Paul

Újabb szép nap a Roxiban. Hétvége. Pihenés. Remek. Már csak két hét van az RBF-ekig, de úgy döntöttem túl sokat hajtottam egész félévben, így megérdemlem a pihenést. Ma sokáig aludtam, majd még fél órát lustálkodással töltöttem az ágyamban. Lassan tápászkodtam fel, és kómás tekintettel ballagtam ki a fürdőszobába. Zuhany, fogmosás... stb. Majd felöltöztem, és lesétáltam reggelizni. Jól esett, hogy hónapok óta most először ettem nyugodtan, és nem gondoltam arra, hogy mit kell még tanulni, vagy milyen dogát kell írni... mit kéne még átnézni.
Most nyugodt szívvel ültem, és rágcsáltam a pirítósomat, és kortyoltam a töklevet. Még kissé álmos tekintettel néztem szét a velem együtt a teremben tartózkodókon. Nem sokan voltunk. Alig 10 ember. A többiek már vagy túl voltak a reggelin, vagy még az igazak álmát alusszák.
Mikor végeztem mindennel, irányt vettem a patakocska felé. Igen, rám fért egy jó kis séta. Friss levegő, séta, test mozgás. Hát kell ennél több?
Lassú léptekkel haladtam végig a folyosókon, lépcsőkön... ki az udvarra. Kiléptem, megálltam és mélyet lélegeztem a friss levegőből. A nap sütött, melege teljesen feltöltött. Megindultam a víz felé. Közben a felhőket bámultam. Hol egy nyúl, egy kutya, róka, netán egy tejszínes fagyi tűnt fel az égen. Néha-néha meg is botlottam, olyannyira az eget bámultam. Szép volt. Kék... És fehér, habos bárányfelhők úsztak rajta...

Közben elértem a szélét. Megálltam, és a kékes rohanó vízet figyeltem. Sima volt, egyenletlen, hiszen oly sietősen rohant tova, hogy szemmel alig lehetett követni. Csendes és szomorú volt a víz. De ez valahogy mégsem tudott elkedvetleníteni. Nem, úgy éreztem, hogy én fogom felvidítani most a patakot. Mosolyogtam. Nem tudta miért, csak mosolyogtam...

Majd magam mellé tekintettem, és észre vettem, hogy rajtam kívül más is tartózkodik itt. Mikor kijöttem olyannyira el voltam foglalva a szép nappal, hogy észre sem vettem a srácot. Pedig, egy Hugrás volt, ráadásul az évfolyam társam. Ő láthatóan kicsit hamarabb észre vett, és intett nekem, majd pedig köszönt.

-  Szia Paul. - válaszoltam, s közelebb sétáltam a fiúhoz.

-  Mi jót csinálsz ide kint? Téged is vonzott a csodaszép idő? - szegeztem neki a kérdést, majd kicsit elfordultam tőle, a sziklának támaszkodtam, és továbbra is a vizet figyeltem.

Egészen addig, amíg a fiú meg nem szólított, s beszédbe nem elegyedtünk.

Julia *ezer éve látott barátnőm*

Teljesen kikészített a hét. Alig voltam a szobánkban, alig tettem be a lábam a suli falai közé, csak, ha órára mentem, enni vagy aludni. Csak az edzések, edzések. Semmi más nem foglalkoztatott, főleg, hogy az RBF-ek terhe már nem nyomta annyira a vállam. Felkészültem, mindent tudtam. Nem érdekelt semmi, csak hogy győzelemre vigyem a csapatunkat.

Majd egyik nap furcsa dolgot láttam. Este, bőven kilenc után értem a hálóterembe, és az eddig üres ágyon…egy kupacot láttam. Egy ember méretű kupacot. Azt hittem csupán a szemem káprázik, hiszen Ő nem lehet itt. Nem tudtam, hogy hol lehet, de hogy itt nem, az biztos. Vállat vontam, és zuhanyozni mentem. Vissza támolyogtam, és aludni tértem.
Reggel semmi nem volt az ágyon. Pont úgy volt, mint ahogy korábban ott hagyta. Felkeltem, és utamra indultam. Este ugyan az a látvány fogadott. Ezt már furcsának tartottam. Közelebb lépkedtem, és megbökdöstem a kupacot. Igen csak úgy tűnt, hogy tényleg egy élő, emberi lény rejtőzik alatta.
Megrökönyödtem, lefagytam. Kirohantam a fürdőbe, lezuhanyoztam, és ismét lefeküdtem aludni.

Reggel ugyan az, majd… kis kitérőt tettem dél után az iskola területén. Már meg sem lepődtem igazán, mikor megláttam a Domboldalon ülni. Letámasztottam a seprűm, és megindultam a hátsó irányból, hogy mögüle érkezzem.
Lépéseim határozottabbak voltak mint bármikor. Mérges voltam, dühös, csalódott… Örültem, hogy ismét láttam. Hiszen annyira hiányzott. Olyan…fura volt, ugyan, zárkózott, csendes. De még is, jó barátom volt. Hihetetlen jó. Szomorú és mérges voltam, mikor elment, bár, megértettem. De most, hogy visszajött és nem is szólt. Csak egy emberkupacot látok, csak szóbeszédet hallok, amiknek nem hiszek, és nem… nem mond semmit.
Felém nézett. Persze, úgy tűnt a mozdulat, mintha nem direkt lett volna, de ez direkt volt. Látszott a lezárásán, hogy igen is direkt volt, és észrevett. De nem reagált semmit. Elrejtette ismét. Mint eddig mindig.

Visszabújt a mögé a nyavalyás viasz maszk mögé. Pedig, már pont… már majdnem sikerült a múltbéli dolgokon túl esnie, mikor jött valami… Valami, amit a mai napig nem tudom, hogy mi a fene lehet. Na de majd most kiderül.

Tempómon kicsit sem lassítva érkeztem meg mögé. Fejemben megfordult, hogy vajon benne mi zajlik le, de jelenleg nem érdekelt. Az sem, hogy mit fog szólni, mert igazából, nos nem lehet egy szava sem. Ha meg lesz, hát az majd… na majd kiderül.
Tehát maradtam eredeti terveim szerin, és elsodortam. Megölelgettem, és el sem engedtem addig, amíg magához nem tért a döbbenettől.
Ekkor hátrébb léptem két lépést. Lekuporodtam a földre és megszólaltam.

-   Miért? Mond, miért? – ez több mindennek szólt. Annak, hogy miért ment el, és annak, hogy miért nem volt képes egy rohadt sort sem írni, és annak, hogy …. Hogy tehette azt, hogy vissza tért, és megint csak nem bírt egy kukkot sem mondani.

De én csak a miértet voltam képes kimondani. Hiszen, biztosan tudja, hogy mire gondolok. Annyira már ismertük egymást, és igen. Tudnia kell. Neki, Juliának… A jég királynőnek TUDNIA KELL.

Már a levegőben vártam a srácot, s ő nem sokat teketóriázott, megérkezett hamar mellém. Kezében űtők, és kezdhetjük a dolgot. Nem is kellett sokáig várnunk, hiszen a gurkók meg is érkeztek, azzal a céllal, hogy jó alaposan fejbe kólintsanak minket. Pár pillanatig gondolkoztam, majd eszembe ötlött, hogy mit is gyakoroljunk először.

-  Úgy gondoltam, hogy első körben azt kéne gyakorolni, hogyan tudod a csapat társaidat megvédeni a gurkóktól. Nos, én repülök, te meg megpróbálsz megóvni. Megfelel? - tettem fel a kérdést, s abban a pillanatban nagyot is suhintottam az ütőmmel, mert az egyik gonosz jószág majdnem fejen talált. Egyelőre Föld körüli pályára küldtem, s csak a másikkal kellett törődnünk.

