gondolataimat inkább megtartom magamnak.

A család? Van egy olyan érzésem, hogy ez lenne a következő kérdés. Mi a család? Generációk együttélése egy adott helyen? Ugyan, ilyesmivel nem kell foglalkozni. Drágalátos szüleim annyira körbeajnároznak, hogy az egész egyszerűen már unalmas, csak azért, mert én egy vagyok az Ő emberei közül. Talán nem is vagyok a saját gyerekük, csak örökbe fogadtak. Bárcsak ez lenne, s akkor talán olyan személyekkel élnék, akik példát mutathatnának, s felnézhetnék rájuk. Anyám velem kedves, igen naiv teremtés. Bizonyára ennek köszönhető az, hogy tudor apám oly könnyedén megcsalhatja fűvel, fával. Az öreg, legalább ehhez megvan az esze, ha már halálfalóként nem tudta megállni a helyét. Fiatal volt, s túl gyenge, így inkább csak a támogatók létszámát gyarapította, ahelyett, hogy beállt volna a Nagyúr seregébe.

Szóval a családomról lényegében elég annyit tudni, hogy aktívan támogatják a Sötét Nagyurat, minden kérésére mosollyal reagálnak, az aranyvér normáit elejétől a végéig belém verték, de igazából gőzük sincs arról, hogy milyen is igazi Halálfalónak lenni. Egy újgazdag család vagyunk, talán a nevünkből is érezhető, hogy őseink nem tartoztak épp a felső tízezer tagjai közé, sajnálatosan. Ükapámnak köszönhető mindaz, ami most a miénk, ő volt az egyetlen észt birtokoló lény a családban. Oh, milyen szemtelen vagyok, így beszélni a szüleimről, akiknek tisztelet járna. Természetesen, meg is kapják, ha otthon vagyok. Mindig olyan vagyok velük, mint egy kezes bárány. Apám szava számomra parancs, akárcsak anyámé. Talán ezért kedvelnek engem jobban, mint az öcsémet.

Josh, az öcskös, aki tulajdonképp anyám naivságát örökölte, legalább is, én így érzem. Persze, kiskorában, mikor még nevelhető volt, próbáltam pár trükköt mutatni, s a nekem tetsző eszmékre hangolni, de annyira puha*fütty*cs volt már akkor is, hogy mire a Roxfortba került, teljesen ellágyult. Csak hírből hallottam a szerelmi viszonyáról, s esküszöm, röhögő görcsöt kaptam, amikor anya arról mesélt, hogy Josh mennyire szereti azt a lányt. Mondjuk képen láttam és ami azt illeti, mutatós, de hogy néhány döngetésen kívül mire jó, azt már nem tudom.

A gyermekkorunk viszonylag normális volt, olyan, mint bármely más gyermekeké. Leszámítva azt, hogy öcsivel annyira nem foglalkoztak. Nem csodálom, nem láttak a kölyökben fantáziát. Kicsit olyan selejtes a srác, de mégis csak a testvérem, így Te nem szólhatsz be rá, helyetted megteszem én.

Az évek alatt összelopkodott vagyonnak hála tökéletes környezetben nőhettünk fel, a szülők mindent biztosítottak számunkra. Lovaglólecke, magántanár, dada, könyvek, játékok, az egész világ. Ezért cserébe mondjuk követeltek is, a korábban említett normákat, a tiszteletet, s egyéb ilyen jópofás dolgokat. Úgy érzem, hogy engem becsülnek, s példaként tartanak öcsém számára. Ebből is voltak gyakran sértődések Josh részéről, de nem tehetek róla, én aztán nem kértem őket, hogy engem ajnározzanak, sőt, örülnék, ha csak egy hétre Josht pátyolgatnák. Idegesítő…

Családunk egyetlen hasznos tagja talán az unokabátyám, Gavin Reynolds volt, apám bátyjának a fia. Ő tizenöt évvel idősebb nálam, s gyakran jött a birtokunkra gyermekkoromban. Ha nagyon belegondolok, ő az, aki belém ültette az eszmét, s ő sarkallt arra, hogy egy napon igazi Halálfaló legyek. Rengeteg hasznos dologra tanított meg, melyet szívesen megköszönnék neki, ha még élne.

Az iskola. Bármilyen meglepő is, a mardekár házába kerültem, oda osztott a süveg. Pedig külsőre senki sem mondta volna meg, hogy milyen egy komisz, ravasz, s kissé talán nárcisztikus fazon vagyok. A Süveg azonban már sejtette. Elsőben olyan törékenynek tűntem, hogy a házam tagjai, ha túlzottan unatkoztak, engem pécéztek ki az aznapi verésre. Mit tehettem volna egy hat fős csoport ellen? Tény, hogy néhány verést elszenvedtem, de igazából nem voltam olyan indulatos, hogy azonnal visszavágjak. Mindig kivártam a megfelelő pillanatot, s hol ésszel, hol varázslatokkal oldottam meg ezen problémáimat. Jól tanultam, s nem az elvárás miatt, hanem magamért. Az ész, s a tudás az, amit soha nem tudnak elvenni tőled. Én erre építkeztem, s mai napig is ezt teszem. Olykor nem elég egy varázsütés, gyakran a probléma megoldó készségünket kell előkotornunk a nehézségek ellen.

