Laura kezdte unni magát. Nem túl sok értelme van beszélni úgy valakihez, hogy az illető a füle botját semmi mozgatja rá, bármit is mond. Mindennek ellenére, mivel jobb dolga úgysem volt, meg különben sem adhatta fel azt a széket, már csak elvből sem, úgy döntött, mindenképp megtalálja a módját annak, hogy megszerezze. Bár őszintén szólva már egyáltalán nem érdekelte az a szék és tanulni sem akart, tett ő a leckére magasról. Már csak az volt a fontos, hogy a srácot bosszantsa. Ritkán találkozott ugyanis hozzá méltó ellenféllel és úgy tűnt, a fiú épp ilyen. Pont ez az, amire neki szüksége van egy ilyen vacak napon!
Ekkor jutott eszébe, hogy a táskáját tulajdonképpen elfelejtette elhozni. Kicsit elgondolkozott rajta, hol is hagyhatta el, mert a hálókörletbe biztos nem ment vissza az órák után, ami annyit jelent, hogy már megint otthagyta valamelyik tanteremben. Mindegy, majd meglesz, ha meg nem, akkor így járt. Úgyse lényeges. Mindenesetre akkor és ott mindenképp szüksége volt egy pennára. Körbepillantott, majd felállt, megkerülte a leckéjébe ismét belemerülő fiút, odament a legközelebbi asztalhoz, ahol néhány másodéves hugrabugos ült, nemes egyszerűséggel se szó, se beszéd kirántotta az egyik kezéből a pennát, belemártotta az előtte lévő tintatartóba, vetett a szerencsétlenre, akit megfosztott az íróeszközétől, egy fagyos pillantást, ami belefojtotta a szót, majd visszasétált és lehuppant az előbbi helyére, a srác mellé. Kinyújtotta a kezét, és miközben a mellette ülő lázasan körmölt, elkezdett firkálgatni a pergamenje szélére, néha belecsúszva az írásba is. Úgy tett, mintha teljesen lefoglalná ez a tevékenység. Csupán némi hallgatás után szólalt meg:
- Figyelj csak, nincs neked véletlenül délután órád? Mert akkor lassan menned kéne, nem? ? közben, ha fiú nem húzza arrébb, egyre inkább belefirkál az általa írt szövegbe. ? Nem azért, én igazán csak a te érdekedben mondom. Mert a késésért is pontlevonás jár, gondolom, tudod. Hidd el, én tényleg csak érted aggódom. Ha már ilyen szörnyű családdal és gyerekkorral meg minden mással vert meg téged az ég, legalább ne tetézd a bajt! De ez csak amolyan baráti jó tanács, tudod.

Laura továbbra is gúnyosan vigyorgott. Érezte, hogy most ő került fölénybe, mert bármennyire igyekezett is leplezni a srác, tudta, hogy igenis sikerült felidegesítenie. Ez a visszavágásra való próbálkozás legalábbis ezt mutatta. Mindenesetre őt nem érintette túl mélyen ez a téma, legalábbis amíg nem derült fény a nevelőszülei származására. Mert mondani sem kell, ha bárki kérdezte, gondolkodás nélkül aranyvérűnek vallotta magát, mint hogy az is volt. De nem szerette taglalni az életkörülményeit különösebben, éppen ezért nem is állt szándékában részletes elbeszélésbe kezdeni a családi hátteréről, különösen nem ennek a srácnak. Úgy tett, mintha az utolsó, családjára tett sértést meg sem hallotta volna, lazán hátradőlt a széken és folytatta a mondókáját:
- Nos, ami az én családomat illeti, nekünk nincs annyi pénzünk, mint nektek, de úgy látom, ez nem is olyan nagy gáz. Hogy is mondják? A pénz nem boldogít? Vagy valami ilyesmi, ugye? Elég hülye egy mondás, de úgy tűnik, tényleg van benne valami igazság. A te esetedben legalábbis mindenképp. Én tényleg annyira, de annyira sajnállak! Szörnyű lehet így élni! Legszívesebben sírva fakadnék, ha csak arra gondolok, min kellett keresztülmenned. Kellemetlen lehet, ha az ember nem tudja elviselni saját magát és a hozzá hasonlókat. ? ismét igencsak belelendült a sértegetésbe. ? Mellesleg azt mondtad, te teljesen más vagy, igaz? Ezzel azt akarod mondani, hogy úgy vagy más? Szóval te a fiúkat szereted, ugye? Bocs, tényleg észre kellett volna vennem. Messziről lerí rólad, csak én betudtam a származásodnak, de tényleg ne haragudj! Most már érthető, miért nincs barátnőd. Minek is az neked? A fiúk meg kerülnek, jól mondom? Mert te nyíltan vállalod! Micsoda érett gondolkozás! Vagy csak ostobaság? Ki tudja. Mindenesetre én a helyedben igyekeznék azzal a leckével, mert ha így haladsz, estére se leszel kész vele, és akkor mi lesz a kinti sétával? Besötétedik és akkor aztán annyi neki. Vagy mondtam, hagyd a francba az egész tanulást, meg mindent! Megmutassam esetleg, merre van a kijárat? Nehogy eltéveszd! De? szerintem nem ártana letakarítanod azokat a könyveket, mert elég tintásak, és nem hinném, hogy a könyvtáros örülni fog, ha meglátja, hogy nem vagy képes rendesen vigyázni az iskola tulajdonára. Még a végén máskor nem fogja engedni emiatt, hogy használd az itteni könyveket, vagy esetleg a rongálásért pontlevonással büntetné a házadat, az pedig nem lenne jó, nem igaz? ? vigyorgott bele a srác képébe.

