A ruhámat porolgatva sétáltam a kastély felé, miközben pálcámmal világítottam meg az utat. A cse#ett köveket kerülgettem néhol, ilyen sötétben már nem igazán láttam, hogy hová lépek, de egyébként is volt elég bajom, az öklöm is sajgott, akárcsak az állam. Utálom azt, hogy van, ahol nem lehet pálcát használni és kénytelen vagyok az öklömmel védeni magam holmi suttyóktól. Kivételesen nem tulajdonítottam el semmit, csak békésen ücsörögtem egy parkban és éppen a pénzemet számolgattam, mikor felbukkant két nagyjából velem egykorú srác, egy cingárabb alkat és egy behemót típus. A vékonyabbikat hamar ellöktem magamtól, úgy csuklott össze, mint ropi az ujjaim közt, de a behemótnak olyan kemény ökle és feje volt, hogy ezt az én homlokom is megérezte. Mindegy, sikerült őket leszerelnem és még éppen időben elkanyarodhattam egy sarkon, hogy ne lássák a hopponálási manőveremet. Legközelebb nem mászok le egyedül a faluba, ha tudom, hogy ilyen kis k#cs#g#k járnak szabadon, arra várva, hogy mikor zsebelhetnek ki.

Morcosan és kedvetlenül tettem meg lépéseimet szeretett lakhelyem és tanodám felé, amiben minden szép és jó volt, csak éppen a helyemet nem találtam, na meg a barátaimat. Az utóbbi napokat az is megnehezítette, hogy úgy éreztem, Raven neheztel rám és attól tartottam, hogy végleg megromlott a kapcsolatunk egy tyúk miatt. Ezen morfondírozva estem be a bejárati ajtón, persze csak szép csöndben, hogy ne keltsem fel egyetlen prefektus figyelmét se, majd elindultam a folyosókon, útban az olvasóterem felé, ugyanis Sence kisasszonnyal megbeszéltünk egy találkát, házi feladat címszó alatt. Valójában semmi kedvem nem volt efféle hülyeségekhez, meg erőm sem volt igazán, de a csaj már vagy háromszor keresett a héten és nem akartam, hogy újra a nyakamra járjon, ezért úgy döntöttem, hogy egyszer, s mindenkorra lezavarom vele azt a házi feladatot, majd urasan távozom a helyszínről. Hogy őszinte legyek, még csak azt sem tudtam,hogy pontosan mi a feladat, még csak nem is készültem, se papírt, se tollat nem vittem, bár abban reménykedtem, hogy a hölgy hoz magával megfelelő eszközöket és nem csak a két szép szememért várakozik rám egy impozáns olvasóteremben.

Arcomon komor vonások ültek, az ajtót nehézkesen toltam be a vállammal, ami halk nyikorgással ki is tárult. A félhomályos teremben - ahol már nem szaladgáltak az okoskák - feltűnt egy törékeny alkat, nem más mint Islington, akit csak oly felszínesen ismertem, mint háztársaim nagy részét. Nem tudtam, mit szeret, mit nem, kinek a fia-borja, csak azt tudtam, hogy állandóan látni a kezében valami könyvet és amolyan magának való típus, maga köré védelmi vonalat kiépítő stratéga, mint én. Ez már-már csábítóvá is tehette volna számomra, de annyira nem voltam harci kedvemben sosem, hogy bepróbálkozzak nála.
- Itt vagyok - Köszönést mellőzve léptem hozzá közelebb, majd a vele szemben lévő székre dobtam le magam, az asztal másik oldalán, tekintetem rá emeltem és egy halovány mosolyt is eleresztettem felé, lábaimat pedig feldobtam az asztalra.
- Helyzet? Kész van már a feladat? - Kicsit megtekergettem a nyakamat, de még mindig pocsékul éreztem magam a kiadós püfölés után.
- Egyébként mi is a feladat? Papás-mamás családi költségvetés felállítása, vagy mi? - Pillantottam rá kérdően, kicsit flegmának tűnhettem, de mit tegyek? Elég rossz napom volt, és sajnos ez most a bájos Islingtonra hárult.

Raven

A türelmem véges, követelem is, hogy mondja már el végre, mégis mi a gondja velem, miért viselkedik ennyire furcsán, gúnyosan. Ez először is rám vall, nem pedig rá, ezért sem értem, hogy mi üthetett belé, amiért szöges ellentéte eddigi önmagának.
- Gyerünk, bökd ki nekem, hogy mi nyomja a csőröd, ne tegyünk fölösleges köröket. - Kezeimet összefonom a mellkasom előtt, kicsit oldalra döntöm a fejemet és kíváncsian figyelek rá, próbálom megőrizni a nyugalmamat, mert komolyan kezd rossz lenni a hangulatom, az pedig sosem vezet jóra. Végre cimborám belekezd, de mindaz, amit összehord, arra még a homlokomat is összeráncolom. Milyen kislányról vaker ez nekem? Első? Merlinre, hová ugrunk vissza, mi van??? Arckifejezésem nem éppen arról árulkodik, mint aki tudná, hogy miről is van szó, de próbálom visszafogni a kitörni készülő bunkóságomat és végig hallgatom őt. R#hadtul nem tetszenek egyes szavai, bizonyos kérdései és megjegyzései, sőt az a stílus sem, amit használ. Ha nem lenne a barátom, már rég laposra vertem volna, amiért így provokál.
- Emlékszem rá, de mindig csak úgy meséltél róla, mint valami ábrándozásról és soha sem mutattad be nekem, melyik az a csaj! - Lassan kezdem úgy érezni, mintha egy vallató cellában lennék és a lámpát a képembe nyomnák, ami nagyon dühítő.
- Mariettának, de mégis ennek mi köze ahhoz, hogy én kivel voltam ? - Ráncolom a homlokom, majd lassacskán rájövök, hogy talán ő lehet az a lány, akiről a cimborám mesélt? Nem, az lehetetlen, biztosan ezer ilyen nevű lány rohangál a suliban, nem hiszem el, hogy ugyanarról beszélnénk.
- Állj le cimbora! Egy név semmit sem jelent, ezer másik Marietta rohangál a suliban. Egyébként sem szórakoztam azzal a csajjal, ő is épp úgy akarta, ahogy én , és van benne valami, ami megfogott. Ezt akartam neked elmesélni délután, ha lettél volna olyan jó arc, és ott vársz a megbeszélt helyen. - Felelem homlokomat ráncolva, én még mindig nem gondolom úgy, hogy mi ugyanarról a lányról beszélünk, de úgy tűnik, hogy Raven ezt másképp gondolja.
- De mégis miből gondolod, hogy ő az lenne, akiről te meséltél? Én ezt nem értem, magyarázd már el! - Közben a karjaimat is leengedem a mellkasom elől, mert feltűnt, hogy a kezei ökölbe szorultak, azt pedig nem akarom megvárni, hogy képen vágjon.

