Griffendél -100 pont Hollóhát -50 pont Hugrabug -25 pont Mardekár -100 pont
Pontvesztés oka:Bűbájtan dolgozat elmulasztása Pontvesztők nevei: Izabel Bishop, Harry Potter, Hermione Granger, B. Lizandra Kenneth,Owen Redway, Sophie Flores, Edwin Everfen, Roman Nott, Oliver Dealgoir, Emily M. Dean, Lena I. Pierce Házak: Griffendél, Hollóhát, Hugrabug, Mardekár
A dolgozatot követő legközelebbi bűbájtan órán már a padokon pihennek a pergament tekercsek tanulóim eredményeivel. Azon kevesek, akik elérték a Kiváló eredményt második csokibákájukkal gazdagodhattak a dolgozat kapcsán, motiválva a többieket a jobb teljesítményre. Nem kis büszkeséggel tölt el, hogy ezek a diákok egytől egyig házam növendékei. Jól lehet azoknak a hollóhátasokank, akik nem érték el a legmagasabb osztályzatot küldök pár lesújtó pillantást, hogy érezzék a törődést. Változatos eredmények születtek, de megnyugtató, hogy a csoport egy harmada minimum jól fog szerepelni a R.A.V.A.SZ.-on, a többieknek pedig hát… remélem van b tervük a jövőjükre.
Pár percig, hagyom, hogy nézegessék pergamenjüket majd nem kommentálva az eredményeket egy köhintéssel magamra vonom a figyelmet és elkezdem elmélyíteni ismereteiket a tértágító bűbájok világában.
Louise Lott
Március 12-ig írt +20 pont Reagba foglalt dolgozat +20 pont Dolgozatban elért pontok +41 pont Összesen: +81 pont
Osztályzat: Várakozáson felüli
Ennél sokkalta jobb eredményt várok öntől! Míg a bonyolultabb bűbájok, - mint a Fidelius – elméletét tökéletesen tudja és a jelek szerint gyakorlati mágiában is ékeskedik, ahogy látom nincsen tisztában az alapokkal. Evapores bűbájjal nem lehet a levegőben lévő bájitalt beszippantani, így az eszencia bútorait tönkretette volna. Macskája bár jól lebeghet tetszhalott állapotban, még is jobb lett volna hogyha felébreszti. Másfelöl mint prefektus tudhatja, hogy a csend nem elég a rejtőzködéshez, ennél komplexebb választ vártam el öntől Ms. Lott. Javaslom szokjon vissza könyvtárba a Három Seprű helyett, hogyha még mindig a kutatói karriert látja maga elött! Minerva E. Balmoral
Március 12-ig írt +20 pont Reagba foglalt dolgozat +20 pont Dolgozatban elért pontok +26 pont Összesen: +66 pont
Osztályzat: Hitvány
Mit mondhatnék Ms. Balmoral? Az év eleji lendület, mintha megtört volna fél úton. Míg szeptemberben éreztette velem, hogy alul értékeltem munkáját az RBF vizsgáján, lelkesen jár szakköre és sorra írta a V és K rangú dolgozatokat. De amekkora volt a bizonyításvágy úgy látom úgy is bukott el. Javaslom szedje össze magát ismét, a bűbájtan erő- és időigényes terület, de ahogy a dolgozat szituációiból is láthatja, a mindennapjai része lesz idővel. Mathias Montrego
Március 15-ig írt +10 pont Reagba foglalt dolgozat +20 pont Dolgozatban elért pontok +39 pont Összesen: +69 pont
Osztályzat: Várakozáson felüli
Egészen szép munka Mr.Montrego! Örülök, hogy ilyen biztosan tudja hozni a jó eredményeket. Dolgozatában leginkább az olyan problémák merültek fel, mint az Evapores használata levegőben lévő folyadéknál, illetve a Locomotor ige használata egyszerre több célpontra. Ezek abszolút megtanulható apróságok, de kérem legközelebb jobban figyeljen oda! Ugyanígy egy árnyalatnyi hiba merült fel gyakorlati feladatánál is, ami egy holtpontban merült ki a fő érmén. Maga a bűbáj egy kis ponton nem borította be a céltárgyat, erre Ön is rájött volna, hogyha ellenőrzés gyanánt beszínezi kellékeit.
A kastélyköré gyűlt fagyos köd, mely beszorult a skóciai völgye zord hegyekkel határolt, öblös medencéjébe, megtörni látszik. A szelíd napfény vékony sugarak képében szeli át a tájat és élezett kés módjára hasítja szét a mindent felemésztő ködöt. Átérve a kastély régmúltat idéző ablakain megsokszorozza önmagát törése közepette és arany színekbe öltözteti a több száz éves tantermet ezen a reggelen. Először a rúna vésettekkel díszitett, antik lambériát tölti meg színnel majd mahagóni útján folyva végig csillogást idéz elő a padokból míg egészen nem elér a katedráig melyen már nagy halom pergamen és erszények díszelegnek.
Áfonyakakaóm csalogatóan édes mégis savanykás illata zavarba ejtően tiszta, fehér gőz formájában tölti be a legtávolabbi sarkokat is. Kábult, kócos fejeket vonz be az orra a terembe. Diákjaim szinte még csukott szeme jó magyarázat lehet egy-egy félre gombolt fehér ingre vagy rosszul kötött nyakkenőre. Némán csendesen foglalják vissza a naptól padjaikat és készítik elő a pennájukat. Szelíd mosollyal és biccentéssel kívánunk jó reggelt egymásnak s pontban nyolc órakkor rákoppintok a pergamen kupacra.
A dolgozatok kiosztják magukat és éppen így a kis erszények is. Jól ismerik már diákjaim a rendszert, tudják, hogy a gyakorlati feladathoz szükséges tárgyakat rejti a bársony, ami jelenleg két-két mugli pénzérme mindenkinek. Bárhogyan is bűvölik el őket az erszénybe téve elveszik a bűbáj, de hogyha kivesszük később az érméket, munkájuk ismét megmutatkozik. A rendszer már megszokott. Ha végeztek csak a padon hagyják a dolgozatot és rajta az erszényt. Ahogy a bársony és a pergamen találkozik minden diák megkapja a neki járó csokibékát és békésen távozhat.
- A dolgozatra 25 percük van, a gyakorlati feladatra pedig 45. Jó munkát kívánok!
Elegendő, ha csak a kitöltött dolgozatot postoljátok be, de aki reagot is ír mellé pluszpontban részesül! Minden megszerzett pont a dolgozatban házpontnak számít! Plusz házpontok:
+20 – Aki 12-éig ír
+10 – Aki 15-éig ír
+20 – Aki reagba foglalja a dolgozatát
Ne feledjétek: A karakterek tanulási teljesítményéhez mérten dolgozzatok! Használjátok bátran a varázslat-listát vagy a wikipédiát! Jó munkát!
