Hallgatom a többieket, s közben figyelem a reakciókat. Amy az, aki meghökkent egy kicsit és nem is leplezem a meglepődöttségem. Közben figyelek és hallgatok, az idegen nem tűnik olyannak, mint amilyennek leírtam, ezt tudtam már jó előre, de kénytelen voltam egy sztereotípiát ráhúzni a srácra, hogy aztán a válaszaiból és közben a mimikájából minél többet olvassak ki.
Aztán hirtelen már ismét őt hallgathatjuk, ekkor van alkalmam a mozzanatokat megfigyelni, amiket már a beszélgetés eleje óta lestem. Nem tűnik egy tipikus halálfaló típusnak, de jobb vigyázni, azonban a véleményem az, hogy nem kell tőle félni, látszik, hogy nem tiszta, de a mai világban senki sem az.
Ekkor hirtelen Wade jön ismét, heves és haragos, ha leplezné, akkor is látszik valahogy hajlamos nagyon felhúzni magát, nem szabad, szerintem a srác erre utazott.

- Egy pillanatra Wade. – szól a griffendéles beszédpartneréhez, majd Sean felé fordul. – Nagy dicsőség kivívni úgy a tiszteletet, hogy előtte megsérteni próbáltál, de fátylat rá, nem vagyok egy múltjában élő srác. Én nem foglak a házad alapján megítélni, nem szokásom, persze ehhez megint csak az tartozik hozzá, hogy az emberekben ezek a sztereotip képek azért vannak meg, mert sok mardekáros ilyen lenyomatot hagy maga után, ettől függetlenül én elvonatkoztatok. Én csak azt látom, hogy egyedül vagy mi hárman, nem biztos, hogy jó ötlet a piszkálódás, sőt abban is biztos vagyok, hogy te ezt tudod, sőt tudtad mikor megszólítottál minket. Nem barátkozni jöttél ez kétségtelen. S bár ennyi mindenre rájöttem, azt mégsem tudom, hogy csupán tényleg csak azért lettünk megszólítva mert zavartak a dolgok vagy esetleg valami más célod van. Még nem tudom…még nem… -

Fejezem be végül így, s maradtak bennem bőven kérdések, amelyek akár egy rossz álom utáni reggel az a szorító érzés a gyomorban, megragadnak.

~ Nem értem. Nem értem miért. Remélem, hogy válaszokat kapok ezekre, remélem ezzel nem lepleztem le a kis nyomozásomat, hiszen akkor elveszítené a varázsát számomra ez a beszélgetés. Igen. Arra is gondoltam, hogy talán ez lehet a célja. ~

Ekkor, egy pillanatra felnyúlok és megdörzsölöm szememet elterelve az esetleges figyelmet, mintha csak nem figyelnék semmire, had higgyék, hogy bambulok, nem kell tudni mindenkinek, hogy több is van ide bent, mint egy egyszerű sportoló, addig jó, amíg ezzel nem foglalkoznak.

Hallgatom Wadet és eközben szinte már várom, hogy Amy, milyen csattanós választ ad majd nekünk. Amolyan kis szeleburdi lánynak néz ki, természetesen a szó pozitív értelmében. A mosoly az arcomról, csupán a meglepődés idejére tűnik el, amikor Sean oda lép hozzánk. Hallgatom őt is, s amikor kiosztja Amyt kicsit elkomorodik az arcom, mikor leosztja Wadet már nem vagyok olyan őszintén vidám mi annak előtte, de van egy kezelési módszerem a mardekárosokhoz, s ezt talán most is alkalmazhatom.
Ahogy azonban szóra nyitnám a számat Wade kezd bele rövid kis mondókájába. Őt hallgatva, már tudom is mire készül, s tudom azt is, hogy a kígyócímeres erre várt, ezt akarta kiprovokálni. Mikor úgy érzem, hogy griffendéles barátom már befejezte egy gúnyos mosoly jelenik meg először arcomon, majd nevetésben török ki, s hamarosan tapsolni is kezdek. Majd ekképp folytatom.

