Egy újabb év…
Egy új kezdet…
Az élet szűnhetetlen körforgása általában nem ígér bizakodó jövőt avagy bármily változatosságot a szokványos, szürke hétköznapok félhomályában, de ezúttal egy meglepő esemény szakította félbe a „Csipkerózsika álmot”, s egy valós vágy beteljesedésévé varázsolta.
Nem, nem kívántam én prefektussá válni, hisz minek is áltattam volna magam oly sok éven át, hogy talán egyszer majd az én szavamra vetnek véget a minduntalan csicsergésnek a gólyák, de ezen bárgyúnak hitt feltevés beigazolódni látszott, sőt…
Kat már egy csinos kis jelvénnyel is büszkélkedhetett, mely hivatalosan is feljogosította őt mindennemű jogszerű ítélkezésre társai fölött. Persze ő még csupán az ötödév rögösnek hitt küszöbe előtt toporgott, hogy betekintést nyerjen egy új év viszontagságaiba, s meglepetéseibe egyaránt, így nem sok esélyt látott arra, hogy a felsőbb évfolyamok diákjai adni fognak a szavára, valószínűleg először fittyet hánynak majd rá, de később igenis megtanulják nevét és nem engedik meg maguknak a pimasz hangnemet.
Na persze, hiú ábrándok üldözésében mindig is kiválónak bizonyultam. Ugyan mennyi esélyt lát bárki is, hogy majd komolyan vennének egy verőfényes napon? Alkatilag sem vagyok túl meggyőző, ezen kinevezés tökéletes beteljesítése egy hímnemű egyén számára a legmegfelelőbb, de ha már így alakult ez az idei tanév, nem fogom cserbenhagyni azokat, akik bíztak, bíznak bennem! Elvégre mégsem faragtak engem olyan fából! A megfutamodás nem az én műfajom, ez egyértelmű… a kérdés az csupán, hogy ennyi elég lesz-e?! Minden kiderül…
A büszke szülők, Katja és Stanley már a peronon integettek az expressz felé útnak indult leányuknak, kire mindenképpen egy különleges tanév várt, s csak rajta múlott, hogy a szó negatív avagy pozitív értelmét használja ki. A nyáron egy csodálatos Aberdeen-i relaxációs élmény részese lehetett, a kúria teljes személyzete egész nap az ő óhajait leste. Kincsként tekintett erre a kényeztetésre, főképp azután, hogy egy igen kemény és megviselő tanévet tudhatott maga mögött. Emiatt érthető is volt, hogy nem kívánt túlzottan visszatérni a poros iskolapadba, de sajnos őt senki sem kérdezte meg efelől.
Amint megpillantotta a túlzsúfolt, lármás folyosót, melyen neki most végig kellene lépdesnie, máris sikoltozva kívánt elmenekülni, magára hagyván a „süllyedő hajó fedélzetét”. Vett egy mély levegőt megnyugvása érdekében, de amint megcsapta az izzadtság s doh orrfacsaró esszenciája, rögvest meggondolta magát. Legyezett egy-kettőt kézfejével szaglószerve előtt, majd sötétlilára pingált körmei visszahulltak a lenge mangánviola selyemruha combrészéhez. A tömeg szinte áthatolhatatlannak tűnt, de meglepően amint haladt előre, a nagyszájú diákok úgy moccantak el jobbra-balra. Persze ahhoz egyik sem bizonyult elég udvariasnak, hogy megkérdezze netán viheti-e a Kat kezében pihenő csomagot, de egyelőre ezzel az apró gesztussal is megelégedett. Nem tudta mire vélni, bár mivel azon a folyosószakaszon főképp fiú tanulók ácsorogtak, volt egy-két tippje.
Hamarosan elérkezett a prefektusi tanácsnak helyet adó exkluzív helyiséghez. Belépés előtt még rápillantott órájára, hogy tudja mire vélni az esetleges rosszalló pillantásokat, de szerencsére még pont időben ért a megbeszélt találkozóhelyre. Pár másodpercig még habozott, majd benyitott a prefektusokkal megtöltött kupéba. Természetesen minden szem az új jövevényre szegeződött, de nem találta túl ijesztőnek a helyzetet, így hát érezte ideje a köszönésnek, hangja immáron biztosan nem csuklik el.
-   Sziasztok!
Úgy vélte, nincs értelme megosztania nevét a bent lévőkkel, hisz nem fognak ők sem egyenként bemutatkozni. Elegendő lesz majd a legvégén, teljes létszámmal elkántálni ezen információt, még akkor sem fogja megjegyezni egyikük sem a komplett prefektusi gárda névsorát. Ennek fényében helyet foglalt a feltehetően utolsónak érkezett leányzó mellett, kit látásból már ismert, ha emlékezete nem csal, Sue-nak hívják. Miután kényelembe helyezte magát, körbetekintett. Azonnal szemet szúrt neki a svédasztal, de képtelen lett volna egy falatot is lenyomni a torkán azok után, hogy megcsapta az a szörnyű szag a folyosói „kalandja” legelején…

~ Láttam rajta, hogy rettentően izgul, már az elejétől fogva. Vajo miért ilyen nehéz egy „leánykérést” véghezvinni? Bár egy vőlegénynek is sok időbe telik összeszedni a kellő bátorságot a gyűrű átadásához, de hát Istenkém! Ez csupán egy fránya kis sulis buli, nem szalagavató bál! Bár egy bálmeghívás… hmm… az nyilván jobban passzolna az ízlésemhez, de ez van. Egyelőre. Ezzel kell beérnem most! És később… még jöhet egy Ostara jellegű rendezvény. Bár, ha James-en múlik akkor arra sosem jutok el, hisz ezen is mennyit töprengett, készülődött és még így is felettébb nyögvenyelősre sikeredett az egész. Én viszont csöppet sem bánom. Ilyenkor megmutatja a kevésbé macsó oldalát, amit én sokkal jobban szeretek. Ilyenkor olyanná válik akár egy kisgyerek, ki meg szeretné vetetni az anyukájával a legdrágább nyalókát a Mézesfalásban… Irtó aranyos! És tőle amint látom valóban nagy teljesítmény ez a mai szóval nem is lombozhatom le semmivel, nehogy elszálljon az önbizalma! ~

- Péntek? Rendben. Kezdési időpont? – egy halovány mosoly, melynek oka rögvest kiderül – Mielőtt válaszolsz jól gondold át mit mondasz és nekem az eredetihez képest öt órával kevesebbet mondj! Akkor TALÁN pontosan odaérek! – viccelődött, mely tőle csöppet sem volt megszokott.

