Támadt egy olyan gondolatom, hogy talán ezért a nevetésért, amitől már majdnem felvertem az egész Roxfortot, és talán még saját magamat is megzavartam, hogy vajon mit gondolnak ezért a kint lévők? Node, ez különösebben nem zavar. Olyan vagyok, amilyen. De a nevetést 2 percen belül úgy, ahogy tudtam, abbahagytam, de azért még mindig volt bennem egy kis nevethetnék. Igazából nem tudom, hogy miért, de hajlamos vagyok kis apróságokon is nevetni, sőt, néha, amikor sértő szavakat hallok, saját magamon is nevetek, de nem minden esetben. Amikor meghallom Nathi szavait, hogy eltekinthetünk a büntetéstől, csak egy széles mosoly jelenik meg az arcomon.

- Köszönöm, Lordom. - mintha egy lovas hadvezérhez beszélnék. Lehet, hogy kezdem megismételni a történelmet. Hisz tényleg, úgy tartom a mottóm, hogy "Ne olvasd a történelmet, csináld!" Azért olyan nagy hódításokat nem kellene szítatnom sem nekem, sem másnak. Habár még értelmezni sem tudom a mottómat, hogyan csinálnám a történelmet...mert vissza már nem hozhatom azokat az elfelejtett, vagy megörökített éveket. Jobb lesz ezekről inkább lemondani, nem a múltba tekinteni, hanem... gondoljak a jövőre, ugye? Node még azt sem tudom, hogy milyen célt szolgálok, azt sem tudom, hogy mit akarok, így még elképzelni sem tudom a jövőmet. Hát, ha nem halunk meg reggelre, akkor tudjuk, hogy még életben vagyunk, ez így van, szóval kezdenem kellene félni. De nem nagyon tudok, csak azoktól, akik hálót szőnek, és nyolc lábuk van.

Ekkor kizökkenek a gondolatmenetemből, mivel Nathi kérdezett valamit. Ezen a kérdésén csak körbenéztem a területen, aztán pedig rá megrántva a vállamat.
- Hát, az igazat megvallva nem érdekel, hogy mit gondolnak. Szeretek nevetni, ha meg idiótának néznek, akkor hadd nézzenek annak, nem tehetek róla, ha ilyen vagyok... vagy, hogy ilyenek vagyunk, ebben az esetben többes számban. - nos, valóban nem érdekelt. Ugyan már, majd fogom magam tetetni komolynak, meg tuloknak, amikor az nem is én vagyok? Szokjanak meg, vagy hagyjanak lógva.

Nathi... akitől kezdek félni xD

Amikor leheveredtem a fűre, azt a virágot kezdtem el nézegetni, amelyet az előbb még Nathi adott nekem. Talán ez volt az, amiért abbahagytam egy kis időre a nevetést. De mi az, hogy kis időre? Mintha utána is nevettem volna... de tényleg, azon kaptam magam percekkel később, hogy a mosolyom után újra nevetek. Szinte alig hallottam meg, amit Nathi magyarázott a származásáról. Jó, azt még értettem, hogy aranyvérű, de a többire már nem volt elég időm, hogy felfoghassam. Úgy éreztem, mintha magára vette volna azokat a dolgokat, amiket mondtam, vagy azt hinné, hogy rajta mulatok. Egyrészt igen, mert vicces egyéniség, másrészt pedig saját magamon, amiért képes vagyok még ilyen körülmények között is nevetni a semmin.
- Óh, jaj, kérem őfelsége, én nem csináltam semmit! - most is eléggé szórakozott voltam, és próbáltam Nathit megszemélyesíteni gondolatomban, mint egy királyfit, vagy... mesebeli herceget. Hát, hiányzott róla valami művészi, mert nem nagyon hasonlított a könyvekből kilépő legendás és daliás lovagokra, de talán éppen ez volt az, amiben különbözött a többitől. Egyedi stílus, nade azért volt benne valami lovagi is. Habár, ha azt nézem, hogy hogy támadt le, amikor kijöttem a kastélyból, az egyáltalán nem mondható lovaginak, de ez van. Lehetséges, hogy ez is egy egyfajta módszer lehet nála a barátszerzéshez? Persze, más lányok már régen adtak volna neki egy jó nagy pofont. Huh, szerencsém, hogy én nem szoktam pofozkodni, csak ha nagyon szükséges, kötekednek velem, és én meg nem tűröm.
- A várbörtönbe is bezárhat, de akkor sem én voltam... - muszáj volt felülnöm, és úgy nevetnem, mert fekve nem nagyon ment. Úgy leginkább úgy nevettem, mint egy negatívos boszi. Túl hangosan nevettünk, még a végén azt hiszik, hogy hibbantak vagyunk, s az elménk totál tönkrement, vagy a végén még rosszabb történik, s ránk szólnak. De akinek nem inge, az ne vegye magára. Én jól érzem magam így Nathi társaságában, hisz az igazat megvallva még sohasem nevettem ennyi idő alatt ilyen nagyokat, és ilyen jóízűen.