Lélegzet mintha egy hosszú pillanatra elakadna, szívem dobbanásával együtt. Szemöldököm felúszik ráncok gyűrte homlokom közepéig és talán csak a brit jóneveltség tartja vissza állkapcsomat, hogy állam ne mutassa ki pillanatnyi megilletődöttségem jelét. Jobb is így. A száj zárva marad s bár a ráncok eleinte zavart tükröznek hamar kisimítja őket a közöny egy halk hümmögéssel párosulva, míg a szemek tán már zavaróan is nyugalmat tükröznek a pattogzó szikrák ellenére. Nem tagadom egy pillanatra kiestem egyensúlyomból. Régóta tanítok, a Roxfortban második éve, de régen az Akadémián mint kutató is köteles voltam félévente szemináriumokat hirdetni, kisegítve az adjunktusokat. Efféle megnyilvánulással ellenben még nem találkoztam értelmiségi körökben. Az a fajta tiszteletlenség, hogy egy diák felemelje hangját egy tanárral szemben számomra elképzelhetetlen, pláne ily felesleges módon. A feltett kérdésekre mind válaszoltam, bár hallgatva a diák akcentusát feltételezhető az is, hogy nem igazán értette meg válaszomat, vagy, hogy az egyáltalán neki szól. Pillanatra elmélázok válaszomon és a többi diák tudja, hogy az effajta megnyilvánulásokért pontot vonnék. De ez nem az a helyzet. Ha magát az intézményt és oktatóit nem becsüli annyira, hogy civilizált nyugat-európaiként viselkedjen – pedig hát Izlandról jött -, kétlem, hogy a házak közötti verseny meghatná.
- Perenelle. Az idézet Perenelle Flameltől származik, de közel járt Hagen. – diákot ritkán szólítok keresztnevén – Hogyha pedig a szakkör után elolvassa az anyagot megkaphatja a történetet. De ez egy szakkör nem pedig mesedélután. – pálcám intésével az oly látványosan nem kívánat írás visszacsúszik a diák elé és kacskaringós betűkkel megjelenik rajtuk a „Hagen Romanovna tulajdona” felirat, nehogy elveszítse.
Remélve hogy izlandi oroszunkat kielégítette a tény, hogy rossz pontot szerzett nálam, ignorálva további tevékenységét, a csoport többi tagjához fordulok. Pontosabban a ma igencsak kibontakozni vágyó Ms. Balmoralhoz. Szólításomra fel is teszi kérdéseit és ha bár elmosolyodok, hogy hogyan válhatott egy szorgalmáról nem igazán ismert diák azzá, aki a tanár szóhasználatába köt bele, voltaképpen lenyűgöz az észjárása. Bárcsak előbb megmutatta volna, hogy mennyire képes elsajátítani a tudományos gondolkodás alapjait, talán jobb eredményt szerezett volna a ’Bűbájtani Fokozaton. Bár hozzá kell tenni, hiába bizonyítja most tudását, gyarló emberi létemre ezt az eredményt elismerve. új hátránnyal ruházom fel személyiségét, még pedig a felelőtlenségével. Hogyha képes ilyen kérdéseket feltenni és elmélyülni így témákban, összefüggésláncokat kutatva, hogy nem állt neki össze a tény, hogy saját magával tesz rosszat, hogyha nem teljesít a tavalyi vizsgáján? Puszta felelőtlenség a szememben az a tény, hogy a kellő tudás megvan, de a súlyok felbecslésénél hibádzik.
- Örülök hogy így magakadt a szón Ms. Balmoral! – mosolygok bíztatóan átadva, hogy ténylegesen örülök a kérdésnek. – Vitathatatlan tény hogy a pálcák és egyéb mágikus eszközök is hagynak maguk után lenyomatot. Ám ezek olyan elenyésző jelek, hogy a világon jelenleg három mágus tudja felismerni például a pálcák hagyta nyomokat. – tekintetem pálcámra téved, ahogy játszom vele kezemben magyarázás közben – mi britek olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az egyik ilyen mágus nem más, mint Ollivander.- kis szünetet tartok, míg eljut hozzájuk a felismerés, hiszen legtöbbjük személyesen az aggastyántól vette pálcáját. - Válaszolva másik kérdésére, a válaszom egyszerű: nem tudom. – sosem volt szégyenem beismerni valamit, amire nem tudom a tökéletes választ – sajnos talán maga Albus Dumbledore volt az egyetlen, aki tökéletes bizonyossággal meg tudta volna válaszolni kérdését az országban, ami ha jól értelmezem: „mi is az ember a mágia szempontjából”. – egyszerűsítem le a pár zavart hugrabugos kedvéért. – Véleményem szerint a test nem járul hozzá mágiánkhoz, hiszen nem nagyon lehet arról hallani, hogy egy féllábú varázsló ereje változott volna fizikai vesztesége miatt. Viszont százfülé főzet használata alatt nem öltjük magunkra az adott mágus erejét, a sajátunkat használjuk, és mivel érzelmeink vannak a legnagyobb hatással igéinkre, elméletem szerint, amikor az általunk képződött lenyomatokról beszélünk bűvös értelemben, az lelkünk egyfajta lenyomatát jelenti, amit minden általunk megidézett varázslatban hordozunk. – zárom monológomat.
Órámra pillantva ismét elborzadok és kézmozdulataimmal jelzem, hogy tényleg induljon meg a gyakorlat. Míg kinőtt cipők robbannak fel, régi pennák fúródnak a falakba és gyűrt sálak esnek fonalaikra visszaigyekszem asztalomhoz és elkezdek jegyzetelni, figyelve diákjaim teljesítményét. Be kellett látnom már tavaly, hogy a kollektív szintkövetelmény nem igazán adja vissza tényleges tudásukat és fejlődéseiket. Azon felül, hogy elvárok tőlük egy alapszintű tudást elméleti síkon, bizony muszáj szubjektívnak lennem a gyakorlatok terén. Hiszen hogyan is értékelhetném egyazon keretek között a mindig pedáns, szorgalmas ugyanakkor tehetségtelen Adelaide Sunberry képességeit, mint az egyébként szörnyen lusta és trehány, de gyönyörűen dolgozó Caelan Chaisty-ét? Az élet sajnos nem ugyanolyan képességekkel áldott meg minket – éppen ezért látom feleslegesnek, hogy ugyanazon sablon alapján értékeljünk, hiszen mindenkinél más a jó teljesítmény. Tudom jól, ez csupán egy szakkör, de minden pillanatot ki kell használni, mikor a tizenéveseink képességei megmutatkoznak.