Furcsa módon James mindig a legjobbat hozta ki belőle, mellette olyan felszabadult volt, mint egyébként soha. Persze a másik ember akivel képes ilyen örömtelien társalogni az Abbey, de ő más tészta… most! A srácot mindig is egy másik „listára” írta fel képzeletben, s ez valahol a fiú barát és a fiúbarát között helyezkedett el. Néha így, néha úgy érezte a kettejük között létrejövő apró vibrálást, s tapasztalat híján nem mindig tudta mire vélje. Persze tetszettek már neki fiúk, de az más volt… teljesen!

És akkor kissé kezd forrósodni a levegő… nos… az egyértelmű, hogy James nem kíván várni az örökkévalóságig azzal, hogy eddigi kapcsolatukat egy szinttel máris előrébb helyezzék, de vajon Kat? Szíve szerinti cselekedetből ezer örömmel megtenné, de ott van lelkében az a fránya habozás is, mely a „mi van ha” szószerkezetből adódik. Mindig feleslegesen hergeli, idegesíti magát azonban ezúttal tényleg ösztönösen szeretne ténykedni. Így hát – egyelőre – nem tesz semmilyen ellenkezésre utaló dolgot…

- Köszönöm! – feleli egy kedves mosoly keretében, s közben sötétbarna íriszeit a fiúéba olvasztja.

És ekkor kerül elő a „derült égből villámcsapás” mondás a poros, dohos szótárból. Bizony a srác olyan lépésre szánja el magát, melyről Kat álmodni sem mert volna. Egy sétát kínál, s válasz helyett nem vár egyebet, mint a hölgyemény lábait ugyanis egész valóját a karjaiba kapja s úgy indul meg vele.

- Te jó ég! Mit művelsz? – kérdezi meglepődötten, ugyanakkor élvezettel hangjában, s ezáltal azt sugallja „őrült vagy, de abba ne hagyd”.

Egy biztos: érdekes és feledhetetlen délután elé néz a két fiatal és talán még ők maguk sem tudják mi sül ki majd az egészből, de egy lépéssel biztosan tovább jutottak, mint eddig valaha…

Már-már megdöbbentő Kat számára, hogy a fiúk néha ilyen tutyimutyi módon tudnak viselkedni. Hisz elvileg ők viselik a nadrágot a háznál… Bár a lány segedelmével James kezd felengedni és ellazulni, hogy merev nyakállással kérdezze meg a NAGY kérdést. Igen a beszélgetés közepe óta körülbelül már egyáltalán nem titok miért is jött ide a fiú, na de kérem… Ő még nem jött rá erre?

És akkor jön egy előfutár. Egy elővezetés, mely segítségével talán James nyer annyi önbizalmat, hogy végre elkántálja azt az egyetlen egy árva mondatocskát, melyért valójában idejött. Persze biztosan szeret találkozni Kattel és ez is benne volt a pakliban, de ha a társalgás elején már a buli kerül szóba… ott valami nem stimmel! Hátsó szándék? Nem. Meghívás? Óh igen!
Ez az előfutár nem más, mint egy helyén való bók.
Hmm… nem is rossz teljesítmény James! Folytasd…

- Óóóh… hááát… őszintén? Nem tudnám magam tanárként elképzelni! Komolyan… Nincs türelmem a cikázó kis elsősökhöz, akiket a folyosókon kell fegyelmezni. Akár az oviban… - magyarázta Kat miközben már úgy érezte, hogy elég időt adott a srácnak a felkészülésre. Így hát már önfeledten belekezdett ebbe a témába is, ha James úgy érzi kész áll, majd vált…

Igen, már megkapta a kellő támogatást ahhoz, hogy elő tudja adni magát. Mégsem teszi? Még nem… Furcsa. Az ember azt hinné ennyi istápolás után már mindenki venné a lapot és máris ódákat zengene társa fényes hajáról és selymes bőréről, ezzel felvezetve a történetet és utána pedig feltenné a várva várt kérdést. James viszont másképp működik. Azonban ez a lány szemében sosem volt hátrány, szerette az egyedi embereket akik nem olvadnak bele a háttérbe. Ő sem kedvelte, ha figyelmen kívül hagyják…

A jelek szerint a folyamat kezdetét vette. A fiú bőszen töprengett magába, ez arcára is kiült. Néhol elvétett egy halovány mosolyt, majd folytatta a képzelgést. Nem tartott soká, de Kat éles szemének ennek kifigyelése piskóta volt. Azt azonban tapasztalatai alapján sem tudta leszűrni, hogy társa fejében miféle cikázó gondolatok repkednek szerteszét.
Mosoly…
Az talán az a rész az elmélkedésben mikor ő tűnik fel a színen. Talán… Vagy esetleg egy teljesen rossz úton indult el ez az eszmefuttatás a lány részéről és egészen másról esik szó James fejében.