A pizzás fiú: Nathi 

Még mindig nem tudom elhinni, hogy Griffendéles, de már jobban az agyamba véstem, hogy ugyan, normálatlanok is járhatnak abba a házba. Na, igen, úgy, mint én a Hugrabugba. De hát, nem tehetek én róla, hogy pont oda kerültem, hisz ezt a jellemem határozta meg. Hmmm... már akkor is ilyen voltam. Lehetséges, hogy ópiumszármazék lennék, de akkor... inkább ki se jöttem volna, ha tudom, hogy órákig itt leszek. Vagy, egyáltalán mióta is vagyunk itt kint? Lefoglalnám magam, de tudnám, hogy mivel, hiszen nincs itt semmilyen kisebb kavics, amit nyugisan dobálhatnék a semmibe; pedig az jó szórakozás. Már csak azért is, mert nézhetem, ahogy a kő darab földet ér, és olyan hangot ad ki, mintha valaki fenékre pottyant volna. Ha ennél a gondolatmenetnél tartok, akkor miért nem arra gondolok, hogy a tónál lehetne csak dobálni ezeket a köveket? Sebaj, talán így a fejemben jobb elképzelni.
Nathi eközben máris igazat ad nekem, csak nem úgy, ahogy azt én képzeltem volna. Igaz, bennem is van egy kis ferdeség, mert sokszor nem tudok mit mondani, és ilyen hülyeségek szaladnak ki a számon, de sokszor nem is leplezem őket, nyílt személyiség vagyok. Valakinek nem tetszik, akkor ne is hallgassa, én így vagyok vele. Nade az tuti, hogy az oroszlán jelmezről inkább csak azt hinném, hogy egy félelmetes, ragadozó, nagy vadállattal állok szemben.
- Nem, azt semmiképp sem szeretném. Az oroszlánjelmezről inkább az villanna be: "Úristen, itt garázdálkodik egy veszett állat!" Szóval, maradjunk ennél, így felismerlek, jó a memóriám. - azt a mondatot nem kellett volna ennyire élethűen mondani. Tényleg úgy mondtam, mintha most egy oroszlánnal állnék szemben. De ez a specialitásom, jól meg tudok játszani mindent, talán még színésznek is elmehetnék ilyen tudással...(és akkor jut végre pszichológusra) Cöh. Nem mintha nem jutna, ez is csak egy újabb gondolat volt, ami átfutott a fejemen. Eközben Nathi már megint agyal valamin... na, mi az? Egy üvegvirág? Nos, legalább nem hervad el. Ez az egyik előnye, na meg, nem kell minden nap tiszta vizet önteni hozzá, vagy locsolgatni. Hátrány: nem érzem az illatát. Mindenesetre elveszem tőle, ha már a virágot egy Virágnak szánja.
- Köszcsi. - ezek a szakszavak... szokásommá vált az ilyen szleng. Ebből sem fogom tudni egyhamar kibogozni magam, mást meg nem nagyon tudtam erre mondani. Ha most jellemezni kellene Nathit, akkor csak annyit mondanék, hogy olyan, mint én: néha beüt neki valami, de azért kedves. Ekkor máris válaszol a kérdésemre. Pizzarendelés? Na, ez az, amit még nem hallottam másoktól, hogy ahhoz értenek, hogx profin megrendeljék a pizzát.
- Szerintem elég lett volna az, hogy megrendelteted mással. Vagy felőlem lehetsz te is a pizzafutár. De édes mindegy lenne, mert, ha neked a kezedbe kerülne, tuti, hogy elraktároznád az összeset. - amikor ránéztem, kitört belőlem a nevetés, mindeddig visszafogtam a pizza dolog után, hogy eltudjam mondani még ezt a pár mondatot, de utána már nem tudtam megállni, hogy ne nevessek. Ekkor még hanyatt is dőltem a füvön, és ott nevettem tovább. Hhh...érthetetlen.

A humorzsák: Nathi 

Továbbra is csak üldögélek mellette, miközben az ég felé legeltetem a szemeimet. Mindig is szerettem nézegetni az ott elúszó felhőket, és kivenni belőlük egy alakot. Csakhogy én nem olyan voltam, mint ezek a fantáziaéhes gyerkőcök, hogy olyat vegyek ki belőlük, ami ebben a világban létezett, hanem teljesen mást, és a gondolataim is sokszor különböztek. Szóval... az az egyik fent nem hasonlít egy zombira? Hát, igen, sokszor azt sem tudom, hogy mit kellene képzelnem ezekről az alakot öltő felhőkről, de nem is foglalkoztam nagyon velük.

