***Pet***
Sok-sok lépcsőt és folyosót hagytunk magunk után. Pet arckifejezéséről és arcszínéről ítélve egyre rosszabbul van. A keze, a talárja tiszta vér, és mögöttünk a padlón éktelenkedő piros foltok is arról árulkodnak, hogy sok vért vesztett már. A kezéből látszólag egyre gyorsabban folyik a vér. Néha úgy tűnik megszédül ~ bár lehet hogy csak képzelődöm. ~ Így baktatunk lépcsőről lépcsőre, folyosóról folyosóra, mikor egyszer csak Frics hangja (krákogása) üti meg a fülemet. Látszólag Pet is észrevette, így az egyik elágazásnál hirtelen irányt váltunk, és a fiú beránt engem egy páncél mögé. Ránézek a taláromra, ahol megfogott. Tiszta vér lett, de nem nagyon érdekel, ennél fontosabb dolgunk is van. A gondnok szitkozódását hallva beljebb húzódunk. Pet a pálcáját előhúzva gyorsan eltünteti a padlóra csöppent vért, amit a gondnok követ, és ami alapján megtalálhat minket. Frics hangja - miután a macskának kiadta a parancsot - elhalkult. ~ Utálom ezt a dilis idiótát. Beszélget a macskájával, Jézusom! ~ gondolom. Pet a szívbajt hozza rám, nekitántorodik a falnak. Az arcszínei kicsit zöldesen játszanak, s látszólag nagyon rosszul van. Vett két nagy levegőt, aztán közölte velem a haditervet. Látva, hogy barátom alig áll a lábán, támogatásul belé karolok - ha engedi - és úgy állunk tovább. Rámutat, egy ritka-csúnya boszorkány képére. Kiderül, hogy ez egy rejtekajtó, és ezen átslisszolva, egy üres folyosóra kerülünk. Ez a folyosó már nagyon ismerős nekem, így könnyedén eltalálok a gyengélkedőhöz, ahol amint kinyitom az ajtót, már is Madam Pomfrey siet elénk. Megkérdezi mi történt. Én ránézek Petre, aki már tényleg nagyon rosszul van. A szívbaj jön rám, ahogy Pet térde felmondja a szolgálatot, és Pet kis híján elvágódik, de szerencsére pont elkapom még a karját, így megakadájozva a szerencsétlen esést. Madam Pomfrey egy szót se szólva belekarol Pet másik kezébe, és elkezdjük vonszolni egy ágy felé. Bent a gyengélkedőben fekszenek egy páran. Itt is melegvan. Pet rosszulléte kezd rám, is átragadni. Kicsit rosszul leszek, talán a melegtől, talán a sok vér látványától, de végül - nagy nehezen - sikerül fefektetnünk a fiút egy fehér ágyra.
- Mért nem jöttetek előbb ide?! - szól szigorú hangon Madam Pomfrey. - Bár nem nagy a seb, még is veszélyes ennyi vér veszteséggel ilyen melegben sétálgatni - mondja a nő Pet kezén lévő sebet vizsgálva. 1-2 rendbehozom, a sebet gyerekjáték lesz rendbehozni, a vérveszteséget is egyszerű pótolni, de még is időbe fog telni - néz rám, én meg válaszolok a fel nem tett kérdésre:
- Szeretnék mellette maradni amíg rendbe nem jön! - jelentem ki. Pet vére még mindig folyik, összepiszkítva a lepedőt és a talárját.
- Bármikor felkelhet, mert csak elájult, de csak a vérveszteség pótlása után lesz csak jobban - szól Madam Pomfrey. - Próbáld majd meg nem fel izgatni, én mindjárt jövök és bekötözöm a sebet - mondja, és már indul is a fásliért. ~ Szerencsére nem lett nagyon nagy baja. Ha nem értünk volna be időben a gyengélkedőbe, és útközben ájul el, akkor nehéz lett volna elvonszolni a gyengélkedőig ~ gondolkodom, aztán csak várok és várok...

Pet
A vér, mely lassan végig csordogál Pet tenyerén, csuklóján, majd lecsöppen a levélre. A levélre pillantva eszembe jut a cél, hogy elküldjük azt, így a levelet átvéve, komprommiszumot kötök a madárral: Ő elviszi a levelet, mi meg nem szedjük le a fejét. A madár tovarepül, én meg ránézek a vérző kézre:
- Tényleg el kénne mennünk a gyengélkedőre - adok választ a "Most mit csináljunk?" kérdésre. ~ Nem tűnik nagyon vészesnek, de azért jobb félni mint megijedni - gondolom. A fiún az látszik, hogy nem nagyon szívleli az ötletet, mikor egyszer csak kis híján összeesik. ~ Na szép. Ez most mi a fene volt? - nézek kérdően Petre.
 - Nem megyünk le mégis a gyengélkedőre? - Kérdezem, azzal már idulok is az ajdó felé. Pet haloványszürke arccal jön mögöttem. Félek, hogy nagyobb a baj egy kis vérveszteségnél. Kilépünk az ajtón, én elől, Pet mögöttem... mögöttem volt, de most hol van? ~ Jaa, csak az ajtót csukja be maga után ~ Nyugodok meg. Megengedek magamnak egy mosolyt, Pet véleményén, de aztán komoly arccal fordulok meg. Lassú tempóval lépcsőzünk tovább, hogy Pet ne kapjon ihletet, egy előrebukfencre. Egy kis idő után már le is érünk, és egy folyosóra jutunk. Ott szépen ballagunk csak tovább. Néhány nálam idősebb diák jön velünk szemben. Naggyából céltudatosan megyek előre folyosóról-folyosóra, lépcsőről-lépcsőre, majd egyszer csak odaérünk a gyengélkedőre. A tágas teremben sok-sok ágy volt. Madam Pomfrey épp egy betegnél tevékenykedett. Az ajtónyikorgást hallva odasiet hozzánk, és kérdezi a fiú szürke arcára és vérző kezére nézve: Mitörtént?