- Szép belépő volt! Komolyan. Nekem igazán tetszett, nagyon stílusos. Az egészből csupán egyetlen ember maradt ki. Remélem nem zavar, ha róla én formálnék véleményt. – kicsit megköszörülöm a torkom, s aztán kezdek csak ismét bele. – S te barátom. – ekkor Seanra nézek. – Neked sem nagyon kéne ugrálnod. Cafkának nevezel egy lányt akit nem ismersz. Talán nem jutott neked nő, talán nem olyan, aki neked megfelel, végül is mindegy a lényege ugyan az. Szerinted a srácnak az egoja túl nagy, szerintem viszont a te arcod nem férne be a főkapun, csak azt nem értem, mi a bajod azzal, ha auror akar lenni? Ja, hogy te a másik oldalra vágysz, C'est la vie, nem mondta senki, hogy nem lesznek akadályaid. S, hogy nekem ilyen problémám van, nos, lehet, hogy tényleg nem kéne ezen siránkoznom, lehet, de ettől még mindig azt az érzést hagyod bennem, hogy csupán csak a szőlő savanyú. Akkor had összegezzem, egy csajoknál nem túl népszerű, halálfalónak készülő, megsavanyodott srác vagy. Persze a tévedés jogát fenntartom, hiszen nem ismerlek, de egyebet eddig nem mutattál magadból, így úgy ítéllek meg, ahogy te tetted ezt eddig velünk. -

 Lassan leviszem a hangsúlyt, s közben a gúnyos tekintet csak nem tűnik el az arcomról. Egy pillanatra fordulok el csupán, amikor Amyre nézek és, hogy a hatást fokozzam, még egy kacsintást is dobok a lány felé.

- A pálcára nem lesz szükség, hiszen a helyzet nem igényel ilyesmit, a becsületet nem csupán harccal lehet megvédeni, persze a legvégső esetben igen, de egy szó gyakran többet érhet ezer tettnél. -

Szúrom végül oda, s aztán visszafordulok a mardekáros beszédpartnerünkhöz, beszédpartner, hiszen időközben azért csak-csak belépett a beszélgetésbe.

Épp válaszolni készülnék Wadenek, amikor megjelenik az udvaron a Griffendéles vidám jelenség. Egy darabig figyelem, majd amikor a fenekére huppan, egy kicsit megmosolygom. Emlékszek rá, hiszen találkoztunk már, az egyik meccsen, csak lehetséges, hogy nem emlékszik rám. Nem is kell sokat várni és elindul felénk. Mielőtt folytatnám a mondandómat, úgy döntök, megvárom, hogy mit szeretne a lány, bár sejtésem már van, de ki tudja.
Mikor végül odaér hozzánk, egy pillanatra meglepődök, hiszen nem tudtam, hogy ismerik egymást Waddel, bár számíthattam volna erre, hiszen azért mégis csak háztársak. Meghallgatom rövid kis mondandóját, majd szinte rögtön nyújtom is a kezem, meg sem várva, hogy Wade mit reagál, hiszen mégis csak engem fényeztek, ezt pedig nem hagyhatom szó nélkül.

- Heló Amy! Az én nevem Brian, Brian Wells. Örülök, hogy vannak, még akik észreveszik a kitűnő adottságaimat. – kicsit megmosolygom ezt a kijelentésemet, hogy ők is értsék, hogy vicceltem. – Bár lehet, hogy te nem emlékszel rá, de mi találkoztunk már, méghozzá szerintem valamikor a pályán. Azonban lehet, hogy én emlékszek rosszul, akkor javíts ki kérlek. –

Ezzel le is zárom a gondolatsort, s ezzel Wadehez passzolom a válaszolás jogát. Végtére is ők ismerik egymást. Még jó, hogy alig tűnök ki a tömegből, egy hugrabugos a tipikusan griffis helyen. Sebaj, végül is, nincs ezzel semmi baj. Építem a házak közötti barátságot.
Közben azért fejben tartom, hogy mit szándékoztam Wadenek mondani az aurorosdival kapcsolatban, így ha meg volt a kis csevegés visszatérhetünk az eredeti témához.