Raven

Úgy érzem, kezd oldódni a srác, ami jót jelent, de azért remélem, nem esik teljesen szét, Ravent nem vigyori bohócként ismertem meg és nem is szeretném, ha egyszer azzá változna. Tekintetét fürkészem, próbálom kiolvasni abból, hogy most mégis mi a t#k#m járhat a fejében, hisz előbb még be akarta verni a képemet, most meg már egy mosolyt is megejt?
- Heh, haver, csak szeretnéd, csak szeretnéd. Még csak az hiányozna, hogy gömb legyen belőlem. - Én is elvigyorodok, úgy tűnik megy ez nekünk, nekem egyébként sem kellett volna noszogatás, de azt hiszem, a haverra ráfért. Mégis, valami azt súgja, hogy nem ült el a vihar, hisz még mindig nem értem, miért akart az előbb felképelni. Magyarázok én ezerrel, hogy kitaláljam, de ahogy a szavak elhagyják ajkaimat, úgy változik Raven tekintete és mimikája is, most ismét a szemöldökét ráncolja, ezért én újra elveszítem a fonalat. Sőt! A kérdése már egyenesen dühítő, mert én utálom az efféle találgatós játékokat. Vagy elmondja, hogy mi a baja, vagy húzzon a hapci f##ra, és velem ne szórakozzon.
- Biztos hát! Miért csapnálak be? - Meglepődök azon, ahogy felém lép, olyan érzetem támad, mintha egy felbőszült bikával állnék szemben és én lennék a matador. Már csak a szépséges rajongó hölgyek hiányoznak a küzdőtér mellől.
- Mi van?- Következő kérdésére élből egy hátast dobnék, de jobb híján csak értetlen pofát vágok, ingujjaimat feltűröm , és már a tenyerem is kezd zsibbadni egy észhez térítő pofon után.
- Igen, na és? Tudtommal nem vagy a csajom, hogy ilyen dolgok miatt kérdőre vonj. - Még mindig értetlenül figyelem Ravent, kezd olyan érzésem támadni, mintha a srác kicsit megkergült volna. Féltékeny lenne?? Felvonom a szemöldökeimet és próbálom kivenni tekintetéből azt, hogy most épp mire gondolhat, de gőzöm sincs, azt kell mondanom. Annyira elgondolkodtat, hogy még csak azt sem veszem észre, ahogy a pálcáját keresgeti a haver. Nekem eszembe nem jutna rá pálcát tartani, de még csak megverni se. Jó, most hazudok, mert ebben a pillanatban szívesen felképelném őt.
- Ne vigyorogj Raven, mert kezdesz kihozni a sodromból. Ne gyere a hülye találós kérdéseiddel, mond meg, hogy mi bajod van velem és egyáltalán neked mi közöd ahhoz, hogy én mikor milyen csajjal vagyok? - Ennyi volt, nálam is elszakadt a cérna, ebből most már ő mossa ki magát, mielőtt megtalálná az öklöm az arcát. Még ilyet...még ha a csajáról lenne szó, megérteném, de tudtommal nincs neki senkije, sőt, még csak azt sem tudom, hogy tetszene-e neki valaki a suliból. Mindenesetre én nem mozdulok, hiába közelít, felkészültem már lélekben arra, hogy bármi megtörténhet.

Raven

A vigyorom sem sokáig ül meg ott a képemen, mert Ravennek van olyan kifinomult érzéke a dolgokhoz, hogy mindent elrontson egy semleges, vagy épp mogorva szóval, ha neki ehhez éppen úgy van kedve. El is engedem őt, és egy fél lépést hátrébb teszek, majd összeráncolom a homlokom és a szemeibe pillantok.
- Mégis mit kellene elmondanom? Egyébként is, mi ez a felvett Chuck Norris póz? - Épp oly határozottsággal kérdem, ahogy ő az előbb letromfolt. Szerencsére vagyunk annyira elmélyültek a muglik világában, hogy tudjuk, számukra mit is jelent ez a figura, így valószínűleg Raven is sejti majd, hogy éppen kihez hasonlítom őt jelen pillanatban. Mindig is utáltam, ha valaki előhozakodott az erőcsávó énjével, pláne akkor, ha éppen az én haverom, barátom és engem fenyeget. Azért már álljon meg a világ, így ráförmedni egy barátra! Nekem sem kell ennél több ahhoz, hogy felkapjam a vizet, de tekintettel arra, hogy mégis csak a barátom, próbálom visszafogni az indulataimat.
- Cimbora, minden tiszteletem a tiéd, de nem hiszem, hogy egy súlycsoport lennénk, te is tudod, hogy több palacsintát eszem reggelire és simán legyűrnélek egy bírkózás közben. Nem értem, miért lehetsz rám dühös, vagy miért akarod beverni a képemet, de nem nyúltam hozzá a mogyoró krémes dobozodhoz, ha erről lenne szó. - Védekezően emelem a magasba a kezeimet, végül is, most éppen a védőbeszédemet mondom.
- És a többi cuccodhoz sem nyúltam hozzá, tőled nem lopok, érted?- Felvonom a szemöldökeimet, kicsit még oldalra is biccentem a fejem, hogy lássam, mennyire van képben a gyerek. Nem mondom, hogy ő annyit szívna, mint én, talán életében , ha egyszer szívott füvet, azt is csak azért, mert rávettem, de most még sem tudom, hogy miféle fűfalé főzetektől kergült meg ennyire, hogy engem meg akarna verni.
- Szóval csak higgadj le, és magyarázd el Clyde apádnak, hogy ugyan mi baj nyomja kicsi szívedet. - Még rá is mosolygok, talán a vége kicsit gúnyosra sikeredik, de ezt már megszokhatta tőlem, hisz spanom, barátom, fogadott testvérem, akkor miért ne beszélhetnék vele így? Minden jogom meg van hozzá, úgy hiszem.
- Na? Elmondod, vagy nem? Nézd haver, én is mérges lehetnék rád, hisz már vagy fél órája vártalak a megbeszélt helyen, és nem jöttél. - Kíváncsian figyelem, most már befogom a számat, hogy ő is szóhoz juthasson. Egyébként, nagyobb társaságban inkább ő dumál, én nem vagyok ennyire beszédes, csak vele.

