hát persze-persze

Egy ideig még elácsorgok ott magamnak, végül bosszúsan szusszanva egyet, huppanok le a padra, amit rögtön meg is bánok, tekintve, hogy mennyire hideg. A padon való ücsörgés nagyon is jó tud kenni egy forró nyári este alkalmával például, de nem ilyen időben. Vagy csak én vagyok elszokva a Londoni őszi estéktől, s ezért fázom mindenkivel ellentétben? Azért a tengerparti időjárás semmihez sem fogható! Forró napsütés és pálmafák.. nyami! Lényegtelen. Nem fogok itt pattogni, mint akinek rizsszem van a nemesebbik felében, inkább maradok ülve, s keresztbe rakva a lábaim, ujjaim összekulcsolva ejtem kacsóim az ölembe, s várok. Várok arra a bizonyos titokzatos, idegennek éppen nem nevezhető Brandon Grayre. Legalábbis ezt az infót kaptam, hogy így hívják, s Dotyának mi oka lenne nekem hazudni? Na ná, hogy semmi.

Összerezzenek, amikor nesztelenül mögém somfordálnak, és a fülemhez hajolva kezdenek el nekem pusmogni. Forró lehelete nyomán végigszalad a gerincemen a borzongás, s nyelek egyet, majd a tekintetem a mellém letelepedő alakra szegezem. Lám-lám, ezek szerint tényleg nem csak képzelődtem, amikor az időt és a helyet megjelölte! Mert akár lehetett volna délibáb is az egész. Naneee.. ennyire azért nem vagyok kiéhezve a másik nem társaságára!
Kezem hamar az övébe kerül, s egy csókot lehel a kézfejemre, én pedig kissé megütközve nézek rá abban a pillanatban, de azon nyomban rendezem arcvonásaim. Valami komolyat sikerül alkotnom, már-már kifürkészhetetlent, csak a szemeim.. a világos lélektükrök, azoknak nem tudok parancsolni. Hiszen hiába az esetlegesen citromba harapott pofa, ha a szemeim csak úgy csillognak! Vidáman, tele élettel s erővel, kíváncsisággal, értetlenséggel, tele kérdéssel és gyanakvással! Minden ott van az íriszekben, csak tudni kell kiolvasni őket. Azt pedig nem tudhatom, hogy a mellettem ülő pasas mennyire ért ezekhez a dolgokhoz.

Némán figyelem, nem reagálva sem a bókokra, sem pedig az örömének kifejezésére, miszerint örül, hogy eljöttem. Mégis mit várt, hogy majd ellent mondok egy Inspektornak, amikor így is rezeg alattam a léc? Nem mintha nem én tehetnék arról is. De ha már bókok.. akkor végülis szabad nekem is játszanom a tűzzel egy kicsit, nem? Egész megjött a kedvem hozzá! Ő teremtett kétértelmű szituációt, tálcán nyújtva nekem a lehetőséget, én pedig még sem vagyok jégcsapból, s igazán örömmel veszem át a képzeletbéli meghívót erre a nemesnek éppen nem nevezhető eseményre! Egyszerűen csak közelebb csúszok hozzá a padon – nem is értem, miért ült olyan távol tőlem, elvégre sok mindent ettem már, de embert soha! – és felé hajolva varázsolok egy apró mosolyt az ajkaimra, miközben a szemeibe nézek.
- Felvilágosítana arról kérem, hogy pontosan mit is akar tőlem, Mr. Gray? – enyhe kis francia akcentus, nem mintha nem tudnám, hogyan is kell angolosan ejteni a nevét, de hát a francia a szerelem nyelve. – Mert nem hiszem, hogy helyén való volna este, a kijárási tilalmat megszegve az iskola Inspektorával titokban találkoznom. Ez több mint félreérthető, vagy Ön nem így gondolja? -

- Nem is tudja, mennyire jók a feltételezései Prof, kár hogy nem volt már itt tavaly is, akkor még játszottam a házam csapatában fogóként, és nagyon is jól szuperáltam ami azt illeti. Végül saját elhatározásomból léptem ki, de ez egy hosszú történet. – S kivételesen nem akarom elmondani, bár szeretek mások idegeire menni azzal, hogy sokat szövegelek. Viszont egy hetyke kis legyintéssel tekintem én is lezártnak a témát, majd mosolygok rá szélesen, miután ő is villantott nekem egy olyan kis zabálnivaló cinkos mosolyt. Nem mintha a zord pofa nem állna jól neki, de abban a másodpercben esküszöm klasszisokkal helyesebb volt, már ha ezt lehet fokozni. Áh, nem is, hülyeségeket beszélek, elvégre ha a másikra nézek, nem azt a tipikus szépfiús vonások köszönnek vissza rám, hanem sokkal inkább karakteres, markáns vonások, és ez.. szexi. Harrrr!