A lány elvigyorodott. Úgy érezte, végre megtalálta a gyenge pontot, amit keresett. Szóval nem szereti a fiatalúr, ha a családját sértegetik? Hiszen eddig semmire sem mozdította még a füle botját sem, most viszont magához képest úgy tűnt, igencsak felkapta a vizet.
*Lehetséges, hogy valójában sokkal jobban idegesíti a dolog, mint mutatja??*
Látta, hogy a fiú pergament, tintát és pennát vesz elő, majd írni kezd. Kicsit hátrébb dőlt a széken, mert már őt is kezdte zavarni a túl nagy fizikai közelség és unottan kinyúlt a tintásüvegért. Arrébb húzta az asztalon, és szórakozottan piszkálgatta az ujjaival.
- Szegény, milyen rossz lehetett neked! De tényleg! ? hangján persze jól érződött a gúny. ? Hazugságok között nem jó élni, úgy ám! De pénzetek az van, mi? Látom rajtad, hogy van. Apuci pénzel neked mindent, igaz? Miért nem veszel akkor magadnak barátokat, meg ilyenek? Tudod, pénzért manapság mindent lehet. Vagy ha tényleg annyira utálod a családodat, akkor nyírd ki őket. Vagy azt nem mernéd? Gyáva vagy hozzá, igaz? Eszedbe jut anyuci kedves mosolya, meg apuci pénztárcája és ez visszatart, nem igaz? Egyébként nem értem, mit akadsz ki. Hiszen igazam van, nem? Különben is, én csak beszélgetni akarok, semmi több. Nem tehetek róla, hogy te itt szerencsétlenkedsz, és úgy csinálsz, mintha sürgős tanulnivalód lenne. Mondtam már, mindegy az neked. Mellesleg engem tényleg érdekelne, milyen családod lehet. Hasonlítasz a szüleidre? Ugye igen? Vicces lehet. A gizda disznócsalád. Mondd csak, nem kapnak a járókelők röhögő-görcsöt, ha végigvonultok együtt az utcán? Vagy nektek derogál csakúgy sétálgatni az utcán? Esetleg tekintettel vagytok a szegény járókelőkre és még a sulis cuccaidat is valami személyzet vásárolta meg? ? Laura remekül szórakozott. Egyre jobban belelovalta magát a témába. Ha valakit sértegetni kellett, abban mindig is jó volt. ? Figyelj, miért csinálsz úgy, mintha itt sem lennék? Én csak beszélgetni próbálok veled. Hé, mi van már? ? hangját kicsit nyafogósra vette, természetesen szántszándékkal. Mivel jobb nem jutott eszébe, fogta a tintát, és unottan a fiú felé döntötte az üveget. A festék eláztatta a pergament, de jutott valamennyi a könyvtári könyvekre és a fiú ruhájára és arcára is, sőt még Laura kezére is. ? Bocs, olyan ügyetlen vagyok! De látod, ez történik, ha nem figyelsz rám! Na most legyél ügyes és találj ki valami bűbájt, amivel helyrehozhatod a dolgot, különben kezdheted elölről a házidat, az meg roppant kellemetlen lenne, nem igaz? ? a kaján vigyort le se lehetett volna törölni az arcáról. Azt akarta, hogy a srác egyértelműen lássa rajta, milyen jól szórakozik. ? Szóval, miért nem akarsz nekem a családodról beszélni? ? kérdezte mintegy mellékesen, miközben teljesen természetesen megragadta a fiú talárjának szélét, ami lelógott a szék mellett, és beletörölgette a tintás kezét.

Laura összehúzott szemmel nézett a fiúra, aki egész egyszerűen kirántotta a könyvet a könyöke alól. Meg kellett állapítania, hogy ez már nem egy egyszerű harc. Nem, ez már háború. Ez a fickó tényleg teljesen érzéketlennek tűnik, de őt ugyan nem veri át! Olyan nincs, hogy valaki ennyire higgadt legyen! Mindenkit fel lehet idegesíteni valahogy. Úgy tett, mintha nem tulajdonítana nagy jelentőséget annak, hogy már megint alulmaradt, de nem olyan fából faragták őt, hogy ilyen könnyen feladja! És bizony volt még egy-két trükk a tarsolyában! Nyugodt, határozott mozdulatokkal felállt a székről, megkerülte az asztalt és kirántotta a fiúé melletti széket, és olyan közel húzta azt hozzá, amennyire csak tudta. Ráhajolt a könyvre, amit a srác olvasott, mintha rendkívüli módon érdekelné a dolog. Kis híján összeért így a fejük, de arra azért vigyázott, hogy ez ne történjen meg, mert ódzkodott mindenféle fizikai érintkezéstől ezzel a sráccal. Csak idegesíteni akarta, semmi többet.
- Mit olvasol? Tényleg olyan érdekes az? Nem azt mondtad az előbb, hogy nem érdekel a tanulás? Bár egy magadfajtának nehéz lehet így magányosan. Valamivel el kell ütnöd végül is az időt. Barátaid sincsenek, igaz? Te szegény! ? folytatta előbb megkezdett sértegetés-hadjáratát, miközben ügyelt rá, hogy benne maradjon a fiú személyes terében, de azért ne érjen hozzá. Közben tovább beszélt. ? Csak azt ne mondd, hogy a szüleid kitagadtak a családból a külsőd, meg a gyenge szellemi képességeid miatt! Ugye nem? Bár, gondolom ők is olyanok, mint te, és nem tűnik fel nekik a te fogyatékosságod. Mázlista! Testvéred van? Ő is olyan félresikerült, mint te? Vagy csak te lettél ilyen defektes? Sajnállak, de őszintén. Rossz lehet így magányosan ücsörögni a könyvtárban és egy dögunalmas könyvet olvasni, amit úgyse értesz. Szerintem inkább menj ki és sétálj egyet az udvaron! Nincs is jobb annál egy ilyen szép, tavaszi napon! A tanulás várhat! Úgyse mész azzal a könyvvel semmire! Nos, mit mondasz? ? vigyorgott bele a srác képébe gúnyosan.