Közben Nathi már válaszolt is a kérdésemre. Griffis? Nem látszott meg nagyon rajta. A Griffendélben úgy tudtam, nincsenek ilyen takaréklángelméjűek. De akkor úgy tűnik, hogy tévedtem. Na, igen, jól meg kell válogatni, hogy kikkel barátkozunk, de ha jól belegondolok, Nathi nem is olyan vészes, sőt... hasonlít is rám. Végre egy olyan ember, akinek számít valamit a humor. Talán nem tudunk róla, hogy pontosan mit is jelent, hogy komédiázunk, de mi így mutatjuk meg a másiknak, hogy milyen vicceket tudunk magunktól.
- Griffendél? Az cool. Kellene valami ismertetőjel... mondjuk, öööh... hagyjuk, úgyis felismerlek.

No lám, megint csak kezdené a Virágszállal, de a vége felé megáll, bár az az egy betű mit sem számít, akkor is majdnem kimondta az egészet. De mintha terelné, és máris áttér a rendes nevemre, a Lorhoz. Kviddics? Hogy szeretem-e? Sportos egyéniség vagyok, naná.
- Persze, hogy szeretem. A muglisportokat is szívesen űzöm. Odahaza mindig... ne nevess ki, lány létemre fociztam, de hát, mit mondjak? Tök jól ment, és szerettem is az efféle sportokat. Meg az extrémeket is, szóval... Te miben vagy jártas? - költői kérdés, de muszáj volt feltennem, ha már eddig eljutottam. Meg az igazat megvallva, érdekelt is, hogy egyáltalán végzett e valamilyen mugli dolgot. De ha nem, hát sebaj, ezt is meg kell érteni.

Óh, te... illetve Nathi 

Néztem, ahogy néz, de vajon mit néz? Mint aki nem látott volna még szőke lányt, vagy éppen valami értékes tárgyat nézne le rólam, és megpróbál kidolgozni arra egy stratégiát, hogy hogyan is tudná tőlem elvenni. Na, nem, a csokiját már nem adom vissza, ha nekem adta! Vagy lehetséges, hogy most újra át kellene festenem a hajam? Irritálná a szőke, túl fényes? De hát ez a jó... ezen látszik meg legjobban, ha kócos vagyok, de az legtöbb esetben még nem fordult elő, hacsak nem rögtön, helyben összeborzolnak. De mot tényleg, leginkább az a kérdés foglalkoztatott igazán, hogy mit is keresgélhet annyira rajtam. És tessék, megint jön ezzel a virágszál üggyel.

- Köszi, de nem akarok Virágszál lenni. Szerintem jobban mutatnék egy csokorba, egyedül elhervadok, ha nem öntöznek. - én pedig ebből is viccet csináltam. A mondatom végén még el is mosolyodtam, végülis, ha már megtehetem szabadon. Ahogy pont ránéztem Nathi-re, úgy éreztem, hogy verset tudnék írni, ha volna hozzá eszem. Illetve van is, nem is kevés, csak az a gond velem, hogy minden dologból képes vagyok kinézni valami humorosat. Szóval... egy vers, na lássuk csak: Az ég. Ez szép volt, bravó. Valószínű, hogyha innék valamit - amit nem szoktam - , lehetséges, hogy azt sem tudnám, fiú vagyok-e vagy lány. Nathi másik kérdésére még egy ideig nem válaszoltam, csak azt nézegettem, ahogyan egy varázslattal elégeti azt a papírt, amit én szemétnek hívok. Ejjnye, de nem tetszett nekem ez a dolog. Ennek jeléül még rá is csaptam a homlokomra, hogy hogy is lehet valaki ennyire takaréklángelme. Nade, mintha magamat látnám, csak vele ellentétben én nem szemetelek.

- Hogy hová? Hugrabug. Legyen árulkodó jelem a szőke haj. És te? Azt ne mond, hogy kettő között szalajtottak. - nos, elképzelésem sem volt arról, hogy vajon melyik házból való. Ezért, lerendeztem ezt is egy viccel... kettő között. Nem tudom, hogy ez hogyan ugrott ki a számom, egyfajta nyelvbotlás is lehet, hisz nem mindig tudom, hogy miket beszélek. Nem szoktam gondolkodni sokat rajtuk. De ez van, szeressenek így, ahogy vagyok, nem kell más véleménye.

