Vajsör... Nyami. Na, ha dumálni akar, akkor a Három Sperűnél jobb hely szóba sem jöhet. Csak meg ne ártson. De nem berúgni megyünk, meg amúgy is, még tart a tanítás, szóval, botrányok, kerüljetek. Egy pohár elfogyasztása még nem lehet probléma. Mondjuk nem gondoltam volna, hogy be akar ülni valahova dumálni, de ha már megtörtént, akkor miért ne? Azért a Weasley-ékhez még be kéne ugrani valamikor, de csak nézelődni. Na jó, vásárolni is. Valamivel meg lepem magam a sikeres tanévért.

- Tudod, először rád akartam bízni a döntést, de amikor felhoztad a Három Seprűt... Nem tudtam neki ellenállni, szóval oda menjünk. Imádom a vajsört, a kedvencem a töklé után. A többi piát annyira nem komálom, de ez... Mindent visz. Azért a csodabazárról se feledkezzünk meg, biztos találunk ott jó pár dolgot, ammit szívesen hazavinnénk. Szeretnék ott körülnézni, kéne valami ajándék magamnak. Tudod, a jó jegyekért.

  Vigyorgok, majd amikor megemlíti a szüleit, akkor lefagy a mosoly az arcomról. Neki sem volt könnyű élete, de hozzám hasonlóan ő is itt találta meg az élete értelmét. Vajon miben haltak meg a szülei? Velük is Voldemort végzett? Vagy valami más okozta a tragédiát? Megkérdezném, de lehet, hogy zavarná. Ki is ül a tanácstalanság az arcomra, és csak dünnyögök valamit az orrom alatt. Nem jó dolog egyedül lenni. Legalábbis nem nekemvaló.

  - Nem hiányoznak? Az én szüleim nem haltak meg, mindössze elváltak, de azt is nehezen éltem meg. Anyámmal azóta nem beszéltem, hogy tavaly nyáron kimondták a válást. Apámnál lakom, de vele sincs sok kapcsolatom. Amikor otthon vagyok, akkor beszélünk néha, de inkább csak éldegélünk egymás mellett. Nem jó ez így, de nem tudok rajta változtatni, inkább akkor már a különélés. Az foglalkoztat mostanában, hogy milyen lenne, ha végleg elszakadnék a régi életemtől.

  Szolga? ÉN?! Kötekszel, William? Ne aggódj, csak ezért nem fogom szétrúgni a segged. Provokál, a bajt keresi. Az arca szinte lángol, miközben ezt mondja. Persze előtte buzgón tanulmányozta a varázslathoz szükséges kézmozdulatokat. Előtört volna belőle a buzgómócsing, vagy készül valamire? Mindjárt kiderül...

  Sorolja a szidalmakat, be nem áll a szája. Elmond mindennek, a sötét hatalom szolgájának, gyávának, épp csak úriembernek nem. Mi van akkor, ha ezt akarom? Semmi közöd hozzá, te alulméretezett szarházi! Amúgy meg badarságokat beszél. Ugyan mikor kerülök én a sötét nagyúr elé? Soha. Élve tuti nem, előbb nyuvasztanak meg a szolgái. Szóval emiatt nem érdemes aggódni, ha oda kerül a dolog, akkor gyors halálom lesz. Vagy nem, de Tudjukki Potterre vadászik, nem rám. Állítólag a Diggory fiúval ő végzett, de azt megoldotta egyetlen, halálos átokkal. Nem, ő nem foglalkozik a hozzám hasonló porszemekkel.

 - William, ne fáradj. Nem fogsz tudni rávenni, hogy másként döntsek. A saját életemnek én vagyok az ura, azt teszek, amit akarok. Ha pedig Tudjuk ki elé kerülnék, ami meglehetősen valószínűtlen, akkor vége. Vele csak a jó öreg igazgató tudja felvenni a harcot, mindenki más bukásra van ítélve. Megmondom neked, hogy mi lesz akkor: egyetlen átokkal véget vet az életemnek.

  Rosszat sejtek. Készül valamire. Egészen elhalkul a hangja, szinte suttog. Nem is igazán hallom, csak a töredékét fogom fel. Mi van a számomra fontosakkal? Mit akar ez a mugli barátaimtól? Talán rájuk akarja gyújtani a házat? Képes lenne rá... De mi a fene ütött belé? Mire jó ez a cirkusz? Áh, nem is érdemes foglalkozni vele. Ez a gyerek beteg, ápolásra szorul. Hátat fordítok neki, és elindulok előre. Hát, Will, veled sem leszünk barátok. A pszichopaták nem tartoznak a baráti körömbe.
 
  Nyúlnék a zsebem felé, hogy rágyújtsak, rám fér. Annyi hülyeséggel traktált, mint az évfolyam egy hónap alatt együtt véve. Ráfogok a dobozra, és húznám elő, amikor felhangzik a hátam mögött a varázsige: Canis Transormatus. Ezt egy pukkanás követi, tehát sikerrel járt. Gyorsan tanul. Meglepően gyorsan. Talán érdemes lenne tanítani, segíteni, nagy varázsló lehet belőle. Aztán meghallom a sziszegést. Megfordulok, és Mardekár Malazár szent állatát látom a földön. A kígyó sziszegve elindul felém, én pedig előhúzom a pálcám, és unottan felé fordulok.