Raven

Nagy magányomban a folyosókat jártam és egy teniszlabdát dobálgattam, majd visszapattanóból mindig elkaptam azt, közben azon tűnődtem, hogy vajon Raven hol a fr#ncban lehet, és miért nem volt ott a nagyteremnél, mikor megbeszéltük, hogy ott találkozunk és onnan megyünk majd le a faluba, ha már egyszer adnak egy ilyen nyüves lehetőséget, azt ki kell használni alapon. Magamban bosszankodtam is, sőt, azt is elhatároztam, hogy ezért egy alapos fejmosásban részesítem a cimborámat, aki talán az egyetlen ebben a díszpintyekkel tömött rezervátumban, akit a barátomnak nevezhetek, és aki elviseli a gyakori élcelődéseimet. Menet közben néha elkalandoztak a gondolataim, és eszembe jutott Marietta, akit szinte alig ismerek, sőt, mondhatni semmit nem tudok róla. Jó volt vele az az éjszaka, már én sem tudom, hogyan akadtunk egymásba, hisz nem vagyok egy nagy Casanova, nem is szokásom ide-oda hódítgatni. Jó, vannak azért kivételek néha, de tényleg nem jellemző rám az, hogy naponta váltogatnám a csajokat. Őt még sem tudtam hová tenni, bevallom, felkeltette az érdeklődésemet , már csak azzal is, hogy elviselte a gúnyos hozzáállásomat, mikor legelőször váltottunk néhány szót. Még magamnak sem akartam beismerni, de megtetszett nekem az a lány. Miközben folyamatosan ezen agyaltam, elértem egy folyosót, egy kisebb társaság ácsorgott ott, ahogy elvonultam mellettük, össze is súgtak a hátam mögött, de nem értettem, hogy miről beszélnek, ezért csak egy rosszalló pillantást vetettem rájuk, majd tovább haladtam és pattogtattam a labdámat. Már lassan lejártam a talpamat is, ráadásul a cipőm fűzője is kikötődött, ezét megálltam , leraktam a labdát, hogy bekössem a fűzőt. A művelet sikerült, de az épület csekélynek mondható lejtése miatt a labdám elgurult és begurult egy ajtó résén. Beléptem érte, automatikusan lehajoltam, hogy felvegyem, majd csak kiegyenesedésnél vettem észre, hogy a teremben van valaki, méghozzá a cimborám, akire egész délután vártam.
- Raven, most meghalsz! - Szóltam rá hangosan, a labdát eldobtam, én magam pedig odarohantam hozzá és a szokásos ökörködéssel , egyik karommal a nyakát átkarolva húztam felém, másik kezemmel meg összeborzoltam a haját, úgy, ahogy haverok közt szokás, majd még hátba is vertem, csak hogy érezze annak a súlyát, hogy mi történik, ha késik egy lebeszélt időpontról.
- Mi van veled haver? Olyan képet vágsz, mint eszkimó a szétfolyt iglu előtt, baj van haver? - Félre biccentett fejjel kémleltem az arcát, nagyon nem tetszett a szitu, úgy tűnt, tényleg valami komolyabb gondja lehet, csak éppen azt nem tudtam, hogy mi lehet.

Elena

Hm, egész jó volt ez a fasírt, most nem fűszerezték el a manók, ezért ezer hála és köszönet. Egyszer, ha megtehetem, lesz pénzem és házam, akkor én is alkalmazok majd ilyen szolgálatkész teremtményeket. Hm, lássuk, sütemény nem kell, alma? Miért is ne, egy alma jól jöhet. Éppen felkapok egy szép pirosat , mikor megpillantok egy földre hulló sálat. A gazdáját már nem látom, csak a sálat. Körbepillantok a nagyteremben, a legtöbb diák még eszik, szerintem észre sem vették a lehulló darabot. Saját asztalunknál is körbenézek, minden háztársam tömi a búráját, úgy tűnik, mindenkinek bejön ez a fasírt. Én magam már jóllaktam, ezért felállok az asztaltól, még gyorsan kiiszom a maradék teát és a szerzett almával elindulok a kijárat felé, ahol kezembe veszem a könnyed anyagú, selymes érintésű sálat. Azzal hagyom el a díszpintyek körét, majd laza tempóban lépkedek előre, még látok a sarkon elfordulni egy barna hajú lányt, lépteiből úgy hallom, nagyon siethet valahová. Harapok egyet az almámból és újra a sálra pillantok. közelebb emelem az orromhoz, és megszagolom. Nagyon kellemes, nőies illata van, olyan, amihez párosítanál is valakit, hisz azért mégis milyen, ha szimplán csak egy sálat szagolgatsz? Meg mernék rá esküdni, hogy Elenát láttam elsuhanni, biztosan az övé lehet. Elgondolkodom, hogy vajon megtartsam-e a talált darabot, de aztán rájövök, hogy annak semmi értelme, mégis mit kezdenék én egy női sállal? Feltekerném a fejemre farsang idején, ez a maximum. Egye fene, visszaadom neki. Sietősebbre veszem a lépteimet, ezért gyorsan én is beérem azt a fordulót, de már csak az ajtó csukódását látom, ami éppen az udvarra nyílik. Bahh, csodás, nincs nálam kabát, csak egy kapucnis felső. Annyira azért nem vagyok elragadtatva a kinti időjárástól, de nem fogok nyavajogni, néhány percig kibírom odakint. Ezzel a lendülettel már ki is lépek az udvarra, de a feltehetően mardekáros háztársamnak vélt leányzó már határokon is túl jár, vagy ha nem is oly messze, de igen közel a csónakházhoz. Bakker, mégis mi a francért megy ez oda? Uh, és mi van, ha nem is ő az, hanem egy hugrás csaj, aki kedvet kapott egy éjszakai fürdőzéshez? Csak ők lehetnek ennyire bolondok ehhez, ilyen hidegben. Akár vissza is fordulhatnék, még nincs késő, de valljuk be, egyre jobban érdekel,hogy kié a sál, kihez párosul ez a varázslatos illat, így tovább haladok, kicsit megszaporázom a lépteimet, mert ahhoz nincs kedvem, hogy lefagyjak. Néhány perccel később sikerül leérnem, de a félhomályban még mindig nem látok mást, csak egy nekem háttal álló, formás - már amennyire kivehető - lányt.
- Öhm, nem tudom , hogy mire készülsz itt szürkület idején, de nem ajánlanám fürdésre a vizet. Elég vacak, és ha nem szeretnéd, hogy megrágják a lábujjaidat, akkor inkább gyere hátrébb. Azt hiszem, hogy ezt pedig elhagytad. - Nyújtom felé a kezemet, amelyikben a sál van, már csak reménykedem, hogy felém is fordul, és nem fog levegőnek venni a továbbiakban. Bakker, de r&hadt hideg van!