Pet
Figyelmesen hallgatom a fiú válaszait, majd mindegyiket mérlegelem. ~ Ötödikes hugrabugos. Szeret olvasni, repülni. Azokból a tárgyakból jó amit szeret, mint a többség. Nincs háziállata, de szeretne. Pötyi, a puffskeinem lány tesója vemhes, talán majd, ha ős is szeretne, egyet elajándékozhatnánk, de most inkább nem említem meg. Kedvenc órái: legendás lények, átváltoztatástan. Nem zavarja ha kérdezgetem. Átment a teszten, biztos hogy jófej, vigyorgok magamban. ~ Egy ideig néma csöndben sétálunk tovább. Egyikőnk se szól semmit, mikor egyszer csak felkiáltok:
- Jaj, TÉNYLEG! - hozom a szívbajt a srácra - még be sem mutatkoztam - majd hozzáfordulok, és kezemet nyújtva bemutatkozom. - Én Mathias Roucus vagyok. ~Peter Ascot Blackman nem ismerős név. Pet, jól észbe vésem. ~ kérdezek egyet ~ Sajnos nem akar beszélni a mai napjáról. Biztos borzalmas lehetett. ~ Egy kicsi hatásszünet következik. Majd egyszer csak elvigyorodik. ~ Fogalmam sincs min vigyoroghat, de van egy olyan érzésem,hogy amíg nem tudom, addig jó. ~ Mindjárt elérjük a bagolyházat. ~ Jó így sétálgatni a kastélyban, bár kint is jó lenne üldögélni - gondolom elhaladva egy nyitott ablak mellett. Kint épp egy bagoly repkedett.
- És te mire vagy kíváncsi rólam? - kérdezem tőle. Már csak egy kis lépcsőzés és ott is vagyunk a bagolyháznál.
- Hányadikos is vagy? - kérdezi, mikor felértünk a lépcsőn. Be enged maga előtt, én meg - amíg ő választ egy badarat - válaszolok.
- Még csak elsős vagyok - mondom. ~ Remélem nem lesz ebből gondja, és nem ezért nem fog velem barátkozni - gondolom.
- Auuu. - hallom. ~Mi történt?? Ennyire zavarja, hogy csak elsős vagyok? ~ De aztán rájövök hogy nem azért kiáltott. Észrevettem, hogy a madár csípte meg. Nevetek egy halkat, majd odamegyek és elveszem a kezéből a baglyot. Pet nevetni kezd. ~ Mivan? Miért nevet? Csak átvert volna? ~ Elmagyarázza, hogy csak azért nevetett, mert elképzelte, ahogy lefogjuk a madarat, és leátkozzuk a fejét a nyakáról. Erre én is elvigyorodok, bár nem szép bántani az állatokat.
- Jól vagy, Pet? - kérdezem tőle. Látom elég szépen folyik a vér a kézfejénél. - Lemenjünk a gyengélkedőbe, vagy annyira azért nem súlyos? - A válasz után kivenném a levelet a kezéből, rákötném a bagoly lábára, és útjára engedném (ha Pet engedi).

Peter
A fiú röviden megköszöni segítségemet.
- Rendben, de te mondtad - kacsintok kérésére. - És mit csináltál ott? Mert nem nagyon olvastál.
- Semmit - vigyorog a fiú. ~ Végre kicsikartam tőle egy mosolyt. Szeretem ha az emberek mosolyognak, és nem rossz kedvűek ~ Majd jövök a következő kérdésemmel:
- És most mit tervezel mit fogsz csinálni? - kérdezem kedvesen.
- Nem... Azt hiszem a bagolyházba megyek - változtatja meg válaszát, majd elindul én meg boldogan kaptatok mellette. ~ Kedves srácnak tűnik. Először még nagyon gondterheltnek tűnt, de nem bunkó, és  kedves. Nem küld el a francba. ~ gondolkodok, majd eldarálom a kérdéssorozatot. Közben az Északi szárny felé tartunk.
- Aki kíváncsi hamar megöregszik - vigyorog - kicsit lassabban. Ötödikes vagyok, Hugrás, a többit kérdezd újra - vigyorog tovább - a többit elfelejtettem...
- Mi a kedvenc elfoglaltságod? Jó tanuló vagy? Van háziállatod? Mi a kedvenc tantárgyad? Zavar ha ennyit kérdezek egyszerre? - Kérdezem újra, a kérdések között megvárva a választ. - Ahha. - Mondom. Már közel vagyunk a bagolyházhoz állapítom meg magamban. - Jaj, tényleg! - kiáltok fel. - Hát be sem mutatkoztam! Én Mathias Roucus vagyok - rázok vele kezet, a kis színházi sóhaj után. - Amúgy milyen volt a mai napod? Előbb még igen letört voltál. - Állapítom meg, de most már csak úgy sugárzik a fiú, és ez engem is felvidít. - És te mire vagy kíváncsi rólam? - Kérdezem a srácot, hogy végre ős is megtudhasson rólam egy-két dolgot, amire kíváncsi. ~ Kicsit bunkónak tűnhetek neki, hogy én csak kérdezek és kérdezek és nem nagyom szóhoz jutni. Hát ilyen srác vagyok sajnálom ~ mosolygok magamban.