 - Vizsgáztatsz, barátom? Még a kreativitás is hiányzik belőled. Igazi mardekáros vagy, kígyót hoztál létre. Bravo. De nem tetszik a stílusod, szóval itt befejeztük a társalgást. További jó mulatást az állatkádhoz, kívánom, legyetek boldogok.

  Kiüthetném. Egyetlen varázsigével a földre taszíthatnám. Ismerek pár átkot, amivel megvédhetem magam, de sosem hirdetem. Semeddig sem tartana. De nem szabad. A nálunk gyengébbeket bántani nem erény, hanem szégyen. Nem leszel tőle magasztosabb. Lehet, hogy ő gondolkodás nélkül nekem ugrana fordított helyzetben, de én nem fogok. Nem véletlenül kerültem a Hollóhátba. Fogom magam, ismét hátat fordítok, és kényelmes tempóban elindulok. Nem érdekel, mit csinál.

  Egész jó fej, normálisabb annál, mint amire emlékeztem. Igaz, nem is mardekáros, vagyis az esélye annak, hogy egy véletlen karambol miatt belém köt, elég kicsi. Jókedvűen nézek rá, és elmosolyodom. Miért is ne? Legalább lesz valaki aki segít elhozni a cuccokat, amit akartam venni.

- Oké, benne vagyok. Hova indultál?

  Mivel szembe mentünk egymással, nyilván nem nem oda tartott, mint én. Nem látok nála semmit, valószínűleg nem vásárolni volt. Na mindegy, nem érdekes, majd elmondja, ha akarja. Addig is tartozom neki egy válasszal, így hát a szemébe nézek, és válaszolok.

- A környékre indultam, kell majd vennem pár dolgot. De ez nem sürgős, ráérek. Még egyszer bocsi, hogy neked mentem, csak azon gondolkodtam, hogy mindjárt itt a suli vége, mehetünk haza, és hónapokig nem láthatom a barátokat, nem jöhetek le ide... Nem akarok hazamenni, de muszáj. Itt érzem otthon magam, és folyton hiányzik, ha nem a Roxfortban vagyok. Lehet, hogy csak én vagyok így ezzel, de nem szégyellem.

  Tényleg kíváncsi lennék, hányan éreznek úgy, mint én. Főleg azok érdekelnek, akik hozzám hasonlóan sárvérűek, és csak úgy belecsöppentek ebbe a világba. Biztos van, akit megrémít, de nem mindenkit. Engem biztos nem. James nem tűnik olyan valakinek, akinek a suli a mindene. Valószínűleg szeret tanulni, különben nem ebbe a házba osztották volna, de első ránézésre egy haverkodós srácnak tűnik, körülötte forog a világ. Persze előfordulhat, hogy tévedek, majd kiderül. Időnk van, és most invitált meg egy barátságos beszélgetésre. Essünk neki.

  Roxmorts. A mágusvilág legszórakoztatóbb, legizgalmasabb része. Imádok itt lenni, egyszerűen képtelen vagyok ráunni a helyre. Mindig tartogat meglepetéseket, meg úgy egyáltalán. Nehezen tudom kifejezni amit gondolok, talán egy hasonlat sokat segíthet. Ha a suli az agy, az elme, akkor ez a városka a szív, a lélek. A két hely tökéletesen kiegészíti egymást, a zárt, korlátozott élet után itt mindenki feloldódhat, elfelejtheti a fárasztó hétköznapok minden búját, baját. Olyan atmoszférája van, amit a mugli világ soha nem lesz képes leutánozni. Akárha a gyermekkorom meséiben járnék, de még sem álom. Valóság. Soha nem akarok felébredni!

  Közeledik az év vége. Ha erre gondolok, az önmagában egy csapás. Ráadásul még ide sem jöhetek le. Ki fogok találni valamit, mert ez így nem maradhat. Szerzek egy lakást valahol a városban, ahol meg tudom húzni magam. Bár akkor meg mi lesz a régi barátokkal, akiket még azelőtt ismertem meg, hogy kiderült volna, varázsló vagyok? Őket sem hanyagolhatom el, kénytelen leszek a szünet egy részét apám házában eltölteni. Ha egyáltalán keresnek még. Ha eltűntek, akkor eltűntek, nekem is könnyebb lesz, végre a saját utamat járhatom. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy elegem van belőlük, de ahogy telik az idő, annál kevésbé hiányoznak. Ez az otthonom.

  Miközben ezen tűnődök, szórakozottan bámulok magam elé, nézem a kirakatokat, de igazából észre sem veszem őket. Nézek, de nem látok, ez a megfelelő kifejezés erre. Nem csoda, ha nem veszem észre azt a fiút, akinek nekimegyek. Megrázom a fejem, ott hagyom az álmokat, ahol egész biztosan megvárnak, nekem most itt kell jelen lennem, nem az álmok világában. Csoda, hogy nem aludtam el menet közben.

  Jé, egy felsőbb éves háztárs. Ha jól emlékszem, akkor hatodéves, és talán Jake-nek hívják... Nem, de valami hasonló. James! Ez az! Bocsánatot kellene kérni, hiszen az én hibám volt, hogy összeütköztünk. Szerencsére nagyobb nálam, így nem esett hanyatt, nem kell felsegítenem a földről. Így hát csak a szemébe nézek, és úgy szólalok meg.

- Bocsi, ne haragudj, véletlen volt. Kissé elkalandoztam.