Miután sikeresen elvégeztem az iskolát, a minisztériumban kaptam helyet személyi titkárként. Lóti-futi munka, egyelőre csak ez jutott, de folyamatosan azon vagyok, hogy egyre magasabbra kerüljek. Mégsem vagyok egy Mirol, vagy De Crasso. Nekik kétszer nagyobb esélyeik vannak kapcsolataik révén…

S hogyan lettem halálfaló? Unokabátyámnak köszönhetően kerültem a Nagyúr csatlósai közé. Mikor 21 éves lettem, már annyit hallottam róla, hogy szinte elvakultan megtettem mindent, hogy az ő szolgálatába állhassak. A Nagyúr nem szánt rám túl sok időt, csupán pár percet. Később próba elé állítottak, melyet teljesítettem. A feladat az volt, hogy végezzek a szerelmemmel. Na már most, ez eleve meglőtt helyzet volt, hisz én nem vagyok az a típus, aki bárkit is tud szeretni, legalábbis idáig még nem tapasztaltam, de ugye ők ezt honnan is tudhatnák?  Biccentettem rá, ha már ez a feladat, vigyük véghez tökéletesen. Húzással kiválasztottam egy csajt a sok közül, akivel viszonylag hosszabb ideig volt kapcsolatom. Kicsit hasonlított az ajándékozási felhajtáshoz, amikor egy ládából kellett karácsonykor kihúzni a neveket.(azt hogy utáltam). Tehát, még utoljára elszórakoztam vele, hogy a halál előtti utolsó percei boldogságban teljenek, majd utolsó sikolya után egy könnyed Adava Kedavrával a túlvilágra küldtem. Nem esett különösebben nehezemre. Lehet, hogy most szívtelennek tűnök, s kicsit pszcihopatának, netán érzéketlennek? Talán egy kicsit az is vagyok, de ki az az ember, akinek nincs valamilyen problémája?

A lényeg azonban az, hogy az eset után a karomra került a Sötét Jegy, s azóta én is Voldemort emberei közé tartozom.

Mostanában elég nagy a feszültség a Halálfalók között, hisz egy nagy lépésre készülünk, én azonban higgadt vagyok. Továbbra is a minisztériumban dolgozom, szabadidőmben a felsős diáklányokat őrjítem meg, vagy olvasgatok. Mikor mihez van kedvem.



          jellem

Ryan Scott egy határozott, érzéketlen fickó, aki inkább az eszét használja, mint az öklét. Voldemort hű szolgája, ettől senki sem tudná őt eltéríteni. Nem hisz a szerelemben, nem ismeri az érzést. A szeretet is csak egy fogalom a számára, inkább a kötődés az, amit jobban megért. Szüleit elviseli, de nem rajong értük. Öccsét nem bírja, mert jellemtelennek tartja, aki nem áll ki a saját eszméje mellett. Hidegvérű, ha kell, akkor végez bármelyik társával. Otthon színlel, hogy mindig ő kerüljön ki jól minden szituációból, ezzel gyakran öccse bosszúságát vívja ki, talán direkt. Céljait könnyedén valósítja meg, alattomos és furfangos, aki bármilyen helyzetre talál valamilyen megoldást. Ha kell, akkor hazudik, s képes bárkivel elhitetni azt, hogy ő teljesen az ellentéte az itt leírt jellemnek. Mondhatni hiú, kicsit talán sznob, s élvezi, ha kitűnhet mások közül. Szereti, ha megalázhat másokat, szavakkal, tettekkel.


          apróságok

mindig ||
-   Voldemort
-   Sötét varázslatok
-   Szenvedély
-   Külső
-   Gazdagság
soha ||
-   Romantika
-   Sárvérűek
-   Talpnyalók
-   Hanyagság
-   Kosz
dementorok || Legrosszabb emléke az, amikor kiskorában belezuhant egy mély gödörbe, ami tele volt csótányokkal. Azóta retteg az ilyen bogaraktól.

mumus || Szintén a csótány.
titkok ||
-   Te kis piszok, nem látod, hogy titok?
-   Kíváncsiságát fűti, hogy vajon milyen lehet a szerelem, bár ezt soha nem hangoztatná.
-   Nagyon jó a szaglása, ez egy vele született érzék, de erről sem tud senki.

