-// Harry//-

Ismételt mély lélegzet hagyja el tünékeny halovány páraként ajkaimat. Próbáltam gondolataim örvénylő tengere közül száműzni azokat, amiknek akkor nem volt helye. De mondhatni hiába. Kémleletem az ablakon túl elterülő világot, de nem volt az igazi. Nem ugyanazt láttam, mint rég. Valahogy idegennek tűnt mióta Vikivel kapcsolatos kétes gondolatok uralják elmémet. Bizarr, mert ő volt az egyetlen eddig, akire vakon rábíztam volna magam. De most… Most hamarabb mennék Malfoyal kettesbe a rengetek fái közé. Főként azért mert Dracot gond és lelkiismeret-furdalás nélkül kiátkoznám a birtokról, de vele ellentétben Vikire képtelen lennék pálcát emelni kivétel, ha nyomós okot ad rá.

Tekintetem hiába meredt kifelé, a szemem sarkából észleltem egy alak közeledtét. Talán az iménti gondolatok hatására, talán csak ösztönből, de annyi biztos, hogy villám gyorsan fordultam a közeledő felé és az eddig farmerem zsebében nyugvó jobbommal megmarkoltam, de elő nem vettem a benne rejlő pálcámat. És szükség sem volt rá… csak Harry közeledett. Halovány megkönnyebbült mosoly húzódott alig láthatóan ajkaim szegletére.
Reméltem nem látta az előtte pár perccel játszódott jelenetet. Gyűlöltem, ha valaki sebezhetőnek lát. De halk köszönése és kimért mozdulatai egyértelműen a másik irányba döntötte a mérleg serpenyőjét. Észrevette, hogy feszült és ideges vagyok… látott, de már mindegy tulajdon képen ezért hívtam ide.

- Szia! * Köszöntem a tőlem megszokott határozottsággal, de sokkal inkább kedvesen, mint tárgyilagosan.* Nem szegezte rám a tekintetét, és bár nem mondtam nagyon hálás voltam érte. Adott lehetőséget arra, hogy összeszedjem magam és ezt kihasználva visszazökkentem szokásos mivoltomba és magamat meg nem szégyenítve beszélni kezdtem.
- Bocs, hogy csak így rögtönzötten levéllel üzentem, de valahogy nem volt kedvem a többiek előtt magyarázkodni, hogy miért is ilyen fontos most veled beszélnem. * Magyaráztam egy huncut fél mosollyal, ami egyenlő volt azzal, hogy eme kastély sokat látott falai között soha semmi nem marad titokban.*
Éreztem, hogy meg akadt a szeme a kezemben nyugvó érmén, így hófehér keskeny ujjaim között játszani kezdtem, vele, mint egy palástolva az igazi okot, amiért előkerült megszokott helyéről a nadrágom zsebéből. Az álcázottan megszokottnak tűnő mozdulat sor után nemes egyszerűséggel eltettem. Egy jelentéktelen apróság csupán, a jelen helyzetben és nem erről szerettem volna beszélni. Miután átvetette lábait a párkányon, én is követtem példáját. Még egy utolsó pillantás a tavasz nyomait hirdető fákra és az őket fokozatosan bekebelező sötétségre majd hátamat a falnak támasztva egy könnyen mozdulattal felszökkentem az ablakba Harry mellé. Bár végtagjaimat nem vettem át a párkányon lévén nem lett volna túl nőies mégis jobban érzetem magam így vele egy szinten.
Csend… egy cseppnyi jóleső töretlen csend… és kivételes módon ő törte meg. Eme pillanat alatt újra magam elé meredtem, de ez a szempillantás elég volt arra, hogy csak egy foszlányt fogjak csak fel a fiú kérdéséből.
- Mi- Micsoda? * Kérdeztem újabb ezúttal zavarodott mosollyal, de valahogy éreztem, hogy a lelki állapotom és a tőlem meg nem szokott viselkedésem sajátos egyvelegével lehetett kapcsolatos a kérdés. Így gyorsan rá vágtam*
- Nincs semmi baj. Illetve baj az éppen akad… Mostanság túl sokat gondolkodok és töprengek. Na, de most nem rólam van szó, Akad nálam fontosabb is.