Peter

Miután kilépünk a könyvtárból, én a srácot otthagyva elindulok a Keleti szárny felé a klubhelységünkbe, hogy megcsináljam a maradék házimat, mikor a fiú utánam kiált: Várjál, egy kicsit! Amint megállok, ő utánam rohan, és egy pillanatnyi gondolkodás után máris hozzám szegezi kérdését: Ezt miért csináltad?.
- Ő.. Ahogy elnéztelek gondterhelt voltál, én meg úgy is szoktam tanítás után segíteni Madam Cvikkernek összeszedni az otthagyott könyveket, így gondoltam nem nagyon kapok büntetést. Csak úgy jött - adtam a választ a kérdésre. Most így közelebbről megállapítom hogy körülbelül hatodikos lehet. Várok, hátha kérdez még valamit tőlem. - És mit csináltál a könyvtárban, mert nem nagyon olvastál ott - kérdem vigyorogva a tagtól. Remélem nem veszi zokon, mert most nem lenne jó kikapni. - És most mit tervezel, mit fogsz csinálni? - kérdezem a válasz után kíváncsian, hátha csinálhatnánk valamit közösen, esetleg tudnék neki segíteni, úgy sincs a a házin kívül semmi teendőm, az meg még ráér. /Ha elindulunk valahová akkor útközben, ha nem akkor most../ ..tovább kérdezek: - Amúgy hányadikos vagy? És mi a kedvenc elfoglaltságod? Jó tanuló vagy? Van háziállatod? Mi a kedvenc tantárgyad? Zavar ha ennyit kérdezek egyszerre? - Vigyorgok a kérdéssorozat után, majd megvárom a válaszokat.

Peter
Egyedül baktatok a déli szárnyban a könyvtár felé, hogy utánanézzek egy könyvnek mágiatörténetre. ~ Nem szeretem a mágiatörténetet. Csak magolni kell, semmi érdekes dolog nincs benne. Mondjuk többet dolgozok órán mint a többiek - mosolyodok el. - Mások alszanak, én legalább jegyzetelek.
Egy meleg keddi délután van. Épp vége volt a SVK-nak, és a házi feladatok megírására készültem ,ezért a leghosszabbal akartam kezdeni. Ezért tartok most a könyvtárba. Betoppanok a tágas helységbe. Itt hűvösebb van mint a többi teremben és a folyosón. A könyvespolcok felé tartok, melyek már-már összeroskadnak a könyvek súlya alatt. Ma nagyon sokan vannak a könyvtárban, biztos, mert kedd van, így akik hétvégén hétfőre és keddre megcsinálták a házit, azok most szerdára tanulnak, legalábbis én igen. A könyvtár történelmi részlege felé haladok. Úgy ismerem a könyvtárat mint a tenyeremet, így könnyű eligazodnom benne, és gyorsan elérem célomat. Nem tanulok sok ideje itt, de ezt a helységet még is nagyon jól ismerem. Szabadidőm nagy részét itt töltöm. Egy negyedórás keresgélés után megtalálom a kellő könyvet, egy poros régi kötetet. Leülök, ledobom hátamról a táskám, és - miután fellapoztam a könyvben a megfelelő fejezetet, - szorgalmasan elkezdem írni a feladatot. Nagy-sokára kész vagyok vele, majd bepakolok a táskámba. ~ A többit majd a klubhelységben, ott nincsenek ennyien, és a többi házihoz úgyse kell olyan könyv, ami ki ne lenne kölcsönözve ~ gondolom, s a táskát hátamra penderítve megyek, és visszarakom a könyvet. Megyek kifelé a könyvtárból, mire egy rockénekeshez hasonló külsejű hugrabugos srác előtt álló könyvkupac egyszer-csak leborul a földre. Látszólag unottan, még is gyorsan kezdi el visszapakolni a könyveket. Odasietek.
- Segíthetek? - kérdezem a fiútól, és már fel is kapok két könyvet a földről, és felrakom az asztalra. Könyvek egész tárháza van a földön. Átváltoztatástantól kezdve, a bájitalon át egész a legendás lények gondozásáig. Nagy bosszúságom/unk-ra Madam Cvikker sietett ide, a puffanásra. Sajnos még nem sikerült minden könyvet visszaraknunk az asztalra, így egyből tudja hogy a könyvek estek le a padlóra, és nem egy gyerek tanyált el.
- Melyikőtök rongálja a könyveket, ti csirkefogók? - ordít le minket a nő.
- Én voltam - hazudom szemrebbenés nélkül. - Véletlen volt Madam Cvikker. Elnézést kérek, fordulásból véletlenül levertem a könyveket.
- Azonnal kifelé a könyvtáramból, ti gazemberek! Aki nem tud vigyázni a könyvekre ne is használja őket! - kiabál, mire mi fogjuk a sátorfánkat és tovább állunk, miután a helyére rakjuk a könyveket. ~ Ezt mégiscsak megúsztuk, egy kiküldéssel. Végül is ki sem tiltottak, és nem is kapunk büntetést, de most mit csináljunk? - gondolkodom.