- Gratulálok! – szólalok fel tizenhárom perc és huszonnégy másodperc múltán. – Ha jól látom szinte mindenkinek sikerült eltüntetnie választott tárgyát, vagy annak egy a próbálkozások után megmaradt darabját – sandítok Domville fele, akinek bőrkesztyűjéből végül csak egy hüvelykujj maradt. Nagyon meg akarhatta óvni… – Ideje megtanulniuk hogyan is hozzák vissza azokat! – kiáltok fel lelkesítően és ismét körbejárnak az izzó betük, ezúttal a „Veneris” igével. – Ahogyan az óra elején is demonstráltam, ismét csak egy pöccre van szükségünk. Gondolati síkon pedig a hiány érzetét kell felidéznünk magunkban az eltüntetett tárgy iránt. Igen Albert, akkor is ha az csak egy hüvelykujjnyi kesztyű – válaszolok a kézlendületre és a mardekáros már is visszahúzza karját megszeppenve motyogva. - Akinek sikerült visszahoznia tárgyát nyugodtan mehet! Köszönöm, hogy részt vettek a mai szakkörön – köszönök el előre is diákjaimtól s a hátuk mögött settenkedve közelebb megyek azokhoz, akiknek az eltüntetés sem sikerült. Hátha együtt menni fog. Szokás szerint, akinek sikerül elvégeznie a második bűbájt megjelenik a megérdemelt csokibéka a padján mielőtt távozna.
Köszönöm a játékot! Ez a záró reag, továbbiakat nem kérek, főleg a hamarosan a helyszínen kezdődő játék okán.
A pontok hamarosan jóváírásra kerülnek! Gratulálok a bűbáj elsajátításához, használjátok egészséggel!
Szobám íves ablakain már fagyásnak indult a pára, hogy maga szépségével éreztesse közelgő tél ridegségét. Megbűvölt üvegsasom kénytelen volt az ablak sarkába húzódni, hogy a jégvirágok ne láncolják le egész télre. Elvesztette a szabadságát és ez nem tetszik neki. Hiszen alig egy hete még bátran szárnyalhatott ablakaim között, behozva a kinti eső hűsítő cseppjeit hátán. De ez most véget ért. Zsebkendőnyi terület maradt csupán, melyet még nem ért el a megálljt parancsoló fagy és a jelek szerint az is fenyegetve van. Ha tudna hangot kiadni valószínűleg segítségért kiáltana, de így pusztán szárnyát kiemelve próbál csapkodva szembeszállni a Skócia jégvirágjaival. Egy kacs már elérte lábát és nem engedi. Ez is annak a nyoma, hogy mostanság nem töltök elég időt sem a szobámban, sem pedig a kastélyban. A diákjaim bulikba járnak, lázonganak és Hollóháti Hedvig nevére szégyent hozó teljesítményt nyújtanak s tudom, hogy ez az én hibám is. Hiszen elhagytam őket. Magánéletem jobban lekötött, mint kellett volna és magára hagytam a Roxfortot, persze mikor sikerült visszatérnem nem tetszett, amit látok. Pedig nem várhattam mást. A kert, amit nem gondozunk, elburjánzik, ahogyan Reed mondaná.
Pálcám hegyével megérintem a beszorult üveglényt s fémes kerete láthatóan izzani kezd. Új erőre kapva szántja végig az ablakot leolvasztva róla a közelgő tél karmait. A felhevült cseppek egy része gőzzé válik még mielőtt a párkányra csapódva tisztítaná meg a régi kastély újra és újra megcsiszolt kövét. Egy pillanatra sasom kiugrik az ablakból és mélységet kap a térben. Büszke hősként szárnyal újra, élvezve, hogy a fagy által ráparancsolt lassúságot levetkezheti. Szabad lehet, repülhet. Pár szárnycsapás után ismét belapul a következő olvasztani való ablakba. Mint láncait letépő sárkány hegyeit úgy birtokolja az üveglapokat, elvették tőle, de ő most visszahódítja. Fenségesen szárnyal egyikből a másikba, mígnem jégvirágoknak csak pusztaemléke nem marad. Fenségesen őrzi innentől területét, a tél többé nem árthat neki.
A kopogás kizökkent a diadalmas pillanatból és reflexből intek gyertyánvesszőmmel hálom ajtajára. A kerek tetejű tölgyfa keményen csapódik a falba és hangosan kattan rajta megannyi zár. Íróasztalomról a port felkavarva csapódnak a könyvek, hogy vendégeimnek sejtése se legyen éppen mi köthet le. Sebtében táncikálnak a sarokba és helyezik magukat féllábú, öreg baglyom kalitkája alá, aki csak álmos pillantásokkal reagálja le a szituációt. A nehéz rézszín műszerek is visszatérnek a kandalló párkányára. Mint, aki most ért át a Namib-sivatagon és a lelkét adná egy dementornak pár csepp vízért, úgy hörpintem fel runespoor tojással kevert kávém maradványait.
Ajtóm, mely tán még érzi a kopogás rezgéseit kitárul én pedig felkészülve jóra és rosszra egyaránt rápillantok vendégemre, hogy kiléte ne lehessen többé titok előttem. Talárom háromnegyedes ujja alól jön elő öltönyöm s kezem vége zsebemben végződik. Oldalasan állva mérem fel az ifjú Mr. Thorint. Nem burkolva bizalmasan elmosolyodok. Éltanulóim megkeresésének mindig örülök, Frederik pedig mindig is elől járt bűbájtanból. - Á, Mr. Thorin! – szólítom meg köszönésképpen – fáradjon be, miben segíthetek? Kér esetleg egy csésze teát? – invitálom be az irodahelyiségbe és meg sem várva válaszát intek egy két csorba csészére és a kandallóból jön ki a gőzölgő kanna, hogy kitölthesse a forró mentás-pitypang teát. Míg az felszolgálja magát helyet foglalok asztalom mögött s intek diákomnak, hogy nyugodtan üljön le velem szembe.
I won't believe in heaven and hell. No saints, no sinners, no devil as well. No pearly gates, no thorny crown. You're always letting us humans down.
Borzongatóan szöknek be a későősz hideg szelei a kastélyba. Hűvös futár képét öltve, már-már üzenetek átadásához megidézett, ezüstös patrónus formájában hozzák magukkal a rettegést és a balsejtelmeket. Bár az ódon kastély vastag falai próbálják feltartóztatni a kemény északi fagyot, az néma léptekkel oson végig a folyosókon, meg-megérintve bennünket és komorságba öltöztetve napfényt is régen látott arcainkat. Az azkabani eset, a Romanovna lány vérömlése, a dementorok, Romilda némasága. Mintha a sors az élet minden keserűségének eszközével jelezné, hogy bizony bár megvívtuk a harcainkat nem is olyan régen, a hőn áhított béke messze van még, vagy talán soha nem is létezett. Csendes léptű hideg szellők vetik el a kétségbeesés magvajit és bár jó ürügy rájuk kenni vacogásunkat, tagadhatatlanul kezd újra testet ölteni a félelem.