-// Harry-nek//-

Ütemes lépteimet lágy szellő kísérte, ami itt-ott belekapott rakoncátlanul vállamra omló fekete tincseimbe. Más esetben céltalan bolyonganék az ódon kastély jól ismert falai között. De nem. Most nem. A napközbe tágas napfényben fürdő folyosó népes sergének nyoma sem volt. Egy teremtett lélek, ha sok, de most még annyi sem volt itt. A hatalmas ablakok üvegén még be-beszűrődött a nyugvó nap fénye. Kimérten odasétáltam az egyik párkányhoz és szórakozottan figyeltem a vörös pírba burkolózó égitestet, míg lustán alá nem bukott.
Avatatlan szemek számára egy átlagos érmét húztam elő zsebem mélyéről. Igaz most nem változtak rajta a számok, mégis jelentőségteljesen szorítottam markomba. Fontos volt számomra a DS. Talán fontosabb, mint legtöbbünknek, hisz nekem nem a kalandvágy és még csak nem is a kíváncsiság volt az, ami miatt beálltam. Korántsem. A szívem vitt oda, az kötelez a harcra. És ugyan ez vezetett ide is ezen az órán. Harryt vártam.
Nem késett hisz szürkületet beszéltünk meg, és épp hogy csak eltűnt a nap a rengeteg fái között. Mostanság nem nagyon találkoztam vele négyszemközt, talán a Főnixszálláson töltött nyaram keretei között beszéltünk utoljára érdemleges dolgokról. De most muszáj volt. Hosszú idő után újra jelentkeztek a látomásaim és más nem érthetett meg. Vikivel már rég nem tudtam ilyesmiről beszélni. De Harry más volt. Ő szintén szenvedett hasonló vízióktól.
Látomások… Fel derengett pár momentum és a bevillanó képek következtében az eddig párkányon nyugvó kezemen megfeszültek az inak, és a vékony finom újjak erővel ráfonódtak a fa aprólékosan kidolgozott ívére. Ha a relativitás határai engednék, valószínű, hogy akkor és ott abból a fából víz fakadt volna. De így csak az ujjaim fehéredtek el a görcsös szorítástól.
Kiskorom óta küzdök hasonló álmokkal és azok nyomán kísértő képekkel, és meg tanultam őket kezelni. Mély levegőt vettem, és sajgó kezem lassan a farmarom zsebébe csúsztattam, és vártam az érkezőt.


// Most meghazudtoltam magam, a terjedelmet illetően hisz ez elég rövidre sikeredett, de valahogy nekem így lett kerek egésssz. //

[/b]


