Csak fekszik. Képtelen felkelni még, bár küzd, hogy úgy legyen. E küzdelemben legalább zsibbadó karja kiszabadul merev teste alól. Ezernyi tű? Nem oly éles, mint az előbb érzett fájdalom, de folyamatos, vibráló és enyhíthetetlenül bosszantó.
Gyenge.. nagyon gyenge. Ennyitől is zihál?
A kiszolgáltatottság gyűlöletes érzése aprón gyöngyöző verítékcseppeket hizlal homlokán, miközben halántékán vékony, kékes ér kezd kidagadni a feszült haragtól.
Ő, a nagy Callistra eme méltatlan helyzetben! Az illúziók mestere megfosztva minden eddig viselt maszkjától, szánalmasan, épp csak nem nyöszörögve várja, hogy a világ gúnyosan mulasson fájdalomtörte porhüvelyén, majd miután megtörte, s megalázta, elkoppintsa életének tűnékeny lángját?
Felette áll a másik lány,akárha kővé dermedt volna, holott nem ő szenvedte el az óvatlanság büntetését.Rhia kék tekintete bizalmatlanul villan rá, és szíve szerint rákiabálna: Gyerünk! Mire vársz??! Nevess! Nevess a gyengeségemen, és pusztíts el általa!
De ajka és nyelve is alig mozog még. Képtelen megformálni a szavakat, hát összepréseli ajkait, míg vértelen fehérek nem lesznek, erejét erre pazarolva.
A lány csak áll, Rhia pedig már nem is törődik vele. Hiába van társasága, egyedül van.
Most gyenge.. de megőrizte önmagát? Megőrizte józan eszét, mi több, teste  nem kezdett akaratlan változásba, és nem serkent fekete toll? Igen, apró, keserédes győzelem. Halk sóhaj szökik ki lopva a nyíló szájból.
Vajon meddig lesz képtelen irányítani az uralt testet?
Gyenge.. elesett, mintha lebegne, holott érzi maga alatt a kemény köveket. Elérnek hozzá az érzetek, mégis mintha tompa fátylon át látna, mintha mindaz, ami a test tömörségét adta, eltűnt volna, s csupán 21 gramm maradt volna hátra? könnyű, mint egy kolibri.

Egy új arc úszik be látóterébe, de azt kívánja, bár ne lenne úgy. Nem tudja, gondolatokkal, s tétlen heverészéssel mennyi időt töltött el, de az világos számára, hogy túlontúl is sokat, hiszen az, aki előtt a legkevésbé sem vágyott szánalmasnak látszani, most itt van, hogy felsegítse.
Összekaparja a benne lévő erő megmaradt törmelékét, s hamarosan már áll, bár lába még bizonytalan, s feje is kavarog. Igyekszik minél kevésbé támaszkodni a sóbálvány leányzóra, miközben egy üres pad felé indulnak, tekintetét pedig kerüli, akár egy sértett, gyáva gyermek.
Új álca születik, mely merev, egyenes, a tartást igyekszik megőrizni, a maradék látszatát büszkeségének. Megkönnyebbült sóhajt lehell, mikor végre a székhez érnek,s nem kényszerül igénybe venni társa segítségét. Hátradől, s hagyja, hogy a fa tákolmány vállalja át súlya nagy részét, tekintetét pedig a tanárra emeli. Legkevesebb a késése után, hogy figyelmesen hallgatja, igyekezvén úgy tenni, mintha a kellemetlen intermezzo meg sem történt volna.
Különös számára, hogy egy szokatlan, intenzív fájdalom milyen soká hagyja rajta bélyegét?
Nem is szól, mikor a tanár kérdést tesz fel, nem bízik még a nyelvében, ám mikor megkapják a feladatot, máris a pennájáért, s pergamenért nyúl, még mindig görcsös mozdulattal, hogy gondolatait lejegyezze, ám mikor a pergamen fölé emeli a tintába mártott fekete tollat, a mozdulat megszakad, s bámuló, dühös szemei tehetetlenül figyelik, miként indul a tömör tintacsepp lassú vándorútjára a toll szárán, hogy végül, engedve a gravitációnak lecseppenjen, és szétfusson kaotikus mintát rajzolva oda, hová első betűjét szánta míg izmai engedelmeskedtek neki.
Vajon meddig lesz tehetetlen? Vajon mikor érkezik a gondolat- Pygmalion, hogy életre keltse
a megkövült kezet? Miért, miért ilyen gyenge a teste?
Szokatlan. Ma minden tapasztalás szokatlan, és ijesztő. Önmaga az ellensége, és hogy miként győzhetné le, még nem tudja, ráadásul szinte egyszerre tör rá minden átok, amitől eddig őrizte magát.
Arca is egészen közlékeny ma? most is keserű mosolyra húzódik a szája, egyfajta hitetlenkedő, kiábrándult grimasszá, miközben azon igyekezik, hogy mozgásra bírja az ujjait. Ha oda a kézügyessége, mit sem ér a rengeteg betanult, kitapasztalt, kikísérletezett varázsformulával. Vajon a félelem, hogy így lehet, mennyit árt, vagy használ? A gondolat, az akarat erős.. de áttörheti a test határait?
A kép, a feladat lényegtelenné vált, most, hogy baljósabb kérdések kezdték foglalkoztatni, mint amilyenné lehetett a tanár, s az órája. Mindenesetre egy leckét megtanult. Óvatlan itt, a Roxfortban sem lehet?
Roxfort.. a gyengélkedő.. ott.. legvégsőbb esetben oda zarándokolva talán tudnak mit kezdeni a makacskodó kézzel, ám Rhia ismeri saját makacs természetét annyira, hogy míg egy fikarcnyi esélyt is lát arra, hogy maga orvosolja e problémát, ne rohangáljon feleslegesen, ott is híresztelni hibáját. Újabb próbálkozások, s mintha mozdulnának azok az ujjak?
A penna zizzenve esik ki közülük, és végiggurul a már így is pecsétes pergamenen, újabb foltokat hagyva maga után.
Most végre neki láthat az elemzésnek. Most, mikor a tanár is csendes felfedezőútra indul.
Új pergament húz elő. Ujjai még most is viszonylag merevek. Betűi nem kanyarodnak olyan ívben, mint szoktak, a rút vonásoknak köszönhetően kapnak végül formát a gondolatok?
Lesz mit átírnia, ha ideje, s képessége lesz rá?

