Ez roppant kellemetlen, az éjszakai séta Frics-el karöltve még egy Roxfortos diák szokásos esti programjának tűnhet, de hogy ez még kiegészül a prefekusi fürdőben lévő félmeztelen lánnyal, ez még számomra is igen különösnek mondható. Ki lehet ez az ostoba, azonban vakmerő csaj aki az éjszaka kellős közepén leszökik csak azért hogy megmártózzon a kellemes vízben, mellesleg a fürdőt csak prefektusok használhatják, más szóval ha őt itt elkapják nagyon kellemetlen büntetésben lesz része, de be merte vállalni és ez elismerésre méltó. De már kezd egyre jobban érdekelni, hogy ki is lehet ez a lány? Azonban erre a kérdésre nem tudom a választ, abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy nem szándékosan hagyta a folyosón a melltartóját, és ebből adódóan most eléggé meglepett lehet. Hát igen, ilyen a sors, kiszámíthatatlan és döbbenetes...
Habár most jut eszembe, hogy én nem hiszek sem a sorsban, sem pedig a végzetben, de kellemes eljátszadozni ezzel a szóval és gondolattal. Így az igazat megvallva én nem hiszek sem istenben sem pedig bármilyen vallásoz kötött dologban. Pedig a hit nagy ajándék, aminek a segítségével bátor lehetsz akár a halállal szemben is, vagy megnyugvást kapsz, ha hiszel, esetleg a hitben megtalálod a kérdéseidre a választ. Ha a hit nagy ajándék, akkor én nem érdemeltem még ki, de remélem, hogy egyszer meg tudom tapasztalni milyen is igazából hinni valamiben. De az is lehet, hogy soha sem adatik meg ez a lehetőség, és tudom, hogy ez rajtam múlik igazán. Hogy én hogy állok hozzá a dologhoz. Biztos, hogy a koncepciómmal van a gond, de ez most mellékes, hisz az a dolog sokkal fontosabb ennél a gondolatmenetnél, ami most rajtam átmegy, mint egy gőzmozdony. És most a lányra figyeltem. Szerencséjére megtaláltam neki a melltartóját, arra viszont nem mernék mérget venni, hogy örül is a társaságomnak, hisz elég kínos lehet számára, hogy félmeztelenül pihen a kádban és egy fiú betoppan a melltartójával. Igen, ez elég érdekes helyzet, és bevallva én is várom a fejleményeket, hisz engem is ledöbbentett ez a dolog.
Várom, hogy válaszomra megforduljon az ismeretlen hölgy, mert már a kíváncsiság eléggé bizsergetően hat rám, mert roppant mód érdekes az a dolog hogy épp egy lány iskolatársam szabálysértésen kapok, pont itt a fürdőben. Hátulról nem tudom megállapítani, hogy mégis kicsoda ez az idege, de amikor megfordul egy ismerős arc néz felém. Az eddigi bizsergető és izgató érzés megszűnt, helyette inkább én eléggé kínosan éreztem magam, hisz a fürdőző lány is Griffendéles, ráadásul ugyanazon évfolyamba és osztályba is jártunk, és ez a dolog nagyon is különös helyzetet állít fel, de ezt a fölöttébb furcsa szituációt ésszerűen kell kezelnem. A lány nevét is pontosan jól ismerem, Barbarának hívják. Eddig nem úgy ismertem meg mint ahogy itt látni. Soha sem gondoltam volna, hogy ennyire vagány csaj és az éjszaka közepén leszökik egy könnyed fürdőzés miatt. Sőt, nem is nagyon ismerem Barbarát, hisz eddig nem túl sokat beszélgettem vele, és különösebb vonzalmat sem éreztem iránta, bár be kell vallani, hogy igen csinos lány, főleg a jelenlegi megvilágításban nagyon szépnek mondható...
De most nincs időm ezen töprengeni, hisz láthatóan Barbara is elvörösödött, ebben a főként számára igen kínos helyzetben. Érezhetően összezavarodott mivel nem nagyon tudott a mondandója elején értelmes mondatot kinyögni, de érthető a helyzete, mert nem csak ő érzi magát kellemetlenül, hanem én is zavarban vagyok, bár nekem semmi okom sincs rá.
Kérdésemre még nem válaszolt, de bizonyosan ő a melltartó tulajdonosa, mert nem hiszem hogy Frics ilyen, elég csinos női fehérneműt hordana..., azonban hamarosan a kérdésem válaszra lelt és megkért a lány hogy jutassam el neki a melltartóját. Jogos a kérés, de egy pillanatig átfutott rajtam a jelenlegi helyzet kihasználásának a lehetősége.
Mi van ha nem adom vissza?
Nem, az nem az én műfajom. Én nem használom ki a helyzetemből járó előnyt, mert az igen gonosz dolog lenne. De mi van, ha nem én találom meg a folyosón a melltartót, és nem én menekülök be a fürdőbe, hanem egy igen sötét jellemű Mardekáros. Például, ha itt lenne Gary Fitzroy akkor bizonyosan ő nem adná vissza a fehérneműt a lánynak és roppant mód kihasználná az alkalmat egy kiadós szórakozásra, és ezzel is fájdalmat okozna ember társainak. Az ilyen emberektől szabályszerűen irtózom. Kötelességemnek tartom, hogy segítsek Barbarán, hisz lehet, hogy én is jól szórakoznék egy ilyen dolgon, azonban ez gonosz dolog lenne és engem arra neveltek, hogy segítsek másokon, bármibe is kerül, és én nem tagadom meg Barbara kérését.
-Természetesen -mondtam ezt kissé zavarodottan, majd pedig közelebb sétáltam hozzá, de gondosan csakis a padlóra néztem, hisz a habfüggöny, amibe beburkolózik igen hamar szerte tud foszlani és hamar átláthatóvá válik. Ezért is még a vádaskodás gyanúját is elkerülve úgy léptem közelebb hozzá hogy még rá sem pillantottam, de ekkorra már én is igen elvörösödtem, de rezzenéstelenül felé nyújtottam a fehérneműt és elfordultam legalább is addig amíg felveszi a melltartóját.
-Vedd fel nyugodtan, nem fordulok meg. -hangom határozott, mégis kedvesen lágy volt. Próbáltam bizalmat árasztani a lány felé, de úgy gondolom, hogy ezzel is bizonyítottam felé azt hogy igaz háztársa vagyok. Kicsit terelni akartam a szót erről az igen zavaró helyzetről valamint még mindig kíváncsi voltam, hogy mi vezérli ezt a lányt, hisz az érthető hogy fürdőzik, de miért pont tilosban?
-És hogy-hogy az éjszaka közepén fürdőzöl? -igaz, ez nem tartozik rám, én mégis reménykedtem a válaszon, mert ha azt vesszük, tartozik nekem, mivel én kedvesen vissza adtam, ami jogosan őt illeti, de ennyi erővel ő is kérdőre vonhat engem, hisz én is igen érdekes látványt kelthettem, mikor bejöttem a fürdőbe egy könyvel, egy pálcával és egy melltartóval a kezemben...

Már megint egy szokásos este néhány apró és kellemes elemmel feltöltve. Most olyan elemekre gondolok, mint a klubhelyiségben, a kandalló melletti fotelben, kényelmesen elhelyezkedve a "Kviddics évszázadai" című könyvtári könyvet olvasván való pihenés. De nem tudok a könyvre sem teljesen figyelni. Zavar valami, valami, ami számomra a néma klubhelységet is megtölti fusztráló levegővel, és jelen van, mindenhol ahol járok, ez zavar éjjel nappal. Emiatt a dolog miatt nem tudok most sem aludni, és olvasni próbálok, de egyszerűen nem köt le "Voronszkíj-műbukás"-ról szóló rész vagy "Transílvanian Tackle" nevű manőver. Bár a kviddics mindig is érdekelt, de most a gondolataim másfelé szállnak. Egy olyan dolog felé, amelyet szavakba nem igazán lehet önteni. De talán egy kérdéssel tudnám a legjobban megfogalmazni azt amit nem értek és ami kétségbe ejt.
"Ki vagyok én?"
Lehet, hogy furcsán hangzik, de ez a kérdés magában rejti mindazt amitől úgymond félek. Nem találom a helyem a világban. Mindenkinek megvannak a céljai, mindenki tudja hogy mit kezd majd magával, mindenki tudja hogy mit miért tesz. És szinte mindenki fél Voldemorttól és csatlós bagázsától, és ez a normális.
Én nem, és nem tudom hogy hová tartok. Ez már szinte az őrület határát súrolja de én a mának élek.
Igen.
És nem találom a helyem a világban. Olyan fájó számomra látni a boldog családokat és a sikeres karriereket. Tudom hogy az élet nem igazságos, de azért lehetne egy kicsit megértő. Remélem, hogy egyszer én is megtalálom a helyem és tudom azt hogy ki vagyok. De ez a pillanat még nem jött el.
Addig is folytatom megszokott életem, melyet próbálok mindenféle érdekességgel feldobni.
De most nem köt már le ez a könyv, túl sokszor olvastam már el és szinte minden manővert, minden cselt és minden csapatot ismerek.
És most valami hirtelen dolog futott át az agyamon...
Ismerem a könyvtár bejáratának jelszavát. Visszaviszem ezt a könyvet és keresek valami érdekeset, valami, ami leköt addig, amíg nem sikerül elaludnom. És úgy érzem, hogy az még nagyon soká lesz. Azonban ha elkapnak késő éjszaka a folyosón, akkor aztán lesz, ne mulass. Már kapott el az én kedves Friccs barátom és nem egy éjszakát voltam már büntetőmunkán. De még az a jobbik eset, ha Friccs kap el, mint az-az átkozott Mardekáros Halálfaló. Piton.
Ha ő elkap, akkor pontlevonás a házamtól és nagyon hosszú ideig való szenvedés.
Dumbledore hiába fogadta azt a kígyónyelvűt a bizalmába, aki egyszer halálfaló volt az az is marad. A vér nem válik vízzé.