Nah igen edzés… Most hazudtoljam meg magam??? Fölösleges… szokásomhoz híven totálisan kiment a fejemből az egész. Főleg, hogy elmaradtak a kora délutáni óráim így talán az első igazi tavaszi napot köszöntve kedvesemmel a parkban henyéltünk és fogyasztottuk el a szerény, ebédnek nem éppen nevezhető konyából csent falatokat. Éppen Dam ölében feküdtem csukott szemmel arcomat süttetve, amikor meghallottam, hogy az óra torony elüti a 2 órát. Lassan kinyitottam a szemem és feltámadt bennem az a jól ismert érzés, hogy valamit megint elfelejtettem… Éppen mire kiült volna arcomra a töprengés, mintha villanykörte gyúlt volna a fejembe…
- Basszus EDZÉS… * Pattantam fel hirtelen. Összevissza kócolódott rakoncátlan fürjeimet meg sem próbáltam helyretenni. Időm már nem nagyon volt, hogy felmásszak a klubhelységbe és vissza így reménykedve, abban hogy a tisztaság és rendmániás szobatársaim nem zárták be az ablakomat szaporán elhadartam vagy egy tucatnyi Invitó-t… szerencsére ablaktörés mentesen leérkezett hozzám minden, ami az edzéshez szükséges… Még egy gyors csókot nyomtam párom ajkára majd minden szükségest magamra öltve felpattantam seprűmre és egyenesen a stadion felé röpültem. Automatikusan a bejárat felé vettem volna az irányt, hogy az öltözőn keresztül érkezzek… De így lassan 3 perces késében, semmi kedvem nem volt átmászni az egész öltözőn. Egyenesen a pályára röpültem… Jó kis antré mondhatom. A magasból letekintettem a pályán várakozó csapattársaimra és a levegőből végignéztem, míg Kevin is megérkezik a pályára. Vikire nézve elkapott a röhögő görcs… ahogy az a komoly és megvető arcot tudja vágni annyira… annyira vicces főleg azért, mert én birtokában vagyok annak az információnak miszerint maga Viki sem a pontosság megtestesítő szobra na, de nem akarom csorbítani a tekintélyét így ezt nem kötöm a többiek orrára. A nevetéstől kipirult arcal még mindig kissé pukkadozva landolok a többiek között.
- Sziasztok! * kedves mosolyt eresztettem a jelenlévő személyek felé*
- Bocsánat a „stílusos” késésért. * mondtam szórakozottan, majd körbenézve észleletem, hogy kissé feszült és nyomott a hangulat, így ezt oldván felcsaptam ügyeletes bohócnak*
* Mielőtt még kiejtetem, volna az alábbiakat a számon felvettem a Viki által produkált szigorú arckifejezést és a tőle már megszokott mozdulatokkal és szavakkal kissé felnagyítva utasítottam a többieket*
- A késéstől ezegyszer még eltekintek de, ha még egyszer előfordul már, meg se jelenjetek a pályán! VILÁGOS? * látványos mély lélegzet*
- Ideje lenne kezdeni nem? * reméltem, hogy Viki is végre oldódik és elneveti magát, ezzel könnyebbé téve az edzés hátralevő részét*
Igyekeztem kissé felrázni a társaságot, no meg már, szerettem volna a levegőben repkedni így oda léptem Sue- hoz és kezemet nyújtottam felé azzal a szándékkel, hogy felsegítsem a földről!
Ha már a többiek is talpon voltak és Viki is indulásra szólította fel a bagázst a többiek háta mögött oda léptem hozzá, és csak ennyit intéztem halkan hozzá:
- Bocsánat Miss. Szadi a késésért…* egy fél pillanat erejéig ártatlan bocsánatkérő arcot vág és folytatja*
- Ja mennyi is volt 5 perc??? * komoly gondolkozó arcot vág majd még hozzá fűzi*
- Azt hiszem a te 45 perces csúcsodat még nem döntöttem meg * mondtam viccesen és gonosz mosoly kíséretében megmarkoltam a seprűmet és a valószínűleg előttem felröppenő csapattársaim nyomába, szegődtem.

_{//Bocsánat a megkésett hozzászólásért, de most lett vége a vizsgáimnak * bocsánatkérő boci szemek*//}

