„Miújság?” Még is mi lenne... Körbeölel bennünket a napfény és átjár a nyugalom. A perc megáll, a lélegzet megakad. Micsoda egy barom vagyok. Ostoba tyúk, hiszen csapdába másztam, amiből nem tudok szabadulni. De olyan csodálatos ez a csapda. Talán í molylepkék is így érzik, amikor éjjelente a fénylő tűz felé szállnak? Elhiszik, hogy az a fény, ami gyönyört és melegséget ígér képes egy jobb létet adni nekik? Na és ha a bukásuk tényleg jobb? Az átfogó gyönyör valahogy szebb halálnak tűnik, mint lassan, kínok közt megvárni, hogy vége legyen.
- Csak élvezem a napfényt – mosolygok bele a kék szemekbe. Furcsa tekintete van. Mintha folyamatosan agyalna, vadászhoz méltóan. Régen megvetettem a vadászokat, utáltam őket, amiért szándékosan fájdalmat okoznak. Tetvek voltak, kitoltak a hiszékenyebb lányokkal. Egy darabig csak kerültem őket, majd felcsaptam önkéntes katicának, hogy én pusztítsam el őket. De lám a sors közbeszólt és egy levéltetűn megesett a szívem. Ezt most nem akarom elpusztítani, pedig meg lenne rá minden okom. Mennyi keserűséget okozhatott? Hány naivában szórhatta már szét a magvait? Te jó ég. Csak most fogom fel!
- Ugye nem vagy nemi beteg? – kérdésem tapintatos és körmönfontan sündörög a téma körül, mint mindig. Egy meleg nevelő apa által sokat tanul az ember. Vegyük például a hiv vírust, állítólag még a ’Mungóban sem tudják gyógyítani. Öregem, ha ez a szemétláda megfertőzött engem valamivel esküszöm hogy a Pálcák Urát tolom be a seggébe. Persze amilyen perverz disznó még élvezné is. Hülye köcsög.
Mondjuk ha valami baj lenne val’szeg már tudnánk. De egyelőre se baci se baba – bár utobbit a rendszeres Taigetosz bájital kúrámnak köszönhetem. Értitek, kúra a kúrásért. Ha nem tűnnék totál debilnek a gondolattól valószínűleg horkantva felröhögnék saját gondolataimon. De helyette csak firtatom az arcát. Mindegyiket
Annyira egoista és annyira buta. Azt hiszi nem látom, hogy többarcú. A nagy Richard Grosiean-t nem lehet kiismerni. Legalább is ezt akarja elhitetni a világgal. Pedig csak néha kell elkapni a tekintetét. Amikor a szemébe süt a nap vagy amikor váratlan beszólást kap. Pár pillanat csupán, de ledobja az álarcot. Én hülye pedig direkt kísérletezem vele. Jó ember. Tudom jól, csak még jobban tud titkot tartani. Éppen emiatt biztos, hogy sosem fogja elmondani senkinek kis románcunkat. Ha rajta múlna, mikor becsuknánk a szoba ajtaját megszűnne létezni minden múltjával együtt. De sajnos ez nem így működik. Bűnös játékba keveredtünk és ideje lépéseket tennünk, ha nem akarjuk, hogy a parasztjaink elbukjanak. - Beszélnem kellene Nadine-nal… - arcomról eltűnik a pajkosság és kínossá válik a pillanat. Szétszedtem. De jobb is így. Emlékeztetnem kell néha magamat a zuhanásra, hogy élvezhessem a repülést...
A nap sugarai ébresztenek. Bár behúztuk a sötétítőket, egy kis résen át bevilágít a hajnal és narancsos arany színbe öltözteti a szobát. Minden lélegzete melegséggel tölti el lapockáimat, ahogyan kifújja a levegőt. A lepedőn érezni az illatát. Egy pillanatra megmoccan és borostája megcsiklandozza bőrömet. Libabőrös leszek az érzéstől. Elmosolyodom a jeleneten és kezeimet az övére teszem. Az erős karok átfonják testemet. Ebben a pillanatban az övé vagyok és a vadász büszke arra akit elejtett. Ami fontosabb talán az az, hogy Ő az enyém most. Nem vagyok hülye, tudom jól, hogy kicsoda és hány lánnyal ébredt már így. Mégis édes ízű nyugalmat ad a tudat, hogy most velem éli át a pillanatot.