Mint felkeléseiben megfáradt, aggastyán kobold vagy önön által magányra ítéltetett drabális behemót, egyedül járom a kastélyt, ismét bezárkózva saját elmém legrejtettebb zugaiba. Ösztönösen hidegülök el a külvilágtól mikor sötétnek látom azt. Talán attól tartok legbelül, ha érintkezek hideg társalgáson és óraadáson kívül másokkal, kénytelen leszek szembesülni azzal a ténnyel, hogy hiábavaló volt a bizalom, melyet a vértisztasági háború utáni időkbe vetettem. Mintha pár grimasz vagy elejtett megjegyzés elég lenne ahhoz, hogy összetörje a kaleidoszkópot, mellyel próbáltam nézni a világot még is megmásítva annak rothadó valóját. Pedig oly gyöngédséggel és megannyi remény által megfeszített ínnal rakogattam össze a színes üvegdarabokat, hogy rózsaablakok koszorúján át tekinthessek végre a világba… és a világ egy másik lakója puszta pár szavával össze tudná nekem törni azt. Olyan ártatlan és szép dolog a naivitás, hogy tudattalan, boldog bábbá tehet. De sajnos nem a mi sorsunk a butaság, bármennyire is irigyeljük azt.
- Részleteket nem tudok, nem tartózkodtam a kastélyban. Futó a D háromra. – nyitom meg játszmánkat a világosabb színnel, miután pimaszul fiatal kollégám, összetörte üvegburkomat célratörő kérdéseivel. Nem hibáztathatom pajzsom megrepesztéséért, nem tudhatta, hogy direkt temetkezem a tudatlanságba. Házvezetőként és igazgatóhelyettesként pedig pláne illett volna jelen lennem egy ilyen eseményen. Kénytelen voltam ellenben Minerva engedélyével már előző nap elhagyni a kastélyt, hogy Romildával együtt fogadhassuk az egyiptomi delegációt, akik személyesen akarták átvenni a lámpást. Egy már kihűlt porhüvely már csupán, még is évezredek itatták bele a hatalmat.
Kék szemeim semmitmondó szigorral merednek a táblára. Felsejlő fantazmák ködösítik el, tán kialvatlanságom okán, vagy csak a szanaszét tört színes üvegek sértik fel szivárványhártyámat. A széteső fekete báb lekerekített arca kígyóéra emlékeztet s majdhogynem szeme vörösen izzik fel egy pillanatig elködösült elmémben. Sötét nagyúr volt egykoron, most pedig csak egy széteső huszár. Tán nem is tudta, hogy Ő maga csak másnak készíti elő a terepet, hogy az könnyeden léphessen át az elbukott parasztok romjain. Lám milyen ironikus az elme. Ha valaki összetöri kaleidoszkópom, fogom magamat és bűnbakokat keresve gyanuszkópot építek. - Gondolod, hogy a kettőnek köze volt egymáshoz? – reagálok partnerem felvetésére. Szimpla udvariasság volt kérdésem, mintha feltételezném, hogy nem lát összeesküvést, hol ott ezt tettei úgy vetítették elő, mint augurey a halált.
- Remélem tisztában vagy azzal, hogy bármi is történik – kortyolok rebarbarás kávémba, mondatom közepén kíntalan hatásszünetet keltve – nincs jogod diszkriminálni a diákokat. Drága kollégám bármit is sejt vagy bármilyen kézzelfogható bizonyíték is ékesíti, gyűjteményét nem keverheti bele személyes érzéseit a tudás átadásába és annak díjazásába. Az elme produktuma, mely tudást ölel fel objektívan értelmezendő egy intézményben, melynek fő feladata a tudás átadása, őrzése és jutalmazása. Lépésére várva játékunk során most előszőr szemügyre veszem a zöld szemeket.
Nem tagadom felszökik szemöldököm amikor meghallom az orosz akcentust. Irinkával az utóbbi időben elég sokat sikerült beszélnem, ha mást nem is a klubhelyiségben és megvillantotta éles eszét és filozófiai érzékenységét, de a többi Romanovnával szinte, mintha tudatosan kerültük volna egymást. Megjelennek az órákon – sőt ahogy a példa mutatja Hagen a maga szótlanságában ide is eljött, de követik a tavalyi sárvérűek taktikáját: addig nem beszél, ameddig nem szólítjuk fel. Néha felmerül bennem, hogy tán nem egészen értik az angolt, de az év eleji felmérésekből ítélve nagyon is jól tudják miről van szó, pusztán nem akarnak együttműködni velünk. Bosszant ez a tény bevallom. Így is rengetegen néznek rájuk ferde szemmel, pletykálnak és suttognak. Egyértelmű, hogy valami nincsen rendben az itt létükkel, még is ezzel a viselkedéssel csak még több gyanút és suttogást keltenek. - Kénytelen vagyok megcáfolni önt Mr. Romanovna – válaszolok neki nem titkolt lelkesedéssel, úgy néz ki kitudtam csalogatni a csigaházból – a pálcanélküli mágia igen is létező dolog napjainkban, pusztán a fejlett világ mágusai szoktak el tőle. Gondoljon csak mágiájának gyermekkori megnyilatkozásaira! Részemről rendszeresen lebegtettem tárgyakat és macskákat, már mielőtt megkaptam volna pálcámat.
Míg próbálom kutatni a vörös fiú tekintetében, hogyan is szövi tovább gondolatait Balmoral is felszólal. Igencsak élesen vág ma a lány esze. Ha így folytatja kiérdemel néhány pontot – bevallom nem hittem volna, hogy valaha is pont neki fogok a szorgalmáért vagy az ügyességéért pontot adni, sőt! Szerencsémre Vulkanov-val Balmoral teljesítményére kivételesen nem fogadtunk. - Remek meglátás Ms. Balmoral, valóban más tájakon – főleg Afrikában – igencsak elterjedt a pálcanélküli mágia – válaszolok neki, de szemem sarkából még figyelem a vörös hajú fiút – A pálcamágia tanai megkérdőjelezhetőek és sokan meg is teszik ezt. Szerény véleményem szerint a pálca segít összpontosítani és fókuszálni, így sokkalta nagyobb dolgokra vagyunk vele képesek illetve mágiánkat intenzívebben tudjuk kifejezni. Természetesen meg is van a hátránya: maga a tény, hogy míg gyermekkorunkban pálca nélkül szekrényeket lebegtettünk, miután átállunk a mágia koncentrált használatára legtöbbünk képtelen még a kisebb bűbájok elvégzésére is pálcája nélkül. – miközben magyarázom indokolatlanul mutogatok pálcámra, mintha egy abszol úti kereskedő tartana termékbemutatót. – Kérem azt, hogy mekkora a varázserő ne keverjük ide, mindkét módszer használói közül kiütköznek a gyengébb és erősebb mágusok. Az igazi különbség igazából leegyszerűsítve olyan, mintha a bal és jobb kezeseket hasonlítanánk össze: két eltérő módszer, eltérő ösztönökkel és használattal. – azért remélem nem veszik komolyan és kezdenek el próbálkozni átállni és lerobbantani egymás fejét - Hogyha agyunk beáll az egyikre, a másikat szinte képtelen elsajátítani – s persze vannak a különleges esetek az úgynevezett kétkezesek.