Mathias hálás pillantással néz Kay-ra. ~Azért nem örülnék, ha rágót szedhetnék a hajamból  ~
- Áhh hagyd csak, úgy is sárba mászok  - villant egy vigyort, Mathias, mert Kay le akarja porolni a Mathyas ruháját, majd Kay odahúzza Mathyast a cseréphez. A fiú belemászik a cserépbe.
- 35 kiló - hangzik a válasz Kay kérdésére. - Annyit csak elbírtok...
Amikor a növény elkezdett nőni Mathias fején Kay nagyot csodálkozott.
- Ööö.. Kay ez a Roxfort... Itt mindenki tud varázsolni, de ez nem én voltam. Ti tudjátok mitől lehet? - kérdezi értetlenkedve a lányoktól. - A lebegtető varázslat az a Vingardium leviosa! azzal könnyen felemelhettek, de... - itt egy ijedős pillantással nézett megre. - ha lehet ne robbantsatok fel vele. - mondja Mathias. Reméli, hogy nem sül nagyon le az elkövetkező időben  . A levelek a fején még kicsit nőnek, annyit hogy már a szemébe lóg az egyik, ami igen zavarja. A növény a fülét is eltakarja, így nem is tudott nagyon hallani se. Amit le tud szűrni a külvilágból az annyi, hogy Bimba prof. valamit mond, aztán továbbtessékeli őket az üvegházba. Mathiast nagyon zavarja, hogy kicsi a helye, és hogy nem tud semmit a külvilágról, meg egy kicsit hidege is lett a sárban. Legjobban viszont az zavarja, hogy kezdenek kiütközni rajta a klausztrofóbia jelei. Már-már elkiáltja magát, de nem akarja lebuktatni a lányokat. ~Úgyse lessz semmi baj - nyugtatta magát - ha elárulom magamat akkor nekem is végem~
És várja csak várja a fejleményeket.

Az, hogy a lányok rágóval akarják odaragasztani a fiú fejéhez a leveleket, Mathiasnak nem tűnik valami jó ötletnek.
- Nem lehetne máshogy megoldani a levél-ügyet? Nem akarom, hogy a rágó bennemaradjon a hajamban, és nem akarom mostanság a fejemet kopaszra nyírni. - Nyafog egy sort Mathias. - Nincs valami más ötletetek? - kérdezi kétségbeesve, de Kay, már jön is a Megmentő személyében. Fogja a hajgumiját, hogy Mathiasra és a növényre hurkolja. ~Nem is tűnt fel hogy ilyen szép.~ Fut át Mathias agyán, ahogy Kay közelebb hajol, de aztán rögtön el is hesegeti a gondolatot. ~ Hisz csak egy kis elsős vagyok.~ Kay gyorsan a fejére rögzíti a levélcsokrot,Mathias kérdően néz a lányokra, hogy hogyan tovább. Kay kérdése őt is aggasztja, de nincst idő akadékoskodni, követi hát Meg utasítását és beleül a cserépbe. Csak a feje látszik ki a sárból. Összehúzza magát, és próbál elhejezkedni, csakhogy az egyik levél belelóg a sárba, amitől hirtelen nőni kezd, viszonylag lassú tempóban, de egy fél perc se telik bele, máris telenőtte a fejét úgy, hogy csak a hajgumi látszik ki. ~Remélem megáll a növésben, és hogy le tudom majd cibálni a fejemről, és nem kell majd ezügyben a gyengélkedőre mennem, mert magyarázkodnom kéne...~ De nem kell aggódni, mert a növény már nem is nő tovább, így Mathias egy kicsit megnyugszik, és lám,  semmi baja sincs.
- Huhh, ez mi lehetett? - néz kérdően a két lányra.
Már készen is vannak. Még 2 pár van előttük. Türelmetlenül várják, hogy ők jöjjenek, és végül eljön a pillanat...

A két lány rövid megbeszélést tart, Mathias egyre jobban csak émelyeg, és várja, hogy a lányok elmondják a teendőket. Aztán Kay hozzáfordul, majd miután elmondta az utasításokat, jóval kedvesebben, mint azelőtt beszélt. (ennek Mathyas eléggé örült  ). Mathyas látta, hogy Meg az ő arcát fürkészi, de úgy tesz mintha nem vette volna észre.
- Rendben, meglesz. Ez nem hiszem, hogy olyan nehéz lenne. - Mondja Mathyas. Mire Kay elment hogy szedjen valamilyen növényt az álcához, Meg pedíg közli, hogy ő a sár-felelős.
- Inkább mondom, hogy úsztam egyet és úgy estem el - mondja mosolyogva a lánynak. - Úgy egy kicsit hihetőbb. És mond csak, miért ilyen fontos ez a növényesdi? - kérdezi Mathyas, nem mert nem akarja megcsinálni, hanem csupa kíváncsiságból. A válasz után Kay vissza is tér, kezében valami nagylevelű növénnyel, barátnője pedíg indul is a sárért.
- De ezt mivel akarod a fejemhez ragasztani? - értetlenkedett a fiú. Most egy kissebb émelygés-hullám támadt rá. - Persze, jól vagyok, nincs semmi bajom, csak a meleg... - válaszolta a lány kérdésére, bár tudta, hogy a lány nem azért kérdezi, mert úgy sajnálja Mathyast, hanem mert nem akarja most leveszteni a kuncsaftukat. Az émelygés alábbhagyott, és Meg is visszatért a sárralteli cseréppel a kezében, és elégedett vigyorral az arcán.
- De most akkor hogyan tovább? - kérdezi Mathyas.