  A varázsló világban háború dúl. Nem most hallottam először, de még soha nem foglalkoztam vele különösebben. Most sem fogom beleélni magam különösebben. Elvégre, bár varázsló lennék, nekem a mugli világ is ott van, szükség esetén ott is elrejtőzhetek a bajok elől. William nem bújna el. Az az ő baja. Én nem vagyok harcos alkat, nem kenyerem az erőszak.

- Nézd, lehet, hogy csúnyán hangzik, de mi közöm hozzájuk? Majd ha itt is kitör a balhé, akkor kell aggódnom. Meg, tudod, nekem ott a mugli világ is. Oda nem jönnének utánam, de ha mégis, akkor megvédem magam minden rendelkezésre álló eszközzel. Meg az emberek jó része nem érdekel, csak azokkal törődöm, akik fontosak a számomra. Bár ők sincsenek sokan.

  Nem én robbantottam ki a háborút, és nem is én fogom befejezni. Ez a Potter-félék sorsa, nem az enyém. Az én keresztem az, hogy megtaláljam a boldogulásomat. Hogy itt vagy ott, lényegtelen. Ráadásul egy jó bájitalfőzőre mindenkinek szüksége van, még egy halálfalónak is... Szóval, ha jó leszek a szakmámban, akkor nélkülözhetetlenné válok, és nem fognak megölni. De ezek csak tervek.

- Amúgy, megígértem Dumbledore-nak, hogy nem kísértem a szerencsémet, és jó fiú leszek.

  A mozdulata nem tökéletes, így a varázslat nem jön létre. De első próbálkozásra nem is rossz. Odaállok mellé, és megmutatom még egyszer, lassan. A varázsigét most nem mondom ki, csak a mozdulatot ismétlem meg. Utána ránézek, és megszólalok.

- Na, ez a mozdulat szükséges. Remélem, menni fog, de ha nem, akkor megmutatom annyiszor, ahányszor csak szükséges.

 Célba veszek egy követ a földön, és megcélzom a pálcámmal. Ezúttal egy kis gyíkot szeretnék létrehozni, remélem sikerül. Elmélyülnek a ráncok a homlokomon, majd elkiáltom magam.

 - Canis Transformatus!

  Siker...

 Nem is tudom, hogy sírjak, vagy röhögjek. Ez egész egyszerűen kééész... Tömény szánalom, ami itt folyik. Hogy mik ki nem derülnek... Van két hülye, meg egy elb*szott focikapus, aki labdának nézte a papírzsepit. Helyesbítek, az egyik hülye, meg a kapuspalánta egy és ugyanaz a személy, akit kifelejtettem, az az Aladdin című Disney-rajzfilmből leckéket vett tolvajlány.  Ez a hármas mindent überel, amit idáig láttam. Istenuccse. Sose fogom elfelejteni ezt az éjszakát, csak az a kérdés, hogy miként fogok ráemlékezni, úgy mint életem legmulatságosabb estéjére, vagy, mint a legszánalmasabbra. Rövidesen kiderül.

  A fekete hajú, náthás lány egy olyan fejessel érkezett a part mellett átlag 1 méter mélységű vízbe, hogy egy olimpián hirtelen felindulásból neki adná a zsűri az aranyérmet. Feltéve, hogy az ugrás külön versenyszám, és nem csak az úszószámok elhagyhatatlan momentuma. Műugróbajnok még lehet belőle. Minden elismerésem az övé, hogy képes volt fejest ugrani ebbe a mérhetetlenül sekély vízbe. Meg is látszik rajta a manőver eredménye. No nem arra gondolok, hogy ütődött lett, ennél gázosabb már úgy sem lehet. Hanem arra, hogy a természetes hajkoronáját képes volt kiegészíteni hínárral, egyéb vízinövényekkel, valamint a tóban megtalálható szemét tetemes részével. Gratu, kislány, csak így tovább! Ha így folytatod, az év végére bajnok leszel az általad kitalált versenyszámban, ezenfelül megspórolsz a sulinak egy csomó lóvét, amit a tó megtisztítására kéne költeniük. Elkap a röhögőgörcs, amikor észreveszem, hogy kiemeli a vízből a pzs-t. Isteni. Ez az ugrás tökéletesen fölösleges volt, hacsak nem ezzel akarta felhívni magára a figyelmet, mert ezt elérte.

  Már-már eldobnám magam a földön, hogy úgy istenigazából kiröhögjem magam, amikor eljut az agyamig, hogy itt és most mindenki azén cigimre pályázik, az állagától függetlenül. Na, ez már sok a jóból. Nem elég, hogy a kis zsebes a ruhámban matat, és próbál megfosztani az értékes füstölni való maradványaitól, de a rózsaszín szőrmók, amellett, hogy agyilag sötét, mint az éjszaka, még csicskáztat is. Tennem kell valamit, mielőtt billogot nyomnak rám, és bekötnek az istállóba, mint valami szamarat. Igen azt, mert csak az képes elviselni ennyi hülyeséget.

  Gyorsan hátraugrok, ezzel egy úton megszabadulok a kotorászás kellemetlen mellékhatásaitól, valamint az esélytől, hogy fát kéne cipelnem nekik. Mi vagyok én, holmi házimanó, akit büntetlenül lehet ugráltatni?! Felejtsetek el, de nagyon gyorsan... Ingerülten végig mérem őket, majd megszólalok.