Imádooom. *-* És kész, itt kifújtam... mármint a rágót. Olyan jó, hogy végre nem vagyok eszevesztett és hoztam is magammal egy csomaggal. Pedig biztos voltam benne, hogy nem csak egy van. Igen, a rágóról beszélek. Miközben sétáltam a folyosókon, egyre jobban kezdett idegesíteni a lépteim hangja, de leginkább az, hogy nem hallok a közelben semmilyen zenét, amivel felfrissíthetném a memóriámat. Persze, az mindig friss, hisz nincs vele semmi bajom, de a zene... az... odavág! Nincs jobb ilyen időben és ilyen csendben, meg zavartságban a jó, nyugtató zenénél. Habár nem muszáj nyugtatónak lennie, azt ki mondta? Nekem mindenféle zene bejön, kivéve az a rappes forma, na, az nem. Egyébiránt, azon tűnődöm, hogy hová is indulok. Nem szoktam pedig céltalanul bolyongani így, hogy azt sem tudom, hova megyek, mit szeretnék. Szerencse, hogy az imént hallgattam meg egy eléggé jó zenét, így kitisztult a fejem is, és most új formát öltöttem stílusilag. Szóval csak lazán szelem most át a folyosót, zsebre dugott kezekkel: nem vall rám, de ez van, ezt kell szeretni... legtöbb esetben, de ez nem mindig válik be úgy, ahogy én szeretném.
Most úgy néztem ki, mint aki takaréklángelmén lenne, behunyt szemekkel sétálok... bármi bajom eshetne, és ez nem érdekel, az sem, hogy pontosan mibe rohanhatok bele. Most adtam magamnak a ritmust, és dúdolgattam, mint egy 5 éves kislány, aki bevásárolni készül a nagymamájával, aki a kezét fogja, miközben átmennek az utcákon. Bizonyára ezért nem vehettem azt sem észre, hogy nekimentem valakinek. Jobb lesz, ha kerítek magamnak kontaktlencsét, de legszebb az eredeti szem. És nekem is azok vannak, le nem cserélném őket valami gyári találmányra. Pont, hogy most picit rosszul jött ez ide... kibuktam.
- Hoppá, bocsi, nem akartam. Ne haragudj. Nem volt szándékos, s tudom, nézhetnék a szemem elé. - ilyen vagyok, nem tehetek róla. Mielőtt még bármi olyasmit mondhatott volna, hogy "nézhetnél a szemed elé", én már válaszoltam is egy el nem mondott felszólításra.

 

Nem éppen ezt a reakciót vártam volna: értetlen tekintet, mint aki nem tudná, hogy miről beszélek. Vagy csak egyszerűen azt nem tudja megállapítani a fejecskéjében, hogy mit is jelent a rágó kifejezés? Sebaj, akkor majd, ha lesz nálam rágó, felvilágosíthatom róla. Jó, az még egy pont, hogy nem volt nála rágcsa, viszont azzal, hogy csak úgy átnyújtott egy csokoládét, máris értelmet nyert az, hogy ide kijöttem.
- Hm... máskor hozzád fogok jönni kunyizni. - csoki, az csoki, de nem rágó, habár ez is édesség. Odavagyok az édességért. Az igazság az, hogy lehetséges, hogy jobban szeretem, mint saját magamat. Bár nem mintha önimádó lettem volna, de gondolom mindenki jobban szereti magát egy harapnivalónál. A csokit persze, amit adott, azt nem bontottam fel, hanem becsúsztattam a zsebembe. Majd jó lesz egy borús napra, amikor nálam kifogytak az értékkészletek.
Mindeközben a srác elárulja a nevét... Nathi, mi? Értem, Nathaniel. De miért is filózok én ezen a neven... akárhogy is, bárhogy nézem, nem illik hozzá, de lehet, hogy ez csak az én szemszögemből vehető így ki. Leülök mellé a fűre, de azért ledőlni nem dőlök, most keltem fel épp az egyik óráról. Szóval, eleget üldögéltem, meg fetrengtem.
- Szóval Nathi. Jól van, az én nevem Lorelei Bleeth. Van másik nevem is, a Haily, de jobban szeretem, ha Lornak becéznek. Vagy te jobban szeretnéd a Virágszálat? - őrületes, hogy még mindig nem teszem magam túl ezen a szón.
- Vicceltem. Hisz imádok viccelődni, s szeretem, ha valakinek van humora.- hoppá, ezt nem is kérdezte. Jobb lesz, ha nem mondok ki nyíltan magamról olyan sok mindent így hirtelen, még a végén túl sokat fog tudni... nagyon sokat. De irritál ott az a papír. Miért dobta el? Óhjajj, ez nem lesz jó, ha ennyire szemetelős típus és csak lustálkodik egész nap. Még a végén több lesz a szemét a Roxfortban, mint az édesség. Azután meg ellepnek itt mindent a patkányok... hmm, legalább a macskámnak is jut valami rágnivaló.