//Bocs hogy ennyi időbe telt, csak tábor is közbejött, meg egyép nyári teendők :S//

Mathias azt hitte, hogy rosszul hallotta. Az értetlenkedést lassan az öröm váltotta fel. Barátok... a barátaim akarnak lenni? Ez... Biztos lesz valami hátulütője, de olyan kedvesek (legalábbis Megan az ). Miért akarnának velem barátkozni. Velemi, akivel senki se akar. Megvédeni? Bántani nem szoktak, csak egyszerűen egy barátom sincs. De hát akkor biztos nem valami hétköznapi dolgot kell eljátszanom. De erre már nem is gondolt. Barátért bármit!
- De hát milyen dolgot kell eljátszanom? Fájni fog? És ugye nem von maga után semmi büntetést? - kérdezi Mathias. Biztos, ami biztos, nem akar beleegyezni olyan dologba, amiről semmit se tud. Bár a remény, hogy barátai lesznek annyira izgatta, hogy már az se nagyon érdekelte, ha büntetést kap. Az idő melegebbnek tűnik, mintha még nagyobb lenne a hőség. Egy kis szellő sincs, ami elkergetné a forróságot egy pillanatra. Mathias kissé émelyegni kezd. Hogy a hőségtől, vagy az izgatottságtól-e azt nem tudni. A kis szédülés nem nagyon zavarja, csak arra koncentrál nehogy eltaknyoljon. Már nagyon izgatott, csak azon gondolkozni, hogy mit csinálhatnak majd, ha együtt haverkodnak. Mert hát ők elég komoly lányok, így nemhiszi, hogy épp fogócskázni akarnának majd Mathiassal. És így ránézésre azt sem gondolja, hogy olyan kitűnő tanulók lennének, hogy a lenyóba segítenének neki, de hát majd lesz valahogy... Így már csak a két lány válaszára vár, s közben próbálja elnyomni az egyre jobban rátörő émelygést.

Visszautasíthatatlan ajánlat? Nah pont ez az amitől Mathias fél. A lányt elnézve az nem azért visszautasíthatatlan, mert olyan jó, hanem mert esetleg Mathias testi épségébe kerülhet a nemleges válasz. Meg válaszára, viszont kissé megnyugodott. Eljátszani valamit? Nem lehet olyan borzalmas, gondolja, de a vörös hajú lányt fürkészve inkább visszaszívja az imént magának tett bejelentést.
-Jutalmat is kapsz, ha együttműködsz! -Mondja a másik lány. Nah most már tényleg kezd sok lenni. Egyszer már csúnyán átverték őt így, hogy azt mondták kap jutalmat. Még a mugli iskolában történt, hogy az osztálytársai mondták neki, hogy a tanárnő lányát, aki az osztálytársa volt dobja meg vízibombával. Ezért cserébe egy Kinder Buenot - Mathias nagy kedvencét (a Marsot nem nagyon csípi  ) - kapott volna. Mathias persze meg is tette, de pont akkor jött a lány anyukája, és mindketten csurom vizesek lettek. Mathias nagyon nagy büntetést kapott érte.
Ha jutalom is lesz, akkor tényleg valami zűrös dolgot kell eljátszani, de rezzenéstelen arccal hallgatja Meget.
- Először is mit kéne eljátszanom? - Mathias hangján annyira már nem hallatszott a nyugalom. - És milyen jutalomra gondoltatok? - Kérdezi gyanakodva, közben a lányok válaszán elmélkedik. Csak nem valami szörnynek akarnak öltöztetni, és mindenkit megijeszteni velem. Ezekből a lányokból ki is nézem. Már-már azt latolgatja, hogy elrohan, de gyorsan el is veti ezt az ötletet.

A két lány beszélget tovább, Mathias pedig csak lejjebb lapul a fa tövébe. Az egyik lány, a vörös hajú, most felpattan és csuklójánál fogva rángatja barátnőjét, látszólag Mathiast véve irányba. A fiút szinte már-már égeti a vörös hajú lány villogó kék szeme. Nah most mi lesz, kérdezi magától Mathias. A lányok csak úgy rohannak felé, elég rémisztő látványt nyújtanak. Már nincs mit tennie, Mathias felpattan, és készül a futásra. A lányok a már káposztáson gázolnak át, mikor a fekete hajú odakiált neki. Biztos, hogy csak neki kiálthat, hisz a közelben nincs más hollóhátas, de hát kinek másnak is kiáltana? Igen, tényleg. A folyosón láttam. De milyen üzletet akarna kötni velem két mardekáros másodikos lány? - gondolkodik Mathias.
Elindul a lányok felé. Óvatosan méregeti őket, mert egyből gondolta, hogy valami csintalanság jár a fejükben. Mikor már csak alig volt 2 méter közöttük, Mathias megállt, és odaköszönt:
- Helló, Mathias vagyok! Milyen üzletre gondoltok? - kérdezte, közben még mindig a lányokat fürkészve. Ha valami hülyeséget, vagy nagyon szabályelleneset, akkor biztos elutasítja. De hát mit akarhatnak ilyenkor, egy ilyen ártatlan kis elsőssel? Mathias már előre fél a választól, de azért remegés nélkül állt a lányok előtt.