Kölcsönös a döbbenet, amikor betértem ebbe a házba, mindenre gondoltam, több fordulatra számítottam, de erre nem. Hogy kerül ide ez a lány, aki még a légynek sem tudna  ártani, már, ahogy az iskolai évek alatt megismertem. Döbbenten figyeltem őt, elgondolkodva, emésztve önmagam, hogy mi van, ha ez az egész csak egy színjáték? Lehet, hogy ez a lány mindig is a halálfalók érdekeit szolgálta, lehet, hogy annak idején ő adott információkat a nagyapámnak hogy létemről, viselkedésemről? Míg néhány pillanattal korábban még csak egy kedves lánynak gondoltam, most már úgy éreztem, hogy ő is csak egy ellenség, mint a nagyapám, vagy az összes halálfaló, akik közé engem is kényszerítettek.
- Én is? Mintha nem tudtad volna..- válaszom kissé gúnyos volt, talán még egy kis fintort is hozzácsatoltam. Micsoda színjáték, remek. Egy angyalbőrbe bújtatott démon...
- Laine, ne fáradj ezekkel a kérdésekkel, mindennek megvan a maga oka. - Nyers választ csatoltam a kérdéséhez, kezeimet összefontam a mellkasom előtt, mikor léptekre figyeltem fel. Oldalra fordított fejjel figyeltem a ház urát, aki határozott, katonás léptekkel közelített felénk. Nem igazán kedveltem, bár ennek jelét sosem mutattam. Aki az én nagyapámmal paktált, az csakis egy beteges fertőből származhatott. Szavaival azonnal megtalált és lesújtott, mintha csak a nagyfatert hallottam volna. ~ Rend, fegyelem~ Az arcomon átfutott az idegesség apró hulláma, ujjaimat lassan a tenyeremhez szorítottam, de nem tehettem semmit, nem szólhattam vissza.
- Az ajtó nyitva volt, neszezésre lettem figyelmes, ezért kisétáltam.- Füllentettem, hisz a manó becsukta az ajtót. Az apa további szavaira egy szót sem szóltam, csak némán lehajtottam a fejem, kezeimet a hátam mögött fűztem össze. Az egymásnak teremtetett szónál Charlainere emeltem a tekintetem, kíváncsian, hogy vajon tudja-e már, mit szerveztek le az őseink. Csak azt láttam, hogy hátat fordít, és az ablakhoz lép. Gondolhattam volna, talán épp úgy nem akarja ezt a házasságot , ahogy én. Hellyel kínáltak, elfogadtam. Itallal kínáltak, kértem. Miközben a poharat a számhoz emeltem, figyeltem a lányt, majd az apjára pillantottam, aki lekorholta őt viselkedéséért. Egy valami sehol nem változik, egy gyerek mindenütt rab, tulajdon..Ezen gondolkodtam el, amikor apja erélyesebben szólt rá, kicsit meglepődtem, de hogy én se legyek tiszteletlen, felemelkedtem ülő helyzetemből és tettem felé pár lépést.
- Köszönöm Charlaine! - Erőltetett mosoly, mi más lenne? Nem örültem a jövendő frigynek. Ennek ellenére, kell a színjáték, anélkül nincs élet. Hogy az apja engem se tartson faragatlannak, megfogtam lánya kezét és egy csókot leheltem rá, ennyi talán éppen elég lesz. Az apjára pillantottam, láttam az elégedett mosolyt az arcán.

- Ezt már szeretem! - Az apja felállt, töltött magának egy pohár konyakot és a dolgozó szobába sétált, megkért, hogy kövessem őt. Még egy utolsó pillantást vetettem a lányára, majd ahogy kérte, utána sétáltam, s a szoba ajtaja becsukódott mögöttünk. Nagyjából negyed órát tölthettem bent, az apja szigorúan elmondta , hogy mit vár tőlem, végül azt kérte, hogy a délután hátralévő részét töltsem a lányával, jobban ismerjem meg az esküvő előtt. Én csak szó nélkül bólogattam a szavaira, majd elköszönve a férfitől kiléptem az ajtón és visszasétáltam a szalonba, odalépkedtem a lányhoz.
- Charlaine, édesapád kérte, hogy beszélgessünk. - Csupán csak ennyit mondtam, bár legszívesebben eltűztem volna, távol innen, de nem tehettem...Ehelyett maradt ő és én, s egy kényszeredett délután.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer az ifjú herceg, kire rátalált a szerelem, elvette a leányt és boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Ez minden, csak nem az én mesém. Még most is liftezik a gyomrom, ha nagyapám szavaira  gondolok: " Elveszed azt a lányt, ezzel megteremtjük a családi kapcsolatokat, a hatalmat, s az erőt, támogatjuk Őket."
Kiket, ugyan, kiket támogatunk ezzel a baromsággal? Áh, majd pont ez a házasság lesz nagyapám nagy kiugrási lehetősége, hogy végre ő is áldozzon valamit a sötétség oltárán? Nevetséges...Bár el kell ismerni, hogy ragyogó elme, mindig mindent megtervezett, sosem hagyott semmit a véletlenre. A sorsomat is a kezébe vette, nekem válaszlehetőséget sem hagyva. Halálfalónak adott, hogy ő tiszta névvel folytathassa tovább piszkos üzleteléseit, és nyugodt szívvel ingadozhasson a két oldal között, saját érdekeit szem előtt tartva.