De én ezzel nem törődve elhatároztam, hogy tilosban leszökök a könyvtárba. De mielőtt a elindulnék felmegyek a hálómba. Itt felveszem a pálcám, és felveszek egy köntöst, ezután elindulok a könyvtár felé. Először is kimegyek a folyosóra, amely síri csendes. Sehol egy árva lélek sem, és ez számomra jó dolog. Halkan elmormolok egy Lumos-t és gyenge fénynél, sétálok a folyosón, néha idegesen körbe nézve, hátha a közelben van Friccs, de szerencserémre ma éjszaka még nem találkoztam vele.
Azonban egyszer csak megpillantottam valamit a folyosó közepén. Kényszert érezve lehajoltam és felvettem a földről. Egy ruhadarab volt az. Egy melltartó. Mielőtt bármit is reagálhattam volna erre zajt hallottam. Nehéz, azonban gyors lépteket.
Ez biztos hogy Friccs.
A pálcám fényét egyből eloltottam, és átfutott rajtam egy gondolat. Vajon mit fog gondolni az öreg ha meglát a folyosó közepén egy női melltartóval a kezemben. A nagyon kínos lenne...
A falhoz simultam egy páncél mellé, remélve, hogy nem vesz észre, bár látni még nem láttam, de már egyre közelebb hallottam. Tudtam, hogy itt van, csupán csak méterekre, a lámpája már megvilágította a folyosót.
Cselekednem kell.
Muszáj valamit lépnem, mert ha itt maradok biztos, hogy elkap, de ha most megpróbálok elfutni, akkor lehet, hogy nem látja meg az arcom. Muszáj kockáztatnom.
A fejemre húztam a köntösöm kapucniját és kiléptem a páncél takarásából, háttal a gondnoknak, és elkezdtem futni, ahogy a lábam bírta.
Friccs figyelme egyből rám összpontosult, de szerencsére lépés előnyben voltam és nem ért utól. Hallottam a hangját hogy utánam, kiált, de nem foglalkoztam vele, csak futottam.
Valahová el kell rejtőznöm, amíg eltűnik innen a nem kívánt személy. Megpillantottam a prefektusi fürdő bejáratát. Ilyenkor már csak nincs ott egy prefektus sem. Habozás nélkül az ajtajához futottam, és oda súgtam a jelszót, és láss csodát az ajtó kinyílt. Ezzel tudtam, azt hogy Wade Vs Friccs 1-0, és az öregnek valószínűleg sejtése sincs hogy én voltam az akivel a folyosón találkozott.
Beléptem a prefektusi fürdő bejáratán, egyik kezemben egy könyvvel, a másik kezemben pedig egy pálcával és egy női melltartóval.
És amint betettem a lábam a fürdőbe nagyon érdekes látvány tárult elém. A kád tele van vízzel és a kád szélén egy törölköző, de ez egy elég csekély meglepetés ahhoz viszonyítva, hogy a kádban van egy lány.
Ki az az örült rajtam kívül, aki ilyenkor kóborol a kastélyban, pontosítva ilyenkor fürdik. Még nekem sem jutott eszembe a fürdőzés ilyenkor. De ez a lány láthatóan mestere a szabályok áthágásának, hiszem, itt van és nem kapta el Friccs.
A melltartó is bizonyára a lányé, akit nem ismerek fel egyelőre, hisz hozzám képest háttal fekszik a fürdőben. Néhány másodpercig némán álltam, de nem akartam szemérmetlenül pofátlan lenni és nem szerettem volna vissza élni a helyzettel ezért köhintettem egyet és finoman megszólaltam:
-Ez nem a tiéd?
Ekkor az egyik kezemmel felnyújtottam a melltartót, hogyha megfordul, akkor lássa hogy miről beszélek. Érdekes ez a helyzet és eléggé kíváncsi vagyok, arra hogy a lány mit fog reagálni.

Melore

Ismét egy átlagos nap, ugyanolyan mint a többi. Eléggé kezd egyhangú lenni, de legalább azzal nyugtathatom magam hogy amikor ennyire átlagosnak érzem ezeket a napokat mindig jön valami ami teljesen megkülönbözteti a hét többi napjától. De eddig semmi, csak egy érdekes nap. És még mindig tanulnom kellene, átnézni az Alkímia órára való anyagot, és a Bájitaltant sem ártana átolvasni. De egy nyugalmas helyet nem találok sehol. Mindig mindenhol van valaki. Néha olyan érzésem van mintha Kínában lennék a sok ember miatt. Annak idején amikor építették a Roxfortot az alapítók egy kicsit nagyobb telken helyezhették volna el a kastélyt, és kicsivel több helységet is építhettek volna ebben a monumentális épületebe, amit meg kell vallani most is gigantikus méretekben terül el. De nem találok egy szabad termet sem egy szabad zugot ahol valaki ne duruzsolna a fülembe vagy ne nyaggatna állandóan. És fontos számomra hogy olyan helyet válasszak ahol nincs Mardekáros diák, mert akkor kiver a víz és hamar összetűzésbe keveredek velük, aminek csak büntető munka lesz a vége mert szólnak Pitonnak, és a Mardekáros diáknak egyből lesz vagy 5 szemtanúja hogy én kezdtem a balhét és Piton levon némi pontot a Griffendéltől vagy pedig büntető munkára küld, ami viszont nem szerencsés, mert volt már részem ezalatt a hat év alatt kínosabbnál kínosabb munkákban. Piton ért ahoz hogy büntesse meg az embert. Meg nekem sem lenne kedvem az utolsó hetekben a házamtól is pontot elvenni egy kis félreértés miatt.
Így hát keresnem kell egy csendes és magányos helyet, A klubbhelységben sokan voltak, ezért kimentem a birtokra, de itt sincs nyugalom. Mindenhol vannak okoskodó, beszélgető diákok, akik ha m eglátnak odahívnak beszélgetni, és akkor vége a tanulásnak. Tovább tanulás szempontjából annyira nem fontos az alkímia, hisz én a Griffendél Godrik Aurorképző akadémiába akarok jelentkezni, ahol a Sötét Varázslatok Kivédése fontos leginkább, valamint a Bájitaltanra is szükség van némileg. De Most hiába, akkor is át kellene olvasnom az alkímiát is, az az elmebeteg Lupen professzor elég szivatós tud lenni, főleg ha valaki késik az órán, egyből jön az egyedi kínzásával. Csodálom hogy Dumbledore azt a pszichopatát még nem rúgta ki, de ami késik nem múlik. Habár nem is érekel, bejárok órára és kész, nem fogok különórát venni. Habár az alkímia nagyon érdekes, cska a tanárral vannak gondok, amik jövőre remélhetőleg megoldódnak, legalább is remélem hogy Dumbledore kirakja a szűrét Cedrahnak. De majd lesz valahogy, azonban ha nem olvasom át az anyagot kissé mérges lesz. Ilyen az én formám, de majd megoldom, csupán csak egy kis zug kell ahol csendesen tanulhatok. De ilyen zugot egy ilyen napon találni a Roxfortban? Szinte lehetetlen, de van egy ötletem, a planetárium. Oda soha senki sem jár szinte, és ott lehet nyugodtan tanulni. Nem érdekel, ha mardekáros is lesz ott, ha nem marad csöndbe kipaterolom onnan, lesz ami lesz. Ha büntető munka lesz a vége az sem érdekel, de most már tényleg tanulnom kellene, mert azon fogom eszmélni magam hogy egy szót nem olvastam és közben beesteledik.
Elindultam a Nyugati szárny felé és ott a csillagvizsgáló felé vettem az utam. Közben elővettem a tankönyvet és kinyitottam ahol szükséges, ezután belekezdtem az olvasásba. Így összességében szerettem az alkímiát, de a tanár miatt megszürkült számomra, az óra, a fentebb már ezt indokoltam és ez az szemlélet még mindig áll számomra.
Mélyen belemerültem az alkímia világába és azon találta magam hogy odaértem a planetárium elé. Már szinte nem maradt egy oldal sem hátra, és gondoltam minek menjek be a terembe, inkább visszasétálok a klubhelységbe, és közben befejezem a lecke végigolvasását. Vissza is fordultam, de valamit hallottam, valami hangos puffanást a teremből. Vajon mit csinálhatnak bent? De úgy döntöttem inkább továbbmegyek. El is indultam kifelé a csillagvizsgálóból, de pár lépés után megálltam. Mi van ha bent Mardekárosok bántanak másokat és azok próbálják védeni magukat. Vagy mi van ha párbajoznak bent? Nem hagyhatom hogy valakinek bántódása essen, és megint beleütöm az orrom más dolgába. Már megint fölöslegesen fogok valami balhéba keveredni, de azt kell tennem amit helyesnek érzek.
Odaálltam az ajtó elé, a pálcám nem húztam elő, de a kezemet rajta tartottam és benyitottam az ajtón. Csillagos égboltra volt állítva a mennyezet, ami elég szép, ám kísérteties megjelenést biztosított a teremnek, plána úgy hogy valami zajt hallottam, de nem láttam először senkit, aztán megpillantottam egy embert a földön. A pálcám nem gyújtottam meg, mert annyi fény azért volt hogy ne menjek neki semminek. Elindultam a földön fekvő ember felé, közben a kezemben lévő könyveket leraktam a hozzám legközelebb eső padhoz majd pedig a földön fekvő illető fölé álltam. Ekkor láttam hogy egy lány fekszik a földön, mellette pedig ott van a seprűje. Vajon mit csinál a földön ebben a teremben seprűvel a kezében? Minden bizonnyal repült ebben a sötétben és a földre zuhant. Kis haborzás után megszólaltam:
-Szia -mondtam, közben kis mosolyt engedtem az arcomra- Minden rendben van? -kérdeztem, közben pedig kinyújtottam a kezem ezzel jelezve hogy fel szeretném segíteni, mert látszólag nincs komoly baja. -Megkérdezhetem hogy mit csináltál itt a seprűvel? -habár világos hogy repült és karambolozott, azért jobb megtudni tőle hogy miben ügyködött, természetesen ha nem veszi zokon.