Szép júniusi nap van. Ilyenkor Mathiasnak épp SVK-n kellene lennie, de kinek lenne kedve ebben a szép időben a tanteremben ücsörögni... De igazábol nem ezért nincs órán. Az ok az, hogy Piton professzor valamiért elmulasztotta az órát. Az elsősök ismervén Piton professzort arra gondoltak, hogy beküld egy helyettesítőtanárt, hogy dolgozatot irasson szegény (többnyire:D) ártatlan elsősökkel. De nem. Most mégis kimehettek a friss levegőre, ezért Mathias önfeledten fekszik a kertben az üvegházak közelében. Épp néhány évfolyamtársa megy el mellette. Valamiről beszélgettek, amit Mathias nem hallhatott. Mindíg kiközösítik. Senki sem akar barátkozni vele, gondolja, majd feáll, hogy megnyújtóztassa végtagjait. Talán Pötyi is értékelné a friss levegőt, vélekedett, majd lassan elfordul a bejárati ajtó felé. Elmegy pár elsős hollóhátas mellett, ekkor észreveszi hogy egy mardekáros lány őrá mutat, és valamit mond a barátnőjének. Furcsának véli, ezért inkább hadja is Pötyit és mindha csak kényelmesebb helyet keresett volna odaül egy fa tövébe. A szeme sarkából figyeli a két lányt. Még mindíg furcsán nézik őt, de nem tudja miért.
 - Az a lány... Mintha már láttam volna - motyogta maga elé Mathias ahogy szokta. . Talán az ebédlőben vagy a folyosón... - De nem emlékeszik valami jól rá. Ezért inkább csak ücsörgög tovább, és figyeli a lányokat.


//Első reagom az oldalon//

          alapok

jelszó || "Harry Potter, gyereket akarok tőled!"
teljes név || Mathias Roucus
becenév || Roku (bár nem sokan hívnak így)
nem || férfi
születési hely, idő || London 1985. 03. 08
kor || 12
faj || ember
vér || fél
évfolyam || első


          a múlt

  1985 március 8.-án születtem Londonban. Aznap úgy zuhogott az eső, mintha dézsából öntenék. Mikor megszülettem rendellenességek léptek fel. Nem sírtam fel sok ideig. A tüdőm nem akart dolgozni, ezért nem kaptam levegőt. Azt hitték hogy halott vagyok, de egy idő után felsírtam, s csak úgy sírtam és sírtam. Az orvosok szerint kész csoda volt, hogy mégsem haltam meg. Sok ideig voltak aszmás tüneteim, amik mostanáig kísértek.2éves koromban anyukám meghalt. Éppen hazafelé tartott. A barátnőjével volt nyaralni (egy hétvége házimunka nélkül...), de útközben karamboloztak. Nagyon súlyos sérülései ellenére nem halt azonnal meg, hanem pár hét múlva a kórházban halt meg.
  Ezután apámmal elköltöztünk a nagybátyámhoz, és ketten neveltek. Mindketten varázslók voltak, de igazi varázsló neveltetésem nem volt. A nagybátjám sokszor befojásolta apukámat, mert jó tippeket mondott mindíg is, de ez lassan a mániájává vált apám kijavítása. Nagybátyjám nagyon szerette a muglikat. A varázstudást leszámítva okosnak tartotta őket. Gondolta, hogy mégis jó, ha majd mugli iskolába is beírnak. Mindig is szerettem a logikai játékokat. Már 7 éves koromban kiraktam egy rubikkockát, amit apám nem nagyon szeretett látni. Állandóan azt mondta: "Ó, már megint vacak mugli játékokkal játszol kisfiam?" Az apukám nem szerette a muglikat, mert ostobának tartotta őket.
  3-4 éves koromban apám sokat beszélt a Roxfortról.
- Fiam, te leszel a Roxfort legjobb diákja - mondta - Ha nyáron hazajössz, naponta átismételjük a bűbájokat. Majd meglátod - én persze csak értetlenül néztem, mivel semmit sem értettem belőle.
- Hagyjad George! - mondta nagybátyám. - Majd minden a maga idejében. Amit mondasz, arról azt se tudja mit jelent. Elmagyaráztad neki egyszer is, hogy mi lesz vele?
Apám és nagybátyám mindig is a jövőmről veszekedtek.
- A fiam auror lesz. A legjobb! Hidd el Jack.
- George, majd az lesz ami lesz. Ő eldönti mi akar lenni. - mondta a nagybátyám. Én titokban mindig mellette álltam. - De az csak az ő javára válna, ha mugli iskolába is beiratnád. - Apám persze (mint nagybátjám szinte minden tanácsát) ezt is megfogadta.
  7 éves koromban kerültem be egy általános iskolába. Én nem nagyon szerettem. Itt könnyen szereztem barátokat, de azok mind-mind kihasználtak engem. Nem nagyon szerettem a muglikat eleinte. A jegyeim nem mondhatóak rosszaknak, kivéve a magatartás. Ez is csak a véletlen balesetek miatt volt. 9 éves koromban apa és a nagybátjám elmagyaráztak sok-sok mindent a varázslókról, és hogy erről senkinek sem szólhatok.
  Amikor 10 éves lettem szülinapi ajándékból elmentünk piknikezni. Bár piknikre nem szoktak távol menni, de mi jó távol mentünk othonról, távol a városoktól, faluktól, ahol senki se jár. Azért mentünk ilyen távolra, mert apa és Jack megmutatták hogy kell repülni seprűvel. Nagyon csodálkoztam, a repülésen. Megmagyarázták mi az a kviddics, és hogy hogy kell játszani. Beszámoltak a négy labdáról meg a szabályokról. Azóta imádom a kviddicset.
  12. születésnapomon egy levelet kaptam, a Roxforttól. Apám örvendezve kiáltotta: "Tudtam! Tudtam!" Nagybátyám csak helyeslően és biztatóan bólogatott. Nem tudtam mire vélni a dolgot, mert még nem gondoltam mibe csöppentem. Tudtam, hogy varázsló vagyok, mert történtek már balesetek. Például egyszer, mikor anyukám utált öccse eljött hozzánk, hogy anyám dolgaiból a neki legfontosabbat (ami nekünk nem kellett) elvigye, akkor nagyon felidegesített egy bizonyos mondattal. Azt mormolta maga elé, hogy "Hát igen! A húgom az utca szélén álló bizonyos nőktől se volt sokkal jobb..." Ettől annyira bedühödtem, hogy már szinte nem is láttam semmit a dühtől. A nagybátyám (anyai ágon) hirtelen nekivágódott a falnak, és elborult. Csak ketten voltunk a szobában, ezért nagyon megijedtem. Kirohantam a szobából, mintha semmi sem történt volna. Az "áldozat" utánam rohant ki, de nem állt meg előttem, hanem rohant tovább a kijárati ajtó felé, és viszont nem láttam.
  Apukámmal útban a Roxforti vonat felé elmesélte, hogy mit kell tennem, és hogy a legszerencsésebb, ha a Hollóhátba osztanak be. Nagybátyám, viszont azt szerette volna ha a Griffendélbe kerülnék. Mindketten elmagyarázták, hogy milyen tulajdonságú emberek hova kerülnek. Én csak kíváncsian vártam, hova kerülök...
  Apukámat mindíg is szerettem és tiszteltem. Sokat játszottunk együtt. Jack nagybátjámmal nem játszottam sokat, mert ő általában a Mágiaügyi Minisztériumban volt. Én persze nem tudtam sok ideig, hogy hova szokott elmenni. Ha hazajött, akkor a dolgozószobájában ült, és pergameneket meg könyveket rakott ide oda. Apukám nem dolgozott, csak Jack hozott haza pénzt, így nem voltunk valami gazdagok. Anya halála előtt ő is a Minisztériumban dolgozott, de utánna már nem érezte úgy, hogy fojtatni tudná. Amit kértem általában megkaptam, mivel nem nagyon kéregettem sok mindent. Elég volt nekem a rubikkocka. Mindíg azzal játszottam, ha épp nem tanultam, olvastam vagy apával játszottam. Tv-nk nem volt, csak a nagybátjámnak, hogy láthassa a mugli híreket. Az a két dolog, amit nem vett meg az apukám Jack tanácsára, az a saját tv és számítógép. Jack sem nagyon akart számítógépet mert túl nagy kiadás lett volna. Így is kevés volt a muglipénzünk.



