Theodor
klikk

Ugyan nem vagyok egészséges életmód fan, de néha nem árt ha az ember odafigyel magára. Most sem viszem túlzásba, csak gondoltam kijövök futni ide egyet a futópályára. Ha már ide lett kialakítva miért ne használnám ki? Egy atléta van rajtam  meg egy terepszínű térdnadrág.  A pálcám persze most is itt van nálam, még alváshoz sem veszem le. Kezdek paranoiás lenni. Nem gyengén.
Fülemben megbűvölt zene szól, olyan jó kis odab*szós rock, hogy jobban pörögjek. Hamarosan el is érem a kívánt eredményt, a pulzusom az egekbe szökik. Nem állok le, mi több még inkább ráhajtok, had tornázzak egy kicsit még rá.
Mikor már ott tartok hogy a jóistent is átkozom, bele-beleüvöltök a levegőbe. Flúgosabbnak már senki nem nézhet. Meg nem is áll szándékomban hogy ezen a véleményen változtassanak.
- Here I am! - rekesztek be.
Húúúúú.

A fejemben zakatolnak a gondolatok és nem tudom őket átlátni. Mind csak szennyes lé ami elborítja az ítélőképességem és az még hagyján. Ez van. Asszem rossz génkódolással születtem. De eddig 18 évet kibírtam vele, nem most kezdek el reklamálni. Lehet az esküvő böki a csőröm. Vagyis nem is az hogy én a nagy függetlenség élharcosa megnősülök, ahogy az sem ki a választottam mert szeretem Page-t. Csak...nem az én világom ez a tervezgetés. Én elvinném valami jó kis mulatóba az anyakönyvvezetővel és adjad neki. Pff, meghívó, vendéglista. Paréjság az egész. Én meg egy szép mamusz leszek lassan.
Dundusom, ej, te megmondtad.
Megingatom a fejem és inkább tovább rohanok a nagy messzeségbe. Mellesleg képes voltam hajnalban felkelni ezért a hülyeségért. Jobb lett volna némi kaja, pia meg egy doboz cigi és egy kényelmes hely is agyalni. Honnan a f*szból vettem a futást?
Megállok egy pillanatra és...
ORDÍTOK MINT A SAKÁL.
És jó. Kéne egy cigi.

×Giles×

Hogy az a tarkaruhás, hétrongyba csavart franc essen ebbe az ostoba gyerekbe. Itt van két szép, megverendő mardekáros és ő engem támad be. Engem, aki itt segítené lerendezni neki ezt a ki-kivel-mikor-mit csinált dolgot. Megáll az eszem. Komolyan. Ha nem lenne olyan kívánatos az előttem álló zöld hímringyó, akit péppé verhetek a hiéna vicsorgásával együtt, a kis griffendélesnek nyomnám bucira a fejét.
- Jó, jó. Nem hívom szukának. A büdös ringyó úgy is találóbb. - lengetem meg a kezemben a szék darabját.
Aztán részemről most egy időre befejezettnek tekintem a beszélgetést, ugyanis jobb dolgom is van annál. Mondjuk az, hogyan varázsoljam ki a nagy darab dromedár fogát a szájából. Vagy törjem el az egyik ujját, kezét, karját. Valami jóóó nagy felületét. Na, akkor sem fejre, sem ágyékra nem támadhatok.

- Na, mi van? Csak nem félsz? - lököm még oda egyszer Gilnek, majd rohanok neki a mardekárosnak.
Aztán csapok egyet. Főleg gyomorra megyek. Ahogy elnézem ez csak nekem tűnik jó stratégiának, a mardekáros nem értékeli annyira.
Hol csengetnek? De most komolyan...hol? Ááááúúú.
Azt a fültövön vágós, sunyi anyukáját a görénynek. Ó és én istenkirály.. Valami földöntúli elégedettséggel tölt el az, ha az öklöm valakinek az arcába szalad és utána felhangzik egy fájdalmas üvöltés. Amit sajnos most nem hallok teljesen tisztán a csengő fülem miatt.
- Nyányányá. - öltök nyelvet a mardisra és hátat fordítva neki riszálom a hátsó felem. - Ezt nyald ki, csög. - fordulok aztán vissza felé és küldöm a bakancsom a bébirépája felé.
Ezt a technikát még tavaly nyáron tanultam az egyik volt nőmtől. Hatásos. Gilre pillantok, aki szintén kivégezte a maga "emberét".

- Na! Boldog gyereknapot. - köpök ki a padlóra egy kis vért, aztán villantom fel azért még mindig véres fogaimat.
Mind meg van, ó je, mind megvan.
Odakecmergek a pulthoz és a csaposra nézek. Miért van az, hogy rám mindig ilyen csúnyán kell nézni?
- Bocs. - adom oda az összes pénzem neki, amiből pótolhatja az amúgy értéktelen szarságait.
Visszadöcögök az asztalomhoz és nem tom miért döcögtem vissza, hiszen semmit nem hagytam ott. Fordulok egyet és elhaladok Gil mellett.
- Hát csőváz. - intek egyet felé, majd lépek ki a kocsma ajtaján.
Még meg van a biciklim. Odablattyogok hozzá, átnézem, nem e vicceskedtek e vele és ha minden oké, felpattank rá és elhajtok vele.

Komolyan mondom, a kezem szó szerint remeg, annyira jó lenne most rágyújtani. De nem teszem. Miért? Úgy döntöttem tekintettel leszek valakire. valakire aki utálja a dohányfüstöt és mert ez a valaki számít. Lassan baktatok az utcán, a lábam elé kerülő kavicsokat messzire rugdosom és gondolkodom. Az életemen és azon, hogy minden mennyire nagyon megváltozott. Veszteség, nyereség, veszteség. Főleg veszteség. De ilyen az élet, ezt kell szeretni. vagyis még csak szeretni sem kell, mert az soha nem kötelező. Elfogadni sem. Ellenben ha nem ezt teszi az ember, akkor meglehet buggyanni.
Nem, asszem jobb lesz ha én még sem gondolkodom. Abból jó sosem sül ki.