Ha Brinantnak tetszett az ötlet, akkor azonnal manőverezésbe kezdtem, s csak reménykedtem, hogy a srác most is olyan szuper lesz, mint a korábbi edzéseken. De ha nem bíztam volna meg benne, nem is lenne a csapat tagja. Így hát megindultam.
Az első 5-10 próbálkozásait a labdáknak kitűnően hárította a srác. Remekül ment a dolog neki, és én végleg vissza nyertem a határozottságomat, amit...na igen, be kell valljak Briant miatt veszítettem el. Egyszerűen hihetetlen, hogy hogyan tud nézni azokkal a csillogó szemeivel. Totál elvarázsolják az ember lányát, de most edzünk. Semmi kósza gondolat... nem nem.

-  Nagyon profi, ügyes vagy. Szuperül csinálod. - kiáltottam oda neki, valahányszor megfelelő módon hárította a támadólag fellépő labdák támadását.
-  Akkor most változtassunk a dolgon. -  javasoltam. - Mivel nekem sem árt egy kis gyakorlás, ezért én téged védelek, te engem. Cikázzunk a pályán össze vissza, szlalomozva, és egyéb módokon. - ezt már nem annyira kérdeztem, mint kijelentettem, s azonnal meg is valósítottam.

Nagy sebességgel száguldottam el a fiú mellett, olyan közelségben, hogy nem csak a menetszél volt az, ami meg borzolta a kósza fürtöket, hanem talárom széle. Persze, azért nem voltam oly vakmerő, nehogy kibillentsem az egyensúlyából, és lezuhanjon. Meg azért biztos voltam benne, hogy tökéletesen üli meg az a seprőt. Jó pár kör cikázás, és szerencsés védekezés, védés után, úgy gondoltam nem árt egy kis szünet. A két kósza golyóbist a ládába parancsoltam, s miután edzőpartneremet tájékoztattam ötletemről, landoltam. Lezuttyantam a láda mellé, kezembe vettem a kulacsomat, és jót húztam belőle.
Megvártam még Hugrás háztársam is oda ér, majd...

-  Kérsz? - nyújtottam felé a kulacsot, mert hát biztos szomjas volt ő is. - Tök lé. Ne félj, nem akarlak megmérgezni. - nevettem.

Ha kért, oda nyújtottam neki, ha nem, hát akkor kortyoltam még egyet, majd letettem.

-  Egészen jól megy a dolog, nem gondolod? ÉN legalábbis úgy veszem észre, hogy eddig egyetlen hibát nem követtél, követtünk el. Hiszen mind ketten épek vagyunk. - nevettem ismét el magam, de eme kis monológom alatt, egészen keveset néztem Briant szemébe. Ez még nem ment. A magabiztosság meg volt, de ez még nem.

-  Arra gondoltam, hogy még egy dolgot gyakoroljunk, aztán be is szüntethetjük a mai napi repkedést, hiszen már majd másfél órája vagyunk a levegőben. - szegeztem neki a félig nyitott kérdést, s vártam a választ.

Most, kivételesen rá szegeztem a tekintetemet, mélyen szemeibe fúrtam az íriszeimet, és vártam...vártam...természetesen, nem csak a kérdésemre adott válaszát, hanem bármit, amit kérdez, mondd... vagy ilyesmi. Egyelőre nem állt szándékomban újra a levegőbe emelkedni... Jól esett itt beszélgetni, és lazítani... Vele. *-*

Nem volt hacsak... Zoey érkezett a teremben, Aud üdvözölte a lányt, de nekem abszolút nem volt kedvem... Mardis, és ez pont elég... Majd betoppan Iza, szokásos stílusban érkezett az asztalokhoz, majd csatlakozott a már ott unatkozókhoz.

-  Hello, Iza. Hogy megy az edzés? - kérdeztem vidáman, mert azért kíváncsi voltam, hogy az ellen, hogy is áll a levegőben. Természetesen nem vártam műhely titkokat, de azért.

Közben Audrey is lereagálta a mókás kis megjegyzésemet... S ő is szívesebben vetné magát Hagrid valamely teremtménye elé.

-  Hát, azért megválogatnám, hogy mi eszik meg... De ne a boszi legyen. - nevettem el magam.

Közben a lányok megvitatták, hogy volt e házi, avagy nem... Nem akartam belefolyni a társalgásba, már csak azért sem, mert halvány lila mágiumügyiminiszteri segéd fogalmam sincs róla, hogy volt e megoldandó feladat, avagy nem...
Így tehát csak bambán bámultam rájuk, majd előkotortam táskámból egy pergament, és átfutottam rajta a szöveget, hátha kiderül, hogy mi a szitu. De tévedtem, mert nem írtam fel semmit, azon kívül, hogy mókás rajzokkal díszítettem a lapomat.
Ezek után Anette is megérkezett. A folyton vigyorgós, szintén grifis leányzó, és azonnali átalakításba kezdett, amit persze Aud sem hagyott szó nélkül. Jót mosolygok a megjegyzésen, és már épp azon agyalok, hogy hozzá tegyek valamit, amikor kisebb-nagyobb zaj keretei között megérkezett a Boszi... Arcomon fura fintor fut át, mikor megcsapja az orromat az átható Cherry szag... Kicsit jobbra dőlök, és Audnak súgok valamit.

-  Pomponokat elő, kezdődik az előadás... Amúgy, te nem jártál még úgy, hogy azt érezted óra után, hogy csupán a szagtól berúgtál? - tettem hozzá már röhögve, de csupán olyan hangerővel, hogy a két lányka hallja, de Trencsi néni ne. Legalábbis nagyon reméltem, hogy nem hallotta meg.

Csodás hírrel szolgált nekünk, miszerint asztrológiával, és előrejövendöléssel, vagy mi a szösszel fogunk foglalkozni. Na a tény, olyannyira feldobott, hogy ismét meg kellett szólaljak.

-  Hm, remélem annyira előre jövendölünk majd, hogy meg tudhatom ki is nyeri az elkövetkező meccset... - nevettem, s azért picit majdnem komolyan is gondoltam a dolgot.

Mert hát milyen jó lenne, ha tudhatnám mi nyerünk e. De, hát miért ne nyerhetnénk. Felkészültek vagyunk, jók vagyunk és kész... És még úgy is sok-sok edzés vár ránk. Meg ott van Briant is. Szuperül játszik. Na nem mintha a többiek nem lennének nagyon jók, hiszen egy szavam sem lehet Kat-re vagy bár ki másra... De azért Briant. Ó Merlinre... Mi van velem...
Még az sem tűnt fel, hogy ha valaki válaszolt, ha csak nem bökött jól oldalba.
Kicsit elkalandoztam, és az hozott vissza a valóba, hogy a támasztott buksim, majdnem lekoppant a kemény fa asztalra... Felkaptam a fejem, majd a proffra szegeztem a tekintetemet, és vártam, hogy végre valahára megkezdődjön az óra... Aztán már csak azt, hogy vége is legyen

Jelenlegi csapatlista:


Fogó: Abbey Green

Őrző: Scarlette Lena Storme

Terelő: Briant Joubert
Terelő: Ethan Wilde
            
  
Hajtó: Katharina Stilton
Hajtó: Brian Wells
Hajtó: -


 

Paul

Újabb szép nap a Roxiban. Hétvége. Pihenés. Remek. Már csak két hét van az RBF-ekig, de úgy döntöttem túl sokat hajtottam egész félévben, így megérdemlem a pihenést. Ma sokáig aludtam, majd még fél órát lustálkodással töltöttem az ágyamban. Lassan tápászkodtam fel, és kómás tekintettel ballagtam ki a fürdőszobába. Zuhany, fogmosás... stb. Majd felöltöztem, és lesétáltam reggelizni. Jól esett, hogy hónapok óta most először ettem nyugodtan, és nem gondoltam arra, hogy mit kell még tanulni, vagy milyen dogát kell írni... mit kéne még átnézni.
Most nyugodt szívvel ültem, és rágcsáltam a pirítósomat, és kortyoltam a töklevet. Még kissé álmos tekintettel néztem szét a velem együtt a teremben tartózkodókon. Nem sokan voltunk. Alig 10 ember. A többiek már vagy túl voltak a reggelin, vagy még az igazak álmát alusszák.
Mikor végeztem mindennel, irányt vettem a Tó felé. Igen, rám fért egy jó kis séta. Friss levegő, séta, test mozgás. Hát kell ennél több?
Lassú léptekkel haladtam végig a folyosókon, lépcsőkön... ki az iskola kapuján. Megálltam és mélyet lélegeztem a friss levegőből. A nap sütött, melege teljesen feltöltött. Megindultam a feszített víztükör felé. Közben a felhőket bámultam. Hol egy nyúl, egy kutya, róka, netán egy tejszínes fagyi tűnt fel az égen. Néha-néha meg is botlottam, olyannyira az eget bámultam. Szép volt. Kék... És fehér, habos bárányfelhők úsztak rajta...