-Héé, vegyetek vissza! Először is, nem vagyok valami rohadt szolga, akit csak úgy lehet csicskáztatni, ezt jól jegyezzétek meg! Hozzon fát, aki akar, engem nem érdekel. Majd az úszkáló lányt jobban fogja, ha kijön a vízből, és befagy a feneke. Nem ilyenkor kéne a vizespólós versenyre gyakorolni, tündérke.

  Fújok egy nagyot, akár egy dühödt bika, majd a gitározós lány felé fordulva ismét megered a nyelvem.

- Kaptok cigit, de annak ára van. A feltételeim: egy, nem vagyok a szolgátok; kettő, kérj, és kapsz, a fosztogatást mellőzzük a jövőben. Ami meg a fogadást illeti, az annyira igaz, mint hogy a rózsaszín csodabogár hányta össze a mosdót.

  Amint ez elhangzik, szörnyű gyanú támad fel bennem. Mi van, ha tényleg megtörtént? Akkor ezt már soha nem fogom tudni lemosni magamról... Gratulálok,Vince, te is vagy akkora marha, mint ők. Az első hasonlóság. Na jó, a második, mert ők is szeretnek füstölni. Miközben ezen gondolkodom, tovább hátrálok bárgyú tekintettel. Nem veszem észre a mögöttem levő ágat, mely gaz módon ott volt már egy ideje, és alkalomadtán jól kiszúr velem. Hangos puffanással esek hanyatt, szemem előtt színes karikák ugrálnak. 

  Na erre reflexből mondanám azt, hogy azt a **! Ennyi elmebeteg csajt egy rakáson még nem láttam. Halál komolyan, egy koncerteken őrjöngő, fanatikus rajongótábor nem olyan veszélyes, mint ezek itt. Ráadásul kiderült, hogy nem is ketten, hanem hárman vannak, és az egyiknek az a szokása, hogy rózsaszínbe öltözve riasztja halálra az embereket. Vagy csak velem kivételez?

  Ezen tűnődök, miközben a röhögéstől a földön fetrengek, hála a rózsaszín hölgyike (asszem ez túl szép kifejezés) csiklandozásának. A büdös francért kellett az embereket csiklandósnak teremteni... Vihogok kínomban, amíg abba nem hagyja, elvégre egy nőt nem üt meg egy úriember. Bár ahogy korábban felmerült, ezek itt nem nők, legfeljebb éretlen csitrik. A mutatványuk erre utal.

- Neehhee, haa.. hagyd abba! Eléhéég!

  Lelökdösöm magamról, mert most már besokalltam. Ennyi fölös energiával ráköthetnénk London villamos hálózatát, egymaga megtermelné a szükséges áramot. Felkelek, leporolom a ruhámat, majd a gúnyos megjegyzésre felkapom a fejem, és lángoló tekintettel mérem végig. Elönti a düh az agyamat. Néhány hülye liba nem fog kiszúrni velem!

- Ó, valóban így volt. Elbuktam egy fogadást, ezért kellett. Tudjátok, találtam egy olyan hülyét, aki képes volt ezért cserébe felnyalni az általad összerondított lány WC-t!

  Na kisanyám, most te jössz. Mutasd meg, milyen fából faragtak. Aztán, ahogy szépen megnyugszom, eljut a tudatomig, hogy mások is szóltak hozzám. Például a csaj, gitárral a kezében. Felé fordulok (egy okkal több, hogy az eszement tyúknak hátat fordíthassak), és epésen megjegyzem.

- Tudod, volt nálam cigi, amivel megkínáltalak volna benneteket, ha a hempergőzés közepette nem nyomódik össze a zsebemben! Most dobhatom ki a szemétbe... Köszi szépen. Igazán hálás vagyok.

  Aztán a tüsszögős felé fordulok. Végig mérem, majd neki is kiosztok egy csípős megjegyzést. Igaz, hogy ő nem tett semmit, de nem különösebben érdekel. A barátnője összekócolta a hajamat! Micsoda pofátlanság...

- Te meg mi a fenének kempingezel idekint, amikor májusban is képes vagy megfázni?! Menj a gyengélkedőre, mielőtt komolyabb lesz.

  Mi a büdös francért kellett nekem idejönni?! Bah... A cigaretta összenyomódott a zsebemben, meghentergettek a fűben, és még azzal is megpróbálkoztak, hogy beoltsanak. Hát ahhoz korábban kell felkelniük! Jóval szórakoznak. Adok én nekik olyat, hogy egy életre elmegy a kedvük más ember csesztetésétől. Miért kell belekötni valakibe, aki udvarias volt, nem küldte el őket a sunyiba, aki emberszámba vette őket? Hihetetlen, hogy kiket fel nem vesznek manapság.

William^^

  A bogár elrepül, Will csábító szavai ott szállnak a levegőben. Milyen szép is lenne. Még ha el is kapnak, akkor is elkövettem valami említésre méltó bűntettet. Mondjuk a sulit felgyújtani poénosabb lenne, de ez sem utolsó. Belógni az erdőbe, százfűlé főzetet főzni, ellopni Piton egy hajszálát (fúj, de gusztustalan...) meginni, majd Piton professzor alakjában szívatni a diákokat. Nem egy utolsó dolog, az tuti. Nézem a távolodó lényt, és merengek. Fejemet az ég felé fordítom és belenézek a lenyugvó napba. Ahogy ez a nap is eltelt, úgy ért véget az én zűrös korszakom. Legyen bármilyen csábító, nem engedhetem meg magamnak, hogy egy hirtelen jött hülyeség miatt kivágjanak. Azt nem élném túl. William nagyon jól forgatja a szót, kis híján rávett. Akkor leszek a legjobb alkimista és bájitalfőző, ha végig csinálom a sulit. Ehhez tartom magam.