Sosem hittem volna, hogy pont mi ketten fogunk itt kikötni. Az egész olyan egyszerűen történt. A véletlenek szülték ezt a negédes jelenetet, amit nem tudok megítélni. A nyáron párszor egymásba botlottunk Londonban. Csipkelődő kis szösszenetek, aminek csak annyi volt a lényege, hogy Ő leribanczotott én pedig lepöcsfejeztem. Aztán jött az eset a Minisztériumban. Azt hiszem ott láttam Őt először embernek. Sírtam a tárgyalás előtt, nem tudtam mire számíthatok, tizenévesen a Wizengamot elé kerülni nem túl jó kezdés. Ő pedig megpróbált megnyugtatni a maga hideg és pökhendi stílusában. Bár kedves szót lényegében nem kaptam, a szeméből az jött le, hogy tényleg szeretne valamit tenni értem. Mintha bántotta volna, hogy sírok.
Szeretném azt hinni, hogy egy másfajta ember, mint aminek a legtöbben hiszik. De attól félek, hogy csak elhitetem magammal és súlyosan nagyot fogok csalódni. Hogy a kis flörtölések a kastélyban, hogy az az első csók éjjel a folyosón csak egy nagy vadászat kellékei. Igazából, hogyha sérülök azt csak magamnak köszönhetem. Hiszen tudtam jól kivel kezdek és mire számíthatok. Még is megremegek, amikor a szemembe néz. Elmosolyodom ha rágondolok. Minden fülembe suttogott szava izgalommal és vággyal tölt el. Eleinte reméltem, hogy ez csak testiség, de már az első együttlét után tudtam, hogy ez más. Jobb kezem ujjait az övébe fonom.
Lényegében mindegy is nem igaz? Itt vagyunk és már nem elsőre. Nem csak egy kalandot akart. Ameddig ölel, addig elhihetem, hogy ez az egész valóságos. Addig nem kell gondolkoznom azon mekkora baromságot is csinálok. Ha csak magát a pillanatot élvezem, akkor abban a pillanatban boldog is lehetek. Amikor megcsókol nincs az idő megáll, a baj elmúlik. Minden lélegzetvétele erőt ad mikor vele vagyok. Mikor együtt vagyunk… mintha a világ megállna körülöttünk és mindkettőnknek csakis a másik számítana.
Mocorogni kezd. Mély hangszálai megrezdülnek és a borosta ismét megérint. Csókot nyom testemre, karjai pedig erősen megszorítanak. Kiveszem kezemet kezéből és megfordulok. A fáradt kék szemekben elkezd játszani a fény. Látom magamat a szemében.
- Jó reggelt – mosolygok és ajkaimmal megérintem ajkait. Forog, forog és csak forog a tánc. Ha nem állok meg nem eshetek el. A tényt pedig, hogy a zene egyszer majd véget ér, felesleges elfogadni. Majd éneklek…
Nem hiszem el! Ez a liba még itt menőzik velem a pasiával! Cöhö. Nadine kérlek, még egyszer az orrom alá dörgölöd, hogy mennyit szexeltek a szőkéddel mugli módszerrel tépem ki azt a fém biszbaszt a köldöködből! Jól van, igazából ha nem lenne már három baglyom nem igazán érdekelnének a kis erotikus sztorik ezzel a két hülyegyerekkel, na de na. Igazából örülök nekik, a nyáron Sol bebizonyította, hogy mennyire is szereti Nadinet, összerakta a kis szajhát még ha az a begemót szépen falhoz is csapta. Nagyon szégyelltem magamat, amiért csak úgy leléptem a nyáron, de Ő is tudta, hogy túl sokat nem tudtam volna segíteni.
Uhh, jó ez a szám. Megrázom kis popómat a habokban, és szanaszét fröcskölök. A muglik mindig is jobban értettek a zenéhez, ezt kár tagadni. Bár a szöveg perverz mondani valója hagyna némi kivetni valót maga után… ha nem pont mi hallgatnánk. De ahogy elnézem a rózsaablakban lévő sellőnek is bejövős a zene. Bár kérdés, hogy mennyire is releváns egy üvegszajha ízlése. Vajon ezek a díszítések is olyanok, mint a mágikus festmények? Hogy bennük van annak a tudása, akit ábrázolnak? Azért megnézném ahogy a feketetavi sellők rázzák a mugli zenére. Micsoda multikulti lenne! Már csak oda kell képzelnem egy hula-hulázó szfinxet meg pár kongázó kentaurt és kész van Hagrid szülinapi bulija.
- Én Balmoralbol már mindent kinézek. Láttad Te, hogy stírölte a tanári kart? – míg Nadine a jövevényektől libabőrözik én Balmoral vetkőztető tekintetétől. – Tüzelő szuka… - zárom le vélemény sorozatomat ősi riválisomról. Áhh kevesen húznak ki ennyire a sodromból! Mindig attól félek, hogy egy mumus az Ő arcában fog feltűnni előttem. Ami azt illeti, amikor meglátom a folyosón legszívesebben kiáltanék is egy commiculust az arcába! Ahh szegény torzszülött! - Amúgy jah nem a legkedvesebb társaságnak tűnnek – követem Nadine témavezetését. Eddig azt hittem, hogy idén azok a kis pisisek lesznek a legbúvalbszottabbak, akiket Én a nagy prefektus elkapok, de ezek az északiak nagyon emoban vannak! Ha nem figyelünk oda felvágják egymás ereit… vagy mindenki másét.