~ Férfiak… Ki tudja min jár az esze? Még az sem kizárt, hogy a megerőltető próbatétel kiszívta minden energiáját és most azon törné a fejét, hogy mit szolgálnak fel ebédre? Áh… azért azt nem hinném! Pasiból van, de mégis. Vannak bizonyos határok és ha egy ilyen komoly dolgot képes lenne elviccelni akkor nem az akinek megismertem. Viszont etéren remek a szimatom, s tudom bízhatok benne. Nem fog csalódást okozni. Még egy kevéske idő kell neki és megtörik a jég… remélem… ~

És akkor sikerül! Megkérdezte! Végre! Minden bátorságát összeszedve, s Kat próbálkozásaiból erőt véve James tette a dolgát és képes volt kimondani azt a mondatot, melyért idejött voltaképp. Nehéz menet volt, de végül sikerrel zárult!

- Örömmel! – felelt egy széles mosoly közepette – Mikor is lesz pontosan?

Látszott a srác arcán a megkönnyebbülés, hogy végre fellélegezhetett. Egy lány talán át sem képes élni azt az izgalmat, töprengést, rágódást melyet az ellenkező nem ilyen helyzet esetén. Nekik könnyű dolguk van, csak odalöknek egy pofás kis válasszócskát és kész!

Bocsi a késői válaszért...


~ James-szel már egy ideje ismerjük egymást és elég jóban vagyunk. Egyre szorosabb barátság fűz hozzá… bár valahogy talán mégis másképp nézem őt, mint mondjuk az én imádott Abbey-met. Ő a legjobb lelki társam s mégsem olyan nekem, mint… Lassan már én magam sem értem a saját gondolkodásmódom… Minden egyre zavarosabb. Nemrég még egy „elhagyatott” Hugrás voltam meglehetősen kevés ismerőssel, de mára már… egyre kommunikatívabb vagyok és nyíltabb más diákok irányában. Talán ez hiányzott az életemből. Mindig a szobában kuksoltam s azon mérgelődtem mennyire elnyűtt már a kasmírpulcsim, de a napokban még panaszkodásra sem volt időm. Mit ne mondjak… felettébb felemelő érzés! És most pedig ahogy James arcára pillantok, s látom küszködését… egyre jobban sajnálom. Tudom mit szeretne, én ne tudnám! De mégis, adódik még ilyen helyzet számára majd az életben, hagy küzdjön meg ezzel egyedül. Később majd jobban fog menni neki! És meg kell hagyni nagyon aranyos ahogy azon töri magát hogyan adja elő nekem meghívási szándékát… ~

- Áh most jön a magyarázkodás rész. Most aztán feladtad a leckét nekem… Melyik tanárnő lehet még kellően csábos ahhoz, hogy térdre borulj előtte s éjjel nappal ő járjon a fejedben… Na jóóó, szabad a gazda! – viccelődött Kat, tőle nem megszokott módon. Legtöbbször közömbös és hűvös, de ha James-szel vagy Abbey-vel tölti az idejét valahogy nem kap helyet a bosszankodás bármin is, csak élvezi a pillanatot.

Kat titokban persze mindig is abban reménykedett, hogy a fiú még nem jön össze egy ideig senkivel, mert nem bírta volna végighallgatni azt ahogyan egy másik csajról áradozik neki. Még ő maga sem biztos az érzéseiben, de… talán James-é egyértelműbb…

- Hááát… most hogy jobban belegondolok az a fajta mulatozás valóban te a te műfajod! Legalábbis remélem, hogy igazából így van s ez nem afféle sablonszöveg volt! – mondta szemöldökét felhúzva, de persze mindketten tudták hogy nem komoly a felvetés, csupán egy komolytalan megjegyzés.

Az ösztönző mosoly kezdi elérni a kellő hatást. Ahogy Kat elnézi a srác arcát most még jobban pörög az agya a megfelelő megfogalmazáson. Lassan kezd kibontakozni a kérdés, de végül csak egy kurta megnyilvánulásra futja. Nem gond, már ez is nagy előrelépés az ügyben…

- Nem tudom. Szerintem szabad vagyok… - válaszolt, majd szemével futott egy kört. Ezután viszont James íriszeibe tekintett mélyen s el nem engedte egy pillantását sem míg meg nem születik egy épkézláb meghívás. Biztatásképp még egy szívből jövő mosolyt intézett felé s várt…

Megjegyzés: Hajrá Jamie! ^^

*A fiú ma kissé elvarázsoltnak tűnik. Kat is szokott ilyen lenni, de inkább a realizmus híve és nem szeret abban hinni, melynek megtörténésére szemernyi esélyt sem lát. Ezért is fogadja apró meglepődéssel James mozzanatait a beszélgetés kezdetén, mert talán… hm… most csak arra koncentrál, hogy megtudja mire gondol, min agyalhat. Hisz ezt a bocsánatkérő szeánszot aztán nem ússza meg egy kedves bájmosollyal. Ez a lány tudja mit akar, és amit meg akar tudni azért mindent megtesz. Reméljük hamarosan kiderül… *

- Egy kicsit… olyan… elvarázsoltnak tűnsz… Történt valami? Esetleeeg találkoztál valami csajjal és rájöttél, hogy ő álmaid hercegnője? Hm… ne is válaszolj, láttam hogy néztél gyógynövénytanon Bimba professzorra! – hadarta el mielőtt még a fiú közbeszólhatott volna, majd mondandója befejeztével hozzá képest hangos kacagásban tört ki.

*Nem sokkal az önfeledt móka után James arca komolyabbra vált. A jelek szerint valami fontosat akar megosztani a lánnyal, s őt máris furdalja a kíváncsiság. Nem sokat látja ennyire feszültnek a srácot, biztos valami életbevágó ügyről lehet szó. Érdeklődő szempárjával társa tekintetét fürkészi, s most az egyszer nyugodtan vár… *

- Buli… hmm… ez ugye nem az az afféle „szétverjük a berendezést mert megtehetjük” este volna… ugye? – reménykedően néz a fiúra és várja a feleletet, mert mielőtt bármi másról is szó esne, ezt tisztáznia kell vele.