Mindig is szimpatizált az árnyakkal, de ezt sikerült úgy megtartania saját magának, hogy politikai és kereskedelmi céljait ezzel nem rontotta. Hülye is lett volna halálfalónak vallani magát, mikor a jók voltak uralmon.Most azonban, hogy a sötétség kezében a kocka, és mindenütt elburjánzott a fertő, kénytelen valahogy bizonyítani elkötelezettségét, s mi mást is tehetne, mint hogy vőnek adja az unokáját egy halálfalónak, miután az ifjút feketén megpecsételt szörnyűségre kényszerítette...

Ez az ifjú lennék én, ki éppen ezerháromszázötvennyolc lépést tett már előre, mióta kilépett a kovácsoltvas kapun. Hoppanálva érkeztem a megbeszélt helyszínre, ahol már várt rám az a férfi, aki egyrészt jövendő apósom lesz, bemutatja a lányát, másrészt megbíz egy feladattal. Mit is mondhatnék? Ez nekem csak nyögve nyelősen megy, bármit megtennék, hogy szabadulhassak, de nem tehetem. A nagyapám minden egyes lépésemet figyeli, és bármikor képes lenne hidegvérűen véget vetni az életemnek, vagy az Ő életének. Igen, valahogy megtudta, hogy valaki túlzottan is közel került a szívemhez, így könnyedén szorított a sarokba...

Az ajtóhoz lépve kopogtatok, egy manó nyit ajtót, szótlan. Csöndben haladok mögötte, hosszú, térdig érő fekete szövetkabátom alól sötétkék ing és sötét farmernadrág villan ki. Kénytelen voltam az öltözködésemre is odafigyelni, ha már ilyen fontos személlyel van találkozóm. Pillanatokkal később egy dolgozó szobában találom magam, egyedül hagynak. Egy ideig ácsorgok, majd zsebre csúsztatott kezekkel sétálgatni kezdek, odalépek az ablakhoz és kipillantok. Sehol senki, túl nagy a csend. Én mégis ideges vagyok, tudom, hogy a mai napon találkozom azzal a nővel, akit örökre hozzám láncolnak. Lehet , hogy rút lesz, vagy goromba, esetleg arrogáns, netán beteges és sápadt. Akárhogy is nézzük, nem túl biztató a helyzetem, s ismerve önmagam a nő sem bírná túl sokáig.

Még mindig csönd, kiborító...Kilépek az ajtón, visszafelé indulva a folyosón egy csodás szalon felé, melyet már idejövet is alaposan szemügyre vettem. Most is nézelődöm, ebből egy hang zökkent ki, egy fiatal női hang, és az én nevem csengése.
- Charlaine?? Te itt? De...te?? - Döbbenten nézem a lányt, ismerős a Roxfortból, semmi egyéb. Tekintetem végigfuttatom rajta, majd a szemeibe fúrom tekintetemet. Ekkor újabb lépteket hallok, és egy mély hangot...

Seraphin

Szapora lélegzet, homlokról legördülő izzadságcseppek, gyomorideg...Nagyjából ezek jellemezték a sikátorba vágódó fiatal halálfalót, aki a sötétség leplében próbált elbújni üldözői elől. Hogy kik voltak azok, kik utána eredtek mindenféle álca nélkül? Valószínűleg azok, akiket Clyde kizsebelt. Nem túl bölcs döntés, hogy halálfalóként efféle mellékállásból akart pénzt szerezni, de ő már csak ilyen makacs és csökönyös volt, nem akart egy kanyit sem elfogadni gazdag nagyapjától. Nem tartott igényt az örökségére sem, mert szívből gyűlölte ősét, és esze ágában sem volt olyan bolondságot tenni, hogy lekötelezze magát az öregnek. Lázadó életmódjával mindig a szabadságát akarta kiváltani, de ez sajnos nem sikerült. Amikor a Roxfortot megtámadták a Halálfalók, Clyde csak a szerencsének köszönhette az életét és annak, hogy szolgálataira igényt tartottak. Hiába is tiltakozott ő, nagyapja szigorú ember volt és kényszerítette a fiút, hogy egy legyen a sötétség követői közül, és hódoljon be azok vezetői előtt.

Ingoványos talajon álldogált és napról napra rossz döntéseket hozott. Jól tudta, hogy nem lépheti át a határokat, mégis megtette és most már csak abban reménykedhetett, hogy nem bukik le. Ha bárki is megtudná, hogy milyen alantas módon szerzi a pénzt, nem élné meg a holnapot.

Éppen ezért úgy lapult a falhoz, mint gyermek az anyjához, és a közelgő lépteknél még a lélegzetét is visszafogta. A gyors léptek hangját árnyak követték, s végül elnyelte őket a sötétség. Clyde még egy percen keresztül visszatartotta a levegőt, s miután már nem hallotta a férfiak morgását, suhogó kabátjaikat, kilépett a fal takarásából. Óvatosan pillantott ki a sikátor széléről, majd megkönnyebbülten feltört belőle egy sóhaj.

- Phph, ez az...lássuk , mit szereztünk. - Bőrdzsekije belső zsebéből előhúzott három tárcát és egyenként elkezdte nézegetni azok tartalmát. Pénzt és iratokat talált benne, a pénzt a zsebébe csúsztatta, az iratokat pedig alaposabban szemügyre vette...