Közben elértem a vizet. Megálltam a parton és a fekete víztükröt figyeltem. Sima volt, egyenletes, hiszen egyetlen kósza szellő sem borzolta a kedélyeket. Csendes és szomorú volt a víz. De ez valahogy mégsem tudott elkedvetleníteni. Nem, úgy éreztem, hogy én fogom felvidítani most a tavat. Mosolyogtam. Nem tudta miért, csak mosolyogtam...

Egyszer csak lépteket hallottam a hátam mögül, de nem fordultam meg. Megvártam míg az illető mellém ér, és megszólít. Addig minek megszakítani ezt a szép pillanatot...

-  Ne, ne kérj bocsánatot... igazából nem is kellett volna megemlítenem, hogy tudom...nem volt túl szép tőlem. - lesütöttem a szemem, és enyhe pír futott át az arcomon.

A fene egye meg, inkább csendben kellett volna maradnom, és végig hallgatni... Most tuti egy fontoskodó picsának néz... Gratula...

Aztán következett a hörcsög kaland, amit Erick gyorsan meg is oldott, és elfogadta a segítségemet, tehát mégsem haragudott meg a bemutatkozásért. Ez remek. Állapítottam meg... de csak magamban, hiszen nem kell még ennél is jobban leégni. Gyorsan eltávolítottam a höriről a maradék zöld cuccot, majd megszárítottam, és olyan volt, mint újkorában. Vagy ezt állatokra nem szokták mondani? Mindegy...
Erick persze rögtön hálálkodott, és zavarba is hoztam, mert hát csak heted éves, és még is én... egy ötödéves csitri hoztam rendbe a problémát....
szabadkozni kezdtem.

-  Öhm, izé, remélem nem gond, hiszen nem lett volna könnyű előszedni a pálcádat, meg Rockyra is vigyázni... gondoltam így gyorsabb lesz. - szemeimet a gesztenyeszín szempár vonzásába futtatom, és ott is hagyom... úgy 3másodpercig, mikor is tökre zavarba jövök, és ismét a víz felé tekintek.

Váltsunk témát... könyörgöm váltsunk témát. És igen, Merlin megkönyörül rajtam... Tova is libbenünk...  Rockyhoz fordul és ismét megdorgálja a kis jószágot... Na itt az idő jóvátenni.. Kedves megjegyzés, amit láthatólag még ő sem tud megállni pirulás nélkül... Hú, sosem gondoltam volna, hogy sikerül ennyire zavarba hoznom egy pasit, de úgy tűnik tehetséges vagyok. Egy halovány mosoly hagyja el a szám szegletét, ami már korántsem egy félénk kislányt tükröznek, hanem egy csajszit, aki kicsit alakul, és nem jön zavarba mindentől... talán...
Gyorsan Dugóra tereltem a sót, és láthatólag ez volt az, ami beszélgető partneremnek is mentsvárat jelentett, mert gyorsan ugrott is a témára.

-  Igen, egy cuki kis degu, és itt tartom a suliban. Jelenleg épp alszik, mert reggel egész végig rohangált míg én bent tanultam... Most meg kidöglött, így úgy gondoltam, maradjon csak bent aludni... - mosoly, és kezd eltűnni a pír az arcomról.

Viszont még mindig nem állom a tekintetét. Olyan aranyos... És mosolygós, kedves... és nem utolsó sorban helyes... jajj... Egy halk sóhaj. A bennem vívott csata utózöngéje. Remélem nem hallotta, nem szeretnék magyarázkodni, még a végén azt hiszi, hogy unom a társaságot, mikor dehogy is. Hiszen ennél jobb társaság nem is lehetne mint a hetedéves srác...
Hallgatás, én figyelem, ahogy a hörit simizi. Szépek a vonásai. És a fenébe... ez fel is tűnik neki, de még csak hogy feltűnik, de meg is jegyzi, hogy méregetem. Ijedten kapom el a tekintetem, és zavaromba a fodrozódó víztükröt figyelem.
Persze azért hallom, hogy mit mond, és pár pillanatnyi hallgatás után válaszolok is.

-  Hát... - kezdem kicsit vérszegényen. - Meg kell hagyni igen szórakoztató vagy... De nem csak ezért néztelek... - és itt nyitva hagyom a mondatot... és reménykedem, hogy soha az életben nem kérdezi meg, hogy akkor miért? Mert én tuti kirohanok a világból, hiszen dehogy fogom elmondani, hogy mennyire szimpi... Á-á-á-á soha... neeem... Gyorsan váltok is, és még mielőtt lehetősége lenne kérdezni, faggatni kezdem... Térjünk csak át rá...

Ééés igen. Elkezdi. Remek. Szuper... Tekintetem továbbra is a víztükröt bűvöli, mintha arra várnék, hogy most mászik elő valami nagy tavi szörny. És persze azt én nem szeretném semmilyen körülmények között kihagyni. Ő meg mesél... Nem érdekes sztori? Már hogyne lenne érdekes, hiszen róla szól. De ezt azért inkább megtartom magamnak... És a mondatokból erőt gyűjtök, hogy rá tudjak nézni... És, és ? de nem megy... Befejezi. Elég érdekes történet, ahhoz képest, hogy szimpla, de nekem... valahogy több... valami több...
Valami megfogott benne... Érdekes volt. Ahogy mesélt megelevenedett előttem egy fiú élete...Igaz, hogy nem árult el olyan sok dolgot, de mégis. A lényeget megtudtam. És ő is tudott rólam... A kviddics... Milyen érdekes, pedig nem is szereti.. És mégis...
Befejezte.
Én jövök.
Összegyűlt az erő.
Ránézek. Bele a melegbarna szempárba. Már nem jövök zavarba. Most valahogy megnyugtat.

-  Szóval én... Hát az én sztorim sem valami nagy durranás. - mosolyodom el. - Félvér vagyok, Lynmouthban születtem, és anyukám még ma is ott él. Apum meghalt. - itt kicsit elcsuklik a hangom, hiszen tudom, hogy mégsem, de még is... ez egy hosszú történet, de senkinek nem mondhatom el. - Tesóm nincs, és egészen elvagyok a mugli cuccokkal, hiszen anyum mugli, apum volt varázsló. Szeretem a zenét, az olvasást... És nagyon az állatokat. - ekkor vettem csak le tekintetem a srácról, és néztem egy pillanatra Rockyra, majd vissza emeltem lélektükreimet Erick barna szemei felé. - És hát... ciki, nem ciki, imádom a gyógynövénytant...így a növényeket is. - légvétel...szünet.
-  És hát, mint ahogy te is említetted... a kviddics. Már kis koromban is szerettem volna játszani... És két éve sikerült is bekerülnöm a csapatba. És most kapitánynak is megválasztottak... Remélem megnyerjük a kupát. - oké, zárd le, erről ennyit... nem kell a felesleges rizsa. - És hát, megértem, hogy utálod a mardisokat... én sem repesek értük... Na és az idétlen, pattanásos, kapafogú srácok... akiktől néha napján bon-bon-t kapok. Na nem mintha bajom lenne velük... De... - remek kislány, ebbe a kelepcébe behúztad magad... Bár úgy tűnik, a srác által elmondottak alapján, hogy ő is hasonló véleményen van, a lányok tekintetében.

Elkezdtem nevetni... Nem is tudom miért, és nem is tudom mióta nem sikerült már ilyen önfeledten... Aztán folytattam...