~ Áh már értem, hogy mi folyik itt. Eddig azt hittem… nos már megijedtem, hogy nyomban szerelmet vall vagy valami ilyesmi… mert akkor húú… lefagytam volna. De egy buli… nos ha normális helyen normális emberek lesznek akkor miért ne… de olyan aranyosan szenved, hogy megkérjen, hogy nem rontom el. Biztos a szobájában készült már arra mit és hogyan fog mondani, szóval csak tessék… ~

*A lány számára immáron nyilvánvalóbbá váltak a srác szándékai, s ezáltal újból képes volt szívből jövő boldog mosolyt intézni a fiú felé. Próbált belé erőt, magabiztosságot önteni, hogy könnyebbé tegye dolgát, remélte valamelyest veszi a jeleket és nem fél úgy a visszautasítástól vagy efféléktől. *

- Én is, ha nem élvezném a társaságodat miért lógnék veled nap mint nap?! – széles mosoly, mely nem túl gyakori látvány a lánytól de a mai nap olyan más mint a többi – Ez van. Ez a lányok sorsa. Kényelmetlen cipők, kényelmetlen ruhák… de hát ilyen esetekben úgyis csak laposat tudok hordani és kiélvezhetem az előnyeit… - mondta megkönnyebbülten és hátradőlt a padon, majd pár másodperc múlva vissza – Persze, meséld csak!

~ Remélem ha kellő idő eltelik akkor megjön a bátorsága. Milyen fura. Sosem úgy ismertem, mint aki megijed egy ilyen feladattól. Áh miket beszélek, lányként biztosan nem tudhatom mit élnek át ilyenkor a srácok. Még szerencse. Nekem marad a feltört láb, neki meg a dobpergés… és utána a mondandó, melyet csak harapófogóval lehet kihúzni belőle a jelek szerint. Én várok. Szívesen. Akkor tegye a fel a kérdést, ha készen áll rá, én nem vagyok semmi rossznak az elrontója. ~

~ Ahogy egyre csak próbálom kihúzni magam a kissé szorult helyzetből, ő annál nyugodtabban viselkedik. Talán inkább pont ezzel csinálok magamból totál idiótát. Csak magyarázkodom, közben lehet hogy egy sima „bocs” is megtette volna. A lényeg most már úgysem változik, valamilyen módon megoldom, hogy beégjek. Lassan azt hiszem én tényleg valami fekete báránynak születtem. Magányra teremtettem, egyedüllétre és arra hogy mindent elrontsak. Iszonyú szerencsétlen vagyok. Főképp mostanában. Nem hiszem el, hogy ezt még egyik ismerősöm sem tette különösen szóvá. A helyükben én már körberöhögtem volna magam, de ilyenkor örülök hogy efféle barátokra tettem szert. Nagy mázlim van velük, talán még nem is értem igazán mekkora… ~

- Örülök. Tényleg. Bár ahogy észreveszem ezzel a folytonos mentegetőzéssel nagyobb problémát szerzek magamnak, mint kellene. Manapság semmi sem jön össze és ilyen labilis elmeállapotú vagyok. Na jó ez azért túlzás, de mégis. Egyre jobban kezdtem furcsállni a szerencsétlen viselkedésem minden helyzetben. Úgy tűnik ez a kor átka! – mondta kis kacajjal Kat, majd úgy vélte helyes volna megköszönni a kis bókot – Köszi, csak magamra kaptam valamit, mert mikor az órára néztem rájöttem, hogy nem kéne még vagy 50 percig váratni téged!

- Rendben! – felelte vidáman Kat mivel Jamesnek sem volt ellenére a padon ücsörgés. Nem akarta megsérteni a fiút, ezért nem mondott többet a sétáról, de szíve szerint ecsetelte volna mennyire fáj a lába ebben az átkozott cipőben, ami tegnap is feltörte a sarkát és ha nem lenne rajta sebtapasz már ott helyben meghalt volna. Így úgy ahogy tud uralkodni a fájdalmán, bár legszívesebben visszaszaladna egy cipőcserére, de most már mindegy. Inkább élvezi a pillanatot és fakírként megszünteti az alsó végtagjából sugárzó kellemetlen érzéseket.

- Elkerültek? De kár. Pedig most aztán szerettem volna magam ki kárörvendeni. De úgy tűnik ez most el fog maradni. Sajnos az én fülembe se jutott el egy szaftos hír sem, pedig ha efféléről van szó első kézből tudok mindenről. Kíváncsiságomnak semmi sem szabhat határt – kedves mosoly – De ezek szerint jelenleg punnyad a suli… - biggyesztette le a száját.

Ekkor a srác a vállára tette kezét, mellyel kissé szorongást okozott Katnek. A lány nem tudta mi is történik pontosan, de egyre jobban kezdett rájönni. Ítélni nem akart elhamarkodottan így meg sem szólalt, csak egy ártatlan kis mosolyt intézett a fiú irányába.

- Mi újság? Nos tegnap óta nem sok. Ez a gond, túl sokat csevegünk nap, mint nap és kifogyunk a beszédtémákból! – mondta szájhúzogatva – Esetleg annyi, hogy tegnap nagyon feltörte a lábam a cipőm. Ezért is javasoltam a padot, nem valami kényelmes… És veled? Valami érdekes? Na? Na? Na? – kérdezte érdeklődve, s kicsit már túlzásba víve a kíváncsiskodást.