Várok, kivárom hogy mit akar Fitzroy, hisz jelenleg a kapkodásnak semmi értelme, mert valamiben sántikál, ami érzem fontosabb annál minthogy helyben ellássam a Mardekáros baját. Attól tartottam hogy csapda az amibe most épp besétálok, de hogyha tényleg csapda akkor belesétálok hogy megtudjam mit is akar ezzel bizonyítani. Lehet hogy arrogáns, nagyképű senkiházi undorító féreg ez a Fitzroy, de nem hülye. Ez a kincses dolog valami átverés, de minek találhatta ki? Hogy kicsaljon minket a Rengetegbe? De azzal mi a haszna, azonban abba kellene hagynom a találgatásokat hisz válaszra úgysem találok, csak akkor ha én is velük tartok, amiben elvileg bele is egyeztem, csupán csak magam számára kellene megtalálni a reális indokot, és rá kell döbbennem hogy Zoey-n kívül nem találok semmi mást. De benne vagyok a játékban és csak ez számít, abban a játékban ahol Gary szövögeti terveit. Bizonyára hogy ilyen könnyen belementem abba amibe akart dicsőséggel és örömmel töltheti el, szerintem azt gondolja rólam hogy egy észtelen Griffendéles vagyok aki más dolgába beleveri az orrát és elég lángoló természetű. Ezt azonban nem is cáfolom, az ilyen Fitzroy féle emberek számára nagyon könnyű kihozni a sodromból, hisz én nem tolerálom azt a viselkedést amiket az olyan félék produkálna. Most is Gary kissé feszültnek látszik hogy rá emelem a pálcámat, mégis ebből gúnyolódással és arroganciával mászik ki. Nem kellett volna a származásom emlegetnie, de vissza kell fognom, nem rendezhetek nyílt párviadalt itt Zoey előtt, az nem lenne szerencsés és csak engem tüntetne fel úgy mint hivatásos bajkeverőt, ami meg egyáltalán nem hiányzik. És most a bajkeverővel elbánok, ez a kötelességem, de nem Zoey előtt, csakis akkor nézek farkasszemet Fitzroy-al ha csak ketten leszünk. Minden bizonnyal ő is érzi hogy megtalálta élete legnagyobb ellenfelét. Nekem is van egy olyan érzésem hogy ő az akivel még össze fogok ütközni, de állok elébe. Nem futamodok meg, bármi történjen akkor sem. De ezt a gondolatmenetet Gary törte meg, még hogy kiszúrni a szemét, ezért szánalmas Fitroy, nevet a saját sorsán. Aztán pedig a kezemet kritizálja hogy remeg, őrült ez a Mardekáros. Kérdőn néztem Zoey-ra hogy miről beszél, hisz a pálcát egyenesen tartom, mi okom lenne remegésre? Én már azelőtt meg tudnám átkozni hogy a pálcája után tudna nyúlni. Vert helyzetben lenne most Gary. És ismét csak poénkodik, érdekes egy alak, de már megszokhattam volna. És elsétált mellettem, karon fogta Zoey-t és elindultunk a szellemszállás felé. Ezt az ötletet nem támogattam, de most elszánt bátorsággal néztem Zoey felé, hogy menjen. NEm lesz semmi baja, azt nem hagyom hogy Fitroy bántsa. De az mondjuk meg vagyok arról győződve hogy Gary sem tudja hogy mibe vágott most bele. A szellemszállás állítólag szellemekkel teli ház ahová minden éjjel eljárnak kísérteni. Nos ha ez igaz is akkor sem lehet életveszélyesen nagy gond, de kétségek fognak el ezzel az útal kapcsolatban. Hoyg vajon megéri-e ez az egész. Gary most biztosan menőzik hogy el-e merünk menni a szellemszállásra avagy sem, és láthatja hogy minket nem olyan fából faragtak. Legalább is Zoey-nak nem nagyon voltak választásai. Az igazat megvallva nem ebben egyeztünk ki, hanem a Rengetegen. Hogy melyik a jobb azon el lehetne vitatkozni, de ha Gary oda akar menni hát menjünk oda. Én nem fogok kitérni a megpróbáltatás elől. Habár a szőr is feláll a hátamon ettől az úttól és van bennem némi félelem nem a haláltól félek. Egyszer mindenkit utolér a halál, csak van aki elébe megy az olyanok mint én, hanem attól félek hogy kudarcot vallok és nem tudok akkor teljesíteni amikor majd eljön az időm a bizonyításra.
Gary és Zoey karon fogva előttem elindultak az ominózus helyszínre, én pedig követtem őket. Hosszú éjszakám lesz és abban is biztos vagyok hogy egy cseppet sem unalmas. Az úton volt időm gondolkozni, mert nem valami nagy beszélgetésben sétáltunk afelé a régi szellemekkel teli ház felé. Én még mindig azon tanakodok hogy vajon mi hajthatja Gary-t ennyire a szellemszállás felé. Valóban lehet hogy valami nagyon fontos dolog lehet a háttérben, de vajon micsoda lehet ott elrejtve? Mát tényleg kíváncsi vagyok a történet végére, de azonban annak a vége egy hosszú éjszaka után derül csak ki. Utunk során besötétedett, már csak ez hiányzott, már csak reggel mehetünk vissza a Roxfortba, mert ha valaki elkap itt most minket nem fogunk örülni az is szent.
Megérkezésünk után Gary vezetésével bementünk a kapun, majd pedig az ajtón is. Egy vén dohos ajtón, ami már jó néhány emberöltő óta itt állhat. Bementünk a házba és a többiek pálcát gyújtottak. Nekem kellett volna előre mennem Zoey miatt, de nem adtam meg azt a dicsőséget Fitzroynak hogy azon nevessen hogy lovagiasan próbálok viselkedni vagy bármi máson ami ennek nevezhető. De nem kellett volna pálcát gyújtaniuk, azzal csak minden pillanatban kiadják a helyzetünket, ha valami nem barátságos dolog is itt van a házban. A ház rendkívül poros volt, és sem szellem sem pedig bármi más nem volt itt. Akkor minek kellett idejönnünk? Ez a Gary egyre nagyobb lúzernek tűnik. Nem tetszik itt nekem valami, de ekkor hallottam valamit. Valamit ami kívülről jött. Mondani akartam hogy oltsák el a pálcákat, de késő, valaki benyitott az ajtón. Én a pálcám felé szegeztem, de láthatóan semmi ok az aggodalomra. Egy ismerős arcot pillantottam meg. Egy lány volt az aki háztársam és osztálytársam. De láthatóan elég tapasztalatlan, hisz egy ilyen helyen úgy vélem nem érdemes megvilágítani magunkat mert azzal csak a célkeresztet rajzoljuk a homlokunkra és ő ezt tette. Ha most én halálfaló lennék már a lány nem lenne közöttünk.
A pálcám leeresztettem és én is fényt gyújtottam, hisz már a vak is tudhatja hogy itt vagyunk. Kérdőre vont a lány hogy mit keresünk itt, de mi legalább hárman vagyunk, ő pedig egyedül. Én úgy gondolom neki nagyobb oka lehetne a válaszra és rá jobban illene a kérdés is. De ez érdekes hogy ilyenkor fut össze az ember másokkal.
-Ezt mi is kérdezhetnénk tőled hogy sötétedés után mit keresel itt? -ez már kezd egyre furcsább lenni, főleg akkor amikor egyre többen jelentek meg. Jött még két lány meg egy srác. Gary mindenkit idecsődített, mert azt nem hiszem hogy mindenkinek épp ma és épp ilyenkor jutott eszébe megnézni a szellemszállást. Ez már több mint furcsa. De az egyik lány elég humoros volt a szellemírtós poénjával. Valószínűleg Garyék nem tudják hogy miről beszél, de én igen, és kis mosolyt is csal az arcomra. De a fiú megérkezése után már egyre jobban kezd érdekelni hogy mi van most itt.
-Ne haragudjatok meg a kérdésért, de mindenki pont most sötétedés után akar csoport-terápiázni pont a szellemszálláson? -a "pont" nevű szót kiejtéskor megnyomtam és vártam a válaszokat. Gary most számomra kissé háttérbe szorult, jobban érdekeltek az új jövevények, de azért a Mardekárost sem hagytam magára. A szemem sarkából figyelmem rá irányult, és vártam hogy mi a folytatás.

Az történt amire nem lehetett felkészülni és amire senki sem vágyott, az érzéseink diktálták az eseményeket és ezt meg kellene akadályozni, de lehetetlen. Hiába áltatom magam, azzal csak fájdalmat okozok mindenkinek, mert tudom hogy nem szabad ennek megtörténnie.
Hiába fordulok el Barbitól, és mondom azt amit, az érzéseim még mindig vadul lángolnak iránta. De az lenne a legjobb ha elmegyek, de nem vagyok képes itt hagyni, főleg miután leült egy napágyra és a tenyerébe temetve a kezét, s úgy sírt. Egyszerűen az az érzés ami akkor magával ragadt nem kifejezhető szavakkal. A megbánás és a szeretet közötti út világosodott meg előttem, azonban még mindig tudtam hogy a kettőnk kapcsolata nem helyes és elfogadhatatlan. Aztán az amit mondott a halálfalókról nevetséges, és nem hagyhatom. Ő nem kockáztathatja az életét és a jövőjét, neki van lehetősége, hát ragadja meg, ne vágyjon olyan sorsra mint az enyém. Ha ő is ott lenne velem akkor nem tudnák még magamra sem koncentrálni mert őt félteném, és ha esne valami baja...
Nem, az nem történhet meg.
Megfordultam és ránéztem, aztán odasétáltam hozzá és szemben vele leereszkedtem féltérdre, pontosan úgy hogy a kezét megfogtam és elvettem a szeme elől.
-Meg kell ígérned Barbi hogy visszamész Roxfortba. Ígérd meg! Nem tudnám elviselni ha valami bajod esne... -nagyon szeretem Barbit, épp ezért az érdekében kell elmennem, hisz áldozat nélkül nincs győzelem. Nagyon-nagyon reméltem hogy ígéretet tesz... -Nekünk más sors jutott, más a végzetünk, de talán majd egyszer újra átérezhetjük közösen ezt a pillanatot, egyszer ha az egésznek vége, de most el kell engedned. Áldozatokat kell hoznunk az életben... -szavaim közben könnycseppek hullottak az arcomról, de elszántan és szeretettel teli tekintettel fürkésztem Barbara szemeit. Tudtam hogy nem akarta hogy befejezzük mielőtt elkezdtük, de így döntöttünk helyesen.
Nem is folytattam tovább, hisz bizonyára megértette azt amit mondani akartam, ha elég érdekesen fejeztem is ki magam. Még egy pillanatig a szemébe néztem, aztán átöleltem és szorosan magamhoz szorítottam. Nem akartam itt hagyni, vele szerettem volna lenni a nap minden percében, ám nem lehet. Jó hosszú pillanatig öleltem át, majd pedig lassan közeledve ajkai felé megcsókoltam, ez nem egy olyan fellángolt csók volt mint az előbb hanem egy még mindig szenvedélyes szerelmes csók. Kiélveztem az utolsó pillanatot,  majd pedig hátráltam és végül a kezét elengedve bementem a konyhába. Tudtam hogy valószínűleg soha sem fogom látni őt, de most helyesen cselekedtem, és bíztam hogy megígéri azt hogy a Roxfortban marad. A sötét Nagyúr uralma nem fog örökké tartani, egyszer úgyis megdöntik és akkor együtt lehetünk, de neki most az iskolában kell lennie és folytatni a tanulmányait, valamint az a hely a legbiztonságosabb egész Britanniában.
Nem néztem hátra, nem volt erőm visszanézni, úgy mentem be a házba hogy átöltözzek és végleg eltűnjek Barbara L. Kenneth életéből.