Laura belül most már tényleg forrt a méregtől. A srác egész egyszerűen hülyére vette és úgy félresöpörte, mint egy jelentéktelen kis porszemet. Ehhez, pedig ő nagyon nem volt hozzászokva. De mégse kulloghatott el fülét-farkát behúzva, azt a büszkesége nem engedhette. Majd megmutatja ő ennek a srácnak, hogy kivel van dolga! De úgy, hogy míg él nem felejti el! Agya lázasan járt. Azt már látta, hogy nem egy kispályással van dolga. Úgy tűnt, a srácot semmivel sem lehet kihozni a béketűréséből. De olyan nincs, hogy ő veszítsen! A lecke úgyse érdekli, ő ugyan ráér! Felmérte, hogy felesleges az előzőhöz hasonló nyílt támadásokat intéznie, azokat a fiú úgyis gond nélkül hatástalanítaná. Nincs más hátra, taktikát kell változtatni és időt, energiát nem kímélve rávenni, hogy felemelkedjen végre arról a székről. Úgy tett, mintha nem is érdekelné tovább a dolog, megkerülte a széket, amin a srác foglalt helyet, és leült a vele szemben lévőre. Amaz úgy tűnt, teljesen elmerült az olvasmányában. Laura egy ideig csak merőn nézett rá, majd egy hirtelen mozdulattal elrántotta a vele szemben ülő előtt lévő könyveket, beleértve azt is, amit az épp olvasott, eltolta őket egy erőteljes lökéssel annyira, hogy a fiú ültében ne érhesse el, az előbb általa olvasottat kivéve, azt magánál tartotta és rákönyökölt, hogy az ne hívhassa vissza magához olyan könnyen egy egyszerű bűbájjal.
- Szóval azt mondtad, nem vagy egy mintadiák, igaz? Ez esetben gondolom nem bánod azokat a könyveket, ugye? ? kezdte társalgó hangszínen, de érezhető volt rajta, hogy csak a megfelelő alkalomra vár, hogy támadhasson. ? Mit mondtál, mi is a neved? Biztos valami nagyon puccos neved lehet, az illik hozzád. Gondolom azért vagy magaddal ilyen nagyra. Mindegy, igazad van, legalább a neved legyen hangzatos. ? Laura csak beszélt és beszélt. -Mert lássuk be, a külsőd tekintetében a teremtő igencsak csúnyán elbánt veled. Mondták már, hogy a tömpe orroddal úgy nézel ki, mint egy alultáplált, parókás malac? ? a lány hangjában érezhető volt a gúny és a bántó szándék. - És igen, igazad van, tényleg észre kellett volna vennem, hogy nem vagy egy lángész, ne haragudj! Akinek ilyen sötét tekintete van, tényleg nem lehet túl okos! Figyelj, lehet, túl bizalmaskodó vagyok, de nem ismételtél te osztályt véletlenül? Nekem elmondhatod, én tényleg nem adom tovább senkinek. Persze igazad van, nem tehetsz róla. Mint ahogy a külsődről se. Nincs barátnőd, igaz? Hogy is lenne! ? tényleg mindent megtett, hogy megsértse beszélgetőpartnerét. - De ne aggódj, biztos találunk neked valami izgalmas elfoglaltságot. Mi lenne, ha neki is kezdenél a keresésnek? Valahol a könyvtáron kívül? Végtére is a tanulás rajtad már úgyse segít!

Szóval így állunk! Hogy ő hisztis és beképzelt?! Ez már tényleg túl ment minden határon! Vele senki, de az égvilágon senki nem beszélhet így! És ráadásul milyen önelégülten vigyorog rá! Ez bosszúért kiált! Fütyült ő a szabályokra, meg a pontlevonásra, de egyértelműen érezte, hogy a srác azért mondja mindezt, hogy őt bosszantsa. Éppen ezért jobbnak látta némileg taktikát változtatni, hiszen nem lett volna jó, ha a könyvtáros éppen egy ilyen számára létfontosságú harc közepén tessékelné ki a könyvtárból. Mert ez bizony már küzdelem volt a javából, még ha nem is ököllel, vagy pálcával folytatták is le. Felhúzott orral, jól látható undorral, lenézőn méregette a széken karba tett kézzel ülő srácot. Akkor is fel fogja onnan állítani, ha törik, ha szakad! Ahogy méregette a fiút, megakadt a szeme a szék mellett lévő táskáján. Gonosz vigyor jelent meg az arcán, majd felvetette a fejét és tett még néhány lépést a srác felé, aki végig őt fürkészte. Mikor elég közel ért, lehajolt, és gyorsan felkapta a táskát a földről.
- Nahát, nézd csak, mit találtam! ? gúnyosan vigyorogva nézett a srácra, miközben hátralépett, hogy a másik ne érhesse el a széken ülve, kinyitotta a táskát, és a tartalmát kezdte vizsgálgatni. Természetesen nem volt benne semmi extra, csak a szokásos tankönyvek és órai jegyzetek. ? Igazán rendes fiúnak tűnsz, te? mi is a neved? Biztos mindig lelkiismeretesen készülsz az óráidra, igaz? Milyen kár, hogy ezeket a jegyzeteket már nem lesz alkalmad megtanulni! De hát vigyázhattál volna rájuk jobban is! És a tankönyveidre is! Nem tudod, milyen sokba kerültek ezek? ? a kaján vigyort nem lehetett letörölni az arcáról, miközben kiszedegette a felszerelést a táskából, amit a hóna alatt tartott meg, és egyik pergament és tankönyvet a másik után szaggatta szét, a papírcafatokat, pedig a háta mögé hajította.