-//Damiennek//-

A várakozással tűnő percek egyre kínzóbbal váltak. Türelmetlenül néztem az órámon, lustán vánszorgó mutatókat. Kezdem elveszíteni az uralmamat a sötét kétséggel teli gondolataim felett. Mi van, ha már nem akar velem lenni? Mi van, ha hirtelen távozásomat nemként értelmezte? Mi van, ha…? De mire az agyam eldugott bugyraiból előtörtek volna a súlyosabbnál súlyosabb gondolataim megpillantottam őt. A szívem kihagyott egy dobbanást, majd olyan gyorsasággal kezdett dörömbölni a mellkasomon, mintha duplán próbálná pótolni a lemaradását. Lassan szinte monoton léptekkel közeledett felém és én minden lépését figyelemmel kísértem. Dejavu érzés fogott el a megjelenésével kapcsolatban… egyszer láttam eddig hasonlóan elegáns öltözetben és akkor is levett a lábamról. Láthatólag fogalma sincs róla milyen lélegzetelállítóan, fest ebben az ingben. Ahogy haladt felém láthatóan a tekintetemet kereste és én, ezúttal sem tudtam ellenállni annak a varázslatos szempárnak. Próbáltam kifürkészni kifejező tekintetéből az érzelmeit. Hosszúnak tűnő röpke másodpercekig csak álltam némán meg nem szakítva szemeink által egymás felé sugárzott érzelmeink szenvedélyes táncát. Ha ő is így tett, mint én a szemeimben az őszinte szerelem tanácstalan sugarát láthatta. A kontaktust megszakította tétova köszönése. Furcsán éreztem magam egy egyszerű sziá-tól, de én sem tudtam mást kibökni:
- Szia! *mondtam neki őszinte mosollyal az arcomon*
- Őrülök, hogy eljöttél * ezt megerősítve közelebb léptem hozzá és gyengéden kezébe csúsztattam kezemen.*
- Attól féltem, hogy nem fogsz elj… *elharaptam a mondat végét, mert a szavamba vágott. Újabb bocsánatkérés következett, jól esett, de valahol már fölöslegesnek éreztem, hisz én már magamban akkor megbocsátottam neki, amikor a mai napon először viszontláttam.
- Damien! * mondtam egész halkan, de nem folytattam, mert a soron következő szavai az enyimeimet a torkomra forrasztották. Ez a vallomás kiűzött valószínűleg végleg belőlem minden kételyt. Éreztem, hogy könnyek szúrják a szememet és ezúttal nem a bánat, hanem az öröm könnyei voltak. De nem engedtem őket kiszökni a medrükből. Kezemmel gyengéden végigsimítottam az arcát és sokatmondó csókot leheltem ajkára, majd gyengéden elhúzódta, éppen annyira, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Ami történt, megtörtént és ezen egyikünk sem tud változtatni bármennyire is, szeretnénk. *itt kissé elkalandozott a tekintetem* - Én azt hiszem készen, állok, és ha te is, lépjünk ezen túl és kezdjük tisztalappal. Mind a kettőnknek így lesz a legjobb, mert ekkora szálkával a szememben nekem nem menne, és elfeledni nem tudnálak és nem is, akarlak, mert… * vettem egy mély lélegzetet és újra a szemébe néztem* - Szeretlek.

Visszatekintő:
Nehezemre esett, de otthagytam. Muszáj volt kiszellőztetni a fejem. Könnyeim által fátyolozott szemmel haladtam át a keringőn. Összeszedve minden akaraterőmet álltam ellen annak a késztetésnek, hogy hátra forduljak és visszarohanjak kedvesem ölelő karjai közé.
Délutánomat a parkban töltöttem gondolataim szakadatlan hullámain evickélve. Folyamatosan felütötte fejét elmémben Damien és a nem oly régen lejátszódó találkozásunk. Nem kellett volna otthagynom, de reméltem megérti, szükségem volt rá. Percről-percre jobban erősödött bennem a bűntudat. Álmomban sem gondoltam volna, hogy így fogom viszontlátni, és nem bírtam türtőztetni magam. Neki rontottam lángoló szavaimmal, de ez csak a töredéke volt annak, amit elterveztem. De most már ezt is bánom. Tudom, hogy jogosan mondtam mindent kiejtett betűt, mégis fáj, hogy bántottam.
Újra rendeztem magamban a Valentin napra szánt terveimet, amiket még egy végig sírt és ábrándozott éjszaka alatt szőttem. Első lépésként felbaktattam a bagolyházba és gondosan formált sajátos betűimmel írt levelet, küldtem, amelyben röviden és titokzatosan ennyi ált:

Kedves Damien!
Várlak este 1 órával a takarodó után ott ahol először találkoztunk.
Bízom benne, hogy nem bántottalak meg a hirtelen távozásommal és eljössz! Én mindenképpen ott leszek, és várni fogok rád!
Csókol Amanda.