//Köszönöm a játékot, jó volt veled játszani //

Mit csinálok? A józan ész és az ítélőképesség ennyire elhagyott. És vadul csókolózok az egyik legkedvesebb barátommal és nem tudok leállni, nem gondolkozok máson, és csakis a pillanatnak élek, de nem szabad ezt folytatnunk. Annyira elragadott a hév hogy közben elfelejtettem hogy hol vagyok és hogy mit is csinálok pontosan. Ha meglátna Barbi apja, elkapná a szívinfarktus hogy a medencénél egy félmeztelen férfi szenvedélyesen csókolózik a szintén enyhe ruházattal rendelkező lányával. Hát ez egy halálos átokkal biztos felér az apja részéről, de csak nyugalom, ez csak egy kifogás amit keresek hogy ne tudjak együtt lenni Barbival. Ha azt mondanám neki hogy veszélyben van ha valaki velem látja csak elkezdene nevetni és biztos velem akarna jönni, én pedig nem bírnám ki ha az én hibámból baja esne.
De miután ajkaink összeértek a nyakamba rakta kezeit, és úgy ölelt át, miközben egymásban fonódtunk. Én a csípőjére raktam a kezem és úgy csókoltam a lányt. Barbara milyen tüzes és csodálatos, annyira vonzódom hozzá, de amit most teszek az nem lesz könnyű, azonban nem szabad ezt csinálnom és olyan dolgot kell tennem azért hogy Barbi életéből ki tudjak szállni és hogy megvédjem őt és családját.
Már egy ideje csókolózhattunk, de a másodpercek úgy peregtek hogy észre sem lehetett az időt venni. Én erőt vettem magamon, és megléptem azt amit szükségesnek véltem. Finoman kiakasztottam a nyakamból a kezeit, és hátráltam néhány lépést közben gondosan figyeltem nehogy a szemébe nézzek, mert azt nem bírnám ki. Inkább a földre pillantottam, majd pedig hátat fordítottam és behunytam a szemem, úgy beszéltem Barbihoz.
-Nem Barbi, nem szabad. Ez nem fog menni... -elég sok van ellene, de kevés van mellette, és remélem nem lesz nagyon csalódott, nem tehetek mást, nem lehetünk együtt. -Azt hiszem az lesz a legjobb hogy most elmegyek. -igen, ez lesz a legjobb, az egész hétvégére rányomná az a bélyegét, ami most történt, mind a ketten vad szenvedélyt éreztünk a másik iránt. ÉS biztos hogy ezen a hétvégén megszegnénk még néhányszor a barátságunkat. És ha elmegyek akkor talán minden baj megoldódik és Barbi sem lesz ilyen helyzetben mint most. Én támadtam le a csókommal, így ő csak egy ártatlan áldozat akinek az érzéseivel visszaélek, és ez így nem folytatódhat.

A hősködés hová vezet? Egy olyan szituációba ahol az ellenféllel meg sem lehet küzdeni mert az fél a párbajtól és a lány miatt akinek a segítségére siettem de fölöslegesen, mert ő végképp nem szeretné azt hogy ellássam Gary baját. Ilyenek ezek a Mardekárosok, ha elszabadul a pokol mindenki behúzza fülét farkát, azonban Fitzroy-nak még a szája most is nagyon nagy. Ha egyszer alkalmam lesz rá, akkor bizonyosan olyan leckéztetést kap amit soha sem fog elfelejteni, és érzem hogy ez a pillanat egyre közelebb jön. Az erdőben ki tudja hogy mi fog történni, és minden bizonnyal Gary alám fog ásni, ezért is megyek velük. Mert ez nyíltan egy csapda, amibe szerintem Zoey azért megy mert bálványozza ezt a Mardis suhancot, én pedig azért megyek bele a csapdába hogy megtudjam mit akar és talán módom lesz megküzdeni ezzel a cselszövővel. Az erőszakkal nem lehet semmit sem megoldani, és erre a Mardekáros Gary-re sem lehet hatni, azonban késleltetni és jól móresre tanítani lehet erőszakkal. Én nem vagyok hittérítő, a pálcám szavára hallgatok sokszor, és az tény hogy nem cselekszem jól, de lehet hogy a helyes ösvényen járok. Legalább is én úgy érzem. Mindig próbáltam a házam szabályainak megfelelni, és úgy viselkedni ahogy egy Griffendéleshez illik, azonban azt sehol sem mondták hogy a Griffendélesnek öntörvényűen kell igazságot osztania a pálcájával. Lassan jobban hasonlítok egy Mardisra, sem mint egy griffesre. Azonban ahogy említettem én csakis mások érdekei miatt használom a pálcám, csak épp azt nem értem hogy Fitzroy miért nincs már a gyengélkedőn? Kezdek megváltozni, vagy két évvel ezelőtt már gondolkodás nélkül odajuttattam volna.
De a lány a szemembe nézett, tekintete számomra homályos volt, ám mégsem támadó jellegű, de ez félbe szakadt mert Gary Zoey elé lépett és elé állt, amikor a lány megpróbálta elkerülni ismét elé állt, aztán Zoey-nak csak sikerül mellé állnia és átkarolta. Egy valamire való lány most ellépne és jól arcon vágná a fiút, de nem tudom eldönteni hogy hová soroljam be Zoey-t. Megtalálhatóak benne házának tulajdonságai, azonban ő még nem reménytelen söpredék, mint ez a Fitzroy. Benne még igenis van remény hogy ne legyen olyan mint a többi Mardekáros. De ezek után mondott számomra valamit Fitzroy, valamit ami jobban kihozott a sodromból, mint bármi ami elhangzott ezen a találkozáson. A "fajtád béliek" nevű kijelentés. Nem tudom hogy pontosan mire értette, arra-e hogy milyen vérből származom, vagy arra-e hogy Griffendéles vagyok, de teljesen mindegy. Bárhogy is gondolta olyan mélyen hatolt, mint egy kard szúrása egyenesen a szívembe. Én is előítéletekkel rendelkezem a Mardekárosokkal szemben, pont azért amit most is csinál Fitzroy, de ha a vérre gondol nem fogok habozni egy percig sem. A halálfalók gondolkodnak így, csak a vér szerint különböztetnek.
-Az én fajtám béliek? -Annyira elkapott a düh és eltávolodott tőlem a józan ítélőképesség hogy előkaptam pálcám és hihetetlen gyorsasággal egyenesen Fitzroy feje felé tartom, de mielőtt még az átkot kimondanám Zoey-ra nézek. Így habozok, és csak ott tartom a pálcám Gary felé, de nem mondok semmit, hanem csak Zoey-ra nézek. Nem tehetem, nem támadhatom meg Gary-t, megérdemelné, de nem Zoey előtt, ő ellenzi párbajunkat így nem támadok a Mardekárosra, de piszok szerencséje hogy itt van a lány... -Ne felejtsd el Fitzroy azt, nagy szerencséd hogy itt van Zoey, és még számolunk. -Ekkor leeresztem karom, és nem támadok, most nem, még nem, de egyszer megfizet ezért még Gary.
Megpróbáltam teljesen lenyugodni, és a lány szavaira úgy válaszoltam mintha semmi sem történt volna, rá nem is úgy gondoltam mint Gary-re. Zoey kérdése úgy szólt hogy minek tartom magam ha nem hősnek? Az szerinte hősies ha csak mások jogaiért én s harcolok és segítek neki? Ez különböztet meg minket az állatoktól, az összetartás, de ez már kezd elfelejtődni...
-Miért lennék hős? Mert segítek másokon? Mi mást tehetnék? Ezért vagyunk emberek Zoey, hogy segítsünk egymáson, és ne hagyjuk bajban a másikat. -a lányhoz tisztelettudóan tiszta és érthető hangon szóltan, és semmi nyoma sem volt az előző kirohanásomnak viselkedésemben. Ezután kicsit megvetve Gary-re nézek, de Zoey-nak mondom a szavakat: -De ezt egyesek elfelejtik, és úgy viselkednek mint az állatok. Dominanciára és felsőbbrendűségre hajtanak, nem tudják elviselni az egyenlőséget. -az hogy a származást hozta fel Gary nagyon nagy hibát vétett. Nem érdekel hogy milyen következményekkel jár, de megmutatom neki hogy egy félvér mire képes. És az erdőben hármunk számára lehet hogy nem lesz veszély, de hárman egymásra veszélyesek lehetünk. És Zoey-ra is figyelni kell, mert láthatóan nem nagyon kedvel, azonban valamiért ösztönösen megbízom benne, de nem lenne szabad, mert nagyon is csodálja és ebből még bármi kisülhet.