-  Szóval... úgy ennyi... És mondd, kik a kedvenc zenekaraid, vagy énekesek? És... van gitárod? - ne, Abbey...ne most ? szóval, én olyan régóta megakarok tanulni gitározni... Egyszer majd... izé... Tudom, hogy ide nem hozhatod, hiszen mugli dolgok nem működnek itt... De, ha majd nem leszünk a suliban. - ó szuper... hülye kis nyomulós... éljen Abbs, aki simán rátukmálja magát valakire.. De hát, ez nem is én vagyok... Hé, ki bújt az én bőrömbe? Hát mikor fordult velem ilyen elő, hogy simán ledumáltam egy nyári progit valakivel... Ráadásul egy sráccal, egy helyes sráccal... Na most fogd be kislány... most maradj csendben...

Hallgattam, és vártam a választ... vagy a nevetést, a faképnél hagyást... csak történjen már valami...

Reggel, végre egy eső mentes tavaszi nap, amit ismét kviddiccsel tölthet. Csodás napsütés, és egy csodás program, egy csodás sráccal. Igen, bizony. Egy külön edzés Abbey és Briant közreműködésével. Hogy miért? Mert a srác viszonylag új a csapatba, és oké, hogy igen jó játékos, de azért pár apró csiszolásra még neki is szüksége van. Ezért is jutott a lány arra az elhatározásra, hogy tart pár külön órát a fiúval. Amitől azért, meg kell vallani kicsit tartott. Maga sem tudta, hogy miért, de még is. Talán a sráctól, talán magától??
Hiszen előző edzésükön olyan aranyos volt, meg vérbeli francia... Lehet ezért... lehet, hogy talán valami megmozdult a lányban a másik fél iránt?

-  Hol a fenében van a cipőm? - tette fel a kérdést hangosan az üres szobának Abb, bár senki nem volt bent, és így válasz sem érkezett, a lánynak még is jól esett hangosan kimondania.
-  Miért pont most? - folytatta tovább.

Hiszen, alig 20perc volt már csak a megbeszélt edzésig. Végre megvolt. Felhúzta az említett elkóborolt ruhadarabot, majd mint a forgószél bevágtatott a fürdő szobába.
Tükör.
Ok.
Haj.
Kifésül, összegumiz. Hiszen a repülésnél nem előny, ha a szemedbe kóborol egy-két kósza hajszál... Főleg, ha edzeni is akar az ember lánya. Márpedig Abb szeretett volna. Szóval tökéletes külső... De miért is? Hiszen csak egy edzés, semmi több. Egy kis külön gyakorlás Brianttal...
Oké, minden kész... Elindult a megbeszélt hely felé. Az épületből kiérve seprűre pattant az ifjú Hugrás, és irányt vett a pálya felé, amit a mai napra Bimba professzor közreműködésével lefoglalt. Magának és Briantnek *-*.
Száguldás a pálya felé, majd kecses landolás az öltöző épülete előtt... Szétnéz, majd észre is veszi a napfürdőző srácot... Mögé oson, olyan halkan, amilyen halkan csak tud...

-  Szia Briant. - remélte, hogy azért nem hozza annyira a frászt a srácra, hogy fuccsba menjen a mai edzés.

A kölcsönös üdvözlés után, és pár mondat váltásával később Abbs elég energiát gyűjtött, és kezébe vette az edzést. Még mindig igazán izgult... Valami furcsa bizsergést érzett valahányszor a fiú közelében volt... Furcsa, kellemes... bizsergő érzés, és ez okozza azt, hogy Abbs majd nem rosszul lett, mielőtt megijesztette volna a fiút... Azért cselekedett így, hogy a saját zavarát Briant ijedségével, és zavarával palástolja... Remélte, hogy sikerült.

-  No, szerintem akkor kezdjük... Bár... nem tudom igazán hogy hol is kezdjük... ööö. - csak nyögdécselt, és egy értelmes mondat annyi nem hagyta el a száját.

~ Nem hiszem el, hogy ennyire béna lennék...Abbs szedd már össze magad. Hiszen ez csak egy srác, aki ...aki a csapat tagja, és aki olyan helyes... *-*  Na jó, ebből elég...~
Összeszedi magát.. és hajráááá.

- Akkor... irány a levegő, és próbáljuk azokat a gurkókat a helyükre küldeni. - laza pálca mozdulattal előhívta a ládát, kinyitotta, és a levegőbe eresztette a megbűvölt labdákat. - Akkor lássuk... - felkapta az ütőjét, a másikat Briant kezébe nyomta, és a levegőbe emelkedett és várt, hogy csatlakozzon a srác hozzá... és kezdjék...

*Miután mindenki - aki épp nem késett – megérkezett a csillagvizsgálóba, s túl estek az első találkozáson... Mármint Ju és Davis... együtt és Abb, most találkozott velük azóta először. Na szóval, miután átestek ezen, a lány leült az egyik padba, baloldalt, hátra. Kipakolta minden szükséges holmiját, s ekkor lépett a terembe még pár ember. Volt, akit csak látásból ismert, volt, akivel már váltott is pár szót. Kedvesen üdvözölt mindenkit. Majd újabb ajtónyitódás... És megérkezett kedvenc asztronómia tanáruk. Malfoy kisasszony.
Szokásához híven, végig pásztázta a társaságot, s ki is osztotta a megfelelő büntető pontokat... Örömét lelte ebbe... Lehet még hőn szeretett denevérüknél is jobban szerette szívatni a jónépet.
Aztán, mit ád Merlin... Vehették elő a paírt és pennát... És válaszolhattak pár nagyon egyszerű kérdésre. Hurrá...
Kelletlenül szedte elő a hugrás lány a megfelelő eszközöket, majd kezdte körmölni a tanár által diktált kérdéseket, hogy aztán... talán legjobb tudása szerint válaszoljon is rá.

1.Mi okozza a szcintillációt?
2.Melyik a második legközelebbi nap, és milyen távolságra van tőlünk?
3.Milyen szempontok alapján csoportosítjuk a csillagjainkat?


Nagyon agyal... Mert valahol mélyen meg van az a tudás. Hiszen tanul ő, nem is keveset... Menni fog, menni. És igen eszébe is villan az első kérdésre a válasz. Gyorsan leírja, majd áttér a másodikra... Ez is meg lesz valahol mélyen... Hiszen nem is olyan régen olvasott róla... Á, igen. Gyorsan lekörmöli... Talán az a helyes. Bár... Ha nem ő lenne, leírná, hogy a holnap után és 47óra 50 percre van... De azt inkább mégsem kéne. Mert Malfoy prof nem az a vicces kedvű ember. Így, azt inkább meg is tartja magának. Na és a harmadik...

Válaszok:

• Csillagok fényének szabálytalan villódzása, melyet a földi légkör áramlatai hoznak létre s ez a szcintilláció.
• GL710 1,36 millió fényév távolságra... vagy a Proxima Centauri 4,22 fényév távolságra...
• Csoportosíthatjuk fényesség, felületi hőmérséklet, színkép, sugár, forgási periódus, kémiai összetétel, mágneses tér, tömeg, kísérők,  alapján

Végig futtatta tekintetét a papíroson, s átolvasta a válaszokat ismét... Talán jók lesznek... Talán... Bár sok jóra nem számított, de kitudja. Lehet, hogy sikerül egy elég elfogadható dolgozatot írnia?
Miután végzett, körbepillant a termen, figyeli a többieket. Láthatólag van olyan, akinek nem okoz nagy nehézséget a dolog, de olyan is akad, aki bizony görcsösen csücsül a papírja felett, s lassan ott tart, hogy elfogyasztja pennáját, még mielőtt egy árva sort is vetne a sárguló papírosra.