- Tessék? Gyógyászati segédeszköz? Tejóég, dehogy! Honnan veszi, hogy nekem szükségem van olyanra? Hát nézzen csak ide! – Mintha feltétlenül be kellene bizonyítanom azt, hogy nem vagyok egy két ballábon járó szerencsétlenség.  Ami szerintem azért látszik, mivel nem járkálok mankóval, s egyébként is a feltételezés maga vérlázító! Odalépek az asztalához, közvetlen mellé, s felkapva egy könyvet, rakom a fejem búbjára miután kihúztam magam, s teszek egy kört az íróasztal körül úgy, hogy az a vaskos darab – ami fogalmam sincs, milyen iromány lehet – még csak meg sem mozdul. – Látja? Megmondtam én! Ami a görkorcsolyát illeti, egyszerűen csak vázoltam az előnyeit. Én még balettra is jártam képzelje. – Bólogatok nagy komolyan, miközben visszateszem a könyvet az asztalra, és a ládám mellé lépek, s felelem a karjaim a magasba, mint egy balerina, minek hatására felhúzódik a pólóm, s hála a csípőnadrágnak, bevillan a fekete tündérminta, de én még csak észre sem veszem, hogy a tanáromnak, a házvezetőmnek (!!) villogtatom a tetoválásom.  S mintha valóban arra készülnék, hogy lenyomok itt neki egy komplett Diótörőt, vágom be a komoly arcot, amit a balerinák szoktak, azt a savanyú citromba harapottat, de szint azonnal megremegnek az ajkaim, majd lenevetem magam, s a karjaim leengedem magam mellé.
- Sajnos nem volt hosszú a karrierem, azt mondták, nem vagyok odavaló, de igazából mai napig nem értem miért, csak mert egy kicsit elevenebb vagyok, mint a többi csaj? Ehh.. - Tudom én, hogy nem érdekli a dolog, főleg ez a sok felesleges információ, de csak úgy dől belőlem, megállíthatatlanul, s nem tudom még csak kontrollálni sem. Najó, tudnám, ha akarnám, de nem akarom.

- Óh, hát én azt hittem, itt leszek egész este, nem is készültem arra, hogy lemegyek a vacsorára, pedig akkor minimum a taláromat felvettem volna. – Tárom szét a karjaim kissé, és ismét egy nagy, ártatlan pillantást sikerül produkálnom, majd egy enyhén kétértelmű mosoly jelenik meg az ajkaimon, de hamar el is tűnik, épp csak, hogy átsuhant az arcomon annyi időre, hogy a másik észrevegye, feldolgozza, és lehetőleg értelmezze.  – Sajnos a ruhatáram elég gyér, ami az iskolai egyenruhákat illeti, és így a nővérem cuccaiban járok, de megígértem neki is, és most magának is, hogy a legközelebbi roxmortsi hétvégén feltétlenül pótolom ezt.
Komolyan, ha ezt megúszom, az órákra mindig rendesen felöltözök! Khm.. magamhoz képest rendesen, és normalizálódva. Azt a cuki kis fekete balerina cipőt, vagy mit nem biztos, hogy bevállalom ÉN, mint a tornacipők szerelmese, de a többi még oké. Elvégre mi a baj, ha az egyenruhát mondjuk egy rózsaszín lábbelivel feldobom? Vagy esetleg egy citromsárga harisnyát veszek fel? Abban igazán nincs semmi.
- Jó, beismerem, nem én vagyok a felöltözött mintadiák, és azt is tudom, hogy az egész iskola arról beszél mennyire lökött vagyok, és úgy nézek ki mint egy papagáj, de most őszintén.. Tehetek én arról, hogy egy egyéniség vagyok? – Kicsit sem önelégült kérdést egy kellően drámai megmozdulással teszem színesebbé, ahogyan a kezem a szívemre teszem, mint egy lelkiismeretes ember, vagy mint aki igazán nem tehet semmiről. Valahogy ki kell magyarázzam magam, s csak nem lehet olyan nagy falat ez a zabálnivaló srác sem.

- Átvizsgálni? Ez nem sérti a személyiségi jogokat? – kérdezem elkerekedő szemekkel, s most aztán tényleg valós érzelmek ülnek ki az arcomra. Semmi színészkedés vagy megjátszás, műmosoly és miegymás, nem. Ez valódi rémület. Abban a ládában van az életem, és bizony.. vannak benne olyan dolgok, amiket a saját házvezetőmnek nagyon nem kellene látnia. – Khm.. hát lenne pár olyan dolog, ami.. hm, túl személyes érti, szóval én ezt most.. öö.. –
Abbahagyom a szabadkozást, és egyszerűen csak a láda elé guggolok, s kinyitom. Az, hogy rendetlenség van benne, nem kifejezés. Könyékig beletúrok a könyv és ruha rengetegbe, s egyszer csak kihúzok egy fehér pólót, majd a vállainál megfogva a darabot, mutatom felé.
- Ugye ezt nem kobozza el? – az a bizonyos darab nem csak egy egyszerű fehér póló, hanem egy ANTI DRACO MALFOY CLUB nevezetű póló, ami pontosan ezeket a szavakat, fekete és vastag betűkkel hirdeti, egy képpel egyetemben, amin Draco feje egy piros karikában szerepel, és át is van húzva. a halom tetejére dobva tovább kutatok, s még csak el sem pirulok, amikor csipkés combfix, na meg harisnyatartók is előkerülnek. Nem. Ennél vannak sokkal arcpirítóbb dolgokat, úgy mint a rózsaszín pamacsos bilincs, na meg az a kis rózsaszín, elemes, apró nyulacska, ami.. öö, kkkkhhrr.. nevezzük egyszerűnek csak sütinek. – Bevallani valóm nincs ~ szerencsére egy darab füves cigi sincs nálam! ~ viszont ezeket sem bemutatni nem akarom, sem pedig kidobni.
Magyarázom, miközben még mindig turkálok, majd amikor a kezembe akad a két, enyhén szólva is enyhe célzattal bíró tárgy, megpróbálva elrejteni a hátam mögé, miközben felállok, és megfordulok. Nagyon biztos vagyok magamban, és a láda mellé állva pillantok rá.