          jellem

Kicsit ügyetlen vagyok, nem túl beszédes, de annál inkább bátrabb. Jól éneklek és rajzolok, de erről senki se tud. Szabálytudó, barátságos, okos vagyok. Nem hencegek, és sosem állok a középpontban, sőt inkább kimaradok a bulikból. Megvetem azokat, akik nagyra vannak aranyvérűségükkel. Barátságos vagyok mindenkivel, akinek hiányzott egy szülője, mivel tudom, hogy milyen rossz, ha nincs anyukánk. Könnyen szerzek barátokat, de mégis nagyon megválogatom őket. Erőmet sosem fitogtatom, de nem én vagyok a leggyengébb. Hajlamos vagyok türelmetlenségre, és utálom azokat akik anyámról bármi rosszat mondanak. Nem érdekel, hogy ki milyen házban van, bárki lehet bunkó, és bárki lehet barátságos. Általában többet beszél és kérdez a kelleténél.


          apróságok

mindig ||
-Barátság
-Tanulás
-Olvasás
-Kviddics
-Háziállattartás
-Rubik kocka
-Mugli játékok
-Varázslósakk (vagy egyszerű muglisakk)
soha ||
-Voldemort
-Halálfalók
-Hencegés
-"Túl sok beszéd"
-Nagyképűség
-Vadállatok
-Gépjárművek
-Jóslástan


dementorok || Robbanás, tűz, anya arcképe, sikítása, és még sok más ami az ütközésben történt.
mumus || Nagybátyámat (anyai ágon) látom, aki feldühödve ordibál velem.
titkok ||
A nagy titkom, amit utált nagybátyjával tettem, azon a napon, amikor el akarta vinni anya
fölösleges dolgait. És amikor verekedtem az egyik osztálytársammal (akkor voltam először igazán dühös). (lásd: szerepjátékpélda)
Néha énekelek, amit senki se tud rólam, és nem is hallott még senki, jó hangom ellenére.
Szabályos naplót vezetek. Erről se tud senki csak én. Ebbe naplóba rajzolom rajzaimat is.
rossz szokás || Ha valaki anyát csúfolja, annak egyből nekimegyek. Néha, a kis helyeken (pl.: autó) rám tör a klausztrofóbia. Ha ideges vagyok harapdálom az ajkamat. Néha magamban beszélek. Ha unatkozok, akkor magamban dúdolászni szoktam.