Page-dzsel találkozom. Jaa, hogy ki is az a Page? Izé, ő az én menyasszonyom. Egen. Az. Ne szóljál be. Oké? Megpillantom a Zöld Macskát. Teázó. Eh, valahogy mostanában mindig olyan helyeken fordulok meg, ahová alapjáraton a magamfajta gyerek, be nem teszi a lábát. Változnak az idők. És basszus. Én is. Nagyon nem tetszik ez nekem. Rá kéne gyújtani. Cigit, nikotint. Most. Sóhajtok egyet. Nem fogok rágyújtani. Benyúlok a dzsekim zsebébe és előhalászok egy csomag nikotinosrágót. Valami visszataszító egy cucc, noha amúgy semmi bajom nem lehetne vele, hiszen rágó is meg mentolos is, meg nikotinos is. Csak nem egy szép, kövér, cigaretta. Először egy szemet kapok be belőle, aztán kettőt, aztán neki megyek egy kisgyereknek, három szemet rágok. Mire elérem a teázót egy pofásabb hörcsög elbújhatna mellettem. Vagy alapíthatnék eggyel egy duót. Nyelek egyet, rágót lehetőség szerint nem lejuttatva a nyelőcsövembe, majd belépek az ajtón.

Nem egy kocsma, az már biztos. Itt vannak olyan lezser pingvinnek öltözött pincérek is, tudjátok, még nem aza szmokingos fajták, de nem is a Vadkan...a Vadjkanban ha belegondolok éppenhogy csak nincs önkiszolgálás. Körbenézek, hátha kiszúrom Page-t. Jó lenne, nem csak azért mert régen nem láttam, hanem azért is mert a sok vendég meg felszolgáló feszülten engem stíről és asszem azt várják mikor bődülök el, vagy mikor kaphatnak a pálcájukhoz, hogy jl seggbe átkozhassanak. Dee, hála Merlinnek kiszúrom az egyik asztalnál a nejem...a majdnem nejem. Vazz...
Odabaktatok hozzá és nyomok egy puszit az arcára. Rágóval a pofazacskómban nem könnyű csókolózni.
- Szeva, édes. - vigyorgok rá, majd lököm le magam a vele szemben lévő székre.
Aztán füttyentek egy pincsinek.
- Egy sö...hm, egy jegesteát, kösz. - adom le a rendelésemet. - Te mit innál? - nézek aztán a menyasszonyomra. - Lehet itt enni amúgy? Kajás vagyok. - és így tuti kiborít majd az előkészületekkel.
- Naa, mesélj tündérem. - vigyorgok rá aztán.

×Tyana×

A szám sarkában lógó cigivel, szemöldökömet felhúzva bámulom a kezemre fonódó ujjakat. Majd a lányra pillantok. Egy ideig tök szórakoztató tud lenni, ha az ember részesülhet ilyen bemutatóban. Mármint...melyik férfi nem örülne annak, ha egy olyan nő, mint Tya fel akarná szedni. Még én is örülök neki. Csak egy idő után a halmozott praktikák felvonultatása után lefárad az ember. Mondja hogy menjünk szobára és csók. Akkor megyek és veszek ki egyet aztán csapjunk a lovak közé. Vagy a lába közé, attól függ hogyan szereti. De mivel itt verbális előjátékot nyomunk, úgy nekem előjön az a hülye szokásom, hogy viszonozzam.
- Mi van? gyémántra futja, cigit már nem tudsz magadnak megengedni? - kihúzom a kezem az ujjai bilincséből és elteszem a cigis dobozomat.

Újfent bunkó lennék? Sajnos ez van. Valahogy Tya meg úgy egyáltalán az aranyvérűek közelében ez sűrűn előjön. Elég ha Lenát vesszük példának. Page meg...khm..ilyenkor jobb nem is gondolni a kapcsolatokra. Csak csomó, kellemetlen felfájást okoznak az embernek. Beleszívok a cigimbe, hagyom hogy a tüdőmet átjárja a füst, majd kifújom azt, bele Tya arcába. Ha annyira dohányozni akarna.
- Nem-e? Lehet. nem mintha túlzottan érdekelnének. - felőlem.
Tőlem aztán mind járhatna tütübe öltözve is, egy-egy nagy szerszámmal a hátsójában, vagy rambóként flangálva, az sem igen hatna meg. Így vagy úgy...vagyis így se, úgy se kedvelem egyiket sem.
- Tényleg? Sajnállak, bár a változatosság gyönyörködtet. - vonom meg a vállam.
Én ne tudnám? Komoly erőfeszítéseket kell tennem, ha kastélyon belül szeretnék nemi életet élni. Megannyi lopakodás, helyszín kiválasztása...eszméletlen. Problémák tömkelege.

- Neveletlen lennék? Na hát, észrevetted. - képedek el színpadiasan.
Sóhajtok egyet, előszedem a cigis dobozom és odalököm elé. Ha akar vesz belőle, ha nem, akkor meg annyi. És meggyújtani sem fogom neki, mert én már csak ilyen tirpák vagyok. Elnyomom a hamutálban a lassan elhamvadó csikkemet aztán a sörös üvegre fonom az ujjaimat és nagyokat kortyolok a hűs italból.
- Na? Bemutatsz még pár Tyana féle csábtrükköt, vagy mehetünk szobára? - jó, nőkkel amúgy nem viselkedem mindig így, de ez a lány, azt hiszem megérdemli vagy kibírja vagy tököm sem tudja.
Gúnyolódnék. Majd visszagúnyolódik. Vagy kap az alkalmon. Mindenesetre a hátsóját megnyugtatásképpen, hogy én mellette állok, megpaskolom.

Mindenkinek a betolakodótól ^^

Hát nem gondoltam volna, hogy az a gyökérpalánta Gil, egy ilyet elhallgat előlem. Nem hiszem el. Pfff...hogy lehet valaki ilyen...izééé. Még hogy ő bandában játszik. Ezt látnom kell. Vagyis látnám. Csak hogy mint általában mindent amibe nem akarnak illetéktelen személyeket tudni, ezt is védik. No de, oda se neki. Vannak kapcsolataim. Most egy beugró részben álldogálok, nem is olyan messze az elméletileg közelben lévő próbateremtől. Isten áldja drága rajongókat, akik nőneműek és néha bebocsátást nyernek a próbákra. Arról meg ugye ne beszéljünk, hogy követem James-t aki a háztársam és nem különben a banda alapítója.