Mégis mit képzel magáról ez a nagyképű ficsúr?! Azt gondolja, ő bármit megtehet?! Hát nagyon téved! Elég sok dolog volt, amit Laura nem tudott elviselni, például a muglikat, a sárvérűeket, a pátyolgatást, a mogyorót, amire allergiás volt, de az mindennél jobban idegesítette, ha valaki ellentmondott neki. Főleg ha azt csak így, félvállról tette, mint ez a srác is. Ez több volt annál, amit el bírt viselni.
 Kicsi kora óta hozzászokott, hogy mindenki úgy ugrál, ahogy ő fütyül, erre ez a srác egész egyszerűen közli vele, hogy ő ült ide, keressen magának másik helyet, és különben is, ne hangoskodjon a könyvtárban. Hát kinek képzeli ez magát? Esze ágában sem volt másik helyet keresni. Ő, Laura Sanderson nem fog veszíteni egy ilyen senkiházi, beképzelt hollóhátossal szemben! És igenis arra a székre fog leülni és nem másikra!
 Csak állt ott rendíthetetlenül és nem tágított egy tapodtat sem a szék mellől, amin a srác ült. Az ő székén! Mert az igenis az ő széke! Már azelőtt kinézte magának, hogy ez a jöttment alak rátette volna a fenekét, szóval neki sokkal több joga van ahhoz a székhez, mint annak, amelyik most épp rajta pöffeszkedik!
 De a srác, mintha csak őt akarná bosszantani, úgy tett, mintha ott se lenne és olvasott tovább. Ez még jobban felnyomta benne a pumpát, ha lehet. Mi az, hogy őt csak úgy semmibe veszik?! Végül aztán a srác mégiscsak ránézett és ismét tájékoztatta, hogy keressen magának másik helyet, sőt még le is ovisozta! Na ez azért már több volt a soknál!
- Na idefigyelj! Most azonnal elkotródsz innen, amíg jókedvemben vagyok, vagy nagyon megbánod, érted? ? kiabálta és az sem érdekelte, hogy mindenki őt bámulja a könyvtárban. Az alsóbb éves, aki az asztalnál ült, összeszedte a cuccait és inkább óvatosan eloldalgott a közelükből. Ha tudta volna, milyen jól tette! A lányt ugyanis rettentő mód felspanolta, hogy a srác úgy nézett rá, mint egy idiótára, és dühösen lesöpörte a fiú előtt heverő könyveket az asztalról. ? Nem hallottad?! Azt mondtam, takarodj!

Laura kelletlenül caplatott a polcok között. Utált a könyvtárban lenni. Az a sok vastag, tudományos könyv mind a tanulásra emlékeztette. Mert a tanulást mondani sem kell, ki nem állhatta. Az összes tanárt és tanórát a háta közepére kívánta. Legszívesebben be se ment volna az óráira. Tudott volna ő sokkal jobb elfoglaltságot magának. De azt azért nem szerette volna, ha kirúgják.
 Ez volt az egyetlen hely, ahol távol lehetett azoktól az idegesítő mugli nevelőszüleitől. És feltett szándéka volt, hogy az iskola elvégzése után soha többet feléjük se néz. Mintha soha semmi köze sem lett volna hozzájuk. És ha azt nézzük, nem is volt. Vérségi kötelék nem fűzte össze őket, az meg, hogy mennyi pénzt és energiát öltek a felnevelésébe és a taníttatásába, teljesen hidegen hagyta Laurát. A szemében csak két ostoba mugli maradt az a két ember, aki őt mindenkinél jobban szerette. Ami viszont zavarta, hogy semmit sem sikerült még kiderítenie a valódi szüleiről év eleje óta, pedig azzal a feltett szándékkal érkezett az idén a suliba, hogy ha törik, ha szakad, kideríti, kik a valódi szülei.
 Ez is bosszantotta, meg egyébként is különösen rossz napja volt. Úgy érezte, minden tanár rászállt. Igaz, ő imádta másokban keresni a hibát és már azt is piszkálódásnak vette, ha a tanár esetleg hozzá mert intézni egy kérdést, ezzel megzavarva a plafon bámulásában, vagy az unott firkálásban. Többnyire persze nem tudott válaszolni, tekintve, hogy sose készült az órákra, és ezt még tetézte szemforgatásával és lekezelő válaszaival, amit a legtöbb tanár természetesen nem volt hajlandó eltűrni. Így jutott ma is egy csomó Gyom- és gyógynövénytan házihoz.
 Nem csoda, hogy nyűgös volt. Nem is igazán tudta, mit keres ő itt. Hiszen semmi kedve megírni azt a vacak házi feladatot! De azért megbukni mégse kéne, márpedig ha így halad, erre jó esélye van.
 Duzzogva csörtetett végig a termen, a könyvtáros rosszalló tekintetétől kísérve. Végigment a polcok között, a neki megfelelő könyveket keresve. Lekapott egyet-kettőt a polcokról, amiket megfelelőnek látott, majd körülpillantott, egy neki tetsző hely után kutatva. Épp megpillantott egy asztalt, ahol csak egy jelentéktelen alsóbb éves ült és megindult arra, ám mikor már csak néhány méterre volt a széktől, egy tőle idősebbnek látszó, gazdag ficsúr benyomását keltő hollóhátas srác lépett oda egy halom könyvvel és nyugodtan leült. Arra a helyre, amit ő nézett ki magának! Laurának egy ilyen nap után ez is épp elég volt, hogy beguruljon. Dühösen odacsörtetett, levágta a könyveit az asztalra és indulatosan odavetette a fiúnak:
- Hé te! Ez az én helyem! Én néztem ki magamnak, úgyhogy takarodj innen!

Igyekeztem megcsinálni a javításokat, amiket kértél. Így most már jó?

Nem veszem kötözködésnek, amit mondasz, végül is ez a dolgod.

Szia!

Köszi szépen és neked is BÚÉK!