Órámra nézve elkap a nyugtalanság, túl sokat időztünk a felvezetésnél és úgy tűnik kezdünk kifogyni az időből. Még a mai napon meg akarom tanítani nekik az eltűntetést, viszont hogyha a mágiafilozófiánál időzünk erre nem túl sok lehetőségünk lesz, bármennyire is élvezem a témát. Szeretném, hogyha a szakkörösök nem csak úgy járnának ide, hogy „egy jót beszélgetünk”, hanem rájuk is ragadna valami gyakorlati tudás, hamarosan úgy is ellepnek minket a bepánikolt RBF- és RAVASZ-szökevények, akik azt várják majd el, hogy heti plusz egy ismétléssel beléjük préseljem az elmúlt évek tudását. - Összegezzünk hát – kezdem el szokásos elméletlezárásomat. Kicsit kínosnak is érzem, hogy egy ilyen sablonos kifejezés kiszámíthatóvá tett. Néhány hollóhátasnál már látom ahogyan kimondom a szavakat elkezdik elpakolni a pennát és a pergament Nagyot sóhajtok – Bár a mi társadalmunk másra van beállva a varázslók képesek a pálcanélküli mágiája. Kutatásom pedig bizonyítékként szolgált arra, hogy a varázsló hagyja a mágikus nyomok legjelentősebb részét, így pálcával vagy anélkül, hozzá kapcsolódnak bűbájai. – termékbemutatóm áttért a pergamenekre, melyek felé hadonászok – így a mai órán elsajátított bűbáj segítségével, hogyha esetleg pálcát is cserélnének elméletben csak önök tudnák visszahívni eltüntetett tárgyaikat.
Mivel az óra elején demonstráltam, almámat pedig már elfogyasztottam, nem húzom tovább a szót és felrajzolom a levegőbe az első ige betűit, amik spirálisan mennek körbe, így mind a két oldalon ülő diákok olvashatják az „Savnaris” szót. A betűk fehéresen-vörösösen ragyognak, ahogyan azt megszokhatták, sőt negyedéves korukban ha én tanítottam őket biztosan el is sajátították a módszert. Utálom, hogy nincsen táblám, nem tagadom régóta áhítozom egy normálisabb tanteremre, de Minervát nem lehet meggyőzni ilyen kérdésekben. Pár percig azt hittem ki fog rúgni, amikor megláttam az arcát, mikor beadtam az első tervezetemet a RAVASZ szintű órákra, miszerint csak Kiváló RBF-es tanulókat fogadtam volna. Nyár közepi összecsapásainknál be kellett látnom, hogy nem az Ő kezei alatt fogom megreformálni a Roxfort oktatási rendszerét. - Pálcamozdulatként csak egy egyszerű „pöcc” szükséges az eltüntetni kívánt tárgy felé. Gondolati síkon pedig igyekezzenek a tárgy megóvására koncentrálni. Képzeljék, hogy az adott tárgy egy biztos helyre kerül, amit sértetlenül megúszhat – a köznyelv ezért emlegeti „mentőbűbáj” néven is. – hogy jobban tudjanak jegyzetelni felírom a levegőbe a „mentőbűbáj” szót is, erről csak emlékezni fognak a lényegre – figyeljenek arra, hogy rosszul végzett bűbáj esetén lehetséges az anyagvesztés, ezért is kértem önöket, hogy ne túl fontos tárgyakat hozzanak. Jó munkát!
A bájos mágiatörténész asszony szavai igazán meghatottak és teljes jókedvvel indultam hát neki a túrának, kicsit sem fintorogva vagy azt kívánva, hogy egy sivatagi hernyó zabálja fel tüneményes lényét. Őszintén szólva, nem hiába hallogattam, hogy belemenjek az expedícióba. Reménykedtem benne, hogyha elég sokáig húzom a dolgot, Romilda találni fog egy másik kutatót, de eltökélt szándéka volt velem dolgozni. Fiatalos rajongásom az efféle kutatásokért alábbhagyott, mióta hazajöttem Hollandiából. Természetesen, minden ilyennek megvan a maga bája és izgalma, de hogyha az embernek sikerül a Roxfortban berendeznie otthonát – annak ellenére, hogy egy májusi éjszaka elég ahhoz, hogy lerombolják a fél kastélyt – nem igazán kívánkozik a Núbiai sivatagba. A brit kutatónő fejébe vette, hogy megfejtette a több mint tízezer éves Nabta Playa titkát, amit nem hogy mugliknak, de ezelőtt egy mágusnak sem sikerült. Persze számtalan mágiatörténészt izgatott a dolog, de mind odavesztek, főleg a XIX. században, amikor annyira divatos volt a sivatagban ásatni. Egyetlen okom eljönni a wizengamoti fenyegetés volt. Ha bevonják a mágiakutatói engedélyemet – ami sajnos valóban megtörténhet, hogyha szándékosan nem vállalok egy ekkora kaliberű akciót – többet nem publikálhatok és hiába vagyok biztos, hogy Minerva továbbra is alkalmazna, úgy érzem hitelemet veszteném tudományos szempontból. Válaszbaglyomra pár nappal már utazhattam is Egyiptomba, hogy Romilda tézisének megfelelően a helyszínen legyünk holdtöltekor. Mondanom sem kell, mennyire hanyag az Abszol úton lévő üzletek felszereltsége sivatagi utakat tekintve. Majdnem hét óráig tartott beszereznem minden szükséges eszközt kezdve a homokpergetőtől egészen a skorpiófullánk kivonatig. A megfelelő zsupszkullcsal legalább nem kellett törődnöm, a boszorkány előkészített nekem egy ósdi üstöt, ami elvitt Kairóba, bár az expressz úttól kis híján megtiszteltem a fogadó padlóját. Vendéglátómnak nyoma sem volt, csak egy üzenet fogadott, hogy este találkozzunk egy oázisi tivornyázóban. Bizonyára össze kellett gyűjtenie a csoport többi tagját. Ettől a gondolattól elfogott a bűntudat, ki tudja hány ember várt hónapokon át az én beleegyezésemre.