~ Gyere már, gyere már. ~ vakarom meg az államat és dőlök neki a falnak. A lapulok talán jobb szó rá.
És máris hallom ahogy a léptek gyönyörű vagy nem gyönyörű szimfóniát zengve koppannak is a kastély kövezetén. James az. Igen, a balhé szele körbeleng és megérint. Úgy fest mint aki betojni készül a nagy koncentrációban, de nem, nem röhögök fel. Noha a torkomban növekszik egy hatalmas hahota.
Benyit. Belép. Mint a nyúl, úgy iszkolok ki a rejtek helyemről és pálcámat előtartva mormolok egy igét, amivel egy picit késleltetni tudom az ajtó eltűnését. Nem hiába akarok én auror lenni, ennyi még összejön alaphangon.
Várok, aztán csak várok.

Aztán mély sóhaj és én Marcus Montgomery, berobbanok az ajtón.
- Helló nép! - arcomon hatalmas vigyor terül el, az ajtót becsapom magam mögött, csak hogy nyomatékot adjak a jelenlétemnek.
Hm. Hogy én miket is látok, ejhej. Ez csak most vicces, míg nem tudatosul bennem a dolog. Gil és az eggyel alattam járó és kiba jótestű Jose smárolnak vagy valami akközeli élményben vannak. Füttyentek egyet, kezemet zsebre vágom, miután elteszem a pálcámat és körbenézek.
- Szeva James. - kacsintok rá vigyorogva a gitárjáért nyúló gyerekre.
Asszem nem fog vagy már nem kedvel. Ezután az akcióm után meg pláne nem. Van ilyen. Nem szerethet mindenki. Közelebb lépkedek hozzájuk.

A zongorához megyek és megtámaszkodom az oldalánál.
- Gil, Gil. Cccc. - ingatom meg a fejemet, aztán felröhögök.
Igen, világéletemben tapintatos ember voltam. Josephinre pillantok aki ilyen közelről meg aztán végképp au-gatyába-durrantok-ha-rám-néz kategóriás nő. Mert hogy nem kislány az is tuti.
- Be sem mutatsz a barátnődnek? - boxolok bele Giles vállába, de aztán csak feltalálom magam. - Marcus Montgomery, te pedig ha nem tévedek Josephine. - vigyorgok a lányra is és igen, megstírölöm.
De haver nyulára nem lövünk, visszafogom a puskát és csak a szokásos módon szövegelek és bánok vele.
Ami persze a flörtöt nem zárja ki.
- James. - fordulok aztán a fiú felé. - Ez a bandád? - ó én aztán nem gúnyolódom.
Egy csöppet sem...

×Tyana×

Jó, gyerünk. Kérdezd meg hogy mit keres egy olyan csávó mint én, egy olyan helyen mint ez. Semmit. Ez lenne a várt válasz. De nem ez az. A bátyám miatt vagyok itt, pontosabban az eljegyzési vacsoráján. A családom többi tagja éppen az étterem részen jópofizik, én meg inkább iszok. Azzal is jobban telik az idő. Meg aztán valahogy nem pendülök túlzottan egy húron a testvéreimmel. Sajnos vagy nem sajnos, de ez van. A pulthoz araszolok és fellököm a hátsómat az egyik bárszékre.
- Mit adhatok? - villan felém a pultos munkakörileg leírt vigyora.
Töprengek egy sort, aztán a szokásos sör és whiskey kombináció mellett döntök. Az eddig bevált, bizonyára nem most fog csődöt mondani.
- Azonnal hozom, uram. - megint vigyorog, de legalább betartja a szavát és tényleg, pillanatokkal később ott van előttem a jéghideg söröm és a whiskey is.
Megköszörülöm a torkomat és ujjaimat a nyakkendő csomója alá fúrva próbálok lazítani azon a borzalmon.

Miután ezen túl vagyok és sikerül kellően pacuha kinézetemmel néhány rosszalló pillantást bezsebelnem, belekortyolok a habos sörömbe. Egészen belefeledkezek az aranyló italba, már-már meg merem kockáztatni hogy jól is érzem magam. de nem szaladok előre és nem megyek bele olyan dolgokba, amiket nem tudok biztosra. Noha ezt vallom azért beismerem mindig másként cselekszem.
Rákönyökölök a pultra és igyekszem kizárni a sok úrificsúrt, meg p*csát, akik azzal jelzik hova is tartoznak és én hova nem, hogy itt villognak. Mindegy minek az okán. S felcsendül egy hang. Női hang, amit elégedetten konstatálok. Oldalra pillantok.
~ Tyana Miscerant. ~ ó igen, néhány felettébb szaftos álmomnak a főszereplője.
És az aranyvérű brancs felettébb népszerű kis kurvája. Egyem a zuzáját, oda vagyok érte.
- Nem bujkálok, mint látod. - iszok egy kis whiskey-t majd koccantom le a metszett kristálypoharat a pult tetejére.

Ellentétben ugye vele. nem mintha én lennék az első aki követ vet egy ilyen fehérmájú nőszemélyre. Igazán jól festett azon a gyereken. Noha ha én lettem volna alatta bizonyára nagyobb lenne az örömöm az emlékezést illetően. Belenyúlok a zakóm zsebébe és előhúzok egy doboz cigit. Kirázok belőle egy szálat aztán ráérősen rágyújtok. A rikácsolni készülő pincért egy pillantással elhallgattatom. nem azért fizetek egy vagyont itt, hogy ne gyújthassak rá, ha akarok. Akkor és ott amikor akarom.
- Egyedül, mondhatni. - fordulok én is felé, ha már ő is így tesz. - De őszintén, úgy festek mint aki fél? - pöccintek le egy kis hamut a hamutálba amit az időközben beletörődött pultos tett mellém.
Bár lehet emellett a csaj mellett nem ártana legalább egy kicsit tartanom a helyzettől. Talán. De ki tudja? És kit érdekel? Engem biztosan nem.
- És te? Éppen nem akadt valami hímringyó mardekáros, akit valami sarokban leápolhatnál? - villantok felé egy negédes mosolyt.
Oké, megint bunkóztam. De most őszintén, erről a nőről mindez úgyis lepereg. vagy legalábbis úgy hiszem. Vigasztalásként majd megengedem, hogy esetleg velem foglalkozzon. Leápolás szintjén...persze.

×Giles×
KATT!