- Tudod, Will, ez messze nem ilyen egyszerű. Nagyon csábító, amit mondasz, de van néhány hátulütője. Az első, ha elkapnak, akkor a Roxfortos pályafutásunk véget ért. Nem tudom, neked mik a céljaid, de én csak akkor leszek elsőrangú alkimista, ha befejezem a varázslóképzést, és nem akkor, ha kirúgatom magam. A másik, ha sikerrel is járunk, és híre megy, szerinted nem lesz valaki, aki feldobna? Gondolkodj egy kicsit. Neked is vannak haragosaid, nekem is. Ők pont egy ilyen alkalomra várnak. Nem hibázhatok. Tudod, nekem már megvolt az a bizonyos utolsó dobásom. Ezért óvatosnak kell lennem. Csábító, amit mondasz, lenne hozzá kedvem, de ha valamit elszúrunk, akkor nekem végem. Nem akarok hazamenni. Ez az én otthonom.

  Hú, nem gondoltam volna, hogy képes leszek lenyomni neki egy ilyen monológot. Még mindig képes vagyok meglepni saját magam. Nem hiszem, hogy örülni fog annak, amit hall, de nem izgat. Azt mondta, hogy meg kell tennünk azokat a dolgokat, amik nélkülözhetetlenek a céljaink elérésében. Ez most pont ilyen. Elfordulok tőle, keresek egy megfelelőnek tűnő száraz ágat a földön. Lehajolok érte és felveszem. Egy darabig csak nézem, aztán visszafordulok a fiú felé.

- Azt mondtad, hogy szeretnél látni egy harmadéves varázslatot. Hát, most itt a lehetőség.

  Leteszem a gallyat a földre, elmémben felidézem azt a lényt, amivé szeretném átalakítani. Elmosolyodom, majd hangosan, határozottan elmondom a varázsigét.

- Canis Transformatus!

  A megelevenedő ág egy béka képében először körül néz, majd a tavat megpillantva elindul afelé. Derűsen nézem, ahogy halad előre, majd fejest ugrik a tó vizébe. Jó utat, kispajtás.

  A Fekete-tó. Milyen régen is volt, hogy Hagrid vezetésével végig csónakáztunk a tavon. Akkor még kis elsős voltam, megrészegülve a számomra teljesen új, mesébe illő világtól. Akkoriban még azon filóztam, hogyan lehetne megviccelni a tanárokat, miféle élet várhat rám. Aztán megtapasztaltam, megszerettem és új otthonra leltem a Roxfort falai közt. Nem csak otthonra, életre is, hiszen gyökeresen megváltoztam. Elmúltak a balhés idők, nem gyújtok fel több termet, sem egyéb helységet. A késztetés még meg van bennem, nem múlt el nyom nélkül. De megígértem Dumbledore-nak, hogy nem teszek semmi rosszat. Igyekszem betartani, eddig sikerrel.

  Sétálok a tó körül, cigizek és emlékezem. Emlékszem a halandó világban töltött évekre, a barátokra, a hülyeségekre, a balhékra. Az első csókomra, a füves cigire, aminek hála majdnem elcsapott egy vonat. Régi szép idők. Aztán eszembe jut, hogy a szüleim közben elváltak, és ez vezetett az önpusztítás útjára. Persze, még nem vagyok sem alkohol- sem drogfüggő, de azért nem vagyok káros szenvedélyektől mentes. Belenézek a tóba séta közben, és a holdfénynek hála megcsodálhatom a tükörképem. Egy 170 centis, vékony testalkatú, ápolt külsejű srác néz vissza rám. A  nyitott kapucnis pulóveremnek hála úgy nézek ki, mint egy denevér, főleg ha a fejembe húzom a kapucnit, és széthúzom a pulcsit. Elröhögöm magam, és jókedvűen  sétálok tovább. Ha itt lenne a fényképezőgépem, akkor tuti megörökítettem volna, de nincs. Sebaj, jövőre becsempészem.

  Már majdnem megkerültem a tavat, amikor távolról egy tábortüzet veszek észre. Különös. A diákok nem szoktak kempingezni. Vajon mi a fenét keresnek itt? Elindulok feléjük. Nem lopakodom, határozott léptekkel tartok a túrázók felé. Egyszer csak meghallom, hogy valaki épp szaval. Ráadásul ez egy mugli vers. Na ez tuti nem aranyvérű. A többség már a kemping gondolatától is rosszul van. Ha őszinte akarok lenni, akkor be kell valljam, hogy én is... Na, már gitárszót is hallok. Ez egyre különösebb. Mintha pár diák fogta volna magát, és kiköltözött volna a szabad ég alá. Totálisan terepgyakorlat hangulata van.