Hallgatom Wade kis monológját és közben kezdem úgy érezni, hogy igaza van. Hiszen sem a családomat nem akarom elveszíteni, sem egy sivár életet nem akarok. Talán valóban nem ezt a létet szánta nekem a teremtő. Így viszont akkora dicsőséget szerezhetek magamnak amekkorára mindig is álmodtam és még jobban megjegyzik majd a nevemet a Roxfortban. Lehet, hogy igaza van, sőt mi több, biztos. Azt hiszem ezt már én is tudtam, csak nem mertem egyedül kimondani. Most viszont…

- Igen, igazad lehet. Sosem szeretnék fájdalmat okozni a családomnak. Az pedig, hogy ekkora lehetőséget kaptam 17 évesen, az majdhogynem isteni csoda. Szóval úgy gondolom, hogy ha konzultáltam egy tanárral valószínűleg el is fogom fogadni valamelyik ajánlatot.
Ismerem én is a statisztikákat, de gondolj csak bele, sosem lehet tudni, hol kapnék több játék lehetőséget. Nem szeretnék örökké tartalék maradni, bár egyenlőre konkrétumokat még nem tudok, de könnyen lehet, hogy a Bats lesz a választottam, az ő ajánlatuk engem is jobban vonz.
Visszatérve. Te úgy beszélsz erről az aurorosdiról, mintha magad is az szeretnél lenni. Azért, ha belegondolsz… Megér neked ez ennyit? Ha rosszul látom, akkor nyugodtan korholj le, de nekem ez jött le. –

Közben még mindig azon gondolkozom, hogy hosszú ideje töröm a fejem ezen a dolgon és most sikerült egy kissé elmozdulnom a holtpontról, ami nagyban elősegítheti a döntésemet. Ne feledjük azonban, hogy még beszélni akarok egy tanárral is, aki talán még több segítséggel tud nekem szolgálni. Most viszont a gondterheltség enyhülni látszik arcomon.

Wade kérdése nem lepett meg, sejtettem, hogy fel fogja tenni ezt a kérdést. Most azt kell eldöntenem, hogy tud e érdemben segíteni nekem, s elmondom e neki, hogy mi is az ami az én problémámat jelenti. Úgy gondolom, hogy mivel ő is játékos, így talán tud nekem segíteni a döntésben. Nagyon remélem, hogy olyat tud nekem mondani, ami előrébb viheti a sorsomat.

- Az a helyzet, hogy az én szüleim aurorok voltak. Úgy gondoltam, hogy valami hasonló pályát választok magamnak. Kicsit talán egy úgymond hagyomány miatt, hasonló pályát kéne választanom magamnak.
Ehhez képest pár héttel ezelőtt kaptam két ajánlatot is. Egyet a Falmouth Falcons csapatától és egyet a Ballycastle Batstől. Régebben úgy gondoltam, hogy a kemény edzés és a sok munka talán elvezet majd valamilyen magasabb szintre. Azonban amikor kész tények elé állítottak, egy kissé meglepődtem. Azt mondták, hogy amikor végzek, a sulival, náluk kaphatok lehetőséget a játékra. Én úgy gondoltam, hogy a szüleim vonalát viszem tovább, most pedig nem tudom, hogy döntsek. Én szeretnék igent mondani bármelyik csapatnak, de úgy érzem, hogy kicsit mintha ezzel csalódást okoznék a szüleimnek. Még senki sem tud ezekről az ajánlatokról. Mostanában akartam beszélni valamelyik tanárral, hogy mit tehetnék most. Szerinted mit tehetnék? –

Egy pillanatra most ismét gondterhesség ül ki az arcomra, látszik rajtam, hogy nehéz a döntés. Reménykedve nézek Wade felé. Remélem, hogy olyan tanácsot tud adni, amivel talán hozzájárul a döntésem meghozatalához.
Én szeretek kviddicsezni és ezekkel az ajánlatokkal, egy álom vált valóra, ám örömöm mégsem lehet felhőtlen és ez az amitől olyan rossz érzésem van.

Miközben Wadet hallgatom, rájövök, hogy mintha csak egy rugóra járna az agyunk. Hiszen én is a jövőn gondolkoztam el s azon, hogy mit is kéne most tennem, pont jó is, hogy találkoztunk, hiszen így van végre kivel megosztanom a nem rég kapott hírt. Nem rég, nos, ez megint csak relatív, hiszen már jó pár hete megkaptam a felkéréseket. Csakhogy lassan választ is kéne adnom nekik. Ekkor eszmélek fel arra, hogy Wade a válaszomat várja, s gondolataimat gyorsan összerántva szinte pillanatok alatt kész válaszokkal tudok neki szolgálni.