Úgy érzem nem eléggé erőteljesek a jelzéseim a gyerek felé, hogy fel is fogja, nem kérek a társaságából. Pontosabban egy ideig még oké, eliszogatunk, beszélgetek is vele, meg általánosságban elvagyunk mint átlag ismeretlen ismerősök egy olyan helyzetben, mikor egymás mellé sodorja őket a sors. De nem több. Nem sokkal többet tartok a fiúról, mint az embertársaim többségéről. Elviselendő.
- Mondd befejeznéd a makogásod arról, hogy mennyire meglepő melyik házban tanulok? Komolyan, a fenét nem érdekli, téged sem kell hogy érdekeljen. Engem meg aztán pláne nem izgat. - ragadom meg a sörömet és húzok belőle nagy kortyokat.

Megvakarom a fejem búbját és Gilre nézek. Elgondolkodva rágcsálom belülről a számat és azon filózok hol rontottam el. Még a születésemnél, vagy azért annyira nem rossz a helyzet és csak ott csesztem el, hogy ide betettem a lábam. Ide és azzal, hogy nem mentem el mikor pedig már igencsak ajánlatos lett volna.
- Kinézed belőlem? Jól is teszed. Első okos mondatod mióta ide evett a fene. horkanok fel, letéve az üveget az asztalra és dőlve hátra a székemben.
Nem először visít fel ez a korhadt ülőalkalmatosság, de nem zavartatom magam, amennyire csak lehetséges elnyúlok rajta és újabb böffentés hagyja el a számat. Megpaskolom a hasamat és szuszogok egy sort. Gil gyerek megint megszólal én meg a szavaira felröhögök.
- Hát kösz, Töki. - ingatom meg a fejem.
Mindig is éreztem én, hogy többet érek társaságnak, mint egy tetves csöves meg férges tapló. Megropogtatom az ujjaimat.

- Kösz, de világéletemben öccs voltam. - hárítok. - Ribanc. - teszem hozzá.
Még hogy én elmennék a bátyjának, ugyan had ne röhögjek még ezen is. Nem, a tököm ki van ezzel, de nem. Nem vagyok én neki sem testvére, sem senkije, haverja, barátja pláne nem. Csak egy púp a hátamon amit előbb vagy utóbb, de levakarok magamról.
- Mit vigyorogsz? - taplózok egy sort rá, de mikor felpattan a helyéről válasz nélkül, csak lesek.
Ez most nekem fog jönni vagy mi a retek van? Hátrahajtom a fejem az éles nevetésre amit csak a Mardekár ház hímneműnek csúfult egyedei képesek kiadni magukból. Aztán visszacsapódom az asztalhoz és a bepörgött Gilt vizslatom.
- Á, te vagy az a griffes, akivel az a kígyós kurva nyomult. - hahotázva csapkodom a tenyeremmel az asztallapját.
Becsinálok, eskü. Sosem volt a zsánerem az a szottyadt kis szöszi, de a tény hogy AZ a Szőke és EZ a Ribi voltak az a bizonyos pár, hát ez fenomenális.

Felkelek az asztaltól, kiiszom az utolsó korty piámat és majd megroppantom a nyakamat.
- Mennyi pénz van nálad? - vigyorgok rá Gilre. -
Benyúlok a farzsebembe, kihalászok belőle egy erszényt és a tartalmát a tenyerembe öntöm. Elkezdek számolni, miközben félszemem a pályán és a mardekárosokat figyelem
- Négy-öt szék, némi alkohol, üvegek, pár asztal...hm.. - összegzem, aztán visszateszem a helyére a pénzem. - Ej, fiam. Hogy lehetsz ilyen balek? - kapok fel egy széket, aztán vágom neki a földnek, hogy a darabjaira hulljon.
Egyszerűen odavagyok a döbbent csendért. Főleg ha az miattam áll be. Magamhoz veszek egy-két vaskosabb fadarabot ami a széthullott székből esett ki.
- Hééé, ti ott. Ahan, Lolka és Bolka. Hozzátok beszélek. - üvöltök át a kocsmán a két mardekárosnak.
Azok felén fordulnak, a sunyi szemük tipikusan villan egyet. Kissé elmebeteg mosolyra húzódik a szám. Rájuk is kacsintok annyira belejövök a balhéba.

- Mi van, tirpák? - lép egyet felénk az egyik babuci és hihetetlen, de nem kapja még elő a pálcáját.
- Tudod ki a tirpák! - köpök egyet felé. - Tirpák! - vicsorgok rá. - Giles. Banzáj. - a mozdulatlanságomból, gyorsan tépek a mardekárosok felé.
Ha valamiben jó vagyok, az a bunyó. Gyors, hatékony és mindemellett élvezem is. Giles talán nem, de most már mindegy. S csapódik az egyik fadarab a mardekáros vállának.
- Na, nyuszkókám. - vigyorgok.
Remélem a végén is ilyen teljes fogsorral.

[21:11] Jose: holy crap, Giles meg fog ölniiiiiii
[21:12] Marcus: whyM?
[21:12] Jose: mert nem írtam még neki hsz-t
[21:12] Marcus:
[21:12] Marcus: kapja be
[21:12] Marcus:
[21:12] Marcus: adom hozzá a szerszámot
[21:12] Marcus:
[21:13] Jose: fúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúj
[21:13] Jose: háhá
[21:13] Marcus: érted mindent
[21:13] Marcus:
[21:14] Jose: perveeeeeeeeeeeeeeeeeerz háhá
[21:14] Marcus:
[21:14] Jose: hát ejnye
[21:16] Marcus:
[21:17] Marcus:
[21:17] Marcus: így vagyok jó
[21:17] Marcus:
[21:17] Jose: jha így szeretünk:D
[21:17] Jose: más lennél
[21:18] Jose: nem is kellenél, mert az nem te lennél


A mazsola...