A bagolyházba tett kitérőm után egyenesen a hálókörletbe mentem, hogy mindent előkészítsek az estére. A vacsorát hamar lerendeztem mialatt kínosan ügyeltem arra, nehogy találkozzam vele és valószínű nem látott, meg vagy ha mégis én nem vettem észre.
A hálóba visszatérve lázas készülődésbe kezdtem. Szerettem volna a legjobb formámat adni, hisz délelőtt nem éppen jó passzban látott. Gyors zuhany után jöhet a ruhás szekrény. Mivel kint elég hűvös van és nagy bánatomra ehhez mérten kellett válogatnom az öltözékemet. A végére egy bordó hosszított derekú garbóra esett a választásom, ami anyagának köszönhetően tökéletesen rásimult az alakomra. Alul fekete combközépig érő fekete szoknyát és fekete csizmát viseltem. Természetesen a sminkem és a kiegészítők mind passzoltak az öltözékemhez, jó szokásomhoz híven. Miután minden apró részlet a helyére került az ajándékomat egy egyszerű varázslattal lekicsinyítettem és az öltözékem tetejére került hosszú fekete szövetkabátom zsebébe rejtettem.
Megjelenésem fiatalos visszafogott hanyageleganciát sugárzott, bár nem volt nyilvánvaló, de hozzá értő szemek láthatták, hogy csábítani készülök. Pont mire elkészültem, elütötte az óra a megfelelő pillanatot és kiosonva a klubhelységen át szerencsére észrevétlenül megérkeztem a megbeszélt helyre. Izgatottan torkomban dobogó szívvel és a várakozás hevében kipirult arccal vártam, mikor jelenik meg a folyosó végén, és amit még ennél is nagyobb hévvel vártam, hogy mikor csókolhatom meg újra édes ajkát.

          alapok

teljes név || Amanda Mary Strong
becenév || Mary, Manda
nem || női
születési hely, idő || London. 1979 09 19
kor || 16
faj || ember
vér ||  fél vér
évfolyam || 6