Hol lehet az a régi lexikon, amiről annyit áradozott az a köpcös kuruzsló Roxmortsban? Még hogy megadna érte mindent, ha a birtokában tudná. Nevetséges, egy vacak, sárga lapos, dohos szagú, szakadozó irományért fizetne annyit?.. Ujjaim szaporán kutatnak a polcokon árválkodó, porcicáktól nyüzsgő kötetek között, tekintetem végigfut a könyvek gerincén, keresve a betűket, melyek összeolvasva kiadják a lexikon címét. Csak nyugalom, ez lezárt részleg, itt egy lélek sem jár, van időm kikeresni...milyen átok helyre tehették azt az égetni valót? Az érdes, megkopott borítókat hiába lesem, esküdni mernék, hogy ez a feladat rosszabb bármely más tolvajlásomnál. Kutakodás közben hirtelen neszezésre leszek figyelmes, riadt tekintettel pillantok ki a közelebbi sorokra, mikor egy tornacipős lábat pillantok meg. Azonnal visszahúzódok és az egyik ódon, fekete olvasópult, s a könyvespolc alkotta sarokba préselem magam, lélegzet visszafojtva. Bxssza meg az, akinek itt van dolga ilyenkor, a fene esne belé, hogy az év háromszázhatvanöt napjából éppen ma kell itt feltakarítania! Fogalmam sincs, hogy ki lehet, kik lehetnek azok, de nem merek mozdulni, nem akarok lebukni, még csak az hiányozna. Halk suttogásokat, s apró kacajokat hallok, aztán...mintha ruhaneműk súrlódnának, afféle sercegés töri meg a csendet. Egész halkan veszem a levegőt, s bátorságot véve magamon, kíváncsiságomnak eleget téve egy pillanatra kikukkantok a pult mögül. Megdöbbenve látom, ahogy az a szőke fruska, ki már első találkozásra is felborzolta az idegeimet, most egy nálánál jóval idősebb férfi segítségével szántja a könyvek veteményesét. Bazz...na ne, hogy ez a csaj meg a professzor. Ledöbbenésemet hamar felváltja a rejtőzködési ösztön, s gyorsan vissza is húzódom, reménykedve, hogy nem vettek észre. Nem figyelem őket, nem vagyok én kukkoló, de a sóhajok képek nélkül is árulkodnak arról, hogy mi folyik tőlem alig egy méterre. Öv csatt koppan az asztalon, megrezzenek, majd némán fújom ki a feszültségtől visszafojtott levegőt. Csak bámulok magam elé, kezdem kényelmetlenül érezni magam, s már azon gondolkodom, hogy inkább felfedem itt létem, mikor egy robbanás szakítja félbe a kéjes sóhajokat. Mi a fxsz volt ez??? Talán nem ártana megmozdulnom. Egész csöndben hajolok ki a fekete pult mögül, látom, ahogy a férfi elhalad, s a szőke ácsorog, mintha talán kicsit riadtnak tűnnének  a mozdulatai. Hallom a könyvtár központi részlegéből hátra szűrődő hangfoszlányokat, s ez egyáltalán nem tetszik. Óvatosan kilépek rejtekemből, s ha az ott ácsorgó Yolanda még nem vett észre, akkor  nesztelenül mögé lépek, jobb tenyeremmel, egy hirtelen mozdulattal letapasztom a száját, s a fülébe súgom.
- Maradj csöndben, itt valami nem stimmel...- Fejezem be a mondatot, közben hagyom, hogy rám nézzen, majd lassan elhúzom a kezem a szája elől, másik kezem a tenyerébe siklik, s a könyvespolc takarásába rántom őt.

Gondolataimban egy ostoba mugli nóta sorait dúdolom, melynek ritmusa megegyezik lábdobolásom taktusaival. Próbálok nem stresszelni, de mindez elég nehéz egy olyan szituációban, ami rám vár. Itt nem csak a rablásról van szó, azt már megszoktam, hisz nem ez lesz életem első nagyobb fogása. Viszont...azok az alakok egyáltalán nem szimpatikusak, akiknek lógok az összeggel, ráadásul hiába vagyok akármilyen varázsló poronty, hiába van megfelelő tudásom, a mugli világban mindez szxrt sem ér. Igen, én vagyok a hibás, amiért belekeveredtem ebbe az egész hótündéres kavarásba, hogy már nem csak árusító vagyok, hanem élek is a tündér varázslatával. Ha erre gondolok, görcsbe rándul a gyomrom, hisz erről még Ő sem tud. Vajon mit szólna hozzá? Megdöbbenne? Lehet, hogy ugyanúgy könyvelne el, mint a többi luvnya?

Töprengeni kezdek, azon, hogy ez a lány miért akar velem találkozni? Miért nem retten vissza tőlem? Kezdek rájönni, hogy talán azért, mert mindezeket nem tudja rólam. Ez csak nagyobb idegességet szül a gyomromban, s próbálok a hülye gondolataimról megfeledkezni. Közeledő léptekre leszek figyelmes, megpillantom őt, egy pillanatra a szám is tátva marad. Kisebb koromban sok történetet hallottam anyámtól, főleg mugli hírességekről. Ő mesélt nekem Marilyn Monroeról, s most egészen úgy érzem, mintha egy hozzá hasonló jelenség szökellne felém. A szívem teljesen felgyorsul, már a fülemben hallom a dobbanását, s szinte teljesen elnyomja a galambok zaját. Egy pillanatra megszűnik a külvilág, lassan behúzom a táskán a cipzárt, majd oldalra vetem, s felkelek a padról. Ujjaim a derekára siklanak, egy kis mosoly, s ajkaim máris az ő vöröslő ajkaira tapadnak, mely oly csalogató, mint méheknek a virágpor.
- Lehet...neked nemet mondani?- mondom halkan két csók között, majd egyik kezemmel finoman végigsimítok az arcán, s mélyen a szemeibe pillantok. El kellene mondanom neki, de nem tudom és azt sem, hogy mire készülök. Tekintetem a gyorsétteremre siklik, újra görcsbe rándul a gyomrom, aztán visszapillantok Ellára. 
- Nekem most...Ella, benne vagy egy őrültségben? - Megfogtam a kezeit, s reménykedve vártam, hogy igent mondjon.
- Bízz bennem és jobb kalandban lesz részed, mint valaha is volt! Jobb lesz, mint az éjszakai vadmotorozás, vagy az ábrándozás az ékszerbolt előtt. Ne csak ábrándozzunk, tegyünk is valamit! -

Ráérősen sétálok a Trafalgar tér kikövezett területén, tekintetemmel megfigyelem a galambokat, akik nyugodtan totyognak az emberek között. Mugli órámra pillantok, este hét lesz pontosan öt perc múlva. Időben érkeztem, lassan kinyújtóztatom a kezeimet, miközben elérem a Napóleon szobrot, majd az egyik közeli padon helyet foglalok. Előre hajolok, kezeimet megtámasztom a lábaimon, s úgy tekintek előre. Várom, hogy eljöjjön, azt akarom, hogy itt legyen, velem. A mai program igaz, nem úgy fog elsülni, mint ahogy azt terveztem, de valahogy pénzhez kell jutnom, s talán Ella is elviseli azt az egy órácskát, amíg elvégzem a feladatot. Remélem, hogy megvár...vagy...áh, nem, azt nem kérhetem tőle...