[18:55] Jose: pfuj......óriásmazsola a somlóiban
[18:55] Marcus: neee
[18:56] Marcus: *rühelli a mazsolát*
[18:56] Jose: kiköptem
[18:56] Marcus: ügyes
[18:56] Marcus: büszke vagyok rád
[18:56] Marcus:
[18:57] Jose: yatzee ennek örülök h nem okoztam csalódást

Cset

[19:03] Jose: bazd, ** jól elbaszta a chatet
[19:04] Marcus: jham
[19:04] Marcus: -.-
[19:04] Marcus: teljesen szét van mint k lába munka közbenm
[19:04] Jose: köbö

Jose, a kutyája és Marcus kutya ellenszenve

[19:34] Jose: heh na de rendes kutyám van
[19:34] Jose: arcon köpött
[19:34] Marcus: woow
[19:34] Marcus:
[19:34] Marcus: és fúj
[19:35] Jose: háhá
[19:35] Jose: akartam neki adni egy puszit
[19:35] Jose: erre megszagolja a szemem
[19:35] Jose: majd az arcomba prüszköl
[19:35] Marcus: szagolja a szemed? O.O

[19:36] Jose: múltkor megnyalta, képzeld
[19:36] Marcus: hát..
[19:36] Marcus: FÚJ
[19:36] marcus:
[19:36] Marcus: *kutyagyűlölő*
[19:37] Jose: neeeeeeeeeeeeeee
[19:37] Jose: komolyan?
[19:37] Marcus: nem
[19:37] Marcus: csak nem szeretem őket
[19:37] Marcus:
[19:37] Marcus: max 10 méterről
[19:37] Jose: heehee:D
[19:37] Jose: de az enyém aranyos
[19:37] Jose: nem bánt senkit
[19:38] Marcus: csak szembeköp
[19:38]Marcus:

×Giles×

Úgy tűnhet hogy higgadt és nyugodt ember vagyok, meg úgy általában véve egy nem túl idegeskedő típus. Ez nagyjából fedi is a valóságot. De az is igaz a jelenlegi pillanatra, hogy bizisten nagyon megtudnám csapkodni ezt a kis mitugrászt itt. Tizenöt éves kis féregnyúlvány. Sóhajtok egyet. Kell nekem jópofáskodni.
- De, mondom. - lehúzom az utolsó korty whiskey-met ami után küldök egy kis sört is.
Rákönyökölök az asztalra és a sörösüvegemet gurigázom. Aztán bumm. Egy hatalmas csattanással vágom vissza az asztalra az üveget. Lehet jobb lenne ha a kis bilifejűn csapnám szét.
- Biztos veled jött a szag. - kelek fel az asztaltól és megyek a pulthoz újabb üveg sörért.

- Úgy eltakarítanálak innét hogy csak lesnél. - sziszegem halkan az orrom alatt.
A pulthoz érek és kilökök megint pár érmét. A csapos már tudja mit adjon nekem. Míg az italokat várom azon filózok nem lenne e jobb ha eltűznék innét. De aztán meggondolom magam. Elvégre én voltam itt előbb, a kis véglény pofátlankodott ide.
- Az italok. - magamhoz veszem őket, biccentek és visszaszambázok az asztalhoz.
Szóval tökikém ötödéves. Ez nem magyaráz semmit, csak úgy megjegyzem magamnak. Miért? Pff...na vajon miért. tisztelet, öcsi. Az irányomba. Persze ezt nem mondom ki, mert ha már így nem érzi ezt, akkor mindegy.
- Hagyjuk. - horkanok fel és egyben leküldöm a whiskey-t.
Nem fogok berúgni, azt már kitapasztaltam. Eleve magas véralkoholszinttel születtem. Nekem meg sem kottyan egy kis alkohol. Sok kis alkohol sem.

- Mi? Most mégis... - miért olyan hihetetlen hogy hollóhátas vagyok?
Persze ez anno engem is nagyon meglepett. De az évek során egészen kezdtem megszokni hogy ideosztottak be. Bizonyítottam is. Végigmérem kistigrist. Mert ő griffendélesnek való? Igaz oda minden söpredéket felvesznek...kezdve Pottertől át...át nem tudom meddig. Sok ki csiruska.
- Jobb lesz ha ezt nem kezded el kivesézni, mert akkor én elkezdelek kicsontozni. - morranok fel.
Arról hogy ő kivel és hol volt, nekem fogalmam sincs, még ha azt is feltételezi a kisfickó. Valószínűleg ha tudnám hogy valami mardekáros bukszát nyomatott, akkor lépne egy szintet a szememben. Bár ott már így is szálka. Viszont így...nekem ő csak egy kis pöcs.

- Ja, szeretek veszélyesen élni. Néha felveszem a "Hajrá halálfalók, egy koszos kis félvér vagyok, öljetek le!" feliratú pólómat. Aztán várok, hátha...most például inkább a biciklizés mellett döntöttem. - húzom meg a sörömet és nyelem le nagy kortyokban a kesernyés italt.
nem, valóban sok mindennek lehet titulálni, de unalmas embernek semmiképpen sem. vagyok idegesítő, bunkó, egy farok. De unalmas egyáltalán nem. Habár biztos akadnának emberek, akik szemében még az is lehetek. Viszont vagyok annyira ego, hogy ez ne érdekeljen engem. Egy pillanatig sem.
- Értem. És úgy gondoltad idepofátlankodsz? - emelem felé a sörömet. - Fájdalmasan hülye vagy, haver. - jegyzem meg és iszok, ismételten.
Majd elégedetten böffentek egyet és megvakarom az államat. Azért egy borotva el kéne.
- De amúgy egész tűrhető. - köhintek egyet. - Birka.

×Giles×

- Talán mert nem vagyok a tipikus jófej vendégváró ember. - döntöm felé a sörösüvegem, amit megint a kezembe veszek és elgondolkodva forgatok.
Mert most mégis mit vár? Hogy tapsikolva fogadom? Hogy a nyakába borulok, "Ó Gilesy, hát itt vagy végre velem"? Komolyan mondom, ezek a fiatalok egyre rosszabbak lesznek minden generációval. Ma még csak leülnek az ember asztalához úgy, mintha bármi közük is lenne a másikhoz, aztán próbálnak ismerkedni, meg barátkozni, mintha joguk lenne hozzá. Következőleg már ezt sem teszik, csak majd egész egyszerűen jönnek, tarolnak és elnyomnak. Kérdem én, hova süllyed a világ? Hová süllyed, ha már én, Marcus Montgomery is meglepődik a fiatalság pofátlanságán? Én, pont én?