Eric

*Megszólította a srácot, aki láthatólag igen csak megijedt a hirtelen hangtól. Erre persze a kis höri kapva-kapott az alkalmon s elszelelt. Abb észrevette ugyan, de a zavar, amit az keltett benne, hogy megijesztette a srácot el is feledtette a dolgot. Úgy tűnt, a fiú nagyon meglepődött. Kimeresztett szemekkel tekintett a lányra, ami persze csak fokozta a kellemetlen érzését, s apró pír futott végig Abbs arcán. Aztán Eric gyorsan váltott és egy komisz félmosoly jelent meg az arcán. A lány mosolygott egyet majd a srác megszólalt.
Láthatólag jól tette, hogy bemutatkozott, mert Ericnek fogalma nem volt, hogy mi is a neve. De, ezért soha nem orrolt meg senkire, hiszen nem volt ő olyan feltűnő egyéniség. Leszámítva a kvidiccset. Nos, aki szereti a sportot, az őt is ismeri, aki nem... az nem. Mert sosem vágyott arra, hogy mindenki ismerje. Kicsit örült is, hogy a fiú nem tudta a nevét...
Aztán a srác elfordul a tó felé, majd visszatekint rá, s hellyel kínálja, majd bemutatkozik.
~Most mondjam, hogy tudom a nevét? Vagy furán veszi ki magát...~

-  Ööö, tudom. - teszi hozzá, reméli, tényleg nem jött ki furán a dolog.

Majd lecsüccsen, s a tavat kezdi figyelni. Szeme sarkában azért látja a fiút is. Közben megosztja vele, hogy szokott ide járni... Nem tudja miért mondta el a srácnak, csak úgy kikívánkozott belőle... Csak úgy... Aztán a vizet bámulja, de azért, néha lopva Ericre tekintett, s meglepve látta, hogy a fiú erőteljesen őt figyeli. Majd a vizet, s ismét őt... Így megtörte a lány a csendet, s a fiúnak szegezett egy kérdést, amire meg is kapta a választ, majd a srác felugrott, s a hörcsögöt kezdte el keresni. Hiszen a kis jószág akkor kereket oldott, mikor Abb megérkezett, de szerencsére egyelőre még csak a móló szélén lavírozott. A hetedéves utána vetette magát, minek következtében a kis jószág a vízben landolt, a hugrás utána, s szerencsére megmentette. Persze, mind Roky, mind Eric keze tiszta hínár és egyéb vízi cucc volt. Lassan visszatért a fiú, s megpróbálta eltávolítani a kis jószágról a különböző növénykéket. Persze meg is dorgálta közben, s megfenyegette, hogy legközelebb megtanítja úszni, ha elszökik.
Abb nagyon becsülte a fiút, hogy kimentette a kis hörit, s most kézzel próbálja letisztítani a maradványoktól. Gondolkozott, hogy segítsen e neki, de úgy döntött, inkább nem. Korántsem undorodott az ilyen vízi dolgoktól, csak nem akarta, hogy Roky esetleg megint megszökjön, csak mert segíteni szeretne... Azért, mikor eltávolította a moszatokat a srác, akkor előszedte a pálcáját.

-  Megengeded? Tergeo! - mondja a lány, s a maradék zöld dolgok is eltűnnek a hörcsögről, majd még egy varázs, s a kis állat már száraz is.
-  Hát, jól megjárta szegényke. De, igen bátor voltál, hogy belenyúltál a vízbe. Mondjuk én is megtettem volna, ha Dugó kerül hasonló helyzetbe. Ő a degum. - tette hozzá mosolyogva.

Majd tekintetét a höriről a fiúra emelte, s figyelte, hogy milyen szeretettel babusgatja az állatkáját. Kíváncsi volt, hogy vajon milyen biztos helyre rakja a kis jószágot, megelőzvén az újabb szökését. Ahogy elnézte rá kellett jöjjön, hogy milyen jól tud játszani az arcával a fiú. Mennyi mindent mond, és mennyi mindent mutat... Az első pillantása zavarba hozta, a következő nyugalmat sugárzott, most meg olyan aranyos, ahogy Rokyt simogatja.
Szemeit a fiú arcára emelte, s várta, hogy ránézzen... Figyelte az arc vonalait, a mosolyra húzódott ajkakat, s a ravasz, mosolygós szempárt. Ha a fiú rátekint, akkor barna íriszeit az övébe fúrja, s szóra nyitná a száját... de nem megy... Csak kis gondolkodás, és észbekapás után.
Zavarát leplezvén Abb tekintetét a víztükörre siklatja, majd megszólal.

- Amúgy... nem is tudom miről beszélhetnénk. - mondta halkan. - Mert, a suli olyan snassz téma... a kviddicsről nem szeretek beszélni, csak ha feltétlen kérdeznek... Tudod mit... Ha már így idekeveredtem... Mesélhetnél magadról valamit. ÉN látásból már ismertelek téged, de... szóval jó lenne, ha tudnék rólad valamit. Szóval szeretnék tudni... szeretnélek megismerni... Mert aranyosnak tűnsz. - nyögte ki végül, s máris megbánta, hogy ilyen nyekegősre sikeredett a dolog. De mit volt mit tenni. Ezt már kimondta, csak remélhette, hogy Eric nem röhög majd a képébe, s nem hagyja faképnél.

Továbbra is a víztükröt bámulta, ezek után végképp nem mert a fiúra nézni. Arca féloldalt volt felé, lábait felhúzta, s két kezét összefonta a térdein. Összehúzta magát, s úgy vizslatta a tükörsima, feszített víztükröt, s várta, hogy beszélgetőtársa végre átvegye a szót...

..::Eric::..


* Kellemes tavaszi nap volt, már-már nyárinak mondható, ami aznap rájuk köszöntött. Szombat volt, már bőven túl volt a csapat az aznapi edzésen, s végre Abb is eltöltött egy tartalmas napot a barátaival. Azokkal az emberekkel, akiket hónapok óta hanyagolt sok-sok dolog miatt. De ma nem. Ma velük volt, egészen délutánig, mikor is a csapat nagy részét elszólította valami. Már csak ő maradt és Hannah. De a fiatal griffesnek nem volt kedve sétálni, így Abb egyedül indult meg a Tó felé, hogy nézze egy kicsit a vizet. Szerette a Tavat. És szerette nézni, ahogy a víz fodrozódik ,vagy éppen fólia módjára feszül a víztükör, mikor semmilyen légmozgás nincsen... Gyakorta lejárt oda, akár tanulni is... Megnyugtató volt. Bár, a legutóbbi eset óta, ami kicsit megijesztette, most indult ismét a Fekete-tó felé. A mólóhoz.
Viszonylag gyors léptekkel közeledett a kiszemelt hely felé, hiszen nem akart egy pillanatot sem veszíteni a víz csodálásában. Meg... nagyon szerette innen nézni a naplementét. Csodálatos volt, ahogy a Tó elterül a hegyek lábánál, s látja a vörösre vált ég alját... ahogy a színpaletta minden csodaszép és vidám színét felvonultatja a természet.

Ahogy közeledett, látta, hogy ül valaki a mólón. Messziről nem ismerte fel az illetőt, de ahogy közeledett, egyre tisztábban rajzolódott ki egy fiú sziluettje. Aki nem volt más, mint háztársa, egy hetedéves Hugrabugos. Eric Wallace. Jó fej srác volt, bár Abbey nem ismerte nagyon... csak néha találkoztak a klubhelyiségbe, s azt sem tudta, vajon a srác tudja e a nevét. Ő azért tudta, mert voltak felsőbb éves barátai, akitől már hallotta. De, tartalmasabban még soha nem beszélgettek. Hát itt volt az idő.
Szépen lassan odasétált, és figyelte, hogy mit is csinál. Épp a hörcsögét tömte valami édességgel, aki nagyon úgy tűnt, hogy inkább elszökne... de ezt gazdája nem engedte. A kis jószág befalta a finomságokat, majd láthatólag sokkal jobban érezte magát, amire a srác tett is egy mókás megjegyzést. Ekkor Abb, már egy ideje ott állt mellette, de csak ezután szólalt meg.*

- Csak nem szeretne inkább a fűben kószálni? - tette fel a kérdést, mintegy nyitásként. - Amúgy szia. Abbey vagyok. Ugye nem ijesztettelek meg nagyon, és nem zavarlak. - folytatta, kicsit zavart hangon, mert időközben rájött, hogy meg is ijeszthette a srácot, vagy éppen rosszkor alkalmatlankodik.