- Te amúgy nem tudom – kezdek bele pajkos mosollyal – azért azt a finn griffendéles gyereket adogatnám, hogy őszinte legyek. Tedd a szíved a kezedre és úgy mondd, hogy nem néznéd meg a pálcáját! – adom ki az ultimátumot. Az a Ristiaan vagy hogy is hívják, meg kell hagyni, finom falatnak tűnik. Jobb legalább is, mint a kis furaszemű ikrek. Na meg azért van egy akcentusa, amitől kicsit nedves leszek. De még mindig nem rúg labdába Richie mellett.
- Amúgy zavarna ha ráhajtanék Grosieanre? – teszem fel a tízpontos kérdést. Elvégre Nadine játszott először, de a jó barátok megosztják a játékaikat nem igaz? No meg nem túl fair, hogy lestoppolja a suli egyik legjobb pasiát, miközben Harington golyóit hordja a fülében. Amúgy is jön eggyel, legutóbb amikor beszálltam a toronyszoba ablakán és megláttam az ugráló melleket és csattogó heréket kis híján Dobrevnél kötöttem ki.
Ahhh egész dupla-bűbájtanon erre vártam. Merlin szuvas fogaira, mennyire utálom Qcross „nincs mosdóba járkálás órán” szabályát. Ez az ember nem tudja, hogyan működnek a boszorkányok! Az ilyen kecses testekben nem fér el egy titkok kamrája méretű húgyhólyag, könyörgöm! A nyugodt és meghitt mosdózás amúgy sem megy a legjobban egy bentlakásos iskolában. Komolyan örömtáncot járok otthon a kis privát szférás toalettem felett! Még mázli, hogy prefektus lettem és legalább a fürdőhöz tartozik egy kis mosdó rész is. No meg persze nem mindegy, hogy van egy bazinagy fürdő. Möhöhö. A legjobb dolog hétfő délután – akkor a pórnép úgysem jár ide. - Te mennyi kaját hoztál? – kérdem a szőkeciklont, ahogy elhal az öblítő hang. Én csak pár fürt szőlőt tömködtem a táskámba, mielőtt mentünk a bámulatosan unalmas álá Qcrossra. Oké, hogy poén azaz ember, de az RBF óta nem szívlelem. Azt kérte, hogy táncoljon az a rohadt ananász, hogy meri minősíteni az általam megszabott táncművészetet? Igenis van az a színt a buli végén, amikor már csak hemperegsz a földön!
Kiszórom a habfürdő szélére, sárga-fekete sálamra a szőlőket és bugyingóba vetkőzve csobbanok is. Szeretem, hogy Nadinenál nem kell itt fürdőruházni meg ilyenek. Lehet, hogy borzalmasan perverznek hangzik, de imádom, ahogy a víz befedi a testemet és igen, amikor a dinamikus duó is tökéletesen ázik az az igazi! A habok meg úgy is elrejtik a négercsókokat, így amúgy sem nagy nudizás ez itt kéremszépen.
Odaevickélve a csapokhoz pedig megkezdem szokásos – oké csak három hete járunk ide, de nah – játékomat. Először a sárga, mert szeretem a citromot, meg hugra-powa. Aztán jöhet a lila, aminek áfonyás rágó illata van, ez csak simán mert szeretem. Egy kis menta a zöldből, mert az felfrissít és egy kis sima fehér mert az habzik a legjobban. Annyira csudi szuper ez a hely! El sem hittem volna, hogy megkaphatom a prefektusi címet a wizengamotos ügy után! Persze szerintem minimum Merlin-fokozatot érdemelnék a hőstettemért, de nekem elég a kompromisszum, hogy most nem csesztetnek egy ideig.
Remélem Nad hamarosan bűvöl valami jó zenét a varázsvevőbe, mert ha belekortyolunk a lángnyelv whiskeybe akkor bizony táncolni lesz kedvem! Igen, egy szál bugyiban és habban! De imádom, hogy kitaláltuk ezt a kis hétfői frissítést, sokkal jobban indul a hét! Az hogy drága barátosném, pedig nem öngyidepizik azok után, amit átélt csak még jobb kedvvel tölt el! Jaj de boldog vagyok most! Az ilyen pillanatok el tudják velem hitetni, hogy meg sem történt a tavalyi év. Hogy az egész csak egy rossz álom volt és ma már csak Minerva fején kell felhúzzam magamat! Úú apropó!