* * *
El kell ismernem a stílusos helyszínválasztást. Az óázis hemzseg az arab mágusoktól, akik le sem szállnak repülő szőnyegeikről, csak ahogy érkeznek, rendelnek is és az utazási eszközön lebegve beszélgetnek. Az ültetőmanó egy kipárnázott sátorba kísér engem, ahol csettintésével beüzemeli a vízipipát majd magamra hagy várakozni. Belesüppedem hát a párnámba és nagyot szippantok a datolya ízű füstből. Így sötétedés után már igazán kellemes a klíma, ellenben akárhogy is nézzük nem kifejezetten briteknek lett kitalálva. Literszámra ittam a vizet a kiszáradástól félve, igaz csak azt vagyok hajlandó itt meginni, amit én magam idézek meg – senkinek sem hiányzik valami alattomos mugli vírus, pláne nem egy hölgy társaságában. Rémesen kínos jelenetek születhettek volna gondatlanságomból, ami sokkalta alábbásta volna tekintélyemet, minthogy végül nem jövök el. - Áh Mr. Qcross – köszönt egy női hang és fehér, fátyolos ruhájában helyet is foglal mellettem a boszorkány. - Üdvözlöm Ms. Historica, régen láttam – de nem eléggé. A nő keménysége gyönyörű arca mögött mindig is megrémisztett. Bár együtt végeztük el a Roxfortot, a tény hogy még mindig hűvösen távolságtartó felfoghatatlan számomra. - Kellemes hely nem igaz? – figyeli révedve az arabokat, akik szfinxekké formálják a kifújt füstöt. – Igazán örömteli volt három hónapot itt várnom magára… - Senki nem tartoztatta volna fel, hogyha mást keres – célzok udvariasan arra, hogy nem vette a lapot, miszerint eszem ágában sem volt vele dolgozni – kettesben töltjük az estét? Szeretnék bocsánatot kérni halogatásom végett a többi kutatótól. - Többi kutató? Igazán mókás Alexander – arcán még csak egy halvány rezdülés sem jelzi, hogy valóban viccesnek találna, a mogyorószín szemek csak figyelik a formálódó füstöt – Manókkal fogunk dolgozni. Nem gondolta komolyan, hogy emberéleteket fogok kockáztatni. - Csak az enyémet? – rántom össze szemöldökömet és most már próbálom elkapni tekintetét. - Mintha önt bárki is megsiratná… - közli tényszerűen. Szóval ezért ragaszkodott hozzám. Romilda Historica nem hazudtolta meg önmagát, egyszerű faarccal képes közölni kollegájával, hogy csak azért választotta, mert tudja, hogy nincsen családja így nem lenne kár érte. Három nap Alex, csak három napot kért. – Egyébként is a kutatás titkos. Nem kockáztathatok. A manók az enyémek, előbb lesznek öngyilkosok, minthogy eláruljanak, ön pedig emlékeim szerint sosem volt az a beszédes típus. Öröm lehet az óráira járni. - Többen élvezik a társaságomat, mint az önét, ebben megegyezhetünk. - Háborús helyzetben hajlanak a zsenik felé, a remény hitében – akármennyire nem is látszik ez egy dicséret volt. A nagy Romilda Historica éppen zseninek nevezett. Bámulatos.
El kellett ismernem, hogy Ő sem hozott szégyent Hollóháti házára. Alaposan utánajárt a Kusita királyság mitológiájának és a Nabta Playa lehetséges funkcióinak. Elmélete szerint nem kell komoly szertartások helyeként gondolni a sziklakőrre, sokkal inkább kapu lehet valahova és ez megmagyarázná miért tűntek el az eddigi kutatók. Sikerült kitárniuk a kaput és belépni rajta, bármit is rejtsen. A dolog pedig innentől vált izgalmassá, hiszen nincsen semmiféle feljegyzés arról, hogy mi lehet ott és élő ember nem tudja megmondani nekünk. Ellenben teliholdas éjszakákon, mint kiderült ellepik a sivatagot a szellemek, s bár egyik sem konkrétan a kapunál, de pár kilométeres körzetben megtalálhatóak. Romildának egy asszír boszorkány lenyomatával sikerült találkoznia, aki bár nem emlékezett semmire a kapuval kapcsolatban, de egy mítoszról hadovált. - „és elzárták örökre, hogy több bűn ne foganhasson” – zárja le beszámolóját. Arca, ahogyan végigfut rajta az izgalom több érzelmet fejezhet ki, mint valaha. A rókavágású szemek fürkészik tekintetemet. – Bármi is lehet ott, bizonyára hatalmas jelentőséggel bír! - Nem tudom… jó ötletnek tartja, hogy feltárjunk valamit, amit több ezer éve elzártak az emberek elől? – kérdem gyanakodva. Nem tagadom sikerült felkeltenie az érdeklődésemet, de konkrétan arról a korról beszélünk, amikor a mágusok jóformán még pálcát sem használtak. Ki tudja, milyen ádáz tárgyat rejthet a sivatag mélye. - Csak nem fél Alexander? – cukkol – Többet vártam attól, aki részt vett a Roxfort védelmében. - Mikor indulunk? – sóhajtok beleegyezve, mintha lenne választásom egy ilyen fenyegetés után. - A manók már felpakolták a holmiját a fogadóból. – állával bök egyet, jelezve, hogy nézzek hátra. Aljas nőszemély, tudta jól hogy alig másfél óra alatt meggyőz, a manók addig meg gondosan kipakoltak a szobámból. – Utazott már szőnyeggel? Igazán kellemes. – pedig reménykedtem a tevékben.
Egy mosollyal nyugtázva tudomásul veszem, hogy ezt a csatát nem fogom tudni megnyerni és elfogadom az ajándékot, bár megfogadom, hogy a Meadows családdal fogok koccintani vele, hogyha eljön az alkalom. Micsoda kedvesség. Titkolhatatlan megilletődésem és érzem, ahogyan a pír megmelengeti arcomat szakállam alatt. Bár keserédes a hangulatunk jelenleg, titkolhatatlan a bensőséges meghittség. Tizenhat év. Nem tudom elengedni a gondolatát régi ismeretségünknek, mintha csak megrészegítene a nosztalgia. - A Fideliusszal csak az láthatja a házat és az léphet be, akinek a titokgazda elmondja pontosan hol is található az. Potterék is ezzel rejtőztek el annak idején – frissítem fel vendéglátóm ismereteit. Ugyanakkor be kell ismerjem nem éppen a legjobb példát hoztam fel, hiszen mind tudjuk mi lett szerencsétlen James-ék sorsa, bár ha szabad azt mondanom a saját balgaságuknak köszönhetik, hogy külsős embert tettek meg a titok gazdájának. Számomra egyértelmű, hogyha elrejteném Gyöngyzugot a bűbáj segítségével, Philnek adnám a felfedés hatalmát.