* Ha a fiú ránéz, akkor láthatja a kicsit zavarba jött tekintetet, s a kedves mosolyt a lány arcán. Ha nem orrol meg rá a srác nagyon, akkor tovább göngyölíti a beszélgetés fonalát. *

-  Csatlakozhatok esetleg hozzád? Már, ha nem volt olyan terved, hogy egyedül ücsörögsz itt. Mert, szóval itt szoktam én is ülni néha... ill elég gyakran és nézem a vizet. -  nyögte ki.

* Ha nem okoz gondot a srácnak, akkor letelepszik mellé. Leül, térdeit felhúzza, s arccal a víztükör felé fordul. Úgy, hogy fél oldalt Eric felé van ,s a féloldalt a tó felé. Hiszen, ha már idepofátlankodott, csak nem lesz olyan bunkó, hogy háttal üljön a fiúnak.*

-  S téged, mi szél fújt ide? Vagy csak a hörcsögödet szeretnéd úszni tanítani. - mondta viccesen a lány, bár teljesen tisztában volt vele, hogy a hörcsögök utálják a vizet, illetve, hogy senki fia-borja nem szívesen tenné be a lábát ebbe a tóba, ha csak nem az élete múlik rajta.

* Fejét a fiú felé fordította, s egy széles mosoly kíséretében tette fel az előző kérdést, hogy a hetedéves tudja azt, mennyire nem gondolta komolyan. Mert, hiába volt Abbey némely ember számára, egy furcsa, csendes, visszahúzódó ember. Még is... amikor olyan szituációban volt, akkor teljesen ki tudott fordulni önmagából. Ilyen volt például az edzés is. Ott határozott és kemény tudott lenni, szó nélkül ki osztott bárkit, s megkapta a fejmosását az, aki nem úgy teljesített, mint ahogy azt a CSK elképzelte. S igen, voltak olyan helyzetek, amikor a lány egy kicsit lökött, infantilis fruskává változott, s képes volt olyan dolgokat mondani, amivel a környezetét vagy jókedvre derítette, vagy megrökönyítette. Remélte, most inkább az előző lesz érvényben. Nem szerette volna nagyon leégetni magát a srác előtt... *

[Zsüli]

*Abb megjegyzésére, élcelődő válasz... Nyitottabb? No igen, nyitottabb lett a lány, és nem is kicsit. Furcsa volt látnia barátnőjét ilyennek, de a hugrás nagyon örült, hogy végre kiszabadult saját üvegkalickájából Julia, és ismét él... Illetve... szóval Abbey nem ismerte őt Az előtt... nem tudta milyen is volt, mert az első év, az... olyan... szóval gyorsan eltelt és akkor nem voltak jóban. Ennyire nem.
Elvoltak, együtt jártak órára... Beszélgettek. De Ju, akkor is kicsit más volt. Persze nem zárkózott a jégfal mögé, de megvoltak benne azok a jellem vonások, amelyek a zöld szegélyesek házát jellemezték inkább. És, láthatólag szívesebben is barátkozott a lány velük. Így hanyagolta saját háztársait.
Viszont a változás igen szembe tűnő volt, s a fiatal csapatkapitány el tudta végre képzelni, hogy milyen is lehetett volna a barátnője, ha nem történik vele valami... S hogy ez mi volt, egyelőre rejtély maradt... De valamikor fény derül erre is... lehet hogy még ma?
Aztán tovább lép... Abbs elmés megjegyzésére Ju elhaló választ ad.

~ Szóval mégsem, hát ezt sejtettem, csak jó lenne tudni mi miatt... ~ morfondírozott. Meg kell jegyezni, hogy a lánynak volt egy fura tulajdonsága. Soha nem hajtotta annyira a kíváncsiság, hogy ha valaki nem mondta el akkor és ott a dolgokat, akkor nem faggatta, s nem kíváncsiskodott, még ha ez lett volna célra vezetőbb mindkét fél – de főleg a másik – számára.
Tekintet a Tó felé, mintha onnan jönne a messiás, vagy valami... Esetleg az előre megírt szöveg hever a parton s a lány azt próbálja elolvasni...
Aztán ismét megszólal... Igen, bevallja és talán bele is kezd... De nem, megint csend... Majd mély levegő... Abbs kérdése... és... és... és belevág.

Elmeséli az egész történetet, amit eddig a hugrás lány tényleg csak pletykákból hallott. S most döbben rá, hogy mennyire is képes az ember elferdíteni a valóságot. Hány olyan buta mesét hallott az esetről, aminek – így a tények tudatában – még csak annyi köze sem volt hozzá, mint Trelawneynak a jósláshoz. Olyan meséket, miszerint azért történt a dolog, mert a lányka összetűzésbe került a mardekárosokkal, és ők tették... Vagy, véletlen baleset volt... Volt olyan, ami a lány halálhírt rebesgette... S a legszebb az volt az egészben, hogy az illető kilétét nem fedte fel egyik sem... legalábbis azok, melyek hozzá eljutottak.
Ennek tekintetében teljes megdöbbenéssel hallgatta a lány szavait. Eleven kép jelent meg előtte, ahogy Julia meséjét hallgatta. Lassan teljesen összeállt a kép.
Most már értette a lány viselkedését, értette a falat, a bizalmatlanságot, a ridegséget... mindent. Illetve mindent nem érthetett, hiszen konkrétan fogalma sem volt, hogy mit élhetett át, még csak el sem tudta képzelni, de valahogy, valami folytán érezte... átérezte a lány helyzetét.*

- Ööö, most igazán nem tudom, hogy mit mondjak. Egyelőre annyit tudok, hogy nagyon sajnálom. Nem akarok közhelyekkel élni, hogy megértem mit érzel, mert nem érthetem. És soha nem is fogom. Viszont azt tudom, és értem, hogy miért is lettél az, aki vagy. - szólalt meg végül, pár percnyi hallgatás után. - Nem fogom felszakítani még jobban a régi sebeket azzal, hogy bele vájkálok, hogy pontosan mi is történt. Ezt rád bízom. Tudd, hogy én meghallgatlak, de ha nem mesélsz, hát akkor sem fogok rosszallóan nézni rád.

- Azt, viszont nem értem, hogy mire fel történik ismét egy változás. Nem, korántsem azt mondom, hogy ez rossz. Ellenkezőleg. Én nagyon örülök neki, hogy végre újra láthatom azt a Juliát, akit még elsős ként ismertem... akiből keveset láttam... aki voltál... aki leszel...

* Majd miután befejezte a mondatot, furcsa ötlettől vezérelve, leugrott a párkányról, Ju-hoz lépett és átölelte a lányt. Remélte, hogy jól fogadja. Ha esetleg nem, és eltolja magától a lányt, akkor sem változik semmi. Mindkét esetben csendesen visszaül, s várja, hogy magyarázatot adjon, ha tud és akar, az ismételt változás okára. *


//ne haragudj, hogy csak most//

..::[Edzés], a Csapatnak ::..

*Teljes menetfelszerelésben és totál vízállón várta Abb, hogy a csapat többi tagja lassan-lassan befusson a pályára. Nem is kellett olyan sokat várnia, hiszen hamarosan Kat be is futott. Tudni kell a lányról, hogy nem rég került be a csapatba, de igen ügyes. S Abb egy pillanatig sem bánta meg, hogy beválasztotta, s ennek a döntésének vajmi kevés köze volt ahhoz, hogy nagyon jó barátnők.*

-  Szia villámlány. Legalább te időben érkeztél. Annyira dühös tudok lenni, mikor késtek. - vigyorgott.

-  Na igen, az időjárás nem a legjobb, de ilyenkor is kell edzeni, hiszen nem tudhatjuk, hogy milyen idő lesz a meccsen. Jobb felkészülni az esőre. Napsütésben mindenki tud játszani. - tette hozzá. - Milyen mókus? Vér mókus? Mert akkor csodálom hogy itt vagy. - nevetett az ötödéves.