*A késés relatív dolog, de azért amit Kat csinál az abszolúte objektív. Azért az nem lehet igaz, hogy valaki minduntalan a megbeszélt időpont után érkezzen. A legtöbben persze tolerálják, de a folytonossá vált rossz szokás előbb utóbb elnyeri méltó büntetését. Ettől fél nagyon Kat. Még nem történt vele ilyen, de mi van ha egyszer csak valaki meg fogja unni ezt a „játékot”, de nagyon és akkor szépen elköszön tőle, de örökre. Bár az efféle emberek nem igazi barátok, lelki társak, de mégis. Valahol, legbelül jogos a felháborodásuk és ezzel a lány is teljes mértékben tisztában van. Ő már a baráti köre helyében ezer éve lekoptatta volna saját magát, mert néha még az is zavarja, hogy ő az aki. Temérdek idegesítőbbnél idegesítőbb szokása van, legtöbbször fenn hordja az orrát és így tovább… Persze ez a neveltetés, de csak egy bizonyos része. Az ember a saját személyiségének kovácsa, abba a szülőknek nincs annyi beleszólása. És ő, nem feltétlenül gondolja úgy, hogy olyanná vált amilyenné igazából akart. Azért az „aranyvérű eszménykép” benne is megvan, de ezt nem igazán szégyelli, bánja. Persze nem olyan, mint egy Mardekáros és nem utasít el „piszkos vérűeket” csupán emiatt, de tudatában van annak, hogy ő valamivel más, mint a legtöbb itteni diák. *

~ Hűű mióta állhat ott? Kissé idegesnek tűnik innen messziről? Lehet, hogy valóban az. Ahogy így számolom a megszokott 20 perc késés összejött. Ez az Kat, szép volt! Sajnos rekordot nem döntöttél, de majd legközelebb! Igen! Tudom, hogy képes vagy rá! ~

*Ezután az önsanyargató skizofrén jelenet után Kat kicsit gyorsabbra vette a tempót és így már hipp-hopp James előtt találta magát. Összeszedte gondolatait, amelyekből most temérek keringett fejében, s mindegyik azzal volt kapcsolatos, hogy hogyan is vágja ki magát ebből a kínos szituációból, melybe saját magát keverte a már-már általánossá vált késve érkezése miatt. *

- Köszi, de nem kell ennyire tolerálnod. Én magamra jobban haragszom, mert mindenhol képes vagyok utolsónak befutni. Nyugodtan lehurroghatsz, de csak ez ügyben adok neked szabad kezet. Tedd csak, mondd el mennyi ideje vársz rám meg ilyenek. Ilyenkor jobb kiadni magunkból a fölös idegességet! – magyarázza Kat „önfeláldozóan” – Neked sem volt vaalmi kellemes reggeled? Miért, mi történt? – kérdezi aztán érdeklődően.

- Hm… nekem igazság szerint mindegy, hogy mit csinálunk, de ha már szabad a választási jog szerintem huppanjunk le arra a padra ott! – majd egy nem túl távoli ülőalkalmatosság irányába bök ujjával – És jöhetnek a pletykák! – mondta gonosz vigyorral a száján – Remélem van valami érdekes sztorid, de ha nem akkor az se baj. Így is átbeszéljük a délutánt! – mondta Kat egy minden szájszegletében megjelenő aprócska mosollyal.

- Köszi, aranyos vagy! – köszöni meg illedelmes kislány módjára a felé irányuló bókot, majd ha James is beleegyezik a pad felé veszik az irányt.

Kora reggel… csörög a vekker… zsibongnak odakinn az örökmozgó kis elsős ficsúrok… valamelyik fénymániás elhúzza a sötétítő függönyt, melynek hatására az összes friss sugara a felkelő Napnak Katre zúdul… hurrá… Igen, nos ez a reggel sem indul valami ígéretesen, de ki tudja mi lesz még belőle. Bár melyik a tökéletes ébredés… hm… a Stilton lány számára az, ha egyedül fekszik egy hatalmas pihe-puha ágyban, selyemtakaróval és akkor kel fel onnan amikor csak neki tetszik. Nos ezen elképzelések alapján ez a csodás álom sosem válik valóra, itt a Roxfortban legalábbis biztosan nem. Persze nagy általánosságban minden leányzó erre vágyik, egy ilyen „kollégium” után epekedik, de Kat különösen, mert sosem nevelték őt úgy, hogy könnyen alkalmazkodjon. És egyszer csak idecsöppent, mintha egy kismadarat a mély vízbe vetnénk és fuldokolva próbálna kikecmeregni a hidegzuhanyból.
Igaz a lány imádja ezt a helyet, de mégis. Sokszor elvágyik innen, haza… oda ahol minden áldott nap kedvenc reggelijével várták és naphosszat csak nyugalomban, csendben és magányban ücsöröghetett, ahogy épp kedve tartotta.
És akkor itt ez a csodás intézmény, mely ugyanakkor megannyi lemondással jár és temérdek türelmet igényel. Kat részéről főleg… De most már eldönti, hogy kikászálódik végre a fekvőhelyéről, mert eszébe ötlött a mai programja. Találkozik Jamesszel, azzal a nagyszájú, de nagyon rendes hollóhátas sráccal, aki valamilyen oknál fogva elviseli a nyűglődéseit.

Kisétál a fürdőszobába és megpróbál egy kis életet vinni nyúzott arcába, s miután kissé rendbe hozta magát tökéletesíti sminkjét, mert sosem lép ki úgy, hogy ne feleljen meg kinézete a saját elvárásainak. Kész van… különleges alkalom, mert minden egyes készülődése legalább fél órával hosszabb egy átlagos lányénál, de hát ki mondta, hogy ő az…?!

Lassú léptekkel halad a megbeszélt hely felé, s közben rakoncátlan tincseit igazgatja, amíg még lehet. Már közel jár a célhoz, reméli nem késett olyan sokat, mint szokott. Mindig attól fél, hogy egyszer majd valaki megunja a várakozást és továbbáll, de szerencsére erre még egyszer sem került sor. A jelek szerint most sem, mert a távolban már felé vél fedezni egy alakot, egy fiúét, aki minden bizonnyal James!

- Áh szia! Bocsi, hogy késtem… nem hiszed el milyen szörnyű reggelem volt… - integetett már messziről, majd a mondat végére egész közel ért a sráchoz, s egy lélegzetvételnyi szünet után már pont előtte termett.

- Mi újság? – kérdezte, majd még egyszer utoljára beletúrt sötét hajkoronájába és a fiú szemeibe nézett.