A tanár végül megkísérel újabb tudáscseppeket csorgatni a fejekbe, és újabb kérdést tesz fel, láthatóan egy bizonyos embertől várva válaszra, így ő inkább foglalkozott a mindenki számára kirótt feladattal. Valahogy még most is tompának érezte magát, képtelennek a magától elvárt precíz válaszok megadására, szabad képzettársításokkal próbálkozott hát, hogy visszataláljon önmagához.
A Nap és a Hold az emberi létezés alapjai, míg a hozzájuk tartozó fémek az emberiség számára legfontosabbak, az először megmunkált fémek közé tartoznak, melyek önmagukban is erősek, stabilak. Ezen égitestek jelképezik a teremtő és változó férfi valamint női energiákat is, míg nászukból megszületik a teljesség.
Ezen teljesség, az emelkedett lélek ábrázolója, a férfi feje felett a higany jele látszik, mely a korai alkímisták szerint az anyagok második csoportjába,a kövek, az ömleszthető anyagok, a kének és a sók közt, az ömleszthető anyagok közé tartozik, amennyiben az alakítható testek alapvető alkotóeleme, vagy ahhoz hasonló, tehát alakítható testként kezelendő.
Már ez az alakíthatóság is összhangban van a kép által mutatott átalakulással, de mélyebb elemzést is végezhetünk az alakítható anyagok természetéről:
Az alakítható testek matériája vizes anyag, mely erősen egyesül a föld anyaggal, mígnem a kettő elválaszthatatlan lesz.
Az alakítható testek ezen csoportja hidegben megfagy, miután a hő hat rá, mondhatni megérlelte, míg a másik csoportja, mely néhány folyós anyagot foglal magában, olajos természetétől fogva nem fagy meg, ezért szintén alakítható.
A higany maga,  olyan víznek t?nik, amely egy nagyon finom és kénes földdel oly bensôségesen elkeveredett, hogy semmilyen felület nem választható le róla az őt borító szárazság egy része nélkül. Ennek következtében nem tapad a kézhez vagy nem követi szorosan edényének alakját, nem vesz fel meghatározott alakot addig, amíg le nem igázzák. Fehérsége a vizesség tisztaságából, a benne levô finom földesség fehérségébôl és a hozzá keveredô levegôsségbôl származik.
Látható hát, hogy egyszerre birtokolja a hideg-nedves, valamint a meleg-száraz, már a régi görögök által is megállapított, elemi tulajdonságokat, ezen felül úgy tűnik, valamennyi ömleszthető test alkotóeleme, mert valamennyi higannyá alakul ömlesztés hatására.
A régi alkimisták ezt tekintik annak az okának, hogy a higany olyan könnyen tapad minden testhez, ugyanakkor e testek összetétele maga is különbözik, mert a higany maga is változik, ahogyan az is, ami össze van vele keverve és megszilárdulásra készteti.
A higany tulajdonságait elemezve visszatérhetünk a legszembetűnőbb anyagokhoz, mivel ha a a higany tiszta, és olyan fehér kénnel keveredik és szilárdul meg, amely se égést nem idéz elô, se nem tisztátalan, hanem ellenkezôleg, kiválóbb annál, amit az adeptusok készítenek, akkor ezüst keletkezik. Ha a kén nemcsak tiszta, hanem még jobb, mint az iménti, és fehérebb, és ha ezenkívül tinktúrás, tüzes, finom és nem éghetô ? röviden, ha jobb annál, mint amit az adeptusok készíteni tudnak ? a higanyt arannyá szilárdítja meg.
A higanyhoz kapcsolódva az alkimisták szerint a fent látható valamennyi bolygói fém előállítható, nem véletlen hát, hogy a bolygók sorában is a középpontba helyezték:
Ha a higany jó anyagból van, de a megszilárdulást okozó kén tisztátalan, és az éghetôség tulajdonságát hordozza, réz keletkezik.
Ha a higany romlott, nem tiszta, nem tapad jól és nem elég földes, és a kén is tisztátalan, vas keletkezik.
Az ón higanya valószín?leg jó, de kénje romlott; és keveredésük nem erôs, hanem, mondhatni, rétegrôl rétegre ment végbe, ezért sikolt a fém.
Valószín?, hogy az ólom tisztátalan, nehéz, anyagos higanyból és tisztátalan, b?zös és gyatra kénbôl képzôdött, ezért nem szilárdult meg alaposan.