rossz szokás ||
-   dohányzás
-   ital
-   tördeli a kezeit


          a család

apa || Kevin Reynolds,45, aranyvérű
anya || Helena Tends, 42, aranyvérű
testvérek ||  Josh Reynolds ,17, aranyvérű
családi állapot || -
állatok || Két Rottveiler, Cain és Brutus


          külsőségek

magasság || 180 cm
tömeg || 75 kg
rassz || európai
szemszín || kék
hajszín || sötétbarna
különleges ismertetőjel || -
kinézet || Magas, férfias kiállás. Erős karok, de nem sorolható a teljesen sportos kategóriába, ugyanis nem rendelkezik kockás hassal vagy eget rengető izmokkal. Van egy kis pocakja, de nem kövér, inkább vékonyabb testalkatú, s nehezen hízik. Mosolya, vonásai sármossá teszik. Haja barna, szemei kékek. Mindig ápolt, ad a külsejére. Mindig kedve szerint öltözik. Minisztériumban öltöny-zakó, otthon lazább viselet, buliban sportos elegancia, kocsmában póló, farmer, bőrdzseki.
egészségi állapot || Egészséges.


          a tudás

varázslói ismeretek || Hét év Roxfortos tananyag, sötét varázslatok gyakorlója, mai napig bővíti ezen tudását.
szakértelmek || Lovaglás, etikett, tánc, zongora, alap műveltség – mindez gyermekkori neveltetéséből adódik.
pálca típusa || 14,5 hüvelyk, kőrisfából, sárkányszívizomhúr maggal.


          karrier

végzettség|| Roxfortot járta ki, a RAVASZ-t sikeresen teljesítette, kitűnően végzett

 foglalkozás|| Minisztériumi alkalmazott
státusz || Csak a családja tudja, mások előtt csak egy egyszerű dolgozó ember.
mióta szolgálja a Sötét Nagyurat? Nagyjából egy éve, azóta csak pár kisebb feladattal bízták meg.

Hogyan lenne a karaktered a Nagyúr hasznára? || Minisztériumi alkalmazottként könnyen jut olyan információkhoz, melyek a Nagyúr hasznára lehetnek. Ezen kívül érzéketlen, s így hidegvérrel elvégzi a rá bízott feladatokat.

          szerepjáték-példa



Sötét éjszaka van, te gyanútlanul sétálgatsz a kihalt utcán, mire egyszer csak az egyik mellékutcából felbukkan egy auror, aki a nyakadnak szegezi a pálcáját.



Milyen unalmas volt ez a családi program, megünnepelni a születésnapomat valami középkategóriás étteremben. Vajon apám vagy anyám fejéből pattant ki ez az ostoba ötlet? Ehh…mindegy, legalább már túl vagyok rajta, a ma esti jó pofizás is megvolt, s legalább élvezhettem Josh bosszús pillantásait. Mostanában nincs túl jó formában,  ennyire kikészítette az a csaj? Hihetetlen, de talán fejlődik a srác. Mostanában eléggé megváltozott, mintha hajtana a családon belüli pozíciómra. Nem mintha zavarna, akkor végre megszabadulhatnék a szülői szeretet alól, amivel szinte megfojtanak, rémes…

Miközben ezen gondolkodom, komótosan, zsebre csúsztatott kezekkel lépkedek az esőtől áztatott utcán. Szövetkabátom súrolja a cipőm sarkát, de még nem érinti a talajt. Pálcám biztosan ott lapul a bal csuklómra erősítve, hisz sosem tudhatom, mikor lesz rá szükség. Sétámat egy kellemetlen, fokhagymás bűz rondítja el. Mivel elég jó szaglással rendelkezem, feltűnik ez az illat, amely nem éppen egy kihalt utcára jellemző. Én nem ettem foghagymát, tudtommal itt étterem sincs. Amint ezeken gondolkodom, érzem, ahogy egy pálca szegeződik a nyakamhoz. Jól tudom, hogy ez nem lehet más, hisz párszor már volt részem ilyen élményben. Csak semmi hirtelen mozdulat, fő a nyugalom, s a higgadtság. Óvatosan emelem a levegőbe a karjaimat, ezzel jelezve, hogy megadom magam. Ha az illető nem átkozza le a fejemet, abban az esetben óvatosan felé fordulok.
- Maga mit akar? –Teszem fel értetlenül a kérdést, színlelve, hogy azt sem tudom, kivel van dolgom. Pedig a jelekből ítélve ez egy nyomoronc auror, akinek a túlvilágon lenne a helye. Vajon tudja rólam, hogy a Nagyúr szolgálója vagyok? Honnan tudná? Persze, elképzelhető, de akkor gyorsan kellene cselekednem. Egyelőre azonban várok, hátha elmondja, hogy mit akar. Ha nem, akkor talán lőttek a ma estémnek…

   egyéb
    
     Emily Deannek.