A javításokat megcsináltam, egy kivételével. Ne haragudj, de szerintem az a betörős sztori igenis elég nagy megrázkódtatás egy négy-öt éves kisgyerek számára. Én legalábbis így látom, persze lehet, hogy nincs igazam. Mindenesere ebből az okból kifolyólag nem értem a problémádat... Én tényleg nem akarok vitatkozni veled, de én így gondolom. Remélem ez azért annyira nem nagy baj...

          alapok

jelszó ||?Áldozok egy szűsz kecskét Mrs Norrisnak!?
teljes név || Laura Michelle Sanderson
becenév || Lory (de a nevelőszülein kívül senki nem nevezi így
nem || nő
születési hely, idő || London, 1982 május 18.
kor || 15
faj || ember
vér || arany
évfolyam || ötödik évfolyam


          a múlt

Laura szülei mindketten tiszta vérű varázslók voltak ugyan, de míg édesapja, Eric Waldorf roxforti tanulmányai ideje alatt végig osztálya egyik legügyetlenebb diákja volt, aki jóformán még azt se tudta melyik végén fogja meg a pálcáját, (valami csoda folytán mégis a Griffendélbe osztotta be anno a süveg, amit olykor ő maga sem értett,) addig édesanyja, Serena Wolf az iskolatársai által utált nagyképű zsarnok, aki viszont felettébb nagy tehetséget mutatott mindenféle mágia terén ( természetesen a Mardekár házat gazdagította tudásával). Nem is volt közöttük felhőtlen a viszony. Serena lenézte Ericet az ügyetlenségéért, a fiú, pedig ki nem állhatta az ő lekezelő modorát. Mégis, talán épp az ellentétek vonzása miatt, az utolsó roxforti évükben menthetetlenül egymásba szerettek, ám házasságot soha nem kötöttek. Ennek oka valószínűleg az lehetett, hogy Serena Voldemort szolgálatába állt közvetlenül az iskola elvégzése után, tehát Halálfalóvá vált. Ezt viszont csak akkor fedte fel szerelme előtt, mikor az csatlakozott a Sötét Nagyúrral szemben harcoló titkos társasághoz, a Főnix Rendjéhez. Eric próbálta ezek után meggyőzni a lányt arról, hogy álljon át a jó oldalra, de Serena hajthatatlan volt. Mégis titkon az egész Voldemort elleni harc alatt találkozgattak. Mikor azonban a Nagyúr elbukott, a fiatalasszonynak bujkálnia kellett, ha nem akart az Azkabanba kerülni, de még így is néha-néha meglátogatta szerelmét éjszakánként. És ez így ment jó ideig. De egy alakalommal kis híján elkapták, ezért nem látogathatta meg többé Ericet, bármennyire fájt is ez neki. Hagyott egy rideg hangú levelet, melyben kedvesével is közölte döntését, ami mindkettőjüket megviselte. Ám szakításuk után néhány héttel Serena felfedezte, hogy várandós. Igyekezett titkolni terhességét, mivel tudta, ha valamelyik egykori Halálfaló tudomást szerez róla, kinek a gyerekét hordja a szíve alatt, a kicsire csak a biztos halál vár. Ezért miután teljes titokban megszülte lányát, Laurát, kénytelen volt őt egy árvaházba adni. Néhány hónappal később a dementorok rátaláltak a nőre. Eric valahogyan megérezte, hogy Serena bajban van és a segítségére sietett. Ami ekkor történt a férfival, azt a minisztérium azóta is igyekszik eltussolni, ugyanis teljességgel megmagyarázhatatlan. A fiatal varázslót az egyik dementor megcsókolta. A mai napig tisztázatlan, mindez hogyan eshetett meg. Mindenesetre Ericet a dementorcsók után a társai könyörületből megölték, Serenát pedig elfogták, majd az Azkabanba zárták, ahol a mai napig büntetését tölti. Eközben a kislányukat, Laurát, (akinek édesapja még a létezéséről sem szerezhetett tudomást soha,) az árvaházból a kedves, mugli Sanderson házaspár adoptálta. Nekik nem lehetett gyermekük, ezért döntöttek az örökbefogadás mellett. Így került hozzájuk az akkor csecsemőkorú Laura. A saját gyermekükként nevelték fel és igyekeztek mindenből a legjobbat adni neki. Középosztálybeli átlagos polgári életet éltek, megvolt mindenük, ami kellett, nem nélkülöztek, de azért nem is dőzsöltek. Minden esélyük megvolt, hogy egy szép, boldog családként éljenek. Illetve meg lett volna az esélyük, ha a kis Laura nem gondolja másképp.
 Őt ugyanis hiába próbálták nevelőszülei a lehető legnagyobb szeretettel és türelemmel kedves, aranyos kislánnyá nevelni, neki valahogy más elképzelése volt a dolgokról. Már egész kisgyerekként is égetnivalón rossz kölyök volt és igencsak akaratos. Ragaszkodott hozzá, hogy minden az ő elképzelései szerint történjen és ezért nagyon messzire is képes volt elmenni. Az óvodában imádta sakkban tartani a társait és ugráltatni őket. Szegény nevelőszülei bizony nem egyszer hallgathatták akár fiús anyukák panaszait is, hogy az a pokolfajzat kislány hogy eltángálta a fiacskájukat. De bárhogy igyekeztek megnevelni az általuk Lorynak becézett gyermeket, nem jártak sok sikerrel. Sőt, a helyzet csak rosszabbodott, mikor iskolába kerülése után megjelentek az első mágikus származására utaló jelek. Nem voltak ezek nagy dolgok ugyan, de arra mindenképpen elegek, hogy Laura különbnek érezze magát a társainál, és arra a megállapításra jusson, hogy most már teljesen jogosan nézi le őket, mivel ő más, jobb, mint a többiek. Egyre kevésbé hallgatott a nevelőszüleire, bár ő még akkor sem tudta, hogy azok nem a vér szerinti szülei. Mikor elérte a megfelelő kort, levelet kapott a Roxfortból. Nevelőszülei, bár semmit sem tudtak a varázsvilágról, mindenben támogatták a fogadott lányukat, még a könyvei és egyéb felszereléseinek beszerzésében is segítettek és a pályaudvarra is kikísérték őt.
 A Roxfortban aránylag jól érzi magát, még ha mogorva természete miatt ez nem is igen látszik rajta. Iskolatársai nagy része kifejezetten utálja, mivel még mindig nagyon szereti terrorizálni őket, főleg a nála kisebbeket ugráltatja szívesen (a kisebb korra és termetre is értendő), néhány házbéli társának viszont éppen ezért szimpatikus és talán fel is néznek rá, amiért ilyen erős hatást tud gyakorolni a többiekre. Tehát vannak ugyan barátai, ám ezek sokkal inkább haverok, akik érdekből vannak vele, amivel ő is tisztában van és ő is elvárja, hogy hajtsanak neki valami hasznot, különben vége a nagy barátságnak. A tanáraival is gyakran kerül összetűzésbe, főként, mert bár esze lenne a tanuláshoz, sőt kifejezetten tehetséges a mágia terén, ám kedve már annál kevesebb van, nem érdekli az egész, ráadásul a tanároknak is simán beszól, ha úgy gondolja, ami miatt már nem egyszer veszített pontot a háza. Tehát nem tartozik épp a legnépszerűbbek táborába, de nem igazán foglalkoztatja ez a kérdés.
 Nyaranta természetesen hazamegy a nevelőszüleihez, bár rendszerint halálra unja magát az ott töltött idő alatt. Mielőtt megkezdte volna a negyedik évét a Roxfortban, az utolsó otthon töltött estéjén a házaspár felfedte előtte, hogy nem ők a vér szerinti szülei, mivel úgy érezték, a lány elég idős már, hogy megértse, egyébként meg joga van tudni. Ezután végleg elfordult tőlük, bár már egyébként is kezdte lenézni őket varázstalanságuk miatt, amit szégyellt is társai előtt. Az idei évben azzal az eltökélt céllal érkezett a Roxfortba, hogy kerül, amibe kerül, kinyomozza, kik a valódi szülei, ám nincs könnyű dolga, mivel gyakorlatilag semmit nem tud róluk.
 Mikor tudomást szerzett a hírről, miszerint Voldemort visszatért, bár nem hitt azonnal a pletykáknak, idővel egyre inkább igaznak érezte a szóbeszédet. Nem az az ijedős fajta, így ez a hír sem rémisztette meg, bár még nem döntötte el, hogy kinek az oldalán akar állni a jövőben, egyelőre csak passzív megfigyelője az eseményeknek és nyitott szemmel jár.