Ismét koppant a toll az asztalon, s a kéz, mely túl rövid idő alatt túl sok gondolatot vágyott leírni, remegni kezdett.

-:.Alkímia óra.:-

Sietős léptek koppantak a folyosó kövén, felkavarva a sötét csendet.
Zihálás, ahogy a test több és több levegőt kíván, tágra nyílt szemek.
Rhia meglehetős zavarban volt, s megszokott nyugodt lénye elveszni tűnt. Fejében egyre csak az visszhangzott, hogy nem, ez nem történhet meg vele. Pont vele, aki olyan kínosan ügyelt a határidőkre, és arra, hogy mindig jóval előbb érkezzen az órákra, ezáltal is biztosítva a tanári jóindulatot, és saját kiválóságát a tanulmányok terén.
Ilyen vétségeket nem engedhetett meg magának, most mégis bekövetkezett a legrosszabb, ami itt, az iskolában érhette. Késett.
Haja zilált összevisszaságban röpült utána, ahogy a folyosókon át a terem felé közeledett. Vállán a súlyos könyvekkel, és félkész pergamenre rótt leckékkel  megpakolt tarisznya. Ha nem foglalja le magát önös kísérletezésekkel, kutatással, most nem lenne késésben... Ha odafigyel az időre, és nem merül bele az új tudás összeharácsolásába...
Már messziről észrevette sorstársát, ki az ajtó előtt állt, dermedten. Egy másik Mardekáros. Ez csak fokozta a zavarát, egyúttal léptei  lassabbá váltak. Épp elég volt tudni, hogy késett, de hogy ennek tanúja is legyen, az sok volt. Nem engedhette, hogy láthassák, ahogy egy Hollóhátashoz hasonlóan az őrület határára jut egyetlen késés miatt. Híre odalenne, márpedig ez a cukormáz mindennél előrébbvaló volt a házában..
Fegyelmezni próbálta hát magát, de nem túl sok sikerrel, mintha minden megrendült volna benne, s elvesztette volna a lába alól a talajt.
A tanár úr, s az óra is hamar hírhedté vált, hála a Roxfort örökös pletykafészkeinek, és a faliújság komor kiírásának, s hibázni épp egy olyan ember előtt, akit tisztelni vágyott, s az elismerését szerette volna kivívni a lehető legrosszabb kezdet volt.
Egészen más Rhia állt meg az ajtó előtt, mint amit társai ismerhettek, és nyúlt szinte rettegve a kilincsért, a sóbálvány háztárs elé lépve, a mozdulat azonban félúton megakadt.
Talán ki kellene hagynia az órát, mint a sok alsóbbéves és korabeli diák teszi, valami betegségre fogva hiányzását. Mégsem érezte ezt járható útnak. Tanulni akart. Többet és többet, hogy saját biztonságát segítse elő, ha majd kikerül az iskola ódon falai közül.
Idegesen simította hátra aranyszín haját. Ha most megfutamodik, nincs megállás, elindul a lejtőn lefelé. A konok akarat ismét győzedelmeskedett. Tudta, be fog lépni az oroszlán barlangjába.
Újabb gondolatok ötlöttek fel benne ekkor. Talán itt lenne az ideje, hogy kamatoztassa művészetét, és azáltal leplezze el késését... egy kis illúzió, mely senkinek nem árt.. de elég volt a kiírásra tekintenie, s máris letett erről. Biztos volt benne, hogy bár a varázslók többsége szinte semmibe sem veszi ezeket a praktikákat, a tanár úr gondolt rájuk, mikor védelemmel látta el a termet. Túl alaposnak tűnt, a híréből ítélve.
-Szedd össze magad!- Legalább a hangja nyugodtnak hatott, habár korántsem szívélyesnek. A másik leányzó bizton gondolhatta, hogy neki szólt, mielőtt bekopogott volna, ám önmagát is csitította általa. Komolyan tanulni akart, s így nem viselkedhetett úgy, mint holmi tapasztalatlan elsőéves. Néhány mély lélekzetvétel, s már szíve sem zakatolt olyan őrült iramban, ahogy ujjai érintették az ajtót, s lelkiekben várt a tanár válaszára.