  Ahogy közelebb érek, látom, hogy két lány ül a tűz körül. Az egyik olvas, a másik gitározik. Pont lányok? Bár, ahogy elnézem őket, hamarabb lehúznak egy üveg sört, vagy találnak be büntetőből a kapuba, mint a nagy fiú átlag. Szakadt rocker bandának tűnnek. Na, ha ezek aranyvérűek, akkor lábon felzabálom a könyvtárat, istenuccse. Nem akarok rájuk ijeszteni, így lehetőleg minden faágra rálépek, és jó hangosan rájuk köszönök.

- Sziasztok! Zavarok?

Nem csoda, hogy ez a srác Mardekáros, és hogy nincsenek barátai. A legutóbbi megszólalása után közel álltam ahhoz, hogy Griffendéles módon vessek véget a beszélgetésnek, úgy, ahogy azt Hermione Granger tette Draco Malfoy-jal. Kár, hogy nem láttam.

William ritka bosszantó mód képes viselkedni. Megállás nélkül magyaráz, mindig beszól valamit. Most például abba, hogy nincs nálam üst... Kár, hogy nem ismerek valami csúnya átkot. Bár lehet jobb, hogy nem ismerek, mert ebben az esetben előfordulhatott volna, hogy használom. Veszek egy mély levegőt, és megmasszírozom a homlokom, mint akinek migrénje van. Ha ez így folytatódik, akkor valóban az lesz. Viszont mondott valamit, amin érdemes gondolkodni egy keveset. Vajon túlzottan magabiztos lennék?? Lehet, hogy igen, hisz' idáig minden sikerült, amibe belefogtam, ergo lenne okom rá. De az is lehet, hogy nem, csak annak mutatom magam. Egy biztos, ennek a srácnak akkora pofája van, mint ide Tokió. Vagy Sydney. Szóval oltári méretű. A hangom egy kissé hideg, mikor megszólalok, de ahogy elkezdek beszélni újra barátságosabb lesz. Ránézek, miközben beszélek, igyekszem jóképet vágni.

- Nos, jelen pillanatban valóban nincs nálam se üst, se alapanyag, de bizton állíthatom, hogy ha lenne, bármilyen eddig tanult bájitalt megfőznék neked, hiba és bármiféle segítség nélkül. Alkalomdatán be is bizonyítom, hogy nem csak a szám nagy.

Hát, öregem, a humorérzéked tényleg pocsék. Abba ne menjünk bele, hogy miért, szemmel láthatóan te is a meg nem értett művészek közé tartozol. Ezzel nincs semmi baj, csak hát ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Igazából nem tudom, hogy szándékosan csinálja mindezt, vagy szimplán nem veszi észre magát. Az utóbbi esetben ez teljességgel elfogadható. Bosszantó dolog, ha valaki mindig megmondja az igazat, sokszor meg tudnánk ütni érte, de nem szabad. A mai világban értékelni kell az őszinteséget, s meg kell becsülni, ha találunk egy embert, aki minden körülmények közt hű marad ehhez a szemléletéhez. Ezért nem lépek le, ezért viselem el, és próbálok a lehető legbarátságosabban viselkedni vele, mert ki tudja, mit hoz a jövő, lehet, hogy egy napon elválaszthatatlan barátok leszünk. Közelebb lépek hozzá, átkarolom a vállát, és úgy beszélek tovább, immáron abszolút derűsen.

- Teljesen igazad van, itt nem nagyon pártolják az önképzést. Illetve ez nem teljesen helytálló, pártolják, csak kontrollált körülmények közt. Lehetőleg az órán, de mindenképpen tanári vagy prefektusi felügyelet mellett. Ami meg az erdőben tartandó nagy bevásárlásunkat illeti, attól függ. Sok minden van ott, de az alapanyagok többsége eléggé veszélyes helyen van. Lehet, hogy tévedek, és az egész csak kamu, mert még sosem voltam odabent. De egyelőre nem is szeretném meglátogatni, mert ha lebuktunk, akkor foghatjuk a házimanók által rekord idő alatt összekészített cuccunkat, azt irány haza... Na abból meg nem kérek.

Brr. A hazaútnak már a gondolatától is rosszul lettem. Más se hiányzik, hogy egy ilyen taknyos buzgómócsing miatt kivágjanak. Nem, nem és nem! Ez nem fog megtörténni. Bár sok minden megtalálható, amire szükségünk van, de inkább állok Piton prof elé és kérek tőle. Aztán érdeklődve látom, hogy Will egy fa felé tart és felkap egy bogarat. A kérdését hallva elmerengek. Vajon én mondtam rosszul vagy ő értelmezte félre? Mert a Canis Transformatus tárgyakat változtat élőlénnyé, és nem fordítva. Megvakarom a fejem, és hangot adok a gondolataimnak.

- Will, itt valami nem stimmel. Lehet, hogy rosszul mondtam, de a varázsige tárgyakat változtat élőlénnyé és nem fordítva! De ha nagyon látni akarod, akkor hozz egy gallyat, vagy valami mást, és azt átváltoztatom neked.

//A varázslatlistát megtalálod itt. Én is innen vettem. Egyébként harmadéves varázslat.

Milyen figyelmes. Előre enged. Elmosolyodom.

-Köszi szépen, William. A tópart szerintem is ideális helyszín. Tökéletes néhány elmebeteg eltávolítására.