Caline

Jobban a beszélgetésre kellene figyelnem, hogy ne kalandozzanak el ennyiszer a gondolataim. Bizonyára már a lánynak is feltűnt, hogy én nem csak rá gondolok most, hanem teljesen másfelé is jár az eszem. Mondjuk épp azért jöttem ki hogy megtaláljam a nyugalmat, a békét és a válaszokat a fennálló kérdéseimre, és ezek közül sok dolgot megtaláltam. A válaszok pedig a szemem előtt rejtőznek, csak meg kell látnom őket. És gyakran magával ragadt a jövő kérdése is. Hogy vajon mit hoz számomra, számunkra a jövő? Most a varázslótársadalmi helyzet fennálló kérdésére gondoltam. Hogy ha elszabadul a pokol mi fog történni? De nem érdekelt már  ez az egész. Lesz majd elég időm ezen gondolkozni később, most egyenlőre csak Caline-el szeretnék foglalkozni. Ő olyan másnak tűnt mint a többi lány. Most természetesen nem negatív értelemben gondolom, hanem épp ellenkezőleg. Mindig mosolygott mintha semmi nem lenne semmi gondja, és ez az őszinte mosoly folytonosan az én arcomra is mosolyt csal. Vagy elég ha ránézek és máris mosolygok. Nem úgy értem hogy kinevetem, hanem belőlem is őszinte mosolyt ragad ki. Valami megragadott engem ebben a lányban, csak azt nem tudtam hogy pontosan micsoda. Talán a folytonos mosolya, vagy a kedvessége, és ahogy említettem már neki, több rejlik benne mint ami elsőre látszik. Csak azt nem tudtam hogy melyik házban van, hisz nem volt rajta talár, azonban azt biztosra vettem hogy nem Griffendéles mert akkor bizonyosan ismerném, ha máshogy nem is látásból biztosan. De arra is mérget mernék venni hogy nem Mardekáros a lány mivel Caline túl jószívű és kedves ahoz hogy mardis lehessen. A Mardekárosok amúgy sem szoktak így elkóborolni magányosan, ők álltalában mindig csoportban vannak, és úgy kötnek bele egy-egy emberbe, amikor már biztosra veszik hogy vagy ötszörös túlerőben vannak. Az ilyeneket annyira szánalmasnak gondolom, de már megint elkalandoztam. Caline szavai ragadtak vissza a való világba. Épp azt mondta hogy a bátyja Griffendéles, és Giles Lawrence. Őt ismertem, ötödéves, és néha nagyritkán beszélgettünk, de inkább csak háztársilag ismerem őt. Azonban azt nem tudtam hogy van egy húga, aki ilyen kedves, szép és elragadó. Ez meglepett, és már azt bánom hogy nem ismertem Caline-t hamarabb. De mi van ha ma láttuk egymást utoljára, vagy ha látjuk is egymást soha többé nem beszélünk? Megeshet az ilyen, hogy elfeledjük egymást és csak úgy emlékszünk majd vissza hogy az akivel abban a kegyetlen időben beszélgettünk egy kicsit. És majd csak egy emlék lesz számomra Caline Lawrence. Az utónevét nem mondta azonban ha a testvérét így hívják minden bizonnyal neki is ez a neve.
-Giles, őt ismerem, igaz csak futólag... -elharaptam a mondatom végét, hisz azt nem mondhatnám hogy barátom, csak egy háztárs.
Egy pillanatra végig néztem az előttem elterülő tájon és a kastélyt bámultam. Csodálatos épület volt a Roxfort, habár most elég rémisztő megjelenése volt ahogy a villámok csattogtak mögötte. Azért hatásos és szép is volt ez a látvány.
Ekkor Caline törte meg a csendet azzal hogy elkalandozott, ő is ebben olyan mint én. Valószínűleg másfelé jár az esze, de mégis kellőképpen figyel. Hasonlítunk ezen a téren egymásra, mégis úgy vélem különbözőek vagyunk. Ő nagyon békés, belőlem pedig biztos ki nem nézni, hogy kissé harciasabb vagyok a kelleténél, de csak akkor amikor szélsőséges körülmények vannak. De most el is felejtettem hogy van nekem egy olyan oldalam is. Caline mellett békésnek és nyugodtnak érzem magam. És csupán csak a lány figyelme érdekel.
-Semmi gond. -mondtam őszintén, hisz tényleg nem gond az hogy egy ideig másfelé figyelt. Nálam is előfordul elég gyakran. De ezután kicsit megkeményedtek Caline arcvonásai amikor egy kicsit komolyabb témára tértünk. A félelemre. Kicsit elszégyelltem magam, hiszen Caline szerint a félelemtől félni butaság, azonban én máshogy gondolom. Szerintem az az érzés ad erőt, mert ha a félelmed jól használod ki akkor olyan bátorságra tehetsz szert amire más esetben nem, de ez kicsit bonyolult és nem akartam erről vitatkozni Caline-el. Nem is akartam ilyen komoly témákról beszélni, csak miután elmondta a véleményét én ismét mentőövként mélyen és őszintén a szemébe néztem. Nem tudom hogy miért, de valahogy ezt éreztem helyesnek.
És valami olyasmi ütötte meg a fülem ami meglepett. Nem hitt nekem Caline, mikor azt mondtam hogy nem vagyok a lányok kedvence és igazat is mondtam. Igaz, gondolom viccnek szánta hisz kacagott miközben ezt mondta, de szerintem érdekelték a részletek. Azok a részletek amikorról nem nagyon szoktam beszélni, és eddig belegondolva eddig csak Caline-ról volt szó, és ezzel nincs semmi gond. Nem szerettem a múltamról másnak beszélni. A roxfortban talán senki sem ismeri a teljes történetemet, és ez így nagyon helyes. Én nem akartam olyan lenni mint Potter. Őt szánalom és sajnálat övezi, habár megértem őt, de valahogy én nem tudnám elviselni hogy úgy gondoljanak rám mint rá.
-Szóval... -egyre szélesebben mosolyogtam -Szóval nem hiszel nekem? -kérdeztem őszintén azonban ez egy költői kérdés lenne, hisz tudom hogy az érdekli hogy miért, láttam a szemében a kíváncsiságot... Kicsit komolyabb hangszínt vettem fel, és az eddigi nyílt mosolyról átváltottam enyhébb arckifejezésre. Féltem hogyha őszintén elmondom a múltam fontosabb részleteit sajnálna és egy kicsit flúgosnak tartana, ezért inkább megpróbáltam kicsit burkolózva beszélni erről. A reagálásából ki fog derülni hogy mit gondol rólam és talán majd ő lesz az első Roxfortos diák aki tudni fogja hogy miken mentem keresztül, azonban éreztem hogy az ha meg is történik kicsit később fog megtörténni. És én jelenleg féltem. Attól féltem hogyha Caline tényleg nem úgy gondol majd rám mint eddig hanem ez a gondolat negatív irányba fog elmozdulni akkor nem nagyon beszélnénk többet, és én különös vonzódást éreztem Caline iránt. Nem tudom hogy miért, de nagyon megkedveltem a lányt.
-Történtek a múltamban olyan dolgok, amik gyökeresen megváltoztatták az életem, és azóta a lányokkal is másképp viselkedem. Félre ne érts, elég gyakran flörtölök lányokkal, és elég sokat ismerhetek el jó barátnak, de amikor eljön az idő hogy a barátságból komolyabb kapcsolat alakuljon ki meghátrálok... -hogy én mekkora ütődött vagyok. Ez egyenlő azzal hogy egy barom vagyok, aki csak kihasználja a lányokat. De a nyelvem ismét megszalad és folytattam a mondatot. -...mert nem tudok irántuk úgy érezni ahogy kellene. -hát ez tényleg kész. Hogy én tényleg hogyan gondoltam azt hogy ezt elmondom egy lánynak, aki iránt többre gondolok mint barátság. Ez egyenlő egy halálos ítélettel és csak nagyon reméltem hogy megérti Caline hogy mire gondolok.

Nagyon bolond voltam, mert a reagálása az volt amire vágytam, de nem az amit akartam. Nem tudom már hogy mit csinálok, oly botor módon cselekszem. Lehet hogy a forróság az oka, vagy a szenvedély amit Barbi iránt érzek?  Erre a kérdésemre nem találom a választ, de tudom hogy nem helyes az amit csinálok. Romantikusan hozzásimulok, és úgy takarom el a szemét. Nem tudom mi a fene ütött belém, de ez így nem folytatódhat, főleg most nem. Ezekben az időkben túl veszélyes lenne együtt lennünk. Nekem és Barbinak. Hiába érzek bármit is, most nem a szív hanem az ész diktál.
De amikor elengedtem a kezem, ő megfordult és én a szemébe néztem, lágyan és romantikusan. Nagyon érzékeny egy pillanat volt az, nagyon közel álltunk egymáshoz és szikrázott a levegő kettőnk között. Nem tudtam hogy most mi lesz hisz az ellenállásom igen törékeny ilyen helyzetben, de egyikünk sem cselekedett hanem csak egymás szemébe néztünk. Nem tudtam eldönteni hogy most mit tegyek, mert ha még egy pillanatig ez folytatódik akkor szenvedélyesen megcsókolom, annyira átéreztem ezt a szenvedélyes pillanatot, de nem ez történt, mert Barbinak nagyobb önkontrollja van és hátrált egy lépést. Én nagyon röstellem hogy mit műveltem, hogy ennyire nyíltan majdnem megcsókoltam. Ez is azt mutatja hogy amit gondolok nem helyes, de Barbi is olyan furcsának tűnik, lehet hogy ő is ezt gondolja rólam.
De az amikor megkért egy dologra azt hittem hogy tényleg ideje lenne beugranom a hideg vízbe, de fejjel. Mert nem fogom kibírni hogy forró testét lágyan, romantikusan, erotikusan simogatva bekenjem. Ez túl sok, biztos hogy ez nem lenne helyes, túl gyenge vagyok hogy ezt megcsináljam. És Barbi csak olajat önt az eddig is lobogó tűzre hogy ilyet kér. Nem tudom majd teljesíteni, ez túl sok hogy ne érezzek semmit se iránta. Egyszerűen rabul ejtette minden gondolatom és érzésem. Tudom hogy ez nem lenne helyes, és meg kell mondanom neki, hiába ilyen szenvedélyes jelenleg kettőnk között a levegő.
-Barbi -szólaltam meg, kicsit rekedt hangon -nekünk ezt nem szabad -közben közelebb léptem hozzá hogy ne kelljen hangosan kimondanom, de ismét az a furcsa érzés az uralma alá hajtott, és elállt a szavaim is egy pillanatra, közben ajkai felé hajoltam, olyan szépnek tűnt most Barbi, és én csak egyre közeledtem felé, majd pedig minden szó nélkül lassan megcsókoltam. Tudtam hogy mit csinálok, azonban ez ellent mond minden észérvnek, és a szívemre hallgattam. Szenvedélyesen csókoltam meg, és már arra vártam hogy ellökjön magától és adjon egy pofont hisz ha nekem nincs eszem neki tudnia kellene hogy ha velem van akkor még csak saját magát is veszélybe sodorhatja sőt, az egész családját is. És ezt nem hagyhatjuk. Fel kellene érnünk ésszel hogy csak gondot okoznánk másoknak is ha ez így folytatódik, de abban a pillanatban elfelejtettem mindent amikor megcsókoltam. Mert ez a boldogság perce...