Végignézek magamon, fekete farmer, fekete póló, fekete-fehér szélű kínai tornacsuka. A szokásos öltözet, talán egy kicsit sötétebb, amivel könnyedén beleolvadhatok az éjszakába. Megsimítom az arcom, kicsit serceg a borostától, még sincs hatalmas szakáll. Mostanában gyakrabban vágom, talán miatta. Nem tudom, mi ütött belém, hogyan lehetséges az, hogy valaki így elvette az eszem. Pedig akkor megfogadtam, hogy soha többé, senkinek nem hagyom, hogy elkábítson, s játszadozzon velem. Neki most mégis sikerült...

Órámra pillantok, hét nulla nulla. És ő még mindig nincs itt. Kicsit kezdek ideges lenni, nem szeretném, ha nem találna itt, de tudom, hogy pár perc múlva indulnom kell, vele, vagy nélküle. Tekintetem a McDonald'sra siklik, látom, hogy néhány mugli lép be az ajtaján. Lábaimmal egy ütemet kezdek topogni a talajon, így vezetem le a várakozás okozta idegességet. Kezem a fekete válltáskám pántjára siklik, az ölembe veszem a mugli szerzeményt, ujjaim elhúzzák a cipzárt, s a táska mélyére pillantok. Van benne két mugli revolver, egy pár fekete kesztyű, egy fekete kendő és egy egyszerű, bármilyen boltban kapható bohócos álarc. Ezeket a cuccokat korábban szereztem be, mindig benne voltak a táskában és mindig mást használtam ezekből...

Merlinre nem tudom, hogy mi ütött belém. Hová tűnt az a morc, bunkó lényem, aki bármelyik közeledő nőt csak kihasználta, majd a sarokba hajította, mindezt jobbik esetben, rosszabbikban nagy ívben elhajtottam őket a p...ba. Mi lehet az, ami ennyire vonzz ebben a griffendéles szöszkében a szenvedélyen kívül? Nem igazán értettem, csak azt tudtam, hogy teljesen megőrjít (pozitív értelemben)...
Átölel, s én is magamhoz húzom, abszolút nem érdekel hogy ki mit gondol, az sem akadály, hogy még nem is ismerem. Még csak azt sem tudom, hogy hány éves, mi a vezetékneve, de ezek annyira mellékes dolgok ebben a világban. Az a lényeg, amit érzünk, s amíg az vonzalom, addig nincs gond. Egy pillanatra elmélyülök a gondolataimban, majd mélyen a szemeibe pillantok. Ez már durva, hogy milyen hatással van rám, vonzz mint egy mágnes, mint hullócsillagot a nagyfater szeme.
- Igen, többek között ezt is mondtad, illetve még pár dolgot, bár azok inkább már pajzánkodásnak minősülnek.- jegyeztem meg nevetve, de nem csoda, ahogy egymásnak estünk, természetes, hogy volt pár gondolat. Vajon mennyire emlékszik? Tudja, hogy nem történt semmi komoly? Elmondjam neki, vagy inkább ne? Hmm...Következő kérdésére csak egy széles mosoly kúszik az arcomra. Nem csak, hogy bemászott a kútba, de olyan táncot lejtett, hogy az állam valahol a szökőkút alján ért földet. Az ékszer felrakás után, még mindig a vállain pihennek ujjaim. Visszaigazítom a haját, mely nem túl hosszú, nem is oly rövid, éppen hozzá illő.
- Szeretnéd? Megoldható  - válaszolom egy apró vigyorral, miközben egyik ujjammal végig simítok a vállán, majd a karján. Ekkor támadásba lendül, s úgy érzem, hogy itt lenne az ideje, hogy felállítsam a stop táblát. Nem csak azért, mert tekintetemmel kiszúrtam, hogy az egyik tanár szúrós tekintettel néz minket, hanem azért is, hogy a stop tábla helyett ne valami más álljon a játszóterünknek választott környezetben. Éppen ezért cirógató kezeim a csuklóira siklanak, majd finoman lefejtem azokat a combjaimról.
- Rakéta lány, ne akarj felhúzni. - súgtam a fülébe játékosan, majd felpattantam mögüle, és átültem vele szemben. Közben néhány griffis leült az asztalhoz, s úgy lestek, hogy már tényleg zavaró volt. Vetettem feléjük egy mogorva pillantást, majd tekintetem a reggelijükre siklott, valami zöld trutymó ült a tányérjukon.
- Lehet szépen belapátolni a cuccot...- Elég volt ez a mondat, a kanalak máris megindultak a kezükben, öröm volt látni, hogy értenek a szóból. Gyorsan vissza is pillantottam az őrjítő személyre, kinek ördögi hatása alól szerencsére egy kicsit fellélegezhettem, s normalizálódott a vérkeringésem. 
- Visszatérve a korábbi kérdésedre...te megfogadtad Merlinnek, hogy örökké a rabszolgám leszel.- vigyorogtam rá, persze, ez egyáltalán nem volt igaz, de miért ne játszhatnék vele? Így izgalmas...Egyik kezem a tarkómra siklott, kicsit megvakartam, miközben azon gondolkodtam, hogyan is ismerhetném meg? Ugyanis, amit idáig műveltünk, az csak egy játék, egy őrjítő forgatag, én viszont valamiért tudni akartam, hogy ki is ő valójában, s ki lehet rakétalány?
- Este hétkor a Merlin szobornál, ne késs! - hajoltam közel, majd megcsókoltam, aztán felpattantam az asztaltól.
- Áh, és ez nem randi! - jegyeztem meg vigyorogva, majd elhagytam a nagytermet...