- Be kell valljam nem a legjobb védelmi rendszer szerintem – reflektálok a Meadows park bűbájára. Elegáns varázslat, meg kell hagyni, de kicsit engem a Szükség Szobájára emlékeztet. Megadja azt a lehetőséget, hogyha nagyon erősen be akarsz lépni, akkor megteheted. Nem egyszerű gyengepont, de kár is tagadni, hogy az. Felmerül bennem az állház bűbáj is, aminek kisebb formája ül roxforti szobámon, de nem merném a kisdedet kitenni annak, hogy illúziók vegyék körbe.
A földről rám merednek Sorley hatalmas szemei, ahogyan nyújtja felém játékát. Próbálok olvasni Avelin arcáról és vigyorogva elveszem a kockát, amit a csemete hatalmas mosollyal köszönt és a cumi szinte kiesik szájából. Amíg hallgatom az anyát pálcámmal koppintok egyet a játékra, ami pillangóvá változik és a gyermek orrára telepedve szinte befedi az egész arcát. Kis prüszkölés és ismét kockaként esik a földre. Hamarosan rájön, hogyha megforgatja, megint rovarrá változik pár pillanatra majd vissza. Láthatóan tetszik neki a bűbáj és kellően lefoglalja. Képtelen vagyok levenni tekintetemet a legkisebb földlakóról, miközben válaszolok. - Szörnyűség a látókór ez tagadhatatlan! – kortyolok egyet beízesített teámból – De ismersz. Ameddig nincsen kézzelfogható bizonyíték arra, hogy Ők a felelősek érte, én kételkedem. – Nem tagadom nekem is jó párszor megfordult a fejemben a párhuzam és ismeretes a dán család hatalma, de egyelőre nem találtam semmilyen varázslatot, mellyel el lehetne venni egy látó képességeit, nemhogy egy országnyiét. Kicsit megborzongok a gondolattól, mekkora erejük is lehet, hogyha ez valóban az Ő művük.
Felderengnek bennem augusztusi expedícióm képei és kénytelen vagyok beismerni, hogy a mágiának még mindig vannak olyan ősi formái, ami a modern mágusoknak már lehetetlennek tűnnek. Mágiakutatóként pedig ez tény elborzaszt. Afrikában az Uagadou-ban a diákok tanulják a pálcanélküli mágiát, az európai mágusok pedig szinte képtelenek létezni eszközük nélkül. De ami a jövevényeket illeti minden balsejtelmem ellenére olykor-olykor el kap a lelkesedés. - Tudod az egyik orosz kislány is a házamat bővíti és azt kell mondjam maga Hollóháti is büszke lenne az eszére – nincs mit tagadni Irina igazán tehetséges boszorkány nagyon érett és komoly gondolatokkal. Ámbátor ez talán csak még félelmetesebbé teszi az egészet. A Tudjukki párti gyerekek nem igazán az éleslátásukról és eszükről voltak híresek, ha már csak Monstroékra gondolok. Ők pedig eszesek és tehetségesek, ha valóban ilyenek lesznek új ellenségeink úgy vélem sokkalta komolyabb bajok fognak várni ránk. - Persze érzem a bajt, de próbálok reménykedni a félreértésben, ameddig nincsenek egyértelmű bizonyítékok. A mágikus világ folyamatosan változik minden ősiség ellenére. Nem lenne túlságosan is balgaság rákenni minden változást az idegenekre? – Próbálom védeni a diákokat, bár elég gyengén. Túl sok az összefüggés.
Lendül is egy kéz és felszólítom Balmoralt. Ezen a lányon mindig elcsodálkozom. Nem szeretem megbélyegezni a diákokat, amit rendszeresen hangoztatok is, de amolyan cserfes szájú lánynak ígérkezik mindig, no meg felismerhető, hogy csak vészhelyzetben tanul. Lényegében ez a kapkodva tanulás elégendő is volt egészen az RBF-ig. Valamiért úgy érzem, hogy azóta haragszik rám az „Elfogadható” minősítés miatt, de hát nem tehettem mást. Talán Flitwiknek más volt a követelmény rendszere és elszórakoztak a tollak lebegtetésével, de nálam ez nem lesz elég, ahogy arra tavalyi év elején fel is hívtam a figyelmet. Ámbátor az igazán pozitívnak ígérkezik, hogy ez a fajta dac pozitívan arra serkeli, hogy bizonyítani akarjon. Ha tavaly nekem akárki azt mondta volna, hogy Minerva Balmoral majd szakköre fog járni hozzám, veszek neki egy jobb seprűt, hogy melegebb éghajlatra mehessen.
- Igaza van Ms. Balmoral a sterlingistákkal kapcsolatban, ellenben szeretném leszögezni, hogy bizonyos elveik puszta kitalációkon alapulnak – kezdek válaszomba – így például a „Megsemmisítő-másolat” elvét is csak kuruzslók terjesztik. Kutatásaim során nem egy mágussal találkoztam, akik képesek voltak felbecsülhetetlen hatalmú tárgyak eltüntetésére, melynek elemi másolata képtelenség lenne. – nem szeretném még lelőni nekik a pálca eltüntetéséről zajlott kutatásom eredményeit. Jobb ha tornáztatják az agyukat. Ahogy vártam, még mielőtt reagálnék Ms. Balmoral kérdésre adott válaszára, már is jön egy újabb jelentkező.
Mr. Williamson nem okoz csalódást sosem. Egy átlagos órán is remekelni szokott, nem volt kétséges, hogy látom a szakkörön is, bár mintha most belekavarodott volna saját mondanivalójába. Míg hallgatom, ismét harapok az almába. A hozzászólás úgy indult, hogy szembe megy miss válaszával, de ha jól értelmezem a végére mindkét delikvens arra a konklúzióra jutott, hogy a mágus és a pálca együttesen hagynak nyomot. Lenyelem az almafalatokat és a csutkát leteszem a pergamenek mellé. Remélem nem hagyom itt… legutóbb a fiókot teljesen kikellett takarítanom egy elfelejtett banánhéj miatt.