Ránézek Giles-ra. Még mindig mosolyog, de úgy tűnik kezdi lassan felfogni, hogy ez felesleges. Legalábbis ha valaki, én ugyan nem tudom értékelni. Majd ha lesz min mosolyogni, meg vigyorogni, akkor vigyorgok. Esetleg. De hogy itt és most a Vadkanban, egy másik jómadárra mosolyogjak átszellemülten...pfff. Nem. Errefelé nem igazán nézik jószemmel a bárgyúságot. A sörösüvegem halkan koppan a masszív faasztalon. Hátradőlök a székemben - ami ennek a mozdulatnak a hatására éktelenül felnyikordul és ezzel pár tekintet ránk vetül cirka két percig - és kezeimet összekulcsolva a hasamon nyugtatva azokat mérem végig a srácot.
- Ó, távol álljon tőlem a panaszkodás. - emelem az államhoz az egyik kezem és vakarózom egyet.
A borosta hallhatóan serceg az ujjaim alatt. Nem ártana majd rendbe szedni a pofázmányomat majd. Persze, ez most minden csak nem az elsődleges gondom. Mellesleg panaszkodás. Ez így nem teljesen igaz. Elég sűrűn szoktam panaszkodni, de főleg csak skizoban nyomom magamnak. Nem túl okos dolog csak úgy a nagy világba panaszkodni. Főleg nem mostanság. Lazán okozhatja a vesztedet. De nem magyarázom túl. Aki érti az érti, aki nem..nos annak majd küldök egy részvétnyilvánító levelet. Fekete gyászkerettel. Csak úgy stílusosan.

- Mióta is jársz már ide a suliba? - nem mintha ez számítana bármit is, nem kellett hogy halljon rólam, csak azért...na mindegy. - Hollóhát. - felelem aztán.
Erre elég sokan le tudnak döbbenni. Nem értem miért. Az hogy nincs tenyérbemászó stílusom, még nem jelenti azt hogy eszem sincs. Meg úgy egyáltalán...hollóhátas habitusom.
- Te pedig griffendéles vagy. - tudom én, ott unatkoztam a beosztásnál.
Ugye, figyelek. Meglepő. Ujjaimmal végigszántok a hajamban és ásítok egyet. Azt is figyelemmel kísérem, hogy Gilyke sörözik. Vajsörözik ugyan, de...kicsike még. Nem is baj ha nem alkoholizál. Jobban jár. én is jobban járnék, de nekem meg már mindegy.
- És nekem mint szentembernek, megvallod, hogy mi vezetett arra, velem légy egy társaságban? Mi az ami még nálam is rosszabb lehet? - felröhögök.
Tényleg nehéz belegondolnom, hogy mi lehet olyan gáz, hogy én mint másik lehetőség vonzó legyek. Komolyan.

×Giles×

Összeráncolom a homlokomat először, másodszor és végül harmadszor is. Át is gondolom a helyzetet. Egyszer, kétszer sőt...háromszor. Az eredmény mégis minden esetben ugyanaz. Ugyanaz, így ki van zárva hogy én tévednék. Miben is? Abban hogy társaságot igényeltem volna. Nem vágytam rá mégis kaptam. De vegyük csak szépen sorjában. Leültem ide, ez stimmt. Iszogattam, énekelgettem, töprengtem. Ez is oké. Belépett a kis pubi. Igazából akkor éreznem kellett volna valamit, úgy értem egy ilyen gyerek mit keres egy ilyen helyen, de nem. Még ekkor sem gyanakodtam. Vajsört rendelt. No comment. Nem is vártam mást. Esetleg valami bambit. Ám azt itt elég nehézkesen kaphat. Noha nem tudhatom, még nem próbáltam itt szörpikét kikérni magamnak. Én rendületlenül iszogattam közben. Körbenézett és láttam az arcán, erősen azon gondolkodik hova is telepedhet le. Vállat vontam. Igen, tudom, én egy hihetetlenül naiv ember vagyok. Meg sem fordult a fejemben hogy engem szemelhet ki. Komolyan.

És itt van. Itt áll mellettem, pontosabban most már ül. iszogat, bemutatkozik és egyáltalában. Társalog. Egyik szemöldököm a magasba szalad és ott is marad, közben újabb kortyot küldök le a torkomon a sörömből és azon vacillálok legyek jófej vagy sem? Meg sem kérdezte hogy ideülhet, lényegében kijelentette és ideült. Hm.
- Szevasz. - jó, egy köszönés nem a világ.
Meg aztán igyekszem úgy köszönni, hogy érezze nem török ki tapsviharban a jelenlétét illetően. Kicsinyes, ostoba és gyerekes valami, de könyörgöm. Rólam van szó. Így már csöppet sem furcsa.
- Marcus. - fene a neveltetésemnek.
Még a bemutatkozásba sem halok bele, sőt kifejezetten normálisan ejtem ki a nevem, nem odalökve neki, egészen úgy mintha érdekelne tudja-e vagy sem. Leteszem a sörösüvegem az asztalra és a whiskey után nyúlok. Nem szerénykedem, hm, érdekes. Már szinte várom mikor fűz még hozzá valami igazán frappáns kis szösszenetet, de egyelőre úgy néz ki hallgat.

Hallgat, rám vigyorog kis félszegen mint valami háromnapos szűzlány és kortyolgatja a sörét. Sóhajtok egyet, leküldök egy kis whiskeyt, kiélvezem minden cseppjét, várom hogy a nyelőcsövemen végigszaladjon a forróság és...nem tudom. Igazság szerint egy értelmes gondolatom sincsen. Semmim sincsen. Csak ez a helyzet, ezzel a gyerekkel és pár kérdéssel amit fel nem tudnék most tenni. A válaszok meg nem érdekelnek. Tehát.
- Giles. - csettintek egyet a nyelvemmel.
Nagyon utálhatják a gyereket a szülei ha ilyen nevet adtak neki. Mondjuk így első blokkra nem is csodálom. Tényleg giles-os feje van.
- Elég gyászos fejed van. - jegyzem meg.
Amúgy fogalmam sincs milyen feje van, de ha valaki a Szárnyas vadkanba vetődik és egyedül sörözget az minden csak nem boldog. Nem vagyok irgalmas angyalka távol álljon tőlem. De ha már ez a nyunyó ideült le mellém, és ilyen szerencsétlen, bánatos feje van, akkor szolidaritásból itt leszek vele, meghallgatom és iszunk. bajtársiasság mindenek előtt. na meg ugye, pia dögivel.