- Hey, Nad! Hallottad, hogy Balmoral kivetette a hálóját?! – kezdek is bele egyik kedvenc hobbimba, mások kibeszélésébe – Nem is akárkire! Az egyik szöszi dánra! Tudooood aaa fura szeműek közül az egyik! – végigfut a hátamon a hideg, ahogy azokra az ikrekre gondolok. Egyszerűen annyira furák és hámborzongatóak, hogy az hihetetlen! – Legalábbis remélem, hogy csak az egyikre mozdult rá. Kemény lenne ha mindjárt ikrekkel nyomná…
Lehet, hogy kicsit két-dudás egy csárdában effektust élek meg veled, de néha már a hátamon feláll a szőr, ha csak meghallom a hangodat órán. Elképesztően idegesítő tudsz lenni, nem tudom tudsz-e róla! Mármint persze kedves vagy de anyuci, ne azzal akarjál már nagylány lenni, hogy kihágásokat teszel. Tényleg nem tudom megmagyarázni igazából mi idegesít benned, de bírlak, egyszerűen sok vagy nekem. Valamiért úgy érzem, mindig mindenhol ott vagy és felfordul a gyomrom! Amúgy evés közben is folyton jár a szád?!
Kénytelen vagyok elnevetni magamat a zsebisten repostját. Sőt talán horkantok is egyet, önfeledt kacajom közben. Csak úgy csajosan. Nadine-nal már sokat dumáltunk arról hogy mégis milyen lehet egy homival pláne, amikor drága nevelőapám bejelentette, hogy már volt lánnyal. Olyan cukik lehetnek! Bár kérdéses, hogy egyáltalán felállna-e nekik. - Miért nem itt helyben? – kacsintok a kispajtásra, már csak azért is hogy húzzam az agyát.
Amúgy lehet, hogy inkább vigasztalnom kellene nem? Mármint ha beengedem a baziliszkuszát a kamrámba persze az is egyfajta vigasz, de félek még maradandó trauma lenne belőle. Biztos nincs észnél a gyerek, csak úgy lazán nem szaladgál ki senki óráról és kacsingat jobbra-balra. Úú lehet szétmentek a srácával. Talán rá kellene kérdeznem nem? Ajj de hogyan legyek tapintatos, anélkül, hogy valami kattant tolakodónak nézne, aki a magánéletében turkál? Na jó, előveszem a legjobb arcomat és szépen finoman kérdezek rá a dolgokra. Ilyen időkben mindenki megérdemli a kedvességet. - Na, a kis grifised már nem szop le többször? – ennyi. Mindössze ennyi szolidságra futotta.
Összefont karokkal várom, hogy felköhögjön valami értelmeset Redway, amivel elindíthatunk egy szolid lelkizést és rá tudom beszélni, hogyha a pasikra bukik, ne kacsintgasson, mert a roxfort romlott lányai között kevés az olyan ártatlan virágszál, mint jómagam. De nem túl sok értelmes történik percekig. Mármint az én időfelfogásomban percekig, lehet neki csak pár másodperc, ki tudja. Hamar elunom magamat. Szóval elkezdek a táskámban turkálni, abban mindig van valami izgi, amivel elüthetem az időt. Elő is rántom pálcámat meg egy tükröt és megigazítom a szemhéj színező bűbájomat – hogy egészen pontos legyek tompítok kicsit az aranyszín csillogáson, kicsit erős lett reggel.
Szánakozva visszanézek Owenre, hátha végre kinyőg valamit, és látványosan bólogatok, hogy érezze a törődést. Bár lehet azelőtt kellett volna úgy tennem, mintha figyelnék, hogy megigazítottam a sminkemet, de tök mindegy. Ő aztán megértheti, néha feltűnt, mintha Ő is színezgetné a testét néhol. Úúú remélem nem az a lánynak öltözős fajta. Na azok undik.
– Te figyu, nem mozgunk arrébb? Még is csak mindjárt csengetnek és túl közel vagyunk a teremhez. – vágok közbe. Nem sértésből mondom tényleg, de ha már kirángatott óráról nem szívesen kapnék miatta büntetőmunkát. Nem látványosan megsimítom bal vállamat.. legutóbb ott gyakorolták rajtam a felsőbb évesek az ostorzó átkot büntetés gyanánt.