Kopp.
Ahogy ujja az ajtót érinti, perzselőn lobbanó fájdalom indul végig a testén. Visszarántaná a kezét, de képtelen rá. Egy jajszó, arca elsápad, szeme tágra nyílik, teste görcsösen megrándul, mintha minden izom új életre kelve szabadulni kívánna e sérülékeny porhüvelyből...
Lehunyja szemeit, ahogy a fájdalom újra és újra végigcikázik a testén, és az örökül kapott konok akarathoz nyúl. Nem próbálja leküzdeni az érzést.. képtelen lenne rá, de állkapcsa megfeszül, és szorosra záródik. Nem akar üvölteni. Nem akar még több gyengeséget mutatni. Legalább ezt.. ezt a keveset meg kell őriznie..
Homlokáról kövér cseppek csurrannak alá, s teste, ha a ponton, hol keze az ajtóhoz ér, nem tartaná valami ismeretlen erő, rongybabaként csuklana össze, hiszen alig akad izom, melynek parancsolhatna...
Ahogy elhagyja az erő, kétségbeesetten kap kapaszkodó után.. bármi után, amit képes még elérni. Tenyere nekicsapódik az ajtó fájának, s körmei belevájnak, mégis lassan csúszik egyre lentebb rajta, tehetetlenül. Nincs ereje újabb próbát tenni.
Fájdalom.. dühös hullámokban önti el, nem csitulva, s rendszertelenül térve vissza.
Egész testében remeg, s ajkai is meg-megynyílnak, hiába küzd, a sosem érzett kín ellen. Nem fog ordítani.. nem fog!
Különös zsolozsma, az egyetlen, amit az összeszűkült tudat még érzékelni képes a fájdalomtól elnyomva. Nem érzékeli az időt... a fájdalom egy örökkévalóságig szaggatja a testét.
Nem érzékeli a pillanatot, mikor kezei végül elválnak az ajtótól, s tehetetlenül rogy a földre, s nyúlik el a hideg kövön.
Hideg.. ez az ami először elér a tudatáig. Üdvözli az érzést, mely csekély enyhet ád. A fájdalom emléke oly élénken él még benne, hogy szinte valóságnak érzi...
Tudata azonban lassan tisztulni kezd, s tekintetében, a fájdalommal teli, élettelen szemekben, lassan.. nagyon lassan az élet is megcsillan...
Lassan tudatára ébred a környezetének is.. a könyveknek, melyek fájdalmasan nyomják a csípőjét.. a kicsavarodott kezének, mely máris merev...

Lassú, nyugodt léptekkel halad a terem felé. Talárja lágyan úszik mögötte, mintha valami bűbájt használt volna hogy lenyűgözőbbé tegye a hatást.
Ám erről szó sincs, egyszerűen nem hagyja, hogy ma bármi is nyomassza, s különös, álmodozó hangulatban halad, lassan, lágyan, lépésről lépésre, mint aki lebeg. Talán a jóidő teszi, talán a lelkének óceánját alig fodrozó öröm, hogy a jóidő beköszöntött, s többet lehet az ódon falakon kívül, vagy csak belefáradt a sötét gondolatokba, s fuldoklóként kap egyetlen pillanatnyi megnyugvásért...
Állandó változás.. örök változás..
Lassan közeledik az év vége.. lassan döntést kellene hoznia, hogy hogyan legyen tovább..
Az ő jegyeivel nem lehet gond.
Egy ablakhoz ér, s fehér kezét a fénybe nyújtja, figyelve, miként fürdeti a meleg nap arany fényében..
Nem siet, bár lassan ideje lenne megérkezni, inkább adózik áhítattal a látványnak, mely a lelkét cirógatva jut olyan mélyre, ahová emberzt nem engedett.
Majd elindul, megtörve a pillanat varázsát, ahogy egy diáktárs jelenléte eljutott tudatáig, arcáról eltűnik az üdvözölt mosoly, mikor visszatér a nyugalom, s az az árnyalatnyi hidegség, mely mindig színezi.
Léptei már nem álmodozók. Magabiztosan koppannak a köveken, majd megérkezik a terembe,ellépve a várakozó mellett, s egy biccentéssel köszönti az ottaniakat.
-Üdvözlet.

[Hét 19:39] <Ron Weasley> *ezt megjegyezte* jó van ám Mosolyog
[Hét 19:39] <Hannah Whitney> *vigyor*
[Hét 19:38] <Rhia Callistra> *gonoc*
[Hét 19:38] <Rhia Callistra> újraölel egyenként mindenkit^^ bár mielõtt a vöröskéhez lépne, még mormol magára egy pajzsbûbájt, nehogy átmásszon rá valami bolha, vagy ki tudja^^
[Hét 19:37] <Hannah Whitney> Áh szia Rhia!  Vigyorog
[Hét 19:37] <Rhia Callistra> *fel a pálcát, durr egy tûzgömb*
[Hét 19:35] <Ron Weasley> repült egy bagoly Rhia
[Hét 19:35] <Ron Weasley> eláruljam? Vigyorog
[Hét 19:34] <Rhia Callistra> visszaölel, bár próbál rájönni, melyik én épp ki ^^

vigyázz.. fáj!