          a család

apa || George Roucus, 35, Angol, varázsló
anya || Annabell Grow, 33, Angol, mugli  RIP
testvérek ||  -
családi állapot || egyedülálló
állatok || Reko (Bagoly) De igazából a család bagja, Pötyi (Puffskein)


          külsőségek

magasság || 137 cm
tömeg || 35 kg
rassz || európai
szemszín || Éj fekete
hajszín || Fekete
különleges ismertetőjel || Fekete szemem, mely néha komoly és dermesztő, legtöbbször kedves és meleg. Majdnem profi pókerarcos vagyok (Bár amikor nem figyelek oda rá, akkor az arcom mindent elárul gondolataimról.)
kinézet || Ápolt simára fésült hajjal, mindig rendezett ruhában járok. Semmi kosz, semmi sár, bár nem vagyok tisztaságmániás. Cuki kisfiús mosolyom van .
egészségi állapot || néha rám tör a klausztrofóbia, könnyen megbetegszek, ha anyáról van szó könnyen elvesztem a fejem


          a tudás

varázslói ismeretek || Túl vagyok első félévemen, és az osztályelsők között vagyok. Ebből a félévből mindent tökéletesen tudok. A kviddicset jól ismerem, sok könyvet olvasok/olvastam róla.
mugli képzettségek || Jól énekelek, és kicsit tudok rajzolni. Állatokkal nagyon jól bánok.
pálca típusa || 10 hüvelyk. Juharfából készült, egyszarvú szőr maggal
különlegesség || nincs


          szerepjáték-példa

Egy fényes déli nappalon kezdődött. Általános iskolában voltam. 3.-os koromban. Éppen fogócskáztam a barátaimmal. Nagyon fújt a szél, de közben meleg volt. Én voltam a fogó, és éppen kergettem valakit. Pár centire volt, hogy elkapjam, de nem sikerült. Sokan voltak, akik sokkal gyorsabbak voltak nálam. Már nagyon fáradt voltam, de végül sikerült elkapnom valakit.
- Nem ér! - mondta. - Csak a pólómat fogtad meg, és az nem számít. Csak akkor számít ha teljesen hozzám érsz.
- Nem csak a pólódat fogtam meg. Tudom, hogy rendesen megfogtalak, ezért te vagy a fogó. - válaszoltam vissza.
- Tök mindegy! Úgy is simán elkaplak, és megint te lehetsz a fogó. Nem tudom mért vagy ilyen lassú, talán egy kicsit félresikerültél... - majd egy széles vigyort vetett arcára.
- Hogy érted? - kérdeztem nyugodtan.
- Öröklés útján lettél ilyen béna. Az ügyetlenséged, a lassúságod... chh! Biztos a k...a anyádtól örökölted.
- Ezt vond vissza!
- Mi van? Béna Róka keménynek érzi magát? - válaszolta. Teljesen elborított a méreg. A nap langyos sugarait most égető tüskéknek éreztem. A szél simogatását pofonoknak éreztem. Forgott velem a világ, mikor hirtelen arcon töröltem a velem szemben álló srácot. Az ütéstől hátraesett, én pedig a lendülettől estem utána, aztán egymáson feküdtünk, és úgy birkóztunk. Két vállra fektetett, és nem tudtam mozdulni. Izegtem-mozogtam, de mégsem tudtam lelökni magamról. Egyre dühösebb lettem, aztán hirtelen minden megváltozott. Mintha teljesen elgyengült volna. Lazán ledobtam magamról, és most már én voltam felül. Róla a tanár rángatott le. Az egészet úgy állította be az a fiú, mintha ok nélkül rátámadtam volna. Persze ő semmit sem kapott, de viszont a legelső ütésem nagyon fájt neki a bunyó után is. Miután vége lett az iskolának az a fiú ott állt az egyik téren, és odakiáltott nekem.
- Hé Béna Róka! Ha nem félsz, tőlem gyere ide!
- Miért mennék?
- Miért mennék? - utánzott lányos hangon. - Félsz? Nincs merszed? Ezt is anyukádtól örökölted? - Ez megint nagyon felzargatott. Odamentem a térre elé, ahogy ő akarta. A téren sok bokor volt. Szobrok is voltak, és középen egy szökőkút. Néhol még óriási nyírfák is álltak. - Most nincs esélyed. Nincs itt tanár aki megment. - mondta, és mellette a bokrok mögül előjött két testesebb alak. Mind rám akarták vetni magukat, de én arrébb szökkentem. A lendületről ismét elestem. Így már nem volt esélyem. Az idegességem közben megint csak nőtt, és nőtt. Ennyire nem voltam ideges egész életemben. Félelmetes volt: Úgy éreztem meg is tudnám ölni őket, ha tudnám. Nem tudtam mit gondoljak, és nem tudtam miért vagyok dühös. A
iúk egyszer csak ugrottak egyet felém, de mielőtt elrugaszkodtak volna megálltak, és megtántorodtak. Nem tudtam mire vélni, de felpattantam és elrohantam.


          Egyéb

Viszonyok:
Voldemort: Megvetem és félek tőle. Semmiben sem értek egyet vele.
Harry Potter: Nagy rajongólya vagyok, de csak a hátsó sorból
Nagyképű aranyvérűek: Rühellem őket. Aszthiszik, hogy övéké a világ, pedíg rendszerint jobb vagyok náluk
Mugli csemeték (sárvérűek, de én nem mondom ki): Semmi balyom sincs velük.

Szoktam segíteni Madam Cvikkernek elrakodni a kint felejtett könyveket (Én kis aranyos ).


ui.:
A "Ha nyáron hazajössz, naponta átismételjük a bűbájokat." úgy értettem hogy elméletileg
Tudom hogy a bűbájgyakorlat kiskorúak számára tilos.