Ismét egy csodásan fertelmes nap! Kelés, tisztálkodás, öltözés majd egyenruháinkba beleolvadni a diákság alkotta élőhulla seregbe. Sosem láttam még inferusokat, de mindig is valahogy ilyen lassan járkáló, fel nem néző, hörgő lényeknek képzeltem el őket. Nos valahogy ilyen az utóbbi időben a Roxfort diáksága. Régen bírtam volna ezt a szürkeegér életet, de most, amikor legszívesebben ordítanék és tökön rúgnék pár „őrvarázslót” elég nehéz eltűnnöm a tömegben. De ahogy sosem, most sem álltam be a nyílt lázadók közé, csak szépen passzívan. Mint a kakukk. Belülről nyírom ki a rendszert és majd ha megnövök kirugdosom azokat a csúf fiókákat a fészekből. S hogy mivel? Hát a csodálatos tűsarkúmmal, ami passzív ellenállásom tárgya is többek között. Valahogy hiába kötelezik ránk az egyenruhát, sosem tűnik fel ezeknek a balfékeknek, hogy a szabályzatban lapos cipő van én pedig úgy vonulok itt köztük magas sarkúmban, mint a fogtündér az öregek otthonában.
Csöndes lázadásommal ülök be az órákra is. Nem jegyzetelek, csak firkálok. Mármint persze ezt csak azokon csinálom, ahol a rendszer szolgái oktatnak. Így például a rúnaismeret Crassoval. Egek, azért sajnálom, hogy ez a csávó jobban kedveli a Tudjukki pálcájának a szopogatását, megtanítanám a fehér seggének, milyen is az igazi fekete mágia. Sajnos padtársamnak kevésbé megy a csendes lázadás és kicsit szószátyárabb sztájlban csapatja. Amikor Redway elkezdi szidalmazni a könyvet bevallom elcsodálkozom. Mármint szerintem a könyv tök jól van megszerkesztve – néha engedek a csábításnak és olvasgatom de már csak azért sem fogok levizsgázni. Minő galád ember vagyok, tuti így omlik össze majd a rendszer. Látom a címlapokon: St.Patrick nem vizsgázott le rúnaismeretből, Tudjukki lemondott! Ahh minő vérre menő tervek. Na szóval, ez a kis cukibogár itt összevissza lázad mellettem én meg csak kikerekedett szemekkel nézem az idiótáját. Szexi a mókuska, amikor dühös. A kis hollóhátas, egyem a szívét, azon bosszankodik, hogy nem érti a könyv szofisztikált szövegét. Valljuk be ez elég tipikus. Bár, ahogy hátrasandítok drága háztársaimra rájövök, hogy Ők sem értik csak hát… más okok miatt azt hiszem…
Most meg elém tolja a könyvet, hát basza*rok! Ez hibbant, még tönkre teszi az álcámat. Gyorsan összegyűröm a pergamendarabot, amin épp egy kígyóra recskázik Crasso, nehogy még pajzán gondolatai legyenek az őrjöngőnek. Mielőtt az állítólagos k_cs_gdudáról kezdhettem volna regélni már is az óra végéről kérdezget. Ez bekattant. Ennyi, vége Owen Redway meghibbant. Kár pedig kevés jó fej homi van a suliban. Most meg lelép, de egy kacsintást azért megejt. Olálá! Most komoly? Kacsingatunk kisfiú. Játszani akarsz a nénivel? Azért kicsit kétségbe esek. Nem vagyok benne biztos, hogy volt már Redwaynek köze nőhöz – mármint az anyján kívül. Mindig azzal a hatodéves griffis sráccal lógnak. Olyan, mintha járnának, sőt ami azt illeti szerintem biztos is. Amúgy is olyan fura ez az Owen gyerek, nem csodálkoznék ha öhmm a pálcát preferálná az üst helyett. Na jó, derítsük ki mit akar ez a félnótás.
Várok úgy két percet majd fellendítem a kezemet. - Elnézést Tanár úr, de mindjárt széthányom magamat! – mondom nagyhangon és fájdalmas képpel majd kiszaladok a teremből, persze táskámmal. Egy nő még okádni is viszi a táskáját, ez tudott. Nem kell sokat tipegnem, hogy a sarkon megtaláljam a kis csírát. Mintha várt volna rám, mondjuk a kacsintás elég egyértelmű jel erre. - No mizu kiscsillag? Játszani szeretnél? – kérdem miközben jó prostisan nekidőlök a falnak.
Jaajj a kis Owenke Tudnád mennyit filóztam rajta, hogy vajon milyen csajok jönnek be neked, aztán rá kellett jöjjek, hogy meleg vagy. Legalább is sejtem, mert mindig látlak egy hatodéves griffendéles sráccal gyanúsan közel egymáshoz. A srác tuti meleg, amilyen lányos, angyal arca van, de bevallom rólad sosem hittem volna! Emlékszem negyedikben ám arra bájitaltanra, amikor le sem vetted a szemeidet a mellemről, pajkosfiú! Mindenesetre én támogatlak benneteket, nyugodtan felvállalhatnátok, mint Cassius! De persze ha meggondolnád magadat...