http://ize.hu/click.php?id=7340&url=http%3A%2F%2Fajanlo.kapu.hu%2Fpics.php%3Fd%3Dazsiai

szegedi kép
http://blackravens.net/wp-content/uploads/wow.jpg

1. szintű...
http://img399.imageshack.us/img399/9161/level1humannf5.jpg

Repült. A szél belekapott testébe, s makacsul dobálta ide-oda, ám ellenállt, s kék tekintete céltudatosan meredt a messzeségbe, miközben egyre feljebb és feljebb jutott.
Fekete tollak surrogása kísérte, s egy holló szólalt meg rekedt hangján. Ő azonban nem figyelt rájuk. Csak követte az érzést, mely egyre feljebb vezette, hol a levegő ritkult, s a nap heve lassan égette, mint a hajdani merész görögöket, kik viaszból s tollból készítettek szárnyat maguknak.
Ők menekülni vágytak.. Épp ahogy Rhia.. kiszakadni a mindennapokból, egy olyan világba, mely csak az övé, s hol ő írja  aszabályokat, s a fenyegetést egyetlen tollvonással húzhatja át.
Ismét felhangzott a madár hangja ám most izgatott cserregésként, s Rhia rá tekintett.
A kék tekintetből eltűnt  a ködösség, ahogy visszatért  a valóság talajára, hogy lenézzen a korláton üldögélő hollóra.
-Nem, Hugin.. most nem.-szólt csendesen, s a madár sértetten borzolta tollait. Furcsa kapcsolat volt kettejük közt. Régi ismeretség, régi barátság, s a hollólétben való közös osztozás szilárdította köteléküket.
Rhia ismét a messzeséget pásztázta tekintetével. Tudta jól, hogy a madár türelmetlenül várja a napot, mikor ismét együtt reppennek fel, hogy hátrahagyva az emberi világot csak a repülés örömének éljenek, hogy aztán egy távoli helyen pihenjenek meg, egymás társaságát élvezve.
Furcsán összetett lélek volt egy állathoz képest, Rhia azonban nem bánta a dolgot.
-Túl sokan láthatnak Hugin.. de hamarosan.. ígérem.-szólt csendesen újfent és a madár mintha bólintott volna erre a mondatra, majd két rövid cserrenés után szárnyra kapott. Rhia kedvtelve nézte a röptét, vágyakozva, hogy követhesse.. de más dolga volt. Tanulni, s megőrizni önön kis titkait.

Kellett panaszkodnom.. megtaláltam

Héj! még  aszülei nevét be se írtam^^
öö.. nem panasszkodom! hihihi

heh.. eldugtam úgy a régi családfám, hogy meg sem találtam^^

naszóval^^ ezt még módosítom, egyébként kösziiiii!

          alapok

teljes név || Rhia Callistra
becenév || -
nem || nő
születési hely, idő || egy kis falu London közelében, 1979
kor || 17
faj || ember
vér || aranyvérű
évfolyam || 7.