*Mókásnak találta, hogy a lány néha olyan apróságokon képes volt fenn akadni. Jó, persze nem kellemes ha az embert felkelti valami, na de akkor is. Továbbra is vigyorgott teli szájból, majd eszébe jutott, hogy Katet is fel kéne vértezni egy kis leperexxel.*

-  Te, vízállóvá tetted már a cuccod? Nem szeretném, ha megfáznál vagy ilyesmi és ezért nem tudnál meccsezni. - szegezte a kérdést és kijelentést a lánynak. - No, akkor kezdhetsz is melegíteni, de sürgősen. - vigyorgott továbbra is.

*Ha megtette, annál jobb, ha nem, akkor Abb gyorsan vízállóvá teszi barátosnéját. S közben meg is érkezik az újabb delikvens. Mike. No, igen. Korábban Mike volta kapitány, de idén máshogy döntött a csapat. De úgy tűnt a srácot cseppet sem zavarja a dolog, s így a jelenlegi CSK- sem törődött azzal, hogy most mi is a szitu. Ez van és kész.
Mike biccent egyet, majd leveti magát a fűbe és melegíteni kezd. Az ötödéves kicsit furcsállja, hogy miért is jó a fiúnak a vizes fűben üldögélve melegíteni, de az ő dolga. Ha neki így jó...*

- Szia, de jó, hogy megérkeztél. Legalább ketten pontosak vagytok. - teszi hozzá.

*A következő érkező, immáron fél órás késéssel Charlotte. Vidám köszönéssel nyit, majd bűnbánó arc és egy bocsánat kérés. Abb elég komoly és morcos arcot vág. Nagyon nem szereti, ha késnek. Főleg nem akkor, ha nemsokára meccsük lesz, és van még mit csiszolni a csapaton. *

-  Á szervusz. Örülök, hogy megérkeztél. Azt hittem csak hárman sikerül edzenünk a mai napon. Csak azért nem dühöngök nagyon, mert nem te vagy az egyetlen, aki elkésett. - vált a végére mosolygósra. - Azért legközelebb próbálj meg időben érkezni. - közelebb lép a lányhoz, és a következőt már suttogva teszi hozzá. - És előző este kevesebbet inni. - vigyorog.

*Hiszen ő is volt már hasonló helyzetben, előle nem lehet elrejteni a másnaposság árulkodó jeleit. Főleg, ha az egy kis kómázással is társul. Közben már érkezett is újabb két ember. Nahát, végre teljes lesz a csapat? Nézzenek oda. A távolban két apró pont tűnt fel, majd ezek nőni kezdtek, és szép lassan Lyra és Freddie alakját vették fel. A következő mozdulatsor amit láthattak Freddie mutatványa volt. Abb látott már tőle érdekes dolgokat a levegőben, de ez most még neki is új volt. Enyhe megdöbbenéssel követte az eseményeket, majd a landolás előtt vissza tért a morcos arckifejezéséhez, hiszen ők is késtek. És nem is keveset. A srác elegánsan landolt, s a tőle megszokott módon üdvözölte a lányokat, és Mikeot. Utána közvetlenül érkezett meg Lyra is egy apró mosoly és hello társaságában.*

-  Örülök, hogy végre megérkeztetek. - kezdte morcosan. - Nem tudom ki, hogy van vele, de ha valakinek esetleg gond van az ébresztőórájával, akkor szóljon és kap tőlem egyet. - folytatta már kevésbé dühösen. - Na, de nem azzal akarom elvenni az időt az edzéstől, hogy itt duzzogok, csak azért, mert egyesek nem ismerik az órát, szóval, ha végre befut utolsó tagunk is, - akit ekkor már észrevett a levegőben – meg is kezdhetjük az edzést. - ez a vége, már mosolygósra és kedvesre sikerült.

*Hiszen Abbs is tisztában volt vele, hogy ő is elaludhat egyszer, s persze megérdemelné a csapatától a fejmosást, de néha van ilyen.*

-  No, akkor mindenki kész? Felszerelés ok? Akkor indulás a levegőbe, melegítsetek be, majd fent mondom a többit. Ami meg az időt illeti, ehhez is hozzá kell szoknunk.

*Ezzel a levegőbe emelkedett, s várta, hogy a többiek is kövessék a példáját. Tett jó pár kört odafent, mikor látta, hogy érkezik az utolsó delikvens is. Briant. Nos, rá igazán nem haragudhatott, hiszen majdnem az utolsó pillanatban szólt neki, hogy Chassy helyett jönnie kéne a csapatba. Nagyon remélte, hogy a srác hamar beilleszkedik majd, és jól fog menni a csapatjáték. Azt tudta, hogy nagyon jó kviddics játékos, és ügyes is. Tehát attól nem félt, hogy technikai malőrök lennének. Csak a beszokás. Az nehézkes kicsit. Megállt a levegőben és magához intette a csapatot. Mikor mindenki ott volt, belekezdett.*

-  Nos, amint látjátok Chassy helyett egy új ember érkezik. - ekkor futott be a pálya közepéig Briant és készült felszálláshoz. - Nagyon jó játékos, remélem, hogy hamar beszokik a csapatba. Fogadjátok szeretettel. Azt nem mondom, hogy miért a váltás, elégedjetek meg annyival, hogy van és kész. - végszóra ért oda hozzájuk a srác, egy bocsánatkéréssel.

*És egy meglepő mozzanattal. A fiú odasuhan a lány mellé, közel hajol hozzá és a fülébe súgva is megismétli a szabadkozását, majd az ötödéves kezéért nyúl és lágy csókot lehel rá. Abb nem kicsit döbben  meg az előzőeken, s egyelőre szó nélkül ül a seprűjén s a srácot figyeli. Majd ő is közel hajol a fiú füléhez, és hogy a többiek ne hallják úgy mondja a következőt.*

-  Nem történt semmi, hiszen késő szóltam, s így is köszönöm, hogy elvállaltad. Egyébként meg, ilyen gesztus után lehetetlen haragudni. De azért ne vezessük be a késést. - vigyorgott a fiúra, majd a csapat felé fordult, de tudta, hogy ez a kis "incidens" nem marad terjedés nélkül.

-  Nos, ha mindenki kellő képpen bemelegített, akkor kezdhetjük is. Charlotte a gólkarikákhoz, Freddie és Kat védik a karikát. A csapat másik fele támad. Mike, Lyra ti támadjátok a karikákat, és Brinat, te vigyázol a két támadónk testi épségére. Aztán majd csere. - ezután egy pálcamozdulattal kinyitotta a ládát, szabadjára engedte a gurkókat és a cikesszt, majd hirtelen a láda felé vette az irányt s magához kapta a kvaffot. Vissza repült a cspathoz.

-  Lyra. - kiáltott, majd a lány felé dobta a labdát. - Akkor kezdjünk.

* S ezzel kezdetét vette az edzés. Abbs egyelőre a csapatot figyelte, hiszen lesz még ideje keresgélni a cikesszt, ha már mindenki kellőképpen belejött a játékba.*

*Hannahnak köszönhetően majdnem a hippogriffekkel száldosott a fiatal hugrás lányka is. Ugyanis a kedves Hugicája egy egész muffin szerű dolgot tömött a szájába, miközben nevetett, ennek természetesen egy fuldoklási roham lett a vége, de hála Merlinnek Abbs megúszta. Lenyomott gyorsan egy jó pohár töklevet, hogy a maradékot is kiöblítse a szájából, majd rosszalló tekintettel nézett a szabadkozó grifisre. *

- Khmkhm, köszi, hogy azért megkímélted az életemet, de legközelebb lécci, ne így vágj vissza jó? S azt ne hidd, hogy ez megtorlás nélkül marad, csak nem most. - vigyorgott a lány, s egy sátáni mosoly terült szét az arcán.