Háhá! Egésznap erre vártam! Már év eleje óta kifejlesztettem ezt az úti tervet és meg kell, hogy mondjam, sokkal jobban élvezem, mint a folyosókon való rohangászást. Ilyenkor asztronómia után jóslástan következik az óra rendemben és át kellene rohannom a nyugati szárny egyik tornyából a keletibe, a legmagasabb toronyba. Várhatják! Oké igen, jól tudok járni a magas sarkúmban – az egyetlen dolog, amit az öltözékemen formálhatok az egyenruhában – de egy szünet alatt nem tudok ennyit rohanni és lépcsőzni benne! Tehát, hogy egyszerűbben megoldjam a dolgot kicsit izgalmasabbá tettem az utat, ami elég adrenalint ad McCoy professzor óráihoz. Tökéletesen megadja az alaphangulatot a naphoz.
Amint kicsengetnek, az elsők között rohanok a csillagvizsgálóból egyenesen az emeleti lánymosdóba és bezárkózom az egyik fülkébe. Lehajtom a WC ülőke tetejét és egyszerűen ráállok – nem nem bele a toalettbe! Nagy levegő és BUMM! Aranyos kis pöttyös katicaként szállok ki a fülkéből a WC ablakához, ami általában nyitva van. Pontosan kedves olvasó, a nőstények kiadnivalójának is van bukéja, csak mi nem verjük nagydobra! Szóval ki az ablakon és indulhat a kaland. Amikor először kockáztattam meg ezt az utat egy laza húsz percet késtem az óráról, mert nem igazán készültem fel az őszi szélre. Ahogy most kiérek a levegőre már is érzem a hideget ámbár, jóval kisebb a szél, mint általában. Szárnyacskáim csapkodásán gyorsítok és elindulok a legmagasabb torony irányába. Imádom ezt! Ahogy az egyik toronyból átrepülök a másikba elém tárul a birtok pompája még pedig, olyan látószögből, ami a legtöbb diáknak nem igazán adatik meg. A művelet meglepően simán ment azt a párpillanatnyi kitérőt leszámítva, amit egy rosszindulatú szellő miatt kellett megtennem. A szél a katicabogár természetes ellensége! Keleti szárny, legfelső lánymosdó, szép manőver az ablaknál és bent vagyok! Háh! Bár a visszaváltozás kissé korainak tűnt és sikerült egyet taknyolnom, de csak a bal kezem lógott bele a jézusom ne! Fúúúj! Most tisztíthatom meg a kezemet! Teljesen időben vagyok, még is szaporázom lépteimet, ahogy a padlásszobához tartok és közben pálcámmal tisztítom a kezemet. Mire az utolsó adag vizet is beszívja a bőröm, amit pálcámmal küldtem rá meg is érkezem a padlásszoba bejáratához. Nagy levegő és be. A helység furcsa átváltozáson ment keresztül az utóbbi időkben, McCoy tanárnő igyekezett mindent kiirtani, amit a régi professzorasszony tett a szobával. Már nem érezni az olcsó shery orrfacsaró bűzét és a tömény szantálfa füstölő szag is óráról órára, fokozatosan tűnik el. Egy szépen mosolygó köszönő pillantást küldtem a tanárnőhöz, majd letettem táskámat a jól megszokott helyemre. Mielőtt én magam is leültem volna visszatipegtem a komódhoz egy csésze limonádéért – de fílinges! – és egy sütiért. A vércukor szintem többet kíván, de hát vigyázni kell az alakomra, nem?
Nem telik el valami sok idő és az óra kezdetét is veszi. Ajajaj, tudom milyen jegyzetekről beszél. Mondjuk úgy, hogy eléggé lesarkítva írtam le múlt órán a rúnák jelentését. Ő.. kiemeltem a lényeget! Magyarul nem tudok összefüggően jegyzetelni és csak vázlatpontokba írtam le az egyes rúnák jellemzőit. Azért remélem használható is lesz, mondjuk, ahogy emlékszem a múlt órára a Rúnaismereten tanult alapszimbolikus jelentésrendszer eléggé egybevág ezzel, azt pedig Crasso miatt már kívülről fújjuk. Amikor az önmagát osztó köteg ideér el is kapom róla pár oldalnyi jegyzetemet és ismételten sóhajtok egy nagyot. Csapjunk a lecsóba! Pennámmal gyöngybetűkkel felírom a kérdést a mindaddig érintetlen pergamenre: „Adam jól van?”. Oké, tudom, hogy folyamatosan levelezünk és nem ír semmi rosszat, ami otthon történik, de ki tudja, hogy mit nem mond el nekem az a hülyegyerek, nem? Jobb félni, mint megijedni. Ha kiderül, hogy bajba keveredett esküszöm még az ürüléket is kiátkozom belőle! Na tehát felírtam a kérdésemet és már nyúltam is bele a szatén zsákba, hogy markomba vegyem a hat rúnát. Elég nehéz kitapogatni pont hatot, úgy hogy ne essen ki, de hát így jobban szeretem, mint egyesével.