          a múlt

Életem története sötét, rémképekkel teli, mint az álom, melyből verítékben úszva riadsz fel az éj közepén…
Aranyvérü vagyok. Igen, jól látod. Arany.. szereted ezt a szót, igaz? Fényt , gazdagságot villant fel előtted. Nekem egyikből sem jutott.
Megdöbbent az arcom? Ne félj, csak egy pillanatra kibuktak belőlem az érzelmek. Ne félj, nem megyek el, csupán azért, mert feltéped a régi, fájó sebeket. Hagy sajogjanak.. legalább tudom: élek.
Apám a Sötét Nagyúr híve volt. Hogy miért szolgálta őt, miért vett részt szabad akaratából a világ sötétségbe borításában, nem tudom. Nem élt addig, hogy lássam.
Anyám szerint nem volt meg benne az a mély gonoszság, ami a halálfalókat jellemzi.. de ki tudja.. talán ügyes csellel megtévesztette az elcsábított, hőn szerető szívet.
Szerető szív.. szegény anyám…
Történetük, mint valami modern Rómeó és Júlia történet egy sötét éjszakán kezdődött. Ifjak voltak mindketten, tele álmokkal, célokkal, vágyakkal…
Anyám ekkor még a nagyszüleimmel élt. Koruk híres auror párosa voltak, s a sötétség fenyegetésének növekedésével egyre több csatában vettek részt.
Most már talán érthető, hogy a maroknyi halálfaló miért támadta meg őket, s miért pusztított el mindenkit, akit ott talált.
Jószerencse, vagy tán a sors kegyetlensége folytán anyám aznap éjjel későn érkezett haza, barátaival átmulatott mámoros órák után.
A vidám emlékek semmivé lettek, ahogy meglátta a pusztítást. Sikoltva, zokogva rogyott a földre…
Nem tudta, hogy a veszély még nem múlt el….
Jól sejted.. apám.. ő ottmaradt, hogy ellenőrizze, akciójuk mekkora feltünést keltett, s végezzen az esetleges túlélőkkel…
Pálcájából mégsem röppent gyilkos átok.. a sors akaratából abban a pillanatban valami különös lopózott a szívébe…
Nem tudom meddig maradtak együtt, s nem tudom, összeházasodtak-e egyáltalán. Anyám mindig is azt mondta, gyönyörü esküvőjük volt… de a szavak mögött nem volt nehéz meglátni a valót.
Annyi bizonyos, hogy titokban tartották a kapcsolatukat.
S bizonyos az is, hogy nem tartott sokáig.
Apám talán valami komoly hibát vétett, s büntetése rosszabb volt a halálnál. A Nagyúr elfordult tőle, s hívei apámat tőrbe csalták. Talán valami módon rájöttek a kapcsolatára anyámmal, s arra, nem azért tartja magánál, hogy kínozza őt.
Végül az azkabanba került. Anyám szerint, s ebben szavainak hitelt adok, apám nehezen viselte a vereséget, legyen szó bármiről. Bosszút forralt, s legalább az bizonyos, hogy nem akart abban a szörnyü börtönben meghalni.
Szökést kísérelt meg. Talán sikerült volna neki, de egyik rabtársa, meghiúsította a tervét, s apám végül megkapta a dementorok csókját…
Rómeó halott, Júlia él..
Nem tudom mimódon, de anyám értesült az eseményekről, s a menekülés mellett döntött. Biztos volt benne, hogy a következő célpont ő lesz és az épp csak megszületett gyermeke.. Én.. igen.
Titokban születtem.. én, a kis Messiás egy roskatag akolban.Patkányok között.
Nyoma sem volt a vérem által kiérdemelt aranytakaróknak…Csak mi voltunk. Anyám, a szakadó eső, a terjedő sötétség és én…
Hosszú volt a menekülés. Végül azonban én megpihenhettem. Nagyanyám testvére egy muglihoz ment feleségül. Anyám náluk hagyott, majd tovább menekült, remélve üldözői nem tudnak rólam. Csak egy levelet hagyott nekem örökül.. egy nagyon hosszú levelet és a sötétséget, melytől szabadulni talán soha nem fogok.
Reményei mindenesetre beteljesedtek… nem sokkal ezek után találtak rá összevagdalt holttestére a mugli rendőrök… Felröppentek a hírek a kéjgyilkosról, majd nyom és elkövető híján elhaltak…
Júlia is halott. De nem önszántából döfött tőrt a szívébe.
Ezek után életem egy különös, békésnek mondható szakasza következett… talán még boldognak is nevezhetném, ha nem vetne rá árnyékot a hazugság. Noha soká állították, később bevallották, nem ők a szüleim.
Fiatal énem akkor mint egy máglya lángolt fel, s tombolt dühödten.. Végül lenyugodtam…és elolvastam anyám hosszú levelét.
Talán nem számítasz rá, de megbékéltem a helyzettel.. legalábbis azzal, hogy kegyes hazugság volt, hogy a szüleimnek mondták magukat nevelőim, és elfogadom a számtalan tanítást, amit kaptam tőlük.
„apám” persze nem oktathatott varázslatokra, de mugli biológusként rengeteg dolgot tanított a gyógynövényekről, melyek később hasznosnak bizonyultak, és az ő keze alatt tanultam meg a bájitaltan alapjait is, noha nem különleges erejü főzetekkel, hanem egyszerő kémiai anyagokkal dolgoztam.
„anyám” azonban szándékosan oktatott varázslatokra.. persze persze remekül elkendőzte, hogyha szükségessé vált a gyakorlati úton történő tapasztalatszerzés, hiába, a minisztériumban dolgozott.
Ő valahogy érezte, mindig is sejtette, hogy apám sötét árnyéka örökké felettem lebeg majd. Érezte hogy a sötét múlt nem fog ereszteni büvköréből, s egyszer majd sötétruhás idegenek fognak kopogtatni az ajtómon.
Érezte, s megpróbált minél jobban felkészíteni.Jószíve nem engedte, hogy „gyermekét” készületlen érjék a csapások.
Szerettek engem, s valahol mélyen én is őket, mégis, mikor felvettek az iskolába, úgy döntöttem, mielőbb elhagyom őket. Elég volt, hogy a valódi szüleim meghaltak, nem akartam elveszíteni még őket is.
Végül megszakítottam velük a kapcsolatot.
Nem teljesen, ahhoz nem volt elég erőm.
Árny, a hollóm az egyetlen, aki összeköt velük. S ő is csak rövid üzeneteket visz.
Félek, hogy gyengeségem egyszer majd a vesztüket okozza…
Az iskolában jól tanultam. Nem törtem a könyvmolyok és stréberek babérjaira, pusztán tudtam, minden megszerzett tudással több esélyem marad az életben maradásra.
Különben is, vigyorgok, jól látod, mint apám, ha a sors mégis halált tartogatna nekem, legalább megpróbálok dacolni vele.
Most megyek. Jól sejted, annyit árultam el, amennyit akartam. Nem mindent, de épp eleget ahhoz, hogy kicsit megismerj. Ne is kérd a folytatást.
Éppen elég ha tudod, a történetem még nem ért véget.