- Derítsük ki, helyes-e a hipotézisük! – pálcámmal koppintok egyet a pergamenekre, amik lassan felszállnak és kiosztják magukat. – Egy saját kutatási anyagom kulcsfontosságú kísérleti naplóját láthatják a kezükben, melyet még Hollandiában volt alkalmam elvégezni. A kísérleteknél találkoztam néhány érdekesebb esettel, így például koboldok által kovácsolt tőrrel. Mint tudják egy ilyen munka eredetiségét csak koboldok képesek felmérni – szavaimat a griffendéles lánynak célzom – Sok aranyba fájt a vizsgálat, de több egymástól független kobold is elismerte az adott tárgy eredetiségét – így kizárhatóvá vált a már említett „Megsemmisítő-másolat” elve. – magam is kezembe veszek egy pergament – A kulcs kísérlet, amit behoztam önöknek egy ennél jóval érdekesebb eset volt. Borris Hadeplat képes volt eltüntetni és visszahozni a saját pálcáját…
Engedem nekik, hogy feldolgozzák az információkat és kicsit beleolvassanak az anyagba. Pár szemöldökráncolás után újra felteszem a kérdést a diákságnak, hiszen óra után lesz elég idejük elolvasni a teljes naplót: - Szóval, ennek az esetnek ismeretében mit mondanak? A pálca vagy a mágus hagyja a nyomot?
Az elítélt ordít és vergődik a széken, amihez láncoltuk. A két segédauror kinyújtott kézzel tartja a pálcáját felé, merev tekintettel, a protector pedig unottan jegyzetel opponensem mellett. Bár kijelentettem, hogy a blokkoló kör miatt, amit a szék köré bűvöltem nincsen szükségem az aurorokra, az Akadémia ragaszkodott a szokásaihoz. Valamilyen szinten bíztató az óvintézkedés, de hát ez a minimum, hogyha a holland minisztérium csak elítélteken enged minket kísérletezni – még ilyen csekély témában is. - Boriss – szólítom meg talán ötödszörre a rabot. Szikár fiatal voltam, szakáll és a háború hozta ráncok nélkül. – Ön mielőtt elkapták a szemtanúk szerint eltűntette pálcáját, amit azóta sem volt hajlandó visszahozni. Megtenné, hogy elmondja még is mivel tüntette el? – látszólag összezavarom a férfit folyékony holland nyelvtudásommal, de zavara csak pár másodpercig tart. Kéjes vigyor ül a képére és sziszegve ejti ki a szavakat. - Anyád csontjaival - bájos. Arcom higgadt marad és pálcámmal a varázskörre bökök, ami zölden felizzik és forogni kezd a szék körül. A fájdalom, amit az erőltetett emlékképek okoznak kiülnek a rab arcára és ismét ordít. - Boriss, kérem hozza vissza a pálcáját – mondom higgadt hangon, de Ő csak ordít. Sosem értettem ezt az ellenállást, hiszen tudják a rabok, hogyha együtt működnek a kísérletekben lerövidülnek börtönben töltött éveik. Bólintok az aurorlánynak, aki kiszórja a cruciatus ártást, hiszen a rab már egy órája nem hajlandó együttműködni. Hangosabban ordít a rab. - Boriss, kérem hozza vissza a pálcát – ismétlem. A rab elordítja az igét, mire hangos robannással a semmiből leesik pálcája a kőpadlóra. Elégedett mosoly ül ki opponensem és saját arcomra is. Elméletem tehát beigazolódott.
Kirántom fejemet a merengőből és pár pillanatig kapkodom a levegőt, míg megszokom a valóságot és a jelent. Régen néztem végig akármelyik kísérleti emlékemet. Valahogy elfog az undor magamtól. Merev tekintettel, higgadtan kínoztattam meg embereket, hogy eredményt produkáljak. Felmerül hát a kérdés, mi is a különbség a kutatók és a sötét varázslók között, mikor mindkét csoport képes bármire a saját céljáért? Miért is nemesebb cél a tudás megszerzése, mint egy új társadalom létrehozása, hogyha az eszközök nem is annyira mások? Órámra pillantva konstatálom, hogy késésben vagyok. Újra. Tanári karrierem elején, mikor rádöbbentem eme tényre mindig kapkodni kezdtem, de valahogyan mára ez az ösztön kihalt. Talán mert, már diákjaim is hozzászoktak rendszeres késéseimhez. Egyfajta hallgatólagos megállapodás ez köztünk, Ők nem szólnak a dologról Minervának én pedig tíz perccel kevesebb ideig tartom az órát. Annyi idő úgy is elég ahhoz, hogy elmondjam, amit szeretnék. Még egyszer megigazítom zakómat és nyakkendőmet a tükör előtt. Nagyot sóhajtva rábökök a pergamenekre, melyek lebegve követni kezdenek engem a folyosón. Tantermi ajtóm túloldalán, pedig már a diákság vár engem.
Őszintén szólva nem csalódtam a felhozatalban. Ezeken a foglalkozásokon mindig is a hóllóhátasak képviseltették magukat főleg, ahogyan most is az én házam tagjai vannak többségben. Nem tagadhatom, átjár ilyenkor a büszkeség, még ha tudom is, hogy az eddigi eredmények szerint mi állunk a pontverseny alján. Persze ez Vulkanov is folyamatosan az orrom alá dörgöli, de hát tavaly még is csak Mi nyertünk és remélem címvédők maradhatunk. - Üdvözlöm Önöket! – köszöntöm a tanulókat, ahogy elfoglalom megszokott helyemet a teremben. A pergamen kupac pedig halk puffanással letelepedik mellém. Nincsenek sokan, talán tíz-tizenöt ember, de ennyi bőven elég. Tapasztalatom szerint, ahogy jönnek majd a vizsgák úgy is rengetegen lesznek és kérik majd, hogy ismételjük át egy-egy évfolyam anyagát. Pláne az ötödévesek, akik vérszemet kapnak az RBF miatt. Valahogy a végzősöket annyira nem izgatja fel a RAVASZ.
- A mai foglalkozáson a tárgyak eltüntetéséről és visszahozásáról lesz szó – kezdek bele szokásos, tán már túlságosan is nyugodt hangomon. – Mint tudják az eltüntetett tárgyak pontos helye komoly mágiafilozófiai kérdés. Vannak, akik azt mondják, hogy a nemlétbe kerülnek, mások szerint pedig körbevesznek bennünket állandóan. – Próbálom minél többekkel felvenni a szemkontaktust miközben beszélek, hogy megbizonyosodhassak figyelmükről. – Eltüntetett tárgyak visszahozásának esetében nem egyszerű idézésről van szó. Ősi szabály az, s talán már maguk is halottak róla, hogyha egy mágus eltüntet valamit, azt csak is Ő képes visszahozni az anyagi valóságba. - Veneris – mondom hangosan az igét és pálcámmal a levegőbe pöckölök, mire a semmiből másik kezembe esik egy alma. - Önök szerint, a mágus vagy a pálcája hagy nyomot az eltüntetett tárgyon? – teszem fel a kérdést és beleharapok az almába várva a jelentkezőket. Az első jelentkezőt felszólítva hallgatom a választ, míg pár nálam is később jött diák beszivárog a terembe.
Üzenetek megtekintése