~ Na ha eddig még szeretett is velem lógni most már tuti nem. Hű hogy lehetek ilyen béna, hogy minden egyes alkalommal épphogy beesek a megbeszélt találkozókra, bárkivel is legyen az. Áh… muszáj lesz előrébb állítanom a vekkerem, mert ez már kezd nekem kínos lenni… ~

Buli

[Készülődés = utolsónak érkezés]

*Hiába szerelne fel száz órát a szobájába, valószínűleg akkor is mindenhová a lehető legutolsó pillanatban esne be. A tökéletes sminkhez, frizurához, ruhához és a legmegfelelőbb kompozíció eléréséhez idő kell. Katnél pedig főleg... Először is el kellett mennie lezuhanyozni, mely a legjobb esetben is fél óra, utána pedig hajszárítás. De akkor befuccsolt a konnektor és át kellett kullogni a szomszéd szobába. Ott viszont nem volt fésű így visszasietett az ágyán lévőért, de végül a csatot felejtette el, így lett még egy köre. A nagy rohanásban pedig teljesen leizzadt és újabb tusolás következett, majd minden kezdődött elölről. Hű... "röviden" ennyi a történet, de van még. Hisz a hajkölteményének illenie kellett a bili hangulatához, s mire készen lett vele eltöltött még egy órát. Tehát már most elkésett a kezdésről, de reménykedett benne, hogy még nem történt semmi, más is késik esetleg és még lapos a hangulat. Egyelőre... *

- Kész! - hangzott el ezen csodás szócska három órányi készülődés után, s a leányzó végre a lim-lomos hely felé vehette az irányt. Végigtipegett elegánsan a folyosón, majd az ajtó előtt megállt, kifújta magát és benyitott. Meglepetésére még valóban nem vette kezdetét úgy istenigazából a kis parti így egy megkönnyebbült sóhajjal kezdte el sasolni, hogy merre is van az ő meghívója.

[James és a körülötte lévő társaság]

~ Ott van! Remélem azóta nem unta meg a várakozást és ha odasétálok nem röhög a képembe, hogy ha már volt képem ilyen későn beesni akkor menjek is vissza ahonnan kibújtam ennyi idő után. De velem nem egyszerű bárhová is elindulni. Mindenhez legalább egy-két óra szükséges. A végeredmény általában megéri, de fiúknál... Hmm... Náluk minél gyorsabb, annál jobb! És pont ez a baj! Nah mindegy, nem vagyok én ijedős kislány és nem is igazán érdekel ha elküld, majd odasétálok másokhoz, de nem hiszem, hogy ilyen drasztikus végkifejlete lesz a dolgoknak... ~

*Kat odaosont Jameshez és a körülötte lévő kis társaságnak, majd udvariasan köszönt és megpróbálta egy mondatban az összefoglalni a "kis" késedelmet.*

- Sziasztok! - odafordult a fiúhoz - Áh bocs, hogy ennyire későn estem be, de... elég sokat vacakoltam a szobában... Mindig ezt csinálom, aki ismer az tudja... De a lényeg, hogy... öö... bocsi! - tudta le kicsit hadarva, majd feszültsége el is múlt és megkönnyebbülten beszélt már a továbbiakban.

- Nah és úgy látom még nem nagyon maradtam le semmiről. Hála az égnek! Na és miről beszélgettetek eddig? - kíváncsiskodott, mely a második rossz tulajdonságai közé tartozott. Nem volt olyan nagyon sok, de azért néha az emberek idegeire tudott menni. Bár ezúttal ezzel nem volt probléma, mert egy kérdésbe még senki sem hal bele.

*Miután Kat ódákat zengett Abbeyről és látta, hogy ez a fiúnak is ínyére van, így még folytatta egy kicsit. Azonban mikor arról beszélt, hogy jó jegyet kaphatott az alkalommal a srác arcára ráfagyott az eddigi kedves mosoly. Elkomorodott, szinte grimaszolt, s e láttán szép lassan Kat hangja is elcsuklott, mert eléggé kellemetlennek érezte már így ezt az egészet, de azért még befejezte, viszont csak kurtán. *

- Hm? értem? inkább nem is kérdezem hanyas meg hasonlók, mert olyan képet vágtál az előbb, hogy azt hittem már kést döftek a hátadba miközben én beszéltem! ? mondta elvigyorodva ? Nos nem baj, ha nem sikerült, engem nem izgat csak egyszerűen az előbbi állításom megdőlt. Kész! ? hadarta, majd még egy halvány mosolyt intézett az enyhülni kezdő fiú felé, és végül befogta a száját egy kicsit.

~ Hmm? én olyan kis jótanuló kicsit stréber gyereknek nézném ezt az Olivert, mégis? A jelek szerint egyáltalán nem az! Sőt? küszköd a jó érdemjegyek begyűjtésével, nem mehet neki valami jól? Nem semmi, úgy látszik már az én ítélőképességem is romlik az idő elteltével? vagy nem tudom. Most tényleg csapnivaló osztályzatokat kap vagy csak hülyéskedik? Ki érti? Én inkább hiszek neki és hagyom a bonyodalmakat? ~

- A névválasztás hálátlan dolog. De valójában szerintem jobb hallgatni a szülőkre, mert biztos volt valami céljuk a neveinkkel. Például az Oliver tök jó név, örülj ennek! ? mosoly ? Én például kiskoromban Ginger akartam lenni. Aztán később Courtney, Barbie, Chelsea, Emily, Lilian, Cornelia, Wendy, Mandy, Samantha? és még sorolhatnám? de ha jobban átgondolom most így felnőttebb fejjel akkor a Rosemary-t választanám. De lehet, hogy évek múltán már az sem tetszene úgyhogy maradok a Katnél? - befejzte be a beszámolót a hölgyemény.