×Giles×

Be kell szereznem pár dolgot bájitaltanra, így úgy voltam vele, hogy akkor ennek az ürügyén kicsit kiruccanok. Na, ugyan túlzás hogy én csak úgy kiruccangatok, de lényeg ami a lényeg, itt vagyok Roxmortsban Lehet hogy hülyének fognak nézni, sőt biztosan, de kerékpárral tekertem idáig. Most felvetődik benned a kérdés honnan szerzetem én itt, és főleg most kerékpárt. Titok, legyen elég annyi hogy megoldottam. Azt kell megállapítanom, hogy a varázstársadalom több mint fele bazira lusta és csak az olyan módjait szeretik az utazásnak amiben vagy seprű van, vagy pedig valami hipphoppolás. Tiszta gáz, hogy mindig a mágiához folyamodnak. Az sem old meg mindent, sőt kifejezetten tudja komplikálni az egyszerű dolgokat. De ez csak az én szerény véleményem. Már a városban vagyok. Az egyik kisebb mellékutcáján tekerek. Sehol nem találom azt a hülye gyógyfüves boltot, kész szánalom már. Tény és való, gyakran vannak gondjaim a tájolással, de azért hogy egy ekkora községben is eltévedjek. Na, szóval nem éppen kellemes dolog.

Segáz, nem esek kétségbe, sőt...Úgy döntök ha már ez így alakult, mondhatni a sors akarja hogy NE a tananyaggal foglalkozzam, akkor lazítok egyet. Lazítok és ennek a helyéül a Szárnyas vadkant nézem ki magamnak. Pont hozzámvaló hely. Nem azért mert koszos, igénytelen és sötét. Bár biztos vannak akiknek ez a magyarázat is megfelelne, de nem. Letámasztom a kerékpárt valahová és ott hagyom. Nem is az enyém. Mondom csak úgy szereztem. Bemegyek a kocsmába és a pulthoz sétálok.
- Napot. - köszönök, majd kilökök a csapos elé pár érmét. - Sört és whiskey-t. - azt hiszem bevezetem a "Tőmondatok ala Montgomery"-t.
Mindegy.
Megvárom míg kitöltik nekem az italokat, utána magamhoz véve azokat egy asztalhoz sétálok. Kihúzok egy széket és lehuppanok rá, mire az fájdalmasan felnyikordul. De legalább nem törik szét alattam. Szuper. És most rúgjunk be. Dudorászni kezdem a kedvenc kocsmázós dalom.
- When on the road to sweet Athy. Hurroo Hurroo. When on the road to sweet Athy, hurroo Hurroo. When on the road to sweet Athy. A stick in the hand, A drop in the eye. A doleful damsel I heard cry. Johnny I hardly knew ya! - majd kortyolok egy nagyot a sörömből.
Let it be.

.::Barbara::.

Szóval elkeseredettnek látszom. Feldúltnak. És bingó. Biccentek egyet, igen, ezzel is megadva az igenlést. Az már más tészta hogy nem kezdek gyónásba. Egyrészt semmi köze hozzá, másrészt pedig semmi köze hozzá. Tiszt sor, igaz? Na igen, remélem is hogy érthető.
- Aha. Pihi. - ez nem igaz.
Mármint nem az hogy ő csak a forróság miatt jött ide ki. Az elég logikus lépésnek tűnik, főleg ha már agyvíz elforrás közelében van az ember. Valahol, még nagyon a lelkiválságom elején, a látványos szenvedésem előtt én is ezt az okot sorakoztattam fel a mérleg nyelvére, hogy minek is kell a tóhoz jönnöm. Ami nem igaz, az meg hogy csak ennyi telik tőlem. Morcogás ezerrel. Nem mintha különösebben zavarna, de zavar. Nem mintha annyira érdekelne, de érdekel. Ebben király vagyok. Az agyalásban. Ugyan megnehezíti az ember életét, van mikor következetesen tönkre is teszi azt, de attól még elég vicces. Genyó egy valami, de vicces. A vicceket pedig mindig értékeltem, főleg ha jó a csattanójuk.

Barbarára pillantok aki hátradől, lábait kinyújtva, kezeivel támasztva magát. Jó, éppenséggel nem durrantok tőle a macis alsómba. Mivel nincs macis alsóm, neki meg nincs annyira de-gerincre-vágnám teste. Jó, az utóbbi csak vicc, de én hiszem magam annyira erősnek, hogy ellent tudjak állni olyan gyarló, földi kísértéseknek mint a...oké, ha nem lennék ilyen elfuserált, akkor nagyon is kárhozatba esnék. De sajnos elfuserált vagyok. Ja, Dundus. Még számomra is érthetetlen. Bakker.
- Mi? Au?! Vérzés? - egészen addig értetlenül meredek a lányra míg a tekintetemmel el nem érem a lábát is.
Csúnya, mély seb. Így már érthető, az az au. Közelebb csúszok hozzá és megfogom a lábát, hogy megvizsgálhassam a sebet. Az ujjaimmal végighúzok a seb szélén. Talán fáj, talán nagyon fáj, talán nagy kislány és nem kezd el sírni.
- Ja, nyugodtan mosd bele a lábad. Hátha elfertőződik majd jön valami jó kis tályog. Üszkösödés. Genny és levedzés. - hoppá, elszaladt velem a ló.
Köhintek egyet és megint a sebet kezdem vizsgálgatni. Nem olyan vészes. Madam Pomfrey egy pillanat alatt összekapja.
- Gyengélkedőgyanús. - összegzem aztán. - Na, cicám? Elkísérjelek? Nem éppen egy álomrandi, de legalább összebújhatunk. - röhögök fel.
Szar poén. Én is tudom, valószínű ő is.

.::Barbara::.

Tekintetem ismét a vízre szegezem. Szeretem a tavat. A szabadságot jelenti, számomra biztosan azt. Az más kérdés, hogy nem vagyok képes csak úgy nekivágni a dolgoknak. Valami mindig visszaránt, én meg nem küzdök azért hogy ne tehesse meg. Rákönyöklöm a térdemre és előre hajolva különböző ábrákat kezdek a porba rajzolni. Újabb semmirevaló cselekedetem. Nem lesz ez így jó. Mindjárt lemegy a Nap. De én csak ülök. Ez is érdekes. Például sosem láttam még naplementét. Ki kell próbálnom…

Oké, a tópart nem tipikusan az a nyugis hely, azért én mégis reménykedtem benne, hogy a mai nap mégis az lesz. Főleg így estefelé. Nem jött be a számításom. Körülbelül a második vagy harmadik ábránál tartottam – tudjátok, a bőszen gyártott figurák a porba rajzolva – amikor észrevettem a mozgást a parton. Elnyomtam a cigimet és a csikket messzire pöccintettem magamtól. Egyáltalán nem voltam kíváncsi az érkezőre. Percek teltek el vagy csak pillanatok, nem tudom már, mikor úgy éreztem, hogy valaki nagyon sasol. Nem volt egy nagy ördöngősség kitalálni, hogy az a valaki ki lehet. Felpillantottam a nagy alkotásból. Két hatalmas, mogyoróbarna szempárral sikerült összeakaszkodnom. Ez némileg kirángatott a letargiámból és kicsit talán fel is rázott. Mondhatni, érdeklődni kezdtem.