          a múlt

1979 őszén, egy nyugodt hűvös éjszakán láttam meg a napvilágot Londonban a Strong család legújabb leszármazottjaként. Édesapám Samuel Strong köztiszteletben álló aranyvérű varázsló, a Wizengamot egyik tagja. Igaz anyukám Mary Hudson mugli származású boszorkány ez a neveltetésemen nem látszott. Anyám tehetséges boszorkány volt, és életét a gyógyításnak szentelte a Szent Mungó Varázsnyavalya és Ragálykúráló Istopályban.
Szüleim Voldemort elleni háborúban vezető szerepet töltöttek-be Dumbledore oldalán. Egészen 1 éves koromig boldog családban éltünk, míg anyám áldozatául nem esett egy halálfalónak, mint manapság már tudom James Mirol-nak. Mikor felderült előttem a tettes kiléte bosszút esküdtem ellene…, de ennyire ne szaladjunk előre.
Tehát egy éves korom környékén kettesben maradtunk apámmal és beköltöztünk Londonba. Mint mindenki másnak nekem is mugli iskolába kellett járnom, de ahogy az aranyvérű családoknál szokás volt, otthon is folyamatosan oktattak. Az otthoni okulást felettébb élveztem, de a mugli iskolában nem voltam a tanárnő kedvence, egy szó, mint száz kilógtam a sorból. Furcsának és különcnek tartottak. Rengetek fölösleges energiám volt így több sportágat is kipróbáltam de, hiába így is kitűntem a többiek közül sokkal hamarabb feltaláltam magam véletlen szituációkban. Macskának csúfoltak után, mert bármi történt én mindig jól jöttem ki belőle az ő szófordulatukkal élve „talpra estem”.
Nem bíztam túlzottan az emberekben és valami okból hárítottam őket. Mégis akadt egy barátom, akivel egészen kiskorunk óta össze voltunk nőve ő volt Bess. Igaz nem mondhattam el neki soha, hogy mitől vagyok olyan amilyen, de ő ezt kérdések nélkül elfogadta. És ez a feltétel nélküliség, ami igazán megadta a varázsát. De ez sem tartott örökké. Kiderült róla, hogy beteg a szíve és bár a mugli orvosok azt, állították boldogan élhet tovább ez nem így történt. Egy nyári napon, amikor a parkban játszottunk rohamot kapott. Segítség nem érkezett így nyolc évesen a karjaim között halt meg a legjobb barátom. Ettől fogva még inkább taszítottam magamtól az embereket. Csak apám ismert és ismer igazán. Nehezen engedem közel magamhoz az embereket, bár ha mégis közel kerül hozzám valaki, azt nagyon megbecsülöm.
Na, igen joggal kérdezheted tőlem akkor, hogy miért is vagyok ilyen amilyen. Te csak azt láthatod, hogy örökkön örökké mosolygok viccelődök. És igen joggal gondolhatod azt, hogy egy 100%-ig boldog emberrel futottál össze. De nem. Ez csak egy tökéletes fátyol az ártó szemek ellen. Tartok az emberektől és soha nem mutatom a gyengeségemet sem a fájdalmamat.
Többnyire laza és cserfes vagyok néha annak a hatása támadhat benned, hogy teszek mindenki fejére, de ez koránt sincs így. Ha egy embernek segítségre van szüksége bármilyen értelemben, ösztönösem a segítségére sietek.
De ismételten visszatérnék még egy kissé a Roxfort előtti életemre.
Bess halála után nem találtam a helyem többé a muglik világában ennek köszönhetően kellően elzártam magam a külvilág elől, a szabadidőmet tanulásra fordítottam. Egyre nagyobb vágyakozást éreztem a varázs világába ezért idővel minden elérhető információt begyűjtöttem a Roxfortról. Apám 11 éves koromig, míg meg nem érkezett a levél az iskolából próbált minél távolabb tartani 1-1 kivétellel a varázsvilágtól tehát nem sokat jártam hozzánk hasonló közegben. De eljött a pillanat amit már nagyon vártam. Beléptünk az Abszolútra.
Életemben először éreztem azt, hogy megtaláltam a helyem. Elmerültem a varázslók és boszorkányok színes forgatagában. Apámnak nagyon sokan köszöntek és a legtöbben nagy tisztelettel szólították meg. Több helyen is megálltunk beszélgetni én meg nagy izgalommal vártam, hogy mikor hova megyünk. Már nem féltem, sokkal inkább vártam, hogy mi vár még rám. Még itt az Abszolúton találkoztunk egy igen kedves és elég népes családdal, mint később kiderült a Weasley családdal. Apám mély beszélgetésbe kezdett a családfővel én meg a gyerekekhez csapódtam.
Igen még idegenek voltak nekem, még sem taszítottam el magamtól őket. Jól éreztem magam és ezt főként egy igen nagy humorérzékkel ellátott ikerpárnak köszönhettem, akik felettébb nagy figyelmet fordítottak rám. Következő napot már nagyon izgatottan vártam. De ne is csodáld. Végre oda indulhattam ahova vágytam a Roxfortba.
Csak egy ember volt akkor akihez igazán ragaszkodtam és ő az Apám. Nehéz volt otthagyni az állomáson, de akkor és ott jobban vonzott az ismeretlen és az új így felszálltam a vonatra. Barátok és ismerősök híján neki indultam, hogy keressek egy szabad helyet és bevágódtam az első kocsiba ahol még akadt egy kis üres hely. Kissé szórakozottan elpiszmogtam az orrom alatt egy „Szisztok remélem nem baj, ha bejövök” jellegű mondatot mi alatt már cibáltam be a csomagjaimat. Lehuppantam és szemügyre vettem kikhez is keveredtem, gyors bemutatkozás után elmerültem egy könyvben. Hamar elröppent az idő és máris az iskola nagyterme előtt várakozva álltam a tömegben. Többen sugdolóztak körülöttem Harry Potter-ről, de nekem nem sikerült kiszúrnom mind addig, mag be nem osztotta a süveg a Griffendélbe.
És igen megint jön a kérdés, hogy hova is akartam kerülni. Igazából teljesen mindegy volt, de semmi keppen nem akartam a Mardekárba. Cél nélkül mentem ki a süveghez, tudtam apám Griffendéles volt anyám Hollóhátas így nem volt egyértelmű számomra hova kerülök. A süveg rövid mormolás után a Griffendélbe oszlott és mikor az egész asztal üdvrivalgásba tört ki már nem is gondolkoztam, csak boldogan oda baktattam. Az első pillanattól kezdve élveztem az iskolai életet. De kissé távolságtáró voltam az emberekkel inkább a háttérből megfigyeltem őket. De ahogyan fokozatosan megismertem őket jó érzéssel töltött el közöttük lenni. Elsőként a Weasley ikrekkel találtam meg a közös hangot halovány ismeretségünket felelevenítve. Imádtam részt venni a csínyekben és bosszantani a jó öreg Ficcset. Általuk megismertem az egész kastélyt, az összes búvóhelyet. És szintén nekik köszönhetően lettem jóba a felsőbb évfolyamokra járókkal is. Sokáig nem foglalkoztam annyira az én korosztályomba tartozókkal, de ez meg tört akkor, amikor falaztam Vikitriának egy esti kisurranásánál. Ettől fogva valami furcsa kötelék alakult ki köztünk egy különleges kapcsolat. Talán kicsit olyan, mint a testvérem. Vikivel főként a fiúk társságát kerestük… Azt hiszem, nem mondok újdonságot azzal, hogy sosem tudtam elviselni a kényeskedő üresfejű libákat. Egyre több barátom lett és ennek köszönhetően akadtak olyan emberek, akik nem csak a felszínt ismerhették meg belőlem és ez a személy főként Viki.
A 3 jó baráttal is idővel jó viszonyom alakult ki, de annyira nem ártottam bele magam az ügyeikbe, csak ha segítséget kértek, de tudták jól bármikor számíthatnak rám. Ez így volt akkor is amikor negyedikben a tusa alatt majdnem mindenki elfordult Harrytől. Arról már nem is beszélve, hogy mennyien nem hittek neki azzal kapcsolatban, hogy visszatért Voldemort a Próféta mocskolásának köszönhetően. Apropó Voldemort… A zsigereimben éreztem a visszatértét. Az édesanyám közvetetten miatta halt meg és ezért végtelen gyűlölet lángol fel bennem már a gondolatától is. Saját ügyemnek érzem az ellene való harcot. Édesapámat is majdnem kirúgták amikor Dumbledore mellé állt és hangoztatta az igazságot.