          jellem

Életben maradni. Ez a jelszava, s ha kell taktikázik is érte. A múlt árnyéka megüli szívét.
Csendes, kissé visszahúzódó lány, aki nehezen köt barátságot, ám ha egyszer mégis megtörténne, barátjáért tüzbe menne, ha azonban nehezen adott bizalmával visszaélnek, azt soha nem fogja elfeledni.
Barátaiért valóban megtenne bármit, akár még a fő életelvét is eldobva, ha más lehetőség nincs, vállalná az áldozat szerepét. Bár e hősi gondolatra érzi, nevetnie kell, mégis tudja, így lenne.
Megfontolt és türelmes.
Társaságba ritkán jár. Egyszerüen nem képes felengedni.
Tudja, a pletykák a Nagyúr visszatértéről igazak, s épp ezért még keményebben tanul mint eddig.
Néhanapján azonban kitör a sötét ködből. Azoknak, akiknek megnyitja magát egy kicsit, humorosnak, jókedvünek tünik ezen ritka alkalmakkor.
Két lélek egy testben, mondhatnák. A két lélek pedig általában jól megfér egymással.
Néha azonban vad viharként bukik ki belőle a fájdalom, ezt azonban gyengeségnek tartja és palástolni igyekszik, még a barátok elől is.
Bátorság és erő is lakozik benne, a kudarcok után, akárcsak apja, továbblép, igyekezvén a lehető legjobbat kihozni belőle.
Szeretne azonban kilépni apja árnyékából, ám néha, azon kevesek előtt, akik ismerhetik múltját, egyszerüen már nincs ereje bizonygatni, azt hogy nem azt az utat járja.


          apróságok

mindig ||
-tudás
- művészetek
-repülés a saját szárnyain, hiszen seprűlovaglásban középszintű csupán,
-Hugin^^
- legendás lények és növények
-nevelőszülei
-merengés a múlton
-csendes elmélkedés
soha ||
-feltűnés
-apjának sötét öröksége
-drog
-értelmetlen oknélküli pusztítás
-gyengeséget mutatni

dementorok ||Mivel életének legborzalmasabb időszakát csecsemőként élte meg,s így a világról nem sok benyomása volt, a dementor képtelen olyan erejű emléket előhívni, mely letaglózná. A megszokott jelenségeken túl gyakorta mást nem is érez, egyetlen pillanat idéződhet fel benne, mikor anyja levelét elolvasva rájött, miféle ember az apja. Ám ez az emlék nem reménytelenséget, sokkal inkább dühöt ébreszt benne.
mumus || A mumus azonnal egy magas, szőke férfi képét veszi fel,mely feltűnően hasonlít rá.Tulajdon apja jelenik meg előtte,sötét köpenyében, arcán gonosz mosollyal, s felé nyúl, hogy magval rántsa a gonoszságba. Bár apját sosem ismerte, s valószínűleg nem is volt olyan mélyen gonosz, mint  a mumus által megjelenített férfi,Rhia félelme valós. A férfi képe úgyszintén, hisz egy újság hasábjain látta a róla leközölt képet, ennek megfelelően pedig a mumustól függően néha egészen fotószerű az alak.
titkok || apja, s annak sötét múltja, erőteljes, sötétszínű rajzai, melyek sokszor zavaros önvallomások, s néha a jövő egy-egy képe is megjelenik bennük, animágus mivolta,nevelőszülei ...
rossz szokás || túlzott óvatosság, társaságkerülő viselkedés, makacsság,


          a család

apa || Rogan Blake; 23; aranyvérű-halott
anya || Aina Callistra   ; 20; aranyvérű-halott
nevelőapa ||Fred Grathes;67;mugli
nevelőanya || Cassiopeia Callistra ;64;aranyvérű

testvérek ||  nem tud arról, hogy lennének, s ha léteznek is, legfeljebb apjának egy korábbi kapcsolatából..
családi állapot || egyedülálló
állatok || Árny, azaz Hugin a holló, ahogy animágusi képessége kiteljesedett, keresztelte át a madarat.


          külsőségek

magasság || 179 cm
tömeg || 60 kg
rassz || európai
szemszín || kék
hajszín ||szőke
különleges ismertetőjel || egészen hasonlít az apjára
kinézet || Kissé talán vékony, de jó alakú, szívós lány, arányos testalkata erőt is rejt. Haja hosszú, aranyzuhatagként folyik végig a hátán. Talán az élet e pompás hajkoronával próbálja kárpótolni az elveszett gazdagságért.
egészségi állapot || teljesen egészséges

          a tudás

varázslói ismeretek ||Gyógynövénytan az átlagnál magasabb szinten, bájitaltan, noha nem a legkiválóbbak közé tartozik, elég jól megy neki, a legendás lényekhez is természetadta érzéke van, megérti, ha teljesen el nem is fogadja Hagrid eszelős rajongását,hiszen egyedül állatok és legendás lények társaságában képes megnyílni. Jól boldogul az átváltozástan varázslataival is csakúgy mint a bűbájtannal, és a sötét varázslatok kivédése tárgy sem okoz nehézséget, hála nevelőanyjának, bár Umbridge-t szívből utálja és tudatlannak tartja.
A jóslástant hasznosnak tartaná, ha nem olyasvalaki tanítaná, aki láthatólag nem is ért hozzá, főképp a jósálmok érdeklik. A mágiatörténetet kezdetben érdeklődve hallgatta, végül ő is az unalom büvkörébe került… ha valami érdekli a témában, inkább utána olvas ő maga.Az új, ifjú tanárúr érkeztével azonban lelkesedése is fellobbant
Az asztronómia mint tárgy, nem foglalkoztatta különösebben.
Vizsgáin eddig V és K jegyeket ért el.
Oklumencia és legilimencia tudás jelenleg nincs a tarsolyában, ahogy a hoppanálás sem.