- Okééé? - kicsit meglepte az iménti kijelentés amit Oliver tett az imént, de inkább próbál úgy tenni mint akit cseppet sem rázott meg. Nem a legjobb a humorérzéke, de nem akarja ezt felfedni így kiszenved magából néhány erőltetett kis kacajt, majd elnémul.

- Én is remélem, hogy meglesz. De hogy szökött ki egyáltalán? Sajnos az kis bolyhos kedvenceknek az az átka, hogy pillanatok alatt egyik helyről a másikra ?röppennek? át és nehéz tenni ellene bármit is? - magyarázta átélve a szituációt.

- Úristen! Ilyenekkel még csak viccelni se viccelj, hogy Piton kulcstartót csinálna belőle. Szerintem a profnak is van szíve csak nagyon belül hordja. És nem hiszem, hogy képes lenne bántani egy olyan kis édibédi lényt! ? mondta el a védőbeszédet, majd elindultak a hálótermek felé, elvégre nem volt sok értelme ott állni és várni a semmire.

- Hát jobb nem minden titkos cselszövést itt megbeszélni, meglehet! ? mondta, majd elnevette magát Oliver előbbi kis poénján.

- Áh nem fárasztasz le, hidd el ilyen hulla fáradt állapotban engem lehetetlen rosszabba hozni. Szóval nincs gond? - felelte röviden miközben a fiú képes volt ugyanarról a dologról 1 mondat helyett 8ban mesélni.

Oliver

//Bocsi hogy ilyen későn, de kicsit gondban vagyok Kattel? //

- Abbey, hát igen, egy igazi kis tündér. Én nagyon bírom, egyik legjobb barátnőm. Milyen bolond vagyok, hisz ő legeslegjobb barátnőm a világon, még hogy az egyik lenne, azt már nem! Nah és igen, az eszével bizony nincs gond, legtöbbször ráhagyatkozom és felkészít a különféle nehezebb vizsgákra. Szeretek vele tanulni, mert tényleg jól el tudja magyarázni azokat a dolgokat, amelyeket órán nem tudtam megérteni és még a könyvből sem sikerült. Szóval, ha segített neked is a tanulásban akkor száz százalékra veszem, hogy jó jegyet kaptál! ? mondta mosolyogva és fényezve Abbet.

- Valószínű, hogy európai hangzású, mert ez Anglia! ? vigyor ? A legtöbb diák itt született, s a nagy részüknek a szüleik is. De igen, valóban a Katharina nem brit, sokkal inkább német ugyebár. De a lényeg, hogy én továbbra sem túlságosan szimpatizálok a nevemmel, az biztos, hogy majd a gyerekeimet nem fogom ilyen csapással sújtani! ? közölte kicsit oldottabb hanglejtésben.

*Igen, kicsit sportszerűtlen volt Kattől, hogy megígérte a kacagás elmaradását a ?nagy titok? hallatán így látatlanban, de mikor meghallotta miről is van szó valójában kénytelen volt elereszteni egy halk ?hi-hi-hi?-t. És úgy gondolta, talán minden lány, sőt minden diák hasonlóképp reagált volna erre, ő mégis kicsit azért szégyellte magát, de azért mégsem halt bele a bűntudatba. *

- Hát így sem nagyon árulod el senkinek, úgyhogy nem olyan vészes. Bááár, bevallom, hogy kicsit szórakoztató és máris nem érzem olyan szörnyűnek az Aliessát, de sajnos a névválasztás terén a gyereknek tényleg nincs mit tenni. Maximum a végén megváltoztatja, de azt meg annyira elítélem. Az olyan fellázadásnak tűnik a szülők ellen és ezzel beletiporsz az önérzetükbe, s úgy érezhetik magukat, mintha megtagadnád őket és nem szeretnél oda tartozni ahova? Szóval az sem túl jó megoldás szerintem?

- Sajnos tényleg nem láttam sehol az állatkát, de szívből remélem, hogy megkerül, mert ha kiszökött a szabadba, akkor ott elég sok veszély leselkedhet rá. A legjobb az lenne, ha itt bent maradt volna, akkor holnapra biztos előbújik rejtekéből és valaki megtalálja? - mondta kicsit csalódottan, hogy nem nagyon tud segíteni az ügyben.

- A hálókörletbe? Nos azt hiszem az lenne a legbölcsebb? de úgy érzem nem nagyon fog álom jönni a szememre, felébreszteni viszont szintén nem szeretnék senkit? - mondta, majd sóhajtott egyet, s közben lassú léptekkel elindultak az imént említett hely felé, de Kat hangja közben újra felcsendült ? Holnap nehéz óráim lesznek pedig, de úgy érzem el fogok szunyókálni az órán. Bár, ha Piton professzorén teszem ezt akkor már nem látsz többet egy darabban! ? fejezte be viccelődve, mosollyal az arcán.

__ Oliver __

*Még mindig a földön csücsül és a rá frászt hozó fiúra pislog. Nem tudja mit is kéne most csinálni… talán visszamenni aludni… Igen ez lett volna a legcélravezetőbb lépés, de hát ki tudna ilyen világosba visszafeküdni az ágyikóba és elszenderedni… nos nem sok ember képes erre, főként azok akik mérhetetlenül fáradtak. Ez a leányzóra igaz is volt, meg nem is…
Egy kicsit még csipás volt a szeme, ez tény. De viszont  annyira „feldobódott” ettől az egész kalamajkától, hogy mostmár úgyis sejtette: képtelen lenne most a szunyókálásra… *

~ Nézzenek oda… még vigyorog… remélem nem rajtam, mert akkor megismerkedhet az öklömmel… rajtam aztán senki se gúnyolódjon… cöhhh… ~

*Ezután úgy tűnt nem rajta nevetgélt, csak a helyzeten talán. Ki tudja… utána fel is segítette őt, hogy ne a hideg földön feküdjön, de az ülés sem volt valami kényelmes, így hátodasétált a néhány lépésre elterülő lépcsőhöz és lehuppant oda. *

~ Így már jobb… ~

- Jó mindegy… nem nagy ügy, túléltem, felejtsük el, oké? – mondta félig kedvesen, félig pedig közömbös hangnemben a Hugrabugos, s körbenézett mégegyszer a csarnokban.