          jellem

Alapvetően eléggé mogorva és lekezelő másokkal. Önmagát mindenkinél különlegesebbnek tartja, és ezért úgy gondolja, többet engedhet meg magának az átlagnál. Nagyon fennhordja az orrát, hajlamos átgázolni másokon és felhasználni őket, ha szükséges. Őszinte, igaz barátai gyakorlatilag nincsenek is, de ez szemmel láthatóan hidegen hagyja.
Bár kiállhatatlan jelleme miatt társai ki nem állhatják és első ránézésre úgy tűnhet, semmi pozitív nincs benne, az mindenképp elmondható róla, hogy rendkívül céltudatos és kitartó, amit el akar érni, azt tűzön-vízen át megcsinálja (igaz, ez azzal is jár, hogy átgázol másokon, ha szükséges). Érzelmeit csupán az állatokkal szemben képes kimutatni, azt sem mások előtt. Saját bevallása szerint nincs szüksége senkire, de rideg, lekezelő viselkedése leginkább a magányosság érzésére adott válasz, de ügyel rá, hogy ez ne derüljön ki mások számára.
Nevelőszüleinek sokat fő a feje kibírhatatlan jelleme miatt, sosem értették, hogy válhatott az ő pici lányuk ilyenné. Ennek okai valószínűleg részint abban keresendők, hogy kiskorában, tekintve, hogy nekik maguknak nem lehetett saját gyermekük, a kis Loryt még a széltől is óvták és elhalmozták mindenféle jóval, és szinte mindent megengedtek neki, és mivel a kislány édesanyja elég kiállhatatlan jellemét örökölte, zsarnoki vénája bizony hamar megmutatkozott.
Utál tanulni, de olvasni szeret olyasmiket, amik lekötik a figyelmét. Komoly érdeklődést mutat a fekete mágia felé. Az emberekkel nehezen jön ki, de az állatokat szereti. Kedvenc tantárgyai a sötét varázslatok kivédése, az átváltoztatástan és a bájitaltan. (Persze leckeírásra azért ezekből a tárgyakból sem vetemedik.) Az előző tanévben felvette a Legendás lények gondozását és a Rúnaismeretet, bár ezek iránt sem érdeklődik különösebben, annyira legalábbis semmiképp, hogy készüljön az órákra. Mióta csak ismeri, rajong a kviddicsért, bár játszani jobban szereti, mint nézni, kiállhatatlan természete miatt viszont eddig még nem válogatták be a csapatba, de tehetségével talán egyszer sikerül elérnie, hogy a csapat tagja lehessen.