Becsukom a szemeimet és nagyokat lélegzem. A rúnajóslás hasonlatos a pálcamágiához, érzed, hogy melyik hív. Elejtem az elsőt az asztalon. Majd a másodikat. Levegő. Harmadikat. Nem még nem szabad kinyitnom a szememet! Negyedik. Ötödik. Ez messzebb ment, mint a többi a koppanásából ítélve. Hatodik. Talán ez ment a legmesszebb? Kinyitom szemeimet és felmérem a terepet. A kép nem is olyan kaotikus, mint vártam, sikerült a vetésnél az asztal hozzám eső felén maradnom. A középpont közelébe két kő esett jellel felfelé, kicsit távolabb ismét kettő, de ezekből csak egynek látom a jelét és a legmesszebb – feltételezem az ötös és a hatos ismét egy sima és egy fordított. Mielőtt neki állnék megfejteni a történéseket vázlatosan felrajzolom a pergamenemre mi is a helyzet. Hát akkor álljunk neki! Ahogy a tanárnő kérte először a középponthoz legközelebbiekket nézem meg. Ezek szinte egymás mellé estek. A Hagalaz és a Raido. Szóval ez az ami eddig vezetett? Rásandítok a jegyzeteimre, ahol igazából csak az általános jelentések szerepelnek. Na szép, kezdhetek szépen fogalmazni.
Fú! Remélem normálisan fogalmaztam. Nem valami nagy kenyerem a jóslás, nehezen tudok a jelekhez jelentést párosítani. A tanárnő azt kérte, hogy ne azt írjam, le mit jelentenek a rúnák, hanem, hogy ténylegesen jósoljak magamnak. Remélem értékelni, fogja azért az irományomat, bár még nem járok a felénél sem. Tekintetem tovább fut a két távolabbi rúnára. Ezeket külön kell értelmeznem, mert nincsenek valami közel egymáshoz. A lefordítottal rábökök pálcámmal és az helyben megfordul.
Ne már! Adam bepasizik! De durva. Na jó nem iszok előre a medve bőrére, amíg nem vizsgáltam meg a másik két rúnát. Előrébb hajolok, igen az ötödik és a hatodik, emlékszem ám rátok! Szinte tökéletesen egymás mellett vannak, az egyik normálisan, a másik pedig az asztalnak fordítja a képét. Ahogy előzőleg is pálcámmal rákoppintok a kőre és az szépen a helyén maradva megfordul. Szemeim elkerekednek, ahogy nézem. Őket és már serceg is a pennám.
Rákanyarítottam még gyorsan a nevemet a Pergamenre és eltettem a pennámat. Nagyjából negyven percet vett igénybe a munka, szóval maradt még húsz. Kezemet a magasba emelem jelezvén, hogy készen vagyok és jelentkezek a szorgalmi jóslásra a tanárnőnek. Nem vagyok valami nagy jós, de ha már pontokért megy a dolog, miért ne?
Amikor a tanárnő leül, velem szemben nagyot kortyolok a limonádémból és egy szempillantás alatt befalom a sütimet. – Isteni lett tanárnő! – mondom a bókot és közbe visszahelyezem az általam vetett rúnákat is a zsákba. Remegő kézzel nyúltam be az első Nornáért és közben próbáltam a tanárnőre összpontosítani, elvégre neki jóslok. Meg is van. Szépen kitettem az asztallal fölfelé. A Teiwaz. – Ez a rúna öööhm azt jelenti, hogy – fú, de izgulok – A tanárnőnek, ahhoz hogy eljusson a jelenbe nagy fegyelemre volt szüksége és önfeláldozásra. Voltak konfliktusai de a tanárnő mindig erős és fegyelmezett tudott maradni. – . Nagy levegőt veszek, a végére egész gyorsan ment. Újabb rúnát húzok és az előző jobb oldalára teszem, ahogy a második Nornát szokás. – Ez az Algiz. A tanárnő jelenlegi helyzetére utal. A rúna szerint a tanárnő jelenleg biztonságban van és felsőbb védelmet élvez, de ahogy az előző rúna mutatta rögös út vezette ide. – kezdek belejönni! Már is magabiztosan nyúlok a harmadikért. Kicsit felhúzom a szemöldökömet, amikor meglátom mi az és a helyére teszem. – Jera. Változás fog bekövetkezni a tanárnő életében, eddigi kemény munkájának a gyümölcse csak most fog igazán kibontakozni. – fejezem be a jóslatot egy mosollyal és megvárom a tanárnő reakcióját.
