Most mégis mi a bánatra vár?! Meg kéne hajolnom előtte, akárha maga az angol királynő volna? Én ezt nem értem. Nyilvánosan meg akar alázni, addig stimmel a történet, de akkor miért nem tette már meg? Egy magafajta krapeknak nem lehet baj kinyiffantani vagy tartósan a gyengélkedőre juttatni egy ilyen kölyköt, mint én. Azt várja talán, hogy a kezembe vegyem a pálcát és így még nagyobb legyen a szégyen? Hát ez az, amit soha nem fog elérni. Nem és nem vagyok hajlandó pálcát rántani.
Egy pillanatra összezavarodok. Mi az, amit Hannah tud és mi ez a kis mellékesnek tűnő csevely Hannah és Malfoy között? Csak nem... deee, a griffendéles bizony belehabarodott Dracoba. Kaján vigyor jelenik meg az arcomon, ahogy belegondolok ebbe az eshetőségbe, azonban hamar le is hervad a mosolyom, ugyanis a jelen helyzet valahogy nem éppen az élet vidám oldalát tükrözi. Nem baj, azért jó tudni, hogy mi a helyzet, talán egyszer még hasznomra válhat.
Kegyelemért könyörgő ellenfél. Na nem, ennyire azért mégsem lehetek szánalmas. Vagy talán mégis ilyen benyomást keltett volna az iménti nyalizásom? Hiába, én nem tudok úgy élni, hogy folyamatosan más hátsójában van a nyelvem, ehhez nekem kényes a gyomrom.
Draco meg elmehet a bánatba, legfeljebb a gyengélkedőn fogom kihúzni a tanév végét. Különben sem támadna rá egy fegyvertelen gyerekre szerintem, mert a párbajozás szabályait mindig mindenki betartja. Kivéve talán egy-két elvetemült halálfalót, ám ha Malfoy az volna, nagy valószínűséggel nem járna a Roxfortba. Nem is sejtettem mennyire rosszul gondolom.
A griffis leányzó egészen magabiztos védelme azért jól esik. Valahogy nem számítottam rá, tekintve az iménti kényes kérdést, mely Draco iránti vonzalmát feszegette. Azt hittem legalábbis kiszalad a világból egy ilyetén feltételezésre - avagy rágalmazásra -, azonban ő belepirult a kérdésbe és hebegett-habogott, ezzel tökéletesen igazolva szavai és érzései ellentétét. Hm, nem hittem, hogy valahai is az emberek közti kapcsolatokat fogom elemezgetni, de úgy tűnik tévedtem. Pedig nincs túl sok időm hátra, mivel Malfoy áll előttem, kivont pálcával, ami nála csekélyke jót sem jelent, mert a hírek szerint soha semmi jó nem sült ki Draco haragjából.
Sárvérű kölyök vagyok, hát persze. Tudtam én, hogy egyszer a szüleim okozzák majd a vesztemet, bár egyikükért sem rajongok igazán. Az viszont kizárt, hogy megsértettem volna valaha is bármely vérrokonát. Nem ettem meszet, a Malfoyok azonnal kinyírtak volna. Hirtelenjében eszembe sem jut, hogy Olivia miatt kell szenvednem, tehát nagy valószínűséggel ő volna a rokon. Kistányérnyi szemekkel, megnyúlt nyakkal, értetlenül meredek a pasasra.
- Micsoda? Milyen vérrokonodat? Kizárt, hogy egy Malfoyt sértegessék, mivel tudtommal te vagy a legfiatalabb és tutira nem szórakoznék veled. Hannah-t pedig nem sértettem meg, de ő különben sem lehet a rokonod, mert griffendéles.
És teljesen normális - teszem hozzá gondolatban. Ha ezt kimondtam volna, az egyenlő a biztos halállal, pedig szerintem akkor is igazam van. Hiszen én sem állok neki párbajra hívni egy 6-8 éves kissrácot, hogy kiélvezhessem az esélytelenségig fajuló hátrányát.
Valamiért egyre inkább erősödik bennem az érzés, hogy nem fogom megérni a holnapot, de ha mégis, abban sem lesz köszönet, mert kötve hiszen, hogy a saját lábamon (többé-kevésbé épségben) távozhatnák innen. Ez nem az én napom.

//ne haragudjatok, hogy csak ilyen későn válaszoltam, de nem vettem észre, hogy én jövök//