Ábrándok, álmok, meg ki tudja még micsodák. Ha én is meg tudnám szőni életem legszebb álmát, az úgysem válna valóra, hacsak nem teszek érte. Hisz mindenért tenni kell, és tettünk is értük, mert nem lenne még ruha se ránk, meg... atyaég, akkor nem lenne rágó se nálam. Hát igen, dolgozni kell az életért, dolgozni kell mindenért. Ő az otthonáért ilyen keserű, én meg nem is tudom igazán eldönteni, hogy miért is. Az is lehet, hogy semmiért, az is lehet, hogy több bajom van, mint neki, csak ezt éppen nem tudom megtalálni sem magamban, sem másban. Pedig ha jobban magamba néznék, találnék nem is egy hibát. Bár nem is ide tartozik, egyáltalán nem.

És persze, most éppen barátkozom, amikor ilyeneken jár az eszem, de végülis eléggé reális. Lassan az ilyen komoly dolog lesz a rögeszmém. De még mindig maradok a "szellemes" tulajdonságomnál.
Rendben? Hát akkor térjünk ki rá. Minden rendben van a családnál, azt hiszem, persze ezt csak az én fejem gondolja így. Már nem voltam otthon... nem számoltam hány hónapja. És tervek. Tervek? Miféle tervek? Na, most kiszedek valami meséből egy kis hülyeséget, de talán nem is lesz az, mivel teljesen igaz, és végülis benne van a tervemben.

- Igen, otthon minden rendben. De lehet, hogy csak én szerintem, bár lehet, hogy tényleg jól vannak az ősök. Amúgy meg... azt én is remélem, hogy apám mellettem marad sokáig, persze amíg... érted.- ja, amíg neki nem lesz 'kaput nyiss'.
- A tervem meg... hmm, mondjuk boldogan élek, míg meg nem halok.- benne van minden, nem? Mondjuk minden az élettel kapcsolatos, de akkor megpróbálok fogalmazni valami szépet. Na, ez erős kifejezés volt. Csak komoly dolgoknál tudok szépen fogalmazódni. És még ragzani sem tudok hirtelen.

- Na, de ha ennyire érdekel, hogy mik a terveim a jövőt illetően, akkor elmondom. Vagyis megpróbálom szavakba önteni. Azt hiszem, hooogy... elvégzem az éveimet még itt a Roxfortban, aztán... ezen még nem gondolkoztam, lehet, hogy még itt tartózkodnék, vagy keresek egy jó állást. Végül a... család. Igen, ez lesz az. A család. Ahhoz meg kellenek a jó életkörülmények, bár az meg van. Nagy általánosságban ennyi.- nos, a család az itt is fontos volt, hiszen már az életben annál nincs fontosabb. Habár vannak más emberek, akik nem így vélekednek erről. No de halljunk róla.
- És, te hogyan képzelted el a jövődet?- azért reméljük, hogy valami olyasmire számíthatok, amit még eddig nem hallottam más szájából.

Aha, aha, aha, jó. Erre nem is lehet többet bólogatni, szerintem agyrázkódást fogok még a végén kapni. És ki tudja, lehet, hogy jól járnék vele, mert akkor nem beszélnék ennyi hülyeséget, másrészt meg rossz volna, mert nem tudnám magamból kiadni azt a sok marhaságot, ami bennem van. Akkor azóta cigizik, amióta történt vele ez az egész? Végülis jó... idegölő tud lenni, mert ha valaki ideges, akkor lenyugtatja az embert, de én mégsem próbálnám ki. Ha ideges vagyok, vagy valami nagy problémám van, bánatom, vagy ilyesmi, akkor inkább a fejembe húzom a párnát, ha meg az nincs kéznél, akkor beveszek egy egész csomag rágót, és addig rágom, míg meg nem unom.

Na, de most nem ez történik. És nem is volt szó ilyesmiről. Megint játszadoznak velem az agysejtjeim. Kész őrület tudok lenni néha. Méghozzá nem is oda figyelek, ahova kéne. Ez is amiatt a rágó miatt van, túlságosan elvesztem a fejem, ha sokáig rágom. Most meg csoki sincs nálam, hogy ettől okosabb legyek, vagy valami. Szégyen. Az ilyennek már arra sincs esze, hogy valahol megálljon egy kis csokiért. De izé, hogy most magamról beszélek, na most akkor észhez térek.