Meglepődik. Ez volt a cél, nem hiszem el, hogy ennyire citromba harapott alak lenne, elvégre nem sok év lehet közöttünk, sőt, mondhatnám azt is nagyképűen, egy korosztály vagyunk, egy kis vicc pedig sosem ártott még senkinek, nem igaz? Az értetlenséget viszont nem igazán értem, elvégre a történelemóra az történelemóra, vagy neki nem meséltek a második világháborúról? No ez viszont nem vicces, de van aki értékeli az akasztófa humort. Nála nagyon nem jött be a dolog, sebaj. Legalább megpróbáltam oldani a hangulatot, még ha Ő pont az ellenkezőjét is akarta elérni. Tanácsosabb lenne meghúznom magam. Yv szerint a kicsapás így is a fejem felett ólálkodik, mint valami rossz viharfelhő, de szerintem ez túlzás.

Biccentek egyet szűkszavúan, s beljebb is lépek, az ajtót finoman becsukva magam mögött. Egy lépés, majd még egy, s előtte is állok közvetlenül – mármint a normális távolságot megtartva -, ujjaim magam előtt összekulcsolva, nem pedig a farzsebembe dugva, s pislogok rá nagy kutyaszemekkel. Kérdez tőlem, bár nem tudom minek, amikor nem hagyja, hogy meg is válaszoljam. Csak a vállamat rándítom meg tanácstalanul, s még mindig rámeredek, hallgatva a kihágásaim. Amik pár perc után kiderülnek, hogy.. hogy egyszerűen csak nevetségesek! Most komolyan ennyiről van szó?
- A seprűs dolog csak egy kényszer megoldás volt Professzor. A nyáron beutaztam a világot, és teljesen elvesztettem az időérzékem. Három nappal a vonat indulása előtt jutott eszembe az, hogy nekem már hazafele kellene tartanom, de akkor még csak Hawaii szigetein voltam, hisz tudja, hulahula lányok, napfény, tenger és koktélok.. Nem értem vissza időben, s lekéstem a vonatot, ezért kényszerültem arra, hogy seprűvel eredjek utána, és másszak be az egyik kupé ablakán. Csak nem az az idióta Malfoy köpött be? – Egész nyugodtan kezdek bele a magyarázatba, s csak a végére engedem el ismét magam, elfeledve a játszott szerepem korlátait. Ezért lehet az, hogy felháborodva gyanúsítom meg Malfoyt. Nem éppen jó ötlet, főleg, hogy az a kis spicli most mindenki kedvence, újabb rossz pontot sikerült begyűjtenem, remek. – Elnézést. Akartam mondani.. pont Draco Malfoy és Vikitria Mirol voltak azok, akik beengedtek a vonatba. Úgy gondoltam, rajtuk kívül senki más nem tud az incidensről. -
Mert én maga vagyok a feltűnésmentesség királynője. Nem is értem, hogy gondolhattam ezt másképp, ehhee.

- Görkorcsolya. – adom meg a pontos nevét, s elvigyorodok, de gyorsan le is törlöm a képemről, s megpróbálok halpofát produkálni. – Nagyon hasznos eszköz, gyorsan odaérek az óráimra, és fejleszti az egyensúlyérzéket is. -
S mindezt halálkomolysággal adom elő. Elvégre nem csak az ostoba könyvek jók valamire!
- Öhm.. – karjaim kissé szélesebbre tárom, miközben végignézek magamon, miután megkérdezte, mi is van rajtam. Nem értem a kérdést. – ..tornacipő, farmernadrág, és póló. Én komolyan azt hittem, hogy csak a tanórákon kötelező az iskolai egyenruhát viselni, s szabadidőben megengedett a saját holmi használata. Elvégre mindenki így csinálja. –
Valóban, csak én nem. Mert én még az órákra sem mindig veszem fel a talárt, nem hogy a többit, ing, szoknya, meg nyakkendő, bbrr! Viszont hétvégenként mindenki a maga kis mackójában nyomja a KH-ban is, s Roxmortsba is így járunk ki.
- Ugyan Professzor, én olyan ártalmatlan vagyok, mint egy icuripicuri kis katicabogár. – meresztek rá ismét bűnbánó szemeket, és a jobb kezem felemelve mutatom meg a katicabogár méretét a hüvelyk és a mutatóujjam között. – Igazán nem akartam én rosszat senkinek, de tényleg! -