patrónus || képes megidézni egy teljesértékű patrónust, mely leginkább egy egyszarvúhoz hasonló lény, talán azért éppen ezt, mert a szimbolikában a remény megtestesítője, és szüksége van néha arra, hogy felhívják a figyelmét erre.
animágus alak ||Bejegyzetlen animágus, biztonságosabbnak tünt így, állatalakja egy kékszemű holló. A kék szem azonban nem túlságosan feltűnő, mivel a fiatal hollók szeme kivétel nélkül kék.
pálca típusa || 16 hüvelykes, nyírfa, unicornis szőrrel


          egy darabka belőled

Az éjszaka, mint puha, sötét takaró borult Londonra. A forgalom csitult, s a lámpák is lassan kialudtak a lakóházak ablakaiban, teret engedve az csillagok, s a Hold fényének.
Egy tetőtéri kis lakás ablakából gyenge fény szüremlett ki, s minthacsak ez mutatta volna az utat, az égen áthúzó sötét árnyék az albak felé vette az irányt,hogy a párkányt elérve néhány puha szárnycsapással fékezze röptét.
A sötét hollószemek belestek a szobába.
Odabenn gyertyák égtek, megvilágítva egy alakot, ki egy régi, nagyméretű könyv fölé görnyedt, igyekezve kivenni a rúnákkal írt szöveget.
Szája némán mozgott, ahghy a varázslt értelmét lassan megfejtette, mjd felállt, s néhány lépést tett az ablak felé, ahogy észrevette a madarat.
-Árny.. végre megvan. Mostmár nincs semmi, ami az utamba állhatna.-nyújtotta karját  a madár felé, mely könnyed röppenés után megült rajta, s mint valami macska törleszkedett a tollait símító kézhez.
-Hamarosan együtt szárnyalhatunk az egekben. Szabadok leszünk.-suttogta, s tekintete az éjszaki égboltra vándorolt. Vágyott a szabadságra, vágott arra, hogy maga mögött hagyhassa ezt a világot, mégha csupán időlegesen is, és ez a vágy volt az, mely hosszú keresés után végre kezébe adta a titok nyitját.
Karját meglendítette, s a madár ismét elfoglalta helyét a párkányon.
-Árny.. most végre kitörhetek a börtönből. Többé nem nyomaszthat a múlt. Apám.. te nem voltál képes erre, s most, túlszárnyallak téged!-Hátravetette fejét, s károgó hangot hallatott, ahogy karjait széttárta. A mágia lassan körülölelte őt, s mintha ez az emberi test lett volna  a központ, összegyűlt benne, hogy aztán végigcikázva testén, akaratának engedelmeskedve alakítsa azt.
Aranyhaja feketévé sötétült, s megrövidült. Karjából tollak törtek elő,s teste lassan átalakult.
Az éberen figyelő hollószemek látták, ahogy ez emberből holló születik.
Rhia zihálva állt a vastag szőnyegen. Mintha megnőtt volna körülötte minden. Tudta azonban, ő lett kisebb, ahogy felöltötte új állatalakját.
Tudta, hogy madár, s az ében tollak megsúgták neki, hogy Árn hasonmásává lett maga is, ahogyan sejtette.
Torkából ismét károgás tört elő, majd lassan lépkedve próbálgatta új testét és szárnyait.
Tekintetét ellenállhatatlanul vonzotta a végtelen ég, ám tudta, ha botormód enged a csábításnak, s anélkül, hogy e testet uralná kap szárnyra, lezuhan s elpusztul.
Hosszú volt  akutatás, míg meglelte  a varázslatot, s még egy röviod várakozást kibírt még.
Már elmúlt éjközép, mire úgy ítélte, képes a repülésre, s kimerészkedhet a szobából.
Felreppent  a párkányra, majd hosszan nézte a várost.
Csodálatosnak látta, majd egy pillantást vetett Árnyra, és levetette magát  apárkányról.
Zuhant, s a szél belekapott tollaiba, hol édesdeden cirógatva, hol fájdalmasan feszítve meg szárnytollait.
Méterekkel a talaj fölött lebbentette meg a szárnyakat, s hajtotta magát a magasba.
Testét-lelkét átjárta a mámor, a boldog bizonyosság, hogy képes volt erre, megtette, s végre megízlelheti a valódi szabadságot.
Lassan Árny is csatlakozott hozzá, s együtt indultak útra, hogy megtapasztalja új lénye határait.
A hajnal sugaraira tért haza, holtfáradtan, repülésre éppencsak képesen. Ahogy bereppent az ablakon, felvette valódi alakját, s fáradtan zuhant a szőnyegre, arcán mégis boldog vigyor ült, mely csak a győztesek arcán látszik.
-Megtettük Árny.. sikerült.. -lihegte, tompán, s érezte tagjaiban az édes-ólmos fáradtságot.



          egyéb

Tehetséges illúzionista