- Nem is muszáj erről beszélnünk. Ki mondta? Egyébként az tényleg igaz, hogy nem kell beleszólnunk a szülők dolgába, sőt... a velünk egykorúak dolgába se, néha úgy érzem, hogy beleszól valami a dolgaimba legbelülről.- szóval, amit csinálok, nem mindig jó, és ilyenkor megszólal bennem egy kis hang, de van, amikor jót cselekszek, és akkor is megszólal, vagy éppen utasít valamire.
- Na igen, ez a belső hang. Néha idegesít, néha meg jól jön. De nem is erről volt szó, csak... azt hiszem, hogy megint témát váltottam. Bocsi.- jó lenne befogni a számat. Mutatva ezt, a kezemet a számra emeltem, hogy most ne jöjjön ki belőlem egy szó se, de félek... úgyis mondanom kell valamit egy idő után, mert nem az én világom a csend.

- Amúgy tényleg rossz apu nélkül. Inkább vele vagyok, mint anyámmal.- ezen el is gondolkodtam, azaz csak néztem a zöld füvet magam előtt, és elmerengtem, hogy vajon miért mondtam azt, hogy jobb lenni apámmal, mint anyámmal. Aha, megvan a válasz. Apámmal sokkal több dolgot tudunk közösen csinálni, mint anyámmal. Végülis apámmal mindig volt közös témánk, meg több mindent megadott. Szóval emiatt.

¤ Vinnie ¤ 

Vesz a rágóból. Jó, megszabadultam egy szemtől, most pedig következik a másik is, mivel azt meg én kapom. Nyami *-* Még az a szerencse, hogy mentolos rágó van nálam, az mindig felfrissít, de csíp is, persze csak az elején, mikor összerágom.
- Nincs mit.- rögtön a beszéde után mondtam ezt a két kicsi szócskát, aztán meg jöhetett a többi beszéd. Ahha, Liverpool. Az jóóó! Liverpooltól csöpögök, de csak azért, mert jó hely, végülis nekem. Egyszer voltam ott életemben, de.. hogy is mondjam, megkedveltem.

Sárvérű. Az nem számít. Így vagyok én magammal is, félvér, nem számít. Szóval nekem nem számít az, hogy milyen vérű az, akivel éppen összefutok.
- Félvérű vagyok. Apám aranyvérű, anyám meg mugli. A származásomat nem tartom különbnek a tiédnél, mindenkit elfogadok olyannak, amilyen. Szóval karikát arra, hogy sárvérű vagy.- karikát? Na, egy új szómicsodát találtam a 'nemérdekel'-re. Végülis miért ne érdekelne? Csak nem éppen aszerint.
Az ő családja félig csonka. Szóval az anyja ott hagyta őket. Különös, velem is éppen ez történt, csak éppen fordítva. Akkor itt jöhet az én történetem.

- Igazából vannak problémáim, pontosabban csak voltak. Nem is tudom, hogy mennyi idős voltam már, de a szüleim összevesztek, és elváltak. Én sem tettem érte semmit, hogy változzon, de mégis megváltozott, hiszen karácsonyra visszakaptam apámat, és most minden visszaállt a régi kerékvágásba. Szóval, most minden helyreállt, rendben van, nincs semmi probléma. De... nem is próbáltál velük elbeszélgetni? Nem hallgatnak rád? Vagy... milyen okból hagyott el titeket édesanyád?- nem akartam már csúnyább szóval élni, mármint az anyáddal, mert az eléggé... nem is tudom.

Démon? Inkább angyal    :

Mintha éppen keresne valamit magán, de csak gondolatba. Csak nem egy kis légfrissítő? Ha van rágója, akkor én is kérek. *-* De úgy tűnik, hogy nincs. No, sebaj, majd szerválok valahonnan. Habár van fent, nem is egy csomaggal. Csinálhatnék belőle kirakodóvásárt, csak nem lenne belőle nekem sem hasznom, meg senkinek, mert a rágó az nem eladó, csak ismerősöknek, de akkor is csak egy darabot, vagy max kettőt egyszerre. Most éppen elvan magának a cigijével, csoda, hogy bírom a füstöt, mert ha nem bírnám, akkor már nem itt lennék, hanem valahol a levegőben.

De végül eljutunk a kérdés megválaszolásáig, és tényleg úgy sikerül megválaszolnia, ahogy én azt elképzeltem. Ahogy gondoltam, tényleg nem lesz sokáig szó az iskoláról, mivel rögtön váltja a témát. Hát nem is tudnék az előbbiről olyan sokat beszélni, bevallom. Nem erősségem, viszont, ha valamilyen sportról van szó, abban otthon vagyok, csak az ne kviddics legyen.
Szóval, azt mondja, hogy szereti a bájitaltant, meg kotyvasztani dolgokat. Az jó, mert a bájitaltant én is szeretem, főleg akkor, amikor valami hülyeséget hozok össze a bájitalokból, és vannak kisebb-nagyobb mellékhatásai. Nem is annyira unalmas a téma, de ha már váltott, akkor válaszolnom kell, hisz én sem maradhatok órák hosszat csendben.