Felkuncogok a saját viccemen. Őszintén szólva, elég gyenge, de hát ez van. Senki sem tökéletes, akkor sem, ha annak tűnik. Nincsenek tökéletes emberek, mindenki követ el hibákat. Én is. Mondjuk egy rossz vicc elsütése nem hiba, legfeljebb szánalomra méltó, ha valaki félreérti, akkor pechem van. Egy, a viccet túl komolyan vevő ember simán beleláthatja ebbe a szituációba, hogy őt akarom vízbe fojtani. Remélem, ő nem érti félre.

Na, már megint a suli. Ennek a srácnak tényleg a mániája, hogy mit tudok. Eleinte imponált, most viszont kezdek besokallni tőle. Miért kell megállás nélkül ezzel zaklatnia? Amikor elhangzik a kérdés, kis híján leesek a lépcsőről. Azt hiszi, hogy nem tudok bármilyen bájitalt elkészíteni? Minek néz engem, hol szerencsétlen kviblinek, akinek a kezei közt összetörik a kémcső? Sértődött fejjel ballagok tovább. Amikor megszólalok, kiérezni belőle, hogy mit gondolok.

-Ez most csak valamiféle rossz vicc akart lenni? Természetesen az összes eddig tanult bájitalt el tudom neked készíteni, akár csukott szemmel is. Rossz vicceid vannak, Will! 

 
  Határozottan szimpatikus. Aztán lehet, hogy pofára esek, de azt a napot megkeserüli. De egyelőre minden jó, ha nem ver át, akkor a háza ellenére is jó barátok lehetünk. Barátságos, normális a stílusa, és úgy tűnik, felnéz rám. Ez valószínűleg a tudásomnak, és nem nekem szól, de istenuccse. Megmutatom neki, amit tudok. Remélem, nem bánom meg. De nem rossz a logikája, ő is kisakkozta, hogy milyen előnye lehet a mugli és a varázslói kémia összeeresztésének. Biccentek, amiért előre enged, és elindulok kifele. Végre, megszűnt a bűz!

- Átkokat nem, mindössze néhány említésre méltó varászlatot tanultunk. Az egyikkel tárgyakból lehet élőlényt varázsolni. A többi meg említésre sem méltó. A bájitaltan már egy fokkal izgalmasabb. Piton jó tanár, csak embernek szörnyű. Tudom, nem illene ilyet mondanom, de ez van. Viszont tényleg zseni az ürge, ezt el kell ismerni. Vajon milyen lenne az órája, ha ezt szeretne oktatni?

  Vajon miért fűti ekkora tudásvágy? Szokatlan ez egy Mardekárostól. Tippjeim vannak, de rá fogok kérdezni, biztos, ami biztos. Kíváncsi vagyok, mit fog válaszolni.

- Ami a mugli kémiát illeti, elég régóta érdekel. Amit tudok, annak a nagy részét autodidakta módon sajátítottam el. Ebben nagy segítségemre volt a muglik legnagyszerűbb találmánya, az Internet. Nem sok olyan dolguk van, amire ne lenne meg a mágikus válasz, de ez fenomenális. Ha tudod, hogy mit hol keress, páratlan információforrás. Könnyű volt megtudni a kísérletekhez szükséges anyagok mennyiségét, és egyéb hasznos olvasnivalókat is találtam. Ajánlom a figyelmedbe.

 
Bármilyen furcsa is, kezdem megkedvelni. Először is elnézést kért, ami nem jellemző egy mardekárostól. Igaz, egyúttal kért is, tehát nem önzetlenül tette, de hát Istenem, a semminél ez is több. Mellesleg nem azt kérte, hogy akasszam fel az anyámat, hanem, hogy tanítsak neki átkokat, bájitalokat. Szívesen segítek másoknak, neki is fogok, de hogy most rögtön? Tudom, veszélyes világban élünk, de azért ennyire nem kéne rohanni. Igazából nem azért érzek így, mert fáradt lennék, vagy bármi más, egyszerűen még mindig nem tudom eldönteni, hogy szórakozik velem, vagy sem. Nem szeretném, ha egy nálam kisebb diák csőbe húzna, rajtam röhögne mindenki. Ahhoz meg semmi kedvem.

- Tudod, nem vagyok valami nagy mágus. Mármint tehetségem van hozzá, és meg is tanultam mindent, de csak azokat az átkokat, varázslatokat ismerem, amit tanítottak. Engem nem korrepetált Lupin professzor, se senki más, mint a "Kiválasztottat". Csak az van a fejemben, amit az órákon kaptam. Szóval, ha varázslatokat szeretnél tudni, akkor abban nem igazán segíthetek. Engem a bájitaltan és az alkímia érdekel, valamint a mugli kémia. Ezekben nagyobb a tudásom, mint az átlagnak. Amúgy meg várjunk még a tréninggel egy kicsit, kissé fáradt vagyok a mai nap után. De beszélgethetnénk még, addig is pihenek. Csak menjünk el erről a helyről, iszonyú büdös van.

  Na igen. Remélem, ez a szag nem ivódik bele a ruhámba, mint a cigié. Ha igen, lesz dolga a manóknak, mire kiszedik belőle ezt az "illatot". Arra meg kíváncsi leszek, vajon mit szól a fejleményekhez William, hiszen kissé lelombozóra sikerült a mondandóm. Ha kibírja, akkor mutatok neki egy-két dolgot. Ha nem, akkor így járt.