Nem tudtam hogy merre van a kerthez való hátsó kijárat, de mivel nem túl komplikált annyira eligazodni a házban ezért egy kis keresés után megtaláltam a kijáratot de nem mentem ki rajta egy darabig, hanem a falnak támaszkodtam és egy pillanatra elgondolkoztam, hogy vajon helyes-e itt lennem? Nem csak a Halálfaló veszély miatt hanem mert ez a néhány nap komolyabban összehozhat Barbival, és több lehet majd köztünk mit barátság, azonban ha esetleg véletlenül a helyzet úgy adódnak és össze jönnénk akkor csak vesélybe sodornám őt és családját valamint ha néhány napra össze jövünk aztán pedig elmegyek, és egy jó darabig vagy talán soha sem találkoznánk az gondolom nagyon megbántaná a lányt, ezért sem szabad nekünk összejönnünk. Más a sorsunk, de mint barátok szerintem tökéletesen jól érezhetjük magunkat, igen. Ez a legreálisabb, nem akarom Barbit kihasználni, az nem illene egy Griffendéleshez, az inkább Mardekáros húzás lenne én pedig elvből egy átlag mardekáros ellentéte vagyok. De még itt is felhozom a sulit amikor az már kezd lényegtelenné válni, de ilyen vagyok. Nagyon sok időt töltöttem el ott és be kell valljam alapvetően megváltoztatta az életem. Igaz az élet nem kellemes hullámai formálták meg a jellemem, de a nem annyira kifinomult dolgokat a Roxfort változtatta meg bennem, és Griffendéles diákot csinált belőlem. Minta Griffendéles diákot, ha valakire jellemző voltak a ház tulajdonságai akkor az én voltam. Mindenben úgy viselkedtem ahogy egy Griffendélesnek viselkednie kell. Ez számomra sok gondot okozott, ám mégis megérte és sok tapasztalatot szereztem ezekből a dolgokból. De a mostani helyzetben mégis tanácstalan vagyok, nem tudom hogy hogyan döntsek mert biztos vagyok benne hogy vagy elutasítom vagy pedig adok egy esélyt magamnak és Barbinak mind a kettőnk csak rosszul jár és csak fájdalomra lelünk, és a két rossz közül melyik a jobb? Mondjuk nem rossz, de ez csak nézőpont kérdése, az biztos hogy amíg ez a kaotikus helyzet fennáll nem próbálhatjuk meg, vagy nem is tudom.
Mély levegőt vettem és mintha csak az átöltözés tartott volna ilyen sokáig kisétáltam a kertbe. Jól gondoltam hogy itt lesz Barbi, hisz elég sokat időztem így összességében. Mikor a nap sugarai a ruhától mentes bőrömre értek félelmetesen melegem támadt, nagyon meleg volt kint. Barbi háttal állt nekem és épp naptej volt a kezében. Így elnézve elég csinos volt, piros fürdőruhát viselt és karcsú ám mégis szép testéhez nagyon jól állt. Igen, felnőtt lett Barbi és csodálatosan jól nézett ki, én mégsem engedhettem a csábításnak, most nem hisz ő csak egy barátom, és ezzel egy elvet sértenék meg. De ha az érzéseim más mondanak akkor nincs megállás..., de nem szabad. Barbi jó barát és nem lehet egy futó kapcsolat közöttünk, hisz az tényleg szemétség lenne, kihasználni a lány érzéseit, én pedig nem akartam olyan alávaló féreg lenni. Próbáltam megőrizni nyugalmam és közben felé sétáltam. Reméltem hogy a hűs medencében sikerül a gondolataimat lehűteni és alaposabban szem,ügyre venni ezt a dolgot minden szemszögből, különben nagyon-nagyon rosszul is elsülhet ez a hétvége, pedig csak 3 nap...
De elragadt valami furcsa érzés, szótlanul mögé sétáltam halkan, megpróbálva úgy hogy ne vegyen észre, és mikor teljesen mögé értem kezeimmel lassan hátulról eltakartam szemeit. Nem tudtam hogy miért csináltam, de olyan romantikus hatásúnak tűnt, ekkor tényleg felismertem hogy ez romantikus hatású és nem szabad. Lassan levettem kezeim a szeméről, és lágy ám mégis bájos mosollyal néztem szép szemeibe, szótlanul, várva a reagálását.

Caline

Szellő érintette az arcom és a hajamról lecsurgó víz végigsiklott arcomon, majd pedig amikor az már elérte az orromat vagy az államat nemes egyszerűséggel lecsurgott róla, vagy az ölemet célozta vagy pedig amikor Caline-re néztem a lecsepegő víz a földre hullott ahol a cseppenés hangja már elenyésző volt ennek a viharnak a hangos zajkavalkádjában. De engem nem érdekelt sem a vihar hangos dörmögése sem pedig bármi más ami nem Caline-hez kötött. Még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna hogy egy viharban ennyire jól érzem magam itt a rengeteg szélén. De a sors az kiszámíthatatlan és én a sors ezen fajta megnyílvánulásait nagyon is szeretem. Habár nem hiszek sem a sorsban, sem pedig a végzetben, de kellemes eljátszadozni ezzel a szóval. Így az igazat megvallva én nem hiszek sem istenben sem pedig bármilyen vallásoz kötött dologban. Pedig a hit nagy ajándék, aminek a segítségével bátor lehetsz akár a halállal szemben is, vagy megnyugvást kapsz ha hiszel, esetleg a hitben megtalálod a kérdéseidre a választ. Ha a hit nagy ajándék akkor én nem érdemeltem még ki, de remélem hogy egyszer meg tudom tapasztalni milyen is igazából hinni valamiben. De az is lehet hogy soha sem adatik meg ez a lehetőség, és tudom hogy ez rajtam múlik igazán. Hogy én hogy állok hozzá a dologhoz. Biztos hogy a koncepciómmal van a gond, de ez most mellékes, hisz azok a szavak amiket Caline mond sokkal fontosabbak ennél a gondolatmenetnél amiket az éjszakai sötétjében magányosan is tudok folytatni. És most a lány mondandójára figyeltem.
Igazam volt abban hogy sokkal több van a lányban mint ami elsőre látszik hisz nem hagyja hogy elvállaljam a büntetést ha esetleg elkapnak a talár miatt, és inkább ő szeretne felelősséget vállalni azért amiért ilyen feledékeny volt és nem hozta magával ki azt az általános ruhaneműt. De mindenki elfelejthet néha valamit, senki sem lehet tökéletes, és egyszer megeshet az ilyen hogy a szobájában felejti a talárját, de néhány tanár ezt nem értené meg. Sőt egyik sem, példát statuálás képen kellően megbüntetnék Caline-t pedig csak egy ostoba rongyról van szó. De nem próbálok Caline-el vitába szállni hisz fölösleges lenne. Eldöntötte hogy vállalja a felelősséget ha esetleg elkapják és nem bújik ki a kötelessége alól. Nagyon is becsületre és tiszteletre méltó hogy a lány így döntött.
Sajnos sokan nem rendelkeznek ennyi felelősség tudattal és mennek a maguk feje után nem törődve azzal hogy mi lesz velük és másokkal. Most például arra a sok Mardekárosra gondolok akik állandóan a bajt keresik és másokba kötnek, azonban ha valaki visszaüt nekik akkor rohannak a tanárokhoz és mindenki elillan. Egyedül csak akkor mernek komolyabban fellépni valaki ellen ha megvannak bizonyosodva arról hogy legalább a túlerő két-háromszoros. Nem egyszer adódott már olyan eset hogy több felsőbb éves Mardekárossal kerültem összetűzésbe, ám én mégsem hátráltam ki. Volt amikor jó nagy verést kaptam, de amikor nem volt segítség megesett az is hogy én arattam diadalt aminek az íze keserű volt mivel biztos hogy Piton küldött utána órák után büntető munkára vagy pedig a Griffendél háztól vett el pontot, ami viszont nem csak számomra okozott kárt hanem más számára is, hisz egy komoly csapatmunkát tehetek én is ilyenkor kockára. Most is jelenleg a Mardekár vezet a pontversenyben, de nagyon remélem hogy újra valamilyen csoda folytan a Griffendél fülöl emelkedik legnagyobb ellenfelén és újra az iskola bajnoka lenne. Habár most komolyabban már kit érdekel ez a pontverseny? Mindenkit a varázslóvilágban kialakult kaotikus helyzet zavar ami meg kell hagyni eléggé megzavarja az emberek épp gondolkozását. De van aki ilyenkor is ugyanúgy viselkedik mint máskor, ők azok akik ezeket a helyzeteket uralni tudják. Nagyon reméltem hogy én is az utóbbiak közé tartozom, de ez megcáfolódott amikor Caline rám mosolygott és az a kisugárzó szépség kissé zavarba hozott, de vajon miért? Nem szabad úgy gondolnom Caline-re hisz azzal csak kihasználnám a lány helyzetét, nekem most egy jó barátnak kellene lennem aki mellette áll ha bajban van, nem pedig egy olyan...
De a gondolatmenetet nem fejeztem be, mert tudom hogy nem lenne helyes Caline-re úgy tekinteni mint akivel komolyabb kapcsolat is kialakulhatna a barátságnál, de mi van ha nem akarok most az egyszer a helyes úton járni és folytatom a bókolgatást, ha nem veszi rossz néven, hisz még azt sem tudom hogy jár-e valakivel...
Caline válaszára figyeltem, amit az egyik tanácsomra mondott. Én sem szeretek egyedül lenni, de néha vágyok a magányra és néha nem engedem hogy a barátaim is velem tartsanak ha véletlenül nem szabályos dolgot csinálok. De azt nem is tudtam hogy Caline-nek van itt a Roxfortban egy testvére. Amint befejezte a mondandóját én őszinte mosollyal néztem a szemébe
-Nem is tudtam hogy van egy bátyád. Megkérdezhetem hogy kicsoda? -ez érdekelt, hisz lehet hogy ismerem akkor pedig elég vak lehettem hogy egy ismerősöm testvéréről tudomást sem vettem, főleg hogy Caline egy igen kedves és szép lány. -Mindenki fél valamitől, hiába akar bátornak tűnni szerintem nem az a bátorság hogy nem félünk semmitől hanem az hogy képesek leszünk szembe szállni a félelemmel. -Most legszívesebben segítenék neki legyőzni a félelmét és biztatnám hogy nem lesz semmi gond, ha pedig benne lenne akkor a kezét fogva visszamennék vele Roxfortba, de nem. Nem próbálom rábeszélni arra hogy menjünk vissza mert akkor vége lenne ennek, én pedig Caline-el akarok maradni. Kedvelem és nagyon jó a társasága, nem szívesen mennék vissza most a Roxfortba hogy mindennek vége legyen. Inkább maradok itt az esőben egy fa alatt a lánnyal. De nem szabad csak magamra gondolnom, mi van akkor ha nem tetszik a lánynak ez a sok bókolgatás csak azért mosolyog mert nem akar megbántani? És tényleg mi van akkor hogyha jár valakivel Caline? Túl sok a megválaszolatlan kérdés és az lenne a legjobb ha megkérdezném és nem gyártanám itt a különböző elméleti kérdéseket. De amit Caline a bókjaimra mondott az megnyugtatott, legalább örül annak hogy megpróbálok szépeket mondani neki. Én még most is csak rá mosolygok és örülök hogy nem okoztam neki csalódást, azonban amikor a lányok kedvence dologra mondott kicsit felkacagtam, és utána tovább mosolyogtam rá.
Az igazat megvallva gyakran flörtölök lányokkal és hamar megtalálom a közös nevezőt velük, de egyikből sem lesz komoly kapcsolat. Valahogy nem vagyok képes egy másik lányra úgy gondolni mint Annára. Talán azért mert az én hibám az hogy..., de biztos hogy az lenne a legjobb ha végre egyszer összejönnék valakivel.
-Az igazat megvallva nem mondhatnám hogy az vagyok. -mondtam nevetve, és közben ismét tekintetem gyönyörű szemeibe temettem és hatalmas mosollyal mondtam a következő mondatot: -De egy ilyen csodálatos lány után mint te rengeteg fiú szaladhat. -ezt kedveskedésnek szántam és szerintem igazam is van. Ha valaki épp ésszel rendelkezik akkor keresi Caline társaságát, hisz nagyszerű lány, kedves aranyos és szép. Szerencsésnek mondhatom magam hogy megismertem őt, és jó barát szeretnék lenni, de többet akarok, tudom hogy nem helyes mégis többre vágyom, ezt azonban nem lenne szabad a tudtára adnom egyenlőre mert azt hiheti hogy hátsó szándékaim vannak, de lehet hogy észre vette már hogy jobban kedvelem mint egy barátot...