          apróságok

mindig || másokkal való gonoszkodás, rajzolás, állatok, kviddics, szabályok megszegése
soha || tanulás, kedvesség, ha segíteni próbálnak neki, a szülei, a sárvérűek
dementorok || Nevelőszülei egész kicsi korától kezdve még a széltől is óvták, tehát elvileg semmilyen halálközeli élménye nem lehetne. Mégis, mikor olyan 4-5 éves lehetett, a házaspár bálba ment és őt az idős szomszéd nénire bízták, aki azonban, amint elmentek a szülők, szinte azonnal magára hagyta a kislányt, miután meghagyta neki, hogy feküdjön le és megtiltotta, hogy felkapcsolja a villanyt. Laura teljesen egyedül volt a sötét házban, nem csoda, hogy nem tudott elaludni. Egyszer csak zajt hallott a földszinten. Halkan kimászott az ágyából és óvatosan lelopakodott a lépcsőn. Már elkezdte furcsállni, hogy nincs feloltva a villany. És nem is volt alaptalan a feltételezése. Ugyanis nem a szülei jöttek haza. A konyhából fojtott beszélgetést hallott és a kíváncsiságtól hajtva bekukucskált. A konyha közepén két betörő állt, akik épp a mikrót készültek elemelni, meg mindenféle mozdítható értéket elvinni. Az egyik betörő hirtelen odanézett a résnyire nyitott ajtóra és meglátta a leskelődő kislányt. Laura ijedtében elrohant és a nappaliban az egyik szekrénybe bújt. Hallotta, ahogy a betörők kicsörtetnek a konyhából. Nagyon félt, hogy utána indultak, megtalálják, és bántani fogják. Szabályosan halálfélelme volt. Bár a betörőknek nem állt szándékában bántani őt (sőt ők maguk is igencsak megrémültek, mikor meglátták, mivel úgy számoltak, hogy valaki bizonyosan van még itthon a kislánnyal és hiba csúszott a számításaikba, ezért csapot-papot hátrahagyva elhagyták a lakást), ő annyira megrémült, hogy a hajnaltájban hazaérkező nevelőszülei a szekrényben üldögélve találtak rá a keservesen síró kislányra, akit nagyon sok időbe telt megnyugtatni. Azóta ha Laura dementorral találkozik, ennek az éjszakának a sötét árnyakkal teli rémképei, a fojtogató magány és félelem érzése jelenik meg lelki szemei előtt.
mumus || Laura, bár szereti magát nagynak és erősnek mutatni, természetesen neki is megvan a maga gyengepontja. Mégpedig történetesen az, hogy egész kicsi kora óta szinte betegesen fél a bohócoktól. Eme félelme arra vezethető vissza, hogy még óvodás korában a nevelőszülei teljesen jó szándékúan elvitték a cirkuszba, ahol a közönség között bohócok járkáltak, a nézők szórakoztatására és elsősorban a kisgyerekekkel igyekeztek barátkozni. Egy ilyen maskarás bohóc, pedig hátulról szorosan megölelte a kis Laurát. Bár a bohóc aligha akart rosszat, a kislány annyira megijedt, hogy hangos sikítozásba kezdett és jól bokán is rúgta a merész bohócruhás fickót. Bár nem volt egy nagy történet, Laura azóta ferde szemmel tekint a bohócokra és valahányszor szembetalálkozik egy mumussal, az bizony egy kedves, mosolygós, integetős bohóccá vedlik át, a frászt hozva ezzel a mi Lauránkra.
titkok [/b]||
a nevelőszülei muglik
szeretne igaz barátokat
szeret állatokat és embereket rajzolni
rossz szokás || soha nem rak rendet maga után, unalmában gyakran dobol az ujjaival az asztalon

          a család

apa || Eric Waldorf, 21 éves korában meghalt, aranyvérű
anya || Serena Wolf, 34 éves, aranyvérű
testvérek ||  nincs testvére
családi állapot || egyedülálló
állatok || Van egy Hunter nevű, 4 éves, hím fülesbaglya, amit akkor kapott nevelőszüleitől, amikor megkezdte Roxfortbeli tanulmányait. A madár szép nagytermetű, de elég agresszív, a többi bagollyal éppúgy, mint az emberekkel, egyedül Laurának engedi, hogy hozzáérjen

          külsőségek

magasság || 164 cm
tömeg || 50 kg
rassz || európai
szemszín || zöld
hajszín || vörös
különleges ismertetőjel || a fekete tornacipője, amit még a talárjával is visel
kinézet || Laurát nem nagyon érdeklik a külsőségek, világéletében elég fiús lány volt. Soha nem sminkelte magát és ruházkodásában is a kényelemre utazott. Házvezető tanára legnagyobb bosszúságára nem hajlandó viselni a talárhoz kapott cipőt, hanem rendszeresen egy jól bejáratott, kitaposott, kényelmes tornacsukával sokkolja a környezetét. Sötétvörös, hosszú, egyenes haját rendszerint kiengedve hordja. Kifejezéstelen, zöld szemei szinte fagyosan ridegek. Testalkata inkább vékony, közepes magassággal, de átlagon fölüli egóval van megáldva.
egészségi állapot || allergiás a mogyoróra


          a tudás

varázslói ismeretek || Mivel már negyedik éve koptatja a Roxfort padjait, szert tett már némi varázslói ismeretre, a tantervi követelményeket eddig minden évben teljesített, annak ellenére, hogy a tanulás, mint olyan nem igazán hatja meg. Különös tehetséget mutat a sötét varázslatok kivédése, az átváltoztatástan és a bájitaltan területén, valamin elég tehetséges kviddicsjátékos (különösen fogóként és terelőként válna be jól), gyenge viszont bűbájtanból, mivel nem szeret túl sokat gondolkodni a dolgokon és a túl hosszú ideig történő koncentrálás sem erőssége, a gyom és gyógynövénytan, a legendás lények gondozása és a rúnaismeret, pedig egész egyszerűen untatja.
mugli képzettségek || Mivel nevelőszülei fontosnak tartották, hogy lányuk járatos legyen a világ dolgaiban, több nyelven is megtaníttatták, éppen ezért, bár a nyelvórákat mindig is utálta, mert mindig halálra unta magát rajtuk, ráadásul még azt is elvárták volna tőle, hogy tanulja meg a feladott leckéket, hála nevelőszülei és tanárai kitartásának, valamit gagyog franciául, olaszul és egy kissé  spanyolul is. Alsós korában járt karate-edzésekre, valamint gyakran keveredett utcai balhékba is, éppen ezért igen jól tudja használni az öklét, ha a szükség úgy hozzá, habár nem az a verekedős természet, a sértegetést és gúnyolódást jobban szereti (természetesen csak akkor, ha más kárára teszi ő maga). Szabadidejében szívesen rajzolgat és egészen tehetséges is ebben, bár ezt szinte senki sem tudja róla, mivel valamilyen oknál fogva kissé szégyelli ezt a hobbiját.
pálca típusa || Egy 13 hüvelyk hosszú, galagonyából készült pálcával rendelkezik, melynek magja sárkányszívizomhúr
különlegesség || -