- Igazából Sheffieldben születtem, és most Londonban tartózkodom a családommal. De kifejezetten jól érzem magam ott, pálcahasználat nélkül is, mert nem az a fajta vagyok, aki megszegné a szabályokat, de előfordul néhanapján.- na, a fele nem is a kérdésre ment, de mindig is azt mondom, ami éppen a fejemben van, mert azt muszáj kiürítenem.
- És te?- visszakérdezés, rögtön a megválaszolásom után. Közben belenyúlok minden egyes zsebembe, a nadrágomon van 2-2 pár, azaz elől is 2, meg hátul is 2. Csak azokban nem lelek semmit. Akkor nézzük, mit rejtenek vékony kabátom zsebei. Van... van rágóm. *-* Akkor csak nem felejtettem el magamat, szerencsére tettem el, ráadásul pont egy csomaggal.

Lehet örülni, mert akkor jut Vinnie-nek is, és nem kell kibuknia a cigije miatt. Megmarkolom a csomag rágót, és kiveszem a zsebemből, azzal együtt pedig összeteszem a két kezemet, mintha imádkoznék, hogy 'köszönöm, hogy adtál rágót', persze ez a zsebemhez szólna. Olyan érzés, mintha eddig üresen állt volna, most meg hirtelen csak úgy becsúszik egy csomaggal. De hamar visszateszem kezemet a normális állásba.
- Kérsz rágót?- megkínálom őt is, ne csak nekem legyen oly' nagy szerencsém.- Tiszta izé... lehet, hogy az előbb nem néztem meg jól, most meg mintha csak becsúszott volna.- lehet, hogy létezik bennem egy angyal, aki csak úgy becsempészi azokat a dolgokat, amik nekem kellenek.

Leesett a bilincs, kattan a zár, nincs mit titkolni tovább. Nem is szégyen, pedig látom az arcán, hogy most totálisan lebukott. Most nincs belőle semmi baj, én nem mártom be senkinek, titoktartó vagyok.
De hát nem kell ennyire nagy ügyet csinálni 1 szál cigiről, meg a többi dobozról sem, ki tudja, hogy hány szálat rejteget még, meg dobozokat. Deeee... az istenért sem próbálnám ki, még azt sem tudom, hogy van-e isten. Most gondoljuk végig, hogy hogyan is vettem észre, hogy cigizik. Hát a válasz egyszerű, de elmondani is el tudom?

- Elég közel vagy hozzám ahhoz, hogy érezzem rajtad, amikor beszélsz. Nem mintha zavarna, sőt, egyálalán nem zavar. Mindenki azt tesz, amit akar, nem én szabom meg.- széles vigyor. Ne mááár, ne viselkedjek ilyen gyerekesen. Állandóan vigyorrohamom van. De most meg... mivan? Én mondom, hogy ki nem fogom próbálni azt a fehér hosszú kis izét.
- Éééén? Neeeem, nem. Megígértem magamnak, hogy soha nem fogom kipróbálni, és be is tartottam. Bár majd... talán egyszer, ki tudja, lehet róla szó, de nem most a közeljövőben. Hogy is mondják akkor? A messzi jövőben?- ezen filózok, elkell rajta gondolkoznom, hogy hogy is mondják azt, amikor nem a közeljövőben történik valami. Nos, az eddigi állítás magamról, amikor azt mondtam, hogy okos vagyok, és tudok mindent, tévedtem, mert nem igaz.

- Ugyan már. Rém? Tudom, hogy érted, de azért nézz magadra. Nem vagy te olyan, aki ijesztgetne, meg ilyesmi. Tanárok utálnak. Azt meg hogy? Látszik, hogy nem vagy az a tipikus nyalizós fajta, én sem, de azért utálni! Bár velem csak egyetlen tanár volt így a mugli suliban, azt én is ki nem állhattam, ahogy a többi társam sem. De most nekem is minden megváltozott, a Roxforttól szebb lett az életem, itt jobban beilleszkedek.- megint vigyor. Mára elég a vigyorgásból, most már csak mosolyok jöhetnek, meg nevetés, persze tőlem, mert ha én nem vigyorgok, az nem azt jelenti, hogy Vinnie nem vigyoroghat.

- De légy szíves, az iskola témát hagyjuk. Legalább itt. Valamiért most nincs olyan kedvem, hogy suli így, suli úgy, de amúgy... miért is ne?- elgondolkodtam magamban, hogy vajon miért is ne beszélhetnénk az iskoláról. Persze, majd ő válthat egy másik témára, ha neki nem kedvez, meg különben is, mindig átváltunk valamibe, mint most is.
- Akkor, hogy állsz a tanulással? Kedvenc tantárgy, amit ki nem állhatsz? - egyszerre most ennyi kérdés jutott az eszembe, ismerkedés terén most jó, de van még, van még. Csak majd azok később jönnek. 