Ez egy nagyon érdekes videó, amikor két korszak találkozik   

<a href="http://www.youtube.com/watch?v=bGgLCmWd9dU" target="_blank">http://www.youtube.com/watch?v=bGgLCmWd9dU</a>

Amikor segítettem felszedni Barbinak a drazsékat a lány elpirulva köszönte meg. Ez kissé furcsa hisz én semmi különöset nem tettem csupán azokat az ízletes és kissé megolvadt csoki darabkák felszedésében játszottam segítői szerepet, mégis elpirult. Talán nem kellett volna segítenem, vagy nem várta volna hogy segítsek és vajon zokon vette? Nem így ismerem Barbit, de más ok nem nagyon van rá, ez érdekes, de már megint fölöslegesen aggódok hogy mi rosszat tehettem. De próbáltam ezt a kis megzavarodást részemről leplezni, és visszaültem.

A válaszára vártam hogy akkor mégis ő mit szeretne, és az úszásban állapodtunk meg, legalább is ő azt mondta és részemről azt csinálhatunk amihez Barbinak van kedve. Én az igazat megvallva régen úsztam, nem is volt nagyon lehetőségem az úszásra, de még emlékszem hogy édesanyám tanított meg úszni. Ez régi szép nosztalgikus emlékekkel töltött el. Ehez nem kötődött sem fájdalom, sem pedig szomorúság. Ez olyan átlagos családi emlék, amilyenből nekem csak kevés jutott. Nem voltam hétköznapi ember hétköznapi dolgokkal, hanem én még a varázslóvilágban is különcnek számítotam. De Barbit láthatóan ezek a dolgok amik velem történtek nem zavarták, de mondjuk ő ezekről nem is tudott, talán csak arról hallhatott hogy néhány éve a szerelmem életét veszthette, de arról nem tudhatott hogy a családommal mi történt, azt soha senkinek sem mondtam el. De ha azt vesszük Anna haláláról is az újságok írtak, és Anna is Roxfortos diák volt...
Ekkor arra kaptam fel magam hogy Barbi épp azt mondja el hogy hol tudok átöltözni. A fürdőszoba, hát természetesen, és most már legalább tudtam hogy hol is található az a bizonyos helység.
Ezután Barbi válaszolt arra a kérdésemre hogy mit fog szólni ahoz a szülei hogy egy idegennel fog a medencében úszkálni, és mondott egy édes viccet, erre én ismét kedves enyhébb nevetéssel jutalmaztam és értékeltem a viccét, de azt amit utána mondott kicsit meglepett és a nevetés is egy kicsit megszakadt. És innen is az új pasis rész zavart meg egy kicsit. Tudom ezt is viccnek szánta de ez számomra olyan furcsán jött le, valószínűleg nem úgy ahogy akarta, de én csak töretlenül mosolyogtam azon amit mondott, azonban kicsit feszülten éreztem magam.
-Nem is tudtam hogy olyan gyorsan váltogatod a fiúidat hogy édesapádnak ilyen megszokott legyen a kérdés. -folytattam végül nevetve, és reméltem hogy Barbi nem érti félre a vicc szándékait. -És mit mondasz apádnak, ki az új pasid? -ezt is nevetve kérdeztem azonban volt benne némi komolyság is. És ahogy ezután amikor a kezembe adta a táskámat az a nézés teljesen megtört. Én visszanéztem abba a két gyönyörű szempárba és lágyan elvettem a táskámat azonban miután elvettem ugyan olyan közel álltam hozzá. Amikor átadta a "Tessék" szó annyira csábítóan hangzott a szájából, vagy legalább is olyan gyönyörűen hangzott számomra hogy nem tudtam mit csináljak, csak mindenről elfeledkezve a szemébe néztem.
-Köszönöm. -Mondtam én is kicsit hódítós stílusban, de rájöttem hogy ez így nem folytatódhat egyenlőre. Kissé zavartan hátra léptem, mert tudtam hogy ez így nem folytatódhat. Ezután Barbi mondta hogy megy átöltözni, én pedig csak bólintottam és sietve bementem a fürdő szobába. Itt bezártam magam után az ajtót, ledobtam a táskám és gyorsan hideg vízzel lemostam az arcom, közben azt futottam át hogy mégis mi volt ez az egész. Hogy mit képzeltem magamról hogy egy nagyon jó barátomra így néztem, úgy ahogy nem a barátokra szokás tekinteni. Barbi nagyon gyönyörű és okos lány volt, valamint nagyszerű barát, és most aahogy kettesben lettünk teéjesen más szemmel néztem rá, és ez helytelen, talán ő is kiakadhatott hogy most mi történt, de az is lehet hogy ő ebben nem vesz észre semmi természet elleneset. Az igazat megvallva most hogy így belegondolok nekem tetszik Barbi, de a barátom és ez megváltoztatja azt az egyszerű helyzetet ami lehetne ha csak most ismernénk meg egymást. De lehet hogyha Barbit ez nem zavarja akkor adni kellene magamnak egy esélyt arra hogy talán a barátságból legyen valami...
Ismét megmostam az arcom hideg vízzel és a tükörbe néztem, tudtam hogy ennek a gondolatmenetnek a vége egyértelmű, de hogy mégis mi legyen nem tudtam eldönteni, hanem inkább gyorsan átöltöztem mivel elég sok időt elvesztegethettem merengéssel és Barbi már várhat rám. Miután átöltöztem ismét kimentem a nappaliba ahol ledobtam a táskámat és a kert felé indultam ahol állítólag a medence található, valószínűleg már Barbi ott vár rám.