- Abbey… igen… - sóhaj – Jaj de bunkó vagyok? Ismered egyáltalán? – ha a válasz igen volt csöndben maradt, de ha nem, akkor nagy vonalakban elmondta neki kiről is beszél.

- Oké, helyes… Senkinek egy szót se különben holnap a Végtelen Rengetegben ébredhetsz esetleg… - humorizált ő is kicsit, de eléggé komoly hangnemben, mivel nem ismerte őt, talán még be is veszi. 

*Miután belement az alkuba a fiú, Kat megosztotta vele „nagy titkát” mely csak idegenekkel szemben volt bizalmas ügy. Remélte, hogy csendesen fogadja, de valóra vált rémálma, nevetésbe kezdett az a bizonyos Oliver.*

~ Nem hiszem el… jajj én tudtam, hogy ez lesz… ha ezt sokáig szeretné még folytatni akkor már összegyűjti a második okot is, amiért a rengetegben köthet ki… Komolyan, ha nem fejezi be akkor… ~

*És erre a vihogás, s a mosolygás abbamaradt. Pillanatnyi csend ölelte át a tágas termet, csak egy kis vízcsöpögést lehetett hallani a hátuk mögül. Valószínűleg a mosdók romlottak el újra, általában emiatt zavaródhatott meg csak a némaság…*

- Nah igen… A Katharina és az Aliessa azért lett, mert anyukám német származású, apa angol, s ez mutatkozik meg a Stiltonban… Hát nem szeretem túlságosan a nevem, no de halljuk a tiédet! – kigúvasztott szemekkel figyelte mi lesz az a „hűdenagyonbéna” név.

- Murial? Öhh… - egy kis kuncogás – nos ezt már csak az előzőért is megérdemelted… amúgy nem olyan iszonyatos… csak egy kicsit! – mondta vigyorogva.

- Kis görény… öhh… nem, nem láttam ilyesmi állatkát erre. Esetleg valamelyik ismerősödé lehetett? – érdeklődött, majd a hajába túrt, s utána kicsit lesimítgatta. A tegnapi repülőórától teljesen össze-vissza álltak a hajszálai, s ezt utálta, pláne ha más is látja…

[Edzés]

*Abbey-n látszott, hogy eléggé megörül mikor befutott. Ez amiatt lehetett, hogy még senki más nem jött, de ő egy percig nem gondolkozott olyasmin, hogy cserben hagyja legjobb barátnőjét. Ekkor aranyosan köszönt is neki, majd megjegyezte panaszon hangon, hogy késésben van az edzés, ha a többiek hamarosan nem érkeznek meg.*

- Villámlány? Így sem hívtak még! – mosoly – Nyugi Abb, biztos mindjárt megjönnek. Talán együtt találkoznak valahol és valakire várni kell… - próbálta nyugtatgatni, de nem ment túl szuperül, ugyanis kissé ő is ideges volt.

- Hát ebben viszont igazad van. A meccsen nem lehetünk puhányok, ha esetleg orkán erejű szél is fúj. Megedződünk és nyerünk! – vigyorgott – Áh, hogy a mókus… az meg… dühömben a pálcámhoz kaptam és egy egyszerű levitáló varázsigével jópár percig „kínoztam”. Többet nem jön az ablakom közelébe az tuti! – mondta már-már nevetve, s felszabadultan.

- Vízálló… tényleg, jó hogy mondod! Leperex! Kész is… melegíteni? Oké, te már bemelegítettél vagy velem tartasz? Egy kis plusz edzés nem árt, gyere csak! Egyedül uncsi! – ma valahogy újra jó lett a kedve a derűtlen időjárás ellenére is.

*Már épp kezdtek volna, de akkor ketten is érkeztek. Persze nem egyszerre, de már gyűltek, gyűlögettek… Mike, a korábbi CSK és Charlotte ért be végszóra. Abb türelme talán eddig tartott, az ezután befutókra biztos nem kedveskedés várt. Bár még szegény Charra sem… Bár ez a késés átka, viselni kell a következményeket. Ez így volt helyénvaló. Bár az egy-két mondatos szidás végére már Abbey is megenyhült, kicsit viccelődött. Ez jó jel volt, de hol lehet a csapat többi tagja???*

~ Mintha… igen… az ott Freddie… végre… ~

*A Lampard fiú után hála az égnek Lyra is megérkezett. Egy kis letolás persze nekik is járt. Abb jól megmondta nekik a magáét, majd úgy határozott, hogy szócséplés helyett ideje a tettek mezejére lépni, s elkezdeni az edzést. A bemelegítés kezdetét vehette, felrepült a kis tömeg az égbe, majd egy új taggal gyarapodtak. Abb elmesélte mit is keres itt ez a bizonyos Briant. Chassy helyett kellett beugornia, s ideszoknia. Szegény biztos még meg lehet lepődve, mert elég gyorsan zajlottak az események az utóbbi időben…
Ekkor azonban az újonc a szeretett CSK-nk kezére lehelt egy csókot, mindenki meglepődésére…*

 - Húú Abbey, igazi lovagot találtál, csak nem fehér lovon, hanem seprűn! – viccelődött Kat, ezt muszáj volt kimondania.

*Most kezdődött aztán az igazi edzés. A hollófekete hajú Hugrás leányzót Freddivel együtt a karikák védésére utasították. Így hát villámsebességgel oda is szállt, s figyelte, hogy mi fog történni. Az idén elég jó formában volt, s remélte megállja majd itt a sarat. A feladatra összpontosított, s megpróbált minden felé szálló labdát hárítani legjobb tudása szerint, hogy barátnője és a csapat is meg lehessen elégedve vele.*