Elvigyorodok, amikor egy becenévvel illet, s úgy tűnik, hogy kezd képben lenni, aminek örülök, ugyanis akkor kevesebbet kell majd mesélnem. A duma amúgy sem az erősségem, jobban mondva utálok órákat cseverészni és az utóbbi időben nem is volt túl sok ember, aki meghallgatott volna. Igazából totálisan felpörget ezzel a hanglejtéssel, annyira, hogy elfeledkezem a külvilágról, arról, hogy tulajdonképp most hol is vagyunk és újra megcsókolom. Másnak talán már betegesnek tűnhet, pedig ez csak szenvedély, amit nem tudom, hogy mi váltott ki. Utoljára Lolánál voltam így megkergülve, ő is ugyanígy hatott rám, persze, meg is lett a vesztem...most azonban nem is igazán foglalkoztam a jövővel , csak a mának éltem. Kezeim a derekára siklottak, s közelebb húztam magamhoz. Mondjuk annyira nem kellett húzni, mert önmagától is kereste a társaságom és hozzám evickélt a padon, így egészen közelről élvezhettük egymás társaságát.
- Igen, emlékszem rá, hogy ezt mondtad, idézem: " Baromira bejön az a nyaktekerészeti csiri viri cucc ott abban a halál vicces képkeretben, csak ne lenne olyan drága..."  - ismételtem vissza a szavait, s reméltem, hogy talán beugrik neki, hogy mi történt.
- Ez akkor volt, amikor megálltunk a motorral London sétálóján, hogy megkeressük neked a szökőkutat.. - fűztem még hozzá, hátha így jobban visszaidézi az eseményeket. Ezután említettem meg, hogy az ékszert loptam, s ő azonnal támadásba lendült, ismét közelített felém, s alig bírtam ellenállni neki. Persze, ravasz volt, s kiderült, hogy semmi perverzkedés, semmi csók, csupán csak egy egyszerű mondatot súgott a fülembe. Viszont, mikor ezután a fülem alatti részt megcsókolta, alig bírtam válaszolni a mondatára.
- Én...igen, vagyis mi? - tértem észhez, mire eljutott a tudatomig a mondat valódi jelentése.
- Nem, nem nyújtok szolgáltatásokat, egész más a szakterületem...- jegyeztem meg nevetve, közben elvettem tőle az ékszert, s mikor hátat fordított, közelebb csúsztam hozzá, így mellkasom a hátához simult. Egyik kezemmel megemeltem a haját, majd kicsit félresöpörtem, ezután nyakába akasztottam a láncot, s bepattintottam , amit be kellett, majd végül ujjaim a vállaira fonódtak, s a háta mögül előrébb hajolva pislogtam le a nyakláncra, közvetlenül a válla mellől. Persze, akaratlanul is szemen ütött a dekoltázs, ami egy mosolyt csalt az arcomra.
- Szép, szép...kiemeli a vonalaidat. - vigyorogtam szemtelenül.
- Hogy érdekes? Az nem kifejezés...vad és perverz éjszakánk volt, de részleteket nem árulhatok el...fogadalmat tettem a Merlin szobornak..- jegyeztem meg nevetve, s furcsa, de úgy ültünk ott, egymáshoz simulva, mint egy hetven éves öreg pár...

Széles mosollyal figyeltem őt, azt az értetlen, s meglepett arcot, amit vágott. Beharaptam az ajkam, s kíváncsian vártam, hogy vajon végre beugrik-e neki valami rólam, vagy arról a dögös estéről. Ő csak lassan közeledett, s ezért én is lassan közelítettem fel.
- Én...- toldottam meg egyetlen szóból álló "mondatát", s még mindig vigyorogtam. Azért hihetetlen volt ez a csaj, nem háborgott, nem hápogott, nem tett fel ostoba kérdéseket, nem kezdett el őrjöngeni, hogy mit akar tőle egy mardekáros, s ezzel csak még jobban lenyűgözött. Most már nem csak azt tudtam, hogy nem kxrva, mégis jól csókol, hanem azt is, hogy olyan stílusa van, amit én könnyedén el tudnék viselni. Egy nő, aki alig beszél? Minden férfi álma, nem? Gondolataim nem vonták el a figyelmemet róla, továbbra is közeledett felém, s ekkor már olyan közel kerültünk egymáshoz, hogy bőrén érezhette a leheletemet. Tetszett, hogy csak annyit tud, mondani, hogy "Te", ez egész jó elnevezés volt, sokkal jobb, mint a "szemét", amit többnyire rám akasztottak. Ajkunk már szinte összeért, mikor elmosolyodott. Végre, már azt hittem, sosem teszi meg, de így legalább sejtettem, hogy ha nem is tudja, hogy hívnak, nagyjából már sejti, hogy ki lehetek.
- Én...- Ismételtem meg utoljára, bal kezem, mellyel korábban az asztalt támasztottam, most az álla alá csúszott, közelebb húztam, s szenvedélyesen megcsókoltam őt. A csók után hátrébb hajoltam, s vigyorogva néztem rá, nem igazán érdekelt az, hogy most, majdnem minden szempár csodálkozva szegeződött ránk.
- Ne pislogj rakéta csaj, inkább nézd meg ezt, neked hoztam. - nevettem rá, majd jobb kezemből az övébe csúsztattam a nyakéket. Amíg nézegette, addig átvetettem egyik lábam a padon, hogy kényelmesebben üljek, s úgy néztem őt.
- Ne mond azt, hogy nem emlékszel, ez tetszett neked legjobban abból a mugli kirakatból..- mondtam mosolyogva, majd közelebb hajoltam hozzá, s a fülébe súgtam.
- Elloptam neked..- visszahajoltam, s hátra simítottam a szemembe lógó hajtincseket.
- Amúgy Clyde vagyok, ez múltkor lemaradt. - vigyorogtam még mindig, vicces volt ez az egész szitu, de bevallom, élveztem...