*A kis közjáték után kényelmesen tovább folytatta az étkezést, s figyelmesen hallgatta a tásra kinyilatkoztatását a különféle munka helyekről.*

-  Hát, ami azt illeti befolyásolni nem nagyon tudsz, szóval azért a véleményedre kíváncsi lennék. - mosolygott a lányra, s nagyon szerette volna, ha tényleg elmondja, hogy ő hogy is látja ezeket.

*Abbsnek volt pár elképzelése, amit persze el is mondott, s ezeken felül is akadtak tervek, de természetesen mindennek meg volt az ára is... legtöbbnek a tanulás és a sikeres RBF- ek... De ezt most gyorsan ki is törölte a buksijából. Még csak ez kéne, hogy a kellemes eszegetést ilyennel zavarja meg.*

-  Hát, ami azt illeti egy állást igen csak el tudnék neked képzelni, sőt... nem is egyet. Bár abból kettő eléggé összefügg. No nézzük csak. - gondolkozott el a leányzó. - Első körben igen csak el tudnálak képzelni Rita Vitrol helyett a prófétánál, vagy akár egy saját lapnál... Ezek mellet a Minisztériumban is meg lehetne a helyed valami hírközléses dologban. De akár sport kommentátor ként, vagy valami ilyen ként is el tudnálak képzelni.

-  Esetleg családtörténet íróként, természetesen magán dologként... - révedt a gondolataiba a lány, s sorra vette azokat a lehetőségeket, amelyek Hannah számára testhezállóak lennének.

-  Azt hiszem, még valamilyen tanári állást is el tudnék neked képzelni, vagy nem, nem is inkább pszichológusit. Úgy is mindig kérdezősködsz, lehet nem esne tőled távol. - zárta le a dolgot, mert így elsőre több ötlet nem nagyon jutott eszébe.

*Miután befejezte nagyot harapott a szendvicsbe, amit korábban készített, s lassú majszolás közepette hallgatta, hogy hogy is tetszik kis barátnőjének az előbb felsorakoztatott ötlet börze. Mert kétség nem férhetett ahhoz, hogy Abbsenk csupa olyan ötletek jutottak eszébe, amelyek tökéletesek lettek volna a kis Griffis számára.
Már csak neki kellett eldönteni, hogy vajon melyik utat is választja... vajon mit is szeretne igazán. Azt azért a hugrás sem hitte, hogy Hannahnak tényleg ne legyen ötlete... hogy tényleg semmi ne legyen, ami egy kicsit is jobban érdekelné. Valami tárgy, vagy ilyenek...
Azért remélte, hogy segítő jobbot tudott nyújtani neki.*

- És mondd, amúgy hogy van David bácsi és Kathleen néni? .- teszi fel a következő kérdést, hiszen elég régen hallott kedvenc hugicája őseiről, akiket jól ismer, hiszen minden nyáron eltölt pár hetet a kis griffisnél és szüleinél Norwichben.

**Csillagászat óra**


*Egészen kellemes napja volt ma Abbsnek. Pár lazább óra, egy kis séta a parkban a barátaival, majd  pár óra tanulás a csónakháznál. Igazából jó pár hete ez a nap volt az, amit félig pihenéssel töltött. Elege volt már a folytonos tanulásból, az RBF-ekre való készülésből. Ebből kifolyólag több edzést is iktatott be a csapat számára. Amit ki jobban viselt, ki kevésbé. De szólni nem szólt senki, mert tudták, hogy fontos meccsre készülnek! Nagyon fontosra. Így hát mindenki beleadott apait-anyait, de meg is látszott. Egyre ügyesebbek és ügyesebbek lettek. Abbey nagyon büszke volt a csapatra.
Lesétált a nagyterembe, kényelmesen megvacsorázott, majd összetalálkozott Hannahval, egyik legjobb barátnőjével, s vele beszélgetett még egy kicsit a vacsi után. Majd, mivel ma éjfélkor csillagászattan órájuk volt esedékes, így visszasétált a hugra tornyába, s úgy döntött kicsit lepihen, hiszen másnap még is korán kell kelnie, s így friss maradhat.
Nem is tett másként, felsétált, majd elterült a puha, baldachinos ágyon. Természetesen nem felejtette el beállítani az óráját, hiszen milyen ciki lett volna, egy éjféli óráról elkésni, csak mert elaludt.

Pillanatokon belül elnyomta az álom, s egy másik világba került. Jó pár hete két dolog körül forognak az álmai. A nagy meccs és a vizsgák körül, de most, most egészen másról álmodott. Egy fiúról. Egy fiúról, akit régen nem látott, s szerette volna tudni, hogy mi van vele. Hogy mi is történt Azóta... azóta az eset óta... Álmában találkoztak, és beszélgettek, és a srác nem haragudott rá. Újra barátok voltak, újra szép és jó volt minden... Egészen addig, amíg meg nem szólalt az ébresztő kellemetlen csipogó hangja.
A lány magához tért, már amennyire lehetett, s gyorsan lenyomta a berregő ketyere gombját, hogy ne riasszon fel mást. Majd körül tekintett a szobában. Hát nem volt ott senki, akit fel lehetett volna riasztani,  mert még csak most szállingóztak fel a hálóba az emberek, hiszen csak fél tizenegy volt, és a házuk prefijei valami oknál fogva vagy nem voltak a toronyban, vagy épp aludtak
Feltápászkodott, majd útját a fürdő felé vette, megmosakodott, felöltözött és kilépett a klubhelyiségbe. Mielőtt órára indul tesz egy kis sétát, s meglesi nem mászkálnak e a folyosón olyanok, akiknek nem lenne szabad ott tartózkodniuk. Megigazította vállán a táskáját, majd lesétált a lépcsőn. Pár elsős ücsörgott még a fotelekben, de őket pillanatokon belül a hálókba parancsolta, majd kilépett a helyiségből.

Sétálgatott a folyosókon, de kivételesen senkit nem látott, aki egyedül kóborolt volna, engedély nélkül a folyosón. Órájára tekintett, majd mivel az háromnegyed tizenkettőt mutatott megindult a csillagvizsgáló-torony felé. Elérte annak lépcsősorát, majd gyorsan felsietett azon. Kezét a kilincsre helyezte, lenyomta azt, majd belépett.*

**Teremben**

*Odabent kellemes klíma, és kellemes fény viszonyok fogadták. Körültekintett, majd észrevette, hogy már egy páran ott tartózkodnak. Mégpedig, Rose, Izzi, Amy és Davis. A lányok a Hollóhát és a Griffendél színeit erősítették, míg a srác mardekáros volt. S nem is akárki, hanem legjobb barátnéja párja. Már megbarátkozott a gondoltattal, hogy Julia a Perry gyerek kedvese, s igazából nem zavarta a dolog. Ha a lány boldog, hát akkor minden rendben. Amúgy is Davis igen pozitív hatással volt Juliára. De hol a lány?*

- Szia Rose, Izzi, Amy. - üdvözölte a lányokat.

*Körbetekintett a termen s mivel tekintete a furcsa párosra tévedt, így gondolt egyet s melléjük lépett.*

- Szia Davis. - köszönt a fiúra, s sötét íriszeit annak szemeibe fúrta, s egy üzenet hagyta el a lány tekintetét.

* Egy olyasféle üzenet, hogy köszönöm, hogy visszarántottad a barátnőmet a valóságba. Köszönöm, hogy meg tetted azt, ami nekem az öt év alatt nem sikerült. Majd rámosolygott, jelezvén, hogy ő neki aztán semmi baja nincs a sráccal - na nem mintha érdekelné, bár ki tudja - s örül, hogy Ju boldog.*

- Szia Ju. - tekintetét a lányra siklatta. - Ugye nem gond, ha csatlakozom hozzátok, amíg megkezdődik az óra? - szegezte nekik a kérdést.

*Várja a választ, s sejti, hogy a toronyban tartózkodók, ha figyelték a párost, mikor megérkeztek, már akor meglepődhettek. Pláne, hogy elég nyílvánvaló volt a két ember viszonya egymással. Most, pedig még egy hugrás csatlakozik az érdekes duóhoz... és ők mennyi mindent nem tudnak még...*