  Szóval minden egyes szállal közelebb kerülök a végzetemhez? Lehet. De mi közöd van hozzá? Ha nekem ez így jó, akkor neked semmi közöd nincs hozzá. De nem érdekes. Mondjon, amit csak akar, hidegen hagy. Így érzem jól magam, csak rám tartozik és senki másra. Te nem dohányzol, én igen. Legalább nem kell adnom belőle, így esélyes, hogy kitart a suli végéig. Talán. Remélem.

  Vajon miért viselkedik ilyen seggnyalóként? " A bölcsesség és a tudás bajnoka?" Én? Na ne. Szeretek tanulni, jól is megy, de azért senki ne nevezzen a tudás bajnokának. Azt csak Hermione Granger érdemli meg. Én nem vagyok olyan, igaz, nem is szeretnék. Ő a tanulásban találta meg az élete értelmét, én másban. Tényleg jó, ha valaki sokat tud, de ha csak tanulsz, és közben nem élsz, akkor elpazarlod az életed. Hasznosítani kell a megszerzett tudást, erre törekszem.

- Ugyan már... Nem kell túlcifrázni. Nem vagyok én bajnok, sem a tanulásé, sem másé. Kérlek, ne legyél ilyen fellengzős, azt nem szeretem.

  Mi a fene ütött belém? Az egy dolog, hogy nem szeretem, de nem szokásom ezt másokkal is közölni. Megbabonázott volna? Áh, az kizárt. Bár úgy néz ki, mint aki képes rá, de nincs nála pálca, anélkül meg nem képes rá. Meg egyébként sem ő tette, kár volna rá fognom. Én tettem, kirobbant belőlem, ami nem jellemző. Nem szabad. Az embernek uralkodnia kell magán.

- Nem bosszantott fel senki, csak időnként szükségem van egy kis magányra. Nem sokra, mert nem szeretek egyedül lenni, de egy kicsi nem árt meg. Ráadásul a barátaim nem dohányoznak, így aztán ilyenkor mindig meg van a szükséges rövidke egyedüllétem. Szeretek ilyenkor gondolkodni, a jövőt tervezgetni, alakítani. Ezt nem azért mondom, mert zavarsz, már úgy is végeztem.

  Tudás vágy egy ilyen srác szemében? A magafajták csak a hatalmat kedvelik, azt is gyorsan, és a lehető legkisebb energiaráfordítással. Vajon őszinte ez a csillogás a szemében? Létezik, hogy igazat mondott? Valószínű. Állítólag nekem is ilyen a tekintetem, ha a kísérleteimről mesélek. De mi az a másik dolog, amit láttam? Nem tudom. Titkol valamit, lehet, hogy jó okkal. Nos, ezzel nincs egyedül. De sebaj, én nem fogok kíváncsiskodni.

- Nem támadtál le, de nem akarlak a napjaimmal untatni. Igen, sok tanulni való van, de ez nem újdonság. Nem a Roxfort lenne, ha nem terhelnék le a diákokat. Viszont szeretek tanulni, így ez nem hogy zavar, de egyenesen örülök neki. Ami meg Harry-t illeti... Tipikus Griffendéles, mit vársz tőle? Ő is kényszeres bizonyítási mániában szenved. Ráadásul nála ez feltűnési viszketegséggel is párosul, szóval neki is kijutott a jóból. Nem cserélnék vele. A tanulásra visszatérve, szívesen megmutatok neked pár dolgot, ha tényleg érdekel. Az alkímia, a gyógynövények, meg az ilyenek a kedvenc tárgyaim, ezekben vagyok a legjobb. Ha gondolod, tanulhatunk együtt valamikor.

  William. Villámló tekintettel mérem végig a nálam kisebb mardekárost. Ha a tekintetemmel ölni tudnék, rövidebb idő alatt pusztulna el, mint ahogy egy cigit eloltok. De mivel erre nem vagyok képes még a pálcámmal sem, ezért megússza. Na de egy pillanat. Én nem vagyok agresszív. Nyugalom. Veszek egy mély (és nem túl jó illatú) levegőt, amitől rögtön kijózanodom. Vajon miért irritál ennyire? Bár lehet, hogy nem is irritál, csak azért gondolok ilyesmire, mert ha egy tanár jön be helyette, akkor tuti a lebukás. Nem szabad összetévesztenem az érzelmeimet, nem szabad. Nem hibázhatok.

  Gúnyos mondatára illenék válaszolni valamit. De mit? Hogy takarodj a büdös francba, mert a frászt hoztad rám, te méretes szarházi? Nem, ez nem lenne illő válasz. Egy griffendéles lehet, hogy felvállalná az első reakcióját, elvégre túlteng bennük a hősiesség. Bah... Hülyék. Na de most nem másnak kell válaszolni, így nem ezen kéne töprengenem. Ránézek, és én is elmosolyodom. A szavaim negédesen hangzanak el az amúgy kihalt épületrészben, szinte visszhangzanak.

- Nocsak, észre sem vettelek, William. Tudod, a friss hegyi levegőnél semmi sem frissíti fel az embert. Bár tény, az erdőben kellemesebbek az illatok, legközelebb odamegyek, ha levegőzni szeretnék.

  Na gyerünk, te kis felfuvalkodott hólyag. Most kiderül, mit forgatsz abban a furmányos fejedben. Legyél jó kisfiú és válaszolj szépen. Te is hódolsz a dohányzás szenvedélyének, és csak engem cseszegetsz, vagy te sem vagy jobb nálam? Elfordulok tőle, és mint egy mellékesen odavetem.

- Te is kérsz?