Kis csend következett be miután válaszoltam arra a kérdésre hogy mi van velem. Nem mondtam teljesen igazat hisz kétes a jövőm, de ez nem ilyen nosztalgikus beszélgetéshez való társalgás téma. Inkább valami kellemes témáról kellene társalognunk, visszaemlékezni az eddigi roxfortos évekre és hasonló dolgokról kellene beszélgetnünk.
Barbi a beszédszünetet úgy zárta le hogy elkezdte felszedni a csokis drazsékat amik a földön voltak szétszórva, ezek eddig el is kerülték a figyelmemet, de amint megpillantottam hogy a Barbara elkezdi fölszedni odaléptem, és féltérdre ereszkedve én is segítettem neki összeszedni a drazsékat.
-Semmi gond, mindenhol előfordul. -ezt a mondatot a szabadkozása után mondtam és mosollyal jutalmaztam a lányt.
Miután összeszedtük visszaültem az eddigi helyemre és Barbira néztem. Szép és kedves lány volt, valamint okos és szeretni való. Igazi vérbeli Griffendéles, és erre büszke voltam. Büszke voltam arra hogy ilyen háztársaim voltak akik mellett élmény tanulni és barátkozni velük.
Ezután Barbi felhozott egy program tervet, hogy mit csinálhatunk, vagy mit tudunk csinálni, hogy ő miket tervezett. Ahogy látom ők sem voltak szegények hisz medence meg egy elég fullos ház, de pénzben én sem panaszkodhatom hisz a nagybátyám elég gazdag ember. Csak én azt furcsálltam hogy egy ilyen mugli szerű házban hogy élhetnek aranyvérű varázslók? A nagybátyám William aranyvérű és egy kastélyban lakunk ami olyan stílusú mint egy középkori épület még a belsejét tekintve is, de nekem ezzel nem volt semmi gondom. Nagy terület a miénk és ott nagyon jól lehet repülni, ha nem lenne ilyen kaotikus a helyzet akkor elhívnám a családi kastélyba magunkhoz Barbit, szerintem biztos tetszene neki az ottlét, de egyenlőre nem tudom hogy ez mennyire lenne jó ötlet.
-Nem vagyok fáradt, nyugodtan kimehetünk a medencéhez, vagy elmehetünk sétálni, amit csak szeretnél. -ismét mosolyogtam mint valami tejbe tök, de nekem tényleg mindegy hogy mit csinálunk, van fürdőnadrágom a táskámban így az nem akadály, és egy kellemes fürdő ilyen melegben nagyon jól eshet. Igen, azt hiszem Barbi is e mellett fog dönteni hisz egy jól eső fürdő várhat ránk, egy nagyon hasznos és kellemes beszélgetéssel karöltve.
-Ha a medencéhez megyünk hol tudok átöltözni? -kérdeztem mosolyogva és közben azon gondolkoztam hogy Barbara szülei mit gondolnak azzal kapcsolatban hogy itt vagyok.. -Szerinted a szüleid mit fognak szólni ha meglátnak egy idegen fiúval a medencében? -kérdeztem nevetve, bár gondolom nem lesz semmi gond, legalább is reménykedem hogy a szülei nem féltik ennyire a lányukat...

Két újabb tipikus Mardis. A lány még talán menthető lenne, de benne is megvan az ami Mardekárossá tette, az a túlzott önbecsülés, és az hogy csak saját maga érdekli. Sajnos minden kígyóházas ilyen alávaló, halálfaló jelölt. És nekem az itt sem tetszett hogy két mardekáros egy griffendéles, és harc közeli helyzet adódott, én gond nélkül félelem nélkül megküzdök velük, és igen, van esélyem legyőzni őket. De szerintem nem lesz rá szükség. A lány nem tűnik valami harciasnak és Fitzroy pedig olyan tipikus Mardekáros aki ha pálcát lát elillan, máris mennyire visszafogott lett hogy ide jöttem, de be kell valljam nekem nem kell sok hogy elintézzem vele pálcával a dolgot. Elég morbid megoldás, de csak így vesznek vissza az arcukból. Azonban nem szabad elfelejtenem hogy én nem azért vagyok itt hogy párbajozzak hanem hogy segítsek a lánynak megszabadulni ettől a szánalmas taplótól. De nem úgy sült el a dolog mint ahogy vártam volna, ilyen az én szerencsém is. Mindig olyan embereket fogok ki akik segítségre szorulnak ránézésre, de valójában még sincs. De lehet hogy jót cselekedtem azzal hogy megjelentem, hisz Fitzroy amióta itt vagyok egy kukkot sem mondott. Lehet hogy megleptem, de akkor is egy Mardekárosnak nagyobb szája szokott lenni, lehet hogy a párbajtól tart, lehet hogy csak úgy van kedve, egy ilyen semmire kellő alaktól soha sem lehet megtudni mik a valódi szándékai. Nem lepődnék meg ha egy-két éven belül ezt a Fitzroy-t is a Halálfalók között lehetne látnám, és csak  reménykedhetek hogy akkor én fogom elkapni, de akkor nem kegyelmezek neki. Most nem a halálra gondolok, hisz az túl gyors egy ilyen féreg számára hanem az hogy élete végéig egy olyan cellában élne ahol túl alacsony a plafon arra hogy kiegyenesedjen és túl keskeny a cella hogy lefeküdjön. Na jó, most kicsit elkapott a gyűlölet és az utálat gondolata, ilyet természetesen nem érdemel, még. De ha ilyen életúton halad és állandóan bajt kever Fitzroy akkor úgyis ki fogja érdemelni, hisz ami késik nem múlik és kutyából nem lesz szalonna.
Mikor épp megfordultam és elindultam visszafelé érdekes dolog történt. A nagyszájú Mardekáros utánam szólt, de nem olyan dolgot amit vártam volna. Arra kért hogy ne menjek el. Ez most tényleg normális? Azonban hamar lelepleződött a szándéka mert röhögött amikor várásra kért meg. Először köhögéssel próbálta leplezni, de sajnos az a dolog nevetségesebb annál mintsem csak így el lehetne leplezi, hisz Fitzroy sem tudja titkolni. De vajon mik a szándékai, egy esetleges párbaj? A mardisban van annyi kurázsi hogy ki mer állni ellenem. Habár szerintem fölösleges volna párbajozni jelenleg, de ha rám támad akkor nem lesz más választásom. Én kiállok magamért és az elveimért, nem fogok meghátrálni de kezdeményezni sem áll szándékomban, csak végszükség esetén. A pálcát is csak nyomatékosítás miatt vettem elő, hogy higgye el nem viccelek. Mondjuk ez a módszer azoknak nem ajánlott akik nem mernék használni, ha előrántotta volna Gary a pálcát akkor automatikusan támadtam volna.
Ezután egy olyan hülye monológba kezdett bele ez a nyavalyás Mardis amire nem számítottam volna, hirtelen túl nagy lett a szája, merészen nagy. De nem teszem meg egyenlőre azt a szívességet a világnak hogy az arcából én veszek vissza mert az árulkodós fajtájuk miatt csak én ütném meg a bokám. De a nyegle griffes már az kissé fellobbantotta bennem azt a lángot amivel megmutatnám neki ki a nyegle. De nem, nem harcolok, legalább is nem akarok harcolni.
Még mindig háttal álltam a két Mardekárosnak és vártam a fejleményeket, de abba bebizonyosodtam hogy egyikük sem fog pálcát ragadni, legalább is nagyon remélem. De ezek tipikus Mardekárosok az egyszer szent. Amikor a lány is megszólalt akkor főleg. Még hogy ő csalódott bennem, inkább én benne. Ezek tényleg hibásak, de komolyan. Azt hiszi mind a kettő hogy csak maguk körül forog a világ. Ezért nem fogják megérteni soha hogy engem mi ösztönöz, mi hajt és miből merítek akkor is erőt amikor már minden más elhagy.
-Te honnan veszed hogy most Zoey elzavart? -ez a kérdés jogos, hisz én nem annak vettem a szavait- Én azért megyek el mert már nincs szükség itt rám.  -érdekes ez a Gary, eléggé félre érthette a helyzetet, pedig az utolsó kijelentésem az volt hogy: "Nos, ha nincs semmi gond akkor én megyek.". Azt hittem hogy ez egyértelmű, de a mardekáros az mardekáros marad.
De az a fölény ahogy beszélt Gary, az nagyon előítéletesnek, felsőbbrendűnek tűnt. De nem foglalkoztatott, ez várható egy ilyen sablon kígyóházastól. A lány mondatai jobban felkavartak, de próbáltam úrrá lenni a helyzeten, a pálcám visszaraktam a helyére és háttal állva lehunytam a szemem és halkan, nyugodt hangon ismét megszólaltam, azonban most Zoey-nak intézve a szavakat.
-Én nem vagyok Hős Zoey. Én csak egy diáktársad vagyok aki azért jött ide hogy segítsen. És azok a szempontok amiket figyelembe vettem elég ahoz hogy következtetést vonjak le. -hangom nagyon nyugodt volt és én is ugyanilyen lassúsággal ám határozottsággal mondtam ezeket a szavakat. -de nagyon gyerekes ez a Zoey. Annál a pontnál derült fény erre amikor azt mondta hogy "Tudd meg", a kisgyerekek szokták ezt a mondatot a másik fejéhez vágni. Na de sebaj ennyit erről. Azonban a Tiltott Rengeteges buliba nem akarok belefolyni. Nem vagyok egy báb aki Fitzroy kérésre csak ugrik. Már őt nem is tekintem, társalgási partnernek és már csak Zoey-val beszélek. -Mint már említettem nem vagyok Hős hogy másokat védelmezzek- legalább is én így gondoltam magamról, de mélyen legbelül tudtam hogy ez nem így van és igenis másokat védelmezek mert ez tesz emberivé, a törődés.  -Ha Zoey úgy gondolja hogy veszélyes akkor nem megy az erdőbe. -én csapdát érzek itt, mivel Gary nagyon is vigyorogva kérte a maradásom. De hogy megtudjam mit akar bele kell sétálnom, mint egy mozdulatlan irányítható báb. -Azonban veletek tartok a Tiltott Rengetegbe. -Reméltem hogy nem csinálok hülyeséget, ám biztosnak érzem azt hogy itt még vár rám egy-két meglepetés és hátha Gary elkövet egy olyan hibát amivel talán elkaphatom a nagyszájú grabancát, és megmutathatom neki hogy egy nem aranyvérű jobb nála.