Képzeleteimben valahol, nagyon nagyon messze, belekerültem egy furcsa világba, ahol minden vágyam teljesül. Kár, hogy csak képzelet, és miközben igyekszünk a parkba, beszédek hada vár rám, köszönhetem ezt Vinnie-nek, akinek be nem áll a szája, de éppen ez a jó, ő legalább tud miről beszélni, és van témája is. Nekem még bele kell merülnöm az ilyesmibe. De először is magamba merülök el, hogy ki tudjam magamból húzni a szavakat, amiket meg se gondolok, és úgy mondom ki. Most itt az idő, hogy tényleg dumás kedvemben legyek.

- Én is szeretem a társaságot. Én is inkább az a társasági ember vagyok, és szeretek elmerülni a beszélgetésekben, elég mélyen néha, olyannyira, hogy néha már azt sem tudom, hogy miket beszélek, és csak úgy kicsúsznak számon szavak. A pletykákról nekem is meg van a véleményem. Én sem szeretem, ha rólam pletykálnak, ha a barátaimról pletykálnak, és én sem vagyok az a típus, aki pletykálna másokról. Szóval nem igazán forgatom ki mások szavait. A magányt pedig egyáltalán nem kedvelem, 10 percet, ha kibírok egyedül.- na, most megeredt a nyelvem, de jön még majd onnan, ahonnan ez jött. Sőt, jobban teszem, ha nem várom ki amíg ő fog kérdezősködni, meg válaszolgatni, vagy csak úgy megjegyzéseket tenni, hanem leszek olyan kedves, és bökök pár szót.

- És nyugi, bennem jó barátra lelhetsz.- naaa, de nekem nincs is egom, mégis vigyorgok. Nem tehetek róla, kitört belőlem ez az új viselkedési roham.
- Ahogy észrevettem, te cigizel. Ö... hogy bírjátok ki a füstöt? Én teljesen... tartózkodom tőle. Vagyis néha pont belerepülök, de nem igazán szeretem. Még ki se próbáltam, és szerintem nem is fogom, hacsak nem akarom.- na most, szeretem, amikor ilyen dumás kedvemben vagyok, nagyon jó így lenni, és végre magamat adni.

Most is kicsit félrenéztem... vagyis nem pont rá, hanem úgy véltem, másfelé is kell néznem ahhoz, hogy merítsek egy kis beszédszomjat a falakból. Pedig az egyáltalán nem súg semmit. Sőt... még azon sincs mit néznem, hiszen a falak... azok falak. Bár most sem nézhettem azokat sem sokáig, mivel Vinnie valahonnan a fejéből összeszedett dolgokat, és kitalálta, hogy menjünk a parkba... hát, végülis mindig jobb, mint tócsázni. Szóval most rá néztem, és nem azokat a sivár falakat, mik nem mondanak semmit. Így hát magamtól kell választ adni mindenre. Elmenekülni a világtól? Miért kellene elmenekülni a világtól? Én azt szeretem, ha mindenki rám talál. Nos, ebben az egyben nem vagyunk egyformák. És lehet, hogy több dologban sem.

- A park megfelelő. De miért kellene elmenekülnöd a világ elől?- nincs értelme ennek a kérdésnek, sőt hülyeség. Lehet, hogy nem is szó szerint érti, csak képletesen, de ha még képletesen is, én aztán nem értek belőle semmit. - Egyébként nem gondoltam rá, hogy belefojtanál, vagy ilyesmi.- rám jött egy kisebb nevetésroham, de hamar elmúlik, mert ez nem volt olyan nagy poén, hogy az én nevetésem 5 percnél tovább hangozzon idebent. Most csend van, csend. Őt sem értem igazán, hogy mit kell a padlón bámulni. Ezek szerint mindketten bámészkodós fajták vagyunk, csak ő a padlót, én meg a falakat szeretem nézni, legalábbis én arra szoktam rá.

Most kicsit visszafogottabb voltam, nem vall rám, szeretném megint magamat adni, szóval elő az igazi énemmel, és mutassam meg, hogy igenis dumás vagyok.
- Akkor mehetünk is, ne ácsingózzunk egy helyben, még a végén itt helyben leülök.- na, most már előbújt az igazi valóm, meg a vicces énem is. De mehetünk is akár, mert egy ideje tényleg csak itt állunk, és nem csinálunk semmi érdekeset, még a végén tényleg megteszem, hogy itt helyben leülök... amúgy nem.