Durván öt perc után le is esik, hogy ki az illető. griffendéles és mivel nőnemű jobban számon van tartva. Barbika. Igen, ő az, méghozzá határozottan. És felém tart. Nem tudom ennek most örüljek - házhoz jön a vacsi - vagy pedig legyek feldúlt megzavarva a magányomban. Mivel kivételesen nem az antiszociális énem kerekedik rajtam felül, úgy döntök értékelni fogom a csaj jelenlétét. Aztán ha még sem jön be a dolog elhajtom a pibe. vagy én kelek útra.
- Szia. - emelem rá a tekintetemet és még egy félmosolyt is megvillantok.
Jé, bikini. Ilyen perverzeknek mint jómagam kész legelő. Szemlegelő. Nem vicces, tudom, de én mindenesetre jól szórakozom. Barbika plusz pontot érdemel. Istenem, miért nem monokinizik?!

- Baj? Ezt miből gondolod? - persze tisztában vagyok vele, hogy a letargikus fejem az oka mindennek, de attól még igazán kifejtheti nekem az álláspontját.
Megvakarom a tarkómat és sóhajtok egyet, amitől automatikusan bekapcsol a kiskutya tekintet is nálam. Ez valami genetikai dolog lehet, nem is értem...Hm, megint elkanyarodtam a témától. A cuccaimba túrok és előhalászok egy újabb szál cigit. Tudom, undorító szokás meg minden. Csak az a nagy helyzet, hogy rohadtul nem tud érdekelni. Fuldokolva, szar tüdővel kívánok meghalni egy prosti lábai között. Ennyi.
- Nem tudsz segíteni. - szólalok meg aztán és megvonom a vállam.

Majd rágyújtok, jó mélyen leszívva a füstöt, had járja át a tüdőmet, had mérgezzen. A francokat a negatív gondolatokba már. Ez kóros. Ja, nem. Ez vagyok én. Újra Barbra nézek.
- Téged mi szél hozott ide ki? A hőségen kívül...

.::Barbara::.
music

Ahogy kiérek a vízből magamra ráncigálom a cuccaimat, belebújok a surranómba és azon vagyok, hogy a lehető legmesszebb eltűnjek a fenébe. De úgy igazán, el, a semmibe. Ahol nincsenek villódzó „nemtudomanevét” fejek amik durcás-fájdalmasan merednek rám. Mintha tehetnék én arról, hogy ő ennyire érzékeny. Mert az. Hiába is tagadja a francba, mindig tud valamin hisztizni. Én az elején megmondtam neki, hogy mi a véleményem a hisztis p*cs*król. Nem érdekelnek. Nem leszek hajlandó leállni és ott hajbókolni meg könyörögni, hogy ugyan legyen szíves ne felkapni a vizet. Hát nem.
Már régen túl rohantam a stégen, de annyira még sem vitt előre a lendület meg a bizonytalan zavartság, hogy totálisan elhúzzam a csíkot. Egy fát támasztok, a hajamból még mindig csöpög a víz. Hideg van, de hát ez a legkevesebb ami most érdekel.
Minden akkor romlott el, a legelején. Mikor engedtem a fene nagy szívemnek és "barátkoztam". Ő lett a hozadéka. Keménynek kellett volna lennem, nem pedig ilyen kis..."cukinak" ahogy néha fogalmaz.Aztán miután összehaverkodtunk nem kellett volna állandóan megmentenem saját magától. Aztán...aztán...
Aztán mi van?
SEMMI? EGY NAGY BÜDÖS SEMMI.
Mert ha csak arra gondolok, hogy nem lenne mellettem, ha csak arra gondolok, hogy nincs Ő semmilyen formában, én megfulladok. Olyan nincs hogy nincs. Hisztistől, csetlős-botlástól, soha ki nem gabalyodó tincsestől. Meg a hülyeségeivel. Meg mindenével. A sohamegnemértett lelkével.
Észre sem veszem és már jár is a lábam. Már visz is vissza a kikötőhöz, a szemem már a pályán van és lesem a hullámzó vizet. Mintha csak azt várnám, hogy ez megnyugtat majd.


Csak pislogok a bokor mögött mint pocok a lisztben. Meg közben vagy kettőt kihagy a szívverésem. Nem. Nem.
NEM.
Egy hatalmas és kiemelt NEM! így. Felkiáltójellel. Nem vagyok benne biztos, hogy a hajamról lecsöppenő víz gurul végig az arcomon vagy pedig a szememből indult útjára egy sós kis könnycsepp. Nem is akarom tudni, de magát a mozzanatot elraktározom. Marcus arcán végiggördülő sós-édes cseppecske...
Nem ezért jöttem ki. Nem emlékezni, nem agyalni. Csak ne most támadjon már fel a lekiismeretem egy-egy személlyel kapcsolatban. Micsoda infantilizmus, nincs szükségem rá. Soha nem is volt. De most elhagyott, megunta a játékszer szerepét. Valahol igazat adok neki és megértem, de ahhoz túlságosan önző vagyok, hogy csak úgy elengedjem és ebbe bele is nyugodjak. Nem lehet másé. Nem akarom hogy másé legyen.
Leülök a földre és előszedek egy szál cigit. Jobb lenne mondjuk valami más, de tudom, ha most menekülnék egy másik érzésbe, a józanodás fájdalmasabb lenne. Nem akarom hogy fájjon, teljesen kikészítene. Nincs hozzá erőm. Most nincs, bármennyire inspiráló is. Szívok egy slukkot, majd lassan kieresztem a füstöt. Nézem ahogy gomolyogva száll fel a magasba. Milyen illékony, milyen könnyű. Cserélnék vele. Szívesen lennék füst. Minimális tündöklés után eltűnni. Szép.