Amikor kicsengetnek, szinte elsőként hagyom el a termet ismét és rohanok az étkezőbe. Több sütit kellett volna ennem!
Nyüzsgés, titkok, zene, ruhák, szemek, kaja és ami a legfontosabb: én! Már is imádom ezt a bált, tök jó hangulatot kelt az emberekben és legalább egy éjszakára el tudunk feledkezni a háború borzalmairól. Mintha nem is lenne háború, mintha minden rendben lenne, az emberek nevetgélnek és táncolnak szinte már megfeledkezve arról, hogy mi is folyik az országban. Nem tudom eldönteni, hogy ez helyes-e vagy sem, csak áramlok a tömeggel, ahogyan szoktam. Végül is miért ne? Nincsen valami sok ember, akit féltenem kellene a halálfalóktól. Nadine itt van mellettem – na jó most valahova éppen elvonultak turbékolni Sol-lal – Adam pedig nincsen akkora veszélyben, elvégre Tudjukki mit kezdene egy amneziátorral? Szóval, ahogyan már említettem haladok a tömeggel! Adam küldött nekem az Anchante Mademoiselle-ből egy gyönyörű pasztellsárga ruhát és kiegészítőket. Imádom a kis ügyi meleg szemét! A ruha tökéletes és mindenhol simul az idomaimhoz, bár a mellemnél kicsit bő volt, de pár pálca mozdulattal gyorsan be tudtam venni. Hát nem nagyszerű? A körmömet is megbűvöltem természetesen kellően hosszúra és másfél órányi szenvedéssel rá tudtam varázsolni mindegyikre egy-egy napraforgót, amelynek a szirmai pont olyan sárgák, mint a ruha. Kicsit paráztam, mert Adam nem küldött maszkot a ruhához, de szerencsémre a bál előtt úgy két órával meg is hozta egy bagoly a zöldes álarcot, így pont volt még időm megbűvölni a hajamat és beállítani a sminket! De imádom az ilyen kis előkészületeket! Most pedig itt állok már, tökéletes pompában lesve a potenciális partnerjelöltekre. Persze kaptam felkéréseket a bálra, de inkább visszautasítottam, az nem az én világom. Ha párral érkezel az olyan nem is tudom… lekötő. Sokkal izgisebb egyedül lesni a prédát! Na nem mintha pasifaló lennék, csak hát értitek na.
Nem is kellett túl sokat várnom, éppen hogy vége lett a táncomnak egy sráccal – azt hiszem hatodéves a griffendélből, de bekavaró ez az álarc dolog – jött is egy újabb srác. Szép, fekete dísztalár, hátrafogott hosszú haj és egész sármos pofika. Jaj, hogy meghajol előttem, ahogy felkér! De kis édes! Halk kacajjal kezemet kezébe helyezem jelezve, hogy elfogadom a felkérést. Nem lacafacázik, bevezet a tánctérre és el is kezdjük. Szeretem, ha egy fiú tud vezetni tánc közben, sokkal nőiesebbnek érzem magamat. Szemeimmel táncközben feltérképezem a srác arcát és elkezdem sejteni, hogy ki is lapulhat az álarc mögött és a bemutatkozás meg is erősít ebben. Marcus Barret, hetedév, hollóhát. Ennél szőrösebb és rockosabb a külseje, dicséretre méltó, hogy mennyire kicsípte magát. – Miért mutatkozol be? Ez egy álarcos bál. – kérdem tőle mosolyogva, lányos bűvel. Tudom, hogy illene viszonozni a bemutatkozást, de nincsen túl sok kedvem hozzá. Ahogy táncolunk még a ruhámat is megdicséri, amit egy halk „köszönömmel” nyugtázok is majd visszadicsérek. – A te dísztalárod is roppant fess! – és táncolunk tovább az egyszerű dallamra. Se nem gyors, se nem lassú pont ideális egy idegenek közötti tánchoz. Amint vége a zenének és az utolsó hegedű is elhallgat Marcus puszit nyom a homlokomra és ismét meghajol előttem, egész ari. Egy pukedlivel én is megköszönöm, a táncot majd elválunk egymástól. Gyorsan szedem a lábaimat át a tömegen egyenesen a hatalmas fához, ami mellett leülök és leveszem a magas sarkúmat. Ha nem hozom rendbe gyorsan a lábamat három perc után szétmegy! Tehát pálcát elő és kezdődhet a lábápolás!
Üzenetek megtekintése