És elérkeztünk napjainkig. Apám most az Azkabanban raboskodik… hogy miért? Azért mert kiállt az elvei mellett és nem volt hajlandó fejet hajtani akkor, amikor befolyásolni akarták a Wizengamot-ot a döntéseiben. Azért, mert ő nyíltan ki merte mondani a nevét és kijelenteni a visszatértét.
Még mielőtt elfogták volna rengetegek magával vitt a Főnixek főhadiszállására lényegében az egész nyaramat ott töltöttem a Weasley gyerekekkel és Vikivel együtt.
Mindent kihallgattunk, amikor lehetőségünk nyílt rá, de apám is beszámolt rengeteg dologról, amire lehetősége nyílt és még ő is jónak látott.
A 6. tanévet már nem vártam annyira, mint többit. Pár nappal az utazás előtt apámat elvitték az Azkabanba. Az iskolába visszatérve korántsem találtuk ugyan azt. Megváltozott az iskola, megváltoztak a diákok, és a tanárok is szinte minden, ami a Roxfort varázsát adta.
Én is ki voltam nem kissé. Életemben elkövetkezett egy újabb mélypont. Tanácstalanul és értelmetlenül teltek a napok és egyszer csak belebotlottam egy gyenge pillanatomban Damien Pluse-ba. Hogy akkor minden megváltozott volna? Nem akkor még nem, de rá pár hétre elérkezett a karácsonyi bál. És annak hangulata és varázsa magával ragadott és pillanatokon belül Damien karjaiban találtam magam. Hogy felhőtlen lett volna? Ismét cáfolnom kell, hisz azaz egy este volt és utána se szó se beszél eltűnt a föld színéről. És én pillanatnyi felemelkedés után a gödör alján találtam magam… újra. Ismét számolatlanul suhantak mellettem el a napok és hiába várta nem jött hír se Damientől se Apámtól. Elérkezett a Valentin nap és én épp, hogy elhatároztam erőt gyűjtök és tovább lépek újra betoppant az életebe Damien…  Valentin nap éjszakáját együtt töltöttük, de a folytatást még homály fedi…