- Valahogy ráérzel a dolgokra. Említettem, hogy el voltam gondolkozva. – itt hagyok egy kis szünetet, - Nos, a jövőről gondolkoztam, s arról, hogy hamarosan el kell döntenünk, hogy mit is akarunk kezdeni magunkkal, hiszen jövőre végzünk. Éppen emiatt vagyok komoly dilemmában, hiszen nem igazán tudom, mit kezdjek az előállt helyzettel. – itt ismét elhallgatok, s várok, hiszen teljesen más témában is érkeztek felém kérdések és úgy illik, hogy azokat is megválaszoljam. -
Felőlem kimehetünk játszani egyet, jó lenne egy kis kikapcsolódás. Ám mostanában a kviddicshez köthetően vannak problémáim, de a játék az más. Teljesen más… -

Amit legutoljára, mondok, az szinte nem is Wadenek sokkal inkább magamnak szól. Mintha kissé győzködni akarnám magamat. A szívem menni akar és játszani ameddig lehet, az agyam is támogatná őt, mivel mindig is ez volt minden vágyam, s most megadatott a lehetőség ami nagyon keveseknek van csak meg. Én pedig itt hezitálok csupán azért mert nem tudom más is úgy gondolná e ezt mint én. Nehéz helyzet…

Lazán már nem talárba öltözve sétálgatok a suliban. Sokszor teszem ezt, hiszen sosem tudhatom, hogy mikor fedezek fel egy új helyiséget vagy rejtett kis zugot.
Ez már a hatodik évem és jövőre döntenem kell arról mit is kezdek az életemmel, persze a lehetőségek adottak, csak az a baj, hogy hirtelen érkezett, s ennek tetejében ráadásul két helyről is. Nem is tudom igazán eldönteni, hogy mi legyen. Amikor az államokból ide jöttem, még szinte senki voltam az iskolában egy kívülálló, most pedig egy társaság része vagyok, ahol elfogadnak, és ahol kiteljesíthetem önmagam. Egy év múlva már nem lesz minden ilyen egyszerű. Akkor döntenem kell, hogy merre is akarom irányítani az életemet. Pedig mindez sokak számára az én helyzetemben nem is lenne nagy kérdés, s szinte azonnal rávágná bárki, hogy igen ezt akarom csinálni. Az én helyzetemben azonban ez korántsem ilyen egyszerű, a szüleim aurorok voltak, a nagyszüleim is magasan képzett varázslók, én pedig legyek kviddicsjátékos? Ha jól sejtem nem okoznék vele csalódást nekik, mégis úgy érzem, mintha ezzel valamiféle családi hagyományt törnék meg, ami nem jó nagyon nem.
Gondolataimba temetkezve észre sem veszem, hogy egy tipikusan Griffendéles helyre tévedtem, bár ha észre vettem volna sem hiszem, hogy zavarna. Ekkor hirtelen az egyik évfolyamtársam lép oda hozzám, Wade. Jól ismerem a srácot, bár már rég dumáltunk, így talán nem is baj, hogy most összefutottunk.

- Á! Cső Wade! Mi a pálya haver? Huh, hallod hiszed vagy sem észre se vettem, hogy ide tévedtem, úgy el voltam gondolkozva. Mostanában vannak dolgok amik foglalkoztatnak és azokon járt az agyam. Tehát csak a puszta véletlennek köszönhetem csak, hogy erre vetett engem. – egy kissé zavart nevetés majd folytatom. – És te? Látom bájitaltant tanulsz… Kemény téma, engem még nem vitt rá a lélek, hogy neki álljak. -

Zárom le végül ekképp a mondandómat, s aztán várom, hogy Wade mit is reagál az elhangzottakra.
Kicsit tényleg nem vagyok most képben, nem is értem miért nem vettem észre, hogy erre jöttem, de ha már itt vagyok… Úgyis kéne valami bulit szervezni, hiszen a csajok azért jók itt a suliban s az évfolyamon is van egy két számomra is figyelemre méltó hölgyemény. Wade talán tud valami partyt is a közeljövőben, így azért már járnak a következő kérdések a fejemben amit alkalom adtán fel is fogok tenni.