          szerepjáték-példa

- Lory, kérlek, gyere le, beszélni szeretnénk veled! ? kiabált fel a lány anyja a lépcsőn. Laura kelletlenül tette le a ceruzát a kezéből. Éppen a baglyát, Huntert örökítette meg egy papíron, amint a madár a kalitkájában üldögélt és igencsak sértődött képpel nézett rá. Egy színpadias sóhajjal felállt, kinyújtózott, majd kisétált a szobából. Az ajtó mellett már indulásra készen álltak a bepakolt bőröndök, lévén ez volt a vakáció utolsó napja és másnap készült indulni a Roxfortba, hogy megkezdje ott a negyedik évét. Lecaplatott a földszintre és a nappaliba ment. Ott ledobta magát a kanapéra, a szüleivel szemközt. A család öreg, elhízott kandúrja, Charles rögtön az ölébe telepedett, ő, pedig egykedvűen, szinte már csakúgy reflexből simogatni kezdte a hátát. Az öreg kandúr, szokás szerint még ahhoz is lusta volt, hogy doromboljon, csak elnyúlt a lány ölében és úgy tűnt, már alszik is.
- Na mondjátok, mit akartok már megint? ? vetetette oda foghegyről, egyértelmű lenéző, flegma hangsúllyal a szüleinek a lány.
- Lory, figyelj, amit most mondani fogunk, az nagyon fontos ? kezdte az apja kelletlenül.
- Jó, oké, értettem, csak mondjad már! Nem érek rá egész nap! Holnap reggel mennem kell a suliba, mint azt tudjátok, és még el akarok intézni egy-két dolgot, szóval? ? nézett a szüleire sürgetően.- Egyébként meg mondtam már, hogy ne hívjatok Lorynak, a nevem Laura és utálom ezt a hülye becenevet! ? vetette még oda mintegy mellékesen.
- Szóval, kicsim, arról lenne szó, hogy? nem is tudom, hogy mondhatnánk el?- a lány látta az anyján, hogy nehezen találja a szavakat, de semmiféle megértést nem mutatott irányába. Idegesítette ez az egész helyzet és őszintén szólva sokkal jobb elfoglaltságot is el tudott képzelni magának ma estére, minthogy itt ücsörögjön a nappaliban és a szülei szerencsétlen nyekergését hallgassa.
- Azt hiszem, már sokkal előbb el kellett volna mondanunk neked? Végül is jogod van hozzá, hogy tudd? - Laura unottan forgatta a szemét. Az apja is csak az időt húzta. Őt magát személy szerint egyáltalán nem érdekelte a szülei mondanivalója, úgy gondolta, úgyse lehet az olyan fontos, csak szokás szerint túl nagy feneket kerítenek a dolognak. Ha tudta volna, mekkorát téved?
- Na figyeljetek, nekem erre tényleg nincs időm! Nyögjétek ki végre, amit akartok, vagy én lépek! ? Laura kezdte elveszíteni a türelmét.
- Lory drágám, kérlek, légy egy kicsit megértő, ez nagyon nehéz most nekünk ? nézett rá könyörgő tekintettel az anyja. A lány színpadiasan felsóhajtott, majd hátradőlt a kanapén és nagy kegyesen így szólt:
- Jó, oké, de azért igyekezhetnétek! ? és unott képpel nézett rájuk.
- Tehát kicsim, az a helyzet ? vágott bele az apja. Közben nem mert a lányára nézni, végig a saját kezén tartotta a pillantását. ? Szóval az a helyzet, hogy? nehéz ezt elmondani, de az a helyzet, hogy? nem mi vagyunk a valódi szüleid.- szemlátomást megkönnyebbült, hogy kimondta. Laura arca erre megrándult, majd teljesen megmerevedett.
- Bocsáss meg, kicsim, hogy eddig nem mondtuk el neked, de úgy éreztük, túl fiatal vagy még ahhoz, hogy megértsd? meg sosem volt megfelelő az alkalom?- vette át a szót az anyja.- Egész kicsi korodban hoztunk ki egy árvaházból, mert nekünk nem lehetett saját gyermekünk. Elhatároztuk, hogy megadunk neked mindent, amit csak tudunk és a sajátunkként szeretünk majd.
- Ami pedig az igazi szüleidet illeti, róluk semmit sem tudunk. Az árvaházban nem adtak ki semmilyen információt.- folytatta ismét az apja. ? Tudom, hogy ez most biztos szíven ütött, de itt volt az ideje, hogy megtudd. ? Laurát valóban megrázták a hallottak, de igyekezett leplezni ezt. Amennyire csak tőle tellett, kifejezéstelenséget és nemtörődömséget erőltetett az arcára.
- Lory? Jól vagy? ? az anyja hangjából aggódás csendült ki, de a lány nem foglalkozott vele. Megfogta az ölében lévő macskát és a kanapéra tette, majd felállt és egy szó nélkül kisétált a szobából. Az emeleten jól hallhatóan csapódott be mögötte a szobájának ajtaja.