          jellem

Édes anyám halála által kissé tartok az emberektől olyan formában hogy nehezen engedem közel magamhoz őket, de az igaz barátaimért tűzbe tenném a kezem. Egy feltűnően talpraesett, találékony lány vagyok, akin nehéz kifogni. Szeretek mindig mindenben részt venni. Mindig van célom és azt tűzön-vízen át, elérem. Sosem tudok, nyugodtan megülni egy helyben mindig tennem kell valamit így kedvenc időtöltéseim, közé tartozik a kviddics és mindenféle sport, de szeretek beszélni és írogatni is. A gyakorlati tantárgyakban jeleskedem főként a sötétvarázslatok kivédésében ezek ellen, szinte ösztönösen védekezek, de az elméleti tantárgyakkal sincs problémám, ha nagyon, muszáj azt is megtanulom valamit valamiért alapon, de jobb szeretek cselekedni. Megjelenésem kifogásolható kritikus szemeknek, mert utálok teljesen olyan lenni, mint a többiek így valamit mindig változtatok, ami néha feszegeti a házi rend szabályait. Az emberek számára furcsa lény vagyok, mert mindig mosolygok és nevetek, bár aki közelebb kerül hozzám, hamar rájön, hogy ez csak egy fátyol, ami eltakarja a gondom és bajom. Az alap lelki állapotom tényleg vidám és nyitott, de vannak kisebb nagyobb időszakok, amikor kissé magamba zárkózom. Kiskorom óta látomásaim és vízióim vannak, amik nem feltétlen jönnek mindig jól. De már meg tanultam őket jól kezelni és hasznosítani a mindennapjaimban.

          apróságok

mindig ||
Szerelmem Damien,
Barátok,
Család,
Kviddics,
Csínytevés,
Párbajozás,
Evés,
Szórakozás
soha ||
Voldemorttal teázni,
Leckét írni,
Valakinek a hisztizését hallgatnil
dementorok || Mivel eddig sikeresen elkerültem a dementorokat nem tudhatom biztosan… de valószínű hogy arra amikor 8 évesen a karjaim között haldokol és halt meg a legjobb barátom. A segélykérése vízhangzik a fejemben
mumus || egy óriás vérszomjas pók, az apám ill. a szeretteim halottan
titkok ||
Fest
Imád táncolni,
Retteg a számára fontos emberek elvesztésétől,
Fél a haláltól és a pókoktól
rossz szokás || Lobbanékony és iszonyatosan hirtelen haragú, ha éppen rossz passzban van hajlandó sötétebben látni mindent ez által néha bolhából elefántot kreál.



          a család

apa || Samuel Strong, 44 éves, aranyvérű
anya || Mary Hudson, halott, sárvérű
családi állapot || kapcsolatban
állatok || macskabagoly, törpebególymók


          külsőségek

magasság || 164 cm
tömeg || 50 kg
rassz || európai
szemszín || mélybarna, szinte fekete
hajszín || derékigérő fekete
különleges ismertetőjel || Az egyik látomásom alkalmával lefejeltem az ágyam sarkát és felszakadt a fejem így van egy mély heg, a tarkómon igaz, ezt csak az látja, aki tudja, hogy hol keresse. Továbbá könnyen fel lehet ismerni a szolidan extrém megjelenésemről és az üde viola illatról, amit kiskorom óta használok édesanyám emlékére
kinézet || Alacsony törékeny lány, akire tényleg igaz a kicsi a bors de erős jelző. Hosszú fekete hajam mindig másként hordom, nem szeretem az egyszerűséget. Nagy barna szemeim melegséget és nyugalmat árasztanak az emberek felé de, ne lepődj, meg ha mégsem ezt a személyiséget leled meg bennem. Magabiztos a megjelenésem és sosem hagyok magamon olyan pontot ahol az emberek, megtámadhatnak.
egészségi állapot || esetenként leesik a vércukra és akkor szédül+ elájul, kiskora óta látomásai és víziói vannak amik gyakran  meg valósulnak de már tudja őket kezelni



          a tudás

varázslói ismeretek || Szakterületem az önvédelmi varázslatok és az ártások így ha párbjara kerül a sor minden esetben elég jól megállja a helyét. Elég hamar elsajátítottam több olyan varázslatot is ami a koromhoz képest előlre haladott de természetesen ezeket saját szakálra és nem tananyag keretei között történt. A Bájital főzésből sem gyengélkedem(*szerénykedik*). A gyakorlati dolgok hamar rám ragadnak, mint légy a légypapírra, de különös mód felkeltette az utóbbi években a figyelmemet a gyógynövények alkalmazása is.
patrónus || Hiúz (gyengébbek kedvéért egy középtestű vadmacska)
animágus alak || még nincs
pálca típusa || tíz és egynegyed hüvelyk hosszú, suhogós fűzfapálca, egyszarvúszőr maggal


          egy darabka belőled

hmm mindjárt kerítek egy újjat