          alapok

jelszó || "Napfény, pitypang, kenderspárga, legyen ez a patkány sárga!"
teljes név || Brian Charles Wells
becenév || Brian,Smash
nem || férfi
születési hely, idő || 1980. 04.11
kor || 17
faj || ember
vér || félvér
évfolyam || 6


          a múlt

Feszült csend honol a west virginiai Huntington városának egyik utcájában, csak az elszórtan hulló esőcseppek tompa koppanás töri meg olykor-olykor ezt az idilli hangulatot. Az egyik házban még ég a villany, s odabent nagy a sürgésforgás. Egyszer csak vágódik az ajtó s az egyik szobából a másikba egy kisebb csapat rohan át, majd ismételten egy csattanás jelzi, hogy az ajtó bezárult. Pár óra múlva nyílik a szoba ajtaja, s egy aranyos fekete kissráccal a karján jelenik meg a nővér, majd átnyújtja őt az pának, aki büszkén figyeli őt.
Furának tűnhet, de fekete létemre varázslónak születtem. Persze ennek csak számomra van némi furcsasága, hiszen bennem az a tévhit élt, hogy a varázslók fehérek és a mieink nem igen találhatóak meg köztük. A szüleim Cardiffból költöztek át nem sokkal születésem előtt ide Huntingtonba, mivel szerettek volna pihenni egy kicsit. Mind a ketten Aurorok voltak, de elegük lett, nem akartak többé azzal foglalkozni, hogy melyik sarkon kell ismét egy halálfalóval szembenézniük vagy éppen attól félniük, hogy a születendő gyermekeiket támadják meg. A gyermekkorom gondtalan volt, amire szükségem volt azt megkaptam, hiszen jól éltünk köszönhetően annak, hogy a varázslóvilágban már jó régen megalapozták ezt a szüleim. Az államokban egy fekete srác hamar megismerkedik a fekete kultúrával, ami nem feltétlenül a bandázásból áll. A ritmus volt az ami magával ragadott engem is és a sport, a sport az mindennél többet jelentett nekem futni, ugrani. Ó igen, ez maga az élet. Egyszer azonban amikor idősebbekkel lógtam tapasztalhattam, hogy feketének lenni nem mindig a legjobb dolog. Valami begyöppösödött vén fószer a fejébe vette, hogy mi lopni akarjuk a terményét, s utánuk eredt puskával, amikor utolért minket le akart lőni engem, azt mondta, hogy „ez kell nektek fekete söpredék”. Ekkor mutatkozott meg először az erőm,  puskát elgörbítettem, s ettől ő úgy megijedt, hogy elfutott, s soha többet nem mert a közelembe jönni.
Aztán szüleim segítségével megismerkedtem a repüléssel. Nos, nem is kell mondanom, hogy ahhoz is nagy tehetségem volt, s amikor csak tehettem azzal foglalkoztam. A mugli barátaim szülei mindig azt mondták, hogy egy fekete srácnak csak a sport ad esélyt a felemelkedésre. A barátaim többsége elég szegény sorból származott, s így ez érthető kijelentés volt. Viszont rám is átragadt és ezért dolgoztam én is iszonyatosan keményen.
A sors furcsa fintora, hogy, bár a szüleim el akartak távolodni a királyságból, engem aztán mégis a Roxfortba vettek fel és itt is kezdtem meg a tanulmányaimat. Ezt persze a nagyszüleimnek köszönhetem, akik mindenképpen azt akarták, hogy ide kerüljek. Itt bár nem vagyok mindenből jó tanuló, de a legendás lények gondozása, a sötét varázslatok kivédése és a mugli ismeret elég jól megy, bár a varázstalanokat leginkább azért ismerem ilyen jól, mert elég sokáig köztük éltem és megtanultam egy s mást. A repülés itt már nem is okozott gondot, s ami a legnagyobb örömet okozott, az hogy a varázslóknak is van egy sportja, amiben kiemelkedhetek és kemény edzésekkel azon is voltam, hogy kiemelkedjek. Mígnem egy nap beválasztottak a csapatba, s innentől kezdve nem volt megállás. A legkeményebb terelő lettem, akitől azért félnek is, mint a tűztől, edzettem és edzek minden egyes nap. Erős és kemény akarok lenni. Aztán egy nap kaptam egy ajánlatot a Falcons csapatától, miszerint ha végzek az iskolával szívesen látnának náluk engem, aztán érkezett még egy felkérésem, bár ez egy kevésbé heves vérmérsékletű csapattól, amely nem más mint a Bats. Erről igazából az otthoniak még nem tudnak és mielőtt döntenék ki fogom kérni a ház felelős tanár véleményét is, majd csak aztán kezdek bele a tárgyalásokba, s ezt persze már csak a szüleimmel.
Az iskolában amivel sokak idegeire megyek az a hip-hop, amit sok haverommal előszeretettel hallgatunk. Sok más zenét is szívesen hallgatok, de ez a zene ad egy kis pluszt sokszor. Sokat bulizok, s bár nem vagyok egy balhés gyerek, de ha valami gáz van, odaugrok ahova kell, s rendet teszek, főleg ha a háztársaimat piszkálják. Ezért aztán voltak gondjaim párszor, de senki sem korholt le annyira, mint aztán otthon a szüleim.



          jellem
Vidám természetű srác, fejlett igazságérzettel. Nem egy éltanuló, de amit szeret azt tiszteséggel becsülettel csinálja. Egy vérbeli társasági lény, aki szinte mindig kitalál valami elfoglaltságot, hogy senki se unatkozzon. KIáll társaiért és a sport mindene. Szereti a szüleit, s berág, ha valaki sértegeti őket. Néha szeret kicsit nagyzolni, fényezni magát.


          apróságok

mindig || Kviddics, sport, hip-hop, lányok, buli
soha || alattomosság, tespedtség, pedánsság, drogok, edzés nélküli nap
dementorok ||Amikor le akarták lőni.
mumus || A néma, jelentéktelen és élettelen önmaga.
titkok || Senki sem tudja, hogy profi csapatokhoz hívták.
Senki sem tudja, hogy kiskorában meg akarták ölni.
Volt egy mugli barátnője.
rossz szokás || Ha ideges tördeli az ujjait.


          a család

apa || Charles Wells, arany, 43 év, volt auror
anya || Whitney Wells, félvér, 40 éves, volt auror
testvérek ||  Sarah, 4 éves
családi állapot || egyedülló
állatok || Bearney az Uhu


          külsőségek

magasság || 190 cm
tömeg || 93 kg
rassz || afrikai
szemszín || Barna
hajszín || Barna
különleges ismertetőjel || Egy nyaklánc lóg a nyakában egy fehér nonfiguratív
medállal, ami állítólag szerencsét hoz neki
kinézet || Magas, sportosan izmos fekete srác. Divatosan öltözködik, ám nem mindenben követi a divatot, sok helyen meghagyja a fekete kultúrából eredő hagyományokat amiket az államokból hozott.
egészségi állapot || egészséges mint a makk


          a tudás

varázslói ismeretek || 6. éves a suliban. Kedvelt tárgyak az LLG és az SVK, de a mugli ismerettel is könnyen megbírkózik. Igazából nem igen vannak általa utált tantárgyak. SVK-ból megszerezte a ravaszhoz szükséges szintet.
Patrónus || Inkarnálódott -- alakja: Sas
mugli képzettségek || mugli sportok
pálca típusa || tizenöt hüvelyk, tölgyfa, főnixtoll maggal
különlegesség || nincs

          szerepjáték-példa

- Ha Smash! - Szól egy hang a háttérből s a magas fekete srác szinte azonnal abba az irányba fordul ahonnan a hangokat érkezni véli.
- Hé mizu George? - Szólal meg ő is, s közben széles mosoly ül ki arcára, majd ekképp folytatja.
- Láttam rendesen szenvedtél bájitaltanon, bár tudom, hogy az neked nem a legnagyobb kedvenced. -
- Ne is mond, már kezdtem azt hinni, hogy ezt bebukom, de azért csak átcsúsztam valahogy...- Feleli a megszólított szintén figyelemre méltó magassággal rendelkező fehér fiú. - És neked? Hogy ment? -
- Nekem egész jól, még jobbat is adott, mint amit szerintem érdemeltem volna. Szóval talán jó napja volt, vagy csak nekem nagy szerencsém. Ki tudja? - Itt felnevet a srác, s csak aztán folytatja. - A lényeg az, hogy nem buktam meg, tavaly ugyanis ebből rezgett a léc. Pedig még a Gyógynövénytanom is jó lett akkor... Micsoda pech. -
-Hé! Neked aztán nincs min sopánkodnod, akkor is jó eredményeid voltak és most is, de most még ezt is sikerült javítanod... Nekem viszont... - George egy kissé szomorkásan néz.
- No ne szomorkodj... Gyere menjünk ki a faluba és feledjük a bút... -
Ekkor mind a ketten nevetnek egy nagyot, s aztán elindulnak végig a folyosón. Még hallani ahogy erről vagy arról beszélgetnek, de aztán a következő sarkon befordulnak s eltűnnek.

          egyéb

Ha lesz írok